Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Csüt. Dec. 24, 2015 6:58 pm Keletkezett az írás





Ashley & Gabriel

'Cause, baby, now we got bad blood.


Ha azt hiszik, hogy egy maffiózó-, és egy feketén bizniszelő szervkereskedő élete csupa móka, és kacagás, első körben szeretném felvilágosítani önöket, hogy nem. Kurvára, kibaszottul nem az. Másodszor pedig legszívesebben felhasítanám valamennyijüket, a köldöküktől, az orruk hegyéig, hogy ily’ rondán lenéznek, és alábecsülnek engem, a családomat, és a szakmámat.
Az utóbbi pár hetet Tokióban töltöttem. A japánok kegyetlen fajták, azt is kinézném némelyik kő gazdag faszból, hogy a szerveket meg fogják majd enni, és nem azért kell, hogy a hibás-, vagy rosszul a működő szervet helyettesítsék a megfelelő donorral.
Másfelől viszont egészen jól éreztem magamat. Lehet, ehhez a jó kedvhez, és felhőtlenül eltöltött napokhoz az is hozzájárul, hogy háromfős kompániám is velem tartott. Két ruszki, meg egy néger kétajtós szekrény. Fess öltönyökben, nem kell azt hinni, hogy dzsungelharcosoknak voltak beöltözve. Különben is, ha elviszek magammal három gorillát, ágyékkötőben, mégis hová rakják a stukikat? Ugye-ugye...?
Igazság szerint hamar lezavartuk az üzletet. Hogy akkor miért is nem takarodtam vissza azonnal Sydney-be, haza, az asszonyhoz, a feleségemhez, ahhoz a hisztis picsához, Ashley-hez?
Mert nem volt kedvem. Pont.
És tudják, mihez volt kedvem?
Undorító részegre leinni magam, majdnem minden nap, szakét vedelve gogo bárokban, és sztriptíz klubokban. Csinos kis porcelán babákra emlékeztető, selyembe alig öltözött, gésának beöltözött kurvákkal dugni, és sushit zabálni, éjt-nappallá téve. Hovatovább, ha őszinte akarok lenni, azt sem tudtam, mikor van nappal, és mikor éjszaka, de ez most mellékes.
Annyira frenetikus volt, kurvára nem akartam hazajönni. De legalább vettem két új fegyvert.
A reptérre érve kezet fogok a gorilláimmal, és megköszönöm nekik a közreműködésüket, hogy hű kutyákhoz méltón velem tartottak, hogy nem hátráltak ki akkor sem a buliból, amikor a buzi japán jard keménykedni akart – és, akiket végül a Tokiói főmufti agyon lőtt. Megígérem nekik, hogy megtérül a munkájuk, és tíz százalékos plusz jattot kapnak majd, és a napokban ellenőrizzék a számlájukat, mert hamarosan utalok.
A parkolóban válunk el, ők fasz tudja, hova mennek, én a Harley Davidsonomhoz, melynek nyergébe ülve, fekete bukósisakot húzva bőgetem fel a motort, és indulok el haza. Ahol a házi sárkány már valószínűleg várni fog rám.
Fogalmam sincs, hogy annak idején mi a jó büdös retkes lófaszért csaptam le Asht a bátyám kezéről. Vagy, ha már így is történt, hát mi a picsáért vettem feleségül? Nyilván, az apuci egyetlen, pici lánya valószínűleg a pénzemre hajtott, már akkor is. Vagyis, a családom pénzére. Mert, hát, végül is mindegy is lett volna, hogy melyikünk veszi el őt, vagy melyikünknek komolyabbak a szándékai. Vagyunk páran férfiak a családban, mindannyian vagyonosak vagyunk, és undorítóan nagy összeget fogunk örökölni, ha elpatkol az Öreg. Pláne azok, akik még a maffia tagjai is. És főleg az az egy, aki majd a vezető-, a főnök pozícióját is megörökli.
És, mint azt mind tudjuk, az én vagyok, vagy én leszek.
Nem szeretem Ashley-t. Talán soha nem is szerettem. Dugni jó vele, nem arról van szó, de dugni eleve jó. Nem hiszem, hogy sok közös témánk lenne. Ő nem azokat a dolgokat szereti, amiket én. Azt hiszem. Soha nem vittem el randizni. Néha vacsoráztunk együtt, egy-egy ötcsillagos étteremben, vagy hotel fényűző étkezőjében. Aztán megdugtam. Nem vágyok rá, hogy, ha már estélyekre, vagy gálákra elviszem, táncoljak is vele. Nem szeretnék moziba sem menni vele, ahogyan színházba sem. Ő csak egy díszfeleség. Jól mutat mellettem, és kész.
Azt hiszem, a kihívás volt az izgalmas benne. Hogy van kitől ellopni.
Meg, végtére is, Ash csinos nő, éppen az esetem, csodálatos teste van, formás a segge, imádom a melleit, az arca is gyönyörű, csak ne nyitná ki beszédre olyan gyakran azt a szép ívű száját. Másról beszélhetünk, amit nyitott szájjal kell végezni.
Nem az evésről. De nyelés van benne.
Minél közelebb érek a házhoz, annál inkább úgy érzem, hogy legszívesebben visszafordulnék, és vissza sem jönnék. Gyűlölök nősnek lenni. De közben ott motoszkál valami más is a fejemben: dühödt féltékenység. Gondolom a kedves feleségem nem ült meg azon a formás seggén, helyette ment, és keresett magának más szórakozást – és nem az ostoba, lúd barátnőivel, hanem más faszikkal.
Ettől felmegy bennem a pumpa, és csak még gyorsabban hajtok.
Az is felmerül bennem, hogy a nő lecserélte a zárakat, míg én távol voltam. Mert, hát, édes a bosszú, ugyebár, ha már se szó, se beszéd leléptem, hát vissza se menjek, nem igaz? Én ezt tenném. Sőt, mondok jobbat: az összes, ostoba, női cuccával együtt felgyújtanám a házat, aztán leshetné az elszenesedett maradványokat! Hah. Kérem...
Mikor megérkezek az utcába, ahol a villánk – az én villám! – helyezkedik el, lassítok, majd a ház előtt megállok.
A poggyászom majd valamikor jön, magam után küldettem a reptéri alkalmazottakkal.
A lakáskulcsomat kiveszem a bőrdzsekim zsebéből, és a zárba csúsztatom az ajtó nyitóját – probléma nélkül illeszkedik az apró, ezüst kulcs a lyukba.
Príma – gondolom, és el is fordítom a zárat, mely halkan kattanva adja meg magát, és nyílik ki, majd csukom be magam mögött. Elnyújtott, puha léptekkel szelem át az alsó szintet, és a bárpult felé veszem az utamat, hogy töltsek magamnak egy pohár, minőségi skót whiskeyt.
Végezve a pohár tartalmával, elég időt hagyva a feleségemnek, hogy zajt keltsen, ha esetleg van a házban, mondjuk... még valaki, rajta kívül, akit meg kell szöktetni előlem, ezt megtegye – és én végighallgassam, majd annak a szerencsétlennek a fejét a falba verjem, és kipróbáljam az egyik új fegyveremet rajta.
A feleségemről pedig egy cseppet másképpen gondoskodnék. Őt mégsem ölhetem meg, nem igaz?
Nem?
Hát, nem, nem ölhetem meg.

Szóval elindulok felfelé a lépcsőn, szinte nesztelen szedve a fokokat, majd Ashley-re bukkanva elégedetten konstatálom, hogy teljes mértékben egyedül van – és nem menekített el senkit sem, azt hallottam volna.
- Ciao, bella – állok meg a helyiség ajtajában, amelyikben éppen tartózkodik, és várom, hogy miképpen reagál a jelenlétemre.
Bizonyára örülni fog nekem.

Words: 935 | Music: Bad Love - nem TS:'D | Note: You know it used to be mad love.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Dec. 25, 2015 7:36 am Keletkezett az írás




It is often said: "Listen to your heart". But what if your heart always says the same shit over and over again?


Hetek óta nem hallottam már róla, a férjemről, majd' egy hónapja pattant le. Aggódom-e érte? Természetesen aggódom, tudom, hogy tud vigyázni magára, akik olyan családból származnak, mint ő tudnak vigyázni magukra. Mégis valahol féltettem, hogy esetleg valami baja történhetett, holott igazán meg sem érdemelte az a szemét állat. Legalább még csak esélyt sem kapott arra, hogy lebeszéljen a tervemről, hogy el akarok válni tőle. Apám mindig arra nevelt, hogy a gyomot irtsuk ki, mielőtt teljesen elrohad a kertünk, hát én azt fogom tenni, ki fogom irtani. Még ha én magam is szenvedni fogok tőle, van az a fajta szerelem ami kóros, ami káros már az egészségre. Az enyém ilyen Gabriel irányában, ő számomra olyan mint egy drog, ha  a közelébe kerülök hedonista módon viselkedem. Olyan, mint egy saját ínyem szerint kikevert heroin adag, és addig kell meg szabadulnom tőle, amíg nem emészt fel ez a szerelem teljesen, még ha közben a szívem porrá is kell zúznom. Már ami maradt belőle. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy ő nem igazán viszonozza ezeket az érzelmeket, vagy ha mégis, hát a sajátos módján, nem nagyon képes emberi érzelmekre. Sokkal inkább szól a rajongása a testemnek, illetve annak az állatias vágynak amit úgy neveznek, hogy birtoklási vágy. Teljes mértékben a tulajdonának képzel, (attól, hogy a családnevét viselem még nincs így) valami dísztárgynak, amit mutogathat a megfelelő körökben, viszont azt sem bírja, ha hozzá érnek a dolgaihoz, mint hozzám. Igazából sosem értettem ezt a fajta birtoklási vágyát irányomban, és tisztában vagyok, hogy talán pont emiatt a vágy miatt nem fog soha el válni tőlem. De én nagyon makacs tudok lenni. Az életemben a döntéseimet sosem hozhattam meg, apám gondoskodott róla, hogy ő tegye meg, és hiába imádom, istenítem őt, ez az egy dolog nem tetszik benne. Még csak saját férjet sem választhattam magamnak, férjhez sem akartam menni, de meg kellett erősíteni közte és férjem családja között lévő kapcsolatot. És mi erősíthette volna meg ennél jobban, mint egy házasság a felek gyerekeivel? Nekem csupán annyi választásom maradt, hogy eldöntsem melyik fivérnek kívánok örök hűséget fogadni. És természetesen nekem nem kellett a jó fiú, a kedves, az aranyos, túl kiszámítható, túl unalmas, túl földhöz ragadt volt. Nekem Gabriel kellett, minden meg volt benne aminek egy rossz fiúban meg kell lennie, még csak meg sem közelíti meg a férjalapanyag fogalmát, az ilyen fickók szeretők szoktak lenni a nők ágyában, nem pedig a férjük. A legszomorúbb az egészben, hogy most is ugyan úgy érzek vele kapcsolatban, mint évekkel ezelőtt, amikor megpillantottam perzselő pillantását, szánalmas. Azok után meg pláne amit velem tett. Így aztán megelégelve a sok megaláztatást, hogy minden hülye lotyóval megcsalt, úgy döntöttem, hogy elválok, még ha talán soha nem is találok olyat akiért annyira oda legyek, mint ő. Akiért rajonganék. Nehéz menet lesz, mert apám nem fog bele egyezni, hiszen ez az üzleti kapcsolatát megronthatja a Delaney-ekkel, de már túl jutottam azon a ponton, hogy érdekeljen, vagy hogy foglalkozzam vele, majd bele törődik, és ha nem... akkor így járt. Addig kell cselekednem míg ennyire eltökélt vagyok, míg nem próbálkozik semmivel, mert tisztában vagyok azzal a veszéllyel, ha a közelébe kerülök, ha  a karjaiba vesz elolvad a testem, egyszerűen olyan mintha rá lenne programozva, egyszerűen áruló. Hatalma van felettem, nem csak a szívem, de  a testem felett is, és túl gyenge az akaraterőm ha róla van szó. Értsd: hajszálvékony, ami könnyen elszakadhat, és ezzel ő is teljes mértékben tisztában van, gyanítom. Ahogy azzal is, hogy apám nagyon fontos nekem és arra számít, hogy nem mernék ilyen nyíltan dacolni vele, pláne ha üzleti ügyekről van szó. De most már nekem is betelt a pohár, ha kell egyedül élem le hátralévő életemet, még az is sokkal jobb lenne, mint egy ilyen házasságban tengődni, amiben annyi mindent kell elviselnem.  Még ha harcolnom is kell, de akkor is elválok tőle, inkább mennék el dolgozni, amire amúgy nem lenne olyan nagyon szükségem, de az apámtól sem akarok függeni. Talán annak a lehetősége is fennáll, hogy apám kitagad, képes lenne rá, hiszen ezt hátba szúrásnak venné, és igen érzékenyen érintené a dolog, már azért is, mert az egyetlen lányaként nem nagyon tetszene neki, hogy így akarok aláásni. Ő ennek venné, pedig nem az lenne, csak kiakarom irtani  a gyomot, ami fertőzi az életemet.
Szem forgatva hallom a vonal túlsó végén a család ügyvédjének, Cavanaughnak a rosszalló hangját, még mindig le akar beszélni róla, hiszen fél az apámtól, és fél a férjemtől, nem is tudom kitől félhet jobban, de nem is érdekel, én csak azt akarom, hogy megírja azt a nyamvadt papírt, olyan nagy kérés ez?
-Ha valóban biztos vagy benne, reggel gyere be az irodába,- jegyzi meg halkan, ekkor hallom meg a motoszkálást lent a földszinten. Ki lehet az,  a cselédek nem lehetnek, ebben biztos vagyok. A hatalmas franciaágyon elnyúlva gurulok az éjjeli szekrény egyik feléhez, hogy az alsó fiókból kiszedjem apámtól kapott fegyvert. Még tizenhét éves koromban megtanította használatát, nem mintha annyira akartam volna. Egy fekete miniruha van rajtam, spagettipánttal, fekete magassarkú cipővel, szőke fürtjeimet most szabadon hagytam. Mire fegyverrel a kezemben megfordulok az ágyon, a férjemet pillantom meg, az ajtófélfának dőlve.
-Óh csak te vagy,- szólalok meg hűvös hangon, ahogy felpattanok az ágyról, és elindulok, hogy vissza tegyem a fegyvert a helyére.
-Szóval életben vagy,- jegyzem meg enyhe gúnnyal a hangomban, nem tudom mennyire vett komolyan a múltkor amikor bejelentettem, hogy válni akarok, és amikor azt hazudtam  a képébe, hogy megcsaltam.
-Biztosan éhes vagy, szólj Elenának, hogy szolgáljon ki,- a gardróbból elő veszek egy fekete blézert és az egyik kis táskámat, a dögnek még egy sms-re sem telt, hogy életben van vagy valami, úgy teszek, mintha hidegen hagyna a távolléte, vagy nem aggódtam volna érte.
-Nekem most találkozom van...- jegyzem meg olyan hangsúllyal, mint aki éppen vacsorára készül, és egy hímnemű egyeddel, ami természetesen egyáltalán nem igaz, csak én is fájdalmat akarok okozni neki, úgy ahogy ő teszi, tudom hogy érzékenyen fogja érinteni a lehetőség, hogy talán a szeretőmmel futok össze, majd elindulok az ajtó felé, felé, hogy faképnél hagyjam, platform cipőm sarkai hangosan koppannak a pácolt parkettán.


Gabriel ♥ - 990  word  - outfit -  notes - Courage has a point too crazy.

Vissza az elejére Go down
 
Ash & Gabe
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: