Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Szomb. Jan. 16, 2016 7:58 pm Keletkezett az írás



Ha valakiről, hát Derekről pont nem gondoltam volna, hogy majd egy iszogatós este, amikor már kellőképpen illuminált állapotban vagyunk, be fogja jelenteni, hogy "kettős életet él".
Igazi katarzisként ért ez az egész váratlan, légből kapott bejelentése. Ha láttam volna rajta azokat a jeleket, amik egyértelműen arra utalnak, hogy a férfiak iránt is legalább akkora az érdeklődése, mint a gyengébbik nem felé, most talán nem ért volna ennyire hirtelen, villámcsapásszerűen ez az egész.
De így... öregem, a franc se gondolta!
Sokáig nem szólok egy rohadt mukkot sem. Levegőt is éppen hogy veszek. Ahogy látom, Dereknek sem pont ezek a percek tartoznak a mai szószátyár pillanatai közé.
Minden izmomban megfeszülök, arcomra oda fagyott a véka alá egyáltalán nem rejthető őszinte megdöbbenés. Csak nézem őt, azt ahogyan az őszinte vallomása után feszült testtartása, mimikája megváltozik, és átveszi helyüket valami más, valami nyugodtabb. Mintha megkönnyebbült volna. Pedig ismer, tudja hogy bármikor elmondhatta volna ezt nekem. Ezzel nem sodorta veszélybe sem az állását, sem pedig a -részemről-, örökre szóló barátságunkat.
-Bocs, Derek... ez tényleg idiótán hangzott így első körből. Csak... pont te vagy az, akiből ezt nem néztem volna ki soha... NE ÉRTS FÉLRE! Engem nem zavar egy csöppet sem, csak még... szoknom kell a gondolatot. - Eszement magyarázkodásaim közepette zavartan a tarkómat vakarom, és miután a kimondottak tudatosulnak bennem, ismét a hajamba túrok, a mai napon már fogalmam sincs, hogy hányadjára.
Úgy önmagában a nemi identitására vonatkozó bejelentése csak egy egészen apró meglepetés volt ahhoz képest, amiket még utána elmond.
Ismét kortyolnom kell a szúrós italból, és meg is teszem.
-Nézd, Derek, ezt most csak mint barát mondom neked, ártatlan jótanács az egész. Szemet hunyok azon, hogy lefeküdtél az egyik pácienseddel, tegyünk úgy, mintha nem is tudnék az egészről. De cserébe csak arra kérlek, hogy gondoskodj róla, hogy ez a dolog ne juthasson túl a rendelődnek a falain, amennyiben mégis megtörténne, a kórház falain azért KOMOLYAN jó lenne, ha nem szűrődne ki. - Komoly tekintettel, ami már-már szigorúnak nevezhető, nézek fel egyenesen a szemeibe, és addig nem vagyok hajlandó szabadon engedni tekintetét, ameddig nem látom rajta, hogy tényleg felfogta, amit mondok, és hogy biztos, hogy ügyelni fog ennek a kényes szituációnak a titokban tartására. Azt meg nem akarom tudni, hogy az a bizonyos páciense akár az én egyik operáltam is lehet, vagy valaki, aki a kórház alkalmazottja. Nem akarom tudni, és nincs is jogom tudni. Ha belekontárkodnék a magánügyeibe, az túlmenne az igazgatói hatáskörömön. Nem szeretek hibázni, és beleszólni abba, amihez semmi közöm.
-Bassza meg! Mi a... mi a fasz volt ez? Derek, fejezd be, az isten bassza meg! - A pohara valahol a mögöttem lévő falon csattan, és törik apró, szilánkos darabjaira, akárcsak Derek türelme és eddigi kitartása, önmegtartóztatása.
Reflexszerűen ugrok fel a székről, és ösztönösen menedéket keresek. Erre a pár percre újfent egy háború kellős közepén találom magamat valahol a rohadt arab sivatag kibaszott közepén. Olyan az egész, mintha lőnének rám, és én fegyvertelen vagyok.
-Állj le, baszdki! - Torkom szakadtából üvöltök, mély, öblös, parancsoló hangomtól megrengnek a falak, az utána következő rövid csend pedig szabályszerűen bántja a fülemet. Csak akkor vagyok hajlandó legközelebb megszólalni miután már visszaültem, felhajtottam a poharam maradékát, és egy korty sörrel elűztem a whisky kesernyés utóízét is a számból.
-Ezzel a helyzettel nem tudok mit csinálni. Nem voltam még ilyen helyzetben, nem tudok ezzel kapcsolatban tanácsot adni neked Derek. Őszintén mondom, fogalmam sincs róla, hogy mit tennék a helyedben. Talán minden éjjel a sárga föld alá innám magam, és ájulásig kefélnék mindenféle olcsó kurvát, vagy felkeresnék egy olyan szakembert, akivel névtelenül beszélhetek, és aki nem a kórházban dolgozik. - Megvonom a vállamat, és félrebiggyesztett szájjal a kiürülni látszó poharam mélyébe bámulok.
-Nem üvölthetek veled olyan dologért, amibe nem szólhatok bele. Lefeküdtél egy pácienseddel, közben beteges vágyakat táplálsz egy másik iránt... Ameddig nem teszel olyat, amivel a kórházat, ezáltal több száz dolgozó munkáját veszélybe sodorhatod, addig meg van kötve a kezem. - Félig felvont szemöldökkel nézek rá újból, tekintetemből amolyan "megértetted?" szerű pillantás olvasható ki.
Aztán újfent csak sóhajtani tudok, hátradőlni, és hagyni, hogy beszéljen. Engem nem zavar. Tőlem mondhatja nyugodtan. Azt hiszem egy kicsit sajnálom ez miatt az egész kínos patthelyzet miatt.
-Egy ötletem van már csak. Ha ezt a tanácsomat sem fogadod meg, akkor innentől kezdve neked kell döntened. - Az eddig a tarkómon összekulcsolt kezeim most az asztallapját terhelik, és tíz ujjam egymással malmozik. Nem vagyok biztos benne, hogy ezt a tanácsot tényleg meg akarom osztani vele. Valahogy rosszat sejtek, de hát legyen. Menjünk a dolgok elébe!
-Add át másnak Robint. -

zene
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
▪▪ Hozzászólások száma :
79
▪▪ Hírnév :
6
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 20.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szomb. Jan. 16, 2016 9:49 pm Keletkezett az írás



Ne jussanak túl a rendelő, vagy éppen a kórház falain a történtek. Mintha rajtam múlt volna. Eddig is úgy őriztem ezeket az emlékeket, mint Cerberus a pokol kapuját, de elértem azt a pontot, amikor már képtelen voltam elnyomni a növekvő rossz érzést, amivel a saját igazságérzetemen tiportam keresztül sáros bakanccsal. Biccentettem, hogy felfogtam amit mondott. Mást nagyon nem is tehettem volna. Igaza volt. Ahogy abban is, hogy Mona mellett köthettem ki a pszichiátrián, ha ezt így folytatom. Nekem sem volt kedvem feladni azt a hivatást, amiért egész életemben küzdöttem, de már képtelen voltam az ésszerű gondolkodásra.  A pohár a falon robbant szilánkjaira, és a drága whisky megadóan csordogált a kövezet felé, amihez Dwayne ordítása szolgáltatta az aláfestő zenét. Dühös voltam, bár talán ez sem igazán fejezte ki a bennem tomboló érzelmi örvényt, ami lavinaként sodort magával. Már nem volt önkontroll, ami megálljt parancsoljon neki, mert az alkohol kivette az irányítást a tudat kezéből. Mindenesetre a kiabálása áttörte alkoholgőzös gondolataimat. A székre rogytam egy bocsánatkérés kíséretében és csak bámultam rá, végül keserűen felnevettem.
-Telitalálat. Ezt csinálom több mint egy hónapja, de nekem is vannak határaim, amiknek most értem a végére. Nincs tovább. Már nem elég, hogy naponta, kétnaponta megfektetek valakit, vagy épp leiszom magam. Beitta magát a bőröm alá, a gondolataimba, a vágyaimba, és nem tudom kitörölni onnan. Mint valami rohadt tetoválás, amit egy kósza pillanatban magára varrat az ember, aztán élete végégi cipelheti magán.
Tehetetlenül sóhajtottam fel és túrtam a hajamba. Az idegesség még mindig ott keringett bennem, és kevésen múlt, hogy ne kezdjek tényleg törni-zúzni. A pillantását morcosan viszonoztam.
-Nem sodrok veszélybe több száz embert, csak magamat és a betegeimet. Az is untig elég. Azért nem tömeggyilkosságról beszélünk, csak szexuális frusztrációról. Nem áll szándékomban felrobbantani a kórházat, ha erre gondolsz.
Kíváncsian vontam fel a szemöldökömet, de ahogy a szavak elhagyták a száját, úgy merevedtem meg ülő helyzetemben. A tekintetem elsötétedett, és szinte már gyilkos indulatok kavarogtak benne. Átadni másnak? Igen, ha logikusan néztem a dolgot, valóban ez lett volna a helyes megoldás. Csakhogy minden porcikám bőszen tiltakozott a dolog ellen. Nem! Robin az enyém volt! ÉN akartam! KELLETT nekem! Pusztító kényszer hajtott hozzá. Ki akartam sajátítani, uralkodni felette, elnyomni, és ha elismert, akkor magam mellé emelni. Már csak a gondolatra is megőrültem, hogy más ér hozzá rajtam kívül, hogy más előtt fog szerencsétlenkedni, hogy máshoz bújik, ha megtört és vigaszra vágyik. Ökölbe szorult a kezem. A bennem élő domináns vadállat acsarogva tépte a láncait, miközben én a fogaimat csikorgatva, visszafogott indulattal válaszoltam.
-Nem. És ha jót akarsz magadnak, többet ezt nem említed. Csak azért nem építelek bele a falba, mert a barátom vagy.
Lángoló pillantással figyeltem minden mozdulatát, és egyértelműen látszott rajtam, hogy nem igazán vagyok eszemnél, és elég csak egyetlen félreérthető mozdulat, hogy robbanjak, sokkal inkább, mint az előbb. Hosszú percek után szállt csak fel a vörös köd az agyamról annyira, hogy kicsit ellazuljak. Hátradőltem, és a plafont kezdtem bámulni.
-Bocs…azt hiszem tényleg időszerű lesz szabadságra mennem. Csak mondj egy időintervallumot meddig tűnjek el, én meg igyekszem összekaparni romjaimat, mert ez így nem mehet tovább. Lassan közveszélyessé válok. Vicces… pedig elviekben nekem kéne felügyelnem az ilyen alakokat, erre már saját magamat is közéjük sorolhatom. Az a srác…
Kimerülten hunytam le a szemem, és hagytam hogy Robin alakja kirajzolódjon az elmémben. Az arca, remegő ajka, könnyes szemei, abba az idétlen kórházi ruhába bújtatott alakja, ami szinte semmit nem takart.
-…meg fog ölni…
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Jan. 18, 2016 8:11 pm Keletkezett az írás



Kényes helyzetek hegye, halma nehezíti meg legjobb barátom, aki ugyanakkor -azt hiszem nyugodt lélekkel állíthatom ezt-, St.Claire messze az egyik legjobb pszichológusa.
Nem vagyok egy agyturkász észlény, de azt én is tudom, mint az orvoslás ezen részében laikusnak számító ember, hogy valami nem stimmel vele. Ha már olyanokra vetemedik, amikről az imént nyíltan színt vallott nekem, akkor nem kérdés, hogy valóban itt lenne már az ideje annak, hogy egy időre messziről elkerülje a kórházat, és azt a Robin nevű srácot is, aki annyira a bűvkörébe kerítette, hogy se éjszakája, se nappala. Az meg ugyebár magától értetődő dolog, hogy ha túl sokáig fog ez az egész őrület tartani, az egy idő után olyan következményeket fog maga után szülni, amikkel komolyabban is veszélybe sodorhatja a munkáját, és akár még a betegi életét is.
Most még csak kínzó vágyálomként gondol erre a titokzatos -számomra-, idegenre, de mi lesz később?! Amikor az ösztönei már olyan szinten megfékezhetetlenek lesznek, hogy minden betegében a soron következő potenciális áldozatot fogja látni, azt a fajtát, aki elég arra, hogy kielégítse vele a párosodási ösztöne által diktáltakat.
Most még nem szólok bele, hogy kivel mit csinál -ameddig nem fajul el a dolog komolyabb tettlegességgé, bántalmazássá-, de amint olyan okot ad rá, ami fegyelmit vonhat maga után a krház nevében, hiába ő a legjobb barátom, és hiába segített már annyiszor a családomon, azon hogy ne rántson a mélybe régebbi alkoholfüggőségem, nem fogok tovább tétlenkedni, és szemet hunyni. Én is pótolható ember vagyok, akárcsak bárki más. Semmiből nem tart a felsőbb karhatalomnak azt mondani, hogy pakoljak, mert holnaptól egy olyan ember veszi át a helyemet, aki képes józan, épeszű döntéseket hozni.
-Hát, akkor semmisítsd meg azt a tetoválást! Elvégre Te hasonlítottad az imént egy olyan tetováláshoz, amit "egy kósza pillanatban magára varrat az ember". Tehát akkor annyira nem ragaszkodhatsz hozzá ezek szerint. - Kérdőn nézek fel rá, egyenesen a szemeibe, már-már manipuláló tekintettel méregetve, és még a vállamat is hajlandó vagyok megvonni, majd -lévén, hogy a poharam már nem is tudom, hogy hányadjára ürült ki, és nem lenne túl jó holnap másnaposan neki futni a napnak-, a sörös üvegem után nyúlni, hogy meghúzhassam tartalmát.
-És itt van a kulcsszó, pont most mondtad ki. - Horkanok fel, ismét egy emeltebb hangszínt ütve meg, majd folytatom onnan ahol abba hagytam.
-...A betegeidet is veszélybe sodrod... Szerinted ez helyes? - Balfasz dolog ezt megkérdeznem egy frusztrált, önmagát emésztő, összezavarodott, ittas embertől. Hiszen minden egyes szava egy segélykiáltás. Minden szó mögött, ami elhagyja a száját, ott lapul a könyörgése. Azt akarja, hogy én vessek véget a szenvedéseinek. Hallani akarja, ahogy kimondom, hogy "azonnali hatállyal elbocsájtalak". Látni akarja, ahogy elé nyomom a felmondásáról szóló papírt. Ha most ezt megtenném, a tökömet adom rá, hogy gondolkodás nélkül azonnal alá is írná.
Nincs mit tenni, ahogy egyenlőre jobb, ésszerűbb ötlet sincs több a tarsolyomban annál, mint hogy adja át egy másik orvosnak Robint. Bár már az első perctől kezdve, amióta csak felötlött bennem ez a lehetőség, érzem, hogy nem túl okos döntés ilyet ajánlani, most be is igazolódik, hogy miért.
Tekintete elsötétül, mintha valami gonosz erők megszállták volna, izmainak dühös, idegese, nyughatatlan feszüléséből pedig egyértelműen látható, hogy legszívesebben hozzám vágná a széket.
Mindezek ellenére mégis hősként türtőzteti magát, és csupán szóbeli fenyegetéseket kapok, amiket -alighogy kimondta őket-, már szív is vissza...
-Hé, higgadj le! Nem azt mondtam, hogy ezt KELL tenned. Ez csak egy ötlet volt, egy tanács, amit vagy megfogadsz, vagy nem. Én mindenesetre a helyedben biztos, hogy ezt az opciót választanám. Gondolj bele... Mi értelme azzal kínoznod magad, hogy több órákat töltötök összezárva egy szobában, és tudod, hogy nem nyúlhatsz hozzá?! - Próbálok helyette is logikusan, hidegvérrel, higgadtan gondolkodni. Érdekes. Pedig általában kettőnk közül mindig én szoktam lenni az, amelyik forrófejűen hoz meg döntéseket. Nem is értem, hogy hogy lehettem én az igazgató...
Hátradőlök a székben, kezeimet összekulcsolom tarkómon, és a plafonon itt-ott megjelent hajszálrepedéseket követem.
-Nem is tudom... ezt a hetet még megadom, de jövőhéttől szigorúan elvonulsz, kikapcsolod a rohadt telefonodat, megszünteted az internetet, magyarán megszűnsz létezni. Szeretném, ha legalább egy hónapig nem mennél még csak a közelébe sem a betegeidnek. Főleg nem annak a srácénak... - Szigorú hangnememnél már csak arcmimikám a komolyabb. Ha másból nem, ebből tudhatja, hogy most nem egy baráti jó tanáccsal láttam el, hanem mint igazgató utasítom őt, az alkalmazottamat.
-Ha hagyod magad, akkor biztos. - Újabb vállvonás, újabb korty sör, majd fáradtan, émelyegve az asztallapra könyökölök, arcomat pedig tenyereimbe süllyesztem.
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
▪▪ Hozzászólások száma :
79
▪▪ Hírnév :
6
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 20.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Jan. 25, 2016 11:42 pm Keletkezett az írás



-Tudod hogy „semmisítenek” meg egy tetoválást? – vontam fel kérdőn a szemöldököm, viszonozva Dwayne pillantását. – Csak a látható bőrrétegről tűnik el a festék, de a mélyrétegekben megmarad. Bár hallottam már olyanról, hogy onnan is ki lehet valahogyan szedni, de túl sok macerával jár. Mindenesetre nem az a kérdés tudatosan mennyire ragaszkodom hozzá, hanem hogy az ösztönöm mennyire húz hozzá. Azt meg befolyásolni nem tudom, csak elnyomni, aminek tudjuk hogy nem lenne túl jó következménye.
Összeráncoltam a homlokomat, és rosszallóvá vált a pillantásom.
-Egyértelműen NEM helyes, hogy a betegeimet is veszélybe sodrom. Mit gondolsz miért mondtam el mi történt? Mert már képtelen vagyok uralkodni magamon, és ŐK nem ezt érdemlik tőlem. Egyikük sem. Még Robin sem…márpedig én most, ha figyelembe veszed a tényeket, egy állattá korcsosultam, akit a nemesebb része vezet.
Vártam, hogy elbocsásson, mert akkor lett volna elfogadható INDOKOM arra, hogy miért hagyom ott a kórházat, és adom le a betegeimet, de a megváltó mondat nem hangzott el. Helyette egy másikkal szembesültem, ami pillanatok alatt elnyomta a maradék józanságomat is. Reszkettem azért, hogy megüssem, és valóban csak a barátságunkra tekintettel nem estem neki, félrelökve az asztalt, széket, hogy tapétát vasaljak belőle a konyhám falára.
-Semmi értelme! TUDOM, hogy igazad van, de nézz rám! Mint valami barlangi ősember, úgy viselkedek. Ezzel az erővel egy bunkósbottal is odavonulhatnék az ágyához, fejbecsaphatnám, aztán hazahurcolhatnám, mint valami zsákmányt. És mégis, HIÁBA tudom, ha képtelen vagyok rá nemet mondani… szóval igen. Ha nem bocsátasz el, vagy küldesz szabira, akkor tovább kínzom magam, és egyre lejjebb csúszom a lejtőn. És mindketten tisztában vagyunk vele, hogy minden embernél van egy pont, ahonnan már nem tud visszamászni, vagy csak nagyon kínkeservesen.
Az „igazgatói utasítás” megkönnyebbüléssel töltött el. Ellazultak az arcvonásaim, a testtartásom, és úgy éreztem, mintha egy hatalmas terhet vettek volna le a vállamról.
-Ez a hét sem kell már. Innentől szabadságolom akkor magam, és szót fogadok. Legalábbis 1-2 hétig biztosan. De utána muszáj leszek valamikor bekapcsolni másnem a telefonom, mert anyám idegroncs lesz, ha nem hall felőlem, bármit is mondjak neki. És elhiheted, a betegeimet kerülni fogom, ahogy tudom. Most elsősorban arra van szükségem, hogy saját magamat rendbehozzam. Amíg ez nincs meg, addig velük sem tudok érdemben foglalkozni, bármennyire is szeretnék.
Lehunyt szemeim alatt Robin alakja lüktetett élőn, színesen, mint egy káprázat. A sóvárgás kezdett eluralkodni rajtam, szóval inkább kinyitottam a szemem, és Dwayne nyúzott arcát vettem szemügyre.
-Hálás vagyok, hogy meghallgattál, és meg tudtuk beszélni a dolgokat, de azt hiszem bőven rádfér már egy kiadós, pihentető alvás, ahogy rám is. Sajnos vendégszobám csak egy van, és ott Hope alszik, de elég nagy az ágy kettőtöknek is. Vagy ott a kanapé a nappaliban. A saját ágyamba inkább nem invitálnálak meg, ha nem gond, mert a végén még félreérted. Ha esetleg szeretnél fürdeni, a fürdőben a szekrényben találsz tiszta törölközőt. Mindenesetre én most megcélzom az ágyat, és megpróbálom kialudni ezt a töménytelen mennyiségű alkoholt.
Hátratoltam a széket, ahogy felálltam, és Dwayne mellett ellépve vettem az irányt az emeleti lépcső felé. Egy pillanatra megálltam mellette, és a kezem a vállára ejtettem.
-Köszönöm.
Némileg instabil léptekkel, de felküzdöttem magam az emeletre, és immár tiszta lelkiismerettel zuhantam az ágyamba, hagyva, hogy az álom elsodorjon.
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 4:52 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Hope & Derek
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: