Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko, Katherine M. Sullivan, Lena E. Winfield

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Emilia Horvath és Noah Leighton
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Szer. Aug. 05, 2015 10:55 pm Keletkezett az írás



Horvath kisasszony & Dr. Leighton
Ami az egyik embernek őrület, az a másiknak valóság.
Az új, és a későbbiek során még igen fontossá is válható kollégák felkeresése helyett azonnal a második emelet sarkában megbúvó pszichiátria apró, jól megvilágított irodájához siettem. Merev, egyenes tartással haladtam, lépteim tompa visszhangot vertek a modern, fényes köveken. A St. Claire impozáns megjelenése merőben más volt, mint ahol eddig valaha is dolgoztam.
Régi, egyetemi épületből lett intézetekben, és méregdrága, letűnt korok stílusát idéző magánklinikákon tengettem eddigi mindennapjaimat, és most, a jól megvilágított, egészen barátságos folyosókon valódi idegennek éreztem magam. A liftben két, elevenen pletykáló ápolónő tragikomikus szerelmi életének szaftos részleteit hallgattam, így mikor utat törve köztük kiléptem a kétszer két négyzetméteres felvonóból, máris bennfentesként sétálhattam végig a pszichológia-pszichiátria zártabb, már sokkal csendesebb osztályához vezető folyosón. Csak néhány kék köpenyes ápolónő jött velem szemben, és ahogy láttam, a közeli, kellemesen berendezett várakozóban is csupán egyetlen középkorú szülőpár üldögélt. Az asszony férje vállára hajtotta a fejét, mire az viszonzásul neje reszkető vállait simogatta. Zárt osztály, tiltott szerek fogyasztása, esetleg gyógyszerfüggőség. Pompás, az én területem.
Kék, halszálkacsíkos ingem mandzsettagombjait engedtem szabadon, ahogy beléptem új székhelyemre. Mögöttem halkan csukódott be az ajtó, zárja aprót kattant, függönnyel elsötétített ablaka finoman megrezzent.
Nos, itt lennék. Furcsa volt. De nem tudtam megmondani, miért. Nem zavart az egyedüllét, sőt mi több, minden kollégámnál jobban kedveltem a kórház legkiesőbb pontját, a pszichiátria magányát. Nekem való volt a csendjével, az olykor kimondatlan, máskor harsogó problémáival, a mindent körbelengő gondolataival. Szerettem azt a különleges atmoszférát, amit az épület egyetlen másik helyiségében sem leltem meg soha.
Magamban, némán morfondíroztam az út során olvasott legújabb pszichológiai tanulmányon, melyet Jacob Al jegyzett. Forradalmi volt a felfedezése, és bár a gyermeki elme akkoriban nem tartozott a kedvenceim közé, szívesen olvastam az általam egyébként mélyen tisztelt Prof. Al tollából.
Mellkasom előtt karba font kezekkel ereszkedtem a súlyomtól meg-megreccsenő íróasztal szélére, és az ajtó rémes, virágmintás függönnyel takart ablakára meredtem. Giccsparádé. Giccs a pszichiátrián. Felnevettem, de hangom nem kedélyesen szólt, sokkal inkább volt keserű és fanyar. Amolyan tipikus londoni, szarkasztikus reakció. Aztán egy könnyed mozdulattal felcsúsztam a mahagónilapra, és lábaim lógatva merengtem a hozzám majd először belépő betegen. Vajon milyen lesz? Talán pszichológusnak képzel, és át kell küldenem a szomszédba? Talán egy öngyilkos-jelölt? Függő? Egyszerűen csak hülye?
Soha nem lehetett tudni, de azt igen, hogy az ember az első nap első betegét képtelen elfelejteni. Annak arca, szavai, hanghordozása beissza magát koponyája belső zugába, és ott marad a legvégsőkig, hogy aztán néhanap megkísértse kérdéseivel.


Vissza az elejére Go down
 
Emilia Horvath és Noah Leighton
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Filozófia vizsga - Chris, Zin és Noah Joon

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: