To: Ares

Nincs is jobb, mint egy szabadnapon sörösrekeszeket pakolni, gondolhatná akárki kelletlenül. Engem viszont nem zavar, szívesen segítek apának, pláne most, hogy pihentetnie kell a hátát egy becsípődött ideg miatt. Szabadságra nem tudtam jönni, oylan luxussal rezidensként nem rendelkezem, de műszakok előtt és után, vagy szabadnapon itt vagyok. Mint mindig. Épp csak most a szokásosnál is határozottabban küldtem el, mondván ne legyen láb alatt. Mert ha itt lenne, akkor biztos vagyok benne, hogy nem engedné, hogy én cipekedjek. És akkor megenné a fene az egész pihenését.
- Ebből nem ennyit rendeltünk, számoljon utána. Öt rekesz van a kocsin és tíz a szállítólevélen. A megrendelőn pedig hét rekesz szerepel. Sehogy sem áll össze a dolog. - kopogtatom meg a kezemben levő mappát a tollal, amit kihoztam, hogy a szállítmány átvételekor kipipáljam és ellenőrizzem rajta a tételeket. Igazán nem tudom, hogy miképpen lehetett ezt így elszámolni, de biztos isten, hogy ezer Leprikón kincsére sem veszem így át.
A szállító csak a fejét vakargatja, engem pedig ki fog hozni a sodromból, ha ez így halad.
- Én nem tudom, nekem ezt adták. Én csak vezetek. - közli velem, mire csak egy szemforgatást kap válaszul.
- Az remek, viszont én ezt így nem veszem át. Tegye vissza a lerakott öt rekeszt a kocsira, s vigye el. Majd visszatér, hogyha mindent hiánytalanul leszállított. - közlöm vele. Hanyagul a bár hátsó bejárata melletti falnak támaszkodom, talpamat felhúzom, a falnak nyomom.
- De olyat nem lehet, még mennem kell máshol fuvart felvenni! - hebeg az ürge, de nem hat meg a nyomora. Nem vagyok mosolytalan, kedvesen pörölök vele, de határozottan. Végül abban maradunk, hogy itthagyja a rekeszeket, de nem fizetek csak majd akkor, ha mindent leszállít. Nekem jó az üzlet, mert ha nem szállítja le, akkor ingyen volt az öt rekesz. Ő meg tényleg csak szállító, nem ért az egészhez. Bizonyára nem fogja a főnöke megdicsérni, de az meg már hadd ne az én gondom legyen.
Elköszönésünk után fogom az egyik rekeszt, s kitámasztom vele az ajtót, majd nekilátok behúzni a raktárrészbe a söröket. Remélem egyik rekeszemet sem lovasítja meg senki a sikátorból, míg én épp befelé cipelem valamelyiket.

From: Bonnie

To: Bonnie

Ma este Bonnieék kocsmájában lépünk fel. Vállaltam, hogy segítek Joeynak becuccolni az erősítőket – a többieknek valami dolga van – csakhogy útközben hívott, dugóban ül, az életben nem fog ideérni akkorra, amikorra megbeszéltük. Van ilyen.
Nem szívom fel magamat, majd akkor bevisszük a nagyobb darabokat, amikor megérkezik, addig meg a hangszereket be tudom én is cipelni. Igen, az autó, amiben a holmink van, most épp nálam van – nem az enyém, hanem a bandáé, általában nem én szoktam vezetni, ez most ilyen kivételes alkalom – és persze tele van mindennel, gitárok, dob, hegedű és a technikai cuccaink, erősítők és a többi nyalánkság.
Beparkolok a pub melletti sikátorba, azután, hogy kiáll onnan a szállító – felismerem a járműveiket, épp elégszer kellett ehhez nekem is árut átvenni – és ahogy leparkolok, már pattanok is kifelé.
- Megnyerted az egyedül pakolósdit? – trappolok Bonnie felé és felkapok egy rekeszt, nehogy már neki kelljen becipelni az egész pakkot.
- Hagyd, beviszem ezeket. Hátra vagy a pult mögé kéred? – kérdezek még vissza mielőtt belépdelnék az első rekesszel és ha megadta, hogy hová is szeretné, már el is tűnök, hogy aztán jöjjek vissza a következő körért.
- Apáddal minden oké? Hogy-hogy nincs itt? – megszoktam már, hogy az öreg mindig itt van, szóval nyilván furcsa és feltűnik, amikor hiányzik a leltárból.
Közben felkapok még egy rekeszt és azzal is befelé indulok.
- Bonnie a ma este áll még ugye?! – jövök vissza  következő adag sörért. Pár hete megkérdeztem, hogy meló után volna-e kedve felugrani hozzám és segíteni, ugyanis azóta dobozokban élek. Új albérletbe költöztem és természetesen annyi kedvem és tehetségem van a dobozokból való kipakoláshoz, mint egy koboldnak, magyarán remekül tüntetek el belőlük cuccokat, amiket aztán sosem találok meg. Igen, én vagyok az a srác, aki a távirányítót képes a hűtőbe tenni és ott hagyni, főleg, mert általában eszembe jut közben valami, mondjuk egy jó dalszövegsor és akkor már leülök és megírom a többi részét is és megfeledkezem arról, hogy mit csináltam korábban és miért és a végén soha semmi nincs meg. Ugyanígy vesztem el már jó párszor a beköltözés utáni kipakolásban és rájöttem, hogy kell segítség. Persze a srácok is felugrottak már segíteni, de abból mindig piálás és dumálás és dalírás lett, szóval az eredmény egy halom üres pizzás doboz, egy új szám, egy rakat üres sörösüveg és minden holmim ugyanúgy a kartondobozok mélyén, mint előtte.

From: Ares

To: Ares

- Mondjuk inkább, hogy eloroztam. - állok meg a hajlongásban, amint meghallom Ares hangját. Mosollyal intek oda neki, mielőtt felkapnám a rekeszt, aminek nekikészültem. Van még kettő, amit a felajánlásához híven be tud hozni, nem fogom elutasítani a kedvességét, ad1 mégis csak ő a férfi, ad2 nem vagyok én súlyemelő, ad3 meg nincs.
- Azokat hátra, a pult mögé már bevonszoltam egyet, az elég lesz egyelőre. Maximum majd kimegyek a többiért, hogyha nagy lenne a forgalom. Köszi! - toldom meg az udvariassággal a végét, ha már nem vagyok abban udvarias, hogy utána menjek be az ajtón, mint jó "házigazda". Ha már felkaptam a rekeszt, nem ácsorognék vele, inkább becipelem a raktárba.
- Elküldtem szalvétákért, mert azok nem nehezek. Minden oké vele, csak fáj a háta, de ismered milyen, biztos, hogy nem hagyta volna, hogy bevigyek akár egy üveget is. - magyarázom, miközben megtartom az ajtót, hogy az utolsó rekeszt - ami az ajtótámaszték volt - is be tudja vinni és ne is vágódjon ránk a nyílászáró. Belépek én is, s behúzom az ajtót magam után.
- Áll hát. De sütit azt nem sütöttem, kiment a fejemből. - vakargatom meg zavartan a takrómat a laza, hánya-veti konty alatt. Ígértem én, hogy csinálok nasit is a pakolás mellé, de tényleg teljesen elfelejtettem, hogy ilyesmi ígéretre vetemedtem, az meg pláne nem lenne mentség, hogy nem is lett volna rá időm, hogy megsüssem.
- Becuccolni segítsek? - jut eszembe, hogy az egy dolog, hogy leálltunk az én munkámat megcsinálni, de nyilván nekik is be kéne hozni a holmijukat.
- Am, hogyhogy csak így egyedül? Többiek? - lépek oda ezen a ponton Areshoz, hogy kiosszam a szokásos üdvözlésnek szánt három jobb orca, bal orca, jobb orca puszit neki, ami a nagy rekeszrámolásban elmaradt.

From: Bonnie

To: Bonnie

A mosolyát széles örömgörbével viszonozom és ha nem rontanék egyből a rekeszeknek, hogy neki segítsek, akkor még meg is ölelném. Nagyon kedvelem Bonniet, gyerekkorom óta ismerem és elmondhatatlanul örülök, hogy a barátomnak tudhatom. Még akkor is, amikor ő és az apja már ide költöztek, én meg még otthon voltam az anyámmal és az öcsémmel, tartottuk a kapcsolatot. Először leveleztünk – te jó ég, ráment minden zsebpénzem a bélyegekre, de nem érdekelt – aztán ahogy az internet teret hódított magának, e-mailre váltottunk. Tudom, hogy számíthatok rá és ő is rám és ez jó érzéssel tölt el.
- Oké, vettem és nincs mit. – kiabálok, amikor már bent vagyok és útban a hátsó helyiség felé, ahová kérte a rekeszeket. Lepakolom, ami a kezemben van és megyek vissza a következőért.
- Uhh… és igen, tudom milyen. Jól tetted, hogy szalvétákért küldted, de miért nem hívtál fel? Jöttem volna hamarabb, hogy segítsek. – igen, tudom milyen az örege és azt is, hogy nem hagyta volna a lányát cipekedni. Nagyon hálás vagyok egyébként neki, aranyszíve van, az egyszer biztos. Az első melómat neki köszönhetem és ezt nem fogom tudni sosem eléggé meghálálni neki.
- Nem gáz. Örülök, hogy jössz. – a süti annyira nem lényeg, az viszont igen, hogy nem mondta le az estét és, hogy segít. Asszem én fogok jönni neki egy nagy tál sütivel – nem én sütöm, elvégre nem akarom megmérgezni – majd veszek valahol, cserébe azért, hogy hajlandó velem doboztalanítani az új kecót.
- Hagyd, majd ha ideérnek a srácok, behozzuk. Ééés úgy volt, hogy Joey segít, de dugóban ragadt, Dan és Stuart pedig fogalmam sincs. Volt valami kifogásuk, de szerintem csajoznak. Tudod milyenek. – vonom vállat egy kis csibészes mosollyal. Nem akadok ki azon, hogy inkább szoknyák után rohangálnak, semmint pakolni ugranak. Elvégre van még időnk estig, addig meg majdcsak előkerülnek.
A puszikat viszonozom, aztán a pult mögé megyek – egy darabig csapos voltam itt, ismerem a járást – és egy üveg vizet veszek ki a hűtőből.
- Lisa kidobott. – jegyzem meg, mint egy mellékesen a dolgot, kinyitom az ásványvizes palackot és belekortyolok.
- Tényleg, a pasidnak nem gáz, hogy este átjössz? – nem az én dolgom és nem is akarok faggatózni vagy ilyesmi, csak most így eszembe jutott és talán eltereli a figyelmét a Lisát érintő vallomásomról.

From: Ares

To: Ares

- Nem akartalak zavarni. - mosolygok rá. Valójában nem volt alkalmas, hogy felhívjam, Malcolm rászokott az utóbbi időben, hogy ellenőrzi a telefonom kimenő hívásait - a bejövők valamiért nem izgatják fel - így apára korlátozódik a kommunikációs csatornám. Már, amikor. Ma nem akartam megkockáztatni egy vörös foltot, így is nehezen sminkeltem le az alkaromról ujjai nyomát. Kifejezetten frusztráló dolog az embernek a karját alapozni. És röhejes is, de hát ahol a pénz beszél és a kutya ugat, ott így megy ez.
Gondolataim ezen kalandozásában megigazítom a hosszúujjúmat, hogy még véletlen se csússzon fel az ujja csuklómnál feljebb. Még szerencse, hogy gyerekkorom óta a bolondulok a nagyon hosszú ujjú felsőkért, amikből épp csak az ujjaim lógnak ki. Pedig van, aki utálja. Én szeretem.
- Meg amúgy is, nagy lány vagyok, a cipőmet is egyedül kötöm be, ahogy a klasszikus mese mondja. - kacsintok Aresre. Nem tudom ugyan, hogy a Herkules mióta számít klasszikusnak, de sebaj.
A megbízhatatlan bandatagjairól való sztorit egy szemforgatással hallgatom.
- Mondtam már, hogy ugyanoylan jóhiszemű birka vagy, mint én? Meg sem lep, hogy ennyire szeretjük egymást. Zsák a foltját. - nevetek rá. Csajozásért lemondani a segítséget.. hát hagyjuk. De Ares hátán is fát lehet vágni, imádom, hogy ilyen. És tényleg én magam is iylen vagyok. Meg apa is, ha már itt tartunk, szóval ez lehet valami rejtett ír defektus, vagy nem tudom.
Megtámaszkodom a pult vendégoldalán - ritkán vagyok ezen a térfélen, szeretek vendégek nélkül kívül rekedni kicsit a munkazónán ekképp - onnan figyelem a legjobb barátom tevékenykedését. Vallomásától a pultlapon koppan az állam.
- Hogy mi van? Mert? Mi baja van ennek? - telik meg hangom színtiszta felháborodással. Ares a tökéletes társ, én nem tudom mi nem tetszett Lisának, de az biztos, hogy az ő mellékes hangvételű megjegyzését én spékelem méreggel. Szinte személyes sértésnek veszem, ha valaki megbántja őt.
- Nem nagyon foglalkoztatja, hogy hol vagyok, amikor a haverjaival kártyázik. - vállat vonok. Kifejezetten szereten Malcolmnak ezeket az estéit. Ilyenkor nyugtom van legalább.
- Meg amúgy sem érdekel, hogy zavarja-e, szokjon hozzá, hogy mifelénk szokás segíteni a barátoknak. - teszem még hozzá. Annak ellenére, hogy Malcolm egy agresszív bunkó, ha zárt ajtók mögött vagyunk, még nem vagyok hajlandó félelemben élnik mellette. csak óvatosan, maradjunk inkább annyiban.

From: Bonnie

To: Bonnie

- Nem zavartál volna. – vagyis nem vettem volna annak, hogyha felhív, másszak be korábban. Vagyis már vagy egy hónapja tudjuk, hogy itt lesz fellépésünk, szóval akár meg is csörgethetett volna. Viszont a dolog nyilván nem kötelező, szóval azt sem akarom, hogy esetleg kellemetlenül érezze magát az egész miatt. De tényleg nagyon szívesen jövök, ha szüksége van rám. A szükségesnél talán jobban és nagyobb kedvvel is.
- Melyik mese? Mármint… gondolom, hogy az megy egyedül is. – oké, talán illene befogni a számat, mert ez így nagyon kínos kezd lenni. Pedig nem akarom, hogy az legyen. És sosem gondolnám, hogy a cipőfűzés ne menne neki egyedül is.
- Hát… engem nem zavar, ha a nők jobban izgatják őket, mint én. – mi több, ennek még örülök is. Elég gáz lenne szerintem, ha belőlem vagy miattam csinálnának problémát maguknak, arról nem is beszélve, hogy abban az értelemben sem venném jó néven, ahogyan kimondva hangzott ez a mondat. Pedig eredetileg nem akartam én másodlagos tartalommal feltölteni, de már így alakult. Mindegy, akkor is igaz, amit állítok. Inkább egy nő miatt legyenek el valamerre, mint miattam itt, szóval jah… ebből a szempontból inkább vállalom a jóhiszemű birka esetét, mint másét.
- Hááát… azt mondta, neki én nem vagyok elég… szóval kiadta az utam. – vonok vállat egykedvűen, jelentsen ez bármit is Lisa szempontjából. Én igyekeztem mindent megadni neki, amit tudtam, de ha ez kevés, azzal nem tudok mit kezdeni.
- Hééé, de nem gáz, szóval ne mérgelődj ezen. Nem lehetek mindenkinek tökéletes. – pedig neked szeretnék és emiatt én nem zuhantam össze, nem is fogok ezután sem. Oké, nem esett valami jól, mivel nem csak az a dugható kategória volt a csaj a számomra, de nem vagyok hajlandó kiakadni miatta. Ha neki jobb nélkülem, akkor nekem is jobb lesz nélküle. Én legalábbis ezt vallom.
- Ohh… – nem is tudom hirtelen mit mondjak a pasijával kapcsolatban. Egyfelől nem tetszik, hogy a kártya neki fontosabb, mint Bonnie, másfelől pedig… kártyázzon csak és ne tűnjön fel neki, hogy velem tölti az estéjét a barátnője.
- Nem akarok gondot okozni. – igyekszem kedves lenni, pedig valójában… de, szeretnék a gond lenni közöttük, mert akkor talán Bonnie engem is észrevenne.

From: Ares

To: Bonnie

- Azt nem ismerem. – vallom be töredelmesen. Nem mondom, hogy egyik Disney mesét sem ismerem, elvégre van egy húgom, szóval sokat megnéztem vele, de azok inkább a klasszikus hercegnős rajzfilmek voltak.
Rá pillantok, amikor azt mondja, hogy furcsa vagyok. Nem szólok vissza azzal, hogy semmi sem történt, helyette inkább közlöm, hogy Lisa kidobott. Amúgy is rájött volna valamikor, meg a barátom, miért is ne mondhatnám el?! Viszont nagyon lelkizni nem akarok rajta, akkor sem, ha valójában nem intéztem el annyival a dolgot, hogy nem is érdekel. Nem szoktam senkihez sem úgy hozzáállni, akivel összejövök, az számít nekem.
Amikor elkezd morogni Lisa miatt, enyhén felvont szemöldökkel hallgatom. Nem mondom, hogy nem esik jól, amiket mond – nagyon is – csak épp az a gond, hogy a barátom és barátnak, lehet, hogy elég vagyok meg minden, de úgy tűnik egy kapcsolathoz vele meg kevés.
Aztán kis híján leesik az állam. Megállok a mozdulatban – ami a vizes palack emelése lenne a számhoz – és nyelek is egyet. Nem feltűnő az egész, de nem tudok arra gondolni, hogy nem úgy értette, ahogyan én azt kihallottam.
- Ööö, értem, persze. – vágom rá, hogy ne játsszak itt neki Kukát – a Hófehérkéből, ha már szóba jöttek a mesék – és gyorsan bele is kortyolok a vízbe.
- És köszi, kedves vagy, tök jól esik. – minden, amit mond főleg az a rész, hogy neki tökéletes vagyok és ezzel persze bogarat ültet a fülembe – kicsit jobban is érzem magam a bőrömben.
Ahogy puszit kapok az arcomra, a kezem a derekára siklik és el is engedem, amikor már elhajol. A mozdulat nem akaratos, de jól esik megtennem, és csak azt bánom, hogy olyan gyorsan vége is szakad a pillanatnak. Főleg, hogy megérkezik Bonnie apja és a krákogásának köszönhetően én is rápillantok, a kezem pedig – ami eddig Bonnie derekán pihent – leejtem magam melé.
- Üdv Mr Fitzroy! – emelem a kezem is üdvözlésképpen, aztán leteszem a vizespalackot a pultra, a belső részen, nem kipakolva oda, ahol a vendégek hozzáférhetnek.
- Szerintem mindjárt itt vannak ők is. Elkezdem behozni a cuccainkat. – ellépek Bonnietól, hogy ajtó felé somfordáljak, de megállít az öreg, hogy váltsunk néhány szót. Nem lehetek soha elég hálás Mr Fitzroynak, amiért annak idején felvett és melót adott, nem akarom, hogy csalódjon bennem, szóval ha készen kell lenni nyitásra, akkor miattam nem fog semmi késlekedni. Nem akarok visszaélni a jó indulatával.
Fel sem tűnik a lánykoszorú becsődülése, csak akkor, amikor Bonnie megjegyzést tesz és ezzel persze valahol zavarba hoz. Nem az a ciki módon, bele éppen nem pirulok, de azért a testtartásomon látszik, hogy ezzel megakaszt. Meg amúgy sem hiszem, hogy miattam vagy a banda miatt visítozna itt bárki is.
- Öhm, behozom akkor a dolgokat. – már indulok is az ajtó felé, amikor belép azon Joey azzal a szöveggel, hogy húzzam kifelé a seggem pakolni.
Behurcolkodunk, a srácok a hangfalakat állítgatját és hangolnak, én meg a mikrofont babrálom, úgy téve, mintha nagyon fontos dolgom lenne vele, de közben Bonniera vetek lopott pillantásokat.
- Most, hogy Lisa lapátra tett, elhívhatnád. – Joey Bonnie felé int a fejével, én meg vágok a barátomnak egy grimaszt.
- Hagyjál lógva. – morgok az orrom alatt és amint a többiek jeleznek, hogy mehet a buli, bekapcsolom a mikrofont és a lovak húrok közé csapunk.

From: Ares

To: Ares

Felszalad a szemöldököm arra, amit mond.
- Nem-e? Meg kell nézd velem! Meg a Mulant is. S ha már itt tartunk, akkor a Meridát is, bár azt ugye láttad. Ugye? - kérdezek gyanakodva. Nem is tudom miért csinálok személyes ügyet a Meridából. Talán azért, mert vörös a haja, mint nekem? Vagy azért, mert mesefüggő vagyok? Teljesen lényegtelen, de ha nem látta, akkor nyilvánosan felkoncolom mindenképp tartanunk kell egy mesemaratont. Nincs kifogás.
- Értsd is! Ne legyenek attól a büdös banyától komplexusaid, ő a hülye, nem te vagy kevés. - puszilom a véleményem pecsétjét arcára. Sajnálom, sose szerettem Lisát. Akkor ugyan nem szidtam, amikor épp együtt voltak, de ez a szakítósdi leszedte a lakatot a nyelvemről. Persze ha látom Aresen, hogy zavarja, amit mondok, akkor azért némi bocsánatkéső pír szalad arcéleimre.
Apa is tudja ám, mikor kell belépni. Enyhén emelkedik csak meg a szemöldöke erre a szétrebbenésre, mert nem vak ám, s ismer eléggé ahhoz, hogy tudja, nem azért szaladt keem a derekamon pihenő kézfejre simítandó, mert annyira hamar el akartam távolodni. A rosszallása, az, hogy nem velem akar beszélni nyilván annak szól: nem ehhez szokott hozzá tőlem. Hiszen ő azt hiszi, hogy Malcolmmal nagy a szerelem, ekképpen számára és makulátlan jelleme számára az, hogy cicázok Aresszel -többször kifejtette már, hogy nem tisztességes, amit csinálok, de sose láttam bele annyit, amennyi benne van.. nem vak az öreg és ő is volt fiatal - nem szimpatikus. Hagy is ellibbennitáblát forgatni és inkább Areshoz fordul.
- Segíthetek, fiam? - kérdi tőle, mintha esdekelne. A szalvétahordás határozottan nem az a férfias feladat volt, amit el szeretett volna látni, hiába fáj a dereka.
- Nem! - csattan hangom a háta mögött, mielőtt megjegyzést tennék a bigekoszorúra. - Már úgy értem, nem kell.. látod? Vannak rá elegen. - próbálom menteni a helyzetet. Utálnám, ha én lennék, aki letöri apám hasznosságérzését maga iránt. De akkor sem hagyhatom - lányaként és orvosként sem - hogy megerőltesse magát.
- Szerintem a hölgyek rendelnének, B. B. Hátul leszek az irodában, ha kellenék! - fordul a második mondattal Ares felé, férfihisztijében ignorálva engem, a saját lányát. Míg a banda hangolni kezd, én a pultos szerepet veszem magamra. Játszott zenéjük ritmusától tunningoltan pörgök a pult mögött, mint valami búgócsiga. Sose voltam egy tohonya lótojás, de ha zene szól, pláne ha ennyire familiáris - és nem csak amiatt, akik játsszák - akkor nem bírok magammal.
- Két sör rendel, máris uraim! - penderülök a put végéből a sörcsaphoz, s mivel innen pont jó rálátásom van Aresre, még oda is kacsintok neki.
Ez egy kellemes este lesz, s még a forgalom is jó. Hiába, imádom, hogy itt játszanak és nem, nem csak a bevétel miatt. Sőt..

From: Bonnie

To: Bonnie

- Háááát… – megvakarom a tarkómat a kérdésre és tekintetemben ott a válasz, nem, egyiket sem láttam.
- De a Hamupipőkét és a Hófehérkét, meg a Szépség és a Szörnyeteget igen. Meg a Jégkorszakot és a Szörny Rt-t is. – nevetem el magam a végére, utóbbi kettőből készült több részt az öcsémmel néztük meg és nagyon jól szórakoztunk rajta. Most, hogy így szóba jöttek a rajzfilmek, rádöbbenek, hogy mennyire hiányoznak. Talán a nyáron meglátogatom őket, vagy ők jöhetnének el hozzám.
- Oké. – nevetem el magam jókedvűen. Nagyon édes Bonnie, ahogy így belelovallja magát a Lisával való szakításomba. Én sosem mondanék ilyesmiket egy exemre sem, de attól még kedves tőle, amiért ennyire mellettem áll.
Megérinti a derekára sikló kezemet és ezzel megint csak jól összezavar, mert nem tudom máskért érteni, minthogy neki is kedvére van az érintés és nem csak úgy, mint egy szimpla havertól vagy baráttól. Ha nem lépne be az apja, nem tudom, hogy hová folytatódna ez az egész, legyen akármi is, így azonban szétrebbenünk egymástól.
Már épp megszólalnék, hogy válaszoljak Bonnie apjának, amikor a lánya megteszi helytettem.
- Hát úgy hiszem megvan a válasz. De ne aggódjon semmi miatt Mr Fitzroy, megoldjuk. – ha Bonnie nem engedi neki, akkor nem engedi, nekem meg eszembe sem jut beleszóln i a kettejük dolgába, főleg azért, mert megoldom magam is a pakolást, vagyis most már a fiúkkal, így, hogy Joey is felbukkant.
A szám közben olykor Bonnie felé pillantok és pont elkapom a kacsintását, amire sikerül szélesen elvigyorodom. Ahogy vége a számnak, már jön is a következő.
- A következő szám szóljon minden galwayi lánynak. – nem vallomás ez semmire sem, Bonnienak szoktam ezt énekelgetni, mikor ránk jön a nosztalgiázás Írország után, máskor meg csakúgy poénból, mindenféle ok nélkül, és rendszeresen átköltöm a dalszöveget, a fekete haj helyett vöröset éneklek ki, direkt az ő kedvéért. Általában jó nagy nevetés az egész vége, főleg, mikor arra is rá tudom venni, hogy ő is daloljon velem.
Még pár számot lenyomunk, az egész koncert talán egy óra, mire elköszönünk a lelkes kocsma közönségtől.
Beugrom a pult mögé Bonniehoz.
- Beugorjak segíteni? – kiabálom, mert közben már szól a zene felvételről, hogy csend ne legyen, elég sokan vannak, nagy a pörgés, és talán nem venné rossz néven a kedvenc vörösem, ha kicsit beszállnék én is.

From: Ares

To: Ares

- Szégyen, határozottan nagy szégyen! - feddem meg a meseügyi alulműveltségét illetőn, kis nevetéssel spékelve ál-rosszallásomat.
- Mindenképpen pótolnunk kell őket. Mikor van rám egy egész napod? - vigyorgok rá nagyon elszántan. Persze nem akarom arra kárhoztatni, hogy orrvérzésig meséket nézzen velem, de ha kihúzza valamivel a gyufát, akkor meg fogom tenni. Vagy ha nem, akkor is. Puszta felebaráti kedvességből.
- Sose hagyd, hogy egy nő elnyomjon! - morog apa még Ares füle mellett, majd hagyja menni a dolgára és ő is megindul. Marad nekem a felszolgálás és a zene élvezete.
Az ajánlásra felnevetek. Ez az a pont, amikor nem bírom tovább a normális viselkedést, s mielőtt dalra fakadnék - attól mentsen meg mindenkit az isten - felpattanok a pultlapra, hogy onnan tapsoljak a bandának, keltve a hangulatot és ösztökélve a közönséget is sokkal hangosabb tombolásra. Persze megsemmisülten - de kacagva - ugrok is le onnan, amikor egy seprűnyelet érzek a hátamban. Apa így szokta. Tudom, hogy megint ő akar lepecázni ezzel a hátkopogtatással.
Talpamra huppanva egy puszit hintek az öreg arcára, de nem mondok semmit, amivel elnézését kérhetném. Imádom ezt a dalt és egyébként is, miért ne csináljak a saját kocsmánkban azt, amit akarok? Arcomról a fájdalmas fintort meg le tudom törölni. Nem kell tudnia, hogy épp egy véraláfutásomat találta el. Összességében a sérülésekről sem kell tudnia.
- Nem kell, Soraya már megérkezett. Igazából nekem lejárt a műszakom, csak addig kellettem, amíg neki kimenője volt. Akarsz maradni, vagy húzzunk innen pakolás-iránt? - kérdezem Arest. Felőlem maradhatunk, emgem az ittlét is szórakoztat, de munkaerőnek tényleg nem kellünk, maximum kibicelni.
- Fantasztikusak voltatok, mint mindig. - toldom meg a csevegést egy dicsérettel, miközben kiadok egy újabb korsó sört. Amíg a pult mögött vagyok, legalább hasznom is legyen.

From: Bonnie

To: Bonnie

Nagy szemeket meresztve pislogok rá a mese ügyben elkövetett szégyenfoltomért.
- Rád bármikor! Tudod, hogy napközben ráérek. – vigyorgok lelkesen. A próbákat bármikor átnapolhatjuk, a srácok is szokták, ha épp nekik jön valami közbe, szóval most elég lazásak a napjaink. Amikor fesztivál időszak közeledik, akkor húzósabb, mert olyankor gyakrabban tartunk próbát és az új számokat is akkor szoktuk felvenni a repertoárba, az évnek ezen szakaszában nem.
- Dehogy is! – vigyorgok Mr Fitzroyra, majd hozzáteszem;
- De Bonnie nem akármilyen nő. – vonok vállat és tárom szét a karjaimat, mindezt úgy, hogy az említett delikvens is hallja. Bizony, neki nem lehet ellent mondani, az meg persze nem is akarok, de ezt a részét már megtartom magamnak.
Ahogy a szám közepén a kedvenc kis vörösem felugrik a pultra, nekem se kell több, követem őt és ott éneklem tovább a dalt, ezzel is tovább szórakoztatva a közönséget és nagyobb hangulatot varázsolva az egész buliba. Mikor pedig Mr Fitzroy jelzi, hogy ezt nem kéne, én is leugrom, ahogy Bonnie is és úgy folytatjuk, amíg véget nem ér az egész fellépés.
- Akkor gyere, menjünk! – kiabálom túl a zenét, megfogom a kezét és már húzom is kifelé a tömegből, csak annyira megállva, amíg összekapjuk a dzsekinket – vagy ami neki kell, nekem csak erre van szükségem – és ezután tényleg meg sem állok az ajtóig, remélhetőleg még mindig Bonnie kezébe kapaszkodva. Odakint aztán elengedem és rágyújtok, megkínálva őt is a cigiből.
- Köszi, örülök, ha tetszettünk. – vigyorgok rá, válaszolva még egy korábbi dicséretére.
- Apád nagyon mérges volt a pultra való felugrás miatt? – a koncert ment tovább, így lemaradtam a dorgálásról, de gondolom, hogy azért nem lehetett elragadtatva a dolog miatt.
Közben zsebre teszem a szabad kezem és összeráncolom a szemöldökömet.
- Ez meg mi? – kihúzom a mancsom és egy szalvétát találok benne – Bonniek kocsmájából való – és egy telefonszámot írtak rá, meg van rajta egy rúzscsók nyom is. Nem tehetek róla, de ezen felnevetek, milyen módi ez már?!
- Nézd. – nyújtom át Bonnienak, hogy ő is lássa.
- Nem vagy éhes? Rendelek pizzát, ha gondolod. – bőven hazaérünk a futár előtt, nem messze van a lakásom, így gyalog is gyorsan odaérünk, a furgon Joey vezeti ma haza a bártól.

Hazaérve első dolgom, ahogy belépünk a lakásba, hogy felkapcsolom az a villanyt, ami fel is villan a nappali közepén és egy pukkanással ki is alszik.
- A fene… – dörmögöm az orrom alatt, kapcsolgatva még a lámpát.
- Hát ez kiégett és halvány gőzöm sincs, hol van villanykörte, melyik dobozban. Létra az épület pincéjében, amihez meg nincs kulcsom még… ezt nem hiszem el. – bosszankodok hangosan, miközben Bonniet is beengedem.
- Bocs… ezért… – intek a lakás felé és nagyjából ezt mindenre értem, a kupira és a sötétre, egyaránt. A konyhában, ha szerencsénk van, akkor működik a villany, legalábbis, mikor eljöttem itthonról délután, még így volt.

From: Ares

To: Ares

- Naná, hogy nem akármilyen! Sárkányok tűzcsókolta istenasszonya. - öltök nyelvet életem férfiai közül a két kellemesre - Malcolm nincs itt, így vele nem kell foglalkozzam, ami egy kicsit jólesik azért - majd libbenek is odébb, hogy végül mégis visszasomforogjak Ares mögé, s a vállára támaszkodva, kátulról előre hajolva cuppantsak egy puszit az arcára. Gyerekkorunktól megvan részemről ez a "támadás" ellene, így meglepődni nem fog, azt hiszem. Apa meg ha rosszallja, ha nem, akkor sincs ebben semmi kivetnivaló. Hiába nőttünk fel, ez régi dolog.. nem gondolnám, hogy Arest zavarja. Még sose szólt.
Tapsolva-ugrálva élvezem a műsort, amit Ares és a banda nyomnak, s melyhez idétlenkedhetek egy sort egészen addig, míg a nagy ho-ho-horgász helyett apám a seprűnyékkel meg nem jelenik. Persze a törzsközönség előbb látja őt, mint engem, s a röhej nem marad el most sem. Hiába, ismerősök járnak ide, nem vagyunk egy felkapott, személytelen bár, akik itt vannak, azok nagy részét vagy ismerjük, vagy az ismerősök ismerősei. Persze kivételek mindig vannak, de a keménymag adott.
Elkapok a hátsó folyosón hagyott rekeszből két üveg sört a dzsekihadművelet mellé, majd amikor cigarettával kínál, megrázom a fejem.
- Jó lesz pár slukk a tiédből is. Köszi! - vigyorodom el pimaszul, minden második szívára megvámolva azt a cigit, úgy hogy nem veszem át Arestől, hanem a csuklóját fogom meg és annél fogva húzom magamhoz a kezét és a nikotinrudat is.
Ha eztán egy újabbra akarna gyújtani, ahhoz már nem piszkálok hozzá, de én már csak ilyen kocadohányos vagyok, ahogy mondják. Szerintem csak inkább szórakozott és játékosan pimasz, de ez maradjon az én véleményem.
- Apám nem mérges, csak csinálja a fesztivált. Tudod, ezzel is produkálja magát, részt vesz a műsorban. Ismered. - nevetem el magam. Jó, lehet hogy egy kicsit tényleg mérges az öregem, de majd lenyugszik. Mindkettőnket ismer és szeret, s különben sem szokott panaszkodni semmi miatt, a vendégek szeretik ezt a dilit, úgy tűnik.
- Ugye megmondtam! - forgatok nevetve szemet a rúzsos szalvéta láttán és csak nehezen nyelem le mennyire féltékeny vagyok.
- Hódító vagy! - kacsintok rá, s ezt komolyan gondolom, az előbbi ki nem mutatott roszs érzés oda.
- Mindazonáltal én nem hívnám fel a helyedben. Ilyen rúzst csak az örömlányok használnak. - froclizom, mert bár szerintem nem egy kurtizán jött be a pubba, attól még nem tudtam kihagyni.
- Dehogynem, mint a farkas! Négysajtost, ha lehet, vagy sőt! Ha van hétsajtos, akkor azt. Sajtos szegéllyel. - nyalom a számat előre is. Persze a pizza felét szándékomban áll majd kifizetni, mindig így működtem. És ezt tudja is.

- Nem is te lennél! - vetem hátra a fejem, s úgy nevetek. Közben már vadászom is elő a telefonomat a zsebemből, hogy azzal csiholjak némi fényt. Természetesen az a nyavalyás ketyere a bárban maradt. Ettől némileg bukfencet vet a gyomrom, ugyanis ha Malcom nem tud elérni, akkor kikapok, s nem csak képletesen értem. Viszont nem vagyok hajlandó semmit mondani ezzel kapcsolatban. A táskámat magam elé húzom, nehogy összetörjem az üvegeket belőle, ha valamin átesnék a sötétben. Bár sikerül viszonylag baj nélkül eljussak a konyháig, ahol ég - ? - a villany.
- Amondó vagyok, hogy erre a nagy ijedtségre inni kéne valamit. Töményed van? A sört desszertnek hoztam. - vigyorodom el. Ijedt sem vagyok, ami azt illeti, de meginnék valami ütősből egy kupicával. Így is jó a kedvem, fel vagyok pörögve, s ilyenkor nem bírok magammal. Pont ilyenkor nem kéne igyak, pláne mert segíteni jöttem. De ha valamikor, hát ilyenkor pláne nem megy, hogy leállítsam a nyelvemet.

From: Bonnie

To: Bonnie

Nem bánom, hogy az én cigimből szív, sőt, igazából még tetszik is ez a megoldás, de akárhányszor a kezemet az ajkához húzza, hogy a nikotinszálat az ajkai közé vegye, kényszerítem magam, hogy eltereljem fel-feltámadó, ide nagyon nem illő, gondolataimat. Férfiból vagyok na!
- Igen-igen. – vigyorodok el az apjával kapcsolatban. Nagyon kedvelem az öregét, de ezt szerintem ő is tudja. Amolyan apa-figura számomra, főleg, hogy nekem abból nem nagyon jutott ki, mert a vér szerinti mindennek lehet nevezni, csak apának nem, az öcsém apja pedig meghalt. A húgom faterját meg nem annyira ismerem jól, de vele sosem volt meg azaz összhang. Mondjuk nem csoda, neki én csak egy zabikölykök vagyok, de remélem, hogy az öcsémmel jól bánik.
- Dehogy vagyok! – a vállammal finoman és óvatosan lököm meg kicsit. Én és a hódítás nem vagyunk ugyanazon a lapon emlegethetők vagyis nem úgy, ahogy gondolom, hogy Bonnie gondolja.
- Ez nem volt kicsit nagy általánosítás? – nevetek fel hangosan és jó kedvűen a megjegyzésére.
- És, ha kurva, akkor elvileg jól érti a dolgát, nem?! – eszemben sincs felhívni a lányt – akár prosti, akár nem – de azért azért kérdésemben benne van némi csibészség.
- Oké, akkor rendelek. – előveszem a telefonom a zsebemből és tárcsázom a pizzériát – igen, még alig lakok pár hete az új lakásomban, de már fejből tudom a pizzázó számár – és rendelek egy sok sajtos, sajtos-szélű pizzát.

Amikor a lakásba érve felfedezem a nagy helyzetet és Bonnie elneveti magát, én is feladom a bosszankodást és némi vigyor költözik a képemre. Megvakarom a tarkómat.
- Jó, igazad van, tényleg nem én lennék. – bebotorkálok a lakásba, hogy feloltsam a konyhalámpát, ami szerencsére működik, csak éppen gyér és marha romantikus fényt biztosít.
- Milyen meghitt, mi?! – röhögök fel hangosan a félhomályban.
- Ír whiskeym. Az jó lesz? – na azt bezzeg tudom, hogy hol keressem, irány a hűtő és kiveszem az üveget, hozzá meg két tiszta bögrét a mosogatóból. Igen, bögrét, mert azokat már megtaláltam, a piás poharak gőzöm sincs, hogy merre tengnek.
Odaadom neki az egyik ivóalkalmatosságot letekerem a piásüveg tetejét és már töltök is. Jó nagy adagot, mert a félhomályban nem látom, hogy a fekete bögrébe mennyit sikerült löttyintenem, csakúgy érzésre csinálom.
Aztán magamnak is.
- Gyere, dobjuk le magunkat, a pizza után is ráérünk azzal a pakolással. Zene jöhet? – ha igen, akkor benyomom a hifit is, nem hangosan, csak amolyan éppen, hogy szóljon valami a háttérben.
- Hogy megy mostanában a doktornénisdi? – fordulok felé, majd összekoccintom vele a bögrémet és beleiszok a saját piámba nagyot kortyolva belőle.

From: Ares

To: Ares

Semmi szexistát nem látok abban, ahogy szívom a cigijét, s lehet, hogy fejem is sunynám, ha a férfias gondolatai előtörnének. Még meg is sértődnék. Vagy csak kinevetném. Esetleg be nem vallottam egyetértenék vele. de össze semmiképp se szégyellném magam.
- Van egy csókos telefonszámod egy szalvétán. Mi vagy, ha nem hódító? Kérdezzem meg Joeyt, hogy ők is kaptak-e, vagy elhiszed anélkül is, hogy kivételes Hódító - de nem Hód, jut eszembe megint egy ostoba, Nickelodeonos mese. azt hiszem túl sok rajzfilmet nézek, de nem tehetek róla, nem tudok leállni velük. - vagy, drágám? - dorombolom, játékosan a vállába bokszolva. A mozdulattól felcsúszó pulóverujjamat kényszeresen rángatom lejjebb, s remélem nem vesz észre semmit a hát mögé rejtett, véletlennek tűnő, természetesnek álcázott mozdulatból.
- De, az volt. És pfujj! Jól ért ahhoz, hogy átadja az összes ia végű nemi betegséget. - fintorodom el. Pont mostanában volt egy esetem, gusztustalan volt. Mármint nem a betegsége, mert az sima húgyúti fertőzés volt, de minden iára teszteltük. És utálom, jobban rühellem, mint a gyomortartalom vizsgálatot. Nem véletlenül nem mozgat a vaginológia, ahogy odabent hívjuk a nőgyógyászatot magunk között. De erről azért inkább nem mesélnék Aresnek, sem most, sem máskor. szerintem ahhoz nem tudok eleget inni de.
- Köszi! - kap egy arcsimogatást a rendelési ötletére. A söröket elrejtem a táskámba, s felőlem mehetünk is.
- Így szeretlek. - nevetek még mindig, a könnyeimet törölgetve. Az, ahogy szétpukkant a körte, meg a fej, amit véghatott hát felbecsülhetetlen. Még úgy is, hogy nem láttam. De el tudom képzelni, ami azt illeti.
- Az, és sokkal kevésbé tűzveszélyes, mint a gyertyafény. - vetem fel hátsómat a konyhaasztalra, miután meggyőződtem róla, hogy semmi lekoszlott tányérba és kajamaradékba nem ülök bele. Agglegénylakásban sose lehet tudni, ugyebár.
- Fantasztikus, több, mint tökéletes. Te Ares! Az mi ott? - mutatok a félhomályos konyhaszekrény ajtajára, aminek gombján határozottan egy koszos zokninak tűnő képződmény lóg. De ha még tiszta is.. mi az isten haragjáért van ott? - Reggel kerestél valamit abban a szekrényben, miközben a zoknidat húztad fel? - tippelek. Mert mondjuk tengernyi más okát is el tudom képzelni a zokninak ott, de egyik sem sokkal értelmesebb ennél.
Megtartom a bögrét, majd amint töltött magának is, koccintásra emelem a herendi porcelánt. A fene se nézi mennyi van benne, nagyot kortyolok belőle, hogy jóleső köhögéssel eresszem le torkomon. Imádom az ízét, de mar, mint a mustár, pedig nem is wasabi.
- Úristen, úristen, úristen! - kortyolok újabbat - ezúttal ki is iszom a bögre tartalmát, hogy szabad legyen mindkét kezem, s letehessem a bögrét-, s pattanok le az asztalról. Ares keze után nyúlok, körbepörgöm, mint  valami búgócsiga. - Imádom ezt a számot! - indul meg a boogie a lábamban, bár inkább gumilabda szerű, hullámzó pattogás, amit leművelek, idétlenkedés. De na, Arest csak épp egy picit - na jó, nagyon - rángatom, ha nem kapta ki a kezét kezeim közül. A kérdésére is táncolás tombolás közben válaszolok.
- Állat, imádom! Pont tegnap tanultunk az emberi agyról. Annyira szép tumort láttam, hogy majd' elolvadtam tőle. Hatalmas pillangótumor volt, teljes mértékben operálhatatlan. És a kórház mégis bevállalta a műtétet. Jövőhétre van kiírva és asszisztálhatok.. tizennégy órás műtét lesz, ha nem hosszabb. Nem király?
Nagy lelkesedésemben sem azt nem veszem észre, hogy vége lett a számnak, sem azt, hogy talán mást ennyire nem izgatnak fel a tumorok.
- Amúgy milyen szisztéma szerint akarod csinálni? Már.. öm.. a rendet na. - teszem helyre azért a dolgokat. Legyünk csak egyértelműek.

From: Bonnie

To: Bonnie

- Jah, az, egy Hódító Hód. – forgatom meg a szemeimet vigyorogva. Szerintem Bonnie erősen túloz, bár nem mondom, tőle pont jól esik ezt hallani, így amikor – szerintem – nem figyel, lopott pillantásokkal illetem.
Őszintén nevetek fel az ’ia’ végű betegségekkel kapcsolatban. Persze nem a betegségek viccesek, azok sohasem azok, hanem inkább ez az egész, ahogy előadja.
- Ez ellen jó a gumi, tudod. Meg amúgy… egyik másik ember anélkül is összefekszik egy prosti vendégkörét is megugró számú egyeddel, hogy pénzt kérne érte és ma már sose lehet tudni kitől szedhet össze az ember bármit. – vonok vállat még mindig vigyorogva, főleg mert kicsit cukkolom és olyan édes, ahogy reagál rá. Bár ettől még igaz, amit állítok, minden éjjel dolgozom, látom, hogy emberek mit művelnek le egymással alkoholtól és drogtól túlfűtötten.
A szalvétát az első kukába ejtem, tényleg nem állt szándékomban felhívni az illetőt, akié a telefonszám, de nem azért, mert esetleg kurva a csaj.
- Nincs mit. – dünnyögöm az orrom alatt, mert ekkor már a telefonomat tapizom a pizzéria száma okán és meg is rendelem a kaját. Egy órát ígérnek kiszállítási időnek, hát nem kapkodják el, az is biztos.

Vigyorogva figyelem mint a tejbetök, ahogy a könnyeit törölgeti nevetés közben. Mikor azt mondja szeret, szívem szerint válaszolnék rá, de nem tudom mennyire lenne hihetően baráti a vallomás, inkább befogom a szám és szemet forgatva rázom meg a fejem, de azért a szám fültől fülig ér jókedvemben.
- Gyertyám is van valahol, de, hogy hol?? Tudod, szeretek veszélyesen élni. – adom ezt elő poénból úgy, mintha tényleg valami veszélyes cuccról lenne szó és nem holmi nyomi gyertyákról. Azt is csak azért tartok – valahol –, hogy amikor elmegy az áram, ne az egy darab telefonommal világítsak. Főleg azért, mert rettentően gyilkolja az akku töltöttségét és áram nélkül telefont tölteni kissé bajos.
Amíg ő az asztalra csüccsen fel, addig a whiskey után fordulok a hűtő felé.
- Hm? – bukkan ki a fejem a hűtőalkalmatosság ajtaja felett, amikor kérdez. Tekintetemmel követem, hogy merre mutat. Jah, a zokni. Nem nyúlok utána, hagyom ott, ahol van, piát töltök inkább.
- Eltört költözéskor a szárítóm és kidobtam. Mosás után meg nem volt hová teregetni és kreatívan megoldottam. Problémád van vele? – vigyorogok rá szélesen. Amúgy kb minden cuccom volt mindenfelé a lakásban, csoda, hogy a csillár megúszta, de csak azért, mert túl magasan van.
- Mi az? – fordulok felé a whiskeytől összehúzott arccal a bögrém fölül. Éppen, hogy le tudom még tenni a bögrét, mielőtt elránthúz a táncoláshoz. Na már most, megyek én, de azt tudni kell, amennyire tudok énekelni, pont annyira nem tudok táncolni, így pedig kissé – nagyon – nevetséges, amit képes vagyok ilyenkor alkotni tánc címszó alatt. De eszemben sincs elrontani a kedvét és az örömét és hát mit mondjak, nekem is jó látni azt, ahogy itt körbepörög, főleg engem.
- De, annak hangzik! – ha őt boldoggá teszi a műtét, akkor engem is, egy szavam se lehet, noha a felét sem értettem annak, amit most elmondott. Mert hát, hogy kerül pillangó egy ember agyába?! Na mindegy, nem most faggatom ki, majd inkább utána nézek, mert a végén még ostobának tart majd vagy ilyesmi.
- Öööö… hát előbb megiszom ezt, te meg ezt. – fogom a kezembe a bögrémet és töltök az övébe még piát.
- Aztán megesszük a pizzát és onnantól fogva te vagy a főnök. Én már próbáltam a végére érni vagy legalább az elejét elkapni, de látod hová jutottam. Zokni van a szekrényajtó gombon. – mutatok a bizonyítékra, aztán lehúzom a whiskey maradékát, ami kezd jól fejbe csapni éhgyomorra és amúgy sem szokásom sokat inni általában. Főleg, mert a legtöbb esetben én szoktam lenni a sofőr, amikor a bandával furikázunk és a srácok simán volán mögé ülnének részegen, én meg nem akarok felcsavarodni egy fára velük, szóval inkább átveszem a vezetés lehetőségét, ami azt jelenti, hogy a koncertek és fellépések alatt és után józan vagyok.
Megszólal a kapucsengő és Bonniet megkerülve, a bögrét az asztalra pakolva megyek az ajtóhoz. A pizzafutár az, bemondom neki az emeletet és előhalászom a tárcámat.
- Itt a kajánk. – tájékoztatom Bonniet is. Átveszem a pizzát, berúgom lábbal az ajtót miután a futár elment és az asztalra teszem a dobozt.
- Vegyél. – kínálom felé és utána nyúlok én is a felőlem lévő szeletekhez, majd amint megvan egy, már tömöm is befelé.
- Részegen egyik este, amikor itt volt Joey, hogy segítsen ezen… – mutatok a kupira körülöttem és igen, részeg voltam én is, ritka alkalmak egyike.
… írtunk egy dalt a pizzához. Akarod hallani? – csoda, hogy a számra még emlékszem, de valószínűleg azért, mert marha nagy poén lett, meg totál értelmetlen is. Ha hajlandó a füleit kitenni ennek, akkor leteszem a pizzát, megtörlöm a kezem és a nappaliba megyek a gitárom után. Visszatérve a konyhába felülök a konyha asztalra, és rákezdek a pizzadalra.

From: Ares

To: Ares

Elnevetem magam. - Kikérem magamnak, a fogaidra nem tettem megjegyzést. Egyébként is, a gyerekkori fogszabályzás csodákra képes, én már csak tudom. - jegyzem meg, visszautalva - témába vág, azért - arra, hogy sokáig viseltem fogszabályzót, s igazság szerint most is gondolkodom azon, hogy fel kéne tetessem megint, mert még mindig zavar, hogy nem lett tökéletes - nekem tökéletes, nem a világnak - a fogsorom. De ugye sokba kerül és egyébként sincs egy fölös vasunk sem, Malcolmtól függünk, a hitel törlesztése a családjának minden fizetésemet elviszi, amit félre tudnék tenni.
- Micsoda szakértő lettél! Így kell elvenni valakinek a kedvét egy életre a szextől. - ingerkedem vele. Nyilván nem így gondolom, egyszerűen nem érdekel az egész, mert kapcsolatban élek és egyébként is minden lehetséges módon védekezünk (mivel tagadom Malcolm előtt, hogy tablettát szedek, így óvszert hazsnál, ami nekem csak jó, mert így duplán biztos, hogy nem esem teherbe tőle). Nevetve legyintek végül, hagyva az egészet a fenébe. Mondjuk azért az nem esik rosszul, amikor kidobja a szalvétát, de ezt nem észrevételezem.
- Meg sem lep, hogy fogalmad sincs a gyertya hollétéről. Itt akkor lesz ma gyertya, hogyha én csinálok, pedig mint tudjuk nem vagyok egy tornászbajnok. - ciccegek tettetett rosszallással. Felpattanok az asztalra. Hiába, szeretek magaslatokon ücsörögni, pult, asztal.. talán azért van, mert nem vagyok igazán magas.
- Hogy én erre nem gondoltam! Ares, te zseni vagy. Szabadalmaztatnunk kellene a szárítási alternatíváidat. - szórakozom remekül. Azért sem megyek oda, hogy lekapjam onnan azt a zoknit, bár azért zavarja egy kissé a szememet. Viszont sokkal kényelmesebb itt. szóval maradok. És amúgy is tölt nekem. Kortyolok, majd majdnem sikongatok lelkesedésemben. Érzem én, hogy a nem kis bögrényi pia azonnal a fejemben van - főleg mert ma még nem ettem semmit, nem szoktam észrevenni, hogy telik az idő, elvagyok egy zsemlével egész nap, de ma reggel az is kimaradt - de nem érdekel. Táncolni akarok, hát végigtombolom a számot, nem foglalkozva azzal, mennyire is lehet idétlen az egész. Ares előtt nem szégyellem magam. Ő előnyben van, énekelni legalább tud. Én aztg sem, szóval no para.
- Tényleg állat. Gyakorlok is rá rendesen, bár nekem igazából sok mindent nem kell majd csinálnom, de nem akarok láb alatt lenni, hanem inkább hasznos szeretnék lenni. Hű, hát nem aprózod el! - fogok rá a bögrére. Hogy én hogy be fogok rúgni! - jut eszembe, de annyira nem zavar. Nem először fordulna elő, hogy jól érezzük magunkat egy bizonyos alkoholszinten túl Aresszel. Barátok közt megesett már ez meg az. Bár azért olyan nagyon nem sikerült lealjasodnom soha, hogy hányjak is. Azért ahhoz mégis csak nő vagyok. De mivel orvosnak készülök, s a gyomortartalom mint olyan kicsit sem tud undorral eltölteni, az előfordulhat(na), hogy valakit én támogatok, ha túlissza magát. Megesik, no, csak velem ne essen meg. Ez ilyen egyszerű.
- De milyen csinos azzal a zoknival. Új dizájn. - kortyolok bele az ír itókába, belerejtve a bögrébe ezzel a vigyorom.
- Ti mihez nem írtatok még dalt? - helyezem magam kényelembe megint azon az asztalon, s csak akkor vagyok hajlandó letenni hátsómat egy székre, amikor kell a pizzás doboznak a hely. A széket lovaglóülésben, támlával magam elé forgatva ülöm meg. Nem túl nőies, de nem érdekel. Szoknyát úgyse hordok soha, hogy ebből az ülésből szemérmetlenség legyen.
- Naná, hogy akarom! - kortyolok újabbat, majd leteszem a bögrét az asztallapra, s rányúlok egy pizzaszeletre. Amitől a dal hallatán kis híján megfulladok.
- Jézus.. - köhögök nagyokat, s újabb korty kell hozzá - na nem whiskeyből kéne, de ha az van kéznél, kérem! - hogy le tudjam öblögetni a cigányútra szaladt pizzarészt.
- Ez kritikán aluli. De a hangod még mindig elképesztően szexi. - bakker. Azt mondtam neki, hogy szexi a hangja? Hát.. ez már így marad. Inkább eszem, addig sem jár feleslegesen a szám. De amúgy ami igaz, az igaz, annak tartom. A hangját is, meg őt is. De ezt erőteljesen a pia mondatta már velem.

From: Bonnie

To: Bonnie

- Még! – cukkolom vigyorogva, hogy a fogaimra még nem tett megjegyzést. Amúgy nem mintha olyan nagyon cikizne akármikor is, de a baráti törődés azért megvan, amit meg mondjuk abszolút nem bánok, poénra veszem és értem is a viccet. Ráadásul tudom is, hogy nem éppen vonalzó mentén rajzolták a fogaimat, de nem is gázosak. Olyanon, amilyenek és kész.
- Ne már! Te vagy a doktornéni, csak nem ért meglepetésként. – tudom, hogy csak ingerkedik – én is –, de azért kérem, én maximum csak egy kezemre való nemi betegséget tudnék max felsorolni – nem, egyáltalán nem tapasztalatból, de se süket, se vak, se agyalágyult nem vagyok, azért olvasni szoktam és még a TVt is bekapcsolom olykor – ő meg minden ’ia’ végződésűt ismer a lefolyásával együtt és fogadok, hogy még más karakterkészletűeket is, amelyek nem illenek bele ebbe a két betűre végződő díszsorba.
- Pedig nekem úgy rémlik hajlékony vagy. Még emlékszem ám arra a fára mászós kis esetre. – vigyorgok rá teli szájjal és ha tudnék kacsintani – nem tudok sajnos, csak pislogni egyszerre mindkét szememmel, ami őrült béna látványt nyújt – akkor most megtenném. Még gyerekek voltunk, otthon, Írországban és egy fára felrúgott labdát igyekeztünk megszerezni. Hát ahogy a lábait pakolta egyik ágról a másikra, lazán levágva a spárgát – az én emlékeimben így él, akkor is, ha ez esetleg túlzás – hát azt bármelyik tornász megirigyelné.
- Én mindig tudtam, hogy az vagyok, örülök, hogy észrevetted. – nevetek fel hangosan a komolytalankodásomat követően.
- Díjat is érdemelnék. – bizonygatom nagy komolyan, a zoknit pedig a helyén hagyom. Jó az ott, ráadásul napközben – ébredés után, amire nagy jó indulattal sem lehetne ráfogni, hogy az reggel volna –, amikor álmosan a kávét keresem és kinyitom a szekrényt, a zokni is a kezembe akad majd és akkor már egy lendülettel felvehetem azt is és nyerek három kerek percet a reggeli készülődésen. Abba pont belefér még egy cigi indulás előtt.
Szívesen hallgatom, amit a munkájával kapcsolatban mesél és közben persze lelkesen után is töltök neki.
- Nincs rajtam a szemüvegem. – pillantok rá jelentőségteljesen, de természetesen csibészes mosollyal az ajkaimon. Amúgy csak olvasó szemüvegem van és azt se hordom mindig, általában akkor, amikor elfáradnak a szemeim a megerőltetéstől. Szóval ez gyér kifogás, se legalább kifogás.
- És praktikus is. – fordulok a zokni felé, majd vissza Bonniera emelem a tekintetem, főleg, amikor eszembe jut a pizza dalt megemlíteni.
- Öööö, ugye ez nem volt komoly kérdés?! – szegény Bonnie, általában őt fárasztom az ilyen agymenéseinkkel, mert amikor a srácokkal együtt vagyunk és dalt írunk, akkor annak csak nagyon kevés százaléka használható és értelmes, a többi meg olyan kaliberű, mint ez az Óda a Pizzához. És persze, ha már megírjuk és hangszereljük is ezeket, akkor az a minimum, hogy közönséget is kerítünk hozzá. Vagyis én. És ez a közönség szokott Bonnie lenni, aki volt már olyan szerencsés – vagy szerencsétlen – hogy halhatta a Dohánydalt, a Lányok miért viseltek melltartót? vagy a Sör, téged úgy szeretlek sosem volt sláger dalainkat. Mind borzalmas, mind kritikán aluli és mind rendkívül szórakoztató és rettentő agyzsibbasztó. Nos a lista most bővült a pizzadallal is, amit minden szégyenkezés nélkül és rendkívül nagy beleéléssel adok elő neki. Erősen visszatartva az olykor kibuggyanni készülő nevetésemet.
- Örülök, hogy tetszett ez is. – vágok a szavába akaratlanul, amikor értékeli a dalt és aztán hirtelen hallgatok el, ahogy meghallom milyennek is titulálta a hangomat. Most komolyan azt mondta, amit hallottam?!
- Az te vagy és nem a hangom. – hupsz. Épp most sikerült közölnöm vele, hogy szexinek tartom?! Hát én se vagyok teljesen százas. Inkább belekortyolok az újra töltött whiskeybe.
- Felelsz játék? – teszek fel hirtelen egy fél kérdést, de tudom, hogy érteni fogja. Gyerekkorunk óta játsszuk, a lényege, hogy felteszek egy kérdést, amire valamit válaszol. Ha azt mondom, hogy igaz a válasz, amit adott és tényleg az volt, akkor ő iszik, de ha valójában hazugság volt és nem találtam el, akkor nekem kell inni, utána csere. Magyarán, ha eltalálom hogy mit mondott (igazat vagy hazugságot), ő veszít és piál, ha nem, akkor meg én. Oké, gyerekként nem alkohollal játszottuk, de már rég benne vagyunk a felnőtt verzióban és lehet oltári nagy hülyeségeket is mondani, attól lesz poén. És halvány gőzöm sincs ez most honnan jutott eszembe, gondolom ez lenne az éles témaváltásom a szexiség kérdésével kapcsolatban. Elvégre mégiscsak barátok vagyunk, nem járja, hogy közben nekem egészen másként jár az eszemben, mint illene vagy kellene…

From: Ares

To: Ares

- Fogügyben nem froclizok senkit. Nem lenne fair, s visszanyalna a fagyi, pláne ha az te vagy. Más nem tudja, hogy fogszabályzós voltam tiniként, na jó, apa, de ő ilyennel nem humorizál. - ez sem igaz teljesen, mert szokott, de igazság szerint csak akkor, hogyha én kezdem. Semmibe nem szeret belenyúlni olyanba, amivel megbánthat, márpedig emlékszik még mennyit tomboltam, amikor kiderült, hogy fogszabályozásra van szükségem. Teátrálisan közöltem vele, hogy vége az életemnek.
- Nem ez a kedvenc szakterületem. - öltök rá nyelvet, s een a ponton elgondolkodom azon, hogy vajon ez most úgy hangzott-e mintha nem a szex lenne a kedvencem.. És vajon miért is kell nekem ilyesmiken agyalnom éppen Ares kapcsán? Gyorsan elhessegetem a gondolatot.
- A fán se gyertyáztam, hanem spárgáztam. És az azért más, mert ott a mászás öröme volt a lényeg, az hogy sikerült hajlékonyan kezelnem a helyzetet, az egy dolog. Egyébként azóta sokkal kötöttebbek lettek az izmaim. Sajnos. Pedig menő volt, amíg le tudtam menni spárgába. Hm, talán nyújtanom kéne és újra sikerül.. - mélázok hangosan valamin, ami teljesen lényegtelen. De mindig ezt csináljuk, feljön egy téma és sikeresen addig facsarjuk, amíg olyan nagy ügyet csinálunk belőle, amekkora nincs is.
- Azt látom, de hogy is jön ez ide? - akadok meg ál-megnemértéssel a szemüveg említésénél. Amúgy tudom én, hogy mire mondta, de semmi baj, attól még nem bírtam ki, hogy ne tegyek rá megjegyzést. Mert mindenre teszek. És ő is. Tökéletesen kiegészítjük egymást.
- Természetesen nem. - nevetek fel. Őrület, miket képesek írni. Mondtam már neki, hogy lehet, hogy ebből kéne keresniük a kenyérre valót, s nem a "komoly" koncertjeikből. Mert ezek a rémes dalok annyira károsak a rekeszizomra, hogy esélyesen nagy sikerük lenne a komédiás piacon. Bár kár lenne a tehetségéért, az is igaz.
Túl a majdnem-fulladáson és a dalon olyasmi szalad ki a számon, aminek talán nem kellett volna. De még tovább is fűzi, s ki tudja mitől - a piától, sejtésem szerint - de a hajammal majd' ugyanolyan árnyalatba szaladnak arcéleim.
- Hogy lennék már szexi? Ezer éve nem láttálmár fürdőruhában. Hidd el nekem, nem vagyok. - vigyorgok rá, mint a vadalma. Amióta Malcolmmal vagyok, azóta nem mutatkozom strandon, nem véletlenül. De meg amúgy is, valahogy ez évek óta kimaradt, hogy Aresszel strandra járjunk. Máshol meg pláne nem láthatott talpig pulcsi-nadrág nélkül.
- Oké, de én kezdek! - harapok újabbat a pizzából, majd lejjebb eresztem a szeletet. Afölül nézek Aresra. - Mi az, amire most gondolsz?

From: Bonnie

To: Bonnie

- Szerintem nagyon helyes voltál a fogszabályzóddal. – ma már szinte minden kamasznak van és akkoriban sem volt olyan nagy katasztrófa, mint amilyennek beállította. Ráadásul már régen kinőtte a fogszabályzós korszakot, de ha most viselne, akkor is gyönyörű lenne.
- Oké, ezt valahol megértem. – a nemi betegségek és társaik gondolom, hogy nem annyira izgalmas szakterület, az meg fel sem merül bennem, hogy ezt esetleg magára a szexre mondta volna. Csaknem. Vagy igen? Ilyet mégse kérdezhetek. Vagy mégis. De nem most.
- Most őszintén, mikor próbáltál utoljára spárgázni? Hm? – áh, szerintem tuti menne neki és megint csak szerénykedik.
- Tudom, hogy tudod, hogy jön ide, nem magyarázom meg. – ha az a nyelvöltögetős típus lennék, akkor most kerülne sor a dologra, de mivel nem vagyok az a fajta, így csak egy széles vigyort kap tőlem, na meg persze a nagy adag, egyáltalán nem sajnált whiskeyt a bögréjébe.
Sejtettem, hogy a pizzadal is nagy sikert arat majd nála, szeretem nézni, amikor így nevet. Persze azt nem, amikor majd’ megfullad az élménytől, így némiképpen aggodalmaskodva figyelem, amíg jól lesz újra.
- De itt vagy előttem és látlak. – nem csak fürdőruhában lehet szexi és ha már itt tartunk…
- Tényleg, mikor jössz el végre szörfözni velem? Hónapok óta csak beszélünk róla. – szeretem időről időre bedobni ezt és naná, hogy szeretném, ha jönne, simán megtanítanám, de ahhoz le kell rángassam a partra. Persze, megértem, hogy a kórház és a kocsma között ingázva nehezen fér bele az idejébe, ezért aztán igyekszem nem piszkálni a dologgal, még csak az kéne, hogy megutáljon vagy ilyesmi.
- Oké. – bólintok a játékkal kapcsolatban és ahogy felteszi a kérdést, már ki is bukik a válaszom:
- A melleidre. – vigyorgok pimaszul rá. Hát na, most volt téma a szexisége fürdőruciban, a barátságunk meg csak elbír ennyit. Ráadásul még nem válaszolt arra, hogy ez szerinte igaz vagy sem.
- Tippelj, igazat mondtam vagy hazudtam? – leteszem a bögrémet az asztalra és ahogy vele szemben állok kisterpeszben, a kezeimet keresztezem a mellkasom előtt úgy, hogy a hüvelykujjaim kivételével a többit beszorítom a karjaim alá.
Amint tippel és kiderül melyikünknek is kell innia és ez megtörtént, akkor itt a váltás ideje.
- Én jövök. – de nem kérdezek azonnal, hanem rettentő koncentrált fejet vágok, demonstrálva, hogy mennyire is gondolkozok. Pedig valójában már tudom a kérdésemet.
- Mi az, amit mindig szerettél volna kipróbálni, de sosem tetted meg? – állok elő végre a kérdésemmel.

From: Ares

To: Ares

- Jaj ugyan már! - legyintek lányos zavaromban. Komolyan agyrém, sosem szoktam mellette zavarba jönni, erre tessék. Helyes voltam a fogszabályzómmal? Hja, nagyon. Épp csak a kutyának nem kellettem akkoriban és most is csak egy verekedős vadbarom az, akit ki tudtam fogni. Remek kilátások az életre, de semmi baj, legalább a munkámat szeretem és van egy ilyen remek barátom, mint Ares.
- Megvan annak már vagy nyolc éve. Még gyakornok voltam, s volt egy elég jól sikerült kórházi bulink. - elvigyorodom az emlékre. Azt nem teszem hozzá, hogy életem bulija volt a hullaházban, ami így elég morbidul hangzik azért. de tényleg nagyon kellemesen éreztük magunkat, igazi gyakornoki ereszd el a hajamat volt. Na, ott megpróbáltam. A gatyám szétszakadt, de a spárga nem lett meg, szóval csúfosan elvesztettem egy fogadást.
- Akkor ne magyarázd, nem is érdekel! - öltök én nyelvet helyette is, mert ez olyan dolog, amiről kinőve az óvodát sem tudtam leszokni. Aztán jön a fuldokolva röhögés a dalon, meg a masszív vörösödés - megint - a "vallomása" miatt.
- Mint mondtad, nincs rajtad a szemüveged. - ütöm el egy poénnal, s ebbe igyekszem kapaszkodni akkor is, amikor elönt a pánik a kérdése hallatán.
- Nem tudom, majd meg kell nézzem, mikor tudjuk a beosztásommal egyeztetni. Meg amúgy is, tök béna vagyok, nem akarlak égetni a szerencsétlenkedésemmel. - próbálom - megint, századszorra legalább - kidumálni magam a helyzetből. Imádnék vele szörfözni, de nem lehet, mert nincs az az alapozó, ami bírná a sós vizet és elrejtené a zúzódásaimat. Az igazat meg nem szeretném, ha bárki megtudná. Pláne nem Ares.. vagy apa.
- Mivan? - vinnyogok fel a nevetéstől. Lepillantok az említett testrészeimre, majd összeszűkült szemmel, vigyorogva nézek Aresra, azt latolgatva vajon igazat mondott-e. Végül úgy döntök, hogy beillesztem őt is a klasszikus férfi-sztereotípiába, hadd örüljön. Mi lehet belőle? Maximum iszom.
- Igaz. - bököm ki, s várom a kérdést amint kiderült, hogy kié a büntetés.
- Téged. - állok elő én is valami pimasszal, hadd kerekedjenek most az ő szemei. Ez csak egy játék, hát játsszuk rendesen. Különben is elég homályos már a határ bennem a normalitás talaja és a féktelenség között. Ebből se sok pakolás lesz ma, ha még sokáig van whiskey, amivel játszhatunk.
- Na? Tipp?

From: Bonnie

To: Bonnie

Ahogy nyelvet ölt rám, persze, hogy erre a testrészére koncentrálok és túl a hülyülésen és komolytalankodáson olyasmi jut eszembe, aminek nagyon nem kellene, főleg nem vele kapcsolatban. Bonnie a legjobb barátom. Amit úgy tűnik az utóbbi időben egyre többször vagyok kénytelen elmondani magamnak.
- Ehhez egy pasasnak nem kell szemüveg. – búgom neki sokat sejtető hangon, félig poénból, félig komolyan és nagyon tetszetősnek találom a pírt, ami arcéleire fut. Kifejezetten jól áll neki.
- Nem vagy béna, nem égetsz és okés. – egyszerre reagálok minden állítására a szörffel kapcsolatban. Nem akarom én erőltetni a dolgot, pedig tényleg nagyon jó lenne, ha össze tudnánk hozni. Szerintem baromira élvezné és én is, ami azt illeti.
Válaszolok én az első kérdésre – őszintén – és amint ő is megszemléli a kebleit, hát én is. Vigyorgok, mint a vadalma, részben az alkoholtól, részben csakúgy, mert jól érzem magam és hát nem mellesleg attól is, hogy azt látom, Bonnie is jól szórakozik.
Megadóan tárom szét mindkét kezem, a bögre után nyúlok és belekortyolok. Ezt a kört most ő nyerte, tényleg arra gondoltam. De hát lehet ezért hibáztatni?! Na ugye, hogy nem.
A válaszát hallva, ha most innék, tuti, hogy félre nyelnék. Így azonban csak a döbbenet ül ki az arcomra. Ezt most tényleg mondta, vagy újabban haluzok? De hát whiskeyt iszunk, nem is abszintot és amúgy is, ma már kihagyják a hallucinogén összetevőt az említett alkoholból.
Nyelek egyet, aztán észbe kapok, hogy ezt talán nem kéne és a helyzetet mentendő, inkább válaszra adom a fejem egy legyintéssel.
- Tuti, hogy nem igaz. – nyögöm ki végül, mert bár mocskosul szeretném, ha az ellenkezője volna az, ami a valóságnak megfelelne, szinte kizárt, hogy ezt komolyan mondja. Vagy nem?!
- Kortyolj és jöhet a következő kérdés. – nevetem el magam, mert biztosra veszem, hogy eltaláltam a választ, noha ennek az ellenkezőjét kívánom, de arra most nem kíváncsi a kutya se.

From: Ares

To: Ares

Én is élvezném azt a szörfözést, ebben teljesne biztos vagyok, s utálom magam, amiért nemet kellett rá megint mondanom. Vagyis nem mondtam ki konkrétan, de benne volt a pakliban, és szerintem lassan neki is leesik, hogy csak hárítok. Viszont bár azt nem szeretném, hogy az igazi okát megtudja, azt sem vágyom, hogy azt higgye nem akarok vele menni. Mert nem így van. Én csak.. dögölj meg Malcolm- effektben tolom.
- Olyan egy disznó vagy! - ciccegek rosszallóan, mikor a bögre után nyúl. Eszerint igazam van, ami egyrészt megint csak állandóra hagyja a pirosságot az arcomon nevetésre is sarkall. Kérdez, hát nesze, megkapja a válaszomat, majd a kortyolási felszólításnál megrázom kárörvendőn a fejem.
- Nagyon csúnyán fogsz kinézni hamarosan. Lévén most is te iszol. - teszek egyértelmű utalást számára arra, hogy tévedett, hiszen igazat mondtam, nagyon is. Mondjuk halványan átfut a fejemen, hogy talán le kellett volna tagadjam, mert ebből minden lehet, csak jó nem fog kisülni, ha holnap eszébe jut józanul. De sebaj, égettem már eleget magam előtte. És a játéknak egylbként is a vállalt hazudozás, vagy a vállalt őszinteség a lényege.
- Mi lenne a legmerészebb dolog, amit el szeretnél követni? - állok elő egy légből kapott kérdéssel, s már előre felkészülők rá, hogy vizslassam a válaszadás közben. Elvégre pontosan szeretnék a veséjébe látni, nehogy a végén szégyenben maradjak és ne jöjjek rá arra, hogy mi is az igazság, vagy épp nem az.
Lerángatom csuklómról a hajgumim és kontyba rántom tincseimet közben, mert kezd nagyon melegem lenni. Hiába, nem véletlenül mondják, hogy az alkohol fűt. Viszont annyira még nem vagyok tompa, hogy elfeledkezzem arról: a pulóverem ujját ebben a fényben fel nem gyűrhetem.

From: Bonnie

To: Bonnie

- Nem tehetek róla! – emelem fel védekezőn mindkét kezem bőszen vigyorogva továbbra is.
- De ha egyszer itt vannak az orrom előtt és még szépek is, hát na. Az lenne ciki, ha nem gondolnék rájuk. – én most komolyan lenyomtam neki ezt a szöveget?! Hát nem vagyok százas az is biztos. És abszolút az alkohol számlájára írom az egészet, abban bízva, hogy ő is ezt fogja tenni.
A kérdezés lehetőségének cseréje és a válasz után újabb döbbenet ér. Olyannyira, hogy először eszembe sem jut a bögrém után nyúlni. Kinyitom a szám, hogy mondjak valamit, de aztán a végén hang az bizony nem jön ki a torkomon. Mégis mi a francért kerülgetjük egymást, hogyha mindketten…?!
Azért, hogy ne nézzek ki teljesen és abszolút idiótának, hát felveszem a whiskeymet és beleiszok.
- Ugye tudod, hogy ezt még visszakapod?! – somolygok rá cinkosan, mert ha neki szabad így zavarba hoznia, akkor nekem is szabad lesz a pálya. Mindazonáltal úgy örülök, mint majom a farkának, amiért ezt a kört elvesztettem. Mi több, szerintem nincs a földön másik fickó, aki ennyire örvendene attól, hogy valamiben nem lett igaza.
A következő kérdését hallva úgy érzem, hogy szándékosan – és nem mellesleg nagy sikerrel – provokál, ráadásul a lehető legjobb értelemben. Megvárom, amíg felköti a haját, aztán leteszem a bögrémet az asztalra és közelebb is lépek hozzá, hogy minden előjel vagy figyelmeztetés nélkül megcsókoljam. Bal tenyerem a tarkójára kúszik, a jobbom pedig a derekára. Nem éppen szégyellős, futópuszi ez, mi több, nagyon is szenvedélyesebb megízlelése az ajkainak, hosszan és ráérősen, hacsak el nem lök vagy taszít magától.
[b]- Ez. – suttogom ajkaira röviden a válaszomat és kihagyva az ivás részt - mivel erre nem lehet azt válaszolni, hogy igaz-e vagy sem – át is térek a saját kérdésemre úgy, hogy egy szemernyit sem távolodok tőle.
- És neked mi lenne? – kissé rekedtes a hangom és határozottan mélyebb, amikor az ő kérdésére visszautalva teszem fel a sajátomat.

From: Ares