Teljes név:Josephine Natalie Cole
Becenév: Joy.
Kor: 34.
Születésnap:1981.05.25.
Szexualitás: Heteroszexuális

Foglalkozás: Gyógytornász
Születési hely: U.S.A. Boston.
Egyedi jegyek: -
Szeretem: Lányom. Férjem. Munkám. Az életem. Végül pedig főzést.
Utálom: Idegesítő reklámok. Ha valamit nem találok meg a boltban. Kellemetlen emberek. Túlzott smink. Legutolsó dolog, amit alegjobban utálok. Hogy a férjem nem emlékezik rám és semmire az életünkből.
Play by: Katherine Heigl
Csoport:Egyéb egészségügyis
Karakter: Keresett

„Anya!” a legszebb szó, amit valaha hallott. Főleg, hogy ha kis ötéves hiperaktív kislánya üvölti teli torokból miközben a földön vergődve csikiző versenyt tartanak. A kislányáért bármit megtenne, sőt attól se retten meg, ha indián sminkbe kell kúszni, mászni a perzsaszőnyegen és hangos nevetés közepette férjét kelljen megkötözni, hogy Ő lesz a fogoly. Tipikus anyuka szíve van, szeret a konyhában sürögni-forogni és minden ételt maga elkészíteni. Képes jelmezbe bújni, vagy kosarazni, amire éppen a kislányának kedve szottyan.
Ha épp nem Sophie körül sertepertél, akkor a férjét boldogítja, akit még mindig olyan rajongással szeret, mint a megismerkedésük első pillanatában. Persze a féltékenység is, noha felüti a fejét, hiszen tisztában van azzal, hogy a férje fantasztikusan néz ki. Mivel színész, így kellemetlen a rajongók, és néha pedig túlzásba is tudnak esni. Bár teljes mértékben megbízik benne, attól még nem tudja kitörölni ezt a zöld szörnyet a lelkéből. Bár szeret vele kettesben vacsorázni menni, vagy közös házi kosárbajnokságot tartani a hátsókertben Sophie-val egyetemben.
Otthon szeret lazán öltözködni, kényelmesen, hogy ha Sophie eláll valami játékkal, ne kelljen bajlódni az öltözködéssel. Nagyon szeret vásárolni és tornázni, és hangosan nevetni.
Közben pedig tisztában azzal, hogy a munkájában komolynak kell lennie, és elnyerni a betegei bizalmát, hiszen ha a betegek nem bíznak benne, akkor nem is tud segíteni nekik. Főleg ha nem mondják, el mikor éreznek hatalmas fájdalmat, és nem kellene tovább erőltetni.
Hosszú szőke haja van, ragyogó barna szeme, karcsú alakja és átlagos magasságával sem lóg ki a sorból. Bár tini korában nagyon szerette volna, ha kisebb lenne az átlagnál, mert meg volt győződve róla, hogy legromantikusabb dolog a világon, ha a férfi sokkal magasabb nála.

~ The Big day!
Apa idegesen igazította meg a nyakkendőjét és rémült arca azt sugallta, meg kell mondanom neki, hogy nem lesz baj. Hiszen nem maradhatok az Ő kicsi lánya. Dehogy mondhatnám el? Hogy nekem is kell egy olyan szerető férj, mint amilyen ő volt anyának.
- Mond meg, miért hagyjalak ott neki az oltár előtt! – szegezte nekem a kérdést, ami inkább követelés volt, mintsem kérdés. Közelebb lépve, lesimítottam a ruhám fodrait, hogy elrejtsem mennyire feszült vagyok.
- Apa, szeretem őt. Tudom, hogy nem fog bántani. Feleség szeretnék lenni, a legtökéletesebb anya. Csak hagyd, hogy megtegyem. Ő a legtökéletesebb férfi. Apa, szeret. – az arcom megenyhült, mikor csillogószemekkel nézett rám. Tudtam, hogy mit kell mondanom, hogy megpuhítsam. Nem mintha attól kellene félnem, hogy nem fog engedni férjhez menni. Minden apa be pánikol, hiszen van egy gyerekük, akiket gondosan nevelnek, óvják. Jön egy férfi, aki belép az életébe, felforgatja a lelki békéét. Összezavarja, sőt összetöri a szívét. De ettől lesz teljes egy gyermek. Egy szülői szív ebbe a kis hibákba beleszakad, összetör. Közben pedig végtelenül hálás, hiszen elkezd a gyermek önálló lenni. Megöleltem apámat, hogy megnyugtassam, attól még az ő kislánya maradok, csak közben Raymond felesége leszek.
- Te leszel a legcsodásabb anyuka. Bízz magadba, anyád is ezt tenné. Sőt teszi is. – végig simít az államon, mint mikor kicsi voltam és meg kellet vigasztalnia. Sűrűn pislogva próbáltam a könnyeimet bent tartani. Még se sírhatok még az előtt, hogy kimondom a boldogító igent.
A tükörben azt láttam, hogy egy boldog nő áll, az élete kapujában. Most kezdődik az egész, hiszen felesége leszek valakinek. Családot fogunk alapítani.
~ First encounter with the great love
- Jól van? Hozzak esetleg fájdalomcsillapítót? A doktorúr nemsokára itt lesz és ellenőrzi a varratokat. – lép be egy ápolónő és a fejem hasogatott. Vajon, hogy lehet egy nő, aki nyolc óra vajúdás után életet ad a legszebb dolognak az életében? Hatalmas fordulópont volt az életemben. Mikor megtudtam, hogy teherbe estem, boldog voltam. Egy nő akkor lesz anyuka, amint megjelenik a bizonyos két csík a teszten. Elkezdtem tudatosan élni, nem túlerőltetni magam. Sőt, az orvosnak is ellent mondtam, mikor előállt azzal, hogy terhes vitamint szedjek. Nem akartam, hogy a gyerekem a pocakomba bármiféle gyógyszert is kapna. Helyette mindenféle gyümölcsöt és zöldséget ettem, hogy azokkal próbáljam egyensúlyozni a vitamin kiesést. Mint kórházi dolgozó, tisztában vagyok vele, hogy néha jobb a kémikákat mellőzni.
- Itt a férje. – szólalt meg egy másik hang, én pedig izgatottan mocorogtam az ágyban, hogy láthatom Őt. Mély levegőt véve bólintottam, hogy beengedjék őt. Feljebb tornázva magam néztem a férjem arcát. Aki végig támogatott a terhesség alatt, sőt lefogadom, hogy sokkalta izgatottabb volt, mint én. Ha ez lehetséges persze. Bár nem éreztem magam a legtökéletesebben, úgy gondoltam, hogy sok óra fájdalmas, gyötrelmes kínlódás után, megengedhetem magam, hogy így lásson. Nem mellesleg szerelmünk gyümölcsét hoztam a világra. Sophie mellettem aludt a kiságyában. Fájdalmak közepette álltam talpra, hogy a kezembe vegyem a leggyönyörűbb kislényt, akit valaha láttam. Nem csak elfogultságból mondom, mert tényleg nem. Na, jó. Talán igen. De lassan átadtam neki, hogy megismerkedjen az újcsaládtaggal.
Az őszinte szeretet és törődés csak úgy sugárzott belőle, láttam, hogy szerelem volt első látásra. Leültem az ágy szélére, mert a varratok még frissek voltak és a hasam is nagyon fáj, a fejemet nem is vettem már számba. De minden fájdalom olyan pirinyónak tűnt, ahogy láttam a férjem arcát, ahogy vizslatja a lányunk minden egyes apró szegletét. Én aludni se tudtam, csak mosolyogva, néha pityeregve figyeltem, ahogy a pici megmozdult, vagy felébredt. Ha azt hiszed, hogy az esküvőd a világ legcsodásabb élménye, tévedsz. Mert az a legcsodásabb, mikor kilenc hónapig, növekszik a testedben egy aprólény, akit óvsz, és szeretsz. Majd mikor eljön az idő, hogy megmutasd a világnak és az apja a kezébe veszi. Na, az legszebb élmény.
~ No hope, no love, ho happy ending
- Gyerünk ágyba manó, reggel apával ki fog aludni? – nevetve terelgetem a fürdőből az immár szaladgáló öt évest, aki nem akar nyugton lenni, főleg nem aludni. Olyan, mintha még csak tegnap született volna, de már lassan iskolás lesz. Borzasztóan szalad az idő, és úgy érzem, hogy ő még mindig az én kisbabám.
Persze Sophie még úgy döntött, hogy minden babáját bezsúfolja az ágyába. Azon csodálkozom, hogy a gyermekem nem veszik el köztük vagy ő is befér az ágyba.
- De holnap akkor lusti nap lesz? –néz rám azokkal a hatalmas szemeivel. Hát lehet ellenállni neki? Egy puszit nyomva a homlokára, betakartam, hogy végre az ágyába tudhassam. Mert eddig még a fogmosásért is fogócskázni kellet vele. Persze egyáltalán nem tűnt fáradtnak, vagy álmosnak. Inkább csak én voltam, akinek kellet volna az alvás. Úgy éreztem, hogy úgy fogok beájulni az ágyunkba.
- Igen, lusti nap lesz. Fel sem kell öltöznöd. De most aludj kicsikém. – simítok végig a haján, hogy végre lehunyja a szemeit. Nem adták könnyen a dolgokat, így lassúdúdolásba kezdtem, amit még az én anyukám tanított. Mai napig hálás vagyok, hiszen Sophie csak erre hajlandó elaludni.
Teltek a percek, és a lányom szemei egyre lejjebb csukódtak, végül az egyenletes szuszogása jelentette, hogy elaludt.
Résnyire nyitva hagyva az ajtót mentem a fürdőbe, hogy egy kádforró vízbe áztassam fáradt tagjaimat. Bár félő volt, hogy elalszom benne, tudtam jól, hogy Ray bármelyik pillanatba haza jöhet. Pár napja foglalkoztat a téma, hogy ismét szeretném átélni az anyaságot. Nem hoztam fel neki a témát, mert nem tudom, hogy fog reagálni rá. Tudom, hogy Sophie-t mennyire szereti, de mostanában megsokszorozódtak a veszekedéseink száma. A köntösömbe bújva, immárfrissen ésüdén, iindultam a háló felé, mikor a telefon megcsörrent.
- Mrs Cole?- kérdezett egy hang, amit félően ismertem fel.
- Igen. - válaszoltam olyan hangon, hogy inkább tűnt, egy automatának, mint sem az én hangomnak.
- Sajnálattal közöljük, hogy a férjét most hozták be. Autóbalesetet szenvedett… - nem fogtam fel, hallottam a hangokat, hogy mit mond, de nem bíztam benne. Ez csak egy olcsó poén lehetett, biztos az egyik kollégám volt.
- Mrs. Cole, itt van? – kérdezte a hang, de nem tudtam mit cselekedni. Kinyomtam a telefont és apámat felhívtam, hogy most azonnal jöjjön ide, és ügyeljen arra, hogy a lányom biztonságba legyen.
Nem akartam reggelig várni, vagy megvárni, hogy mi a műtét vége. Úgy toporogtam az ajtóban, hogy megrémültem talán a lányom felébred és megmagyarázhatom, hogy az apja miért nincs itthon, hogy miért kifordítva van rajtam a blúzom és miért olyan vörösek a szemeim, nem utolsó sorban, hova készülök éjek éjjelén. Apa félóra alatt ide ért, amiért nagyon hálás voltam, nem is foglalkozott azzal, hogy átöltözzön, pizsamába és köntösbe ölelt magához.
- Menj, a férjednek szűksége van rád. Sophie jól lesz. – úgy maradtam volna még az apám biztos kezei között, hogy megnyugtasson, de úgy éreztem minden másodperccel, amit elvesztegetek, Rayt hagyom cserben. Úgy száguldottam végig a város utcáin, hogy úgy éreztem eldeformálódik a kormány a kezeim között. Úgy futottam a baleseti felé, hogy csodálkoztam nem csuklom össze a remegéstől.
A nővér közölte, hogy most nem mondhat semmit, de ne aggódjak, az orvos nem sokára ideér. Már hajnalhasadás volt, én pedig ösvényt jártam a folyosón, mikor az orvos megjelent.
- Mrs. Cole? Minden rendben van, a férje jól van.. – kezdett bele, de láttam, hogy nem minden arany ami fénylik.
- Viszont? – nekem nem kell a kenter duma, amivel a többieket nyugtatják.
- Viszont még a műtőben van, várjuk a fejleményeket. – válaszolja aggódva. Hogy mondhatja azt, hogy minden rendben van a férjemmel, ha közben még a műtőben van? Nincs rendben, ha műteni kell.
- Mi? Műtőben? – próbáltam összeszedni a gondolataimat. De nem ment. Egyszerűen Sophie és Ray nevető képe lebegett előttem, ahogy játszanak a nappali közepén. Nem hiszem el, hogy a férjemet műteni kell. Ő a legbiztonságosabb sofőr. Most még is balesetet szenvedett. Igazságtalan az élet. Nem mozdultam, meg akarom várni, látni akarom. A telefonomért nyúlok, hogy küldjek apámnak egy sms-t, hogy nem megyek haza. Megvárom, míg vége és később elmondok mindent. Azonnal ugrott egy nővér, hogy kapcsoljam ki a mobilt, mert bezavarja a műszereket. Érezted már azt, hogy üres vagy? Meg van mindened és a következő pillanatban pedig beszippant egy feketelyuk. Borzasztó érzés. A várakozás a legidegőrlőbb dolog az életedben, főleg, ha a szeretett férfid, nem ébred a műtét után. De nem adod fel a reményt. Mert ott maradsz mellette és beszélsz hozzá. Azt akarod, hogy rád nézzen, megnevettessen.
Végig simítva a kezén néztem, ahogy a gépek csipognak mellette és már két hete csak fekszik, az orvosok azt mondták bármikor felébredhet, hogy legyek türelemmel. Dehogy? Nekem ő a mindenem.
- Tudod, mindig két gyerekes anyukának gondoltam magam. De nem tudtam te mit szólnál hozzá, hogy legyen még egy. Sophie tökéletes, tudom. De most önző mód, örülök, hogy nem estem teherbe, nem bírnám ki. Kellesz nekem Raymond, szeretlek.

Név: your age
Kor: ide jön a user kora
Multik: ha nem szeretnéd elárulni, nem muszáj