Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Megosztás
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

Eve & Maria Empty
»Hétf. Nov. 30, 2015 9:43 pm Keletkezett az írás




Vous êtes mon nouveau meilleur ami



Az ember kössön több barátságot a való életben, mint a világhálón.
Van az úgy, hogy az ember sokszor olyan dolgokat is észrevesz, amikről nem gondolná, hogy lehetségesek. Én ugyan így voltam, amikor megpillantottam nem olyan régen egy egykori levelező társamat. Istenem, hogy én mennyire bírtam azt a csajt. Aztán egyik pillanatról a másikra, csak úgy eltűnt és idáig nem is hallottam felőle. Most azonban, mint kiderült ugyan abban a kórházban vagyunk rezidensek. El se hinné az ember, hogy milyen véletlenek vannak.
Amikor először megláttam Evelyne-t hirtelen fel sem ismertem. Kellett hozzá egy pár pillanat, hogy felfogja az agyam azt amit látok. De végül sikerült és azóta is annyira örülök neki, hogy végre személyesen is találkozhatok vele. Jó persze beszélgettünk akkoriban elég sokat, meg minden, de azóta eltelt jó sok idő és rengeteg minden megváltozott. Akkor viszont nem volt alkalmunk sokat cseverészni. Csupán arra volt lehetőségünk, hogy megbeszéljünk egy találkozót. Mi tagadás elég nehéz összeegyeztetni két elfoglalt rezidens életét, de nagy nehezen sikerült. Úgyhogy ma egy kellemes kávézás közepette lesz alkalmunk mindent megbeszélni a White Rabbit-ban.
Igazán kíváncsi vagyok rá, hogy mi késztette arra, hogy csak úgy, se szó, se beszéd nélkül eltűnjön. De most ,majd mindenről kifaggatom. Mia helyzet a párjával, meg úgy az egész életével amióta nem beszéltünk. Nagyon kíváncsi vagyok rá. Az Ő élete minden bizonnyal kalandosabb, mint az enyém volt. Arról ugyan még nem tudok nyilatkozni, hogy ezután milyen lesz, de eddig egész nyugis, már-már unalmasnak is mondhatnám.
A taxiban ücsörögve folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy vajon mit fog gondolni, ha elmesélem neki, hogy miként is áll jelenleg a magánéletem. Annak idején amikor elkezdtünk levelezgetni még alig ismertem Lucas-t, most pedig a menyasszonya vagyok, aki cirka 17.000 kilométerre, a jövendőbeli sógorával lakik együtt. Ha jobban belegondolok, akkor ez egy csöppet sem normális dolog. De szerintem még mindig nem olyan nagy őrültség mint ha összeszűrném a levet Pierrel. Akkor hivatalosan is a nyakamba lehetne akasztani a „MEGŐRÜLT” táblát.
Viszont a mai nap nem a magánéletemről fog szólni. Vagy legalább is nem ilyen szinten. Ma a barátságé lesz a főszerep. Istenem, hányszor futott át az agyamon, hogy de jó lenne Lyne-nek megírni, hogy mi mindenen megyek keresztül, mi volt a suliban, vagy esetleg segítséget, vagy tanácsot kérni tőle, de nem volt rá lehetőségem. Most viszont alkalmam nyílik arra, hogy mindezt bepótoljam. Úgyhogy amikor megpillantottam, egyből felcsillantak a szemeim és egy fülig érő vigyor kíséretében integetni kezdtem neki. Cseppet sem érdekel, hogy ki mit gondol és ki mit hisz. Hozzá vagyok már szokva ahhoz, hogy eleinte mindenki egy kissé különcnek gondol, de idővel úgy is rájönnek a valóságra.
- Szia Eve! Úgy örülök, hogy el tudtál jönni. – Mosolygok még mindig izgatottan, miközben üdvözlöm az asztalunkhoz érkező barátnőmet.
TY BLAIR @ ATF & CAUTION

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Eve & Maria Empty
»Kedd Dec. 01, 2015 12:17 pm Keletkezett az írás



Maria & Evelyne
Sorry, I am late
Régen más voltam. Kezdjük azzal, hogy legalább száz kilót nyomtam, duci voltam, és mégis nagyszájú. Könnyen kötöttem barátságokat, és hamar elértem, hogy én legyek a középpontban. Már a gimnáziumban nagyon jól tudtam, mi akarok lenni, és mit akarok csinálni, nagyon könnyen megvédtem magam, így elkerültem, hogy én legyen az osztály gúnyolódásának tárgya. Könnyedén kötöttem barátságokat, és minden program szervezésében felmerült a nevem. Igyekeztem mindenki arcára mosolyt csalni, és nem akartam kivonni magam a munka alól. Aztán eljött az idő, mikor érdekelni kezdtek a fiúk, és emiatt hajlamos voltam felkelni a kanapéról, kidobni a chips-et, és sportolni, és egy fárasztó edzés után félreküldeni az e-mailt, ami Maria fiókjában landolt. Igen, előfordul, de szerencsére ő kedves volt, és szólt, én pedig bátran ismerkedni kezdtem vele, ha már így alakult. Emlékszem, mennyire vártam a skype beszélgetéseinket, és mennyire szimpatikus volt nekem már első pillanattól kezdve. Fiatalabb volt nálam, de olykor képes volt felrázni a mélypontjaimból, ami akkor annyit tett, hogy rájöttem, tök bénán szerveztem meg egy bált, vagy egy adománygyűjtő kocsimosást. aztán persze elérkezett az idő, hogy találkozzunk, és én már alig vártam, hogy megtörténjen, mert anyáék akkor pont Franciaországba akartak menni nyaralni, de közben jött Steve, én pedig lemondtam az utat. Emlékszem, hogy égett az arcom, mikor írtam neki az utolsó levelére, mert szégyelltem magam, hogy nem mentem el anyuékkal.
Nagyon meglepődtem pár napja, mikor rám köszönt, szóhoz sem jutottam, de sajnos nem volt időnk túl sokat beszélgetni, mert rohannom kellett a sürgősségire. Amióta kipróbáltam Tom tanácsát a csokis croissant-t illenően, dr. "Seggfej" Jefferson már nem is akkora seggfej, sőt a héten másodjára kért engem maga mellé, és nem csak azért, hogy hányásokat takarítsak, vagy mindenféle lóti-futi beszerzőtúrákra menjek. Végre igazán elkezdett tanítani. Így rohannom kellett, és csak kutyafuttában tudtunk megbeszélni egy találkozót, amit nagyon remélek, hogy jól jegyeztem meg, mert annyi eszem már nem volt, hogy elkérjem a számát. Így sietve kapom össze magam, miután vége lett az éjszakás műszakomnak, majd egy kávé után beültem a kocsimba, és csak remélhettem, hogy Maria meg ott lesz a megbeszélt helyen. A forgalom pont most szúrt ki velem, így még elcsíptem anyut a telefonon, és tudtam beszélni a kicsi fiammal is, mielőtt anya elvinné az oviba. Megígértem neki, hogy délután én megyek érte, és sütünk együtt valamit, ha már úgy is szabad vagyok két napig szerencsére. Végül egy jó húsz perces késéssel robbantam be a helyre, pár ember felém is fordult, és hamar megláttam Maria kedves arcát. Visszaintegettem egy mosollyal az arcomon, majd lezuhantam az egyik székre, miután megöleltem.
- Jaj, ne haragudj, hogy késtem. Borzalmas éjszaka volt. Valami idióta részegen ült kocsiba, és balesetet okozott. Sok volt a sérült, bolondok háza volt. Ráadásul még dugóba is kerültem... - hadarom el egy szuszra a történéseket, és rájövök, hogy a sürgősségi még mindig nem az én helyem. - Azt hittem elmész. Úgy örülök, hogy megvártál... Délután fél négyig szabad vagyok, vagyis végre tudunk egy kicsit beszélgetni - mosolygok, miközben kifújom magam végre, és az itallapot kezdem szemlélni. - Hogyhogy itt vagy? Éles váltás Franciaország után - beszélek, hogy leplezzem a zavarom, az étlapot is magam elé húzom. Talán eszek valamit, amíg megbeszéljük az elmúlt évek történéseit


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Eve & Maria Empty
»Vas. Dec. 06, 2015 4:48 pm Keletkezett az írás




Vous êtes mon nouveau meilleur ami



Az ember kössön több barátságot a való életben, mint a világhálón.
Eltelt öt perc, eltelt tíz perc, eltelt egy negyed óra és még mindig sehol. Már kezdtem azt hinni, hogy megint csak úgy eltűnt, mint annak idején. De aztán közel húsz perc várakozás után végül csak befutott. Be kell valljam, sokat változott az eltelt idő alatt és azt hiszem ez a változás a javát szolgálja. Bár annak idején nem sikerült személyesen találkoznunk, de ettől függetlenül én mégis úgy érzem, hogy ismerem őt. De nyilván fog tudni nekem újat mondani, hiszen már évek óta nem beszéltünk. De azért remélem, hogy az eltelt idő nem okozott köztünk akkora űrt amit ne lehetne áthidalni.
- Nem történt semmi. Előfordul az ilyesmi, ha rezidens az ember. – vágtam rá egyből.
Valahogy meg tudom érteni Eve minden problémáját. Saját magam is hasonló helyzetben vagyok olykor. De én ma szabad vagyok. Csak is rá fogok koncentrálni, és arra, hogy sikerüljön feléleszteni a barátságunkat. Nincs bennem semmilyen harag vagy bármilyen törés, azért mert a szerelmet választotta helyettem. Hasonló helyzetben lehet, hogy én is így döntöttem volna. De egyébként én is legalább annyira ludas vagyok abban, hogy akkoriban nem találkoztunk, hiszen nekem is ugyan annyi időmbe és energiámba került volna eljönni ide, mint neki Párizsba.
- Dehogy is. Eszembe se jutott, hogy elmenjek. – mosolyogtam rá vidáman és kissé túl izgatottan.
Úgy tűnik hosszú beszélgetés elé nézünk, úgyhogy kényelembe helyeztem magam és Eve-ről példát véve én is elkezdtem az étlapot és az itallapot fürkészni.
- Tudod, meséltem a bátyám bakancslistájáról. Ez állt az első helyen. Úgyhogy most itt vagyok, és próbálok alkalmazkodni. Egyrészt a város és a kórház irányába, másrészt Pierre irányába. – kezdtem bele a locsogásba, pontosan úgy, mint ha nem telt volna el jó pár év az utolsó „nagy” lelkizésünk óta.
- Na és te? Te hová tűntél el olyan hirtelen? – tettem fel a nagy kérdést, nem is gondolva arra, hogy esetleg valami olyan területen tapogatózom, ahol nem kellene.
Persze, nyilvánvaló, hogy rosszul esett, amikor csak úgy eltűnt és semmit nem tudtam róla. Azt is gondolhattam volna, hogy talán… Szóval… De bizakodó voltam és reméltem, hogy csak elvesztette a jelszavát, vagy egyszerűen nincs ideje rám, vagy hogy megharagudott valami miatt. De így, hogy ennyi idő után újra beszélhetek vele, annyi mindenre kíváncsi vagyok.
Hol volt, mit csinált, kivel volt, mi történt vele? Csupa, csupa ostobaságnak tűnő kérdés és engem mégis annyira érdekel. Szeretem Evelynet, Ő volt az egyik legjobb barátnőm az egyetemi éveim alatt. Nyilván való, hogy hiányzott és sok mindent szeretnék vele megosztani, amiről jelenleg nem tud. abban pedig csak reménykedni merek, hogy Ő is hasonló an érez velem kapcsolatban.
TY BLAIR @ ATF & CAUTION

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Eve & Maria Empty
»Kedd Dec. 08, 2015 6:33 pm Keletkezett az írás



Ez a nap nem az én napom. Nem hittem volna, hogy el fogok késni, ráadásul egy fél órát. A sok bolond pont most indult el, ráadásul, amilyen mákom van, az összes piros lámpát én fogom ki. Meg az idiótákat, akik totyognak előttem, mintha nem tudnának vezetni. Komolyan féltem, hogy elmegy, habár már ő is rezidens, szóval reményeim szerint hagy nekem időt, hiszen szóltam neki, hogy éjszakás műszakom lesz a sürgősségin. Emlékszem régen mennyi közös témánk volt, és olyan jó volt fecsegni vele. Még egy pár francia kifejezést is megtanított, persze azóta már mind elfelejtettem, de oda se neki. Előfordul az ilyen, főleg, hogy hat év telt el azóta. De mindig is kedves volt a szívemnek. Szóval nagyon örültem, mikor lekapott a folyosón, és majdnem a nyakamba ugrott. Kellett pár perc, mire be tudtam azonosítani az ismerős vonásokat. Ugyanolyan kislányos arca van, kedves mosolya, és megnyugtató tekintete. Erős lány, pedig szegény szintén kapott az élettől.
-Amióta tippet kaptam Dr. Jefferson szívéhez, sokszor éri el, hogy mellé legyek beosztva, pedig nem szeretek ott lenni – fintorgok. Nem titok, hogy utálok vele lenni, de sok rezidenstől hallom. Kicsi, es elhízott pasi, kopaszodó, folyton gyöngyözik a homloka, és múltkor, miután beolvasott az egyik betegnek a cigaretta ártalmairól, fél órával később magával rángatott a pihenőbe, hogy ott pöfékeljen, miközben a tőlem kapott csokis croissant-ból pusztított el pár darabot. Álszent a fickó, de mindemellett nagyon jó szakember, hatalmas lexikális tudással, amiből mindig megoszt egy keveset. A betegek kedvelik, a rezidensek pedig imádkoznak, hogy ne ő legyen a sürgősségin, ha oda vannak beosztva. Tom ebből a szempontból zseni, hiszen megtalálta a gyengepontját, amire soha nem jöttem volna rá, pedig a múltkor hallottam, hogy kiabált azzal a szegény gyakornokkal, aki nem szólt, hogy csokis maradt a szája, hanem inkább mosolygott. Ennek már jelnek kellett volna lennie, de vak voltam, és a saját nyomorommal voltam elfoglalva. Ha Tom nincs, akkor minden bizonnyal most is feszülten tisztogatnám a gennyes lábakat, vagy foltoznám össze a nyílt töréseket.
- Iiiiigen... emlékszem. Sydney volt az első. És nem furcsa itt? Úgy értem... A város meg a többi. Pierre... ő ki is? Nem nagyon emlékszem a részletekre – ráncolom a homlokom, ahogy az emlékeim közt kutatok, majd az étlapra pillantok, nagyon éhes vagyok. Azt hiszem itt nem nagyon vannak fő fogások, hiszen ez nem egy étterem, csak egy kis bisztró, de... Azt hiszem, valami szendvicset fogok enni, vagy sok szendvicset. Narancslét... Sok kávét, mert leültem, és ha nem kávézom, leesik a fejem. Elfogy a lendület, és itt ülve alszom el.
- Nem tudom, mennyit meséltem akkoriban. Azt hiszem, tudtál Steve-ről. Elcsavarta a fejem, én pedig úgy éreztem, szerelmes vagyok... Tényleg maga volt a menyország az első pofonig. Akkor ott akartam hagyni, hetekig nem akartam vele beszélni, talán még említettem is neked... – felpillantok. Bennakad a szó, ahogy a pincér felénk közeledik, jobb, ha más nem hallja a szavaimat. A rendelésről faggat, én pedig percekig vizsgálom az étlapot.
- Hm... Szeretnék egy sonkás melegszendvicset... nem, legyen kettő, nagy adag narancslét, ééés egy epres-almás pitét... Első körben pedig egy tripla kávét, tejszínhabbal és nádcukorral... – felpillantok a csodálkozó pincérnőre, aki serényen írogatja a rendelésem, majd Maria felé fordulva kérdezi, ő mit kér. Én addig bezárom az étlapot, és kezeimmel simítom végig a felületét, majd csendben várom a távozását. Ha elmegy, akkor Maria felé fordulva kémlelem arcának vonásait, miközben nagy nehezen felidézem, hol is tartottam.
- Persze meg voltak a módszerei, leveleket küldött, virágokat, az ablakom alatt könyörgött, hogy bocsássam meg neki ezt az apró kis botlást, ami abból indult ki, hogy nem akartam Amerikába menni. De tudod kamasz voltam, alig tizennyolc. Apámtól kérte meg a kezem, végül belementem, megbocsátottam neki. Az volt a hiba. Bár sokáig nem bántott utána, mégis minden nap féltem. Azt mondta, főzzek, mossak, takarítsak, és ameddig rend van, és forró a vacsora, addig folytathatom az egyetemet... Aztán minden olyan gyorsan történt. Egyik nap csak egy pofon, a fal adta a másikat, aztán verés... mindig ügyelt arra, hogy a ruha eltakarja a sérüléseim. Aztán nem akartam vele lefeküdni, akkor már meg is erőszakolt. Hónapok alatt vált pokollá a házasságunk, de igazából azt hittem, nehéz időszakon megy át. Úgy éreztem, én tehetek róla, azért teszi, mert nem volt elég meleg a kaja, mindig felmentettem őt, és ő minden alkalom után bocsánatot kért, virágot hozott, letörölte a könnyeim. Ezek miatt hittem benne én... de sajnos a helyzet egyre rosszabb lett... Gyereket akart, de fiú lett lány helyett... Brutálissá vált. Elvesztette a kontrollt... Nem csak a kezével bántott. Amikor szökni akartam, késő volt... de lett valaki, akiért küzdhetek... Jaj Maria, én nem akartam megszakítani a kapcsolatot veled. De nem hitte el, hogy tényleg nő vagy. Minden ismerősömmel megszakítottam a kapcsolatot, mert féltem tőle... – megfogom a kezét, remélem nem húzza el. Szándékosan hagytam félbe a történetet. Nem tudom, hogyan kellene folytatnom. Nem tudom, mit akar tudni. Nem tudom, mennyire sokkolják a hallottak. Hiszen nem mindennapi történet az enyém. Tom is rosszul lett, mikor ittasan sokkoltam a kellemetlen részletekkel. Végül mély levegőt veszek, hogy folytassam, de ekkor megjelenik a pincér, lerakja az asztalra, amit rendeltünk. Hálás mosollyal köszönöm meg a gyorsaságát, majd a kávémat ízesítem a mellé rakott nádcukorral.
- De végül megszabadultam tőle két éve. Bár azóta sokkal óvatosabb vagyok. Szerencsémre kifogtam egy nőcsábászt a kórházban, aki azóta fel se hívott, de sejthettem volna. Mindegy, a fiam a legfontosabb. Csak nehéz összeegyeztetnem az életemmel a munkát... Te? Hogy állsz ezekkel? – régen is sokat csacsogtam. Most is ezt teszem. Rövidre zárom a sztorimat, majd rá terelem a beszélgetés fonalát. Közben magam elé húzom a melegszendvicset, és jóízűen falatozni kezdek belőle. Enyém az egész délelőtt, és szeretném kicsit felfrissíteni a kapcsolatot Mariaval. Örülök, hogy végre személyesen találkozhattunk, lassan tényleg sínen lesz az életem...
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Eve & Maria Empty
»Szomb. Dec. 19, 2015 8:03 pm Keletkezett az írás




Vous êtes mon nouveau meilleur ami



Az ember kössön több barátságot a való életben, mint a világhálón.
Türelem, a legfőbb erény, de néha rá kell döbbennem, hogy nekem nem sok áll rendelkezésemre ebből. Tudom jól, hogy bármikor bármi közbejöhet, elég csak egy rossz lépés. Viszont erre a találkozóra már nagyon régóta készültem. Eve és én szinte mondhatni, hogy ezer éve ismerjük egymást, de eddig nem nagyon volt megfelelő alkalmunk a találkozásra. Most viszont itt vagyunk és készen állunk a "nagy" találkozásra.
Jó, nyilván nem ez az első találkozónk, de ettől függetlenül lehetek egy kicsit izgatott. Végtére is hosszabb beszélgetésre nem volt időnk, már vagy hat éve!? El sem hiszem, hogy ennyi idő eltelt azóta, hogy utoljára választ kaptam tőle a levelemre. Te jó ég...
Emlékszem, hogy régen mennyi közös témánk volt, és mennyire imádtunk csajos dolgokról és komoly témákról egyaránt fecsegni. Így nyilvánvalóan nagyon boldog voltam amikor rájöttem ki is sétál velem szemben a folyosón. Annyira megörültem neki, hogy cseppet sem orvos módjára vetettem rá magam és úgy öleltem magamhoz, vigyorogva, mint ha a világ legnagyobb ajándéka lenne.
- Azt hiszem meg tudlak érteni. - kuncogtam rá jókedvűen.
Dr. Jefferson-t valahogy senki nem kedveli. Az összes gyakornok és rezidens elkerüli messzire ha megteheti. Szerencsére engem eddig még egyszer sem osztottak be mellé, így nincsen közvetlen tapasztalatom, de ettől függetlenül hallottam már ezt meg azt róla. Viszont ameddig nem kerülök a "veszély zónába" addig megpróbálok Dr. Jefferson-ra nem is gondolni.
Fontosabb dolgokkal kell most foglalkoznom. Legalább is jelen pillanatban úgy érzem, hogy ezek fontosabbak. Hiszen Eve és én sok mindent kell, hogy bepótoljunk, úgyhogy muszáj lesz minden figyelmünket teljes mértékig erre fordítani.
- Furcsa? Hát... Talán egy kicsit. De tudod elég könnyen beilleszkedem bárhol. Ez az egy előnye van annak, hogy katonacsaládból származom. - válaszoltan és mielőtt rátérhettem volna a Pierre témára inkább belekortyoltam egy nagyot a várakozás közben rendelt ásványvizembe.
Az a baj, hogy fogalmam sincs, hogyan is fogom neki ezt elmagyarázni anélkül, hogy félreértené a dolgokat. Elég bonyolult és kissé zavaros is ez az egész, de talán sikerül majd úgy elmagyaráznom, hogy ne gondoljon semmi többre, mint ami valójában van a dolgok mögött.
- Pierre a jövendőbeli sógorom és jelenleg a lakótársam, vagy valami olyasmi. De ez egy hosszú és keszekusza történet. - fújtam ki a levegőm maradékát is tüdőmből, mielőtt újra mélyen beszívtam volna az éltető oxigént.
Türelmesen és figyelmesen végighallgattam és csak csodálkozni tudtam, hogy mennyi mindenen kellett keresztülmennie ennyire fiatalon. Sokszor szoktam azon elgondolkodni, hogy vajon mennyi rosszat tehettünk előző életünkben, hogy ennyi rossz dolgot kell átélnünk. De azt hiszem az elmúlt időszak ráébresztett mind a kettőnket, hogy nem minden arany ami fénylik és csak abban szabad hinni amit saját magunk érünk el az életben.
- Oh, Mon Dieu. Drágám, ez szörnyű. - sápadok el egy pillanat alatt.
Majd amikor megpillantom az asztalunkhoz lépő pincért, rögtön megértem miért is hallgatott el olyan hirtelen Eve.
- Nekem egy adag Francia pirítós és egy adag narancslé lesz. Köszönöm. - mosolyogtam rá a pincérnőre és átadtam neki az addig nálam lévő étlapot. Majd amikor Elsétált tőlünk ismét Eve felé fordítottam minden figyelmem, és szinte lélegzetvisszafojtva hallgattam a történetét.
Ahogy hallgattam a történetét, szinte e rosszullét kerülgetett. Hogy lehet, hogy ez a kedves lány ennyi mindenen ment keresztül? Ennyi szörnyűségen és mégis folytatni tudja az életét? Nem is tudom, mi lett volna velem, ha én hasonlókon vagy legalább is egy kis töredékén is keresztül kellene, hogy menjek. Minden bizonnyal nem itt tartanék mint ahol most Ő.
Ahogy megfogja a kezem én úgy szorítom meg az övét, mint ha az életemért kellene kapaszkodnom. Kapaszkodom a barátságunkba és a reménybe. A reménybe, hogy a barátnőm most már jól lesz és minden múltbéli fájdalma semmissé válik azzal, hogy olyan emberek között lehet akik szeretik és becsülik.
- Eve, én... Egyszerűen nem is tudom mit mondhatnék. - mondtam tanácstalanul.
Aki ismer az tudja, hogy eléggé cserfes és nagyszájú vagyok, de most fogalmam sincs mit is mondhatnék. Egyszerűen borzalmas az ami történt vele. Viszont ahogy azt mondani szokás minden rosszban van valami jó. Az Ő esetében ez a kisfia, akit ugyan nem ismerek, de ha az anyukájára hasonlít akkor tündéri kis srác lehet.
- Azt hiszem ezek után, a kisfiad lehet a legfontosabb a számodra. De tudd, hogy rám bármikor és bármiben számíthatsz. - mosolyogtam rá egy kicsit bátorítólag.
- Hát ami engem illet, nem túl eseménydús az életem. Bár amiről érdemes említést tenni, az, hogy Lucas megkérte a kezem. - mondtam mosolyogva, miközben felemeltem a bal kezem és megmutattam neki az eljegyzési gyűrűmet.
TY BLAIR @ ATF & CAUTION

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Eve & Maria Empty
»Szomb. Dec. 26, 2015 10:43 am Keletkezett az írás



Maria volt az egyetlen olyan régi ismerősöm, aki, mikor meglátott a nyakamba ugrott. Őszintén meglepett, hiszen már meg is feledkeztem arról, miket is beszéltünk annak idején, hiszen a levelezést felváltotta a skype beszélgetés, azok pedig nem maradtak meg. Ő volt az a lány, aki a távolról figyelve is képes volt mosolyt csalni az arcomra. Natalie-n kivül ő volt az egyetlen lány, akivel jól kijöttem, hiszen a fiúk közt éreztem jól magam. Mindig többsn zsongtak körül, én pedig bolond voltam, hogy nem éltem át azokat az érzéseket, amiket tiniként kellett volna. Helyette odadobtam magam egy nálam majd tizenöt évvel idősebb fazonnak. Nem tudom, hová tettem az eszem, de a szerelem tényleg vak. Habár így utólag belegondolva, nem voltam szerelmes. Csupán naiv, és könnyen irányítható. Egy idő után már nem kételkedtem. Elhittem, hogy mindent megérdemeltem, amit Steve adott. Minden ütést, minden vágást, minden lelki terrort, mert megtörtem. Borzalmas volt. Teljesen padlóra kerültem, és ha nem fenyeget meg, ha nem közli flegmán, hogy a fiamat is megöli a szemem előtt, még mindig vele lennék. Még mindig hagynám a terrort, ha bele nem haltam volna már.
- Nem is tudod, mennyire örülök, hogy megvártál - hálálkodom. Mint mindenkinek, aki kedves velem, és megajándékoz egy mosollyal. Nem hittem volna, hogy Mariaval még összefutok valaha, persze eszembe jutott a lány a kedvességével, és a bolondosságával. A késő esti beszélgetéseink régen nagyon hiányoztak, de még a mai napig eszembe jutottak. Most viszont személyesen láthatom, és beszélhetek vele. Ez minden mást felül múlt.
- És ez a Pierre tetszik neked? Nem furcsa pont a leendő sógorodnál lakni? A vőlegényed nem féltékeny? - sok kérdést teszek fel neki egyszerre, holott nem akarom lerohanni, vagy elsietni a dolgot. Mindent lassan kellene, hiszen hat évet nem lehet bepótolni pár óra alatt. Persze a történetem őt is lesokkolja, de nincs olyan ember a földön, akit nem döbbentene meg egy ilyen történet. Természetesen neki azért mondom el, hogy megértsen, hogy tudja, mi volt velem, nem titkolózhatok előtte, ha helyre akarom hozni a kapcsolatunkat.
- Ne mondj semmit. Nem akarom, hogy sajnálj. Az én hibám volt, hogy az első pofon után megbocsájtottam neki. Tudnom kellett volna, hogy nem szabad... - megrázom a fejem. Valahogy bánom, hogy tényleg engedtem a két hétig tartó könyörgésnek, nem kellett volna. Egyetlen jó maradt hátra belőle, a fiam. Akiért minden áldott nap küzdenem kell. Mert jó életet akarok neki, hogy mindig mosolyogni láthassam, mert ez a szeretet semmivel nem hasonlítható össze.
- Meghalnék érte, ha ez azt jelentené, hogy ő életbe marad. Mikor Steve meghalt, azon az estén őt védtem. Ha a rendőr csak két másodperccel később ront ránk, akkor már nem lennék... Ez az ösztön olyan erős, őmiatta folytatom az életem, miatta vagyok még itt. Senki nem érdemel ekkora fájdalmat... - nagyot sóhajtok, majd elhallgatok, hogy jobban szemügyre vehessem az ékszert.
- Ez a pasi nagyon szeret téged... Ez csodaszép.. Mikor lesz az esküvő? - örülök a boldogságának, remélem sinen van az élete. Hiszen megérdemli, hogy boldog legyen. Nekem is kijárna, de még nem állok készen. Még nem vagyok hozzá elég erős, még más a fontos nekem.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Eve & Maria Empty
»Hétf. Dec. 28, 2015 9:00 pm Keletkezett az írás




Vous êtes mon nouveau meilleur ami



Az ember kössön több barátságot a való életben, mint a világhálón.
Már az első pillanattól kezdve éreztem, hogy Eve és köztem igazán szoros kapocs alakult ki. Sokszor úgy éreztem a beszélgetéseink alatt, mint ha nem is barátnők lennénk, hanem testvérek. Mindenben számíthattunk a másikra, még a legrosszabb időszakokban is. Vagy legalább is ezt hittem, egészen addig ameddig el nem mesélte a történetét. Annyira vak voltam, hogy nem láttam mi folyik a háttérben. De mit is várok, ha a saját életemet nem tudom tisztán látni, akkor az övét hogyan láthattam volna? Ennek ellenére mégis azt gondolom, hogy a mi kettőnk kapcsolata sok megpróbáltatást kibír.
- Ugyan már. Megbeszéltük, hogy jössz, akkor természetes volt, hogy megvárlak, még akkor is ha késel egy kicsit. - Mosolyogtam rá kedvesen.
Nem tudom, hogy Ő hogy van vele, de én az Ő helyében biztosan örülnék minden kedves szónak és gesztusnak. Ezzel próbálnám meg ellensúlyozni mind azt a rosszat amit az élet rám mért. De amennyire ismerem Őt, nála is valami hasonló lehet a helyzet. Elraktároz minden olyat amiből erőt meríthet és ami segíthet neki talpra állni.
- Na de Eve! Mégis csak a jövendőbeli sógoromról beszélsz. Aki nem mellesleg irtó helyes pasi. - kuncogtam zavaromban, de azért csak folytattam a mondandómat.
- Először fura volt, de azóta egészen jó összeszoktunk és kiderült, hogy rengeteg közös van bennünk. Egyébként meg Lucas szorgalmazta annyira, hogy Pierre-hez költözzek, szóval... - mondtam ki hangosan amit gondoltam, de szándékosan nem fejeztem be a mondatot.
Gondoljon csak amit szeretne. Egyébként is lehet, hogy Ő hamarabb rájön, hogy akkor most mi is van. Mihez kezdjek az életemmel, az érzéseimmel.Mivel nekem fogalmam sincs róla. Az eszem és a szívem, teljesen mást mondanak és ennek így semmi értelme. A kettőnek ugyan azt kellene diktálnia, de most akkor mégis mért érzem azt, hogy nem helyes az amit teszek.
- Ezt akkor sem szabad így felfogni Drágám. Mindannyian hibázunk, nem tudhattad előre, hogy ez lesz belőle. - mosolyogtam rá gyengéden, miközben megszorítottam a kezét.
- Elhiszem Eve. Azt nem tudom milyen lehet ez egy anyai szemszögből nézve, de azt tudom, milyen az amikor valakit jobban szeretsz az életednél. Félted, védelmezed és akár a világot is kiforgatnád a sarkaiból, ha azzal megvédhetnéd őt mindentől. - motyogtam magam elé, miközben folyamatosan az kattogott az agyamban, hogy mi is lehet most az unokaöcsémmel.
Ahogy Eve elkezdi a gyűrűmet méregetni, olyan zavarban érzem magam, legszívesebben levenném és odaadnám a kezébe, hogy nézegesse csak ameddig akarja. Úgy éreztem, hogy szinte perzseli a bőrömet ahol hozzáér és minden egyes nappal szorosabb bilincsként fonja körbe az ujjam.
- Hát ebben én nem vagyok annyira biztos. - motyogtam olyan halkan hogy szinte alig lehetett hallani, majd vettem egy nagy levegőt, hogy válaszoljak a kérdésére.
- Még nem beszéltünk meg pontos időpontot, de nem mostanában lesz az biztos. Meglepődnél mennyire megfontolt ilyen téren, nem úgy mint más területeken. - morgolódtam, miközben óvatosan és lassan elhúztam a kezem Eve elől.
TY BLAIR @ ATF & CAUTION

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Eve & Maria Empty
»Csüt. Jan. 07, 2016 2:13 pm Keletkezett az írás



Maria & Evelyne

Örülök Marianak, és annak, ahogy fogadott még ennyi év után is. Az életemet újra ki kell alakítanom, önálló szeretnék lenni, barátokkal, és csakis ez után jöhet esetleg képbe egy férfi. Szeretnék bizonyítani is a kórházban, mindent megtenni, hogy az egyik legjobb legyek. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, sőt már most sem az. De azt is tudom, hogy a barátok arra vannak, hogy meghallgassanak. Ahogy a múltkor Hayden. Nem hittem volna, hogy eljön, és igazából azt sem, hogy velem tölti a délelőtt maradékát, és a délután egy részét. Végre embernek érezhettem magam. Mindig is kedveltem azt, amilyen ember volt, és most végre kibontakozhat a barátságunk, ami annak idején félbe szakadt. De sajnos túlságosan is szerelmes voltam. Egy bolond. Mariat is teljesen elfelejtettem, azt gondoltam, hogy már ő is rég elfelejtett. Az igazat megvallva, az is csoda, hogy megismert, hiszen elég sokat fogytam azóta, és igazából teljesen más lettem. De ő szinte semmit nem változott. Ugyanolyan nyílt és kedves, mint volt. Ezért is lopta be magát hamar a szívembe. Úgy hiszem, Natalie eltűnése után már csak ő lehet az, aki segíthet a rosszabb napjaimon. Már nem tudom, hogy valaha visszatér-e, de nem akarok a múlton rágódni, csak a jelennek élni, ahogy eddig még soha nem tehettem meg.
- Attól, mert a sógorod lesz, még nézhet ki jól... Semmi gond, ha tetszik, talán a távol töltött idő majd ráébreszt, mennyire mély a kapcsolatod Lucasszal - mosolyodom el. Sajnos én azt gondoltam, hogy Steve az igazi. Elhitetett vele mindent, fűt-fát ígért. Talán Maria majd így megtudja, milyen szoros kettejük közt a kapocs. Inkább most ébredjen rá, mint mikor már az oltár előtt. Az úgy nem lenne a legjobb. Persze nem tudhatom, milyen a kapcsolata a vőlegényével, hiszen nem is emlékszem, hogy már akkor is együtt volt-e a sráccal, vagy sem. Mindenesetre örülnék, ha legalább neki jó sorsa lenne a párkapcsolat terén, de soha nem lehet tudni.
- Lehet, hogy én nem tudhattam, de anya igen. És tudod milyenek a kamaszok? Én már a végén voltam ennek az időszaknak, de mégsem hittem neki. De a múlt az múlt. Már nem tudok rajta változtatni, így csupán az előnyömre tudom formálni azt, amivé váltam általa - szavaim őszinték. Keményebb lettem, és óvatosabb. Nem bízom annyira az emberekben, és nem engedek közel magamhoz sokakat. De majd idővel ez is változni fog. Legalábbis bízom benne.
- Szóval nem vagy biztos abban, hogy szeret? Ez már rosszul hangzik... - húzom el a számat, majd a pincér mozdulatait figyelem, ahogy kihozza a lemaradt rendelt ételeket. Én lassan látok neki az ételnek, szeretem kiélvezni az ízeket. - Igazából még fiatal vagy. Majd eldől még addig szerintem. Bár igazi tanáccsal nem szolgálhatok, elég szerencsétlenül választottam - beszélek tovább két falat között, majd iszok egy korty narancslét. Valahogy most jól érzem magam. Jobban, mint eddig bármikor. Talán a társaságom miatt lehet. Nem tudom, de megragadom a pillanatot, és csak élvezem ameddig tart.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Eve & Maria Empty
»Vas. Jan. 10, 2016 1:04 pm Keletkezett az írás




Vous êtes mon nouveau meilleur ami



Az ember kössön több barátságot a való életben, mint a világhálón.
Annak idején nagyon rosszul esett, hogy csak úgy eltűnt az életemből és még annyit se mondott viszlát. Főleg azért éreztem rosszul magam emiatt, mivel akkoriban nagyon sebezhető voltam a testvérem elvesztése miatt. De most, hogy újra láthatom és megérthettem miért is történt az ami, már semmiféle tüske nincs bennem. Egyébként sem vagyok az a haragtartó típus, arról nem is beszélve, hogy azóta nagyon sok idő eltelt és sok minden megváltozott.
- Tudod nincs is bajom azzal, hogy jól néz ki, csak... Olyan átkozottul más,mint Lucas, és valahogy kezdem azt érezni, hogy kezdek iránta többet érezni, mint szabad lenne. - vallottam be egy kicsit zavarodottan.
Igen, végre kiböktem, hogy mi is a baj a mi kettősünkkel. Nem lenne itt semmi baj, ha Pierre olyan lett volna, mint amilyennek a testvére elmesélte, és nem a totális ellentéte. Valahol talán a lelke mélyén Lucas is tudta, hogy ha idejövök és minden úgy lesz ahogy most van, akkor előbb vagy utóbb vonzódni kezdünk majd egymáshoz Pierrel. Talán ezért is próbált meg a füllentéseivel falat emelni, Pierre és közém. Ami attól tartok csúfos kudarcba fulladt.
- Nem is tudod Eve, hogy mennyire bölcs dolog volt az amit most mondtál. - mosolyogtam rá bátorítólag barátnőmre.
Igen is úgy gondolom, hogy nagyon bölcs volt, hiszen nem sok hozzá hasonló ember létezik. Mindent átélni amit elmesélt és még ezek után újra talpra állni nem egyszerű feladat sem testileg, sem lelkileg. Éppen ezért ha fogalmazhatok így akkor nagyon büszke vagyok rá amiért ennyire erős és kitartó.
- Az a helyzet, hogy amikor megtudta, hogy ide fogok jönni a rezidensi éveimre, még egy iciripicirit sem akadt ki, sőt igazán segítőkész volt. Rávette Pierre-t hogy hagy költözhessek hozzá. Az pedig, meg sem fordult egy pillanatra sem a fejében, hogy velem jöjjön. Egyszerűen csak elengedett. - kezdtem el mesélni a történetemet. Majd egy nagy és jóleső korty narancslé után folytattam.
- Sokszor azt érzem vele kapcsolatban, hogy természetesnek veszi, hogy vagyok neki. Persze, biztos szeret, meg minden csak nem mutatja ki. Soha nem érezteti azt velem, hogy szüksége lenne rám. Ellenben ott van Pierre, aki annyira más. Rá bármikor számíthatok és tudja mikor van rossz kedvem, mikor vagyok vidám. Tudja, hogy mivel tud megnevettetni még a legrosszabb pillanataimban is, és tisztában vagyok vele, hogy sok "vaj" van a füle mögött, de amikor velem van akkor megváltozik. Olyan mint ha a lányos anyák rémálmából egyszerűen csak a tökéletes szőke herceggé változna. - mondtam és mondtam.
Minden ami ezidáig bennem volt, és nyomta a lelkemet, az egy szempillantás alatt kiszabadult. Istenem annyira szükségem volt erre a beszélgetésre, mint egy falat kenyérre. Nem is tudja Eve, hogy milyen jól esik vele beszélgetni. Főleg úgy, hogy tudom Ő nem fog köntörfalazni, Ő csak is az igazat fogja a képembe vágni, bármennyire is nem fog az nekem tetszeni, adott esetben.
TY BLAIR @ ATF & CAUTION

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Eve & Maria Empty
»Hétf. Jan. 11, 2016 4:09 pm Keletkezett az írás



Maria & Evelyne

Valahol elvesztem. Nem találom önmagam, olykor nem látok tisztán. Azt érzem, hogy túl magasak az elvárásaim önmagammal szemben. Úgy érzem, nem tudok megfelelni saját magamnak, és így másoknak sem. Az évek elvettek tőlem mindent, azok az évek, amit a férjem mellett töltöttem, most pedig próbálom ismét megismerni önmagam. Csak élni akarok. Behozni, amit kihagytam, és a fiammal új élményeket szerezni. Mert nekem már csak ez számít. Nem vágyom jelenleg kapcsolatra, vagy szerelemre. Nem tudnék olyan odaadással valaki irányába fordulni. Görcsösen ragaszkodom a szabadságomhoz, de mégis vágyom egy társra olykor. Viszont elnyomom ezt a vágyamat, mert nem ennek kell a legfontosabbnak lennie. Nem ennek, hanem a saját lelki békémet akarom megtalálni. Ezért igyekszem elterelni a figyelmet arról, ami felesleges. Amit még nem tudnék kezelni. Egy nap majd sikerül, de az a nap még nem jött el. Addig pedig nem csak túlélni próbálom a napokat, félve attól, hogy esetleg rosszul teszek valamit, hanem igyekszem megélni a perceket. Nagyon nehéz, és bár már nem látom mindenben Steve arcát fölényesen rám vigyorogni, éjjel, mikor álmodom, olykor megjelenik, mint valami emlékeztető. Olyan igazinak tűnő rémképek ezek, melyek rossz érzést hagynak az emberben, de nem hagyhatom, hogy maga alá gyűrjön, mert akkor végem. Akkor ismét lesüllyednék, és soha többé nem lennék a régi. Nem engedem el a múltam, de mégis szabadulni akarok tőle, szeretném, ha többé nem kísértene, pedig fog. Tudom, mert ezt soha nem felejti el az ember. De tanulhat belőle, és egyféle rossz, elrettentő példaként szolgálhat.
- De mégis ki mondja meg, mit szabad érezned, és mit nem? A szíved mást mond, és azt hiszem, nem szabad fejből, èsszel szeretni, és nem is lehet - talán ezzel mondtam el, ha ésszel szerettem volna, nem lennék itt. De a szívem akkor Steve mellé húzott, én pedig engedelmeskedtem neki. Ha nem teszem, összetör, széttép, elpusztít. Így Steve tette velem ugyanezt. Talán ezért vagyok ilyen. Megtanította, hogyan nem akarok élni, és azt is, hogy milyen lehetne az életem, ha boldog lehetnék. Az a helyzet, hogy hiába vagyok fejben okos, hiába érzem azt, hogy már mindent tudok, közel sincs így. Nem tudom, mi az a szerelem, amikor mindent megtennél a másikért, vagy mikor csak ültök egymás karjaiba bújva csendben. A volt férjemmel nem élhettem át azt a szerelmet, ami egyszer az égig emel, majd a pokolba taszít. Ami neki mennyország volt, nekem fekete pokol. Tudom, és már azt nem akarom többé. Igazi életet szeretnék. Barátokat, akár olyanokat, akikkel életre szól. Talán Maria olyan lehetett volna, ahogy Hayden is. Nem tudhatom, de most meg van az esély arra, hogy kiderülhessen. Csodálatos lehet az életem, a múltam ellentéte is, ha végre teljesen elfogadom magam olyannak, amilyen most vagyok. A sebhelyekkel a testem minden pontján, és a nevet formáló forradással a belső combomon. Talán egy műtét eltakarná, vagy egy tetoválás. Nem, butaság, a múltam nem tagadhatom meg, legyen akármilyen szörnyű is.
- Talán igazad van. Talán azt gondolja, túl természetes, ami kettőtök közt van. Hogy állandó lesz, mert kaptál egy drága gyűrűt. Az is megeshet, hogy nem tudja, hogy fejezze ki magát... De az, hogy csak úgy elengedett, és nem kapott utánad, vagy, hogy veled jöjjön... Nem tudom, Maria. Talán meg kellene beszélnetek, hogy mit is akar. Mert én tuti ezt tenném, még akkor is, ha fájna az, amit hallok, akkor is - nem tudom, hogy milyen volt a kapcsolatuk az előtt, mielőtt idejött, talán soha nem volt az igazi. Nem látom át, csak azt, hogy Maria vonzódik a leendő sógorához, ami talán kicsit több ennél. Talán okkal hozta így a sors, okkal sodorta össze őket. Hiszen, ameddig még nem házas, addig kell rájönnie, mit is akar.
- Tudod, neked kell eldöntened, mit szeretnél, de ha ennyire képes vagy kifordítani magából a leendő sógorod, akkor lehet, hogy nem is a sógoroddá kellene válnia - lassan eszem tovább. Miközben a szavak csak úgy jönnek belőlem. A kapcsolatunkra régen is jellemző volt a őszinteség, most sem akarok másképp cselekedni.


Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom


Eve & Maria Empty
» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Eve & Maria
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Maria varázslatos kuckója
» Maria & Pierre
» Maria & Sebastian
» Maria & Pierre
» Maria & Pierre

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: