Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Csüt. Jan. 07, 2016 4:42 am Keletkezett az írás




Amanda & Emma



Egy újabb nap a pokolban. A kényszerpihenő, és az állandó rosszullétek rányomták a bélyegüket a mindennapjaimra. Mi van akkor, ha nem jelensz meg egyik kiírt vizsgálaton sem? Nos, dühös orvosok hada vár, temérdek üzenettel, figyelmeztetéssel. Nathan Grahamnél ma kellett volna látogatást tennem a kardiológián, hogy megnézze a kis szívemet. Hogy egyem a lelkét, mennyire utáltam jelen pillanatban, karöltve Derek Brown-nal, aki felcsapott a lelkipásztoromnak. Nem, nem lelkész volt a szentem, hanem agyturkász. A fejemben próbált olvasni, de nem nagy sikerrel, mert az ottani hivatalos terápiáról is elfeledkeztem, pontosabban elkerültem a második emeletet is. Céltalanul bolyongtam délelőtt a városban, és a különböző üzletek kirakatait lestem meg. Kisebb összeg már elúszott a legutóbbi kis balesetem óta, mert a szívsebész nem hagyta annyiban a rohadt motorját, és oda kellett adnom a pénzt a javításért. Nem mintha nem tehette volna meg, hogy megcsináltassa, de ő éppen az a személy volt, aki még az utolsó centet is kiverte volna belőled. A részeges este óta nagy ívben kerültem, és az okom is megvolt rá. Ne menjünk bele sanyarú életem minden pillanatába, mert ezt a napot a jókedvnek, és a jelennek szenteltem. Napok óta nem reagáltam Kat, és egyéb gyakornoktársaim hívásaira sem. Önmagam társasága lettem, és csak a mostban éltem. Az egyik ruhaüzlet előtt megállva egy gyönyörű fekete koktélruha keltette fel az érdeklődésemet. Más esetben elsétáltam volna mellette azt mondván úgysem vennék fel ilyet, de ma ellent mondtam ennek, és besétáltam. Az eladó kedvesen fogadott, és elcsicseregte, hogy ez a darab nemrégen érkezett Olaszországból. Soha nem jártam még Tiziano, és a pápa hazájában, de szerettem volna elmenni egyszer. Hihi, esetleg a következő életben Emma? Fel is próbáltam a kinézett darabot, és csodák csodájára, mintha rám szabták volna. Hezitálás nélkül tettem le a pultra, és nyújtottam át a bankkártyámat. Mire is kellene spórolnom, egy jövő évi nyaralásra, vagy egy újabb bakira? Nem voltak céljaim, így az sem jelentett gondot, ha nagyobb összeg tűnt el a számlámról. Némi elégedettséggel hagytam el a boltot, és tekintettem rá a telefonomra. Ki lenne az a személy, akinek a társaságában felvehetem ma a ruhát és kirúghatok a hámból? Egy rokonlelket kerestem, aki megért, és nem tesz fel hülye kérdéseket, nem fog felelősségre vonni, ha többet iszok a kelleténél, és nem fog a buli vége előtt hazarángatni. Ennek a célnak most csak egy ember felelt meg, aki valószínűleg dolgozik. Némileg veszítve a lendületemből, azért rávettem magam, hogy beszálljak a kocsimba, és a kórház felé hajtsak. Az égiek is odafent nekem dolgoztak, mert egyetlen pirosat sem fogtam ki, és rövid időn belül leparkolhattam a szokásos helyemre. Az autóból kiszállva jó pár embernek köszöntem, de egyikkel sem álltam le csevegni. Igen, ma nem vagyok olyan hangulatban. A sürgősségi felé vettem az irányt, hogy megérdeklődjem Amanda fellelhetőségét.
- Elnézést merre találom dr. Londont? – érdeklődtem a nővérpult mögött álló új nőcitől. Hát ő sem lehet több huszonkettőnél, de a sminkkel akár elmegy huszonhatnak is.
- Melyiket? – pillantott fel rám a mosolygós szőke cicababa. A szakorvosok álma ez a nő.
- A fiatalabbikat. – negédes mosollyal doboltam a pulton, és körülnéztem, hogy senki nincs-e a közelben, aki rám vadászhatna.
- Öhm…pihenőideje van, egy műtéthez se látom kiírva, de lehet valamelyik szakorvos mellett szorgoskodik. – adta a tudtomra, igen Elvira. Hát nem éppen egy mostani név.
- Köszönöm. – sóhajtottam egyet, és háttal fordultam neki. A facebookra felcsatlakozva írtam neki egy üzenetet, hogy fent várom a tetőteraszon, szóval tolja fel oda a kis seggét. Ugyan felettesemnek számított, de az a négy év jelenleg nem sokat nyomott a latban. Egy-két alkalommal már beszélgettem vele, sőt egy ügyeletet végigcsináltam mellette. Belevaló csaj, és nekem ma pont rá volt szükségem. Otthagyva a káoszt a lifthez sétáltam, és beszálltam egy ápolóval együtt. Nem ismertem szerencsére, így szóba se kellett elegyednem vele. A biztonság kedvéért rá is csipogtam Amandára, hogy több oldalról támadjam. Ha minden jól megy, akkor egy fél óra múlva szabad lesz, és zöld utat kapunk a szórakozásra. Már csak rá kell vennem a mókára. Kiszállva a szél a hajamba kapott, és meg is álltam egy pillanatra. A ritka percek egyike volt ez. Lehunytam a szememet, és az arcomat az ég felé fordítottam. Ma utat engedek a rossznak, és bűnbe esek. A kérdés lesz-e mellettem valaki, aki velem zuhanjon? Az első pad mellett álltam meg ezután, és ültem le rá. A táskámat letettem magam mellé, és mosolyogva húztam elő a Mandynek szánt ajándékomat. Nem kellett sokat várnom, és feltűnt filigrán alkata a kicsapódó ajtó árnyékában.
- Szia…hercegnő. – álltam fel, és a The best girl feliratú hajpánttal a kezemben integettem felé.



MADE BY TORIE ♥


A hozzászólást Emma Harrington összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jan. 20, 2016 11:02 am-kor.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
54
▪▪ Hírnév :
18
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 20.
▪▪ Korom :
29
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Jan. 13, 2016 11:55 pm Keletkezett az írás



Az utóbbi hetekben azt hiszem maximális fordulatszámon éltem az életem. A munka, és a szórakozás is, minden ami csak az életemben volt, mintha száz százalékon pörgött volna. Abe is keményen hajtott minket, hiszen közelednek a szakvizsgák, már akinek; azoknak, akiket elég jónak ítél. Talán hiúságból, talán szivatásból, de engem is közéjük rangsorolt a minap, így extra műszakokat vállaltam, hogy valóban olyan kis ügyes kezű angyal lehessek mint amilyennek gondol.
Egyébként, még mindig szerelmes vagyok ebbe a területbe. Nem igazán volt választási lehetőségem annak idején. Én nem ültem tanácstalanul könyvek és prospektusok fölött, hogy ugyan mi legyek ha nagy leszek? Egyértelmű volt, hogy orvos leszek, és igazság szerint nem bánom a dolgot. Szeretem ezt csinálni, életeket menteni, betegeket gyógyítani, kapcsolatot teremteni emberekkel, reményt adni másoknak. Amint felveszem a műszakomat, azonnal szinte átlényegülök. Más emberré válok, egy jobb emberré akinek szenvedélye a munkája és a gyógyítás. Nem is kell ennél több vagy más. Még a függőségem is háttérbe szorul, soha nem tört rám eszetlenül a vágy, amikor dolgoztam. Fura.
A magánéletben azonban… hát, nem állnak rózsásan a dolgaim. Sokat bulizok, sokat iszok, mert valahogy muszáj levezetnem a feszültséget. Leggyakrabban megállok annyinál, hogy alaposan kiütöm magam az itallal, és kész; nem viszek haza mindenféle jött-ment embereket. De sajnos már kétszer is előfordult, hogy nem egyedül ébredtem. Az egy évnyi terápia kissé mintha értelmét vesztette volna, mert bármilyen jól is haladtam vele, mégis úgy érzem, hogy veszett fejsze nyele az egész. A múlt héten voltam egy vak randin. Bárcsak tényleg vak lettem volna! Soha nem hittem, hogy ez a párkeresés dolog ennyire bonyolult. Mármint, egy éjszakára még a hülye is talál magának valakit (gondolom, hiszen velem mindig ez van), miért lenne nehezebb állandó partnerrel? A nagy francokat! Ha pasit keresel, készülj fel rá, hogy találkozol a Bridget Jones által felsorolt tökfilkók legalább felével: alkoholistákkal, munkaholistákkal, nagyzolókkal, kukkolókkal, érzelmi fogyatékosokkal… szóval, távolról sem könnyű helyzet. Talán épp ez vezetett rá, hogy egy kissé elengedjem ezt a terápia dolgot. Meg az is, hogy a pszichológusom éppen szabin van. Nem, ez nem vicc. Tényleg szabadságon van. Pech, mit ne mondjak!
Már éppen azon gondolkodtam, hogy hogyan fogok ágyba kerülni, alvási céllal; hiszen nem aludtam valami sokat, az elmúlt héten talán összesen tíz órát. Húzós napok voltak. Egy üzenet ragadott ki mégis az elmélkedésből, míg vártam, hogy a kávém elkészüljön. Az automatából, jobbra most nincs időm, és egyébként is. Jó ez. Koffein van benne, ami ébren tart. Szóval, jó a cucc!
Emma írt, találkozni akar, a szokott helyen. Várakozással vegyes csalódással csúsztatom a zsebembe a telefont. Máskor általában akkor hív fel vagy ír rám, ha valami extrém dolgon töri a fejét, és nekem kell lebeszélnem róla. Megígértem neki, hogy egyszer elviszem majd egy eszelős buliba, olyanba, ahonnan másnap emlékek nélkül távozik, de annyit biztosan tudni fog: megérte! Buliznék is meg nem is, ördögi kör ez, de tudom, hogy végül az lesz amit csak Emma akar. Felteszem nem otthon monopolyzni. Az osztályon dolgozó kedvenc nővérkémhez sietek, van még mit elintéznem, de igazából ráér. Nem ég a ház.
- Joannie, kérlek mondd meg Dr. Londonnak, ha keresne, hogy holnap bent leszek fél órával előbb, mert beszélni szeretnék vele a beosztási kérelemről. – bögrém a pultra helyezem, majd kihúzom a gumit a hajamból, ezzel is jelezve, hogy mára végeztem.
- Jöhet a pihenés, Mandy? – mosolyog kedélyesen. Hát, ezért szeretem ezt a nőt. Mert mindig megmarad az udvarias nesze semmi fogd meg jól szintű társalgásnál, sosem megy túl az udvariasság határain.
- Valahogy úgy. Holnap találkozunk! – gyorsan elbúcsúzok tőle, majd ahogy vagyok, a köpenyemben és a kényelmes tornacsukámban felfelé igyekszek, a tetőteraszra. Emma ott is van, ahol kerestem.
- Köszönöm hozzám való jóságodat, Cicabogár! – biccentem oldalra a fejem, majd leülök egy kőpárkányra. – Szóval, miről van szó? – mélyen magamba szívom a kávém illatát, miközben a bögre fülét markolászom. Isteni, de tényleg. Vagy csak annyira ki vagyok szomjazva rá, hogy még ezt az automatás vackot is finomnak érzem.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Jan. 20, 2016 11:15 am Keletkezett az írás




Amanda & Emma



Türelmesen várakozom a tetőteraszon. Nem olyan sokszor fordul elő, hogy ide kijöjjek, de az elmúlt hetek eseményei rendesen felkavarták az állóvizet, és az életem is gyökeresen megváltozott. A gyógyszerek hada, a rengeteg vizsgálat, és a menekülés a valóság elől. Megannyi érzelem futott át rajtam kezdve a menthetetlen keserűséggel, a dühvel, a feladással, és a lemondással. Az életem nagy álma volt, hogy egyszer egy igazán jó kardiológus legyek, de valahogy nem jött össze, és most az élet egy másik ajtót nyitott ki előttem..vélhetőleg az utolsót. Szerettem volna listát írni, egy amolyan vágyálom listát, hogy hova szeretnék még elmenni, amíg tehetem, esetleg mit akarok még megtenni az életben. A munkát kihúztam az első helyről, és helyébe csupa érdektelen dolog került, mint a végrendeletírás, a temérdek buli, és a két jómadár kerülése. A barátaim elkoptak mellőlem, és tényleg csak néhányan maradtak. Egyesek megharagudtak rám, mert az elmúlt két hétben nem vettem fel nekik a telefont, vagy éppen részegen nyilatkoztam róluk, és nem tetszett nekik a nyers, és őszinte igazság. Már nem kell visszafognom magam, mert a kaszás közeledik, és nem térhetek ki előle. A helyzet az, hogy Kat, és Mandy maradt. Ebben az esetben tudtam, hogy Mandy lesz az emberem. Nem köti meg a kezemet, és benne van olyan őrültségekben is, amiben más nem. Végül mégis elbizonytalanodtam egy kicsit, mert nem mindig jött ez úgy le, ahogy én gondoltam. A rezidensi évek húzósak, és úgy tűnik, hogy Amanda abba fektette most a legnagyobb energiáját. Talán nem lesz kedve velem tartani? Akkor is fel fogom venni a fekete ruhát, amit ma útközben megvettem? Igaz, hogy még neki se mondtam el, hogy miért vettem száznyolcvan fokos fordulatot, mert nem szerettem erről mesélni. Az érzelmek helye nem egy buliban volt, és nem akartam megint letargiába esni. Hát a legjobb énemet vettem elő, amikor megláttam Mandyt az ajtóban. Széles mosollyal üdvözöltem, és fel is álltam, hogy odaadjam neki a meglepetésemet, amit neki szántam. Nem éppen egy őrült partit terveztem, de nem zárkóztam el a spontán ötletek elől sem.
- A helyzet az, hogy ezt neked hoztam. – nyújtottam át neki a parti hajpántot, és némi habozás után kezdtem bele az ötletembe.
- Tudom, hogy mára véget ért a műszakod, és már olyan régen mozdultunk ki, hogy jót tenne neked is egy kis levegőváltozás. Eljössz hozzám, megiszunk készülődés közben egy üveg bort, és belecsapunk a lecsóba. A közelben nyílt két újabb bár is, de van más tervem is ma estére, ha beleegyezel. A munka, és a bátyád is megvár. – döntöttem oldalra a fejemet, hogy jobban lássam az arcvonásait. Reménykedtem benne, hogy kapható egy oltári estére.
- Múltkor említetted, hogy szívesen elvinnél egy olyan buliba, amire nem fogunk emlékezni. Nem kell, hogy így legyünk, csak éljünk a mának, és a pillanatnak Mandy. Én se nyaggatlak a problémákkal, te sem teszel fel felesleges kérdéseket, és mindketten élvezni fogják egymás társaságát. Na? – reméltem beválik az ösztönző szövegem. A fáradt tekintete sajnos nem erről árulkodott, de még mindig bíztam benne, hogy fel lehet éleszteni benne a tüzet, és egy kis időre félreteszi a kötelességtudatos énjét, és a szórakoztató oldala kerül előtérbe.
- Nincs, aki megszabja, hogy mit csináljunk. – halvány mosollyal konstatáltam, hogy abból se lesz gond, hogy ma este megállítson valaki bennünket. Határ a csillagos ég, és nagyon-nagyon szeretnék végre önfeledten táncolni, idegenekkel csókolózni, és új italokat kipróbálni. A szívem bármikor bemondhatja az unalmast, de addig minden perc, és minden nap egy új lehetőség, egy új ajándék…ha már a legnagyobb álmomról kellett lemondanom.


MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 3:18 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Amanda & Emma
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Amanda & Alekszej

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: