Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Megosztás
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

Fifty firsts dates Empty
»Szer. Dec. 23, 2015 11:05 pm Keletkezett az írás




Pontosan egy hónapja és tizenkét napja találkoztunk először. Egy hónapja és két napja voltunk az első randi szerűségünkön, ahol antik bútorokat kerestünk, és órákat beszélgettünk. Egy hónapja randiztunk először, és huszonnégy napja engedte, hogy megcsókoljam. Nem aludt még nálam. Egyszer sem. Nem aludtam még nála. Egyszer sem. Nem kerültünk OLYAN kapcsolatba. De ma itt alszik.
Türelmetlenül kavargatom a paradicsomos mártást, miközben folyton az órát lesem. Tíz perc. Tíz egész perc és elméletileg itt lesz. Az a nő, aki egy hónapja és tizenkét napja fenekestül felborította az életemet. Amikor először megpillantottam a lábaim remegtek, amikor másodszor, akkor az izgatottságtól össze-vissza dumáltam. Amikor eljött velem moziba a szívem szó szerint zakatolt. Amikor először ért össze az ajkunk az egész testem bizsergett. Azóta minden nap amikor láthatom az ajkamra mosoly kúszik, kezem könnyedén csúszik apró dereka köré, szám folyton csókokat ont a szájára, arcára, homlokára. Minden pillanatot megragadok, hogy vele lehessek. Leginkább beszélgetünk. Angliáról, a teáról, a futásról, a madarakról, a napunkról, mindenről. Moziba járunk, vacsorázni, sétálni, vagy kocsikázni. Fotókat készítünk egymásról, és magunkról. Sokat nevetünk. Én nem tudom, hogy Ő pontosan mit érez, nem beszéltünk még róla. Eddig is száz százalékig biztos voltam magamban, bennünk, de most már tudom is. Szerelmes vagyok. Szerelmes az én szőke szépségembe, a mosolyába, huncut pillantásába, hangos nevetésébe, haja illatába, gyerekes lelkesedésébe, be nem álló szájába, apró kezébe, keskeny csípőjébe, mindenbe. Szerelmes vagyok belé. Izgatottan pillantgatok az órára, miközben a paradicsomos mártást kevergetem. Tíz perc múlva itt lesz. Annyira türelmetlen vagyok. Egész nap itthon voltam, ágyneműt húztam, kitakarítottam az egész házat, filmeket vettem ki, újra kitakarítottam, vásároltam, és újra kitakarítottam, főzni kezdtem, de aztán elcsesztem, és újra nekikezdtem.
Kopogtat, én pedig gyorsan lerántom a kész szószt, vadul kalapáló szívvel sietek az ajtó felé, útközben ugyan megállok a tükör előtt, megigazítom a hajam a ruhám, és szinte feltépem az ajtót. Végigmérem.
- Már majdnem elfelejtettem, hogy mennyire megkapó látványt nyújtasz. -
Apró puszit nyomok az ajkára, majd arrébb lépek, hogy bejöhessen.
Vissza az elejére Go down

Madison Callaghan

Civil
Madison Callaghan
▪▪ Hozzászólások száma :
77
▪▪ Hírnév :
14
▪▪ Megjöttem :
2015. Nov. 22.
▪▪ Korom :
35
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

Fifty firsts dates Empty
»Csüt. Dec. 24, 2015 12:56 am Keletkezett az írás



Azt hittem, a tegnapi napot nem éljük túl. Miután James napokig kérlelt, hogy aludjak nála, és én valamilyen csoda folytán beleegyeztem, máris akadályba ütköztünk. Anya kijelentette, hogy szó sem lehet róla, hogy én egy idegennel töltsem az éjszakát. Huszonegy évem ide vagy oda, ő az anyám, és most idézem: „Megtiltom!”. Így hát nem maradt más választásom, mint az, hogy egy SOS vacsorát szerveztem, ahol bemutathattam a barátomat anyunak és Bobnak. Jamie és Bob azonnal megtalálták a közös hangot, és bár anya meglehetősen szkeptikus volt eleinte, valahogy még őt is sikerült kenyérre kennie az én Dokimnak. Nagyon féltem és izgultam, rengeteg energiát vett ki belőlem a tegnap, de jól sült el a dolog, és zöld lámpát kaptunk, alhatok én is itt, vagy James nálunk. Megnyugtató, de tényleg. Persze lehet, hogy emiatt a barátom teljesen hülyének néz, de nagyon konzervatívak a szüleim, de főleg Bob. Sok olyan dolog van, amit én nem teszek meg, amit más lányok talán igen.
A portán még mindig be kell jelentkeznem, és alá kell írnom a nagy könyvet, ha jövök. Nigel, a recepciós pedig még mindig szörnyen gonoszul méreget. Ide jöttem dolgozni, aztán mint Dr. Callaghan barátnője mászkálok ki-be az épületbe már három hete. Azt hiszem, legalábbis, én az ilyesmit nem számolom, sosem voltam jó a dátumokban. Megpróbáltam kedves lenni az öreg Nigellel, de immúnis volt rám, így inkább én is ugyanúgy keresztül nézek rajta, mint ő rajtam. Gondoljon amit akar.
Jól érzem magam James társaságában, ilyesmit még talán sosem éreztem. Az is igaz, hogy a kapcsolatunk, a maga néhány hetével máris rekordot döntött nálam, ennyi időt még soha senkivel nem töltöttem. De Vele izgalmas minden nap, élvezem, hogy rengeteget mesél, csupa olyan dolgot amik érdekesek, és amiket jó hallgatni. Szeretem, ahogy átölel, és ahogy arcom a nyakába fúrva orrommal csiklandozhatom a fülét. Megnevettet, olyan nagyon sokszor megnevettet! Nem ismerek senkit, aki ennyire vicces lenne, vagy ilyen élettel teli. Az energiája szinte lesöpör a lábamról, olyan, mint egy tornádó. Nem tudok neki nemet mondani, nem tudok neki ellenállni. Azokon a napokon, amikor nem tudunk találkozni, mintha fel se kelne a nap, mintha egy kis szutykos dohos dobozban kuporognék. Nem tudom mi ez az érzés, és még nem döntöttem el, hogy kellemes-e. Mert hát, az nem hiszem, hogy normális, hogy a felhők felett lebegek, ha velem van, és amint nincs mellettem, máris depresszióba zuhanok?!
Izgatottan kopogtatok, pár perccel hamarabb érkeztem. Egy közepes méretű válltáskába pakoltam a holmimat, mindent amire szükségem lehet az itt alváshoz. Gyomrom mazsola nagyságúra zsugorodik. Hűha! Eddig bele sem gondoltam, mármint… én tényleg aludni jöttem, nem voltak más terveim, de mi van ha…? Pulzusom hirtelen megugrik, ahogy kéretlen gondolataim támadtak. Basszus! Ezt talán meg kellett volna beszélnem vele, vagy nem tudom. Még sosem került szóba ilyesmi köztünk, mert én elég zárkózott vagyok a témában. Tudom, hogy Jamie nőgyógyász, hogy neki könnyedén megy a beszélgetés kínos témákról is, de én földi halandó vagyok, aki ráadásul nem kicsit szégyellős.
Zavartan pirulok el, amint megpillantom, és gyorsan beszökdécselek a lakásába. Még mindig nem szoktam le erről az ugrándozó járásról, és csak remélhetem, hogy James nem szól majd rám érte egyszer… kapok elég kritikát Bobtól.
- Szia! – elmosolyodok, és amint becsukta az ajtót, máris szorosan átölelem. Polipot játszok, ennél tökéletesebben már csak akkor tapadhatnék rá, ha szívókorongjaim lennének. – Hiányoztál. – mormolom, miközben lelkesen szaglászok. Az illatát, a lakás illatát, és valamilyen finom étel illatát. Aztán, megüti a szemem egy rég várt kiegészítő megléte a nappaliban.
- Csak nem? Samuel végre meghozta a képet? … fantasztikus lett! – a nappaliban terpeszkedik a hatalmas montázs, James és én válogattuk hozzá össze a képeket. Régi képeslapok, antik fotók a városról, és néhány új, amiket mi készítettünk amikor a tengerparton kirándultunk. Szégyen vagy sem, nem is az én ötletem volt, hanem az övé, és el kell ismernem, hogy eszméletlen jól néz ki.
- Milyen volt a napod? – pislogok fel rá újra, mert eddig a képet bámultam. Nyuszi módjára mozgatom az orrom, fejem oldalra biccentve várom válaszát, de nem engedem még el. Most jó, ölelni szeretném ameddig csak lehet, mert bár tegnap találkoztunk, hosszúnak érzem a nélküle eltelt napot.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Fifty firsts dates Empty
»Kedd Jan. 19, 2016 3:29 pm Keletkezett az írás




Arcomat a hajába fúrom, mélyen belélegzem Maddison sajátos illatát. Egy pillanatra szorosan tartom, kezem a derekára feszül, de aztán ellépek tőle. Elmosolyodom.
- Ahha. Tegnap előtt lett kész. Eléggé feldobja a lakást, és eredeti. Amikor felraktuk órákig csak bámultam. Szerintem megkapó. -
Hosszan bámulom a képet. Kedve lenne egész nap csak azt nézegetni, és nem gondolni semmi másra. Na jó, Rá azért szívesebben gondolok.
Kérdésén hosszan morfondírozok. Ez egy nagyon rossz szokásom. Apámtól örököltem. Ha kérdeznek valamit, valamit amire meg lehet fontolni a választ, akkor azt én megfontolom. Néha hosszú percekig gondolkozom azon, hogy mit mondjak, mivel kezdjem, vagy mit ne említsek meg , néha olyan sokáig tart a folyamat, hogy a kérdésre is elfelejtek válaszolni. Tudom, hogy mennyire idegesítő, hiszen apa mellett nőttem fel, akitől ha megkérdeztem, hogy elmehetek-e abba a buliba, percekig nem válaszolt. Csak nézett sötét szemeivel, fürkészett éles pillantásával, aztán meg kinyögött egy igent. Nekem meg közben már a fejemben volt, hogy miképpen is fogom lemondani..
- Semleges. Unalmas. Lassú. Néha egészen érdekes. De semmi különös. -
Összegzem végül, habár tudom, hogy nem ezt a választ várta.
- És neked? -
Kiveszem a táskát a kezéből, és beviszem a nappaliba. Maddison sohasem aludt itt azelőtt, ami számomra nagyon szokatlan volt eleinte. Megszoktam, hogy a barátnőim akár pár nap ismertség után is fehérneműben flangáltak, és még kérnem sem kellett. Ez számomra is idegen helyzet.
- Kérsz bort? -
Átmasírozok a konyhába, és elő is kapok két poharat, még mielőtt válaszolhatna.
- Arra gondoltam, hogy ha éhes vagy, akkor vacsorázzunk, aztán ha gondolod megnézhetjük mi megy a tévében,vagy társasozhatunk is akár, vagy ha fáradt vagy akkor.. fürödhetünk.. -
Nagyot nyelek, és zavartan vakarom meg a fejemet. Igen, ez az a téma ami eddig még nem igazán merült fel kettőnk között. Kínosnak érzem a pillanatot, hiszen nem tudom, hogy Maddie hogyan is vélekedik a témáról. Igazándiból nem tudok róla semmi ilyesmit. Ha szóba hoztam, akkor ő mindig gyorsan elterelte a témát, én pedig, látva hogy mennyire zavarban van, sohasem erőltettem. Nem akarok erőszakosnak tűnni, így gyorsan teszem hozzá.
- Vegy persze fürödhetsz előbb te ha neked úgy jobb... -
A borral pepecselek, pedig fél pillanat lenne kinyitnom.
Vissza az elejére Go down

Madison Callaghan

Civil
Madison Callaghan
▪▪ Hozzászólások száma :
77
▪▪ Hírnév :
14
▪▪ Megjöttem :
2015. Nov. 22.
▪▪ Korom :
35
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

Fifty firsts dates Empty
»Szer. Jan. 20, 2016 12:02 am Keletkezett az írás



Nem mondtam még el senkinek, még anyának sem, illetve neki meg aztán pláne nem mondtam, hogy egy kicsit félek. Tudom, hogy ez teljesen normális dolog, de annyira… fontos lett nekem James. Szeretek vele lenni, rossz lenne, ha nem láthatnám többet, vagy ha haragudna rám valami miatt. Amiatt félek, mert nem akarom elveszíteni. Ez ijesztő, ilyesmit még sosem éreztem, ez… ez az érzés egyszerre jó és borzalmas is. Mintha itt lenne a helyem, a vállán ebben a kis gödörben kellene, hogy legyen mindig a fejem, tenyereinek mindig a derekamon kellene pihenni. Nem akarom, hogy ezt ne érezhessem többet. De biztos, hogy elrontok majd valamit. Sosem volt még senkim, így nem, ennyi ideig nem, és nem tudom, hogy működni fog-e. El tudom rontani, hiszen fogalmam sincs hogyan működnek ezek a dolgok, a párkapcsolatok.
- Szerintem is klassz. – keserédes mosolyra húzódik a szám. Persze, jól elvagyunk együtt, de annyira mások vagyunk néha. Én azt mondom a képre, hogy klassz, ő pedig… elmondja milyen valójában, jobban ki tudja fejezni a gondolatait mint én. Sokat, rengeteget kell még tanulnom, hiszen nem lehetek mindig ilyen kis libuska mellette. Jó lenne, ha én is olyan komoly lehetnék, ha nem csacsognék örökké, és nem az lenne számomra a tökéletes szombat délelőtti program, hogy az ágyamban hempergek egy tál müzlivel és kakaóval miközben Tom és Jerry-t nézek. Vajon ha ilyen maradok, ilyen mint amilyen most is vagyok, akkor Jamie előbb utóbb rám un? Egyáltalán, szereti, hogy ilyen vagyok, vagy azért belül reménykedik, hogy majd kinövöm ezt a gyerekességet? Néha szeretnék a fejébe látni, tudni, hogy mit gondol rólam. Ő is tele van félelemmel és kétségekkel mint én, vagy tudja mit csinál?
Percekig csendben van, de idővel megszokom, hogy lassan felel a kérdéseimre. Ez is hozzá tartozik azokhoz a tulajdonságokhoz, amik miatt komoly embernek tartom. Persze, sokat szoktunk viccelődni, és a múltkor úgy megcsikizett, hogy még a könnyem is kicsordult annyira nevettem. Nem vagyunk valami mélabús emberek, ritka az, hogy én is így elszomorodjak. Nem mondja el milyen napja volt, azt hiszem valami nem jó dolog is történhetett, ami miatt ilyen szűkszavú lett. Nem firtatom, majd ha lesz hozzá kedve, elmondja bővebben is a napját.
- Köszönöm. Fárasztó volt, Mr. Rossi jövő héten rám szeretne bízni egy új ügyfelet, mivel a Te lakásod már majdnem elkészült. Készítettem pár rajzot, de látnom kellene a házat, mielőtt bármi konkrét eszembe jutna.– gondolom, nem ennyire részletes élménybeszámolót várt, de én ilyen vagyok, általában amit mások két szóval lerendeznek nekem fél óráig tart elmesélni. Követem a nappaliba, de nem tudom miért jöttünk ide. Az illatokból ítélve vacsorával készült, vagy inkább filmet nézne? Nem tudom, és őszintén szólva kicsit feszült vagyok. A konyhába is utána megyek, látom, hogy két poharat vett elő, így inkább az egyik székhez ülök le a pultnál, csendesen hallgatom a terveit. Érzem rajta, hogy valami nála sincs rendben, szörnyen feszült ő is, csak nem tudom mi miatt. Még a haját is piszkálja, és azt már megfigyeltem, hogy olyankor túr bele vagy ilyesmi, amikor nem tudja mit csináljon vagy mondjon. Próbálom átgondolni, emésztgetni a hallottakat, de addig fontolgatom a válaszomat, míg nem kerül egy pohár bor a kezembe.
- Azt hiszem, múlt hétvégén már kipróbáltuk az összes társasodat, legalábbis az érdekeseket; és ketten amúgy sem az igazi. Különben is, ígértél nekem egy Harry Potter maratont. – rá mosolygok, miközben ujjaimmal dobolok a gránit pulton egy kicsit, majd gyorsan észbe kapok, és abbahagyom. Máskor is voltam már itt, olyan is volt, hogy elszundítottam a kanapén filmezés közben, és késő este mentem haza, teljesen indokolatlanul érzem most magam furcsán és kényelmetlenül. James nem eszik embert reggelire.
- Mi a baj Jamie? Olyan… furcsa vagy, minden rendben? – persze tudom mi a baj. Az, amiről az előbb megint eltereltem a szót. Fürdés, együtt alvás, szex… ezekről nem szeretek beszélni, zavarba jövök saját tapasztalatlanságomtól, és nem akarom, hogy butának nézzen a barátom amiért eddig nem foglalkoztatott a dolog. Mióta megismertem, igazából csak azóta érdekel, mert van egy olyan kisugárzása, aminek nem tudok ellenállni. Néha, van egy pillantása, amitől fülem hegyéig elpirulok, mégis szeretem amikor úgy néz rám. Az utóbbi napokban már álmodtam is róla, rólunk, álmomban láttam ahogy magával ragadó szemeibe apránként költözik be ez a furcsa ragyogás. Ajkamba harapok, majd a poharamat visszateszem a pultra. Lassan sétálok mögé, ha hagyja a hátához simulok, arcom lapockáihoz dörzsölve. Talán így egyszerűbb lesz erről beszélnem, ha nem látom közben az arcát. Rettentően szégyellem magam, pedig nincs rá okom, eddig legalábbis így hittem.
- Szeretek veled lenni, és bízok is benned. De azzal nem segítesz, ha te is ilyen feszült vagy. – apró kezeim a zsebébe csúsztatom, orrom kíváncsian húzom végig gerince mentén. Tudni szeretném, hogy ez milyen, hogy hogyan reagál rám, és azt is szeretném már tudni, hogy én hogyan reagálok rá. – Komolyan enni és filmezni szeretnél? – mormolom halkan, majd kihúzom kezeim a zsebéből, hagyok neki némi teret, hogy irányítson engem. Szeretnék beszélni vele ezekről a dolgokról, de nem tudom hogy kezdjem, jól jönne egy kis segítség. Szégyellősen hajtom le a fejem, mert biztos vagyok benne, hogy már teljesen kiábrándult belőlem. Biztos nem egy ilyen komplexusokkal teli, girnyó lány kell neki, akinek fogalma sincs róla hogyan tehetné őt boldoggá. Pedig szeretném, ha az lenne, ha tényleg boldog lenne velem, mint amilyen én is vagyok vele. Nem tudom megnevezni ezt az érzést, vagy inkább nem merem. Ha beismerném, akkor valóságos lenne a dolog, és ha mégsem viszonozná, vagy most elküldene akkor biztosan összetörnék.
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom


Fifty firsts dates Empty
» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Fifty firsts dates
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: