Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Marvel & Crystal~ Nyolc hónappal korábban
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Hétf. Jan. 18, 2016 7:07 pm Keletkezett az írás




Marvel & Crystal


Korábban ébredtem mint általában, pedig csak délutánra kell mennem dolgozni, éppen ezért furcsa volt, hogy alig múlt nyolc és szinte kidobott magából az ágy. Nem volt kényelmes feküdni, pedig mosolyogva nyitottam ki arra a szemeimet, hogy egy kar átdobva a vállamon, védelmezőn von magához, amikor ki akarnék bújni mellőle. Mély, szinte nyögés szerű morgással fúrta a fejét a párnába. Barna, a szokásosnál is göndörebb tincsei kuszán terültek el a vajszín selyem párnahuzaton.
- Ahhhh...hova mész ilyen korán?
- Megyek, főzök egy kávét. Ha jól viselkedsz talán neked is jut?
- És ha mondjuk...én mondjuk nem akarok jól viselkedni?- azzal a szokásos rezgő tónussal a hangjában szólt hozzám, amitől egyszerűen megbizseregtem és mondania sem kellett többet, hajoltam vissza és egy csókkal zártam rövidre a beszélgetést. Az érintések közé rejtett olthatatlan szenvedéllyel adtam meg magam neki, nem is kellett beszélnünk, soha nem kellett szólni....nem voltunk soha azok a fajták akik szétszedik a szobát. Azt hiszem pont ezt a visszafogottságot kedvelte bennem, amelybe mégis volt valami izzó elevenség, valami, amit csak neki tartogattam. Évődött velem ma reggel is, ahogyan mindig, de ezúttal nem akartam visszamenni, nem akartam, mert tudom már miért ébredtem ennyire korán. Tegnap megjött a harmadik szövettani eredmény, és a második vérvétel is igazolta a korábbiakat: csontvelő gyulladásból visszamaradt rákos sejtek, amelyek nem jóindulatúak.  Csak még azt nem tudták megállapítani, hogy mennyire előrehaladott. Jackson még nem tudta, nem tudta mert nem akartam elmondani neki, mert fogalmam sem volt hogyan kezdjek hozzá. Ez nem olyan amit a reggeli kávé mellé tálal az ember a tej és a napi sajtó mellé. Nem olyasmi amivel most zavarni akartam, mert a Goriot próbái közepette voltak, és tudom, hogy nagyon fontos neki ez a szerep, ha minden jól alakul, és valóban eljön a párizsi nagyszínház igazgatója, talán szerződtetik pár előadásra Európába. A kultúra bölcsőjébe fellépni neki pedig maga a paradicsom, egy olyan álom, amit nincs jogom elvenni tőle. Annyira izgatottan készül minden alkalommal a nappaliban, én meg csak onnan figyelem, az ajtónak dőlve. Vannak emberek akiknek nem kell színpad, nem kell megvilágítás, reflektor, nem kell a műanyag világ pompája, vannak emberek, színészek akik belépnek egy szobába és a kisugárzásuk megtölti azt. Kezemben egy apró virág mintás porcelánban tea loccsant, ajkaimhoz emeltem csendesen és ragyogó tekintettel figyeltem ahogyan átváltozik a szerepévé. Egy lelki metamorfózis, amit kevesen érzékelhettek, mert nem ismerték Jackson Wayne-t, a magánembert. Nem ismerték ki lesz belőle, miután a függöny legördül, a nézőtér elcsendesül, ő pedig a vállamra hajtja a fejét, és csak annyit kér, hogy legyünk így csendesen, egyetlen hang nélkül .Töltekezik. Velünk kettőnkkel, az érzéssel a lelkünk rezdüléseivel, a közösen megalkotott csendünkkel. A színészek a darab végén olyanokká válnak mint a gyermekek, akik elhagytak valamit, akiknek hiányzik egy kis vigasztalás, hiányzik pár kedves szó, egy simogatás, valami amitől megint jónak és megint hasznosnak érezhetik magukat. Mindig azt mondtam, hogy egy olyan emberhez mint Jack nagy türelem és kitartás szükségeltetik, hogy az ember képes legyen elfogadni a hangulatváltozásait, a néha ingatag lelkivilágát, azokat az időket, amikor egyre nehezebben  lép ki a szerepéből, amikor szinte rásül egy-egy jellem és én minden nap, minden éjjel kibontogatom őt alóla, hogy elmondjam: szeretem. Így tudom itt tartani ebben a világban, így vagyok képes napról napra számára megteremteni az otthont, azt a világot, ahol biztonságban érezheti magát, ami a kapaszkodó a számára. A szerepek, az előadások között lavírozva néha nehéz megmaradni a józanság ösvényén. Kezemben az eredményekkel nem csupán arra kell gondolnom, hogy velem mi lesz, hanem vele mi lesz nélkülem. Különleges volt a kapcsolatunk, különleges és törékeny egyensúlyra épült, arra, hogy nem követelünk egymástól semmit, csak azt, hogy ott legyen a másik amikor szükségünk van rá. Én ott vagyok neki minden előadás után, amikor csak azt akarja, hogy ott legyek, ő pedig egy-egy fáradt napom után egy nehéz műtét után szótlanul ölel át amikor belépek az ajtón és kihullik a kezemből a táskám. Adam atya azt mondja, hogy Isten talán egymásnak teremtett minket, de ezt a kapcsolatot előtte is szentesítenünk kéne….képtelen vagyok neki elmagyarázni, hogy a papír, vagy éppen az, hogy mások mit gondolnak rólunk annyira nem befolyásol semmit. Boldog vagyok vele, Isten is szeret engem, mindig érzem, minden áldott nap és annyira szerencsésnek érzem magam. Nem gondoltam, hogy egy napon majd éppen ezért fog megbüntetni….de valóban csak ezért? Néha nem tudom, hogy miért éppen akkor kapjuk a pofont, amikor mosolyogva és kérlelőn fordítjuk felé orcánkat, miért akkor rúg belénk fájdalmasan mikor arra lenne szükségünk, hogy nagy jósága által felemeljen? Nem várok semmit csak azt a nyugalmat amit Jackson mellett megtaláltam, és én hinni akarom, bízni akarok benne, hogy van még remény. Hogy lehet a vizsgálati eredmények hazudnak….de ha nem is így lenne, akkor kiírnak műtétre, találnak nekem megfelelő donort és újra minden rendben lesz. Próbálom így nézni a dolgokat, mert így kell néznem, ha minden józanságomat meg akarom őrizni, ha nap nap után az az ember akarok maradni aki előtte voltam. Nem változhat semmi, nem akarom, hogy változzon, pusztán arra vágyom, hogy az egész csak egy rossz álom legyen majd sok év után…sok év után. Azt hiszem bele sem gondoltam, hogy mi van akkor ha nekem már nincs ilyen szám az életemben, mi van akkor, ha véget ér….ha egyszerűen nincs tovább? Megérkeztél az utad végére? Megrázom a fejem, gondolatban tiltakozom, és erősen összeszorított ajkakkal, még erősebb lélekkel felszegem a fejem és azt mondom, hogy küzdeni akarok. Érte, magamért, azért  a kapcsolatért amelyért eddig soha nem kellett. Amely a maga egyszerűségével sétált be az életembe, egy Hamlet előadás után, egy későbbi randevú, vacsora, és minden porcikájában romantikus férfi ölelésében. Hazataláltam. Van otthonom, van családom, munkám, van aki vár, van aki szeret. Mi másra vágyhatnék még? Azt hiszem az égvilágon semmi többre. Jackson karja a felkaromra simul, ahogyan megpróbál visszatartani, álmos mosolyában cinkos fény gyúl, és én alig tudok neki nemet mondani. Rebegek valamit, valami olyasmit, hogy a kávé…és még zuhanyozni is mennem kell, és a reggeli lelkigyakorlatom, és a virágaim a kis előkertben. Olcsó kifogások, tudja ezt ő is jól, pont ezért nem ereszt. Mert bár a szavaim menekülnének, a testem, nem engedelmeskedik. Az visszahúz hozzá. Elrejtem magam az ölelésében, most én vagyok aki menekül aki kapaszkodik, aki legszívesebben megállítaná a másodperceket éppen abban a pillanatban ahogyan a gyönyör kapujában rám néz, azzal a tekintettel amiben benne van az elmúlt éveink boldog emlékeinek megannyi rezzenése, és benne van a jövőnk ígérete…mindez ugye csak nem ígéret? Két kezemmel a vállaiba kapaszkodom és magamra vonom, nem akarom, hogy lásson, nem akarom még mert….mit mondhatnék? Túl jól ismer, és túlságosan képes rám hangolódni, hogy az utolsó lélegzetvételem is eláruljon. Hajamban szünet nélkül fut át simogatón a keze, a lélegzetvételünk lassan válik egyenletessé.
Indulnom kéne, tudom, hogy mennem, hogy időben elkészüljek a találkozóra, de valahogy nem tudok innen elmozdulni. Most én vagyok az akinek szüksége van kettőnk megteremtett csendjére. Most én töltekezem belőle. Bármi is lesz, bárhogyan is lesz szükségem van rá, nem tudok nélküle meglenni.
– Miért vagy ennyire feszült, Crys? Baj van?-fejem a nyakába fúrom és megrázom.
- Csak néhány vizsgálati eredmény nem lett éppen a legfényesebb. Tudod a kötelező éves vizsgálat.
- De ugye tényleg semmi komoly?- hogyan legyek képes neki hazudni? Egyszerűen nem tudok, nem vagyok képes a szemébe mondani, hogy ez már a harmadik vizsgálat, és ha a következő, amelyet a központi laborban végeznek majd teljesen steril körülmények között is ugyanezt fogja kimutatni, akkor teljesen biztos. Csontvelőcsapolás. Már kimondva is borzalmasan hangzik.
-Remélem, hogy semmi komoly.- féligazság, de nem tudom azt mondani, hogy rohadtul félek, hogy a gondolat, hogy valakik megint tűkkel fognak összeszurkálni, hogy ott fogok ülni szinte teljesen meztelenül és kiszolgáltatottan egy futurisztikus helyiségben, bődületes fénnyel virító neonok között, várva arra, hogy végezzenek….végezzenek végre és elengedjenek. Félek, rettenetesen és még az a tudat sem nyugtat meg, hogy a kezelőorvosom az a férfi lesz, akit tiszteltem azért amit elért, noha magánemberként nem sokat tudtam róla. A publikációit ismertem csupán, meg azt tudtam, hogy a rákkutatásban elég úttörő nézeteket vallott. Dr Marvel Frost. Nem olyan hűvös a természete mint ahogyan a neve mutatja, és őszintén szólva a néhány közös műtét alkalmával egy dolgot megfigyeltem nála: a hangja…. hangja mindig higgadtságot és nyugalmat tükrözött és végtelen…végtelen, szinte be nem temetett fájdalmas ürességet. Ezt éreztem felőle, mert ha valamiben, az emberi lélekben elég otthonosan mozgom. Apácák neveltek, és náluk nem szavakkal fejezték ki az érzelmeket, sokkal inkább megfigyelésen alapult, néha tökéletesen ellentéteként annak amit valójában gondoltak. Olvasni kellett a mozdulatokból, a legapróbb rezdülésekből, és én fogékonnyá váltam rá az idők folyamán. Talán ezért is lesz nehéz bármit eltitkolnom Jack elől. És igazságtalan is, ha már itt tartunk. Ma reggel közösen zuhanyoztunk, és a szokásosnál is erőteljesebben simultam hozzá, és hagytam, hogy lassú mozdulatokkal mossa meg a hátam. Elkészítettem a kávét, amit a gangra ülve fogyasztottunk el, szinte végtelennek tetsző csendben, ujjainkat összefűzve tartottuk a nap felé, mely már magasan járt az égen, birtokba véve a világot. Indulnom kellett lassan, így a lelki gyakorlatom a kis szobában, a saját kis oltáromnál rövidebbre sikeredett, de imádkozva kértem az Uramat, az én Istenemet, hogy adjon nekem erőt, hogy képes legyek a rám nehezedő terhet tovább vinni, kitartást, hogy ne érezzem ennek a súlyát, és bátorságot, hogy szembe tudjak nézni vele, és a szeretteim számára is megadhassam ennek a lehetőségét. Jackson be akart vinni, én azonban nem szerettem volna, kell az a kis idő, amit az autómban töltök egyedül, felkészülve arra ami majd vár rám. Dr Marvel azt mondta, hogy mindent meg fogunk beszélni, hogy nem kell aggódnom, mert kétféle lehetőségem is van ha a dolgok rosszabbra fordulnak, és még ott van a műtét. Szóval bizakodó voltam, és mire a kórház parkolójában letettem az autót, és megindultam a bejárat felé néhány ismerős arcra rámosolyogtam és ráköszöntem. Mintha keresném a kapaszkodót ebbe a világba, mintha az arcok mögött látnám a megoldást a saját kisiklani készülő életemre. Játszi könnyedséggel kapott a tengerkék nyári szoknyám alá a fellebbenő szél, és én kezemmel simítottam le nevetve. A hajam lófarokba összefűzve ide-oda táncolt a fejem tetején. Még annak ellenére is, hogy mit mutattak ki az eredmények, annak ellenére is, hogy mi lesz…nem, nem akarok bele gondolni, hogy mi lesz. Én mindig ilyen mosolygós maradok, smink nélkül is derűsen, ahogyan megszokták tőlem. A földszinten a liftnél balra fordulok, és elhaladok néhány kisebb vizsgáló helyiség mellett, hátrafelé haladok az orvos irodája felé. Az asszisztensével sikerült egy olyan időpontot egyeztetnem, amikor is nem kell külön bejönnöm, hanem a műszakom előtt három órával tud fogadni. Nem probléma igazán, hogy utána még marad egy kis időm, majd kihasználom némi pihenésre, és persze nem ártana ennem is egy keveset. Az ajtón nem kell kopognom, mert nyitva van. „Open door policy”….sok orvos alkalmazza és kifejezetten tetszett. Bár kissé bizonytalanul, de megkocogtattam az üveget, amelyre öles betűkkel festették fel, hogy Dr Marvel Frost, onkológus főorvos.
- Bújj csak be, azért van nyitva, hogy kelljen kopogni!- egy mosolygós fiatal férfi lép ki az íróasztal mögül, kicsit hasonlít is Dr Frostra.
- Oh, elnézést nem tudtam hogy az égbolt reppent ide le. Ön minden bizonnyal Miss Brennan.
– Crystal- javítom ki mosolyogva a csupa életvidámság férfit, majd bólintok, és kicsit talán a szokásosnál zavarodottabban toporgok az előtérben, próbálom leplezni, hogy kicsit azért ideges vagyok, még ha a mosolyom mögé igyekszem magam is rejteni mindezt.
– Nos Crystal máris megnézem, hogy a bátyám mennyire szedte össze magát a tegnapi nagy ivászat után….neeeeeem dehogy csak viccelek, komolyan ne vegyen! Máris szólok neki, hogy megérkezett. Amúgy Tyler vagyok.- nyújtja a kezét biztató határozottsággal, és én is belesimítom a sajátomat, majd hagyom, hogy az iroda ajtaján bedugva a fejét bejelentsen. Hallom még a hangjának foszlányait eljutva hozzám.
- Miss Brennan megérkezett.



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Jan. 20, 2016 7:42 pm Keletkezett az írás



Crystal & Marvel




Friends are the family, we choose for ourselves



Egyedül fekszem az ágyamban, amióta kiderült, hogy az otthoni lakásban mi történt haza sem bírok menni, be sem bírom tenni a lábamat az egykori házamba. El kell adnom, a környéket se bírom látni, mert arra emlékeztet, hogy mi történt velem. A szomszédok hívták ki ránk a rendőrséget. Folytak a tárgyalások, engem csak egy dühkezelési programra küldtek el, mert addig a pillanatig nem volt probléma velem, nem volt probléma a viselkedésemmel. De minden kötél szakadt, amikor az egyik délután korábban mentem haza, a kocsim pár háztömbnyire lerobbant a házunktól, így hívtam egy autómentőt, az elvitte a kocsimat, kikaptam a virágot az autóból, és az üveg boromat, ami már meleg volt az itteni időjárásnak köszönhetően. De mentem haza, gyalog és viszonylag jó kedvvel, Juliette mindig kapható volt arra ha elakartam csábítani.
Azt hittem, hogy jól működünk így, hiszen szexuálisan aktívabb életet éltünk, nem lehetett oka panaszra, azt hittem,hogy megérti, hogy a munkám fontos a számomra, hogy ezzel neki is jó lesz, több pénzünk lesz a kutatásokból. De nem ez volt a probléma, állítólag az, hogy mindezek ellenére sem fordítottam rá megfelelő figyelmet, meg az, hogy a munkám fontosabb volt a számomra mint ő. Na meg az, hogy egy ideje azért félve mertem ránézni, a szájfeltöltése… Az szerintem túlment minden jóízlés határán. Nem szoktam ilyet mondai, de úgy nézett ki mint egy szopós malac, meg is sértettem ezzel, de az öcsém ezúttal helyeslőn röhögcsélt a háttérben, mikor közöltem vele, hogy hogyan néz ki. Szerintem már beteges amit csinált, és az utóbbi időkben ennek gyakran hangot is adtam. Lehet, hogy ez sem tetszett neki, ellenben Maxnek, őt… nem zavarta. Azt hittem hogy véletlenül felejti rajta a tekintetét, de neki… nagyon is bejött a feleségem egyre… művibb kinézete.
Most itthon lakom, anyáméknál. Igazából érdekes történet volt a mienké, a nevelőapám felvette az én nevemet, és azután Tyler is az édesanyámmal közös gyerekük vezetékneve is Frost lett. Miért? Azért mert James így szerette volna kifejezni a háláját annó, hogy nem hajtottam el anyám mellől, mert állítólag megtehettem volna, de én az ő boldogságát néztem. James mellett felragyogott a tekintete, mindig mosolygott ha róla beszélt. Ezért is hagytam hogy elvegye feleségül, tőlem kérte meg anya kezét! Az, hogy édesanyám egyedül nevelt fel engem hamar koraéretté tett, hamarabb átláttam bizonyos dolgokat, ezért sem kötözködtem feleslegesen. Elfogadtam édesanyám döntését Jameset illetően, de nem zártam azonnal a szívembe, egészen az első, vagy második makett készítős versenyemig.
Most pedig, itthon vagyok a régi szobámban fekszem az ágyamon amelyet kinőttem, de még valahogy elvergődök rajta. Látom anyám pillantásaiból, hogy tudta ő, sejtette ezt, ezért sem pakolták be kacatokkal a szobámat. Tündéri teremtés, és imádom, meg is jegyezte, hogy miért nem egy hozzám illő nőt sikerült összeszednem? Valahogy ez tűnt kézenfekvőnek, mindenki ezt várta el tőlem. Akkor. De kezdték látni amit én talán saját magam miatt nem akartam észrevenni, talán direkt, hogy igazából milyen Juliette. Pedig… a lelkem mélyén tudtam.  Talán mindig is tudtam.
Ahogy egyre többet gondolkodtam, a múlton bizonyos eseményeken, pillanatokon, még a japánban töltött időnkben is találtam furcsaságokat. Ott is egészen biztos, hogy megcsalt Juliette a legjobb barátommal.
A számat rágcsáltam, miközben kikászálódtam az ágyamból. Itt valóságos élethalál harcot kellett folytatni Tylerrel a fürdőért, ezen is változtatnom kellett, szerettem azt a nagy házat, a parton volt és onnan könnyen letudtam menni szörfözni, vagy jet-skyzni. Amihez épp kedvem volt, egészen biztos, hogy olyan házat akarok aminek a teraszán egy jacuzzi is van, pár személyes, nem azt mondom, hogy buliznék orrvérzésig, de ki kéne próbálnom ezt a nyitást, és nem lehorgonyozni megint jó hosszú időre egyetlen nő mellett. Ráadásul olyan mellett, akit alig ismerek, mert rájöttem, hogy Juliettet alig ismertem. Egyedül csak arra tudok gondolni, hogy nem született gyerekünk, mert ha ez megtörtént volna, a mai napig nem tudnám, hogy mitévő legyek? Tíz év hosszú idő, és komolyan örülök, hogy nincs Juliettel gyerekem, egészen biztos hogy ő inná meg a levét még akkor is ha nem akarnám, mindenképp csináltattam volna egy dns vizsgálatot. Érzem, hogy egyre inkább kezdem magamat belelovallni ebbe az egészbe, és azt is, hogy már fáj a szám belülről.
- Áááááállj! - de csattant is mögöttem az ajtó és bent voltam a fürdőben. Vigyorogva zártam rá a kulcsot a kilincsre. - Nem ér! Most megint ezt játsszuk!-
Háborgott Tyler a túloldalról.
- Te is tudod, hogy anyánk belebetegedne, ha hotelben laknék, pedig oda akartam költözni, míg el nem adom a házat, csak bírd ki még egy kicsit. -- mentegetőztem a túloldalról. - Mellesleg, hamarabb készen vagyok mint te, akinek csak fél óra a séró belövés, most már legalább tudom, hogy miért késel.-
- Nem is azért! A reggeli fontos, és anélkül nem engedne el anya!-
Felhorkantottam, anyánk már korán reggel nekilát a reggeli készítésnek, hogy a séróbáró Tylernek legyen ideje még reggelizni is.
-Tudom, hogy miért késel el folyton, de egyedül az a szerencséd, hogy a testvérem vagy.  -kiáltottam ki a zuhany alól. Megfürödtem, és fogat is mostam, a krém csípte a számat, hiszen ha ideges vagyok hajlamos vagyok belülről szétharapdálni. Áttúrtam lazán  a nedves hajamat, aztán az elektromos borotvával még igazítottam egy kicsit a borostámon. Szoktam le is vágni, de azt csak akkor ha az adott napon nem megyek be dolgozni. Egyébként nem igen láttak még borosta nélkül, teljes szakállra pedig nem is igen szoktam meghagyni megnőni.
Felszabadítottam a fürdőt Ty számára, és mentem is öltözni a szobámba. Kinőttem, gyerekként sokkal nagyobbnak tűnt a hely.
Ty vékonyabb volt, nem sokkal mint én, én mondjuk pakoltam fel magamra egy kis izmot, ő próbálkozott, észrevette, hogy nagy sikerem van a nőknél főleg amióta szingli lettem és elrángat magával néhány buliba. Sőt, azóta alig tudom levakarni magamról, egy perc nyugtot sem hagy nekem, futni megyünk vagy az általa szeretett street workout parkokba, tetszik egyébként ez a sport, nagy kihívást jelent és ráadásul bárhol bármikor lehet végezni, elég hozzá egy park vagy egy erre a célra létrehozott "játszó park"  amiben sportolni lehetett.
Kezdetnek,hogy felejtsek, új autót vettem, egy 2016-os Chevi Camarot, xenon fényekkel, abból is inkább a kékebb árnyalatot, metál fekete színben, és dübörgő motorral. Bár a lerobbant autómnak hálás vagyok, hogy akkor és ott lerobbant, na meg annak is, hogy ezután Tyler megmutatta a rejtett videóját, amit pár hete őrizgetett, vendégségben volt nálunk, én később értem haza, mert beugrottam bevásárolni a wallmartba, és közben kapta rajta a feleségemet meg a volt legjobb barátomat. De gondolkodott, hogy hogyan mondhatná el, hogy ne fájjon nekem annyira, végül is úgy döntött, hogy miután szarrá vertem Maxet, édes mindegy, viszont így volt bizonyíték a házasságtörésre, és a törvények szerint aki házasságtörést követett el, semmiből nem kap semmit, ami esetleg egy sima válásnál illetné. Lehet hogy szemét voltam, de a közös dolgainkra is igényt tartottam, mert mindent az én pénzemből vett, számláink is voltak, mert mindent elraktam visszamenőleg, bankszámla kimutatások és más egyebek, hogy mindent szinte a közös kártyánkkal fizetett. Majd eladom az ő cuccait is.
Szóval, új autó és új ház, csak nem ment ez olyan könnyen, mert hetente meg kellett jelennem egy dühkezelési tréningen, a munkám miatt.
Nem most, ha lezárulnak a tárgyalások, még folytak, mert Juliette nem adta magát könnyen, próbálkozott. Terhességi tesztekkel, hogy terhes. De, hivatalos ügy lévén nehéz nem elmennie orvoshoz, kivált ha kérik, és hova menne? Persze,hogy a St. Clairbe, ahol ismerem a laborosokat, és hiába próbál vesztegetni, úgyis visszajut a fülembe, nem fog menni neki.
Reggeli után homlokon pusziltam édesanyámat és a kocsiba ülve vártam Tylerre.
- Nincs kaja, nincs ivászat, míg ki nem szállsz a kórháznál a kocsimból.
- Ne már! Olyan új szaga van, hogy még én is elszégyellem magamat, igazán bekajálhatnál benne egy kis Mekis kajával, nézd! Ott, otthagytad az órán a kis karcvédőt! - hajolt oda hogy lekaparja a műanyag karcvédőt.
- Most jobb? - pillantottam oldalra, miközben felvontam a szemöldökömet és beraktam egyesbe az autót, majd elindultam a felállóról a kórház felé.
Útközben megálltunk, hogy kávét vegyen Ty, meg pár sütit, igényt tartottam néhány túrókrémes sajttortájára, ezért abból többet vett, a sushisnál is megálltunk, ismertek már minket ott, a főnök japán volt, és szerettem pár japán különlegességet, aminek nagyon örült, hogy elkészítheti, így egy fagyasztó dobozban kaptuk mindig az aznapi adagot, nekem ízlett minden. Ty húzta egyszer kétszer a száját, ő a zöldséges shusikat részesítette előnyben, nekem meg mindegy volt egyébként is.
- Siess már! Jön a reggeli beteged, mit fogsz mondani ha nem érünk be?! - háborgott Tyler.
- A nagy hasadra, a túllőtt hajadra fogom fogni az egészet. - kanyarodtam be a parkolóba, majd tovább a mélygarázs felé. - Intézd el a kocsit, és a többit az irodában találkozunk! - felkaptam a sütis dobozt és elindultam az irodám felé.
Egyszerűen volt berendezve, semmi cicoma, a vizsgálatokat a Tyler szobájából nyíló vizsgálóban szoktam elvégezni, vagy épp Tylernél, nála is volt minden, tűk, injekciós fiolák, vérvételes ampullák. Az irodámban egyébként is inkább a gépemen volt, nem szerettem a felesleges iratokat, mindent ott tároltam, egy gépen, meg a laptopomon, ez utóbbit mindig magamnál hordtam.  A kutatásaim is rajta voltak, ha valami eszembe jutott azokkal kapcsolatban akkor csak előkapom és máris kéznél vannak.
Leülök az asztalom mögé, és fél szemmel a sajttortát lesem, majd megadón nyitom fel a fedelét, igazán belém fér anyám reggelije után egy kis nasi, ki tudja, hogy mikor fogok enni legközelebb? Majd Tyler úgyis fülön csíp, és leültet ide enni. Beizzítom a gépemet és a ma reggeli betegem kartonját nyitom meg.
Semmi jele nem volt annak hogy beteg lesz, a leletei és a kartonjai alapján amelyeket bekértem a korábbi évekre visszamenően egy teljesen normális, nyugodt életmódot mutattak ki, mind táplálkozás mind pedig úgymond  stressz faktor terén.  Még az elején voltunk, ellehetett kapni kemoterápiával, bár nem voltam ennek a fajta kezelésnek a híve, de ebben a fajta csontvelő rákban másmegoldás nem igen volt. Kemoval elkapni az elején,  egy hormonos infúziós kezeléssel a sejteket megbombázni, vitaminokkal és hormonokkal, hogy azok újra helyesen működjenek, de ez túl szembetűnő változást okoz olykor a betegeken. Amiknek néhányan nem igen örülnek. Ott van a sugár kezelés, de az is igen drasztikus, mindkettő megterheli a szervezetet, és utána azért kell szedniük a gyógyszereket, hogy ezeknek a "jótékonynak" mondható kezelések után helyre jöjjenek.
Amin pedig dolgoztam az komplikáltabb volt, és tudtam hogy a válásom miatt ezt a kutatásomat félre kell tennem egy időre,az őssejtekkel összefüggő kutatásaimat amelyek a segítségünkre lehetnek számos betegség meggyógyításában. Jó ideje tisztában vagyok, hogy vannak afféle mutáns őssejtek is; képesek kárt okozni később ha visszamaradnak.
Crystal adatait néztem, ismertem őt. Szerettem vele dolgozni, mert kiváló altató orvos, figyel a betegeinkre és sok múlik tőle is a műtéteken.
Éppen ezért sajnáltam, a fiatalsága miatt hogy ilyen fiatalon egy ilyen durva betegségben szenved.  Ám ha nem lett volna az éves alkalmassági, akkor nem sikerült volna elkapni időben, és még időben vagyunk. A jegyűrűmmel szórakoztam, mostanában szokásommá vált ezt babrálni, levettem, de valami számomra láthatatlan pillanatban mindig visszakerült valahogy az ujjamra, talán a megszokás miatt.
Odakint hallottam Tyler hangját. Egy hete tudom, hogy mi Crystal baja, de egyébként sem szokásom telefonon közölni a betegeimmel az eredményeiket,hanem személyesen, így Tyler egyeztetett vele egy időpontot.  Talán nem kellene délután dolgoznia menni, utáltam az ilyesfajta híreket közölni a betegekkel.
- Crystal! - keltem fel a székemből és léptem a kék ruhácskába belibbenő nőre, ritkán láttam őt a műtősruhán kívül másban, így üdítőn hatott a megjelenése az irodámban. Intettem, hogy foglaljon helyet az íróasztalommal szemközti kényelmes bőr fotelbe, miközben kezet fogtam vele, ha ő nyújtotta elsőnek a kezét.  - Foglalj helyet kérlek.
Majd megkerültem az asztalomat és helyet foglaltam a kollégámmal szemben, megigazítottam az ingem ujját, nyakkendőt nem hordtam, sosem volt az én stílusom, farmert sem, bár az ing univerzális darab, de én mindig is inkább az öltönynadrágos típus voltam. Figyeltem ahogy elhelyezkedik előttem ez a gyönyörűséges nő, mindig vidám szemei afféle szivárványt juttattak eszembe, amely százféle színárnyalatban mutatkozik meg az ember előtt, még ha szomorú is, ott csillognak a szemeiben a remény szikrái a boldogságra. Titkon talán irigyeltem őt, hogy van egy öt éve jól működő kapcsolata, vajon mit csinálnak ami miatt Crystal ilyen vidám, ilyen…? Kicsattan a boldogságtól? De tudtam, hogy nincs jogom megkérdezni ezt tőle.
De ahhoz sincs jogom,hogy én hozzam közelebb hozzá a kaszást, mert vannak emberek akik ezután a hír után törnek össze, láttam már pár magasan szálló szépséges galambot, akik ezután a hír közlése után hullottak a porba , s nagyon nehezen emelkedtek fel ismét újra. De voltak kivételes galambok, akik megtanultak ezzel a teherrel szállni és nem törtek össze, Crystal… nagyon remélem, hogy te is ilyen galamb vagy!
Tyler jött be egy-egy átlátszó csészével hozzánk amelyet kistálcán hozott be, egy kancsó forró vízzel egyetemben, figyelmes volt mindig is, ezt szerettem benne. Ha egy gyerek ült volna idebent, neki is kitalált volna valamit.
- Japán virágzó tea, a bátyám kedvence! -  a tálcán volt még méz is egy kis tégelyben, ízesítés céljából.
Biccentettem Tylernek, majd Crystalra emeltem a tekintetemet, nem húztam az időt, ez hozzám tartozott. Nem a szívtelen leszarom orvos vagyok, megadom mindennek a módját.
- Teázz velem kérlek, mielőtt belekezdenénk. -  nyúltam az átlátszó két és fél decis csészémért, meg a rózsabimbóért, és beleejtettem a rózsabimbót a csészémbe. Mire a szárított rózsabimbó hamarosan kivirágzott a csészémbe, szép lassan, fokozatosan, ahogy megtelt vízzel.
Én nem tettem mézet a teámba és talán furcsa is lehetett az, hogy ilyen melegben teázom, de engem ez nem érdekelt.  S bár nem egy klasszikus teaszertartás, de ez is megteszi. Virágzó teának hívják ezt a fajta teázási módot, egyes virágokba más kisebb virágokat is tehetnek hogy színesítsék a teát, na meg még érdekesebb legyen a látvány ahogy a gumó újra kivirágzik a teában. Nem siettem sehova sem, figyeltem ahogy a rózsagumóm újra kivirágzik az átlátszó csészémben. Minta újra életre kelt volna előttem ez a növény. Ezért is, meg az ízéért is szerettem. Fél szemmel persze Crystalt figyeltem. Mellettem a gyűrűm nekikoccant a csészém peremének, majd hallottam ahogy legurul a földre s ott koppan, de nem zavartattam magamat.  
Ugyanakkor láttam, hogy a mosoly mögött ott van az idegessége, a nyugtalansága, ha más betegem lett volna, nem biztos hogy itt próbálok vele teázgatni, de azért kellett nekem is egy kis bátorság az elkövetkezendőkhöz. Nem mindennap közlöm a kollégáimmal, hogy halálos betegségben szenvednek.


Beautiful
Vissza az elejére Go down
 
Marvel & Crystal~ Nyolc hónappal korábban
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: