Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég

Adalbert Von der Anderle, Dimitri Grigorenko, Lena E. Winfield, Shay Kieran

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Új téma nyitása   Hozzászólás a témáhozShare | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 06, 2015 8:22 pm Keletkezett az írás





Eris & Scarlett



Most, hogy vége a műszaknak, akár haza is mehetnék. Akár, ha nem tudnám, hogy otthon csak unatkoznék. Keresnem kell valami társaságot nekem és egy üveg kiváló minőségű bornak, mert a páros nem az igazi, ha egy palack alkohol a partner. Kivéve rosszabb napokon, még ha akkor is jól esne egy váll, vagy akármi, mi támogat, vagy mit támogathatok fejemmel, miközben nekidöntöm homlokomat. Ez már csak így megy. Itt viszont még nem ismerkedtem össze olyan sok emberrel. Nincsenek barátaim a városból, s valljuk be, nem is nagyon akarok. Ha el kell szelelni, úgy a legjobb, ha nem kell hosszan búcsúzkodni. Így nem haragítok magamra senkit. Ezért is tudom hát, hogy ki lesz az, akit most fel kell keresnem.
A laborok felé indulok meg. Bent kell lennie. Komolyan bent kell lennie! De… mi van, ha nincs? Nem, olyan nincs, hogy nincs, mindig ott van! Nem mintha olyan sűrűn járnék a környékén. Na, mindegy. Tökéletes társaság lesz erre az estére és talán valamit még meg is tudhatok róla, azt leszámítva, hogy igencsak magának való személyiség. Ebbe belegondolva azonban az a ténymegállapításom, hogy mindenki magának való elsősorban, s csak másodsorban másoknak. Itt az ideje, hogy kitaláljam, Eris mennyire való másoknak. Eddig úgy tapasztaltam, hogy az egész kérdéses. Nála nem biztos, hogy akad másodsor. Bár mégis, elvégre senki nem teremtetett egyedüllétre, én mondom. És ha én mondom, akkor az így is van, legalábbis szerintem.
A patológia ajtaján finoman bekopogok, mintha csak illedelmes lennék, vagy valami hasonló. Így legalább nem lehet efelől kifogása. A kopogás után azonban be is lépek, megállva az ajtóban, kezemben a kellemesen behűtött borral. Jobb is, hogy nem kell vele hazáig mennem, mert akkor újra be kellene hűtenem, ami felesleges időpazarlás. Így viszont mehetek haza gyalog, vagy taxival. Valójában ez sem sokkal jobb. Most már mindegy! Belépve szétnézek, keresve a fehér köpenyes Erist. Ha megtalálom, úgy szélesen elmosolyodom.
- Tudtam, hogy itt kell lenned! Reméltem… Mindegy! – kezdek is bele, majd ellökve magam az ajtótól, beljebb lépek, hagyva, hogy az becsukódhasson mögöttem.
- Kellene egy kis… segítség. Meg kellene vizsgálnunk, miként hat ennek az üvegnek a tartalma két különböző emberre. Vagyis ránk. Az utolsó cseppet pedig megvizsgálnánk, hogy mégis mi az, aminek a hatását tanulmányozzuk – emelem is fel az üveget, jelezve, hogy nem viccelek.
- Van poharad, vagy hozzak? A te munkaidődnek is vége, ugye?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Aug. 07, 2015 12:01 pm Keletkezett az írás



Scarlett & Eris
"Ugyan, ugyan, a jó bor jó barát, csak tudni kell hozzá. Ne háborogj ellene tovább."

Ma gyakorlatilag teljesen feleslegesen jöttem be. Nem volt szinte semmi dolgom, csak ültem az én kis kuckómban, amit mások amúgy boncteremnek neveznek, és nem csináltam semmit. Vagyis de, mert egy szívrohamban elhunyt öregembert elvittek, és ennyi. De legalább volt időm olvasni. Ki is olvastam - amúgy már legalább negyedjére - Stephen King Carrie című könyvét, még dél környékén. És azóta unatkozom. Ennyi erővel akár haza is mehettem volna, ott is van még dolgom, többek között takarítás, mert a lakás kezd úgy kinézni, mintha bombát robbantottak volna ott. Ez az előnye annak, ha az ember egyedül él.
Még ha hoztak volna le egy hullát, akkor azt mondom, érdemes volt munkába jönnöm ma, de nem. Pedig nem is egy halálos beteg fekszik fent a kórházi ágyakon, az egyik egész nyugodtan feldobhatná a talpát. Legalább nem szenvedne tovább. Épp a székemen ülök, úgy, hogy a támlája van elől, én pedig azon pihentetem a kezem, mikor belép valaki az ajtón. Már kezdek reménykedni abban, hogy valaki meghalt, és abban a fél órát, ami a munkaidőmből maradt hasznosan eltölthetem majd, de sajnos tévednem kell.
- Gratulálok, megtaláltál. Úgy látszik nem bújtam el elég jól. - Szólalok meg, a megszokott, teljesen semleges hangnememben, még az arcomon sem látszik semmiféle érzelem, csak a közöny. Már kérdezném is meg, hogy mégis miért jött, de Ő gyorabbnak bizonyul.
- Aaha... Hát én tudom, hogy rám hogyan hat a bor. Arra meg nem igazán vagyok kíváncsi, hogy veled mi a helyzet, mert a végén még úgy kéne felkaparnom téged a földről. Ahhoz meg semmi kedvem. - Sóhajtok, de látom, hogy ezt komolyan gondolja. Még szerencse, hogy egy kórházban vagyunk, nem kell messzire mennem, ha segítséget kéne hívni.
Viszont nem kéne innom, hisz még munkaidőben vagyok. De kit érdekel az most? Engem nem különösebben, szóval talán megengedem, hogy maradjon.
- Ha tényleg maradni akarsz... Ott van néhány műanyag pohár az asztalon. Bökök fejemmel a sarokban lévő asztal felé, de fel nem állok. Ő úgyis közelebb van hozzá, aztán majd idejön ha akar.
► Music ► 327 words ►
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Aug. 07, 2015 1:12 pm Keletkezett az írás





Eris & Scarlett



A fogadtatás olyan, amilyen tőle elvárható, mégis, kissé csalódott vagyok, bevallom. Reméltem, hogy legalább engem szívélyesebben fogad, ha másért nem, hát a kezemben lévő bor miatt. Kedvem azonban nem hagyom letörni. Most, hogy megtaláltam leendő ivócimborám, semmiképp. Tudom, sokkal többet nem várhatok el tőle. Valahogy olyan lehet ez, mint a kötöttség nélküli szex, csak alkoholivászattal. Nincsenek érzelmek, azzal csinálod mellette, akivel csak akarod, mégis, van valaki, aki készségesen áll szolgálatodra. Ha minden jól megy, legalább ilyesféle kapcsolatot sikerül kialakítanom imádott patológusunkkal.
- Úgy látszik. Na nem mintha el tudtál volna bújni, tekintve, hogy körbejártam az egész épületet, mire eszembe jutott, hogy ide kellene jönnöm. Mielőtt felháborodnál, te vagy az első, akit megszólítottam ez ügyben – teszem hozzá gyorsan, nehogy csak pótléknak, vagy minek higgye magát.
Tálalom is neki a helyzetet, majdhogynem tömören. Kicsit talán bő lére volt eresztve, azon azonban nem tudok segíteni. Pont annyira nem, mint válaszán, mit hallva elhúzom a számat. Igazán nem szép dolog, hogy annyit nem néz ki belőlem, hogy meg tudok birkózni fél üveg borral. Ennyire gyengének tűnök az alkoholizálásban? Ez a nő nem tudja, hogy kivel áll szemben. Bár ami ezt illeti, a kórházban mondhatni senki nem tudja, hogy kivel is áll szemben. Azt egyedül csak én tudom és jobb is ez így, mielőtt még valaki segíteni akarna, mikor felesleges. Néha azért jó lenne elmesélni valakinek. Sokszor nehéz megállnom, mégis… Nem akarok senkit belekeverni saját ügyeimbe.
- Van egy olyan sejtésem, hogy szörnyen alábecsülsz – jegyzem meg végül, várva válaszát a poharakat illetően.
Eszemben sem jutott tovább nézelődni, miután megtaláltam, ahogyan poharak után sem keresgéltem, miután megkérdeztem, hogy vannak-e. Volt rövidebb út, felesleges lett volna kutakodni. Az asztalhoz sétálok, hogy először rá helyezzem az üveget. Kikapom zsebemből a dugóhúzót, mert ez bizony még a régi, jól bevált fajta kiszerelésben van, nem a mostanság piacra gyártott, csavaros kupakos üvegben. A bort nem tart sokáig kinyitnom. Mily meglepő, még magamra sem öntöm. Már csak két pohárra van szükségem, melyeknek megszerzése után elindulok felé. Félúton jut eszembe, hogy másra is szükség van. Papír és toll után kezdek kutatni. Ezt most bevállalom, nem kezdek el faggatózni miatta. Ha megvan, még azokat is felnyalábolom, másik kezembe, hogy immáron teljes felszereltséggel mehessek ivócimborámhoz. A poharakba töltök némi bort, fogom a tollat, papirat és lehelyezem hátsóm az egyik üres boncasztalra.
- Szóval… A kutatás kezdetét veszi. Tesztalanyok, a csupa kedvesség, ugyanakkor a merő megközelíthetetlenség, a boncterem királynője, Eris. És… A szuper examcsi dokinéni, azaz én – vésem közben a papírra, az én helyett a nevemet leírva.
Még nyomok rá egy dátumot is, hogy hiteles legyen. A téma megnevezéséről nem is beszélve. Az alanyok állapotjelentése van már csak hátra. Saját kedélyállapotommal semmi gond, a teszt megkezdése előtt.
- Milyen napod volt? Csak a kutatás miatt – hangsúlyozom ki kérdésem okát, a toll végével megkocogtatva a combomra fektetett lapot.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Aug. 07, 2015 5:16 pm Keletkezett az írás



Scarlett & Eris
"Ugyan, ugyan, a jó bor jó barát, csak tudni kell hozzá. Ne háborogj ellene tovább."

Nem nagyon erőltetem meg magam a fogadtatás kapcsán, mert tök felesleges. Az itt dolgozók nagy része már tudja milyen vagyok, max az új emberek, és a friss gyakornokok nem. Ők meg hozzá szoknak majd idővel. Muszáj lesz nekik, ha egy légtérben akarnak velem dolgozni. Megszoksz, vagy megszöksz... És én hozzászoktam az itteni légkörhöz, muszáj is volt, mert egy állás kell, ha nem akarok az utcán élni. Na azt már nem, ott biztos nem hagynának békén. Vagyis... Lehet, hogy igen, mert ki állna szóba egy mocskos utcalakóval? Na jó, talán akad olyan ember...
- Azért én próbálkoztam... Na mindegy. - rántom meg a vállam, beletörődve a dologba. - Tényleg? Most akkor megtiszteltetve érzem magam. - hangomba egy kis szarkazmust is csempészek, majd egyet fordulok a székemmel együtt. Bírom az ilyen forgós szarokat, néha, ha nagyon unatkozom akármeddig el tudok játszani vele. Persze így már ment tönkre egy székem otthon. Túl sokat forgolódtam rajta, aztán elfáradt az anyag, amiből készült, és szépen kettétörött. Vicces volt. Legalábbis számomra, másnak már nem mondanám el.
- Hiszem, ha látom... - És ez részemről tekinthető egyfajta engedélynek. Engedély arra, hogy itt maradhat a borosüveggel együtt. Ami úgy hiszem még ezalatt a fél óra, vagy kicsit több idő alatt ki fog ürülni. Én speciel nem tartozom azok közé, akik túl hamar lerészegednek, de láttam már sok ilyen embert. Igaz, hogy nem is szoktam nagyon sokat inni, de azért néha én is megengedek magamnak 1-1 üveg jó minőségű vörösbort. És én inkább elálmosodom az alkoholtól, mint hogy felpörögnék tőle.
Csendben, a székemen ülve figyelem, ahogy a nő tevékenykedik. Az igazat megvallva, vártam, reménykedtem benne, hogy esetleg magára önti a bort, miközben kibontja, és akkor talán elmegy, és itt hagyja nekem a kedvenc italom. De nem, sajnálatos módon erre nem kerül sor. Miután felült a boncasztalra, követem Őt, s annak másik végében helyezem le hátsó felem. Még jó, hogy itt  mindig rendet rakok, és mindig csillog-villog az egész terem. Nem úgy, mint a lakásom.
Felvont szemöldökkel tekintek Scarlettre, a kis beszéde közben. Még hogy én kedves? Jó, lehet, hogy ezt ironikusan értette, mert én nem vagyok se kedves, se a boncterem királynője. De mindegy is, ezt inkább rá hagyom, mondjon amit csak akar, ha ide adja a bort.
- Ez most komoly?  Ahhh... Nagyon... Öhm... Unalmas volt... - először nem is találom a megfelelő szót a napom jellemzésére, és úgy hiszem, hogy ez sem a tökéletes szó. Sosem voltam jó az ilyesfajta társalgásokban, és ez látszik is azon, hogy most sem tudom kifejezni magam. Ehelyett csak a borral teli műanyagpoharat bámulom. És még véletlenül sem nézek a kardiológus nőre.
► Music ► 425 words ►  
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Aug. 08, 2015 3:41 pm Keletkezett az írás





Eris & Scarlett



Igen, tényleg őt kerestem fel először, bár nem hinném, hogy őt ez nagyon meghatná. És mi sem nagyobb bizonyítéka ennek, mint a hangjába csempészett szarkazmus, mely hallatán röviden fel is nevetek. Az egész nem áll többől, mint egy „hehe”. Ez nálam nevetésnek számít. Mert hát mi más lenne? „He!” Így nem köszönünk, nem szólítjuk meg a másikat, főleg nem úgy, hogy duplán használjuk. Marad tehát a nevetés és kész. Ennyi, nincs több.
- Azért vagyok itt, hogy lásd, emlékszel? A kihíváshoz azonban kevés lenne ez az egy üveg. Van nálad esetleg valahol? Valamelyik hulla keze alatt, vagy egy üres tálcán? – kérdem viccelődve.
Nem gondolom én komolyan, dehogy. Én lennék a legjobban meglepve, ha valahol mégiscsak volna itt valahol. A Patológiarobotból nem nézem ki, hogy ilyesmit rejtegetne. Aztán persze érhetnek meglepetések, miért is ne? Elég kellemes meglepetés lenne. Bár azt még mindig nem gondolom, hogy meg is osztaná velem, ha lenne egy üveg bora pluszba. A poharak egyikét átpasszolom Erisnek, miközben jegyzetelek. Ha viszont már papírt meg tollat ragadok, hogy a fenébe ne lennék komoly? Olyan komoly vagyok, mint még soha. Tényleg. Tényleg nem. Hogy hangsúlyozzam komolyságom, jelentőségteljesen pillantok rá. Nem szokásom feleslegesen jártatni a számat. Számomra feleslegesen legalábbis nem. Az, hogy más számára minek számít, nem nagyon hat meg, kivéve, ha az a bizonyos személy érdekel valamilyen téren.
- A tesztalany hangulata… rendkívül nyomott? – nézek rá kíváncsian, miközben levésem a papírra a szavakat.
Mindent meg kell figyelni és leginkább erre vagyok kíváncsi. Arra, hogy milyen lesz a hangulata némi alkohol hatására. Lehet, hogy később megbánom, de mit érdekel az most engem? Ez egy nagyon érdekes kísérlet lesz. Viszont azt hiszem, tényleg kevés lesz az az üveg bor.
- Mikor ettél ma utoljára és mit? – teszem fel máris a következő kérdést.
Mindez a kutatás miatt. Csakis a kutatás. Most mondja azt valaki, hogy nem vagyok felelősségteljes orvos. Még a szabadidőmben is az embereket vizsgálom. A tollat csak combomra teszem, a lap fölé, míg pihenek egy kicsit, időt hagyva arra, hogy én is belekezdhessek a borba. Kortyolok egyet, ízlelgetve a vörös nedűt, gondolkozva azon, hogy mit is kellene felírni erre a nagyon komoly, komolytalan vizsgálati papírra.
- Szerinted fel kellene még írni valamit?
Némiképp jobban felé fordulok, amíg az asztal engedi. Nem szeretek magam mellé beszélni, jobb szemtől szemben. A toll viszont saját útjára indul, végiggurulva combomon, megindulva a föld felé. Reflexszerűen kapok utána, poharam vörösboros tartalmából magamra öntve, még ha nem is oly sokat. A toll ezek után egyszerűen az asztalra kerül, a papírral együtt, melyre a szöveg mellett egy rajzolt, arccal ellátott sztetoszkóp is került, miközben kacsint. Néhány csepp arra is jutott. A pohár is melléjük kerül, miközben én felugrok, nem kicsit káromkodva, hogy mikor észbe kapok, torkot köszörülve hallgathassak el. Azt hiszem, némiképp elveszett a kontrollom, de hát nem tehetek róla. Szeretem ezt a felsőt és finom a bor. Így mindkettő oda. Ideje hát menteni a menthetőt. A felsőt gondolkodás nélkül leveszem, megindulva a kézmosó felé. Ott hozzá is kezdek a foltmentesítéshez, mielőtt még beleszáradna a bor. Ezúttal nem érdekel, hogy ki lát meg, vagy, hogy mit. Nem érdekelnek a sebhelyek, csak a felső a fontos. A bor is várhat. Az nincs életveszélyben.
- Bocs, máris feltakarítok!
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Aug. 09, 2015 4:39 pm Keletkezett az írás



Scarlett & Eris
"Ugyan, ugyan, a jó bor jó barát, csak tudni kell hozzá. Ne háborogj ellene tovább."

Nem értem, miért pont én jutottam az eszébe, mint lehetséges ivócimbora. Hisz van sok más ember még, aki itt dolgozik, és a munkaidejük épp most járt le, szóval akkor miért is ide jött? Az én bonctermembe, ahová leginkább csak akkor jönnek az emberek, ha már nem élnek. Ez meg... Hát ez meg csak így tök simán besétál ide egy üveg borral a kezében. Én meg tök simán megengedem neki, hogy maradjon. De csak a bor miatt. Semmi másért.
- Peeersze... Minden hulla mellett tartok egy üveg bort, hátha felébredne, és megszomjazna... - újabb szarkazmus a részemről. Ez esetben pedig az elején még fel is horkantok, nem túl nőiesen. - Munkaidőben általában nem szokásom borozgatni, szóval most be kell érnünk ezzel az eggyel.
Tudom én, hogy csak viccelődött, mert annak ellenére, hogy a legközelebbi kapcsolatom a házi patkányommal van, még ismerem, és fel is ismerem az emberi érzelmeket. Csak épp nem igazán tudom őket kezelni. Az esetek nagy részében az ilyen pillanatokat, mármint az emberekkel való társalgásokat szarkazmussal, vagy teljes közönnyel kezelem, ami általában nem tetszik az embereknek, és jó esetben megutálnak, és nem szólnak többet hozzám, csak ha muszáj. Rosszabb esetben pedig tovább próbálkoznak, hogy mosolyt csalhassanak az arcomra. De azt hiszem, hogy azt a bizonyos mosolyt, ami nem gunyoros, csak Brendon, a patkányom láthatta eddig. És ahogy látom, most is egy ilyen makacs nővel hozott össze a sors. Na mindegy, ezt a kis időt csak kibírom már.
- Nyomott...? Ja, mondhatjuk azt is... - felelem unottan, közben végig a papírt bámulom. Nagyon komolyan veszi ezt a kis hülyeséget, pedig szerintem Ő is csak valami komolytalan akárminek fogja fel. Ugye? Mert az nem lehet, hogy tök komolyan gondolja az egészet, annyira csak nem ment el az esze. Ha meg mégis... Van itt a kórházban pszichológus is, és leszek olyan kedves, és felkísérem. Ugye milyen nagylelkű vagyok ma?
- Öhm... Délben... vegyes salátát... Asszem. - Ma nem is ettem valami sokat, de ez mostanában így van. Nem nagyon vagyok éhes, és minek egyek, ha nem vagyok éhes? Jó, tudom, hogy ez rossz hozzáállás, mert enni muszáj napi mit tudom én hány alkalommal, de eddig még jól vagyok. Nincs semmi bajom, szóval minden a legnagyobb rendben. Amúgy meg volt olyan nap, hogy egy tálka levesen kívül tényleg semmit nem ettem. Igaz, akkor beteg is voltam...
- Nem tudom... Te találtad ki ezt az egész hülyeséget, találj ki még valamit, ha annyira akarod, hogy tele legyen az a lap - Vonom meg a vállam, és persze a magam nem túl kellemes stílusában fogalmazom meg ismét a szavaim.
Na tessék... Pedig még nem is ivott a borból egy kortyot se, és máris ügyetlenkedik. Mi lesz itt akkor, ha el fog fogyni az egész üveg? kiborítja a drága bort, aminek minden cseppjéért kár, én pedig mondhatni ijedtemben leugrok a boncasztalról.
- Te hülye liba...! Inkább majd én megcsinálom, te foglalkozz csak a felsőddel... - fakadok ki, majd előveszek egy rongyot, hogy feltakarítsam a kiömlött bort, amiből szerencsére nem volt sok. Örülhet Scarlett, hogy engem nem öntött le, mert akkor menten kitekertem volna a nyakát. Na jó, azt azért nem, de elég dühös lennék rá.
Hamar végzek a takarítással, aztán már csak a nőt figyelem. És a sebhelyeit, amik szinte rögtön felkeltik a figyelmem... Akár még azt is mondhatjuk, hogy kíváncsivá tett.
► Music ► 538 words ►  
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Aug. 09, 2015 8:50 pm Keletkezett az írás





Eris & Scarlett



Tudom, hogy amit mond, az merő szarkazmus, mégis meglepetten pislogok rá. Egy pillanatra még számat is eltátom a döbbenetben. Úgy tűnik, jól megy neki ez a fajta viccelődés. Mert mi más lenne, ha nem vicc?
- Őőő… Én arra gondoltam, hogy ez a hely tele van ideális hőmérsékletű hűtőkkel, de ahogy gondolod. Ha viszont találsz olyan bort, amitől felkelnek, szólj! Meghagyom a végrendeletemben, hogy öntsenek le a torkomon egy üveggel a temetésem előtt. Utána meg pénzért árulhatnánk a feltámadás titkát, élő példával bizonyítva – mosolyodom el.
Ha viszont be kell érnünk egy üveggel, akkor be kell. A bizonygatás akkor elmarad, nincs mit tenni. A vizsgálatra azonban ideje lenne rátérni. Amint megvannak a szükséges eszközök, bele is kezdek a komoly kérdésekbe. Azt már tudom, hogy milyen napja volt Erisnek. Nem irigylem érte. Mégis mit csináltam volna, ha unalmas napom van? Valószínűleg egy egész rekesz borral rohangálnék egy üveg helyett. Mivel beleegyezik a leírtakba, így haladhatunk is tovább. Milyen készségesen válaszol a kérdéseimre. Egészen… meglep. Vagy idiótának néz és rám hagyja, vagy ő is annyira élvezi és komolyan veszi ezt az egészet, mint én. Hát nem szuper? Végre valami, amit közösen lehet csinálni vele. Valójában ez volt az egyik oka annak, hogy ide vánszorogtam. Valahogy jobban meg akartam ismerni. Tudni akartam, hogy miért olyan, amilyen és hogy miért próbálja elkerülni őt a gyakornokok legjava. Pedig nem is félelmetes. Megvan a saját modora, de hát na… A világ egy dögunalmas hely lenne, ha mindenki egyforma lenne. A kérdésekből viszont kifogyok. Ez meglehetősen nagy baj. Arról nem is beszélve, hogy úgy tűnik, semmi kedve besegíteni ezen a téren.
- Hát, jó, akkor… Szexeltél már boncasztalon? – teszem is fel a kérdést.
Nem róhatja fel a kérdést, elvégre ő mondta, hogy találjak ki valamit. Ez volt az első kérdés, ami hirtelen eszembe jutott. Nem is értem, miért. Bár meglehetősen érdekes téma, mégsem hinném, hogy vevő lenne rá. Így utólag belegondolva, lehet, hogy mégsem kellett volna rákérdeznem. Mi van, ha félreérti? Ha ez nem lenne elég, még a bort is sikerül kiöntenem. Nem sokat, de mégis. Felpattanva azonnal hozzálátok a felsőm kimosásához. Még azért hátraszólok, jelezve, hogy nem feledkeztem ám meg az apró, néhány cseppben kimerülő tócsáról. Fel akarom takarítani, tényleg, elvégre nem otthon vagyok. Ez az ötlet csak neki nem tetszik. Nem is értem, hogy miért. Na de…
- Ez azért kicsit túlzás. Nem szokták rám azt mondani, hogy hülye liba. Amióta szakorvos lettem legalábbis. De jó. Legyen. Beismerem, hogy az vagyok, ha te is – vonok vállat, egy pillanatra felé fordulva, majd gyorsan befejezem a mosást, hogy aztán a felsőt egyszerűen kiteríthessem egy másik asztalra.
- Tényleg sajnálom, hogy takarítanod kellett miattam – sóhajtom, hajamba túrva egyet, megindulva felé.
- Bár a bort jobban sajnálom – vallom be.
Odaérve visszapattanok az asztalra, ügyelve, hogy ne borítsak fel semmit. És főleg nem ki a bort. Az kellemetlen lenne második alkalomra. A poharat kezembe is fogom, hogy a magasba emeljem Eris és magam közé.
- Akkor, egészségünkre! Igyunk… A kutatásra!
A további fecsegéstől megkímélve őt, csendben maradok. Vagy próbálok úgy maradni, legalább egy kis ideig. Mondanom sem kell, hogy szépen haladok afelé, hogy sikerüljön.
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 5:09 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Eris & Scarlett
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Új téma nyitása   Hozzászólás a témáhozUgrás: