Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Csüt. Feb. 04, 2016 10:52 pm Keletkezett az írás



Better to die as a man to whom I am proud


as a live as he has in you.


Azt szokták mondani, hogy a munka mindenre gyógyír szokott lenni, bánatra, felejtésre, csupa ilyen dolgokra. De mondjak valamit? Azok az emberek, akik ezt a mondást kitalálták, nagyon hülyék voltak, ugyan is semmi értelme az egésznek. Hazugság. Már legalább kilenc órája bent voltam, reggel amikor beértem a kórházba, közölték, hogy most egy darabig a baleseti sebészeten leszek. Minden érdekelt ami gyógyítással volt kapcsolatos, de nem titkolt álmom, hogy egy nap gyerek sebész váljon belőlem. Imádom a gyerekeket, már kiskoromban is ez akartam lenni. De hogy valóban gyerekorvos fog-e válni belőlem egyszer, vagy sem, az még a jövő zenéje, addig sok mindent le kell tennem az asztalra. Bár a kezdő lökés már meg van, hiszen az egyetem után, amit sikerült bekerülnöm a kórház gyakornok programjába, már csak két év után kell tennem egy sikeres vizsgát. De addig még sok időm van, és sok dolgom. Mondjuk, hogy túléljem ezt a mai napot. Leginkább azért, mert mindent szeretnék csak éppen emlékezni nem. Sürgősen el kell gondolkodnom azon, hogy vajon létezik-e olyan, hogy lotyó-gén, és ha igen akkor én azzal születtem-e. Nem sokszor szoktam ezen agyalni, de ami két nappal ezelőtt történt amiatt erősen el kell agyalnom rajta. Igazából lehetne, hogy az egészet a pasimra fogom, de az nagyon aljas húzás lenne. És egyáltalán nem vagyok ilyen kicsinyes. Nem mintha nem lenne hozzá köze. Mert ezt a dolgot kapcsolatnak egyáltalán nem nevezném, azt nem tudom mi lenne a pontos definíciója, de nem az az biztos. Tizenhárom éves korom óta együtt vagyok vele, és először volt is szerelem, de az évek múlásával ez egyre inkább enyhült, míg a végén ki nem hunyt az az apró parázs is, ami volt. Mondjuk, az utolsó pár évben teljesen megváltozott, más emberekkel kezdett haverkodni, és sokkal inkább él a számítógépével, mint a valóéletben. Minden vágya a gép előtt ülni és nyomkodni azt, velem sem igazán foglalkozik, semmilyen értelemben sem. És ha vele akarnék lenni, amit ma már nagyon nem akarok, folyton lerázz, és a többi fanatikus haverjaival lóg. Szóval mostanában már nem is érdekel, egyszerűen elmondhatom, hogy van egy pasim aki nem is a pasim. És ő amikor kell villoghat velem, de ha meglát semmi csillogás a szemeiből ami azt jelzi még most is képes vagyok feltüzelni. Ellenben elmondhatom, hogy van egy szomszédom, aki sokkal inkább tette azt két nappal ezelőtt amit a pasimnak kellett volna. Ezért viszont ő volt a hibás, hónapok óta még csak hozzám sem ért, tehát azt hiszem megérthető, hogy nagyon is frusztrált voltam. Kezdtem már úgy érezni magam, mint egy kanos kamasz, és hogy lassan bedilizem. Ugyan is, Becks, az a bizonyos szomszédunk minden áldott nap félmeztelenül sikálta a menő verdáját a kocsifelhajtóján. Annak ellenére, hogy majdnem apámmal egykorú, egy pár év lehet közöttük a különbség, szóval ennek ellenére egész jó kondiban tartja magát. Értsd: jobban ki van gyúrva, mint egy korombeli srác. Magas testalkat, széles hát, minden kockája tökéletes, agyon tetovált hát és mellkas. Állítása szerint valami európai cégeknek dolgozik, bár, hogy pontosan mit, arra nem igen emlékszem. De abban biztos vagyok, hogy inkább valami sötétebb melója van, mert az tuti, hogy egy aktakukac nem annyira fitt, mint ő, és nem is olyan kocsival furikázik a többi dologról már nem is beszélve. Csak a vak nem látja, mondjuk szomszédaink legtöbbje, vagy inkább az egész sokkal ilyen kertvárosi kispolgárok, és azok vakok, és dögunalmasak, mint Alec. Az elmúlt hetekben elég sokszor agyaltam azon, hogy vajon tényleg apakomplexusban szenvedek-e és hogy létezik-e ilyen. És egyáltalán hány éves kortól számít ez annak? Hát két nappal ezelőtt magam is megtapasztalhattam abban a wc fülkében, hogy lehet, hogy harminchat éves, de olyan fiatalos, és sportos, mindenféle téren amiről sok fiatal csak álmodozhat. Egy aktakukac nem ilyen, ugye? Azóta marcangol a bűntudat engem, és azóta sem bírom kiverni a fejemből, csak nem is tudom mi az oka ennek, azon kívül, hogy egy barom vagyok. Az csak az alkohol káros befolyásának volt az eredménye. Ilyen befolyás alatt sok hülyeségbe mentem bele, például a legjobb barátnőmmel először csókolóztam, például hagytam, hogy fogadásból elkezdjek egy sztriptíztáncosnőtől táncórákat venni, csupa ilyen marhaság, ezért sem szabad innom, vagy fűveznem. Amit ritkán szoktam csak, és ezentúl még ritkábban fogok. Egész héten az összes plusz műszakot bevállaltam, minél kevesebbet járok haza, hogy még véletlenül se kelljen össze futnom Becks-el. Olyan furcsa, hogy nem Mr. Deverauxnak hívom, de azok után képtelen lennék. Mondjuk anyuék előtt nem tudom hogyan kéne szólítani, elég kínos lenne.
Épp a Pepsimet kortyolgatom, hosszú, fenekemig érő, szőke fürtjeimet laza kontyba szorítottam, egy méregzöld színű műtősruha van rajtam, nagyon szexin nézhetek ki, sportcipővel.
-Katerina,- szólít meg az egyik ápolónő, ez nem jelent semmi jót,- gyere gyorsan nem rég szállítottak be valakit, akit megkéseltek,- Vonom fel a szemöldökömet, hogy mire is akar kilyukadni,- Dr. Anderson azt akarja, hogy lásd el, kötözd be a sebét, foglalkozz vele,- na nem mintha nem lenne ínyemre a dolog, mert ezek is a gyakornokok dolgai, vagyis inkább ezek, de mindennek van határa.
-Te ápolónő vagy, ez a dolgod nem?- húzom le egy húzásra a kólámat, majd a szemetesbe hajítom a dobozt.- A doktor azt akarja, hogy te lásd el,- veszek egy mély levegőt és már indulok is a kórterembe, az ápolónő, csak egy darabig követ. Úgy látszik ezt egyedül kell elintéznem, történt valami tömegbaleset is és a legtöbb dolgozó azzal foglalkozik.
-Üdvözlöm, Mr...- most jut eszembe, hogy nem is tudom a fickó nevét, mindegy csak el kell látnom,- uram most én foglalkozom Önnel,- mosolygok rá, felhúzom a gumikesztyűket a kezemre és oda lépek hozzá, elkezdem vizsgálgatni a sebét, majd hozzá látok ahhoz, hogy először kitisztítsam.
- Hogy hívják?- próbálok beszélgetést kezdeményezni vele.

word: xxx  notes: xxx  music: xxx


made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Feb. 09, 2016 11:01 am Keletkezett az írás



Mindig tisztában voltam vele, hogy az én drága választott „hivatásom” nem kimondottan életbiztosítás. Sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor valószínűleg nem fogom megérni az öregkort. Nem, mintha ez zavarna, tekintve, hogy kurvára nem szeretnék ráncos tata lenni, akinek a pöcse használhatatlan, de azért reménykedtem benne, hogy mégis az lesz a legnagyobb problémám, hogy idővel viagrát kell szednem. Egy vezérnek számolni a kell némi kockázattal, azt négyzetre kell emelnie és még mindig csak a legjobb forgatókönyvet vette számításba, mert ha beüt a krach, akkor az bizony általában nagyot üt. Nos, ezért játszottam, hogy a bandánkban én csak egy kis senki vagyok, egy jelentéktelen pöcs, akire kár a golyót pazarolni, csak, ebben a szakmában kurvára nem számít, hogy hol is helyezkedsz el a ranglétrán, mert mindig van egy ellenséges bandából jött retardált, akinek nem tetszik az arcod, ezért inkább olyanra szabná szíve szerint, amilyen megfelel az ő elképzeléseinek. Ezzel még nincs is gond, mondjuk, hogy ez a rossz élet rendje, természetes folyamat, kiválasztódás. A gond akkor kezdődik, amikor egy senkit játszó vezér, idióta módjára mindig lekoptatja a testőrét, aki elvileg a szeme és a füle is. Hát mekkora balfasz ember az ilyen nem? Nos, igen ez a balfasz én vagyok. Nem szerettem, ha Julian, a testőröm körülöttem van, valahogy elmegy az életkedvem is a komoly képétől, ezért amikor csak tudom lerázom a picsába. Ezzel általában nem kockáztatom a saját testi épségemet, tekintve, hogy nem vagyok kis darab és eléggé értek a bunyókhoz, sőt fegyverek is szoktak nálam lenni, szóval egy szemtől-szembeni harcban kurvára esélyes, hogy nyerek. Oké, lehet kicsit elbíztam magam és nem vittem fegyvert, hiszen ismerem a járást a saját terültünkön eléggé, hogy ne szarjak be egymagamban lófrálni. Szóval rosszkor voltam rossz helyen, amikor észrevettem, hogy egy másik bandából két ember a mi terültünkön teríti az áruját. Ártalmatlan kis nyeszlett pöcsök voltak, így persze nem hagyhattam, hogy rontsák az én és a bandám üzletét, hát kedvesen elküldtem őket az anyjukba, ahonnan jöttek. A két emberünk azonban úgy gondolta, hogy ez egy kibaszott szabad ország és vonakodtak kérésemnek eleget tenni, hiszen én egyedül vagyok, ők meg ketten, ami bátorsággal töltötte el őket még úgyis, hogy olyanok voltak, mint két emberszerű szúnyogcsődör. Hát közölték, hogy megagyalnak, amiből az lett, hogy inkább én agyaltam őket, amíg az egyik megunta és úgy gondolta, hogy amíg nem figyelek belém szúrja a kibaszott pillangó kését. Kétszer is, hogy kifejezze mennyire szeret. Sajnos a retardált barom célozni sem tudott túl jól, így a két szúrásból két karcolás lett. Nah jó, azért elég mély sebek voltak, hogy karcolásnak hívhassam őket, de amikor előadtam Juliannek a telefonban csak karcolásokról beszéltem, mert elég nehéz elmondani a testőrödnek, hogy amíg te szépen elhagytad őt, addig kicsit felszabdaltak. Szerencsére a két flótás a vér látványától úgy megijedt, hogy menekülőre fogták a dolgot, de amilyen hülyék, még a kést is ott hagyták nekem. Szemtanú nincs, a kés nálam, szóval elég egy korrupt zsaru, hogy megtudjuk melyik bandatagjai ekkora balfaszok, aztán majd szépen valaki elsimítja ezt az ügyet. Én akartam lenni, aki elsimítja, de miután Julian megérkezett kurvára ragaszkodott hozzá, hogy bevihessen a kórházba. Látszott a pofáján, hogy magát okolja, hogy nem volt velem és nem védett meg, ezért tuti kap majd a pofájára a többi bandatagtól és, ha úgy vesszük ez az én hibám. Nem volt lelkiismeret furdalásom, de jobbnak láttam ma már nem ellenkezni vele, így hagytam, hogy betessékeljen az autóba, míg ő ügyesen összeszedte a kést a pengéjénél, hogy olvashatóak legyenek a rajta lévő ujjlenyomatok. Julian profi, ha nem irritálna, még lehet meg is bíznék benne, de azt hiszem pont ez az, amiért irritál. Ördögi kör. Lassan mindent összevéreztem, jó mély lehet a seb, ha ennyi vér folyik ki nem? Julian állandóan rám lesett a visszapillantóból, ami egyre idegesebbé tett, ezért rászóltam, hogy a kurva utat bámulja csessze meg, mert nincs kedvem autóbalesetben meghalni, főleg, hogy elég gyorsan vezet, amire szerintem nincs szükség, mert jól érzem magam. Mondjuk, lehet, hogy ez még az adrenalin hatása, de akkor is. Simán összevarrhatott volna szerintem bárki, aki ismeri a tűt meg a cérnát, de azért nem szeretném, ha egy heg tönkre baszná a testemen lévő tetoválás remekművet, így nem rinyáltam túl sokat, amikor megálltunk a kórház előtt és Julian kinyitotta nekem az ajtót, sőt már hajolt is be értem. Hát mi vagyok én? Valami elbaszott hercegkisasszony, hogy a karjába akar bevinni? Egy hideg pillantással megállítottam a mozdulatát, majd ellöktem a segíteni szándékozó kezet.
– Menni fog egyedül is te barom…- legszívesebben sípcsonton rúgtam volna, de nem tettem. Hát nem vagyok baszott jó fej? Elindultam a kórház épülete felé, mire Julian hűséges kis pincsiként követett, erre megfordultam, hogy tisztázzak vele pár dolgot. – Egyedül is betalálok, te szépen elmész és kideríted ki a pöcsöm szúrt meg, szépen és csendesen, nem kell a felhajtás. A többieknek nem kell tudniuk miért is kapjátok el a rohadékokat, ezt a te érdekedben mondom… Intézzétek el a dolgot, mire kikerülök, vagy baszott mérges leszek...- nos valóban, ha többiek megtudják, hogy sikerült leráznom a saját testőrömet és megsérültem, tényleg kurvára megagyalják, de ha Julian el is tűnik a képből kapok egy másik balfaszt a nyakamra. Kell az nekem? Naná, hogy nem. Figyeltem, ahogy ellenkezni akar. – Ez egy baszott kórház, nem lesz semmi bajom, maximum megkérem az egyik ápolót vizsgálja meg, hogy a golyóimmal minden rendben van-e, ha összevarrtak, majd hívlak. – az, hogy kapott egy félmosolyt kicsit megnyugtatta, a két sebre szorítottam a kezem, mindkettő az oldalamon. Kétszer is így elbaltázni, egyesek tényleg nem arra születtek, hogy kioltsák mások életét. Elindultam az épületbe, reméltem, hogy nem értesítik a rendőrséget, mert5 még nem találtam ki semmit, hogy mit is fogok hazudni a sérülésről és ez is Julian hibája, ha nem azzal kell foglalkoznom, hogy ne aggódjon, már rég lenne egy baszott jó sztorim a hegről. Egy kicsit várnom kellett, még így is, hogy a fehér pólómat teljesen eláztatta a vérem. Remek, abba fogok meghalni, hogy itt várom, hogy összevarrjanak közben meg elvérzem szépen csendesen. Hát akkor már inkább késeltek volna meg rendesen. Ezért fizetek én? Kenek meg orvosokat, politikusokat és tessék szarnak a fejemre. Nem ezt érdemlem…  Jó értem én, hogy nagy itt a jövés-menés, de miért mindenki akkor akarja feldobni a talpát, amikor engem megkéselnek? Mindenki várjon, szépen a sorára bassza meg. Valaki megszólított, hát ráemeltem tekintetemet, ami nem tükrözött túl sok jó kedvet, sőt hiába állt előttem egy csinibaba még ez sem javított a kedélyállpotomon.  Úristen, ezek szerint nagyobb a baj, mint hittem… Figyelem, ahogy felhúzza a gumikesztyűket, majd mégis visszatérünk ahhoz, hogy rákérdez a nevemre, nem mintha nem tudna anélkül ellátni. Legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy miután összevarrt a telefonszámomat is megkaphatja és ismerkedhetünk privát környezetben, de vettem egy mély levegőt és magamban tartottam a szavakat a mérgemmel együtt, hiszen a hölgy végül is elkezdte nézegetni a sebeimet. Nem, nem az ő hibája, hogy várnom kellett. Viszonoztam hát a megmentőm és összevarróm minden betegnek fenntartott, begyakorolt, kedvességet sugárzó mosolyát.
– McClain…- aztán összeszorítottam a számat, mielőtt befejezhettem volna a rendes bemutatkozást. Miért van az, hogy amikor baszott keménynek akar látszani a teremtő által tökéletesre teremtett hímegyed egy példánya, akkor jön valami nőcske, aki fertőtleníti az eddig jól tűrt sebet, ami persze rögtön olyan érzéssé válik, mintha savval akarna meggyógyítani ez a némber. Tessék ennyit a macsósságról, mert most a csaj szemében nem vagyok több, mint egy sziszegő anyámasszonykatonája, aki saját tudtán kívül próbál úgy helyezkedni, hogy elkerülje a fertőtlenítős pamacsot, ami lassan lemarja az oldalát. - Azt hittem még nem estünk túl az előjátékon...- daráltam gyorsan, jelezve, hogy szólhatott volna nekem, hogy "kezdünk" vagy hozzá tehette volna, az általános "ez kicsit csípni fog" dumát, mert akkor felkészülök. Komolyan, szerintem élvezi is, kár, hogy én nem annyira. Jó mondjuk az én hülyeségem, mert hinni a templomban kell és nem a kórházban. Mondjuk én egyik helyre sem járok túl sűrűn.
Vissza az elejére Go down
 
Caine & Kat
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: