Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Leonard and Nathaniel
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 06, 2015 8:58 pm Keletkezett az írás



Leonard and Nathaniel
 

Mélyzöld tekintetét a  faliórára szegezi mikor elérkeztét érzi annak, hogy bevegye a gyógyszereit. Három adagban szedi a pirulákat - ami nem mellesleg majd egy megtermett férfi markába is alig fér bele - egy adag reggel, egy délben valamit este hatkor a következő. Kezdi úgy érezni, hogy csak ezek teszik ki az étrendjének nyolcvan százalékát lévén emellett alig tud rendesen enni. Meg se tudná  valószínűleg mondani, hogy az elmúlt két évben mikor evett utoljára egy jó steak-et amit a legtöbb férfi megkíván bizonyos időközönként. Ehelyett zöldségen és fehér húsokon él és mivel nem szereti a csirke húst és egyéb szárnyasokat túl nagy mennyiségben, marad neki a hal amivel egész mély barátságot kötött ez idő alatt.
A gyógyszerek magukban foglalják a vérhígítót lévén a műbillentyűk amit két éve kapott hajlamosak vérrög képzésre, a szívet támogató pirulákat és sok más olyan kapszulás kis pimaszságot melyek javítják az életminőséget abban az esetben, ha megoldódtak a problémák.
Ám mostanra eljutott arra a szintre, hogy az egész szívet úgy ahogy van cserélni kell, hogyha élni akar még, feleslegesnek érzi tovább szedni ezeket a szervezetnek amúgy mérgező anyagokat. Örülne ha végre pontot tehetne az ügy végére így vagy úgy, de bármilyen gyenge is az a ketyegő, csak nem akarja felmondani a szolgálatot. Kitartó, ez legalább elmondható róla.
Finoman megfogja Scott karját, majd ujjait a mellette lévő vízszintes rúd köré fonja.
- Ülj le Scott, tartsunk egy kis szünetet rendben? - általában tegezni szokta a pácienseit, elvégre sokkal könnyebben megy neki így egy olyan kapcsolat kiépítése, amire alapozni lehet mindent. Nem győzi hangsúlyozni, hogy nagyon fontos először fejben rendbe tenni a betegeket, ha teljes gyógyulást szeretnének elérni. Scottnak is beszélni kellett egy kicsit a fejével, hogy tényleg elhiggye, meggyógyulhat és nem kell egész életét egy tolókocsihoz kötve élnie.
Segít a fiatal férfinek helyet foglalni a kerekesszékében majd meglapogatva a vállát félre vonul, hogy a táskájából előpakolja a déli adagot gyógyszereiből.
- Sok van még hátra? - Brigitte hangja kellemesen csilingelő a hirtelen beállt komor csendben ahogy leül a székére miközben ujjai közé vesz egy tollat. Tudja jól, hogy sokan ellenzik azt az életvitelt amit Nathaniel folytat, de egyszerűen nem tudja egyik napról a másikra abbahagyni a munkáját. Neki kell valami amivel foglalkozhat, ami leköti a figyelmét. Persze könnyű azt mondani, hogy mit ne csinálj, de arra nem gondol senki, hogy neki milyen lehet ez. Nem akarja, hogy még mások is emlékeztessék arra, hogy beteg.
- Már csak fél óra, utána még egy óra és vége - hangja ércessége még nem is lenne olyan nagyon feltűnő ha nem lengi körbe a komorság és az a jelzés, hogy "bírom még, nem kell aggódni!" Tudja, hogy csak jót akarnak, de köszöni szépen, tudja mit csinál. Talán a tekintete is erről árulkodik, lehet, hogy kicsit haragosabb pillantást vet a lányra mivel az torok köszörülve, meglepett kék szemekkel fordul vissza a pakkjához, hogy folytassa azt amit elkezdett.
Amint két korty vízzel beveszi a bogyóit, már megy is vissza a férfihez, hogy folytassák amit most félbe hagytak.
- Jól van akkor... folytatás következik. Menni fog az egyedül felállás? - tudja jól, hogy milyen komoly sérülése volt, hogy milyen sok idő telt el a műtét kezdete és végezte között de ez nem jelenti azt, hogy Scottnak lazsálnia kell.
- Remélem... - tudja, hogy mire képes a férfi és bár türelmes vele elvégre nem rohannak sehova, mindennek eljön a maga ideje, mégis képesnek látja arra, hogy nagyobb lépéseket is megtegyen a gyógyulás útján. Nem véletlenül kéri arra, hogy álljon fel egyedül.
- Itt leszek, nem kell félni - biztató mosollyal nyújtja ki felé mind a két kezét, ő pedig eleinte kicsit rettegve de egyre nagyobb önbizalommal markolja meg a két korlátot maga mellett, hogy aztán elkezdjen felhúzódzkodni. Emlékszik arra, hogy honnan indultak el hetekkel ez előtt. Ez a férfi még arra se volt képes, hogy megmozdítsa a lábait vagy, hogy ellenálljon egy-egy olyan mozdulatnak amit Nate felmérés szempontjából szokott kipróbálni. Felemelt lábat megpróbál lenyomni, feladata pedig, hogy ezt ne engedje az orvosnak. Először reménytelen esetnek látta, nyaktól lefelé bénultnak. Viszont az, hogy egy fél napon át beszélgettek, meghallgatta a férfi minden óhaját és sóhaját, bánatát, még ő is rábízott egy-két titkot, nagyon nagy eredményeket ígért s láss csodát, akarat és egy szakember hozzá értése és végtelen türelme azt eredményezte, hogy most egyedül emelkedik fel a székből noha kicsit remegnek még a tagjai.
A teremben szó szerint megfagy a levegő, még Brigitte is feszülten figyeli a jelenetet. Scott révnyire szűkített szemekkel koncentrál, Nate pedig a felé nyújtott kezeket megragadva határozottan tartja a másikat és arra ösztökéli, hogy megtegyen néhány lépést.
Lehet, hogy most elégedett és büszke a férfire, ettől függetlenül tudja jól, hogy még nagyon hosszú út áll előttük amit mindkettejüknek meg kell szenvednie.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 06, 2015 10:43 pm Keletkezett az írás



- Zárja be! - adom ki fagyos hangon az utasítást egy rezidensnek. A fiatal nőt már csak hónapok választják el attól, hogy szakorvos váljék belőle, így már rámerek bízni dolgokat, bár nem jó szívvel teszem. Kicsit rosszul érzem magam emiatt, miközben levetve a kesztyűmet, kilépek a bemosakodó helyiségbe. Hirtelen feltörő bizalmatlanságomat elnyomom, elvégre csak be tudja már zárni egy szakvizsga előtt álló orvos a legutolsó réteget. Mert természetesen a többit én magam csináltam meg. Arrogáns pöcs!
A belső hanggal mit sem törődve mosakszom ki, majd műtőssapkámat levetve a köpenyemért megyek. Zsebéből előkapom órámat, majd szitkozódva szíjazom fel a kezemre.
Rohamléptekkel száguldok végig a folyosón, cikázva az orvosok és az ágyakat tologató műtősfiúk mellett. A hozzám legközelebb eső liftet választom, türelmetlenül várakozom, míg megérkezik. Mehettem volna lépcsőn is...
Miután nagy sokára végre beszállhatok, azt kívánom, bár ne tettem volna. Rajtam kívül csak egy orvos - nem tudom melyik osztályról - van jelen, és szeme sarkából felém pillantgat. Mondanom sem kell, hogy nem férfiról van szó... Még jó.
Mereven az ajtót bámulva, a másodperceket éveknek érezve várom, hogy végre kinyíljon a liftajtó, és végre kiszállhassak a földszinten.
Azonnal elviharzok, nem adva esélyt semmilyen formában a nőnek arra, hogy a telefonszámát a köpenyem zsebébe csempészhesse.

Egy lélegzetvételnyi időre megállok a tornaterem előtt, ahol a gyógytorna, a fizio- és fizikoterápia folyik. Valamiért nagyon szokott irritálni, amikor felcserélik a kifejezéseket, és a 'fizio' helyett 'fiziko'-t, vagy fordítva mondanak.
Végigsimítok a műtőssapkától lelapult hajamon, ujjamig mélyen szántják a feketeséget, majd lenyomom a kilincset és belépek.
A terem tele van mindenféle eszközzel, de figyelmem csakis a korlát mellett álló fiúra koncentrálódik.
Egy biccentéssel - illendőségből - köszönök a terem végében lévő nőnek - fogalmam sincsen, hogy kicsoda -, majd Scotthoz és a mellette álló Nathanielhez fordulok.
- Szép napot! - köszönök nekik egy mosollyal. Mosolyom őszintének hat, de valójában egyáltalán nem az. Csakis a fiatal férfi miatt mosolygok, aki a poklok poklát járta meg, most pedig a saját erejéből, a saját lábán áll. - Úgy látom én már teljesen felesleges vagyok itt - nézek a fiúra, majd folytatom. - Azért jövő kedden még eljössz kontrollra, igaz? - kérdezem meg, holott teljességgel tudom, hogy el fog jönni. Hogy én mennyire utálom az ilyen bájcsevejt! Csakis a srác miatt teszem, aki fejest ugrott a méternyi vízbe egy stégről... Amikor behozták a balesetire volt, aki azt gondolta, hogy jobb lenne neki a halál. A gerince eltört, illetve az agya oxigénhiányos állapotba került a mentők kiérkezése előtt. És "Ki-ha-én-nem-Leonard" megmentette. Na ja, valahogy így. Egy különlegesebb eseteket bevállaló ortopéd sebésszel együtt végeztük a beavatkozást, melynek eredményeképp további idegi sérülés nélkül sikerült összecsavarozni Scott gerincét. A srác azonban kómába esett, majd egy hónap után, csodával határos módon felébredt. Ekkor szerencsétlen ördögnek meg kellett küzdenie egy vérröggel, amit - nekem hála - időben sikerült eltávolítani. Azóta Scott egyre inkább kezdi visszanyerni régi énjét, és ugyan még nagyon messze van, rohamos sebességgel indult el a teljes gyógyuláshoz vezető úton.
- Nathaniel - biccentek külön a terapeutának is, majd egy biztató mosolyt küldök Scott felé. - Nem zavarna titeket, hogyha beülnék valamelyik sarokba figyelni? - kérdezem mindkettejüket, elsősorban Nathanielnek szegezve a kérdést. Tudom, hogy Scottot nem zavarom, de illett többes számban kérdeznem.
Valójában nem számítottam ekkora haladásra, de ennek ellenére a kezelés végén szeretnék beszélni a terapeutával. Az általam műtött betegek sorsát - végül is minden beteg sorsát - a szívemen viselem, így örömmel szánom az ebédszünetemet arra, hogy megnézzem, ahogyan egy tolószékes fiú magától feláll.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 06, 2015 11:25 pm Keletkezett az írás



Leonard and Nathaniel
 

Mikor megkapta Nate a fiatal srácot mint pácienst, nem tudta, hogy mihez fog kezdeni vele. Eleinte az egész kórház úgy könyvelte el az esetét, hogy ezután csakis növény lehet már belőle a házuk valamelyik sarkában. Sokan már az eutanáziát szavazgattak neki csak azért, mert kómában feküdt és gyakorlatilag a saját úton történő légzésen kívül másra nem volt képes. Viszont a világ, és ezzel együtt Scott nagy, sőt mi több! Hatalmas szerencséjére voltak olyan orvosok akik kiálltak mellette és bíztak abban, hogy megfog gyógyulni és ha járni nem is lesz képes, ettől függetlenül bénultan is élhet teljes életet.
Viszont még Nathanielt is meglepte, hogy milyen mértékű javulás tapasztalható a fiú esetében. Egy teljesen új módszerét próbálta ki az orvoslásnak, és úgy néz ki, hogy meglehetősen hatásosnak bizonyult. Ehhez viszont nem csak a beteg, de az ő végtelen és odaadó türelmére is szükség volt, ami olykor igen csak pedzegette erejét. Sokszor úgy érezte, hogy nem fog tudni aznap felkelni, hogy bejöjjön és tornáztassa, mozgassa a fiú izmait, de tudta, hogy mekkora élni és felépülni akarás van benne. Ez pedig ösztökélte őt arra, hogy segítsen neki akkor is, ha ő maga beledöglik. Így minden nap felkelt reggel hatkor, hogy készülődéseket követően nyolckor már itt várja Scottot, akivel napi alkalommal egy, másfél órát foglalkozott. Tudta jól az elejétől fogva, hogy nem viheti túlzásba a dolgot, hisz az amin keresztül ment szerencsétlen elég sok kérdés elé állítja az orvosokat. Csoda, hogy él, nem kell elhamarkodni semmit! Kapott még egy esélyt, aminek a csorbáját most Nathanielnek kell kiköszörülnie.
Őszinte öröm és lenyűgözöttség felváltva játssza vidám játékát a terapeuta arcán, majd ahogy megragadja a fiú kezét, az érkező orvos felé pillant majd vissza Scottra.
- Ez csak természetes - jegyzi meg a srác az orvos kérdésére vidáman. Tudja, hogy jól csinál mindent és, hogy ennél csak még jobban fog haladni.
- Leonard - biccent tisztelettudóan a férfi felé miközben segít Scottnak lépkedni előre - aprókat, nem sietünk sehova!
Határozottan, mégis törődően figyelmezteti arra, hogy ne feszegesse még a határait. Egy vékonyabb szivacson állnak ami segít abban, hogy elnyelje a páciens valós súlyát, így könnyebben tud lépkedni.
- Csak nyugodtan - Nathaniel inkább csak örül annak, ha a srác orvosa is részt vesz az órán és, hogy látja mekkora fejlődésre képes ez a fiatal, de felelőtlen gyerek.
- Állj most meg - ellenkezés nélkül eleget tesz a kérésének s megragadva a két korlátot, megáll. Oldalról lehet látni a tartásán, hogy kicsit előre rogy, elvégre a gerince rögzítve van. Sokan nem is gondolták, hogy ilyen gyorsan fog gyógyulni. Általában még Nate se engedi, hogy ennyi idő után felálljon egy gerinc sérült, de jelen esetben más a helyzet.
Leguggol a lábához mikor látja, hogy rendesen kapaszkodik, s gondosan végigtapogatja mind a két tagját.
- A jobb lábának izmai feszesebbek a kelleténél, valószínűleg... vízben kellene folytatni - emeli meg az egész lábát, hogy megtudja mozgatni ágyéktól kezdődően. Néma csendben fülel miközben Brigitte mellette áll és jegyzetel.
- Igen. Víz terápiát javaslok neki - ugyan ezt végigcsinálja a másik lábával és a kezeivel is - a vízben könnyebben tudna mozogni és a súlyával se kell így küzdenie.
Egy pillanatba belefeledkezik a gondolataiba, megjelenik lelki szemei előtt az otthoni naptára és időbeosztása.
- Brigitte segítenél rendbe szedni Scottot? Eric majd felviszi a szobájába - lehet, hogy a szőkeségnek intézi a mondanivalóját, ő mégis a csaphoz ballag, hogy kezet mosson, ezután pedig csatlakozik Leonardhoz.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Aug. 08, 2015 7:53 pm Keletkezett az írás



Miután zöld utat kapok a megfigyeléshez, leülök a korláthoz legközelebb eső, fal menti székre; innen figyelem a fiút, ahogyan jár.
Képtelen vagyok nem elmosolyodni, elvégre ez a veszélyesen ostoba srác az, aki miatt ezt csinálom. Az összes ostoba és meggondolatlan ember miatt. Meg a szerencsétlenek végett..
Ilyenkor mindig akaratlanul is eszembe jut Marie. Az én drága, hőn szeretett feleségem, aki miattam halt meg. Valahogy mélyen tudom, hogy csak úgy nyerhetek megbocsátást, hogyha egész életemen át segítek az elesetteken.

Amikor Nathaniel végigtapogatja Scott lábát, a vér is megfagy az ereimben. Mert ha valamit elbasztam... Ha valami nem jó...
Egy dolog bénának lenni nyaktól lefelé. Egy másik lebénulni részlegesen. Hogy melyik a jobb... Nem akarom tudni. Ha velem ilyen lesz, tuti kinyírom magam.

A foglalkozás hátralévő részét csendesen, rezzenéstelen arccal figyelve töltöm el a széken gubbasztva.
Á, most már tudom a nevét! - gondolom, amikor a terapeuta odaszól a nőnek. Aki valami asszisztens-féle lehet. Bár igazból nem érdekel, így még a fejemet sem fordítom felé, hogy a névkártyájából megtudjam.
Csendben várom, míg segítenek a srácnak visszaülni a székébe, majd amikor az említett Eric belép, elköszönünk egymástól.

Egészen addig figyelem Scottot, míg az ajtó becsukódik, eddigre Nathaniel odaér hozzám. Felállok, hogy illendően is köszönhessek neki; jobbomat nyújtom felé.
- Tényleg nem akartam zavarni; szerettem volna üzenni, de elhúzódott egy műtétem. Így késtem az óráról is - mondom a kézfogás után, visszaülve a székre, amiből figyeltem.

Megvárom, míg a férfi mellém telepszik valamelyik oldalra, és felé fordulva folytatom:
- Aggódok a lábai miatt. Észrevettél bármi olyat, ami nem lenne normális ebben a fázisban? - kérdezem. - Egyébként meglepően nagy eredményt értél el vele, hadd gratuláljak - nézek mélyen a szemébe. Mosoly nélkül. Az, hogy elismerésemet szavakba öntöm, kiteszi elragadtatásom maximumát.
Figyelmesen tanulmányozom Nathaniel arcát, miközben válaszol. Pókerarcom elrejti összes érzelmemet, ezeknek nincsen itt a helyük. Most csak a beteg számít.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Aug. 08, 2015 10:05 pm Keletkezett az írás



Leonard and Nathaniel
 

Néhány évvel ez előtt, mikor még nem kapta meg a gyógypedagógus papírját, volt egy hasonló ügye ahol komolyan meg kellett szenvednie azzal, hogy újra, normális ember formájú egyént faragjon a betegből. Rejtélyes a hasonlóság a két eset között, ugyan úgy gerinc problémák,  akkor is a bénulással kellett komolyabban megküzdenie ami könnyen kiköszörülhetőnek bizonyult, lévén idegi problémái voltak a gerincében amit egy újabb műtéttel rendbe is tudtak tenni. Az már más kérdés, hogy jelenleg ilyen probléma nincs.
Egy pillanatra meglepi az orvos jelenléte, ettől függetlenül nem kezd el pánikolni, mint ahogy azt a legtöbben szoktak a jelenlétében. Fogalma sincs, hogy sokan miért félnek a férfitől, talán a rideg személyiségének köszönhető. Ettől függetlenül neki semmi problémája nincs vele mint ahogy azzal se, hogy menet közben megjelent. Tudja jól, hogy az az orvos aki igazán foglalkozik a betegeivel az megfog jelenni akkor is, ha már nem kell komolyabban kezelnie és már csak egy másik személyen múlik az élete.
Komoly gondot fordít arra, hogy megkapja a tökéletes kezeléseket és minden egyéb más ellátást, amire szüksége lehet. Minden nap ellenőrzi az izmait, a reflexeit, azt, hogy fejlődött-e az előző naphoz képest. Lassan egy egész füzet tele van a megfigyeléseivel melyek egyre csak sűrűsödnek és nem annyiban merülnek ki, hogy: Halad vagy semmi változás.
Ha egyszer Nathaniel hosszabban ír le valamit papírra egy esetéről, akkor az csak a jó eredmények miatt történik meg javarészt.
Lehet, hogy nagyon jól halad a srác, ettől függetlenül elég idő van már Nate háta mögött ezen a pályán ahhoz, hogy kiszúrjon olyan dolgokat amit talán mások nem.
Nem véletlen hát, hogy leguggol és a lábát kezdi el vizsgálgatni. Alaposan végigtapogatja az izmokat s lehunyt szemmel rögtön anatómiailag pontos comb-vádli részlet jelenik meg előtte. Meg se tudná mondani, hogy annak idején mennyit kellett rajzolgatnia az izomcsoportokat ahogy egymáshoz kötnek, ahogy rásimulnak a csontokra. Gyorsan meg is osztja Brigittevel a meglátását, majd befejezve az órát máris csatlakozik Leonardhoz egy alapos kézmosást követően. Lehet, hogy ő maga nem szokott műteni, ettől függetlenül illik a páciensek után kezet mosni tekintettel arra, hogy a lábukat is fogdosni szokta olykor. Na persze nem sajátos heppje, egyszerűen feladata.
Illedelmesség vagy sem, esetleg tisztelet, mégis illik kezet fogni nem? Nem véletlen, hogy meg is ragadja a férfi jobbját mikor az felé nyújtja.
- Egyáltalán nem zavartál, én örülök, hogy látod őt fejlődni - mikor ezt kimondja az ajtó felé fordul egy pillanatra, ahol az imént Eric társaságában Scott is távozott.
- Köszönöm, de szerintem ne hamarkodjuk el ezt a gratulációt. Volt már olyan esetem, mikor egy idő után megállt a fejlődés és nem is haladt tovább pedig hatalmas reményeket fűztünk hozzá. Tény, hogy nagyon jól halad és meglepő ez a gyorsaság, ne tudom, hogy minek köszönhető pontosan. Annak, hogy az elején lefektettem a játékszabályokat és sikerült hatnom az agyára is, vagy annak, hogy folyamatosan mozgatom és elvárom, hogy azt nyújtsa amire képes. Sok doki mondja, hogy csak apránként haladjunk, de az a baj, hogy nem minden esetben lehet rábólintani erre a kérésre vagy épp felszólításra. Egy ilyen mértékű gerincsérülést nem lehet elhanyagolni, mert berögzülnek az agyba olyan hatások és ingerek amit utána nagyon nehéz kiköszörülni, mint csorbát - hosszasan magyaráz miközben fáradtan hátradől a székben.
- A lába miatt én is aggódok. Az a baj, hogy nagyon feszesek az izmai, mintha legalábbis aszfalt kötött volna meg a bőre alatt. Emellett van egy kis része ami olykor szinte pulzál. Ez eleinte sokkal jellemzőbb volt rá, most már csak én veszem észre olykor és Scott. Az  pedig, hogy mi lenne normális ebbe na fázisban, hát... minden csak nem ez. Legalábbis azok alapján amit eddig tapasztaltam. Túlságosan gyors minden ezért is mondtam az imént, hogy még ne örüljünk előre mert bármi történhet. Baromi sokat küzdök a srácért, remélem nem fogja idő előtt feladni - egy pillanatra elmerend ennek a lehetőségén is, elvégre benne van a pakliban. A fájdalom, a kétségbeesés a magatehetetlenség és a hitetlenség mindig közbeszól az elvárásainknak.
- Az imént említettem, hogy szeretném vízben folytatni vele a foglalkozást. Remélem nincs ellenedre - kíváncsian néz bele Leonard szemébe. Lehet, hogy már Nate foglalkozik vele, ettől függetlenül neki is van hozzá köze bőven..  


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Aug. 10, 2015 11:25 pm Keletkezett az írás



Figyelmesen hallgatom Nathanielt, finoman bólintok párat beszéde közben, mialatt igyekszem átgondolni az összes létező eshetőséget.
- Egyetértek veled. Nem látok bele teljesen abba, amit a sráccal csinálsz, de abban biztos vagyok, hogy Te szívvel-lékekkel küzdesz érte, hogy végre ő maga is ugyanígy cselekedjen - közlöm. Hiába hagyja el számat dicséret, hangszínemből és arcmimikámból nem ez jön le. Nem az én feladatom jóváhagyni vagy ellenezni a mellettem ülő férfi munkáját, így meg sem próbálok döntőbírónak tűnni. - Scott nagyon sokáig nem hitt abban, hogy egyáltalán lábra állhat önnön erejéből valaha. És tessék, megmutattad neki, hogy megteheti. Biztos vagyok benne, hogy ha eddig nem is tette, mostantól teljes erőbedobással fog dolgozni. Jó lelkű gyerek, csak hajlamos ostobának és vaknak lenni. Ugyanúgy nem veszi észre a sekélyt vizet jelző táblát, mint a lehetőségeket az életében.
Ha csak belegondolok, hogy mennyire elveszett és reménytelen lelki és testi roncs volt a srác pár hónapja, tényleg minden elismerésem Nathanielé.
- A gratulációm a jelenre vonatkozik, és nem a jövőre. Nem véletlenül jöttem ide, a betegem sorsa érdekel akkor is, miután meggyógyult. És Scott ettől még messze van. Ugyan lassan már nem tartozik hozzám az eset, kötelességemnek látom figyelni a további fejlődését - nézek mélyen a fizioterapeuta szemébe. Hideg kék szemem mindenkit pontosságra és munkára ösztökél, ha nem is a legbarátibb módon. - A gyorsaság... Bízom a z ítélőképességedben, mert bíznom kell benne. Hiába vagyok főorvos, hogyha az agyakhoz értek. Van az a helyzet, ami már túlmutat az ember szakterületén, és el kell tudni fogadni ezt, különben minden jószándék ellenére is csak kárt vagyunk képesek okozni.
- Remélem, hogy hasznos lesz a vízterápia, és amíg pozitív eredménnyel szolgál, nincs ellenemre. Abban reménykedem a legjobban, hogy a lábával való problémát képesek vagyunk megoldani valamilyen alternatív módon, és nem lesz szükséges még egy beavatkozás. Szerintem Scott azt visszafejlődésként értelmezné, és az eddigi lelkesedése is elszállna. Egyet értesz?
Mialatt beszélek végig Nathaniel szemébe nézek, akaratlanul is beugrik: ő is egy beteg. A kórházban sosem titok semmi ilyen, így elég nehéz leküzdenem a belső érzést: a legfinomabb, legprecízebb és legtöbb munkát igénylő betegemért felelős. Férfiként tudom, hogy általában mennyire szeretünk betegek lenni, illetve nem teljes értékűként tekinteni valami fizikai dolog miatt magunkra... De bármennyire is nem akarok Nathaniel lelkébe gázolni, muszáj megkérdeznem tőle - És Te bírni fogod Scottot? - Arcom nem árulkodik egy érzelmemről sem, azokat nem engedhetem be ide. Hogyha ezért a kérdésért rossz embernek és taplónak fog tartani... Szíve joga. Engem tényleg csak a páciensem érdekel.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Aug. 11, 2015 11:31 pm Keletkezett az írás



Leonard and Nathaniel
 

- El kellett érnem, hogy bízzon bennem. Szívvel lélekkel harcolnia kell azért, hogy javuljon és ehhez nagy szilárd, kő keménységű alapokat kellett lefektetnünk már az elején. Nem volt egyszerű, több napot is igénybe vett, de talán tényleg ez az, ami eljuttatott minket idáig. Nem szoktam előre örülni vagy épp büszkélkedni, de most kifejezetten elégedett vagyok az ő és az én munkámmal is - furcsa férfi ez a Leonard annyi szent. Nem tud egyszerre őszinte és meggyőző lenni. Lehet, hogy a szavaiban van valamiféle kegyesség, valami dicséret és ami arra utal, hogy Nate jól végzi a munkát, ettől függetlenül a hangszíne és a tekintete rögtön meg is hazudtolja ezt. Viszont bizonyosan Nathaniel lesz az, akit ez hidegen hagy. Mindenkinek más a világszemlélete, mindenki másként él meg bizonyos dolgokat, amit ő nem fog kérdőre vonni és ezerszer is visszatérni hozzá, hogy megértse. Ő se szokta kimutatni a valódi érzéseit, azt, hogy mire gondol. Sokak nyitott könyvként élnek a kórházban legyen orvos, nővér, rezidens, mégis emberek akiknek vannak titkaik amit pátyolgatnak és nevelgetnek. Lesz belőle ami lesz, vagy kiforr vagy elbukik.
- Eddig is teljes erőbedobással dolgozott, különben nem tartana ott, ahol. Meglepő, de baromi erős akarata van bár meg kell hagyni, úgy kellett elővadászni valahonnan nagyon mélyről. Teljesen összetörte ez a baleset de úgy látszik pszichológusnak is jó vagyok, vagy csak könnyen lehet hatni rá. Minden esetre örülök, hogy idáig eljutottam vele. Viszont azt még mindig nem sikerült kiszednünk belőle, hogy mire gondolt, de nem is akarom kötni az ebet a karóhoz. Vagy megnyílik, vagy így marad, talán tényleg semmi közünk hozzá - kelletlen grimasszal vonja meg a vállát miközben biccent egyet a továbbiak hallatán.
- Nagyon messze. De jó úton halad és próbálkozik ami az én lehetőségeimnek, esélyeimnek is kedvez.
A beavatkozás hallatán határozottan megrázza a fejét és abba az irányba pillant ahol az imént távozott Scott és Eric.
- Nem hiszem, hogy szükséges lenne. Egy kis izomlazítás, megfogom tornáztatni a lábát talán kicsit nyújtani és erősíteni a szalagokat. Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz, csak egy kicsit meghosszítja a folyamatokat. Rajta leszek, hogy ne annak tekintse, viszont előre szólok, hogy ha úgy látom, nem fejlődik és ez nem segít akkor szólni fogok, mert így nem maradhat. Lehet ez lesz az egyik hátráltató része az egésznek és általában az ilyet vízzel szoktunk orvosolni.
A kérdés furcsán érinti, először próbál nem is válaszolni rá de aztán határozottan bólint. Utálja, ha ezt a témát taglalják. Lehet, hogy szar a szíve de ettől függetlenül nem korlátozott olyan szinten, hogy ne tudjon orvosolni egy sérülést. Emellett mindig van mellette valaki a puszta biztonság miatt.
- Nem vagyok magatehetetlen, napi egy óra esetleg kettő nem a világ - hangja határozott a maga módján de inkább kimért. Olykor akaratlanul is átveszi mások stílusát, bár mindig úgy volt vele, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadj is...
- Ha pedig nem bírnám, amit ugyan kétlek, elvégre nem emelgetnem kell őket, van egy nagyon jó adottságú és a munkáját tökéletesen értő gyógypedagógus kollégám, ő szokott váltani mikor épp nem érek rá, vagy kezelésen vagyok stb. Egy szóval nem maradna egyedül, mindig lenne mellette valaki aki segít - ez az állítás pedig helyt álló és határozott. Nem szokott ilyen biztosra mondani olyan dolgot amiben ő maga se hisz.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 20, 2015 10:42 pm Keletkezett az írás





Nathaniel & Leonard


Kétes dicséretem teljesen hidegen hagyja, amitől magamban mosolyognom kell. Úgy érzem, hogy Nathaniel azok csoportját fogja bővíteni, akiket bírok ebben a kórházban. Külön csoportot képeznek az általam utált, a számomra semleges és a szerintem jó fejnek tartott dolgozók. Nem mintha akármelyik csoporttal is máshogyan viselkednék, de mégis… Magamban osztályozom az embereket, mint egy műtét során a szövetet: megmenthető, talán megmenthető, elhalt. Tiszta gáz ez az egész, még fejben is…
- Legyél is – erősítem meg, újfent mosoly nélkül. Biztos vagyok benne, hogy magában hülyét kap tőlem, de ez van. Legalább nem hív el egy sörre. Igyekszem mindig tisztelettudónak lennem, így a sört nem utasítanám vissza. Azonban nem áll szándékom senkivel sem inni menni, így a legegyszerűbb a meghívás elkerülése. Ez támpontot ad nekem, amitől jól érzem magam.
Elgondolkodtat, amit mond. Úgy döntök, hogy egy pillanatra levetem álarcomat, de csakis Scott miatt.
- Szándékosan nem küldtem pszichológushoz, szerintem az túlzottan erőltetett lett volna neki, és csak visszafelé húzta volna. Én is próbálok vele beszélgetni, de fele annyi időt sem töltöttem vele, mint te. Legalábbis nem úgy, hogy eszméleténél lett volna. Illetve… Nem az erősségem ez az egész. A betegekkel megteszem, de mással nem. – Igen, most kimondtam, hogy tisztában vagyok vele, mennyire hideg és arrogáns szoktam lenni. – Kérlek, próbálj meg hatni rá te, hogyha azonban nem jársz sikerrel, akkor kérlek szólj, és megteszem azt, amit már régebben is meg kellett volna tennem a protokoll szerint, és beutalom pár alkalomra egy pszichológushoz. Az ilyen traumák után ez megszokott eljárás, így nem fognak meglepődni, maximum nekem kell majd magyarázkodnom, hogy ezt miért nem hamarabb tettem meg. – Kérésem udvarias és meleg. Miután befejezem, újra felöltöm a már megszokott pókerarcomat, csakhogy ne kelljen jópofiznom. Hogy tudja: csak Scott miatt van, másért nem. Hogy csak a srác miatt kértem szépen, és mondtam el neki őszintén, hogy miért nem tettem meg egy szükséges intézkedést.
- Az utolsók is érhetnek célba elsőként. Bízom benned és Scott is bízik – zárom rövidre. Már kifejeztem felé, hogy értékelem munkásságát, innentől nem az én tisztem tovább beszélni erről.
Tudtam, hogy nem fog tetszeni neki a kérdésem, rezzenéstelen arccal hallgatom végig. Biztos vagyok abban, hogy mélyen a lelkébe tiportam, de nem érdekel. Sikerül biztosítania afelől, hogy Scott nála jó kezekben lesz a továbbiakban is. Innentől tényleg nem rám tartozik, akármi is van vele.
- Nem is gondoltam, hogy magatehetetlen vagy. Mindenesetre köszönöm a válaszod – felelem szárazon. Ezzel én már el is felejtettem a dolgot, remélem, hogy ő sem fogja továbbra is boncolgatni.
- Még valami Scottról? – kérdezem, miközben az órámra pillantok. Lassan eltelik az ebédszünetem, és el kell indulnom vissza, a műtő felé. Nem szeretném siettetni, de azért tényleg jó volna ennem pár falatot ebédre; bármennyire is nem akarom, ember vagyok, és vannak szükségleteim.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Aug. 31, 2015 1:42 pm Keletkezett az írás



Leonard and Nathaniel
 

Soha nem szerette, ha dicsérgetik. Valamiért épp annyira nehezen és kellemetlenül érinti, mintha éppen szidják vagy lekicsinylik a munkáját. Egyszerűen nem tudja megtalálni az arany középutat, mindig csak legyint egyet vagy csak megvonja a vállát, ha pedig ténylegesen túlzásokba esnek akkor kétségbeesetten próbálja kibeszélni magát a témából. Azt viszont tudja, hogy Leonard dicséretét így vagy úgy de el kell fogadnia lévén nem azon emberek közé tartozik aki csak úgy osztogatja az elismerését. Lehet, hogy jelen pillanatban se esik túlzásokban és gyakorlatilag hidegen hagyja legalábbis látszólag, mégis ez a fajta némaság és beletörődés az ami az elfogadást jelzi.
Azt persze felesleges lenne tagadnia, hogy büszke arra amit már most elért Scottal. Nem gondolta, hogy a fiú ilyen gyorsan fog haladni mint ahogy azt se, hogy ő ennyire toppon lesz ez idő alatt és így tudja egyengetni előtte a zavaros utat. Számára mindig is fontos volt, hogy kitudjon alakítani egy bizonyos kapcsolatot a betegeivel ami inkább alapszik barátságon mint sem orvos-páciens kapcsolaton. Tudja, hogy ha megnyílnak egymásnak akkor könnyebben megy a gyógyulás és a társalgás, nem érzi magát a betege beszélgetés és foglalkozások alatt feszélyezve.
- Rajta vagyok. Nem tudom, hogy merjek-e reménykedni és ilyen területekre evezni, de megteszem amit tudom. Az elmúlt hetek alatt én is arra jutottam, hogy nem lenne szerencsés pszichológus vagy pszichiáter keze alá tenni, félek, hogy amit már felépítettem hanyatlásnak indulna. Nagy valószínűséggel úgy fogná fel, hogy komoly gondok vannak az agyával és nem, hogy fejlődne de visszaesne. Elég instabil a lelkiállapota - kelletlenül s hangjában némi szomorúsággal jegyzi ezt meg, elvégre ez az egyik legnagyobb gondja az egész szitunak. Az, hogy oda kell figyelnie arra, hogy mit mond és azt milyen hangsúllyal teszi.
- Leonard, én megteszek mindent amit tudok, beszélek a fejével, kicsit megerősítem a lelkét is, de nem ígérek semmit. Soha nem lehet előre megmondani, hogy mi lesz ebből - hangja határozott ugyan akkor tisztelettudó. Tisztában van azzal, hogy mi kell Scottnak, hogy milyen kezelésre van szüksége de ehhez sajnos ő maga is kell, hogy ott legyen fejben és lélekben is.
- Igen, annyit szeretnék, hogy a gerincét és a lábait mindenképpen nézessük meg. Kicsit aggaszt a lába és lehet, hogy nem az izmaival van baj. Erről esetleg beszélhetnénk? Aggódok, hogy ha a gerincével vagy a csontjával, inaival van baj akkor nem elég célravezető az a gyakorlat amit csinálunk bármilyen is gyorsnak tűnik a fejlődés. Ilyen esetben annál is gyorsabb lesz a leépülés - márpedig fél attól, hogy ez lesz a baj, elvégre nagyon furcsák azok a lábak. Két napja is feltűntek már neki, de jobb szeretett volna még egy-két napot eltölteni vele, hogy biztosra menjen, hogy ez nem csak egy amolyan félreértett jel.


Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 3:19 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Leonard and Nathaniel
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: