Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Megosztás
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

Killian & Matheo Empty
»Vas. Feb. 21, 2016 6:33 pm Keletkezett az írás




Killian&Théo


Egy cigarettát a szájába tűzve kapja fel cipőjét az előszobában, majd egy intéssel jelzi apjának, hogy távozni készül, és remélhetőleg nem sokkal később már bátyjával léphet be a házba. Egyelőre viszont csak becsukja maga mögött az ajtót és az öngyújtóját előbányászva gyújt rá a szájában tartogatott dohányra. Megkönnyebbülten, szemét lehunyva fújja ki a tüdejébe tartogatott füstöt, miközben egy halvány mosoly kúszik ajkára. Imádja a fiát, ehhez kétség se fér, de hatalmas megnyugvást tud neki okozni, amikor egy kis időre elszakadhat attól a hangzavartól, amit egy alig több mint egy éves lurkó tud okozni. Csörög, csattog, követelőzik, ha nem kap meg valamit, akkor dobhártyaszaggató ordításba kezd, és addig toporzékol, amíg meg nem kapja a hőn áhított kulcsot, kanalat, vagy bármit, amit ő maga a játéknak titulál. Természetes, hiszen mindig az a legjobb játék, amivel hatalmas zajt lehet csapni, és persze hozzá kell tenni, hogy nem gyerek kézbe való. Már a színes, különféle hangutánzó, ténylegesen gyerekeknek gyártott tárgyak fel se keltik az érdeklődését, és valahol a bútorok és a föld közötti kis résbe becsúsztatva lehet legközelebb rájuk bukkanni. Felesleges pénzkidobásnak mondható, amit rákölt arra a megszámlálhatatlan mennyiségű kütyüre, de ha azok nem lennének, vagy legalábbis a felére csökkenne, akkor biztos benne, hogy Dorian másra se vágyna, csak azokra. Tipikus gyerek logika, ameddig van, addig nem kell, de amennyiben eltűnik a szem elől, másra már nem is vágyik azon kívül.
Amint egy utolsót szív cigijéből, leejti azt a kocsi felhajtóra, és rátaposva máris nyitja ki magának az ajtót, hogy beülve a kormány mögé indíthassa be a motort, ami felbőgve jelzi számára, hogy eleget tett a kérésének. Reflexszerűen nyúl a rádióhoz, hogy halkabbra vegye, elvégre most minden egyes pillanatnak örül, amit csöndben tölthet. Ehhez mérten most mégis a jégpálya irányába tart, hogy kérdőre vonja bátyját, ugyan miért is nem tette meg azt a bizonyos látogatást, ha már rávágta, a mai nap folyamán valamikor be fog toppanni. Manapság egyre többször édesgeti magához Killian-t, hogy legalább egy kicsit lekösse a fiát. Dorian imádja a nagybátyját, Theó meg a gondolatot, hogy van valaki, aki hasonló bánásmódban részesíti a kölyköt, és nem neki kell egész nap állnia felette, és figyelnie minden léptét, plusz még értelmesnek mondható beszélgetést is tud folytatni, nem csak a gyerekhez intézett gügyögéseket. Mielőtt egyedülálló apává vált, akkor is sokszor fordított időt a bátyjával folytatott beszélgetésekre egy esetleges sör mellett, most pedig, hogy egyedül neveli fiát, ez még gyakoribbá vált. Tudja, hogy nem mindig ér rá, amikor intézi felé ezt a kérést, de rendre reménykedik abban, hogy a gyakorlásból egy kicsit lecsípve időt tud fordítani a családjára is.
Nagy lendülettel pattan ki az autóból, ahogy leparkol a pálya előtt, és mikor meghallja a zárak kattanását, határozottan indul meg a bejárat felé, amit feltárva maga előtt folytatja tovább az útját. Lépteit lassabbra veszi, amint megérzi a hűvösséget, zsebébe mélyesztett kézzel lép a kint ácsingózó kutya mellé. Jókedvűen paskolja meg a fejét és nyitja ki neki az ajtót, hogy megiramodjon gazdája felé, és Theo mindeközben egy ártatlannak szánt kérdést tesz fel, és grimaszolva nézi végig az abból következő taknyolást. Nem bírja ki, hogy ne hallasson egy halk nevetést, miközben ő is tesz a jég irányába pár lépést, és mellkasa előtt összekulcsolt kézzel dönti neki csípőjét a kapunak. Nem bírja ki, hogy ne érintse meg a felületet, amit a cipőjével tesz meg. Nem szokta hangoztatni, de néha visszavágyik a korcsolya világába, ha nem is versenyszerűen, csupán csak egy-két órára, amikor is kikapcsolódhat, és nem kell foglalkozni a munkával, a fiával, és teljes mértékben maga lehet. De tekintettel arra, hogy arra is alig van ideje, hogy pár percre nyugodtan letegye a valagát, ezt a lehetőséget mindig el szokta vetni. Ilyen esetekkor szokott megfordulni a pálya környékén, de nem szokott pár percnél több időt itt tölteni, mint ahogy most se. Hamar ráveszi arra bátyját, hogy a korcsolyát cipőre cserélje, és eleget tegyen ígéretének.
- Na, elkészültél vagy tollászkodsz még egy keveset? –oldalra biccentett fejjel nézi végig, ahogy Killian a cipőjét kötögeti, miközben ő maga balját zsebre dugja, szabad kezével pedig a boldogan lihegő kutya fejét vakargatja.
Vissza az elejére Go down
 
Killian & Matheo
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Marvel and Killian
» Maria & Killian × Hello stranger! Do you remember me?

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: