Jack ++ Pam

Utálom a reggelt. Akkor is, ha délben van. Akkor is, ha kialdutam magam. De ha a reggel másnaposan indul, akkor az egész nyomorult világot a pokolra kívánom. Fejfájással és nyomisággal ébredni rosszabb, mint Hitlerrel randizni. Na nem, mintha utóbbihoz lett volna szerencsé(tlensége)m. Mindenesetre bxssza meg mindenki. Kivéve azt a jótündért, aki meghallotta a kívánságom, és reggelit varázsolt a kihalt konyhámba.

A szememet törölgetve (szerencsére a sminkem atomháború-álló) tipegek ki mezítláb a konyhába, csak hogy megcsodálhassam Jack hátát, amint a reggeli további csodás részletein ügyködik.
- én meg szeretnék minden reggel ilyen illatokra ébredni, de az élet kegyetlen... - bármilyen kómás is vagyok, csuklóból jön válasz és mielőtt leülök, még nyelvet is öltök Jackre. Még jó, hogy hátul nincs szeme, bár rendőröknél ezt sosem lehet ugye tudni.

Ha nem az volt a szándéka, hogy lenyűgözzön, akkor ő a kibaszott Teréz apu és kell nekem. Ráadául jól áll neki a konyha. Bár a rendőr egyenruha azért szexibb, ez tagadhatatlan. Hogy ezekből a gondolatokból mennyi látszik kívülre? Valószínűleg semmi. Csak egy álmos-gyűrött, unott arcú piás csajt láthat Jack, aki éhesen méregeti az asztalon lévő ételeket, és talán most azt gondolja, hogy épp azon filózom, melyik fogással kezdjem. Ez nálam nem kérdés pedig. A palacsintával. Mindig a palacsinta nyer. Már épp meg akarok szólalni, hogy a hegyi beszéddel elkésett úgy 15 évet, de ahogy befejezi a mondandóját, meg is enyhülök. Egy apró mosoly kúszik az arcomra, ahogy rám kacsint, és bár nem látja, ott is marad, még azután is, hogy megkóstoltam a palacsintáját. - Pedig ez annyira jó, hogy nem biztos, hogy hagyok neked! - teli szájjal nem beszélünk! Ha anyám látna, csak lemondón csóválná a fejét, de szerencsére nincs itt. Jóóóó messzire van innen, és ezért most hálát adok... nos... valakinek.

- Héé, ha szabadnapod van, akkor nem dolgozni kell, hanem lazulni! - ezt már csak azután mondom, kissé méltatlankodó hangon, hogy lenyeltem egy nagy adag palacsintát. Hát milyen tévképzetei vannak neki a szabadnapról? A szabi az szabi. Olyankor lustizni kell. - Van egy rakat filmem, meg egy nagy tévém. Igaz jár hozzá egy romlott, másnapos nőszemély is, de az ajánlatom még így is veri bármelyik terved, lefogadom. - egek, de gáz vagyok! szinte süt rólam, hogy magányos és nyomi vagyok és már csak egy kopott melegítőnadrág hiányozna a lesújtó összképhez. Hát idáig jutottam? Úgy kell társaságot vadásznom magamnak? Szégyelld magad, Pam!

-Ezzel egyetértek én is szeretnék így kelni reggelente, de ahogyan mondtad az élet kegyetlen, bár egyben csodálatos is. És jobb, ha inkább a szép dolgokra koncentrálsz, mert akkor az életed is boldogabb lehet... Úr Isten ezt tényleg én mondtam? Micsoda csöpögős duma... Na jó azt hiszem ideje lenne meginnom a következő adag kávémat.-Rázom meg a fejem. Össze kellene már szednem magam. Ennyire nyálas nem lehetek. Ha a filmben látnék ilyet kiröhögném a pasast és kikapcsolnám a filmet. Azt az ostoba csillogós, vámpíros borzalmat sem voltam képes végignézni. Folyt a mozivászonból a nyál.
Szavaira kiszélesedik mosolyom.
-Én lennék a legboldogabb azt hiszem, ha mindet megennéd!-Mosolygok továbbra is. Valóban nem lenne rossz, ha rendesen táplálkozna. Nem is értem miért hiszik azt, hogy az ennyire vékony lányok szépek lehetnek. Nem nem szép mikor kilátszódnak a csontjaid, de nem is egészséges.
Miután az utolsó palacsintát is elkészítettem leülök én is asz asztalhoz a kávémmal. Személy szerint én inkább az omlettel kezdem, utána jöhet az édesebb falat.
-Hmm jól hangzik, bár annyit kérlek engedj meg, hogy hazamenjek átöltözni, mert nem szeretek egész nap ebben a göncben lenni.-Gondolok itt az egyenruhámra. Nem túl kényelmes egy viselet és nem is szeretem szabadnapomon viselni. Batman sem hordja mindennap, csak mikor akció van.

Jack ++ Pam

- Ha már a kávét említetted... énisénis! - megint teli szájjal dumálok, de azt hiszem, Jack pontosan érti, mit karattyolok. Ha mégsem, akkor rásegítek: kiskutya tekintettel pislogok felé, és úgy tűnhet, a beszélgetésünk eddigi részletei mind kávéködbe vesztek egy pillanat alatt. Ez viszont nincs így. Én igenis értékelem, hogy próbálkozik. Segíteni akar. Hogy miért, az egy rohadt nagy rejtély, mert egyáltalán nem érdemlem meg, -főleg tőle- de így van. Az már megint csak az én balfaszságom, hogy nem tudom jelezni, hogy érzékelem és értékelem, amit csinál. Fel kell nőnöm különben egy magányos, alkesz gyerek leszek örökkön örökké. Blöá! A gondolat ijesztőbb, mint godzilla és a gyilkos ET közös gyereke egy sötét sikátorban.

Ha kapok kávét, akkor szétcukrozom-tejszínezem, és azonnal hörpintek belőle. Aztán bedobom a fájdalomcsillapítót és iszom rá némi kávét. - Azt ugye tudod, hogy nem éheztetem magam? Egyszerűen csak nem főzök. Viszont már fejből tudom az összes környékbeli kajálda számát. - kezdek magamhoz térni, bár ez most kivételesen nem a kávé, hanem a reggeli és Jack hatása. - Egyél te is, úgysem fér belém ennyi minden! - persze voltak rossz korszakaim evés terén is. Úgy tűnik, mindenféle addikcióra, viselkedési zavarra és egyéb patológiás szarokra hajlamos vagyok. Sosem voltam mondjuk bulémiás, egyszerűen csak hedonista vagyok. A modellek viszont nem esznek. Ezzel sosem voltam kibékülve. Később mondjuk már annyira belemerültem a bulizásba és függelékeibe, hogy nem is ettem normálisan.

Hogy vajon miért mentegetőzöm, arra nem tudnék most jó indokkal szolgálni. Azt hiszem, mégiscsak számít, mit gondol rólam ez a pasi... Szegény Jack! Fogalma sincs, mekkora trutyiba tenyerelt, mikor legelőször levillogott a kettesen.

- Nem is tudom... elengedjelek? Vajon visszatérsz, vagy örökre eltűnsz, mielőtt még teljesen kiakasztanálak a provokatív megjegyzéseimmel? - vigyorgok rá szélesen és csak, hogy magamat igazoljam, még hozzáteszem. - Tudod, felőlem akár le is veheted a szexirendőrbácsis göncöd...bár nálam nem találsz semmit a méretedben, attól tartok. - még mindig szélesen vigyorogva rákacsintok és lenyúlok még egy palacsintát, hogy agyonlocsoljam juharsziruppal. - Nyugi, csak ugratlak! Ha vissza mersz még jönni, főzök neked popcornt. -

Miután kiöntöttem magamnak a kávét Pamnek is töltök egy újabb adagot, majd szörnyülködve nézem végig, ahogy teleadagolja cukorral. Én magam tisztán iszom, se tej, se cukor. Az igazi jó erős kávé a legjobb. Az tényleg felébreszt. Bár igaz mára már inkább csak az íze miatt iszom.
-Gondolom, hogy nem, de az sem normális, hogy csak gyorskajákon élsz nah meg gondolom azért van valamilyen nyomás a munkahelyeden. De persze nem akarok beleszólni az életedbe. Te döntöd el, hogy mit szeretnél. Én max csak a véleményemet mondhatom el, és ha szeretnéd, segítek.-Így is túlságosan belefolytam az életébe. Pedig nincs jogom hozzá. Azt, hogy mint rendőr mit csinálok teljesen más téma.
Nem kell többször mondania, amúgy sem terveztem éheztetni magam. Ha már csináltam reggelit ostoba lennék nem enni belőle. Azért bevallom nekem is jól esik, hogy nem egyedül vagyok, hogy van társaságom így reggel. A korai felkelés már nem zavar engem, így hamar felébredek, de estére viszont sokkal korábban bepunnyadok. Nah akkor igazán morcos tudok lenni.
A szavaira elmosolyodom. Tisztában vagyok azzal, hogy csak viccel. A végére már fel is nevetek.
-Ennek nem tudok ellenállni. Biztosan a te popcornod a világon a legfinomabb.-Mosolygok tovább, majd megrázva a fejem folytatom az evést.
-Nah és milyen filmeket szeretnél megnézni? Remélem nem Sex és New Yorkot. Azokra nem vagyok vevő. Azon kívül bármi más jöhet, de tényleg.-Szeretem a vicces filmeket, ugyanúgy, ahogy a horrort is. Bízom benne, hogy nem túl csajos filmet fog majd választani. Akkor tényleg itt hagyom őt, de természetesen az isteni popcornt magammal viszem. Nehogy már az övé legyen. Legalább ennyi örömöm legyen már.

Jack ++ Pam

Tényleg elég édesen iszom a kávét; már-már kávés cukorszirupnak tűnhet a csészémben gőzölgő fekete, mire végzek a lapátolással. Látva azonban Jack szörnyülködő arcát, még dobok egy kanálnyi cukrot az egésznek a tetejére, pusztán csak az élvezet kedvéért. Számomra ugyanis nem létezik olyan, hogy túl édes. Bármit befogad a szervezetem, ami cukros és az a gond, hogy bármilyen mennyiségben. Előbb-utóbb cukorbeteg leszek anyám szerint, de persz ő mindenben csak a rosszat képes meglátni. Azt már véletlenül sem, hogy ha megiszom egy csésze ilyet, még rá is viszonylag őszintén tudok mosolyogni, bármilyen baromságokkal is kínozzon éppen. Na de anyámat inkább hagyjuk ki a képletből, mert még a végén bevonzom az öreglányt és valamilyen módon tönkreteszi ezt a királyi reggelit.

A mentegetőzés nem igazán az én stílusom, most mégis - így másnaposan is - bepróbálkozom vele. Elég idióta dolog. Gondolom, rohadtul hihetőnek is tűnik a dolog. Figyi, tudom, drogos vagyok és alkesznak is tűnök, de anorexiás az nem vagyok. Hiszel nekem, ugye? Legszívesebben beleverném a fejem a pultba, de így is olyan, mintha Tom és Jerry kergetőznének és rombolnának odabent, úgyhogy inkább nem teszem. A másnaposság épp elég bünti mára. Jack ráadásul tök őszintének és megértőnek mutatkozik. Kissé elképedve hallgatom, és nagy szemeket meresztek rá pár pillanatig, aztán elmosolyodom. Mondták már, hogy édes egy fazon vagy? - Megtanítasz főzni, vagy inkább segítesz egy normális házvezetőnőt keríteni? - szélesebbre húzódik a mosolyom, már-már idétlen vigyor lesz belőle, mert iszonyúan örülök, hogy nem mondtam ki az első dolgot, ami eszembe jutott. Jacknek a nap végére tuti az a benyomás lesz, hogy velem nem lehet komolyan beszélni. Pedig lehet. Csak nekem az nem igazn kifizetődő, mert akkor biztosan kiderül, mennyi defektem van.

Jack sokkal jobban bírja a szekálódást, mint a legtöbb pasi. Még egy naagy-naaaaaaaagy piros pont Jacknek. - Csak azért mondod, mert láttad a világ legjobb popcornja díjat a tévé fölött, ugye? - dobom vissza a labdát, vigyorogva, majd leküldök egy adag mennyei palacsintát. Úgy érzem, ha még egy falatot eszem, kipukkanok, mint a hülyegyerek lufija a kaktusz mellett.

- Ó, pedig épp azon gondolkodtam, hogy megnézetem veled a szívtipró gimi első ezerhétszáz epizódját. - felelem némi álcsalódottsággal az arcberendezésemen. - De ha nem tetszik, nézhetünk valami lövöldözős szuperhősös világmegmentős sztorit is. Bruce Willis úgyis gyerekkori szerelmem, de már ezer éve nem láttam egy filmjét sem. - mondom mindezt olyan természetességgel, hogy bele sem gondolok, hogy épp most adtam ki magamról egy újabb cikis infót. - Te figyi, nem lehet, hogy neked valami vallatónak kellene továbbképezned magad? - bökök felé a juharsziruptól csöpögő villámmal. - Úgy tűnik, neked kérdés nélkül is kiteregetem a szennyesem, pedig nem vagyok az a mosónő típus. -

Nem értem miért tartja magát ilyen kevésre. Persze neki is megvannak a démonai, neki sem tökéletes az élete, ahogyan senkinek sem. Nekem is voltak mélypontjaim, de én megtanultam elzárni azokat a világ elől. Sosem voltam az a lelkizős típus. Inkább próbáltam mindig megoldani a gondjaim egymagam. Persze ez nem mindig lehetséges, és néha kell segítség… Ezért is vagyok most itt. Mert ennek a lánynak, nőnek segítségre van szüksége, csak ezt még maga sem tudja.
-Nos szívesen megtanítalak, de a másokban is örömmel segítek. Ahogyan szeretnéd.-Bár én sem vagyok a tündér a konyhában, de pár dologra megtaníthatnám. Nem túl bonyolult recepteket ismerek, amit aztán lehet változtatni a saját ízlésünk szerint.
Jóízűen felnevetek a szavaira, majd hevesen bólogatni kezdek. Mondjuk nem sűrűn szoktam popcornt enni és igen azt is el lehet rontani.
-Mi, hogy van díjad? Nem is tudtam róla! Eskü!-Kezdek el mentegetőzni.
-Legtöbbször nekem mindig odaég, pedig csak addig pattogtatom, míg pattog… Na jó ezt talán újra kéne fogalmazni, de érted, mit akarok belőle kihozni.-Szélesedik ki mosolyom. Legalább láthatja, hogy én sem vagyok százas, de mondjuk számomra ez már nem is meglepő. Most amúgy sem dolgozom, így kicsit lazíthatok.
-Sajnálom, de azt pont múlt héten néztem meg. Nagyon klassz volt és izgalmas.-Próbálom komoly fejjel előadni, de nem igazán sikerül a dolog. A kérdésére ismét felnevetek, majd fenyegetően, gonosz kacaj kíséretében összedörzsölöm a tenyereimet.
-Muhahaha ezt az információt mindenkinek kikotyogom majd! Rettegj!-Próbálom nagyon félelmetesen mondani, de nem igen járok sikerrel.
-Nekem Monika Belucci volt mindig a nagy szerelmem. Nem ciki ez. Mindenkinek megvan az imádott sztárja.-Kacsintok rá egyet, majd inkább folytatom az evést. Jó lenne minél hamarabb levenni ezt a göncöt, hogy utána tényleg normálisan ki tudjuk használni ezt a napot.

Jack ++ Pam

Azt hiszem, Jack mindig is ilyen típus volt. Segítőkész és önzetlen. Persze nem tudom, mert a középsuliban sosem vettem a fáradságot, hogy megpróbáljam megismerni. Ha így lett volna, akkor nem érezém úgy, hogy a 17 éves énem egy tapló picsa volt, másrészt pedig nem kellene most megérzésekre és találgatásokra hagyatkoznom. Ezen azonban már nem lehet  változtatni, úgyhogy igyekszem a jelenre koncentrálni; annál is inkább, hogy a jelen most egy terített asztalt és mennyei reggelit jelent egy kedves pasi társaságában. Utálom, hogy úgy érzem, teljesen megéri józannak maradni még egy ideig. Mivel értelmezhetetlen számomra ez az új képlet, rá akarok jönni, miért érzem így magam. De a gondolkodásba még a fejem is belesajdul. Egy jó reggeli és egy finom kávé már majdnem el is feledtette velem, hogy egyébként brutálisan másnapos vagyok.

- Leszek a padavanod, ha megígéred, hogy nem hagysz átállni a sötét oldalra, Mester! - még mindig nagyon komolytalannak tűnök, de ez azt hiszem, csak annak tudható be, hogy könnyebb bármit elviccelni, mint elismerni, hogy segítségre van szükségem. Azt hiszem, ez is valami betegség, amivel segítségre lenne szükségem, de nem tudom elismerni, hogy segítségre van szükségem, így a kör bezárul, és a 22-es csapdája kiteljesedik. Vagy valami ilyesmi.

Gyerekesen felkuncogok, mikor esküdözni kezd, mivel sehol semmiféle díj nincs a házamban. Ennek ellenére továbbgördítem a sztorit és újabb baromsággal állok elő. - Á igazából csak kitaláltam. A díjat a bolhapiacon vettem egy dollárért, hogy legyen mivel büszkélkednem. - vonom meg kissé nemtörődöm módon a vállaimat, és a kávémba bámulok  egy pillanatig, mielőtt elnevetem magam a szavaira. - Hát így nem csoda, hogy mindig megég.  Ha egyszer majd megunod a mester szerepet, leszek én a tiéd, és megtanítalak a tökéletes popcorn elkészítésére.  - ajánlkozom titokzatoskodva, mintha legalábbis a coca cola receptjéről beszélnék.

- Fogalmad sincs, miféle gimiről beszélek, ugye? De nem baj, hidd el, nálam ez előny - felelem meggyőződéssel.

- Ó apám! Monica olyan dögös, hogy még én is bármikor bárhol! - még jó, hogy be mered vallani! de most nézd meg az én
Bruce-omat! kopasz, ráncos és nyikorog minden csontja. Nem kérdés, kettőnk közül ki választott jobban! - leteszem a kávés csészémet és a fiókókban kezdek el kutatgatni egy szál cigi után. - Na siess haza, szabadulj meg a ruháidtól és mire jössz, már be is töltöm a szívtipró gimit. -  

-Bízhatsz bennem Pam!...De ne hidd azt, hogy olyan profi szakács lennék. Én sem tudok mindent, de amiket tudok azt szívesen megtanítom neked. Hidd el nem olyan bonyolult. Szerintem hamar belejössz majd és még élvezni is fogod. Jó kis kikapcsolódás. De tényleg!-Az edzések mellett valóban ez a legjobb. Persze nem mindig van az embernek kedve nekiállni, de amint belekezd már meg is feledkezik a mindennapi gondokról.
-Pedig igazán nem kellene ilyen apró trükkökhöz folyamodnod. Így is van mire büszkének lenned.-Igaz neki is megvan a sötét múltja, de büszke lehet magára, hogy kimászott belőle. Nem mindenkinek sikerül, van aki életét veszti, de ő elég erős volt hozzá, hogy túlélje.
-Megegyeztünk!-Felé is nyújtom a kezem egy kézrázásra, hogy ezzel is megpecsételjük a „szerződésünket”. Jó vele üzletelni, mindenki csak nyer. A kérdésre őszintén megrázom a fejem. Nem néztem ilyen ostoba sorozatokat. Ez kimaradt az életemből, de van egy olyan érzésem, hogy nem vesztettem vele túl sokat.
-Én gyerekkoromban nagy Batman rajongó voltam. A többi hős nem is izgatott engem. Szóval ezek a sorozatok nekem kimaradtak. Inkább csak Batmannel foglalkoztam. Sokszor álmodoztam arról, hogy én vagyok ő. Megmentem a szép hölgyeket, megölöm a rosszakat és így tovább…. Látod midenkinek megvan a sötét múltja.-Hadd örüljön ő is annak, hogy én is kikotyogok pár cikis dolgot a gyerekkoromról. Azóta persze felnőttem és tisztában vagyok vele, hogy sohasem lehetnék Batman.
-Bruce jó arc, vagyis persze nem ismerem, de egy értelmes fickónak tűnik és ő legalább nem szégyelli az öregedést. Ha megfigyeled a legtöbb színész és nem csak a női színészek plasztikázzák magukat, mert nem vállalják be az öregedéssel járó ráncokat. Nézd meg például hogy néz ki Stalone… Eddig sem volt egy helyes fickó, de ma már… Pfff… Nem is értem miért teszik ezt magukkal az emberek.-Szép lassan azért a reggelimet is elpusztítom, majd kihúzva magam tisztelgek neki.
-Igenis! Értettem Uram! Azonnal indulok!-Fel is állok a székről, majd miután a mosogatóba tettem a koszos edényeket felé fordulok.
-Max egy óra és itt vagyok. Addig vigyázz magadra!-Egy újabb kacsintás, majd el is tűnök.