Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko, Katherine M. Sullivan, Lena E. Winfield

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Jamie & Wendy - A kórház körül
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

▪▪ Hozzászólások száma :
7
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Sep. 28.
▪▪ Korom :
22
▪▪ Tartózkodási hely :
kórház vagy otthon

»Pént. Szept. 30, 2016 7:26 pm Keletkezett az írás






Jamie & Wendy
so we meet again

[You must be registered and logged in to see this image.]
A reggel túlságosan hamar jött el. Bár ez nálam így is csak 11 órát jelentett, de az is túlságosan hamar lett. Percekig csak feküdtem az ágyban, azon gondolkozva, hogy vajon ma milyen hülyeségeket fogok hallani az agytúrkásztól. Mindig csak hülye klisékkel jön, amiből már nagyon elegem van. Nincs kedvem a hülye kis kölcsönzött idézeteit hallgatni állandóan. Igazán segíthetne is már ahelyett, hogy folyton csak igazából szid. Olyan idióta az az alak is... Végül morogva kikeltem az ágyból, és megettem valami egyszerű reggelit. Lényegében csak kikaptam pár dolgot a hűtőből, ami összeillett, meg megittam egy kávét, és készen is voltam. Miután ezt egy óra alatt sikerült elfogyasztanom, nagy nehezen fel is öltöztem. Ezt sem vittem túlzásba: szakadt farmer, egy ujjatlan felső, felette kockás inggel, na meg a jó öreg bakancsom. Egyszerű volt, mégis nagyszerű. Kényelmesen tudtam benne létezni, és nem kellett attól félnem, hogy bárki is látja a karomat. Igaz, tudtam, melegem lesz majd benne, ha a doki szobájában kell ülnöm, de azt még kibírom. Nem a világ vége az az egy óra... Na jó, az, de már önmagában. Ha valami rosszabb történik még ott, az nem oszt és nem szoroz a történteken. Lassan kikullogtam otthonról, bezártam a bejárati ajtót, és fejben búcsút intettem a semminek, amit ott bent hagyok. Sose várt senki haza, még csak egy állat sem. Egyedül éltem, mert senki se bírta ki mellettem. Senki se volt rám kíváncsi, viszont ehhez már hozzászoktam. Meg se kell említeni, tisztában vagyok én a helyzetemmel. Nem kellek senkinek, kész.
Gondoltam ma kivételesen a gyorsabbik utat választom, így a biciklimre szálltam, de még előtte átvetettem a táskámat a testemen, hogy ne csússzon le a vállamról. Nem túl gyors tempóval indultam meg, és nem igazán gyorsítottam útközben sem, mégis hamar megérkeztem a kórházhoz. Az épülettel először némán néztem farkasszemet a járművemről, majd leszálltam végre róla, és kiláncoltam egy közeli fához. Mindezek után az órámra pillantottam. Még volt majdnem háromnegyed órám az időpontomig. Egy sóhaj szaladt ki a számon, majd végül tanakodni kezdtem. Mit is csinálhatnék ilyenkor? Semmi szórakoztató nincs a környéken, bent meg semmi pénzért nem lennék! Az egész helytől ráz a hideg. Gondolkozás közben kezem végigtapogatott a táskám elején, és egy jól ismert alakot vélt felfedezni az egyik cipzáros részben. A cigim. Tudom, hogy nem szabadna, főleg nem a kórház környékén, hiszen bármikor megláthat egy orvos, aki ismer, de jelenleg nem érdekelt. Vágyakozva haraptam bele ajkaimba. A nikotin hiányt csak most éreztem meg igazán. Valószínűleg természetellenesen mentem közelebb az épülethez, mint akinek a fejére rá van írva, hogy rosszban sántikál. Viszont ez most nem tudott túlságosan izgatni, csak kerestem egy elhagyatottabb helyet, majd ott agy fát. Elővettem egy szálat, meg az öngyújtómat, a fa tövébe dobtam a táskát, aztán nekivetettem a hátamat az érdesnek növénynek. Úgy éreztem takarásban vagyok, persze ezt sosem tudhattam biztosra, így azért jól körülnéztem. Sehol senki. Végre meggyújtottam a koporsó szögemet, az öngyújtót ledobtam a táskám mellé, majd lehunyt szemmel tartottam bent a füstöt, és fújtam ki egy fél perccel később. A testem ellazult, bár az agyam egy kis részében sipákolt valami, hogy milyen hülye vagyok, amiért csak ezzel is rontok a szívem állapotán. Ezt a halk vinnyogást viszont hamar kizárta az az érzés, ahogy a nikotin lassan beáramlott a testembe. Végre ismét nyugodt voltam. A szememet csukva tartva figyeltem, ahogy a szél halkan fúj, meg a madarak csicsergését. Mindeközben teljesen kiment a fejemből, hogy egy kórház mellett vagyok, és épp dohányzom, ami nem is biztos, hogy legális dolognak számít.

Zene: Bohemian Rhapsody ×× Üzi: remélem kezdőnek megfelel angyal
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
7
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Sep. 27.
▪▪ Korom :
24
▪▪ Tartózkodási hely :
Otthon

»Vas. Okt. 09, 2016 3:14 pm Keletkezett az írás





Wendy & Jamie
Hey, soul sister

[You must be registered and logged in to see this image.]
A diliház maga volt a megtestesült pokol. Azt hittem sose lesz vége, hogy örökre ott fognak tartani. Nem akartam bele menni a gyógyszerkezelésbe, de nem volt választásom. Később rájöttem, hogyha ellenkezem azzal csak magam alatt vágom a fát, annál később fogok szabadulni a többi kettyós közül.
Most végre egy év után eljött az idő, és kiléphettem az épületből. Nincsenek többé pszichiáterek és nővérek, nem kell többé mások szenvedéseit néznem, és most már azt csinálhatok, amit csak akarok! Jó, ez túlzás. A buzi gyógyszerektől teljesen eltompultam, és még képtelen vagyok egyedül élni. Szerencsére a húgom és a barátja befogadtak, náluk vagyok immáron két teljes hete. A világ nagyot változott egy év alatt. Csomó új technikai cucc, terrortámadások, elnökválasztások ahh mintha az őskorból tértem volna vissza. Elég szar, hogy úgy kezelnek, mint egy három évest. Tudok magamról gondoskodni, bár azt beismerem, hogy egyelőre nincs pénzem arra, hogy kivegyek magamnak egy lakást. Munkát kéne keresnem. Nincs egyetemi diplomám, így marad a többi. Gondoltam a pizzafutárkodásra, de mi van, ha nem vennének föl? Valószínűleg tudniuk kell a munkáltatóknak, hogy beteg vagyok. Hiába kaptam gyógyszereket, mindig beteg leszek. Sőt, ezektől a szar bogyóktól csak még rosszabbul érzem magam. Abba fogom hagyni a szedésüket, ha a tesóm nem fogja minden lépésemet figyelni. Anyámékat ez annyira nem izgatja, lemondtak rólam. Látogatóba mehetek hozzájuk, de nem lakhatok ott. Azt mondják, hogy nem tudnának rám vigyázni. Szerintem meg csak félnek, hogy legközelebb náluk akarok majd öngyilkos lenni. Idióták. Mindenki idióta, az egész világ egy nagy idiótaság.
Na de mindegy, legalább enyém a város, nem vagyok bezárva. Haragszom a családomra, mindez az ő hibájukból történt, de nem óhajtok a híd alatt aludni, ezért elástam a saját csatabárdomat. Ha Sophie hagyott volna meghalni most nem kéne gondoskodnia rólam. Már nem eszek annyit, mint egy elefánt. Sokat fogytam, bár maradt rajtam valamennyi izom. Ritka, mint a fehér holló, de fel lelhető a testemen. Megkaptam a vendégszobát, az első délutánt azzal töltöttem, hogy szereztem magamnak egy plüssmedvét. Tudom, ciki huszonnégy évesen plüssökkel aludni, de mostanában hús-vér emberek nem fogják melegíteni az ágyamat. Dughatnékom van, de jelenleg annyi erőm sincs, hogy magamnak kiverjem. Elszállt belőlem minden élet. Olyan vagyok, mint egy zombi, akit csak a bogyók tartanak életben.
Ha már a bogyóknál tartunk, ma jártam először az agyturkászomnál. Csak nemrég engedtek ki abból a fosból, és már most beszélni akar velem. Ehh. Utálom ezt a csávót. Valami Andrew Williamsnek hívják, van vagy ötven éves. Gyűlölöm. Idegesít a hülye kérdéseivel. "Hogy érzed magad, Jamie?" Kurva jól, kurva kábán, ennyiből kurvára drogozhatnék is. Miért nem kaphattam egy normális pszichológust? Akinek még feláll, és lehet vele rendesen is dumálni. Vagy egy nőt. Tök mindegy. De ezek a begyöpösödött Viagra törzsvásárlók az agyamra mennek.
A beszélgetés végeztével kicsörtettem a kórházból, miután vettem egy kávét az automatánál. Bagó nincs nálam, még a mobilomat is otthon hagytam. Jól kezdem az új életemet. Kimentem kávézni, de annyira bele voltam merülve a dühöngésbe, hogy nem vettem észre az előttem ácsorgó emberi lényt, és sikeresen nekimentem.
- Ahj, basszus. - Lenéztem a földre, ahova a kávé fele kiömlött. Aztán leesett, hogy egy ismerősbe botlottam bele. - Kisasszony maga ugye tisztában van vele, hogy a kórház területén tilos a dohányzás? - Kérdeztem tőle nagyon komolyan, még a hangomat is elmélyítettem. Én emlékszem rá, de sokkal viccesebb lenne, ha ő nem tudná, hogy én ki vagyok. Hehe.


Üzenet: elnézést a késői válaszért :3 ♦ Zene: Welcome To The Jungle ♦ Szószám: 552
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
7
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Sep. 28.
▪▪ Korom :
22
▪▪ Tartózkodási hely :
kórház vagy otthon

»Hétf. Okt. 24, 2016 7:47 pm Keletkezett az írás






Jamie & Wendy
so we meet again

[You must be registered and logged in to see this image.]
Gyűlöltem a kórházat. Talán csak azt, amibe járnom kellett, de igazából valószínűleg mindegyiket. Mondjuk szerencsére sosem kellett másikba mennem, és nagyon is reméltem, hogy soha nem is kell váltanom. Bármennyire is utáltam az ittenit, meg a hülye dokikat és az idióta agyturkászt, egy új, idegen közeg biztos nem jött volna jól nekem az állapotomat tekintve. Sosem tudtam hogyan lehet beilleszkedni, na meg ismerkedni. Na jó, az utóbbi azért megy, úgy 5 pohár alkohol után. Most is legalább egy szál cigi kellett ahhoz, hogy majd betudjak menni. Igaz, azért s rágyújtottam, mert már a testem hiányolta a nikotint. Ördögi kör ez... Ha le is akarnám tenni, nem tehetném, mert jönnének az elvonási tünetek, és azokat sehogy se bírnám ki. De magam is rontok a helyzetemen, hiszen már sokszor akkor is dohányzom, amikor nincs is szükségem rá. Mondjuk ez van, nincs mit tenni.
Most is igazán csak a lelki szükségleteim miatt nyúltam a cigihez. Ráadásul a kórház területén tettem ezt, ami igen veszélyes dolog. Eleve is tiltott az épületben és a hozzátartozó területeken rágyújtani, aztán még itt bármi meg is láthat. Egy pletykás beteg, egy nővér, egy orvos, tényleg akárki eljöhet erre. És akkor végem, több értelemben is. A szabályszegés miatt megölnének, meg azért, hogy dohányzom. Az orvosom a falba verné a fejét a hülyeségem miatt, de legalább megértené, hogy az állapotom miért nem javul. Tudom, eléggé balfasz dolog a saját egészségemmel nem törődni, bár igazából senki mást nem érdekel. Akkor engem miért érdekeljen?
A gondolataimból először halk lépések zaja zökkentett ki, és mire kinyitottam volna a szememet, valaki nekem jött. A hirtelen ütközéstől kicsit odébb kényszerültem, bár szerencsére nem estem el, a cigimet se ejtettem le. Először egy káromkodást hallottam, majd ezt már szavakat követték, amiktől szó szerint megállt bennem az ütő egy pillanatra. Kisasszony maga ugye tisztában van vele, hogy a kórház területén tilos a dohányzás? A szerencsésen nem leejtett cigimet magam dobtam le azonnal a földre, és tapostam el. A kurva életbe is... Pont én vagyok olyan szerencsétlen, hogy megtaláljanak. Tudhattam volna, hogy rohadtul rossz ötlet itt dohányozni.
- Tisztában vagyok vele... Csak... Én... Sajnálom... - kezdtem el hebegni, miközben hajamat hátra túrtam, és ránéztem a belém ütközőbe.  Folytattam is volna a béna bocsánatkéréseim sorozatát, ha nem jöttem volna rá, ki is áll velem szemben. Szívverésem szinte azonnal kezdett visszaállni a normális tempójára.
- Olyan szemét vagy! - morogtam rá dühösen, de a hangsúlyomból így is kihallatszott a megkönnyebbülés. - Komolyan azt hittem, egy orvos vagy. Majdnem szívrohamot kaptam! Még a cigit is elnyomtam miattad! - sóhajtottam frusztráltan, ahogy az eltaposott csikkre néztem.  A felét még simán el lehetett volna szívni. De most már nem számított. Talán jobb is volt így, legalább nem lesz annyira dohányszagom. Meg így azt is megtudom mondani az orvosnak, mikor volt utoljára szívroham közeli élményem.
- Mit keresel itt? Nem kellene a dilidokinál lenned? - kérdeztem egyenesen ránézve, miközben mellkasom előtt összefontam a kezeimet. Normális esetben ezt a két mondatot is a lehető legbunkóbban vetettem volna oda, de most nem volt erőm hozzá. Amíg válaszra vártam, visszaléptem a fához, és vállammal dőltem neki annak. Ritka dolog volt mostanában, hogy leállok beszélgetni valakivel így, de talán vele azért tettem, mert mindketten ehhez a hülye helyhez vagyunk kötve. Meg mondjuk még mindig volt időm, és valahogy el kellett töltenem. Ismét rágyújtani ezek után pedig már nem mertem.

Zene: Bohemian Rhapsody ×× Üzi: ne haragudj a váratásért :c
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 7:29 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Jamie & Wendy - A kórház körül
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: