Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

Dimitri Grigorenko

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
another guilty night
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

▪▪ Hozzászólások száma :
11
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Sep. 29.

»Pént. Szept. 30, 2016 9:44 pm Keletkezett az írás



Idegesen kapcsolgatok a csatornák között, azt hiszem most görgetem végig harmadjára az egész kínálatot. Semmi érdekeset nem találtam, ami lekötötte volna a figyelmemet még egy normális rögbi meccset sem adtak. Lopva az órára pillantok, lassan hajnali három és Holly még mindig sehol. Délután még azt a mesét adta be nekem, hogy egyik barátnőjével tartanak csajos napot és lehet, hogy este ott is alszik szóval ne lepődjek meg, ha nem jön haza. Mindezzel nem is lett volna probléma, ha az említett Allison be nem állít miután Holly három órája elment hozzá, hogy akkor kölcsön kérné a lány egyik ruháját, mert megbeszélték, hogy átugrik érte a nap folyamán. Természetesen nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni Allisont így csak annyit közöltem vele, hogy bár Holly nincs itthon azért nyugodtan menjen csak a szobájába és keresse meg a ruhát.

Ötször hívtam azóta Hollyt és egyszer sem vette fel a telefont, az idegeim pedig mostanra már olyan állapotban vannak, hogy az nemcsak környezetemre hanem még saját magamra is veszélyt jelenthet. A múltkori bulizása nem sült el valami jól és a vécé fölött görnyedt, miközben a haját fogtam nehogy az is tiszta hányás legyen. Fogalmam sincs, hogy miként tudnék esetleg még hatni rá, hogy felhagyjon azokkal az átkozott drogokkal. Esküszöm, mintha a falnak beszélnék, annyira süket fülekre találnak a szavaim.
Kikapcsolom a tévét és hátradőlök a kanapén, összekulcsolom az ujjaimat a tarkómon és hallgatom, ahogy a szomszédban beindul az öntözőrendszer és azzal párhuzamosan egy kutya ugatása. Igazából nem is értem minek is várom meg. Felnőtt, saját magáért felelős és egyetlen csepp rokoni vér sincs bennünk. Mégis képtelen vagyok elaludni anélkül, hogy tudnám: biztonságban hazaért és nincs kiütve, nem kell belenyomnom egy kád hideg vízbe majd addig mellette lenni míg el nem alszik.
Egy pillanatra lehunyom a szemem, pont akkor amikor megüti a fülemet Holly nevetése meg egy srác hangja pár másodperccel később pedig a kulcscsörgés, amint próbálnak beletalálni a zárba. Na még mit nem! Rekordsebességgel termek az ajtónál és nyitom ki, szembe találva magam Hollyval és egy ismeretlen sráccal. A tekintetem a srác kezeire téved, amik birtoklón fogják körbe Holly derekát, majd a lány arcát fürkészem, a homályos tekintetet. Fogadni mernék, hogy még csak fel sem fogta, hogy lebukott bár azt is kinézem belőle, hogy annyira bedrogozta magát, hogy elfelejtette milyen mesét adott be nekem délután. A srác viszont nem tűnik annyira kiütöttnek, tehát vagy egy nyomorék aki úgy gondolta egy betépett lányt könnyebben fel lehet csípni és megdugni, mint a józanabbakat vagy pedig talán pont az az illető, akitől kapja a cuccot. Mindegy is, hogy melyik az annyi szent, hogy ennek a háznak a küszöbén be nem teszi a lábát.
- Holly, befele! – a lány kezéért nyúlok és berántom magam mellé a házba majd gyorsan a srác elé lépek nehogy arra gondoljon, hogy követheti  - Te pedig takarodj innen míg szépen mondom! – nem hiszem, hogy nagyon szívderítő látványt nyújtok amint pattanásig feszült idegekkel ott tornyosodok fölötte. Várok, hogy vajon mennyire fasza gyerek mennyire akarja a mellettem – vagy már mögöttem – levő lányt, hajlandó-e ölre menni érte. Biztos vagyok benne, hogy nem kell kérnie egy pillanat alatt ütném ki, ha arra kerülne sor.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
9
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Sep. 29.
▪▪ Korom :
22
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Vas. Okt. 02, 2016 8:52 am Keletkezett az írás






Holly & Alf

GIVE ME THERAPY, I'M A WALKING TRAVESTY
Lassított felvételben mozgok. Az érzékszerveim el vannak tompulva, és mélyeket lélegzem, hogy elég levegő jusson a tüdőmbe. Kissé olyan érzésem van, hogy mindjárt megfulladok, főleg itt a rengeteg ember között, így imbolyogva kiverekszem magam a tömegből, mire a pulthoz érve leülök. A táncolókat firtatom hunyorogva, keresve Lenát, de sehol sem látom. Valószínűleg már rég lelépett valami pasival, és az egyik sikátorban szórakoznak a gettóban.
Nem akartam ma berúgni vagy drogozni. Esküszöm, próbáltam tartani magam, de mint látjuk, ismét nem sikerült. Nem kéne ezt tovább folytatnom, mert már volt egy halál közeli élményem a drog kapcsán, amikor valami csoda folytán maradtam csak életben. Talán ha lenne némi motivációm, sikerülne leszokni. De nincs. És talán nem is akarok.
Csak ülök a bárszéken, mosolygok magamban, és mélyeket sóhajtozok, hogy elég oxigén kerüljön a tüdőmbe. Mikor egy hang oldalról a nevemen szólít, lassan, komótosan fordítom oda a fejem. Jason az. Mintha Isten látta volna, hogy magányos vagyok, és ideküldte őt. Ezt a szerencsétlent. Jasont, akivel két éve még együtt jártunk, és naivan elhittük, hogy szeretjük egymást. Csakhogy annak a szerelemhez, sőt még csak a szeretethez sem volt semmi köze. Ennek ellenére a látványa mosolyra csalja a szám, és már nyújtja is felém a kedvenc italom. Legalább valamennyire megismert azalatt a pár hónap alatt. Mondjuk azt tudja, hogy milyen alkoholt szeretek és melyik kábítószer az, amitől pillanatokon belül rosszul leszek. De azt, hogy mi a kedvenc filmem, vagy hasonlók, arról fogalma sem volt. Nem is baj. Nem is érdekelte. Engem se érdekelt ő.
Attól függetlenül, hogy egy tapló, meg kell hagyni, hogy istentelen jól néz ki, és ad is magára, szóval… a külsejére nem lehet panaszkodni. Az viszont látszik, hogy ma sem kerülte el a drogot, ahogy én sem. Szó nélkül veszem el a tequilát, és egy húzásra megiszom. Jól esően gördül végig a folyadék a torkomon, majd a pohár egy pillanat alatt kiesik a kezemből. Mondom, hogy elvesztettem az érzékelésem.
- Jason. Mi a helyzet? – szegezem rá tág pupilláim, és fülig érő mosollyal vizslatom. Nem azért, mert ilyen rohadtul örülök neki, hanem mert ezt okozza nálam a drog.
- Nem sok. Nincs kedved szórakozni egy kicsit? – kérdezi, és az arckifejezése elárulja, mire céloz pontosan, hisz ezt ismerem. Felállok a székről, és mellé lépek, végigsimítok a mellkasán.
- Látom, még mindig nem tetted túl magad rajtam. Valld be, hogy még mindig eszedbe jutok. – mosolygok, és közelebb hajolok hozzá, mert a mozdulataim sem igazán tudom kontrollálni.
- Menjünk. Hozzád, mert nálam nagy a nyüzsgés. Otthon vannak anyámék. – mondja, miközben elindulok kifelé, hátra sem nézve, hiszen Lena már úgy sincs itt.
- Na és? Nálam meg Alfred. – nevetek fel halkan, kinyitom az ajtót, és elindulok gyalog, hiszen Alf háza nincs messze innen.
- Alfred? Ki az az Alfred? – kérdezi homlokráncolva, de én mintha meg sem hallanám, megyek tovább, ő pedig követ.
Az ajtónál Jason már nem igazán bír magával, de én csitítgatom, hiszen nem akarom, hogy Alf felkeljen. Nem akarom, hogy megint le kelljen ülnöm vele szembe, és elkezdje a monológját arról, hogy ez rossz, amit csinálok. Nem akarom. Tudom, hogy ő csak jót akar, de néha már csak megmondanám neki, hogy nincs kedvem végighallgatni.
Lassan dugom a kulcsba a zárat, és fordítom el a lehető leghalkabban, de Jason ahogy fogdos, közben csikiz is, és akaratlanul is felnevetek halkan. Megpróbálom az ajtót is óvatosan nyitni, de természetesen pont most kell ennek is nyikorognia. Jason nem érti, hova jöttünk, azt hiszi, be akarok törni egy házba. Ott még azért én sem tartok…
- Maradj már Jason az Isten áldjon meg. Csendben legyél. – mondom kicsit korholón, és imbolyogva sétálok beljebb, még a villanyt sem kapcsolnám fel, hogy minél feltűnés mentesebb legyek. Egyik pillanatról a másikra azonban világosság lesz az előtérben, és én hunyorogva kapok a szemem elé, mire megpillantom Alfie-t. Elhúzom a szám, és le is hervad rögtön a mosoly az arcomról.
- Upsz. - mondok ennyit, és szinte szájtátva nézem, ahogy kitessékeli Jasont a házból. Rögtön ellenkeznék is, ha tudnék, de hirtelen megszédülök, és úgy döntök inkább, csak hátralépek, és hagyom, hogy elintézzék ők ketten, amit akarnak.
- Jól van már itt sem vagyok. Még csajozni sem lehet?! - teszi fel flegma hangsúllyal, aztán megfordul, és elmegy. Legalábbis első körben úgy néz ki, de aztán hirtelen megfordul, és valamilyen felindulástól neki is megy Alfrednak. Bassza meg!
- Jason, fejezd már be az Isten áldjon meg. Mi a faszt csinálsz? – indulok meg a két verekedő férfi felé. Megpróbálok közéjük állni, de mivel nincs nagyon térérzékem, egyenesen valakinek az ökle elé állok. Tompa ütést érzek, fájdalmat nem, mivel zsibbad az arcom. Nem tudom, melyikőjük volt, de inkább hátralépek, és hagyom, hogy elrendezzék. Ezek után leszarom, ki jön ki győztesként.
Credit
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
11
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Sep. 29.

»Szer. Okt. 05, 2016 6:02 pm Keletkezett az írás



Abban a pillanatban, ahogy meglátom amint az a számomra ismeretlen srác olyan birtoklón fogja körbe Holly derekát, mintha a lány csakis az övé lenne valami elpattan bennem és hatalmas akaraterőre van szükségem ahhoz, hogy ne kenjem fel rögtön a nappali falára és üssem addig azt a bárgyú fejét, amíg ki olyan eltorzult nem lesz a feje, hogy csak a fogai alapján tudják majd beazonosítani. Azonban semmi ilyesmit nem teszek csupán magamat is meglepő higgadtsággal parancsolom Hollyt magam mögé és a srácnak is adok egy esélyt, hogy épségben távozhasson.
- Persze, hogy lehet csajozni csak nem az én házamban fogod – már mennék, hogy bezárjam az ajtót a fiú mögött és kérdőre vonhassam Hollyt, hogy ez mégis mi a picsa volt amikor már csak arra leszek figyelmes, hogy egy ököl lendül felém és – valószínűleg a drogoknak meg az alkoholnak köszönhetően – csak félig súrolja az államat, de így is elég erős ahhoz, hogy egy kicsit hátratántorodjak. Fogalma sincs ennek a gyereknek, hogy kivel húzott ujjat. Nem tudja hány srácot vertem már el, akiket anno Daisy szobájában találtam vagy csak akik miatt sírni láttam a húgomat, mert csak kihasználták.
Ő sem menekül. Jason – mint ahogy az időközben kiderül – újabb ütésre emeli az öklét, viszont ezúttal már felkészülten várom és sikeresen el is hárítom az ütést aminek hatására ő kicsit előre esik és tökéletes lehetőségem nyílik arra, hogy állon pattintsam egy gyönyörű horoggal, amit még James is megtapsolna ha edzésen lennénk. A gond csupán annyi, hogy sokkalta ostobább a srác, minthogy feladja hiszen alapból előnyből indulok a harcunkban, lévén, hogy én nem vagyok részeg és tökéletesen tudom koordinálni a mozdulataimat.
Egyszerre ütünk és hirtelen, a semmiből terem ott Holly én pedig már nem tudom megállítani az öklöm, ami finoman súrolja a lány arcát habár még így is elég erős ahhoz, hogy a földre küldje. Több sem kell rögtön leviszem a földre és hátracsavarom a karját miközben a fejét továbbra is a padlónak nyomom és mellette térdelek.
- Takarodj innen, te rohadék nem mondom még egyszer! - sziszegem a fülébe és ha nem értené akkor rászorítok a kezére, ami igencsak fájhat és ha tovább nyomom könnyen kiugorhat a válla a helyéről. Lekopogja így elengedem, de nem eresztem el teljesen egészen addig amíg az ajtó be nem csukódik mögötte és be nem zárom.
Egy ideig még szótlanul támasztom a karommal az ajtót, háttal Hollynak. Nem tudom, hogy pontosan mennyire is találtam el a lány arcát az öklömmel és nem is akarom még realizálni, hogy a nagy féltésemnek az lett a következménye, hogy én okoztam neki fájdalmat.
- Holly? - ellököm magam az ajtótól és óvatosan a lány szobája felé indulok meg, hogy az ajtóban megállva aggódva nézzek az ágyon ülő szőkeségre. Azonban hálistennek a bűntudatomnál nagyobb bennem az a késztetés, hogy segítsek azon akik megsérültek így már előtte is guggolok az ujjammal az álla alá nyúlok, hogy felemeljem az arcát – Nagyon fáj? - finoman simítok végig hüvelykujjammal a felduzzadt alsó ajkán, ezek szerint mégsem volt olyan pontatlan az az ütés. Jelen pillanatban kivételesen szemet hunyok afelett, hogy a pupillái sokszorosukra vannak tágulva, hogy biztosan be van drogozva – megint.
- Hozok rá jeget – villámgyorsan teszem meg a szoba és a hűtő közti távolságot, hogy aztán az ágyra üljek a lány mellé és a jeget átnyújtsam neki. Fél karommal magamhoz ölelem és egy puszit nyomok a hajába, azt hiszem ráérek még a dorgálással, feltéve ha nem hozza fel ő most rögtön és ad okot arra, hogy leordítsam a fejét.
- Sajnálom, de a barátod nem értett a szép szóból -
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
9
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Sep. 29.
▪▪ Korom :
22
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Vas. Okt. 09, 2016 3:18 pm Keletkezett az írás






Holly & Alf

GIVE ME THERAPY, I'M A WALKING TRAVESTY
Szédülök egy kicsit. Miután felborultam az ütéstől, feltápászkodtam, és ügyet sem vetve a két kakaskodó hülyére, fogtam magam, és besétáltam a szobámba. A szíves gyorsan ver, nem tudom, hogy a hirtelen ijedségtől, vagy a bennem lévő drogmennyiségtől, de bármi is az oka, nem túl jó érzés. Még az is lehet, hogy a most kibontakozó idegtől dobog ennyire. Miért kell Alfrednek mindenbe beleütni az orrát? Fiatal vagyok, könyörgöm! Arról nem volt szó, hogy ha majd ideköltözök hozzá, nem lehet magánéletem. Az ágyra huppanok, és egy pillanatra elterülök rajta. Forog velem a föld. Ahogy végignyalom a szám, érzem, hogy kicsit kiserkent a vérem is. Remek.
Mikor meghallom Alf lépteit, felülök az ágyon, és karba tett kézzel nézek rá. Ahogy látom, nincs semmi baja. Bár meg kell hagyni, Alf sokkal izmosabb, mint Jason alaha is volt. Nem tudom, hogy az ő vagy Jason ökle talált el, de nem is érdekel. Igazából nem nagyon érzem, mert zsibbad az egész arcom. Ahogy végigsimít az ajkamon, azt sem érzem. Pedig jó lenne érezni.
- Nem… fáj. – változtatom meg az utolsó szót, mielőtt még azt mondanám „érzem”. Akkor lebuktatnám magam, bár kétlem, hogy nem vette észre, hogy be vagyok drogozva. Ha még nem tűnt fel neki, akkor sem fog sok időbe telni, hiszen nem hülye.
Lassan követem a fejemmel, ahogy kimegy, majd az kezembe temetem az arcom, és jól megdörzsölöm. Felszisszenek, mert így már kicsit érzem a számon az ütést. Holnap biztos nagyon fog fájni. Elveszem Alfredtől a jeget, és a számhoz nyomom. Egyáltalán azt sem érzem, hogy hideg. Semmit nem érzek.
- És most mi lesz? Az elkövetkezendőkben nem lehet magánéletem? Folyton ott leszel a sarkamban? – fordulok felé az ágyon ülve, s letámadom, miután magához ölelt. Ezt nem ússza meg. Nem csinálhatja ezt. Nem tilthatja meg, hogy dugjak azzal, akivel akarok. Ezt nyilván nem fogom így megmondani neki, de akkor is. Szívesen vagyok itt nála. Szeretek itt lakni, de nem zárhat el a fiúktól.
- Leszarom az ütést, nem érdekel. Az sem érdekel, hogy kinek az ökle volt, ami összetalálkozott az arcommal. De nem vagy az apám, Alf. – Hála az égnek. Nem tudom, hogy bírnám ki, ha ilyen adonisz apám lenne. Eltudnám képzelni, ahogy a kezét a csípőmre simítja, és belecsókol a nyakamba. Egy pillanatra le is hunyom a szemem a képzelettől.
Fogalmam sincs, hogy honnan jönnek ezek a gondolatok. Talán azért jutnak ilyenek az eszembe, mert nem vagyok éppen józan. Tekintetem mélyen Alf szemébe fúrom, lehet, hogy kicsit furán nézek, a pupilláim szerintem kis híján eltakarják a szemem színét.
Olyan igazi veszekedésünk még nem volt Alfreddal az ittlétem alatt, de azt hiszem, ami késik, nem múlik. Főleg, ha így folytatja. Védjen, de ne ennyire. Ez már túl sok. Azt hiszem, ő most egy kicsit pótléknak használhat. Talán egy kicsit betöltöm az űrt Daisy után. Vagy éppen emlékeztethetem rá? Nem tudom, miért jó ez neki, hogy ideköltöztem. Én nagyon szeretek itt lenni, mert tényleg van valaki, akihez bármikor fordulhatok. De azért nem akarom, hogy ez így menjen.
- Szóval? Nem hozhatok fel pasit? – kérdezek rá konkrétan. Azért vagyok ilyen bátor, mert nem vagyok józan. Különben közel sem lennék ilyen gátlástalan. Valahogy biztos körbeírnám a kérdésem, de nem bökném így ki elsőre.
Most kezd szép lenni.

Credit
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
11
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Sep. 29.

»Kedd. Okt. 18, 2016 3:54 pm Keletkezett az írás



Szívem szerint még pofoznám egy ideig a srácot, de a józan eszem azt diktálja, hogy inkább rakjam ki a házból és nézzem meg Hollyt, elvégre szépen arcon találta az egyik ütés. Miután sikeresen kiteszem a házból Jasont, rögtön a vendégszoba felé veszem az irányt. Remélem, hogy semmi különösebb baja nem lett a lánynak, de csak ezt csak akkor tudom meg ha már ott vagyok mellette.
Látom rajta, hogy nincs száz százalékosan még képben, a drogok és az italok amiket fogyaszthatott még mindig ott dolgoznak a szervezetében és habár a hirtelen jött adrenalin és fájdalom egy kicsit kijózaníthatta, attól függetlenül még mindig eléggé kábának tűnik. Lenyelem az epét és a feltörekvő bosszúságot és igyekszem a lehető leghiggadtabban szemrevételezni a felrepedt száját, anélkül, hogy közben leüvölteném a fejét. Azt mondja nem fáj és én nem hiszek neki. Hogy a viharba ne fájna? Fel kellene, hogy szisszenjen ahogy a jég az ajkához ér de mintha semmit sem érezne, fantasztikus.
Igazából ledöbbenek, amikor kifakad. Annyira ledöbbenek, hogy nem is tudom, hogy mit kellene válaszolnom. A probléma ott kezdődik, hogy tökéletesen igaza van. Ő egy érett, felnőtt nő akinek joga van ahhoz, hogy akkor és azzal feküdjön le akivel csak akar én pedig még csak a rokona sem vagyok ahhoz, hogy ebbe beleszóljak. Másrészről viszont nem fogom hagyni, hogy mindenféle jött-ment drogos fazont idehozzon és azt hallgassam, ahogy ők éppen dugnak. Nem, arról nem is álmodhat.
Daisy a húgom volt, ő nála elfogadhatónak tűnt az, hogy elbeszélgettem az összes sráccal, aki eljött érte, hogy randira vigye. Bár az sem volt különösebben szép tőlem, hogy az ő magánéletébe is beleszóltam, de mégsem vonhatott érte kérdőre úgy, mint Holly. Talán igaza van és ki kéne lépnem ebből a személyes testőr – báty – apa szerepből, amibe magamat kényszerítettem akkor amikor felajánlottam neki, hogy hozzám költözhet. Mindezt azért, mert ott akkor amikor megláttam, hogy őt tolják be a műtőbe egy pillanatra csalódottságot éreztem, amiért nem a húgomat láttam.
- Azzal dugsz, akivel csak akarsz – a hangom sokkal kimértebb, mint ahogy azt vártam volna magamtól – Igazad van, rohadtul semmi közöm nincs hozzá, ha átjáróházat csinálsz magadból – nyelek egyet és a jégért nyúlok, hogy elvegyem a szájától és megnézzem a sérülését újból.
- Azt azonban nem fogom hagyni, hogy mindenféle drogos suttyót idehozz – hátrébb húzódok és sóhajtva nézek végig a lányon, aki olyan sokra vihetné ha kikerülne ebből a közegből, ha végre rájönne arra, hogy pontosan mit is akar az élettőt.
- Kefélj azzal akivel csak akarsz, de ne az én házamban tedd – felállok az ágyról, a rugók fájdalmasan megnyikordulnak alattam, minta tudnák, hogy most valami véget ért és egy új fejezet kezdődik a kis szokványosnak egyáltalán sem mondható életünkben – Én döntöm el, hogy ki léphet be ebbe a házba és ki nem, szóval ezek alapján válogasd meg hogy kiket hozol ide – lenézek a szőke tincsekre és egy pillanatra megsajnálom olyan elveszettnek tűnik, olyan apró azon az ágyon de mielőtt visszaülnék és jó erősen magamhoz ölelném inkább az ajtó felé sétálok – Abban a pillanatban, hogy valami drogost hozol ide összepakolhatod a cuccaid és mehetsz is vele – visszafordulok az ajtóból – Jöjj már rá, hogy jobbat érdemelsz azoknál a tróger senkiknél, Holly.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
9
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Sep. 29.
▪▪ Korom :
22
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Nov. 02, 2016 9:31 pm Keletkezett az írás






Holly & Alf

GIVE ME THERAPY, I'M A WALKING TRAVESTY
Valami oknál fogva, csak úgy gyűlik bennem a düh Alf iránt. A kitörés vágy. Hogy elmondjam neki, hogy nem akadályozhat meg semmiben, attól, hogy én itt lakok nála. Semmi köze ahhoz, hogy kivel fekszem össze, vagy kivel haverkodok. Az ég egy adta világon semmi. Nem akarok vele veszekedni, de talán az alkohol és a drog, ami hajt, hogy igenis, mondjam meg neki, amit gondolok. Még sosem veszekedtünk. Talán itt az ideje.
A hangja nyugodtságról árulkodik. Mintha nem érdekelné a dolog, de mégis nagyon is törődik vele. Fogalmam sincs, mik vagyunk mi egymásnak, s néha azon is elgondolkodom, hogy mégis mit keresek én itt? Lakhatnék a keresztanyámnál. Aki olyan idióta, hogy talán azt sem engedné, hogy kitegyem a lábam a házból. Ezt az ötletet azon nyomban el is vetem. Az is biztos, hogy ez nem mehet így tovább. Alfred sokkal jobban félt, mint kellene.
- Így van. Az átjáró ház azért egy kicsit túlzás, de az első fele, hogy azzal dugok, akivel akarok, azt nagyon is jól mondod. Szeretném, ha ez így is maradna. – húzódik apró, szemtelen mosolyra a szám. Tudom, hogy nem így beszélnék vele, ha józan lennék. De kár ezt állítani, hiszen nem vagyok az. Nagyon nem. A szívem iszonyat hevesen ver, valószínűleg, a bevett tabletta hatása most tetőzik a szervezetemben. Ahogy hátrébb húzódik, és végignéz rajtam, egy kis szánalmat látok a tekintetében. Mit gondolhat rólam? Te jó ég, nem szeretnék belelátni a fejébe, főleg nem most. De ha olyan rossz véleménnyel lenne, akkor nem lakhatnék itt nála, nemde?
Ahogy újból megszólal, az agyamba az a kép ugrik, amikor Daisyt oktatta ki. Rengeteg alkalom volt, amikor ketten együtt kaptuk a fejmosást, mert Daisy megkért, hogy ne kelljen egyedül elvinnie a balhét. Egy kicsit most a helyében érzem magam. Nem is kicsit. Talán csak pótléknak használ? Igen. Szerintem határozottan azért fogadott be, mert így talán kicsit vele maradhat a húga. Daisyvel sokban hasonlítottunk, talán tényleg ez lenne az oka.
- Kiraksz? – nézek fel rá, és a drog hatására még egy kicsit fel is nevetek. Igaz, nem is tudom, miért, hiszen semmi, de semmi előnye nem származik abból, hogy én itt élősködöm a házában. Csak a bajt hozom a nyakára. De ő akarta. Tudta nagyon jól, hogy milyen vagyok.
Mikor kimegy a szobából, mély levegőt veszek, és próbálom megnyugtatni magam. Próbálom az indulataimat megfékezni, de nem vagyok egy nyugodt típus, így nem kell hozzá pár másodperc, hogy utána eredjek, igaz, kicsit imbolyogva, de határozottan.
- Nem vagyok a húgod, Alf. Ne próbálj úgy gondolkodni, mintha Daisy lennék, érted? Holly vagyok és nem ő. – kezdem el a mondókám még mielőtt egyáltalán a közelébe érhetnék, természetesen olyan hangerővel, hogy hallhassa. Talán azért nem várom meg, míg odaérek elé, mert akkor ezeket a szavakat nem mondanám a szemébe. A legaljasabb módon támadok, és ha józan lennék, még saját magam is leköpném, hogy Daisyvel érvelek. A halott barátnőmmel.
- Mégis mi a franc közöd van ahhoz, hogy kivel kefélek és kivel nem? Az égvilágon semmi! Semmi! Az, hogy hol teszem… ahhoz sincs, de jó. Legyen! Ezentúl nem hozom haza a pasikat. Ha nem jövök haza, akkor tudd, hogy valahol dugok éppen! – indulatosan vágom a szavakat a fejéhez, és szinte meg sem bírom állítani az áradatot. Annyi mindent tudnék még mondani neki, persze azért ilyen nagyon nagy a szám, mert nem vagyok önmagam. Holnap valószínűleg megbánom az egészet.
Pont úgy sípol a tüdőm, mintha sirályok vijjognának.

Credit
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
11
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Sep. 29.

»Szomb. Nov. 12, 2016 11:52 am Keletkezett az írás



Az ember azt gondolná, hogy idővel majd könnyebb lesz minden. Nem fog annyira fájni, ha Daisy szóba kerül de még mindig ott van a kis gyomorgörcs, amikor elhangzik a aneve. Abban is reménykedtem, hogy Hollynak is megjön az esze, hogy a legjobb barátnőjének a halála eléggé kijózanító élmény lesz a számára és soha többet nem nyúl a drogokhoz. Ehelyett újból megindul azon a lejtőn, aminek a végén semmi jó nem vár rá és fogalmam sincs, hogy képes vagyok-e visszatartani. Hogy egyáltalán vissza akarom-e tartani.
Belefáradtam. Olyan régóta küzdök a lánnyal, hogy már minden ötletemet megvalósítottam de igazából amikor egy lépést haladunk előre utána rögtön kettő következik, csak hátramenetben. Borzalmas ördögi körnek vagyunk a részei és csak idő kérdése, hogy melyikünk ugrik ki elsőnek belőle.
Megrándul a szám széle, ahogy közli, hogy szeretné ha úgy maradna, hogy azzal dug akivel akar. Nem értem miért zavar ez ennyire. Mert persze, hogy ha törődsz valakivel akkor bizonyos dolgok rosszul esnek tőle, ha látod, hogy ez nem az ő érdekeit szolgálja és csak árt magának vele. Most azonban nem csak erről van szó és ez egy picikét megrémiszt, olyannyira, hogy még csak egy épkézláb visszavágást sem tudok kinyögni a bennem dulakodó érzelmi kavalkád miatt.
Komolyan gondolom, hogy kirakom a házból amennyiben még egyszer egy drogos fazonnal állít be ide. Azt azonban nem mondom biztosra, hogy ha tényleg bekövetkezik akkor abban a helyzetben is ilyen határozott leszek. Már megszoktam, hogy itt van. Amikor pedig éppen nincs elázva vagy betépve akkor nagyon is kellemes társaságot nyújt. Talán túlságosan kellemeset.
Sóhajtva indulok meg a szobám felé és lezártnak is tekinteném a beszélgetésünket csak, hogy Holly utánam jön és olyan dolgot hoz fel, amire még a bedrogozott állapot sem nyújt semmilyen felmentést. Megállok, de nem fordulok hátra, mert attól félek, hogy kezet emelnék rá. Ujjaim ökölbe szorulnak majd kiengednek másodpercenként és mély levegőket veszek, hogy higgadtan tudjam lereagálni a szónoklatát. A fejem zsong a sok hülyeségtől amit itt összehord, talán az lenne a legokosabb lépés tőlem ha nem foglalkoznék vele és bevonulnék a szobámba vagy csak beülnék az autóba és elmennék innen valahova. Akárhova. Talán fel kellene hívnom Katet, de ha jól emlékszem a hétvégén pont nincs a városban. Csodás. Azt hiszem az utolsó mondatánál szakad el a cérna. Pillanatok alatt termek előtte, kapom el a csuklóját és nyomom a falnak a törékeny testet. Nem törődök azzal, hogy esetlegesen fájdalmat okozhatok neki ezzel, ahhoz túlságosan is forr bennem a düh és a harag a szőkeség iránt.
- Ne merészeld még egyszer felhozni Daisyt. Megértetted? – szinte már csak suttogom a szavakat és szikrázó szemekkel meredek le rá miközben csak centiméterek választanak el tőle. Érzem a gyors ütemben emelkedő mellkasát, hogy milyen szaporán kapkodja a levegőt – És tudod mit? Rendben. Leszarom, hogy egy olcsó, drogos kurva lesz belőled. Feladtam, Holly. Menthetetlen vagy – percekig csak nézem azokat a kék szemeket, amikben most semmi értelmet nem látok csak ürességet. Azt sem tudom,hogy felfogja-e amit mondok, nem tudom eljut-e a tudatáig, hogy mennyire elcseszte az egészet. Elengedem, hátrébb lépek és egy hatalmasat sóhajtva végig pillantok rajta.
- Jobb lesz ha megfürdesz, csak úgy bűzlesz a piától – az orrnyergemet kezdem el masszírozni, nekem is rohadtul szükségem lenne egy pohár whiskyre vagy valami erősre, hogy elfeledtesse velem ezt az egész estét. Ehelyett csak szótlanul indulok meg a szobám felé, reménykedve abban, hogy nem követ.

Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
9
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Sep. 29.
▪▪ Korom :
22
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Csüt. Nov. 24, 2016 5:52 pm Keletkezett az írás






Holly & Alf

GIVE ME THERAPY, I'M A WALKING TRAVESTY
Szaporán veszem a levegőt. Annyira utálok veszekedni vele, hogy azt el sem tudom mondani. Ha csak egy kicsit elnézőbb lenne, a francba is. Rengeteg szar dolgon mentem át az elmúlt időszakban, szerintem érthető, hogy néha szükségem van egy kis kikapcsolásra, egy kis alkoholra vagy drogra. Természetes következmények az alkoholizmus és a drogozás, ha ekkora tragédia történik bárki közelében. Az már más kérdés, hogy ezeket ugyanúgy műveltem Daisy halála előtt is, csak éppenséggel vele. És azzal, hogy én bevagyok szívva vagy rúgva, senki az ég egy adta világon nem törődött, csak Alf azzal, hogy Daisy nincs éppen topon. Azt hiszem, már értem, miért panaszkodott annyit a barátnőm. Jó, Alf szemszögéből nézve a dolgokat, őt is meglehet érteni, mert féltette a húgát. Na de engem miként félt? Le is szarom az egészet, már csak lefeküdnék inkább aludni a francba.
A veszekedés azonban egy percre sem csillapodik, ám mikor látszana, akkor én hülye, Alf után megyek, és olyat mondok, amit nagyon nem kéne. Ahogy kimondtam a szavakat, már ha csak egy kicsit is, de tudatosul bennem, hogy pontosan mit mondtam. A gyenge pontjánál fogtam meg, így a reakciója nem is igazán lep meg.
Mikor a falhoz szorít, csak nézek rá. Szinte alig fogom fel a szavait, amit majdhogynem agresszívan mond az arcomba. Nagyokat pislogok, és gyorsan veszem a levegőt. A tüdőm sípol kicsit a kevés oxigéntől, de semmit nem tudok kinyögni neki, nemhogy egy bocsánatkérést. Azt hiszem, a bennem lévő szer mostanában ér a tetőpontjára, és a világ is forog körülöttem. A száját figyelem, amit legszívesebben most a saját ajkaimmal fognék be. Milyen szép szája van. Eddig nem is vettem szemügyre különösebben, most azonban annyira közel van hozzám, mint talán még soha. Ő azonban valószínűleg undorodik tőlem jelen pillanatban, és hangot is ad ennek. „Csak úgy bűzlesz a piától.” – visszhangzik a fejemben azzal az undorodó hanggal, ahogy kiejti a szavakat, majd bambán követem tekintetemmel, ahogy megindul a szobája felé. Most aztán tényleg sikerült feldühítenem. Nem megyek utána, mert azzal valószínűleg csak rontanék az amúgy is szar helyzetemen.
Alf tanácsára inkább a fürdőszoba felé igyekszem, ahol komótosan leveszem magamról a ruhákat, majd megnyitom a hidegvizet. Aláállok, és behunyt szemmel, mély levegőket véve gyűröm le a torkomon kitörni vágyó kiáltást. Rohadt hideg a víz, de valahol tudom, hogy ez majd egy kicsit kizökkent a kábulatból. Egy-két pillanatra hallucinációk is előjönnek a zuhanyzóban. Oldalra nézek, és egy pillanatra Daisy arca villan fel a kabin túlsó felén, mire hátrahőkölök.
- A picsába. – nyögök ennyit, majd a falnak dőlök. Ilyenkor mindig megbánom, hogy bármi káros dolgot is magamba öntöttem. Nem egyszer fordult már elő, hogy megjelent előttem, sőt, volt, hogy beszélt is hozzám. Ez nem normális dolog.
Miután körülbelül fél órát töltöttem a hideg víz alatt, becsavarom magam a törölközőbe, gyorsan megmosom a fogam, mert a számból áradó piaszagtól lassan rosszul leszek én is. Kisétálok a fürdőből, elindulok a szobám felé, becsukom az ajtót magam mögött, felkapom egy alsóneműt, és egy pólót, ami éppen takarja a fenekem, de az ágy előtt megtorpanok. Valamiért száznyolcvan fokos fordulatot veszek, és kimegyek a szobámból, majd egyenesen Alf hálója felé indulok. Az ajtó előtt még kétszer meggondolom, hogy bemenjek-e, de az alkohol hatása miatt aztán határozottan benyitok, és elindulok az ágya felé.
- Sssz. Azta rohadt. – szisszenek fel, mikor a kislábujjam összetalálkozik az asztal lábával, és egy lábon ugrálva próbálom elfojtani a további szóáradatot, ami próbál kitörni belőlem. Miután kellően kikáromkodtam magam, óvatosabb léptekkel megyek az ágyhoz, és szó nélkül befekszem Alf mellé. Beszívom az illatát, ami bódítóan hat rám, és közelebb kúszok hozzá.
- Ne haragudj. – mondom orrommal az állcsontját súrolva, és egy apró mosoly villan fel az arcomon. Te jó ég, mi a francot művelek?

Credit
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 5:00 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
another guilty night
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» the night is dark and full of... - Lio & Gwen

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: