Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Kyla & Irina :: Dreaming state
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

▪▪ Hozzászólások száma :
5
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Sep. 29.
▪▪ Korom :
30
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Vas. Okt. 02, 2016 9:37 am Keletkezett az írás




Kyla & Irina



Seems that I have been held, in some dreaming state,
a tourist in the waking world, never quite awake.



Behoztak ide. Elvileg az ASIO-hoz, az FBI, ausztrál megfelelőjének a központi épületébe. Kezdetnek ujjlenyomatot vettek tőlem, mindenféle DNS-mintákat, még némi vért is levettek tőlem, továbbá lefuttatták az arcomat és a nevemet egy komoly, szövetségi rendszerben. Éppen annyira ki akarják deríteni, hogy ki vagyok, mint én magam. A karperecet, ami rajtam volt, amikor találtak, már levágták a csuklómról. Cirill betűkkel volt ráírva egy név; valószínűleg, és remélem, hogy az én nevem, mert akkor legalább egy nevet tudok kötni ahhoz az archoz, ami nem is olyan régen a monitorokról, és a különböző, tükröződő felületekről visszaköszönt rám. Irina Zakharchenko. Ez vagyok én. Ez az a nő, aki visszanéz rám. Neki kellene lennem. De nem tudom, hogy ki vagyok. És ez halálra rémiszt.
Mióta magamhoz tértem a sporttáskában, a gyomrom öklömnyire szorult, és nem enged e kínzó görcsösség. Az ujjaim hidegek, a kezeim reszketnének, de elnyomom magamban mindazt, amit érzek. Pedig nagyon sok minden kavarog bennem. Félek. Dühös-, és ideges vagyok. Keserű bizonytalanság.
A tetoválásokról, melyeket cseppnyi túlzás nélkül, szinte az egész testemet fedik, nem is olyan régen felvételeket csináltak. Minden irányból. Minden szögből. Minden oldalról. Miközben a rendőrség emberei a meztelen testemet figyelték. Ezzel még csak-csak megbarátkozom, hiszen nem csak az ő érdekük, hogy kiderüljön, hogy ki vagyok, mi történt velem, és hogy kerültem oda, ahova. Sőt, sokkal inkább az enyém... ez az egész az én érdekemben történik.
De ki az az én?
Ilyen-, és ehhez rettentően hasonló gondolatok cikáznak a fejemben, miközben az egyik fényes, tágas, kopár helyiségben ülök. A tükörszerű üvegen át vetek egy-egy pillantást magamra. Semmi.
Volt egy életem. Voltam valaki. És mindezt elvették tőlem, ki tudja, hányakat hagytam hátra. Talán volt családom, talán valakinek az anyja voltam – hiszen ránézésre tűnök harmincnak, de, bassza meg, azt sem tudom, hogy mennyi idős vagyok -, talán az én anyám most is engem keres. De most az életem, amit ismerek, ami akkor kezdődött, amikor kinyitotta valaki a táskát, amibe valaki beletett, amiben ki tudja meddig feküdtem, amiből kimásztam, leszűkült. Szinte egy tűhegynyi világ létezik csupán, amit ismerek. Ez a helyiség.
Az asztalra fektetem tetovált alkaromat, és kezeimet. Fogalmam sincs, hogy ki-, és miért csinálta ezt velem. Csak nézem a miriádnyi mintát, amik a testemet éktelenítik, amik egymásba gabalyodnak, itt-ott lefedik egymást, vagy kiegészítik a másikat, összekapcsolódnak, vagy éppen csak ezt a látszatot keltik.
A pohárnyi vizet, amit valaki idehozott nekem, amikor ide kerültem, már megittam, de a szám újra kiszáradt, szépen ívelt ajkaim cserepesek. Nem tudom, mi tévő legyek. Hiszen, ha el is engednek, hova mehetnék? Mit csinálhatnék?
Hamarosan nyílik az ajtó, és én azonnal az érkező felé fordulok. Egy gyönyörű, fekete hajú, amazon alkatú nő az. Vagy egy összeköttető, vagy egy nyomozó, talán éppen az én ügyemben nyomoz ő is.
- Van valami hír? – reménykedve nézek rá, és így is teszem fel a kérdést, meg sem kérdezve, hogy hogy hívják a fiatal nőt, és mégis miért jött. – Én... találtak rólam valamit? Tudják, hogy ki vagyok? – és még millió kérdésem volna, de ezeket valószínűleg a velem szemben ülő sem tudja megválaszolni. Zöld íriszeimmel a nő szép vonásait fürkészem, tekintetében válaszok után kutatva, még akkor is, ha tudom, hogy lélektükreiben nem lelek rájuk.


Words: 520 ▲ Music: Blinding ▲ Note: Shaking through my skull, through my spine and down through my ribs.


A hozzászólást Irina Zakharchenko összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Okt. 30, 2016 12:53 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
21
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Sep. 27.
▪▪ Korom :
28
▪▪ Tartózkodási hely :
SYDNEY

»Szer. Okt. 12, 2016 2:44 pm Keletkezett az írás



Irina && Kyla
Kevés választja el a véletlent és a sorsot.


Nem hittem a nememnek, amikor megtudtam, hogy  belvárosában, a legforgalmasabb helyen egy tele tetovált, meztelen nőt találtak egy táskában. Nem volt olyan centi, ahol ne lett volna valami motívum, vagy éppen szám a testén. Arcát kihagyták, de még az ujjain is számok voltak, és egy név: Irina Zakharchenko. Egyből rá állítottam a legjobb ügynökeimet a feladatra. Elkezdték keresni a kocsi rendszámát, egy gyanús kocsit. Egyből találtak is egy gyanús furgont, de a rendszám zsákutca volt. Paige a programozónk, szinte ujjongott, amikor a lány testét vizsgálhatta. Nem értettem mi a jó egy vad idegen nő testének vizsgálgatásába, aki nagyon rémült volt. Paige minden centit lefotózott még a legintimebb testrészeket is, ahol csak tetkó nyomát vélte felfedezni. Csodás hosszú pillája és gyönyörű nagy szemeiről csak úgy sütött a bánat, és a szenvedés. A rukkoló ablakon néztem ezt a nőt, ahogyan szenved, és nem tudok ellene tenni. De talán egy terrorista, vagy egy beépített ügynök, valaki, aki ártana szeretett Ausztráliánknak.
- Steele ügynök. – Szólal meg az egyik férfi a hátam mögül, miközben én éppen feledésbe merültem, és a gondolataimba. Rá bólintok és elindulok kifele a megfigyelő szobából.
- Mi a helyzet vele? – Kérdezem, majd át veszem a mappát, amiben az eddig megtudott adataink vannak.
- Egy olyan szert kapott hatalmas adagban, ami a katonáknak is szoktak adni hatalmas trauma esetén..- Szemeim kikerekedtek, ez még is mit jelentsen?
- Ismeri a film fogalmát, de nem tudja mi az a Harry Potter. Egyszerűen egy tiszta lap, aki beszél, de nem ért semmit. – Fogalmazta meg érhetőbben.
- Bemegyek. – Mondtam nem is válaszolva a feltett állítására.

Megtámadott kérdésekkel, és én csak egy hatalmas mély levegőt vettem.
- A nevem Kyla Steele ügynök, a nyomozó irodától. Én vezetem ezt a nyomozást, hogy kiderítsük, hogy mi is történt.- Kinyitottam a mappát, majd szemei elé vettem a képeket, amiket róla csináltunk.
- Ismerős önnek bármi? – Kérdezem.
- Nincs egyezés egy emberrel se, mint ha nem is létezne. – Mondom teljes határozottsággal, és higgadtsággal. Utálok nem együtt érzést mutatni, hiszen a lét elemem ez, de, mint ügynök nem mutathatok ki semmilyen érzelmet.
- Kutatóink azt mondják, hogy a tetkói nagyon, nagyon frissek, alig 3 naposak.- Mondom.



Megjegyzés: IDE || Szószám: Ide ||  Credit
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
5
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Sep. 29.
▪▪ Korom :
30
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Csüt. Nov. 03, 2016 8:31 pm Keletkezett az írás




Kyla & Irina



Seems that I have been held, in some dreaming state,
a tourist in the waking world, never quite awake.



Rettegek. Az elmémben arcok, nevek után kutatok, de... sehol semmi és senki. Egyedül vagyok. Nem tudom, hogy ki vagyok. Nem ismerem azt a nőt, aki a monitorokról néz vissza rám. És úgy érzem magamat, mint egy ketrecbe zárt vadállat. Mint egy cirkuszi látványosság. Már csak az hiányzik, hogy láncra verjenek, és pénzért mutogassanak. A Tetovált Nő. Nagy sikerem lenne, úgy vélem, feltéve persze, ha fel tudnék mutatni valamit ezen túl is. De nem tudom. Fogalmam sincs, hogy mire vagyok képes. Nem tudom, hogy mivel kellene foglalkoznom. De bizonyára valami szörnyen nagy vétséget követhettem el azért, hogy most itt vagyok, ebben a formában. Emlékek, személyiség nélkül.
Az okosok sem tudnak mondani semmit sem, csak némán vizsgálgatnak, szinte mikroszkóp alá teszik minden egyes testrészemet, mindent megnéznek rajtam, ahol akár csak egy aprócska minta is ékteleníti a testemet. Tényleg... mindent megnéznek, nagyon alaposak.
Értem, amit mondanak, de nem tudom, hogy miért mondják ezeket a dolgokat. Pedig én nem hiszem, hogy veszélyes vagyok. Csak egy nő a tömegből. Illetve, még az sem. Csak egy névtelen senki. Hiszen ez a karperec akár hamis is lehet, nem biztos, hogy ez az én nevem. És, ha igen, mégis, ki rejtőzik a név mögött?
Fogalmam sincs, hogy milyen ember voltam ez előtt, de most ideges vagyok, dühös és ijedt. Ennek ellenére nagyon igyekszem nem elveszíteni a józan eszemet, és mélyen eltemetni magamba minden érzelmemet, elrejteni őket, száműzni mindet a koponyám egyik hátsó, sötét zugába. De, és szerintem érthető módon, nem tudok nem tudomást venni erről a groteszk helyzetről. Hiszen, ki hallott olyat, hogy valaki egyszer csak feltűnik a semmiből, egy névvel a csuklóján, de nem tudja, hogy mégis kiféle-miféle, hogy honnan jött, hogy kik a barátai, a szerettei, hogy hol lakott korábban. Az nem lehet, hogy csak így itt legyek. Érzem, sőt, valamiféle zsigeri ösztönből tudom is, hogy ennek oka van.
Türelmet tettetve és erőltetve magamra várok a szobába, ahova előzőleg vezettek. Teljesen steril, fehér helyiség, egy hatalmas tükörrel az egyik falon, mellette egy szintén fehér ajtóval. Egy asztal és két szék. És egy pohár, amiben még nem is olyan régen víz volt. Se több, se kevesebb.
Aztán hirtelen-, ugyanakkor szelíden nyílik az ajtó, és belép rajta egy amazon alkatú, sötétbarna hajú, karakán arcvonású nő, aki leül velem szemben. Én pedig nem is hagyok neki időt, hogy kényelembe helyezze magát ültében, máris kérdésekkel bombázom. Nagyon-nagyon bízok benne, hogy kiderült valami velem kapcsolatban. Azt is megnyugtatóbb volna tudni, hogy valamiféle bűnöző vagyok, és börtönbe csuknak, semmint ez a katatón üresség.
A nevét hallva, üdvözlés képpen biccentek, és már el is nyílnak ajkaim, hogy én is bemutatkozzak, de mégis, mit mondhatnék?
Elém teszi a képeket a tetoválásokról, a testemről, az arcomról, mindenről, ami fizikálisan én vagyok.
- Nem – határozottan ingatom meg a fejemet. – Hinnie kell nekem, fogalmam sincs róla, hogy mindez miért történik velem, és szívesen segítenék önöknek, ha tudnék – most rajtam a sor, hogy hatalmas, mély levegőt vegyek. – De nem tudok. Nem tudom, hogy ki vagyok, Steele ügynök – lemondóan ingatom meg a fejemet, és újra a fotókra nézek.
- Nem létezek? – nézek fel a nőre, egyenesen a lélektükreibe. – De, hát... vettek vérmintát, meg ujjlenyomatot. Valahol ott kell lennem! – kissé felemelem a hangomat, de nem azért, mert a nőre vagyok dühös, vagy a rendőrségre, hanem mert a helyzet dühít fel, és keserít el mélységesen. Hiszen, nem lehet, hogy nem létezek. – Hiszen itt vagyok! – nézek végig saját magamon, széttárom kezeimet ültemben.
- Szóval három nappal ezelőtt tették ezt velem. Valahol. Valakik. Valamiért – összegzem azt, amit eddig tudunk, de ez nem valami sok, és nemigen lehet kapaszkodni belé. – És a táska? Valakinek oda kellett vinnie engem az utcára – mutatok rá a tényre, hogy nagyméretű sporttáskák, csak úgy, nem hullnak az égből. Elvileg.


Words: 610 ▲ Music: Blinding ▲ Note: Shaking through my skull, through my spine and down through my ribs.
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 11:26 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Kyla & Irina :: Dreaming state
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» State of Hawaii

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: