Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

Dimitri Grigorenko

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
tides will bring me back to you;; jaden & eliza
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

▪▪ Hozzászólások száma :
12
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 03.
▪▪ Korom :
17

»Pént. Okt. 07, 2016 8:09 pm Keletkezett az írás




[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
don't try to fight the storm
I watch you like a hawk I watch you like I'm gonna tear you limb from limb Will the hunger ever stop? Can we simply starve this sin?


Türelmesen bámulom a falat. Kitartóan. Mint amikor a cápa vadászik. Nem érti, hogy nem érdekel. Nem érti, hogy semmi bajom. Minden, amit a mentális állapotomról képzelni vél, kamu. Minden rendben van velem. A helyében elmennék kivizsgáltatni magam, elvégre nem normális dolog, ha teljesen normális embereket képzelek betegnek. Hallom, ahogy szólongat. Hallom, ahogy a szokásos kérdését hajtogatja. Eliza, figyelsz te rám? Nem, dehogy figyelek. hülye lennék. A fal is érdekesebb, mint te. Egyébként is, ez egy elég szép fal. Fehér színű. Utálom a fehér színt, ez viszont kifejezetten szép. Tiszta. Védőburkot vont maga köré, hogy ne mocskolják be a hazugságaid, te őrült ribanc.
- Eliza, várj egy kicsit, kérlek! - az anyám kapja el a kezem, miközben készülök elviharzani az őrült ribanc irodájának fél kilométeres körzetéből. Az anyám? A senkim. - A doktornő panaszkodott, hogy megint nem figyeltél rá. Kérlek, Eliza, ez nagyon fontos. Apáddal nagyon aggódunk érted, értsd meg - akkor ideje némasági fogadalmat tennem. Persze, aggódnak. Képzelem, mennyire. Az én testem. Az én életem. Amíg én nem aggódom, addig nekik sincs semmi joguk hozzá. És én nem aggódom, egy kicsit sem. Időm sem lenne rá. Jelen pillanatban biztos nem. Jelen pillanatban nem vágyom másra, csak néhány szál cigire. Nekem szokás szerint nincs. Honnan lenne? A senkim naponta kutatja át a táskáimat, amióta tudja, hogy dohányzom. Pedig ez sem az ő dolga.
Ahogy mindig, ezúttal is kopogás nélkül csörtetek be Jaden szobájába. Tudom, hogy idegesíti. Felkapom a szanaszét hagyott cigisdobozát, majd kiindulok; az ajtóból pillantok vissza rá.
- Jössz, vagy maradsz, seggfej? - megemelem a szemöldököm, s reakciót sem várva indulok újra kifele.
Meg sem várom, hogy ne lássanak. Nem foglalkozom azzal sem, hogy a bejárat előtti lépcső baromi hideg. Csak leülök rá, és meggyújtom az első kezembe akadó cigarettát.




Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
7
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 06.
▪▪ Korom :
23
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Okt. 10, 2016 8:48 pm Keletkezett az írás



[You must be registered and logged in to see this image.]

Would you love a monsterman?
Could you understand, beauty of the beast?

Megint kiégett az a neoncső, ami megvilágítja a mosdó tükrét. Jaden figyeli, ahogy pislákol, minden újabb villanás fájón hasít a fejébe, és mintha tűkkel szurkálnák a halántékát. Kezd ingerült és ideges lenni, egyre csak lüktet a vér az ereiben. Itt járt az apja, hallotta, amint az orvosnak volt pofája azt mondani aggódik. Undorodik tőle. Keze ökölbe szorul és a falba csap. Elvéti, a tükörbe sikerül, majd megteszi újra és újra. Darabok hullanak le képmásából maga előtt, a kézfejéből vér bugyog ki és számos vágás keletkezik rajta, talán még szilánk is marad. Egy nővér nyit rá, akinek leordítja a fejét, majd remegni kezdenek a végtagjai. Le kell ülnie. Félrelöki a nőt, megtámaszkodik a falon, végig keni azt, majd az ágyára borul. Még egyszer hangosan felmordul, majd teljes sötétség lesz úrrá rajta. Kezei elernyednek, testét elhagyja és eszméletét veszti. Innentől nem emlékszik semmire.
Eltelt két nap. Fel-és lefutkosó embereket hall, vitázó dolgozókat, vagy éppen boldogan nevetőeket. Egy kínszenvedés számára, hogy megint itt van, de ha akarja, ha nem, itt kell, legyen. Nem volt hajlandó beszélni a dilidokival. Meghallgatta egy elégedett mosoly kíséretében, bár figyelmet nem szentelt neki. Minden alkalommal pontosan érkezik, végigüli, majd mintha mi sem történt volna, kijön onnan. Milliószor elmondták, hogy nem a betegség végkimenetelén való agyalás okozza a depresszióját és hangulatingadozását, sokkal inkább a családja, és annak az elfogadása, ha él is még több 10 évet, milyen állapotban lesz? Mire lesz képes és mire nem? Nagyot nyel, miközben a kezére pillant. Valaki ellátta és bekötözte azt még akkor, de ettől sem érzi a dolog súlyát jobban. Próbálja összeszorítani, de a géz nem hagyja. Idegesen hajítja a földre a cigarettásdobozt, majd felül az ágyon. Ekkor nyílik nagyjából újra az ajtó. Betipeg a szőke ciklon, és a szokott lendülettel tipor rá. Rámordul, fogait villantva vicsorít is felé, aztán átfordulva az ágyon feláll, elkapja a működő öngyújtót az asztalról és elindul kifelé.
- Hiányoztál, mint a kolera. Az az ÉN cigim.
Mondja erőteljesen megnyomva a sajátos jelzőjét, miközben hajába túr, hogy megigazítsa azt az ép kezével. Kihúzza kérés nélkül a meggyújtott cigarettát Eliza kezéből, majd gyújt magának a lány másikat. Elégedett vigyorral vágódik le mellé, hosszú lábait előre nyújtja a lépcsőn, könyökeire dőlve pedig felnéz a szőkére.
- Csak nem valaki lerombolta a hercegnő várát? – Milyen kedves Jaden ma is.

TO: Eliza♠ WORDS: 378 NOTES: remélem tetszik(:♠
[You must be registered and logged in to see this link.]  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
12
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 03.
▪▪ Korom :
17

»Kedd. Okt. 11, 2016 10:11 pm Keletkezett az írás




[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
don't try to fight the storm
I watch you like a hawk I watch you like I'm gonna tear you limb from limb Will the hunger ever stop? Can we simply starve this sin?


Folyóparton, olyan távol a várostól, amennyire csak lehetséges, köveket dobálni a vízbe, bort inni és Nirvanát hallgatni. A Heart-shaped boxot. Ez a kész terv, ha esetleg valaki egyszer megkérdezné, mi az ideális randevú számomra. Hát ez. Semmi klisé, semmi nyál. A klisék, a normális dolgok épp annyira ijesztenek meg, mint másokat a jobb fajtából való horrorok. Minél furább egy szituáció, annál megnyugtatóbb. És talán normálisnak minősíthető egy állandóan-veszekszünk-egy-kórház-közepén titulusú emberi kapcsolat? Kicsit sem. Ezért vagyok ennyire a megszállottja.
- Tényleg, ennyire szereted a kolerát? Fura hajlamaid vannak. Amúgy a cigid az nekem is hiányzott - öntelt vigyort biggyesztek felé, mely azonnal le is hervad, amint ügyesen kilopja a cigit az ujjaim közül. Így van időm végigmérni, csak rá figyelni, amíg újat halászok magamnak. Nem aggasztanak a sötét karikák szemei alatt. Nekem is vannak. Földönkívüli génekkel rendelezik, aki itt bír akár egyszer is normálisan aludni. A sok vacak a kezén már aggaszt. Kedvem lenne végigsimítani, megvizsgálni, megkérdezni, mi történt, de nem. Azok nem mi lennénk. Az túl normális. Helyette inkább meggyújtom az újonnan szerzett cigit.
- Én legalább nem vagyok annyira szerencsétlen, hogy találkozzak a fallal. Meg amúgy is. Estére úgyis felépíti valamelyik hercegem - lazán vonom meg a vállam, és mélyet szippantok az ujjaim közt heverő lassú öngyilkosságból. Magam elé tartom, megbabonázva, csillogó szemekkel figyelem, ahogy gomolyog a füstje, majd elkeveredik. Kevés olyan dologról tudok, ami képes ennél jobban lekötni a figyelmem, és egyben ilyen mértékű lelkesedést kiváltani belőlem. Kevés - de van.
- Jó lenne már valahogy szerezni egy saját dobozzal. Biztosan megölnének, de legalább nem kellene elviselnem az idióta beszólásaidat, valahányszor rákívánok. Tökre megéri. Bár, ha jobban belegondolok, mégsem. Még egy saját doboz ciginél is jobb érzéssel tölt el, ha én idegesíthetlek téged - elvigyorodom, felé fordulva kissé hátradőlök, és szabad kezemmel kezdem piszkálni a haját. Valóban bírok mindent, amivel legalább egy kicsit is felidegesíthetem, de a haja piszkálásának hátsószándéka is van. Azt tényleg imádom. Még ha a kliséket utálom is, nőként belém van kódolva. Úgy, ahogy a körömfestés, meg a sminkelés és az öltözködés is. Még akkor is, ha az alany egy Jadenfajta, aki akár embert is ölne a hajáért. A veszélyt is bírom.




Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
7
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 06.
▪▪ Korom :
23
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Csüt. Okt. 13, 2016 7:07 pm Keletkezett az írás



[You must be registered and logged in to see this image.]

Would you love a monsterman?
Could you understand, beauty of the beast?

Vigyor kúszik arcára, ahogy választ kap. De igyekszik ezt könnyed és gúnyos reagálásnak mutatni, mintsem örömnek vagy elismerésnek a maga részéről. Ha bárki megkérdezné tőle, miért jön mindig a szőke hajzuhatag után, miért keresi a szemkontaktust vele beszéd helyett, vagy miért tesz olyan megjegyzéseket, amit más bántónak vélhet; fogalma sem lenne miről van szó. Ő kicsit sem követi le tudatosan a saját cselekedeteit, sokszor tisztában sincs vele mit és miért tesz, annyira természetes ez a se veled, se nélküled. Zoe is pont olyan, mint ez a szál cigaretta. Bűnös élvezet neki, egyszerre szórakoztatja és teszi boldogabbá, és öli meg lassan belülről. Minden szenvedélynek ez a lényege valahol, nem? Élvezetét leli benne az ember, még az alattomos mód kúszik belé, és lassan pulzálja ereibe bele a mérgét. Amit még csak be sem tud azonosítani.
- Le kell törjem a lelkesedésed, neki te egyáltalán nem.
Teszi hozzá cinikusan még a kiürült dobozt magához veszi, majd apró gombóccá gyűrve kosarasokat szégyenítő mozdulattal eljuttatja azt a kukába. Sportot űz néha a nagyzolásból, ez is egy ilyen pillanat, tekintve hogy most éppen marha büszke magára. Nem számít, hogy tíz alkalomból legalább kilencszer mellé megy. Ez az ő pillanata volt. És addig sem jár az agya, nem gondolkodik, nem emlékezik, nem pengeti az idegszálait. Ez pontosan akkor szakad félbe, mikor a gomolygó füst távozik ajkai közül és Zoe megjegyzést tesz. Mindketten tudják, hogy a kezére vonatkozott, ő azonban csak felmordul és elhúzza a száját.
- A tükörnek volt megtiszteltetés, könyörgöm. Ne cincogj akkor sokat, hogy lesz így időd pukedlizni meg megköszönni nekik?
Mondja a legnagyobb természetességgel és dicsfénybe öltözteti valóját, inkább, mintsem rátérjen a véletlen apropójára. Sosem mesél, sosem panaszkodik, sosem emlékszik. Valahol mélyen egy ideje azért sem tér ki semmire, mert úgy van vele, saját magát sodorja bajba vele, ha kétszer nem tudja ugyan úgy elmesélni a dolgokat. Az pedig gyengeség lenne, aminek se helye, se ideje ezen a lépcsőn, vagy az udvaron. Ezek azok a helyek, azon kevés megmaradtak az életében, amikbe úgy tud menekülni, hogy gondtalannak, szabadnak és önmagának érzi magát. Bár nem vallaná be, de talán ezt az egérke is okozhatja néha.
- Szóval rá szoktál kívánni a beszólásaimra, vagyis rám szoktál kívánni.
Hangsúlyozza ki az igencsak kiforgatott, de őt kellemesen szórakoztató részeket. Egyébként, ha valaki őt kérdezné, ő sem engedné. Ne tartson csak saját cigit, ne szerezzen mástól, neki csak legyen jó az, amit Jaden ad. Mert Jaden nem fogja bevallani, de nem akar ettől a helyzettől szabadulni. Azonban van, amit még ő sem tűr el. Érezhető, ám nem erőszakos mozdulattal fűzi ujjait a szőke csuklója köré, majd elhúzza a hajától.
- Van, ami külön privilégium…

TO: Eliza♠ WORDS: 435 NOTES: - ♠
[You must be registered and logged in to see this link.]  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
12
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 03.
▪▪ Korom :
17

»Hétf. Okt. 17, 2016 12:08 am Keletkezett az írás




[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
don't try to fight the storm
I watch you like a hawk I watch you like I'm gonna tear you limb from limb Will the hunger ever stop? Can we simply starve this sin?


Egy pillanatra meghat az a vigyor - egy pillanatra mintha az én hasamba is pillangókat telepítene, ahogy azt mesélik a hasonló helyzetekről. Egyetlen pillanatra. Egy pillanat elég ahhoz, hogy élet kezdődjön. Vagy véget érjen. Elég ahhoz, hogy kiessen a kezedből a jégkrém, vagy kiboruljon az üdítő a poharadból. Hogy a fodrász elrontsa a hajad, hogy eltévedj, vagy esetleg megtaláld a helyes utat. És elég ahhoz is, hogy az agyadba égesd a képet, melyet abban a pillanatban látsz; ami ebben a pillanatban is történt. Ezzel együtt pedig belekerült a "Lehetséges utolsó képkocka" mappába, és vezeti a listát - habár szoros az állás, ugyanis az összes képen ő van.
- Oh, dehogynem. A cigid jobban szeret engem, mint te a hajadat. Különleges kapcsolatunk van, ezer százalék, hogy nagyon hiányzom neki, ha nem vagyok az egyméteres körzetében - lehetne ez tökéletes leírás arról is, amit furcsamód én érzek vele kapcsolatban. És az is.
Tekintetemmel követem az összegyűrt cigarettásdoboz útját a kuka felé. Szép halál. Balladába illő, s nemes egyszerűsége miatt furakszik be a lehetséges utolsók közé. Ez sem különb, ez is egy Jaden-pillanat, amit elraktározok a zordabb időkre. Titkon talán azt is remélem, hogy nem lesz szükség rájuk, de a racionális gondolkodás inkább jellemző rám, mint a kislányos álmodozás. Jobb, ha raktározom a képeket.
- Ugyan már, Jade, annyira nem vagy ronda - jóízűt kacagok rajta, a saját viccemen, ahogy mindig. Ha más is nevet rajta, akkor már annyira nem is vicces. - Ki mondta, hogy meg akarom köszönni nekik? Majd ők megköszönik, hogy megtisztelem őket a társaságommal - megvonom a vállam, és újabbat szívok a cigarettából. Kaparja a torkom. A hideg kő a fenekem alatt tesz még egy lapáttal a rossz közérzetre, és összébb kell gömbölyödnöm, behúzni a vékony kardigánon a cipzárt, hogy ne kezdjen el rázni a hideg. Igazán nem lenne gond a levegő hőmérsékletével, ha nem volnék képes úgy harmincöt foknál úgy dönteni, hogy most már azért le lehetne váltani a hosszú nadrágot rövidre.
Felhorkantok, a szemeimet forgatom a beszólására, mégis akaratomon kívül mosolyodom el, alig észrevehetően.
- Igen, álmodban biztosan így van - na ja, meg az én álmaimban is. Csak ott. Azt nem igazán tudom kontrollálni. Ha magamnál vagyok, tudom, hogy tilos és fölösleges.
Mégis megbizserget, ahogy ujjait a csuklóm köré fűzi, s bár nem épp kellemes érzés, mégsem akarom, hogy elengedje.
- Egyszer úgyis copfba kötöm. Vagy jól összekócolom - elérem még az egyik ujjammal, rátekerek egy tincset, amíg lehet.




Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
7
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 06.
▪▪ Korom :
23
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Okt. 17, 2016 9:14 pm Keletkezett az írás



[You must be registered and logged in to see this image.]

Would you love a monsterman?
Could you understand, beauty of the beast?

Nehéz lenne meghúzni a határt Jaden esetében, mikor tud elveszni abban, ahogy a törékeny, mégis vad lányra néz, figyeli, szemléli, a mozdulatait, azt, ahogy a cigit felemeli, ahogy aprót csücsörít a füst kifújásakor, vagy ahogy gúnyos próbál lenni vele; és emellett jön az, mikor kihozza belőle Zoe azt, aki morogva, idegesen, már-már erőszakosan védi az igazát. Mintha védekezne saját maga az ellen, hogy bírja Őt. Bizony, nagyon is kedveli. Bár ezt az önvallomást egyelőre csúsztatja a határidőnaplójában. Valahova a megnyugvás és a tökéletes élet közé. Valahová a semmibe. Bárcsak elmondhatná, hogy minden fent említettet meg tud jegyezni, bármikor fel tud idézni, nincs így. Minden napra jön új, minden emlékre jön új, vagy változik kicsit. De az igazság az, hogy mindennél jobban koncentrál, hogy ne így legyen. És valahol egyszerre büszke és örül neki, hogy emlékszik rá, mikor első alkalommal meglátta és magával rángatta az udvarra a szőkét.
- Ez fizikai képtelenség, édesem. Te sem Őt hiányolod a legjobban, vérig is van biztos sértve.
Mondja, miközben a szépen megfogyatkozott cigaretta szálat két ujja közé fogva feljebb emelkedik mellé. Ránéz, aztán maguk elé, a lépcsőre, a korlátra; mindenre, ami oly lelombozó és oly élményromboló. Forognak a kerekek, annyi minden fordul meg benne, legszívesebben fogná a legfontosabb dolgait és elmenne, messze, valami jó koncertre, egy nyugis helyre, esetleg valami pöpec illegális versenyre. Persze visszatérve rá mit vinne. Cigit; tüzet; kaját; Zoet. De szép is lenne. De ahogy az utolsó eredményei kinéznek, egy darabig négy falat fog most nézni, nem mást.
- Ez csak természetes. Egy adonisznak születtem. – Mondja vigyorogva miközben hajába túrva még valami tessék-lássék pózt is felvesz. Nagyot slukkol, aztán majdnem meg is fullad, ahogy nevetni próbál és reagálni egyszerre. – Hmm. Azok az álmok…
Igen. Ő még rá is kontráz, hiába szánja poénnak, mind tudjuk, hogy mindnek a fele igaz. Vagy éppen az egész. Soha nem volt olyan lány, sőt, olyan ember se, akivel megtalálta volna a hangot két mondaton túl; olyan, aki értette volna legalább egy kicsit is; olyan, aki nem várja el, hogy szavakkal operáljon, mikor ő azokhoz annyira nem ért.
Vaknak kéne lennie és hülyének egyszerre, ha nem venné észre a mozgolódást, vagy azt, hogy a lány nyilván fázik. Egy kőlépcsőn ülnek, gyakorlatilag pizsamának is gyenge anyagú ruhákban, ősszel. Nem tudja, hogy a felkúszó szemöldöke, ahogy a lányra tekint tükröz-e bármit, nem kérdez rá, egyszerűen nem ő lenne, ha megtenné, ettől még cselekedni szokott, ha kussol is jó mélyen. Bár alaposan bezavar az összképbe a hajbuzerálás. Na_azt_nem.
- Persze, egyszer összekócolhatnánk egymást, jó alaposan. – Kacsint rá, miközben vállával aprót lök a lányon. Ő kifejezetten jól mulat ezen. Szüksége van erre, ezekre a pillanatokra. Amik idehúzzák a jelenbe, mutatnak neki valami kellemeset is, és nem taszítják át valami rosszba. A szőkére van szüksége ehhez. – Vagy kétszer… vagy háromszor…
Próbálja elfojtani a nevetést, miközben elengedte a csuklóját, kihúzva a hajából a kóborló ujjat. Talán, egyszer, van az a helyzet persze, de ettől még nem szereti és nem is engedi meg akárkinek.
- Csak tudod én béka maradok, nem vagyok herceg típus.

TO: Eliza♠ WORDS: 500 NOTES:  wííí  ♠
[You must be registered and logged in to see this link.]  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
12
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 03.
▪▪ Korom :
17

»Vas. Okt. 23, 2016 1:33 am Keletkezett az írás




[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
don't try to fight the storm
I watch you like a hawk I watch you like I'm gonna tear you limb from limb Will the hunger ever stop? Can we simply starve this sin?


A dohányzás jót tesz a környezettel. Öli az embereket. Nem mintha én nem halnék meg azelőtt, hogy ki tudná fejteni a kártékony hatását. Talán. Vagy talán nem fogok, talán tényleg a tüdőm rongálása lesz a vesztem. Akkor legalább elmondhatnám, hogy volt értelme. Van értelme valaminek, ha van eredménye, anélkül csak egy üres ígéret, még ha élvezetes is. Mint a se veled, se nélküled kapcsolatok. Azok a hülye macska-egér játékok, melyek nagy valószínűséggel úgysem fognak soha sehova vezetni, de azért mindig vannak, akik előszeretettel játszák. Kitűnő elfoglaltság azoknak, akik szeretnek megállás nélkül szaladgálni egy nevetségesen kicsi átmérőjű körben. Én utáltam. És akkor jött a kékszemű démon.
- Mégis honnan tudhatnád te, hogy ki hiányzik nekem? Vagyis inkább mi, ha már egy doboz cigiről beszélünk. És csak hogy igazad legyen, egy hatalmas doboz csoki ízű fagyi sokkal jobban hiányzik nála. Majd valahogy kiengesztelem, már ha szeretné - vágyakozva mordul fel a gyomrom a csokifagyi említését követően. Hiába, a kórházi koszt ehetetlenségben nem vetekszik apa rántottájával sem - ami nagyobb szó az Eiffel-toronynál. Van olyan időszak, amikor egy falat kenyér gondolatától is forog a gyomrom. Általában ez a hosszabb, és a feltűnőbb, amikor esélyem sincs azt hazudni, hogy egy szimpla autóbaleset miatt vagyok itt. És van az, amikor átsétálok máshoz kaját kunyerálni, mert a sajátom nem volt elég. Mint valami rossz bulímiás.
Halványan mosolyogva nézem el az arcát, és sehogy nem jut eszembe semmiféle frappáns visszavágás. Ugyan nem is gondolkozom rajt.
- Hát persze, hogy annak születtél - gúnyos hangnem mögé rejtem az őszinteségem, miközben fejem a másik irányba fordítva ellenőrzőm, hogy a Földön vagyunk-e még. - Mesélhetnél róluk, érdekelne - kuncogva fordulok végül vissza felé, fejemet oldalra megdöntve várom, hogy erre mit lép. Újabb slukk a cigarettából, s ezzel egyre fogyatkozik; utána pedig ki tudja, milyen ürüggyel maradok még kint vele, főleg, ha továbbra is ilyen feltűnően fagyok ide lassacskán. Vagy esetleg ha valakinek feltűnik a hiányom odabent. Sosem indolokják meg, miért, de nem szabadna kint lennem egyedül. Az egyedül alatt pedig sosem azt értik, amit én; hogy egymagamban bóklásszak a járókeretes néniket kerülgetve; hanem hogy fehérköpenyesek nélkül, valami normális emberi lénnyel társalogjak. A legutóbbi lebukást követő "Belül azért mégis tágasabb, Eliza" című regény sokadik fejezetében kiderült, hogy kifejezetten utálják, ha ez az emberi lény Jaden. Rábasztak, ha én meg imádom.
Készségesen vigyorodom el, ahogy a poénokon szokás, aztán leesik; a vigyor az arcomra fagy, és érzem, ahogy kipirul az arcom, mintha egy pillanat alatt megváltozott volna a véleményem az időjárásról.
- Szerintem egyszer sem jönne össze. Én túlságosan kócolhatatlan vagyok - kiöltöm rá a nyelvem, amint összeszedtem magam a kezdeti sokkból. Szívok egy utolsót a cigiből, majd minél messzebbre pöccintem tőlünk. Onnantól már rá lehet kenni az IQ-lájtos kismamákra, akik azt hiszik, hogy normális, ha nem teszik le a cigit a terhesség alatt.
Nézem egy darabig, ahogy füstölög, majd épphogy a szemem sarkából pillantok vissza Jadenre.
- Hercegből túl sok van. A békákat jobban szeretem.




Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
7
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 06.
▪▪ Korom :
23
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Vas. Nov. 13, 2016 7:15 pm Keletkezett az írás



[You must be registered and logged in to see this image.]

Would you love a monsterman?
Could you understand, beauty of the beast?

Ebben az ég adta szent pillanatban, amit nem mellesleg sok másikra becserélne, többszörözne, vagy ami tetszik, a lehető legelégedettebb vigyor kúszott az arcára, ahogy védekező, szinte felháborodott szavak ütötték meg a fülét. Nem kell hangnemet váltani, neki az is elég, ha a szavaknak súlyt adnak, hol komolyan, hol viccnek szánva. Ó, ugyan, Ő mindig, mindent – úgy érzi – jobban tud, nem érdemes ebbe a vitába belekezdeni sem, azonban Eliza más. Bátor, harcias már-már andalítóan vonzza az embert, hogy akarja őt prédájának. Nem vallaná be, hogy csak szeretné azt mondani, kiszámítható számára a lány, nem így van sajnos.
- Hát, tény, fagyihoz még sosem hasonlítottak Engem.
Megemelgeti még a szemöldökeit is a hatás kedvéért, majd pofátlan módon méregeti a szőkét. Nem szól, nem kérdez, nem válaszol, egyszerűen csak hol a komor lépcsőt, hol a lányt nézi. Utóbbi már-már túl felemelő látvány is. Szereti ezt a látványt – imádja. Ilyenkor elgondolkodik, megfordul a fejében többször is, hogy vajon akkor is így lenne-e minden, ha teljesen nyílt lapokkal játszanának. Ha nem csak nevek, arcok és rosszmájú vagy csípős megjegyzésekből állnának; lenne történet, ismeret, tudás mögötte. De a rút igazság, hogy pont azért nem hagyja magát ilyenre vágyni, mert ő maga nem akarja, hogy bárki rájöjjön arra, milyen nyomor várhat rá az elkövetkezendő évekbe. Ki tudja, mikor hatalmasodnak el tünetek, amikkel kicsiben már most is küzd. Évek. Igen, azok még vannak, de nem mindegy milyenek.
- Az ilyen istenségek nem adják ki titkaikat, szöszi. Legalábbis nem ilyen körülmények között.
Megköszörüli a torkát, ahogy az utolsó résznél egész közel hajolva szinte a fülébe mormolja a szavakat. Ó ugyan, tinédzserek, perzsel a levegő egyébként is, Jaden pedig szereti ezeket a helyzeteket többszörösen meglovagolni. Illetve hát, nem csak a helyzeteket imádja. Khm. Egészséges ebben a tekintetben, ha fejben néha igen betegnek is tűnik. Mondjuk erre nagyban rátesz, hogy nem kenyere a kedélyeskedő normalitás az emberekkel. Az annyira nem Ő.
- Tudod, olyan nincs, hogy lehetetlen. Nekem nincs. Most pedig…
Az utolsó szavaira nem is reagált, csak vigyorogva felállt, és elé lépett, majd ép kezével Zoéért nyúlt, és ellentmondást nem tűrve állította talpra a lányt. A szemeibe nézett, ahogy a kezét fogta továbbra is elvigyorodott, ó, bizony, kiszúrta a korábbi kis elpirulást. Aztán maga után irányítva elindult egy másik folyosón befelé, nem azon, ahol a maguk kórtermei felé vehetnék az irányt. Célirányos volt, mikor pedig hátranézett, csak bekötött keze mutatóujját a szájához tartotta, jelezve, hogy maradjon csendben… és bízzon benne.
- Csak várd ki, hercegkisasszony.
Pár kedves mosoly után egy-egy nővérkének, hirtelen benyitott egy kórteremben, ahol szabályosan otthonosan kezdett mozogni. Nem mondott róla semmit, egyből a kis oldalsó szekrények felé ment, elhagyva a mosdókagylós részt. Egy hűtő bújt ott meg, ami nem akármit rejtett: csokifagyit. Kivette a dobozt, a lány kezébe nyomta majd elindult kifelé.
Vagyis indult volna. Egy kevésbé ismeretlen orvos közeledett, így rávágta az ajtót és kivárt kicsit. Ahogy csendben hallgatózott az ajtón kívülre kék szemei Elizát kutatták. Talán túl sokáig is időzött rajta, el is engedte az addig szorított kezét majd a kilincshez nyúlt, és kilépve maga után hívta őt is. Hazudna, ha azt mondaná szerencséje volt; mondjuk azt, tudta, hogy jól jön, ha felméri kinek és mi van a kórházban. Bár rá nem szorult volna, kifejezetten élvezi ezeket a belső akciókat. Kifelé menet az egyik ételhordó kocsiról lenyúlt két kanalat is, amit a zsebébe csúsztatott, még visszafelé tartottak.
- Látod, nincs lehetetlen…szóval, kócolhatatlan, mi?
Vigyorogva nézett a csokifagyira, majd a szöszire. Ha választhatott volna, ő inkább a hölgyeményt kóstolgatja, de mindennek megvan a maga ideje, nem igaz? Ő meg mi mást csinálhatna itt, mint türelmesen játszadozik és vadászik.

TO: Eliza♠ WORDS: XXX NOTES:  bocsánat a késésért pirul   ♠
[You must be registered and logged in to see this link.]  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
12
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 03.
▪▪ Korom :
17

»Pént. Nov. 18, 2016 10:09 pm Keletkezett az írás




[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
don't try to fight the storm
I watch you like a hawk I watch you like I'm gonna tear you limb from limb Will the hunger ever stop? Can we simply starve this sin?


Mit csinálnánk most, ha normálisak lennénk? Külön-külön valahol biztosan ellennénk, de együtt? Ugyan, semmit. Lehetnénk mondjuk szomszédok. Te lehetnél a népszerű, idősebb srác, akit minden nap kibeszélek a legjobb barátnőmmel - mert normálisan valószínűleg nekem az is lenne. Talán lehetnénk köszönőviszonyban. Én oda-vissza lehetnék érted, mint a tinilányok nagy része Justin Bieberért, te meg néha nevethetnél rajtam egy jót. Nem történne semmi különös. Vagy akár az is lehet. Talán akkor sem lennék titpikus tinilány, talán megmaradnék Elizának, talán úgy lennénk, mint most. Talán ez a sorsunk. Miért, te talán hiszel a véletlenekben? 
- És én sem hasonlítalak, nehogy azt hidd. Akkor már inkább gumicukor lennél. Vagy nutella - oldalra döntöm a fejem, s arcát fürkészem, mintha mérlegelnék. Valójában nem kell. Kétség kívül ő a fagyi, a cigi, még a gumicukor meg a nutella is, mindenféle jó, amit egy kicsit is szeretek, de legfeljebb titokban élvezhetem, amíg itt vagyok. És itt vagyok. Itt vagyunk mindketten. Illik hozzám a hazugság, előszeretettel élek is vele sokszor, mégsem állítanám, hogy sosem érdekelt, Jaden miért van itt. Ahogy telik az együtt töltött idő, egyre jobban furdalja az oldalam a kíváncsiság, némi aggodalommal megfűszerezve. Ő is mindig itt van - ahogy én, de tudok már annyit a saját helyzetemről, hogy felismerjem, akit szintén kínoz. Jobb híján néha kitalálok olyasmit, hogy szimplán csak szeret itt lenni. Akkor sem kérdeznék rá, ha fizetnének. Ha akarná, hogy tudjam, elmondaná.
- Semmit nem érsz el a titkolózással, a hercegnők átalában elérik, amit akarnak -sejtelmesen mosolygok rá egyet, mielőtt finoman arcára ütnék, nemtetszésem kifejezve a megszólítás miatt. - Ne hívj szöszinek, idegesítő - pont úgy hangzik, mintha az üresfejű libád lennék. Voltam már üresfejű liba, a focicsapat kapitányának kétnapos barátnőjeként, amikor még járhattam iskolába. Nem hiába tartott csak két napig. Megegyeztünk. Nem raboljuk tovább egymás idejét, ha elterjesztheti, hogy lefektetnie azért sikerült. Én még ott sem erősítettem azok táborát, akiket érdekel, mit gondolnak róluk mások. Tőlem azt is hihetik, hogy azért lettem magántanuló, mert bekaptam a legyet.
- Elfelejted, Drága, hogy én másik fajta lehetetlen vagyok. Olyan, amire még a te emberfeletti bájaid sem terjednek ki - persze, álmodozz csak erről, Eliza... Talán megoldható lenne, ha nem ezen a bolygón születtem volna.
Értetlenül bámulok rá, ahogy talpra állít, s miközben próbálom kitalálni, mit akarhat, egy pillanatig elfelejtem követni. Aztán felocsúdva úgy megyek utána, mint egy palotapincsi; semmi okom a bizalmatlankodásra, még ha nem is tudom, hova a fenébe akar vinni. Mondania sem kell. Bízom benne. Árnyékként követem, körül sem nézve, elvégre az első két pillantásból tisztán megállapítottam, hogy én biztosan nem jártam erre azelőtt. Fölösleges lenne bámészkodni. Sok időm van ugyan, elég ahhoz, hogy bebarangoljam az egész épületet kétszer, de egyszerűen csak nincs kedvem. Soha. Jobban érzem magam, ha be vagyok zárva négy fal közé - az a megszokott környezetem. Kivéve, ha Jaden is a közelben van. Mellette nem kellenek a falak.
Ketten maradunk egy helyiségben, s én épp elkezdenék méltatlankodni az iménti hercegkisasszonyozásért, mikor előkerül a fagyi. Nyelvem hegyén akad a szó, úgy nézek rá, mintha legalábbis maga Kurt Cobain állna előttem feltámadva. Igyekszem minél gyorsabban eltűntetni az imádatot az arcomról, mielőtt röhejessé válna. - Szóval direkt vezettél rá a csokifagyira, hogy aztán megmentősdist játszhass? - csak mert ha igen, akkor rohadtul bejött. Ahogy azelőtt annyiszor, legszívesebben most is a nyakába ugranék. Hülye hormonok, hülye kód.
- Oké, ezt a kört most megnyerted. Most már visszatérhetek a cigid hiányolásába főállásban. És igen, ez még nem volt elég egy kócoláshoz - rávigyorgok, majd a már ismerős területre visszaérve körbepillantok, ismerősebb arcok után kutatva, akik esetleg vissza akarnának tessékelni a falaim közé, ha megpillantanak. Balszerencsémre nem futkos itt sok padlócirkáló szöszi. Megkönnyebbült sóhajjal nyugtázom, hogy sehol senki, majd ügyesen kilopok egy kanalat Jaden zsebéből. - Meg is esszük ma még, vagy azért hoztad, hogy nézegessük, míg el nem olvad?




Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 4:58 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
tides will bring me back to you;; jaden & eliza
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: