Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

Dimitri Grigorenko

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

▪▪ Hozzászólások száma :
3
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Sep. 28.
▪▪ Tartózkodási hely :
⇻ sydney, of course

»Vas. Okt. 09, 2016 3:46 pm Keletkezett az írás




⇻ dr. Havilliard and dr. Jarrah


– Most úgy őszintén, gyerekek – pillantottam megvető lesajnálással kényelmi pozíciómból, mit akár rozé aranyból öntött, s megannyi gyémánttal felcirádázott trónnak is nevezhettem volna a rideg patológiai boncolótermének berendezési tárgyai között, a fémasztal fölött görnyedő társaimra. Védőfelszerelésük totális álcája mögött is jól ismertem vonásaikat, s tétovázó, hozzá nem értő mozdulataikból könnyedén sikerült beazonosítanom őket. Egyiknek sem kerestem szeme világát, amelyben lángként buzgó koncentráció égette fel a felesleges külvilágot, beleértve engem is. Ótvar unalomtól borzongtam meg, amint rájöttem, hogy felgyülemlett energiáimat, miket az ostoba társaság szakszerűséget gyalázó igyekezetéből gyűjtöttem akaratlan, nem fárasztotta ki a kézfejtördelés, de még a láblóbálás sem. – Mikor boncoltatok utoljára? Anatómián?
Nem voltak restek elvéthetetlen megfigyelő képességem világra vajúdott feltételezését helytállón alátámasztani.
Anatómián.
Egyre türelmetlenebbül nyöszörögtem ültemben, míg a delikvensé avanzsálódó gyakornoktársaim a magukkal citált vaskos szakzsargonnal beszőtt tankönyvet lapozgatva keresték-kutatták a feltárás részletekbe menően kizsigerelt elméleti síkon történő, leírt folyamatát.
– … a tízes pengét használjátok.
Hangzatosan csaptam homlokomra, mikor fény gyúlt a sötétségben szavaim nyomán. Úgy kaptak a lemeztelenített mellkashoz, hogy megejtsék az előírt Y-metszést, mintha lábukkal az irányomból futó benzinnek csíkján tapostak volna, s pont, mint az isteni ihlet, mely egy feljebb való humanoidtól érkezett, szikraként pattant a gyúlékony anyag idegrostjaira, tovább áramoltatva a nagyra becsült tudást, mely polipcsápokon kapaszkodott fel a szánalmas végtagokon.

Az éjszakai ügyeletbe osztott gyakornoktársaimnak nem az volt a legnagyobb szerencséje, hogy illegális kihágásukhoz a szürkület után érkező unalom engem is asszisztálásra csábított, hiszen ha rajtam múlik, a szerencsétlen gyakorlatozásukkal lassú kínhalálba hajszolhatták volna a már amúgyis életmentő műtéti beavatkozások sorával meggyötört fizikai valót. Sokkal inkább azért sóhajthattak fel megkönnyebbülten, velük együtt a páciens is, mert Mr. Clarksont nem ölhették meg még egyszer.

* * *

Időközönként csipogónkra befutott egy-egy hívás, melyeket várakoztatás nélkül kellett ellenőriznünk. Az asztal oldalán álló társaság így meg-megváltozott, csak a kívülálló tábort erősítő valóm volt állandó. Én és unalmam, én és az uborkás szendvicsem, én és az epres müzliszeletem, vagy én és az automatából hozott cappucino.

A titokban eltulajdonított betegnek már mit sem számított, de az én szaglószervemnek nyálkahártyáján sorjázó érzékeny csillókat kimondhatatlanul zavarta az émelyítő bűz, mely a belekből a testüregbe szivárgott sárnak volt elválaszthatatlan fizikai velejárója. Melyik barom vágott bele a vastagbélbe?
Natalie feljajdult, hiszen a szemüvege félrecsúszása eredményezte a pechszériát, minek lépései úgy néztek ki, hogy amíg vérben úszó alkarjával vissza akarta igazítani vastagkeretes szemüvegét, ellenkező kezében elmozdult a szike, s a műanyag kesztyűn túl még bőrét és a bél hámját is megsértette. Talán fertőzést is kapott az idegen anyagtól?
Még azt is megérdemelte volna ez az ügyetlen szuka.

Mindig éhes gyomrom megfeledkezett egészséges működési elvéhez való ragaszkodásáról, s ahelyett, hogy továbbra is a test energiaháztartásának szükséges mennyiségét anyáskodón magába fogadta volna, most csak arra várt, hogy megszabadulhasson a savval kezelt bolyhok falai között rekedt vacsoraadagtól. Ellenem harcolt. Ellenem, s létfenntartásom ellen.

Nem tudtam tovább nézni, ahogy a műtétekről való kizárás mentális degradációja miatt ezek hárman tovább erőszakolnak egy holttestet. Míg sértett gyerekként keseregtek, s az engedélyükkel játszottak az alagsorban, egy hulláért, s a belső szervek látványáért, érintésért, kockáztatva azt, én kezembe véve az irányítást, egy sokkal járhatóbb, s könnyebb, bántó szagoktól mentes övezeten átvezető ösvényt akartam bejárni. Megvolt a választásom.
Tudván, hogy az egésznapos közös munkám dr. Tyliann D. Millerrel, a neurológus főorvos alatt dolgozó dr. Malik N. Jarrah rezidensével bimbózó szimpátián alapult, úgy gondoltam, felkereshetem társaságát, s megtagadva önön szenvedélyemet, halálát, s vágyam beteljesedését elodázva, felkínálom magam, hogy cserébe néhány műtétért kihasználjon.
Visszautasíthatatlan ajánlatnak tetszett.

dr. Miller elanyátlanodottabb volt, mint az életem emlékekhez kapcsolt időszaka alatt pucér fedetlenségemmel szembesülő férfiaknak legtöbbje. Mondta, hogy „ú” és, hogy „á”, de még az „ó”-kat is gyakorta formázta meg ajkával, miközben egyre több került le rólam, s végül már azon kapta magát, hogy anyaszült meztelenül – ahogyan Aphrodite lépett ki a kettényíló fésűskagyló sarkig nyitott szájából – ülök ölében, lágy ritmusra ingatva csípőmet.  
Valóban képtelen volt rá, hogy aggályos érveket felsorakoztatón ragaszkodjon az orvosi hierarchiához, megtagadja a gyarló ember kéjmámoros áhítozásának tárgyát magától, s tiszteletben álló orvosa legyen az intézménynek, kinek szeme előtt kizárólag munkája lebegett. Házas ember létére dr. Millerbe kevesebb önmegtartóztatási szándék szorult, mint belém, aki már két hete nem kapta meg a nyomorúságos testiségtől a valós kielégülést.
– Lehet, hogy nem dr. Jarrah irodájában kellene ezt, Blake.
Óvatos kis feltételezés volt, s mire kimondta, szinte már meg is bánta a szavakat. Hangsúlya tele volt reszketeg bocsánatkéréssel. Páni félelem kerítette hatalmába, mire még szikár ujjaival is olyan mélyen mart bele meztelen derekamba, hogy a tíz pontból kifutott az éltető vér. Mitől félt? Hogy itt hagyom? Hogy meggondolom magam? Hogy nem találna rajtam kívül mást, aki testiséggel fizetne a holnapi műtétért, amin a gerincüknél összenőtt sziámi ikreket fogják elválasztani? Ott akartam lenni szemben vele és dr. Jarrahval. Az évszázad legvártabb operációjáról volt szó. Nem nézhettem a gallériáról. Túlságosan alacsony voltam, s az elém tolongók eltakarták volna előlem a kilátást. Nem vághattam át sorban a nyakukat, hogy vért a világra pulzáló nyaki vénájával foglalkozzon az összes.
– Mi a probléma, Tyliann? Szerintem dr. Jarrah gurulós bőrfoteljénél keresve sem találhatnánk jobbat. És azt mondta, hogy műt. Gyakorol a holnapi szétválasztásra. Miért is jönne ide? Felkészültnek kell lennie. Nekünk is rá kell készülnünk egy ilyen neves eseményre.
A mondatok vége lopott csók-kortyokkal veszett a férfi eltátott ajkai közé. Konstatálva, hogy ez az apró részletbeli nehézség nem akadályozott semmiben, gyengített két markának satuszerű szorításán, s végtére is kikapcsolva mobiltelefonját, ő maga is átadta magát a lehetőségnek, mi csak egyszer ragadja magával az embert az üres folyosón sétálva.
Sóhajaim közül csak az utolsó fordult át elégedetlen tüntetésbe, mely akkor szakadt fel csókokkal vörösre duzzasztott számból, mikor dr. Jarrah Malik hanyag eleganciával, s komfortos hozzáértéssel belökte azt.
Talán nem csak én, de még dr. Miller is kizárásra kerül a műtétről?
A franc. Rossz férfit pecáztam ki. Felesleges önmegtartóztatásomnak senki nem mondd majd köszönömöt.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
4
▪▪ Hírnév :
2
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 01.
▪▪ Korom :
30
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Okt. 10, 2016 5:44 pm Keletkezett az írás



A műtőben néma csend uralkodott, leszámítva a gépek halk duruzsolását, az életet jelző készülék egyenletes csipogását, s a hófehér falra szerelt, hatalmas óra mutatójának kattanását. Még a lélegzetvétel is alig hallatszott, s a galérián ücsörgő, lelkes gyakornokok is izgatottan figyelték, ahogy az egyik kiválasztott - név szerint Amanda Sheridan – elválaszthatta szikéjével a nem túl nagy tumor részét az agykéregtől.
Az aneszteziológus, de még a műtéti asszisztens is feszülten figyelte, hogyan is engedhetem egy gyakornoknak, hogy efféle bemetszést hajtson végre. Biztosan azt gondolták, hogy őrült vagyok, amiért engedem egy gyakornoknak ezt a tevékenységet, de egész máshogyan gondolkodtam a tanítás módszereiről.
Mindvégig ott álltam mellette, koncentráltam, s óvatosan, halkan suttogtam a vezényszavakat, hogy Amanda pontosan tudja, milyen lépések következnek majd.
- Nagyon jó, óvatosan, ne remegjen az a kéz, nagyszerű. Most vegye a fogót, óvatosan emelje ki a darabot. – S közben természetesen már egy érszorítóval léptem közbe, s szívást kértem a területről, hogy Amanda biztosan végezhesse munkásságát. Asszisztáltam a gyakornokomnak, aki bár érezhetően remegett, s megküzdött a félelmével, tökéletesen hajtotta végre a kért feladatot.
- Jól van, lépjen most hátrébb, és figyeljen rám, nézze a mozdulataimat. Eddig mindent rendben csinált, most azonban figyelje meg, hogy egy ilyen eltávolító műtét során hogyan kell eljárni. – S visszavéve a pácienst, ügyes kezekkel, nagyon óvatosan folytattam a műtétet, mely még további fél órát vett igénybe, s minden gyakornok és résztvevő figyelmét kellően lekötötte.
- Láthatóan nem sérültek az agy ezen részei, most már csak össze kell varrni. – S azzal megkezdtem a seb bezárását, lassú, komótos, mégis precíz mozzanatokkal műtöttem, amikor váratlanul berontott hozzám az egyik rezidens, ezzel megzavarva a csöndet.
- Doktor úr, súlyos koponyasérültet hoztak, azonnal meg kell néznie.
Szigorú pillantásomat a rezidens íriszeibe fúrtam, miközben felegyenesedtem a betegem mellől.
- Szóljon doktor Millernek, ezért van a helyettesem, hogy az efféle esetekben ő hozzá forduljanak. – Ismét el akartam mélyülni a feladatomban, hogy befejezzem az utolsó néhány öltést, ám a fiatal férfi ismét félbe szakított.
- Elnézést főorvos úr, de ez nagyon fontos, és sehol sem találjuk doktor Millert. – Kétségbeesve fúrta tekintetét barnáimba, s mintha csak elárulta volna egy kollégáját, zavartan nézett körbe a helyiségben, ahonnét már minden szempár reá szegeződött. S míg odafönt, a galérián összesúgtak az ifjoncok, addig az aneszteziológus is halkan búgott valamit az asszisztensem fülébe. Mintha mindegyikük ledöbbent volna társuk jelzésén.
- Sehol? Akkor keresse kétszeres erőbedobással! A fenébe is…jövök, de ajánlom, hogy sürgős legyen az eset, különben beszélek a maga felettesével dr. Morgan. Traumatológián van, igaz? Miért nem nézték meg a beteget? – Rosszallóan rivalltam a férfire, miközben a bemosakodó szoba közepén megváltam műtős-szettemtől, lehúztam gumikesztyűimet, majd azok után a maszkom is a kukában landolt.
Sietős léptekkel haladtam a sürgősségi osztály irányába, majd a kísérő rezidens irányítására befordultam a kijelölt kezelőbe, ahol egy nővér már steril gumikesztyűkkel várt, s azokat gyors mozzanatokkal húzta a kezeimre.
- Vérnyomás, pulzus? Hemoglobin szint? – Dobáltam a szavakat, miközben a beteg fölé álltam, s szemügyre vettem a fejsérülést, mely láthatóan nagyon csúnya volt, tekintve, hogy egy fémcső állt ki a férfi fejéből.
- Azonnal CT-re, műteni fogjuk, de muszáj röntgen és ct vizsgálat, hogy lássuk a sérüléseket. Ezt Önök is el tudták volna végezni, dr. Morgan. – Nyomtam meg a nevét, majd mérgesen hagytam magam mögött a helységet, s fáradtan indultam az irodám felé, hogy egy újabb műtét előtt kicsit felfrissítsem magam, és még bedobjak egy kávét.
- Hé, nem látta dr. Millert? – Menet közben leszólítottam a szemből érkező főnővért – aki felügyelt az osztályomon történő eseményekért-, Mathild azonban nemlegesen rázta a fejét, s tovább sietett.
Nem kedveltem ezt az idős nőt, mindig csak ráncolta a homlokát, a szemeit forgatta, s felsőbbrendűnek képzelte magát, csak amiatt, mert már közel negyven éve szolgálta a kórházat, s magán viselte a főnővéri plecsnit. Újat akartam helyette, de a gondolataimat ezúttal Miller foglalta le, s az a düh, amit a rezidensem miatt éreztem.
Még a fejem is megfájdult, aspirinre volt szükségem, emiatt megszaporáztam lépteimet az irodám felé, de miután kinyitottam az ajtót, s feltűnt előttem dr. Miller, s az ölében vonagló dr. Haillvard…nos, minden képzeletemet felül múlta, s döbbenet hálójával szőtte át arcomat.
- Szóval itt van dr. Miller. Az én irodámban. – Utóbbit megnyomva igyekeztem nyomatékosítani a párosban, hogy konkrétan az én iróasztalomat, s az én bőrfotelemet használták ahhoz, hogy kiéljék egymáson a testi örömöket.
Pillantásom akaratlanul is végig siklott a pucér gyakornok hölgyön, akinek hosszú lábai, s kerekded formái is észvesztően hatottak rám.
Kár, hogy az illúziót rombolta dr. Miller, aki levegő után kapdosva, azt sem tudta, hogy hirtelen hová rakta a farkát.
- dr. Miller, azonnal várják a sürgősségi osztályon, remélem tudja, hogy merre van és nem kell elkísérnem. – Mérgesen fúrtam íriszeimet a férfi tekintetébe, dühített, hogy a kollégám, s egyben beosztottam képes volt ráhajtani egy gyakornokomra, akinek egyébként is a műtőben lett volna a helye.
- dr. Havilliard - Nevén szólítva a kolleginát, közelebb lépdeltem hozzá, s elhajolva mellette - nem zavartatva magam a pucérságától, a bőrfotel karfájáról emeltem fel csipkés franciáját, majd az ujjamon megpördítve, arca elé lógattam a ruhadarabot.
- Úgy látom, rendkívüli tehetséggel bír, ha nős férfiakat kell kicsomagolnia az öltönynadrágból, de...- Ismét végig pillantva pucérságán, íriszeimet végig vezetve ölén, hasának vonalán, kerekded idomain, végül tekintetemet íriszeire függesztettem.
- Örülnék, ha a szike forgatásában is ennyire jártas lenne. Nálunk nem az számít kedvesem, hogy mi fér a szájába, sokkal inkább az, hogy milyen kézügyességgel bír a műtőben. - Rezzenéstelen arccal álltam tekintetét, s tovább folytattam.
- Fél perce van arra, hogy összekapja a holmiját, és eltakarodjon az irodámból. A holnapi sziámi műtétre pedig küldje be hozzám Amandát, az ajtót pedig csukja be maga után. - Ellépve a nő mellől, mindezt már csak anélkül mondtam, hogy felé fordulnék. Ehelyett célba vettem az ablakomat, hogy láthassam az elénk terülő panorámát, s közben a párkányban elhelyezett kávéfőzőhöz nyúltam, hogy lefőzzem maamnak a kiérdemelt feketét.
Vissza az elejére Go down
 
Blake & Malik
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: