Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Nathaniel Vinter

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Share | 
 
Vivian & Wolf ○ [Wolf apartmanja]
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
4
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Sep. 29.
▪▪ Tartózkodási hely :
○ sydney

»Szomb. Okt. 15, 2016 9:21 pm Keletkezett az írás



Yeah, I'm the Wolf
but this wolf loves you♥


Az emberi test fő részei közé tartozik a caput - fej, a cervix - nyak, a truncus - azaz a törzs...

Wolf Maddox újfent - immár talán már hatodjára -, húzta át az eddig leírt szöveget, hogy aztán a szoba másik végében lévő szemetesbe hajítsa az összegyűrt galacsint, egy elegáns mozdulat kíséretében. Mi tagadás, kezdte egyre jobban elveszíteni a türelmét, már ami az esszéjét illeti. Eddig sosem jutott tovább a második bekezdésnél, és habár a leadási határidő vészesen közeledett, egyszerűen nem tudott egyetlen épkézláb mondatot se összehozni. Az ihlet nem jött úgy, mint általában, emiatt pedig ismét felgyülemlett benne az a régi és pusztító erejű feszültség, amit igyekezett oly' buzgón elkerülni. De a végletekig nem állhatott ellen az igazi természetének, mindannak ellenére, hogy próbálta óvni Vivit attól az idegbeteg Maddoxtól, amire valójában még ő maga sem volt túlságosan büszke.

Egy mély sóhaj kíséretében ejtette le elrágott tollát az előtte lévő dohányzóasztalra, majd tornázta fel magát ülő helyzetbe, próbálva nyugalomra inteni azon idegszálait, melyek próbáltak lázadni akarata ellen. Elméje mélyéről előhúzta azokat az emlékképeket Viviről, mikor kedvese gyönyörű bőrét elcsúfították azok a rőt kék-zöld foltok. A foltok, melyeket Wolf okozott neki, s melyek láttán mindig egyre jobban és jobban utálta magát. Sosem szánt szándékkal bántotta a fiatalabbat; az agya  néha egyszerűen csak eldurrant, és az adott pillanat tört része alatt már meg is történt a baj. Utána pedig már hiába bánkódott és gyűlölte magát miatta, hiába könyörgött bocsánatért a kedvesétől, Vivi pedig hiába ölelte magához, mintha mi sem történt volna... Azt a hatalmas önvádat semmi sem tudta Wolfból elűzni. Hiszen ha tehette volna, inkább csomagolja magát egy kényszerzubbonyba, hogy ne tudjon mozogni, minthogy bántsa Vivit! És mégis, újra és újra megtette. Olyan volt ez, mint egy folyamatos körforgás, a sors egyik ocsmány tréfája, mellyel büntetni szerette volna a legidősebb Maddox csemetét.

Egy elkeseredett sóhajjal túrt bele hajába, hogy nagyjából a helyükre igazítsa az összekuszált tincseket, majd felkapva az előtte heverő orvosi tankönyvet, indult el a konyhába, ahol Vivit sejtette. Meztelen talpai alatt halkan csattogott a járólap, ahogy a nappaliból kifordult a folyosóra, onnan pedig befordult az amerikai stílusú konyhába. Ahhoz képest, hogy mindössze csak ketten lakták ezt a gyönyörű apartmant - legalábbis azóta, mióta a csábos kis fiatalabb öntörvényűen beköltözött (Nem mintha ezt Wolf annyira bánta volna, sőt!) - az egész túlságosan nagy volt. Ám az idősebb számára ez fel sem tűnt, mikor Vivian jelenléte betöltötte a szobákat, szinte életet lehelve beléjük. Így volt ez most is; ahogy meglátta a fiatalabbat a kávéfőző körül szorgoskodni, ahogy az általa kért feketét készítette, akaratlanul is egy mosoly kúszott az ajkára. Nem volt benne semmi farkasos... Lágy volt és szerelmes. Amit hiába szeretett volna, sosem tudott megmutatni a kedvesének, pedig Isten a tanúja annak, hogy Wolf Maddox próbálkozott. Annyiszor próbált már olyan igazán romantikus lenni, legalább egyszer a rohadt életében, de sosem jött neki össze. Ebben a pillanatban is; habár lágyan ölelte át a kisebb derekát, miután megközelítette, és a csókja is ugyanolyan édes volt, amivel a másik nyakát kényeztette, a hangja ugyanolyan durva, szinte már érzelemmentes maradt, mint mindig. S mint már annyiszor, Wolf újfent elátkozta magát emiatt.

- Baba, már mióta várok a kávémra... Komolyan ennyire bonyolult elkészíteni egy rohadt feketét?


darren criss. @ shine
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Okt. 20, 2016 12:33 pm Keletkezett az írás



Chew chew chew chew chewing gum...

Hogy miért ezt állította be csengőhangjának? Azt még maga sem tudja. Hisz nem is szereti ezt a dalt, túl nyálasnak, túl cukinak tartja; egy kicsit talán még arra a régi Vivire is emlékezteti, aki egykor volt. Mégis, ma - furcsa módon még csak elsőre - hallgatja végig halkan dúdolva a dalt, míg a telefonja kicsörög. Megint Ő hívja. Tudja, anélkül is, hogy megnézné a készülék kijelzőjét, hisz egyrészt más nincs, aki ilyen időben zargatná őt, másrészt pedig csak neki állította be ezt a dallamot. Így a telefon csak rezeg és zenél a konyhapulton, ami mellett Vivi is ott áll, rátámaszkodva. Pontosabban  szinte már áll rajta, tekintve, hogy nem épp a legmagasabbra nőtt, sőt, elég kicsinek számít a maga 163 centijével. A kávét pedig miért is ne a  szekrény legmagasabb polcára kell tenni. És hiába nyújtózkodik a fiatal, csak nem akarja elérni. Ekkor kezdte el dúdolni a csengőhangját is. Mintha attól csoda történne, és hirtelen magasabbra tud nyújtózkodni, mint amire a fizika, a biológia és a természet összes törvénye alapján nem lenne képes. Már az egyik térde is a pulton pihen, a másik pedig csak úgy lóg a semmiben lefele. Annyira koncentrál, hogy már a nyelve hegye is kilóg.
Már szinte beköltözött az apartmanba. Legalábbis már majdnem minden cucca, tankönyvei, ruhái kilencven százaléka, meg egyéb értéktárgyai már ott hevernek a lakásban szanaszét. És már nem is tervezi, hogy visszaviszi őket. Szép lassan már teljesen ide fog költözni. Már most is ideje nagy részét itt tölti, talán csak a hétvégéken megy haza. Persze ezt ő nem bánja; és tudja, hogy Wolfot sem zavarja. Máskülönben már rég két lábbal rugdosta volna ki őt. És hiába mondja mindenki, hogy nem jó az neki, hogy itt lakik, költözzön haza, hagyja őt el, minden szó süket fülekre talál. Nagyon makacs, ha erről van szó. Mert tudja, hogy Wolf legalább annyira szereti, mint ő a másikat. Ezt persze mások nem így látnák. Hisz ha tényleg szereti a fiatalt, akkor nem gazdagodna újból és újból színes foltokkal. De Vivi tudja, hogy az sosem szándékos. Néha elveszíti a türelmét, és erre gyakran ő is rásegít; teljesen megérdemli. Nem tud rá haragudni, nem tudja utálni. És legfőképp nem tudja elhagyni őt.
- Megvan!! - egy diadalittas vigyor is kiül az arcára, mikor végre vékony ujjai között tarthatja a kávét. Azonnal le is pattan a pultról, hogy végre el tudja készíteni, amit már vagy tíz perce kért. Abban a pillanatban halkul el a telefonja is, de nem is nagyon foglalkozik vele, halkan dúdolgatva főzi inkább a kávét. És ekkor hallja meg Wolf közeledő lépteit is, de mire megfordulna, hogy rápillantson, már a karjai a dereka köré fonódnak, és az ajkait is megérzi bőrén. Megremeg. Mindig ezt a reakciót váltja ki belőle; s hiába az a hangnem, amit mindig megüt vele szemben, egyszerűen nem tud tartani tőle, sőt... Egyre jobban bújik bele az ölelésébe.
- Én csak... A legfelső polcon volt a kávé és nem akartalak zargatni, hogy vedd le szóval egyedül kellett megoldanom. - mosolyodik el, ahogy felpillant Wolfra, majd tekintete a pulton heverő telefonra téved. Mert megint elkezd csörögni.

Chew chew chew chew chewing gum...

Farkasom <3
# WORDS
Szeretlek cica, remélem megfelel <3
the color ring that resembles me
Vissza az elejére Go down

avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
4
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Sep. 29.
▪▪ Tartózkodási hely :
○ sydney

»Vas. Jan. 22, 2017 11:43 am Keletkezett az írás



Yeah, I'm the Wolf
but this wolf loves you♥


Isten láthatja lelkét Wolf Maddoxnak; azt, hogy ő mindig próbálkozott. Sok mindenben és sokszor, s voltak helyzetek, amikor erőfeszítései célt értek, ám akadtak olyanok is, ahol csúfosan elbukott. Az utóbbi csoportba tartozott a kapcsolata az ő drága kis szerelmével, hiszen hiába mondtak mások teljesen mást, ő fülig szerelmes volt Vivianbe. Csak éppen sehogy sem tudta kimutatni ezen érzéseit, s ahelyett, hogy szerelmes és lágy szavakkal illette volna a pöttöm fiút, ajkát csak durva mondatok hagyták el, kezei pedig önkéntelenül okoztak fájdalmat. Így volt ez már mióta; mégis mind a mai napig együtt voltak valami hatalmas csoda folytán, amiért valójában Wolf csak hálát adhatott az égieknek. Lássuk be: nem csodálkozott volna azon, ha Vivi elhagyja, teljesen megértette volna, ám bár az biztos, hogy lépett volna ellene. Nem is a legszebb módszerekkel. Azonban a kicsi nem hagyta volna magára; nem tudta volna. Szükségük volt egymásra, ezt pedig mindketten tudták. Olyanok voltak ők, mint valami elcseszett és beteg szappanopera szerelmespárja, akik inkább beledöglenének valamibe, minthog külön legyenek egymástól. Ez a gondolat egy fanyar mosolyt csalt az idősebb ajkára, ahogy élveteg arccal figyelte párja reakcióját, miután egy - magához képest lágy csókot -, nyomott selymes tarkójára. Cseszettül élvezte kikészíteni a másikat, felhúzni az agyát, legtöbbször szexuális értelemben, majd ott hagyni, mint aki nem akar folytatást - bár mindeközben belül majd szétfeszítette testét a vágy, az, hogy birtokba vegye az ő, csakis az ő gyönyörűségét. Persze ezt nem mindig játszotta el; ostoba is lett volna kontrollálni magát minden egyes alkalommal, amikor ilyen szórakozást eszelt ki. Ám most nem voltak ilyen, s ehhez hasonló szándékai. Egészen egyszerűen csak megérdeklődni jött, hogy miért is késik az a rohadt kávé, emellett ha már itt volt, kiélvezte azt is, hogy karjai között tarthatja a kecses teste, melyet annyira imádott.

- Hmm... - a fiatalabb szavaira csak egy halk mormogással reagált, tekintete pedig az immár pulton heverő kávés zacskóra tévedt. Meglátszott, hogy Wolf csak úgy habzsolja az isten italt; alig volt már benne, s el is tervezte, amint ideje engedi, beszerez pár újabb csomaggal, esetleg elküldi Vivit, hogy legyen olyan kedves és vegyen ő neki. Hiszen az idősebb eléggé elfoglalt volt mostanában a sok esszé és dolgozat miatt, így hát nem ez lett volna a legésszerűbb dolog, amit tehetett? - Mondd csak, bogaram... Nem lett volna egyszerűbb idehozni a kis létrát vagy egy széket és azon bohóckodni? - tekintete ismét a párjára siklott, s valószínűleg élesen villant. Nos, tény és való, hogy nem kikérdezésnek vagy valami hasonlónak szánta az érdeklődést, ám bár az tagadhatatlannak tűnt, hogy Wolf Maddox igencsak morcos volt, ennek pedig többek közt a kávéhiány volt az oka. - Vagy ennyi erővel már szólhattál volna nekem is... - karjai akaratlanul szorították erősebben Vivian derekát, az idősebb ezt pedig észre sem vette. - Tudod, hogy jobban feldühít, ha valamire sokáig kell várakoznom. És arra a kávéra most nagyon szükségem volt, babám.

Ő tényleg próbálta lenyugtatni magát, kedvesebbnek hatni, hiszen tényleg, tagadhatatlan volt; Vivi csak jót akart, nem zargatni őt, amikor olyan elfoglalt. Ám a természetével nem tudott hadakozni, bármennyire is akart, s bármennyire is nem volt erre büszke. És mintha az univerzum összeesküdött volna ellene, csak hogy még jobban felhúzza magát a helyzeten, megcsörrent a kisebbik telefonja, Wolf tekintete pedig rögtön oda vándorolt. A kijelzőn lévő név láttán izmos karjai csak még jobban szorultak párja csípője köré, lassan szinte már a szuszt is kiszorítva szerencsétlen piciből, arca pedig eltorzult a tehetetlen dühtől. Mert ha valakit ténylegesen gyűlölt ezen a kicseszett világon, az az volt, aki éppen az ő tulajdonát hívta. Pár pillanatig csak állt ott, satuba szorítva Vivit, a konyhát pedig betöltötte a csengőhang idétlen dallama és szövege, ami csak tovább feszítette az idősebben a húrt. Végül a telefon felé kapott; egy durva mozdulattal nyomta ki, majd markába kapva fordult úgy, hogy Vivi arcába nézhessen. Már nem ölelte a másikat; fagyos volt a hangulata, dühös. Robbanni készült, és nem törődött azzal, hogy imént még vissza akarta fogni magát, hogy ne okozzon fájdalmat a kisebbnek. Se fizikailag, se szellemileg.

- Most úgy rohadtul őszintén, aranybogaram... Mióta telefonálgatsz te ezzel a nyomorulttal? Ha jól emlékszem, megmondtam neked, hogy tarts magad távol tőle, különben gondok lesznek - fenyegetően lépett közelebb, elsötétült arccal, miközben a telefont szorította erős markában. - Kezdjek aggódni, hogy besokaltál és az ő ágyában keresel jobb és szebb helyet, miközben alatta nyöszörögsz, mint egy kis... - nem folytatta, tudta, hogy Vivi pontosan tisztában van vele, hogy mit akart mondani. Szavai élesek és bántóak voltak, ám bár a szíve mélyén valami mégis megakadályozta abban, hogy ennél sokkal tovább menjen - valami, ami a végtelen  szeretet, szerelem volt az élete értelme iránt.


darren criss. @ shine
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Vivian & Wolf ○ [Wolf apartmanja]
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: