A fárasztó izomépítő edzés végén leeresztettem a súlyokat, s fáradtan lemászva az edzőpadról, a törölközőm után nyúlva töröltem le arcomról a verejtékcseppeket. Odakintről már nem szűrődött be természetes fény a koszos ablakon át, s bár nem volt nálam óra, valószínűleg már késő délután vagy kora est felé hajlott az idő.
Körbepillantva a fény híján komor hangulatú helyiségben alig láttam néhány arcot, kik még hozzám hasonlóan nyűtték az erőnléti edzésekhez szükséges eszközöket. Különös, hisz míg máskor hemzsegett az izomraktár a sportra éhezők táborától, ez a nap valahogy kihaltnak tűnt, s nem is éreztem azt, hogy egy sportcentrum falai közt tengetném óráimat.
Igaz, erre talán rátett egy lapáttal a gyér világítás is, amit már hetek óta jeleztünk a tulajdonos felé, s akinek talán be kellett volna vernem a fejét ahhoz, hogy egy szóból is megértse, cserélje le azt a kibaszott villanykörtét.
- A faszomba, Jordan! – A tomba puffanást követően fájdalom ittas hangján ordított fel az egyik gyurmafickó, aki a nagy szürkületben sikeresen ráejtette a három kilogrammos súlyt lábfejére. Már meg sem lepődtem azon, hogy a tulaj nevét kántálta, de a továbbiakban nem volt kedvem ahhoz, hogy végig hallgassam nőies hisztériáját, amiért szerencsétlen félnótásként a gyenge látási viszonyok így felkavarták körülötte az állóvizet. Idióta pancser…
Mielőtt még nekem kezdett volna panaszkodni az ismeretlen „AdoniszMatyi”, gyorsan elhagyva a terepet, bevettem magam a fürdőhelyiségbe, s megválva ruháimtól, az egyik nyitott zuhany alá álltam, hogy lemossam magamról a konditerem fáradtságát.
A napnak talán ez volt a második legjobb pillanata, ki is élveztem a langyos cseppeket, melyek végig szántották testemet. Egy kis tusfürdő is került markomba, a frissességért alapon, s a férfias illatot kölcsönző zselét igyekeztem minél jobban bedolgozni a bőrömbe, miközben néha a zuhanyrózsa felé pillantottam, hogy arcomat is kellően áztassák a simogató cseppek.
Éppen egy ilyen akció után dörgöltem meg tenyereimmel arcomat, mikor a nyikorduló ajtó felé fordulva, pillantásom a gőzön feltűnő sziluett felé kaptam.
- Maya? – Csodálatos női test vonult el előttem egy szál fehér frottírba csavarva, hosszú, fekete hajszálak hullottak alá, amint lehúzta a szálakat bilincsként tartó hajgumit. Azonnal kihajoltam a kabinból, hogy utána hajolva lássam, hová tart, s mint akinek köd telepedett elméjére, követve léptem utána, hogy befordulhassak az utolsó kabinnál, s szemügyre vehessem Őt.
- Maya? – Pillantásom végig futott az izmos testen, mire a nő riadtan fordult felém, s hirtelen sikítva tartotta képembe a kezében szorongatott zuhanyfejet.
- Áhh aberrált állat, takarodj! – Hát ez nem Maya…azonnal feltűntek az idegen vonások, s az a magas hangon kiadott visítás, amit kifejezetten rühelltem nők részéről. Ráadásul elölről fele annyira se nézett ki jól. Hogy a picsába keverhettem őket ennyire össze? Egyáltalán, miért is gondoltam azt, hogy Ő lenne ott, a lakásom közelében működő, harmadosztályú, kellően elhanyagolt konditeremben.
- Mi a fasz, ki abberrált? Hülye picsa, mit hittél? Nem láttam még segget, meg csöcsöt? Hát rád aztán biztos nem fogok fanyalodni. – Vágtam hozzá összeráncolt homlokkal a szavakat, s hátat fordítva, bosszúsan cammogtam vissza saját zuhanyfülkémig, nem törődve a nő szitkozódásával, s azokkal a sértő szavakkal, melyeket hozzám vágott.
-Hogy bassza meg, mi a fasz van velem?- Visszaállva saját zuhanykabinom alá, homlokomat a csempének támasztottam, s hagytam, hogy tovább zúduljon tarkómra a kellemesen langyos áradat. Elment az eszem, s kezdtem úgy érezni, hogy valami nagyon nincs rendben velem. Hogy még a konditeremben is őt lássam, s már ne csak álmaim visszatérő vendége legyen? Kész téboly, az a kis ribanc mit itatott velem? Mi volt abban a whiskeyben?
Kilépve a zuhany alól, elveszve gondolataimban a törölköző után nyúltam, amit derekam köré csavartam, s mezítláb lépdeltem át az öltözőszekrények világába. Leülve a kispadra, előrehajtott fejjel fürkésztem a padlót, s egyre bosszúsabb lettem attól, hogy állandóan Cairns járt a fejemben.
Vágytam a hangját, a gúnyos megjegyzéseit, az ellenállást, melyet mindig felmutatott velem szemben. Vágytam feltűnni testének sziluettjét, hogy láthassam tökéletes formáját, érezhessem illatát, s mélyen fúrhassam pillantásomat csokoládészín íriszeibe. Hiányzott érintése, a szenvedély, mely csak úgy áradt felőle…
- Bazd meg..- Dünnyögtem orrom elé, mikor hirtelen megcsörrent mobilkészülékem a szekrény legfelső polcán, ezzel kiragadva gondolataimból, s végre, észhez térítve a kábulatból. Felegyenesedve, lekaptam a telefont, s lenyomva a zöld gombot, kíváncsian vártam, mit akarhat tőlem Collier jobb keze.
- Három üzenetet küldtem már, faszomért van neked külön telefonod a főnöktől, ha baszol rá? – Morrant fel a nyurga köcsög, aki már eléggé a bögyömben volt, tekintve, hogy mióta előléptették, kisfőnökként úgy érezte, ő teremtette a világot.
- Mit akarsz? – Nem törődve bosszúságával, vagy szóhasználatával, nem vettem fel a stílusát, csupán a lényegre tértem. Kevés volt ő ahhoz, hogy kiborítson és hozzá lealacsonyodva magyarázkodásba kezdjek, és időm sem volt arra, hogy végig hallgassam, hogyan próbál bizonyítani magának az a pöcsfej.
- Na ide figyelj te baromarc, a főnököd vagyok a főnök után, vágod? Nekem ne dumálj így, és villámgyorsan legyél az Old Fingersben, beszélnünk kell.
- Igényesebb helyre nem futotta? – Szúrtam be megjegyzésem, mert az a hely kifejezetten a legszarabb kocsmák közé tartozott, ahová még bolhairtó nélkül se mertem volna bevinni a kutyám. Nem is értettem, hol maradt az igényesség, hisz azokból az üzletekből, amiket véghez vittünk, bőven jutott volna egy nívósabb kaszinóra is.
- Bazdmeg, Higgs. Negyed órád van. – Rám vágta a telefont, s bár semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy ilyen pancserekkel múlassam az estémet, az üzlet kötelezett és kénytelen voltam neki indulni a koszos helyszínnek.
* * *
A kocsmába érve, fél perc sem kellett ahhoz, hogy kiszúrjam Collier bandáját a sarokban tanyázni. A pókerlapok mögött megbújt arcokból fröcsögött a dohányfüst, egyik szerencsétlenebbül festett, mint a másik, s egyedül talán az a hatalommániás seggfej tűnt ki közülük halványzöld, vasalt ingjében, vállaira akasztott, szürke zakójában.
Mielőtt azonban feléjük vittek volna lépteim, időztem néhány percet a pultnál, s rendeltem magamnak egy whiskeyt, hogy azzal öblítsem torkomat, s adjak alaphangulatot a bűzös társaság elviseléséhez.
- Mi van, ilyen jól fizetnek, hogy ennyi szabadidőtök van és egész nap itt kártyáztok? – Köszönés helyett megjegyzést tettem a két foghíjas kollégának, kiknek az lett volna a dolguk, hogy az én munkámat segítve, ők szállítják helyszínre a donorokat, s nekem már csak el kell távolítanom a szerveiket. Ezek azonban úgy ültek a babérjaikon, mintha ezért fizetnék őket.
- Menj arrébb. – Az egyik, széles teret foglaló fazonra rászóltam, s ha arrébb húzta a seggét, akkor letelepedtem az asztalhoz, szemben elhelyezkedve a vérben forgó szemű, paprikás hangulatú kisfőnökkel, aki szinte már várta, hogy felém fröcsöghesse a szavakat.
- Parancsolsz? – Felvont szemöldökkel tettem a hülyét, miközben poharam maradékát lötykölve emeltem ajkaimhoz, s végig gurítottam az égető párlatot torkomon.
Valamiért biztos voltam benne, hogy Maya Cairns miatt szednek elő, s hogy előbb utóbb majd a fejemhez vágják, hogy miért nem nyiffant ki még a ribanc. Még sem vártam ezt a pillanatot, s míg Collier legfőbb jobb keze hosszasan verte ki a balhét, igyekeztem visszafogni bosszúságomat, hogy ne vágjam azonnal a torkába az oldalam mentén lapuló vadászkést.
Arcom, ha meg is rándult, igyekeztem fenntartani szigorú vonásaimat, s ezzel leplezve valós véleményem a témával kapcsolatban. Mert hát alaposan beletrafált a Boss, hogy miféle kapcsolat fűz Cairnshez, s azt hiszem, hogy kezdték sejteni már, mi folyik a háttérben.
Egy ideig még csak megtűrtem a hangot, amit megütött velem, de amikor felemelkedett ülőhelyéről, s azzal fenyegetett, hogy valami piócát akaszt a nyakamba, végleg elfogyott a türelmem.
- Mond csak, rossz volt a gyerekkorod, mi? Elnyomtak nagyon, igaz? – Válasz helyett inkább pofátlanul idegesítő mosolyt erőltettem a képemre, s igyekeztem higgadtan kezelni a helyzetet, egy kicsit játszani a faszfej elméjével, aki fenyegetőzni remekül tudott, ám az intelligencia hányadosa jócskán kimerítette a 11-et.
- Mi? Mi a faszról dumálsz nekem? – Látszott, hogy mennyire dühös, ezt kihasználva magam is felemelkedtem ültemből azzal a „zsúrpubi” fejemmel, így éppen egy fejjel magasabb voltam a velem szemben álló, köpcös alaktól.
- Próbálom akkor elmagyarázni. Te itt ugatsz az erődet fitogtatva, miközben nagyjából csak a seggedet mereszted és arra vársz, hogy olcsó kurvák kapják be tövig. Leszarom, hogy hány száz embernek biztosítotok munkát, amíg én vagyok itt az, aki lehetővé teszi nektek a kereskedés alapjait. Tudod, az árut…na, úgy látom, felfogtad, tág lett a pupillád. Szóval, leszarom a munkádat és a fenyegetőzésed is, mert nem érdekel. A ribanc nem véletlenül van még életben. Rengeteg olyan kapcsolattal rendelkezik, ami neked és még ezreknek adhat munkát, ha kihasználjátok az erőforrásokat és gondolkodtok, mielőtt cselekedtek. Szerinted itt lennénk még, ha feldobott volna? Nem kell parázni, nyugodtan hazamehetsz, és felhúzhatod nyakig a takarót, míg mi dolgozunk. A csajt pedig elintézem, ha annak eljön az ideje. Hans meg jöhet utánam, de akkor a kurva anyád lesz az, akinek a szerveit túladjuk a következő héten. Vagy szeretnéd, ha körfűrésszel a te koponyádat szelném le, és az agyad darabkáit egy csipesszel dobálnám a kutyáim elé? – Higgadtságom megmaradt, s egyenes testtartásom árulkodott csak határozottságomról, és arról, hogy tényként közöltem a lehetséges opciókat.
A mellettem tespedő Franklyn persze azonnal visszaköpte poharába a vodkát, s fintorgó kifejezéssel pillantott rám.
- Bazdmeg Higgs, Te elmebeteg vagy. – Jegyezte meg, a másik semmit sem szólt, Collier bábjának arca meg csak az idegtől rángott előttem.
- A stukkert meg nyugodtan visszacsúsztathatod a farpofáid közé, mert bár remek lehetőséged lenne rá, hogy szét lődd a fejem, nem hinném, hogy Collier megjutalmazna, amiért Te magad vetettél véget annak a nyolcszáz fős üzletnek. – Rideg vigyorral fricskáztam oda az utolsó szavakat, mire a tag félelmében, vagy tán végső elkeseredettségében mégis előkapta a stukkerét, és rám szegezte azt.
- Kicsinállak Higgs…- Vicsorogva köpte előre a szavakat, miközben idegességtől remegő kézzel próbálta célba venni mellkasomat. Nem féltem attól, hogy meg is húzná a ravaszt, mert bármennyire is kívánta a halálomat, tisztában volt azzal, hogy ha nekem árt, akkor ő lesz a következő, akinek levágják a golyóit.
Mielőtt azonban, még bármi is történhetett volna, nem is kellett sokat várnom az őrangyaloma, aki jelen esetben egy negyvenes éveiben járó, ám igazán dekoratív nő személyében tűnt fel asztalunk mellett. Végig mérve a teremtést, volt egy megérzésem vele kapcsolatban, hogy vele beszéltem le találkozót, s Ő volt az a hölgyemény, kinek sürgősen segítő jobbra volt szüksége, igen busás jutalomért.
Tetszett, ahogy a primadonna küllemű szépség könnyedén olvadt be világunkba, s hétköznapian társalgást kezdeményezett afféle szarkupacokkal, mint akik engem is körbe vettek, nap mint nap. A lady igazi bűnözök közé vetette magát, s bár én nem neveztem magam annak, hisz számomra mindez csupán a megélhetést biztosította, minden elismerésem az Övé volt, amiért bátorságot merítve, beszállt egy vita kellős közepére.
Pillantásom ide-oda futott, egyik arcról a másikra. S míg a kisfőnököt néhány perccel korábban még szétvetette az ideg, és le akart puffantani dühében, amiért sikerült megszégyenítenem társai előtt, most próbálva kihúzni magát a helyzetből, ismét megjátszotta a ház urát, akinek még van szava felettem.
- Kösz Carlson, amiért elengedsz. – Vetettem oda egy mosollyal a gúnnyal átitatott szavakat, s mielőtt még a nő után léptem volna, visszafordultam a főnök felé.
- Mindenképp megköszönöm neki. – Majd rákacsintva, sarkon fordultam, s megindultam a Madmoiselle után, akit alaposan felmértem hátulról. Egész jó bőr volt a tyúk, ez már egy plusz pont volt ahhoz, hogy üzletfélként tekintsek rá.
- Szóval, ha nem tévedek, Ön Mrs. Cohen-Wandelis. Meglep, hogy személyesen engem keresett. Miben is tudnék én segíteni Önnek? – Az egyik félreeső asztalhoz lépve, egy széket húztam ki a nő előtt, s ha helyet foglalt, vele szemben magam is úgy tettem.
- Nem szoktam magán kézre dolgozni, igazán érdekelne, hogy mi az, amiben a segítségemre szorulna. Plasztikát nem vállalok, de arra nem is lenne szüksége. – Negédes mosoly szökött ajkaimra, persze egy jó mell azért befigyelt volna nála, de nem akartam túl köcsög lenni már az első találka napján.
Egyelőre csöndes megfigyelőként fürkésztem arcát, s azon agyaltam, hogyan is talált rám. Általában csak azok találtak meg, akik efféle körökben mozogtak, így nyilván a hölgy nem lehetett épp fedetlen virágszál. A külsejéből ítélve elég gazdag macának tűnt, olya nőnek, aki több tízezret is kifizetett volna szervekért. S mivel kimondottan engem kért, nem is tudtam másra gondolni, mint arra, hogy beteg lenne és azt akarná, hogy mentsem meg az életét.

A levegőben bűzös dohány szag terjengett, mely elegyedett az ódon bútorok dohos szagával, s a részegek által kilötykölt maláta kesernyés aromájával. Ehhez még hozzáadódott néhány mosdatlan munkás szúrós fellege, s a toalett felől áradó higiénia hiánya, mely úgy forgatta fel az ember gyomrát, mint szalmonella, romlott rántotta fogyasztását követően.
Lépteimmel előre haladtam, minél távolabb igyekeztem kerülni Collier bagázsától, azoktól a büdös bunkóktól, akiknek fogalmuk sem volt a jó létről, a kényelemről és a luxusról. A vagyon és gazdagság adta örömökről, melybe annyira kívánkoztam, hogy bármit megtettem volna, ha a kezembe hullik több millió.
Lehangolóan sötét, harmadosztályú patkánylyuknak tűnt a helyiség, amin végig sétáltam Juliet társaságában. A hely vendégeivel együtt jelentéktelen szarkupacnak bizonyult, s magam is fintorral húztam el számat, hogy egy ilyen helyen kellett összefutnom Mrs. Cohen-Wändellisel, aki a sötét folt egyetlen, fényesen ragyogó pontjaként volt kiemelhető.
- A pulthoz? Legyen, ha Önnek kényelmesebb.. – Nem voltam abban biztos, hogy a szűk szabású szoknyába bújtatott lábakkal majd könnyedén telepszik fel a pult mellett magasodó, tömör fából faragott székekre, ám nem akartam kedvét szegni, s mivel nekem teljesen mindegy volt, hogy az istállóra emlékeztető helyiség mely pontján kellett tovább szívnom a bűzös levegőt, így beleegyezően bólintottam, s vitatkozás nélkül lépdeltem tovább a nő után, hogy célba érve a pultot, magam is helyet foglaljak mellette.
A nő határozott jelleméről tett tanúbizonyságot már az első pillanatban, s nem csak dekoratív külsejével hívta fel magára a tömeg figyelmét, de jellemének erőteljes vonásait is sikerült megcsillogtatnia már az első néhány másodpercben. Ó, ha ilyen anyám lett volna, ki tudja, miféle elkényeztetett, tökömet vakaró, tehetetlen fasz lennék? Mert hát, ez a nő egész biztos, hogy ostort csattogtat családja felett, s otthonában minden úgy van, amit a ház asszonya megkíván.
Végig pillantva adottságain, megtetszettek hosszú, formás lábai, melyek arról árulkodtak, hogy sok év munkája volt azokban az erőtől duzzadó vádlikban. Formás fenekét a hosszított kabát fedte el, ám mikor helyet foglalt a bárszéken – amit már csak azért is figyelemmel követtem, hogy vajon a szűkös szoknya nyeri-e a csatát, vagy a lady – kerekded formái kellemes pillanatokat kölcsönöztek elmémnek.
S ha volt a helyiségben valami érzéki, valami tiszta és kiemelkedő, az Juliet volt maga, s az finoman édes parfümillat, mely közelében azonnal orromba kúszott, hogy enyhítse a zord találkozási pont körül terjengő, rothadó illatokat.
- Ön igazán figyelmes, hogy tudta, wihskeyt innék. – Magam is feltelepedve a nő mellett terpeszkedő bárszék ülőpárnájára, féloldalasan fordultam ki felé, s nem törődve azzal, hogy vajon mit vesz ki mozdulataimból, vagy mit ért testbeszéd alatt, felé nyitottam combjaimat, s ágyékom vonala határozottan felé mutatott. Nem tartottam attól, hogy szégyenlős a hölgy, netán megbotránkoztatná bármi, s azt sem hittem, hogy zavarná jelenlétem, vagy adottságaim, melyek kontúrja elrejtve is jól látható volt a sötét farmeranyagon.
Fejemet felé fordítva kíváncsisággal mértem fel pillantását, hogy tudjam, vajon ráfókuszált-e már a farkamra, vagy még a pofázmányomon érleli tekintetét. Nem, mintha bármi más is megfordult volna a gondolataimban üzleten kívül, de az ilyen jól szituált negyvenes macák, akik efféle helyeken találkozgattak fiatalabb férfiakkal, nyilván kiéhezetten sóvárogtak egy olyan példány után, aki alaposan megjáratja őket, majd rájuk csapva, takarodót diktál, csak hogy érezzék a törődést, s megkapják a férfit, ki otthonukban már rég nem él.
Akaratlanul is félmosolyt villantottam. Képzelőerőm túl fejlett volt ahhoz, hogy ne képzeltem volna el, mit kíván a mellettem terpeszkedő, jól szituált ribanc, s mikor kezdeményezi, hogy vonszoljam magammal hátra, az ocsmány falfirkákkal összekent, undorító bűztől átitatott wécébe, hogy falnak döntsem ágy helyett, s nyakamba kapva combjait, magamra húzzam éhező testét.
Áh, nem. Ez a nő túl finom ahhoz, ha ez a pompába csomagolt, negyvenes feleség – mert láttam ám a gyűrűt ujján – ilyes fajta szolgáltatásra vágyna, valószínűleg luxusjárműve felé vonszolna, Ő diktálna, és valami puccos rezidencián, bársonyszékbe lökné a seggem, s csak ott mászna rám.
- Kösz. – Biccentettem a pultban ténfergő, vágott karú pultosnak, ki elém lökte a kimért, aranysárga italt, amibe még csak jégkocka sem úszkált, ezzel is szignózva a hely harmadosztályú nívóját.
- Látom, gyakran jár ilyen helyekre, vagy csak jól ért az emberek nyelvén. – Jegyeztem meg nem felé pillantva, helyette ízlelve néhány korty wihskeyt, ami pillanatok alatt végig szántott torkomon, s kellemesen égette forró leheletével torkomat.
- Szóval? Kíváncsi vagyok Juliett, hogy miért is lenne szüksége rám. – Még inkább kifordulva felé, ekkor vettem egy futólagos pillantást, hosszú combjaitól indulva dekoltázsán, megállva néhány pillanat erejéig ajkainál, majd értelemtől csillanó tekintetén.
Testbeszédéből – ha nem is tudott róla – éreztem, hogy kívánatos igyekszik lenni – mi valljuk be, sikerült is. Nem volt nehéz kiszúrni azokat a jegyeket, melyekkel kitűnni próbált, s ha nem is akart róla beszélni, biztosra vettem, hogy az a karikagyűrű már csak egy dísz a nő ujján.
Ajkaimhoz emelve a poharat egy újabb korty reményében, megtorpantam a mozdulat közepette, amint a nő azon korábbi intézmény nevét ejtette ki ajkain, ahol megkezdtem pályafutásomat. Mi a fasz, honnan tud erről ez a nő?
Nem kérdés, hogy pillanatok alatt felkeltette az érdeklődésemet, s persze védekező mechanizmusomat is, mely gondolataim közt azt diktálta, hogy ne is várjak tovább, legyen Ő a következő vesedonor, vágjam ki a szervét, testét pedig vessem a legkegyetlenebb krokodilok birtokába.
- Ugye, most viccel? – Ajkaim gúnyos mosolyra húzódtak, hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy felröhögjek, amiért öt év után felkeres egy aggódó anyuka, vagy verjem a fejem a plafonba, hogy nem tettem el láb alól azt a fecsegő kis kurvát, mikor lett volna rá alkalmam.
Nem, a nő rohadtul nem viccelt. Jól megfigyeltem az arcát, de egyetlen vonása sem rezdült meg, mindvégig határozottan ecsetelte háttértudását rólam, s esküszöm, úgy éreztem átlát rajtam. Egészen felbaszott, hogy ennyi mindent tudott rólam, hisz ezekről a dolgokról senki sem dumálhatott volna.
Visszaemlékezve a Melbourni időkre, eszembe jutott az a kiscsaj, aki gyakornokként vergődött azon az osztályon, ahol én már szakorvosi pozícióba léptem. Tette az eszét a kis ribanc, nap, mint nap kívánatosan forgolódott előttem, csodálja hát, hogy egy napon nem bírtam ellenállni a szenvedélynek, s vehemensen vettem birtokba testét?
Sosem felejtem, hogy mit meg nem tett, hogy börtönbe juttasson. Bizonyíték híján azonban erejéből csak arra futotta, hogy a szaros nagybátyjával karöltve kirúgasson álmaim kórházából, arról a helyről, ahol főorvosi pozícióm lehetett volna a sebészeten, amit megérdemeltem. A rohadt kis kurva. Most meg, az anyját küldi rám…
- Ki mondta ezt a baromságot? Úgy nézek ki, mint akinek szüksége van arra, hogy erőszakos legyen egy nővel? – Széttárva karjaimat, azt akartam, hogy igen is vegyen szemügyre, ha ezt korábban még nem tette volna meg.
- Rohadtul nem tudom, hogy van-e lánya, nem mintha érdekelne. És, ha efféle dolgokkal próbál velem bármiféle üzletet is kötni, akkor elég rossz úton jár, Mrs.. – Negédes mosollyal viszonoztam kedvességét, mellyel igyekezett már első alkalommal megfenyegetni engem. Mégis, mit képzelt magáról ez a bundát és gyöngysort viselő luxusribanc, mikor leült velem társalogni? Vagy nem tájékoztatták arról, hogy engem kibaszottul nem ajánlatos felbosszantani, mert annak komoly vérveszteség lehet a vége?
Vigyáznom kellett.
A rafkós tyúk előtt nem tehettem egyetlen megjegyzést sem, míg rá nem jövök, hogy kiféle, honnan jött és legfőképpen, mit akar tőlem. Mindenesetre, az már az első pillanatban kiérződött viselkedéséből, hogy nem először jár efféle helyen, s egyáltalán nem reszket a térde, ha alvilági figurákkal akad dolga. Mégis, ki a fene lehet ez a Mrs. Cohen- Wandelis?
- Valami nagyobb jó, nocsak? Ne haragudjon, ha kicsit bizalmatlanul állok Önhöz, de miben tudnék én segíteni Önnek, ha nem orvosi problémája adódott? – Megjátszva a hülyét, egyelőre nem akartam kiteregetni a lapjaimat, az Ő szájából akartam hallani azt, hogy mit tud rólam. Hisz bárki küldhette a nyakamra, akár még Collier emberei is, hogy teszteljenek, s kellő indokot szerezzenek likvidálásomra. Nem lepődtem volna meg ezen, hisz akadtak a bandájában olyan alakok, akiknek kifejezetten szúrtam a szemét.
A nő szájából újabb információk jutottak el hozzám, s egyértelművé vált számomra, hogy egy belső informátora lehet a maffiánál, amiért ilyen felkészülten érkezett erre a találkozóra. Kiismerhetetlen volt előttem a szépség, s kifejezetten bosszantott az, hogy én fele annyi dolgot sem tudtam róla, mint Ő rólam.
- Nézze… - Le akartam állítani a nőt, s már ott volt bennem annak a gondolata, hogy ha még egyszer megemlíti az erőszakot, netán a kedves lánya lelkivilágát, hogy miattam éveken át szenvedett, s azóta se talál magának egyetlen értelmes férfit sem, akkor nem törődve a szemtanúkkal, előkapom az oldalamhoz csatolt vadászkést és átnyisszantom vele azt a kecses nyakat, melyből addig áradt a sok-sok információ.
A gyilkolás előtt azonban megtorpantam, kezem sem emeltem fegyverem után, ugyanis az ajánlat egészen kecsegtetően hangzott, s máris átformálta elmémben az aggódó anyuka szerepét.
- Hm, tehát , ha jól értelmezem, arra kér, hogy megszabadítsam a lányától? – Kérdően fúrtam pillantásom a nő tekintetébe, s különös , de érdekelt az ajánlat, melyet elém dobott. Azure Craw…az a vörös ribanc, aki tönkre tette a karrieremet…ennél édesebb bosszút el sem tudtam volna képzelni, mint hogy a saját anyja kér arra, hogy vegyem az életét. Vajon mit tehetett, amiért ez a nő is ennyire neheztelt rá?
- Nem szoktam ilyen feladatokat végezni, hivatásomból adódóan orvos vagyok és nem bérgyilkos. Tekintve azonban, hogy édesanyai hozzájárulással felajánlotta lánya szerveit, melyekkel életet menthetek, látok a helyzetben lehetőséget. – Rettentően érdekelt, kíváncsivá tett, hogy miért akarná kivégeztetni a lányát, de nem tűnhettem kíváncsinak, hisz akkor elbizonytalanodna abban, hogy vajon a megfelelő emberre bízta-e a feladatot. Mindenesetre, engem már megvett, ha Azure likvidálásáról volt szó. Az a nő valóban megérdemelte, hogy testét az éhező dögök közé vessem.
- Hm? – Kérdően vontam fel szemöldökeimet, hisz a feladat mellett mindenképp érdekelt az összeg, így kíváncsian figyeltem, hogyan húzza elő erszényéből a borítékot.
Ujjaimat állam borostáján járatva, nem teketóriáztam, hogy csak a hófehér boríték gerincén vezessem végig pillantásomat. Érdekelt az összeg nagysága, így ujjaim közé fogtam a papíranyagot, s komótos mozdulattal néztem meg a pult takarásában, hogy miféle összeg lapult a női kéz hajtogatta borítékban.
Nem kellett megszámolnom ahhoz, hogy tudjam, szép összeg nyugodott a hófehér takarásban, ám a céljaim eléréséhez ez az összeg édeskevésnek bizonyult.
- Nem lesz elég… - Megcsóválva a fejemet, a borítékot lehajtva csúsztattam vissza a hölgy elé.
- Kettőszázötvenet kérek előlegben, és ugyanannyit a munka végeztével. Ez egy különleges feladat, ha jól értelmezem, és azt gondolom, hogy kegyednek van elég forrása, amiből finanszírozni tudná ezt a projektet. Bár…felkérhet mást is, ha netán azokra a tagokra áhítozik ott a sarokban. – Fejemmel Collier részeges bandája felé biccentettem, miközben nyakon fogva a whiskeys üveget, újabb adag whiskeyt töltöttem poharainkba.
A lehető leghiggadtabban kezeltem a helyzetet, hiába kecsegtetett a borítékban meglapuló összeg, amiért képes lettem volna Azuret túlvilágra küldeni, nem akartam lemondani egy nagyobb vagyon lehetőségéről.
- Mellékesen, mi lenne az a valami, amit esetleg el kellene hoznom Önnek? – A nő nem fogalmazott elég egyértelműen, s tudnom kellett, hogy mit vállalok be ezzel a munkával, ha ígéretemet adom a feladat elvégzésére.
- Természetesen bízhat bennem, orvosként köt a titoktartás, és ha sikerül megalkudnunk az összegben, akkor biztos lehet, hogy nyugodalmas éjszakák várnak Önre. Ha viszont átver.. – Egy pillanatra elhallgattam, s mélyen fúrtam pillantásom a nő kék íriszeibe. Nem kellett szó, hogy gondolataimban olvasson, s tudja, ha valamit elbasz, vagy nem úgy áll hozzám, ahogy kell, akkor Ő lesz a következő áldozat az asztalomon.
- de nyilván, Ön nem tenne ilyet, látom igazán elszánt, komoly és finom nő. Szóval, hová menjünk, hogy le tudja nekem számolni az előleg további részét? Itt lakik a közelben? – Lehajtva a whiskeymet, leugrottam a bárszékről, ezzel is jelezve, hogy meguntam már a kocsma dohos szagát, és valami jobb helyre vágyom.
- Kocsival jött? – Érdeklődve fürkésztem pillantását, s reméltem, hogy veszi a lapot, és elhagyjuk a bűzös helyiséget, egy komfortosabb terep reményében.
- Vagy meggondolta magát, és inkább mást bérel fel? Látom, nagyon töri a fejét.. Nos? – Megtámaszkodva a pult tetején, sürgetően ejtettem ki ajkaimon az utolsó szót, nem szerettem várakozni, és időt vesztegetni, mikor éppen elég dolgom adódott még.