Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Share | 
 
The Vinter siblings - don't forget to have fun
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Vas. Okt. 30, 2016 4:46 pm Keletkezett az írás






Tessa & Nathaniel




A jobb napokon nem vagyok dühös, nem vagyok frusztrált, nem tölt el a félelem. Ezidáig így volt. Most, tiszta tudattal sem tudok szabadulni ezektől az érzelmektől. Nem vágyok semmi másra, csak az Ő közelében lenni. Megrémiszt a gondolat, a szakadék szélére taszít, s én értetlenül, zavartan, félelemmel tele próbálok egyensúlyozni, hogy ne zuhanjak bele. Küzdök, minden erőmmel azon vagyok, hogy kitisztítsam az elmém, hogy megszabaduljak Tőle, de képtelen vagyok rá. Elvesztettem a csatát már azelőtt, hogy elkezdődött volna.
Sietősen rángattam magamra a pólómat, rögtön utána pedig a cipőmet és közben a karomon lévő órára pislogtam. Ha nem érek oda időben, Tessa talán előbb a rendőrséget vagy a mentőket hívja, csak azután engem. Rohantam, szó szerint futólépésben hagytam el a lakást és az utcán sem lassítottam vagy fékeztem le. A talpam alig érintette a talajt, a futástól izzadtságcseppek gördültek le a homlokomról és a párás levegő miatt nehezen jutottam oxigénhez. Két perc késéssel, de odaértem. Egy pillanatra megálltam a romkocsma ajtaja előtt, lehajoltam és a térdemre fektettem mindkét tenyerem, hogy egy kicsit csillapodjon a heves szívdobogás és levegőkapkodás, csak aztán nyitottam ki az ajtót és sétáltam le a sötét, pinceszerű, mégis roppant hangulatos helyiségbe. A húgom természetesen már ott ült, arcán halovány aggodalom ült, kicsit sápadtabb volt a megszokottnál, de talán csak a világítás miatt. Lehuppantam a párnázott boxba egy kisebb robaj kíséretében és mosolyt villantottam Tessára, csak hogy tudja, a mai nap ép az elmém, semmi nem árnyékolja be. Legalábbis semmi olyasmi, amiért neki aggódnia kellene. Hera az én problémám volt, egyedül az én gondom, de volt egy érzésem, hogy amint elfogyasztok egy italt, kibukik belőlem minden. Az alkoholtűrésem alacsony volt, hiszen az esetek kilencven százalékában nem nyúltam italhoz az állapotom miatt. A mai nap egy kivétel volt, a húgom legnagyobb örömére, hiszen így nem a négy fal között kellett töltenie velem az időt, unatkozva. - Bocsi, hogy késtem, egészen idáig rohantam, hogy ne hozzam rád a frászt. - hoztam a tudtára mosolyogva, amit valószínűleg már amúgy is sejtett és egy puszit nyomtam az arcára üdvözlés gyanánt, miközben az idegesség kezdett eluralkodni rajtam. Nyugodtnak kellett volna lennem, nem gondterheltnek, hiszen ez egyszer nem hittem, hogy figyelnek, nem éreztem magam fölöslegesnek és az életemet sem láttam értelmetlennek. A mégis úgy férkőzött az elmémbe, ahogyan a démon szokott, de tőle nem tudtam szabadulni. A bőröm alatt volt, az elmémbe égett, vaskos láncokkal kötött magához a tudtán kívül.

396 szó; rövidke, de annál nagyobb szeretettel íródott szív
©️


Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
8
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 29.
▪▪ Korom :
26

»Hétf. Okt. 31, 2016 6:16 am Keletkezett az írás




Nate & Tessa





*Kopp..kopp..kopp…csak két perc, nem várhatom el tőle, hogy egy svájci óra pontosságával érkezzen, de van tapasztalatom a késésekben és az aggodalom úgy eszi be magát a lelkembe, mint a szú a fába. Serceg, pattog, cöccög bennem ezernyi rémkép a bátyámról, ahogy a földön ül és ujjai belemarkolnak a függönybe, sötét árnyakat, figyelő szemeket képzelve az ablak üvegén túlra. Agyamban megjelenik a rettegő szempár, az idegesen rángatózó izmok az arcán, a verejtékező szürke bőre. Kopp..kopp..kopp…..körmeim kopognak a kocsma megviselt, pohárkarikáktól foltos fáján, míg jobb kezem ujjai egy párás pohár falára szorulnak. Kihagytam egy vasárnapot a szüleimmel, olyan módon telítődtem Nate dolgaival, hogy képtelen voltam rávenni magam egy képmutató és minden bizonnyal vitába torkolló ebédre. Nem volt meglepő, hogy a telefon nem csipogott rám, úgy tűnt csak nekem fontos a családi kapcsolat, hogy tudjanak Nate-ről, minden percéről, melyek részemről csakazértis témák voltak ilyen alkalmakkor. Nem hagytam, hogy anyánk elfelejtse, vagy úgy tegyen mint egy strucc és homokba dugja a fejét. Nate létezett, élt, szenvedett és néha, nagyon néha azért egy kicsit boldog is volt. Ezeket a pillanatokat szerettem volna hosszabbra nyújtani, bár tudtam ezzel nem gyógyítom meg, legfeljebb a tünetek késnek picit. Az is valami. A pohárcsörgés, a nem túl halk zene ami körbefolyta a kocsmát, a beszélgetések zsongása elnyomta a kopogást, csak én hallottam és minden egyes koppantással idegesebb lettem. Csak két perc, Nate mindjárt itt lesz, mosolyogni fog de egy kicsit bűnbánó arcot is vág majd. Na igen, úgy ismertem mint a tenyeremet, nyitott könyv volt a számomra. Vártam, hogy jöjjön, hogy elmondja minden rendben, hogy nem történt meg vagy sikeresen átvészelte, mindegy csak jöjjön és mondjon valamit. Ha nem érkezik meg, az azt jelenti, hogy ismét a démonaival küzd, megint rommá veri a lakást, vagy önmagában tesz kárt. Nem szándékosan, nem tudatosan, bár ez is benne volt a pakliban, úgy éreztem ezen túl vagyunk. De ki tudja….szükségem volt rá és neki is rám, csak nekem volt fontos és szerencsére nem fáradtam bele. Vele nem leszek sosem türelmetlen, csak a szüleink hozzáállása fárasztott olykor és ez egy ilyen nap volt. Minden ajtónyitódáskor felnéztem mint egy első randijára készülő tini és mindannyiszor csalódnom kellett ami újabb aggodalomhullámokkal borított el. Fel sem fogtam amikor végre őt láttam meg, csak amikor nagy elánnal ledobta magát a székre és a fülembe kúszott a hangja, tudatomba a mosolya, csak akkor pattant bennem valami. Mint amikor tele megy az ember füle vízzel és végre kicsorog. A világ, Nate-tel együtt robbant bele az elmémbe.* ~Na ugye! Nincs semmi baj, megérkezett és mosolyog.~ *Gondolatban képen töröltem magam amiért kételkedtem, majd megveregettem a vállamat. Rámosolyogtam és meg sem próbáltam palástolni a megkönnyebbülésemet.* -Ó, igazán nem kellett volna kiköpnöd a tüdődet. Csak…*Az órámra néztem majd vissza Nate mosolygós arcára.* -Két perc volt. Fátylat rá. *Legyintettem miután bezsebeltem a puszimat. Oké, most már kiengedhetek. Lassan lehámoztam a pohárra gyógyult ujjaimat és intettem a pincérnek, majd amikor a tekintetét magamnak tudhattam, a poharamra mutattam és kettőt kértem belőle. Sör, a kocsmában kapható legjobb, ami nem egyenlő azzal amit máshol kapok, de hát most erre futotta. Az életem a kocsmához hasonlított, kissé romos de szerethető és mindenképpen szabad. *-Szóval kidugtad az orrodat a négy fal közül. Mesélj, ki az. *Ha nem Nate-ről lenne szó, ez a kérdés teljesen átlagos lenne és természetes, tekintve a sok pici változást ami az életében bekövetkezett. Amit én csak szerény személyem kiválóságának tulajdonítottam. Persze nem gondoltam, hogy bárki megjelent volna Nate életében a kérdésemhez igazodva, két perc alatt kiszúrta volna, hogy valami nincs rendben, és menekül ahogy az korábban meg is történt. Csak blöfföltem. Próbáltam normális társalgást kezdeményezni és a nem rég újra felbukkant Hera most eszembe sem jutott.*

//Nagyon imádtam!!  szeri //



A hozzászólást Tessa Vinter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 29, 2017 9:38 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Nov. 02, 2016 10:18 pm Keletkezett az írás






Tessa & Nathaniel




Amíg rohantam, hogy odaérjek a találkára a húgommal, csak arra gondoltam, hogy oda kell érnem időben, különben aggódni fog. De amint megérkeztem a bárba, rögtön bekúszott a gondolataim közé Hera és a meleg barna szemei, amik mindig mosolygósak voltak, bármilyen állapotban is voltam. Roppant megnyugtató volt, hogy Tessa és Hera is képesek voltak mindig a legjobb formájukat hozni mellettem, mert ők nem betegnek tituláltak vagy őrültnek és nem ítéltek el. Olyannak fogadtak el, amilyen voltam. Néha utáltam magam, amiért nehéz helyzetbe hozom őket, főleg a húgom miatt, akit képes voltam az éjszaka közepén tárcsázni, ha épp a szörnyeteg a fejembe férkőzött és nem hagyott még aludni sem. Szerettem aludni, nem úgy, ahogy mások, mert alapjáraton nem voltam egy lusta ember. Nem szerettem heverészni, nem kedveltem a semmittevést sem régebben, mindig kellett valaminek történnie és mindig történt is körülöttem valami. Az utóbbi pár évben persze már örültem, ha nyugtom volt a mentális gondjaimtól. Éppen ezért vált az egyik kedvenc időtöltésemmé az alvás, mert az álmaimhoz csak nagyon ritkán férkőztek a démonok, általában csak képeket és színeket láttam olyankor, mint a kisbabák vagy az egészen apró gyermekek. Az elmém olyankor roppant ártatlan volt és tiszta, a kedvencem mégis az volt, mikor nem álmodtam semmit, olyankor a reggeleim mindig jól indultak, mintha a kipihentség távol tartaná a fejemben élősködő szörnyeteget. Ahogy a húgom, Tessa is, akin láttam, hogy megkönnyebbült, le se tagadhatta volna, de nem is erőlködött rajta, ismertük egymást, s a jó napokon én is ugyanolyan jó megfigyelő voltam, mint ő. Fölösleges volt titkolóznunk egymás előtt, olykor mégis megpróbálkoztunk vele, mintha az lenne a legnagyobb szórakozásunk, vajon mikor jön rá a másik a füllentésre. - Igyekeztem. És nem kell nagy ügyet csinálni belőle. Már épp ideje volt kimozdulnunk és csinálnunk valamit együtt. - hárítottam, mi mást csinálhattam volna, nem köthettem az orrára, hogy furcsa érzések kavarognak bennem és nem tudom kiverni Őt a fejemből. Még nem voltam képes bevallani. Éppen ezért nagyot kortyoltam a sörből, miután a pincér kihozta, bár kicsit furcsálltam, valójában milyen puccos hely volt ez egy romkocsmához képest. Nem voltam hozzászokva, hogy pincérek ugráljanak körbe. Oké, a kimozduláshoz sem voltam hozzászokva vagy úgy egyáltalán az emberekhez. Újabb nagyobb korty csúszott le a torkomon, s ahogy a hideg sörtől megborzongtam, erőt vettem magamon. - Valójában fején találtad a szöget, Tess. Én... - újabb korty. Lassan átjárta a gyomromat egy meleg érzés és az ital is kezdett hatni. Tényleg nem kellett sok, még az üveg felénél sem jártam és már bizsergett a fejbőröm. Távolabb toltam magamtól az üveget az alátéttel együtt az asztalon, mielőtt még lerészegednék egy átlagos napomon és nagyot nyeltem. - Össze vagyok zavarodva. Annyi érzés, annyi gondolat kavarog bennem Tessa! - kissé kétségbeesett volt a hangom. Megtámasztottam a fejem a homlokomnál egyik kezemmel és lehunytam a szemem, amíg egy mély lélegzettel szívtam tele a tüdőm. Csak azután nyitottam ki, miután kifújtam a levegőt. Nem tudtam egyelőre többet mondani.

480 szó; szív
©️


Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
8
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 29.
▪▪ Korom :
26

»Szomb. Nov. 05, 2016 7:05 am Keletkezett az írás




Nate & Tessa





*Nem kell nagy ügyet csinálni belőle. Dehogynem! Nate mostanában több időt töltött az ágyban mint két lábon, vagy ami még furább, az ablak alatt leskelődve. Nem tudtam eldönteni melyik jobb, ha végigalussza az egész napot, vagy a megszokott tendenciát követve markolja a függönyt és halálra váltan tekintget ki a szomszéd házra démonokat keresve. Sejtettem, hogy a csecsemőbe lemenésnek van köze a démonokhoz melyek a fejében lejtenek óév végi táncot, de mivel erről _még_ nem beszélgettünk, csak találgatás szintjén maradt. Ahogy másról sem beszélgettünk mostanában és ez jobban aggasztott mint a bátyám hirtelen alvás imádata. Az utóbbi időben nem nagyon érezhetően de kevesebb ideje volt rám….ébren. Volt kulcsom a lakáshoz vész esetére, de szerencsére nem túl gyakran volt rá szükség, általában nem süllyedt olyan mélyre, hogy ne tudja kinyitni az ajtót, bár nagyon régen olyan is előfordult. Naná, hogy egy frászban voltam minden egyes perc késés miatt és csak akkor engedtem ki mint a fagyasztott hús a napon, amikor Nate megjelent. Az már csak ráadás volt, hogy mosolygott és furán felhőtlenül jó kedve volt. *-Igen, ideje volt. A sörözés az első szint, utána jön a vidámpark és a hullámvasutazás. *Vicceltem, ehhez mérten széles mosolyt rajzoltam az arcomra. Belekortyoltam a sörömbe, amit nem pohárban szolgáltak fel és nem is alkarra terített asztalkendővel, csak úgy le lett csapva az asztalra. A romkocsma csak a feeling miatt volt az ami, egyébként egy nagyon jól menő üzlet, mert manapság ez a divat, az emberek visszafejlődnek a múltba, nosztalgiáznak, vágynak a figyelmetlenségre és a natúr dolgokra. Minden bennem felmerülő érzés és találgatás ellenére blöfföltem egyet, nem mintha bármilyen zsákból kiugrott szögre számítottam volna, de előfordult már, hogy meghagytuk a másiknak a titok megfejtésének hangulatát. Most is egy kis játékra gondoltam, ám Nate válasza meglepett, még a szám is nyitva maradt egy kicsit. ~Fején találtam a szöget? Azt amelyik majd ezek után kiugrik a zsákból? Francba Nate!~ *A szívem ugrálni kezdett, érzésem szerint az hamarabb ugrik majd ki a helyéből mint a fránya szög, és néztem ahogy a bátyám mesteri eleganciával időt húz, kortyol, üveget tologat. Mikor tanulta ezt meg és ami fontosabb; kitől? Persze egyből Hera jutott eszembe, de ő csak felbukkant, csak visszatért oda ahonnan elmenekült a fájdalma elől. A fenébe mindenki menekül ebben a francos életben. Nate pedig össze van zavarodva, mondjuk ez nem meglepő az viszont annál inkább, hogy érzésem szerint ez a zavartság most nagyon más volt mint a többi, amit már tudtam kezelni és megmagyarázni. Félretoltam az üvegemet és a mellettem lévő tarisznyámból előhúztam egy vázlatfüzetet, a felszabadult helyre pakoltam egy szénceruzával együtt. Gondolkodnom kellett és az akkor megy a legjobban, ha kifestem magamból, jelenleg azonban erre nem volt lehetőség, így maradt a rajzolás. A festés mobil változata. Az asztalra könyököltem, úgy néztem őt és próbáltam kitalálni mi járhat a fejében. *-Ki vele. Jobb ha kint van. Tudod anya is ezt mondta amikor hánynom kellett. *Amikor kicsi voltam, még az anyánk is normális volt. Ő persze nem őrült meg, csak szociálisan és érzelmi szinten lett negatív és degenerált. Éreztem, hogy komoly a dolog ezért váltottam könnyedebb hangnemre, valahogy fel kell ráznom Nate-et, viszont ilyet még nem csináltam. A démonokkal már egész jóban voltam, de ez…ez most valami más volt. Olyan amivel nem szembesültem még vele kapcsolatban. Nekiálltam rajzolni Nate arcát, a baj csak az volt, hogy pillanatokként változott, elég nehéz lesz megörökíteni. Egy elmosódott paca lesz a végén, ezernyi éles vonással. Végül is mindegy, a lényeg, hogy közben tudok gondolkodni. Minden egyes vonással előrébb jutottam.* -Szóval mond csak el. Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz. Mi az ami zavar Nate. *Fájt így látnom, megint belekerült valamilyen örvénybe, kétségbeesett volt és tanácstalan, de úgy éreztem ez most mégis minden rossz ellenére jó lesz. Hát ez elég ellentmondásos, de ott egye meg a fene.*



A hozzászólást Tessa Vinter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 29, 2017 9:38 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Jan. 29, 2017 9:29 pm Keletkezett az írás






Tessa & Nathaniel




A jobb napokon, mikor tiszta az elmém, igyekszem nem gondolni arra, hogy mennyi mindent hagyok ki és szalasztok el a - csak a fejemben létező - problémáim miatt. Hogy napokig, sokszor hetekig nem veszek tudomást a kinti világ létezéséről, csak a lakásom, a saját kis búvóhelyem létezik, a démonjaim és az a néhány (kettő) személy, akivel törődöm. De alapjában véve csak az számít, hogy nem vagyok egyedül, még a legelcseszettebb napjaimon sem. Tessa volt az, akire mindig számíthattam, akivel bensőséges volt a viszonyunk és akit még inkább megszerettem, ahogy romlott az állapotom. A kellemesebb napokban nem az volt a legjobb, hogy nem rettegtem, nem szenvedtem és ép volt az elmém. A legjobb az volt bennük, hogy a húgomat boldognak láttam, s ezért képes voltam bármire, még egy kocsmába is beülni, ahová magamtól valószínűleg nem mentem volna. Régen szerettem kimozdulni, iszogatni a húgommal és a barátaimmal, de annak az időszaknak régen vége, viszont valahol el kell kezdeni, a sok bezártság után kimozdulni, ahogy Tessa is mindig hangoztatta. - Vidámparkba csak akkor vagyok hajlandó betévedni, ha nincsenek bohócok és mindenféle cirkuszra jellemző baromság. - figyelmeztettem feltartott kézzel, majd elnevettem magam és ujjaimat a hideg üvegre kulcsoltam. Magamban felidéztem egy gyerekkori emléket, tisztán láttam magam előtt, ahogy anyámba csimpaszkodok és rettegve figyelem az elhaladó színes ruhába öltözött árusokat. Sosem szerettem a tömeget, a cirkuszt pedig egyenesen gyűlöltem, így ha egy karnevál vagy vidámpark arra hajazott, be nem tettem a lábam, még később, felnőtt fejjel sem. Talán ez is a betegségem egy mellékhatása volt, talán csak szimplán utáltam az ilyen helyeket, az állatkínzással és a rémisztő bohócokkal együtt, sosem boncolgattam, egyszerűbb volt elkerülni minden ilyen helyet. Azóta pedig már az is kész csoda volt, ha kitettem a lábam a házból...
A húgom meghökkenésén én magam is meglepődtem, talán ez még inkább tudatosította bennem, hogy aggódnom kellene, amiért Hera ennyire összezavar. Nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet ilyesmibe bonyolódni, mikor volt elég bajom enélkül is, de már késő volt, már régen benne voltam a slamasztikában. Ugyanakkor furcsa és egyben kellemes érzés is elöntött, akárhányszor felidéztem a nő arcát, hangját, mosolyát, pillantását. Egy káosz volt a fejemben, még így is, hogy a szörnyeteg szunnyadt bennem. Így hát csak néztem, ahogy Tess előveszi a rajzoláshoz szükséges eszközeit és pár percig csak néztem őt, ahogy megnyugtatón mozog a keze a papír felett. - Nem is tudom... Anyánk tanácsára hallgatni nem túl bölcs dolog, Tessa. - próbáltam viccel elhessegetni a feszültségemet, valamint időhúzásnak is remek volt ez a témaváltás, persze örökké nem húzhattam. Beszélni akartam róla, beavatni a húgomat, kiönteni a lelkem, hogy aztán megkönnyebbüljek de ez nehezebb volt, mint hittem. Régen is így éreztem? Egyáltalán voltam valaha ilyen ideges, ha egy nőről volt szó? Megosztottam a testvéremmel az ilyesféle aggodalmaimat? Hirtelen nem tudtam felidézni. Nagyot nyeltem, az üvegre emeltem a tekintetem, az ujjaim lassan átfagytak, teljesen elfehéredtek, ahogy markoltam a jeges üveget, benne az aranyló folyadékkal. - Te is tudod, hogy sok időt töltök Herával az utóbbi időben. Az egész a frászt hozza rám, Tess! - beletúrtam a hajamba és hatalmasat sóhajtottam, minek következtében egy szalvéta az asztalról a földre bukfencezett kecsesen. Felvettem a földről és apró gombóccá gyűrtem, aztán azon kaptam magam hogy nagyon is sok hasonlóságot látok saját magam és az összegyűrt szalvéta között. Én is épp ennyire megviselt vagyok és szerencsétlen. Az asztalra ejtettem és megpróbáltam koncentrálni. - Nem tudom szavakba önteni, mit érzek. És azt sem, hogy bármit is érzek, helyes egyáltalán? Nagyon fontos nekem ez a lány és úgy érzem én is neki. Ez az, ami teljesen kiborít. Nem tudom elmondani, mennyire kibaszottul össze vagyok zavarodva! - kicsit elvesztettem az önuralmam, fájdalmasan felnyögtem és inkább belekortyoltam az italomba, mielőtt még az összeomlás szélére kerülnék egy olyan napon, mikor a betegségem jóformán nem is létezik. Ott lappangott bennem, éreztem, teljesen elnyomni sosem tudtam, de viszonylag ép volt az elmém, csak éppen színültig tele Herával.

643 szó; szív
©️


Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
8
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 29.
▪▪ Korom :
26

»Vas. Feb. 05, 2017 6:53 am Keletkezett az írás




Nate & Tessa






*Nate és én, olyanok vagyunk mint az ikrek. Persze nem csinálunk mindent egyszerre és nem egészítjük ki a másik mondatait, de ugyanannyira vagyunk egymáshoz kötve mint ők. Ez a kötelék azonban nekem nem teher, aki nem érti annak látja, de önként vállaltam, azért mert szeretem a bátyámat, de mindez szeretet belőle fakad. Talán soha nem alakul így, ha ő nem úgy viszonyul hozzám a születésem pillanatától mint ahogy. Visszagondolva a gyerekkoromra – már amire emlékszem – Nate jobban örült nekem mint az anyám, ő már akkor elcseszett volt, de nem mutatkoztak a jelei. Csak néha. Olyankor Nate-hez menekültem és ő mindig ott volt nekem. Most, rossz szóhasználattal élve ezt törlesztem, és ellentmondás vagy sem, de jó ezt tenni. Jobb lenne ha nem kellene ez tény és való, Nate-nek szép élete lehetne, jó férj lenne, remek apa. Tudom, mert alapjában véve jó természet, tele van szertetettel és jó akarattal….de annyira eleset és bizonytalan, hacsak ránézek kedvem van megölelni őt. Nála a normális furcsa és most is ez a helyzet állt elő, Nate jókedvű, vidám és egy kocsmában van velem. *-Oké, majd úgy intézem, hogy ne kerüljenek látótávolságba. Vagy ha felbukkannak „erre csörög a diót” játszunk. De muszáj velem felülnöd a hullámvasútra. *Sosem voltunk együtt vidámparkban. Nate nem szerette, bárki rábólintott volna erre a lehetőségre de ő nem. Most mégis, bár viccelődésnek tűnt, de beleegyezett. Mi ez ha nem furcsaság az ő részéről? Valami van a háttérben ami régen nem volt és ez felborította a világát. Ez nem baj, az viszont eléggé, hogy én nem tudtam róla az első percben. Persze mindenki mondhatná, hogy „miért kellett volna tudnom róla? Hiszen magánügy.” Nem, nem magánügy. Igenis tudnom kell arról ami bármikor a sötétségbe taszíthatja őt. Sosem szóltam bele az életébe, én csak terelgettem, ott voltam amikor vigaszra volt szüksége, bátorításra vagy épp egy lelki mankóra. Minden egyes ilyen rohamba én is belehaltam egy kicsit, köztünk nincs magánügy. *-Hidd el, akkor jó tanács volt. *Manapság fordítva vannak a dolgok. Akkor kell hánynom ha anyám megszólal, de persze hallgatok a tanácsára, kimondom aminek ki kell jönnie. Ez persze nem tetszik neki és sajnos hatással van apára is, szóval minden őrültsége és „szégyenteljes” élete ellenére, Nate maradt benne a szüleink kosarában én pedig kipottyantam. Őszintén? Leszarom. Kipakoltam a vázlatfüzetet és nekiálltam, hogy megörökítsem Nate ezen pillanatát. A valóság az volt, hogy rendesen beparáztam azon amit a bátyám mondott, és gondolkodnom kellett. Jobban tudok figyelni ha a kezem le van kötve valamivel, ha az agyam kreatív része önálló életre kel. Nate arca minden pislogásom után más volt, időt húzott, láthatóan kellemetlen volt számára előadni azt ami….a frászt hozza rá. Naná, hogy kellemetlen. Ahogy beletúrt a hajába, nagyot sóhajtott, ráncolta a homlokát és megnyúltak a vonásai, mind arról árulkodtak, hogy iszonyú zavarban van. Nem tudja mi történik vele, hogy miért és nem tud vele mit kezdeni. A középpontban Hera állt, bár ezt gyanítottam is. Mesélt már róla, az első találkozásról, és a többiről de sajnos nem mentünk bele a részletekbe és én nem is gondoltam, hogy nagyon kellene. Nem hittem komolynak a dolgot és azt hittem Nate majd megint eltávolodik tőle ahogy korábban is, ám a jelek szerint nem ez történt. Mindez pedig olyan dilemmát okozott neki, hogy a világot kisóhajtotta magából. Nem kaptam a szalvéta után, csak néztem ahogy felveszi és az asztalra ejti, közben néhány vonással gazdagodott a róla készült portré, ami kezdett a karikatúra felé hajlani. Nate arca olyanná kezdett válni a apapíron mint akinek szorulása van két napja. Végül csak kibökte én meg csak néztem rá bambán. A bátyám szerelmes. Egyértelmű volt. Én örültem neki, bár Herával kellene pár szót váltanom, mondjuk rendezünk egy csajos estét és elmondom az egész történetet, majd adok egy használati utasítást a bátyámhoz. Nate-nek jót fog tenni Hera, feltéve ha ő is hasonló érzelmeket táplál Nate iránt és a bátyám nem csak képzelte nagy boldogságában az egészet. Mert ha csak szórakozik vele, én fogok elszórakozni a szemgolyóival mielőtt kinyírom. Bonyolult volt ez az egész ez nem kérdés. Hera jót is tehet a testvéremmel de sokkal többet is árthat ha csak játszik vele és végén eldobja mint egy rongyot, mert akkor Nate tényleg olyan lesz mint egy rongydarab, amit aztán az önpusztító roham követ és mindezzel Hera taccsra vághatja azt az éveken át tartó gyötrelmes „munkát” amivel próbáltam a bátyámnak élhető életet alkotni. Míg Nate-et néztem a kezem megállt a rajzolásban, a gondolkodás azonban önmagát gerjesztve tovább folyt bennem. Számba vettem minden eshetőséget, kétséget kizáróan előre szaladtam úgy…éveket. Letettem a ceruzát és megfogtam Nate üveget tartó kezét. A francba, baszottul hideg volt.*-Nate. Ez…ez csak….ez a zavartság a félelemből ered. Félsz, hogy megbánt. Szereted őt és ez sérülékennyé tesz. De nem kell ezt érezned Nate, csak próbáld meg átengedni az érzést magadon. Csak hagyd, hogy átjárjon. *Most én sóhajtottam nagyot. A kezdeti öröm picit lelohadt, nagyobb a tét Nate életében mint másokéban. *-Szóval, miből gondolod, hogy fontos vagy neki? Mondd el miről beszélgettetek, mit csináltatok amikor találkoztatok? Persze az intim részeket nyugodtan kihagyhatod, csak jelezd, hogy az következne. *Komoly dolog, de önmagamhoz híven próbáltam ezt is elviccelni. Most arra van szükség, hogy könnyedebbre vegyük a figurát, tök jó, hogy pont egy kocsmában vagyunk ez a hely a szerelmi cuccokra van kalibrálva. *-Mondd el mi zavar és megbeszéljük. *Majd később rátérünk arra is, hogy miért érzi magát olyan jól Hera társaságában, addig tovább rajzolok, bár már csak néhány vonás hiányzik. Igen, határozottan olyan mint akinek szorulása van.*




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Ápr. 02, 2017 8:53 pm Keletkezett az írás






Tessa & Nathaniel




A húgommal mindig annyira felhőtlen volt a viszonyom, mintha azért született volna erre a világra, hogy a legjobb barátom és legfőbb támogatóm legyen. Rengeteget gondoltam rá akkor is, mikor nem volt velem, sokszor hittem úgy, nem igazságos vele az élet, hogy boldogabb lehetne nélkülem, egy olyan világban ahol nem kell pátyolgatnia a bátyját. Fordítva kellene ennek lennie - ez a gondolat oly sokszor kísértett, nem tudtam tőle szabadulni. Nekem kellene őrá vigyáznom, s nem pedig fordítva, de ez ellen nem tehettem semmit. Viszont amikor az elmém tiszta volt és a bennem lakozó szörnyek nem próbáltak meg lehúzni a sötétségbe, a legtöbb időmet ennek az energiabombának szenteltem és élveztem a mosolyát, a jókedvét, ami az én állapotomnak volt köszönhető. Hera miatt viszont kicsit hanyagoltam és már emiatt bűntudat mardosott belülről, mintha éles karmok próbálták volna felszántani a torkomat és szétmarcangolni a belső szerveimet. Pontosan ilyen érzés volt. - Veled bárhová elmennék, Tess. - mosolyodtam el óvatosan és már a kijelentés hatalmas erőfeszítésembe került. Nagyon szerettem volna, ha igazak ezek a szavak teljes mértékben, de mindketten tudtuk, hogy sajnos még féligazságnak sem mennek el. Jobb napjaimon sem szívesen hagytam el a várost, nem is túl sűrűn történt meg, a pocsék napokon pedig még a saját lakásom sem voltam képes elhagyni. Tényleg, tényleg bárhová elmentem volna vele, de nem tehettem és ez fájt az egészben a legjobban, hogy nem cselekedhettem úgy, ahogy a kishúgomnak a legjobb lett volna. Mondjuk magunk mögött hagyni a várost, munkát keresni, a szüleinktől a lehető legtávolabb és a saját lábunkra állni. De ez csak ostoba álmodozás volt, ami valószínűleg sosem fog teljesülni, mégpedig miattam. - Nem rossz anya ő, Tessa. Ahogy apával sincs baj.  - pillantottam rá és igyekeztem kevésbé fájdalmasan nézni rá, mint ahogy a helyzet megkívánta volna. Mert egy részem hiányzott belőlem az említett személyek hiánya miatt. - Csak éppen... nem mindenkinek van annyi ereje mint neked. - Tessa mindig is erős volt, s ahogy romlott az állapotom, úgy vált egyre erősebbé. A szüleink nem ilyenek voltak, beleroskadtak a betegségembe, nem tudták feldolgozni... azt hiszem a mai napig sem sikerült nekik.
Néztem a húgomat, ahogy rajzolni kezdett, de nem tudott lekötni. Máskor megnyugtatott, sokszor kértem, hogy vegye elő a füzetet és rajzoljon valamit, bármit, mert jó érzéssel töltött el, a démonok addig is nyugton voltak bennem, a kreativitása és a művészi lelke pedig mindig is elvarázsolt. Csak azt sajnáltam, hogy nem voltam túl sokat magamnál, hogy biztassam ezt a hobbiját, hogy talán... ne csak hobbi legyen. - Szeretem? - kérdeztem ártatlanul és teljesen ledöbbenve, miközben hagytam, hogy a kezét az enyémre tegye, sőt, jól esett a meleg érintése. Persze, teljesen kézen fekvő volt amit mondott, csakhogy nem tudtam rávenni magam, hogy komolyabban átgondoljam az érzéseim. Szeretem... ízlelgettem a szót gondolatban, és egy részem azt remélte hogy ez nincs így. Mégis mit tudnék én nyújtani annak a lánynak? Neem. Ez nem lehet. - Nem tudom mit érzek, de úgy tűnik, te jobban tudod nálam. Hiszen jobban ismersz, mint én magamat! - nevettem fel félig vidáman, félig baromi sötéten, mintha valami bonyolult képregény gonosztevője lennék, aki őrlődik, hogy melyik oldalra is álljon. Legalább annyira bizonytalannak is éreztem magam. - Már az egyértelművé tette, ahogyan bánik velem. Tudtad, hogy mi történt a testvérével, Jeremyvel? Azok után már az kész csoda, hogy szóba áll velem. Ő mégis... annyira kedves és jólelkű, gondoskodó. Számomra teljesen érthetetlen. - És tényleg az volt, túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Látszólag mégis az volt, ez pedig még inkább összezavart. Nem értettem semmit és ez nagyon zavaró volt. Jobban össze voltak kuszálva a gondolataim, mint a legpocsékabb napjaimon. - Általában csak beszélgetünk. Néha átjön hozzám, hoz süteményt vagy együtt ebédelünk. Semmi olyasmi... amire gondolsz. - megint felnevettem, ezúttal egész jókedvűen, mert hihetetlen volt számomra, hogy "intim részeket" említ. Hiszen rólam van szó! Aztán elkomolyodtam és a szemébe néztem. - Nem az zavar, amit gondolsz, Tess. Nem attól félek, hogy ő bánt meg engem. Az aggaszt, hogy én bántom őt. Nem akarom bántani, eszem ágában sincs, de mellettem nem lehet teljes élete. Én nem tudok neki semmit sem nyújtani. - Lehunytam a szemeim és beletúrtam a hajamba, mindig ezt csináltam, ha ideges voltam. Arról nem is beszélve, hogy a sörösüvegen már papírnak se híre, se hamva nem volt. Csupán apró papírfecnik hevertek az asztalon és a székem alatt.

szív
©️


Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
8
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 29.
▪▪ Korom :
26

»Szer. Ápr. 05, 2017 4:26 pm Keletkezett az írás




Nate & Tessa






*Szeretném kiélvezni ezt az estét, olyan ritkán adódik rá alkalom, nem is emlékszem mikor voltam kint bárhol is a bátyámmal házon kívül. Tudom, hogy otthon érzi magát biztonságban, néha ott sem, e szentül hiszem, ha kicsit is jobban érzi magát muszáj kicsalnom, mert jót tesz neki. Kellemes emlékek mindig kellenek, néhány nevetős perc, egy szituáció amire később lehet emlékezni, előszedni a fiókból, kell lennie derűs pillanatnak ami elűzi a sötétséget. Régebben álmodoztam még arról, milyen lenne az életünk ha Natenek nem lenne ennyire szüksége rám, ha nem lennének kísértetek, démonok, fájdalom és rettegés. Úgy gondoltam akkor is sülve-főve együtt lennénk, persze kevesebbet hiszen neki lenne barátnője, menyasszony, felesége, de mégis, része lenne az életemnek és én is az övének. Biztos vagyok benne…és amikor minden borulni látszik, ilyen elképzelt pillanatokba kapaszkodom, attól vagyok erős és azért nem maradok a földön, azért tudom őt is magammal vonszolni, hogy a végén együtt álljunk fel. *-Tudom Nate…tudom. *Eljönne ha tehetné, de nem fog, nem lesz vidám hétvége a körhinták és céllövöldék között, nem lesz vattacukor és szellemvasút, és hot dog és popcorn. De álmodozni lehet. Úgy teszünk mintha minden igaz lenne és jó érzés egy kicsit beleélni magunkat olyan dolgokba melyeket soha nem fogunk a magunkénak mondani. Van olyan is amiről már nem is álmodozom, azt hiszem sosem tettem, egyszerűen nem tudtam elképzelni sem, ez pedig a család. Az a meleg és gondoskodó, a biztonságos és boldog amiről szólnia kellene.* -Talán igazad van. *Nem, nincs igaza. Ebben nincs, de nem szeretnék vele vitázni egy ilyen szép napon.  Ahhoz, hogy az anyánk olyan anya legyen amilyennek lennie kell, nem erő hanem együttérzés, gondoskodásra való hajlam, szeretet kel. Feltétlen szeretet, ami neki nincs. Soha nem Nate volt a fontos hanem az, hogy mit szólnak a szomszédok. Egy lelketlen sznob, ez az igazság. Szerencsére elég messze estem attól a bizonyos fától, én úgy gondoltam, ki álljon Nate mellé és segítsen neki ha mi nem. Ha a családja nem, hiszen csak mi vagyunk neki, senki más. Idegenektől nem várható el és ő sem fogadná el, azt hiszem – remélem – ha én nem lettem volna ott vele mindig, Nate állapota sokkal súlyosabb lenne. Ez a bizonyíték, hogy lehet ezt másképp is, nem rejtegetve az emberek elől, letagadva a létezését is. Már az anyám gondolata, a róla való beszélgetés is kezdett felzaklatni, muszáj voltam valamit kezdeni a kezemmel és Nate remek alany volt hozzá. Ha le voltam így foglalva, sokkal könnyebb volt gondolkodni, elemezni a hallottakat, tisztábban látni, mert nem görcsöltem rá. Nate össze volt zavarodva de ez természetes, hiszen bárki aki úgy érez mint ő, először nem tud mit kezdeni a hirtelen fellobbanó érzelmekkel, nem tudja hova tenni. Egy picit örültem, mert része lehetett más emberek apró gondjaiban, bár ő világméretűen érezte, elterelte a figyelmét a lelkét gúzsba kötő sötét fellegekről. Mondhatom azt, hogy Hera a maga különlegességével becsempészett egy kis normális világot Nate poklába és már ezért köszönetet kell mondanom neki. Ám a bátyám nehezen birkózik meg vele, feszült volt és ideges de most más módon, most nem kellett félnem attól, hogy elnyeli a saját elképzelt világának a mocsara. Megfogtam a kezét a félretolt papíron túl, szinte a saját markomba temette, bár az övé nagyobb volt mint az enyém, most mintha az is összement volna. Aprónak láttam a bátyámat, a változás olyan volt mint az új és a rosszul kimosott gyapjú pulcsi között. Döbbent kérdésére elmosolyodtam, és bólogattam, bár bizonytalanul. Nem akartam feleslegesen dédelgetett álmokba ringatni, hiszen Hera tettének hátterét nem ismertem, az is lehet, hogy Hera is őrlődik amiatt ami benne fellobbant, ám ő minden bizonnyal gyorsabban, segítség nélkül túl lesz a kezdeti nehéz szakaszon. Vagy már túl is van. Reméltem, hogy túl van és mindent átgondolt, átrágott és pontosan tudja mit csinál, mert ha nem akkor Nate látja kárát és isten tudja mikor tudom visszatornázni a nehezen elért állapotába. *-Igen, minden jel arra mutat. Félsz ez természetes, ezért inkább tagadod magad előtt. *Megértem. Fél attól, hogy újra el fogja veszíteni ezért nem is akar semmibe belekezdeni. Tudom, hogy korábban is szerette, valami alakult közöttük de Nate eltaszította magától, önként az állapota miatt. Tudom, mindig is tudtam, hogy a lelke mélyén még mindig szereti Herát, azért küldte el mert nem akarta bántani, mert a tiszta pillanataiban tökéletesen átlátta a helyzetüket és úgy gondolta Hera sokkal jobbat érdemel nála. Talán akkoriban így volt jó, Hera sem volt felkészülve Nate-re, nem érett meg rá. *-Jeremyvel? Nem, nem tudom mi történt vele. *Ráztam meg a fejem közbekotyogva de azután tovább hallgattam. Nate önmagam volt, a régi önmaga , mindennel tisztában volt és mindent komolyan vett és ez jó volt, nagyon jó és nem hallgattam a bal vállamon ülő kis ördögre aki mindig rossz dolgokkal akarja teletömni fejem. Nem, egyszerűen most nem lehet semmi sem rossz. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy Hera nem segíti Nate-et hanem belékapaszkodik. Neki van szüksége a bátyámra jobban, ő keresi a társaságát és nem hagyja csak, hogy Nate ráakaszkodjon, amit soha nem tenne.* -Nem tudhatod mire gondolok pontosan. Szóval semmi olyasmi, oké értettem, de még lehet. *Nevettem én is, Nate nevetése ragadós volt, imádtam és az arca, teljesen kisimult, a szemei csillogtak. Elvettem a kezem az övétől és megint rajzoltam, addig míg Nate arca ilyen, muszáj megörökítenem, de közben figyeltem rá és sajnos nagyon gyorsan elkomolyodott. *-Ez hülyeség Nate! Igenis tudsz mit nyújtani. Tele vagy szeretettel és kedvességgel, szinte túlcsordulsz. Annyira aranyos vagy és én…sokat tanultam tőled. Egyébként…engem sem bántottál soha. *A hangom elhalkult, szomorúan mondtam mert láttam rajta, hogy tényleg ez az egyetlen dolog ami távol tarthatja Herától. Nate rohamai ijesztőek voltak, néha nekem is, de túljutottunk rajta, Herának meg kell ismernie ezt az oldalát is, meg kell tanulnia kezelni. Nate-et lehet szeretni, lehet imádni, mindaz amit mond magáról csak az elkeseredés és a magány mondatja vele. *-Őt sem fogod bántani. Tudom. Ha szeret, tudni fogja kezelni, elviselni és jobbá tenni. Nate, ezen van a hangsúly. Jobbá teszi az életed. Nem azt mondom, hogy ugorj fejest a kapcsolatba, de ne dobd ki az ablakon anélkül, hogy kibontottad volna a csomagot. Merj belenézni Nate….és….takaríts össze magad után. *Az asztalra fektettem a karjaimat és a bátyám szemeibe néztem, mélyen és hosszan. Néztem őt, mert látni akartam azt a férfit aki a felszín alatt kuporog és arra vár, hogy kisüssön a nap. Ám a nap hiába süt, ha behúzza a függönyöket. Az asztalon lévő papírfecnikre mutattam halvány mosollyal az arcomon. Mindent komolyan gondoltam, az, hogy elvicceltem a végét nem jelentette azt, hogy félvállról veszem a bátyámat és ezt ő is pontosan tudta. *



[/color][/i][/b]
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
The Vinter siblings - don't forget to have fun
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: