Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 20 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 20 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Megosztás
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

Az én keresztem Empty
»Szer. Nov. 30, 2016 6:27 pm Keletkezett az írás






Tetszésed szerint bármi
KOR
32-33
Csoport
egyelőre paciens
Play by
Michiel Huisman
Történeted
Kapcsolatunk mindössze egy báli estig tartott – a végzős évünkben, a téli bálon - és a mai napig, mindenek ellenére úgy vélem, hogy neked csupán ennyi kellett. Pedig esküszöm, hogy nem ilyen embernek ismertelek meg azok alapján, amiket rólad hallottam. Természetesen azzal tisztában voltam, hogy az iskola lánytáborának egy része oda van érted és vissza – ugyanúgy, mint én voltam – hisz ki nem olvadna el egy dúsgazdag, helyes, népszerű zenésztől? De azt nem gondoltam volna, hogy az egy éjszakás kalandok híve vagy, álmomban sem. Még csak hírből sem ismertem a nevedhez kötődő, ilyen, vagy ehhez hasonló esetet, pedig isten a tanúm, hogy nagyokat füleltem, ahányszor dobhártyám a nevedtől rezdült meg.
Veled, melletted egy éjszaka erejéig különlegesnek, valakinek éreztem magam. Nem csak az évfolyamelsőnek, a csodagyereknek. A társaságodban olyan lehettem, akivé mindig is válni szerettem volna, szabadon repültem. Majd letörted széttárt szárnyaimat, amikor másnap úgy viselkedtél, mintha nem is ismernél. Porszemcsékké zúztad a szívem, majd jött az érettségi és soha többé nem láttalak… így esélyem sem volt megmondani azt, hogy annak a bizonyos éjnek következménye is lett.
Azt hallottam, elutaztál, katonának álltál, munkanélküli lettél, apád vagyonát vezeted… hogy ebből melyik igaz, nem tudom, viszont abban biztos vagyok, hogy soha nem akartalak megkeresni és magamhoz láncolni a közös gyermekünk miatt. Hibáztatlak, amiért nem vigyáztál rám – igen, te voltál az első – és mégsem, ugyanis a lányunk a legjobb dolog az életemben.
Lassan kezdtem azt gondolni, hogy az életben nem látlak, amikor megjelentél a tv-be. Nahát, gondoltam, valóra váltottad az álmaid és zenésszé váltál. Már akkor félelem fogott el, de legalább örültem annak, befutottál, így a média követ és általuk én is tudni fogom, hova ne menjek, hogy elkerüljem a veled való találkozást.
Aztán felléptél a lányunk iskolai adománygyűjtő estélyén és azóta Sue odavan érted. Ha tudnád, hogy autogramot adtál a kislányodnak... És ha ez nem lenne elég, nemrég behoztak a sürgősségire. Mint a traumatológia főorvosa akarttal sem kerülhettem volna el, hogy találkozzunk. És amikor ott feküdtél előttem eszméletlenül, minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne vágjalak arcon, amiért leléptél, most pedig meghalni készülsz úgy, hogy még soha nem találkoztál a lányoddal, aki azóta tesz fel különböző kérdéseket rólad, mióta csak beszélni tud.
Szavakban nem önthetem, hogy mekkora megkönnyebbülés volt, amikor sikeresen túlélted a műtétet, és azt sem, hogy egyszerre mennyire örültem és mennyire féltem. Boldoggá tett, hogy Susanne-Fayenek talán lehetősége lesz egy nap találkozni veled és rettegtem attól, hogy ismét találkoznom kell veled. Csakhogy, amikor felébredtél, nemhogy nem ismertél fel, de még a nevedet sem tudtad. Vagy azt, hogy kik a szüleid, és mikor születtél, vagy hány éves vagy. A baleset során a fejed nagy ütést szenvedett, így disszociatív amnéziát diagnosztizáltak nálad.
Annak ellenére, hogy aggódtam az újratalálkozás miatt, csalódott vagyok, amiért nem emlékszel rám. Nem tudom, hogy visszatérnek e valaha is az emlékeid, de ha igen, nem tudom, hogy szeretném e, ha a lányom életének része lennél. Attól függetlenül, hogy te vagy az apja…

A karaktert jó szívű, rendes embernek képzeltem el – no persze nem egy szentnek - akinek nem sikerült még felnőnie. Ez természetesen nem meglepő, hisz apja mágnás, mindig mindent megkapott, soha nem szenvedett semmiben sem hiányt. Esetleg csak az apja szeretetében és a vele együtt töltött időben.
Élete talán az utóbbi időben lett csak nehezebb, hisz a szülei elvárják, hogy a lábára álljon, az apja nem nézi jó szemmel, hogy fia bármelyik pillanatban eldobná a diplómáját és örökségét - a cégét - a zenéért, ha lehetősége adódna. És most, hogy leszerződtették kevesebb segítséget nyújtanak neki. Az apja szerint, addig amíg nem szenved kárt a vállalat, nem érdekli, hogy szabad idejében mit csinál.
A karakter múltja pedig teljesen a userre van bízva, ugyanúgy, ahogy a baleset is. A pb-hez ragaszkodnék, de ha megtetszett a karakter, viszont az avialanyt nem szereted, tárgyalhatunk*-*
Na, juttasd magad kórházba, és ott találkoztunk! Nagyon várlak!*.*
Írj, ha megérkeztél!*_*
Vissza az elejére Go down
 
Az én keresztem
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: