Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Share | 
 
Cloe & Daniel - Cloe kórterme
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

▪▪ Hozzászólások száma :
73
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 28.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Szer. Dec. 07, 2016 11:12 pm Keletkezett az írás



*Egyik nap a másik után...mind ugyanúgy telik. Vizit vizit után. Mindig ugyanazt mondják. A tüdőm is sérült, nem akarnék még hazaengedni. Tudom én ezt pontosan jól. Nem egyszer éreztem már a szorítást a mellkasomban, a légszomjat, amikor egy rossz álomból ébredtem vagy éppen pánikroham tört rám. De lehetek itt még hónapokat, tömhetnek továbbra is a gyógyszerekkel, akkor sem leszek soha többé száz százalékos. Balesetben szinte alig volt olyan szervem, ami ne sérült volna. Az újraélesztések, a műtétek... a halál és a veszteség... Hiába jönnek rengetegszer a nagyszüleim... Na jó, velük időnként már kiléphetek a kórház kapuján néhány órára. Persze jó érzés odakint lenni kicsit, de mindig van egy érzés, ami soha nem fog elmúlni. Miért kellett nekem túlélni? Inkább haltam volna meg én is. Az agykurkászok sulykolják belém, hogy van értelme az életemnek.. na de, hogy mi azt már ők sem tudják megmondani.
Most éppen a sivár kórtermemben üldögéltem. habár lett volna lehetőségem otthonossá tenni.. de valahogy nem akartam, nem ment. Egyedül a csellóm volt a szobában, mindig itt állt az ágyam mellett a tartóján. Az a szerencse, hogy megengedték, hogy időnként játszhassak rajta, mert jelenleg csak ez adott valamilyen vigaszt nekem. Jót tett a többi betegnek is és nekem is. Ha nem engedték meg éppen, akkor lementem a kertben és ott játszottam órákon át, hogy elfelejtsek mindent egy kis időre.
De ma csak az ágyam szélén ültem és azt a képet néztem, ami nem is olyan régen készült egy jó hangulatú családi összejövetelen. Rajta volt az egész nagy család. Anya, apa és az én kis öcsikém... olyan vidámak és soha többé nem ölelhetem át őket. És ott van rajta a képen Daniel is. Talán őt sem látom többet, annyira a lelkébe tiportam. Rajta vezettem le minden dühömet, keserűségemet, fájdalmamat. Most már tudom, hogy igazságtalan voltam vele. Rég nem láttam már. Meg is értem, hogy látni sem akar. Még én is gyűlölöm magamat. Azt sem tudom, hol a helyem ebben az átkozott világban... ha egyáltalán van még nekem hely valahol...*
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
21
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Dec. 05.

»Pént. Dec. 09, 2016 12:02 pm Keletkezett az írás



*Hetek óta nem volt szabadnapom, Cloe-t sem tudtam meglátogatni, ma volt egy negyvennyolc órás szolgálat után ahogy leadtam a dolgokat a kórház felé indultam. Húzós két napon vagyunk túl a fiúkkal, de szabad perceimet szeretném Cloenak szentelni. Már otthonosan indulok az első emelet felé, kissé elcsigázottan és karikás szemekkel. A kórterem előtt kissé rendezem a vonásaimat, majd belesek a lányhoz. Az ágyán ül és egy fotót nézeget. Megszakad a szívem, percekig nem is tudok megszólalni, csak úgy süt belőle a fájdalom és szippant magába. Végül halkan kopogtatok az ajtón, s ha engedélyt kapok belépek.*
-Szia kislány, hogy érzed magad?*ugyan mindig beszélek a kezelőorvosával, de tőle is szeretném hallani, becsukom magam mögött az ajtót de nem indulok előre, percekig csak nézem, majd szolgálati táskámból előveszek egy tábla csokoládét.*
-Ezt neked hoztam.*motyogom zavartan, régen leptem már meg valamivel, de nem akarok túl nagy dolgot adni, jobb ha abban a tudatban tartom, hogy elmart maga mellől. Tudom, hogy nem akar felépülni, de nem hagyom, hogy ő is meghaljon. Sajnos amíg a lelke be nem gyógyul, addig a teste sem fog rendesen regenerálódni.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
73
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 28.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Pént. Dec. 09, 2016 4:01 pm Keletkezett az írás



*A képet nézve beszippant a múlt. Minden pillanatára emlékszek annak a napnak. Anyáéknak szokása volt, hogy néha gondoltak egyet és összehívták a családot és barátokat egy jó kis kerti party-ra. Aztán grilleztünk meg minden, este tábortűz és jó hangulat... Én a csellóztam, mindig akadt valaki aki gitárt ragadott és apa időnként még képes volt dalra fakadni is. És az én örökké mosolygós kisöcsém... Azok a régi szép idők, amik soha nem jönnek vissza.
A múltból kopogtatás ránt vissza a keserű jelenbe. Felnéztem és Daniel állt az ajtóban. Olyan rég nem láttam már. Azt hittem, hogy soha többé nem is fogom látni, amiért nem hibáztattam volna. Csak néztem a karikás szemeit és a nyúzott vonásait, amiket igyekezett elrejteni előlem, de én már túlságosan jól ismerem...*
-Szia! *Aztán végignéztem magamon. Már nem is tudom mióta, de állandóan csak a rohadt pizsama van rajtam. Itt nagyon mást nem lehet viselni.* -Voltam már jobban is. *Vontam meg a vállamat végül. Ez az a kérdés, amire válaszolni inkább nem akarok.*
-Köszönöm, ülj csak le...mielőtt állva elalszol. *Átlátok rajta. Látom, hogy hullafáradt. Gondolom megint sokat dolgozott egyhuzamban. Tudom, hogy képes rá. A képet közben visszatettem a kis éjjeliszekrényre, már ha lehet annak nevezni ezt a fém akármit. A csokit nézve rájöttem, hogy tegnap óta megint nem ettem. Igazából éhes sem vagyok. Ha nagyszüleim hoznak otthonról valamit, akkor azt meg szoktam enni, de a kórházi koszt.. nos az általában megmarad. Reggeliből szoktam pár falatot enni, de ma valahogy az is kimaradt. Az étvágyam valahol a béka feneke alatt van mérföldekkel.*
-Azt hittem nem látlak többet. *Mondtam ki végül a gondolatomat. Tényleg nem tudom hogy miért jött el ismét. A helyében soha többet nem akarnám látni magamat. De látszik, hogy ő ennyivel különb nálam.*
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
21
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Dec. 05.

»Kedd Dec. 13, 2016 12:07 pm Keletkezett az írás



*Nem igazán tudtam mit mondhatnék neki, kicsit elhanyagoltam mostanság pedig biztos vagyok benne, hogy jót tenne neki ha többet látna. Viszont muszáj vagyok dolgozni és úgy tenni mint aki nem törődik vele, azért hogy a végén mindent megadhassak neki. Valahol magam is hibás vagyok a történtekben, tehát részben igaza van. Mély sóhajjal lépek végül be hozzá és köszönök neki. A kérdésemre felületes választ de valószínűleg igazat kapok. A ténymegállapítására elhúzom a számat.*
-Téged sosem lehetett becsapni.*vigyorodok el és közelebb sétálok hozzá miközben előhalászom a kedvenc csokiját. Csendben vizslatom vonásait mikor újra megszólal, összerezzenek és homlokomat árnyak keretezik.*
-Dolgozom, nem elhagytalak. Egyébként is, te adtad ki az utamat.*emlékeztetem finoman és leülök mellé az ágyra. Kicsit látszik rajta, hogy az elmúlt időben veszített a súlyából.*
-Cloe még ráérsz velük lenni és nem örülnének ha önsanyargatva élnéd le az életed. Ők boldognak szeretnének látni!*érintem meg a kezét, majd szemeibe nézek.*
-Enned kell, vagy itt rohadsz meg a kórházban. A nagyszüleid is ráérnek akkor a kórházba járni amikor ott lesz az ideje. Mindenkit megijesztesz, engem is!*emelem fel az állát és nagyot sóhajtok.*
-Mi várunk rád, de neked is akarni kell az előre haladást.*fejezem be végül, majd felállok és az ablakhoz sétálok, hogy kitárjam azt.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
73
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 28.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Kedd Dec. 13, 2016 2:00 pm Keletkezett az írás



*Tudom, hogy nagyon sok minden szárad az én lelkemen. Leginkább minden. Nagyon jól tudom, hogy nem lett volna szabad úgy beszélnem vele ahogy. Csak most azt nem tudom ezt igazából hogy is mondjam el neki. Igazából soha nem voltak komoly veszekedéseink, így azt sem tudom hogyan kérjek bocsánatot. Tudom, hogy nem lehet a szavakat ki nem mondottá tenni.*
-Tudom... nem volt jogom úgy megbántani...szóval, azt hittem nem jössz el többet...amit meg is értenék. *Gratulálok! Sikerült magamból kicsikarni egy ilyen nyakatekert valamit. Lesz ez még jobb is remélhetőleg.
Tudom, hogy igaza van, de ez nem olyan egyszerű. Nem minden fekete és fehér. Ott voltam abban a rohadt autóban. Néha elgondolkodtam, hogy talán könnyebb lett volna, ha az egyik újraélesztés nem sikerül. De hát sikerült és itt vagyok.. még ha nem is nagyon lehetne életnek nevezni a mostani létemet.
Hazudnék, ha azt mondnám, hogy nem esett jól az érintése. Nem is tudom mikor éreztem utoljára az érintését. Sóhajtva néztem, ahogy az ablakhoz lép. Tudom, hogy most rajtam a sor, hogy megtegyem a lépést, ami talán közelebb vinne hozzá. De a francba is, ilyen beszari vagyok, hogy félek a kudarctól.
Egy kicsit ugyan tépelődtem magamban, de aztán csak-csak felálltam és én is odasétáltam az ablakhoz, mellette álltam meg. Kicsit tétován, de azért megfogtam a kezét.*
-Én próbálkozok..de nem megy. Mindenki elvárja tőlem, hogy lépjek tovább, de egyszerűen nem tudom elfelejteni, hogy soha többé nem láthatom őket. *A dilidokik egyenesen mindig azért faggatnak, hogy beszéljek a balesetről... nem értik meg, hogy nem akarok, azzal csak visszarántanak a mélybe mindig. Az orvosok meg úgy beszélnek rólam, mint valami esetről, amit tanítani kéne az egyetemen. Az eszükbe sem jut néha, hogy nem előttem kéne megvitatni minden részletet. Sőt, a szánakozó tekintetük meg már egyenesen a sírba visz. Mindenkitől csak a szánakozó szavak jönnek... Itt nem megy a továbblépés...*
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
21
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Dec. 05.

»Hétf. Jan. 02, 2017 12:36 pm Keletkezett az írás



*Jelenleg nem tudom még kibillenteni a magány rabságából, pedig ha tudná mennyire várok már rá... A karjaimban akarom tartani, mint arámat, csókolni ahol csak érem, és legalább egy kicsit elfedni azt a szörnyűséget amit átélt, eltörölni nem tudom, senki sem tudja, de kicsit elhomályosítani lehet, hogy könnyebb legyen a terhet vinni. Szavai villámcsapásként hasítanak át a gondolat menetemen és felé kapom tekintetem.*
-Cloe! Ne butáskodj, ilyen helyzetben teljesen normális reakció volt. Én cseppet sem haragszom rád, csak mostanában tényleg túl sok a munka. De meg van az oka miért hajszolom a napokat!*érthetően ejtem ki a szavakat, de tekintetem elhomályosul, újra a terveim közé veszek, és próbálom őt kicsit kirántani önsanyargatása fogságából. Az ablaknál állva várom, hogy erre mit is fog lépni, majd ahogy meghallom lépteit elmosolyodom, tehát csatlakozik hozzám, bár szavai ismét ellenem fordulnak. Halkan sóhajtok érintése nyomán, majd felé pillantok.*
-Nem elfelejtened kell! Nem ezt mondtam, hanem előre haladni. Lehet közben hátra nézni, de Kincsem, az élet nem áll meg, hiába is szeretnéd. Az orvosok pedig nem értik mekkora traumát szenvedtél.*felé fordulok és önkéntelenül is karjaimba vonom, úgy hogy ha szabadulni akar tudjon. Nem tartom túl szorosan, de bízom abban, hogy érzi mellette vagyok és segíteni szeretnék.*
-Hívj bátran és jövök ahogy tudok! El akarlak vinni innen. Tudod, én...*még túl korai lenne neki elmondani. Megfogom a kezét és az ágyhoz vezetem, megvárom míg leül, majd én is így teszek. Tekintetét keresem majd csendben újra próbálkozom.*
-Ha úgy érzed majd, hogy ki tudsz törni az önsanyargatás mélyéről, s kell egy kéz amit bátran megfoghatsz, ne habozz megkeresni. Az orvosok nem értenek a lélekgyógyításhoz. Ebben csak a CSALÁD tud segíteni.*direkt megnyomva azt a bűnös szót, fejezem be mondandómat, ezzel is jelezve a lánynak, hogy még mindig vannak számára élő rokonok, és ha ebből nem veszi azt az aprócska plusz jelet, akkor kezem lábam töröm össze, hogy rájöjjön nincs egyedül, ha kell minden szolgálat után és előtt is itt leszek vele.*
-Menjünk ki a levegőre!*mosolygok rá végül és felállok várva a válaszára.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
73
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 28.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Hétf. Jan. 02, 2017 3:08 pm Keletkezett az írás



*Az elmúlt időben egy hatalmas nagy örvényben érzem magam, egyre lejjebb és lejjebb ránt a mélységbe. És ahányszor megpróbálnék kikecmeregni belőle, akkor újra leránt ha lehet még mélyebbre. Bár lenne valaki, aki megmondaná, hogy mi erre a megoldás... De aligha akad sok olyan ember, aki átesett azon, amin én. Így hát marad az a megoldás. hogy én magamnak kell megtalálnom felfelé vezető utat.
Valahol talán azt akartam bemesélni Danielnek, hogy hagyjon el. Valahogy néha azt gondoltam, hogy jobbat érdemel, mint amit én most nyújthatok neki. Talán szeretni is elfelejtettem. Az viszont biztos, hogy egy igazi érzelmi hullámvasúton ülök és hogy hol lesz a végállomása azt nem tudom...*
-Csak nehogy belebetegedj a sok munkába. Néha pihenni is kell. *Mondom ezt én, aki inkább csinálna valamit, minthogy itt üldögél. Talán pont az kéne nekem, hogy ne legyen időm annyit gondolkodni...mert baromi gyilkos ez a sok agyalás. Olyan jó lenne beletemetkezni valami, hogy ne legyen időm és energiám a sok a gondolkodásra.
Nem kerülte el a figyelmemet, hogy sóhajtott, amikor megfogtam a kezét. Isten tudja mikor érintettem csak úgy meg, Pontosabban tudom.. a baleset előtti napon. Azóta minden érintés olyan hideg volt és visszafogott. Most meg hirtelen azon kaptam magam, hogy magához ölelt. Hirtelen megmerevedtem a karjaiban, menekülési ösztön tört rám. De aztán erőt vettem magamon és ellazultam és a végén már én is átöleltem. Úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta. Talán pont ő lehet az a mentőöv, ami kiránt ebből az örvényből. Csak hát nekem meg hagyni is kéne.*
-Nem önszántamból vagyok olyan, amilyen...de egyedül ez nem megy... *Az ágyon ülve még mindig a kezét szorongatom, mintha belehalnék, ha el kéne engednem. Kár is lenne tagadnom azt, hogy jól esett az érintése. Azt sem tudom már mikor éreztem ennyire a közelségét. Most nem csak egyszerűen az ágyam mellett ült, hanem tényleg közel volt.
Pontosan tudom mire célzott, amikor kihangsúlyozta a család szót. Igen, van még akinek fontos vagyok. Barátaim, rokonaim jártak be hozzám és hányszor mondogatták, hogy van még családom, miközben kínosan ügyeltek arra, hogy szóba ne hozzák a szüleim vagy az öcsém. Pedig milyen jó is lenne beszélni róluk, a sok szép vagy vicces emlék. De senki nem meri szóba hozni őket, én pedig inkább nem is firtatom.
Fogtam Daniel kezét és mentem utána, de ahogy haladtunk a folyosókon, valahogy kevés lett ez nekem, közelebb húzódtam hozzá. Mintha csak azt jelezném a külvilágnak, hogy senki szemet ne vessen rá. Mindig is ő volt nekem a legfontosabb a cselló mellett és ha mélyen magamba nézek, akkor tudom, hogy nem lehetséges az, hogy ne legyen részese a jövőmnek. Csak most még olyan nehéz bármit is elképzelni a jövővel kapcsolatban.*
-Segíts nekem... *Mondtam ki végül, de nem mertem a szemébe nézni. Persze sokféleképpen lehet érteni ezt, talán úgy mindenre értem.. de biztos vagyok benne, hogy ő is érteni fogja. Egyszerűen csak a felszínre akarok kerülni, első lépésnek legalábbis biztos megtenné.... Az udvarra érve éreztem a Nap melegét magamon és mintha az adott volna erőt arra, hogy félre felnézzek Daniel arcára.*
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
21
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Dec. 05.

»Csüt. Jan. 05, 2017 7:35 am Keletkezett az írás



*Nem titkolom, hogy jól esnek a féltő szavak a szájából, még egy mosolyt is megengedek magamnak, amolyan rossz fiúsat, majd megrázom a fejem.*
-Sajnos most egy kicsit muszáj megszakadnom, előttem van egy cél és kivitelezni kell.*magyarázom neki de a rossz fiús mosoly letörölhetetlen a képemről. Az ablaknál megölelem és ahogy ellazul karjaim közt még egy kicsit hagyom magunknak ezt a szeretet időt végül visszavezetem az ágyhoz, hogy újra beszélni kezdjek. Az már biztató pont, hogy nem engedi el a kezem, sőt már ő szorongatja. Szabad kezem összekulcsolt ujjainkra helyezem, majd pillantását fürkészve lágyan elmosolyodom.*
-Nem kell egyedül végig csinálnod. Itt vagyok! Csupán az első lépésedre várok. Fogd meg a kezem, hogy kihúzhassalak a süllyesztőből. Ne tűnj el mellőlem!*meg kell hogy köszörüljem a torkom túl sok mindent mondtam egyszerre. Végül menekülési utat keresve az udvart és a friss levegőt választottam mindkettőnknek. Együtt lépünk ki a kórterem ajtaján s a folyosón végigsétálva észreveszem, hogy Cloe egyre közelebb kerül hozzám. Kis vadmacskám! Átkarolom a vállát és magamhoz húzva igyekszünk ki a szabadba. Jó lenne ha végre elhagyhatná ezt az átkozott helyett, gyűlöm őt itt látni a falak között. Apró segély kérő mondatát hallva csak még közelebb vonom magamhoz, így lépünk ki a napsütésre, hogy kicsit mindketten feltöltődjünk. Az egyik távoli padhoz vezetem és megvárom míg leül rá csak aztán helyezkedek el én is.*
-Van már terved hogyan tudnék segíteni?*kérdezek rá kissé akadozva, majd tekintetét keresem újra, vajon mikor lesz elég ereje, hogy egy kicsit tovább lásson a múltnál? Lehet hogy most jött el az én időm? Zsebre dugott kézzel tapintom ki a kis dobozkát, de félek oly korai lenne még. Holott már igen is látni akarom ahogy az ujján csillog a gyémántberakásos szépen mívelt karika. Gondterhelten törlöm meg az arcom, majd ismét a lányra nézek.*
-Szerinted mennyi idő míg kiengednek innen?*újabb kérdés hagyja el a számat ujjaimmal az ő ujjbegyein táncolok és véget nem érő időnek számít míg meghallom a választ.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
73
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 28.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Csüt. Jan. 05, 2017 1:54 pm Keletkezett az írás



*Nem kerüli el a figyelmemet az a mosolya, amit mindig is annyira szerettem látni. Még mindig nem tudom megérteni honnan van ennyi lelki ereje, hogy így kitartson mellettem. Azt hiszem sokkal tartozom neki ezért. Vajon hogy fogom neki mindezt meghálálni? Valószínűleg sehogy...az ilyet nem lehet meghálálni. Tudom hogy hiába is próbálnám meggyőzni arról, hogy nem jó a sok munka. Pedig semmi szükség arra, hogy netán lebetegedjen a kimerültség miatt. Semmi nem lehet olyan fontos, mint az egészsége. De hát férfiból van...
Odakint már direkt úgy helyezkedek, hogy minél közelebb lehessek hozzá. A padon felhúztam magam alá a lábaim, aztán nekidőltem és még mindig fogtam a kezét.
Tudom, hogy ő volt az, aki részt vállalt a temetés szervezésében is, pedig kérni sem tudtam rá... de ő mégis megtette.*
-A temetésükön sem lehettem ott. Tudod, elköszönni sem tudtam tőlük... talán ez a baj. *Idebent csak a gyilkos gyász maradt nekem. Csak azt az egy képet tudtam nézegetni, amint mindenki még olyan nagyon boldog volt. Egyszerűen tényleg csak szeretnék valahogy elköszönni tőlük, hogy békében nyugodhassanak. Utána talán tovább tudnék lépni. Bár én most már semmibe sem vagyok biztos.
Láttam, amikor olyan gondterhelten az arcát dörzsölte. Hát fogtam magam és pózt váltottam. Hanyatt dőltem a padon és a fejemet az ölébe tettem, így néztem fel rá.*
-Néha már azt hiszem, hogy itt fogok megöregedni. Az orvosok úgy beszélnek rólam, mint egy esetről, amit az egyetemen kellene tanítani. *Oké, persze nem minden nap esik be hozzájuk egy olyan eset, akit úgy kell összekaparni a műtőben. Az is igaz, hogy néha érzem én is még, hogy itt-ott sajog, ha rosszul mozdulok, de ez nem fog változni, ha továbbra is úgy bánnak itt velem, mint egy rokkanttal. Már elfogadtam, hogy soha többé nem leszek száz százalékos, de legalább a cselló örömét nem vették el tőlem. Mindig egy menedék nekem, amikor játszok a hangszeremen.*
-Sokat jelent nekem, hogy itt vagy. *Felemeltem a kezem és megérintettem azt a fáradt, nyúzott arcot, ami még mindig a világot jelenti nekem. Tudom, hogy neki is szüksége van megerősítésre, hogy nem hiába küzd értem. Nem vagyok én menthetetlen talán, csak vissza kell találnom a szakadék széléről. Valahogy azt érzem, hogy ő mindent el fog azért követni, hogy ez sikerüljön.*
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
21
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Dec. 05.

»Kedd Feb. 28, 2017 9:25 pm Keletkezett az írás



*Megértem Cloe-t, én sem tudnék úgy felengedni, ha nem vehetnék végső búcsút a szeretteimtől. Ám nem szólok egy szót sem, csendben hallgatom míg mindent elmond amit tudni szeretnék. Újabb mondandójára kuncogni kezdek, nem rossz szándékból de mókás lenne, ha róla tanulnának az egyetemen. Megrázom a fejem, nem akarom megbántani, rendezem az arc mimikám és szemeibe nézek. Már tudom mit kell tennem. Amikor az ölembe fekszik kezem automatikusan indul meg haja irányába, imádom beletúrni az ujjaimat, simogatni, ez most sincsen másként. Mikor megérinti az arcomat egy pillanatra lehunyom a szemem és elképzelem, hogy nem is a kórházban vagyunk, egészséges az én szépséges választottam és talán már a gyermekáldáson gondolkozunk. Mélyet sóhajtok, össze kell szednem magam.*
-Van egy ötletem. Reményeim szerint nem fogsz csalódni bennem!*suttogom, arcomat cirógató kezét elkapva és félre tolva hajolok le hozzá és megcsókolom a homlokát. Szívem szerint nem ezt tettem volna, de valami sokkal nagyobb dologra készülök, így váratom magunkat. Óvatosan feltolom az ölemből s felsegítem. Nem szólok egy szót sem, csak elindulok az épület felé. Fel az osztályra s onnan a szobájába.*
-Itt várj meg kérlek!*pillantok rá nagy boci szemekkel, majd kisietek, hogy megkeressem a főorvost. Eljött az én időm! A főnővér azonnal tudja hol van, így nem telik bele kér percbe, hogy megtaláljam és konzultáljak vele. Úgy tíz perc elteltével érek vissza Cloe-hoz.*
-Öltözz fel!*kérem halkan, majd szekrényéből kiveszek egy nyári ruhát és egy fekete balerina cipőt, a kezébe nyomom és a fürdő felé terelem.*
-Igyekezz!*sürgetem kedvesen mosolyogva, majd ahogy bezáródik az ajtó az ablakhoz kell lépjek, mindjárt elalszom. Végül a folyosón lévő kávé automata felé veszem öles lépteimet és egy erős feketéért dobok pénzt a masinába. Kellemes hang riaszt fel kábaságomból, megpördülök a tengelyem körül és Cloe-val találom szembe magam. Kicsit mintha zavart lenne, de bátorítóan rámosolygok, kiürült poharam a legközelebbi szemetesbe dobom és a lány felé lépek. Kezem nyújtom neki, majd újra elindulunk, immár a főbejárat felé vezetem és az arra járó taxist leintem.*
-Gyönyörű vagy!*suttogom a lány főlébe ahogy besegítem a kocsiba, majd előre megyek és egy papírt nyújtok át a sofőrnek, amin az utazásunk célja szerepel. Ha Cloe rá is kérdezne, hogy hová megyünk, nem válaszolok rá. Végül pedig a temető előtt állunk meg. Megszorítom a lány kezét, majd fizetek a taxisnak és segítek kiszállni Cloe-nak.*
-Felkészültél?*bátorítón pillantok rá de el nem engedem a kezét. Így lépünk be a temető kapuján.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
73
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 28.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Szomb. Márc. 11, 2017 1:25 pm Keletkezett az írás



*Nem is olyan régen történt a baleset, ami örökre megváltoztatott mindent. A legrosszabb, hogy mindenre emlékszek, minden egyes pillanatára. Senki nem tudja, de arra is emlékszek, hogy mi történt körülöttem abban a pár napban, amíg kómában voltam. Ezért is tudtam már előbb, hogy senkim nem maradt, minthogy bárki is elmondta volna. Furcsa volt az egész, talán ezért is nem tudja senki. Meg az ilyet nem is lehet csakúgy elmondani, nem értené senki, akivel nem történt még ilyen. Minden megváltozott bennem, nem voltak többé céljaim. Talán ezért martam el magam mellől Danielt is. Nem akartam, hogy lásson, így darabokra hullva. De úgy látszik, ő kitart mellettem. Itt van, és nem vet semmit a szememre.
A kórház kertjében a padon mondhatni napozok. Régen volt, hogy csak úgy kijötten. Általában a csellómmal jöttem le ide, hogy elfelejtsek mindent egy kis időre. Most viszont itt heverészek Daniel ölében és nagyon jól esik minden egyes érintése. És látom rajta, hogy hasonlóan van ő is, amikor megsimogatom az arcát. De aztán hirtelen eltol és csak nézek rá. Ötlet? Miféle vajon? De tudom, hogy ő sok mindenre képes. Nem sokára már a szobámban találom magam és a meglepettségtől mozdulni sem tudok, amikor elviharzik. Még felocsúdni sem tudok, amikor visszatér és néhány ruhával betuszkol a mosdóba, de nem ellenkezek. Odabent szépen megfésülködtem és laza lófarokba fogtam össze a hajamat hátul. Smink..minek? Soha nem voltam híve és amúgy sincs nálam, mert alighanem egy kórházban soha nincs rá szükségem. Magamra öltöm a ruhát, de rájövök, hogy a hülye inhaláló spraymet nem tudom hova tenni. Először felötlött, hogy itt hagyom, de ki tudja, a tüdőm már soha nem lesz a régi. De aztán támadt egy ötletem, így azért a kezembe veszem és elindulok megkeresni Danielt. Meg is találtam a kávé automatánál. Megfogtam a kezét és az ő zsebébe csúsztattam be a sprayt.* -Vigyázz rá a kedvemért. *Óvatosan egy puszit nyomtam az arcára, mintegy köszönet gyanánt.
Elmosolyodva fogadtam a bókját. Bár ha tudná, hogy a ruha alatt ott maradnak örökké azok a hegek. Én már nehezen, de elfogadtam. A taxiban ülve próbáltam kideríteni mi az úticélunk, de Daniel mélyen hallgatott, amivel egyre kíváncsibbá tett. Ahogy haladtunk, egy halvány ötletem volt mi a célunk, mert azért a várost ismertem.
Ahogy egyre beljebb haladtunk a temetőben, úgy szorítottam egy re jobban Daniel kezét. Nagyszüleimtől tudom merre van a sírjuk, de hagyom, hogy Daniel vezessen. Ahogy megérkeztünk a sírhoz, nem igazán törődtem semmivel és letérdeltem mellé.*
-Anya…apa…Mikey… *Csak suttogni tudtam.* -Annyira sajnálom… Nem olyan gyerek…és nővér voltam, mint amit érdemeltetek volna…De most nem tudom hogyan tovább… Nélkületek…minden olyan üres… Adjatok valami jelet… *Levettem a nyakamból azt a láncot, amit még két évvel ezelőtt kaptam születésnapomra egy ismerősömtől és ráakasztottam a fejfára.* -Szeretlek titeket… *Éreztem, hogy a könnyeim végigfolynak az arcomon és összeszorul a torkom. A mellkasom is kezdett fájni, de nem érdekelt.* -Egyszer… egyszer talán újra találkozunk… *Hinni akartam ezt, hogy túl tudjam élni ezt az egészet. Hinni akarom, hogy vigyázni fognak rám mindig.
Odapillantottam Danielre, aztán vissza a sírra.* -Tudom, hogy nem az ő hibája volt... hiába mondtam azt neki... Szeretem... Csak vissza kell találnom az életbe. Tudom, hogy segíteni fog nekem... Ti is mindig is kedveltétek, mert mindig ott volt mellettem, amikor kellett... *Tudom jól, hogy ezt Daniel is hallja, de nem baj. Sőt, tudja csak meg, talán jobban érzi majd magát tőle. Gonosz voltam vele, de ez megváltozik mostantól.
Letöröltem a könnyeim és felálltam végül.* -Köszönöm. *Suttogtam Danielnek és egy csókot nyomtam az ajkaira, mintegy biztosíték, hogy tényleg igyekezni fogok, ha ő is segít nekem.*
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
21
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Dec. 05.

»Csüt. Márc. 16, 2017 9:25 pm Keletkezett az írás



-Neked bármire vigyázok.*kacsintok a lányra miközben a zsebembe rejti az inhalátort. Tippem már van hogyan hagyhatja el ezt az átkozott spriccelő masinát, de az ráér. Fontosabb dolgom van most, mint azt Cloe valaha is sejteni merné. A temető előtt fizetek a taxisnak és besétálunk. Cloe egyre jobban szorítja a kezem, ám nem bánom. Bizonyára a nagyszülei már elmesélték hol találja szerettei végső nyughelyét, de hagyja, hogy én vezessem, végül keze kicsusszan az enyémből és letérdel a sír mellett. Csendes hangját elviszi a kósza szél. Nem zavarom meg a mondandójában, figyelem mit csinál, majd mellé térdelve egy csokor fehér rózsát nyújtok át neki, szebben mutat a síron, és ezt is miatta vettem. Felállok és egy lépést hátralépek mielőtt meghallanám új szavait. Sok lesz neki egyszerre, látszik rajta, hát még ha tudná... Könnyeit törölgetve néz rám miközben feláll és köszönetet mond, csak biccentek, tudom, hogy erős lány, a csókra egyáltalán nem számítok, de nem vagyok rest viszonozni. Megfogom a kezeit és elé térdelek. Mélyen a szemeibe nézek, majd a sírra, élesen szívom be a levegőt miközben fél kezem a zsebembe dugom, ám nem az inhalátort keresem.*
-Cloe Ackermann! Fogadom, hogy örökké védeni, szeretni, támogatni foglak. Veled leszek míg az utolsó lélegzetem el nem fogy! Ha édesapád áldását adja ránk, azt szeretném, hogy légy a feleségem. Gyere hozzám!*húzom elő a pici dobozt, ami a jegygyűrűjét rejti és felpattintom a tetejét. Szinte lélegzet visszafojtva várom a válaszát ami egy ítélet ideig húzódik.*
-Nagyon szeretlek.*suttogom végül.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
73
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 28.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Pént. Márc. 17, 2017 5:27 pm Keletkezett az írás



*Tényleg nem értem, hogy Daniel miért tart ki így mellettem. Pontosan emlékszek mindenre, hogy miket vágtam a fejéhez. Kellett egy bűnbak és ő volt kéznél. Persze most már tudom, hogy semmi köze nem volt hozzá. Mostanában inkább saját magamat hibáztatom. Mi lett volna, ha nem kell annyit győzködni, hogy tartsak velük…akkor talán nem jött volna szembe az az autó és a családom még ma is élne. Ezt talán soha nem fogom megbocsájtani magamnak.
Értékelem, hogy most sem siettet, hanem csak csendesen áll mellettem és a megfelelő pillanatban ad nekem egy csokor virágot. Azt is ráteszem a sírjukra, megérdemlik. Meg még többet is, amit már soha nem tudok nekik megadni. De kezdem azt hinni, hogy talán valami mást azért adhatok nekik, ha nem is személyesen, de ez nem fog menni egyik percről a másikra.
Nem lenne értelme tagadni, hogy nagyon jól esett az, hogy Daniel viszonozta a csókot. Most már talán tényleg jobbra fordulnak a dolgok. Már éppen indulnék, amikor letérdel elém a kezeimet fogva. Nagy szemekkel nézek rá, mert erre igazán nem számítottam, hogy megkéri a kezem. Először ránéztem a sírra és próbáltam elképzelni mit is mondhatna az apám erre. Valószínűleg nem ellenkezne, mert mindig is kedvelte Daniel-t. Mindig azt mondta, hogy aki nekem jó, az neki is.
Ismét ránéztem, miután sikerült leráznom magamról a döbbenet hálóját.* -Szeretlek! Veled akarok lenni! *Mosolyogva húztam fel magamhoz, hogy átölelhessem, és újabb csókot adhassak neki. Éreztem, hogy a szememet ismét elfutják a könnyek, de ezek inkább már örömkönnyek voltak. És a mellkasom is ismét kezdett sajogni, túl sok volt ez így egyszerre, így esélytelen volt, hogy megnyugodjak és elmúljon.
Valószínűleg egy kívülállónak elég morbid lehet, hogy egy temetőben történt a leánykérés, de nem ismerik a körülményeket. Mondjuk senkinek nem is kívánom, hogy mindezt át kelljen élnie.
Én viszont most nem tudtam elszakadni Daniel-től. Túl sok minden történt velem és ő az egyik biztos pontom a kevés közül. És most meg…megkérte a kezem, amit elhinni sem tudok. Abban viszont biztos vagyok, hogy ő az, akivel el tudom képzelni a további életemet.*
-Soha ne mondj le rólam. *Suttogtam neki és a mellkasának dőlve átöleltem ismét. Mindig is szerettem, hogy magasabb nálam, vele mindig is biztonságban éreztem magam ezért.*
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
21
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Dec. 05.

»Kedd Május 09, 2017 10:18 pm Keletkezett az írás



*Csak abban reménykedtem, hogy nem sokkolom teljesen a lányt. Sajnos nem volt idő a tervezésre, de ahogy tudtam haladtam és terelgettem őt is magam előtt talán közös életünk ösvényén. Kell számára a segítség, vagy örökre ott ragad az önsanyargatás markában, azt pedig nem hagyhatom! Így esik hogy a temető felé vesszük az utunk és hagyom, hogy elbúcsúzhasson, még a virágcsokorra is gondoltam, remélvén, hogy egy kis figyelmességgel még sokra vihetem, ám ekkor ugrott a majom vízbe, hiszen eljött az én időm, amit a baleset előtt óta tervezek. Letérdeltem szívem Hölgye elé, hogy megkérhessem a kezét. Ahogy felhúz magához az apró gyűrűt az ujjára húzom ám szomorúan konstatálom, hogy lötyög az ujján. Mikor csináltattam kicsit életerősebb volt.*
-Be kell vetetnem belőle, vagy fel kell hizlaljalak.*vigyorgok a lányra és szorosan magamhoz ölelem, de figyelmem nem kerüli el, hogy könnybe lábad a szeme. Egy zsebkendőt húzok elő a zsebemből és átnyújtom neki miközben visszaindulunk a bejárat felé.*
-Soha nem mondok le rólad.*biztosítom őt és magamhoz húzom. Megcsókolom ha hagyja, majd kilépünk a temetőből. Újra leintek egy taxist, majd ahogy besegítem Cloe-t a fülébe súgom.*
-Jövőhéten haza viszlek.*mosolyom őszinte és boldog, végül beszállok én is és vissza szállíttatom magunkat a kórházhoz.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
73
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 28.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Szer. Május 10, 2017 10:11 pm Keletkezett az írás



*Az elmúlt időszakban az életem mintha egy lassított felvétel lenne vagy inkább egy dráma. Lényegében mindegy is, egyik sem jó, sőt! Annyi minden járt a fejemben, hogy hogyan is tovább. Sokszor a saját gondolataimat meghallani is nehéz. Az elmúlt időkben nagyon kizártam mindenkit az életemből, magam akartam lenni. Még nem találtam meg magamban a válaszaimat, hogy nekem miért kellett élnem. Valószínűleg el kéne engednem ezeket a dolgokat, de ezek nem mennek olyan gyorsan.
Most pedig Daniel megkérte a kezem! Ez megint egy olyan történés volt, amitől zsongott a fejem. De jó lenne ezt is valakivel megbeszélni, de erre nemigen van lehetőség. A barátok valahogy eltűntek a baleset után. Talán a sajnálat vagy a szánakozás miatt? Nem tudom. Pedig milyen jó is lenne csak egyetlen egy barát. Lehet, hogy akkor nem süllyedtem volna le a sötét oldalra lélekben.
Most olyan érzésem van, hogy túlságosan jó minden, valami biztosan nem stimmel. Persze azon kívül, hogy a családomat elvesztettem. Az elmúlt időkben nem történt semmi jó velem, így valahogy olyan felfoghatatlan, hogy Daniel megkérte a kezem, de majd talán ez is leülepedik bennem pár nap alatt. Vagy nem? Ezt sem tudom, ahogy sok mást sem mostanában.*
-He? *Csúszott ki a számon ez a nem túl nőies hang. De másra nem futotta, amikor azt mondta, hogy hazavisz. Kérdeztem volna, de a taxiban inkább csak hallgattam és néztem ki az ablakon. Csak a kórház előtt, amikor kiszálltunk, kérdeztem.* -Hogy is gondoltad azt pontosan? *Hát most már tényleg kíváncsivá tett, hogy milyen őrült ötlete támadt. Igazából már nagyon megszoktam, hogy ez a kórház az otthonom és nehéz volt bármi mást elképzelnem. Ez olyan természetes volt már...bár nem kellene annak lennie, de ez van ha valaki hónapokat tölt bent.*
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
21
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Dec. 05.

»Pént. Május 12, 2017 10:18 pm Keletkezett az írás



*Furcsa volt, hogy Cloe nem beszélt míg visszaértünk a kórház elé, de nem piszkáltam, gondolatban már a szobáját csinosítottam. Segítek neki kiszállni, majd meghallom a kérdését.*
-Úgy Drágám, hogy már beszéltem a főorvossal. A hét végéig még figyelik az állapotod, jövőhéten pedig 2-3 napra már jöhetsz haza. Velem!*fogom meg a kezét és a bejárat felé vezetem. Törékeny kis kezére esik a pillantásom és elmosolyodok.*
-Még egy hónapig biztosan visszajáró páciens leszel, de nyár közepén feleségül veszlek.*mosolygok rá, majd a szobája felé indulunk, út közben intek a dokinak, hogy a kisasszonyt visszahoztam, végül pedig leülök az első székre ami az utamba kerül.*
-Ne haragudj, de rettenetes éjszakám volt. Nem bánod ha bóbiskolok itt egy órát? Kelts fel nyugodtan ha horkolok!*pislogok rá, majd még mindig összekulcsolt ujjainkra nézek és az ölembe húzom.*
-Nehogy eltűnj nekem addig.*ölelem át karcsú derekát és orromat a hajába fúrom, imádom az illatát.*
-Kérlek szépen gondolkodj el rajta, hogy mit szeretnél a szobádba. A nagyszüleid már beleegyeztek, hogy nálam lakj.*pislogok rá már nagyok álomkórosan és nem sokkal később már az ölébe ejtem a fejem. Boldog képek tűnnek fel szemeim előtt, Cloe mosolyog, a családja körében van és szeretik őt, én viszont nem kívánatos személy vagyok. Meg is ijedek és felriadok. Körbe pillantok a szobában a lányt keresem, pille súlya már nem nyomja a combjaimat. Fel is ugrok a székből és már majdnem elkiabálnám magam mikor kitisztul a látásom és megpillantom Őt.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
73
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 28.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Vas. Május 14, 2017 12:24 am Keletkezett az írás



*Azt hiszem ez túl sok információ volt így nekem. Túl sok mindent kellett egyszerre feldolgoznom. Néha azt gondolom, hogy a fejemben sincs minden rendben, annyira nehezen tudok újabban elfogadni dolgokat. Persze magamban tudom, hogy ez jó nagy hülyeség, inkább a sok változás az életemben az oka, amiket el kell fogadnom, ha tetszik, ha nem.
Azt is nehezen fogtam fel, amit mondott. Hogy hazamehetek. Na de hova? Haza? Abba a házba menjek, ahol annyi emlék jönne elő? Nem! Kizárt! Oda csak annyi időre szeretnék visszamenni, hogy összeszedjem azokat a dolgokat, amiket meg szeretnék tartani. A többit pedig össze kell csomagolnom, ha tetszik, ha nem. Ők már nem fognak visszajönni oda. Az biztos, hogy az még egy nehéz lépes lesz, mert akkor válik igazán véglegessé az elengedésük.
A sok új dolog miatt csak követtem és gondolkodtam. Elmosolyodva helyezkedtem el az ölében.* -Nem is szoktál horkolni. *Igazán tudhatná már magáról, hogy nem szokott horkolni. Akkor soha nem tudtam volna mellette aludni. Pedig azért párszor már aludtam mellette vagyis inkább hozzá bújva.*
-Szobám? Nem inkább szobánk? De várjunk csak! *De a többit inkább nem mondtam ki, mert már elaludt. De felmerült bennem, hogy akkor nagyszüleim is tudtak erről, de nem szóltak? Hát nem engem kellett volna kérdezni róla először? De ezzel várnom kell, amíg Daniel felébred. Nézegettem az elgyötört arcát és tudom közben, hogy ennek én vagyok az oka. Egy darabig ott maradtam az ölében, aztán óvatosan kimásztam onnan, hogy nehogy felébredjen. Újabban a csellózás mellett rászoktam, hogy új darabokat komponálok, csak úgy. Az ember egy kórházban begolyózik a semmittevéstől, főleg ha már elég mobilis lenne... mint én is.  Ágyamra kuporodva nekiálltam a munkának, de aztán lassan engem is elnyomott az álom. Sajnos elég hamar kifáradok, nem tudom fog-e ez még változni. Az ágy egyik egyik szélére gömbölyödve aludtam el. Fél álomban hallottam, hogy Daniel motoszkál, de nem nyitom ki a szemem, hanem hagyom, hogy az álom ismét hatalmába kerítsen.*
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
21
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Dec. 05.

»Hétf. Május 15, 2017 2:12 pm Keletkezett az írás



*Nem biztos hogy felfogom amit Cloe mond utoljára, de azt tudom, hogy mosolyogva alszom el. Viszont egy rossz álom hamar felriaszt, menyasszonyom sincs az ölemben így felpattanva indulok keresésére, ahogy elpárolog az álom a szemeimről meg is pillantom az ágyon, alszik így csak mellé ülök és arcába omló tincseit óvatosan a füle mögé tűröm.*
-Igen a közös szobánkon kívül lesz saját szobád amit úgy rendezel be ahogy te szeretnéd.*halkan beszélek nem szeretném felébreszteni, de válaszolnom kell álomba merülésem előtti kis kérdésére. Felállok és a zsebembe kezdek kotorászni apró után a kávé automatába. Kell egy adag koffein, mert megint vissza fogok aludni és szeretném megvárni amíg Cloe felébred. Idő közben összefutok az orvosával is, így lehetőségem van lefixálni a dolgokat. Nagyon boldog vagyok, szeretném már a keze nyomát a lakásomon látni. Visszatérek a szobába és a kávét kortyolgatva ülök vissza mellé. Előkeresem a lakáskulcsokat, már a lánynak is csináltattam, illetve a meglepetés része most jön, mert azóta sokkal nagyobb lakásom van, mint ahol utoljára velem volt. Meg kell simogatnom angyali arcát, hiszen annyira vonzó még álmában is, hogy nem bír nyugodtan maradni a kezem. Szeretném ha meg tudnék neki adni mindent. És teszek is érte, addig dolgozom amíg bírok, nem fog hiányban szenvedni, megígértem az édesapjának! Remélem hamarosan felkel, mert sok dolgot kellene még megbeszélnünk. Újra megérintem az arcát és figyelem nőies vonásait, túl szép hogy igaz legyen, habozok egy kissé, majd végül lehajolok és megcsókolom alvó menyasszonyomat.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
73
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 28.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Hétf. Május 15, 2017 11:34 pm Keletkezett az írás



*Álmomban ismét nagyon messze jártam. Még minden olyan tökéletes volt, egyetlen a zeneiskola volt, ami miatt aggódnom kellett. Ugyan felvételt nyertem oda, de nagyon féltem, hogy milyen lesz. Hogy vajon tényleg elég jó vagyok-e ahhoz, hogy ott tanuljak. Szüleim bíztattak, hogy eddig is nagyon szépen haladtam, szóló fellépésre hívtak, akkor nem kéne aggódnom. De én csak ilyen voltam, mindig a zene miatt aggódtam. A család olyan természetes volt.
Azt álmodtam, hogy valaki az arcomat simogatja. Nem tudom ki volt az, de nagyon tetszett. Ha macska lennék, még lehet doromboltam volna neki. Aztán azon kaptam magam, hogy ez igazából nem is álom, hanem Daniel volt az, aki mellettem ület és simogatta az arcom. Nagyon jól esett. Nem akartam, hogy abbahagyja, szóval nem mozdultam, hanem csak élveztem a helyzetet.
Aztán amikor megéreztem a csókját, automatikusan mozdultam. Átkaroltam a nyakát és lehúztam magamhoz, hogy visszacsókolhassak neki lehunyt szemekkel. Annyira nagyon régen volt ebbe részem, hogy most szinte ismét felfedezem ajka minden rejtett kis szegletét. Még a baleset előtt sem tudtunk annyit együtt lenni, nem voltunk együtt azért olyan régen. De mindketten tudtuk, hogy a másik az igazi. Tudom, hogy nem ez a megfelelő hely ehhez, de most nem érdekelt. Átöleltem és nem engedtem, hogy megszakadjon az a csók. Ennyi talán jár nekem.
Nem tudom mennyi idő telt el, de egy kicsit elszakadtam az ajkaitól, de nem engedtem nagyon eltávolodni.* -Feküdj ide mellém és aludj egyet...szörnyen nézel ki. *Nem tudom, hogy ezt megengedik-e itt. De csak nem verik ki az ágyból, ha elaludna. Mondjuk valószínűleg mindenkinek először rajtam kéne keresztüljutnia. Azt pedig mindenki tudja, hogy mostanság nem vagyok egy egyszerű ember. De nem baj, jobb, ha mindenkinek dilisnek néz, legalább nem kekeckednek velem.*
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
21
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Dec. 05.

»Pént. Május 19, 2017 9:58 pm Keletkezett az írás



*Ha ismerném az angyalokat biztos vagyok benne, hogy Cloe lenne az egyik. Annyira ártatlan szép és makulátlan, hogy azt nem lehet csak szavakkal kifejezni. Nem sejtem, hogy ébren van, de muszáj vagyok megcsókolni, váratlanul ér ahogy mozdul, de csak egy századmásodpercig állok meg, hogy tovább ízleljem azokat az ajkakat, amik a baleset előtt is pont olyan odaadóan csókoltak vissza, mint most. Ahogy nyakamra tekeredik a keze és magához húz, én sem vagyok rest átölelni és még közelebb vonni magamhoz. Ha ezt most bárki kívülről látná, azt hinné kezdő pornó filmbe csöppent, pedig csak csókolózunk. Elhessegetem a kellemetlen gondolatot, majd ahogy elszakad ajkaimtól a lány mély lélegzetet veszek.*
-Ha meg kell halnom te segítesz át a túlvilágra, egy ilyen csókkal.*jelentem ki, majd mielőtt visszataszítanám a mélybe gyorsan hozzáteszem.*
-De előtte összeköltözünk, feleségül veszlek, gyerekeink lesznek, sokat nyaralunk, síelünk, megöregszünk, unokáink lesznek és végül pedig....*nem kell befejeznem, érti ő hogy mi a vége és nem akarom, hogy szomorú legyen. Meghallva az ő kis félszeg mondatát felszaladnak a szemöldökeim.*
-Tudod jól, hogy nem szabad. Majd otthon alszom és már nem kell sokat külön aludnunk. Jövőhét közepén hazajöhetsz.*kacsintok rá és megcsókolom a homlokát.*
-Gondolkodtál a szobád berendezésén?*térek a lényegre, hiszen míg nem jöhet haza rengeteg lesz a dolgom. Most sem aludni megyek majd haza, hanem kifesteni a szobáját. Legalább egy meszelés mielőtt jön. Eskü mintha már a babával jönne haza. A képzelet megmosolyogtat, végül összeszedem magam.*
-Enned kell rendesen. Rendeljek valamit?*kérdezek rá, már jócskán a nap felén túl vagyunk, de őt még nem láttam enni. Ez bosszant. Ami pedig engem illet, épp most kezd korgásba a gyomrom.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
73
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 28.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Szomb. Május 20, 2017 1:50 pm Keletkezett az írás



*Eléggé szürreális, hogy ma reggel még ott volt közöttünk az a két lépésnyi távolság, ami a baleset után keletkezett köztünk. Most pedig úgy fonódunk össze, hogy már egy fűszál sem férne közénk. Nagyon jól esett ez a fajta törődés, talán erre volt szükségem már réges-régen. Szinte nyüszíteni lett volna kedvem, hogy be kellett fejeznünk.
Nagy szemekkel néztem rá azok után, amiket mondott. Hogy nekem gyerekem legyen? Ezen még az életben soha nem gondolkodtam, mert még magamat is szinte gyereknek tartottam. Persze tudtam, hogy Daniel jó néhány évvel idősebb és előbb-utóbb el fog jönni az ideje annak, hogy családot akar. Nekem pedig meg kell adnom neki, még ha minden részem azt is kiáltja, hogy erre még nem vagyok felkészülve. Meg hát azt sem várhatom el tőle, hogy ő tartson el, nem szeretnék senkinek a kitartottja lenni. Muszáj lesz valami munkát találnom, hogy tudjam fedezni a zeneakadémia tandíját. Szeretném az álmaim követni, ahogy mindig is mondták a szüleim. Igaz, hogy volt már néhány szóló koncertem, de én álmom az, hogy híres legyek a tudásom miatt. Nagy álmok, amik még távol vannak, de ezért szeretném tényleg kijárni azt a zeneiskolát, ha már sikerült felvételt nyernem.
Szomorúan vettem tudomásul, hogy nem fekhet ide mellém, pedig mennyire jó lett volna hozzábújni és a mellkasán pihentetni a fejem. Mindig is imádtam azt. De hát ha nem, akkor nem, ez van.*
-Szobán...a következő napomon sem szoktam gondolkodni...nemhogy ennyire előre gondoljak. *Nevettem el magam. Tényleg nem szoktam ennyire előre gondolkodni. Már jól megtanultam, hogy úgyis tök fölösleges, mert sokszor maga az élet húzza keresztbe a számításainkat. Így ha az ember nem tervez, akkor nem is csalódhat. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam meg az elmúlt hónapokban.*
-Eszek én, különben már rég feldobtam volna a pacskert. *Na jó, tényleg nem eszek valami sokat, de csak mert az embernek teljesen elveszi még az életkedvét is egy kórház, pláne ha még ilyen hosszú időt kell eltölteni ott. Nyílván nem annyit eszek, mint általában, de mint látható, az is bőven elég, mert még élek.* -De úgy hallom ellentétben velem, te nem eszel eleget. *Kuncogtam, amikor meghallottam, hogy korog a gyomra. Még hogy én nem eszek.. most lebukott rendesen.* -Azt hiszem nekem kéne téged megszidni ezért. Szóval gyorsan rendelj magadnak valamit, mielőtt nekem itt éhen halsz. *Böktem meg az oldalát mosolyogva. Neki sokkal több energiára van szüksége a munkájához. És ahogy elnézem mostanában sokat 24 órázik, aminek nem örülök. De hát nem mondhatom azt neki, hogy ne tegye. Talán magától is rájön, hogy nem éppen egészséges dolog, mert ő fog lebetegedni a sok stressztől és hajtástól.*
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
21
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Dec. 05.

»Szer. Május 24, 2017 10:44 pm Keletkezett az írás



*Nem is olyan biztos, hogy jó jel az ha Cloe a gondolataiban marad és nem felel. Mégis most büszkén nézem az arcát és lelkemet elönti a melegség. Annyira szép. A karcolások, vágások, sebek már szépen meggyógyultak rajta, már csak a lelkén és a szívén lévőket kell kicsit elfedni. Hogy lássam újra mosolyogni! Mert olyankor még a napot is eltakarja. Mély levegőt véve hallgatom végül csilingelő hangját, de pillantásom le sem veszem ajkairól. Újra meg akarom csókolni. Mikor azt kezdi ecsetelni, hogy neki kellene engem megszidni elvigyorodom és magamhoz húzom, hogy betapasszam mézédes ajkait és elhallgattassam egy pillanatra. Közben a zsebembe nyúlok és előhalászom a mobilom, gyors hívón tárcsázom a helyi pizzériát és miután Cloetól elválok fel is veszik a telefont.*
-Jó napot, egy "La Belle" és egy négy sajtos pizzát szeretnék rendelni. A St. Claire Kórházba, első emelet hármas szoba. Köszönöm.*teszem le a telefont végül és idétlen vigyort vágva pillantok Cloera.*
-Így remélem megfelel kisasszony.*kacsintok és újra magamhoz húzom, már már az orrunk is összeér, de most nem csókolom meg. Végül visszatérek az első témánkra.*
-Kénytelen leszel gondolkozni, vagy pink szobád lesz, undorító rózsaszín szekrényekkel. Sőt minden ebben az árnyalatban lesz.*motyogom és mikor kopognak az ajtón felpattanok az ágyról, a pizzafutár már ott áll a két óriás pizzával. A zsebembe nyúlok és előveszem a tárcám, hogy fizessek, majd ahogy eltűnik a csávó visszatelepszem Cloe mellé és az ölébe teszem az egyik dobozt.*
-Jó étvágyat.*vigyorgok újfent és felnyitom a pizzás dobozt, hogy az illat szétáradjon a szobában.*

//A "La Belle" pizzán brokkoli, csirkemell és kukorica van, sajtos tejfölös alapon. A rövidségért megint bocsánat, de a mai napomon akkora bélyeg van, hogy csoda, hogy tudtam tartani az ígéretem.//
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
73
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 28.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Csüt. Május 25, 2017 8:51 pm Keletkezett az írás



*Idebent megtanultam, hogy jobban járok, ha megtartom magamnak a gondolataimat. Itt nem értik meg az ember legbelsőbb gondolatait a dolgozók. Hiába mondanak mást, ez az igazság. Régen nem voltam ilyen, de az ember változik. Ellenben Daniellel szeretek vitázni, mert tudom, hogy a vitáink inkább játékosak, mint komolyak. Bár nyilván előbb-utóbb el fog jönni az ideje annak, hogy komoly vitánk legyen, semelyik kapcsolat sem rózsaszínű.
Persze viszonoztam a csókját, amikor ismét hozzám hajol, de aztán játékosan megböktem a mellkasát.* -Adtam erre engedélyt? *Tettetett komolysággal néztem rá, ami általában nem megy hosszú ideig, de próbálom nem elnevetni magamat közben most. Szeretek vele így szórakozni, mindig is szerettem. Viszont továbbra is fekve hallgattam, hogy pizzát rendel. Naná, hogy az egyik olyan, amit én szeretek, erre is mindig gondol.
Amikor elkezdte ecsetelni, hogy mit művelne a szobámmal, csak elmosolyodtam.* -Ha ezt meg mered tenni, akkor fogom azt az undorító pink színt és bemázolom vele a szíved csücske kocsidat. *Ártatlanul mosolyogtam rá. Szerintem pontosan tudja, hogy megtenném, ha rózsaszín szobával fogadna. Nincs más szín, amit jobban utálnék, mint a pink meg a rózsaszín. És megbosszulnám, az biztos.* -Ha ennyire választ akarsz, akkor legyen fehér és én majd kidíszítem. *Van pár elképzelésem, hogy milyen lenne a díszítés, de az majd ráér, ha majd odakerülök. Nem is értem miért pörög ennyire, nem hajt a tatár.
De aztán felülök az ágyban, amikor megjött a pizzafutár és az ölemben landol a négysajtos pizza, a kedvencem.* -Hát te tényleg nem nyugszol, amíg halálra nem eszem magam. *Mosolyogva nézem, ahogy enni kezd. Nem árt neki, mert tényleg nem fest valami jól. Aztán én is nekilátok a magam pizzájának. Mondjuk én három szelet után kifújtam és tele voltam. Már ez is nagy szám, hogy ennyi ettem egyszerre. Több nem megy most.*
-És neked mik a terveid a közeljövőben? *Csúszott ki a  számon a kérdés, ami egy ideje foglalkoztatott. Közben letettem a pizzát a kis szekrényre az ágy mellett és törökülésben elhelyezkedtem az ágyon és figyeltem Danielt, ahogy eszik.*
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
21
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Dec. 05.

»Kedd Jún. 13, 2017 11:05 pm Keletkezett az írás



-Akkor leteszed a jogsit és te furikázhatsz vele, mert én meg szempillákat ragasztok a fényszórójára.*vigyorgok a lányra, hát nehogy már Ő legyen nyeregben. Rendelek két pizzát hiszen a menyasszonyomnak is enni kell és tudom hogy a kórházban nem adnak normális kaját. Miután enni kezdünk Cloe száján kicsúszik egy kérdés mire felvonom a szemöldököm, úgy pislogok rá, mintha szellem lenne.*
-Hát, megtartjuk az esküvőt, összeköltözünk, gyerekünk lesz és boldogan élünk amíg meg nem...*vázolom vidáman az elméletem, majd újra harapok a pizzából. Végül Az én dobozom a kukában landol mert a pizzám elfogyott. Rávigyorgok a lányra és felhúzom az ágyról, hogy újra megcsókoljam. Eltolom magamtól kissé és elvigyorodom.*
-Mire jöhetsz haza készen lesz a szobád ígérem, és minden nap bejövök. De mennem kell, mert itt dobom fel a talpam Kicsim.*húzom el a számat, és még egyszer megölelem, olyan szorosan amennyire még nem okozok kárt benne, majd a zsebembe nyúlok és előveszem a pipáját, amit megőrzésre hagyott nálam, majd a másik zsebemben kezdek kotorászni imádott kocsikulcsom után. Mire kihalászom a slusszkulcsot, szinte elfáradok. Újabb csókra hajolok a lányhoz és hosszan elnyújtom.*
-Holnap találkozunk gyönyörűm.*ujjaimat elhúzom az állán, majd kilépek az ajtón, hogy mielőbb hazaérjek, mert már kész vagyok.*

***Pár nap múlva***

*Minden nap pontosan ugyanakkor értem be a lányhoz, teljesen mindegy volt, hogy dolgoztam, vagy szabadnapom volt, pontosan érkeztem. Még a nagyszüleivel is sikerült összefutnom. Éjjelenként vagy mikor hazaértem akkor pedig a szobáját csináltam. Meg a lakást, mert hát na az agglegénylak eltűnik. Bútorokat hozattam a lánynak, és a konyhába is kellett a tunning, mert hát én magamra olyan ritkán főztem. Három havi fizetésemnek lőttek, de nem bántam meg. Egyetlen egy dolgot nem vettem figyelembe, persze direkt, Cloe szobája, a négy falból három ugyan fehér színt kapott, de a negyedik teljes felületét, teljes egészében halvány alma zöld színnel kentem ki, mint a saját szobámat. A falra pedig a legjobb tetováló ismerősöm írta fel, hogy Mr. és Mrs. Cross. Csak abban bíztam, hogy nem lépem túl a határaimat. Ezen a napon viszont kések, már másfél órája a lánnyal kellene lennem, de az utolsó simításokat meg kell csinálni, ugyanis holnap már jöhet haza. Vagy már ma, lehet hogy Ő már tűkön ül, vagy full ideges amiért nem jelzek, minden esetre még nem hívott. Az ecsetet végül leteszem és a létráról leszállva megcsodálom a művemet, a fal legtetején a plafon közelében vékony rózsaszín csík jelzi a két rész határát, mégis csak csajos szoba lesz. A cselló tartó a kotta állvány és az íróasztal, a szekrények, mind mind visszakerülnek a helyükre, majd egy gyors tusolás és már pattanok is be az Infinitibe és nyélgázzal hajtok ki a garázsból, hogy beérjek Cloe-hoz. A kórházban egyből a főorvoshoz megyek és együtt lépünk be Imádottam kórtermébe.*
-Szia, ne haragudj, hogy késtem, volt egy kis dolgom. De jó híreket hoztam Neked.*mosolygok rá kisfiúsan és előre engedem a főorvost, aki el is mondja Cloenak, hogy ma haza mehet, de egyenlőre még két naponta be kell járnia, mert a kezelése még tart. Ha az állapota nem rosszabbodik nem kell bent maradnia egyszer sem. Én az ajtóból rákacsintok és meglengetem a sport táskát amit magammal hoztam a lány holmijának.*
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Cloe & Daniel - Cloe kórterme
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Daniel & Sebastian & Marcus Treadaway
» Daniel & Will Nem mindennapi szerep ((+16))

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: