Nate & Lyn

Ha korábban azt gondoltam volna, hogy bármivel is nehéz lehet együtt élni, akkor bizony nagyon rosszul gondoltam. Az elmúlt pár napban rá kellett jönnöm, hogy a tény, hogy terhes vagyok, és a szomorú igazság, hogy nem mondhatom el senkinek, ki fog készíteni. Más a helyemben biztosan szívesen rohant volna az apához. Azonban a legutolsó, amit akarok, hogy az apa tudjon róla. Éppen ezért akarok minél hamarabb, minél kisebb feltűnéssel megszabadulni a problémától. Ha nem gondolok túl sokat arra, hogy tényleg, igazán terhes vagyok és kilenc hónap múlva akár életet adhatnék egy babának, talán a lelkiismeretem is hagy majd nyugodni, amint vége ennek az egész katasztrófának.
Mert nem tudom másképp felfogni. Sem az életvitelemhez, sem a hivatásomhoz nem kellett most ez a.. probléma. Éjszakánként, amíg minden sejtemben bujkáló idegességgel feküdtem az ágyamon; vagy éppen a kanapémon, a lehalkított tévé szemeim előtt összefolyó színeire meredve kattogó agyammal arra jutottam, a legjobb, ha megpróbálom nem megszemélyesíteni az egészet. Ha arra gondolok, hogy mit követek el azzal, ha egyszerűen elmegyek egy abortuszra, tudom, hogy akármilyen boldog lennék életem során, az érzés hamuvá keseredne a számban.
Orvos vagyok, arra esküdtem fel, hogy életeket mentek, most pedig önkényesen el akarok venni egyet. Persze, nagyon is tisztában vagyok vele, hogy millió lehetőségem lenne. Örökbe is adhatom. Arra azonban nem vagyok felkészülve, hogy mindenki megtudja. Valamikor, a kanapén való gondolkodás közben olyan rémálomra ébredtem, amelyet szinte még mindig látok magam előtt és biztos vagyok benne, ha nem teszek valamit hamarosan, be is fog következni. A szüleim, a testvérem, a barátaim, a kollégáim mind-mind ott álltak körülöttem, ezernyi kérdéssel. Ki az apa? Miért nem tartom meg? Miért nem voltam felelősségteljesebb? Miért döntöttem úgy, ahogy? Akkor úgy döntöttem nem mondom el senkinek.
Később, egy álmatlan éjszaka és milliónyi égető gondolattal később aztán megint másként döntöttem. Hogy is ne bízhatnék meg legalább a bátyámban annyira, hogy elmondjam neki? Azt nem kell tudnia, hogy az apa az ő legjobb barátja. Még csak az hiányzik, hogy valami olyasmit tegyen, amit egyikünk sem akar, legfőképpen Phil. Nem. Ha egy dolog biztos jelenleg az életemben, akkor az nem más, mint hogy Nate nem tudhatja meg, hogy Phil az apa, mivel onnan egyenes, sárga köves út vezet ahhoz, hogy maga az apa is megtudja.
Bevallom féltem egy újabb otthon töltött éjszakától. Éreztem, ahogyan a gondolataim fejet fájdító lassúsággal kezdenek kavarogni, nekem pedig friss levegőre volt szükségem, azonnal. Abban sem vagyok teljesen biztos, hogy a lakásom kulcsa nálam van, azt azonban tudom, hogy az utcákon való ideges bolyongásom egy pontján, míg próbáltam nem pszichiátriáról szökött elmeháborodott látszatát kelteni, felhívtam a bátyámat, a szokásos szöveggel. Szükségem van rá, hogy összeszedjen, mert nagy bajban vagyok. Szegény még nem is tudja mekkorában. Még én sem hiszem el igazán, amíg el nem mondom valaki másnak is.
Ideges pillantásokkal nézelődöm egyik irányból a másikba, mindig arra számítva, hogy egyszer csak megpillantom Nathant, akivel telefonon megbeszéltük, hogy egy tapodtat sem mozdulok az elől a bár elől, ahol éppen utolértem magam agyban a beszélgetésünk során. - Hol vagy már, Nate?