Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Hétf. Aug. 10, 2015 5:55 pm Keletkezett az írás




from lily with love

- Tudom, hogy ma este pókerpartit tartasz a srácokkal, és nem is szeretnélek zavarni, de el kell újságolnom egy oltári nagy hírt. – Hatalmas papírzacskóval kezeim közt előre haladtam Ioan lakásában, ahol igyekeztem kikerülni az előttem felbukkanó berendezéseket.
- Az egyik barátnőm az édességesnél dolgozik és most kaptunk egy hatalmas zacskó ,mindenféle csokit, meg kínait is hoztam, gondoltam, hogy meg…- Benyitva a hálószobába, szavam is elállt, ahogy megláttam Ioant és alatta egy plasztik szőkét, hatalmas műlabdákkal. Egy pillanatra torpantam csak meg, nyögéseik elhaltak, s mindkettő rám kapta a pillantását.
Ha jól értelmezem – így utólag – akkor ez lett volna az a momentum, amikor veszem a lapot, és sarkon fordulva ott hagyom őket, vagy szanaszét szórom a zacskó tartalmát és hosszasan ordibálok Ioannel, hogy ugyan ezt mégis hogy tehette meg. Ehelyett azonban mit csináltam?
- ..hogy megehetnénk a kínait. Persze nem tudtam, hogy vendéged is lesz, mert akkor többet hozok – S azzal a lendülettel lehuppantam az ágy sarkára, majd szétnyitva a zacskó száját, beletúrtam, kibontva az egyik kínais dobozt, kézzel túrtam bele a pirított zöldséges tésztába, amit falni kezdtem, nem törődve könnyeimmel, melyeket úgy kellett visszaszorítanom, hogy már gombóc szorította a torkomat.
Nem néztem rájuk, egyszerűen csak a csirkére koncentráltam és a mondandómra, mert természetesen közölni akartam Finnel, hogy mi történt velem azon a délutánon.
- Szóval, a kórházban végre sikerem volt és helytálltam az egyik feladatnál. Persze Dr. Seggfej még ezt sem értékelte igazán, de azt hiszem, hogy van jövőm a pályán. Amúgy isteni ez a kaja. Khm, folytassátok csak, én most megyek, mert úgyis hamarosan kezdődik a pókerparti. Szia Ioan, Szia Ribanc! – Kacsómat felemelve meglebegtettem az ajtóban, majd lerakva a zacskót konyhaasztalára, méltóságteljesen vonultam ki az ajtaján, hogy aztán a kapualjban előtörjön belőlem a Nílus és megállíthatatlan könnyeim áztassák Sydney utcáit.
Először csak a fél utcasarok szenvedett látványomtól, később a villamos utasainak kellett elviselnie szörnyű zokogásomat, végül az otthonom aljában megbúvó kocsmáros kényszeredett arra, hogy negyed óránként felmosóval törölgesse alólam azt a tócsát – mit tócsát, tengert- amit kisírtam magamból.
- ..és Ioan annyira nagyszerű, és soha nem lesz többé ilyen pasim a világon, mert Ő orvos is, jobb mint én..- Addig ittam, míg volt elég alkohol ahhoz, hogy csillapítsa bánatomat. Aztán amikor már nem bőgtem, hanem elvetemülten arra vetemedtem, hogy a bárpult tetején, négykézláb másszak végig a következő piámért, a szomszédom besokallt és úgy döntött hazakísér.
Fritz bácsi – aki Németországból költözött Sydneybe abban a reményben, hogy itt kevesebb a vandál- sóhajtozva támogatott el a bejárati kapuig, ahol még némi aggódással párszor mellém ugrott, hogy megtartson, mielőtt felbukknék.
- Imádlak Fritz bácsi, Te vagy a legédesebb úr a környéken és olyan édi az a kunkorodó bajszod. – Nevetve kaptam arcához, hogy meghúzzam ékességét – természetesen a bajszára gondolok – majd kezeim közé fogtam ráncos vonásait és megcsókoltam az idős férfit.
Ő persze riadtan kapott hátra, majd gyorsan elsasszézott földszinti ajtajáig és onnan figyelte, hogyan bukdácsolom felfelé az utat.
Talán negyed óra is eltelhetett, mire felvánszorogtam a hatodikra – ahelyett, hogy a liftet használtam volna – s végül táska nélkül, kezemben egy darab magas sarkúval rongyoltam be a házba.
- Maya, megjötteeeeeeeeeeeem! – Ordítottam bele a sötét helyiségbe, majd újabb botorkálást és puffanások sorozatát követően világosságot csiholtam a kapcsoló segítségével.
Éheztem.
Ki voltam éhezve a szeretetre, de még inkább egy hatalmas sajtos-sonkás szendvicsre, így a hűtőnek esve, minden ehetőt kidobáltam a konyhapultra és összevissza kenegetve, sikerült összetákolnom valami rém borzalmas , ehetetlen vackot, ami furcsa mód, ittasan olyan könnyedén csusszant le a torkomon, mintha selymet falnék. Pedig csak nutellával és körözöttel megkent, szalámis-sajtos-uborkás szendvics volt.
Sajnos, ennek elfogyasztását nem fejezhettem be, mert megláttam Mayus szekrényén egy üveg, bontatlan whiskeyt.
Bedőlve szobájába, látván hogy nincs otthon, jogot formáltam arra, hogy kisajátítsam holmijait. Zenét kapcsoltam, vedeltem a whiskeyjét, és elkezdtem próbálgatni ruháit. Szanaszét hánytam a darabokat, amerre csak mentem, végül az ágyán kötöttem ki, aminek tetején – kezemben egy üres borospohárt mikrofonként tartva – ugrálva kezdtem énekelni Katy Perry Firework című számát.
A szuper zsírégető és hangot nem kímélő akció után hirtelen dőltem ki, fejem félúton lelógott ágyáról, s nyújtózkodva próbáltam elérni a félig megrágott szendvicset, ami Maya párnája környékén hevert…

made by torie ♥



A hozzászólást Lilianne Cairns összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 10, 2015 10:15 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Aug. 10, 2015 8:27 pm Keletkezett az írás




Lilianne Cairns!

Az egész napos sugdolózás témájára este tizenegy huszonötkor kellett, hogy fény derüljön.
Felgyűrve a fehér köpeny ujját, a lágyan hintázó karóra törékenynek tetsző ezüstteste felett, datáltam teljesítményüket. Eddig húzták a fiatal rezidensek. Hat órával a műszakuk lejárta után, az emberi természet eluralkodott a társaságukban tett titoktartási kötelezettség felett, s az individualista céltudat meggyilkolta a kollektivista lojalitást.
Hárman sorakoztak fel irodám ajtajában, megvallva nyolcfős gárdájuk bűneit.
Fejüket előre hajtották, Boleyn Anna még a haját is hagyta arcába omlani, remélve, hogy így a guillotine élesre fent súlyos bárdja nem tehet kárt hófehér nyakában.
– Maga, azonnal emelje fel a fejét, vagy megborotváltatom a társaival – persze, hogy a lehajtott fejű, tettét szégyenben megélő nőszemély méhére céloztam a félig elrágott almámmal. Menstruált. Volt időm ezt is megtapasztalni a mai napon, amíg jártam velük az osztályt, hogy tudást ültessek az üres fejükbe. De ez… akit én elneveztem hatosnak, mást sem csinált, mint nyöszörgött, nyögött és úgy járt, mint akinek vakbele van, ha pedig az ajtónál a karóval seggbedugott úriemberek nem engedték előre, hanem neki ütköztek a mellének, még ordított is. Kis híján összecsuklott a pontos célzástól.
– Miután júdások lettek, remélhetőleg dühbe guruló társaiktól még többet is fognak kapni az öltözőben és holnapra mind a hármukkal a sürgősségin kell majd találkoznom, hogy a vastagbelükből kiszedjem a fülüket.
A két gumikesztyűt csattogva húztam le kecses kézfejeimről, hogy aztán átpasszoljam kettesnek. Kettes volt az az aknés arcú bőrgyógyászati eset, akinek vastagkeretes szemüveg ült fityisz orrán, s a szájából intenzív gyomorbűz áradt.
– Dobja ki. Fejezze be ezt a kapálózást, mielőtt valamit lever arról az üvegpolcról. Ember, ez csak gyomorsár… a sajátját is nap, mint nap szagolja. Nem is akarom elképzelni, hogy milyen visszataszító bűz terjenghet abban a mellékhelyiségben, ahol maga kiüríti a fél McDonaldsot.
Na, ettől én borzongtam meg. Az ostoba meg kis híján sírva fakadt, hogy még az állát is sikerült összekennie egy idegen belsőségével kapkodó zavarában.
– Szóval azért kellett sugdolózni, mert azok hárman szabadságra akarnak menni. Ötös, Négyes és nyolcas. Marhára nem érdekel igazából, hogy milyen apropóból engedték meg maguknak ezt az ideát. Felőlem a hálószobában annyian fekszenek egymáson, ahányan akarnak. A munkaidejükön túl. Már most megmondom, hogy mind a nyolcan a patológián fogják borotválni a jövő hétvégén a hullák ágyékát. És örülhetnek, ha megszánom valamelyiküket és áttérhetnek a körmök lakkozásához. Még, hogy maguk szabadságra mennek. Majd ha azt látják, hogy gömbölyded pocakkal kergetem magukat… na, majd akkor beszélünk a szabadságukról. Most pedig elmennek és megmondják a társaiknak, hogy maguk voltak a spiclik. A szexuális életüket rendezzék le a mosdóban. Egész tiszta. Kulcs a portán kérhető. További csodálatos éjszakát… viszont látásra!
Három lelombozott kiskutya vonszolta sárba mártott mancsait az ajtó felé. Kettes kezében volt a kilincs. Éppen húzta volna be maga után. De a picsába is! Olyan volt a feneke, de olyan abban a műtős ruhában…
– Kettes, megáll!
Láss csodát, megtorpant.
– Belülről csukja be azt az ajtót. Maga most pihenőn van. Mondja csak… akar műteni?
– Minden vágyam, dr. Cairns.
– Maya.
– Minden vágyam, Maya.

Tessék, értette, hogy mi itt a helyzet.
Bezártam kettőnk között a távolságot. Arcán borosta sercegett, ahogy megsimítottam. Csókomra összerezzent, s félve tudatosult benne, hogy ujjai szabadon barangolhatták be testemet a textilek alatt. Percekre volt szüksége, hogy elkapja a hév, s hátráltatva kerestesse meg csípőmmel az asztal peremét. Felültetett, levetkőztetett és őszinte megdöbbenésemre férfiasan magáévá tett.
Még azt is megengedtem neki, hogy az aktus után hajzuhatagomat simogassa. Ha az orvoslás is ennyire a vérében lett volna neki, mint ez a pornófilmekbe illő habitus, már régen ott állna mellettem a beavatkozások során. De annyira kevés volt… a kis huszonéves. Friss volt, hamvas és csókolnivalón hiszékeny.
– Elmehet kettes, ennyi volt a pihenője.
– És, mikor műthetek, Maya?
– Természetesen, ha szakorvos lesz. Addig még a beteg közelébe sem megy.
– Ezt mással is megtette?
– gyűlölködve szűkült össze két szeme a kusza tincsek árnyékában. – Barátnőm van! De mivel azt mondta, hogy műthetek magával…
– Én csak megkérdeztem, hogy akar-e műteni. Tanuljon meg szöveget értelmezni, Kettes. Most pedig fáradjon ki az irodámból. Holnap fél órát itt tölt a munkaidő előtt, hogy felszedjen mindent, amit a földre taszított. További nyugalmas éjszakát, Kettes!


#

Két cigaretta után döntöttem úgy, hogy megerőltetem magam és felmegyek a lakásba. Tudván, hogy Lily nem ügyel, csendben akarta maradni, nehogy felébresszem. Inkább betörőt játszottam a saját lakásomban, csak, hogy elkerülhessem a találkozást a saját húgommal. Ha szerencsém volt, akkor talált magának valami romantikus férfit, aki elég magamutogatással bírt, hogy bevonzza ezt a szentimentális kis csitrit.
Igen, még mindig a húgomról volt szó.
Nem volt megszokott, hogy a lépcsőházba érkezett hajnalt égő villany fogadta. Lassan indultam meg fölfelé, automatikusan elkerülve a gyűlölt liftet, melynek taszító ajtói mögött három oldalról tükrök vártak. Borzalmasan nézhettem ki a heves kufirc után, nem volt kedvem belegázolni a saját lelkivilágomba.
Már az ötödiken jártam, mikor megláttam, hogy Mrs. Holdem tárja ki maga előtt az ajtót és kíméletlenül obszcén szavakkal illeti a hatodik emeletről érkező ritmikus zajongást. Add én édes Istenem, hogy én az ateista odafönt ne találja részegen a húgát! Most segít meg és holnaptól hinni fogok.
– Valami probléma van, Mrs. Holdem?
– Nem hallja? Az átokfajzat húga legalább egy órája tombol. Azonnal csináljon vele valamit. Valaki ilyenkor szeretne tévét nézni. Megy a kedvenc vetélkedőm, de maximális hangerőn sem hallom annak a csinos, telt keblű műsorvezetőnek a hangját!

Nem akartam belegondolni, hogy az özvegy Mrs. Holdem mivel szórakozott hajnalban, hogy elnyomja az alvás iránt táplált undorát.
Tovább indultam. Végül a ház előtt már az sem ért meglepetésként, hogy a küszöbre helyezett szőnyegre hímzett szöveget egy az egyben beterítette a húgom gyomortartalma. Legalábbis bármit megadtam volna, hogy ő legyen odabent az egyetlen, akiből józan és erkölcsös embert kellett ma még csinálnom.
A legrosszabbra számítottam odabent. De őszintén? A nappali egészen emberi formát öltött, s nem száradt ételmaradvány az üvegasztalon.
Éljen!
A holmimnak kerestem egy tisztafelületet a konyhapulton. Kezeimet tördelve vettem be magam a hálószobámba. Áh, miért is nem mentem egyenesen a vendégszobába, ahol ennek a szörnyszülöttnek kellett volna tombolnia. Mert felesleges méterekre pazaroltam volna energiámat.
Aztán ami fogadott, mikor beléptem. Hát, azt senki nem akarja átélni. Egy alkoholista liba feküdt az ágyadon, a mocskos lába valahol a párnák halmában végződött a…. a szendvics mellett? SZENDVICS? SZENDVICS az ágyamban?
Mrs. Holdem ha eddig valamit ki tudott venni a szavakból, amit sugdosott a csinos kis műsorvezető, akkor most biztosan sírva fakadt, amiért megsüketült. Ahogy a torkomból kifért, úgy sikoltottam. Reméltem, hogy a Bahamákon négerfaszt meglovagoló anyámat is megrázza a riadalom, ami meggyilkolt minden bájt arcomon.
– Lilianne Cairns! Hogy az a… azok az én ruháim! Hányszor megmondtam neked, hogy nem jössz be a szobámba? Hányszor könyörögtem, hogy ne egyél az ágyamban?! Visszataszító vagy. Mocskos. Undorító! És az én whiskymet iszod? Nem mondod komolyan ugye? Nem… azonnal felállsz onnan Lilianne! Azonnal megmozdulsz.
Elkapott a vágy, hogy törjek, zúzzak és romboljak. De neeeeem, éppen elég kárt tett már a kisasszony az otthonomban. Még a vázáktól is elment a kedvem!
– Az a pohár a gyűjteménybe való az étkezőbe. Lilianne!
Hiába toporzékoltam a küszöbön, nem mozdult. Minden nőiességemet latba vetve rugaszkodtam el, hogy sikítva vessem rá magát a velem egy súlycsoportba kerülő testre.  
Sikerült megülnöm hasán, hogy aztán két kezemmel rákulcsolódjak vállaira és úgy rázzam a fiatal őrültet, mintha rongyból lenne.
– Mi a francot képzeltél magadról? Úgy megfojtalak… tönkre teszlek Lilianne! Tönkreteszlek!
Ahogy a torkomból kifért, úgy üvöltöttem vele. Muszáj volt valahogy levernem Katy Perryt, hogy ez a tyúk meghalljon.

made by torie ♥

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Aug. 15, 2015 8:34 pm Keletkezett az írás




from lily with love

Katy Perry teljesen lefárasztott, olyan átéléssel énekeltem a sorait, mintha én magam lennék az énekesnő, kinek élőben kell koncertet adnia hatalmas rajongótábora előtt. Igaz, az előadásom nem volt olyan összeszedett, mint az Övé, mi több, úgy ugráltam körbe Maya ágyát, ahogy a kenguruk pattognak kihelyezett területükön.
A rémes előadás után, megéhezve feküdtem ki nővérem ágyán és nyújtózkodva párnája felé csakis egyetlen cél vezérelt. Elérjem azt a mindennel teli, finom szendvicset, majd betömjem vele a számat és csillapítva éhségemet, leküzdjem az újból feltörni vágyó krokodilkönnyeket.
- Ne szúrj ki velem még Te is, gyere közelebb. – Nyöszörögve szenvelegtem ágyán, miközben kicsavarodott pózban sikerült elérnem az oly távol került szendvicset. Elérve markomba szorítottam a félbarna kenyérrel bugyolált tölteléket, majd begyűrtem számba a felét , és szó szerint tele tömve pofazacskóimat - a józanul biztosan pocséknak titulált élelemmel – rágni , majd nyelni kezdtem a falatokat.
Ajkaim persze már ekkor sírásra görbültek, ahogy eszembe jutott Ioan és az a lotyó, az a szőke szuka, aki az én pasim alatt fetrengett, és aki helyettem kapta a csókokat, öleléseket. Dühösen hajítottam félre a félig megrágott szendvicset, majd a kiürült whiskeys üveg után nyúlva, ajkaim fölé tartva rázogatni kezdtem, hátha maradt még benne annyi, ami enyhíthetné lelkem fájdalmát és előtörni készülő érzelmeimet.
Azok helyett a nővérem robbant a képbe, hirtelen és váratlanul.
Nevem hangos kántálására, sandán kaptam oldalra tekintetem, de az üveget még mindig a szám felett lebegtettem. Valahogy nehéz volt megválnom mindentől, ami az alkoholhoz kapcsolható, és ami újra felidézte bennem Ioant. Azt a szemét , mocskos dögöt, aki annak idején pont úgy tartotta szám felett a tequilás üveget, ahogyan én lóbáltam a már kiürült márkát.
- Szia Mayaaaaaa – Ha egy pillanatra meg is örültem a nővéremnek, a következő pillanatban máris legörbültek ajkaim, hallva azt a sok szót, amit felemelt hangján vágott hozzám. Ágyán térdelve csak figyeltem Őt, ujjaim közül kiesett a palack és hajamba túrva, hunyorogva próbáltam elviselni őrjöngését, amivel nekem esett.
- Ne ordíts. – Nyöszörögtem egész halkan, a gyomrom liftezett és úgy éreztem, hogy hamarosan kidobom a taccsot. Nem tudtam mozdulni sem, annyira szédültem, csak azt akartam, hogy vége legyen az egésznek. Torkomat gombóc szorongatta, a gyomrom összerándult és már görbült le ajkam, amikor Maya hirtelen nekem rontott és egy pillanat alatt leterített az ágyán.
- Engedj el, hagyjál, eressz. – Egy ideig harcoltam, kapálóztam – apró ütésekkel próbáltam kalimpálni, mint egy gyors pocok, aki hajtja a kerekét – de belefáradva a küzdelembe és erőfölényébe, már nem tudtam védekezni se ellene. Teljesen leszorított, fölém magasodott és mondhatjuk, hogy kiütéssel győzedelmeskedett.
- Ne bánts, mert …
- Ajkaim teljesen legörbültek, az alkohol mámora és az a pillanatnyi boldogság is tovaszállt, már őrültségnek sem volt jele, csak a fájdalomnak, mely keveredett az alkohol okozta rosszulléttel.
- Hagyjál, te se szeretsz. Úgy, ahogy Ioan sem…Én csak jól akartam érezni magam egy kicsit, de már ezt sem lehet. – Eltörött a mécses, előtörtek azok a hatalmas krokodilkönnyek és zokogva fordítottam el a fejem, majd ha eleresztett szorításából, löktem rajta egyet, és nagy kilengésű mozgással próbáltam elhagyni a szobáját. Ez nem sikerült túl jól, bal lábam ugyanis beakadt a földön szanaszét hányt ruhahalmokba és hatalmasat estem előre.
- Aúúcs – Nyekkenve egyet, próbáltam feltápászkodni, hogy elhagyjam a szobáját és az egész lakást, ahol már nem volt maradásom.
- Ellkölllltözzöm, Te se kelllessszzz, mert gonosssz vagy . – Lendítettem meg a kézfejem, mintha pápát intenék, és dülöngélve , fejemet fogva próbáltam kikeveredni a nappaliba.

made by torie ♥

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Aug. 16, 2015 12:22 pm Keletkezett az írás




Lilianne Cairns!

Maguk alá gyűrtek az indulatok. Vakon hajtott egy érzés, s nem engedtem, ahogy az viszontfojtogatott. A húgom hibája hirtelen többszörösére duzzadt migrénként gyötörte idegeimet. Feszítette a pillanatot, tépte türelmemet, sarokba szorította a nyugalmat, láncon vezette elő a bestiálissá fajzott félelmet mellkasomból.
Homály fedte visszatérésem óta a félelem küszöbét verdesték a momentumok. Az aggály nem fokozódott. A legkisebb zaklatottság is a józanság peremére sodort. A harag stagnált. A legkisebb hibák is jövőt megváltoztató orkán erejével kerültek datálásra. A húgom nem tudhatta, hogy a hétköznapi bosszantása ezúttal gyilkos ösztönöket fakaszt majd bennem. Nem tudhatta, hogy elveszítem magam felette a kontrollt, hogy aztán úgy gyűlöljem habzó szájú trágár kifejezések közepette, mintha nála lenne a vesém.
Bárcsak nála lett volna.
Kapálózása észhez térített. Törékeny testének illuminált mozgású küzdelme célt ért, s megzuhanva vettem tudomásul, hogy a húgomban sem láttam mást, mint Rhys Higgst, a férfit, akit napok óta véltem felfedezni a sötét sziluettekben, a magas férfiakban, a fiatal gyerekekben, a szakorvosok köpenye alatt, a páciensek ágyának matraca alá rejtőzve, női mosdók kabinjaiból kilépni, vegyes boltok sorai között sompolyogva, villamosok leghátsó ülésén, vagy az üres parkban. Üldözési mániám volt, amit a stressz csak megnehezített.
Tettemtől reszketegen bűnhődő kézfejeimet egymásba temettem, hogy gyomrom szájának szorítva tartsam vissza vele hányingeremet. Nyolchét elteltével sem szabadultam a szagtól, amit ha felidézve hagytam orromba kígyózni, elkapott a rettegés.
Ellenállásának elgyengülésére, iszonyodva tettemtől, elhátráltam az ágytól. A bűntudat megbocsájtatta velem a széthajigált ruhákat, az összegyűrt és maszattal ellátott ágyneműt, ahogy a hányást is a lábtörlőn, a kiürült alkoholos üveget mocskos kezében, és azt a zavarba ejtően alkoholos leheletet, melybe még én is beleszédültem.
– Részeg vagy, Lilianne. Nem tudsz reálisan gondolkodni, ezért ne is tegyél ilyen okvetlen kijelentéseket – vetettem oda csípős foghegyről a szavakat. Nem akartam engedi az ádáz érzésnek, mely már belülről emésztett. Az ambivalens érzések között fejét felütő lelkiismeret-furdalásnak, hogy túl keményen bántam el a húgommal, s ahelyett, hogy értelmesen, szakmámhoz lojális maradva, türelmesen diagnosztizálom helyzetünket és nem veszítem el a fejemet, ahogy látom, hogy a selyem ágyneműn mogyorókrém jelzi a húgom lelkiállapotát, most nem lennék zaklatott amiatt, hogy dühödt ujjaimmal milyen mélyen elvörösödő nyomokat hagytam hibátlan, hófehér bőrén.
Hibáztam.
S míg ő saját problémáival küzdött, hogy visszanyerje egyensúlyát, szinte teljesen elfogyasztottam ökleimet görcsösen lüktető gyomrom éhes akaratából. Képes lettem volna megfojtani a húgomat, ha nem veszem észre magamat. Képes lettem volna, mert Rhys Higgset láttam benne.
– Elköltözöl? Miből? Abból a rengeteg fizetésből, amit rezidensként kapsz? Egy kanyid sincs, mert mindet elköltötted már a múlthéten. Lilianne, állj meg ott ahol vagy!
Észérvekkel igyekeztem hatni rá, de lehetőleg távolról. Nem mertem a közelébe menni, mielőtt a testi kontaktus ismét meggondolatlanságokra sarkallta volna megcsalatott érzékeimet. Figyelve a botladozó lépteket, felnyomtam magam az ágyról. De még nem követtem.
Egy díszpárnával hónom alatt szegődtem nyomába, megtartva a tisztességes távolságot.
Hallva, hogy könnyei már arcát nyaldossák, ő meg igyekszik nem belefulladni a képződő váladékokba, már magamhoz is vettem egy csomag százas zsebkendőt, amivel majd három méterről megdobálom. Eszem ágában nem volt mellé lépni, hogy átöleljem. A taknyát-nyálát képes lett volna felitatni a ruhámon. A sírós könnyekről nem is beszélve.
Nem arról volt szó, hogy nem szerettem.
Csupán az emberi érzelem ilyen fokú megnyilvánulásától idegenkedtem.
– Lily! – a frász jött rám, mikor láttam, hogy a barna lobonc eltűnt a képből és a földön végezte, valahol ruháim kupacában. Nem jutott messzire. Hála a magasságosnak.
– Ha gonosz lennék, hagynám, hogy belefulladj a saját hányásodba és alkoholmérgezést kapj. De nem… mert most elviszlek zuhanyozni.
Nem csak Lilianne-nek szántam a hideg vizet. Önös érdekeim is a fürdőszobába vezettek. Megválva a kispárnától, érdektelenül átléptem felette, hogy egy újabb koloncot hordozzak magammal, a húgomat. Lily nehezebb volt, mint azt elsőre feltételeztem, de még így is könnyebben vontam magam után koordinálatlanul nyakló testét, mint Rhyst, aki ha akaratában lecövekelt, akkor nyolc ló sem húzta volna el, nemhogy én.
Azonnal meg kellett mosnom az arcom.
Már megint őt láttam.
– Gyerünk Lilianne. Tedd le azt a negyed szendvicset.
Ragaszkodó ujjai közül kibontottam a vaskos falatot, csak azután indultam meg vele a tisztának és sterilnek remélt környezetbe. A zuhanytálcára nem csak őt ültettem le, magam is mellé kuporodtam. Mondhatni, inkább az ő combjain ültem, hogy még véletlenül se kelljen látnom, ahogy az első néhány liter után fogja magát, áttöri a sötétített üveget, majd eláztatja az otthonomat. A parkettát, a kanapét… őrült egy tyúk volt.
– Vegyél mély levegőket.
Magamat is vele együtt nyugtattam. Rettegtem tőle, hogy az elhúzott kabin mögött ott állhat Rhys. Mi a franc kavart fel ennyire? A húgom szemében ülő megtört fény tette volna? Az a sötét veszedelem, ami a bokámat csócsálva húzott vissza újra és újra.
A langyos víz először engem ért, csak utána érte el Lilit. Arcomba tapadó hajamat, gondterhelten simítottam fel fejtetőmre. Szüksége volt rám, és én képes lettem volna még nagyobb kárt tenni benne.
– Mindjárt jó lesz.


made by torie ♥

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Aug. 18, 2015 3:06 pm Keletkezett az írás




from lily with love

Maya olyan erővel szorított az ágyához és olyan dühvel fúrta pillantását tekintetembe, ami már ijesztően hatott rám. Nem csak, hogy megijesztett, de fájt az, ahogy a nővérem velem bánt és nem is akartam tovább egy helyiségben maradni vele.
Az alkohol minden érzést felnagyított bennem, s ha volt is az estében néhány óra önfeledtnek tűnő szórakozás, nagy része azzal telt, hogy próbáltam kiverni fejemből Ioant, azt a szemét pasast, aki elrabolta a szívem, majd egész egyszerűen elhajított néhány plasztik macáért.
Feltörtek belőlem a könnyek, el akartam menekülni, kifutni az egész világból, hogy egy magam lehessek, magam mögött hagyva Ioan emlékét. Ahogy csak bírtam, igyekeztem kimászni nővérem karmai alól, de ez nem sikerült mindaddig, míg nem engedett szorításából, ami piszkosul fájt.
- Hagyj, eressz. – Már nem fogott, én még mindig hadakoztam a levegővel, s ekkor történt meg, hogy sikerült lekászálódnom az ágyáról, és menekülési utat keresve megindultam a nappali felé.
- Vannn nekem pénzzeeeem éésss a karitatívv szolgálat is segggít majd, mertt én iss mindig adakozom! – Mutatóujjamat meglengettem, de néhány bizonytalan lépés után elterültem a szanaszét hányt ruhahalmok tetején.
Ez lett volna az a szituáció, amiben boldog részegként felvisítok örömömben és addig röhögök szerencsétlenkedésemen, míg valaki fel nem segít. Ezen az estén azonban Mayának nem a vidámabb énem jutott, hanem az a dühödt kis bolond, aki órákon át képes volt könnyeivel áztatni a lakását.
Mutatóujjamat egy pillanatra felemeltem a földről, hisz szavakat már nem volt erőm formálni ajkaimmal, karom azonban vissza is zuhant, akár csak az arcom, mely telibe találta nővérem egyik legdrágább és legkényelmesebb kasmír pulcsiját. Az alkohol teljesen kiütött.
Nem voltam beszámítható állapotban, azt se tudtam, hogy miről gagyogunk vagy válaszoltam-e minden kérdésére, amit feltett nekem, kizárólag azt az erőt éreztem, ami veszettül húzott a padló felé és álmosítóan dörgölte szemhéjaimat.
- Eööö – Nyekeregtem, miközben gyenge suhintással igyekeztem elhessegetni magam mellől a nevemet kiáltó nővéremet. Arra persze esélyem se volt, hogy elzavarjam, mert minden erőm elhagyott és teljes kiszolgáltatottságomban hevertem ott a szobájának közepén.
Tiltakozni se tudtam az ellen, hogy felnyaláboljon a földről, és behurcoljon magával a fürdőszobába, ahová egyáltalán nem kívánkoztam. Csak egy puha ágyra lett volna szükségem, és arra, hogy a teljes kiütés után napokig mély álomban vészelhessem át azt a traumatikos sokkot, amit az a szemét bunkó meg a macája okozott.
- Haeöügyj beékén. – Nyöszörögve, ragaszkodóan fontam ujjaimat a szendvics köré, ám ebben az ütközetben nem nyerhettem. Maya kitépte ujjaim közül a „finom” falatokat, és a következő pillanatban már csak arra eszméltem fel hirtelen, hogy hideg víz zúdul a nyakamba.
- Áhhááááhh, mit csinnáááálssz, hagyj, neeee. – A langyos víz rémes simogatása messzire kergetett, azonnal fel akartam pattanni, elhúzódni és elmenekülni a vizes nyelvcsapások elől, de Maya volt olyannyira felkészült, hogy rám telepedve ebben is megakadályozzon.
Ütni próbáltam, de jobbára csak kalimpálás lett belőle, néha talán sikerült megsuhintanom a vállát, karjait. Végül kínomban felzokogtam, majd abba hagyva a kalimpáló mozzanatokat, sírva borultam Maya vállára, miközben ujjaimmal a felsőjébe kapaszkodtam.
Jó néhány perc eltelhetett így, mire azt hiszem, a langyos víz elmosta könnyeimet és józanító hatása is felbolygatta szervezetemet. A hüppögést legyűrve, vöröslő szemekkel, még mindig Mayához bújtam, egészen összekuporodtam mellette és a fürdőszoba sarkában elterülő mosógépre meredtem.
- Hamilton megcsalt, amikor ma átmentem hozzá, hogy elmeséljem, milyen sikerélményem volt az osztályon, és még vittem neki kínait is, mert azt annyira szereti, meg csokit is, olyan diétásat amit Ő eszik..szóval, benyitottam a hálóba és akkor megláttam Őt, meg alatta azt a szőkét. De nem üvöltöztem persze, csak leültem melléjük, én hülye…ahelyett, hogy kikapartam volna a szemét, amiért ezt tette. Azt hittem, hogy szeret, már egy éve ezzel hitegetett. – Újra sírhatnékom támadt és megint bömbölni kezdtem nővérem karjaiban.
A várost ezúttal a vihar sem kímélte, mintha csak esőanya megérezte volna szívem fájdalmát, rázúdította Sydneyre a sűrű, sötét felhőkből omló esőt. Odakint nagy vihar tombolt, és hirtelen akkorát dörrent az ég, hogy még én is összerezzentem.
Hatalmas csörömpölés hallatszott a nappaliból, s el nem tudtam képzelni, hogy mi történhetett odakint.
- Mi volt ez? Elment az áram?? – Szemeimet dörgölve Mayára pillantottam, akinek ruháiba még mindig teljes erővel kapaszkodtam.

made by torie ♥

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Aug. 19, 2015 4:26 pm Keletkezett az írás




Lilianne Cairns!

A zuhany tálca kemény felületén megroppant térdem. A saját fájdalmam előrébbvalóságát mi sem bizonyította jobban, hogy másodpercek elteltével már megoldást is találtam, s Lilianne, ha akarta, ha nem, szubjektív véleményétől megfosztva testét, rátelepedtem combjaira.
Tenyeremmel a bársonyos meztelenségen támaszkodtam, mi a rövid sort alól nyúlt ki szemérmetlenül. A selymes, frissen borotvált felület, a feszes darabok csak egyet jelenthettek. A húgomon valamelyik fatökű pasi már megint tovább adott. A szokás rabjaként emlegettem gyakorta az eseteket, hiszen Lilianne talán még életében nem vált meg férfitől. De nemhogy embertől! Hóhahó! Ne rohanjunk előre. A koszos zokniját sem volt kedve messzebbre hajítani, mint a franciaágy másik tekéje és a mosatlan edényeket is mindig annyira közel tartotta magához, hogy az számomra szemet szúrón idegesítő legyen.
Amellett, hogy mélységes sajnálatomat arcélét cirógató ujjaimban érezhette, az ismeretlen hímegyed iránt ott tombolt bennem a düh, s nem zárhattam ki megbocsájtást ígérve a szobámmal végző passzióját tudatomból.
Túl sokszor esett már meg velünk az eset ahhoz, hogy az elkövetett tett szűziességét bocsánat illesse. A húgom tisztában volt vele, hogy gyűlölöm, ha jelenlétének szaga befurakodott az én intimzónámba, ami esetünkben konkrétan a hálószobámat jelentett, mégis szenvedélyesen hajszolta engedetlenségét, s minden alkalommal csodálkozott, ha hazaérve nem illettem nyomdafestéket tűrő szavakkal, mázas mosollyal és szoros öleléssel.
Mielőtt elszorult volna a bennem nyugvó empátia gyéren csepegő csapjának szitája, sérelmeimet árnyékos sarokba löktem.
Ültemből felemelkedve megnyitottam a zuhanycsapját. Hosszan engedtem kettőnkre a langyos folyamot, arcomról lemosta a hosszú nap ráncaiba ülő fáradtságot. Még ahhoz is kimerültnek éreztem magam abban a pillanatban, hogy kezeimet felemeljem. A húgom kapálózása azonban cselekvésre ösztökélt. Hogy ne tegyen kárt magában, karjai után kaptam, melyeket kettőnk mellkasa közé szorítva fixáltam.
– Nyugodj meg… Lily, nyugalom.
Az elázott mogyorószín tincseket fülei mögé simítottam, hogy láthassam arcát. Hüvelykem először csak cirógató törődéssel járt-kélt a fiatal bőrön, később már szándékosan dörzsöltem le a zsíros arcfestéket róla.
Tudtam, hogy az életem unalmas lenne nélküle. Hogy az egyedüllétben elveszíteném lelkemből azt a fanyar kis optimizmust is, mely még életben tartott. A húgom volt az estékben a nevetés, a reggeli kávék fölött a mosoly, az örök nyughatatlanság a kapkodó készülődésben, a szín a szürkeségben, az tömény vodkában a málna, gerinctelenségemben a jóindulat. S ez nem most kezdődött, hiszen gyermekkorunk óta ő volt a szüleimmel folytatott viharos kapcsolatomban a ragyogó napsütés, a büszkeség, mely feledtette a tobzódást létezésem miatt.
Ezért volt rá szükségem rá. A közelemben kellett tudnom, hogy soha ne aludjon ki bennem a remény egy cseppnyi örömre és beteljesülésre. Miatta tudtam, hogy a véremből alkotott ember is lehet boldog. Hogy a sebész is lehet hétköznapi és egyszerű, mosolygós és gyenge, határozatlan és gyermeteg. Lily volt a világban a romlatlan jóság. A szinonima a szeretetre.
Nem csak az ő szívét roncsolták meg, nem csak az tört porcelánvázához hasonlóan morzsányi szilánkokra. Fájt őt így látnom. Szenvedtem, amiért nem tudtam csitítani bánatát. Hogy tudtam, ma éjszaka nagyobb veszélyt jelentettem rá, mint egy liternyi tömény alkohol vagy egy megtöltött fegyver a szuicid hajlamúnak.
Sós könnyei a langyos vízcseppekkel együtt ivódtak be blúzomba. Egyre csak csitítottam, szelídítettem sírását engedékeny közelségemmel, nem gondolva rá, hogy félelmem talán most öltött testet a nappaliban. Kést ragadott kizsigerelésemhez, erőt a gyilkossághoz.
Lily történetét a párkányon kopogó esőkönnyek maszatolták el.
– Szóval, olyan Lilys viselkedést tanúsítottál és hagytad, hogy már megint téged nézzen hülyének két olyan marha, akik nem érdemlik meg, hogy tovább dobogjon a szívük a mellkasukban. Mondtam már, hogy ilyen esetben előhúzod a szikét, elmetszed a torkukat és felhívsz engem, hogy terítsem be a csomagtartót fóliával és vigyek két ásót, hogy tápanyagot plántáljunk az erdő fekete földjébe.
A szavak végét érve elmosolyodtam.
Szusszanva konstatálhattam, hogy a húgom is kijózanodott időközben, s már nem küzdött ellenem feleslegesen okvetlenkedve. Könnyei eredtek csak el.
A türelmem végét jelezte idegenkedésem. Szerettem. Megértettem. De ha odanyújtottam a kisujjamat, akkor nem sírhatta össze mind a két vállamat!
– Lily, tiszta takony leszek. Elég már… na. Ne sírj már, hallod? – rivalltam rá kétségbesetten. Nő létemre, rohadtul nem tudtam kezelni a helyzeteket, mikor az emberi vödör megbillent és az utolsó cseppig ürült belőle az emocionális turmix.
Megelégelve a testemre ragadó ruhákat, elzártam a csapot. Egymást váltották a cseppek. Hol rólunk zuhant egy a zuhanytálcára, hol a párkányon koppant az étert mosdató nedv. A monoton neszek között egy világot döntött össze bennem az éles, semmiből érkező villámlás. A vihar a társasház felett tombolhatott legnagyobb hévvel, hiszen a lesújtó villám ijesztően közelinek látszott a fürdőszoba ablakából. S ha ez nem lett volna elég, legnagyobb félelmem látszott beigazolódni.
A nappali irányából csörömpölés érkezett. A kérdés csak az volt, hogy szánt szándékkal rombolt-e benne egy idege vagy az egyik ablak tárult ki, hogy beengedje a kopogó öreg tölgy elszáradt ágát a nappalimba.
Gyáva voltam, s valahol belül örültem volna, ha a hatalmas sikítás után, amit az ijedtség préselt ki mellkasomból, tovább ülhetek, fohászkodva egy felsőbb erőhöz, hogy vigyen el minden bántót az otthonomból. De a húgomat engedjem ki? S ha Rhysnek áldozatául esett soha nem bocsássam ezt meg magamnak?
Nem.
– Ez marha nagyot dörgött. Ne merj kinevetni Lilianne! – figyelmeztettem húgomat, s végre engedtem neki is a kényelem luxusából és hajlandó voltam leszállni elnyújtott lábairól. – Gyerünk ki innen… megyek megnézem a nappaliban mi történt. Te addig törölközz meg.
Én ennyire sem értem rá, s csak mikor megbizonyosodtam róla, hogy a nappali rideg magányában ásított az éjszaka közepén, s csak a nyitva hagyott ablakon át érkező huzat verte le a kristálypohár-készletet a fali polcról, sóhajtottam fel. Rhys Higgsnek nyoma sem volt. Megrángattam a bejárati kilincsét, még mindig zárva volt. Csak az elmém játéka hajszolt ebbe az őrjítő öntudatlanságba.
– Oké, kijöhetsz…
Nem kellett volna ezt mondanom, hiszen ha Lily nem volt teljesen maga alatt, felismerhette zaklatottságomat. Miután végigjártam vizes talpaimmal a nappalit, ideje volt nekem is megválnom a ruháktól. Fehérneműben tettem meg az utat, melyen előzetesen lassan és minden gyanús foltot hosszan fürkészve tettem meg, nehogy bármelyik árnyékban felismerjem Higgs vonásait. Mozgását a sötétben is kiszúrtam volna. Túl jól ismertem a történtek óta.
Míg nekem már természetesnek tűnt a hasamon éktelenkedő vágás, addig bele sem gondoltam, hogy a húgomban ez kérdéseket szülhet. Nem takargattam. Sőt, derekamnak ékelt karjaim előtt csak még jobban kihangsúlyoztam a varratokat.
– Arra gondoltam, hogy meg kellene látogatnunk ezt a faszt. Nem jut eszembe a neve. Ki is ez? Kivel szexeltél utoljára? Melyik exem volt az? Átmegyek és addig szorongatom, míg holnap be kell mennie Ketteshez egy gipszelésre.
Rémisztő vigyorom tudat alatt meghasonlott Rhyséhoz. Pont olyan csúfondáros pillanatokkal akartam kitüntetni ezt a sanyarúsorsú falloszt, amiben nekem is részem volt.
Volt kitől tanulnom.

made by torie ♥

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Szept. 02, 2015 8:24 pm Keletkezett az írás




from lily with love

A víz langyos érintése józanítóan hatott rám, s ahogy a cseppek végig szánkáztak bőrömön, úgy a hirtelen jött zokogás lassan véget ért, s végre ki tudtam bökni Mayának mindazt, ami a szívemet nyomta. Aki a szívemet nyomta.
S míg elkeseredve ecseteltem neki délutánomat, néha egy-egy mondatnál megakadva, addig kiélvezhettem nővérem kényeztető simogatását, azt a törődést, melyben ritkán volt részem. Maya ugyanis nem volt az a fajta, aki az efféle lélek fájdalmakat jól kezelte, mi több, inkább menekült előlük, csak ne kelljen szembe néznie velük. Ő erős volt, sokkal erősebb, mint én, s éppen ezért gyakran irigykedve néztem fel rá, titkon a példaképem volt, még akkor is, ha ebből mit sem tudott.
S annak ellenére, hogy valóban nehezen viselte kitöréseimet, ezúttal jól esett, hogy menedékre lelhettem közelségében, s úgy cirógatott ujjaival, ahogyan azt anya tette kislánykoromban.
Kimondtam minden egyes fájó szót, mi Ioanhoz kötődött, s az alkohol kikényszerítette belőlem érzéseimet, melyeket Maya előtt vallottam meg. Törődése valamelyest csitított, s már nem akartam zokogni, csupán kiélvezni azt a néhány percet, amikor éppen nem ordibált velem, hanem testvéri szeretettel oltalmazott.
Maya szavaira megemeltem fejemet, s némi hitetlenséggel fúrtam pillantásomat íriszeibe. Próbáltam felfogni és értelmezni tanácsát, miközben ajkaimat összepréseltem, homlokomat is összeráncoltam, s végül, hümmentve nyitottam meg ajkaimat.
- Te is így intézed a pasi ügyeidet? – A kérdés inkább volt költői, mint sem hogy őszinte választ kapjak rá. Nyilván a nővérem nem rohangált szikével, s nem tett el egyetlen pasast sem láb alól, mindenesetre ötlete megfontolandó volt, hisz ha csak arra a plasztik macára gondoltam, meg persze Ioanra, s kettejük ölelkező testére, akkor ismét elkapott a düh, a bánat, s a bosszúvágy.
Mosolya aztán ráébresztett arra, hogy csak bolondozik, s bár láttam némi lehetőséget abban, hogy elássuk a föld alá azt a két szívtelen dögöt, végül magam is fáradt mosolyt erőltettem ajkaimra, s a könnyeket is igyekeztem eltüntetni arcomról.
- Jól van, na. Nem is érdemlik meg, hogy sírjak. – Szipogtam még az utolsó szavakat, majd újra megdörgöltem a szemeimet, s azt hiszem, hogy sikeresen szétmaszatoltam a szemfestéket is szemeim körül, így már könnyedén felléphettem volna egy bohóc helyett is a porondon.
- Bocs, hogy összetaknyoztalak. – Orromat dörgölve észrevettem, hogy felsőjét teljesen eláztattam könnyeimmel, s így kénytelen lesz az alapos zuhany után majd mosógépbe vágni ruháit.
Próbáltam kisimogatni felsőjén a ráncokat, majd felpillantottam rá, s fejemet ismét a vállára döntöttem, úgy húzódtam még közelebb hozzá a zuhanytálcában.
- Jó, hogy itt vagy velem. – Nyöszörögtem, miközben összefűztem mellkasom előtt karjaimat, s éreztem, hogy kiráz a hideg a langyos zuhany után. Mivel már nem volt, mi melegíthetett volna, a nedves ruhák hűtötték testemet, s vacogva ütköztek össze fogaim.
- Ki kéne másznunk innen..- Tettem javaslatot, mikor hirtelen nagyot dörrent az ég, s valami hangos robajjal ütődött a nappali padlózatának.
Megriadtam.
Összerezzentem, miközben elkapva Maya karját, még közelebb húzódtam hozzá. Mindig is utáltam a vihart, s már kiskoromban is az ő szobájába menekültem, ha leszakadt az égbolt. Erővel szorítottam karját abban a néhány másodpercben, ám sikolya nem volt rám nyugtató hatással.
Nem nevettem rajta, hisz egészen rám hozta a frászt , miközben először csak azt hittem, villámlott egyet.
- Nem nevetlek, de ez nem csak egy villám volt? Általában te szoktál rajtam nevetni viharban…- Kicsit értetlenül pillantottam a nővéremre, aki alapvetően nem rezelt be soha a viharoktól, ezúttal mégis úgy tűnt, mint akire ráhozták a frászt.
- Várj, ne hagyj itt! – Hangosan szóltam Maya után, de ahogy próbáltam feltápászkodni a földről, megszédültem, s úgy éreztem, hogy gyomrom felmondja a szolgálatot. Hányingeremet nem tudtam visszafogni, túl hirtelen tört rám az érzés, s csak annyi időm volt, hogy a wc csésze fölé hajoljak, majd félrehúzva hajamat, kiadjam magamból az alkohol kártékony hatásának maradványát.
Jó néhány percig öklendeztem, s forgott körülöttem a világ, míg véget nem ért a néhány perces rémálom, s el tudtam húzódni a toalett felől.
Fintorogva tápászkodtam fel a földről ismét, hogy vízzel öblítsem a csésze tartalmát, majd a mosdókagyló felé hajolva felfrissítsem magam.
Mozdulataim persze még mindig nem árulkodtak a józanságomról, s ugyan csak egy percig tartott a higiéniára szánt fogmosás, mégis úgy tűnt, mintha órákig próbálkoztam volna a fogkrém kipasszírozásával.
Maya hangját eközben hallottam felcsendülni, s bár nem értettem, miért is ne sétálhattam volna ki korábban, már amúgy sem volt maradásom a helyiségben, így nehézkes lépteim közben lehúztam magamról vizes felsőmet, s amint fejemről is lehúztam az anyagot, ott állhattam a nappali közepén.
- Úgy beszélsz, mintha valami lett volna a lakásban. Olyan..furán viselkedsz. – Jegyeztem meg józanodásom közepette, ahogy azt figyeltem, Maya vizes lábnyomai hogyan terülnek szerte szét a padlón.
- Kerestél valamit? Mi zörrent? – Mayára pillantottam, majd figyeltem előttem elhaladó alakját, s nem tudtam nem észrevenni az oldalán éktelenkedő, hatalmas forradást.
Még az ajkaim is elkerekedtek a meglepettségtől, s hirtelen pillantásomat nővérem tekintetére vezettem.
- Mi? Mármint Ioan Hamiltonra gondolsz? Nem Maya, nem megyünk el hozzá, Te sem mész el hozzá. Nem érdemli meg, hogy egyetlen percet is szánjunk rá. Túlélem, tényleg. – Sóhajtottam a szavak végét, s bár mérhetetlenül fájt az, amit az a férfi tett, próbáltam erőt meríteni Mayából, s a mindig is erős jelleméből.
- Ne vigyorogj így jó? Mert megijesztesz, és tudom, hogy képes lennél bántani Őt. Hallottam egy-két pletykát arról, hogyan bánsz a gyakornokaiddal…- A mondat végét elharaptam, s lesütöttem pillantásomat. Nem akartam ám bírálni Maya munkahelyi viselkedését, de tény, hogy a kantinban , s az öltözőknél eddig nem sok jót hallottam róla. Biztos voltam benne, hogy miattam képes lenne megkínozni Hamiltont is, s valamiért nem akartam, hogy az a szemét dög szenvedjen. Még mindig szerettem.
- Maya…az lehet, hogy részeg vagyok, és mostanában labilis, és az előbb áztattam el a felsőd, de mióta nem mesélsz nekem magadról? És az ott mióta van rajtad? – Böktem ujjammal az oldalán éktelenkedő vágásra, miközben közelebb lépkedtem hozzá.
- Mi történt Veled, amiről nem tudok? Maya, mi történt és mikor? Nagyon…csúnya. És ahogy nézem…ez egészen friss sérülés. Aggódnom kellene? – Őszinte aggodalommal pillantottam fel a testvéremre, megriasztott mindaz, amit láttam, s bántott, hogy az elmúlt időszakban szinte semmit sem tudtam róla. Hogy nem vehettem észre eddig, hogy történt valami?


made by torie ♥

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Szept. 04, 2015 6:16 pm Keletkezett az írás




Lilianne Cairns!

Ha beszélni ezüst és hallgatni arany volt, akkor én inkább választottam a hallgatás kényszeres feszültségét, hiszen nem csak, hogy természetemnek jobban preferált a gazdagság jelképeként számon tartott nemesfém, de sokkal jobban öltöztette napbarnított bőrömet, mint fiatalabb, éretlenebb, rideget árasztó testvére.
Másfelől, már hetek óta szükségét éreztem annak, hogy megmaradt határozottságomból egyedül, az éj leple alatt, tömény alkohollal fertőtlenítve rángassam ki a sebző gondolatok szálkáját.
A külvilág figyelmetlensége terített rám pokróc mögött megbújtattak az elszalasztott pillanatok, a kapkodó találkozások, a rohanó barátok, a már csak ismeretlenekként számon tartott családtagok, s a konok kitartás, ami minden csönd alkalmakor betapasztotta a szóképzés hallatására nyitott súgólyukat.
Legalábbis annyira könnyed volt erre fogni titkolózásomat. Magyarázatot kreálni önmagam számára és kifogással élni a kérdések előtt. Az aggodalmat azzal álomba ringatni, hogy minden a legnagyobb rendben van. S addig kántálni, míg egyik vagy másik el nem hiszi.
Csak a szoba négy fala tudta a könnyek okát, a magányban fejét felütő gondok sodrának erejét, vagy a fájdalom valóját.
Magányra ítéltem a belsőm romlottságát. Mert így éreztem, hogy egész maradok. Talán valaki szükségét érezte volna a helyemben, hogy sajnálatok szánalmas árja döntse le a lábáról? Hogy engedélyt kapjon sírni a nap huszonnégy órájának bármelyikében? Öleljék, olvadós cukorként kezeljek, törődjenek felnőttségén esett csorbájával? Ezt kellett volna tennem?
A kételyt, mivel annyit küzdöttem, nap-nap után, megosztani másokkal is? Látványosan szenvedni, s engedélyükkel mély depresszióba zuhanni?
Nem volt szükségem rá, hogy feldolgozzam a történteket. Hogyan is tehettem volna? A lehetetlen küldetés, melyet rám szabtak volna a képernyőn, itt kezdődött. Feldolgozni testem esendőségét, elhinni, hogy negyvenéves kor alatt sem sebezhetetlen a szervezet, hogy szerveink felmondhatják a szolgálatot, hogy akaratunktól és cselekedeteinktől függetlenül akár el is veszíthetjük azt, amit a természet születésünk pillanatában ránk szabott.
Addig a pillanatig, nem hittem el, hogy én is feküdhetek fóliával letakarva a hideg fémasztal tetejében, várva, hogy szikét döfjenek az érintetlen bőr alá, megsértsék a húst, vért fakasszanak, s a történtek tényével földbe döngöljenek.
Nem köpenyben volt nehéz erősnek lenni, hanem páciensként hazamenni, tükörbe nézni, s elfogadni életünk varratos változását.

S akkor Lilianne mégis azt kérte, hogy ne taszítsam el őt magamtól, ne legyen újabb titok testvéri kapcsolatunkban, ami tovább mélyíti a szakadékot, s értőnek mímelt értetlen hümmögést hagy csupán hátra.
Ahogy egyre közelebb ért, úgy vezettem fel kétkedő tekintetemet testén. Nehéz volt elérni íriszeit, melyek a ma estén úgy hevertek előttem, mint a százszor újraolvasott könyv meggyűrt lapjain tipizáltan elrendezett érték.
Soha nem tett volna kárt bennem. De tudatlan szavai már arckifejezéséből is érezhetően meg kívántak fosztani a múltamra kivetett, hálós monopóliumtól. Idegenkedve zártam össze lemeztelenített testem előtt két karomat, s a vékony végtagok keresztjét úgy helyeztem, hogy elfedje a mély, barbár vágást összetartó varratokat. Bőröm bárhogyan próbálkozott. Rhys Higgs kése mintha megmérgezte volna elmémet, mely még most is egy nyitott seb tátongó hosszát idézte viszont a fali tükörből.
– Lilianne, nem kell mindent tudnod. Már elmúltak azok az idők, hogy büntetlenül átjöhettél éjszaka a szobámba, hogy kifaggass, mit láttam az iskolatársaim nadrágjában, vagy elmeséljem, miért bántott annyira, hogy anyáék veszekedtek. Felnőttünk a francba is. Ne nyúlkálj, Lily! – felháborodottan figyeltem, ahogy vékony ujját előre nyúlva, megkérdőjelezi intimzónáját titkaimnak. Nem bírtam megállni, hogy riadtan rá ne csapjak kézfejére.
Túl mélyre ásott. Egy bomba sem robbanthatta volna ki belőlem a vallomást. A tényt, hogy Rhys Higgs csak úgy, mintha megfosztotta volna a kopasztott csirkét mellehúsától, hogy legyen miből vacsorát készítenie, úgy vágta fel testemet, hogy eltávolítsa az egyik vesémet.
Miért állt meg egy vesénél? Megzavarták? Mennie kellett, hogy időben célt érjen a kivett szervvel? S már gödörásásra is sajnálta az idejét, ezért maradt a poros utca meredek pereme?
Hogy értettem volna meg vele, hogy a maffia létezik? Hogy mindaz, amitől annyit ijedezett a tévéképernyő előtt ülve, s inkább elkapcsolt, hogy ne hallja a rendőrség által közszemlére bocsájtott nyomozások kimenetelét, annak most áldozata lettem? Elkapcsolt volna? Itt hagy? Mit tett volna ez a labilis nőszemély, ha kiderül, hogy a filmek világába teremtett gonoszt nem a képzelet szülte, hanem a valóságból kiemelt empirikus létezés?
Lilianne volt az utolsó, akinek tudnia kellett arról a három hétről, ami alatt szabadságon voltam. Legalábbis az igazságról. Mert az igazság nem békítette volna meg.
– Ne nyúlj hozzá, mert még érzékeny. Semmi olyan nem történt, ami miatt idegesítened kellene magadat. A három hetes szabadságom alatt történt, nem vigyáztam eléggé egy sziklával. Ennyi történt. Ne faggass erről. És ne is gyere ilyen közel, mert megfojtasz.
Először azt hittem, hogy a legrosszabb, mikor újra és újra felidézem magamban Rhyst, ahogy helyi érzéstelenítés mellett, de tudatom teljében, már ha akkori állapotomat annak lehetett nevezni, elvégezte rajtam a mészárosokat megszégyenítő beavatkozást. De most rájöttem, hogy mennyivel nehezebb a húgom előtt titkolózni, s a célzott kérdést elhárítani.
Tudtam, hogy nem fog megnyugodni, s ostoba hazugságomon, ha nem is most, de át fog látni. Mert ostoba volt a kitaláció, a feltételezés, hogy ezt magamnak okoztam. Elkapkodtam.
– Szerintem inkább térjünk vissza a te problémádhoz. Oda, hogy Ioan Hamilton megcsalt – szánt szándékkal hangsúlyoztam ki a férfi vagy inkább földön csúszó gerinctelen kétéltű nevét. Kíméletlen módszer volt. De inkább ezen keseregjen, mint azon gondolkozzon, milyen szervek érhetőek el egy ekkora vágáson keresztül.
Hátat fordítva Lilianne-nek, a kanapé karfáján hagyott egyszínű férfiingért nyúltam. Nem tudtam már, hogy kihagyta ott, de a célnak tökéletesen megfelelt. Szárnyait mellkasomon egy gombbal egybe fogattam, hogy jótékony takarást biztosítson oldalamnak.
– Miért nem akarsz elmenni Ioanhoz? Mitől félsz Lily? Ugye nem hiszed, hogy még van jövőtök? Vagy, hogy lesz köztetek valami, ha rájön, hogy egyik lucskos lyuk sem volt az igazi, a tiéd? Ne már. A húgom vagy. Nem lehetsz ilyen naiv. Aki egyszer megtette, legközelebb is meg fogja. Felejtsd el. Szóval most arról dönthetsz, hogy mikor akarod megkeseríteni az életét. Még ma este. Negyed óra elteltével, ha felöltöztem, vagy holnap a kórházban? – fél szemmel az előrenyújtott karomon egyre feljebb hajtogatott ingujj útját követtem, de figyelmemtől a barnahajú nőszemélyt egy pillanat erejéig sem fosztottam meg.
– Nekem bármelyik jó. Ma dobjuk ki a lakása teraszáról vagy holnap pakoltassam be a szemetes konténerbe néhány medikussal? Bármelyik csábító – rántottam meg szórakozott kegyetlenséggel vállaimat. Ez mind annyira jól hangzott és kivitelezhetően, noha ellenségem a fizikumom dupláját nyomta széltében és hosszában egyaránt, hát még tömegben. De tombolt bennem az adrenalin. Ioan nem csak önön hibájáért fizetett volna meg a ma éjszakán.
– Minden férfi, aki idejön, fel fogja címkézni a saját ingjét. Fogalmam nincs, hogy ez is kié. Csak felveszem… remélem nem volt az ipsének valamilyen fertőző bőrbetegsége, mert akkor magánnyomozót fogadok és felnégyeltetem – megcsóválva fejem, végül nem szagolgattam tovább a mélykék ing felhajtott gallérját, abban bízva, hogy a parfüm márkájáról felismerem tulajdonosát.
– Rendben. Mit akarsz csinálni? Nem ihatunk, mert holnap lesz egy nagy műtétem. És te már így is használhatatlan vagy… talán főzhetnél nekem vacsorát. Az elterelné a figyelmed? Lehet, hogy én minduntalan arra gondolnék, hogy a konyhakést hová állítanám a bordáinak rácsozásában, vagy melyik szögből mérném rá a palacsintasütő lapjával az ütést, de… ne már, Lily, ne nézz így… hülyülök. Noha tisztában vagyok vele, hogy nincs humorérzékem. Gyerünk inkább a konyhába.
Ha hagyta, akkor karommal átfogtam vállát, s átkísértem a szomszédos helyiségbe. Ó, bár ne kellett volna látnom azt a terjengős disznóólat, amit a húgom maga után hagyott szerelmi bánatában.


made by torie ♥

Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 4:52 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Maya&Lily
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Detty ¤ Maya

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: