Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Share | 
 
Angelle & Franco - Az első találkozás
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Május 03, 2017 1:14 pm Keletkezett az írás



*Már néhány hét eltelt a lövöldözés óta, de a mozgásom azért néha még elég robotos. Három lövés nem múlik el csak úgy. A hasfalamat szépen összefoltozták, az már nem szokott gondot okozni. De a mellkasom és a karom...Hát... De egy valamit elértek a helyiek. Azt hogy most már nem kedvesen próbálkozok, hanem keményen. Ha valaki, akkor én tudom, hogy mi a gyenge pontja az ilyen nagymenőknek, a pénzük. Így azt vettem célba. De nem ám olyan nyíltan, hanem szép lassan fogom kiszorítani őket a piacról minden téren, hogy elessenek a bevételüktől. Nem ismernek még, de meg fognak, velem nem éri meg packázni. Viszont a tervem megvalósításához teljesen gyógyultnak kell lennem, így ez még várhat.
Ellenben egy közeli "családtag" gyermeke nemrég jött világra már itt, ezen a kontinensen. Eljött az ideje a keresztelésnek. A mi üzletünkben mindenki vallásos, így az fel sem merülhet, hogy egy gyermek ne legyen megkeresztelve. A szüleim még nálam is vallásosabbak voltak, minden vasárnap templomba jártak alapból. Nálam ez már nem annyira erős, de azért alkalomadtán én is elmegyek egy-egy Isten tiszteletre. Nekem még ugyanilyen fontos a maffia tíz parancsolata, azt sem szegném meg soha.
Nos hát ezért is jöttem el ma a templomba, hogy a tiszteletessel megbeszéljem a pontos dátumot. Persze egy megerősített testőrség is kísért a múltkori után, de ki lett nekik adva, hogy csak diszkréten a templomban.
Kicsit előbb érkeztem, de gyónni csak nem mehetek el. Azt hiszem a pap mentem meghalna, ha én nekiállnék elmondani a bűneimet. Világért sem akarnám, hogy miattam haljon meg. Így hát inkább helyet foglaltam elől a padsorban. Mint egy jó katolikus összekulcsoltam a kezeim az ölemben és elmormoltam magamban pár mi atyánkot. Talán feloldoz odafent a jó Isten a bűneim miatt, amiket elkövettem és amiket még el fogok követni.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
27
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Május 03, 2017 11:36 pm Keletkezett az írás



Van-e annál szürreálisabb, mint itt Ausztráliában egy mexikói-olasz pár? A barátnőm Marissa ugyanis talált magának valami pizzaműves pasit és azóta már csak „bolognese” a chillije, bab és csípős paprika nélkül. A szerelmük duplán mediterrán kis gyümölcse pedig Antonio, ez a pufók, alig pár napos kis puttó-emberpalánta keverék. Marissa szerencsés, hogy ilyen csodaszép, fekete szemű babája lett. Persze a férje kezei nem hófehérek, sőt inkább vörösek, de az ilyesmi nem számít a szerelemben – elvileg. Marcello, a férj valami új helyi tésztaevő Don keze alá dolgozik, így hiába is esküdözött nekem a barátnőm a terhessége alatt, hogy majd keresztanya válik belőlem, a „család” ilyesmit nem enged. Úgyhogy, eljöttem a templomba, az atyával egyeztetni egy-két vallási kérdést, hogy ilyenkor mi van. Szerethetem-e a gyereket úgy mintha a keresztanyja lennék?
- Az Úr útjai kifürkészhetetlenek! – sóhajt a Padre, én pedig bólogatok. Ja, hát jó nagy surmó néha a Nagyfőnök, főleg amikor ívesen tesz arra, hogy mit szeretnénk. Kezét a vállamra teszi, majd spanyolról visszavált angolra, és ezen a nyelven folytatja, ahogy a gyóntatótól az oltár felé sétál velem.
- Angelle, nem az a kérdés hogy szerethetsz és óvhatsz-e egy gyermeket hiszen le van írva, hogy a szeretet nem bűn.
- De én… - szúrós szemmel néz rám, mire lehajtom a fejem. – Folytassa, kérem Padre! – megállít, pedig ismer már, tudja, hogy utálok a francos kupolája alatt állni. Feszengek, sóhajtok.
- Az a bűn, hogy a szívedben féltékenység van, amiért nem te lettél a gyermek keresztanyja. Talán ha gyakrabban jönnél el ide, nem lenne bűntudatod! – elkerekedett szemekkel bámulok rá. Szinte minden hétvégén itt feszengek a misén, mit vár még tőlem? Költözzek be?!
- Padre… én igazán próbálok jó keresztény lenni, de maga egyre több szabállyal nehezíti a dolgomat. – hangos kacagásban tör ki, én pedig halk kuncogással csatlakozok hozzá. Meglepően sokan lézengenek ma itt, sok az ember a templomban, de csak egy valaki üldögél az első sorban. A Padre valamiért elsiet, én pedig ott állok a templom közepén. Nem véletlen, hogy épp ide és ehez a paphoz jöttek a keresztelőt intézni. Közel s távol ő az egyetlen, aki tud spanyolul és olaszul is misét celebrálni.
- Hola! Parla espanol? – kérdezem a férfitől, mert idő közben mellé érek. Sose lehet tudni, valószínűleg a keresztelő miatt jött, és ki tudja! Lehet nem a pizzagyáros banda egyik tagja.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Csüt. Május 04, 2017 10:09 am Keletkezett az írás



*Már nem is tudom hányadik mi atyánkat mormolhattam magamban, amikor egy beszélgetés ütötte meg a fülemet. Hogy én hallgatózok? Dehogy! Csak véletlenül hallok valamit. A fülem mindig nyitva van, ez a munkámmal jár, ha szabad ilyet mondani. A szemem sarkából figyeltem a lányt, aki a pappal beszélt. Volt egy olyan érzésem, hogy ugyanarról a keresztelőről van szó, aminek az ügyében én is jöttem. És úgy hallom, nem örül neki, hogy nem egyeztem bele abba, hogy egy kívülálló legyen a keresztszülője a picinek. Mert bizony, ha a szülőkkel történik valami, akkor a keresztszülőnek kell a továbbiakban gondoskodni a gyerekről, nálunk ez így szokás. Nekünk márpedig minden feltétel adott erre. Most pedig eljöttem, hogy megbeszéljük a keresztelő pontos idejét és menetét.
Ez a nő pedig ha minden igaz, akkor engem utál a világon a legjobban ez miatt, de álljon sorba, nem ő az első, aki utál engem. Aztán a tiszteletes észreveszi, hogy ott vagyok és gyorsan távozik. Okos ember. Tudja már, hogy velem nem érdemes ujjat húzni. No meg nagyon szereti azt a nagyobb adományt, amit rendszeresen kap ez a templom tőlünk. Szerencsére azt nem várja el, hogy gyónni járjak, mert azt hiszem, akkor egész nap zokognak szerencsétlen.
Aztán a lány mellettem áll meg. Hogy én beszélek-e spanyolul? Spanyolnak nézek ki? Vehetném igazán sértésnek is, mert büszke vagyok olasz származásomra, de nem leszek kapásból bunkó.*
-Sajnos nem beszélem a spanyolt. *És a kezemmel is nemet intettem, ha nem beszélné a nyelvet. Ez persze a testőröknek is szólt, hogy ne lépjenek közbe. Isten házában nincs helye az erőszaknak amúgyis. Oké, fegyver van nálunk, de itt nem használjuk soha, ezt nagyon jól tudják az embereim is. Halálbüntetés terhe mellett vehetik elő és pontosan tudják is, hogy végre is hajtanám a büntetésüket, ha megszegnék a parancsot.* -Csak betértem pár imát elmondani a lelki üdvömért. *Bár így belegondolva, a lelki üdvöm...hát, valószínűleg a pokolban fogok én égni, de azért meg lehet próbálni kiimádkozni magam. A lány meg vagy értette, amit mondok vagy nem. De azért jól szemrevételeztem magamnak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem nézett ki jól. Bár az édesanyám minden bizonnyal haját tépné, ha tudná, hogy nem egy olasz nőre mondom azt, hogy jól néz ki. Igen, ő egy olasz lányt szánna nekem, ahogy az nálunk lenni szokás.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
27
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Pént. Május 05, 2017 8:16 am Keletkezett az írás



Persze, hogy mérges vagyok, legfőképp az új főnökre. Mert hat mégis mi közük az ilyesmihez? Egyáltalán nem helyes így beleszólni más életébe. Majd ha nekik lesz gyerekük akkor ők döntik el hogy ki a keresztszülő, hiszen ez nagy felelősség. Ki akarná, hogy egy idegen nevelje a gyerekét ha vele valami történik. Fogalmuk sincs a családról az igazi családról. És különben is! Kinek hiszi magát az a pizzafaló?! Don Corleone?!
Előre megyek, mivel utálok a kupola alatt állni. Mintha attól jobban látná Isten, hogy mennyire nem viselkedek jól, mennyire gàzos dolgaim vannak. Köszönök, mert nem vagyok bunkó, de látom em tetszik neki, hogy nem néztem kapásból olasznak. Vállat vonok és leülök én is, hiszen azért a keresztelőre én is jövök és mivel Marissa épp babázik én jöttem helyette.
- Én ilyesmivel már nem töröm magam... - szalad széles vigyorra a szám, aztán észbe kapok és mentem ami menthető - Mármint az üdvösség az fontos dolog de azt hiszem, nem mindenkinek való. Úgy értem vannak akik... Mindegy is. - rázom meg a fejem. Nem vagyok én sorozat gyilkos deeee... Azt hiszem a ne paráználkodj parancsot egy kicsit nem sikerült teljesíteni.
- Akkor maga Marcello rokona? - nem tudom befogni. Egész jól néz ki ez a pasas, és ilyenkor ez van velem. Még akkor is ha templomban vagyunk, hiszen ismerkedni nem bűn. Remélem.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Pént. Május 05, 2017 1:40 pm Keletkezett az írás



*A családunk elég vallásos és akkor még finoman fogalmaztam. Apám és az édesanyám minden napjait belengte a vallásosság. Én is ebben nőttem fel. De aztán ahogy az öcsém a sötét oldalra tért, úgy kezdtem elveszteni a hitem egy jó nagy részét. Akkor arra gondoltam, hogy ha van Isten, akkor miért hagyta, hogy megtörténjen. Aztán nekem is olyan dolgot kellett tennem, amit nem akartam. Saját fivéremet kellett kivégeztetnem. Akármilyen is volt, én szerettem, hisz egy vérből származtunk. Anyámat is sajnáltam, hisz majdnem egyszerre kellett eltemetnie a férjét és a fiát. Neki mindig is ő volt a kicsi fia, talán azért, mert ő soha nem volt annyira önálló, mint én. De ezért a tettemért egy életen át vezekelhetek, még ha nem is tudja senki, hogy én rendeltem el a támadást a temetési menet ellen. Aztán ahogy idősödtem, azért visszatértem a hithez. Ha nem is templomba, de időnként elmondtam egy imát.
Most úgy alakult, hogy Isten házába kellett jönnöm, így ha valahol, akkor itt talán meghallgatásra találnak az imáim. De az egyik mélyen szántó önelemzés közben egy lány szakított félbe.* -Az üdvösség mindenkinek való, aki hisz benne. *Talán történt valami az életében, ami miatt megingott a hite? Tudom milyen, velem is megesett már.
Felkaptam a fejem, amikor Marcello nevét mondta. Ki ez a lány? Óvatosságra intettek az ösztöneim.* -Mondjuk, hogy egy távoli nagybácsi vagyok. *Végülis ebben nincs hazugság. Egyik pont a maffia tízparancsolatában, hogy ne hazudjunk. Nem minden gyermek keresztelőjére látogatok el, de ez esetben az apa már egy felsőbb szinten áll, így természetes ez a részemről.* -Szóval ennyire látszik, hogy olasz vagyok? *Na ja, persze akcentusom bőven van. Remélhetőleg nem is kopik ki, mert büszke vagyok a származásomra.* -És kegyed honnan ismeri a családot? *Kíváncsivá tett, hogy ki ő. Az biztos, hogy nem a mi berkeinkből való, mert semmi olaszos vonás vagy akcentus nincs benne. Ennek ellenére felkeltette az érdeklődésem. No meg az sem hagyott hidegen, hogy nagyon jól néz ki. Papír forma szerint olasz lányra vethetnék csak szemet, de férfiból vagyok. No meg elég messze van a hazám és olykor kell a szebbik nem társasága.*
-Franco Malvasi. *Nyújtottam felé a kezem. Kíváncsi voltam a nevére is. Persze némi hátsó szándék is volt bennem, hogy utána tudjak nézetni, hogy ki is ő valójában.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
27
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Pént. Május 05, 2017 6:44 pm Keletkezett az írás



Szerettem volna, ha az én keresztfiam lett volna a kis Antonio. Igen, nagyon szerettem volna, de sajnos nem lehet. Lassanként kezdem elfogadni, és most egyébként sem csak a saját sértettségem miatt vagyok itt, hanem azért is mert Marissa megkért rá. A csöppség elég hasfájós, és mivel még az anyja nélkül egy percet sincs el, jobbnak látta ha otthon marad vele. Mégse ordítson már az emberpalánta a templomban, még azt hinné szegény Padre, hogy az ördög bújt belé. Szóval, az anyuka elmondta nekem, hogy mit szeretne, és kért, hogy ha lehet próbáljam meg keresztül verni a papon és legfőképp a „Családfőn”. Mindenesetre jóval könnyebb dolgom lenne, ha az a vén hájas kék vérű hullagyáros is itt lenne, de valószínűleg annyira már mégse érdekli a dolog, hogy személyesen intézkedjen. Helyette itt van viszont valaki, aki nem beszél spanyolul de látványosan mediterrán… szóval csakis olasz lehet (figyelembe véve a körülményeket). Talán Marcello egyik barátja.
- A Padre is mindig ezt mondja, de azért én azt se bánnám ha nem csak a túlvilágon lehetnék boldog hanem már ezen az árnyékvilágon is. – megvonom a vállam és csak mosolygok tovább, míg meg nem próbálok belefogni magam is az imádságba. De ma valahogy nem akar menni a dolog. Ma nem tudom kiüríteni a fejem a tisztátalan gondolatoktól, hiszen ez az idegen nem csak békésnek tűnik, de módfelett jóképű is. Rákérdezek hát, hogy honnan ismeri a baba szüleit.
- Kissé fiatal nagybácsinak. – cinkos pillantást vetek rá széles mosollyal az arcomon, de nem firtatom honnan ismeri Marcellot. Az akcentusa árulkodó, valószínűleg nem rég érkezett a városba, egyenesen Itáliából. Még nem kopott meg a dallamos dialektus, ahogy angolul beszél. Rólam senki ember fia meg nem mondaná, hogy három évesen még egy mukkot se beszéltem csak spanyolul.
- Látszik is, de inkább hallatszik, ha nem veszi zokon. – könnyed és közvetlen a modorom. Róla viszont már messziről látszik, hogy jó családból való és kifinomult neveltetést kapott. Nekem még családom se volt, nemhogy nevelésem. – Marissa és én ugyanott… nőttünk fel. – jövök zavarba egy kissé a kérdéstől. Árvák voltunk mindketten, de tudom, hogy a barátnőm erre nem valami büszke, sőt szereti inkább meg nem történtként kezelni. Ennek ellenére persze mindenki tudja róla, ahogy rólam is.
- Angelle Dawson. – rázok vele határozottan kezet. A nevem ejtésekor még mindig ösztönösen, h-val ejtem az L betűt, mint a spanyol ajkúak. – Amíg az atya nem jön vissza, volna kedve megnézni a keresztelő kápolnát? – mutatok is kezemmel felé, az egyik oldalhajóban van. Mint minden rendes templomban, itt is van keresztelő kápolna.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szomb. Május 06, 2017 2:42 pm Keletkezett az írás



*Az ember csupán a hallgatásával is rengeteg információra tehet szert. Ezért tudtam meg sokat a lányról már addig is, amíg oda nem jött hozzám. Nem kellet észlénynek lenni ahhoz, hogy rájöjjön bárki a bajára. A baja leginkább én vagyok. Hogy egy külső személyt nem engedek be a családunkba. Régóta így működik ez az egész dolog. Aki nem tartozik hozzánk, az nem értheti a mi felfogásunkat. Erre talán születni kell.*
-Könnyű boldognak lenni, meg kell találni az élet apró örömeit. Legyen az egy szimpla séta tavaszi napsütésben vagy a téli hóesés bámulása az ablakból. Nem nagy dolgok ezek, mégis könnyen boldoggá tudják tenni az ember életét. *Nekem az édesanyám tanította azt, hogy mindig az élet napos oldalát lássam. Hogy miként tehet boldoggá már az is, ha egy madár száll az etetőre az ablak alatt. Ő mindig így fogta fel az életet. Talán ezért tudta olyan könnyen feldolgozni a férje és a kisebbik fia halálát. Mondjuk, ha megtudná, hogy az öcsém halálát én rendeltem el, akkor lehet örökre elveszíteném. Bár ki tudja, éles eszű nő volt mindig, lehet sejti, mert tudja milyen a mi világunk.*
-Nem vagyok én már azért olyan fiatal. *Nevettem fel halkan. A templomba nem illik hangoskodni, ehhez tartom magam.* -Nehéz lenne megmondani a rokoni kapcsolatot, leginkább nagybácsinak tudnám jellemezni. *Ebben sincs semmi hazugság.
Nem vettem zokon, hogy kitalálta a származásom, talán még kicsit büszkén kis húztam magamat. Valószínűleg kevés olyan ember lehet a világon, aki ennyire büszke a származására, mint én. És elégedetten jöttem rá, hogy honnan ismeri Marcellot a lány. Természetesen tudtam, hogy az emberem felesége árvaházban nevelkedett, így egyből tudtam következtetni. Szomorú. Az én felfogásom szerint szomorú, ha valakinek árván kell felnőnie, mert nálunk a család szent dolog.
Amikor bemutatkozik egy kettősséget fedeztem fel. A keresztnevét ugyan spanyolosan ejtette ki, de a vezetékneve inkább angolos...érdekes. Viszont azért annyira nem ismerem, hogy így rákérdezzek erre. Az viszont rengeteget elárult róla, hogy határozott kézfogása van. Mindig szerettem, ha egy nőnek van elképzelése az életről. Nem szeretem azokat a csinibabákat, akiknek csak abból áll az élet, hogy mit vásároljanak a plázában.*
-Természetesen, még úgysem láttam. *Kicsit nehezen álltam fel, de ahogy illik, rögtön begomboltam a zakómat. Erre apám tanított meg. Neki is mindig fontos volt a megjelenése. Illedelmesen magam elé engedtem a hölgyet, hogy mutassa az utat. Észrevétlenül intettem a testőröknek, hogy maradjanak csak ahol vannak.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
27
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szomb. Május 06, 2017 8:46 pm Keletkezett az írás



- Nekem az a felfogásom, hogy a boldogságért meg kell dolgozni. Azt nem lehet kiérdemelni, de ha mégis összejön az ajándék és hamar el tud illanni. – megcsóválom a fejem. Nehéz úgy örömködni a napsütésnek, hogy közben fogalmad sincs mikor ettél utoljára. Látszik, hogy más körülmények közül jöttünk, neki úgy tűnik volt ideje merengeni ilyesmin, és tudta is értékelni az élet apró örömeit. Nekem az volt az öröm, ha volt mit ennem, és egy hely ahol nyugodtan alhatok. Nincsenek nagy igényeim, a mostani kis albérletem legyen akármilyen lepukkant is, számomra maga a paradicsom. Mert az enyém. Van egy ágyam, van takaróm, vannak ruháim és van étel amit ehetek. Ahogy ezen gondolkodok, azt hiszem kezdem kapisgálni mit jelent amit mondott.
- Szóval, nem igazi rokon. – nem firtatom tovább, abban a világban ugyanis amiben ő mozog csupa olyan információ van, amiket jobb nem tudni. Míg nem tudom nem fáj, és ha nem tudom, nem kerülhetek bajba miatta. Egyszerű szabály, de ha olyan körökben mozogsz mint én, megtanulod befogni a szemed és a füled.
Elmondom, burkoltan, hogy árva voltam, és látom, hogy értette a célzást. Nem kell emiatt sajnálni, utálom ha valaki sajnálkozik a múlton. Vége van, nem számít már. Se tenni ellene, se megváltoztatni nem tudom, akkor meg minek keseregjek ezen? Majd egyszer lesz nekem is családom, ahol én is megtapasztalhatom, hogy milyen szeretve lenni, és milyen az amikor van kire számítani a bajban. Mondjuk, Marissa olyan mintha a testvérem lenne, és igazából Marcellót is kedvelem. Azt hiszem neki sincs velem baja, közvetlen volt eddig és jófej, egyszer még azt is mondta, hogy örül annak, hogy a feleségének ilyen barátja van.
Azt is látom, hogy nincs ellenére a társaságom. Épp csak egy pillanatra nézek körül, mert mégse kellene egy templomban, de miért ne? Elvégre nem bűn ismerkedni! Legfeljebb lesz mit meggyónnom legközelebb.
- Erre tessék! – felállok, és megvárom míg utánam jön. Kétségtelen, hogy nagyon elegáns, és bár nem szokott foglalkoztatni a külsőm, de most mégis zavarba jövök. Az öltönyén látszik, hogy méretre szabott, az anyaga puha és drága, egy vagyonba kerülhetett. Én ellenben tornacipőben vagyok és farmer nadrágban, egyszerű, retro mintás bő ingben… ez gáz. Talán adnom kellene egy kicsit többet arra, hogy hogyan nézek ki. Ha mást nem, energiát kellene rá szánnom, hogy valahogyan kinézzek, de őszintén szólva már a frizura készítés is egy év volt mire megtanultam normálisan, meg a sminkelést is.. az öltözködés kész rémálom!
- Szóval, ez itt a keresztelő kápolna. – állok meg előtte, és körbe pillantok. A többi ember aki a templomban van, néha minket néz, és kicsit mintha közelebb húzódtak volna. Vagy képzelődök? – Marissa szeretné, ha fehér virágok lennének, tubarózsák, frézia és boglárka… liliomot nem szeretne, azt mondta az a halál virága. – vonok vállat majd kezdek belelkesedni. – Ide! – mutatok az oltár egyik felére – szeretne egy szép nagy csokrot. És kérte, hogy ha lehet, akkor az ő anyanyelvén is elhangozzon a mise. Ha… szóval, ha maguknak ez nem gond.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Vas. Május 07, 2017 4:38 pm Keletkezett az írás



-Nem könnyű, de minden nehéz helyzetben meg kell találni azt a valamit, ami örömet okoz az embernek. Csak így lehet túlélni ezt az életnek nevezett valamit. *Ha valaki, akkor én igazán tudtam ezt. A család mindenek felett, ezt nevelték belém, de ez nem azt jelentette, hogy minden egyes bűntettem nem fájt kicsit. Egy kettősség volt bennem ezzel kapcsolatban, de ennek így kell lennie.*
-Vág az esze, mint a borotva. *Okos lány ez. Mondjuk nem kellett sokat gondolkodni azon, hogy nem is vagyok igazi rokon. Jól teszi, hogy nem áll neki kérdezősködni. A mi világunkban nem életbiztosítás, ha kíváncsi vagyok. Sőt, a legjobb ha úgy teszel, mint aki vak és süket. Veszélyes élet a miénk. Mi sem mutatja jobban, hogy egy erős testőrség mellett is golyók lyukasztottak át. Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok halhatatlan, bármikor megölhetnek.
A kívülállók elítélnek minket, talán jogosan, ki tudja. De semmit nem tudnak igazából rólunk. A magánéletben teljesen normális, hétköznapi emberek vagyunk. Családdal, rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel. Sokan nem tudnak vagy nem akarnak a külső mögé látni.
Megtudtam, hogy árva. De nem fogok ehhez több mindent hozzáfűzni. Nem olyan nőnek tűnik, mint aki sajnálatot vagy részvétet vár. Minden esetre fogok azért én még kutakodni. Kíváncsivá tett. És ha én kíváncsi vagyok, akkor addig meg nem állok, amíg meg nem tudok mindent az adott személyről.
Követtem a lányt a kis kápolnába. Figyeltem mit mond, de körben azért körbe is néztem. Igen, pontosan ilyennek képzeltem el a helyet. Igazából nem láttam akadályát, hogy olyan díszítés legyen, amit mond. Szorult belém némi ízlés, de a virágok voltak azok, amikhez aztán nem értettem. Életemben soha senkinek nem kellett virágot választanom vagy adnom.* -Már miért lenne gond? Marcello tudja, hogy a díszítésben ők döntenek. *Kevéssé hiszem, hogy elfelejtett volna ilyen dolgot. Inkább csak nem adta tovább a feleségének az információt. Keresztszülőségen kívül mindenben szabad kezet kaptak. Az üzletben mindenki tudja, hogy egy keresztelőn ki az, akinek jelen kell lennie. Pontosabban fejvesztés terhe mellett maradhatnak távol. Senki nem szokta ezt megkérdőjelezni.*
-És kegyednek mi a kedvenc virága? *Léptem mögé. Nem tudom honnan jött most nekem ez a kérdés, de érdekelt a lány. Felettébb szemrevaló teremtés, kár is tagadni ezt. Én pedig olyan alkat vagyok, hogy ha egy lány tetszik, arról szeret tudni mindent. Na nem mintha eddig olyan rengeteg nő tetszett volna. Leginkább az escort lányokkal szoktam eltölteni több-kevesebb időt, de ez a helyzet most más. Kíváncsivá tett, hogy ki ez a bátor nő.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
27
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Vas. Május 07, 2017 6:29 pm Keletkezett az írás



- Hát, nem vetek meg egy nehéz nap után egy jó, forró zuhanyt! – mivel templomban vagyunk és ez a pasi mégis csak idegen, nem teszem hozzá, hogy zuhany után várhatna valaki az ágyamban is. Pedig úgy az igazi! Egy jó kis zuhany együtt, aztán irány az ágy, míg már azt sem tudom, hogy mi a nevem, hogy aztán jóleső fáradtságtól nehéz tagokkal öleld a másikat míg el nem alszol! Az élet apró örömei, bizony! Reflexből mérem végig a férfit, leginkább nyaktól lefelé, hogy aztán fülig pirulva harapjak az ajkamba. Mégse kellene így mustrálgatnom, méreteit saccolgatnom!
- Ezt még nem mondták, de köszönöm. – bólintok halványan mosolyogva. Jobb, ha nem kérdezősködök túl sokat ez vitathatatlan. Szeretem a fejemet a nyakamon tudni, és ehhez néha az kell, hogy ne tudjak dolgokat. Marcello ugyan néha előttünk telefonál, intézi az ügyeit, de minden titkát magammal viszem a sírba. Jut is eszembe, mintha már beszélt is volna ezzel a Francoval telefonon! De valahogy, a hangsúlyból nem az volt az érzésem, hogy legjobb barik, inkább afféle főnök-beosztott viszonyt tippelnék. Elnézve ezt a szép szál olasz legényt, inkább ő lehet a főnök, mint az olykor nyers és faragatlan Marcello.
Átsétálunk a kis kápolnához, én pedig máris megnyugszom egy kicsit. Nem ez lesz az első keresztelő amire hivatalos vagyok, és bár Antonio lett volna az első kereszt-babám, a csalódottságom kezd alábbhagyni. Azt hittem ezek a pizzafalók nehezebb emberek, hogy nem lehet velük szót érteni, de Franco mégis csak normálisnak tűnik. Persze, valószínűleg ha mi most megbeszélünk valamit azt még neki is le kell nyomnia a nagyfőnök torkán, úgyhogy… semmit sem vehetek készpénznek amit most itt megbeszélünk. Ezekben a dolgokban úgyse ő dönt.
Azért belevágok hát, és elmondom, hogy Marissa milyen virágokat szeretne.
- Remek! A barátnőm nagyon fog örülni! – persze, hogy egy kicsit túl is szervezi ezt a keresztelőt. Viharos időkben született a szerelmük Marcelloval, épp akkortájt volt valami hatalomátvételes dolog a „családban”… csak csendben, fű alatt tartották meg az esküvőt, mert nem akarták, hogy vérfürdő legyen belőle. Marissa pedig most, az elmaradt nagy lagzit és annak minden cukormázas kellékét szeretné bepótolni a fia keresztelőjével. Lelke rajta, én segítek neki mindenben hiszen a barátnőm.
- Nekem? Oh! – teljesen megdöbbenek a kérdésétől. Hogy mi a kedvenc virágom? Hogy jön ez most ide? – A pipacs. Vagy ahogy maguk mondják... papavero fiore. – felelem végül mégis könnyedén, mosolyogva és már sétálok is a kis kápolna széléhez, hogy a hűvös márvány oszlopnak dönthessen a hátam.
- Tetszik a kápolna? Gondolja, hogy megfelelő lesz a keresztelőnek, vagy nagyobb tömegre számítanak? – de nem rá nézek, hanem a többi embert fürkészem a templomban. Lassan húzom össze a szemöldököm ahogy közelednek, nem feltűnően, de közelebb osonkodnak hozzánk. Megfontoltan méregetem hol őket, hol Francot míg nem összeáll a kép.
- Testőrök. – suttogom szinte magam elé, ahogy fejbe vág a felismerés, majd észbe is kapok. Nyilván diszkréten próbálta védetni velük a hátsóját, én meg jól rájöttem a kis cselszövésre. Valószínűleg nem fog érte megdicsérni! Nagyot nyelek, és csak komolyan, elszántan nézek a szemeibe. Na most mi lesz? Ki merjem tenni a lábam a templomból?
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Május 08, 2017 1:08 pm Keletkezett az írás



-Hmmm...én inkább egy jó forró fürdőt részesítek előnyben. *Ó igen, nincs is annál jobb, mint egy forró fürdőbe merülni egy csinos nővel. És nem vagyok hülye, észrevettem, hogy az előttem álló lány is pontosan ilyen. Férfiból vagyok, szóval rendesen meg is néztem magamnak. De nem kerülte el a figyelmem, hogy ő is pontosan ugyanúgy mustrál engem. Támadt egy vad ötletem. Ha ő is ennyire nézeget magának, akkor miért is ne. Egy ebéd valahol, aztán egy szoba... vagy az ebédet ki is hagyhatnánk. Szüleim mindig arra tanítottak, hogy tiszteljem a nőket, ami meg is van. Ha neki sem lenne ellenére néhány kóbor pásztor óra, akkor nincs probléma. De ezt egy templomban azért mégsem mondhatom így ki.
Okos lány, megvan a magához való esze. Ez pedig még jobban tetszik. Olyan nőkkel nőttem fel, akik pontosan tudták, hogy mit akarnak az élettől és vágott az eszük rendesen. Persze az is igaz, hogy a mi világunkban máshogy nem is lehet életben maradni. A szüleim szerencsére jó nevelésben részesítettek. Az apám az üzletre tanított, arra hogy milyen igazi férfi, hogyan kell bánni a nőkkel. Az anyám pedig jó modort nevelt belém. Remélem olyan vagyok, amit elképzeltek.*
-Mi csak örülünk, ha valamit nem nekünk kell elrendezni. *Eggyel kevesebb gond. Nekem aztán annyira nem számít milyen virágok lesznek a keresztelőn. Maximum azok fogják elmondani mindennek, akik allergiásak. Az meg, hogy milyen nyelven hangzik el, nekem édes mindegy. Olaszt úgyis érteni fogom, spanyolt meg majd kibírom. Kiskoromtól fogva angolul tanítottak, hogy a világ legnagyobb részén boldoguljak. Franciául pár szót tudok, oroszul úgy szintén.. bár azokkal még én sem kekeckedek, beteg egy népség a maffiája.*
-Pipacs, avagy a vadmák. Gyönyörű pipacs mezők nőnek a hazámban. *Tényleg hatalmas mezőkben nő több helyen is Olaszországban. A házunktól nem messze is van egy. Az anyám szeret mindig kijárni oda. Lenne közös témája az anyámmal ezek szerint. Még egy olyan nővel sem találkoztam, aki szintén így rajongott volna a pipacsokért.* -És Ön úgy hallom, tud olaszul.
*Még egyszer körbenéztem a kápolnában. Úgy gondoltam, hogy teljesen jó lesz. Ha csak Marcello felesége nem hívott sok embert, akkor el fogunk férni.* -Szerintem tökéletesen megfelel a hely. *Már éppen mondtam volna, hogy menjünk ki a templomból és folytassuk ott a kis beszélgetésünket, amikor meghallottam halk megjegyzését. Hát csak észrevette őket. Pedig nem lehet mondani, hogy feltűnő bagázst tartok. Nem tudtam, hogy mit fog reagálni rá Angelle.* -Igen, testőrök....Néhány ember kifejezte a nem tetszését, amiért itt vagyok.. de ne aggódjon, nagyon diszkrétek az embereim. *Nem szeretem az olyan testőröket, akik állandóan a főnökük körül egy méteren belül lebzselnek. Szeretem én azért a személyes teremet.* -Ha nem bánja, folytassuk odakint ezt a beszélgetést. *És ismét úri ember módjára előre engedtem a hölgyet. Büszke vagyok arra, hogy apám ilyen emberré nevelt a nőkkel kapcsolatban.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
27
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Május 08, 2017 10:51 pm Keletkezett az írás



Látom, hogyan mér végig, de nem jövök zavarba. Kellene? Hiszen nincsen ebben semmi rossz, csak azt nézi amit a kirakatba tettem, és tulajdonképp nincs ellenemre a dolog. Én is megbámultam, talán még egy kicsit illetlenebbül is mint ő engem, nincs miért haragudnom. Szégyenkeznem meg pláne nincs miért! Egész jól nézek ki, mármint nem vagyok topmodell, de tisztában vagyok azzal, hogy mediterrán módon kerekedek ott ahol kell. Jó lenne ha nem a templomban lennénk, akkor még fontolóra is venném ezt a forró fürdős dolgot. Talán nem is lenne ellenemre.
Engem senki nem tanított semmire. Örülhetek, ha azt megtanultam valahogy, hogyan kell enni késsel-villával, bár bevallom otthon néha csak úgy beletúrok az ujjaimmal a kajába, mert úgy még finomabb! Láttam már Marcellot pizzát enni késsel-villával, és szörnyű volt még nézni is! A szeletet szépen a kezedbe kell venni, és nagyokat harapni, a sajt lógjon ki a szádból, és nyelj akkorákat mintha menten meg akarnál fulladni! Igen, tudom, hogy nem elegáns, de így természetes. Én sosem játszom meg magam, senki kedvéért sem. Olyan vagyok, amilyen, akinek tetszik az örüljön, akinek nem, az úgy járt. Nálam nincs „de én nem ilyen lovat akartam”. Azt kapod amit látsz.
- Marcello nem említette, de akkor majd a barátnőm elintéz mindent, nem lesz gondjuk a dekorációra, sem az ebédre. – hagyományos olasz menüt rendelt a barátnőm és óriási kerti bulit. Egy ilyen keresztelő egyben státusz szimbólum is, Marcellonak meg kell mutatnia, hogy van mit a tejbe aprítania. Szóval, kaviár fog dőlni le az asztalról homárral és pasta-val… gondolom én.
- Óh, nem, én nem beszélek olaszul csak egy kicsit. De a barátaim közül néhányan igen, és ők tanítgattak egy kicsit. – mosolygok az emléktől. Vagy tíz percig tanultam, hogyan kell helyesen ejteni a pipacs nevét olaszul. Remélem nem néz idiótának amiért nem valami puccos virág a kedvencem, hanem ez a kis törékeny, légies, bájos mezei növény. Sokan vannak akiknek az a fő, hogy minél drágább legyen az a rózsa, minél különlegesebb a liliom, minél illatosabb az a frézia. De én azt szeretem, amikor az ujjaimat cirógatja a pipacs selymes szirma, és hogy milyen nagyon kell vele vigyáznom, ha hozzá érek, nehogy lepottyanjanak róla a szirmai.
Örülök, hogy elégedett a kápolnával, azonban a templomban lófráló férfiak elkezdenek zavarni. Nem mintha paranoiás lennék, de… hát, nem kell hozzá nagy ész, hogy összerakjam ezek a testőrei. Nagyobb főnök lehet mint Marcello, mert neki még nem jár a díszkíséret lépten-nyomon.
- Annak tűnnek. Nagyon profinak és diszkrétnek! –eszemben sincs megkérdőjelezni, hogy diszkrétek-e az emberei! Ha ellenkeznék, gondolom azzal rossz fát tennék a tűzre. Pedig lehetnének diszkrétebbek ezek az őrök, mert ha én is kiszúrtam őket, másnak sincs nehéz dolga. Aztán egészen megdermedek. Kimenni?! Le akar puffantani vagy mi? Semmi olyat nem mondtam, a fenébe is!
De szépen megyek előre, próbálok nem ideges lenni, lassan haladni a kijárat felé. A Padre előbb utóbb úgyis keresni fog, nem? Valakinek csak fel fog tűnni ha lepuffantanak egy sikátorban. Ugye?! Amikor kiérünk a templomból, kellemes langyos szellőben találom magam. Legalább az idő szép. Mégis, kedélyes nyugalmat erőltetek magamra miközben már veszettül izzad a tenyerem is.
- A világért se szeretnék akadékoskodni mr. Malvasi, de itt kint nehezebb a keresztelő részleteiről beszélgetni.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd Május 09, 2017 5:55 pm Keletkezett az írás



*Elgondolkodva nézegetem magamnak Angelle-t. Igen, határozottan meg akartam kapni, ha nem is tovább, mint egy éjszaka. Ha meg több lesz belőle? Az sem baj! Nem lennék én semmi rossznak az elrontója. Ilyenkor tudom bánni, hogy éppen rossz helyen vagyunk. Vagyis nem rossz, de azért egy templomban mégsem illene úgymond nekiesni. De a terv már megvolt a fejemben, amit végre is fogok hajtani. Olyan lánynak tűnt, akinek nem lenne ellenére egy kis rosszalkodás. Ő pont olyannak tűnt, aki nem rejt semmit a véka alá. Nem tudom miért, de nekem olyannak tűnt. És én nekem pont olyan kell, aki nem mást mutat magából, mint ami valójában. Nem szeretem a hazugságot. Jómagam is hű vagyok a maffia parancsolataihoz, ami az egyik arról szól, hogy az igazat feleljem, ha kérdeznek. A hazugságnak nincs értelme, mert előbb-utóbb úgyis kiderül...és akkor sokkal nagyobb baj lehet belőle.*
-Szerintem Marissa eléggé túlparázza ezt az egész keresztelőt. *Persze, hogy tudom mi Marcello feleségének a neve. Miért is ne tudnám. Marcello már megjárta a szamárlétrát, már egy magasabb szinten áll, így pontosan ismerem őt, tisztában vagyok a családi helyzetével is. Azt is tudom, hogy fű alatt házasodtak, amikor apám meghalt és viharos idők jártak...az öcsém halála és a többi... Jobb nem is gondolni már azokra az időkre.*
-Mint például Marcello. *Kíváncsi lennék hány olasz barátja van. És hány tartozik az én fennhatóságom alá. Persze nem ismerem az összeset személyesen, csak akik már a ranglétra egy magasabb fokán állnak. Remélhetőleg azért nincs túlságosan mélyen benne a mi világunkban, mert egy kívülállónak az nem életbiztosítás. Nem mintha aggódnék más miatt, eddig sem jelentett problémát, ha valakit el kellett hallgattatni.*
-Tudom, hogy nem hiszi, de valóban profik. *A testőrökkel kapcsolatban láttam, hogy nem győztem meg. Az embereim valóban diszkrétek. Nem az a feladatuk, hogy észrevétlenek legyenek, hanem, hogy vigyázzanak rám. Egyszer már ráfaragtam, hogy nem volt erősebb biztosításom egy út alatt. Szóval ezentúl inkább biztosra megyek.
Valószínűleg kissé visszariadt tőlem, ezért ment bele, hogy kimenjünk. Már nem éreztem azt az erős vonzást a részéről, amit akkor éreztem, amikor végigmért nyaktól lefelé. De ez nem igazán zavart. Elveszem, amit akarok.* -Szerintem mindent átbeszéltünk már, ami lényeges. Szóval... *Nemigen vacilláltam azon, hogy mit tegyek. Gyorsan mozdulva húztam magamhoz és csókoltam meg. Már nem a templomban vagyunk, így miért is ne tehetném ezt meg. Bent még éreztem a közöttünk vibráló kölcsönös érdeklődést. Ugyan lehet kicsit meghátrált a testőrök miatt, de csak nem annyira, hogy minden érdeklődését elveszítse. Ha meg mégis? Akkor majd teszek arról, hogy meggondolja magát.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
27
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Május 10, 2017 12:19 am Keletkezett az írás



- Szerintem ez érthető. Mégis csak ez lesz az első esemény a kis Antonio életében, ahol a család is ott lesz. – vonok vállat mosolyogva. Tény, hogy Marissa túltolja ezt a keresztelőt, de… de azért alapvetően meg lehet őt is érteni. Nem volt esküvője, se nagy fehér hacuka, se orgona se semmi. Kompenzál, a fiának a legjobbat szeretné. Szerencsére Marcello hagyja neki, nem is igazán tud mást tenni hiszen elég akaratos a barátnőm. Ha valamit a fejébe vesz, addig nem ereszti míg meg nem kapja. Szívesen megnézném ahogy a nagyfőnökkel is bajuszt akaszt! Illetve, talán mégsem.
- Például ő és mások is. – bólintok, de mivel nem tudom a többi barátom hogyan áll a ranglétrán, inkább nem beszélek róluk. Nem vagyok benne a bizniszben, és amennyire csak lehet igyekszem távol maradni, de nem egyszerű. Ha a barátaid szinte mind nyakig benne vannak, a legjobb barátnőd pedig egy kisfőnök felesége, értelemszerű, hogy többet tudsz mint amennyit akarsz.
- Nem engem védenek, lényeg hogy maga elégedett velük. – ki vagyok én, hogy megregulázzam a testőrségét? Nem az én dolgom, és nem is kell ilyesmivel foglalkoznom. De nyilvánvalóan valami rosszat mondhattam hiszen már terelget is kifelé. Nem erőszakosan, de tudom én, hogy nem nagyon van más választásom.
Ahogy sétálunk ki a templomból, azon gondolkodok, hogy miért? Miért kellene engem lepuffantani? Túl közel kerültem kívülállóként a „családhoz”? Nem lenne igazságos. De nincs sok idő gondolkodni, ez nem éppen egy bazilika, hamar az utcára érünk, és már épp csak egy apró mentő ötletem támadt. Kérdezek, de nem azt a választ kaptam amire számítottam.
Sőt! Ahogy hirtelen megragad, egy pillanatra teljesen ledermedek. Még fel sem fogom, hogy megcsókolt, csak elkerekedett szemekkel állok mint egy fadarab. Na, most hogyan tovább? Ha rámászok, azért puffantanak le a gorillái, ha nem akkor meg azért. Engedek hát inkább az ösztöneimnek, és karjaimat a nyaka köré fonom. Élvezettel viszonzom a csókját, mohón ízlelgetem mint az édes fagylaltot nyár derekán. Ujjaimmal nyakát simogatom, miközben behunyt szemmel tervezem a következő lépést.
Hiszen az ilyen pasikkal vigyázni kell, nem lehet csak úgy játszani velük mert tutira megsérülsz. Szó szerint. Próbálok okos lenni, de nehéz úgy, hogy közben nagyon is élvezem amit művelünk! Én húzódok előbb el tőle, megszakítva ezzel a csókot, de nem megyek messzire. Még mindig szorosan hozzá préselődök, épp csak a fejem húztam hátrébb.
- Talán az italt ki is hagyhatnánk, és kereshetnénk valami békésebb helyet. – mormolom a nyakába, hiszen egy kanos pasi legfeljebb az ember erényére veszélyes. Talán ha sikerül becsábítani az ágyamba, túlélhetem ezt a mai délutánt!
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Május 10, 2017 2:32 pm Keletkezett az írás



*Inkább ráhagyom a dolgot. Ez a felhajtás szerintem a szülőknek jelent valamit, a gyereknek aztán semmit. Szerintem teljesen egy keresztelőnek nagy feneket keríteni, elég ha ott van a gyerek, a szülő és a keresztszülők, aztán jól van. Saját tapasztalat, hogy ez mindig csak a pénzköltésről szól, hogy ki vesz nagyobb ajándékot. Na ez az, amit soha nem szerettem. Most inkább nem válaszolok, nem akarok vele erről vitázni. Mindenkinek lehet más a véleménye. Muszáj lesz ott lennem a keresztelőn, mert Marcello fontosabb személy, az egyik kapitányom. Viszont arra is rájöttem, hogy el kell beszélgetnem a fejével. Nagyon nem kéne kívülállók füle hallatára intéznie az ügyeit. Sőt, sok esetben még a házastárs sem ismeri az életünk ezen részét, csak azt ami legális. Mindannyiunknak megvan a saját munkahelye, legyen az orvos, ügyvéd, eladó vagy akármi más. Nagyon nem oké, hogy így szétkürtöli. Ennyi idő után igazán lehetne ennyi esze. Így nem csak saját magára hozhat bajt, hanem az egész üzletre.  Elég kiábrándító tud lenni az ilyen. De legalább felkerült még valami a teendőim listájára.*
-Most erre mit is mondhatnék...nem a láthatatlanságukért fizetem őket. Sőt, jobb ha tudják az emberek, hogy vannak... *Vontam vállat.  Sok esetben már a testőrök puszta látványa is elég, hogy elijesszen néhány gazfickót..akarom mondani ellenséget. Gazfickót nem mondanék, mert saját magamat is annak tartom. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy mi vagyok, soha nem álltattam magamat.
És lám, most is bemutattam, hogy nem vagyok én olyan jó ember. A templom elé érve máris elkaptam Angelle-t. Bevallom, hogy csöppet kihasználtam a helyzetet, mert sejtettem, hogy az embereim miatt nem fog merni ellenkezni. De meglepő módon, bár az előzményeket tekintve nem is annyira meglepően, viszonozta a csókot, sőt még át is karolt.*
-Támogatom az ötletet. *A vadonatúj Audihoz vezettem és besegítettem a vezető melletti ülésre, jómagam pedig a volánhoz ültem. Általában nem én vezetek, de ez a helyzet csöppet más. Képes lennék most egy sikátorba is magamévá tenni, de azért próbálok úri ember lenni...legalább is ezúttal. Meg sem álltam a hotelig, ahol lábadoztam a lövöldözés óta. Készségesen mutattam neki az utat az elegáns lakosztályig. A testőrök ezúttal kint maradtak, nem kell nekem ehhez közönség. A szobában pedig nem volt menekvés már, magunkra zártam az ajtót. Most viszont ismét közel húztam magamhoz és ismét az ajkaira tapadtam. Nagyon megbabonázott ez a nő, réges-régen akartam megkapni valakit ennyire. Remélhetőleg ez az érzés csillapodni fog, ha tényleg megkapom egyszer. Ha nem? Akkor gondoskodok arról, hogy egy életre az enyém legyen.*
-Azt hiszem mindketten túl vagyunk öltözve. *Mosolyodtam el és máris a felsője szélével kezdtem babrálni. Van egy olyan érzésem, hogy most egyikünk sem akar finomkodni vagy játszadozni a másikkal. Ez most nem az az alkalom. Talán lesz még olyan is.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
27
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Csüt. Május 11, 2017 12:21 pm Keletkezett az írás



Gondolom mint minden értelmes férfinak neki sem tetszik ez a felhajtás amit Marissa rendez. Pedig alapvetően meg lehet őt is érteni. A legjobbat akarja a fiának, és egyben a férje "erejét" vagy inkább pénzét fitogtatni. Én tudom hogy mindez az elmaradt nagy lagzi miatt van, de nem állok neki most ezt magyarázni Franconak.
Ha nekem még egyszer esküvőm lenne... Hát biztos, hogy hatalmas nagy hófehér selyem muszlin szoknyát szeretnék, akkorát, hogy a templom kapuján is alig férjen be. Meg egy olyan hosszú csipke fátylat is, ami az oltártól a bejáratig ér, és virágokat mindenhová! Rózsákat, fréziát, szegfűt, boglárkát, tulipánt, mindent! Pipacsot is, nem érdekel, oldják meg!... Persze mindez csak álom, nekem már nem jár a fehér ruha sem hisz elváltam, nem érdemlem meg. De álmodozni szabad, vagy nem?
- Ez igaz! Legalább kétszer is meggondolják, hogy packázzanak - e magával. - bólogatok nagy egyetértéssel. Végül is, részben ezért is jók a testőrök. Aztán ahogy megyünk kifelé annyira mégse örülök annak hogy itt vannak, sőt. Félek tőlük...
A csókja viszont nagyon tetszik, szeretem ezt a tüzet. Nagyon is! Minden porcikám kívánja az érintését, itt és most akár... Már a templomban is nagyon tetszett, de azt hittem a tiltott gyümölcs miatt van, de nem. Franco tetszik, és ha mást nem, hát mára ki akarom sajátítani, rosszalkodni vele, hogy még az emlékétől is elpiruljunk!
Csendesen, engedelmesen ülök be a kocsiba, csak néha érintem meg út közben a kezét vagy simítom tenyerem a combjára. Rossz kislány vagyok, de ezt sosem tagadtam. Vonzó pasi, minden pocikája tetszik, a sötét szemei, széles vállai, hosszú lábai...
Bevallom a hotelben már kicsit elbizonytalanodtam. Már a folyosón görcsbe randult a gyomrom, és az sem tetszett már annyira, hogy egy ilyen alakkal mászkálok el hotel szobákba. Amikor bezàrta mögöttünk az ajtót, nagyot nyeltem.
- Egy kicsit. - mormolom halkan, halványan mosolyogva. A csókja viszont újra feltüzel, egy csapásra felejtem el az aggályaimat. Jól néz ki, menő pasi, mi baj lehet? Majd ha elaludt, haza megyek és el is felejthetjük az egészet... De addig is, mindent elkövetek, hogy féktelen éjszakája legyen! Hirtelen ragadom meg az ingét, és rántok rajta egyet, hogy a gombok szanaszét repülnek a szobában.
- Akarlak! Itt, és ott és ott - mutatok a szoba különböző pontjaira, a padlóra, az ágyra, kanapéra, asztalra, bárpultra. - mindenhol! - mormolom a nyakába, majd a zsebébe csúsztatom a kezem.

Álmosan, kimerülten pislogok rá. Fejem a hasán pihen, ujjaimmal lassan simogatom a sebhelyet a mellkasán.
- Hm! - mosolyodok el elégedetten, és adok egy puszit a kockás hasára. - Nem tudom te hogy vagy vele, de nekem rég volt ilyen tartalmas estém. - behunyom a szemem, élvezem, hogy a kis ujjam se tudom mozdítani. Tényleg jó móka volt, de éppen a benne lobogó tűz miatt érzem úgy, hogy nem lenne szabad haverkodnom vele. Szép volt, jó volt, de én inkább még élni szeretnék pár évig. Túl rosszfiú ő nekem, vagy mégse? Újra kinyitom a szemem és az arcát fürkészem.
- Te mire gondolsz most? - szinte a bőrébe suttogom a szavakat. Olyan finom az illata, egész nap ezt szimatolnám ha lehetne.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Csüt. Május 11, 2017 9:42 pm Keletkezett az írás



*Igazából a templomtól a hotelig vezető út homályba vész. Eléggé nyomtam neki az utat, mert a várakozás nagyon nehezemre esett. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy minél előbb odaérjünk  és megkaphassam. Hirtelen minden más nem számított.
Hát a hotel szobába érve nem sokat gondolkozott egyikünk sem. És Angelle a kívánságait bizony betartotta, hogy hol akarja. Azt hiszem, ha nőből lennék, akkor bele is pirulnék, hogy miket csináltunk. Az egész egyben volt egy felejthetetlen éjszaka az tuti, mozdulni sem tudtunk. De ezen nincs mit csodálkozni. Ő a hasamon pihentette a fejét, én meg a hajával szórakoztam.*-Tartalmas? Az biztos... Szerintem egy tigrisnek nincs olyan csíkos háta, mint most nekem. *Vigyorodtam el. Az éjszaka folyamán nem egyszer szántották fel a körmei a hátamat. Igazából nem zavart, sőt, élveztem is. Az effajta fájdalommal nincs problémám, az embert csak még jobban feltüzeli akkor.
Élvezem a simogatását, a csókjait meg úgy mindent.* -Arra gondolok, hogy ezt az éjszakát mielőtt meg kell ismételni. *Melyik férfi ne élvezett volna egy ilyen mámoros légyottot. Ha lett volna egy kis energiám már most ismét hanyatt fordítottam volna, de az erőm hát eléggé csak a végét járta. De ebből már tudni lehetett, hogy egy éjszakától nem fog elmúlni azaz emésztő vágy, amit iránta érzek. Ritkán találkozni olyan nővel, aki ilyen hatással van rám. Bár nem, ilyennel még találkoztam. Volt olyan, hogy nagyon akartam és miután megkaptam, elég is volt, nem kellett többet. Rá kéne jönni, hogy nála ez miért volt más.
Kinyúltam az éjjeli szekrényhez és tárcsáztam a szoba szervízt. Rendeltem magunknak reggelit. Egy ilyen menet után kelleni fog az energia úgy érzem. Aztán ismét Angelle hajával babráltam és csak néztem őt.* -Nem is értem hogy nem találkoztunk eddig... *Vigyorodtam el szélesen. Fel kéne öltözni.. vagy mégsem. Semmi kedvem hozzá és erőm sem nagyon van. Pedig előbb-utóbb ez elkerülhetetlen lesz.* -Marcello nem mondta, hogy ilyen ismerősei vannak. *Persze vicceltem vele, hisz mi közöm is lenne az embereim ismerőseihez. Annyi a kikötés ugye, hogy semelyik tag nem lehet kapcsolatban rendőrökkel vagy bármilyen bűnüldöző szerv tagjával.*
-Hol dolgozol? *Kíváncsi voltam minden információra. Persze az embereimmel utána nézethetnék, de így mégis más. Ez nem azt jelenti, hogy nem fognak utána nézni, hogy valóban az igazat mondta-e. Meg ha már itt vagyunk teljesen ruhátlanul egy ágyban együtt, miért is ne beszélgethetnénk. Ebből még bármi kisülhet. Én nem lennék ellenére, ha még tudnánk találkozni ezek után is. A stílusát is kedvelem, ez nem vitás!*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
27
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szomb. Május 13, 2017 6:20 pm Keletkezett az írás



Ahogy kezdődött ez az egész, még ott a templom előtt valahogy más folytatásra számítottam. Az a határozottság amivel ott magához húzott, és ahogy a hotelszobában is megcsókolt, valahogy… másnak tűnt. Határozottnak, akaratosnak, olyan pasinak aki mindig megkapja amit akar és a másik nem is érdekli igazán. Hát, tévedtem. Minden hevességünk és türelmetlenségünk ellenére, határozottan figyelmes szeretőnek bizonyult. Vagy talán annál is egy kicsit többnek.
Ahogy a mellkasát simogatom, azon gondolkodok, hogy vajon hogyan szerezte ezt a viszonylag friss sebhelyet? Lőtt sebnek tűnik, de… te jó ég, valaki meg akarta ölni?! Próbálok nem gondolni erre, inkább csak behunyom a szemem és élvezem ahogy a hajammal babrál.
- Grrr! Tigris! – kacsintok rá kuncogva, ahogy a karmolásokra utal. Na igen, egy kicsit én is elengedtem magam, de csak mert nagyon bejött amiket csinált. Látom, hogy ő is több mint elégedett. Tetszik, ahogy mosolyog! Mindig úgy gondoltam: ha meg akarod tudni milyen egy pasi valójában, akkor nézd meg szeretkezés után. Olyankor aztán nem tudnak semmit sem takargatni, a valódi jellemük a felszínre tör a sok szarság alól.
- Megismételni? Még járni se tudsz most, fogadjunk! – nevetgélek jóízűen, és hagyom, hogy egy kissé elhúzódva tőlem a telefonért nyúljon. Addig nézelődök a szobában, és én is elvackolok úgy, hogy a fejem egy párnán pihenjen. Hallom, hogy ételt rendel, ami elsőre nem tűnik valami jó ötletnek, de aztán rájövök, hogy egyáltalán nem hülyeség. Fel tudnám falni a fél világot is, így csak kíváncsian fülelek, hogy miket rendel. Csupa finomság, az igaz, de… de a kedvencem nincs köztük.
- És egy nagy adag palacsintát légyszi, sok juharsziruppal! – suttogom, miközben magamra húzom a puha takarót. Ameddig összebújtunk, nem fáztam egyáltalán, de most valahogy jól esik betakarózni. Amint befejezi a telefonálást, már vissza is bújok hozzá, próbálom felvenni a kiskifli-nagykifli pozíciót, ha benne van. A kezével játszok miközben elgondolkodok.
- Mert Marcello tudja, hogy nekem semmi közöm a bizniszetekhez, és nem is akarom, hogy közöm legyen hozzá. – vonok vállat, majd összekulcsolom az ujjainkat. Továbbra sem akarom, hogy közöm legyen a világukhoz. Épp elég az is, hogy a barátaim többsége mind nekik dolgozik, nem hiányzik, hogy engem is beszippantsanak. Elég ha csak Franco sebhelyeire gondolok, és máris végigszalad a hátamon a hideg. Nem, én nem akarom, hogy az életem veszélyben legyen egyfolytában.
- Tobynál. – nem tudom mennyire van tisztában az egyes emberekkel, de Toby boltja jelentős központ. Ott cserél gazdát rengeteg pénz és áru… fegyverek, drogok, védelmi pénzek… az öreg lényegében csak egy elosztó központ, de ettől még így se életbiztosítás, hogy a műhelyében dolgozom. Még akkor sem, ha az én munkám történetesen teljesen törvényes. – Bútorokat restaurálok. – mormolom halkan, majd nagyot ásítok. – Szóval ha van egy antik komódod vagy asztalkád, majd én helyrepofozom Lupo.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szomb. Május 13, 2017 9:23 pm Keletkezett az írás



*Angelle pontosan olyan nő, akire szükségem van. Nagyon is szemrevaló teremtés, de emellett nagyon is okos. Gyengéim az eszes nők. Már pedig a rövid ismeretségünk is elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, hogy megvan a magához való esze, nem kell őt félteni. És nem utolsó sorban, verhetetlen az ágyban. Eljátszadoztam magamban a gondolattal, hogy mi lenne, ha nem csak ez az egy alkalom lenne, hanem mondjuk állandósulna a helyzet? Persze tudom, hogy akkor rendes udvarlásra lenne szükség.*
-Inkább te vagy tigris.. ilyen karmokkal...gattino... *Vigyorogtam rá. Még hogy én a tigris, az inkább ő ez után az este után. Előttem már le nem vetheti magáról ezt a nevet. Illik rá a gattino elnevezés, egy igazi cicus. És nagyon is kellemes most csak így heverészni vele. Egymást cirógatjuk itt-ott. Én érzem, hogy elgondolkodik a mellkasi sebhelyemet látva. Talán nem vette észre a másik kettőt, amit ugyanakkor szereztem. De talán nem is baj, csak megijedne tőlük.*
-Hát nem tagadom, inkább nem kelnék fel most, ha nem muszáj. *Nevettem fel. Hosszú menet volt az egész éjszakán át tartó dolog. Közben megrendelem a reggelit és még azt is, amit odasúg nekem. Hmm szóval palacsintás fajta. Egy újabb információ, amit jó ha tudok róla, ha többet szeretnék tőle. Szerencsére tudom, hogy ha megérkezik a reggeli, akkor nem jönnek a hálószobában, hanem a nappaliban hagyják a kocsit az embereim. Majd kimegyünk, ha szeretnénk.
Közben szépen elhelyezkedtünk. Hogy is szokták mondani? Kis kifli-nagy kifli? Azt hiszem. De nagyon kellemes volt így összebújni vele a takaró alatt. Annak örültem, hogy eddig nem folyt bele az üzletünkbe, mert így tiszta lappal indulhatok nála. Persze tisztában vagyok azzal, hogy tudja miről is szól a mi világunk. Ez viszont nem baj, mert így nem lesz annyira sokkoló talán.*
-Restaurátor? Szokatlan munka. *Eléggé meglepődtem ezen, nem szokványos női munka. De hát nála semmi más sem szokványos. Nemrég költöztem be a házamban itt és azt hiszem tudnám a tehetségének hasznát venni. Már pedig ha Tobbynál dolgozik, akkor tehetséges. Ő nem az a fajta ember, aki csak úgy alkalmazna egy kóklert. Viszont ott biztos sok olyat látott, amit nem kellett volna. Mert ha egyszer ott hagyná azt a műhelyt, akkor nem biztos, hogy tovább élhetne. Tetszett, hogy lupo-nak nevezett. Nem tudom honnan jött neki, de nagyon tetszett.
Ha lehet még szorosabban öleltem magamhoz és lehunytam a szemeim. Most kezdtem igazán fáradt lenni. Muszáj lenne egy kicsit pihennem, hogy embernek érezzem magam, aki képes munkákat, ügyeket intézni.* -Gattino... *Súgtam még neki félálomban. Nem sokkal később már húztam is a lóbőrt. Még szerencse, hogy nem szoktam horkolni.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
27
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Vas. Május 14, 2017 12:01 am Keletkezett az írás




- Gattino? –
kérdezek vissza. Mi úgy mondjuk gatito, de azért összerakom, hogy cicának nevezett. Mosolyognom kell, mert cica még nem voltam sosem. Tetszik a dolog! Csak simogatom, jól esik ilyen békésen összebújni vele. Mégis, ahogy cirógatom, akaratlanul is mindig a sebhelyére tévednek az ujjaim. Nem kerülte el a figyelmem a másik kettő sem, de ez borzasztó helyen van… néhány centi erre vagy arra és végeztek volna vele. Rossz belegondolni is, hogy valaki meg akarta ölni. Na nem mintha máris belezúgtam volna, de senkinek se kívánom, hogy lepuffantsák. Neki sem, illetve neki főleg nem. Kedves volt és figyelmes az éjjel, nem kívánnék neki rosszat. Akárhogy is, attól még mert benne van nyakig a maffiában, szerintem nem rossz ember. Nem tűnt annak.
- Hát, ne is kelj fel mellőlem. – közelebb fészkelődök hozzá, de csak hogy emlékeztessem miért is nem lenne érdemes kimásznia az ágyból. Örülök, hogy rendelt palacsintát is. Imádom, főleg rengeteg juharsziruppal és egy formás kocka vajjal a tetején! Nyami! Bár azt nagyon remélem, hogy nem jön be ide a hálóba senki, épp elég sokkot fog kapni a szobapincér már a nappaliban is a szanaszét heverő ruháktól, az üres pezsgős üvegtől és a rumlitól amit csináltunk. De hát ez van, jól éreztük magunkat!
Jólesőn vackolom be magam az ölelésébe, és már nyomna is el az álom, de tudom, hogy nem lenne szabad elaludnom. Valami motoszkál a fejemben, de ha agyoncsapnak se jut eszembe hogy mi! Pedig fontos volt, tudom, hogy fontos volt.
Egy kicsit furcsa, hogy érdeklődik a munkám iránt. Mármint, engem meglep, hogy kíváncsi rá mivel keresem a kenyerem. De nincs benne semmi titok és ha akarja úgyis kideríti majd, szóval inkább elmondom.
- Miért szokatlan? – megint ásítok egy nagyot – Inkább az a furcsa hogy ha Tobyt otthagyom nem húznám sokáig élve. – motyogok félálomban. Tetszik, hogy ilyen szorosan ölel, és szinte érzem, ahogy elmosolyodik. Lupo! Illik hozzá, mint rám a gattino. Nem telik el fél perc, már csak tompán hallom ahogy megint Gattinonak hív, és alszok is.

Még nem aludtam valami mélyen, amikor felriadtam. A rohadt életbe! Kipattannak a szemeim, és óvatosan mászok ki előbb Franco öleléséből aztán az ágyból is. Nem vesződök a ruhákkal, mást keresek. Elég féktelen éjszaka volt, nem is tudom, hogy pár perces szusszanásnyi szünetekkel hányszor is… Számolok és közben keresgélek halkan a padlón, kukában, mindenhol. Valahol kell, hogy legyen óvszer, már csak volt annyi lélekjelenléte! Hatalmas kő gördül le a szívemről amikor megtalálom az elsőt, aztán amikor egy másikat is, akkor már teljesen meg is nyugszok. Ezek szerint volt ennyi esze, nem kell számolgatnom, hogy szabály szerint mennyit kellett volna elhasználnunk mert valószínűleg mindig gondoskodott a biztonságról.
Kiosonok a nappaliba, és magamra kapkodom a ruháimat. A nyakam több helyen is ki van szívva, de mondhatni büszkén viselem ezt a kis nyakláncot. Franco is megkapta tőlem a magáét. Már megérkezett a reggeli amit rendelt, gyorsan befalom a még meleg palacsintát, és iszok egy finom kávét. Aztán még úgy érzem van egy kis dolgom itt. Egy tollat keresek, és a szalvétára írok egy üzenetet.
„ Kösz a palacsintát Lupo! <3”
Az asztalon hagyom a szalvétát, és bár nehéz szívvel, lelépek. Nem való nekem egy olyan pasi mint ő. Testőrök kísérgetik, mégis háromszor is meglőtték… tudom milyen bizniszben van benne, és azt is sejtem milyen mélyen. Őrültség lenne ebbe az egészbe belebonyolódni még jobban, akármennyire is jól éreztem magam az éjjel vele. Mégsem helyes csak így lelépni. Mikor találok még egy normális pasit, akivel még jól is érzem magam? Esélyesen sose.
Már épp csuknám be magam mögött az ajtót amikor még visszaszaladok. Francba az óvatossággal!
„Hívj fel!”
Firkantom még rá a szalvétára, aztán tényleg elhúzom a csíkot. Már amennyire tudok járni, hisz kellemesen zsibbad és sajog minden tagom.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Vas. Május 14, 2017 1:45 pm Keletkezett az írás



-Cicus...olaszul... *Mosolyodtam el. Illet rá ez a becenév, nagyon is. És pont annyira kellemes csak úgy simogatni is őt. Ritkán van alkalmam csak így élvezni egy nő társaságát. Pontosabban nem is akartam semelyikkel huzamosabb időt eltölteni. Amíg kielégítettem a testi szükségleteimet, aztán mehetett is az útjára, nem törődtem vele. Nálam ez nem szólt másról. De ez az éjszaka felejthetetlen lett, ezt kár is tagadni.*
-Hát valljuk be, nem egy szokványos munka egy nőnek. *Van egy olyan érzésem, hogy fogok én még neki munkát adni. Persze ne az üzletemben, hanem felújítandó régi bútort. Van néhány örökségem, amit szeretnék felújítani. Egy részét édesanyámnak szánnám, másik felét pedig az itteni nem rég vásárolt házamba. Lehet alamizsnának gondolná, pedig nem annak szánnám. Ismerem Toby-t, fogok én beszélni vele azt hiszem.

Sokat alhattam egy huzamban, de valahogy nem lepődtem meg, hogy nem találtam a karjaim között Angelle-t, amikor felébredtem. Lehet, hogy számítottam is erre valahol mélyen. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és magamra kaptam gyorsan egy boxer alsót. A nappaliban szemügyre vettem a csatateret, amit magunk után hagytunk. És csak ekkor kezdtem el gondolkodni. Hányszor is csináltuk? Hűha... De egy valamiben biztos voltam, hogy egy idő után már nem védekeztünk. Legalábbis részemről valahogy elfelejtődött a szenvedély viharában. Vajon szed gyógyszert? Hát...remélem. Különben egy életre össze leszünk kötve. Bár így belegondolva lehet nem is bánnám. Egy gyerek...akaratlanul is elmosolyodtam, még örülnék is egynek vagy kettőnek vagy többnek is. Hát majd csak kiderül, hogy kell-e számítanom gyerekre. Minden esetre én nem fogom firtatni a dolgot. Valószínűleg úgyis el fogja mondani, ha megesett...
Aztán megláttam a reggeliző kocsin a szalvétára firkantott üzenetét. Rögtön feldobta a napomat az a két szó! Hívjam fel! Tehát ő is akar folytatást. Gyorsan bekaptam pár falatot, aztán kerestem magamnak ruhát, mert a munka nem vár meg. Próbáltam az ingemet úgy begombolni és a gallérját úgy hajtogatni, hogy ne látszódjon az a jó néhány vörös nyom a nyakamon, ahol kiszívta a kis tigrisem. Hát sajnos eredménytelen volt a próbálkozás, kettő-három mindig kilátszott. Igazából nem zavart, de előre láttam, hogy barátom, Cesare mit fog erre mondani. Szerencséje annak a gazfickónak, hogy a testvéremként szeretem, különben már lehet rég halott ember lenne. Ő az, akinek mindig eltűröm, hogy kioktasson néhány üggyel kapcsolatban, még akkor is ha tudom, hogy nincs igaza. Mindenkinek kell egy ilyen barát, még nekem is. Mondjuk a járás még nehezemre esett, mert bevallom, kissé izomlázam van itt-ott. De ez kellemes fájdalom volt.*
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom


» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Angelle & Franco - Az első találkozás
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Sammy & Dimitri - Egy váratlan találkozás
» Az első nap! ~ Josh && Suzy
» Hayden & Zoya - Az első karácsony-
» Étterem - Első emelet
» Elaine&David - első randi

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: