Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 2 Bots

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Share | 
 
Angelle & Franco - váratlan látogatás
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
26
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Vas. Május 14, 2017 11:58 pm Keletkezett az írás



Bár először nem terveztem, hogy újra találkozok Francoval, valahogy menet közben meggondoltam magam. Vagy ő volt végtelenül nyomulós? Nem tudom. Mindenesetre, azóta az első éjszaka óta vagy kétnaponta találkozgatunk már hetek óta, itt és ott, röpke órákra vagy egész éjszakára. Annyi különbséggel hogy már nem szökök ki mellőle az ágyból, hanem ott is alszok. Nem mintha nem próbáltam volna meg, de két testőr az ajtóban utamat állta. Azt mondták nincs kolbászolás csak a főnök engedélyével, majd vissza tessékeltek a szobába.
Már akkor ki kellett volna szállnom ebből az egészből, de valami vonz hozzá mint mágnes a vasat! Amikor csak megpillantom, már forr is a vérem és azon ötletelek, hogy épp mit is akarok vele csinálni és hogyan, hányszor… fékezhetetlenné és kezelhetetlenné vált a vágy amit érzek iránta. De persze nem csak ez az amiért jól érzem magam vele. Mármint, eddig még nem beszélgettünk túl sokat, de amikor mégis, olyankor messze a legnormálisabb pasinak tűnik akivel eddig dolgom volt. Vakok közt félszemű a király ugyebár. Senki se lehet tökéletes, de mindent összevetve eddig az egyetlen érv ellene, hogy az aki. Faramuci helyzet, és fogalmam sincs hogyan másszak ki belőle.
De már három napja nem láttam, amikor hív mindig lerázom valamilyen hülye indokkal… nem akarok vele találkozni, mert valahányszor csak meglátom mindig az ágyban kötünk ki. Nálam pedig most épp piros betűs ünnepnapok vannak, szóval gondoltam hanyagolom a pasit néhány napig. Legalább majd kitisztul a fejem, és végre tisztában leszek azzal hogy mit is akarok. Ez volna a zseniális tervem, ezért dolgozok inkább éjjel-nappal.
Tobby adott egy új munkát körülbelül egy hete, egy igazán különleges antik asztalt hozott nekem. Különleges megrendelő, még különlegesebb, családi ereklye. Napok óta minden szakértelmem beleadom a munkába, óvatosan szétszereltem, lecsiszoltam, tisztogattam, pácoltam és újra csiszoltam, végeláthatatlannak tűnő órákon át. Már majdnem kész. Le van lakkozva, most polírozom… körbe-körbe, hogy már leszakad a karom, de nem akarom félbe hagyni. Gyönyörű! Fekete fa, benne világosabb, festett juhar fából egy intarziás címer. Bár az enyém lenne! A puha ronggyal törölgetem, polírozom az asztalka lábait is, ügyelek rá, hogy úgy csillogjon mint még soha.
Már nagyon fáradt vagyok, hisz reggel óta ezzel foglalatoskodok, a ruhám koszos és poros, az arcom is maszatos… rám fog férni egy alapos zuhany otthon ha ezzel végzek valaha is! A padlón ülök, lábaim közt az asztal lába, én pedig csak dörzsölgetem, hogy minél tökéletesebb legyen. A fülemben fülhallgató, Michael Bublé dalait hallgatom egész nap, mint mindig munka közben. Valahogy megnyugtat, szeretem a hangját és ezeket a lágy dallamokat. Nem mondom, néha elég unalmas a munkám.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
35
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Május 15, 2017 10:42 am Keletkezett az írás



*Részemről kérdés sem volt, hogy felhívom és találkozok vele újra. Először azt hittem, hogy részéról futó fellángolás volt, de úgy tünik mégsem. Azóta már nem is tudom hányszor voltunk együtt. Volt, hogy megint a hotelben estünk egymásnak egész éjszakára és volt, hogy el sem értünk odáig. Legutóbb hol is voltunk? Az étterem mosdójában? Ja nem, az előtte volt, legutóbb az autó hátsó ülésén egy kihalt, csendes parkban. Olyanok voltunk mint a nyulak nagyjából...Megtettünk mindent, amit csak akartunk és ahányszor akartuk. Tisztára, mint a kamaszok...
Viszont úgy tűnt, hogy nem esett meg, arról talán már tudnék. Tehát gyógyszert szed. Én pedig voltam olyan aljas, hogy Cesare-t megbíztam azzal, hogy nézzen utána, hogy ki az orvosa és mit szed. Ugyan elég hülye ötletnek tűnt, de ahogy teltek a napok, úgy jöttem rá, hogy szeretnék egy vagy több gyereket. Fiút vagy lányt? Mindegy. És ahogy egyre többet beszélgettünk Angie-vel, rájöttem, hogy ideális anya lenne belőle és aljas módon egy gyerekkel magamhoz tudnám kötni. Kénytelen lenne többet akarni. Így egy olyan őrült ötletem támadt, hogy ki fogom cserélni a piruláit. Beszereztem egy pontosan ugyanúgy kinézőt bogyót, ami ellenben sima placebó volt egy kis C-vitaminnal. Aljas húzás lesz? Mindenképpen! Már csak a megfelelő alkalom kell hozzá.
Kicsit vagy nem is kicsit, inkább nagyon kíváncsivá tett, hogy miért nem hívott már három napja. Én pedig ennek utána akartam járni. Mivel már tudtam hol dolgozik, nem kellett nagyon nyomozgatnom. Sejtettem, hogy azon az asztalon dolgozhat, amit én küldtem ide. A műhely előtt meghagytam a testőröknek, hogy maradjanak kint és figyeljenek.*
-Capo di tutti Capi! *Tobby nagy szemekkel nézett rám. Tisztában volt vele, hogy nem szoktam ilyen elosztóhelyekre járni, így nagyon nagy megtiszteltetés volt ez neki. Kezet ráztam vele és mellékesen érdeklődtem pár dologról nála. Aztán mondta, hogy asztalom hátul van, nézzem meg nyugodtan, hogy hogyan áll a felújítása. Mosolyognom kellett, amikor hátul megláttam Angelle-t a földön ülve és tényleg az asztalomat tette rendbe. Már most láttam, hogy remek munkát fog vele végezni. Fog ő még tőelem munkát kapni. Akad nekem még otthon néhány családi ereklye. Meg a régiségek, amike a birtokomba jutnak és felújítva sokkal többért tudom majd továbbadni, akár legálisan, akár a fekete piacon. Gyorsan körbepillantottam, de sajnos a táskáját sehol nem láttam. Hogy a franc essen belé, hisz remek alkalom lett volna, tekintve, hogy a fülei bedugva és zenét hallgathat. De egy másik módját találtam meg, hogy felhívjam magamra a figyelmét. A fülhallgatója ellenére, halkan sétáltam oda mögé. Leguggoltam és befogtam a szemeit.* -Ki lehet az? *Suttogtam a fülébe és egy csókot adtam a nyakába. Nem tehetek róla, de mióta meglátom, mindig az jut eszembe, hogy mit akarok vele csinálni. Átkozott hormonok! Ha róla van szó, akkor képtelen vagyok őket kordában tartani.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
26
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Május 15, 2017 7:06 pm Keletkezett az írás



Tutira azt hallucinálja, hogy kerülöm, és ez részben igaz. De csak azért mert nem hívom fel, és amikor ő hív olyankor ha fel is veszem csak annyit mondok hogy most nem alkalmas… az még nem kerülés. Vagy igen? Próbálok normális lenni, nem hagyni, hogy az alfelem irányítson és a hormonok. Én csak észnél akarok maradni és nem belebonyolódni valamibe ami szemmel láthatóan nem több mint szex orrvérzésig. Ő sem szeret engem, és nem akarom, hogy csalódnom kelljen benne mint az összes többi seggfejben. Miért nem képesek felfogni, hogy az észvesztő szeretkezés még nem minden?! Nekem nem elég, én nagy szavakat akarok, virágot, csokit, elmenni moziba, piknikezni a parton, együtt úszni a delfinekkel meg mit tudom én! Miért nem képes felfogni még Franco sem, hogy én többet akarok mint az ágymelegítője lenni?
Egyre hevesebben, intenzívebben törölgetem körbe-körbe az asztalt a puha ronggyal. Én ennél több vagyok, legalábbis eddig ezt hittem. De azt hiszem, alaposan túlértékeltem magam, hisz Franco sem tart többnek egy játékszernél. Nem nevezném udvarlásnak azt amit csinál, hiszen ezek a túlfűtött légyottok nem egyenlőek azzal hogy „randizás” vagy „járás”. Szeretők vagyunk, nincs mit szépíteni ezen.
Ahogy leülök és egyre fáradok, szép lassan megnyugszom. Hiába is hergelem fel magam, ettől még ha megpillantom, biztosan első szóra már dobom is le a bugyimat. Nem tudok neki ellenállni, és nem is igazán akarok, ami azt illeti. Nyilvánvaló, hogy azért zavar ennyire ez a kialakult helyzet és az, hogy milyen a mi „viszonyunk”, mert érzek iránta valamit. Nem akartam még megkedvelni se, erre kezdek belezúgni. Remek!
Nem mondom, hogy nem ugrott meg a pulzusom az egekbe amikor egyszer csak valaki befogja a szemem. Aki olyan helyen nőtt fel és lakik mint én, abban azonnal beindul a védekező ösztön! Nem várom meg, illetve fel sem fogom, hogy ez a VALAKI a nyakamba csókol, hanem ösztönösen fejelek hátra és nyúlok egy csavarhúzóért! Amikor érzem, hogy nem is kicsit koccant neki a fejem a férfi (mert ez eljutott már a tudatomig) arcának, meg merek fordulni, miközben szorosan markolom a csavarhúzót. Le is esik az állam!
- Franco! – sipákolom – Basszus! – már dobom is el a fránya csavarhúzót, és nyúlnék az arca felé, hogy megnézzem rendben van-e. – Ne haragudj! Megijedtem… - kezdem ijedten a bocsánatkérést… ebből hogy mászok ki?!
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
35
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Május 15, 2017 7:42 pm Keletkezett az írás



*Eddig az volt a kapcsolatunk lényege, hogy szexeltünk orrvérzésig. Ez persze nem volt ellenemre, mert nagyon is kellemes volt vele. Néha elgondolkodtam azon, hogy talán több kéne ennél, de nem voltam benne biztos, hogy ő is ezt akarná. Mondjuk részben ma ezért is akartam vele beszélni. Egy gesztusként fel akartam neki ajánlani, hogy a kis Antonio keresztanyja lehet, persze a közülünk származó keresztapa mellett. Nem tudom hogy jött ez az ötlet, de gondoltam, hogy nagyon örülne neki. Meg gondoltam, hogy elvinném egy sétára a parkban a munka után. Szerencsére nem sötétedik korán, így bőven lenne időnk beszélgetésre, kacsa etetésre meg még ki tudja mire.
Jó ötletnek tűnt, hogy így meglepem. Olyan bensőségesnek tűnt volna.. egészen addig a pillanatig, amíg a feje nem lendült hátra. Hát mi tagadás, sikerült hanyatt esnem a lendülettől és rendesen meg is szédültem. Kezemet az orromhoz kaptam, ami rendesen véres lett. Isten sem tudja, hogy mikor vérzett utoljára az orrom. Próbáltam az egyik kezemmel valahogy összefogni az orrom, hogy elálljon a vérzés, de nem ment. Nagy nehezen feltornáztam magamat a földről és körbenéztem és nagy megkönnyebbülésemre megláttam az öltöző feliratú ajtót.* -Azt hiszem... most kell nekem egy pár perc.... *Láttam rajta, hogy tényleg sajnálja, de most valahogy a sajgó orrom jobban érdekelt. Nagy nehezen eljutottam az ajtóig, amit belülről magamra is zártam. Megnyitottam a csapot és hideg vizet locsoltam az orromba. Beletelt pár percbe mire kezdett alábbhagyni a vérfolyam az orromból. Szerencsére talán az orrom nem tört el, még csak az kellett volna!
Ellenben a tükörből megláttam egy női táskát. És már ott is volt a fejemben a gonosz terv. Odamentem a táskához és érdeklődve, halkan kutattam át, ügyelve arra, hogy mindent pontosan úgy tegyek vissza, ahogy volt. Hát megleltem a gyógyszerét. Zsebemből kivettem azt, amit kaptam az emberemtől és pontosan azokat nyomtam ki belőle, amik az igaziból is hiányoztak. Az igazit pedig fogtam és elsüllyesztettem a zakóm belső zsebében, odakint majd a legelső kukában fog landolni valószínűleg. A táskát szépen elrendeztem ugyanúgy, ahogy találtam, nagy tapasztalatom van az ilyenben.
Még egyszer visszamentem a tükörhöz és letörölgettem a maradék vért is a képemről. Hát az ingem is kapott egy kisebb adagot, de annyi baj legyen, van belőle még bőven. Ezután mentem csak ki a helységből, vissza a műhelybe.* -Azt hiszem örülök, hogy meg tudod védeni önmagad....jó keresztanyja leszel Antonionak. *És puff, kimondtam. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mit fog szólni a hírhez.* -De azért legközelebb kíméld meg az orrom. *Embernek az egyik legkényesebb testrésze az orra. Egy ütés rá és máris könnyes a szem és szédülsz. Mondhatni, hogy még jól megúsztam, de még így is furán fogok kinézni egy pár napig, mert sanszos, hogy holnapra dupla ekkorára fog dagadni.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
26
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Május 15, 2017 8:28 pm Keletkezett az írás



Nem tagadom, megtanultam megvédeni magam. Nem kell félteni ha arról van szó. Mármint, sose jártam edzőtermekbe mindenféle humbugot tanulni, de az utcai harcban egész jó vagyok. Tudom hogyan kell eltörni egy lábujjat, orrot, hogy kell gyomorszájon vágni valakit vagy épp ádámcsutkán. És egyszer már megesett, hogy a támadómnak a hasüregéből kellett kioperálni a golyóit, állítólag. Bár én ebben nem hiszek annyira. Lényeg, hogy tudok vigyázni magamra.
Abban a percben amikor befogta valaki a szemem, bekapcsolt a túlélő ösztön, és nem gondolkodtam. Levegő beszív, fej hátra lendít és kifúj! Ezaz! Telitalálat! Gondolatban már épp veregetném is magam vállon amikor hallom, hogy a támadóm hanyatt kiterül a padlón, de… A rohadt életbe, ez Franco!
- Jaj bébi…! Hadd segítsek! – térdelnék mellé, mert látom, hogy túl jól sikerült pontosan orrba fejelnem. Megemelem a fejét, hogy előre felé csorogjon a vér, miközben egy tiszta rongyot nyomok a kezébe. – Annyira sajnálom! – biggyed a szám szomorúan, mert tényleg nem volt szándékos. Tehetetlenül térdelek míg feltápászkodik, és csak nézem ahogy az öltöző felé botorkál. Bizonytalan még a járása is, jól elintéztem szerencsétlent! Fogom a fejem, és próbálok nem bőgni.
Mert az egy dolog, hogy nem épp szerencsés lefejelni se a pasid se a szeretőd… de pláne nem jó ötlet betörni a maffia fejének az orrát! Aggodalmasan tördelem a kezeim, és imádkozok, hogy se Tobby se a testőrök ne jöjjenek be. Próbálom a padlóról feltakarítani a vért, ezért cserébe az én kezem is olyan lett. A kis mosdónál próbálom megtisztogatni a kezem miközben a könnyeimet nyelem vissza. Meg kellene már tanulnom, hogy előbb gondolkodjak és ne minden baromságot csináljak!
Legszívesebben a nyakába ugranék amikor kijön az öltözőből, de inkább csak állok mozdulatlanul mint egy bűntudatos kisgyerek. Még a fejem is lehajtom, várom hogy kiakadjon, kiabáljon vagy akármi. Megérdemelném annyi biztos! De valami egész mást csinál.
- Hogy micsoda? – bámulok rá döbbenten – Megengedték? – még mindig nem tudom elhinni. Lehetnék én Antonio keresztanyja? Miért gondolta meg magát a nagyfőnök? Ez azt jelenti, hogy ő vállalja a keresztapa szerepét? Marissa mondta, hogy ez is lóg a levegőben, és nagy megtiszteltetés lenne nekik, de… de még mindig nem esett le a tantusz csak most.
- TE?! Teeee?! – épp csak annyit és olyan gyorsan emelkedik a hangom mint a vadászrepülők az anyahajótól startolásnál. Ő az a kibaszott maffia főnök?! A Nagyfőnök?! Kész, én végeztem vele, én ezt nem csinálom tovább egy perccel sem! Már addig is épp eléggé féltem tőle míg csak egy kapitánynak hittem, de most egyenesen kitör a frász! Nem tudok mit kezdeni magammal. Ha nem épp most törtem volna be az orrát véletlenül, hát már lendülne is az öklöm, hogy szándékosan tegyem meg. Így átverni! Csak állok és döbbenten hápogok, nem tudom mit mondhatnék neki a válogatott szitokszavakon kívül. Úgy érzem becsapott és hazudott nekem, még akkor is ha csak nem mondta ki az igazságot. Az is elég.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
35
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Május 15, 2017 9:28 pm Keletkezett az írás



*Ismertem már a múltját. Tudom, hogy gyermekkorában kitették egy szál ruhában és onnantól kezdve árvaházban nevelkedett. Egy gyereknek már ott meg kell tanulnia megvédenie magát, különben hamar eltapossák. Aztán magának kellett gondoskodnia magáról, szintén a semmiből. Értem én, hogy meg kellett tanulnia a komoly, hasznos önvédelmet. Be kell vallanom, hogy most a saját bőrömön tapasztaltam, hogy nagyon jól megtanulta. Ez mondjuk jó dolog. Előre kellet mosolyognom azon, ha arra gondoltam, hogy mi lenne ketten lennénk a kis Antonio keresztszülei. Lehet az elején megölnénk egymást, de biztos vagyok benne, hogy idővel össze tudnánk csiszolódni. Bár remélem, hogy ettől függetlenül is menni fog. Ha másért nem is, akkor talán a gyerek miatt, aki hamarosan megfogan a terveim szerint.
Mikor visszatérek a mosakodásból, látom rajta, hogy tényleg megviselte a dolog. Látom, hogy kis híján elsírja magát. Hm, ez jót jelent, fontos vagyok neki! És aztán az arca, amikor közöltem, hogy lehet keresztanya... minden pénzt megért, úgy ragyogott. Már éppen mondtam volna, hogy igen, megengedték, amikor is ő bizony összerakta a darabkákat az okos buksijában. Csak hápogni tudott szinte. Valószínűleg most szállt el az összes esélyem, hogy valaha is úgy legyünk együtt, hogy önszántából. Bár remélem, hogy tévedek.*
-Igen, én... Miért? Milyennek képzelted a nagyfőnököt? *Tudom, hogy a legtöbben egy maffiafőnököt öregnek és nagydarabnak képzelnek. Helyette megkaptam engem. Se nem vagyok öreg, se nem vagyok nagydarab.
Kicsit közelebb mentem hozzá, de nem annyira azért, tartottam tőle, hogy dühében újra megütne. Mert tisztán láttam rajta, hogy ő bizony dühös lett. Pedig én soha nem állítottam, hogy ki vagyok, soha nem is kérdezte. Mit számít igazából, hogy ki vagyok?* -Ez nem változtat semmin, ami közöttünk van... Ma azért jöttem ide, hogy elhívjalak a parkba sétálni munka után. *Hát lehet ez itt megbukott most, de azért próbálkozni lehet.* -Én szeretnék többet ettől a kapcsolattól...ha te is... *Azt hiszem eljött az ideje a komolyságnak. És tényleg el kell döntenünk, hogy mit akarunk a másiktól. Hogy csak cicázni akarunk egymással vagy többet is. Én tudom garantálni a biztonságát a továbbiakban, ha úgy dönt, hogy folytatja velem ezt. Mindig kicsit közelebb araszoltam hozzá, de azért hagytam neki személyes teret.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
26
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Május 15, 2017 10:55 pm Keletkezett az írás



Nagyon aggódtam érte, hogy vajon mekkora kárt tettem benne. Elég alaposan megszédült, jobb ha egy ideig nem vezet és nem marad egyedül. Biztos ami biztos. Aztán amikor már jópár perce bent van, elkezdek aggódni. Remélem nem ájult el vagy ilyesmi…
Aztán amikor kijön, és látom hogy viszonylag jól van, megnyugszok. Szívesen átölelném de nem tudom mennyire haragszik rám a történtek miatt. Aztán mikor mondja hogy lehetek keresztanya, nagyon boldog leszek! Antonio a világ legédesebb kisbabája, és lehetnék én a keresztanyja?! Fantasztikus lenne! Imádnám, olyan… aztán leesik. Franco az aki így döntött, mert ő a nagyfőnök ebben a rohadt bagázsban. Elsápadok, de most nem csak a félelemtől hanem mérgemben is. Szemétláda! Hazudott nekem, becsapott, átvert, óóóó, hogy mit fog ezért kapni tőlem! Sőt! Mit nem fog?!
- Hát nem ilyennek! – nem tudok mást mondani, csak ezt. Azt hittem hogy egy nagydarab szivarozó, undok fószer aki az ellenségei vérében fürdőzik esténként. Helyette itt van ő… fiatal, jóképű, kellemes a humora, és fantasztikus szerető. De miért? Miért pont ő?! Tehetetlen dühömben csak állok és megfeszülök. Becsapva érzem magam.
Látom, hogy tatja a távot és jobban is teszi mert nem tudom mit csinálok vele ha a kezeim közé kerül. Legszívesebben az arcába ordítanám, hogy egy: dehogynem, ez mindent megváltoztat és kettő: nehéz lenne a semmin változtatni mert nem vagyunk egy pár. Attól még hogy jókat szexelünk még nem vagyunk pár. De inkább továbbra is befogom és jobban is teszem, mert kezdi kimenteni magát a slamasztikából.
- Sétálni? – nézek gyanakodva, hiszen ilyesmit eddig még nem talált ki. Fogalmam sincs miben mesterkedik és jobban gyanakszok mint valaha. De aztán végignézek a vértől maszatos ingén, a vörös orrán és hirtelen enged a szorítás a kezemben. Nem is tudtam, hogy eddig ökölbe szorítottam!
- Jó nagy seggfej vagy néha, ugye tudod? – nyújtom felé a kezem, mint egy béke jobbot. Nem fogom megütni, ettől nem kell tartania, és abban is igaza van, hogy rendbe kell tenni a dolgainkat. Inkább előbb mint utóbb ami azt illeti.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
35
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd Május 16, 2017 10:35 am Keletkezett az írás



*A kár a képemben talán nem akkora, de ahhoz elég valószínűleg, hogy a testőreim hanyatt dobják magukat ijedtükben. Már a lövöldözéskor megmondtam, hogy ismét megsérülök mellettük, akkor végük. Tehát most lehet, hogy nem lesznek boldogok. Nem baj, lássák csak, hogy mi az, amitől védeniük kellene. Bár tény és való, hogy most én parancsoltam, hogy maradjanak kint. És talán valahol megérdemeltem a dolgot, de a sajgó orrom most nem így gondolja. Pár nap múlva már biztos másképpen fogom látni a dolgokat.
Most viszont meg kellene győznöm, hogy az ég világon semmin nem változtat az, hogy ki vagyok. Ahogy eddig, úgy ezután is működhetne. Persze, ha komolyabb kapcsolatba kezdenénk, ott már változnának a dolgok. Bár a kapcsolat mindenképpen komolyabb lesz, csak ő ezt még nem tudja. Aljas alak vagyok, igen, de nem is a rendességem miatt lettem az aki. Angelle nem tudja, hogy milyen mennyiségű vér tapad a kezemhez, de ez talán jobb is. Nem kell mindent tudnia az életemről.*
-Igen, sétálni. Vagy bárhová ahova akarsz. Lenne miről beszélgetnünk, úgy érzem. Meddig dolgozol ma?*Láttam, hogy a feszültség talán most kezd csak alábbhagyni benne. Őszintén megvallva, tartottam még egy ütéstől, amilyen düh tombolt benne. Még ha nem is mondta ki, attól még láttam. Értek ahhoz eléggé, hogy belelássak az emberek gondolataiba anélkül, hogy kimondanák azt hangosan. Az volt nekem most a jel, hogy az ökölbe szorult kezeit kiengedte, tehát ellazult kicsit.*
-Seggfej? Hmm.. azt hiszem naponta megkapom ezt valakitől. *Elmosolyodva fogadtam el a felém nyújtott kezét. Magamhoz húztam és átöleltem. Tudom, hogy egy ölelés csodákra képes olykor. Mitagadás, nekem is nagyon tetszett a közelsége, még egy ilyen eset után is. Kezdtem nagyon is megkedvelni, akárhány érv is szólt ellene.*
-Azt hiszem.. le kell szoknom a meglepetésekről... mert én húznám a rövidebbet. *Még ha fájt is az orrom, azért tetszett, hogy ilyen tűzről pattant személyiség. Lehet csak magamnak okozok problémát azzal, hogy ő az, akit magamnak választottam, de nem tudnám elképzelni az életem egy olyan nővel, akinek mindig meg kell mondani, hogy mit csináljon. Angie szerintem elevenen nyúzna meg, ha irányítani akarnám, de pontosan ez tetszik.* -De megsúgom...remek munkát végzel az asztallal. *Súgtam a fülébe, mintha ezzel egy óriási titkot árultam volna el. Az nyilvánvaló, hogy nagyon tehetséges a munkájában, de láttam az asztalt előtte és most is, bár még darabokban volt. Csodálatos lesz. Az édesanyám biztos, hogy örülni fog neki, hogy visszakapja az apja hagyatékát. Évtizedek óta elveszettnek hitte, de én ráakadtam egy lepukkant raktárban. És ha megtudja, hogy Angelle újította fel ilyen szépen, akkor nyert ügyem lesz nála, hogy elfogadjon mellettem egy nem olasz lányt. Mondjuk amúgy sem lenne nagy probléma, ha én boldog vagyok, ismerem őt már ennyire.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
26
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd Május 16, 2017 5:56 pm Keletkezett az írás



Nem tudom mit fognak szólni a testőrök a betört orrához. Valószínűleg nem fognak engem megdicsérni, persze csak Franco háta mögött, ha nem akarnak bajuszt akasztani a főnökkel...
Látom hogy ártatlannak hiszi magát ami csak még jobban feldühít. Nem veszi észre, hogy mennyire nem volt velem korrekt? És most azt várja, hogy ugorjon a nyakába a szegény szerencsétlen lány akinek ő az egész világa? Jó nagy tévedésben van, mert én nem fogok.
-Ahova akarok? - biccentem oldalra a fejem és kíváncsi szemeket meresztek rá. Akkor ma tesztelni fogjuk, hogy mennyire képes alkalmazkodni és kompromisszumot kötni. - Már másfél órája végeztem, ha úgy vesszük. - nem nézem az órát amikor dolgozok. A munka legyen elvégezve és kész, nem számít mennyi ideig tart.
Próbálok megnyugodni, és nem úgy viselkedni mint egy hisztis picsa. Ezért is nyújtom felé a kezem, a mosolya láttán pedig egészen jó kedvem lesz.
- Nahát! Pedig azt hittem különleges vagyok. - kuncogok miközben jólesőn bújok hozzá. Hiányzott az ölelése, az illata, az a határozott mozdulat amivel át szokott ölelni.
- Pedig szeretem a meglepetéseket, főleg ha kellemesek. - dörmögöm az ingébe, majd felpillantok rá. Óvatosan, ujjam hegyével megsimogatom az orrát. - Sajnálom, hogy megsérültél. Nem számítottam rád. - részemről ezzel el van intézve, nem fogok még hosszasan sajnálkozni.
Az asztalt nézem és elmosolyodok. Az övé? Akkor még jó hogy olyan szépen csináltam meg. Neki nem adnék olyasmit ami nem tökéletes. Óvatosan hajolok közelebb, hogy rövid csókot adhassak neki. Aztán elengedtem és az öltöző felé indultam.
- Hozom a táskám. Ma nálam leszünk. - nem akarom, hogy a hazai pálya előnyét élvezze amikor beszélgetünk. - út közben veszünk pár tacot és tortillat sajtos chillivel. - mosolyodok el, aztán be szaladok az öltözőbe a cuccaimért. Még a tablettát is be kell vennem, jól elszaladt az idő!
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
35
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd Május 16, 2017 8:54 pm Keletkezett az írás



*Tudom, hogy nem fog megbocsátani. Pontosabban fogalmazva lehet, hogy megbocsát, csak a bizalom fog erősen meginogni. Tudom, hogy nem fog gyorsan menni, hogy visszaszerezzem, pláne, ha kiderül, hogy átverem a bogyóval. De az elmúlt napokban rájöttem, hogy gyereket akarok. És ő vele mindig jól éreztem magam. Jó a humora, okos és szép. Nekem ennyi elég is volt indoknak. A tisztesség nagyon messze járt tőlem egész életem során. Ez a sorsa egy maffiafőnök elsőszülött gyermekének. *
-Igen, akárhova. Rád bízom. *Most tényleg hajlandó voltam arra, amit ő akar. Végülis mi bajom lehet egy kis kalandozásból. Cesare mondja mindig, hogy menjek ki a fényre, hogy meglássam emennyi érdekes ember van a világon. Hát most megcsinálom, mondjuk nem úgy ahogy a barátom gondolta. Ő egy kapitális baromnak gondol a tervem miatt és talán igaza is van. De én hiszek benne, hogy hosszú távon kifizetődnek a dolgaim.*
-Különleges vagy, mert nőtől ezt még soha nem kaptam meg. *Jó volt érezni újra a karjaimban. És úgy tűnt, hogy ő is kicsit megnyugodott, amikor átöleltem. tetszett, ahogy bújt, ahogy kuncogott meg minden. Elmosolyodtam, amikor megérintette a viseltes orromat.* -Amíg nem a nemesebbik testrészem kap egy ilyet, addig nincs bajom. *Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem fáj az orrom, de nem vagyok nyápic. Apám férfinak nevelt, aki nem rogyik térdre egy kis fájdalomtól. Persze a csókját viszonoztam én is.*
-Elől megvárlak. *Amíg átöltözött, addig előrementem és a belső zsebemből eltüntettem azokat a bogyókat. Alvitettem és kidobattam az egyik emberemmel. Persze csak miután elmagyaráztam, hogy túlélem a dolgot és senki ne vetődjön rá Angie-re, amikor kijön. Még véletlenül sem szabad előkerülnie. De másra azért gondoltam. Az autó hátsó üléséről kivettem az egy szál pipacsot. Megjegyeztem ám, hogy az a kedvenc virága. Szóval amikor kijött, akkor a bejáratban állva vártam rá, kezemben magam előtt egy pipacsot tartottam, képemen egy idült vigyorral.*
-Ezt neked hoztam, gattino! *A becézés valahogy megint csakúgy jött a számra. Azt hiszem ez örökre rajta fog már ragadni. Ahogy ú a múltkor lupo-nak hívott, úgy én hívom gattino-nak. *
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
26
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Május 17, 2017 8:08 am Keletkezett az írás



Látom, hogy ez a nagy engedékenység miért van. Valószínűleg azt akarja ezzel kompenzálni, hogy úgy átvert, de én egyáltalán nem bánom. Na persze azt nem mondom, hogy már meg is bocsájtottam, de kezdetnek nem rossz, ha elmegyünk oda ahová akarok. Ráadásul értékelem is a gesztust, hisz mégis csak a maffia fejéről van szó. Valószínűleg nincs hozzászokva az emancipált nőkhöz, meg úgy egyáltalán ahhoz ha ellent mondanak neki. Sokszor nem is értettem már eddig se, hogy mit akar tőlem, de most már végképp zavaros az egész ügy.
Bólintok, hogy legyen úgy, oda megyünk amit akarok. Én haza szeretnék vele menni, hozzám. Igaz, hogy egy kis lyukban élek, de ettől még az enyém. Ha tényleg meg akarja velem beszélni, hogyan tovább akkor azt is tudnia kell, hogy milyen vagy valójában, honnan jöttem és hol élek. Nagyon-nagyon messze vagyok attól a csilivili világtól mint ami őt veszi körül. Az a hotelszoba is… bele se merek gondolni, hogy mibe kerülhet éjszakánként, valószínűleg többe mint amit én egy hónap alatt keresek.
- Némák voltak? – kérdezem incselkedve, miközben hozzá bújok. Most nincs ebben semmi ingerlő, nem akarok többet mint egyszerűen a válla alá fészkelni a karjaimat, és a fejem a mellkasán pihentetni. Ebben sincs semmi meglepő, mert bár nagyon élvezem amikor szeretkezünk, azért jól esik a bújás is. Gattino, így nevez engem és nagyon is igaza van. A macskák kiszámíthatatlanok, büszkék és önállóak. Simogathatod ha akarja, az öledbe mászik ha úgy akarja, és csak akkor dorombol ha elégedett azzal amit kapott. Ha egy macskának nem vagy szimpatikus, eláshatod magad. Nincs második esély és nincs menekülő út.
- Többet nem lesz ilyen. – mormolom, és komolyan is gondolom. Nem csak a testőrök miatt nem akarom bántani, hanem mert… mert sokkal többet jelent nekem, mint én neki. Eszemben sincs még véletlenül sem még egyszer betörni az orrát vagy ilyesmi. Kivéve persze ha kiderül, hogy csak játszott velem és átvert valamivel mert akkor nem állok jót magamért.
- Oké! – már szaladtam is az öltözőbe, hogy levegyem magamról a formátlan kék kezes-lábast. Nem is értem, máskor biztos tett volna rá valami megjegyzést, de úgy tűnik jól megzavartam ezzel a fejeléssel. Gyorsan felveszem a farmeromat és a pólómat, aztán kifésülöm a hajamból is a port. Egy pohárba töltök vizet, és beveszem a pirulámat is, fő a biztonság! Azért nem őrültem meg, eszemben sincs gyereket szülni neki, legalábbis a következő két-három évben biztos nem. Addig meg ki tudja, hogy egyáltalán együtt maradunk-e, hiszen nincs semmi olyan ami végérvényesen összekötne.
Ahogy kilépek az ajtón, és meglátom őt a pipaccsal, elmosolyodok. Szóval már udvarol is? Elszánt a pasi, és ez őszintén tetszik. Még soha nem próbált meg senki sem elcsábítani, meghódítani. A kezem nyújtom felé, mert nem kocsival megyünk. Közel lakok, alig pár saroknyira innen, úgyhogy inkább sétáljunk.
- Köszönöm. – óvatosan veszem át a kis pipacsot, nem akarom, hogy ez a törékeny virág megsérüljön. – Van a járgányodban váltás ruha, vagy nem szeretnél nálam aludni? – azt is megértem, ha nem. Bizonyára jobb helyekhez szokott, minek nyomorogna egy kis lyukban. Az egyik testőr akit magamban csak Stan-nak nevezek a csomagtartóból egy roppant stílusos kis táskát vesz elő, míg a társa (akit szintén én neveztem el így) Pan, minket néz alig feltűnően. Szóval ha a főnök úgy dönt, hogy nálam tölti az éjszakát, akkor majd az ajtó előtt őrködnek, és hozzák a váltás ruhát is helyettünk.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
35
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Május 17, 2017 12:34 pm Keletkezett az írás



*Nem tudom, hogy hirtelen miért lettem ennyire engedékeny vele. Talán, mert tudtam, hogy mit tettem az imént az öltözőben és előre próbálok neki hajbókolni, hogy ne akarjon kicsinálni, ha rájön. Talán annyira ismerem, hogy a gyereknek nem ártana, de nekem... hát, ebben nem vagyok meggyőződve. Mondhatni, hogy féltettem bizonyos testrészeimet. Bár ahogy kezdem megismerni, lehet, hogy ez kevés lesz. Valószínűleg így is-úgyis lesz egy szép nagy veszekedés.
Most viszont egyáltalán nem zavart, hogy hozzámegyünk. Oké, a címét persze tudtam már, de lelkem rajta, a lakását belülről még nem láttam. Igaz, hogy egész életemben luxus helyen laktam, de volt egy olyan érzésem, hogy nem fog nagyon érdekelni a lakás körülményei. Nem azért megyek oda, hogy ítélkezzek. Meg tudom, hogy neki nem adatott meg az az élet, ami nekem. Nem kapott meg mindent az élettől, amit csak szeretett volna...de majd most tőlem mindent megkap, amire csak vágyhat. Belőle kinézem azt is, hogy nem akar senki kitartottja lenni, de tőlem akkor is meg fog kapni mindent, soha többet nem kell nélkülöznie.*
-Szerintem csak nem merték megemlíteni. *Nevettem fel. Nem sok olyan ember van, aki ezt ki meri nekem mondani. Nagyjából csak az anyám és Cesare az, aki megengedi magának és nem is bánom tőlük. Ők töltenek be fontos szerepet az életemben. Illetve most már Angelle is. Értékelem, hogy van elég vér a pucájában, hogy így meg meri nekem mondania a véleményét.
Tudom, hogy a fejelése is véletlen volt, nem számított rám. Így belegondolva nem sok mindenki sebesített meg. Belegondolva csak a nem régen történt lövöldözés volt, ahol vérem folyt. Jó, persze ez nem volt olyan komoly most.
Minden pénzt megért, hogy láttam a mosolyát a pipacs láttán. Ebből is tudtam, hogy nem lőttem mellé.* -Őőő.. már el is felejtettem... *Néztem le a kissé véres ingemre. Odamentem a testőrömhöz, aki közben már kapta is ki a táskát a csomagtartóból. Meghagytam nekik, hogy nagyon diszkréten kövessenek, ne kelljen beléjük botlanom mindenhol, mert akkor bepöccenek. Egyik kezemben tartottam a táskát, másikat pedig nyújtottam Angie felé. Ha elfogadta, amit remélek, akkor elindultunk szépen az utcán. hagytam, hogy ő vezessen. Ő ismeri az útvonalat, ő tudja melyik kajáldába kell menni jó tortilláért. Ritkán ettem mexikóit, de szerettem. Pláne jó lesz vele elfogyasztani.
Nem voltak olyan sokan az utcán, úgy gondoltam, hogy akár már séta közben is beszélgethetünk.* -Nem azért nem mondtam el, mert nem bízok benned... csak ez nem egy olyan dolog, amit világgá kürtöl az ember... meg azt akartam, hogy magam miatt legyél velem, de a félelem vagy kényszer miatt... *Eddigi nők az életemben vagy nem tudták ki vagyok, vagy éppenséggel pontosan a félelem miatt nem mertek nemet mondani. Néha jó, ha az ember egy szimpla halandóként tud találkozni másokkal. Ez az én életemben kész felüdülés sokszor.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
26
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Május 17, 2017 10:15 pm Keletkezett az írás



Tudom én, hogy sok előnye lehetne annak, hogy Franco ilyen befolyásos és gazdag. Valószínűleg nem kellene félnem többet senkitől sem. Mégis ki merne velem kötözködni, ha a barátnője lennék? Esélyesen senki. A másik dolog, hogy lenne aki gondoskodik rólam. Megengedheti magának, nem az lenne mint Richie mellett, hogy én kerestem meg a családi kasszába a pénzt, amit aztán ő már vitt is a kocsmába. Nem csak attól nem kellene félnem, hogy elveszi a pénzem… de szerintem még inkább ő adna, megtenne mindent azért, hogy kényelemben és biztonságban legyek. Gondoskodó pasinak tűnt, amikor nála aludtam mindig rendelt reggelit, amikor este hűvös volt, a vállamra terítette a zakóját. Rendes pasi.
De ettől még az, aki. Jó nagy seggfej tud lenni, és ezt a szemébe is mondom, remélem tudja, hogy velem nem vett zsákba macskát. Megmondom a véleményem neki, még akkor is ha nem tetszik vagy nem biztos, hogy jó ötlet. Csak nevetek vele, hogy aztán örömmel csókoljam meg. Azt hiszem, sikerült is vigyáznom az orrára, hogy közben ne okozzak neki fölösleges fájdalmat.
Az öltözőben gyorsan elintéztem a dolgom, átöltöztem, bevettem a gyógyszerem és kész is. Nem igazán szoktam magam cicomázni. Mikor viszont meglátom a pipaccsal, képtelenség nem rá mosolyogni. Viszont lassan indulnék is haza mert kezdek nagyon kimerült lenni.
- Nem baj. Nálam senkit nem fog zavarni. – vonok vállat ahogy végignézek az ingen és rajta. Remélem a vérfoltos inget leveszi majd a lakásban, és csak holnap vesz fel helyette másikat. Szeretném legalább nézni, ha már most nem igazán tudunk csinálni.
Stan és Pan követnek minket, mi pedig egyre közelebb és közelebb érünk a lakásomhoz.
- Ezt az oldalát megértem. – bólintok, és már nem is haragszom annyira. – Sosem tudhatod, hogy ki miért van veled. Gondolom a legtöbb lány csak kihasznál vagy megjátssza magát, hogy imponáljon. – ahogy sétálunk, fogom a kezét és elgondolkodok. Hazugságnak vettem amit csinált, de közben teljesen megértem. Nem lehet könnyű neki. Mindig az okot keresni, hogy ki miért akar vele lenni, milyen indokkal. Én nem tudnék így élni.
- Valószínűleg ha megmondod ki vagy, messzire elkerültelek volna. De belekavarodtam ebbe az ügybe, és már magam se tudom, hogy mi lenne a jó megoldás. - Szakítani? Komolyabb kapcsolatot kialakítani? Mit? Nem várhatok tőle mindenre választ. – Én részemről szívesen kipróbálnám a járást aztán lesz ami lesz.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
35
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Csüt. Május 18, 2017 11:36 am Keletkezett az írás



*Angelle pontosan olyan, mint egy macska, illik rá a becenév, amit adtam neki. Szereti a kényeztetést és a becézgetést, de inkább csak akkor, amikor neki van rá szüksége. mi sem mutatja ezt jobban, mint az orrom. De igazából nem haragszok rá miatta. Majd jönnek helyette szép és jó emlékek. Legalábbis nekem ez az elképzelésem. Pláne, ha jön egy gyerek. Az elején biztos meg akar majd ölni, de talán azért majd örül, ha megnyugszik.*
-Téged sem, ha leveszem? *Kérdezem tőle pajkosan. Persze tudom, hogy nem egyáltalán nem lenne ellenére. Elég abból kiindulni, hogy mennyire szokta szeretni, ha egyszerűen a mellkasomon heverészhet. Hát én még mennyire szeretem, amikor érzem magamhoz olyan közel.
Közben pedig végre elindultunk. És megtettük, amit eddig ritkán, beszélgettünk.* -Az eddigi nők csupán a pénzért csináltak bármit is. A legtöbb embernek a pénz nagy hajtó erő, hogy megtegyen sok mindent. *Vontam vállat. A pénz és a hatalom világában élek, szóval bőven van rálátásom a dologra. Az eddigi nőknek fizettem azért, hogy megkapjam azt, amire szükségem volt. Bár az koránt sem volt az a lángoló szenvedély, mint ami Angie-vel. Azokat megfektettem, aztán viszlát, többet nem is találkoztam velük. Ők meg boldogok voltak, hogy milyen sok pénzt kaptak érte.*
-Na látod.. hát ezért nem mondtam el... *Aztán nagy szemekkel nézek rá. Hogy tényleg megpróbálná velem, erre igazán nem számítottam.* -Előre szólok, nem vagyok tapasztalt benne. *Soha senkinek nem kellet udvarolni. Bár az udvarlás részét buktuk már szerintem.
Közben megérkeztünk a mexikói kajáldához, amiről beszélt. Adtam neki pénzt, amit vagy felhasznál vagy nem, de inkább kint megvártam. Valószínűleg nem lennék bent túl népszerű a véres ruhámmal. Jobb a békesség. Nem hiányzik, hogy valaki merő jó szándékból rám hívja a zsarukat. Így is elég annak a pár embernek a megbámulása, akivel találkoztunk az utcán. A lakásához érve persze előre engedtem, hisz neki kell beengednie. A testőröket az ajtó előtt hagytam. Odabent először is a cipőmet vettem le, van bennem annyi tisztelet feléje, hogy nem járom össze a lakását. A zakómat is levettem és az első lehetőségnél letettem. A táskámat is egyszerűen az ajtó mellé dobtam. Körbenéztem, de a tekintetem rajta állapodott meg.* -Ez a te napod! *Ő van itthon, ő fog ma diktálni, hogy mikor mit csináljunk.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
26
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Pént. Május 19, 2017 10:29 pm Keletkezett az írás



- Nem, engem se fog zavarni. – veszem a lapot és mosolygok. Természetesen csípem amikor nincs rajta ing, sőt. Általában az az első dolgom, hogy levegyem róla amint kettesben vagyunk. De ma a fejembe vettem valamit, és még ha nem is lenne más indokom, akkor is végig akarom csinálni. Ma nem lesz semmi elvakulás, semmi ösztön, normálisan akarok vele eltölteni egy éjszakát. Szex nélkül, anélkül, hogy elmenne az eszünk. Egyszerűen csak vele akarok lenni, hiszen ha esetleg járnánk, bizonyára lesznek percek, órák, napok, hetek is akár amikor nem az ágyban hempergünk (vagy a kocsiban vagy akárhol) és jó lenne, ha az az idő is kellemesen telne. Ezt pedig ki kell deríteni!
Meg kell állnom egy pillanatra. Teljesen ledöbbentem.
- Te eddig még csak úgy voltál nővel, hogy fizettél neki?!– képtelenség leplezni a döbbenetem. De hát jó pasi! Nem Quasimodo, figyelmes szerető, gazdag, befolyásos, sőt! … oh! Talán ez a baj, hogy milyen… „kapcsolatai” vannak. Gyorsan be is csukom a döbbenettől tátva maradt számat, és megszorítom a kezét egy kicsit. – Akkor én őszintén és nem a pénz által motiválva azt mondom neked Lupo, hogy szinte tökéletes szerető vagy. – természetes, hogy simogatom egy kicsit az egóját. Minden férfinak jól esik az ilyesmi, még az olyan magabiztos fószereknek is mint Franco.
- Kétségem se volt felőle szépfiú. Tekintve, hogy az udvarlási szakaszt elegánsan zárójelbe tetted! – még a nyelvem is kidugom ahogy viccelődök. – De mostantól nem úszod meg. – még meg is lobogtatom előtte a kis pipacsot, hogy erre gondolok. Pontosan erre, ami azt illeti. Nem hiszem, hogy komolyabb költségekbe kellett vernie magát ezért a kis gyönyörűségért, de épp ez a lényeg. Nekem szánta. Ez nem valami bolti kacat, amit ha eleget fizet utána hajítanak. Ez a törődés, ami nagyonis jól esik.
Bemegyek a kis mexikói kifőzdébe ahol már jól ismernek. Már pakolnák is össze a holmit nekem, amit enni szoktam, de a fejemmel intek. Nem-nem. Két személyre! Enrique mosolyogva pakolja össze amiket kértem, két nagy zacskóval megyek ki az ajtón. Stan és Pan is kapnak vacsorát, ha már egyszer a főnökük fizetett. Nem vagyok olyan emancipált, hogy ne fogadjam el a pénzt, de a visszajárót ügyesen a zsebébe is csúsztatom. Csilingeljen csak nála az apró.
A lakásba érve előre megyek, és lepakolom a mi zacsinkat a kisasztalra, a másikat pedig az ajtó előtt megtorpanó Stan kezébe nyomom.
- Jó étvágyat skacok! – látom, ahogy Pan (a fiatalabbik) elmosolyodik és valami „grazie” szerűt mormog. Egészségére, én csak nyugodtabb vagyok, ha nem a kopogó szemükkel vannak elfoglalva hanem őrzik Franco biztonságát teljes erőbedobással! Aztán látom, hogy lerakta a zakóját, levette a cipőjét… becsukom az ajtót és adok neki egy puszit.
- Körbe vezetnélek, de az az igazság, hogy nincs mit látni. Ez itt – mutatok körbe a szobán – az egész. – egyetlen szoba az egész, és még az is apró. Az egyik sarokban egy szép széles, kényelmes ágy van, és egy éjjeliszekrény. Mellette egy apró komód a ruháimnak, egy keskeny könyves polc és egy két részes kanapé. Az ággyal szemközt van egy régi tévé, a szobához jár, mellette egy kis mosogató és a villany rezsó – tűzhely nincs de egy grillezős mikrót már beszereztem. Sütni is szerettem, míg Richievel volt rendes konyhánk. Szó ami szó, volt előnye a házas életnek. A bejárat mellett van a fürdőszoba, kád nincs csak zuhany… rettenetesen picurka lakás, de szép tiszta és rendezett, nem bírom a káoszt magam körül. Friss virág van a kisasztalon és a komódon is, nem messze innen van egy park, elég elhagyatott, leginkább csak a drogosok mászkálnak oda, de csodálatos virágok vannak ott! Onnan szoktam hozni magamnak haza virágot, nem hiányzik onnan senkinek sem.
- Tudom, hogy jobbhoz vagy szokva, de… hát, remélem egy estét kibírsz itt. – jövök zavarba, ahogy most kicsit más szemmel nézem végig a „lakásomat”. Eddig büszke voltam rá, de valahogy most, hogy Franco is itt van, elkezdtem szégyellni. Ennyire futja, többet nem engedhetek meg magamnak. – Ha nagyon nem jön be, mehetünk máshová – már nem látom szép szélesnek az ágyamat, csak egy egyszerű kis 140 centis szakadt ágyikó. A komódom egy rozoga bútorlap kacat, a fogantyúi se egyformák… egy garázs vásáron vettem húsz dolcsiért. És az a könyves polc?! Én tákoltam össze három fa gyümölcsös rekeszből, és lefestettem, ezt merem én polcnak nevezni? Soha nem szégyelltem még ennyire, hogy nem értem el semmit az életben mint most.
Átölelem és próbálok nem körülnézni a szobában. Az ő szállodai lakosztályához képest ez egy egérlyuk, amit még a rágcsálók is elhagytak olyan lepukkant.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
35
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szomb. Május 20, 2017 10:31 am Keletkezett az írás



*Egyszerűen imádok vele szórakozni, mindig veszi a lapot, amikor ugratni próbálom. Erre mondják, hogy szívjuk egymás vérét? Még soha nem csináltam ilyet ezelőtt. Eddigi nők, akikkel dolgom volt, főleg escort lányok voltak, akik jó pénzért kísértek el néha valamerre és vágták magukat hanyatt. Soha nem arról szólt, hogy most mindenkinek a legjobb legyen. Csak arról, hogy kielégítsem a szükségleteim. Sehol nem volt az a szenvedély, mint Angie-vel, amikor szó szerint véresre karmolja a hátam. Már magától a gondolatba is beleremegek.*
-Hangosabban nem megy? *Kérdeztem tőle mosolyogva. Az a döbbent tekintet... nem is sejtettem, hogy meg tudom ennyire döbbenteni valamivel. Majdnem felnevettem a tátott szája láttán.*-Csak szinte? Mit gyakoroljak még? *Na igazán kíváncsivá tett ezzel az apró kis megjegyzésével. Persze önmagában is simogatta az egómat, de szerettem volna megtudni, hogy mire is célzott. Azon kaptam magam, hogy tényleg tudni akartam, hogy mi az, amivel még jobban le tudom nyűgözni.*
-Hééé! Ne mond, hogy ellenedre volt az a kisebb-nagyobb átugrás. *Soha nem tűnt úgy, mintha nem tetszene neki az, ami köztünk van. Szex minden mennyiségben. Melyik férfinak ne tetszene mondjuk egy ilyen lehetőség.
Figyeltem, ahogy a kis pipacsát nézegeti. Ezek szerint nagyon jól eltaláltam, hogy mit kell neki hoznom. Akkor jó, ah ezt megjegyzem, hogy ezzel mindig le lehet venni a lábáról. Valószínűleg szükség lesz egy rahedlire, amikor kiderül egy terhesség.
Az étkezde előtt kintről figyeltem. Úgy tűnt, hogy nagyon jól ismerik. Vajon hányszor járt már itt eddig, hogy tudják mit kér? Valószínűleg temérdekszer. Azt is látom, hogy meglepődnek, amiért több adagot kér. Ez valamiért egy kis büszkeséggel is eltölt, hogy miattam van itt. Nem kerüli el a figyelmem, hogy az aprót a zsebembe teszi, pedig nyugodtan megtarthatta volna, de nem teszek rá megjegyzést inkább. A lakásnál el kell mosolyodnom, hogy hozott a két testőrömnek is vacsorát. Elég is volt részemről egy éles pillantás a kettő emberemnek, hogy becsüljék meg ezt a lányt.
A lakásban körbenéztem. Tényleg nem nagy, de otthonosan volt berendezve. Látszott, hogy mindent a legnagyobb gonddal választott meg.Pontosan tudom, hogy miként küzdött addig, hogy egy lakást tudjon magának bérelni. Angelle-en éreztem, hogy kicsit szégyelli talán a szerény lakását, pedig nekem semmi kivetni valóm nem volt ellene. Átöleltem és belecsókoltam a nyakába, hogy elűzzem a borús gondolatait. Aztán kivettem a kezéből a pipacsot és a kisasztalon álló vázába tettem a többi virághoz. Kíváncsian vizsgáltam meg a könyvespolcát, hogy megtudhassam milyen az ízlése könyvek terén. Mindenre kíváncsi voltam, ilyen a természetem. És hogy még jobban oldjam a feszültséget, levettem a koszos, véres ingemet és ledobtam magamat a kanapéra.* -Nos mikor eszünk? Farkas éhes vagyok! *Úgy viselkedtem, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy itt vagyok a lakásában. Bár így belegondolva, miért is ne lehetne az? Ahogy ő tölthette az éjszakákat az én szállodai szobámban, úgy én miért ne tölthetném nála?
Valószínűleg nagy meglepetés lesz az is neki, hogy a táskámban az öltöny mellett lapult egy teljesen hétköznapi melegítőnadrág és egy szimpla fehér póló. Terveim közt szerepel, hogy átveszem vacsora után, hogy ne ebben az öltöny nadrágban kelljen feszengnem, amikor vele vagyok.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
26
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szomb. Május 20, 2017 3:26 pm Keletkezett az írás



- Jó, bocsi, én csak… meglepődtem. - vállat vonok és próbálom összeszedni magam a döbbenetből. Franco igazán kellemes partner az ágyban is, és tulajdonképpen azon kívül is. Ha nem tudnám, hogy ki is ő valójában, azt mondanám rá, hogy rendes pasi. Fura, hogy nem járt még senkivel… azt vajon már kinyomoztatta, hogy én már házas is voltam? Bizonyára igen, hiszen gyakorlatilag mindent tud rólam, az ő helyzetében ez természetes is. Nem haragszom rá, amiért nyomoz utánam. Sőt ha jól emlékszem én is mondtam már neki, hogy voltam férjnél és miért. Meg azt is, hogy miért váltunk el.
- Sejtettem, hogy ez érdekelni fog. – mosolyodok el elnézőn. Érdekli, hogy miért csak szint tökéletes… de a hiányosság nem olyasmi, amit gyakorolni lehetne. – Lupo, szerinted miért mondják úgy, hogy szerető, szeretkezés? Eszméletlenül jó veled, de az a kis szikra… az hiányzik. – rázom meg a fejem, és nem akarok erről beszélni. Jókat szexelünk, de nem szeretkezünk. Nincs benne szerelem, ő legalábbis nem szerelmes belém. Ez valószínűleg hiányozni is fog a kapcsolatunkból, de ne várja el, hogy hazudjak és azt mondjam rá, hogy tökéletes mert nem az.
- Nem volt ellenemre, de… - zavartan vonom meg a vállam, és a kis pipacsot nézegetem. Jól esett ez a kis gesztus tőle. Jól esik amikor megpróbál elcsábítani, vagy gondoskodni rólam. Mint az, hogy pénzt adott a kajára. Szeretem amikor valaki udvarol nekem, olyan ritkán van benne részem. Pláne a kényeztetésben, szóval remélem nem áll le a kedveskedéssel.
Vettem kaját az embereinek is, hiszen ha már egyszer kénytelenek az ajtóban állnak majd egész éjjel, ne legyenek éhesek. Számomra ez természetes, gondoskodó természet vagyok. Aztán a lakásban már minden más lesz. Eleinte büszke vagyok, hogy megmutathatom neki mit értem el egyedül, csak én, önmagam. De aztán rájövök, hogy ez milyen nagyon nagyon kevés. Szinte semmim sincs, ezt a kis lakást is csak bérelem. Mit tudnék én neki nyújtani? Mit adhatnék neki pont én, amikor nekem sincs semmim? Jól esik ahogy a nyakamba csókol, de tartva attól, hogy többet akar, inkább ellépek tőle.
- Ma ne. – mormolom halkan, kérlelve. Ma nem akarok vele lefeküdni, ma csak hozzá akarok bújni, és érezni ahogy a hajamba szuszog. Kezdek komolyan belé szeretni, és ez egyre jobban aggaszt. Pontosan tudom, hogy ki ő. Tudom, hogy nem amiatt lett az aki, mert tele van jósággal. Honnan tudhatnám, hogy amikor rám un, nem végzem a tengerben, darabokban? Hiszen ő nem szeret, egy kicsit sem. Talán vágyik rám, talán kellemes velem tölteni az idejét, de ennyi.
Látom, hogy a könyvek közt nézelődik és ezen mosolyognom kell. Művészeti albumok, festők munkásságáról, híres európai épületekről, ékszerkészítésről, antik bútorokról. A másik polcon vannak a tankönyveim, hisz még iskolába járok, levelezőn. Restaurátor leszek, így ezzel kapcsolatos szakkönyveket is talál bőven, van köztük ami a stílusokról szól, de a többség anyagokról és megmunkálásukról. Még kémiát is tanulok, hogy a különböző anyagok milyen hatással van a régiségekre, mit mivel kell felújítani, ápolni, megtisztítani. És ott van még egy regény is, a Padlásszoba kis hercegnője. Csak az ég a megmondhatója, hogy hányszor de hányszor segített át a nehéz időkön egy a gyerek regény.
Nagyot nyelek amikor ledobja az inget és a kanapéra ül. Annyira szívdöglesztő, még a sebhelyei is tetszenek! Mellé ülök, és hozzá bújok.
- Ehetünk ha éhes vagy. – nem kerüli el a figyelmem, hogy amikor belép valahová ahol tudják, hogy ő kicsoda, mindig ugyanazt mondja. Nem a nevét, hanem valami fura… valamit. – Mit is mondanak rád, ki vagy te? – valami Capi di tutifix…tuttifrutti, mittudomén. Sajnos nem tudok olaszul. Pedig szívesen megtanulnám, hogy mi is az ő titulusa. Óvatosan simogatom a mellkasát, próbálom nem ingerelni, egyszerűen csak bújni hozzá mintha átlagos emberek lennénk egy átlagos estén.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
35
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szomb. Május 20, 2017 7:46 pm Keletkezett az írás



*Igen, pénzért voltam csak nőkkel, de az én világomban nem olyan ritka ez. Azt ellenben jól tudtam, hogy ő már volt házas. Egyrészről mondta már, másrészről utána néztem. Egy valami foglalkoztatott igazán, hogy az a férfi bekavarhat-e ebbe a kapcsolatba. Már szövögettem a terveim és semmi szükségem egy újabb akadályra. Felmerült bennem az a lehetőség is, hogy szépen csendben elteszem láb alól, véletlen baleset éri, mert nem akartam vetélytársat. Pláne nem akkor, amikor hamarosan megfogan a leendő gyermekem, még ha elég aljas módon is, de ez vagyok én. Nem mondom, hogy nincs lelkiismeretem, de egy része meghalt nem egészen egy évvel ezelőtt, amikor elrendeltem az öcsém kivégzését. Tudom, hogy egy vérengző, gonosz ember volt, de mégis csak egy volt a vérünk. Igaz, hogy mindig is közelebb álltam a fogadott öcsémhez, Cesare-hoz, de engem mindig a család szeretetére neveltek, így ez mindig fájó pont lesz.*
-És mit gondolsz, kialakulhat még az a szikra? *Kíváncsi voltam, hogy erre mit mond. Igaza van, eddig csak szex volt közöttünk. Néha van olyan érzésem, hogy ő többet is érez már irántam, de nálam az a probléma, hogy életemben nem éreztem még szerelmet, az sem tudom milyen érzés. Így valószínűleg akkor sem ismerném fel, ha az orrom előtt állna vagy fejbe verne. Tudtam, hogy Angelle az, aki mindig az igazat mondja, ami a szívén az a száján is típus. Mivel nekem is egyik törvényem, hogy ne hazudjak, így értékelem ezt.
A lakásán látom, hogy mélységesen zavarban van, hogy ilyen kicsi a lakhelye. Engem tényleg nem zavart. Amíg ő itt van és el tudunk szórakozni, addig nincs bajom.* -Nyugi, szex nélkül is járhat kényeztetés. *Kacsintok rá vidáman. Megértem, ha ma nincs a hancúrhoz kedve. De talán megtapasztalhatja azt, hogy milyen ha anélkül kényeztetést kap. Egy kis masszázs, néhány csók ide-oda, azt csak élvezné. Végére lehet még ő lenne az, akinek azon kellene dolgoznia, hogy nehogy leteperjen engem. De ezzel kapcsolatban most nem vagyok alattomos, csak egy alternatívát ajánlok neki, hogy kipróbálhatjuk ezt is.
Tetszett a könyv gyűjteményében, hogy nem átlagos. Jobbára szakkönyvek. Őszintén némelyiket még én is szeretném megnézegetni, mert nem áll távol tőlem az ilyesfajta művészet. Otthon mindig is a művészet szeretetére neveltek, ami meg is ragadt bennem. Talán Angie ki sem nézi belőlem, hogy műkedvelő vagyok.
A kanapén ülve magamhoz öleltem, amikor odabújt, mert tudom, hogy az ölelés a legjobb és legcsendesebb módja annak, hogy kifejezzük a törődésünk valaki iránt. Jól esett minden érintése. Elégedetten hunytam le kicsit a szemeim.* -Ezt el tudnám viselni minden nap. *Mosolyodtam el. Nagyon tetszett, de mégsem ingerelt fel...egyszerűen csak kellemes volt így lenni.* -Hogy én ki vagyok? A hájas, kövér főgonosz. *Vigyorodtam el, mert pontosan tudom, hogy úgy képzelte el a maffiafőnöket, de helyette megkapott engem.* -Viccet félre téve. Capo di tutti Capi, ami annyit tesz, hogy főnökök főnöke. *Még részletezhetném, hogy még mit jelent, milyen kiváltságokkal jár. Hogy én vagyok a Cupola vezetője, hogy ez a megnevezése a legerősebb maffiacsalád fejének, de ez a része szerintem most lényegtelen.*
-Mit szólnál, ha vacsora közben megmutatnál néhány albumot a gyűjteményedből? Utána pedig lezuhanyoznánk, de megígérem, hogy semmi galádságot nem fogok tenni. *Egész jó tervnek tűnt. Persze nyitott vagyok bármilyen kompromisszumra. Amit ma megígértem neki, hogy ez az ő napja lesz, azt tartom is. Lesz még bőven olyan alkalom, amikor pont fordítva lesz, ebben egészen biztos vagyok.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
57
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
26
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Vas. Május 21, 2017 2:00 pm Keletkezett az írás



Épp csak egy kicsit habozok, amikor azt kérdi, hogy kialakulhat-e a szikra.
- Nem tudom. – sóhajtok egy kicsit, és próbálom kitalálni, hogy mire gondolhat. – Ez csak rajtad múlik. – zárom rövidre a témát. Rajta múlik az is, hogy belém szeret-e, és az is, hogy én tudom-e őt szeretni. Amit eddig láttam és tapasztaltam belőle, nem lenne nehéz dolgom, szívesen hevernék a lábainál. De ő nem csak az a kellemes modorú, szenvedélyes pasi aki mellettem, hanem ott a sötét oldala is amit még nem ismerek. Amíg nem láttam a legrosszabbat, azt hiszem azt se tudom megmondani, hogy én szerelmes tudnék-e lenni belé. Az pedig, hogy ő mit érez… azt kapja amit lát, én nem cicomázom magam és nem játszom meg magam azért, hogy imponáljak neki. Vagy kellek így is, vagy nem, de ez rajta áll.
Nem szokott csak úgy kényeztetni, természetes, hogy arra gondoltam, hogy megint eltereli a dolgokat a szex felé. De a vidám mosolyát látva, nem bírom megállni, hogy ne adjak neki egy puszit.
- Szóval ma te akarsz engem kényeztetni? – a múlt héten két olyan nap is volt, hogy én kényeztettem őt. Szeretem látni az elégedett mosolyát, és azt is, amikor a világát sem tudja már, csak szuszog és pislog laposakat mint aki menten elalszik. Imádom a fejem a mellkasára tenni amikor kapkodja a levegőt, és a szíve úgy zakatol, hogy néha elgondolkodok azon, hogy ne kapjon infarktust! Szerencsére jó kondiban van, így gyakorlatilag azt csinálhatok vele amihez csak kedvem van.
Ma pedig úgy tűnik az én napom lesz. Mellé bújok, és csak simogatom, nagyokat szimatolok a finom illatából. Ha így folytatja bele zúgok mint vak ló a gödörbe… félelmetes, hogy mennyire könnyű őt szeretni, még félelmetesebb, hogy ez mennyire nem jó ötlet! Szorosan ölelem át én is, szeretném ha itt maradna velem, ma és mindig.
- Én is. Szeretnék veled lenni minden nap. – felemelem a fejem a mellkasáról, és a tekintetét keresem. – Ne játssz velem és ne verj át, jó? Ha megunsz inkább tegyél el láb alól. – próbálom poénosra venni a dolgot, de komolyan gondolom. Már most túl fontos nekem, és ha egyszerűen csak ejtene mert rám unt, azt hiszem beleroppannék. De nem akarok elkeseredni, azt mondta ez az én estém. Nem akarok mást, csak vele lenni, érezni, hogy vigyáz rám. Mikor vele vagyok, mindig úgy érzem, hogy az egész világ feje tetejére állhat, nekem akkor sem eshet bajom. Van egy ilyen kisugárzása, vagy inkább tekintélye.
- Főgonosznak elmehetnél, ilyen orral, csurom véres inggel! – kuncogok inkább jókedvűen, miközben tovább simogatom. – A főnökök főnöke? – elgondolkodok, majd úgy döntök, hogy nekiveselkedek – Cappy di … - elfelejtettem. Sehogy se jut eszembe mi jön ezután. – Tuttifrutti? – kuncogok kicsit, mert tudom mekkora baromságot mondtam. Remélem nem haragszik meg, egyszer úgyis megtanulom majd a nevét, vagy mit, de elsőre nem sikerült. Még hogy nem fog galádságot művelni… ismerem már! De azért jókedvűen bólintok az ajánlatára.
- Hozom a vacsit, addig válassz könyvet. – már szaladok is a kis asztalhoz, és veszem elő a tacot meg a sajtos chillit. Két nagy zacskó nachost is kértem hozzá, hogy legyen mit rágcsálni. Kipakolom az ételeket egy tálcára, és már vinném is vissza a kanapéhoz, két pohár jegestea kíséretében. Hallom, hogy kopognak az ajtón, és egyből le is hervad a mosolyom. Nem mozdulok, oda kövülök ahol vagyok, várom, hogy Franco ajtót nyisson. Bár ez az én lakásom, mégse én vagyok a főnök, nem miattam toporzékol odakint két testőr. Ha kinyitja az ajtót, látom, hogy Stan valamit súg a fülébe, Pan közben engem néz, félig-meddig együttérző kis grimasszal az arcán. Szar ügy… ahogy elnézem, ma mégse tudunk kikapcsolni egy kicsit. Megvárom míg beszélnek, de nem hallgatózok. A tálcát is lerakom az asztalra, szomorkásan nézem a kárba ment lakománkat. Hallom a mozgolódást, a két testőr máris indulásra kész.
- Menj csak, nem gond. – keserű mosolyra húzódnak az ajkaim, nem kérdezek és nem hisztizek. Ha az ember a maffia fejével akar járni, meg kell tanulnia, hogy mikor hallgasson és mikor engedje elmenni a dolgára. Mert minél többet tudok és minél többet hisztizek, annál rövidebb lesz az életem, ilyen ez a világ, és én igyekszem alkalmazkodni.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
70
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 01.
▪▪ Korom :
35
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Vas. Május 21, 2017 7:52 pm Keletkezett az írás



*Szóval csak rajtam múlik az a szikra, tehát nem veszett ügy. És úgy tűnt nekem ebből, hogy ő már többet is érez irántam. Nem hazudok, nekem is sokat jelentett. Hogy pontosan mit is jelent nekem, azt nem tudnám megfogalmazni. Talán, ha továbbra is kap tőlem ilyen apró figyelmességeket, mint ma a pipacsot meg gyengédséget, akkor tényleg kialakulhat az a bizonyos szikra. Persze az is benne van a pakliban, hogy ha megismeri a legsötétebb énemet, akkor eltűnik. Nagy a valószínűsége, hogy halvány lila gőze sincs arról, hogy milyen vagyok, amikor minden érzésemet kikapcsolom, hogy agyon verjek egy embert vagy lelőjek egy látszólagosan ártatlan embert. Egy fajta érzelemmentességet alakítottam ki ezzel kapcsolatban. Csak a legszükségesebb esetekben fordulok a gyilkossághoz. Jobban kedvelem a megfélemlítést vagy a lefizetést, mert akkor azok az emberek is tartozni fognak nekem szívességgel vagy éppen félelemből ugranak és csinálják, amit kell.*
-Miért olyan hihetetlen, hogy ezt akarom? *Nem is olyan rég volt pár olyan nap, amikor fordítva volt és ő volt az, aki irányított. Már magától az emléktől is jólesően megborzongok. Amilyen ösztönösen tudta, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy a fellegekben érezzem magam. Szóval jogos az, hogy vissza akarom neki adni mindazt, amit tőle kaptam.
Élveztem, hogy most csak úgy üldögélünk összebújva. Olyan természetes volt. És olyan stresszoldó.* -Te lennél az, akinek soha nem tudnék ártani. *Mosolyogva simogatom meg az arcát. Hogy öljem meg? Még akkor sem tudnám, ha netán szakítanánk. Azt nem tudnám teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy nem verem át, mert sajnos a bogyókkal történt csere, eléggé átverés szagú. De nem hazudtam neki, mert végül is az sem számít ártásnak. Persze ez is csak nézőpont kérdése, ha belegondolok.
Először csak mosolyogtam az orromra tett utalásán, de egyre szélesebben vigyorogtam, amikor megpróbálta kimondania titulusomat. A végén viszont megállíthatatlanul kirobbant belőlem a hangos nevetés. Még hogy tuttifrutti! De kell valljam nagyon mulattatott a dolog.* -Lord Tuttifrutti... *Nagyon sokára tudtam csak abbahagyni a nevetést. Rég szórakoztam ilyen jól valamin. Nem sértődtem meg, sőt!
Nem utasítottam el az ajánlatát, mert farkas éhes voltam. Éppen az albumokat nézegettem, hogy melyik is legyen az első, amikor kopogás hallatszott. Szinte morogva indultam meg az ajtó felé. Szinte feltéptem, annyira dühös lettem.* -Mi van? *A kedvesség minden nyoma hiányzott most belőlem, mert elszúrták az estémet. Roberto elmondta, hogy valami probléma van az egyik házamnál. Az egyik itteni nagymenő úgy gondolta, hogy vicces lenne betörni és rongálni. Tudják a kilétét, meg is fogták, csak rám várnak. Tudtam, hogy nem mondhatom, hogy nem, mert akkor meginog a tekintélyem. Pár percet kértem tőlük.
Nagy levegőt vettem és a táskámat felvéve visszamentem a kanapéhoz.* -Gattino, most el kell mennem. *Kivettem egy tiszta inget a táskából és gyorsan magamra véve elkezdtem gombolni.* -De azt megígérem, hogy ezt még bepótoljuk! *Láttam rajta, hogy elszomorodott. Nagyon is megértem, mert engem az indulat fűtött, hogy el kell most tőle válnom. Lehajoltam hozzá és megcsókoltam. már most sírni tudnék, hogy ma este nem ízlelhetem már ezeket az ajkakat, szinte függője lettem. Olyan ő nekem, mint egy drog.* -Ha nem bánod, ezt itt hagyom, szerintem jó hasznát fogom még venni itt. *Nyugodtan átnézheti a táskámat, nincs benne semmi kompromitáló. Maximum meglepődik, hogy melegítőt hoztam magammal. Még egy csókot adtam neki és indulnom kellett. Úgy mentem a dolgomra, hogy tudtam, hogy ma valakit meg fogok ölni, amiért így félbe lett törve a ma estére szövögetett tervem.*
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Angelle & Franco - váratlan látogatás
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Sammy & Dimitri - Egy váratlan találkozás

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: