Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Share | 
 
Alex & Carrie - Boncterem
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

▪▪ Hozzászólások száma :
12
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 16.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
A Pokol Bugyra

»Vas. Jún. 18, 2017 12:38 am Keletkezett az írás



Eredetileg csak felül vizsgálatra jöttünk be, de ez napokig elszokott húzódni. Főleg, hogy mindenkinek sok a dolga és a fontosabb betegeket előre veszik. Már a harmadik napom töltöm a kórházban egy huzamba. Egy korombelinek ez halál unalmas. Bár sokat kockáztatok, de a nap másik felében, ebéd után úgy döntöttem, hogy ha ki nem is megyek, de kicsit körbesétálom a kórházat. Egy csomó részlegen még nem is voltam. Persze nem vagyok hülye, nyilván nem teszem a lábam a fertőző osztályra, de vannak még olyan helyek, ahova a magamfajta is beteheti a lábát, mégha elvileg tilos is. Szóval komoly körútra indultam a kórházban.
Mindemelett óvatosan járkáltam, nehogy nyakon csípjenek. Ennek fényében, hogy ne ismerjenek fel könnyen - s mert a lenge kórházi ruha alatt nem lehet bugyit viselni - felvettem az utcai ruhám. Ugyan, amit teszek nem bűntény, csupán egy kis izgalom az életemben. S ha ezt mondanám valakinek, még az is ki nevetne, hogy ezt nevezed te izgalomnak. De egyenlőre a kicsivel is beérem.
Szóval beszálltam az egyik kiürült liftbe és végignyomtam az összes szintet, majd mosolyogva álltam meg a szélén lévő korlátnak támaszkodva, ahogy becsukódott az ajtó és elindult a szerkezet. Nehéz volt megállni, hogy, olykor-olykor ne harapjak az alsóajkamba izgalmamban, de figyelnem kell, mert nem veszem észre ha túl erősen harapok rá. Az ilyen kis apróságok némilég rombolják a lelkesedésem és kalandvágyam, de szerencsére a lift időben megáll és nyílik az ajtó. Mondanám, hogy úgy szálltam ki, mint Disney Bella a házikójából, de a szint amire rá látásom nyílt a liftből, nem tűnt valami hű de vidám, izgalmas helynek.
Egy folyosó volt, hosszúú folyosó, minden oldalon ajtókkal sorakozva. De nem ez volt, ami miatt elbizonytalanodtam, hanem hogy a folyosón pihengettek hordágyak, s hát bizony volt amelyiken láthatóan egy ember volt hullazsákba cipzározva. Ha ez még nem elég a furcsa szagok mellett, az egyik lámpa is pislákolt néha. Oké tudom, hogy mind az, ami most a fejemben megfogalmazódik, nem lehetséges, de a horror filmekben sem számítana zombikra vagy őrült kísérletező Mengelékre.
Döntenem azonban gyorsan kellett, a lift ugyanis csengett és az ajtó is megindult két oldalról. Lehet, hogy megbánom és egy zombiharapással többel jutok vissza a világba, de kiugrottam a liftből és a folyosón találtam magam.
Csend volt, mintha nem is járnának erre. Nesze neked izgalom. De nézzük a jó oldalát, itt keresnének utoljára... Legutóbb valami fertőzéstől paranoiás lettem és levetettem magam az emeleti korlátról, szóval ha fel is tűnnik nekik, hogy eltűntem, előbb fent keresnek. Ami így belegondolva talán nem is biztos, hogy olyan jó...
Haladok a folyosón. Kicsit lassan. Kicsit csoszogva, de haladok. S közben nézem az ajtók feliratait. - Boncoló terem?! - döbbentem le, mindezt felkiáltva, mégis halkan. Na de... BONCOLÓ TEREM?! Mi a rákos pite? - Na nem, én ezt nem... - adtam meg magam a menekülési lehetőségnek, és hátra arc, már mentem is a lifthez.
Igen ám, csak hogy a lift is gyanúsan jött le. Én még nem is hívtam, de ő már a gondolataimban olvas. Tudom, nincs mitől félnem, max kapok egy alapos fejmosást, de van az a váratlan adrenalin löket, amit akkor kapsz, mikor már csak néhány másodperced van, és nem hagyja hogy helyesen cselekedj. Mire nyílt az ajtó, én már az egyik hord ágy alatt bújtam a lepedő alatt. Nem tudom miért csinálom ezt. Egyenlőre az jobban lefoglalt, hogy az a valaki kijött a liftből és fütyörészve lépett hozzám. Vagyis heh... nem hozzám... hanem a felettem lévő remélhetőleg nem feltámadó valakihez. Nyugalom Carrie. Ne stresszeld túl, mert problémád lesz a hőmérsékleteddel és szar lenne ha itt kaparnának össze. A fickó megkapta az ágyat és betolta valamelyik ajtón. Nem tudtam kinézni, elég volt kapaszkodni és kussban lenni. Aztán beértünk mert megállt.
Egy ismerős nóta füty verziója, hangos cipő kopogás a padlón, és az ajtó csukódása. Egyedül maradtam... Gondoltam én.
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
26
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 15.

»Vas. Jún. 18, 2017 9:20 am Keletkezett az írás



Mi a legjobb abban hogy nem vagyok igazi igaz doki? Az, hogy én én lehetek. A kezdeti problémák a kinézetem miatt hamar elmúltak. Gondolom úgy voltak vele, hogy aki egész nap halottakat piszkál az nem normális, így nem kell feleslegesen piszkálni.  Szóval senki nem szól a tetoválásaimért, senki nem szól, ha fura zenét hallgatok munka közben. Sőt igazából mindent rám hagynak amíg nem mászok elő a proszektúráról. Gondolom erre van is valami vicces hasonlat odafent a főnökök között. „Amíg elég holttestet dobálsz a zombinak nem mászik elő a barlangból.”
Én pedig mint a legrémisztőbb alak idelent nem is vágyom oda fel. A lenti kollégák pedig ismernek eléggé már ahhoz, hogy túl lássanak a tetoválásomon. Sőt igazából remek vicces helyzetek szoktak ki jönni belőle. Például az a  pár fiatal beteg hordó akiknek az a munkája, hogy a testeket szállítsa rendszeresen hajlonganak előttem, mint egy gonosz nagyúr előtt, mintha ők lennének a testrabló ghouljaim. Most is ez a helyzet. Az irodámban ülök, és elkészítek éppen pár forma nyomtatványt mikor az egyik srác ajtót nyit majd be dugja a fejét. Elváltoztatott gollamos hangon szól hozzám.
- Nagyúúr kéééészen van! A reggelije tálalva… fiiinom szirupos, dzsúszos.  – Szörcsögi a szavakat, én pedig vigyorogva állok fel az asztaltól. Szeretem a srácoknak ezt a morbid tréfáját, így nincs ellenemre, hogy azonnal belemenjek.
- Ó köszönöm hű szolgám, rothadó láb! Mutasd az utat! – Mondom elmélyített hangon és fel állva az asztalomtól felzárkózom mellé. Rögtön be is vezet a boncterembe aminek a közepén ott a kocsi és annak a tetején a halott.
- Mesteeer itt van!! Itt van a finomsááága! Kérem fogyassza jó  étvággyal! Nézze meg milyen friss még a húsa! – Kuncog a a szája szélén egy mosollyal a srác.
-  Ó remek! Milyen friss húúús! A szívét kivágjuk áldozatul a sötét isteneknek és a mélység mérhetetlen véneinek. A májából és a beleiből megolvassuk a jövendőt, az agyából pedig mi lakmározunk, hogy a szelleme a miénket szolgálja mindörökké! – Mondom továbbra is elmélyített hangon. Mire a beteg hordó srác kitörni készülő nevetéssel kiált fel.
- A MESTER BÜSZKE RÁÁÁM! A MESTER BÜSZKE RÁM!  - Harsogja az ajtó felé araszolva.
- Büszke vagyok rád rothadó láb! Ma ezért ebédre eggyel több patkányt és szemgolyót ehetsz meg!
- Szem golyóóóóó …. – hallom még a folyósról vissza szűrődő kiáltását ahogy elhagyja a termet.  Majd nem sokkal később a kirobbanó nevetését is ami innen éppen elég hisztérikusnak hat ahogy távolodik. Az én ajakiam is el hagyja talán egy apró nevetés. Minden esetre örülök, hogy ilyen kollégáim vannak akikkel élvezet a munka. Azonban hirtelen rá jövök valamire.
- Ó rothadó láb! Hogy a nyakad nyúljon meg a kendertől! Maradhattál volna még addig, amíg szerencsétlent át teszem az asztalra. – Mondom, és a kocsit a boncasztal mellé tolva átgurítom a rozsdamentes acél bonc asztalra a pácienst. A komolytalan gondolatokat félre téve nyúlok a halott papírjaiért.
- Lássuk cimbora ki vagy te! – Mondom már normál hangon, és elkezdem át lapozni a kórlapot.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
12
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 16.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
A Pokol Bugyra

»Vas. Jún. 18, 2017 11:55 am Keletkezett az írás



Általában nem hiszek a zombikban, meg tisztában vagyok vele, hogy ahhoz valami nagyon durva dolognak kellene történnie világszerte. Viszont az őrültekben, akik zombiknak hiszik maguk, hiszek. S ezt a most elhangzott tartalmas és nem kevésbé rettegést keltő beszélgetés is alá támasztotta. Két lehetőségem van arra, hogy miképp ússzam meg az esetleges élve boncolást. Az első, hogy kussban maradok és várok, amíg várok, hátha valami csoda folytán elindul az asztal kifele és elkísér egészen a liftig, ahol én majd nyugodtan kimászok, ő integet, én benyomkodom a gombot és elhagyjuk a poklot. A másik eshetőség, hogy összeszedem maradék bátorságom, és mint akit seggbe rúgtak volna, kirepülők az asztal alól és kirontok az ajtón, végig rohanva a folyosón, miközben néha-néha hátra sandítok, ahogy a filmekben is szokás, majd miután elértem a liftet berontok - mert ugye mire odaérnék pont kinyílna - és mielőtt bezáródna, az őrült fazon még bedugná a kezét, de rászorítaná az ajtó, így kénytelen kelletlen kihúzni és hagyni, hogy megmeneküljek.
Őszintén szólva mindkettőben rengeteg az izgalmas rész, de valahogy még nem sikerült elhatároznom magam, hogy meg is mozduljak. És ez fő oka, hogy egyik oldalamon zárva a menekülési lehetőség, ugyanis valaminek neki toltak, ami vélhetőleg elfedte azt a szabad részt. A másik felén pedig - amerre amúgy a szabadságot jelentő ajtó is van - a fickó lehet, mert ahogy a lába hozzá ér a földig érő lepelhez, az mindig megmozdul.
Persze tudom, azt is bele kéne vennem, hogy lehet tök normális pasas, aki viccelődik a kollégáival, hogy ne kegyen depis egy ilyen helyen, de mennyi esélye van egy ilyen lehetőségnek? Maradjunk a reálisabb lehetőségeknél. Vagy egy értelmesebb zombi, vagy egy őrült fickó.
Nem tervezek itt megöregedni, de el kell telnie egy kis időnek, mire egyáltalán magamhoz térek a félelemtől. Ez kb. akkor történik meg, mikor a fickó a "cimbora" adataira vagy tudom is én, mit ért az alatt, hogy "ki vagy te". Persze megnyugtathatnám, hogy hé, végre normális hangon is megszólalt, talán nem is olyan őrült, de az is megfordul a fejembe, hogy talán tudja, hogy itt vagyok és várja, hogy feláldozzam magam, azzal, hogy lebuktatom az álcám. Na jó, előjövök. Vagy mégsem. Na jó, de. Menni fog. Ilyen helyzetben még arra sem gondoltam, hogy a hűvös helyen odafigyeljek a hőmérsékletemre, vagy az izgalomtól a pulzusomra, mielőtt tényleg elpatkolnék.
Na de a lényeg, hogy a szembeni kissé, keskenyebb kijáratott választottam az asztal alól - nem is lenne kellemetlenebb a világon, mint egy őrült lábai közt kimászni... de szerencsére orvosoltuk a helyzetet - és lassan, lehetőleg csendben elkezdtem kibújni a lepel alól, majd mikor a kezeim a padlón támaszkodtak már, megpróbáltam a lábaimmal is kikecmeregne, de ugye itt jönnek be azok a bizonyos törvények, miszerint ha erőt fejtesz ki - netán a lábaddal némi súlyt egy asztal szélén, aminek az alján négy kerék van - az elindul. Így tehát az asztal gondolt egyet és elhagyta szolgálati helyét, míg én hasra vágódtam tőle. Egy pillanatra belegondoltam mennyire gáz, hogy elfeledkeztem dolgokról, de szerencsére hamar tudatosult bennem, hogy egy emberevő, vérengző valami van fölöttem és valahol mellettem, mögöttem. Hála a CIPA-nak a reflexeim nem valami gyorsak, még ilyen téren sem, de azért sikerült felkecmeregnem, ha csak ő nem volt gyorsabb és mondjuk lépett a hátamra és szúrt át valami misztikus lándzsával, vagy ha már kórház akkor egy infúziót tartó rúd izével. Tehát ha sikerült megfordulnom - ami nagy hiba volt, nem is értem minek csináltam... - akkor szemtől szembe nézhettünk farkas szemet. HA a szemébe néztem volna, de valahogy a kinézete valahogy jobban lefoglalta a figyelmem. Mit mondhatnék, számítottam kissé kócos hajra, őrült szemekre, egy-két érthetetlen hegre a szája két szélén, de erre nem. Erre bizony nem. Szóhoz sem jutottam, eleinte... - A...a... horror filmekben m-mindig adnak e-egérutat... - hebegtem.
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
26
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 15.

»Vas. Jún. 18, 2017 5:30 pm Keletkezett az írás



Éppen belemélyedek a kórlap tanulmányozásába, ezért a kezdeti mocorgás nem is vonja magára a figyelmem, csak mikor már gurul a kocsi, és a lány hasra vágódik az asztal mellett. Az első pillanatban nem is tudom melyikünk a döbbentebb. De aztán a szavaira majdnem felnevetek. Most már biztos, hogy ő a döbbentebb. Úgy döntök a helyzet nem hagyható ki. Teátrálisan rémült arcot vágok és egy lépést hátrálok.
- Biztosan? Biztos biztos? Adsz nekem egy kis előnyt mielőtt megölsz? – Mondom az ő hebegő hangját utánozva. – Én még élni akarok! Fiatal vagyok a horror általi halálhoz! Könyörülj rajtam! – Mondom, de eddig bírom és el nevetem magam.
- Nem kell rettegni itt kicsi lány. Nincs itt lent semmi amitől félni kell. Na pattanj fel mielőtt felfázol a hideg kövön! – Nyújtom neki barátságosan a kezem és rá kacsintok. Ha elfogadja a mancsom segítek neki fel állni. Ha nem akkor csak hagyom simán felállni.
- Amúgy ha szereted, a horror filmeket tudnád, hogy csak a szüzek menekülhetnek el a gyilkos elől. Ami jelen pillanatban fel is et egy logikus kérdést. Szűz vagy még? – Kérdem és mélyen a szemébe nézek. Majd elfordulok a lánytól, és sietősen betakarom az acél asztalon fekvő halottat egy fehér lepellel. Bár a modorom morbid, azért a tisztelet kijár a holtaknak. Ennek a kislánynak nincs köze ehhez a halotthoz. Nem méltó az elhunythoz, hogy így látja őt egy fiatal nő. Ahogy egy fiatal nő lelkének sem tesz feltétlen jót a holtak látványa.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
12
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 16.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
A Pokol Bugyra

»Vas. Jún. 18, 2017 6:14 pm Keletkezett az írás



Lélekben felkészültem majdnem mindenre. Majdnem mindenre. De meglepett. Mármint itt most nem feltétlen az őrült kinézetére gondolok, mert amúgy tetkó párti vagyok, de most speciel a megjegyzérére, vagy nem is tudom minek is nevezzem ezt. Szemöldök összehúzva néztem rá, értetlenkedve, nem kicsit összezavarodva. Most aaakkooor ki is a bolond? Oké, az leesett, hogy jót szórakozott rajtam, és vissza is vágnék, ha nem tartanék attól, hogy ő valójában egy hibbant személy. És nem a jó szándékú fazonféle, hanem a pszhichopatábbik. Mondjuk az se lehet százas, aki felveszi. Jó, értem én, hogy a pénz hiány komoly probléma, na de ez. Vagyis ő. Jelenleg abban sem vagyok biztos, hogy emberrel állok e szembe. Nincs? Semmi? Leszámítva a sok hullát, furcsa fém eszközöket, és egy agyon tetovált fickót, akinek nem itt lenne a helyen. Mindenesetre a gesztusa meg lep, s ha nem mosolyogna ilyen barátiasan, biztos feküdtem volna még, de így jobbára elfogadom a segítő kezét és felszedem magam a földről, eztán pedig leporolom magam, bár a padló hideg volt - szerinte - arra már későn reagálnék. Meg nem szeretném, ha hulla porcicái tapadnának rám. - Furcsa vagy. - állapítom meg, már nem olyan tüdő bajos emberként, mint aki ténylegesen az életéért küzd. Nem megbántásból, de tényleg furcsa ember. Kíváncsiságból megérdeklődném, hogy jutott egy híres kórházban álláshoz ilyen... kinézettel, de félek, hogy rosszindulatúnak venné, és hát ezer lehetőséget látok e percben, amivel visszavághatna. Érdekes témái vannak, mégha egy részét én is generáltam. - Ehm attól függ... ha gyilkos vagy, akkor igen. Ha pedig nem, akkor pedig... akkor pedig semmi közöd hozzá. - mosolyogtam rá bájosan. Oké, ez is egy fajta válasz, de én is csak utólag lettem okosabb. - Ha viszont nem gyilkos vagy, kissé ledöbbentő a kérdésed, és okom van feltételezni, hogy veszélyes lehetsz. - állapítom meg, metve a menthetőt. A szemkontaktust nem én végeztem ki, ő pillantott el, hogy letakarja a hullát, ami így ismét felkeltve a figyelmem, némileg nyugtalanít. Mi lesz ha feltámad?! Egyébiránt viszont szép zöldek a szemei. Na nem a letakart pasasnak, hanem a nagyon is élő, fura fazonnak. Furcsa, hogy inkább csak a tetoválásai ennyire szembe tűnnőek. Piercingje alig ha van, és egyéb csonkolást sem látok rajta, ha bár odalent még nem volt alkalmam..khm... Haladjunk. - Miért nem álltál meg egy tetoválásnál? - tettem fel a kérdésem. A tetoválások általában emlékek valakiről vagy egy pillanatról, ami inkább szomorú, mint sem vidám. Az ember megelégszik egy kettővel a karján, hátán, de ez a fickó, mintha a tetoválására is rá tetováltatott volna. Nem vagyok egy pszichomókus, de biztos voltak mély pontjai, ha idáig jutott. Nem udvadiatlanságból, de nehéz nem a tetoválásait stírőlni. Mintha szándékosan egy játék lenne. Próbálok rájönni, hogy az ijesztőségen kívül, mit ábrázolhat a valója. A ruhája nem enged sokat látni - bár a nyakát és amennyi ki látszik a kulcscsontjából - úgy veszem ki, hogy bőven van rajta még tetkó. Az ott egy csótány? És hol a koponya felső része? Talán műtéte volt? - Hogy hívnak? - kérdeztem ha már ilyen jól elcseverészünk. Végre valami, ami némi izgalmat is okoz.
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
26
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 15.

»Kedd Jún. 20, 2017 7:55 pm Keletkezett az írás



Felkuncogok a válasz hallatán. Mindenki szerint furcsa vagyok, de ha valaki elég mélyre ás a személyiségem rétegei alá az már azt mondja szerencsére furcsa vagyok Szóval kuncogok a fura szó hallatán És az utána jövő vádaskodástól is csak kuncogó kedvem van.
- Tudod szerintem a kérdésemmel semmi baj nem volt. Tekintve, hogy nem én vagyok az aki nem idevaló. És az aki egy hulla alól gurult ki. -  A korlapot a halott mellkasára helyezem és fel emelem a két kezem, és idézőjelbe meg mozgatom az ujjaim. – Persze nincs ebben semmi „furcsa”. Vagyis várjunk csak! – Mondom és az álam alá támasztom a tenyerem. Látványos arc mimika játékot be mutatok, mint aki erősen töri a fejét. – Igen nincs baj a kérdéssel. Sok horror filmben a gyilkosok is szüzek. Lásd péntek 13 széria Jason, hallowen széria Michael Myers. Szóval akár gyilkos vagy akár áldozat alapanyag a kérdés jogos. – Kuncogok, nem tudom teljesen komolyan venni ezt a szituációt.  Imádom mikor az emberek le sokkolódnak a látványomtól. A kedvenc ilyen emlékem az mikor egy idős öregasszony mögé be álltam a bevásárló központba, az pedig igazi tengerészgyalogos módjára tigrisugrással menekült át a szomszédos pénztárba. Szerencsére nem volt tömve. Egy pillanatra el is fogott akkor az aggodalom, hogy ez most itt meghal nekem szívrohamban. De végül 20 éveseket megszégyenítő gyorsasággal fizetett és viharzott el. Távozása után nem tudom ki nevetett jobban. Én vagy a pénztáros. Szegény kislány most itt előttem a jelek szerint alaposan le van döbbenve és sokkolva. Elvégre a valóság nem egy horror film. A tetoválásos kérdést figyelmen kívül hagyom. Ez nem olyan, amit csak úgy megosztok bárkivel is. A következő kérdése azonban már inkább kicsit fel mérgesít. Mit képzel magáról kicsoda ő? A nevemet faggatja és közben be sem mutatkozott nekem. Micsoda udvariatlanság. Egyáltalán, mi a fenét keres egy betegek és látogatók előtt tiltott kórházi részlegen?  Nagy levegőt veszek az egyik székhez sétálok, a fenekemre huppanok, és a bokámnál keresztbe téve a lábaim a hátam a támlának vetem.
- Tudod mit? Válaszolok erre a kérdésre amint te is be mutatkozol, és elmagyarázod, mit keresel itt! – Mondom és újra végig mérem a lányt. – Valamint elmondod, miért van beteg azonosító karkötő a csuklódon! Szökésben vagy?
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
12
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 16.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
A Pokol Bugyra

»Kedd Jún. 20, 2017 11:39 pm Keletkezett az írás



Már nyitottam volna a szám, hogy felszólaljak magamért, de bennem akadt a szó, nincs kifogás. Be is csuktam, és szemöldökeim felvonva, előre tekintve picit oldalra biccentettem a fejem. - Most megfogtál... De ha ez mentség, odafent haláli unalmas minden. - tekintettem fel rá ismét oldalra fordítva a fejem, mert azóta a hulla felé fordultam testemmel. Ő meg megint elkezdett bohóckodni, bár már koránt sem olyan ijesztően. Erre már én is elnevettem magam. Most mondjak? Csodálkozzak, hogy kívülről fújja a horror filmeket? - Egyiket sem láttam még, szóval kénytelen vagyok hinni neked. Azonban szeretném azt is hinni, hogyha arra kerülne a sor, a látszat ellenére is előbb lenyomnálak, mint te engem. - mosolyogtam lassan visszatekintve a mozdulatlanra, mert valahogy nehéz nem arra is gondolni, hogy ez valaha élt, most meg... hiányzik belőle valami. Gondoltam az izgalmak végett folytatja munkáját és felvágja a tagot, de nem. A korlap letétele valóban a munka megszakitását jelzi. Sőt! Ami azt illeti a kérdésemre sem felelt, hanem kényelmesen lehuppant az egyik székére. Így már nekem sincs sok bátorságom a halott bácsi mellett ácsingózni, szóval jobbára az egyik pultra huppanok fel, nem túl messze tőle. Érthető, hogy választ vár, bár nem találom fernek. Végül sóhajtok egyet beadva a derekam. - Carrie vagyok. - mutatkozom be, de rá kell jönnöm, hogy a következő kérdésére nem is tudnék egyszerű választ adni, ami ne adna okot az aggodalomra. De ő helyettem is megteszi. - Nem! - vágom rá, már ami a szökést illeti. - Csak unatkoztam.. és kíváncsi voltam idelent mi a helyzet... Odafent dögunalom van. Kivizsgálásra jöttem, de minden mozdulatom figyelve van, hogy vigyázni tudjanak rám. Ám hála égnek, a nővéreknél is létezik ebéd szünet. Szóval ellógtam. Hmm... így belegondolva valóban szökevény vagyok. De te olyannak tűnsz, aki megérti és nem küldene vissza. Odáig már egyedül meg nem mertem elszánni magam, hogy kimenjek, ahhoz még én sem érzem magam elég merésznek. - ráztam meg a fejem. S bár nem szívesen beszélek a betegségről, de jobb dolgom úgysem volt, ha csak nem allt le kötekedni velem, hogy már pedig takarodjak fel. - Veleszületett szenzoros és autonóm neuropátiám van. Röviden CIPA. Nem érzem a fájdalmat, se a nagyon hideget, se a tűz forrót. És még van néhány mellékes dolog, ami miatt belém nevelték, hogy féljek a túlzott szabadságtól. Mondanom sem kell, azóta is lázadókorszakomban rekedtem. - sóhajtottam egy mélyet, mert így belegondolva rengeteg mindenből kimaradok és ez kurvára nem fer.
A padlóról lassan elnéztem a letakart bácsi felé. - Hova kerülnek, ha már... khm... végeztél velük? - kérdeztem csakúgy. Meg érdekelt is. És mert az előző téma is kissé nyomasztó volt. Persze ha ezek után sem mondja el a nevét, kénytelen leszek magamtól rájönni, mondjuk feltúrva a szekrényeit.
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
26
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 15.

»Szer. Jún. 21, 2017 6:39 pm Keletkezett az írás



Összehúzott szemmel hallgatom a válaszát. De nem rosszallásból. Hanem azért mert próbálom felidézni magamban a betegségét. Sokat segít abban, hogy önként elmondja mit is jelent ez. Elvégre ez nem az a tipikus betegség amivel gyakran találkozni lehet.
- Örvendek Carrie! Tudtad, hogy van ilyen horror film? Mármint ezzel a címmel? – Kérdem tőle meg enyhülve és újra mosolyogva. – Az én nevem Alexander Black. A címeket nem teszem hozzá. Elég annyi, hogy itt lent én vagyok az úr. Nem bánom kislány. Maradhatsz, de most azért szólok valakinek, hogy ott fenn ne kapjanak szívrohamot addig amíg meglesznek az eredményeid. – Mondom és a el lökve magam székestől a fal melletti telefonhoz gurulok. Felemelem és a memóriából hívom a kórház biztonságiakat.
- Itt az alvilág ura beszél….. nem nem, az a másik. Fogadjunk maga még új itt! – Mondom a telefon kagylóba. – Látom gyorsabb lesz ha be mutatkozom. Dr. Black vagyok a proszektúráról. Kb másfél óra múlva egy kétségbe esett nővér fogja magukat hívni, azzal hogy eltűnt az egyik betegük. Értesítse őt, hogy a páciens hozzám került. Itt meg találják. … igen Doktor Black hullaház. Vissz halll! – Köszönök el a biztonságitól, és lerakom a kagylót.
- Van rá egy 10-esem, hogy azt hiszik meg patkoltál és ide kerültél! - vigyorgok vidáman. A következő kérdésére mielőtt válaszolnék kicsit tanulmányozom a lány vonásait.
- Nos kedves C ez kicsit bonyolult. – Mondom és el lökve magam a székkel mellé gurulok a pulthoz. Meg fogom a kezeit, és a tenyerét magam felé fordítva tanulmányozni kezdem a mancsát.
- A dolog több mindentől függ. Vannak egyértelmű törvényi előírások persze. De ez nem jelenti mindig azt, hogy bizony erre nem történnek fura dolgok. A szabályozás szerint ha súlyosan fertőző az elhunyt akkor a karantén előírások a mérvadók. Vagyis el leszel hamvasztva, mint egy ott felejtett hamburger hús. Ilyen azonban csak ritkán van. A vendégeim általában még pár napra a hűtő részlegre kerülnek, szépen be fektetve egy tepsibe. Ezek után vagy kiadásra kerülnek a rokonságnak, akik a saját hitük szerinti végső tiszteletadásban részesítik. Van olyan, akinek a teste az egyetemre kerül mert fel ajánlotta a tudománynak. És persze ha egy magányos hontalan az illető a város költségén hamvasztják, és egy köztemetőbe kerül. Ha rendőrségi ügyben fontos akár hónapokig is lehet tárolni a holtat. – Mondom miközben az ujjaim végig simogatják a tenyerét, alaposan feltérképezve az izmokat a csontozatot és a bőrét. Érdekesnek találom, hogy mennyi apró vágás nyom és horzsolás nyom borítja ezt a törékeny kacsót.
- Ha meghalsz ebben a kórházban, akkor találkozni fogsz velem. Vagy valamelyik munkatársammal. – Mondom és már a csuklóját vizsgálom és az alkarját. Törések és vágások nyomát kutatom. – Majdnem ugyan ezt fogom veled tenni. Csak akkor már nem lesz a testedben élet. – Mondom és el engedem a kezét egy kicsit hátrébb gurulok a székemmel. Majd a szemébe nézek. - Ha szereted az akasztófa humort akkor mondhatom neked úgy is, hogy.: Szia! Én leszek az utolsó pasi aki meztelen fog téged látni! – Mondom és vetek egy pillantást a letakart holttest felé.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
12
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 16.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
A Pokol Bugyra

»Szer. Jún. 21, 2017 9:30 pm Keletkezett az írás



Most, hogy tudom, nincs mitől félnem igazán, egész jó a társasága is. Persze még mindig furcsának találom, valahogy nem illik ide, de talán a furcsaságának köszönhetem, hogy még mindig itt vagyok és nem küldtek utánam egy hadsereget. Ezúttal pedig mosolyogva bólintottam egy nagyot a kérdésre. - Igen, szerencsére a könyvet szoktam olvasni és szeretem is Stephen Kinget. Szép is volna, ha az a Carrie lennék. Akkor volna mivel szórakoznom, de ííígy... - forgattam szemeim, na nem önsajnálatból, de lássuk be, ha bele lehet halni az unalomba, bizony-bizony közel állok hozzá. Vagyis álltam, mert most, hogy itt töltöm az időm, nem volt alkalmam unatkozni. - Nagyon örvendek Alexander. - mosolyogtam, mielőtt folytatta volna, majd érdeklődve hallgattam tovább, hogy ő milyen témát vet fel. Téma helyett azonban inkább a szívrohamot szándékozta rám hozni. - Mi? Ne! Ne csináld! Idefognak jönni! Nem akarok felmenni! Még napokig tartanak a vizsgálatok, nem kell hova sietni! Aleeex, hallassz??? - kapálóztam a pulton felé, de azt hiszem túlságosan is elfoglalta a beszélgetés. Mire letette, már feladtam és felnéztem a fehér plafonra. Remek... - Remélem, hogy azt hiszik halott vagyok. De legyen, tartom. - pillantottam vissza rá elszántan s elmosolyodva. Ha poénkodott is, hát most maga issza meg a levét, én meg gazdagabb leszek 10 dollárral.
C? Most már rövidít is? És ennyire? Mondanám, hogy ez nem rá vall, de őszintén szólva, alig ismerem még. Ám a válasza érdekel, nagyon is, így kíváncsian, összekulcsolt bokával figyelem, ahogy közelebb gurul és megfogja a kezeim. Mondjuk azt nem tudom, hogy hogyan is jön ez az esti meséhez, de így még ijesztőbbnek hat az egész, ahogy hallgatom. S ahogy hallgatom... több dologra is rájövök. Egy, hogy valójában ez egy igen intim dolog így belegondolva, mert hát... juj, igaza van, ő pucér embereket tapizik, vagdos meg ki tudja. A másik, hogy ahhoz képest, milyen furcsának hat az itt léte, igen komolyan és szépen fogalmazza meg, miről is szól az itteni munka egy része. A harmadik pedig, amit inkább csak feltételezek, hogy szereti amit csinál. Vicces volt, de mégis sokat tudtam meg a halál utáni itt létről. - Hónapokig? Ez undorító! És nem szoktál félni, hogy egy nap feltámadnak és... mondjuk rájönnek, hogy te nem is tartozol közéjük? - érdeklődtem meg, ügyelve arra, hogyha hintáztatom is a lábikóim, akkor se rúgjam meg. Közben persze figyeltem, hogy mire készül a kezeimmel, mert köszönöm szépen még szükségem van rájuk. De csak meg moleszterálta őket, ami még pont belefér. A fájdalmat nem érzem, a kellemes, kissé csikis érzés viszont elért, szóval arra ha alig is, de reagált a kéz fejem, ahogy szokás. - Többen vagytok? - kérdeztem hirtelen, ahogy megemlítette a munkatársakat és el is sandítottam egy pillanatra az ajtó felé, mert már jó néhány perce itt vagyunk, de még nem jöttek be hozzá segédkezni. - Mit keresel? Még fut a vér az ereimben... - jegyeztem meg még a válasza előtt mosolyogva. - Oh, azt élveznéd, mi? - vigyorodtam el. - De ne is álmodj róla. Kétlem, hogy felboncoltatnának a szüleim. Ha meghalok, az a betegségem miatt lesz, ergo fölös lenne egy csúnya vágás a felsőtestemen. Apropó boncolás! Te szoktál... olyanokat csinálni... velük? Mármint... a halottakkal... Tudod... - utalgattam rá még mindig vigyorogva, de hát kérem szépen ez természetes érdeklődés természetellenes dolgok iránt. - Szóvaal szoktál szexelni velük? Csak úgy kérdem... - vonogattam a vállam, mintha annyira nem is izgatna a kérdés, hol ott, azért na...
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
26
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 15.

»Szomb. Jún. 24, 2017 12:00 pm Keletkezett az írás



Szép sorjában végig gondolom a kérdéseit. amiket nekem szegez, van amelyiken mosolyoghatnék van, van amelyiken meg nem tudom eldönteni megsértődjek-e vagy nevessek. A kérdései a maga módján mégis lefedik azt amit az átlag ember gondol vagy hisz rólam és a munkámról.
- Nem undorító. A hűtőben ugyan olyanok az emberek 30 nap után is mint amikor be tették őket. – Kezdem a válaszadást a hűtős kérdéssel. – Valamint HA véletlen feltámadnának a holtak biztos vagyok benne, hogy a tetoválásom egy pillanatra sem tévesztené meg őket. De a zombiság a leg tudománytalanabb marhaság amit az emberiség kitalált azóta, hogy az érvágással gyógyítani lehet. Persze ha hiszel a mágiában az a te dolgod. Én nem fogok veled vitatkozni arról, hogy Jézus három nap után vajon fel tudna-e támadni. Viszont mivel a holtakat egy pillanatra sem téveszteném meg gondolom, pont úgy viselkednék, mint mindenki más. Sikoltoznék, mikor széttépnek. – Mondom, és meg pördülök a széken, mielőtt folytatnám a vállaszadást. Mikor meg állok a szemébe nézek. – Kedves, ez egy nagy kórház egy világ városban. Persze, hogy vannak kollégák akik szintén boncolnak. Nem csak ez az egy terem van erre a célra. Naponta sokkal többen halnak meg mint gondolnád, nem lennék elég egymagam erre a munkára. – Mondom és fel állva a székről nagyot nyújtózom. Majd nyugis lépésekkel meg indulok a lány és pult felé. Amikor elé érek meg fogom a térdeit és szét nyitva őket be állok a lába közé közvetlen a pulthoz. Utána pedig meg támaszkodom a teste mellett két oldalt a pulton. – Tudod kedves Carrie ez egy olyan kihívó kérdés volt, hogy azt kell hinnem te akarsz tőlem valamit. Mintha vágynál rá, hogy azt tegyem veled. Már már felhívás keringőre. – Mondom neki halkan. – Szoktam-e holtakkal szexelni? Nem, istenem dehogy is, hiszen ők holtak! Én pedig az olyan forró kis csajszikat szeretem, akik élettel telin vonaglanak alattam a kéjtől. – Mondom neki egész közel hajolva az ajkaihoz, mintha meg akarnám őt csókolni. De a következő pillanatban határozottan el lépek tőle, és vissza sétálok a székemhez.
- A kérdésed kifejezetten sértő volt! Hogy megértsd, mennyire én teszek fel neked hasonlót. Jössz velem most azonnal dugni?
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
12
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 16.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
A Pokol Bugyra

»Szomb. Jún. 24, 2017 3:54 pm Keletkezett az írás



Felvont szemöldökökkel hallgatom a válaszait, főleg a zombis témánál. - Hű, pedig biztos voltam benne, hogy te hiszel az ilyen szeánszokban meg ilyenekben... Elvégre napi szinten boncolsz és biztos látsz érdekes dolgokat... vannak..khm.. tetoválásaid... meg minden. - vonogattam a vállam és közben azon töprengtem, hogy ez egy 10-es skálán mennyire hallatszott ítélkezőnek, mert nem annak szántam...csak...csak és kész. De tetszik az őszintesége, hogy ő is belátja, ha valakit jóízűen majszolnak, az nem fog nyilván boldogan kacarászni. Mondjuk én biztos tagadnám a nyilvánvalót. De nem a fájdalom miatt sikoltoznék - mert ugye ami nincs... - hanem mert rohadtul félnék... - Ez elég szomorúan hangzik... - biggyesztem le a szám, bár annyira nem érdekel. - Mármint, hogy ilyen sokan kerülnek ide napi szinten. De hé... én azt hittem, hogy te itt laksz...mármint... vagy van egy koporsó valahol valamelyik teremben, vagy esetleg te is a hidegben szeretsz szundítani... - böktem el hüvelyk ujjammal a hűtő felé, de aztán elmosolyodtam, mielőtt engem vágna be oda. - Vicceltem... Ezért nem jár a keksz, tudom, tudom... - sóhajtottam tovább lóbálva a lábam. Mikor már a sokadik lépésénél feltűnik nekem, hogy idejön, kihúzom magam és úgy figyelem. Az emberek kiszámíthatatlanok, szóval sosem árt résen lenni. Gyanakodva figyelem, mikor megmozdulnak kezei, és összevonom szemöldökeim, mikor hozzám ér. Fel is kapom rá a fejem. Nem kérdezem meg, de arcomra van írva, hogy bár a dolog kényelmetlen, nem félek, viszont érdekelne mi jár a fejében. Kicsit hátrébb dőlve fürkésztem a tekintetét. Aztán vágtam egy nem tetszetős grimaszt. - Tee...te most egy hullához hasonlítottál? - kérdeztem meg találgatva. - Ha egy férfi kérdezte volna, akkor is így reagálnál rá? Ne mond, hogy eddig csak én kérdeztem rá... - döbbentem le picikét, mert ezt nem akarom elhinni. Ha az utcán találkozom vele és nem tudom, hogy boncol, akkor is tippelnék rá, hogy ilyesmiket csinál. - Hát van, akit nem zavar... - vontam vállat, mintha legalábbis valami természetes dologról beszélnénk. Mikor közelebb s közelebb hajolt, én nagy szemekkel bámultam rá, és amennyire tudtam hátrébb húztam a fejem. - Oké... hiszek neked, Alex... - suttogom vissza, és néhány megszeppent pislogás után, bátorkodom a mutatóujjammal távolabb nyomni a mellkasánál. Aztán a veszélyes szitu alább hagyott, ahogy visszacsüccsent a székére, én pedig ismét megtámaszkodhattam a pult szélébe kapaszkodva, előre görnyedve. - Nem értem... Mármint... ezen mi okom lenne megsértődni...? Bármit is válaszolok, annyiban maradna a dolog. Viszont ha kicsempészel és elmegyünk keresni valami nappal is nyitva lévő szórakozóhelyre, akkor megengedem, hogy megfogd a kezem... - húzogattam a szemöldököm. - Vagy parázós vagy? Mert akkor persze megértem, hogy félsz egy kis kalandtól... - pillantok el sóhajtva egyet, és bár lehet ez nagyon átlátszó trükk, de hátha sikerül rávennem.
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
26
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 15.

»Szomb. Jún. 24, 2017 10:11 pm Keletkezett az írás



- Emlékszel még a nem is olyan régi kérdésedre? – Kérdezem, és félre hajtom a fejem a vállamra úgy figyelem a lányt. – Azt kérdezted lefekszem-e a pácienseimmel. Vagyis nem pont így, kérdezted, de ez volt a lényege. Nem akarok hazudni, van is erről valahol egy kórházi szabályzat. A beteg doktor intim viszonyról szövegelnek benne. Az én szakterületemen persze alapban, morálisan, vallásilag, törvényileg, orvosilag és persze mindenféle elképzelhető módon is tiltott a dolog. A legvégső tabu. Naaaa mármost mindjárt megérted miért kérdeztem emlékszel –e a nem is olyan régi kérdésedre. Te kórházi beteg vagy, én pedig kórházi alkalmazott. – Mosolyodok rá. – Tudod, nem vagyok félős. A te szavaiddal élve parázós. Ezt szerintem elég jól bizonyítja, hogy belefogtam egy teljes test tetoválásba. De tudod mi nem vagyok még? Hülye. Van egy remek állásom, remek fizetéssel, megfelelő mennyiségű szabad idővel. Nem fogom ezt kockáztatni egy „meg foghatod” a kezemért. Érzed? Nincs egyensúlyba a mérleg két nyelve. Egyik tányérba a munka nélküliség, a másikban egy talán szex egy talán már nagykorú csajjal akit 10 perce ismerek. – Mutatom fel emelve a két tenyerem. és úgy csinálok mintha mérlegelnék. Majd gonoszan elvigyorodok. – De kalandot persze tudok neked ajánlani. Rengeteget. Már csak az a kérdés te milyen életet választasz. Ajánlanám a tetoválást, de mivel neked nem fáj, nincs valódi érzelmi kötődésed a tintához a bőr alatt. Csak hallgatnád ahogy a tű kopog a csontodon, vagy bizsergetné a bőröd. Eltudnálak vinni, ketrecharcos meccsekre, női iszap birkózásra, kínai szerencsejáték lebujokba. Szóval utat tudok neked mutatni ezekre a helyekre. Mehetsz egyedül. Vagy megvárod amíg végzek a munkával mára és jössz velem barangolni. Sydney nagy város.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
12
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 16.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
A Pokol Bugyra

»Vas. Jún. 25, 2017 1:14 am Keletkezett az írás



A kellemetlen pillanatok ellenére is úgy érzem, hogy nincsen menekülhetnékem. Ez lehet azért is, mert tudom odafent mi vár rám, illetve azért, mert nincs benne félelem iránta. Oké, az előzőket leszámítva. A külső nem ijeszt meg, fájdalmat pedig max lelkit okozhat, de ahhoz meg nem ismer elég jól. Így a negatívumokat kiaknázva, csak pozitív vagy semleges reakciók érhetnek. Ezért pedig érdemes kockáztatni és a szívbajt hozni másokra, hogy leszöktem. Felváltva, lassan lóbálva lábaim, hol néha rá, hol néha a fehér padlót, hol pedig a letakart fickót figyelve hallgatom. Érdekes, hogy mennyire szemelőtt tartja a törvényt és a kórházi szabályzatot, pedig nem olyannak tűnik, mint aki ne lázadozna születése óta. Ezen kicsit el is mosolyodok, de csak halványan, s csak addig, míg mondjuk a padlóval szemezek, nehogy lelkére vegye, bár nem olyannak ismertem eddig, mint, akit könnyen meg lehet sérteni. - Szerintem a fájdalom eltűrése és a bátorság közt azért van némi különbség. A bátorsághoz nem mindig jár a fájdalom, de a fájdalomhoz olykor bátorság kell. Olykor. - ismétlem a végét, mielőtt ő emelné ki. Mondjuk ki vagyok én, hogy a fájdalomról beszéljek, hol ott azt sem tudom milyen is az. De éppen talán én vagyok rá a jó példa, hogy e nélkül is lehet valaki bátor. Viszont az elméletén újfent elmosolyodom. - Lehet, hogy perverz vagyok néha, de most tényleg nem a szexre utaltam. - somolyogtam, de miután huncut mosolyom fokozotabbá vált, bólintottam egyet rá nézve. - De igen, vágom. És valahol az indokaid is érthetőek. Ilyesmit max egy megfontolatlan, de belevaló csávó csinálna. - haraptam be alsó ajkam, de na jó, feladom, ilyesmivel nem szép dolog játszani. Mégis csak a pénzről van szó. Előre hajolva, könyökeim a lábaimra támasztom, tenyereimbe pedig az állam és úgy hallgatom. Ám az ajánlatára felkapom a fejem. Így hirtelenjébe egyik ötlet sem tűnik a saját stílusomnak, ám a kalandok nem is kategorizálhatóak, ha az ember haldoklik az unalomban. - Megbeszéltük! - mosolyodtam el ismét lelkesen, már érezve a város zavaros illatát és az említettek zaját. - Kb. mikor végzel? - csúsztam le a pultról és leellenőriztem, hogy nem e ültem-e bele valamibe. Nincs is kellemetlenebb, mikor egy szike áll ki a hátamból vagy combomból, míg én vígan sétálok a kórház folyosóján.
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
26
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 15.

»Vas. Jún. 25, 2017 11:25 am Keletkezett az írás



- Nem baj ha perverz vagy néha. Szeretem a perverz csajokat. – Vigyorgok rá, hiszen ez az igazság. A kedves aranyos lányokkal is jó az élet szexuális oldala, de igazán vad dolgokat csak a perverz csajokkal lehet csinálni.
. Délután négyig tat a munkaidőm. Utána viszont azt csinálok, amit akarok. Szerencsére az én szakterületemen a páciensek várhatnak reggelig. Persze már előfordult így is, hogy egy egy rendörségi ügy miatt bent kellett maradnom estére is. De ez a ritkaság. – Mondom, és figyelem ahogy a lány ellenőrzi magát. Tetszik a dolog. Nagyon logikus, és talpra esett.
- Milyen gyakran ellenőrződ, hogy érte-e a testedet valamilyen sérülés? És szoktál magaddal hordani elsősegély dobozt arra az esetre ha elvágod magad de későn veszed észre? – Kérdezem szakmai kíváncsisággal a hangomban. – Meg engeded hogy fehérneműre vetkőztesselek, és meg vizsgálhassam a tested? – Ezután a kérdés után rá kacsintok. – Ha igen este elviszlek egy fétis klubba.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
12
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 16.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
A Pokol Bugyra

»Vas. Jún. 25, 2017 12:46 pm Keletkezett az írás



Hát persze, hogy szereti őket, minden fiatal - és manapság már az idősebb korosztály is - szereti a perverz csajokat. A perverztelenek uncsik. Ellenben fordítva a lányok többsége már inkább a visszafogottabb pasikat kergetik. Ki érti ezt?
Igazából nem terveztem kimenni innen, még a végén tényleg rajta kapnak, ha bár ígyis be lettem árulva. De mikor közli, hogy megesnek néha "ritkaságok" is...
Miért érzem úgy, hogy a mai nap balszerencsénkre tele lesz ritkaságokkal? - vágtam kissé fancsali képet, mert nem hiszek ugyan az ilyen dolgokban, de ha valami elronthatja a napunk, az általában el is rontja.
Mindegy... Azért itt maradok, ha nem baj. Mert ha felmegyek, tutira ágyhoz szíjaznak és akkor nekem csak a fantáziálás marad. Vagy baj? - pillantottam rá, de addigra már lemásztam a pultról és leellenőriztem, hogy nem, nem ültem bele semmi éles vagy szúró eszközbe. A karcolásokat is megúsztam. A kezeim is épek, szóval nyugalom. A kérdésre elpillantok rá.
Gyakran, de csak akkor ha csináltam is valamit, ami miatt oka lehet az ellenőrzésnek. Mondjuk alvás, fürdés, evés, futás, botlás meg ilyenek. Hát így belegondolva folyamatosan. Elég betegesnek tűnik, tudom, nekem se jön be, de ha nem teszem és nem veszek észre valamit időben, belehalhatok, amit egyenlőre még nem szeretnék. - motyogtam a végét elpillantva, halkabban, mert azt hiszem ez érthető. A másik kérdesére csak szórakozottan rá mosolyogtam.
Utoljára 4 évvel ezelőtt járhattam bárhova is egy magam. A 8. alkalommal, a harcművészeti órán orrba vágtak és véreztem. A kérlelésem ellenére felhívták a szüleim akik persze nem is tudtak a szakkörről és a kórházba menet a mentőautóban közölték, hogy soha többé nem mehetek egyedül vagy haverokkal sehova. Csak velük. Szóval anyámnál az elsősegély doboz, apámnál pedig az összes kórház, összes jó orvos telefonszáma. És egy kis orr vérzésen kívül kutya bajom se volt, de persze ez senkit sem érdekelt. - sóhajtottam, mert valahol mindig megértem az aggodalmukat, de lássuk be, ez így nem élet. Nem járhatok bulizni, mert a tömegben hőgutát kaphatok, a fertőzésekről nem is beszélve. Nem mehetek úszni, mert ha a testem kihűl, én nem veszem észre ha elkékül a szám. És stb.
A kérdesére azonban olyan "wtf" fejet vágtam hirtelen, s eleinte nem is nagyon tudtam szóhoz jutni. Na nem azért, mert... nem vagyok szégyenlős, de azért ez na. Viszont érdekelne mi az a fétis klubb. Mondjuk ez is elég perverzen hangzik.
De nem fogsz felvágni meg ilyenek... ugye? - vontam össze a szemöldökeim, mert hát na... szerintem kinézhető belőle, mondván "úgy sem érzem...".
Ha elmondod milyen az a klubb, amiről beszéltél, akkor oké. Na nem mintha vonakodnék tőle, csak azért jobb felkészülni mire számítsak. - nézek rá érdeklődően. Jó lenne ha minden hova eljutnánk ma este, már megérné a fertőzéseket és sérüléseket, napokig talán nem is agyalnék a halálos unalmon.
Amennyiben elmondta - és remélem, hogy nem füllentet - akkor hagytam neki, vagy magamtól is levettem a ruhákat. Ha viszont tartózkodott az információ megosztásáról - ami hülyeség lenne - akkor én sem mentem bele a kérésébe.
Ha el is jutottunk a vizsgálatig, nem tudom mi lehet olyan különös, hogy azt meg kelljen nézni. Mármint ez az egész betegség, nem a külsőmre hat. A csonttöréseket meg nem hiszem, hogy látja vagy ilyesmi. Persze hálás vagyok, hogy ő is biztosra megy, nehogy kiderüljön, hogy nem vettem észre egy a hátamból kiálló csontfűrészt vagy ilyesmi. A régi hegek sem újdonságok, a tűk nyomai is pár naposak a vérvizsgálatok miatt. Max a lázadó korszakomból hátra maradt diónyi nagyságú kis unikornis nem megszokott, de mivel az meg olyan helyen van hátul a hátsóm egyik felén, amit a francia takar, nem aggódom, hogy esetleg felmerül a titok tetkó téma. És azóta meg is bántam a döntésem. Na nem a cuki unikornis miatt, hanem mert annyira sutyiba próbáltam kiszúrni a szüleimmel, hogy olyan helyre mentem, ahol nincsenek túlzott kikötések. A tű meg használt volt...
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
26
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 15.

»Kedd Jún. 27, 2017 5:35 pm Keletkezett az írás



Érdeklődve hallgatom a beszámolóját, hogyan és miért tart mindig önvizsgálatot. A kérdésére csak meg vonom a vállam.
- Engem nem zavar ha maradsz. A halottakat még annyira sem zavarja. Ha téged nem zabvarunk mi akkor maradj nyugodtan. Barátkozz a hellyel. – A kérdésére, hogy mit is takar a fétis klub ravaszkásan elmosolyodok.
- Igazából sokkal több ilyen intézmény van a városban, mint gondolnád. Van ahol az egyneműek találkoznak és kéjelegnek, van ahol furry-k és persze vannak nagyon kemény BDSM klubok is. Igazából mióta a szürke ötven árnyalata ki jött már senki nem nézi rossz szemmel ezt a fajta viselkedést vagy szórakozást. De én úgy terveztem egy táncos helyre viszlek el ahol a vendégek latex vagy merész bőr ruhákban virítanak. Nem annyira fülledt erotikus és swinger party jellegű de jó kis hely. Persze itt ott meg villan egy egy fenék, mell vagy éppen pénisz. De nem kell komolyan venni a dolgot. – Mondom, és rá kacsintok. – Nyugi nem váglak fel csak ha már nem lélegzel. Hmm ez kissé kéjgyilkososan hangzott de nem kell félned. – Mondom és megvárom amíg fehérneműre vetkőzik. Utána neki fogok a vizsgálatoknak. – Tudod, mint halottkém érdekel a tested. Elképesztő, hogy igazi fájdalom nélküli vagy. Pont ezért nekem különleges. Lehetőséget adsz nekem, hogy legyen viszonyítási alapom. – Mondom miközben a kezemmel végig futok a bőrén, és próbálok felfedezni minden régi vágást sebhelyet sérülést. – Mondom mire gondolok. Akarva akaratlan mivel sosem érzel fájdalmat több sérülést gyűjtesz össze elvileg. Látni akarom ez milyen. Így ha véletlen találkozok egy a tiédhez hasonló testtel a munkában számításba vehetem a te betegségedet is. Sőt kénytelen leszek. Hiszen ez genetikai betegség. Vagyis az hogy neked van azt jelenti, hogy a városban mások is rendelkezhetnek hozzád hasonló génállománnyal. Vagyis százalékosan nagyobb eséllyel találkozhatok hozzád hasonlóval munka közben.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
12
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 16.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
A Pokol Bugyra

»Kedd Jún. 27, 2017 9:36 pm Keletkezett az írás



Na, hát annak kifejezetten örülök, hogy a hullákat sem zavarja az itt létem. Viccelek. De az tényleg mindenképp pozitív, hogy nem jelentek problémát az itt tartózkodásommal. Inkább megvárom míg lejönnek ide értem és fülön csípve cibálnak vissza, mint sem, hogy magam adjam meg magam nekik és talán tényleg leszíjazva tartanának ott, aztán viszlát jó móka... - Jó, majd lepacsizok a hullákkal... - mosolyodok el, de ezt is csak béna viccnek szánva.
Ami pedig a kíváncsiságom illeti, nem hagy alább, és tényleg érdeklődő fejjel hallgattam, bár be kell valljam - persze csak gondolatban és magamnak - nem sokat értettem abból amit mondott, de a sok idegen szó hallatán totál úgy érzem, hogy ezek menő helyek, titkosak, és sose keresne ott senki. Arról nem is beszélve, hogy megfordul a fejemben, hogy ez amolyan Disneyland csak felnőtteknek. Jó azért voltak számomra is érthető dolgok, pont ezért mondom, hogy ez bizonyára nem kicsiknek való. Mindenesetre ez sem taszít el. 20 évesen - még ha legtöbbje ismeretlen is számomra - nem rémiszt el. Az is szemet szúr, hogy ez már a második kacsintása, ami most vagy valami félreérthető jel, vagy át akar verni. Mit mondhatnék, az ilyenek kiderítésében sosem voltam jó... - Úgy tűnt, mint aki beijedt volna...? - mosolyodtam el fölényesen. - 20 vagyok... s lehet hogy sok dolog kimaradt az életemből, de azért érted... az alapokig én is eljutottam... - vigyorodtam el, de szándékosan nem neveztem meg semmit sem a nevén.
Kicsit? Ha cuki szőke hajad lenne, és kék szemeid, akkor mondanám, hogy "kicsit". Így viszont kezdek attól tartani, hogy te tényleg valami zombi készítő vagy... És a legújabb kreálmányodhoz kellennek "alkatrészek". - nyújtottam ki a nyelvem rá, nehéz megállni, hogy ilyen elszólásoknál ne pimaszkodjak. Nem akarom piszkálni meg ilyenek, de ezek annyira adják magukat. De mivel tartotta a szavát, én is így teszek és hamar ledobálom a ruháim. - A hibámért az agyam a felelős, nem a testem külső része... - szólaltam meg mikor a fájdalom mentességemről volt szó. De hamar tisztázta a dolgot a továbbiakban. - A génes elméleteddel egyet kel értenem, bár tudtommal ez egy nagyon ritka dolog. De a betegséget úgyis megtudod állapítani, ha megnézed az adatait... Ha csak nem egy kisbabáról van szó, aki nem jelezte a szüleinek és orvosainak, hogy fáj a hasa. De az agyi vizsgálatokból, akkor is kiderülne, nem? - kérdeztem csípőre tett kézzel, az érintésektől pedig akaratlan is libabőrrel reagált a bőröm. De ez sem a fájdalmat jelzi, így ezeket képes vagyok megérezni. - Miért pont csontváz? - böktem finoman a fejére mutató ujjammal, már ha éppen lejjebb volt nálam és elértem. Ha nem, akkor nem piszkeráltam csak megkérdeztem. - És mindenhol tetováltattad már magad?
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
26
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 15.

»Szomb. Júl. 01, 2017 9:50 am Keletkezett az írás



Szép lassan azért végig érek a vizsgálattal. Számba veszem a vágásait az elhalványult hegeit.
- Nyugalom kedves. Ha rendes kéjgyilkos lennék pont akkor néznék ki átlagosan. A tanulmányok is ki mutatták, hogy a sorozat gyilkosokról soha senki nem gondolta volna, hogy azok. Csendes szomszédok voltak, akik nem zavartak senkit, és senkinek nem volt rájuk rossz szava. Az ismerőseik mindig meg döbbenek, hogy a békés természetű ember álarca mögött milyen szörnyeteg lapul. - Vigyorgok. – Nálam szerintem pont fordítva van nem? Egy szörnyeteg arca mögött egy rendes békés ember. De ha kívánság listára teszed, akkor a végén még lehet szó egy kéjgyilkosságról. – Mondom és tenyerem végig simít az oldalán. Erről viszont eszembe jut valami, ami kíváncsivá tesz, és úgy döntök mindjárt le is tesztelem csak előbb válaszolok a kérdéseire, hogy gyanútlanul és váratlanul érje őt a gaztettem.
- Nem minden elhunyttal érkezik kórtörténet. Van amelyikkel csak egy kés vagy egy vas darab érkezik a nyakba ékelődve. Vagy még az sem. Se név, se cím. Csak egy kérés hogy a patológia derítsen ki róla annyit amennyit csak lehet. Gondold el kedves. Ki mész a strandra. Nincs rajtad csak a bikini, és az a nagy darab szörfös srác akivel már tíz perce csókolózol. Közben persze elvérzel, mert nem veszed észre, hogy egy rája tövis állt az egyik artériádba mikor a homokra vetetted magad. A srác megijed elszalad, te meg ott vagy hullán mereven és még melegen egyszál azonosító irat nélkül. A kiérkező mentők, vagy rendőrök össze kaparják csinos kis holttestedet majd ide szállítanak. Jane Doe ismeretlen női holt test. Feltehetően gyilkosság áldozata. Nekem pedig ki kell találnom ki is voltál amíg lélegeztél és mosolyogtál, és ilyen rémülten néztél másokra int most rám. – Mondom és az ujjaimat meg mozgat hirtelen csikizni kezdem az oldalát. Kíváncsi vagyok milyen reakciót váltok ki belőle. Ha sikerül meg csikiznem akkor még kicsit kínzom az ujjaimmal. De nem sokáig mert ha nagyon csikis és dobálni kezdi magát még meg sérülhet. Sosem mosnám le magamról hogy fel akartam őt áldozni valami halálistennek.
Ha nem reagál a csilklandozásra akkor is abba hagyom a kisérletezést. Még a végén azt hiszi perverz szándékaim vannak vele.
- Mert a csontváz jó. Nem tudom elmagyarázni miért pont az. Miért pont zombis. Vagyok aki vagyok. De hogy tudd a testem több mint 80% tetovált.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
12
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 16.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
A Pokol Bugyra

»Szomb. Júl. 01, 2017 1:37 pm Keletkezett az írás



Nem biztos. Mi van, ha te olyan agyafúrt vagy, hogy a fordított helyzetet alakítod ki. Mivel a tudományok a normálisakra terelik a gyanút, ezért te különlegesen gyanúsnak adod ki magad, hogy senki se gyanakodhasson rád, így a gyanakvók is megnyugodhatnak, hogy bizonyára rád... nem... kell... gyanakodniuk... hm... azt hiszem ebbe én is belegabalyodtam, de a lényeg benne van. - motyogtam mutató ujjammal az állam bökdösve, miközben elpillantottam. Aztán én is elvigyorodtam. - Nem is tudom... aki olyan helyekre jár, mint amiket említettél, az nem biztos, hogy rendes, békés ember. De kérem szépen gyilkos bácsi, ezzel most nem magamra akartam haragítani. - paskoltam meg a vállát viccelődve.
A kérdéseimmel azonban nem bírtam, és éppen ezért a másik témát illetően is érdeklőve hallgattam a válaszát. Azért lássuk be, tőle sokat megtudhatok, mi is történik a színfalak mögött. Olyanokat, amiket még a sorozatokban sem mutatnának be.
Akaratlan is elképzeltem a történetét vizuálisan két ismert színésszel. És be kell lássam, ez tényleg valóságos lehetne. El is húzom a szám, mikor ott tart, hogy a srác lelép, a csaj meg meghal. Szép kis halál mondhatom.
- És végül előállítják a ráját? Vagy odáig azért nem fajulna el a dolog? - kérdeztem komolyan érdeklő fejjel, de persze csak poénból. Mire meg eljutnék, hogy megválaszolja akaratlan is megrándulok és nevetve próbálom eltolni a kezét.
- Mihlyen... mihlyen... mihlyen arih lenneh, ahohgy egy huhllát kezdehnél ehl csihkiznih ah vizsgáhlat miahzt...! - hahotáztam, plusz még ezt is elképzelve. Mókás egy pszichopata kéjgyilkos pasas ez az Alex. Még a könnyeim is kicsordulnak kissé, de igyekszem leállni a röhögéssel, bár itt nem fenyeget a túl melegedés veszélye egy hűtőkkel teli helyen.
Na de egy idő után ő is leáll, és én is letörlöm a könnyeim. A válaszára azonban meglepődtem elsőre. Nagy szemekkel is néztem rá, mert hát 80% az 80%. De aztán elvigyorodtam.
- Nem túlzol egy kicsit? - vigyorogtam kételkedve, mert szerintem az sok, túl sok. Mondjuk ha a buksiját képes volt tetoválni, lehetséges hogy máshol se féltette magát, de... nem is tudom...
- Hiszem ha látom... - huzogattam a szemöldökeim.
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
avatar
▪▪ Hozzászólások száma :
26
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. Jun. 15.

»Kedd Aug. 08, 2017 6:53 pm Keletkezett az írás



- Nem nem túlzom kicsit. Gondold el vannak helyek melyekre felesleges tetoválni. Ilyen a talp és a tenyér. Mind a két hely extra fájdalmas extra kevesen látják, és a bőr felület ott cserélődik a leg gyorsabban. A talpról vagy a tenyérről akár 3 év alatt is teljesen eltűnhet egy tetoválás. Pénzkidobás. Ha utána számolsz a tenyér és a talp is lefed egy nem kis százalékot a testedről. A többit meg a képzeletedre bízom hol nincs még tetoválásom. És nem nem mutogatom. Nem akarok intim viszonyt veled szóval nincs leskelődés egy icike picike sem. – Mondom és hogy ellent mondjak a saját szavaimnak játékosan meg szorongatom a mellét a melltartón keresztül, mint egy cirkuszi bohóc a kerékpár dudát. Persze az egészet azért csinálom mert ő is folyton játszadozik. Mikor el engedem a cicijét rá mosolygok. – A vizsgálattal végeztem nyugodtan felöltözhetsz. És persze meg is nyugodhatsz nem érdekel tovább hamvas tested. Nem lesz kéjgyilkosság és zombivá változtatás sem. – Nyugtatom. És el lépve tőle az író asztalhoz lépek és a rövid keresgélés után egy jegyzet tömbbe elkezdem le írni a megfigyeléseimet. Amikből persze nincsen sok. Lévén alapvetően a lány is csak egy átlagos ember a maga nagyon is nem átlagos módján. – Szóval be tudsz rúgni? – kérdem tőle, persze tudom a kérdés buta. A részegségnek semmi köze az ő állapotához. A mája pedig biztos ugyan úgy dolgozik mint másé.

(bocsi a sok várakozásért)
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Alex & Carrie - Boncterem
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: