Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Share | 
 
Sammy & Dim - A megnyitó
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet

▪▪ Hozzászólások száma :
92
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 02.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Vas. Júl. 30, 2017 11:04 pm Keletkezett az írás



- De kibírnád! – bele se vágtam volna ebbe az egészbe, ha tudom, hogy csak még nagyobb lesz tőle a baja. Amíg nem voltunk együtt legalább képes volt létezni, önmagáért. Most minden rosszabb lett, mert látom rajta és el is hiszem, hogy tényleg képes lenne mindent feladni nélkülem. – Nem is tudom mit csinálok veled ha ezt még egyszer meghallom! – talán még csak egyszer beszéltem vele ilyen szigorúan, már nem emlékszem mikor. De az biztos, hogy hallani sem akarok erről, hogy képes lenne mindent itthagyni ha velem valami történik. Mert balesetek bármikor érhetik az embert, és belepusztulnék a gondolatba is, ha valami történne vele az én hibámból.
Inkább megkérdezem, hogy megtűri-e pár holmimat. Kényelmesebb lenne, ha nem kellene mindent a hátamon cipelni mint valami nomádnak. Persze nem akarok a terhére lenni, de azért… hát, előbb utóbb úgy tűnik össze fogunk házasodni, és akkor együtt fogunk lakni. Legalábbis úgy lenne normális. Csak szuszogni tudok, olyan szorosan ölel át. Egy darabig jól esik, de utána inkább kicsit fészkelődök, hogy kapjak rendesen levegőt.
- Kösz! – mosolyodok el, és adok neki egy puszit. Olyan furcsa! A menyasszonya…! Sose fogom megszokni, valószínűleg mire már nem töltene el döbbenettel ez a szó, addigra már egy másikkal kellene ismerkednem. Már ha eljutunk odáig, nem tudom mik a konkrét tervei, mikor akar esküvőt. Lehet, hogy ez a lánykérés csak valami jelképes dolog volt. Nem tudom, erről majd holnap beszélünk, még minden olyan új és furcsa nekem.
- Az irodában van egy kanapé. – motyogom álmosan. Tényleg fel kellene kelnünk, de ez egyáltalán nem ilyen egyszerű dolog. Feltápászkodok én is, de örülök, hogy segít valahogy összeszedni magam. Megfogom a kezét, és szégyellősen bújok hozzá. Még mindig nem szoktam meg, hogy pucérkodjak előtte. Összeszedegetek pár ruhát, hogy reggel valahogy ki tudjuk dugni az orrunkat emberek közé. Inkább az irodába sietek. Tudtam én, hogy jól fog még jönni az a kanapé! Gyorsan leterítem egy pokróccal, hogy ne ragadjunk a bőr kanapéhoz. Megvárom míg elhelyezkedik, nekem kisebb hely kell mint neki. Így is szűkösen leszünk, de egy éjszakára kibírjuk. Mellé bújok, és adok neki még egy puszit.
- Jó éjszakát doki! – mormolom, miközben próbálok kényelmesen elhelyezkedni, hogy reggelre ne álljon be minden csontom.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
119
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 13.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Hétf. Júl. 31, 2017 7:17 pm Keletkezett az írás



-Inkább ne is beszéljünk erről. *Nem, határozottan nem szabad ilyenről gondolkodni. Persze vitatkozhatnék vele, hogy bizony nem tudnék nélküle élni már, de nem... most nem fogok vele erről vitatkozni. Annyira szeretem, hogy nem szabad azon elmélkednem, hogy mi lenne, ha elveszíteném. Kizárt! A közös jövőnkre kell gondolnunk! Most így este egyre többször fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy gyereket szeretnék tőle és talán nem is akarnék vele éveket várni. Talán az esküvő után? Mert én nem akarnék éveket várni az esküvővel, minél előbb szeretném. Persze erről majd akkor kell beszélnünk, amikor nem iszok ennyi alkoholt.
Szigorú hangjára elmosolyodok és megpuszilom az arcát. Mindig szokatlan tőle, hogy ilyen határozott tud lenni, mert amúgy nagyon visszafogott, csendes természet. Ez is egy olyan tulajdonsága, amit imádok...meg tud lepni mindig. Fel sem tűnt, hogy mennyire szorítom magamhoz. Csak akkor engedtem el, amikor fészkelődni kezdett.*
-Ne köszönd... ez alap... *Mosolygok rá még mindig. Olyan gyönyörű a mosolya, levesz a lábamról vele. Valószínűleg nincs is tudatában, hogy mennyire jól áll neki ez a lehengerlő mosoly... vagy lehet csak nekem tetszik ennyire? Lényegtelen, hisz a lényeg, hogy nekem tetszik.
Aztán nagy nehezen valahogy csak lábra álltunk. Látom én, hogy még mindig annyira furcsa neki, hogy meztelenkedik előttem. Egyik célom, hogy levetkőzze szégyenérzetét, amikor velem van kettesben ruha nélkül. Semmi oka sincs arra, hogy szégyenkezzen. Tökéletes nő úgy, ahogy van. Jobb, ha ezt elfogadja. Mosolyogva karoltam át a vállát, ahogy az iroda felé irányította magunkat. Ahogy leteríti a kanapét, csak iszom magamba a látványát. Olyan csodálatos teremtés és nincs is tisztában vele. Igazi kincs ez a lány.
Összehúzom magam a kanapén, hogy ő is odaférjen mellém. Szűkös, de nem zavar, hogy hozzám kell bújnia. Egy puszit adok az arcára én is és magamhoz ölelem.* -Jó éjszakát nyuszifül!
*Lecsukom a szemeim, mert olyan érzés, mintha ólomból lennének, de hirtelen az eszembe ötlik az, amin annyit gondolkodtam. Azt hiszem tudnia kellene.* -Azt hiszem...én szeretnék egy kisbabát... *Szinte csak suttogtam már félálomban, de akartam, hogy tudja. Valószínűleg nem is tudtam megvárni a válaszát, mert az álom magával rántott. Valószínűleg a temérdek alkoholnak tudható be, hogy ma éjjel elkerültek a rémálmok. Szinte mozdulatlanul aludtam át az éjszakát és a délelőttöt is.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
92
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 02.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Csüt. Aug. 03, 2017 8:08 am Keletkezett az írás



Sokáig nem értettem, hogy apa miről beszél, amikor az oroszok melankóliájáról magyarázott. Na, hát valószínűleg erre gondolt, hogy még a legszebb pillanatokban is képesek szomorú dolgokra gondolni, az örömbe mindig vegyül egy kis keserűség. Elvégre ma kérte meg a kezem, úgy tűnik apámmal is kibékült… lehetne ez egy igazán boldog nap.
Élvezem, hogy ahogy a gondolatai egyre borúsabbakká válnak, ő is szorosabban ölel engem. Nem hittem volna amikor a rendelőjében először találkoztunk, hogy ez lesz ennek a vége. Persze, azt már akkor megtudtam, hogy kedves és láttam, hogy milyen jóképű. De nem voltak vele ilyen terveim, sőt, rettegtem tőle mint a világon bármelyik másik férfitól. Milyen furcsa, hogy most már nem félek tőle, sőt, a karjaiban a világon a legnagyobb biztonságban érzem magam. Tudom, hogy boldogok leszünk!
- Még meg kell szoknom, hogy mi alap és mi nem. – mosolyodok el, miközben jólesőn sóhajtok. Furcsa lesz együtt élni vele. Furcsa de jó, már alig várom! Izgalmas változás lesz, abban a házban lakni, a kutyákkal, Dimitrivel… vajon Fox és Cory elfogadnak majd engem? Eddig nem volt gond, de vajon ha minden nap látni fognak? És hogy fogok majd dolgozni? Mármint, sokat leszek a kávézóban, Dim is rengeteget dolgozik, mikor fogunk egyáltalán találkozni? Egy csomó kérdés cikázik a fejemben miközben az irodába megyünk.
Szeretem ezt a kanapét, de ha most kellene választanom, kihúzhatós fazont vennék. Szépen elfészkelődök, és már érzem is, hogy nyom el az álom.
- Jóéjszakát. – mormolom, miközben félálomban a vállát simogatom. Szinte fel sem fogom, amit mond ezután. – Ühüm. Az jó. – ásítok egy nagyot,és már éppen hagynám, hogy elnyeljen az édes álom amikor szinte fejbe vág a felismerés. Hogy micsoda?! Gyereket?! Úgy pattannak fel a szemeim mintha bombát robbantott volna, de már csak az egyenletes szuszogását hallom. Biztos csak a pia beszélt belőle. Kizárt, hogy ezt komolyan gondolja! Túl részeg ahhoz, hogy ezt most komolyan vegyem, nem tudom elhinni, hogy tényleg… hiszen mindig azt emlegeti, hogy nem akar olyan lenni mint az apja, ezen már többször átrágtuk magunkat. Eddig úgy tűnt, hogy majd csak sokára lesz szó családalapításról, és… eddig ugyan nem foglalkoztam ilyesmivel, de fiatal vagyok még ehez, nem tudom, helyt tudnék-e állni egy ilyen szerepben. Valószínűleg elrontanám, nem gondolom, hogy jó ötlet most ez. Biztosan csak az ital beszélt belőle, az lenne a legjobb, ha nem feszegetném a témát! Nem is fogom megemlíteni neki, az biztos. Inkább én is elszundítok, reggelre világosabban fogom látni a helyzetet, és ezt a baba témát leszámítva is bőven lesz mit megbeszélnünk.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
119
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 13.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Csüt. Aug. 03, 2017 5:17 pm Keletkezett az írás



*Annak idején, amikor először sétált be a rendelőmbe, nem tudtam ki ő, csak egy újabb páciensnek gondoltam. Akkor ismertem csak meg a múltját, a kórlapból. Próbáltam oldani a feszültséget, kedves voltam hozzá. Aztán néhány véletlen találkozás után csak úgy jött minden egymás után. Soha nem hittem volna, hogy valaki ennyire közel fog kerülni hozzám. Mindenki nagyon hamar elpártolt tőlem, ha egyszer látta, hogy eldurran az agyam. Senki nem próbált meg segíteni, nem kereste az okokat. És akkor itt van Sam. Ő már első körben javasolta, hogy kezdjem valahogy levezetni a feszültséget, így a napi futás mellett járok heti két-három alkalommal thai-box edzésre, ami meglehetősen jól megy. És ami még furcsább, hogy ő egy-két szóval képes lenyugtatni, amikor valami elkattan. Mint egy jó fajta nyugtató. És szépen lassan beleszerettem.*
-Most már nincs olyan, hogy te vagy én... csak mi vagyunk... *Mosolyodtam el szélesen. Igen, ezt akarom, hogy ha gondolkodunk valamin, akkor nagyban tegyük. Kíváncsi vagyok milyen lesz minden nap mellette ébredni, együtt tervezni a következő napunkat. Biztos sokat dolgozunk majd, de hiszem, hogy képesek leszünk egy megfelelő napirendet kidolgozni, hogy találkozni is tudjunk. Akárhogy is, de megoldjuk és olyan életünk lesz, amiről sokan csak álmodozni mernek. Nagyon álmodok? Lehet, de nem érdekel.. most nem... Csak arra tudok gondolni, hogy mennyi új dolog vár kettőnkre.
Nagyon örülök ennek a kanapénak most. Szinte kiütve aludtam egész éjjel. Másnap valamikor dél felé ébredtem fel, de Sammy addigra már nem volt mellettem. A fejem az pedig szó szerint szét akart esni. A gyomrom pedig még a semmit is ki akarta volna adni, úgy háborgott. Egy ideig csak ültem a kanapé szélén a fejemet fogva. A rohadt másnaposság... Nagy nehezen vettem rá magamat, hogy felöltözzek, bár nem toltam túl a dolgot. Még az ingemet sem tűrtem be a farmerba. Szerencsére még a napszemüvegem is itt van...áldom érte az eszem és persze Sammy-t, hogy ezt sem hagyta odakint. Most még maga a fény is bántott. Nagy nehezen mentem csak ki az irodából és telepedtem le a pult végében, napszemüvegben, a fejemet támasztva. Nem tudom hány jéghideg kólát ittam meg, hogy a gyomrom megnyugodjon. Még kávét is kaptam, de csak azt tudtam mondogatni Sam-nek, hogy meghalok menten. Úgyis éreztem magam, hogy menten vége az életemnek. Hát ezért nem szoktam gyakran inni, mert mindig így járok. Amikor megfejeltem volna a pultot, akkor gondoltam, hogy ideje hazamenni. Szerencsére Sammy volt olyan megértő és hazavitt, mert én vezetni nem tudok ebben az állapotban. Mondtam neki, hogy csak vigye a kocsit, ha kell. Én otthon a zuhany után úgy dőltem az ágyba, mintha fejbe csaptak volna. Még szerencse, hogy a hátsó ajtón van a kutyáknak chippel működő kutyaajtó...*
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Sammy & Dim - A megnyitó
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
 Similar topics
-
» Sammy & Dimitri - Egy váratlan találkozás

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: