Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Share | 
 
Samantha & Dimitri - Kórházi látogatás...vagy mégsem?
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

▪▪ Hozzászólások száma :
119
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 13.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Hétf. Aug. 07, 2017 5:46 pm Keletkezett az írás



*Ugyanolyan nap, mint a többi ez a nap is. Vagy mégsem? Nem, nem igazán így belegondolva. Mióta eljegyeztem Sammy-t, futótűzként terjedt a hír a kórházban, hogy a legzárkózottabb orvos eljegyezte egy volt páciensét. Jobb, ha nem tudják, hogy a kapcsolatunk már akkor bimbózott, amikor még a páciensem volt. Én is bajba kerülhetnék miatta. Bár igazából ez már nem számít. Csak az, hogy a menyasszonyom és hamarosan feleségül veszem. Ha minden igaz, akkor egy hét múlva. Nem terveztünk sokat jegyben járni, hisz a napnál is világosabb, hogy egymásnak vagyunk teremtve. Mindkettőnknek vannak rossz tulajdonságai, de tudjuk kezelni őket. És nagy örömömre Sam több cuccát is áthozta. Kezdjük megszokni, hogy természetes, hogy megosztjuk egymással a házat. Szépen rendbe hoztam a falat ott, ahol beütöttem, amikor volt a mélyrepülésem. Mai napig vannak problémáim és rémálmaim, de igyekszem jól kezelni őket. És sokat segít, hogy most már van valaki mellettem, aki támogat mindenben. Én pedig ugyanúgy támogatom mindenben. Szinte napi vendég vagyok a kávézóban is. Habár néha nehéz elvonatkoztatnom attól, hogy miket műveltünk mi már ott.
Ma viszont egy rendes munkanap volt. Ezen a héten jöttem vissza a betegszabadságról, amit akkor vettem ki, amikor nem éppen voltam toppon. Sorba jöttek a páciensek. Volt itt gerincferdülés, térdszalag szakadás, kartörés utáni komplikáció, vállficam és a kis Dave, aki csípőficammal született, de szépen gyógyult, hála a szüleinek, akik szépen betartanak mindent. Ha minden rendben halad, akkor egy éves korára már kutya baja sem lesz.
Mióta jegyben járok, egyre több kolléga veregeti meg a vállam. Némelyik már többször is elment mellettem egy vállveregetés közben, miközben széles vigyorral gratulált. Elég nehezen viselem, ha minden figyelem rám irányul. Szeretek a háttérben maradni, ebben ugyanolyanok vagyunk Sammy-vel. Nem lenne szabad ennyit gondolni rá, mert mindig hiányozni kezd. Tudom, hogy muszáj dolgoznom, de úgy megszoktam, hogy otthon vagyok. Furcsa volt visszajönni, de muszáj. Szeretem a munkámat. Azt viszont Sam nem tudja, hogy hamarosan hosszabb szabadságot veszek ki, de a papírt már leadtam.
A legnagyobb titokban szerveztem a nászutunkat. Nem is akármilyen lesz. Három hét, méghozzá Írországban. Körbe fogjuk utazni és meglátogatjuk az ottani rokonait. Persze neki azt mondtam, hogy szánom-bánom, de rögtön nem kapok szabit az esküvő után, majd később. De meglepetés lesz ez neki remélem. A papírokat is itt tartom a kórházban, hogy nehogy lebukjak.
Ma délután kettő körül vettem ki az ebédszünetem. Egy baromi egészségtelen hamburgerre vetettem szemet egy jó nagy adag sült krumplival egyetemben. No meg az elmaradhatatlan gyömbér italom, amit imádok. Meg persze egy kávé ebéd utánra. Sóhajtva ültem le az egyik asztalhoz, hogy felfaljam az ebédemet. Mindig is imádtam az ilyen gyorskajákat. Tudom, hogy egészségtelenek, de néha megérdemlem. Jóízűen hümmögtem, ahogy falatoztam. Éhes voltam, de nagyon.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
92
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 02.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Aug. 07, 2017 11:19 pm Keletkezett az írás



Dimitri visszament dolgozni, én pedig elkezdtem. A kávézó ezerszer, milliószor nagyobb falat mint gondoltam. Fel kellene vennem még vagy két embert, egy felszolgálót és még egy cukrászt, de nem bízom meg senkiben, senki se szimpatikus. Pedig már így is négyen vagyunk. Sandra, a másik cukrász, Odette aki süteményeket dekorál és felszolgál és Jason, aki egy kiváló barista. De nem tudunk heti hét nap nyitva tartani, képtelenség, egyszerűen nem bírjuk a hajtást. Próbálom nem mondani Dimnek, de szerintem már ő is észrevette, hogy esténként beesek az ágyba és mozdulatlanul alszok reggelig. Közben az esküvőt is szervezzük, magam sem tudom hogyan. Örülök, hogy ebben rá támaszkodhatok, mert nekem még a ruha próbára sincs időm elmenni… még nem is láttam a ruhámat, csak a terveken és darabokban, pedig már vagy egy hete kész.
Talán el kellene halasztani az esküvőt. Talán nem csak a kimerültség és túlhajszoltság miatt alszom így és ennyit, és nem csak emiatt háborog a gyomrom olyan gyakran. Stresszes vagyok, és bár tudom, hogy neki milyen fontos ez az esküvő és azt is, hogy összeomlana, ha most azt mondanám, hogy halasszuk el, de határán táncolok a végkimerülésnek. Talán ma, talán ma akik jönnek interjúra megfelelőek lesznek, és utána a háziorvos is ad majd valami vitamint, hogy túléljem ezt a hetet és nem kell egy szörnyen kínos beszélgetésbe bonyolódnom a kedvesemmel. Nem akarom elrontani az örömét, hiszen annyira kivirult!
Reggel hárman is jöttek, egymás után interjúra és próba feladatra. Az egyik összetört két poharat, a másik elégette a muffint, de a harmadik… hát az állam is leesett a sráctól, olyan tehetséges cukrász! Azonnal felvettem, megadtam neki minden pénzt amit csak kért, nem tehettem mást. Aztán irány a doki és a vitamin. Gondoltam én. Mert hogy a derék dokim közölte velem, hogy semmi bajom az ég világon, és vicceskedve megjegyezte nehogy bepisiljek, mert kell az még. Mi a szar?! Mikor kiküldött a mosdóba egy pohárkával, teljesen megsemmisülten vonultam ki és tettem a dolgom. Közben az zakatolt a fejemben, hogy ez nem lehet igaz, ilyen hülye is csak én lehetek, hogy ennyi idő után képes voltam teljesen össze vissza szedni azt a hülye bogyót! Mi van, ha…? Te jó ég, mi van ha…?!
Fél órával később már egy szülész vagy nőgyógyász vagy tudom is én milyen doki ücsörgött mellettem, és magyarázott arról, hogy ott a sok szürke pont közt van egy nagyobbacska, és ő ott az én kisbabám. Sokkos állapotban lehettem, mert csak bólogatni tudtam, és válaszoltam mindenféle idióta kérdésre a családban előforduló betegségekről, a tüneteimről és egyéb marhaságokra. Annyira magamon kívül voltam, hogy mikor kérdezte mi az apa neve, megmondtam, hogy Dimitri Grigorenko. A derék doki keze meg is állt gépelés közben és már gratulált is, és mondta, hogy majd jól vállba veregeti a páromat… kétségbeestem. Ne! Inkább ne mondja még el neki, erre nincs felkészülve, lehet, hogy visszaesne a hír hallatán! Inkább csak annyit mondtam a doktornak, hogy én szeretném megmondani, és megígérte, hogy nem fecsegi el a titkomat.
Alig bírtam levánszorogni a saját lábaimon a büfébe, hogy vegyek egy üveg vizet. Gyerek? Egy kisbaba, most? Dimitri ki fog akadni, vagy még rosszabb. Nem állhatok elé csak úgy a hírrel! Megvettem a vizet, és megpillantottam a páromat amint épp egy hatalmas hamburgerrel küzd. Háttal van nekem, de egymillió közül is felismerném. Most mi legyen? Ha ilyen állapotban meglát, tudni fogja, hogy valami bajom van. Ha pedig elosonok, és valaki elpletykálja neki, hogy itt jártam és egy puszit se adtam neki akkor elkezd kombinálni ami még rosszabb. Nincs jó megoldás, így inkább az asztala felé araszolok, és próbálok megnyugodni mire odaérek. Épp a gyömbérből kortyol mikor megállok mellette, de megvárom míg lerakja a poharat, és nemes egyszerűséggel szinte a semmiből fogom két kezembe az arcát, és bámulok bele azokba a csodálatos szemeibe. Ő az én két lábon járó nyugtatóm, mindig megnyugszok mellette… naná, hisz neki nagyobb szüksége van rám, és arra, hogy higgadt legyek.
- Hiányoztál. – mormolom köszönés helyett, és nagy a kísértés, hogy az ölébe telepedjek, de inkább nem teszem. Csak állok ott, és próbálom kitalálni hogyan is viselkedik „természetesen” egy ember?
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
119
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 13.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Kedd Aug. 08, 2017 8:45 pm Keletkezett az írás



*Mostanság ahogy én, úgy Sam is sokat dolgozott. A kávézó megnyílt és Steve remek marketing munkájának hála, nagyon jól ment már most. Egy hátránya volt csak ennek.. Elég keveset láttam a menyasszonyomat. Persze ezt soha nem hozom fel, mert az én beosztásom sem éppen remek, de ez van, megoldjuk. Ami böki a csőrömet, hogy Sammy nagyon kimerült mostanában, szó szerint beesik csak az ágyba mellém. De napközben sem festett túl jól, kimerült volt. Próbálta titkolni előlem, de nem vagyok vak. Elhatároztam magamban, hogy az esküvőig kap időt, hogy felvegyen még pár embert, aztán lépek, mert nem fogom hagyni, hogy az életem értelme rámenjen a munkára, annyi semmi nem ér. Ha kell, az ágyhoz kötözöm, hogy pihenjen kicsit. Az otthoni dolgokat megcsinálom én, ezzel is levéve róla a terhet. Soha nem tudnám elnézni, hogy egy nő csináljon mindent a ház körül, mint valami bejáró nő.
Rengeteg dolgot levettem a válláról az esküvő szervezésben. Ha segítség kellett, sokszor hívtam az anyukáját, hogy a véleményét kikérjem, ha éppen Sammy dolgozott és nem volt elérhető. Persze volt, amit nem intézhettem el helyette, mint például a menyasszonyi ruháját. Abban az ügyben maradi vagyok és az esküvőig nem szeretném látni benne. Az majd nekem lesz meglepetés, de bízok az ízlésében. Meg aztán ő mindenhogyan tetszik nekem. Még akkor is imádom, amikor éppen az egyik pólómban flangál otthon, ami nagyjából térdig ér neki.
Közben meg szervezem ezerrel a nászutunkat a lehető legnagyobb titokban. Már majdnem minden le volt rendezve. Balfastban kezdünk és Londonderry felé indulva utazzuk körbe a szigetet. Útba ejtjük majd többek között Donegal-t, Galway-t, New Castle-t, Wicklow-hegység Nemzeti parkot és a végcél Dublin lesz. Persze rengeteg helyen meg fogunk állni, sok helyen csak egy-egy éjszakát töltünk. Nagyon izgultam, hogy minden sínen legyen. Ha minden úgy történik, ahogy tervezem, akkor két nappal az esküvő után indulunk.
Már a gyűrűket is megvettük. Nem hagytam Sammynek, hogy az olcsóságra menjen rá. Azt akartam, hogy olyat válasszon, ami tetszik, az ár nem számít.
Most is ezek jártak a fejemben, ahogy birkóztam az óriási burgeremmel. Elmélyülve ettem és kortyolgattam a gyömbérem, észre sem vettem, hogy van valaki mellettem. De elég volt megéreznem az érintést az arcomon, tudtam ki az. Ezer közül is megismerném Sam érintését. Széles mosoly terült szét az arcomon, ahogy a gyönyörű szemeibe néztem. Nem haboztam, azonnal felálltam és magamhoz öleltem, miközben egy csókot adtam neki.*
-Te is nekem, nyuszifül! *Kihúztam neki az asztal mellett lévő széket. Máshol valószínűleg az ölembe húztam volna, de tudom, hogy nem szereti a nyilvánosságot. Mondjuk én sem csíptem volna, ha mindenki minket néz. Egy orvosi ruhás pasas egy vörös szépséggel...szinte hallom a pletykát azok között, akik nem ismernek.*
-Miért nem szóltál, hogy beugrasz? Éhes vagy? Kérsz belőle? *Böktem a fejemmel a tálca felé. Általában allergiás vagyok arra, ha valaki a kajám körül nyúlkál, de vele bármikor bármit megosztok.*
-Tényleg! Nem ma jöttek próbanapra a kávézóba? *Rémlik, mintha valamit említett volna futólag. De olyan fáradt, hogy sokszor alig váltunk pár szót. Remélem valamelyik beválik és kicsit kevesebb lesz a nyomás rajta. Ha valamit, akkor azt nem szeretném, hogy baja legyen a kimerültségtől.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
92
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 02.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Pént. Aug. 11, 2017 8:40 am Keletkezett az írás



Nem mondom, eléggé megijedtem amikor a doki azt mondta, hogy babát várok. Szinte sokkos állapotban lehettem amikor mindenfélét kérdezgetett miközben én öltöztem vissza. Előfordult-e ilyen betegség a családban, előfordult-e olyan betegség a családban, magas vérnyomás, szívbaj, asztma, epekő, vesekő… azt se tudtam mi történik körülöttem. Azt hiszem, talán túl sokszor mondhattam azt, hogy nem tudom, mert a doki már eléggé mérgesen nézett rám olykor. Kaptam egy kis kinyomtatott fekete-fehér képet, ahogy az orvos mondta „a baba első mosolyáról”. Csak szürke pöttyök voltak, sok kicsi és egy nagyobbacska. A nagyobbacska volt Ő. Pedig még nagyon kicsi, igazi kis minike, még csak egy paca a kép bal oldalán.
A képet szorongattam és néha rá pillantgattam ahogy a büfébe csoszogtam megsemmisülten. Most mi lesz? Dimitri teljesen ki fog akadni, és őszintén mondom, hogy nem tudom miként fog reagálni. Bármi megtörténhet. Lehet, hogy dühös lesz, de az is, hogy letargiába zuhan, vagy pánikrohama lesz… mindenre fel kell készülnöm. A kis képet a pénztárcámba süllyesztem, miközben kezemben már ott az üveg víz. Jól fog esni azt hiszem. Megpillantom Dimet az egyik asztalnál, és legszívesebben azonnal a nyakába ugranék, addig szorongatnám míg zsibbadni nem kezd a karom, de ez most nem az a helyzet. Ez az ő munkahelye.
Mégis, amikor feláll és megcsókol, egy kicsit elengedem magam, és szavak nélkül de majdnem elkotyogom a kis titkomat, hogy mennyire kétségbe vagyok esve. Most, hogy el kell engednem mert nem illik sokáig összebújni nyilvános helyen, csak még rosszabb, de mosolyt erőltetek magamra. Professzionális mosoly, a kávézóban a vendégeknek tartogatom általában, de most ez is megteszi. Az a fő, hogy el lehet mögé bújni. Leülök mellé, de olyan közel húzom hozzá a széket amennyire csak lehet.
- Nem tudtam, hogy beugrok, csak… nem is tudom. – vonom meg a vállam majd végre őszintén is elmosolyodok, mert nem kamu amit mondani készülök. – Hiányoztál. – keze után nyúlok, és ez a mozdulat most még engem is emlékeztetett arra amikor még nem voltam jól, és féltem a tömegben, vagy attól, hogy mások hozzám érnek. Olyankor is mindig ilyen hevesen nyúltam utána, szinte kapaszkodtam belé. Jó lenne ha megnyugodnék mert így még idő előtt rá fog jönni mindenre.
- Köszi. – nem vagyok valami nagyétkű, de ellopok egy sült krumplit, és már rágcsálom is, miközben azon gondolkodok, hogy hogyan tovább. Sokkal egyszerűbb lenne ha elmondanám neki az igazat, de egyszerűen nem áll még készen rá. Félek, hogy nem tudna neki örülni, vagy nem úgy ahogy azt megérdemelnék mindketten.
- De igen. Képzeld az egyiket fel is vettem! Látnod kellett volna! – a próbanapra jelentkezők közül egyértelműen Neil volt a legjobb. – Azt mondtam nekik, hogy csináljanak valami olyat ami szerintük elég jó ahoz, hogy felvegyem őket. Neil egy olyan profiterol tornyot csinált cukor fátyollal, hogy olyan finomat még nem ettem! – azt hiszem ez mindenképp jó hír hiszen sokkal többet tudunk együtt lenni majd, ha már egy-két hónap múlva rá merem bízni Neilre mondjuk az egyik hétköznapot, és nekem is lenne szabadnapom. Merthogy az jelenleg nincs. Dim is tudja, hogy egy megbízható, jó cukrászra nagy szükségem volt.
- Neked eddig milyen napod volt? Mikor végzel?
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
119
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 13.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Pént. Aug. 11, 2017 10:03 pm Keletkezett az írás



*Sokszor eszembe jut az a nap, amikor megkértem Sammy kezét. Már előtte sokat tervezgettem milyen is lesz valójában. És akkor mint egy isteni sugallatra jött, hogy a megnyitó lesz az alkalmas időpont. Hirtelen kellett mindent leszerveznem, de sikerült. Igent mondott az életem értelme és ennél nem is kellett nekem jobb. Persze ott volt a kis incidens az apjával, ami végül jól sült el...azt leszámítva, hogy kotta részegre ittam magam a társaságában. Ami még rosszabb, hogy mindenre emlékszek. Arra is, hogy elmondtam neki mindent és arra is, hogy utána mit műveltünk Sammy-vel a kávézó pultján. Képes leszek én még ezek után úgy bemenni oda, hogy ne az jusson eszembe? Kétlem. Bár a másnap az maga volt a pokol...hát azért nem szoktam soha annyit inni, mint akkor.
Aztán jött az esküvő szervezése. Igazából nem igen volt mire várnunk. Tiszta sor, hogy mi egymás mellett működünk a legjobban. Néhányan még mindig nem néznek ránk jó szemmel a korkülönbség miatt, de próbálok nem törődni a rosszindulatú megjegyzésekkel, pletykákkal. Nekem bőven elég az a mosoly, amit Sam-től kapok és elszáll minden ezzel kapcsolatos kétségem.
Azonban most nem azt a mosolyt kaptam meg tőle, amit úgy szeretek. Ez inkább egy gépies mosoly volt, amolyan álca szerű. Valami vaj van! Ehhez kétség sem férhet hozzá! Meg ahogy ölel..ez sem olyan, mint amikor minden rendben van. Elgondolkodva, homlokomat ráncolva nézek rá, amikor mellém húzza a székét. Bátorítólag megszorítom a kezét, hogy jelezzem, minden dologban támogatom. Egyik karommal átkaroltam a vállát, másikkal pedig az álla alá nyúlva magam felé fordítottam az arcát, hogy a szemébe nézhessek.* -Mi a baj? *Nem találós kérdés volt, mert tudom, hogy valami oltári probléma van. Sammy csak akkor viselkedik így, ha valami nagyon nyomasztja. Pláne amikor próbanaposok jönnek a kávézóba, mit keresne ő itt, ha nincs semmi baj? Nem vagyok hülye...*
-Na majd beugrok, hogy megnézzem magamnak ezt az új csoda alkalmazottat. *Mosolyodtam el. Örülök, hogy végre sikerült valakit találnia, aki megfelelt az elvárásoknak. Így talán Sammy-nek is több ideje lesz pihenni az elkövetkező időszakban. Mondjuk arra nem lesz panasz, mert három hét nászút csak a miénk lesz. Szeretném már ismét azt a vidám csillogást látni a szemeiben, amit úgy imádok.*
-Egész tűrhetőnek mondanám. Volt néhány páciens, aki feldobta a napomat. De elvileg ötkor szabadulok. Szeretnél valahova elmenni vacsorázni? *Ahányszor csak lehetőségem van rá, elviszem valahova vacsorázni vagy ebédelni. Mindent megadok neki, amit csak tudok. Bár sokszor csak egy új rajz az, ami várja a párnáján. Utóbbi időben olyan feszült volt és próbáltam kitalálni mivel tudnék kedveskedni neki. Hát muffint nem fogok újra sütni, de a rajzolás megy.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
92
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 02.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szomb. Aug. 12, 2017 7:17 pm Keletkezett az írás



Nem is tudom, hogy miért kapkodunk ennyire az esküvővel. Mármint természetes, hogy előbb utóbb sort kerítünk rá, de a legtöbb ismerősöm fél évet vagy egy évet is szán a szervezkedésre. Dimitri még két hónapot se szán erre, én pedig… szar alak vagyok, mert nem tudok neki ebben segíteni. Nem úgy ahogy szeretnék és kellene. A kávézó túl sok időmet veszi el, és a sok munka miatt nem tudom én felkutatni azokat a dolgokat amiket szeretnék. Anya segít ebben nekünk, ő ismeri a dolgokat és helyeket amiket szeretek. Ő kér időpontot a virágoshoz és az étterembe, hogy kiválasszuk mit szeretnénk, és ő keresett egy varrónőt aki a ruhámat csinálja. Sokat köszönhetek neki, de ezen kívül nagyon nagyon sok dolog hárult Dimitrire. Nem jó ez így. Ő annyit kedveskedik nekem a vacsorákkal, filmezéssel meg a rajzaival… még virágot is vett nekem. Szar alak vagyok, ez tény.
És akkor most még ez a gyerek dolog is itt van. Nem tudom leplezni az idegességet, csak szorongatom a kezét és próbálom kitalálni, hogy mi legyen. Elmondjam neki? Ne mondjam? Hogyan csináljam? Gyorsan mondjam el, essünk túl rajta mint mikor a sebtapaszt tépik le? Hagyom, hogy az állam alá nyúljon de hamar el is fordítom a fejem. Képtelen lennék a szemébe hazudni.
- Minden oké. Csak kicsit feszült vagyok a kávézó miatt, ez minden. – füllentem. Talán elhiszi, elvégre hetek óta küzdünk ezzel a problémával. Szeretnék többet vele lenni, és most, hogy tudom mi a helyzet már kénytelen leszek többet pihenni és kevesebbet idegeskedni. Fene se gondolta hogy ilyen stresszes egy kávézót vezetni!
- Helyes! Majd meglátod, Neil egyszerűen szuper. Szerintem hamarosan rá merem majd bízni a boltot pár napra.– mosolyodok el én is. Szerintem sejti, hogy milyen magasan volt a léc. Rengeteg embert hallgattam már meg eddig, de mindben csalódtam, ez a srác az első akivel elégedett voltam. Sokat kért az igaz, de meg is kell majd dolgoznia a pénzéért. Pláne, ha én már nem emelgethetek és hajolgathatok meg ilyesmi.
- Elmehetünk. Bár én inkább rendelnék valamit és otthon pihennék veled. Ehhez mit szólsz? – adok neki egy puszit, közben kicsit lazítok a szorításon, és halványan elmosolyodok. Fogalmam sincs miért vagyok ilyen szerencsés, hogy rá találtam. Olyan hirtelen vált az életem középpontjává, és lett mindennél fontosabb. Igyekszem mellette állni a körülmények ellenére is, és támogatom. Szerencsére a lagzi szervezése lefoglalja, szerintem ideje se lenne arra, hogy kárt tegyen magában. Ha pedig túl leszünk ezen az őrületen akkor már oda tudok rá figyelni jobban. Úgy döntök nem érdekel a kajálda népe, és egyszerűen az ölébe fészkelődök, fejem a vállán pihentetve. Szükségem van rá, most meg főleg.
- Ne haragudj, hogy úgy elhanyagoltalak. Önző picsa voltam, hogy nem segítettem neked az esküvőt szervezni. – szorosan ölelem át, így próbálok tőle bocsánatot kérni – Igyekszem többet veled lenni és tényleg egy család leszünk ahogy megígértem. Mondd meg kérlek de őszintén! Nagyon zavar, hogy ilyen sokat kell dolgoznom? – nézek rá komoly arccal, miközben bújok is hozzá. Kit érdekel, hogy hányan bámulnak? Csak mi vagyunk a világon, mindenki más magasról le van ejtve!
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
119
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 13.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Vas. Aug. 13, 2017 10:24 pm Keletkezett az írás



*Határozottan valami probléma van Sammyvel, még akkor is, ha azt állítja, hogy nincs semmi baj. Próbálok rájönni, hogy mi olyan lehet, amit nem akar velem megosztani, de az ég világon semmi nem jut az eszembe. Azt hittem már megtanulta, hogy velem őszinte lehet és bármit elmondhat. Ahogy ő segít nekem, úgy én is mindenben kiállok mellette. Foghatnánk a az elmúlt stresszes időszakra, ami a kávézó megnyitása óta van. De van egy olyan érzésem, hogy ez nem állná meg a helyét, hisz ezt elmondhatná. De ismerem már annyira, hogy tud makacs lenni és már csak azért sem elmondani dolgokat. Pedig nagyon szeretnék neki segíteni. Ő az életem! De ami még jobban aggasztott az az volt, hogy próbáltam felém fordítani az arcát, de elkapta a tekintetét és nem nézett a szememben. Fájt a szívem, hogy nem mondja el a problémáját. De úgy döntöttem, hogy nem nyaggatom, majd csak elmondja, amikor rájön, hogy mindig vele leszek, mindenben.*
-Most már csak beállnak a dolgok és könnyebb lesz. *Mosolyodok el és megsimogatom az arcát. Nem nagyon értek egy kávézó vezetéséhez, de azt látom, hogy nagyon sokat gürcöl Sammy. Olyan fiatal és mégis küzd az álmáért, ez csodálatra méltó. Tudom milyen egy álmot hajszolni, én segíteni fogok, hogy el tudja érni a sajátjait.*
-Ezt örömmel hallom! Egy hét múlva úgyis az övé lesz pár napra. *Kacsintottam rá. Mert azt nem fogome ngedni, hogy a saját esküvője napján dolgozzon! Ha kell, akkor személyesen zárom kulcsra a kócerájt és nem törődök senkivel. És még jó, hogy a nászéjszaka után nem engedem kipattanni hajnalban az ágyból. Oldják meg helyette! Utána három hétig úgyis a srácoké lesz a kávézó, mert Sammy akkor meg csak az enyém lesz. Nem tudom ki ez a srác, de örök hálával tartozok neki, ha tényleg ilyen dolgozik, mint Sam állítja.*
-Benne vagyok! A legteljesebb mértékig benne vagyok! Rendelünk valami finomat, összebújunk egy filmet nézni és csak úgy leszünk. Jól hangzik? *Kevés romantikára futotta mostanában, így jót fog tenni nekünk egy kis nyugi. Mostanában a szex sem volt az igazi. Amikor nem aludt el és alkalmunk volt rá, akkor is olyan érzésem volt, hogy valahol messze jár fejben, így nekem sem volt az a lehengerlő érzés. Kifejezetten csendes az ágyban, de mostanában a szokásosnál is némább volt mindig. Talán ma ezen a téren is el tudom kicsit kényeztetni, hogy lazítson, mert ez így neki sem lesz jó hosszú távon... a gépiesség megöli az embert.
Mosolyogva figyeltem, ahogy mégis csak az ölembe telepedett. Először szorosan átöleltem és egy nagy puszit adtam az arcára. Utána lazítottam az ölelésen, egyik kezem a combján, másik a hasán pihent és hallgattam, hogy mit mond.*
-Először is Sam! Szeretlek, az életemnél is jobban, ezen semmi sem tud változtatni. Egy pillanatig se kételkedj ebben. *Nem tudtam mire vélni ezt a hirtelen kitörő őszinteségi rohamát. De nem fogom kétségek között hagyni és őszinte leszek vele, ahogy mindig.* -Igen, lehetnénk többet együtt. Lehetne több meghitt este. De! Az én beosztásom sem éppen tökéletes. Tudom milyen egy álomért küzdeni. Segíteni fogok neked elérni a te álmodat! *Az őszinteség mindig segít. Így elmondtam neki, hogy jó lenne több együtt töltött este, de ha azt várja tőlem, hogy lekapjam a tíz körméről, akkor csalódnia kell. Én munkám is sok időt elvesz, plusz bármikor behívhatnak. Én valahol azt is sejtettem, hogy a kezdeti idők nem lesznek könnyű a kávézónál, de nem fogok rinyálni. Egy hét múlva összeházasodok a nővel, akit mindennél jobban szeretek.*
-De ha itt tartunk...akkor holnap ráérsz pár órácskára? Kérik, hogy az étlapot véglegesítsük. Anyukád segített pár dologban ezzel kapcsolatban, de mégis csak jobban szeretném ezt veled véglegesíteni. *Ha ennyire lelkiismeret furdalása van, akkor holnap ezt mindjárt ketten megoldhatjuk. Az anyukájával válogattunk a fogások között, de abban maradtam, hogy otthon megbeszélem Sammy-vel és telefonálok. De akkor elmehetnénk személyesen és talán mindjárt meg is ebédelhetnénk ott. Összekötjük a kellemest a hasznossal.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
92
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 02.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Pént. Aug. 18, 2017 9:05 pm Keletkezett az írás



Érzem, hogy átlát rajtam mintha csak üvegből lenne minden próbálkozásom. Tudja, hogy bajom van, és látom, hogy ez nem tetszik neki, aggasztja is a dolog. Hát baj az van bőven! De nem mondom el neki, akkor se ha így néz rám. Még ki kell találnom, hogy mi legyen, hogyan is tálaljam neki a dolgot. Addig amíg csak én tudom még van lehetőségünk, van választásunk is. Sosem terhelném egy ilyen döntés súlyával, de ha a következő pár napban azt látom, hogy nem áll rá készen, komolyan el kell gondolkodnom a hogyan továbbon. Mert se a babát nem tudnám bántani se őt. Szar egy helyzet, mit ne mondjak.
- Na hát azért egy hét múlva még nem bíznám rá az egész kócerájt. – mosolyodok el, ahogy kacsint. Aztán incselkedve emelem magasra az állam – Három napra így is be kell zárnom az esküvő miatt. Egy nap előtte, aznap és egy nap utána. Ez óóóóriási bevétel kiesés ám! Mondd miből futja majd a puccos lagzinkra ha nem megy a bolt? – még kuncogok is a mondandóm mellé, hiszen egyáltalán nem hiányzik nekünk az a pénz. Mégis szeretném, ha az esküvő után én is tehetnék valamit a családi kasszába, elvégre hogyan nézne az ki ha egyedül Dimitri fizetne mindent? Tudom, hogy megtehetné, megengedhetné magának de akkor sem lenne helyes.
Tetszik nekem az ötlet, hogy otthon nyugizzunk egy kicsit. Valószínűleg visszamegyek még pár órát dolgozni, és csinálok valami kis nasit is estére. Meg lenyúlok egy nagy flakon tejszínhabot, biztos ami biztos. Tudom én, hogy mostanában nem adtam meg neki mindent amire vágyik, de örültem ha nem bukott bele a fejem a vacsorába. Nem lehetek ilyen sokat a kávézóban és nem dolgozhatok ennyit, mert nem akarom veszélybe sodorni a pöttömkénket.
- Mostantól minden másképp lesz. Kezdetnek ma egy kicsit pihenünk és nem foglalkozunk semmivel se… akár filmezhetnénk is… tejszínhabbal. – mondom ki az első gondolatom, és ahogy az ölébe mászok már ölelem is, orrom a nyakához dörzsölöm, hogy érezzem az illatát a mindent átható kórház szagon is túl. Óvatosan simogatom a haját, szeretem azt az apró tincset a füle mögött, mindig azt szoktam piszkálgatni ha kettesben vagyunk. Szeretném, ha egy hét múlva eljönne a nap, amitől megnyugszik. Ami biztonságot ad neki, hogy tudja én soha nem hagyom el, nem megyek sehová, és bármi történjen is mellette maradok. Hol máshol lenne a helyem? Csak hallgatom amit mond, és újra elmosolyodok.
- Te vagy az álmom te buta. Az a hely nem ér annyit, még csak a töredékét se mint mi. – nem foglalkozok azzal, hogy ez az egész milyen hülyén hangzik, szerintem Dim az egyetlen ember a világon aki megérti mit érzek. Nincs nekem más álmom csak mi ketten… és úgy kábé fél órája ez a kis mini emberke. Végül is, ő is mi vagyunk, ha úgy vesszük.
- Ráérek, persze! Holnap úgyis el kell mennem a ruha próbára is. – szórakozottan teszem a kezem a kezére, ami a hasamon pihen. Mintha már tudná is… bárcsak tudná! Rossz érzés titkolózni előtte, nem tudom hogy fogom bírni egyáltalán. – És kitaláltad már doki, hogy milyen legyen a torta felső emelete vagy még mindig csapongsz a sok édesség közt? – terelem inkább a gondolataim a sütemény felé. Már vagy két hete ezen izzadunk, hogy milyen ízű legyen a torta. Addig már sikerült eljutnunk, hogy az első három szint csokoládés meggyes, sós karamellás mokka, és egy orosz különlegesség. De a legfelső szinttel bizony bajban vagyunk, sehogy sem tudja ugyanis életem párja kitalálni, hogy milyet szeretne. Én csak hordtam haza a kóstolókat, de mintha mindegyiket ugyanúgy falná, képtelenség megállapítani, hogy melyik tetszik neki jobban. – Ha így folytatod ugye tudod, hogy mindent összekutyulok és egy nagy rakás katyvasz lesz a tetején a cukordíszek alatt?
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
119
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 13.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Szomb. Aug. 19, 2017 10:05 pm Keletkezett az írás



*Ismerem már annyira Sammy-t, hogy tudjam mikor nyomasztja valami. Most pedig pontosan olyan, mint amikor valami gondja szokott lenni. Próbálok rájönni mi lehet olyan nagy baj, amit nem mer vagy nem akar elmondani. Ezer meg egy gondolat megfordul a fejemben ezzel kapcsolatban. Volt néhány, amit inkább elvetettem, mert úgy gondoltam, hogy azt Sammy úgyis elmondaná. Legalábbis úgy gondoltam, hogy ha mondjuk terhes lenne, azt elmondaná, így ezt rögtön el is felejtettem. Reméltem azt is, hogy nem beteg. A túlhajszoltság persze érthető, de volt egy olyan érzésem, hogy most nem erről van szó. Remélem hamar megbízik bennem annyira, hogy elmondja, mi nyomasztja.*
-Ennyi kiesik? *Tettem a nagy meglepődést, mintha enélkül nem tudnánk megtartani a lagzit.* -De nyugodj meg! Törleszthetsz természetben is. *Kacsintottam rá pajkosan. Persze tudom, hogy ő soha nem is várta volna el, hogy eltartsam, pedig nem jelentene gondot. Évekig egyedül voltam, magamra alig költöttem, így jócskán van tartalék. Több, mint elég. Nem fogok az útjába állni, ha az nyugtatja meg őt, ha adhat a családi kasszába. Ő állhatja a rezsit, én pedig majd kényeztetem mindenfélével.Valószínűleg azt nem is sejti még, hogy az esküvő után három hétre eltűnünk, így akkor mély vízbe dobhatja az új srácot.
Kezdésnek megteszi a ma este is akkor. Majd már hazafelé rendelek valamit, hogy mire hazaérek, csak le kelljen zuhanni  a kanapéra és összebújni. Na jó, előtte majd lezuhanyzok azért gyorsan, itt nem szoktam... nem szeretném, ha egy kolléga véletlenül is meglátná a hátam. Senkinek nem akarok magyarázkodni vagy hazudnia..de legfőképpen szánalmat nem akarok senkitől.* -Tejszínhab....hmmm...tetszik az ötlet. *Mosolyodtam el szélesen. Már hogy ne tetszene? Mikor is volt benne utoljára részünk? Nagyjából, amikor legelőször vontuk be a játékba a tejszínhabot...aznap este, amikor megkértem a kezét úgy egy hónappal ezelőtt. Őszintén szólva hiányoznak a kis játékaink. Ha igazából fejben ott lenne, akkor persze a sima is megtenné. Nem vagyok én olyan nagy igényű. Csak legyen velem teljesen! Majd ma este megmutatom neki milyen az, ha ő van a középpontban. Muszáj lazítania kicsit.*
-Én pedig a tiéd vagyok örökre... *Csókoltam meg, amikor azt mondta, hogy én vagyok az álma. Talán nem is sejti, hogy milyen örömöt, boldogságot okozott azzal, hogy ezt mondta. Imádom azt is, amikor így játszadozik a hajammal. Olyan törődés ez, amire óriási szükségem van. Talán nem is sejti, hogy milyen fontos dolgok ezek nekem.*
-Majd megveszek már, hogy lássalak abban a ruhában, amiről áradozik az édesanyád. *Az anyja annyit mesél arról a ruháról...szinte már látom magam előtt. De van egy olyan érzésem, hogy élőben sokkal szebb lesz...főleg, hogy Sam lesz az, akin látni fogom. Nekem meg a meglepetésem az esküvőn a háttér lesz a falon... meg az első zeneszám, amire táncolni fogunk. Már betéve tudom a szövegét. És még tánctanárhoz is elmentem, hogy tudjam vezetni...garantáltan nem fogunk mér beégni. Tökéletes lesz az egész!*
-Hát nyuszifül minden alkotásod olyan fantasztikus! Nem tehetek róla, egyszerűen egy fenomén vagy ezen a téren! De múltkor volt az a málnás... vagy epres... vagy mindkettő volt benne... Na az ízlett nagyon. *Na nem mintha a többi nem ízlett volna. Nem vagyok jó döntéshozó, mert olyan csodálatosan finom tortákat készít, hogy képtelenség dönteni. Az első három szintet is nehezen szültük meg. Abban is biztos vagyok, hogy a díszítést sem fogja elsietni. Látom a cukrászdában a díszítéseket.. és ha hozzávesszük, hogy az esküvőnkre készül...hát biztos mindent belead. Titkolózik, hogy milyen lesz. Közben a kezem önkéntelenül is simogatni kezdte a hasát. Szeretek vele így üldögélni. Mindig ez szokott lenni. Ő az ölemben ücsörög, én pedig cirógatom. Sokszor ennyi is elég a boldogsághoz. Most kifejezetten boldoggá tett azzal, hogy bejött hozzám.*
-Hallod.. elég volt szerintem csak egy kolléga a nyitó ünnepségre, futótűzként terjedt el az eljegyzésünk... csak kapkodom a fejem, ahogy lapogatják a hátam gratulációként... Csak nem értem mi olyan meglepő ezen, ha valakik szeretik egymást. *Húztam el a számat, mert néha elég nehezen bírom, hogy ennyien tapogatnak. Csak győzöm magam nyugtatni olykor, hogy hamarosan elül a dolog.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
92
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 02.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Csüt. Aug. 24, 2017 11:17 pm Keletkezett az írás



- Természetben? Kíváncsi lennék, hogy pontosan hogyan is gondolod ezt a természetben fizetést… Este részleteznéd is? - kuncogok, hiszen már a helyemen vagyok, az ölében. Ez a kedvenc helyem a világon. Furcsa, hogy régen milyen rosszul reagáltam még egy apró, véletlen érintésre is, most pedig így hozzá tudok bújni az emberek szeme láttára is.
Már tudom is honnan rendeljünk, úgy ennék egy jó kis thai pirított tésztát. Jó csípősen! Valahogy most megkívántam, bár amint bemászott a fejembe a gondolat máris inkább egy kis avokádós ráksalátát ennék… esetleg pizzát legvégső esetben. Igazából mindegy, szerintem már most fel tudnék falni egy fél elefántot mivel nem reggeliztem. Ami a tejszínhabot illeti… mostanában nem voltam az igazi, de azért még szeretem. Őt is és azt is, ahogy ő szeret engem.
- Akkor kapsz tejszínhabot. – adok neki egy puszit és a vállára hajtom a fejem. Jó ez így. Nem tudom mi lesz, nem tudom, hogy örülni fog-e a babának. Csak azt tudom, hogy van, ez a pici kis mütyűr már itt van velünk… szeretném, ha örülne neki. Ha örömmel várná és szeretné őt is, ha az élete új középpontja lenne. Olyan jó lenne, ha család lehetnénk, az a család amire szüksége van és ami eddig sosem adatott meg neki. Nem számít, hogy a pöttöm fiú vagy lány, én tudom, hogy rá van szüksége. Talán végig rá volt szüksége, és nem rám. Hiszen semmi sem történik ok nélkül.
Halkan sóhajtok egy kicsit, és élvezettel viszonzom a csókját. Kezdek tényleg megnyugodni, már csak azon kell elgondolkodnom, hogy miként tálaljam neki a dolgot. A haját simogatom, és csak csendben vagyok. Régen voltam ilyen hallgatag, amikor még nem ismertük egymást így. Akkor is gyakran megesett, hogy csak úgy ültem mellette csendben, és nem szóltam semmit sem.
- Fogsz is látni, csak aztán meg ne halljam, hogy a fehér kövérít! És te, mit veszel fel? – boldogan csillannak a szemeim. A ruha az tényleg egy álomszép darab, bár igaz, hogy főként a varrónő és anyukám ötletei miatt ilyen. Én valószínűleg más fazont választottam volna, szűkebbet, egyszerűbbet, csak semmi csipke. De el kell ismernem, hogy mesés lett. Több mint amiről álmodtam.
Csak mosolyogva megcsóválom a fejem. Ejnye! Álmomban se gondoltam volna, hogy a torta lesz a gyenge pontunk. Elvégre cukrász vagyok! Nehogy már ne tudjam megcsinálni a saját esküvői tortánkat?!
- Na jó, az alsó három szintben együtt állapodtunk meg, de ez kezd egy melodrámára hasonlítani. Mivel a képeken a felső szint fog látszani ahogy felvágjuk, fehér lesz a krém. Vaniliás vagy fehér csokis, majd megleplek valamivel. – oldalra biccentem a fejem. – Látod, ha mindenbe ilyen mélységig bele folytam volna, ott tartanánk, hogy jövő karácsonyra se lenne meg az esküvő. Igazi menyasszörny lennék, te pedig azon gondolkodnál, hogy miért is akartál annak idején elvenni. – viszont közben kaptam egy tippet, hogy miként mondhatnám el a terhességet.
Dim nem tud választani a sütemények közül. Hát majd kap egy tálca muffint, különböző ízekkel… azokkal mondom majd el neki, hogy mi a helyzet. Remélem jobb lesz a fogadtatás, mint a „legrosszabb verzió” forgatókönyveim.
- Úgy tűnik itt senkinek se lehet magánélete. Majd megszokják, hogy mostanában többet mosolyogsz, és nem fognak így odafigyelni rád. Elül ez a dolog is, csak meg kell szokniuk. – próbálom biztatni, de épp ekkor sétál be a büfébe a doki aki az imént vizsgált meg. Ó basszus! Egy kicsit megijedek, nem akarom, hogy elárulja a titkomat idő előtt. Próbálom szemmel távol tartani… eredménytelenül.
Alig észrevehetően kacsint rám, amitől csak még feszültebb leszek. Megfogom Dim kezét amivel eddig a hasam simogatta, nem kell ide több árulkodó jel! A doki meglapogatja Dimitri vállát és gratulál neki, sok sikert kíván az új családjához… extrém kínos, szörnyen feszült leszek a dologtól. De csak mosolygok a dokira, és elköszönök szépen amikor látom, hogy menni készül.
- Szóval mindenki ezt csinálja veled? – kérdezem halvány mosollyal.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
119
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 13.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Pént. Aug. 25, 2017 5:08 pm Keletkezett az írás



-Nagyon szívesen részletezem majd, édes... *Csillantak meg a szemeim vidáman. Szorosan ölelem magamhoz, ahogy az ölemben üldögél. Ezt imádom legjobban, amikor együtt vagyunk...imádom, amikor bekuporodik az ölembe és bújik, mint egy kiscica. Én meg csak ölelem magamhoz ilyenkor. Olyan érzés, mintha a világon semmi rossz nem történhetne velünk, mert itt vagyunk egymásnak. Ő jelenti nekem a tiszta oxigént, az életet. Már nem is tudom elképelni az életem nélküle. Nem tudnék nélküle élni már. Szinte észrevétlenül segít nekem leküzdeni a démonaim. Csak egy érintés elég tőle akkor is, amikor rémálmok gyötörnek... mintha egy Földre szállt angyal lenne. Soha nem fogok tudni betelni vele.*
-Szeretlek! *Súgtam a fülébe, ahogy a vállamra hajtotta a fejét. Ugyan körülöttünk olyan pörgős minden, de mégis olyan nyugodt az egész, ahogy kettecskén összebújunk. A legjobban azt imádom, amikor a parton, a kedvenc szikláimon így üldögél az ölemben. Meg sem kell szólalnunk. Már szavak nélkül is megértjük egymást. Csókok, érintések... nem is olyan rég még elképzelhetetlen volt, hogy hozzáérjek, most pedig már olyan szokványosak ezek a dolgok. Örülök, hogy velem már teljesen fesztelen és már vörös zónák sincsenek velem szemben.*
-Kövérít? *Nevettem fel.* -Vasággyal együtt sem vagy hatvan kiló. *Hát igen, picike ő, pont a karjaim közé illik.* -Rajtam? Hát öltöny! *Még nem látott teljesen puccba vágva, öltönyben. Ha meleg is lesz és meghalok a melegtől, akkor is öltöny lesz rajtam. Úgy akarok kinézni, hogy méltó legyek Sammyhez.*
-Lehet fehér csokis? *Néztem rá nagy boci szemekkel, mintha valami olyat kértem volna, ami a tiltott. Hát az biztos, hogy nagyon nehéz volt már az első három szint ízesítését is kitalálni. Nem gondoltam volna, hogy ennyi gond lesz csak a torta kitalálásával. Persze azt már az elejétől kezdve tudtam, hogy Sam nem fogja alább adni és összecsapni. *
-Remélem elül a dolog...nem szeretek a középpontban lenni. *Ugyanúgy öleltem magamhoz és az egyik kezem továbbra is a hasát cirógatta, ahogy mindig ilyenkor. Ez olyan önkéntelen cselekvés volt a részemről, amikor Sammy hirtelen lefogta a kezem. Értetlenül néztem fel rá, hogy mi a baj. Már éppen nyitottam volna a számat, hogy rá is kérdezzek, amikor újabb vállveregetés jött a semmiből.* -Köszi Mark! *Néztem fel a szülész-nőgyógyász kollégára. Furcsa.. ő már egyszer gratulált az eljegyzésemhez... Elgondolkodva néztem utána, amikor magunkra hagyott minket.*
-Mindenki...és a legfurcsább, hogy Mark már gratulált egyszer az eljegyzéshez... most meg az új családomhoz? *Elég furcsa. Nem emlékezett már rá, hogy egyszer gratulált? Biztos a sok munka nála is... De lassan újra elkezdtem cirógatni Sammy hasát, ez egyszerűen kellett mindig nekem, amikor így üldögélt az ölemben.*
-Minden esetre várom már, hogy papíron is az enyém legyél! *Mosolyodtam el szélesen és ismét megcsókoltam. Nagyon izgatott vagyok. Valahogy sejtem, hogy a nagy napon is pontosan úgy fogok reszketni, mint amikor megkértem a kezét. De nem baj! Arra is nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólni a nyitótánchoz a meglepetés számmal, amit már kívülről tudok én is. No meg a nászút...nagyon várom... Az első közös nyaralásunk úgymond.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
92
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 02.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szomb. Aug. 26, 2017 11:43 pm Keletkezett az írás



Fülem hegyéig elpirulok, mert belegondoltam, hogy komolyan részletezni akarja majd ezt a természetben fizetés dolgot. Nem igazán tudok beszélni ilyesmiről, mindig szörnyen zavarba jövök tőle. Akkor is, ha Dim és én már kipróbáltunk pár dolgot, és már nem félek tőle egyáltalán, sőt egyre jobban kezdek rákapni az ízére. De attól még nem szoktam beszélni, nem igazán tudom hogyan fogalmazzam meg azt amit szeretnék. Hozzám képest Dimitri sokkal oldottabb, neki nem esik nehezére kimondani mit szeretne vagy mi az amihez éppen kedve lenne.
- Én is téged. – adok neki egy puszit, és élvezem ahogy átölel. Fura, de most nem különösebben zavar, hogy nyilvános helyen vagyunk. Annál nagyobb szükségem van most egy kis bújásra. Furcsa, de a múltkor volt egy srác a kávézóban… nem először jött oda, mindig ugyanazt kérte és a pultnál fogyasztotta el miközben velem beszélgetett. Fel sem tűnt igazából, hogy nyomult rám, egész addig míg egyszer nem nyúlt a kezem után, hogy megfogja. Abban a pillanatban amint hozzám ért, már tört is ki rajtam a pánik, olyan hevesen hátráltam tőle egészen a falig, hogy összetörtem négy poharat és menekültem azonnal az irodába. Vagy egy óra hosszát tartott míg összeszedtem magam, és a fiút se láttam többet a kávézóban. Senki mástól nem viselem el az érintéseket, csak Dimitritől. Ő az egyetlen aki megérinthet.
- Még sosem láttalak öltönyben. – izgatottan mosolyodok el ahogy most végig nézek rajta. Kórházi cuccban van, de engem ez nem zavar. Nekem így is jóképű és csinos. Mindegy mi van rajta, épp ugyanúgy tetszik. – Várom már nagyon. Anya javasolt egy fotóst, majd csinál képeket az esküvő alatt is. Szóval remélem is, hogy csinos leszel, mert elég hülyén néznél ki a fotókon mondjuk ebben a köpenyben. – igazgatom meg közben a gallérját egy kicsit. Persze ha ebben érezné jól magát, az se zavarna.
- Még nem tudom. Lehet, hogy fehércsokis, de lehet, hogy nem. – kuncogok elégedetten. Persze, hogy olyan lesz, ha már egyszer kitalálta végre! A díszítést már két napja elkezdtem megcsinálni. A cukor kupolákkal nincs egyszerű dolgom, lassan haladhatok csak vele különben összeomlik. Mintha csipke lenne, olyan apró mintákat csinálok lassan, megfontoltan. A tortánk hasonlít az orosz templomokra és a Disney kastélyra is. A különböző formájú torták csúsztatva lesznek egymás mellett, hogy rájuk tudjam helyezni a cukor kupolákat. A legfelsőn leszünk mi, marcipánból megformázva. Sehogy sem tudom a párom haját élethűre megcsinálni, pedig nagyon erőlködök vele.
Furcsa volt amikor odajött hozzánk a doki és gratulált Dimnek. Majdnem megállt a szívem is! Hiába, hogy mindig a hasam szokta simogatni, de most megállítottam benne és erre több okom is volt. Ez a marha doki majdnem elfecsegte a titkomat pedig direkt kértem, hogy ne mondjon semmit se… Nagyon megkönnyebbülök amikor elmegy végre.
- Hát… lehet, hogy elfelejtette, hogy már gratulált. – vonok vállat mintha csak ennyiről lenne szó. Ideges vagyok. Megint ideges lettem, pedig már olyan szépen sikerült megnyugodni itt.
- Is? – épp csak ennyi időm van, mielőtt megcsókolna. Papír nélkül már az övé vagyok, ezek szerint. Nem tudom, én valahogy eddig még nem gondoltam így erre az egészre. Azt hittem ez csak egy hülye mondás, hogy te az enyém én a tiéd. Nem gondoltam, hogy neki ez ilyen sokat jelent.
Hallom, ahogy a telefonom csörögni kezd a táskámban, ami talán nem a legjobbkor jött, de van egy olyan érzésem, hogy a kávézóból hívnak. Amint elő bányászom, a gyanúm beigazolódik.
- Bocs… - mormolom, és már fel is veszem a telefont. Persze, hogy valami nyűgjük van. Persze, hogy nem tudják megoldani. Várok pár másodpercet mielőtt megszólalnék miután letettem a telefont. – Mennem kell doki. De este igyekszem időben hazaérni.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
119
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 13.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Vas. Aug. 27, 2017 7:49 pm Keletkezett az írás



*Olyan aranyos, ahogy elpirul. Imádom, amikor az arca színe a hajáéval vetekszik. Tudom, hogy neki nem megy olyan könnyen arról beszélni, hogy mi az, amire vágyik az ágyban. Pedig aztán nincs oka szégyenre, kezd ráérezni, hogy milyen, amikor mindketten ugyanarra élvezzük. De ezért találtuk ki rá a tejszínhab szót, hogy ne jöjjön mindig zavarba, ha erről van szó. Ez a mi kis titkunk. Senki nem tudja rajtunk kívül, hogy miről beszélünk, ha a tejszínhabozásról van szó. Valószínűleg mindig ez fog beugrani, ha valaki valódi tejszínhabbal kínálna.
Talán soha nem fogom megszokni, hogy valaki azt mondja nekem, hogy szeret. Imádom hallani az ő szájából. És ahogy bújik... Ő az én kincsem. Szó szerint itt van az ölemben most minden, ami az életet jelenti nekem. Ő! Biztos tudja, hogy nagyon fontos nekem, de igazából szavakkal leírni sem lehet mi az, amit érzek. Nem tudom hogy történt, hogy így megszelídítettük egymást. Azt viszont tudom, hogy nem kell féltékenynek lennem, mert továbbra is csak én érhetek hozzá. Ettől eltekintve persze szeretem megjelölni a területemet.*
-Na akkor most majd fogsz látni! *Mosolyodtam el szélesen. Igazából nem sokszor van rajtam öltöny, mert mindig úgy feszengek benne. Most viszont olyan öröm tölt el, hogy magamra ölthetem az alkalmi ruhámat. Ilyen többet úgysem lesz. Ő gyönyörű lesz, nekem is ki kell valahogy néznem ezek után.* -Szóval nem tetszik kórházas alkalmi ruhám? *Nevettem fel. Hát igen. A sötétkék kórházi ruhám meg a fehér köpeny minden, csak nem esküvőre való szerelés. Mondjuk poénból azért lehet kéne csináltatni pár ilyen képet is. Hogy még valami legyen szokatlan a mi esküvőnkben.*
-Léééégysziiii... *Néztem rá még mindig nagy, könyörgő szemekkel. Bár a kuncogásából azt sejtettem, hogy nyert ügyem van, de azért szeretek vele így szórakozni. Ezért jó a mi kapcsolatunk. Nem veszünk minden egyes szót halálosan komolyan. De nagyon kíváncsi vagyok a tortára. Pár részt elmondott, de biztos vagyok benne, hogy vannak olyan részletek, amiket nem árult el nekem. Tudom, hogy már dolgozik rajta. Tetszik, hogy meglepetésként készíti el. Valahogy ez ösztönzött arra, hogy én is készüljek meglepetéssel. Ott lesz a rajz a falon, a zene, a tánc... no meg a nászút. A táncra már nagyon készülök, hetente három-négy alkalommal beiktatom az órát. Már egész jól megy és a számot is kívülről tudom. Azt nem mondom, hogy teljesen helyesen tudom már, de nagyjából megy az ütemre a szöveg is. Perfect... igen, mintha róla szólna az a szám.*
-Lehet.. nagy a hajtás mindenfelé... *Végülis nem csoda, ha valaki itt elfelejt pár dolgot. Több osztályon is emberhiány van, így a szülészeten is, ha jól tudom. Mondjuk az ortopédián sem vagyunk olyan létszámfölényben. De jól jönne még néhány szakorvos hozzánk is. Közben ismét cirógattam már Sammy hasát, ahogy szoktam és el is hessegettem magamtól az iménti gondolatot. Inkább foglalkozok most azzal, aki itt üldögél az ölemben.*
-Bizony.. mert papír nélkül már az enyém vagy. *Mosolyodtam el és megsimogattam az arcát.* -Én pedig a tiéd vagyok egy életre. *Sokan talán nyálnak tartják ezt így kimondva. De ha valaki valaha is érzett olyat, amit én Sam iránt, akkor nem mondja rá, hogy nyálas. Sokat jelent nekem, ennyi.
Amikor csörög a telefonja, csak csendben nézem az arcát és próbálom megfejteni továbbra is, hogy mi lehet az a probléma, amit nem mond el nekem. Nem felejtem el, hogy valami nyomasztja, de nem faggatom, lassú víz partot mos, majd csak elmondja. Sejtettem, hogy mennie kell, de amúgyis lejár hamarosan a szünetem nekem is.
Két kezem közé fogtam az arcát és megcsókoltam.* -Kérlek vigyázz magadra! Ne hajtsd túl magad, oké? *Újabb csókot adtam neki, miközben még egyszer átöleltem.* -Hazafelé rendelek vacsit és várni foglak. *Fejben már azt is tervbe vettem, hogy hazafelé veszek egy üveg pezsgőt is. Kettesben ritkán iszunk, de egy kis pezsgő csak nem fog megártani. Talán megünnepelhetjük, hogy mostantól többet leszünk együtt, mert nem állapot, ami mostanában van. Felsegítettem az ölemből és én is felálltam, de a kezét nem engedtem el.*
-Ha bármi van, csak csipogj rám, ahogy mindig. *Ezt a lelkére kötöttem, hogy a csipogó mindig nálam van, arra mindig tud üzenni, ha baj van. Még egyszer megöleltem és megcsókoltam, aztán nagy nehezen elengedtem. Dolga van neki is és nekem is. De az este talán csak a miénk lesz.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
92
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 02.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Aug. 28, 2017 11:35 pm Keletkezett az írás



Gyakran elgondolkodom azon, hogy a dokim vajon milyen életet élt mielőtt megismerkedtünk. Nyilvánvaló, hogy az önpusztítás útját járta, nem is ezen szoktam merengeni… hanem azon, hogy volt-e már szerelmes, volt-e barátnője, esetleg olyan lány akivel együtt is élt? Nem… olyan biztos nem volt. De valaki csak tetszett már neki, és egészen biztosan voltak már barátnői. Lehetetlen, hogy nem. Egyszer mesélt valamit de csak futólag, hogy valami nem alakult jól egy lánnyal, és azóta inkább bezárkózott, de vajon mikor volt ez, és mi történt? Képtelen lennék elhinni róla, hogy bántotta volna, valami más lesz a háttérben.
Talán félt? De mitől? Egyértelmű a kérdésre a válasz, valószínűleg azt hitte, hogy nem lehet őt szeretni, nem érdemes rá. Pedig milyen nagyot téved! Én is olyan könnyedén szerettem belé, és most milyen sokat jelent nekem! Imádom őt. Talán majd egyszer mesél erről a furcsa, hitetlenkedő fényről a szemében amikor azt mondom: szeretlek.
- De, őrületesen festesz benne Mr. Ausztrália, de azért én mégis szívesen megnéznélek abban az öltönyben. – kuncogok és incselkedek vele mint mindig. Szeretem, hogy érti a viccet. Szerintem még a kollégái többsége sem tudja, hogy milyen jó humora van, és milyen éles ésszel tud visszavágni egy-egy csípkelődésre. A mi családunkban alap, hogy néha szeretetből piszkálódunk, de azt hiszem mellettem már megszokta, hogy néha nem kell minden szót komolyan venni.
- Héé, nem ér a légyszivel zsarolni! – pillantok rá nem kis felháborodással az arcomon, miközben a nevetés már ott bujkál bennem – Tudod, hogy a légyszinek képtelen vagyok ellenállni. – adok neki egy nagy puszit, majd gyorsan le is törlöm az ujjammal a rúzs nyomát. Nem akarom, hogy a betegei vagy a kollégái amiatt cikizzék, hogy csupa vörös folt az arca.
- Na látod. Csak ez lehet az oka. – sóhajtok kissé megkönnyebbülten, amikor már elment a közelünkből az orvosom. Ez aztán meleg helyzet volt! Szerencsére Dim tipikus pasi, nem látja a fától az erdőt, remélem magától nem rakja össze a dolgokat.
- Akkor gyere, bújj a zsebembe, magammal viszlek. – mormolom mosolyogva, miközben átölelem. Boldoggá tesz a tudat, hogy így gondolja. Szeretném, ha egy életen át velem lenne, mindig. Néha még reggel is rossz elköszönni tőle, szinte fizikálisan fáj. Túlságosan szeretem.
Az a fránya telefon persze mindent elront. Megtanulhatnának már nélkülem boldogulni, de még amiatt is hozzám rohangálnak, ha valami zűr van az egyik kávégéppel. Hát mi vagyok én? Szerelő? Nagy nehezen engedem csak el a kedvesemet, és szomorkásan pislogok rá.
- Jó. Vigyázni fogok magamra, megígérem. Te pedig valami fincsit rendelj ám! – úgy szorítom magamhoz, mintha este nem is találkoznánk, mintha megint hetekig nem látnám majd. Pedig ez butaság, hiszen megbeszéltük, hogy este filmezni fogunk. Remélem nem valami puccos kajával készül, mert én ma tényleg egy hétköznapi estére vágyok. Papírdobozból esszük a kínai kaját, kólát vedelünk (ami ugye tudjuk jól, hogy nem egészséges de kit érdekel), nézünk valami jó kis horrort vagy ha nagyon szeret akkor inkább disney mesét, a finom forró zuhany után, mindketten az ő alvóspólójában ami nekem a térdemig ér, és csak úgy vagyunk. Csak bújunk egymáshoz és nem gondolunk semmire. De jó lenne!
- Nem lesz bármi, de csipogok becs szó. – mosolyodok még el, miközben letörlöm az ajkairól is a rúzs egy részét, hiszen az iménti csóktól már kábé az összes ráragadt. Egy kicsit azért hagyok rajta, hogy ha megkörnyékezné valami nőcske, akkor azért tudja, hogy Dimitri már valakié. A kórház bejáratánál még kap azért egy puszit, de most már rendesen viselkedek, és nem bújok úgy mintha csak mi ketten lennénk a világon. – Szia! – mosolyodok még el, majd elengedem a kezét, és a parkoló felé veszem az irányt. Csak most érzem meg, hogy milyen nehéz neki hazudni, és mennyire nem akarom ezt csinálni. Muszáj lenne elmondanom, egyszerűen muszáj vagy beleőrülök! Amint az autóba ülök, máris elkezdek reszketni. Te jó ég! Egy kisbaba növekszik a hasamban, nekem pedig fogalmam sincs, hogy mit kell velük csinálni. Nem habozok, azonnal telefonálok a mamámnak aki viszont csak a sokadik csengésre veszi fel a telefont. Már szépen elterveztem, hogy mit fogok mondani neki, hogy jöjjön a kávézóba, aztán ott egy kávé mellett szépen beadagolom neki a dolgot de aztán mikor felveszi végre…
- Anya? Terhes vagyok. – bukik ki belőlem, ami azóta nyomja a lelkem amióta csak tudom. Valakinek muszáj volt elmondanom végre vagy megbolondulok az édes titkom terhétől!
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Samantha & Dimitri - Kórházi látogatás...vagy mégsem?
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Sammy & Dimitri - Egy váratlan találkozás
» A csordaszellem alapvonás... vagy mégsem? - Neile & Lizzy
» "Minden kapcsolat egy erősséget vagy egy gyengeséget táplál benned; Michael Murdock"

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: