Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Share | 
 
Sammy & Dim - Édes kettes...?
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

▪▪ Hozzászólások száma :
119
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 13.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Kedd Aug. 29, 2017 12:18 am Keletkezett az írás



*Sam ma délután meglátogatott a kórházban teljesen váratlanul. Ugyan ő állította, hogy csak nagyon hiányoztam neki, de én már ismertem annyira, hogy tudjam, valami baj van. Miután elbúcsúztunk egymástól a kórház előtt, még sokáig néztem utána, amíg el nem tűnt a parkolóban. Egész nap ezen kattogott az agyam, hogy mi lehet a baj. Mi nyomaszthatja ennyire? Eddig még soha nem láttam ilyennek, mióta együtt vagyunk. Azt is tudom, hogy nem az a fajta, aki csak úgy elmondaná a nyűgét-baját, ha vallatom. Inkább ráhagyom és bízok abban, hogy elmondja.
Délután viszonylag nyugisan telt. Nagy örömömre pont jött be Steve kontrollra és hozta magával azt a tündéri kislányát is, Lisát. Ez a kisember volt az, aki miatt elgondolkodtam, hogy egyszer talán nekem is lehetne gyerekem. Persze félek, hogy milyen apa lennék, de talán sikerülhetne jobbá válnom, mint amilyen az én apám volt. Lisa olyan aranyos volt, ahogy érdeklődve járta körbe az egész rendelőt, amíg én az apját vizsgáltam. Szerencsére a lehető legjobban alakultak a dolgok és a rehab is jól megy, már minden foglalkozáson felállhat kicsit. Ezért szeretem a munkámat. Láthatom, ahogy új életet kezdenek azok, akiket más orvosok nem vállaltak volna be. Közben pár szót ejtettünk a Sweet Dreams-ről, hogy milyen jól megy a reklámja, egyre felkapottabb a hely.
Szerencsére nem volt fennakadás és időben le tudtam adni a műszakomat. Gyorsan öltöztem át és már az autóban is voltam. Kihangosítottam a telefont és már hívtam is a kínai éttermet. Semmi pucc parádé nem lesz ma. Csípős tésztát rendeltem, amit tudunk majd dobozból is enni. Megérdeklődtem, hogy van-e valami heti ajánlat és szerencsémre kedvemre való volt, így a ráksalátájukból is rendeltem egy nagy adagnyit. A gung-bao csirkét sem hagytam ki, mert imádom a csípős-édes kajákat. Egy óra múlvára kértem a szállítást, mert Sammy úgyis később jön és lesz még dolgom otthon.
Hazafelé még megálltam és beugrottam venni egy üveg pezsgőt. Szeretem a behűtött félédes pezsgőt.
Odahaza az ajtón belépve a kutyák megrohamoztak. Egy kis simogatás után kiküldtem őket a kertbe. Ugyan van csipes kutyaajtó a hátsó kertre, de valahogy nem nagyon járnak ki, amikor nem vagyok itthon. Amióta kutyák vannak, majdnem naponta porszívózok, ami nem zavar. Eléggé rendszerető vagyok. Rendmániás nem vagyok, csak szeretem, ha minden a helyén van, minden tiszta. Így gyorsan most is felporszívóztam a nappalit és az előszobát, ahol a legtöbbet vannak a kutyák. Utána szépen kihúztam a kanapét a tévé előtt és megágyaztam. Készülök az esti filmezésre, összebújásra. Tetszik az elképzelés, hogy ismét lehet minden a régi köztünk. Nem tudom mióta nem volt közös programunk. De ma este csak mi ketten leszünk.
Közben a kutyák bejöttek, így megetettem őket, hogy ne kolduljanak majd. Már kitapasztaltam, hogy Corynak több kaja kell, mert amilyen energiabomba, lemozogja és hamarabb éhes lesz. És van elég eszes ahhoz, hogy kiszolgálja magát, ha nem adunk neki. Ezt megelőzvén, már emelt adagot kap.
A fürdőben belenéztem a tükörbe. Borotválkozni is kéne, de a borotvák még mindig Sammy elzárva tartja. Na majd holnap reggel erre is sort kerítek. Úgy izgulok a ma este miatt, mintha első randi lenne. Még a ruhámon is végignéztem. Az itthoni melegítőnadrágom és az egyik pólóm, amiket felvettem, ahogy hazaértem. Lehet hülyeség ez az izgulás, de ez van. A nagy elmélkedésemből a csengő hangja rántott ki. Már mentem is ajtót nyitni, hogy átvegyem a vacsoránkat. A konyhában pakoltam le és már csak várni kellet az én csillagvirágomra. Lassan meg kéne érkeznie neki is.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
92
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 02.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Aug. 30, 2017 8:27 am Keletkezett az írás



Bár elvileg minden a feje tetején állt a kávézóban, sikerült néhány perc alatt rendeznem a problémát. Nem tudom mihez kezdenek majd, ha már nem riaszthatnak engem minden aprósághoz. Eddig mindent de mindent a kezemben akartam tartani, de ennek véget kell vetni mivel nem maradhatok ott minden nap nyitástól éjszakáig. Dimitrinek sem jó, nekem sem és pláne nem jó a pöttömnek. Jobban kell rá vigyáznom.
Anya már egy csésze teával várt és egy nyugi párnával a hintaágyon a kertben. Nem szúrt le és nem is kiabált velem amiért felelőtlen voltam. Pedig tudom, hogy az voltam. A sok munka miatt megfeledkeztem a bogyókról, az egész az én hibám, nem is okolhatok mást. Csak annyit kért, hogy mondjam el mi történt, belőlem pedig csak úgy dőltek a szavak. Kuporogtam a hintaágyon anyukám ölelésében, miközben szorongattam a nyugi párnát és próbáltam elmondani neki, hogy mi történt. Kínos volt ezt elismerem, de lehetett volna rosszabb is. Végül anélkül, hogy bármit is mondott volna sikerült megnyugtatnia. Azt hiszem mostanában ő többet beszél Dimmel mint én… szerinte nem borulna ki, és bár nem árt ha kíméletesen mondom majd el neki a dolgot, azért nincs mitől tartanom. Szerinte Dim jobban szeret, mint azt el tudnám képzelni, és egy cseppnyi aggodalmat is éreztem a hangjában mikor ezt mondta. Talán lehet, hogy tényleg egy kicsit… összeragadtunk, és sokminden van, amit a másik nélkül képtelenek lennénk megtenni, de talán nem akkora a baj. Elvégre ha valaki szereti a másikat abból már csak nem lehet gond!
Hazafelé már ki is találtam, hogy miként mondom majd el neki. Sütök egy tálca muffint, mindegyik más ízű lesz, és azokat díszítem majd. Lesz egy Foxnak, egy Corynak, egy neki, egy nekem, és egy a babának. Talán így lesz a legjobb, nem kap majd sokkot tőle.
Még találkoztam a futárral aki a kínai kaját hozta. Remélem Dimitri gondolt rám is, és rendelt nekem szezámos mézes csirkét rizzsel, hisz tudja, hogy mindig azt szoktam enni. A tengeri herkentyűktől kiráz a hideg. Az ajtót kinyitom a kulcsommal, és besétálok szinte hangtalanul. A kutyák elől persze képtelenség lenne elbújni, de nem is akarok.
- Szia Fox! Naa, Cory nem szép dolog tolakodni. – próbálom egyszerre simogatni őket, de Cory kicsit izgága, nem bírok vele. Várom, hogy Dim észrevegyen, de én is keresem őt a tekintetemmel. A konyhában veszem észre, és egyből rá mosolygok. – Azt hiszem ma időben értem haza. Ez rekord, kérem a puszimat. – abbahagyom a kutyák dögönyözését, és én is a konyhába megyek, hogy szimatoljak kicsit és megmossam a kezemet.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
119
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 13.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Szer. Aug. 30, 2017 7:57 pm Keletkezett az írás



*Hazafelé először gondoltam arra, hogy benézek a cukrászdába, de inkább ma kihagytam, a házat szedtem rendbe helyette. No meg beugrottam pezsgőért, meg rendeltem annyi kaját, hogy az szerintem még holnapra is elég lesz. Kínaival úgy vagyok, hogy szeretek egyszerre több fajtát is enni. Mondjuk mindig is nagy kajás voltam. Édességből pedig egyenesen soha nem elég, abból nem tudok annyit enni, hogy jól lakjak. Még szerencse, hogy sokat futok és edzek, különben sanszos, hogy rútul elhíznék.
Sokat gondoltam Sammy-re és arra, ami az elmúlt időben volt köztünk. Próbáltam megtalálni a bajok forrását, de egyértelműen nem tudnám megmondani mi az. Persze, a kávézó miatt több lett az elfoglaltsága és én is visszamentem dolgozni. De biztos ez lenne a baj? Nem hiszem. De az tény, hogy Sam az utóbbi időben annyira lestrapálta magát, hogy itthon szinte használhatatlan volt, csak bezuhant az ágyba és kész. Féltem, hogy előbb-utóbb a fagyi visszanyal és az egészsége rovására fog menni a hajtás, hogy mindent kézben akar tartani. De ma egyértelműen éreztem, hogy van valami, ami nyomja a lelkét. Valami baj van... amit nem mond el nekem. Valahol bántott, hogy nem bízott meg bennem annyira, hogy el merje mondani. Az ő ötlete volt ez a ma este... Ez is valahogy azt súgta, hogy valami baj van. De nem aggályoskodtam, tökéletesre akarom a mai estét. Hogy ismét kicsit visszataláljunk egymáshoz.
Éppen a konyhába tüsténkedtem, amikor meghallottam a zár kattanását. Már mosolyogtam, ahogy meghallottam a hangját. A kutyák persze rögvest körbe udvarolták, pedig az utóbbi időben ők is el voltak hanyagolva eléggé. Nem vettem a lelkemre, hogy kicsit nekik mórikál és nem az én nyakamba ugrik először. Lesz ez még így se!*
-De még mennyire, hogy időben vagy! *Szélesen mosolyogva öleltem magamhoz és csókoltam meg. De ez nem olyan udvarias csók volt, mint délután a kórházban, ez valahogy sokkal mélyebb volt. A csók után mosolyogva simogattam az arcát, de az ölelésből nem engedtem el.*
-Nos mihez lenne kedved? Előbb tusolni, aztán filmezni és enni? Vagy előbb enni, aztán zuhanyozni? Vagy bármi egyéb javaslatot meghallgatok. *Tényleg nyitott vagyok minden ötletére. Nekem a lényeg, hogy tényleg egy nyugis, összebújós nap legyen. Nagyon régen nem voltunk így kettesben, hogy nem aggódtunk túl valamit vagy nem voltunk halálosan fáradtak. Időben itthon vagyunk mindketten. Kell ennél több? *
-Képzeld! Volt bent ma Steve kontrollon. És hozta magával azt a zabálnivaló kislányát is. *Ő is ismeri Lisát, ott volt a cukrászda nyitónapján. És ha minden igaz, akkor az anyukájával is gyakran mennek. Tündéri, nyitott kislány. Valószínűleg Sammy-t is meglepi, hogy mennyire kedvelem a kislányt, mert eddig távol tartottam magam tőlük. Mondjuk az is igaz, hogy rajta kívül nem nagyon vagyok kapcsolatba gyerekekkel.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
92
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 02.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Csüt. Aug. 31, 2017 10:53 pm Keletkezett az írás



Furcsa, hogy mennyire megszoktam már, hogy nem a szüleimnél lakok. Nem is értem mikor vagy hogyan történt, azt hiszem olyan természetes volt az egész, hogy fel sem tűnt, hogy már minden nap itt alszok, Dimitri mellett. A holmim nagy része persze még a szülői házban van, a ruháim se mind vannak itt, épp csak két polc és egy fiók az amit megtöltenek. Az esküvő után majd át is kell költöznöm ide, ha minden igaz. Még mindig kissé hihetetlen, hogy ez a jóképű doki éppen engem választott.
A lakásba toppanva megrohamoznak az ebek, de ezt egyáltalán nem bánom. Ők az én titkos kis szövetségeseim, ha Dim nem fogadja be őket, akkor talán sosem lett volna képes kimutatni az érzéseit. Pedig milyen nagyon tud szeretni! Azt hiszem talán ezért imádom legjobban. Szóval, a kutyák fontos részei az életünknek, a kapcsolatunknak. Ők is a mi kis családunk részei. Ahogy Fox füleit vakargatom, Cory mindig oda lopakodik, tolakodik a hegyes kis orrával. Féltékeny típus, azt hiszem. Bevallom egy pillanatra elgyengülök amikor megpillantom a jövendőbelimet. Látom rajta, hogy mennyire várt már haza és ettől hirtelen nekem is jobb lesz a kedvem. Nagy boldogan viszonzom a csókját, még a lábam is beleremeg.
- Hát előbb lemosnám magamról a mai napot ha nem baj. – nehéz egy ilyen döntést meghozni. Ha nem lennék ilyen kimerült és elcsigázott akkor talán előbb enni és bújni szeretnék, de ahogy most állnak a dolgok, inkább a zuhany. A hasam még amúgy is ultrahangos zselé szagú, az is csoda ha eddig nem vette észre. – De sietek becs szó. – teszem még hozzá, hogy így jelezzem: egyedül szeretnék ma tisztálkodni. Van amikor együtt megyünk, és azt jobban is szeretem, de ma úgy érzem szükségem van egy forró zuhanyra, egyedül. Az sem elhanyagolható, hogy piszkosul éhes vagyok. – Mit rendeltél nekem? – mormolom a puha pólójába, miközben mélyet szippantok az illatából. Frenetikus!
Épp csak egy pillanatra feszülök meg, amikor szóba hoz egy gyereket. Tudom, hogy jól bánik velük, hiszen vannak gyerek páciensei is alkalom adtán, de azért… ritkán látni őt gyerekekkel körülvéve. Lisa viszont valamiért elbűvölte. Szó se róla, aranyos kislány, de nem hittem volna, hogy Dimitri így a szívébe zárta. Kissé elhúzódok, és úgy nézek a szemébe.
- Nagyot nőtt a kisasszony amióta nem láttam? – Lisa és a mamája szinte mindennapos vendégek a cukrászdában, és természetesen ingyen fogyasztanak nálam. Steve remek, mondhatni túl jó munkát végez, ez a legkevesebb amit tehetek értük. Egyébként a múltkor el is kaptam őt és az irodában elmondtam neki, hogy köszönöm szépen az eddigi segítséget, de nem várhatom el tőle, hogy ingyen dolgozzon nekem míg világ a világ. A reklámnak is ára van, és én ki is fogom fizetni. Eleinte ellenállt, sőt megsértődött mert szerinte ő ennél többel tartozik a páromnak. Nem érdekelt, közöltem, hogy akkor is ki fogom fizetni a segítségét, így végül megállapodtunk egy havidíjban, illetve a profit függvényében prémiumban. Szerintem ez így korrekt és ebből nem engedek.
- Cica, elmennék akkor most pancsolni gyorsan, jó? – nézek rá némiképp kérlelve, bár nekem se sok kedvem van elengedni. Valahogy kihámozom magam az ölelésből, és meg sem várva a válaszát már megyek is a fürdőbe. Egek! Egy napot is sok úgy kibírni, hogy titkom van előtte, meddig fogom tudni ezt csinálni?!
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
119
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 13.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Pént. Szept. 01, 2017 9:14 pm Keletkezett az írás



*Nem is tudom Sammy mikor költözött be hozzám. Persze egy ideje volt már nálam két-három ruhadarabja, hisz aludt nálam jó néhányszor. De az inkább olyan volt, mint amikor az pár még csak randizgat egymással, de semmi nem történt akkor még közöttünk. Vörös zónák voltak, ahova nem nyúlhattam és gyakori vendég voltam a zuhany alatt. Miután megkértem a kezét, egyre több holmija került át hozzám és nagy elégedettségre adott okot, hogy már hozzám jött haza esténként. Együtt éltünk, mint egy család. Jó volt, hogy ennyire közel tudhatom magamhoz. Reggelente sokszor fizikai fájdalmam volt, hogy el kell válnom tőle, vagy éppen amikor munkába kellett mennem. A pácienseim voltak azok, akik miatt képes voltam otthagyni, mert tudtam, hogy számítanak rám.
Most viszont nagy örömmel néztem Sammy-t, ahogy belépett az ajtón. Úgy üdvözölte a kutyákat, mint már régen nem. Nem szólaltam meg, hanem egyszerűen csak mosolyogtam. Jól esett nézni, hogy végre úgy jön haza, ahogy régebben is megérkezett hozzám. De mégis még mindig éreztem valami furcsaságot. De a csók...az valami eszméletlen volt. Végre viszonozta, nem is akárhogy.*
-Rendben. *Mosolyodtam el szélesen. Titkon valahogy én is így terveztem. Egy közös zuhany, aztán vacsi. A nagy tervezgetésből a hangja ugrasztott ki. Értettem a célzást, hogy egyedül akar zuhanyozni. Mi a franc? Nem így terveztük vagy beszéltük meg. De nem mutatom ki a meglepődésemet, csak ölelem továbbra is. Kihasználom legalább ezt. Olyan régen éreztem, hogy így hozzám simul.*
-Van a kedvencedből. Szezámos csirke. De akad itt még csípős tészta, ráksaláta, gung-bao, rizs meg szerintem a fél étlap. *Nevettem fel. Kedvenceiket megrendeltem meg úgy ami jónak hangzott. Ilyen estét terveztem, de úgy tűnik, hogy nem minden fog úgy alakulni, ahogy elgondoltam.*
-Hírek szerint te többször látod, mint én. *Mosolyodtam el. Stevennel sokat beszélgetek a cukrászdáról. Tudom, hogy az egyetlenem ragaszkodott ahhoz, hogy fizessen neki valamennyit. Tudom, hogy Steve jóval kevesebbért dolgozik nekünk, mint másnak, mert végtelenül hálás nekem. Hiába mondom neki, hogy nekem ez a munkám és a szenvedélyem.
Csalódottan engedem el a kedvesem. Nagyon nem jó ez így, hogy akármi is a baj, de közénk áll ilyen röviddel az esküvő előtt. Sóhajtva mentem ki a nappaliba és ültem le a kanapéra. Járt az agyam. Az már világos, hogy ez az egész nem úgy alakul, ahogy elgondoltam napközben. Talán jobb lenne, ha megbeszélnénk inkább a problémát. Így a gondolataimba merülve vártam, hogy megérkezzen Sam. Ahogy megérkezett, felnéztem rá a kanapéról.*
-Sam! Ez így nem jó... Mi a baj? Mondd el kérlek! *Nem számonkérő a hangom, inkább aggódó. Félek, hogy talán beteg, amit el akar titkolni előlem. Nem tudom, hogy miért hiszi, hogy valamit nem mondhat el nekem. Félek, hogy elveszítem. Kezdtem kilábalni a szakadékból és ez az egész... félő, hogy visszataszít, ha ennyire eltol magától.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
92
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 02.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Szept. 04, 2017 11:34 pm Keletkezett az írás



Furcsa volt Dim csókja. Persze, viszonoztam én is, hiszen már hiányzott és nagyon szeretem is, de mintha… nem is tudom, talán csak rémeket látok mert anya belém beszélte őket. De úgy érzem Dimitri mintha attól félne, hogy egyszer elmegyek és nem jövök vissza. Nem értem miért hinné ezt, hiszen én mindig itt leszek. Mégis az a tűz amivel csókolt valahogy ezt sugallta.
Örülök, hogy értette a finom célzást és nem erősködött. Nem lenne kedvem azon vitázni, hogy ki hogyan zuhanyzik. Különben is, ahogy most szaglászom már nincs kórház szaga, valószínűleg már túl van a zuhanyzáson és lemosta magáról a mai nap fáradalmait.
- Szóval már megint túlzásokba estél. – összegzem kuncogva, ahogy az ételeket sorolta. Ennyi minden! Tutira a nyakunkon marad a fele legalább! De majd leszokik erről is, ha már elég rég együtt leszünk. Sőt, ha minden jól megy, hamarosan már vacsorával várom haza, ha az időm is engedi, márpedig engedni fogja. Más kérdés, hogy a főző tudományom nem engedi a dolgot, de majd azt is gyakorolom.
- Aranyos kislány. Mindig a pultra áll és úgy választ magának sütit. Sőt, a múltkor maga dekorálta a muffinját, látnod kellett volna! – nevetek fel jókedvűen ahogy visszaemlékszek. Lisa könyékig krémes és cukormázas volt, de nagyon élvezte a dolgot. – Így csinált! – mutatom a kezemmel a kislányra jellemző kézmozdulatot, amivel elkér dolgokat. Apró ujjait a tenyerére szorítja, majd kinyitja újra és újra, olyan mintha tapsolni próbálna egy kézzel. Nagyon megkedveltem őt is és a mamáját is. Kedves család.
Aztán elsietek zuhanyozni mivel tényleg kezdek elfáradni, és később nem biztos, hogy lesz hozzá erőm. Ami a másik, hogy muszáj egy kicsit összeszednem magam vagy azonnal elmondok neki mindent. Hiszen egy ekkora, ilyen édes titkot nem tarthat az ember sokáig magában! Gyorsan letusolok, azalatt egy kicsit sikerül megnyugodni. A hálóban aztán gondolkodok, hogy mit vegyek fel, de úgy döntök megviccelem kicsit a kedvesemet, és az ő pólójába bújok, és kölcsön veszek tőle egy alsót is. Igaz, hogy majdnem leesik rólam, ezért egy kicsit trükköznöm kell, és egy pár francia csattal fogom össze, de azért mókás érzés ebben a térdig érő pólóban.
Jókedvűen sietek ki a nappaliba, de ott nem éppen jó a hangulat. Aztán ez a szinte kétségbeesett hang!
- Dimitri, nincs semmi baj. Miért ez a mániád ma? – már a kórházban is ezt mondogatta, hogy valami bajom van. Igaz, elég zaklatott voltam, de az már elmúlt. Nem kellene ennyire ráfeszülnie a dologra. Csak állok ott, és nem vagyok hajlandó a kanapé közelébe menni amíg ilyen arccal néz. Mint egy kóbor, éhező kutya. Bosszankodva ráncolom a szemöldökömet. – Elmondanád, hogy most mégis mi a bajod? Itthon vagyok időben, próbálok változtatni te meg ilyen vagy. Ahelyett, hogy örülnél azon pörögsz, hogy valami baj van. – saját magamat hergelem fel, ez nyilvánvaló. Rajta vezetem le a feszültségemet, és tudom, hogy ezt nem lenne szabad. De most valahogy nem tudok megálljt parancsolni magamnak. Egyszerűen mérges lettem ettől a letargiától és kétségbeeséstől ami a zuhany után fogadott.
- Hagyjuk inkább az egészet a francba. inkább megyek aludni. – mormogom duzzogva, és már vonulnék is be a hálóba. Nem érdekel, hogy majd’ éhen halok, akkor se megyek ki hozzá. Semmi kedvem magyarázkodni, amikor összebújhattunk volna, és filmezhettünk volna. Sokat változtam érte. Soha nem hittem volna, hogy valakinek hagyni fogom, hogy átöleljen és megcsókoljon. Azt sem hittem volna, hogy valaha is szeretkezem majd bárkivel. Érte mégis leküzdöttem a félelmeimet, erre ezt kapom? Amint valami nem úgy alakul ahogy szerette volna máris ezzel húz fel, hogy valami bajom van? Persze, hogy bajom van! Ha nem lenne ilyen nehéz eset már rég elmondtam volna neki, hogy babát várok. Ez nyomaszt igazán, hogy magaban kell tartanom ezt a titkot, és ha már így alakult… hát, az érzelmeket le kell vezetni valahol.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
119
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 13.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sidney

»Szer. Szept. 06, 2017 11:02 am Keletkezett az írás



-Ismerhetnél már.. inkább több legyen, mint kevesebb. *Tudok rendesen enni, az igaz. Szerencsés vagyok, mert a szervezetem jól dolgozik, nem hízok el. Mellette még sportolok is, így izomzat is van és egy csepp felesleg sincs. Hányszor kapom meg a kollégáktól, hogy menjek a francba ez miatt. Pedig én aztán nem tehetek róla, ilyen vagyok és kész. Szeretek főzőcskézni is, magányos évek alatt megtanultam, mert muszáj volt. Persze jobb, ha nem nekem kell megdolgozni a kajával, tipikus pasi vagyok ebből a szempontból.*
-Életrevaló lányka, az biztos. *Mosolyodtam el és szinte láttam magam előtt maszatosan, muffint díszítve, intézkedve, hogy éppen mit szeretne. Kedvelem az egész családot. Azon kevesek egyike, akiknek nem tűnt természetesnek, hogy helyre tettem Steven gerincét. Minden alkalommal hálát rebegnek nekem. Én pedig örömmel látom, hogy újabb embernek adhattam új életet.
Most viszont valahogy minden elvesztette a jelentőségét, mert éreztem, tudtam, hogy baj van. Még akkor is, ha ő olyan hevesen tiltakozik. Ezzel csak az a baj, hogy ez a hangulat bélyeget nyom erre az estére. Pedig megbeszéltük, hogy ma édes kettesben henyélünk majd csak. De azok után, hogy ilyen hangulatban érkezett haza, nem tudtam jól érezni magam. És szeretném, ha átbeszélnénk. Ha megbízna bennem. De aztán borul is a bili, ahogy megérkezik a fürdésből.*
-Sam! Ismerlek annyira, hogy tudjam mikor van baj. Vagy, ha nem is baj, akkor is van valami, amit nem mondasz el! Miért akarsz átvágni? *Nem tetszett, ahogy felemeli a hangját. Soha nem tett még ilyet. Egyre egyértelműbbé vált számomra, hogy itt bizony tényleg óriási probléma van. Éreztem, hogy ez most nem lesz egy könnyű menet. De ahogy ő lovalta bele magát, úgy kezdtem én is egyre idegesebb lenni, hogy miért ilyen velem, amikor csak jót akarok magunknak.*
-Hogy mi? Az, hogy nem bízol bennem! *Már felálltam a kanapéról, mert egyre jobban túltengett bennem az adrenalin, hogy jogtalanul vádolnak olyannal, amiről nem én tehetek. Éreztem, hogy ez csak egy hiszti Sammy részéről, talán a fáradtság miatt, de nem tudtam kontrollálni magam. Úgy éreztem elárult azzal, hogy ennyire nem tudja nekem adni a bizalmát. Baj van és tagadja...*
-Nem hagyjuk annyiba! *Megfogtam a karját, nem durván, csak magam felé fordítottam, ha elfordult volna.* -Hülyének nézel a francba is! Már nem kellek vagy mi az? Nagyfiú vagyok, kibírom! De akkor mond ki! *Éreztem, hogy az indulat egyre csak nő bennem. Nem tudom hol fog ez megállni. Bántani soha nem bántanám, előbb törném el a saját kezem. De jól ismerem magam, le kell vezetnem az indulatomat, különben nem tudom mi lesz. Lehet most kéne futni menni. De pontot akarok tenni az ügy végére, hogy mi a franc baja van, amit ennyire titkolnia kell. Kezdem azt hinni, hogy meggondolta magát és talán nem akar feleségül jönni hozzám. De mi történt?*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
92
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2016. Oct. 02.
▪▪ Korom :
20
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Pént. Szept. 08, 2017 12:20 am Keletkezett az írás



- Tudom, de te is ismerhetnél már. – tudja, hogy nem szeretem a pazarlást. A kávézóban is, minden áldott nap ami megmarad sütemény azt elvisszük a rászorulóknak. Utálom, ha ki kell dobni a kaját. Csak simogatom a hátát, és azt kívánom bárcsak ne lenne köztünk titok. Hiába, hogy nem olyan titok ez mintha megcsaltam volna vagy valami rosszat tettem volna, de akkor is nyomaszt. Az én hibám, tudom. Mármint a kis borsószem léte, az én hibám. Túl sokat dolgoztam, és a stressz is… elfelejtettem a bogyóimat, és nincs mentségem. Elrontottam a dolgot, nem most kellett volna, hogy érkezzen ez a kis csöppség, de már nem lehet visszacsinálni. Nagy nehezen nyomom el a gondterhelt sóhajt, ami épp előtört volna belőlem, és helyette csak hümmögök egy aprót.
- És szép neve van. – teszem még hozzá, ahogy a kislányról beszélünk. Lisa tényleg nagyon édes, és kedvelem a mamáját is, Stevent is. Az orrom egy picit Dim nyakához dörzsölöm, majd elgondolkodok, mert nem tudom illik-e ilyen javaslatot tennem. – Nem… nem lenne kedved egyszer áthívni őket vacsorára?  Gondolkodsz rajta amíg letusolok? – tudom, hogy ez nem az én házam, és azzal is tisztában vagyok, hogy ő nem kifejezetten barátkozós típus. El is szégyellem magam amiért csak így rákérdeztem, de ha végig gondolja, a gyerek miatt nem tudnánk étterembe menni, ott Lisára folyton figyelne valamelyik szülője, itt jobb lenne, Lisa is futkározhatna, tudna játszani, nézhetne mesét… Nem tudom mit felel majd rá.
Szörnyen megváltozott a helyzet, amire visszajöttem a nappaliba. Nem tudom Dimitri miért ilyen, hogy miért feszegeti ezt az egészet. Meg se fordult a fejében, hogy csak fáradt vagyok, és teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy milyen jókedvűen léptem be a nappaliba. Mintha szándékosan csinálná, addig vakarja míg viszketni nem kezd!
- Nem fogok neked mindent elmondani ami csak történik velem, mert ennyi erővel össze is bilincselhetnénk magunkat életünk végéig! Igen, veled vagyok, veled élek de vannak dolgok amik egyszerűen nem tartoznak rád. Mi lesz a következő? Nézed ahogy fogat mosok, vagy átkutatod a táskámat meg a telefonomat? – vágok vissza ingerülten. Persze, hogy a szóban forgó titok rá tartozna, de akkor sem így fogom neki elmondani. Látom, ahogy egyre jobban összezavarodik. Hát bizony, a mindig csendes, cuki Sammy most nincs sehol mert úgy érzem sarokba szorított. Nyilván én is túloztam, hisz biztos vagyok benne, hogy sose kutakodna a holmim közt, és meg se fordulna a fejében, hogy a telefonomba belenézzen. Én ugyanis bízok benne bármit is állít most.
- Ennek semmi köze a bizalomhoz, hagyj már ezzel a hülyeséggel. Jobban bízok benned mint bárkiben ezt igazán tudhatnád. Te vagy az, aki nem bízik bennem. – hiába is látom rajta, hogy ingerült, de nem hiszem, hogy bántana. Igen, mérges rám, de ez néha előfordul. Az a csoda, hogy amióta ismerjük egymást még sosem veszekedtünk. Nem lehet mindig rózsaszín a világ, és attól még mert éppenséggel kiabálok vele, nem szeretem kevésbé. Csak haragszom amiért ilyen lehetetlen helyzetbe hozott. Inkább le is zárnám ezt a dolgot, és indulnék a hálóba, amikor megragadja a karomat.
A törékeny biztonságérzetem úgy pattant szilánkokra, mintha soha nem is létezett volna. Nem fáj amit csinál, de tudom, hogy ha akarja hajnalig így maradok, mert nincs erőm kihúzni a karom a szorításából. Erősebb nálam, és csak rajta múlik, hogy bánt-e majd vagy sem. Ez megrémít, hónapok óta nem éreztem félelmet amikor megérintett, de most azonnal elkezd száguldozni a vér az ereimben, és azon gondolkodok, hogy hogyan tudnám ártalmatlanná tenni, és elmenekülni. Csak akkor kapok észbe és szakadok ki a kezdődő pánikból, amikor már tényleg leszűkült a világom a félelemre. Nagyot nyelek, de nem nézek rá, ezzel is jelezve, hogy most bizony messzire elhajította a kalapácsot.
- Azonnal engedj el. – azt hiszem, egész jól kiűztem a félelmet a hangomból. Ő Dimitri. Soha nem bántana. Soha nem tenne semmi olyat, amivel árthat nekem. Tudom. Ismerem őt, és bízok benne. Csak akkor szólalok meg újra, amikor már elengedte a karomat, viszont, hogy érezze a bizalmamat, nem lépkedek odébb mint régen tettem volna. – Ne kombinálj, kérlek szépen Dimitri! Nem nézlek hülyének, és nincs senkim se rajtad kívül, nem értem miért vagy ilyen. Nem adtam okot rá, hogy féltékenykedj! – próbálok lecsillapodni, de nem igazán megy. Vajon az árt a babának ha kiabálunk, ha ilyen mérges és ideges vagyok? Mindenesetre biztos nem használ neki. Ettől a gondolattól csak újra mérges leszek Dimitrire, viszont életemben először érzek ilyesmit, hogy a tehetetlen düh így elkeserít. Sírásra biggyed a szám is, amiért nem képes megérteni engem. – Fáradt vagyok és elegem van ebből az egészből, én csak egy nyugis estét akartam veled! Mindent tönkretettél! – kiabálok rá, majd hirtelen beszaladok a hálószobába, és becsapom magam mögött az ajtót is. Hagyom, hogy a szomorúság átcsapjon felettem, és csak hüppögök az ágyon fekve miközben Dim párnáját ölelem. El kellett volna mondanom neki. De nem akarom, hogy így emlékezzen a pillanatra, hogy egy vita hevében tudja meg, hogy kisbabánk lesz. Később ő is és én is bánnám a dolgot, de ettől még most szörnyen érzem magam, teljesen összetört ez a faggatózás és az, hogy így megijesztett.
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Sammy & Dim - Édes kettes...?
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Sammy & Dimitri - Egy váratlan találkozás

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: