Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Kedd. Aug. 11, 2015 1:59 pm Keletkezett az írás



nathan & debbie
secrets and surprises in life...

  Az autóban a rádiót hallgattam, hogy az idegesség kicsit alább hagyjon, de valamiért, ahogy egyre jobban közeledem az utcához, ahol Dr. Graham él, minél fojtogatóbb érzések uralkodnak el fölöttem.
Elérkezett a pillanat, amelytől gyomorgörcsöt kapok, vagy esetleg egy gyorsan lezajló szívroham is végigsántít rajtam, ami teli lenne iróniával, mert Nathan kardiodoki. Itt vagyok Graham háza előtt, és csak toporgok, mire a csengőhöz nyúlnék, rögtön megfordulok, és indulok vissza a kocsihoz, de mindig meggondolom magam, és visszalépek az ajtó elé. Nem izgultam egyik vizsgám során sem, pedig azok sem voltak piskóták.
Itt vagyok egy ideje már a városban, most pedig itt van a testvérem is, jelenleg ő vigyáz a pici Lucas-ra, míg én idejöttem. Ő úgy tudja, hogy vásárolni mentem, és aztán nemsokára hazatérek. Meg kell végre mondanom, hogy van egy fia. Nemcsak emiatt jöttem Sydney-be, hanem, hogy találjak olyan orvost, aki tudna segíteni a húgomon, aki egy autóbalesetben megsérült, és jelenleg szüksége van valakire, aki megműti a balesetben szerzett égési sérüléseit.
Aztán mikor megláttam egy idősebb nőt, aki nagyon figyel már engem, megnyomtam azt a bizonyos csilingelő hangú vackot. Várok és csak várok... Valami mozgolódást hallok, és kiegyenesedem, mint valami tiszteletadó katonatiszt. Az ajtónál állhat, mert megszűntek a lépések.
- Nathan? Én vagyok az Debbie - böktem ki gyorsan, és vártam, hogy beengedjen. - Beszélnünk kell - folytattam, majd pedig azt éreztem, a gyomrom fenn van a torkomban.



Vissza az elejére Go down


Szakorvos
▪▪ Hozzászólások száma :
299
▪▪ Hírnév :
4
▪▪ Megjöttem :
2015. Jul. 10.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
▲Sydney

»Kedd. Aug. 11, 2015 5:02 pm Keletkezett az írás




Deborah & Nathan



Nem tudom felvágni a mellkasát. A penge életlen, egyszerűen nem megy. Egy helyben toporgok, és majdhogynem csak nézem, ahogy a nő a műtőasztalon lassan meghal. A pulzusa esik, és hiába kérek másik szikét, az sem vágja át a bőrt. Csak húzogatom az életlennek tűnő végét a bőr felszínén, de semmi. Ordítani tudnék, és mindenki értetlenkedve néz rám körülöttem. A bizakodó férj pedig bejön a műtőbe. Micsoda? Mit keres ez itt?
- Mit csinál maga kétbalkezes? A feleségem mindjárt meghal, csináljon már valamit! – kezd el velem üvöltözni a teremben, én pedig kapkodom a fejem jobbra-balra, és újra megpróbálom a lehetetlent.
- Nem megy! Tessék, csináld te! – mondom, és az egyik rezidens kezébe nyomom a vágóeszközt, mire az átveszi a helyem és holmi könnyedséggel vágja át a hámréteget. Nagyokat pislogok, és csak lesek, hogy mégis hogy lehetséges ez. Mi történik? Egy rezidens lealáz csak így? Ilyen egyszerűen? Engem, aki már több éve a szakmában van, és sosem tévedett, sosem hibázott? Ez lehetetlen! Idegesnek érzem magam, csapkodni kezdek össze-vissza.
- Nem! Ez lehetetlen, engedj oda! – mondom, majd félrelököm az ágyon fekvő nő mellett álló orvos-tanoncot. Teszem, amit tennem kell. Szétnyitom a vágást, hogy aztán kellő alapossággal cseréljem ki a billentyűt, műbillentyűre. Ez sem megy. Egyszerűen olyan béna vagyok, hogy magam sem hiszem el. A kezeim nem engedelmeskednek, a szívem pedig hevesen ver. Kudarcot vallok. Borzalmas érzés, mindig is ez volt a legnagyobb félelmem, hogy valami nem sikerül valamelyik műtétem során, vagy hasonlót bénázok. Fogalmam sincs, hogy történhetett ez meg, de eljött. A páciens pulzusa folyamatosan esik.
- Graham! Elveszítjük! Csinálj valamit! – kiabálják többen is körülöttem, mire én meg sem tudok mozdulni. Képtelen vagyok rá. Megbénított a gondolat, hogy egy billentyűt nem tudok kicserélni. Hát mi ez, ha nem kudarc?! Az csipogás egyre lassabbá válik, és nézem, ahogy a kiugrások is ritkulnak, majd szépen lassan egyszer csak megszűnnek. Élesen vág a fejembe a hang, mire….


… felriadok. A levegőt kapkodom, és rendesen le is izzadtam. Fogalmam sincs, mikor bóbiskolhattam el, mindenesetre alig veszem észre, hogy a sípoló hang az álmomban, az a valóságban a csengőm hangja. Ki a franc az? Biztos Lynette szeretne valamit. Másnak nem sok dolga akadt nálam az elmúlt időszakban. Mondjuk az is igaz, hogy nem is gyakran voltam itthon, hogy bárki is bármit akarhasson.
Kikecmergek az ágyamról, lekapcsolom a tévét, amin sikeresen elaludtam, és egy szál alsónadrágban igyekszem az ajtóhoz, hogy kinézhessek az apró résen, ki is áll előtte. Egy pillanatig csak firtatom, mire megszólal, és belém hatol a felismerés. Jézusom. Meghátrálok. Mit akar ez a nő itt? Kétlem, hogy erre járt volna, ugyanis London nem a sarkon van. Beszélnünk kell. Te jó ég! Mi a picsa van? Ez az a mondat, amit annyira utálok hallani, hogy a hideg is kiráz tőle. Még a harmincöt fokban is.
- Szia Debbie. Mi újság? – nyitom ki az ajtót, egy apró mosollyal a szám szélén, ami a kinézetének köszönhető. Végigfuttatom a pillantásom rajta, és nyugtázom, hogy ez a nő még mindig nagyon is jól néz ki. Nos, ha csak egy menetre ugrott be, akkor nincs ellene kifogásom, egye-fene, benne vagyok!



MADE BY TORIE ♥




● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●




your looks can kill So now you’re dead
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Aug. 11, 2015 5:38 pm Keletkezett az írás



nathan & debbie
secrets and surprises in life...

Miután végre kinyitotta az ajtót, pofiján mosoly terült el, ami még mindig ugyanolyan, mint két éve volt, amitől egészen bevadultam, de ő sem állt le. Egy szóval, semmi csodálat nincs ebben. Két felnőtt ember...
Csak semmi pánik. Mondogattam magamban többször is, hogy nehogy a végén kitörjön rajtam valami újkeletű pánikroham, mert nem jó. Egyáltalán nm lenne jó. Ahogy látom, felismert, ami azért ámulatba ejt, hiszen nem szokásuk a férfiaknak ez a fajta felismerős.
- Nemrég költöztem ide, a kórházban kaptam állást - mosolyra ferdült az én szám is, bár ez is csak halogatása a hideg zuhanyra hasonlító bejelentésemnek.
A hangom kissé bizonytalan volt, ahogyan a korábbi katonatiszti pózom is, és mintha az egyensúlyomat is elveszteném, de próbáltam magamat felpörgetni, és kinyögni azt, amiért idejöttem. Egy ritka nagy sóhajt követően beszédmódba állítottam magamat.
- Van valami, amit el kell mondanom.. - újabb levegővétel, majd pedig szünet nélkül beszélni kezdtem. - Van egy gyermekem, aki nemrég volt egy éves... - újból elhallgattam, majd pedig mélyen a szemébe néztem. - Azt hiszem, te is ki tudod kiszámolni, mire szeretnék kilyukadni - kimondtam, és sikerült, bár tudom, ennél nehezebb időszak vár rám.


Vissza az elejére Go down


Szakorvos
▪▪ Hozzászólások száma :
299
▪▪ Hírnév :
4
▪▪ Megjöttem :
2015. Jul. 10.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
▲Sydney

»Kedd. Aug. 11, 2015 7:59 pm Keletkezett az írás




Deborah & Nathan



Végigpillantva a nőn, meg kell hagyni, akkor, amikor találkoztam Debbievel, akkor is jól nézett ki. Fogalmam sincs, pontosan mennyi ideje találkoztunk Londonban, és azt sem tudom, hány éves pontosan, de körülbelül annyi lehet, mint én. Egy közel negyvenhez lévő nőnek pedig nem könnyű így kinéznie. Miután jó párszor végignéztem rajta egyáltalán nem szemérmesen, és válaszol arra, hogy mi újság, hát majdnem leülök. Ezt nem hiszem el, hogy megtett több ezer kilométert és itt fog dolgozni. Ahol én…
- Hogy mi? A St. Claire-ben? Ahol én is dolgozom? – kérdezem kissé meglepetten. Nem igazán szeretem, ha egy múlt béli nő kerül a közelembe. Mellesleg van már elég belőlük a kórházban, akikkel volt dolgom, és jó pár átkoz is rendesen a hátam mögött, vagy éppenséggel egyenesen a szemem közé. Szóval egyáltalán nincs szükség még egyre… De azt hiszem, ehhez már túl késő, hogy bármivel is közbe tudjak avatkozni.
Ezért jött ide? Hogy ezt közölje, hogy egy helyen fogunk dolgozni? Hát, őszintén szólva meglettem volna az információ nélkül is, sőt, valószínűleg egy kis idő múltán észrevettem volna magamtól is. De kösz Deb, jó tudni, mire számíthatok a következő munkanapomtól.
- Hát, rendben Debbie… örülök neki. – nyögöm ki, mire az utolsó mondat alig jön ki a számon. Nem mondom, hogy bánom, de azt se, hogy ugrálva ujjongok. Ezentúl maximum összefutunk egy-két menetre majd, ami szintén nincs ellenemre, mert valljuk be, Deb elég jó az ágyban.
Éppen, hogy csuknám is be az ajtót, hisz gondolom, csak ezért jött, hogy ezt közölje, mikor újból belekezd a mondandójába.
- Igen? – kérdezem szemeim megforgatva. A francba! Most tuti az a duma jön, hogy szerelmes lett belém az együtt töltött éjszakáink után, és eddig keresett, mire végre megtalált, és elmondhatja és blablabla… Nem akarom! Annyi ilyennel kellett már megküzdenem, hát miért nem maradt ott Londonban és nyomta el magában. Egyáltalán hogy a picsába találta meg a házamat? Le fogok minden adatot titkosítani magamról most már eljön annak is az ideje…
Ám nem ezzel áll elő. Micsoda? Mi a fasz? Mi? Mi? Mi? NEEEM! Na nem!
- Tessék? – kapok a fejemhez, majd el is röhögöm magam. Ezt tudod, ki fogja bevenni. Nők! Ti álnok disznók, állandóan hazudtok a pénzért. Nem csinálhattam fel. Védekeztünk.
- Deborah… Ne idegesíts engem fel ilyenekkel. Tudod, kurvára nem érek rá ilyesmikre. Ilyen cécókra, hogy bebizonyítsam, a gyerek nem az enyém. Mi kell, a pénzem? – kérdezek rá. Ha arról van szó, adok neki némi zsét, hogy békén hagyjon. Felcsináltatja magát, aztán beállít, és azt állítja a gyerek az enyém. Na persze!
- Jézusom! Most komolyan ezért jöttél ide? Hogy kitaláltad, hogy van egy gyereked és az enyém? Nekem ennél több kellene, hogy elhiggyem. Arról meg ne is beszéljünk, hogy azt mondtad, gyógyszert szedsz. Szóval ennyit erről. Én azért szebben nyitottam volna, ha már együtt fogunk dolgozni… - mondom neki. Na. A jövendőbeli menetről is ennyit. Már csaknem fogok lefeküdni olyan nővel, aki a képembe hazudik azért, hogy megszerezzen magának. Nem szeretem ezt a típust, de lassan rájövök, hogy a nők nagy részének ilyen szándékai vannak. Kurva gáz!



MADE BY TORIE ♥




● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●




your looks can kill So now you’re dead
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Aug. 11, 2015 8:25 pm Keletkezett az írás



nathan & debbie
secrets and surprises in life...

Nem akartam eljönni Londonból, nem tettem volna lépéseket errefelé, mégis az ösztönöm mondta, hogy tegyem meg. Nemcsak a gyermekem miatt izgultam, hanem a húgom miatt is.
- Igen, itt a St. Claire-ben fogok dolgozni - bólogattam hevesen mellé még, mert tudtam, hogy ezután a beszélgetésünk kicsit forogni fog.
Láttam a reakcióját arra a mondatomra, amiben körülírtam neki azt a tényt, hogy van egy gyereke. Nem lepődtem meg ezen, ahogy azon sem, amiket hozzám vágott. Hogy kitaláltam ezt meg azt, meg a pénz miatt... Kell a fenének a lóvéja. Nem, nem, és nem kell az.
- Pedig a tiéd, akárhányszor is visszaszámoltam, azok a napok jöhettek számításba - halkult el a hangom, és csak végighallgattam, ahogyan papolni kezdett. - Ő csak is a tiéd lehet - mondtam még hozzá.
Tudom, ez a legszörnyűbb módja, hogy valakinek a tudomására adjam az ilyen hírt, de nem volt egyéb választásom. Sürgetett az idő, és egyszerűen jobb időt nem találtam rá. Miközben ő beszélt, én előkapartam a telefonomat, és fényképek között keresgéltem egy képet Lucas-ról...
- Itt van, nem kell semmi más, csak nézd meg az arca vonásait, a szemeit. Vagy ez nem elég számodra? DNS tesztet szeretnél? - most pedig én vágtam a fejéhez kicsit hevesen.
Most már én sem tudtam nyugodt maradni, ennek nincs itt vége. Lehet nem kellett volna eleve ezt tennem, és hallgatnom a húgomra, aki mondta, ez a legrosszabb, amit tehetek. Nem bírtam ki, hogy ne valljam be ezt Nathan-nek. Muszáj tudnia erről, még ha jelenleg meg is tudna fojtani engem egy csepp vízben is, amiért ilyen pofátlan mód idejöttem ezzel. Nem érdekel.
- Nincs szükségem a pénzedre. Ez az én felelőtlenségem volt.. Soha nem is kérnék tőled semmit sem, csak már nem tudtam tovább titokban tartani - elég ideig halasztottam ezt, kerültem azt, hogy kimondhassam ezt, de most mégis megtettem. - Tudod mit? Elmegyek - láthatta a szememben az igazságot, mert nem hazudnék ilyenről, és talán egy icipici könnycsepp is kicsordult, de megfordultam, és indultam vissza az autóhoz. Nem tudom, hogy utánam jön -e vagy sem, de én az igazat mondtam, lehet felelőtlen voltam, de megtörtént.


Vissza az elejére Go down


Szakorvos
▪▪ Hozzászólások száma :
299
▪▪ Hírnév :
4
▪▪ Megjöttem :
2015. Jul. 10.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
▲Sydney

»Szer. Aug. 12, 2015 10:03 am Keletkezett az írás




Deborah & Nathan



A megerősítésnél nyilvánvalóvá válik számomra, hogy Debbievel munkatársak leszünk. Ez érdekes sztori lesz, de valahogy majd csak kibírom. A gond csak az, hogy ha jól emlékszem, Deb aneszteziológus. Azt hiszem, mindenki tudja, hogy ez mit jelent. Igen. Pontosan azt, hogy munkánk során elég sűrűn fogunk találkozni, hiszen a műtétek során nem ritkán van szükség altatóorvosra.
A tény viszont, hogy van egy gyerekem, hát az… feldühít. Az állítás maga. Egyszerűen felháborító! Hogy én? Nathan Graham gyereket nemzek?! Na nem! Sosem volt tervemben az ilyesmi. Maximum egyszer-kétszer eljátszottam a gondolattal, hogy mi is történne, ha véletlen ebbe a helyzetbe esek, és elkell majd játszanom a példamutató apucit. Sosem élt bennem élénken a kép.
- Jaj Deb, ne csináld már. Komolyan azt hiszed, hogy beveszem, hogy abban az időszakban csak velem feküdtél le? – teszem fel a kérdést hitetlenkedve. Győzködhet engem össze-vissza, attól függetlenül nem vagyok egy hiszékeny ember, szóval… nehéz lesz erről meggyőzni. Meg nyilvánvaló, hogy nem hagyom ezt a dolgot annyiban, hogy rám tukmáljon egy gyereket csak úgy… Az nem én lennék.
- Egyébként ilyen hírrel megvárhattad volna, ha behívlak, vagy valami, nem az ajtóban kellett volna közölnöd ezt a komoly dolgot. – mondom a „komoly” szót különösen kihangsúlyozva. Nem is értem, hogy miért zúdította ezt rám ilyen hirtelenséggel. Talán egy kávé mellett. Vagy nem is tudom, de hát könyörgöm, most riadtam fel egy borzalmas álomból, itt állok egy szál boxerben, és így kell megtudnom, hogy állítólag van egy gyerekem? Ez még számomra is sok(k)!
Jaj ne. Most jön az a rész, hogy megmutat róla egy képet, és beleszeretek? Nem! Nem szeretem a gyerekeket.
- Nem vagyok kíváncsi rá Deb. Biztos vagyok benne, hogy nem az enyém a gyerek. – tolom el magam elől a telefont. Lehet, hogy van abban is valami, hogy kicsit fosok attól, hogy tényleg felfedezem a fiún a vonásaimat. Azt hiszem, akkor itt helyben elájulnék a gangon. Ez egészen biztos. Úgyhogy elhárítom inkább a dolgot, mire majd Deb is rájön, hogy nincs értelme rám kenni ezt az egészet.
- Mint mondtam, nincs szükség itt semmilyen tesztre, én teljesen biztosra állítom, hogy nincs közöm hozzá. – rázom meg a fejem, és a kétségbeesett nőre nézek. Az rendben van, hogy apát akar találni a gyerekének, de miért pont én jutottam eszébe, akivel csupán pár éjszakát töltött el, és tulajdonképp még azt sem tudja biztosra, hogy nem vagyok egy idióta pszichopata?! Nem ismerjük egymást. Én sem állíthatom biztosan, hogy ez a nő egy jótét lélek. Éppen ezért feltételezem a legrosszabbat…
- Akkor mégis mit akarsz, ha nem pénzt? – kérdezem egyszerűen. Ezek a nők általában a pénzre hajtanak… Én szívesen megadom neki, ha békén hagy és nem jön többet ezzel a „van egy fiad” dumával.
Mikor megfordul, és elhatározza, hogy lelép, nem tartóztatom vissza. Hadd menjen. Megnyugszik majd a lelke, és elfelejti, hogy egyáltalán mit tervelt ki. Gondolom eléggé ellehetetlenítettem a dolgot, hogy még tovább rám járjon. Végignézem, ahogy elmegy a kocsiig, de nem teszek semmit. Nem megyek be az ajtón, hátha még akar valamit, de tulajdonképp nekem elég volt ennyi. Remélem többet nem fáraszt ilyesmikkel…



MADE BY TORIE ♥




● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●




your looks can kill So now you’re dead
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 3:19 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Nathan & Debbie
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: