Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég

Adalbert Von der Anderle, Dimitri Grigorenko, Lena E. Winfield, Shay Kieran

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Dexter + Seraphine
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Kedd. Aug. 11, 2015 8:06 pm Keletkezett az írás



Átlagos nap volt, az éjszakai műszak után. Hulla fáradt voltam, de végre van időm elintézni ügyes-bajos dolgaim. Két óra alvás után elszaladtam csekkeket befizetni, úszni egyet, és pihenni. Délre teljesen felfrissülten baktattam az utcákon, csodás új hajam csekkolva az összes szembejövő visszatükröződő üvegfelületen. És ami a legfontosabb, egész nap estem kísértésbe és nem ismételtem el a telefonszámát magamban. Még akkor sem, amikor az egyik beteg az éjszaka közepén dührohamot kapva hozzám vágta a teás bögréjét. Majd a párnáját és a könyveit. Így ahelyett, hogy a lelkiismerettől kínozva a picurka lakásom kanapéján gubbasztanék, találkoztam a barátnőimmel például.
És jól éreztük magunkat. Ebédeltünk, nevettünk, és bevallom, egy-két kupica is leszaladt…igen, kettő előtt. Nem, nem bántam meg. És nem, nem vagyok ettől alkoholista. De mikor iszogassunk, ha nem most? Azt mondod éjszaka? És azelőtt, vagy azután, hogy kicseréltem Joe bácsi alatt az ágytálat ügyelet közben? Hahi. Önkéntelen vigyorral a számon siettem hazafelé. Elviszem Lolkát sétálni. Talán futok is. Rendelek egy pizzát, nyitok egy sört és hajnalig meccset nézek. Hm? Jó ötlet nem? Ó, hát persze.
Ahogy ezt a gondolatmenetet lefuttattam magamban, nem is figyeltem arra, lépteim merre visznek. Olyan környékre érkeztem, ami még csak útba sem esik, hazafelé. Zavartan torpantam meg, és fordultam körbe. És akkor leesett. Felbámultam az utcatáblára, megkerestem a házszámot, lesápadtam, és a telefonomra néztem. Akkor ezért nem estem kísértésbe. A tudatalattim a szökést tervezte, és kihasználva azt a percet amit álmodozással töltök, és átvette a lépteim fölött az uralmat. Elhozott ide.
Látszólag egy egyszerű fogorvosi klinika. Ó, de nem dőlök be. Tudom, hogy Ő dolgozik itt. Ajkamat harapdálva tépelődtem, toporogtam hosszú perekig. Páran már kiléptek az épületből, mire hirtelen ötlettől vezérelve lenyomtam a kilincset és átléptem a küszöbön. Egy kellemes váróban találtam magamat, velem szemben az asszisztensnő rendezgette a papírokat. Mély levegőt vettem. Hogy juthatok be hozzá? Nagyon csábító volt az ötlet, hogy a menyasszonyának adjam ki magam, vagy a szeretőjének, de tudom, hogy ebből semmi jó nem származna.
- Jó napot!- köszöntem illedelmesen. – Jennifer Bollock vagyok, az adóhivataltól. – kezdtem bele hivatalos hangon, szúrós szemmel körbepillantva. – Felmérést készítünk, a környéken található klinikák felszereltségéről. Tudja, a biztosítási és adópapírok miatt van szükség erre. – folytattam határozottan. – Új törvényt készítenek elő, ezért kellenek a statisztikák. –fejeztem be, és próbáltam nem gondolni arra, hogy vajon most mekkora hülyeséget mondtam épp. – A főnökével szeretnék beszélni…- tettem hozzá nyomatékosan. Álltam a hölgy pillantását. Várakozóan felvontam a szemöldökömet, mire zavartan biccentett és elszaladt, hogy megkeresse Őt. Legalábbis remélem. Mélyet sóhajtottam. A szívem zakatolt, és nem csak a kimondott hazugságok miatt. Rettegtem, hogy fog reagálni, átlát-e a kis történetemen. Lesimítottam szoknyám gyűrődéseit, felszegtem a fejem, és türelmesen várakoztam. Épp a vízadagoló palackot vizsgálgattam, amikor megjelent a hölgy, és közölte, Mr Miller pár perc múlva kész fogadni. Bólintottam. Elmagyarázta merre találom az irodáját, de addigra engem az ájulás kerülgetett. Nyugalom Seraphine. Magabiztos vagy.
Engedelmesen elindultam a megadott irányba, körülbelül egy csiga gyorsaságával haladtam előre. Kopogok. Igaz nem hallom a választ, de úgy veszem bebocsájtást kaptam, tehát lendületesen feltéptem az ajtót, de magabiztosságom eddig tartott. – Mr Miller! – mosolyodtam le. – Örülök, hogy látom…Hogy van mindig?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Aug. 12, 2015 5:41 pm Keletkezett az írás



Elmélyülten hajolok a nyolcvankét éves Mrs Marple szája fölé és csüggedten állapítom meg, hogy nem húsz perces mutatvány lesz kikapni az egyetlen (!) ép fogát az ínyéből. Kövér izzadtság csepp gördül le a homlokomról, miközben azt nézem, hogyan kábul el az öreg hölgy a kéjgáztól. Legszívesebben én is szívnék a cuccból, mert bizony ütős, de ezt majd csak a munka után.
Nekiállok, óvatosan dolgozom, finoman bánok az idős hölggyel, hisz régóta ismerem. Kedves, mindig van egy jó szava hozzám és azt hiszi, az unokája vagyok. Már nem is erőlködöm, amikor agyoncsókolgat és Josh-nak szólítva paskolja meg a fenekem.
A feladat, hogy kihúzzam fogát sokkal bonyolultabb, mint aminek gondoltam. Annyira igyekszem, hogy ebből a harcból ő semmit se érezzen meg. Negyvenöt perccel később és néhány harci sérülés után mosolyogva segítem ülésbe Mrs Marple-t.
-Tudod Szívecském, nagyapádnak volt ilyen ügyes keze. – lehajolok hozzá, amikor látom, hogy keze az arcom felé emelkedik. Engedem, hogy végigsimítson bal orcámon és egy percre tényleg azt hiszem, hogy a nagyanyám. Jessica, az asszisztensem szúrós szemekkel néz rám, de lerázom magamról.
Kikísérem és elengedem anélkül, hogy fizetett volna. Most már biztos, hogy a mennybe jutok. Minden alkalmazottam letaglózva néz rám, de nem érdekel. Mrs Marple megérdemel ennyit. Vigyáz rám, még ha Josh-nak is szólít, amit megjegyzek gyűlölök.
-Mára bezárunk. Végezzék el a papírmunkát és mehetnek haza. – Beletúrok sötétszőke üstökömbe és bevonulok a vizsgálóba. Behúzom a sötétítőt és leülök a székbe. A gondolataim azonnal cikázni kezdenek a fejemben. Olyan jól alakult minden. Amikor kijöttem a rehabról, még eltökélt voltam, akartam az életet. Fél évvel később viszont ugyan ott tartok, mint amikor bementem. Ugyan kerülöm a kemény drogokat, de füvezni a mai napig összeülök azokkal a barátokkal, akik mellettem voltak a bajban. Kevés van belőlük és azokat meg kell becsülni.
Félrepillantok a bekapcsolt gépre. Féloldalas mosolyra húzódik a szám és leveszem a maszkot az állványról. Elfekszem a székben és mélyet szippantok a gázból. Érzem, ahogy a megfeszült izmaim elernyednek, ahogy a szívem kalapálása felveszi a megszokott lassú, ütemes ritmusát. Csak néhány pillanat, mégis elég ahhoz, hogy jól zárjam a napot.
Halk beszédet hallok odakintről, kóvályogva felülök és helyére teszem a maszkot. Legalábbis azt hiszem, hogy a helyén van. Még magamhoz se térhettem igazán, amikor kinyílik az ajtó és ismerős, szép arc látványa fogad. Szóhoz sem jutok, először is magamhoz kéne térnem. Mi a francot keres itt?! Annyiszor próbáltam kapcsolatba lépni vele, hogy megszámolni sem tudom. Most meg hirtelen feltűnik. Akar valamit?!
-Sera… ezt a meglepetést. – Mosolyodom el és felpattanok a székből. A hófehér ruha vakítja a szemem, ahogy a tükörbe pillantva meglátom hasonmásom. Sőt, ami azt illeti, elég nyúzott vagyok.
-Minden a legnagyobb rendben, amin látja. – Végigszántok borostás arcomon és szemtelenül végigmérem. Még mindig ugyan olyan gyönyörű, mint mikor legutoljára láttam.
-Mi járatban erre felé? Ahogy nézem, a fogai épségben vannak. – Fogorvos betegség, ha úgy tetszik, szakmai ártalom, hogy először mindenkinek a mosolyát vizslatom. – Kér valamit inni vagy enni? – Kérdezem hirtelen, ahogy érzem, a testem kezdi kizárni a külvilágot. Az istenért nem tudtam visszafogni magam. Pont ma kellett idejönnie, mikor kéjgáztól elkábulva próbáltam lazulni?


A hozzászólást Dexter Miller összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 16, 2015 5:42 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Aug. 12, 2015 6:25 pm Keletkezett az írás



Fél év! Te jó ég, fel sem tűnt, mennyi idő telt el azóta. Semmit nem változott. Mosolya ugyanolyan pimasz, mint előtte, és ahogy végigmért… eleinte zavarba jöttem, de aztán már fel sem vettem. A betegek gyakran kikezdenek velem, és nagyjából megtanultam kezelni az ilyesmit. Például egy egyszerű mosollyal fogadni. De Ő mindig is más volt.
-Biztos? Nem fest túl jól…de jól áll a fehér.- érintettem mutatóujjamat államhoz, szavaim és szemeim nevettek. A viszontlátás öröme teszi. Vagy az, hogy neki tényleg nagyon jól állt a fehér ruha...meg a pizsama. Meg minden más is. – Ugye nem hajszolja túl magát? – kérdezem játékosan- szúrósan, beljebb lépve a helységbe. Hátam mögött összetett kézzel nézek körbe, veszem szemügyre a falat, a képeket, és a keretbe foglalt oklevelet is, ami végzettségét hivatott bizonyítani. Itt tovább elidőzök, és miután kibámészkodtam magam, fordultam csak felé. – Örülök, hogy láthatom. És, hogy visszatért a munkájához. Az életéhez. – mosolyodtam el melegen. – Nagyon büszke vagyok magára. – tettem hozzá komolyan.
Megráztam a fejem. Ez egy egyszerű baráti látogatás. Nem akarom idekeverni a múltat. Nem is fogom. Elnevettem magam. Bár ez már koránt sem volt ilyen őszinte. Igen, a fogaim. Igyekszem minél kisebbre redukálni a dokiknál tett látogatásaimat, ezért nagyon odafigyelek rájuk. Tényleg, már kamaszkoromtól kezdve nagyon nyomasztónak találtam az ilyen viziteket. – Ó…csak beugrottam. Van egy szabadnapom. – vontam vállat. – Akartalak hívni…de…-de mit mondhattam volna? Nem akarok rém lenni ami kísérti a múltból. -…de nem tudtam mit mondani…nem vagyok jó a telefonos beszélgetésekben. Többet érdemelsz ennél. –tettem hozzá halkan. Többet érdemel? És hol voltam akkor félévig? Miért hallgattam? Bolond vagyok. Miért érdemelne többet? Miért másabb mint a többi drogfüggő beteg? Pontosan. Fel sem tűnt, hogy hirtelen letegeztem, de őszintén talán nem is érdekelt volna, ha igen. Már megszűnt köztünk az ápolónő-beteg viszony, és úgy tűnik nem is fog visszatérni. Olyan jól halad az élete. Azt hiszem, ő valóban egy sikertörténete a klinikának. Rajta tényleg segített a kezelés, de az is igaz, hogy lehet bármilyen jó, ha a betegnek nincs önuralma, és akaratereje. Úgy látszik neki mindkettő nagyon erős.
- Nem, köszönöm…Igazából tényleg csak pár percre akartam beugrani…de ha van kedve, megihatunk valamit. – ajánlottam fel. – Van a közelben egy…biztos, hogy minden rendben? – ráncoltam a szemöldököm. Kicsit különösen viselkedett. Szemei elrévedtek, arca sápadtabb lett. – Evett ma egyáltalán valamit?- tettem fel a kérdést, ami foglalkoztatott, és bár észrevettem, nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a széken heverő légző maszknak. Kihúztam táskám cipzárját, és hevesen kutakodni kezdtem benne. - Egy pillanat...- motyogtam félig elmerülve a halomnyi motyóban amit magammal hordok. Zsepi, könyv, kisolló, esernyő, tárca, éééés tádám! Diadalittasan előhúztam egy papírzacskót, és Dexter kezébe nyomtam. - Pogácsa! Egye meg szépen. - biccentettem szigorúan. Igen, gratulálok Sera, egy percre sem tudsz elszakadni a munkádtól.Ügyes, nagyon ügyes, és így akarod civilben megismerni Mr Millert? Hát...
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Aug. 16, 2015 6:00 pm Keletkezett az írás



-Teljesen jól vagyok. –Hazudom széles mosollyal a számon, kortyolok egyet az asztalomon lévő pohárból és elhúzom a számat. Szájvíz van benne, feltehetőleg Mrs Marple- é, én meg egy jó nagyot nyeltem belőle. Hányingerem támad, a gyomrom fel-le liftezik, de egy mély, erős levegő eltünteti émelygésem. – Neeem, nem vállalom túl magam. Egyelőre még csak napi pár beteget tudok fogadni. Örülnek, hogy újra dolgozom. – Ismét végigfut rajta tekintetem. Semmit sem változott. Szeretnék változást észrevenni rajta, aminek köze lehet ahhoz, hogy megszakította velem a kapcsolatot, de nem találok. Talán én rontottam el valamit. Túlságosan kapaszkodtam belé, a kedvességébe, a személyiségébe. Megijesztettem és elmenekült.
Szavaira elmosolyodom, a mellkasomat jóleső érzés járja át. Végre valaki, aki elismeri a munkám. Jobban mondva büszke rám… rég hallottam ennél szebb szavakat.
-Felhívhatott volna… tegeződjünk. – Ajánlom fel és már folytatom is. – Ráérek, délelőtt dolgozom, a nap további részében szabad vagyok. – Már amikor a haverjaim nem rángatnak el valahova. Bevallom, néha nem sok kedvem van hozzájuk. Gyakran érzem azt, hogy nem tetszik az, amit látnak. Vissza akarják kapni a régi Dexter-t, aki a nap bármelyik szakában képes volt betépve andalogni Sydney poros utcáin. Aki úgy váltogatta a barátnőit, mint más a koszos alsónadrágjait. Szégyellem, hogy képes voltam így viselkedni a nőkkel.
-Szerencséd van, mára végeztem. – Vigyorgok, lesöpröm a ruhámat. Észreveszem, hogy kétkedő pillantásokkal vizslat és szemem a maszkra kúszik. Biztos vagyok benne, hogy összerakta a képet és rájött, hogy be vagyok tépve. – Kicsit éhes vagyok, ami azt illeti. – Vágok szavába és nekiállok összerámolni az apró helyiségben. Hallom, ahogy Jessica morgolódva járkál fel alá az előtérben. Már lecserélte munkaruháját is. Tűsarkúban sétál, felsértve a márvány járólapot.
-Egy pillanat Sera. – Megkerülve kilépek a vizsgálóból és eltöltök néhány percet azzal, hogy elküldöm az asszisztensem. Jobbnak látom, ha hazamegy. Túlórázott eleget a héten, biztos azért zsörtölődik, mert azt hiszi, maradnia kell még. Bő fél óra után visszatérek és somolyogva nézem, ahogy a táskájában turkál. Nem sokkal később már egy zacskót nyom a kezembe. Szétnyitom és egy kövér, gusztusos pogácsa szemez velem a tasak alján. Megkordul a gyomrom és automatikusan nyúlok a péksüteményért. Nagyot harapok belőle és teli szájjal kezdek beszélni.
-Nof, akkor elmefünk enni falamit?! – Kérdezem, majd lenyelem a falatot és kilököm az ajtót. A rendelő üres, csak ketten vagyunk. – Van nem messze egy kis kajálda. A legjobb a városban. – Egy laza csuklómozdulattal a kukába hajítom az üres zacskót és az öltözöm felé veszem az irányt.
-Mindjárt itt vagyok. – Becsukom magam mögött az ajtót és lekapom a pólóm. Gyermeki izgatottság lesz úrrá rajtam, ahogy arra gondolok, Sera kint vár rám. A szívem egyre gyorsabban ver, az adrenalin szintem az egekbe ugrik, a vérem a fülemben dobol… és alig kapok levegőt. A szekrénynek feszítem tenyereimet, próbálok lélegezni, de nehezen megy. Izzadni kezdek és térdre esem a kemény padlón.
Túl sok volt a kéjgáz? Vagy a tegnapi fű, amit Joe haverom tekert az oka annak, hogy ilyen rosszul vagyok? Remegek, mint a kocsonya, alig van erőm szóra nyitni a számat.
-Sera?! – Kiáltok és elfekszem a hűvös kövön.
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 5:08 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Dexter + Seraphine
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: