Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Megosztás
 
Dean & Niel ~ sikátor
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

Dean & Niel ~ sikátor Empty
»Hétf. Aug. 24, 2015 11:22 pm Keletkezett az írás



Dad & Niel
These are the words I wanted to say so much, I love you forever my Father


Véresen, az oldalamat szorongatva estem össze az utca közepén. Már három napja itt éltem, de nem ez volt az első alkalom, hogy bizonytalan időt a sikátorokban élve töltöttem el. Voltak helyzetek amikor nem tudtam visszamenni az intézetbe, ilyenkor maradt ez a megoldás. Rutinos voltam már valamennyire, így a zsebtolvajlás és a hasonlók nem jelentettek gondot, csakúgy, mint a tisztálkodás és hasonlók se. Bementem a hajléktalanszállókra mosakodni, az értékeimet meg odaadtam a portásnak. A ruháimat bevittem magammal egy zacskóban, és olyan helyre raktam, ahol nem áznak el zuhanyzás közben, s mivel vannak kabinok, ezért soha senki nem nyitott még rám eddig. Pedig biztosan vannak meleg hajléktalanok is, amiknek talán kevésbé örülnék… De mindegy.
Szóval nem is ez a lényeg, most is a körülmények miatt kerültem ide, mert apám nem fogadott be – amire számítottam – a bátyámhoz nem mehettem, a házból meg már kinőttem… Miféle hülye törvények vannak? Ahhoz még gyerek vagyok,hogy ne kelljen az egyetlen élő szülőmmel élni, de a nevelőbe meg nem mehetek vissza, mert már elértem a korhatárt? S bár dolgozom, az nem éppen tisztességes munka amit űzök, meg be sincs jegyezve, mert… Most jegyeztessem be azt, hogy olykor összeverem a gazdag faszfejek tartozóit? Nem, ezt nem tehetem meg.
Na igen, én a verekedések. Általában én vagyok az aki osztja a pofonokat, most még is én fekszek itt mocskosan, véresen, a fájdalomtól teljesen megőrülve. Volt nálam egy dzseki, így elővettem a kiskésemet, meg sikerült még azelőtt lopnom egy üveg vizet, hogy elvertek volna ezek az állatok. Pont ezt a kurva dzsekit akarták, mert elvileg valami menő márka, de én sose foglalkoztam az ilyenekkel, egy turkálóban vettem ezt is. Tényleg képesek átmenni az emberek állatba egy rohadt kabát miatt? Nem azért, én is verekedtem, ráadásul elég sokat, de soha se ok nélkül. Ha az árvaházban valakinek nekimentem, általában az is azért történt, mert a másik félnek túl nagy volt a szája, vagy esetleg lenyúlt tőlem valamit. Ezek ellen viszont esélyem se lett volna, hiszen négyen voltak, fegyverekkel és valahonnan szereztek fa bunkókat is, amiket egytől egyig széttörtek rajtam. Emellett kicsit megmasszírozták a bordáimat is a bakancsukkal, szóval lehet el is törött egynéhány, de majd összeforr.
Egy kis vizet öntöttem a rongydarabra, majd törölgetni kezdtem a könnyebb sérüléseimet. A monoklimmal úgy se nagyon tudok mit csinálni, majd az idő begyógyítja, ahogy az arcomat ért kisebb vágásokat is. Letöröltem az ajkamból csordogáló vért, majd felhúztam a felsőmet, amin már lassan több volt a vörös szín, mint az eredeti fehér.
Tényleg áldottam az eget amiért volt nálam egy kis vodka, mert ezzel könnyebb dolgom lesz. Nem szórakoztam, egyenesen ráöntöttem a sebemre, amitől fel is szisszentem, mert rohadtul csípte ez a szar. No nem baj, legalább automatikusan hátrahajtottam a fejem, így nem csöpögött az orromból se a vér a földre, s eláll majd maga a vérzés is egy idő után. Odaszorítottam egy rongydarabot amit lehasítottam a bicskámmal a dzsekiből, közben tűrtem a csípő fájdalmat, ami lassan tompulni kezdett.
Bekötöttem az oldalamat egy nagyobb textildarabbal, majd visszarogytam a helyemre. Legalább a telefonom megmaradt, amit naponta egyszer fel tudok tölteni. Mit is írtam utoljára a bátyámnak? Megvan! Hogy minden rendben van, apám befogadott, nem kell miattam aggódnia. Na persze, jó vicc. Szerintem életemben nem hazudtam még neki ekkorát. Szerencse, hogy elvettettem vele az ötletet, hogy meglátogasson mondván, hogy majd én megteszem helyette. Hála az égnek belement elsőre a dologba és nem kérdezősködött. Csak nehogy összefussak valaki ismerőssel és elköpje neki a dolgot, mert akkor a vékonybelét eladom kolbásznak… Na nem mintha annyi ismerősöm lenne, de akkor is.
Felálltam, hogy a lábaimat próbálgassam, mennyire alkalmasak a járásra. Kicsit szúrtak de nem voltak nagyobb gondjaim, csupán a hátamra hittem, hogy mindjárt leszakad a hátam. Na mindegy, az is elmúlik majd. Mentem pár lépést, majd inkább visszaültem, mert úgy éreztem, hogy nem bírom el a testem, pedig nem vagyok valami nehéz, sőt… Mostanában elég sokat fogytam. Első látásra azt gondolná az ember, hogy biztosan nőttem pár centit, de nem, csak alapjáraton se vagyok alacsony, a vékonyságom meg kihangsúlyozza a magasságom… Na mindegy. Elővettem a mobilom, hogy megnézzem keresett-e valaki, de nem is értem miért vártam ezt, ugyanis a telefonomban összesen három szám volt benn: a bátyámé, a munkaadómé, és az egy szem barátomé…
Mindig szerettem a magányt, de most szinte fojtogatott. Arra vártam, hogy jöjjön valaki, bárki. Az se baj ha a pénzemet viszi el, amit annyira nehezen keresek meg, csak jöjjön, mert a különben meg fogok őrülni…

A következő jobb lesz szeri  || music || 728 || clothes
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Dean & Niel ~ sikátor Empty
»Kedd Aug. 25, 2015 12:17 pm Keletkezett az írás



Peni
&
Dean


Mai menetrendem hibátlanra sikeredett. Mindenre volt időm, méghozzá elég időm, minden el lett intézve és még azt a japán pacákot is sikerült lenyűgöznöm, az előre betanult mondatokkal. Nem azt mondom, hogy nem értek meg semmit a szövegelésükből, de azért nem vagyok valami perfekt japánból. Abból viszont, amit megértettem, tökéletesen tudtam, hogy mikor vágjak közbe egy-egy mondatot, bemagolt eszköztáramból úgy, hogy illetlen se legyek, se semmi más. Így lényegében lefolytathattuk a beszélgetést gond nélkül, hála az észveszejtően csinos Xue Liunak, ki cégem japán képviselője, s hazajött a kedvemért. Milyen kár, hogy el is ment. Ő egy a kevesek közül, akiket nagy becsben tartok, még akkor is, ha nem tud másodlagos ügyleteimről. Ő a kórházi dolgokért felel. Cégem hivatalos profiljáért. Ugyanúgy, ahogyan mindenki más. A másik dologba nem avatok be senkit, aki a céggel érintett. Annak nem lenne jó vége. Sosincs. Láttam már olyat, akinek ez okozta a vesztét.
Az üzletről viszont ennyit. A japánok visszamentek, a szerződés aláírva, én meg kapok egy kalap pénzt. Ügy megoldva. És ez csak a napom néhány óráját tette ki. Volt még egyéb, kisebb értékekről zajló megbeszélés, lebeszélt ebéd, értekezlet, céges ügyekre szánt órák, meg hasonlók. Most pedig a magamra szánt órákon van a sor. Testem karbantartása éppoly fontos, mint bármi más. Ha küllemem elveszíteném, sok üzletem fuccsba menne. A végén még azt hinnék, hogy elpuhultam és már nem bírok annyit. Azt meg nem engedhetem. Szóval, futok. Egyik utcából ki, a másikba be. Lehetőleg csendesebb helyeken, hol össze tudom szedni gondolataimat, elvégre ilyenkor van időm átgondolni a helyzetet.
Mi lesz holnap? Hatkor kelés, reggeli teendők és maga a reggeli hétig, utána irány a Claire. Arra van egy órám, fél órám utazásra és már a cégnél is vagyok, legkésőbb kilenckor. Ott adok három órát mindenkinek, hogy zargasson a bajaival, fél egykor üzleti ebéd, ami nagyjából... nagyon nagyjából két óra. Abba bőven bele kell férnie még egy kis kötetlen beszélgetésnek is, elvégre a hölgy azt szereti, és ha minden jól megy, meg is kötjük az üzletet. Mi is van utána? Már nem nagyon emlékszem. Majd ha hazaérek, megnézem. Vagy felhívom a titkárnőmet. Nem, ilyenkor már nem zavarom.
Futásomat furcsa zajok szakítják félbe. Lassan sétálok be a sikátorba, kíváncsian lesve, hogy vajon mi okozza ezt. Ha valami ostoba fiúbanda, akik randalírozni szeretnének, szíves örömest lerendezem őket. Egyébként is kedvem lenne egy kis vérengzéshez. Formában kell tartanom azt a felemet is. Néhány zsákot odébb rúgok, miközben karjaimat mély zsebeimbe dugom. Azokban kényelmesen elférnek tenyereim. Nyugodtan, idővel már-már szinte vigyorogva lépkedek a koszos sötétségben, kicsit görnyesztett tartással. 196 centim még így is elég nagynak tűnhet, főleg alkatommal, melynek árnyékát megtoldják oldalról testem mellett pihenő karjaim. Akárki is az, nem hiszem, hogy belém merne kötni, ha pedig mégis, úgy állok elébe. Vagy ha nem akar, hát akkor is, mert most olyan kedvem van. Akit viszont meglátok, azt semmi kedvem agyonverni. Hazudtam. Lenne. Nagyon is lenne, csakhogy valaki már félholtra verte helyettem. Kiegyenesedve lépek elé, cipőmmel megtaszítva bokályát, jelezve számára, hogy itt vagyok, ha még képes érzékelni a világot. Nem igaz, hogy még itt sem tudok megszabadulni tőle.
- Hé, szaros! Mi a francot keresel még itt? Le kellett volna lépned azzal a kalap pénzzel, amit adtam! - dörmögöm, végig őt figyelve, majd újra noszogatom kicsit lábát, ezúttal kicsit erősebben.
- Élsz még? Kelj fel ebből a mocsokból! - nyújtom felé mancsom, kikényszerítve kényelmes tartásából.
Csak nem üthetem agyon. Elvileg mégiscsak az én vérem. Elvileg. Nagyobb szerencséje lenne, ha nem lenne az. Nem is értem, miért keresett fel. Tudhatta, hogy nem akarom látni. Mégis mi a francért akarnám? Kapott egy kalap pénzt, amint megtudtam, hogy a kölyköm. Azt hitte, jótékonyságból osztogatom? Ezek ostobábbak, mint hittem. Így viszont csak nem hagyhatom itt. Másik kezemmel mellényem belső zsebébe nyúlok, hogy előhalásszak egy szivart. Kibontom, leharapom a végét, aztán fordítva rajta egyet, máris számban köt ki, előtte pedig már ég is a gyújtó, hogy tüzet okádva elintézze, hogy máris füstölöghessek.
- Ki intézett el ennyire?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Dean & Niel ~ sikátor Empty
»Hétf. Aug. 31, 2015 5:00 pm Keletkezett az írás



Dad & Niel
These are the words I wanted to say so much, I love you forever my Father


Amikor azt gondoltam, hogy utálom a magányt, akkor rá is jöttem, hogy biztosan teljesen bekábultam a veréstől. Soha nem futott volna át ilyen dolog a fejemben normális esetben az biztos. Én szerettem egyedül lenni, sokkal jobb, mint a sok képmutató pöccsel elütni az időt, vagy azokkal akik félnek tőlem. Mert a végére már elég sok ilyen volt. Nem egy olyan balhém akadt az intézetben amivel megkockáztattam, hogy majd egyszer kicsapnak, de eddig egyszer se következett be ez a dolog. Talán azért nem, mert valamit jól csináltam? Nem hinném, inkább az lehetett a dologban, hogy a bátyám beszélt a vezetőkkel vagy valami. Biztos vagyok benne, hogy a hátam mögött védelmezett és nem az igazgató jószívűségén múlott a dolog. Bár az biztos, hogy próbált segíteni, aminek általában hatalmas patária lett a vége, de akkor se mondhatnám, hogy kifejezetten gyűlölt volna. Próbált megérteni, ami teljesen felesleges volt tőle, hiszen engem lehetetlen. Én se értem saját magam, nem értem a létezésem okát, ezért sose fogom elvárni valakitől, hogy megpróbálja ezt megtenni. Inkább kerüljön el a francba, sokkal szimpatikusabb lesz a számomra mintha odajönne és úgymond segíteni akarna, amikor nekem nincsen rá szükségem. Megoldom egyedül is a problémáimat, ahogyan az utcán is el tudtam látni magam. Valamennyi ételem volt, fürödni tudtam, meg a ruháimat is kimosták… Ez nem elég? Oké, nem volt fedél a fejem felett, de itt nem kifejezetten van most hideg, szóval nem is zavar.
Zörgés ütötte meg a fülem, amire máskor biztosan felkaptam volna a fejem, s füleltem volna, hogy ki közelít. Nem lehet az emberekben csak úgy megbízni, lehet, hogy veszélyes az aki jön. Most viszont nem így tettem, csak egy szerencsétlen sóhaj szakadt ki a tüdőmből amit egy elfojtott nyögés követett, az oldalamban keletkezett szúró fájdalom miatt. Ennél többet nem tudtam kipréselni magamból, csak bénán felemeltem a felem, ami inkább hanyatlott hátra, mint emelkedett meg. Egy hatalmas árnyat pillantottam meg, ami elég fenyegető testtartást vetített elém egy jó nagydarab fickóról. Nem mondanám, hogy megijedtem tőle, de az biztos, hogy nem örültem a megjelenésének. Bár az árnyéka a teste megnyújtott képét mutatta, még így is biztos voltam benne, hogy nem olyan kis vékony termetű gyerek, mint amilyen én vagyok. Sőt abban is biztos vagyok, hogy nem egy gyerek fog megjelenni előttem, inkább egy felnőtt férfi, aki valamiért biztosan nagyon élvezetesnek találja majd, hogy egy már amúgy is majdnem félholtra vert gyereket még jobban szétkaphat. Néhányan ezt komolyan dicsőségnek érzik, de én az ilyen embereket legszívesebben szemközt köpném. Mi olyan nagy dolog abban, hogy valakit megverünk, akit előtte már négyen szétkaptak? A másik dolog meg az, hogy számomra az is rejtély, hogy miért hiszi valaki magát attól nagynak, hogy csoportban mernek csak kiállni egy ember ellen. Mégis mit csináltak volna a dzsekimmel? Felnégyelik? Kötve hiszem. Csupán azért szövetkeztek ellenem, hogy majd ők is összeverekedhessenek a kabátomon, amit nem sikerült megszerezniük… Szerencsétlen faszfejek.
Most jött el az idő, amikor végleg eltűnt a vágy, hogy a közelemben legyen valaki. Pár perccel ezelőtt talán még rá is mosolyogtam volna arra aki jön, de most… Legszívesebben a francba küldeném el ezt a személyt. Nem csak azért, mert ide merte tolni a pofáját és megzavarta az egyedüllétem. Maga a személy még jobban irritált.
- Nocsak, Mr. talán ilyen helyeken is jár? – kérdeztem tőle gunyoros hangnemben. Nem féltem az apámtól annak ellenére se, hogy egy hústorony és ha lekeverne egy taslit akkor minden bizonnyal a fal adná a másikat. Gyűlöltem ezt az embert, talán jobban, mint saját magamat. Ha annak idején vett volna egy rohadt kotont, akkor most nem lennék itt, nem öltem volna meg három embert már pusztán a létezésemmel, anyámnak meg minden bizonnyal egy tisztességes férje lehetne, akivel felnevelte volna a bátyámat és boldog kis család lehettek volna… De ennek a köcsögnek természetesen meg kellett akadályoznia a dolgot. Tudom, hogy ez két emberen múlik, de akkor is… Miért kellett pont akkor, pont ott, pont abban a helyzetben lennie?
- Tudod kinek kell a mocskos pénzed… - vetettem oda neki. Hát az biztos, hogy én nem fogok szánalomkenyéren élni, inkább éhen veszek és legyen belőlem dögök eledele. Sose bírtam az ilyesmit, ami szerintem teljesen érthető, mert nem olyan körülmények között éltem, hogy ez természetes legyen nekem.
- Nem lehet engem ennyivel elintézni – morogtam neki, bár az tény és való, hogy ritkán voltam ennyire ramaty állapotban. Viszont eddig akármi történt velem azt túléltem, szóval biztos vagyok benne, hogy egy kis verés nem fog megölni.
Félrelöktem a kezét és a falba kapaszkodva álltam fel. A testemnek ez nem igazán tetszett de ez van, majd megszokja.
- Négy ember munkája és csak ennyire jutottak – nevettem el magam, de aztán köhögésben heves köhögésben törtem ki, így biztos vagyok benne, hogy nem értem el a kellő hatást. Kiköptem a földre némi vért, majd ismét felé fordultam megemelve az egyik szemöldököm
- És most? Mit fogsz csinálni? Vagy várj… - hagytam egy kis hatásszünetet – Kurvára nem érdekel. Menj vissza oda ahonnan jöttél. – vetettem oda neki, a mellkasom előtt karba font kezekkel , a falnak dőlve. Álltam a tekintetét, eszem ágában se volt, hogy elfordítsam azt. Akkor veszítek és nem fogok elbukni egy ilyen ellen, az tuti.


Remélem tetszik. :3  || music || 728 || clothes
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Dean & Niel ~ sikátor Empty
»Csüt. Szept. 03, 2015 2:11 pm Keletkezett az írás



Peni
&
Dean


Ha tudná ez a semmirekellő mitugrász, hogy milyen helyeken szokásom járni, futva menekülne még ilyen állapotban is. Egyáltalán nem hat meg, hogy be kell jönnöm egy sikátorba. Ahogyan a mocskot is el tudom viselni, ha feltétlen muszáj, még akkor is, ha a fényűzőbb körülmények ínyemre valóbbak.
- Az utcáról érezni, hogy valami rohad idebent, gondoltam megnézem, mi az. És lám, te vagy – jelentem ki szárazon.
A bűzt ugyan tényleg érezni, azt azonban nem mondanám, hogy amiatt jöttem be. Neki viszont ezt nem kell tudnia. Elég neki annyi, hogy itt vagyok és rohadtul nincs kedvem azt taglalgatni, hogy miért, vagy hogy mi a rákért van még itt, a közelemben, ahelyett, hogy visszautazott volna oda, ahol az anyja kitolta magából. És hogy a mocskos pénzem kinek kell? Elég sokaknak, ami azt illeti.
- Az anyádnak kellett – vonom meg vállaim végül.
Hazudok. Nem kellett neki. Egyszerűen csak ő kellett nekem, valamennyi időre, valamilyen célból. Ő pedig beleegyezett, mert elvarázsolta a néhány órán át tartó luxus, melyben része lehetett. Ennyit a legtöbb nőről. Egy kis csillogás és ölük máris magukba fogad. Ezért akarok én erős nőt. Olyat, aki nem adja be ennyitől a derekát. Aki kész bemocskolni a kezét a kedvemért, miközben kihívón pillant rám, megringatva előttem alakját. Ki csábítón néz, még akkor is, ha közben valaki vérében mossa kezét. Csak az a baj, hogy ilyen nőt nehezen találni. De majd egyszer. Addig pedig beérem azzal, ami adatik. Egy-egy alkalomra jó a selejt is.
- Tényleg nem? Négy ember munkája? Óvodásokról beszélünk? – kérdem vigyorogva.
Mivel kezem nem kell neki, hát találok jobb elfoglaltságot nekik. Egyik idővel zsebre kerül, míg másik szivaromat kezeli, hogy az akkor és arra közlekedjen, amerre és amikor szeretném. És most mit fogok csinálni? Van képe ilyesmiket mondani, nekem? Egy taknyos kis senkiházinak? Ilyenkor talán mégiscsak lehet abban valami, hogy az én fiam. Ennek ellenére, én nem igazán tűröm magammal szemben ezt a viselkedést.
- Mit is… - vakarom meg fejem, miközben szivarom fogaim közé szorítva mormogok.
Ez egy nagyon jó kérdés. Mit is? Szívesen vissza mennék oda, ahonnan jöttem. Ebben nincs semmi rossz. Egy normális házba, ital és minőségi szivarok közé, miközben kedvemre kapcsolgatom a tv-t. Vagy a nőkre gondolt? A kölyöknek van esze! Tényleg jól jönne egy-kettő. Talán intézhetnék neki egyet, hátha attól jobb kedvre derül. Én magam nem élek fizetős szolgáltatással. Megkapom én anélkül is, amit akarok. Sajnos azonban kötve hiszem, hogy ezen járna az esze.
- Elviszlek egy kórházba – bököm ki végül.
Nem nagyon érdekel, hogy tetszik-e neki, vagy sem. Nem kérdeztem, nem adtam választási lehetőséget. Egyszerűen csak közöltem vele a tényt. Ha pedig nem tetszik neki, úgy lecsapok neki egy atyai pofont, hogy tudja, hol a helye. Miután kellőképp beleszédül a tasliba, biztos kezelhetőbb lesz és nyugodtabb. De merre is van innen a kórház? Á, megvan. Túl messze… Kell egy taxi. Telefonom elővéve sofőrömet hívom. Ritkán keresem, így meg is lepődik, mikor közlöm vele, hogy jöjjön értem, mert lesz egy fuvarja. A címet is elmormogom neki, aztán pedig le is teszem.
- Gyere! Kocsival megyünk – szólok a kölyöknek.
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom


Dean & Niel ~ sikátor Empty
» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Dean & Niel ~ sikátor
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Dean & Athena ~ Hello cousin

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: