Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 31 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 31 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Megosztás
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

@Kaya, Kaiden Empty
»Vas. Aug. 16, 2015 8:35 pm Keletkezett az írás






Kaya & Kaiden

Happiness is having a large, loving,
caring, close-knit family in another city.

Sosem szeretett repülővel utazni. Nem tériszonyról van szó vagy szimpla rosszulléttől, amit az esetleges turbulencia vált ki belőle, nem, az ok sokkal egyszerűbb; míg a gép szárnya a levegőt hasítja a felhők magasságában őt frusztrálja a tény, hogy lábai nem a szilárd talajt érik. A padló, a föld, a talapzat, hívjuk ezerféleképpen, egy vasmadáron tartózkodva nem több képletes megnevezésnél. A magánrepülőkről sokaknak a kényelem jut az eszébe, nem alaptalanul, ettől -az szemszögéből apróságnak kevésbé nevezhető - zavartól eltekintve minden, erre vonatkozó igényét az elvártakhoz méltón biztosították.
Megkönnyebbüléssel fogadta a közelgő leszállásról való tájékoztatást. Az ausztrál föld egyre részletesebben kirajzolódó szegmenseit, a reptér látványát. Késhegynyi hálája egyetlen sóhaj képében távozott a tüdejéből, miként leért a lépcső aljára és cipőjének kemény talpát alig észrevehetően bele-beledörzsölte az aszfalt felszínébe. Ujjával meglazította a kissé feszes kötésű nyakkendőjét, tagadhatatlanul megérezte a klimatizált géptér és a kinti idő közti fülledt hőmérséklet különbséget. Időbe fog telni, míg hozzászokik a helyi hőfokokhoz a folyton nyirkos és hűvös Anglia után, hol a vízparton állva csípős széllel találkozhatott az ember. A zakót lekanyarítja magáról, a hozzá forduló asszisztensre hárul a figyelme, ki a reptér külső részén várakozó autóról ad tájékoztatást.
- Pazar. - Röviden nyugtázza a hírt és gondolkodás nélkül teszi meg az első lépést, szorgalmazva az útmutatás feladatát. A poggyászairól a meghagyott utasítás alapján gondoskodik a személyzet és hozzák utána egy kisebb, reptéri autó csomagterén, amit egy legyintéssel utasított el az iménti felajánlásnál. Érezni szeretné a lábait még egy kis ideig, míg beülnek az autóba.
A megadott címen álló épület elé alig kevesebb, mint egy fertályórán belül gördül be a négykerekű jármű. Halk búgása alig észrevehető a motor leállításának pillanatában, az előzékenységéről jelet adó sofőr nem ad időt szólásra arról mi szükséges s mi szükségtelen esetében; olajozottan, hangtalan nyílik az ajtó.
- Gerard, legközelebb hanyagolja a gesztust, rendben? - Nem érkezik részéről köszönet, ő nem kérte erre az ezüstös halántékú férfit. Határozott lendülettel száll ki az autóból és az itáliai beütésű épületre szegi tekintetét, mely ideiglenes lakhelyéül szolgál az ideális újotthon megtalálásáig. Elutasíthatta volna a lehetőséget, mivel nagynénje hozakodott elő s amivel jámboran megkerülte drága lányát, de az igazat megvallva nem szívesen hagyná ki az alkalmat, hogy közvetlen közelről piszkálgassa a lázadó korszakát élő kuzint. Lopva a karórájának lapjára pillant időellenőrzés céljából.
Sosem késik, pontosan két perc múlva válik esedékessé a telefonban mondott jövetel időpontja - délután háromnegyed öt óra. Kényelmesen szemle alá veti a házat eladdig is, nem egészen az ő ízlése, ami jelen esetben mindösszesen annyit jelent, önmagától egy modernebb építésűt választott volna. Megvan a maga varázsa a terrakotta cserepeknek, a homokszínű falaknak. A bőrönd aljának földet érésére szeme sarkából felfigyel, ezt a momentumot értelmezhetjük végszóként is, amiért rögtön utána a nyílt kapu felé orientálja útját.
- Egyelőre hagyja a csomagokat Gerard, nem gondolja egyszerűbb lenne akkor cipekednie, mikor már jeleztük az ittlétünket? - Veti hátra a kérdést a válla felett, enyhén megemelt hangon, hogy eljusson a férfi hallójáratáig a megtett távolság ellenében is. A csengő megnyomása lesz a következő lépés, addig tanácsosabb a kifogástalan egyenruhájával a kocsinál várnia. Igényt tart a későbbiekben is a magával hozott tárgyaira.
Egy bejárónő tárja ki az ajtót, ami nem ad meglepetésre okot a számára ellenben a mondani valójával, miután bemutatkozásával adta tudtára ki érkezett meg..
- Minden tisztelettel és mély sajnálattal, de a kisasszony még nem tért vissza a dolgáról. (...) Megkínálhatom addig hideg, málnás vízzel Uram? 
MUSIC: Everybody wants to rule the world
NOTE: "Acting on your best behavior" | WORDS: 545
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

@Kaya, Kaiden Empty
»Kedd Aug. 18, 2015 9:10 am Keletkezett az írás




Kaiden & Kaya


Anyám közlésére az első reakcióm, ami nem volt látható a telefonban, a szemeim elkerekedése volt, a második pedig egy hosszú és sokat mondó csend a vonal túlfeléről. Sokáig meg sem tudtam szólalni és nem azért mert alaphelyzetben ne lennék képes feldolgozni az információt, hanem azért mert nem akartam elhinni. Jobb lett volna esetemben, ha úgy szököm meg otthonról, hogy senki nem tudja hol vagyok, de szépen lassan az idők folyamán visszaszivárogtam a családi életbe. Többek között azt hiszem azért, mert az itteni életstílusom fenntartását kizárólag egyféle módon lettem volna képes fenntartani, azt pedig nagyon nem akartam. Ha eltart valaki, akkor az a családom legyen és ne egy férfi. Illetve ha már egy férfi, akkor az vegyen is el. Ezen opció Devon és az én esetemben szóba sem jöhetett kapcsolatunk különös volta miatt. Szóval mindezeket figyelembe véve maradt meg lehetőségként, hogy a családomra támaszkodhattam, ellenben arról szó sem lehetett, hogy visszaköltözzek a London melletti birtokra. Hogy a mai napig képesek meglepni, mi sem bizonyítja jobban mint anyám telefonja Kaiden kuzinom érkezéséről és arról, hogy nem csupán baráti látogatásra érkezik, és ameddig a saját otthonát meg nem találja az óceán parti városban, addig nálam fog lakni. Nálam? Ez egyszerűen nonszensz! Még tiltakozni sem hagyott nekem érkezést, így aztán dühömet aznap a létező összes emberen levezettem. Kezdve a személyzeten át – ami esetemben igazán elhanyagolható három főből plusz az időnként felbukkanó kertész és medencetisztító fiúból állt- a rendezvényszervező, a személyi edzőm a fittness teremben és persze a kozmetikus és a manikűrös is megkapta mára a haragom egy szeletkéjét. Két oka volt annak, hogy ilyen reakciót sikerült kiváltania belőlem anyámnak: egyrészről nem volt alkalmam még csak tiltakozni sem, és ha lett is volna, akkor is jött volna a lélekre ható litánia arról, hogy neki most mennyire kellemetlen lesz a sógornőjénél exkuzálnia magát az én meggondolatlan és udvariatlan viselkedésem miatt. És persze arról is hallgathatnék cirádás meséket miként húzta ki már nem egyszer a családunkat bizonyos ügyekből a drága kuzin. Tehát mindezekért cserébe nekem kell megfizetnem az árat? Nos én ezt túl borsosnak véltem. Egyébként is a családért tette, ez a minimum amit elvárhat az ember tőle, ha már ő is Larrabee. Másodsorban Kaiden volt mindegyik unokatestvérem közül az egyetlen akivel a kapcsolatunk nem volt éppen hétköznapinak nevezhető, illetőleg volt közöttünk egyáltalán valamiféle kapcsolat. A húga számomra nem sok jelentőséggel bírt, és addig a bizonyos születésnapig még maga Kaiden sem. Hogy megbántam volna amit tettünk? Ó ezerszer is, és ha lehetne akkor visszaforgatnám az egészet, de sajnos nincs módomban meg nem történtté tenni az esetet, és ezt ő elég sokszor az orrom alá is dörgöli kegyetlenül pofátlan módon a legrosszabb pillanatokban. Kényelmetlen helyzetbe hozva engem, de saját magát semmiképpen. Előkapva mindenkit elbűvölő rókavigyorát jelentőségének teljes tudatában villantva meg azt a nagyérdeműnek.
Másodsorban azért is váltott ki belőlem ilyen reakciót, mert nem azért szeltem át a fél világot, hogy a családom szépen lassan visszaszivárogjon az életembe, és meg akarják nekem mondani mit és mikor meg persze hogyan csinálhatok. Eddig is megvoltam nélkülük egy ideje mostantól is megleszek. Illetve szeretnék meglenni, ha hagynák. De persze az első döbbenet után felocsúdva pár óra elteltével már hívom is vissza anyámat biztosítva arról, hogy a kuzionom a megfelelő ellátásban fog részesülni itt tartózkodása alatt, gondoskodom majd a kényelméről, amíg nem talál magának megfelelő otthont és kifejezem abbéli reményemet, hogy ez mihamarabb megtörténik, ha kell saját magam segítek neki a keresésben. Mostanság úgyis a kedves és segítőkész lány szerepében tetszelgem, nem fog nehézséget okoznom neki is eljátszani ugyanezt. Azt hiszem ezen szavaimmal sikerült megnyugvást hoznom anyám és nénikém számára is, és persze már látom a háttérben csendesen szórakozó kuzint, aki megint elkönyvelhet egy nyertes csatát, akárcsak a tárgyalótermek poros nyugalmában. Csak ne lenne annyira irritálóan pofátlan, és jóképű egyszerre azt hiszem könnyebb dolgom lenne. Persze nem tagadom, szórakoztat a tudat, hogy nincs még teljesen tisztában azzal hova is érkezik, hogy az óceán partja nem London ködös, és esőtől szitáló belvárosa, nem is a vidéki, minden kényelemmel felszerelt, de még mindig nem trópusi éghajlatú birtoka. Sydney-nek megvan a maga varázsa, az a fajta pezsgés ami könnyen magával ragadhatja az embert, és amikor már úgy gondolja nem érheti meglepetés szinte azonnal szembe nézhet egyel. Itt nem fog tudni érvényesülni a méregdrága öltönyeivel, itt a napbarnított bőre alól kivillanó tökéletesen fehér fogsorával produkált mosollyal többre fog menni. Kíváncsi leszek, hogy az átállást követő lelki asszimilálódás mennyi idő alatt megy végbe majd benne vagy végbe megy e egyáltalán. Ezúttal én leszek az aki mindezt páholyból fogom végignézni. Legalábbis erre készültem. Voltak apróságok, olyan jelentéktelennek tűnő dolgok, amelyekkel szándékosan nem foglalkoztam, noha jól tudtam, hogy kellett volna. Ezzel jelzés értékű üzenetet kívántam küldeni felé, mely szerint kényszer hatására teszem amit teszek és korántsem azért mert annyira oda lennék a jelenlétéért. Persze mindez még hetekkel ezelőtt volt, egy olyan esemény előtt, amely azt hiszem bizonyos dolgok tekintetében alapjaiban változtatott meg és egy ideje azt veszem észre magamon, hogy valamiféle átalakuláson megyek keresztül és ez egy cseppet sem tetszik nekem. De nem bizony, hiszen így elveszítem azt aki vagyok, aki lehetnék, akinek lennem kellene. Más emberré kezdek válni, ennek pedig egyféle módon vehetem elejét: minnél több szállal kezdeni visszakötődni a családomhoz. És ezen szempontból mindenképpen jól jön a kuzin érkezése, aki majd emlékeztetni fog arra, hogy nem vagyok egy egyszerű munkáslány, még csak középosztálybeli polgár sem, belőlem alapvetően mindig is hiányzott a megértés teljessége....szóval a jelenlegi vonzódásomat inkább afféle hóbortnak kellene tekinteni, ahogyan anyám is eképpen látja. Consuela volt a szobalányom, egy alapvetően latin vonásokkal megáldott helybéli lány, akinek apja portugál, anyja pedig új-zélandi filippi volt, ő magát tősgyökeres wellingtoninak tartotta és származásához képest gyönyörűen beszélt angolul. Emellett elég gyorsan tisztába jött a szabályokkal, az igényekkel és ezek be nem tartásának következményeivel. Nagyon értékelem ha valaki kellően gyors felfogású. Fél évembe telt mire megtanítottam mindenre amire szükségem lehetett, éppen ezért nehezen engedtem volna el magam mellől. Ha szabadságra volt szüksége megkapta, úgy véltem a díjazása is pontosan megfelelő, amelyet anyámtól kapott minden hónapban a bankszámlájára, ahogyan a személyzetem többi tagja is. Nos erről beszélek, amikor azt mondom, hogy ezen életszínvonalról nehezen tudtam lemondani, és az ideérkezésem utáni hónapokban be kellett látnom, hogy hiányzik a luxus amit megkaptam. Devon megadta volna, ahogyan meg is adta a maga módján, én azonban többre vágytam, sokkal többre. Mindig azt mondta apám, hogy nem fogok tudni ettől soha szabadulni, hogy aki egyszer ebbe belekóstolt legyen bármilyen lázadó jellem idővel majd úgyis visszatér, ahogyan én is vissza fogok. Nem tudom mennyire akartam ezt elhinni, nem tudom mennyire motivált a későbbiekben arra, hogy ne akarjam megtenni, végül beadtam a derekamat, és lassan fél éve hagyom, hogy anyám rendezze bizonyos dolgaimat. Mint ahogyan  most is hagyom, hogy a hátam mögött szervezzék le a dolgokat, hogy az otthonomba fogadjam a kuzinomat és vendégül lássam, bár egyetlen porcikám se kívánja a jelenlétét. Illetve egyetlen mindenképpen, mert akármennyire is csapom be magamat azért azt a kis kalandot elég nehéz elfelejteni. Mégsem fogom azt a kegyet megadni neki, hogy ezt valaha is beismerem. Ettől büszkébb vagyok.
Olyannyira, hogy az érkezésének napján semmit nem csináltam másképpen mint ahogyan amúgy is csináltam volna. Ellátogattam ahhoz a neves kardiológushoz, akivel két napja volt alkalmam személyesen találkozni és aki elmagyarázta nekem Nate betegségének pontos miben létét. Továbbra sem vagyok orvos, így aztán a fele kínai volt a számomra, de abban megerősített, hogy mihamarabb szüksége lenne az új szívre, hiszen a jelenlegi módon nem képes sokáig húzni. Ezután elmentem a fodrászomhoz és a kozmetikusomhoz, majd együtt ebédeltem egy jó nevű brókerrel, akinek apja az európai szervdonor központ vezetője, és kihasználtam, hogy egykor apám hugának a lányát hajtotta elég serényen. Ígéretet tettem, hogy amennyiben az apjával összehoz számomra egy találkozót, én is szerzek neki meghívót a következő őszi estélyre a kedves kuzinéknál, hova alapvetően arisztokrata származás hiányában nem jutna be. Délután pedig úszni mentem, ahogyan mindig, és bár jól tudtam késésben vagyok, miután a délutáni csúcsforgalomból araszoltam hazafelé a taxival – az autóm még átszállítás alatt volt a szigetországból, nem egyszerű a papírokat elintézni- felhívtam az otthonomat, ahol is Consuela közölte a telefonba, hogy Kaiden éppen az előbbi percekben érkezett, már megkínálta frissítővel, bár nem tűnt boldognak amikor a nappali fogadóba belépve megpillantotta a virágcsokrokat. Elmosolyodtam és magamban jót derültem. Meghiszem azt, nem véletlenül nem vitettem ki őket. Ez volt az a bizonyos üzenet amellyel azt kívántam jelezni, hogy nem szívesen látott vendég nálam. Majd ha hazamegyek természetesen intézkedni fogok a virágok eltávolításáról megjátszva a sértődött házigazdát, aki legalább ezerszer elmondta a személyzetnek, hogy a kuzin allergiás a pollenre, nem akarok virágokat meglátni a házban amíg itt tartózkodik.
Fél órát késtem, az én időm szerint tökéletesen pontos voltam, és még tíz percbe telt, amíg elkészültem ahhoz, hogy megfelelő öltözetben tudjam fogadni a vendégemet. Fél hatot kongatott az óra a lépcső mellett amikor lesiettem. Egy tüdő színű, egyenes szabású kosztümöt viseltem, fehérarany stilizált díszgombokkal, a lábamon félig emelt sarkú selyem anyagból készült kényelmes, de elegáns cipő. Hajam kiengedve omlott alá, egy aprócska rózsaszín kristályokkal kirakott tulipán alakú hajtűvel oldalra fogva egy tincs a jobb oldalon.  Parfümöt nem használtam, a rám jellemző púder illat vett körül, a sminkem miatt, mely ezúttal is mint mindig kifogástalan volt. Széles mosolyt varázsoltam az arcomra, mintha egy régen nem látott, de hiányzó rokont üdvözölnék, léptem be a nappaliba.
- Kaiden, legkedvesebb unokabátyám! Öröm, hogy láthatlak. Remélem nem várakoztattalak meg nagyon!- majd rosszallóan ráncolva a homlokom pillantottam körbe és megállapodott a tekintetem Consuelán aki arra várakozott, hogy utasítást adjak a távozására.
- Consuela kérem, legyen kedves és Henry-vel együtt vigyék ki innen a virágokat! Világosan megkértem, hogy ne legyen a lakás egyetlen pontján sem. Különösen ne a kedves kuzinom szobájában!- ami azt illeti ott volt a legtöbb.- -Egyébként távozhat, a vacsorát pontban hétkor kérjük a kis étkezőbe, aperitif-et pedig a vendégem választ majd.- biccentettem a házvezetőnőm irányába, majd újfent ragyogó és széles mosollyal fordultam unokabátyám felé, téve felé egy mozdulatot és kinyújtottam előre mind a két kezem, hogy megfogjam az övét, üdvözlés gyanánt.
- Bocsáss meg kérlek ezért a kis intermezzóért. Mesélj, milyen utad volt? Hogy érzed magad?- tettem fel a szokásos udvariassági kérdéseket, hiszen a többivel, ami nem a felszínen zajlik ráérünk még. Mindennek megvan a maga ideje. A szemem sarkából láttam, hogy Consuela és Henry a kérésemnek megfelelően kezdik kihordani a szépen elrendezett csokrokat.
- A csomagjaid merre vannak?- tekintetem vezettem körbe egy pillanatra, majd ha közel értem hozzá egy futó ölelésre hajoltam oda.



••©
Vissza az elejére Go down
 
@Kaya, Kaiden
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Kaiden & Armand
» @ Nathaniel, Kaiden
» Kaya and Nathaniel
» Kaya & Devon
» Gareth & Kaya

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: