Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Megosztás
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

Tessa & Aaron Empty
»Hétf. Aug. 10, 2015 11:09 am Keletkezett az írás




Teresa
Behind blue eyes


Zúg a fejem, a karom zsibbad, mint akin átment egy kamion.
Lassan, résnyire nyitom a szemeimet. Hiba. Összeszorítom őket, mikor meglátom, hogy a szóba fényárban úszik. Már megint fel vannak húzva azok az átkozott redőnyök.
A karomat próbálom mozdítani, valami csikizi a nyakamat. Ki kell nyitnom a szemeimet. Sűrűn pislogok pár másodpercig, míg hozzászokom a hirtelen jött világossághoz. Szememet forgatva körbe pillantok a szobában. A lepedő összegyűrve, a mellkasomat pedig éppen kispárnának használjak. Alig hallhatóan káromkodom, próbálok lassan lélegezni, hogy ne keltsem fel. Addig nem, amíg nem emlékszek tisztán a tegnap estére. Összezárom a szemeimet, szabad kezemmel hajamat markolom. Daniel elráncigált kikapcsolni, ami annyit jelent, hogy a sárga földig leittuk magunkat mindketten. A szokásokat tartani kell, nem igaz?
Lassan kiszabadítom a kezemet, magam mellé fektetem az aprócska lányt. Halvány mosolyra húzódnak az ajkaim, miközben jobban szemügyre veszem. Nem lehet több húsznál, a bőre hófehér, és mosoly játszik az ajkán. Talán szépet álmodik.
Hirtelen ötlet vezérel, mikor nyomok egy lágy csókot az ajkaira. Hetek óta először ébredek olyan lány mellett, akit hívhatok lánynak, és nem... anyának. Talán van egy kis anyakomplexusom. Talán. De, rá még mindig nem emlékszem tisztán. Egy kétszer ennyi idős nő próbált meg hatni rám a bárban. Erre még tisztán emlékszem. Még az illata sem volt jó, és a sok vakolat alatt attól félek, lehet, hogy csak egy csontvázat találtam volna.
A falon lógó orrára nézek, hunyorognom kell, hogy meglássam, mennyit is mutat pontosan. Komolyan el kellene gondolkoznom a szobafestésen. Ezek a fehér falak kikészítik a szemem.
A lányra nézek mellettem, végigsimítok az arcán. Gyönyörű, szebb, mint amilyet érdemlek. Visszadőlök a párnámra, immár az oldalamon fekszem, a takaró alatt átölelem a derekát, a mellkasomhoz húzom, arcom hajába temetem. Mély levegőt veszek, magamba szívom a sampon édes illatát.
A szemem sarkából figyelem, ahogy újabb italt kér. Gyönyörű. A szemei olyan kékek, mint a legtisztább óceán, és úgy csillognak, mint a gyémántok. Mosolyra húzódik az ajka, miközben átveszi az italát. Ajkamba harapok, ahogy elképzelem, hogy az ágyamba döntöm, és a testének minden centijét megcsókolom. A fejemet rázom, újra rá nézek, az előttem álló nőre. Róla közel sem gondolok ilyeneket. Megiszom a maradék italomat, majd ott hagyva őket az ismeretlen lányhoz lépkedek.Többször, alaposan végigmérem, a ruhája alig takarja a combjait. Édes.
- Hogy hívnak, gyönyörűm? - már a lakásom ajtajának préselem.

Képek villannak be az estéről, a mosolyáról, ahogyan az elején felkuncogott, mikor megcsókoltam a nyakát, a hajam pedig csikizte a bőrét. Lassan újra kinyitom a szemeimet, arát felbillentem az enyémhez. Még mindig mélyen alszik.
- Nyuszi.. - megcsókolom a fülét, lágyan megharapom, majd puha csókokkal borítom be a nyakat, miközben kis köröket rajzolok a gerince aljára. Fejemet a párnára hajtom, arcát kémlelem.
- Tessa - végigsimítok a combján, csípőjébe markolok.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Tessa & Aaron Empty
»Hétf. Aug. 10, 2015 4:16 pm Keletkezett az írás




you could be my hero
Morcos lennék amiatt, hogy valaki csak úgy arrébb tett, amíg én épp egy hatalmas fagyi kehelyről álmodoztam, s elkezdeném találgatni, ki volt az, még a szememet is kinyitnám, csak hogy megtudjam, ha nem lennék iszonyatosan másnapos. Mintha folyamatosan kővel dobálnák a fejemet. Egy kibaszott nagy és nehéz kővel. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hol lehetek, ki mellett, de arra sem vagyok képes, hogy bármiféle életjelet adjak, vagy a mellettem fekvő ismeretlen tudtára adjam, ébren vagyok. Annak az esélye, hogy Rosie az, és csak behozott a szobába a bejárati ajtó elől, mert csak odáig jutottam el tegnap este, rendkívül csekély. Érzem, hogy meztelen vagyok, s annyira már meg tudom erőltetni az agyam, hogy halljam az utolsó emlékét a tegnap éjszakámnak, mely két, a beteljesüléstől elégedett, hangos nyögés. Mindez arra enged következtetni, hogy lefeküdtem valakivel, aki minden bizonnyal egy férfi, a csókból ítélve, amit az imént nyomott a számra. Férfias az illata. A csókot egyébként még egész cuki gesztusnak is tartanám, ha nem lennék mindenféle kapcsolat ellen, ami egy egyéjszakás kaland után történik. Bizonyára ebben az ürgében sem lesz semmi extra, mely rávenne, hogy vele kivételezzek. Ha esetleg lenne is, minden erőfeszítésemet bevetném, hogy ne figyeljek rá. Tisztelet van, kivétel nincs. Ugyan nem emlékszem, hogy mondtam-e neki bármit is a játékszabályaimról, de szerintem teljesen egyértelmű. Egy részeg lány, aki minden bizonnyal azonnal odaadja magát az első szépfiúnak, csak szexet akar, szerelemről még csak szó sem eshet.
Ennek a srácnak azonban fogalma sincs semmiről a puszikból és érintésekből ítélve, melyek jól esnek ugyan, de nem akarom. Nem akarok kötődni hozzá. Szemeim szinte azonnal pattannak ki, mikor meghallom a nevem, ám ez életem legrosszabb döntése a hatalmas fényáradat miatt, melyben a szoba úszik. Nyöszörögve kapok a fejemhez, s újfent összezárom a szemeim. Szerencsémre elég ideig voltak nyitva ahhoz, hogy be tudjam azonosítani a srác arcát. Ismerős, de csak a tegnap estéről. Ebben biztos vagyok, hiszen az a típus, akire biztosan emlékeznék, ha más helyzetben találkozunk.
- Jézus, honnan a francból tudod a nevem? – kérdem továbbra is összeszorított szemekkel. Nem képzelem magam annyira jó nőnek, hogy attól féljek, üldözni fognak, de nem szívesen adom ki a személyes adataim, még ittas állapotban sem. És nem, akkor sem, ha csak a nevemről van szó. Egy névből is eléggé sok mindent meg lehet tudni idővel.
- Mennyi az idő? – miután végre sikerül a fénnyel megbirkózva kinyitni a szemeim, felülök, hogy kereshessek valamit a szobában, ami az időt jelzi, vagy csak körülnézzek, mennyire volt jó éjszakánk a szétdobált cuccok szerint. Eléggé. A falon lévő órára pillantok, mely elárulja, hogy ha hétköznap van, csúnyán elkéstem, ellenben nincsen semmi gond. Két ideges nevelőszülőn kívül persze. De e pillanatban valahogy egyik sem érdekel, visszadőlök az ágyba, s zavartalanul végigmérem a srácot, akinek még mindig nem emlékszem a nevére. Noha a látvánnyal semmi bajom, a kínzó fejfájás nem engedi, hogy gondtalanul élvezzem.
- Tudod, nagyon nagyra értékelném, ha hoznál nekem valami csodaszert, amitől elmúlik a fejfájásom – emelem rá a tekintetem, miközben próbálok mosolyogni. Talán még annyira is értékelném, hogy cserébe megadjam a számomat, ami nálam eléggé nagy szó.
| words: 504 | notes: lesz még jobb is <3
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Tessa & Aaron Empty
»Hétf. Aug. 10, 2015 4:57 pm Keletkezett az írás




Teresa
Behind blue eyes


Őszintén, ettől a lánytól sem akarok sem többet, sem kevesebbet, mint azoktól, akik előtte voltak olyan kedvesek, és befeküdtek az ágyamba. Na, nem azért, mert annyira szeretem, ha egy lány kéreti magát, sőt, a falra tudnék mászni tőle, főként, ha tudom, igazából mennyire könnyűvérű is valójában, és csak az én agyamat húzza. Ettől eltekintve viszont egyáltalán nem áll szándékomban játszani a bunkó parasztot, aki másnap reggel még csak nem is köszön, mindössze elmondja, hogy húzzanak el. Nem, szeretem megadni a lehetőséget, hogy eldönthessem, marad egy szép emlékfoszlányunk az estéről, vagy esetleg visszatérő vendég lesz. Ha érted, hogy értem. Kapcsolat? Nem, köszönöm, abból nem kérek. Életem során összesen egy állandó barátnőm volt, és ha engem kérdezne valaki, egészen biztosan azt mondanám, minden önfényezés nélkül, hogy igenis csodálatos barát voltam, de természetesen muszáj volt fél éve után fogni magát, és befeküdnie a volt pasija ágyába. Mert az igazán jó lépés, de tényleg. Végül is, miért becsüljünk meg valakit? Értelme ennek? Ugyan már, baromság az egész, úgy ahogy van. Ennek már jó két hónapja, de őszinte leszek, úgy vagyok vele, hogy az utolsó dolog, ami most kell nekem, az még egy nő, akinek figyelem, meg törődés, meg hasonlók kellenek, miközben vissza alig kap valamit az ember, de azért természetesen mindenki a szívtelen, nem törődöm pasiját szidja. Még szép hogy így tesznek. Hogyan máshogyan?
Halvány mosoly csúszik az arcomra, továbbra is őt nézem. Inkább bámulom, ha pontos akarok lenni.
- Te árultad el. Azt hiszem valamikor akkor, mielőtt, vagy miután levetted a pólódat. Türelmetlen voltál - halkan kuncogok, ahogy bevillan pár kép a tegnap este kapcsán. Sosem iszom annyit, hogy másnapra ne emlékezzek legalább az este felére. Főként, ha úgy tervezem, nőt is viszek haza. Nem szeretek úgy járni, hogy azt sem tudom, miféle szerzet mellett ébredek.
Már épp válaszolnék neki az idővel kapcsolatban, mikor látom, és érzem is, hogy megmozdul. Hátamra fordulok, mosolyogva nézem amint felül, és körbepillant a szobában. Ujjaimmal végigsimítok a gerince mentén, mielőtt visszatérne mellém a párnák közé. Máris jobb. Még nem akarok felkelni. Az azt jelentené, hogy körülbelül tíz perc múlva sehol sem lesz, nekem pedig egész nap rajta járna az agyam, és azon, hogy talán másképpen kellett volna csinálnom valamit. Akkor talán maradt volna.
- Nincs igazán kedvem felkelni mellőled - az egyik kezemre támaszkodva felkönyököl, fölé hajolok, és nyomok egy csókot a homlokára. Túl sok lesz, Aaron. Igen, nem vagyok paraszt, de azért ez tényleg sok. Legalábbis az agyam szerint, de úgy tűnik nem igazán hallgatnák rá a végtagjaim, mikor közelebb húzom a testét, így már félig alattam van, ahogy felé fordulok.
- Emlékszel bármire is a tegnap éjszakából, édes? - mosoly terül el az arcomon, oldalát simogatom a takaró alatt. Látom a szemeiből, hogy igazából fogalma sincs róla, ki a franc vagyok. Ennyire azért értek hozzá. Még ha néha nem is látom meg az emberek arcán azt, mai egyébként mindenki más szerint teljesen nyilvánvaló. De az ilyeneket észreveszem.
- De, úgy körülbelül tíz perc múlva már használható leszek, és talán egy kávét is kapsz. Mit szólsz, maradsz? - Oh, ha tudná, mennyire vágyom rá, hogy maradjon. Állj. Mi a franc van velem? Szemeim egy pillanatra lecsukódnak, mikor megérzek egy édes illatot a szobába áramlani. Ez palacsinta. De, érzem a kávé illatát is. Frissen főtt.
- Remélem szereted a palacsintát - mosolyogva nyomok egy puszit az orrára, miközben tovább simogatom az oldalát. Csak remélni tudom, hogy nem küld el a fenébe.
- Egyébként, Aaron vagyok, ha ez segít  abban, hogy maradj reggelire - kezemet felcsúsztatom az oldalán, végigsimítok a nyakán, mielőtt megsimogatva az arcát, újabb csókot adnék az ajkaira.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Tessa & Aaron Empty
»Hétf. Aug. 10, 2015 11:51 pm Keletkezett az írás




you could be my hero
Dühít, hogy a legtöbb ember, aki ismer egy kicsit azt hiszi, engem nem bánt semmi. Többek között az sem, hogy képtelen vagyok egy normális kapcsolatot kialakítani. Ezt nem ők mondják, én mondom. Öt futókaland nem lenne kevés, ha nem tartott volna a leghosszabb csupán két hónapig. Hiába is próbálnám letagadni, mind az ötnek miattam lett vége. Volt, hogy megcsaltam az illetőt, nem akartam szintet lépni a kapcsolatban, vagy egyszerűen csak szakítottam. Valójában hiába próbálkoztam, egyiküket sem szerettem. Semennyire. Vonzódtam hozzájuk testileg, és tulajdonképpen ők is csak az egyéjszakás kalandjaim táborát erősítenék, ha nem fogta volna meg őket valami bennem, amibe végül elkezdtek beleszeretni. Én pedig leléptem, mielőtt ez a szeretet, vagy szerelem kiteljesedhetett volna, mivel tudtam jól, hogy soha nem fogom tudni viszonozni. Nem hiszek a szerelemben. Három ember van összesen az életemben, akikért gondolkodás nélkül besétálnék a tűzbe is. Rosie és a nevelőszüleim. Őket képes vagyok teljes szívemből szeretni, mert az más. A családját mindenki feltétel nélkül szereti, ahogy én is, de nem tudom elképzelni, hogy rajtuk kívül legyen bárki más, akire nem úgy nézek, mint a többiekre. Aki miatt megjelennek azok a pillangók a hasamban, amikről mindenki beszél. Aki miatt felfordul az egész világom, talán megváltozom, és bármire képes lennék, bármi lennék, hogy boldoggá tegyem. Nem tudom elképzelni magamról, hogy én lehetek ilyen egyetlen ember miatt.
- Vagyis elárultam a nevem, hogy hamarabb szexelhessünk. Ezt akár meg is köszönhetnéd – megvonom a vállam. Ugyan egy kicsit még mindig idegesít, hogy tudja a nevem, némiképp enyhít rajta az, ha lejátszom magamban, ahogy az előbb kimondta. Kiráz a hideg a hangjától. Na jó, ezt inkább ráfognám arra, hogy még mindig teljesen meztelen vagyok. – Egyébként meg rosszul emlékszel, nem volt pólóm – pillantok jelentőségteljesen a földön heverő egybe részes szoknyámra, majd tekintetemmel keresni kezdem a bugyimat, melyet az ágy végében találok meg. Remek. Így legalább már nagyjából felmértem, hogy öltözhetek fel a lehető leggyorsabban, ha hirtelen belép az ajtón egy dühös anyuka, vagy rosszabb esetben feleség. Nem ez lenne az első alkalom.
Behunyom a szemem pár pillanatra, s visszafojtom a jóleső hümmögést, melyet érintése váltana ki, mielőtt visszafekszem. Bizonyára még az esténk hatása alatt állok, mással nem tudom magyarázni azt, hogy mennyire jól esik, ha megérint. Visszazuhanok a párnák közé, s újra behunyom a szemeim, ezúttal a szűnni nem akaró fejfájás, meg az álmosság miatt. Fáradt vagyok. Nem tudom, mennyit alhattunk, de biztosan édeskevés, főleg ahhoz képest, mint amennyit egy átmulatott éjszaka után szoktam, ha egyedül térek haza.
- Pedig tényleg nagyon nagyon nagyon megköszönném – motyogom, a szemeimet továbbra is csukva tartva. Ez elég nagy hiba, hiszen így eleinte fogalmam sincs, mik a szándékai, mikor fölém hajol. Egy másodperc leforgása alatt lejátszódik a fejemben, ahogy kést szorít a torkomhoz, karót döf a szívembe, mert vámpírvadásznak hiszi magát, leüt, megerőszakol – ez utóbbit még talán hagynám is. Végül megérzem ajkait a homlokomon, mire alig észrevehetően elmosolyodom, s mintha a fejfájásom is enyhülne egy pillanat erejéig. Lassan nyitom ki a szemeim, az övéit kémlelem, miközben közel húz magához. Zöld. Rühellem ezt a színt, de benne lehengerel, teljesen elveszek a tekintetében. Furcsa érzéssel tölt el.
Ahogy az is, mikor az oldalam kezdi simogatni, és édesnek hív. Mindkettő hétköznapi dolog, többször megtették már velem, de tőle annyira más. Furcsán, de jól más.
- Emlékszem az arcodra. Meg néhány… hangra, ha érted, mire gondolok – kuncogok fel. Lassacskán, ahogy kezd eltűnni a reggeli, másnapos köd a szemem elől, bevillan egy kép, melyen a srác még a bárban tornyosul fölém. Nagyon magas. Emlékszem, olyan gondolatok jártak a fejemben, amik még ittasabb állapotban is ritkán. Ott helyben hagytam volna, hogy a magáévá tegyen, ha azt kéri. Nem csoda, hiszen csöpögtem már az első pillantásától fogva.
- Kávé – felcsillan a szemem. Ha a fájdalomcsillapító mellé még egy kávét is kaphatok, szívesen kínlódom még akár fél órát is. Egy jó erős fekete után akár azon is elgondolkodnék, hogy fel kellene eleveníteni a tegnap éjszakát, ha már ő a mondataiból ítélve ennyire jól emlékszik rá.
- Imádom a palacsintát – motyogom félig behunyt szemekkel. Igen, imádom a palacsintát. Imádok sok minden mást is, amivel megpróbáltak eddig marasztalni reggelire, de nem jött be. Iménti kijelentésem inkább arra vonatkozott, amit közben művel velem. Ezúttal nem fogom vissza a jóleső sóhajt, mikor meleg tenyerét az oldalamon, majd nyakamon érzem. Átölelem a nyakát, miközben az ajkaimra adott édes csókját viszonzom, s telhetetlenül húzom közelebb, tovább csókolom. Remélem csak azért, mert még mindig nem vagyok teljesen józan.
| words: 726 | notes: <3
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Tessa & Aaron Empty
»Kedd Aug. 11, 2015 9:57 am Keletkezett az írás




Teresa
Behind blue eyes


Egy kávéval általában mindenkit megkínálok. Van, aki szívesen fogadja, de van olyan is, aki szimplán csak kisfiúnak hív, és nevetve távozik. Na igen. Most próbálj meg kedves lenni, ha ez a hála azért, hogy próbálod pátyolgatni őket, mert a nők állítólag nem csak arra vannak, hogy valaki megdugja őket. Szépen szólva. De mikor egyesek így viselkednek, pontosan az terősítik hogy bizony ők sem érdemelnek mást. Persze igaz, általában olyan nőkkel kerülök kapcsolatba, akik férjnél vannak, de engem különösebben nem zavar, akár hogy is nézem, már règ letettem arról, hogy egyszer találok valakit, akinek az ujjára én is nyugodt szívvel gyűrűt húznék. Tulajdonképpen ezért nem szeretek olyanokkal közelebbi viszonyt alakítgatni, akik már az első alkalommal, szó nélkül az ágyamba vetették magukat. Ezekben a lányokban utána megbízni? Nem, soha többé.
De ő most mégis más. Sokkal gyönyörűbb, sokkal magabiztosabb, és végre valaki, aki nem kezd el nyávogni, mikor nem teszek meg valamit, amire megkért. Mintha csak szentségtörést követnék el vele. Hülyeség.
Követem a tekintetét a földön heverő ruhájáig. Hát, legalább megpróbáltam édes lenni, és úgy tenni, mintha nem az lenne az utolsó emlékem a közös esténkből, hogy kiejti a nevét. Mintha csak elvágtak volna valamit az agyamban, semmi többre nem emlékszem. Csak remélni tudom, hogy nem voltam túl durva vele. Néha, de csak mikor tényleg sokat iszom, előfordul, hogy elborul az agyam, és csak arra koncentrálok, hogy nekem jó legyen. Nincsenek lágy érintések, amiknek másnapra, csak a gondolata marad. Inkább enyhe sötét foltokat hagyok, ha úgy tetszik ajándékba,ha már a többire úgysem emlékeznek.
- Tulajdonképpen csak az ajtóban sikerült kiderítenem, egészen addig hajthatatlan voltál a neveddel kapcsolatban - lazán megvonom a vállam. Nem reagálok a ruháját érintő mondatra. Úgy sem lenne sok értelme. Nem emlékeztem, próbáltam tippelni, mit is viselhettél. Ja, valószínűleg kiugrott volna a bőréből, ha ezt meghallja. A kuncogása halovány mosolyt csal az arcomra. Édes. Végigsimítok a haján, ujjamra tekerem egy tincsét. Talán így sikerül elérnem, hogy ő is játszon kicsit az enyémmel. Kár tagadni, elmondhatatlanul imádom, mikor a hajammal játszanak. 
- Az jó, mert én csak próbálom kitalálni, mi is történt a múlt éjjel. Talán majd a kávém után jobb lesz - mosolyogva figyelem, ahogyan szemeiben megcsillan valami. Újabb kávémániás kishölgy. Bár talán jobb, ha meg sem szólalok, arra tekintettel, hogy én egy nap hányszor kávézom. Ezért jön a húgom mindig azzal, hogy ő nem is érti, az orvosi után, hogy a viharba tudok még mindig kávézni, és őszinte leszek, néha a cigit sem vetem meg. Társaságfüggő.
- Örülök, hogy szereted. A palacsinta jó dolog - ajkaiba suttogok, mielőtt viszonoznám a csókját. Nyelvem türelmetlenül siklik át az övéhez, lassú táncba kezdve, miközben kezemet lefuttatom át a mellein, le a combjához. Lassan kezdem simogatni, még jobban magam alá húzom, így már teljesen alattam  van. Testemmel a matracba nyomom, követelőzőbben csókolom, szívogatom, és harapdálom az ajkait. Egész jó kezdete a reggelemnek. Rég volt ilyen jó. Csípőjébe mélyednek az ujjaim, ajkaim elhagyják az övét, de csak azért, hogy lágy csókokat nyomhassak velük a nyakára. Övatosan szívom meg a bőrét. Eszem ágában sincs nyomot hagyni. Sosem értettem, egy hatalmas lila folt, hogy szolgálhat bizonyítékként arra, hogy az illető személy tartozik valakihez. Ennyi erővel már akasszunk egy foglalt tablát a nyakába, vagy tetováltassuk a homlokára. Még ennek is több értelme lenne, mint egy fájdalmas foltnak az ember nyakán. Megcsókolom a fülét, a fogaim közé veszem, óvatosan magam felé húzom pár pillanatig, mielőtt homlokomat az övének dönteném. Szemeit fürkészem, miközben kezem a hajában kalandozik. Furcsa. Általában kerülöm a rövid hajú lányokat, szeretem a szép hosszú hajat. De nála ez érdekel a legkevésbé. Gyönyörű úgy, ahogy van, egy centijén sem változtatnék. Nem is tehetném. Nem az enyém. Egyelőre. Egy próbát talán megérne, de ez még a jövő zenéje.
- Ez azt jelenti, hogy maradsz? Nagyon remélem, mert már nem engedlek el - halkan kuncogok, mielőtt lejjebb csúszva apró csókokkal hinteném be a hasát.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Tessa & Aaron Empty
»Szer. Aug. 12, 2015 11:43 pm Keletkezett az írás




you could be my hero
Mindenki életében bekövetkezik legalább egyszer az az időszak, mikor úgy érzi, teljesen egyedül van. Mindegy, meddig tart, lehet akár néhány nap, vagy csak órák, másnál évekig, sőt, egy életen keresztül tarthat. Nem számít. Születésünktől kezdve bennünk lappang, s a vár. Várja a tökéletes pillanatot, hogy előbukkanhasson. Egy szakítás, a kedvenc háziállatunk halála, vagy akár egy nap, ami nem úgy sikeredett, ahogy az ember elvárta. Hirtelen üres lesz minden, úgy érzed, nincs senkid, semmid, ami értelmet adna az életednek. Én akkor estem át ezen az egészen, mikor megtudtam, hogy a szüleim valójában csak a nevelőszüleim. Tulajdonképpen másodszor, hiszen halványan emlékszem, hogy gyerekkoromban is említettek valami ilyesmit, de egy alig néhány éves kisgyerek természetesen még egyáltalán nem fogja fel. Szóval a tizenhatodik születésnapunk után nem sokkal, amolyan kedves utóajándékképpen megkaptuk az igazságot, ami engem teljes mértékben tönkretett. Legalábbis tönkre akart, hiszen volt segítségem, nem is kevés, s így visszatekintve nem volt sem hosszú, sem egy életre kiható időszak, de halálosnak tűnt, amíg benne voltam. Mindkét alkaromon vannak még hegek, melyek nem engedik elfeledni azt a néhány hónapot. Mindenkit kizártam, aki csak ki lehetett, a szobámba zárkózva mindenféle kötelet elvágtam a külvilágtól. Ugyan rájöttem, hogy ez nekem nem jó, de csak ezután következtek az egyéjszakás kalandok, és ekkor jöttem rá arra is, hogy bizony a lányok társaságát is ugyanúgy tudom élvezni, mint a fiúkét. Visszatértem önmagamhoz.
- Valamit nagyon jól csinálhattál, ha kiszedted belőlem. Hamarabb adnék pénzt egy hajléktalannak, minthogy eláruljam a nevem valakinek, akit valószínűleg úgysem fogok látni többet – és ez alól bizony te sem vagy kivétel, barátocskám. Mármint, úgy tervezem, hogy nem. Elvégre ő is csak egy szép pofi sok közül. Nem tervezem miatta, meg a kis göndör tincsei, melyek közé betúrni bizonyára hatalmas élvezet lenne, a mosolya, és úgy körülbelül mindene miatt, hogy csak úgy eldobom az adottságom, mely lehetővé teszi a kötődés teljes hiányát. Sajnos, ha ez nem lenne, hajlamos lennék valakit a kinézete miatt az életembe engedni – mindenféle tekintet nélkül a belsejére, valamint arra, hogy érzek-e egyáltalán iránta valamit testi vágyaknál. Bár azt hiszem, az eddigi „kapcsolataimnál” pontosan ezt a hibát követtem el.
- Pedig úgy néztél ki, mint aki többet tud nálam. Igazság szerint reménykedtem is benne egy kicsit. Abból a kevésből ítélve, amire emlékszem, nem lehetett valami rossz. Sőt – végignyalok ajkaimon, miközben elképzelem, az eddig bevillanó képeket és hangokat összerakva, hogy milyen is lehetett. Egy dolog teljesen biztos, nem lassú, nem gyengéd. Egyrészt ebből a srácból nem igazán nézném ki, hogy az a finomkodós fajta, másrészt pedig még mindig ott vannak a hangok, melyek alátámasztják az elméletem, miszerint eléggé vadak és hangosak voltunk ahhoz, hogy simán bemutatkozzunk minden szomszédnak, ha eddig ezt a srác még nem tette volna meg.
- Igen. Már csak azt kellene kitalálni, hogy honnan varázsolsz elő nekem egy adag finom palacsintát – súgom még a csók előtt, melyet türelmetlenül csenek tőle. Nyelvem az övének lassú táncát könyörtelenül vad válasszal fogadja, miközben kezem végigsiklik a hátán, és beletúrok göndör fürtjeinek sokaságába, mely sokkalta jobb érzés, mint azt előzőleg elgondoltam. Jólesően sóhajtok ajakiba, mikor meleg tenyerét a mellkasomon érzem végigsimítani, s mielőtt feleszmélhetnék a csodás érzésből, melyet fokoz a combom cirógatása, már teljesen alatta vagyok. Nem szokásom tagadni, hogy rendkívül élvezem, ha én lehetek felül hasonló helyzetekben, ez azonban mintha egy csöppet jobb érzés lenne. Egyre szenvedélyesebb csókja kényszeríti az eddig hajában pihenő kezeim, hogy felfedezőútra induljanak a felsőtestén, végigsimítsák annak minden egyes centiméterét, egészen addig, míg el nem érnek a hasáig, ahol már attól félnek, összetalálkozhatnak ágaskodó férfiasságával, annyira pedig még nem szeretnék fokozni a hangulatot. Ajkaimat újabb jóleső sóhajok hagyják el, miközben Aaron már a nyakamnál jár, s egész kis részem azért könyörög, hogy kapjak oda egy szép kis foltot. Nem emlékbe, nem a látszat, csupán az érzés kedvéért. Sosem tudok ellenállni annak, ha valaki a megfelelő módon kényezteti a nyakam. A fülemről nem is beszélve.
Kissé csalódottan engedem a levegőt kiáramlani a tüdőmből, amint Aaron minden bizonnyal véget vet az előző, igencsak élvezetes pillanatunknak. Szeretek elveszni a szemeiben, szeretem, ahogy néz rám velük, de feleannyira sem, mint az imént történteket.
- Csak a palacsinta miatt – mosolyodom el ártatlan arcot vágva. Néhányszor még lejátszom a fejemben a kuncogását, s ahogy közben megjelennek azok az eszméletlen gödröcskék az arcán, majd ujjaim ismét a hajába szántanak, miközben ajkait a hasamon érzem. Nevetnék, hiszen borzasztóan csiklandós vagyok, ha azon furcsa érzés helyét nem venné át rögtön az élvezet. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felrántom magamhoz, hogy egy szintben legyünk, majd magam alá fordítom, s úgy csókolom meg újra. Mindeközben ügyelek arra, hogy minél kevesebb legyen a levegő kettőnk között. Azt hiszem, ez mindenképp fel fog kerülni a „Tíz legjobb reggel” elnevezésű listám élére, feltéve, ha hazajutok innen még ma.
| words: 772 | notes: meow
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Tessa & Aaron Empty
»Vas. Aug. 16, 2015 1:40 pm Keletkezett az írás




Teresa
Behind blue eyes


Senki nem akar egyedül maradni. Talán félnek bevallani. De nem akarják. Belénk van kódolva. Utáljuk magány. Igen, még az is, aki azt állítja, neki ugyan semmi gondja vele, meg van egyedül, köszöni szépen, nem kell a lába alá senki. Még ők sem utasítanák vissza, ha valaki gondoskodna róluk. Na jó, talán mégis. De élveznék, hogy valaki velük is törődik. Mert az ember társas lény, akárhogyan is érezze magát. Kell a magány. De nem egy életen át. Nem úgy, hogy közben elveszítünk mindent, és mindenkit, aki valaha fontos lett volna. Elvágjuk magunkat minden jótól,ami történhetne velünk. Megéri? Nem hiszem, hogy így lenne.
- Ne vedd készpénznek - nem tudhatja mit gondolok én. Persze, általában ez van. Az lesz, és úgy, ahogy a másik akarja, mert nincs erőm ahhoz, hogy a kisujjamat is megmozdítsam valaki olyanért, aki értem nem tenné meg ugyanezt. Belefáradtam, hogy mások futkossak utánuk. Különben is, ideje lenne törvénybe iktatni, hogy a lányok, akiket egy szép szóval ágyba viszel, nem valók barátnőnek. Legalábbis, az eddigi tapasztalataim erre engednek következtetni. Nem hűségesek, és lehetetlen bennük megbízni, és nem is szabad. Csak a baj lesz belőle később, mikor rá kell jönnöd, hogy péntek este nem a barátnőivel van, hanem a hatodik pasi dugja meg az adott szórakozóhely női, illetve férfi mosdójában.
- Csak tudom, mit hogyan szeretek. Nem szoktam engedni belőle, szóval valószínűleg most sem hagytam - lazán megvonom a vállam. Ideje visszavenni a kedves, és már-már romantikus énemből. Ő sem több, mint a többi, akárhogy is nézem. A szavaiból ítélve pedig ő sem gondolkodik másképpen rólam. Én ugyan miért tenném? Nem sok értelme lenne.
- Erről nem igazán kell tudnod - dehogynem kell. Kellene, ha úgy terveznéd, nem csak egy éjszakára kellettünk egymásnak. De nem. Nem így van, természetesen, neked sem kell több. Én pedig még nem tudom, nekem kell- e. Egy csinos pofi miatt nem fogom törni magamat. Ahhoz ennél bizony több kell. Például az, hogy nem fut ki a világból, hogy szinte már -már apaként nevelem a saját húgomat. Általában ez az a rész, ahol mindenki fogja magát, sarkon fordul, és kisétál az ajtón. Valamennyire megértem.
- Hát persze. Nem is gondoltam másra - hagyom magam a hátamra fordítani, vigyorogva csókolom vissza, combjait simogatom. Nyelvem táncot jár az övével, kezem felsiklik a hátán, hajába markolva fektetem vissza az ágyra, fölé hajolva csókolom tovább. Oldalát simogatom, lassan fel kellene kelnünk. Hátrébb húzom a fejemet, nyomok egy csókot a homlokára, majd egyet az orrára. Mielőtt felülnék megszorítom a combját, hajamba túrva próbálom meg eligazgatni.
- Gyere reggelizni, drága. Mindjárt adok neked valamit - az alsómért nyúlok az ágy végébe, felveszem, mielőtt kikelnék az ágyból. Kinyitom a szekrény,t az ágyra mászva felé nyújtom az egyik pólómat.
- Kényelmesebb lesz, mint a ruhád - kisfiúsan mosolygok rá.


Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom


Tessa & Aaron Empty
» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Tessa & Aaron
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Aaron & Lea
» Aaron - Melody
» Aaron Martin-My husband... or not my husband?!

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: