- Marcia! Marcia! Brad! Brad! Hol vagytok?. - Hallom Cristy vagyis anyám üvöltését. Itt van, 2 hónap után, újra itt van.
- Tessék?! Itt vagyok. - mondom és kisétálok a konyhánkba, ahonnan a kiabálást hallottam. Rögtön megcsap a bódító alkoholos illat. - Te részeg vagy megint. - Felháborodásomnak jelet is adok hangsúlyomban.
- Nem is üdvözlöd drága jó anyádat - mosolyog hülyén mint aki teljesen örült. Lefogadom megint pénzt kuncsorogni jött és nem azért, hogy üdvözöljön. Aztán megint lelép. Szokása szerint. - A bátyád ő hol van?
- Ne gyere közelebb bűzlesz az alkoholtól. - Jelentem ki, mikor közelebb jönne hozzám, hogy megöleljen. - Szerintem Brad sem örülne neki, ha így látna. - Szidom le, mire egy tányért dob felém. Szerencsére nem talál el, de azt látom, hogy erősen dühős és mindjárt szét robban. Csak a haját tépdeli és valamit mondogat az orra alatt. Aztán felém jön és ráncigálni kezd két karomnál fogva. - Hát ennyire szereted te anyádat, hogy kiabálsz vele.
- Hagyd már abba! - rivallok rá kétségbeesetten és próbálok kiszabadulni keze alól. De nem figyel, nem enged el. Végre megjön nagynéném és leszedi rólam Cristyt.
- Te meg mit keresel itt ilyen állapotban? - Áll közém és közé kérdőre vonva őt. - Arról volt szó, hogy csak józan állapotban látogatod meg a gyerekeidet. - Éles szemekkel néz rá. Szerencsémre Cristy fél, vagy csak tiszteli valamennyire a nővérét, azért nem mer ellenkezni. Nem hiába van köztük olyan nagy korkülönbség. - Bántalmazod a 14 éves lányodat? Mit képzelsz magadról? Anya vagy te?!! - erős csendszünet - Takarodj innen és vissza se gyere amíg józan nem vagy. - rakja ki a házból. Aztán felém jön. - Jól vagy kicsikém? - Bólintok.
Mérges, nagyon mérges. De tudom, hogy szereti Cristyt nagyon is. Hisz a húga és csak jót akar neki. De Cristy már sokszor megcsinálta ezt és durvább dolgokat is azért rakja így ki most. Félt minket is tőle, amikor ilyen. Amióta az eszemet tudom a nénikénk nevel minket a bátyámmal. Cristy csak meglátogat. Nem is emlékszem mikor láttam utoljára józanon. 17 éves volt mikor bátyám született és 22 mikor én. Lehet nem bírta a terhet, apánk csak úgy elhagyta, én nem is ismerem, ezért lehet ilyen. Talán csak magamat akarom meggyőzni erről.. Nem tudom.
Hogy mért nevezem Cristy-nek az anyámat? Engem babakoromtól a nénikém nevelt nekem ő az anyám. Cristyt csak akkor látom amikor néhanapján meglátogat. Van, hogy félévig nem is jár erre és van, hogy mindennap eljön. Kiszámíthatatlan. Eleinte a néni próbálta leszoktatni, elvonóra küldte és fizette azt... de nem sikerült. Nem értem, hogy lehet ilyen Cristy, hogy nem tud normális lenni, hogy nem tud anyaként viselkedni...
- Hello cica, nincs kedved játszani velem? - érzem erre a mondatra egyből felmegy a pumpám.
- Cica az anyád!- fordulok dühösen a srác felé aki megszólított és a száját nyalogatja kéjesen.
- Ugyan már - mondja és barátaira néz az illető, miközben megakarná érinteni a fenekem. Azt próbálja meg! Ha megteszi, ezt a napot nem éli túl garantálom.
- Ha szükséged van még a kezedre akkor vidd innen idióta!- lépek közelebb hozzá dühösen. Ám drága barátnőm Lucy visszaránt.
- Mi bajod van?- megfordít és elindulunk a másik irányba. - Marcia mért csinálod ezt folyton?- mért nem hagyta, hogy bemossak annak a kölyöknek.- Amióta kidobtad David-et azóta nagyon idióta vagy a pasikkal. Tudom, hogy becsapott meg minden de..- Jobbnak látom közbeszólni mielőtt még folytatná  a monológját. Nincs kedvem végig hallgatni a lelkizős dumáját.
- Lucy, a pasik idióták és mindegyikük csak azt akarja. Játszadoznak velünk mint egy játékbabával, érzéketlen tuskók. Be kéne zárni egy ketrecbe mindeniket egy láda sörrel, meg egy tévével amibe mindig foci megy vagy pornó újsággal. - mormogom. Lucy csak a fejét csóválja. - A legjobb, hogy a csajok bedőlnek ezeknek. Csak én nem vagyok az a fajta lány, aki újabb trófeája akarjon lenni az ilyen fajta pasiknak.
- Csak azért mondod ezt mert, Davidet szeretted és fáj, hogy becsapott. Megértelek. De meglásd ha megismersz egy fiút akibe örülten beleszeretsz, egyből megváltozik a véleményed. Gyönyörű és szexi lány vagy. Persze, hogy bejössz a pasiknak.- néz végig rajtam. - Ne gubózz be, ideje volna új szerelem után nézned. - Nagyot sóhajtok.
- A szépség nem minden. És pont ez az a dolog ami miatt a pasik csak szexuális játéknak néznek. Inkább lennék kevésbé szép, így legalább talán még néha egy normális pasival is összetudnék futni. - magyarázom neki dühödten. - Szerintem ne folytassuk ezt a témát,
egyelőre még nem állok készen egy újabb szerelemre azt hiszem. - vagy inkább csak félek tőle, csak nem mondom ezt neki. Eléggé összetörte David a szívem, félek egy ujabb csalódástól.
- Jó Napot! -köszönök udvariasan amikor belépek a professzor szobájába.
- Jó napot Marcia. - kicsit bátortalanul lépek be az ajtón, és várom miért hívatott és mit szeretne mondani nekem. - Marcia - kezd bele. - ígéretes egy orvospalánta ön.
- Köszönöm. - elmosolyodom. Ez nagyon, nagy dicséret a legszigorúbb professzoromtól. Nem igen szokott megdicsérni senkit sem. Legalább is nem tudok róla, hogy megtette volna már.
- És tudja-e már melyik szakirány vonzza? - kérdez rá én meg, meglepetten állok. Még sosem beszélgettem erről senkivel. Nem érdekelt senkit se a családomból, hogy mi leszek. Így nem beszéltem róla.
- Hát... igazándiból azt hiszem inkább gyerekorvos vagy szülésznő lennék. De mindenképpen valami olyan, ami gyerekeket ment meg. - válaszolom őszintén. Ha jól belegondolok, már szinte kiskoromtól tudtam, hogy én valami ilyesmivel szeretnék foglalkozni. Nagynéném nehezen fogadta el ezt az egészet. Kicsit aggódott az anyagiak miatt is. De amikor mondtam, hogy nyári munkákból spórolok magamnak és az akkor már dolgozó bátyám is besegített, nem volt ellenvetése. Emlékszem nagyon nehéz volt az első év. Többször is kikészültem, még öngyilkos is próbáltam lenni. Nehezen találtam meg a helyem a világban. Bár leginkább nem az egyetem miatt. Hanem szégyelltem anyámat és azt, hogy nincs apám. Úgy gondoltam én sem vagyok semmire sem jó. Egy selejt vagyok a világban, aki nem tartozik ide.
David mentett ki ebből az állapotomból. Ő hozott vissza a valóságba, és értette meg velem, hogy nincs velem semmi baj. Ha akarom bármit eltudok érni és, hogy erős vagyok, okos és talpraesett. Tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy talpra álltam.
Rögtön bele is szerettem teljesen és ő is belém. Életemben nem voltam olyan boldog mint akkor. Minden szép és jó volt. Legalább is én azt hittem. Lassan elhidegültünk egymástól, mindkettőnk a maga dolgával volt elfoglalva. Nem figyeltünk egymásra eléggé. Míg végül ő megcsalt, lépett és vége lett.
Azért hálás vagyok neki, hogy megismertetett a szerelemmel, talpra állított és boldog perceket okozott. Azt hiszem nem is haragszom rá, csak úgy teszek és azt mutatom az mebereknek. Sőt talán még mindig szeretem egy kicsit, vagy legalábbis hagyott bennem érzelmeket, csak nem vallom be magamnak se. Mindegy. Nem számít már.
- Nos. Ez lehet idővel még változni fog - ráz vissza a valóságba gondolataimból, a professzor. Lehet igaza van, talán változhat...-  Minden esetre én sok sikert kívánok önnek és csak így tovább.
- Köszönöm. - mosolygom és köszönés után elhagyom a termet...