Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Szomb. Aug. 15, 2015 10:32 pm Keletkezett az írás




you, me and the tequila

Vasárnap reggel volt.
Mozdulatlanul tűrtem, hogy elszálljon felettem az idő, s erőt vegyen rajtam józan eszem. Az éjjel elfogyasztott alkohol elpárolgott, a kábaság megszűnni látszott, a mellkasomra nehezedő fáradtság azonban egyenletesen szuszogott, s mikor épp nem vigyorgott álmában, horkantott egyet.
Feltehetőleg az Ő echoikus érzékeinek táltos szívét is keresztüldöfte telefonom bekapcsolva felejtett ébresztője.


„She could never be closer, and ever closer than tales can tell,
But I can feel, She could never be closer,
And who's the one who cast the spell,
Oh I can't tell,
Her lips are around you,
You feel the sweat against your skin.”


Hagytam, hogy az összegyűrt selyem rideg hullámai kivergődjék magukat markomból, fedetlenül hagyják az íves kulcscsontot, s dekoltázst teremtsenek lapos mellkasomon.
Oldalra hanyatlott fejem. A földön ruháink anyaga dugába dőlten, még mindig ott pihent ráncosan a padlón. A vizes törölköző, ami felitta a tegnap este eseményeit, éppen egy karnyújtásnyira lógott a míves karosszék háttámláján, az ékszerek, amik tegnap öltöztettek a férfi karjában, most az éjjeli szekrényre állított üvegtál markában hevertek elanyátlanodva.
Percek óta figyeltem a hálószobában végzett alapos pusztítás visszamaradt nyomait. Jól kivehetőek voltak az elmozdult berendezési tárgyak, az elborult virágváza az ablak előtt, a lesodort könyvek vagy a leszaggatott karnis, melynek kettéváló szárnya mögül hajnali fény nyalta körbe hálószobámat.
Hogy történt, hogy Shane Morgan büntetlenül terpeszkedhetett felettem?
Hol kezdődött?
Mikor veszítettem el a rend iránt táplált mániákus ragaszkodásomat?
Mikor lett ez kettőnk között természetes?

# # #

Minden annyira átlagosnak indult.
Shane irodájában megittam a kávémat hét negyvenöt és nyolcharminc között, addig játszottam a mobilján, míg az le nem merült, s meg nem érkezett az első páciense. Mr. Goldwint keblemre öleltem, hiszen hétfőre már az urológián, nálam volt időpontja. Megígértem neki, hogy gyors leszek és hatékony. Ezután Shane a lelkemre kötötte, hogy nem sietek túlságosan vissza ebédidőben, hagyok neki szerénytelenség szobrát szégyenbe hozó személyem nélkül néhány percnyi kikapcsolódást. Miután túl voltam két műtéten, és Jamie-vel kimosattuk a gyakornokokkal a páciensek ruháit a mosodában, mert egyszerűen az intézmény falai között a nővérek túlbuzgóságából adódóan megfogyatkozott számukra a megfelelő ingerküszöbön mozgó munkafolyamat, teljesítettem a napi két órát, amit a rendelésen kellett töltenem. Hat cikket olvastam el, két almát ettem meg, míg a rezidensek végezték a vizsgálatokat. Tanulniuk is kellett valamit egy héttel a megmérettetések előtt. Például, hogy mennyire kevés nyugdíjat kapott szegény Mr. Edmund, s hogy abból mennyire reménytelen megteremteni a nyugdíjasok körében olyannyira óhajtott idillikus egzisztenciát.
Aztán persze Shane-nek kellett a legtovább túlóráznia, hiszen közbe jött egy beteg, akit csak nem zárhatott üvegcsébe, hogy aztán szemléltető eszköz gyanánt körbe adja kedvenc referáló rezidensei körében.
Jamie oldalán hagytam magam mögött a kórházat. Kabátja kitárt teste alá bújva rohantunk át a közeli bárba, nehogy cukorból formázott bájos arcom elolvadjon a természeti katasztrófában. Nem vettem volna a lelkemre, ha elázok. Ő sem vette volna szívesen, ha látványosan vergődni kezdek, amiért elázott a pulóverem ujja.
A törzshelyünkké fogadott kocsma hosszú ideig csak Jamie-től és Tőlem volt hangos. Még hiányzott a harmadik muskétás, hogy teljes legyen a csapat.
Már a második sört végeztem ki, s egy újabb bűzös cigarettát tűztem izgatottan elcsócsált ajkaim közé, mikor zsinórban harmadszor is nyereséges sikert arattam.
Sikoltva vettem tudomásul győzelmemet a lebutított futballban. Áh, nem is gondoltam rá, hogy Jamie nagylelkűen engedett első helyen végezni, miután kifejtettem neki, hogy mennyire ostobaságnak tartom, hogy nem lehet mozgatni a nyársra húzott bábukat kedvem szerint, csupán megkötött, párhuzamos líneán futtathatom feketeszín játékosaimat.
A lényeg persze az volt, hogy úgy ugráltam az asztal oldalán, mint aki elvitte valamelyik szerencsejáték eheti főnyereményét. Pedig csak rúgtam három gólt, anélkül, hogy a golyó kirepült volna a pályáról, újabb bedobást követelve.
Körbeugrálva ujjongtam, s ezért csak percekkel később fedeztem fel a telefonján lógó Jamie-t.
– Franc. Légy sikeres!
Belenyugodva, hogy a következő meghatározatlan időintervallumot várakozással fogom eltölteni, újabb üveg itallal ajándékoztam meg magam.
Fogadásokat kötöttem a mellém telepedett taj részeg kocsmatöltelékkel, hogy Jamie előbb visszaér, minthogy Shane megszabadulna a kutatásaitól. Ő az aranyfogát tette fel, mint összes vagyonát, én pedig ígértem neki egy ingyenes, biztosítás nélkül is megoldott prosztatavizsgálatot a kórház udvarán, megbújva a szemetes konténerek mögött.
– Ne, már, maga győzött.
Paskoltam meg vigyorogva az elmúlt háromnegyed órában magam mellé vett ivócimborám széles vállát. A vodkától, amit kikértem neki, már a nevére sem emlékezett a szerencsétlen, nem hogy a fogadás tárgyára.
Így én sem kockáztattam az engedélyemet és a jó hírnevemet.
– dr. Celeb, hát sikerült levakarnod a pácienseket? Rám is rám érsz? – nem volt ebben szemrehányás, tiszteletben tartottuk egymás munkáját. Csupán élvezettel szívtuk egymás vérét, ha a helyzet úgy hozta. És ez most kikívánkozott belőlem.
Az előre kikért sört felé csúsztattam a pult fényesre törölt lapján, s még a legközelebbi bárszéket is kihúztam neki az enyém mellett.
– Jamie-t behívták egy sürgős esethez. Ketten maradtunk ma estére…
Pontosan itt kezdődött az az egy hétvégés hancúr-maraton.

made by torie ♥

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Szept. 02, 2015 12:28 am Keletkezett az írás




Túl a barátságon            
Orvostemető. 22.48.

Reggel az ébresztőóra hangos csörgésére riadok fel. Mielőtt még egyszer megcsörrenhetne, határozott mozdulattal hallgattatom el. Ha nem költöztem volna ki a belvárosból, ha ott maradtam volna a betondzsungelbe, nem kellene naponta közel másfél órát Sydney utcáin a dugókban eltöltenem.
Fájón megdörzsölöm a combomat átszelő hegeket. Ezek a soha el nem múló jelek emlékeztetni fognak a hátralévő életem végéig arra a bizonyos napsütéses, forró napra, mikor Leah örökre búcsút intett nekünk. Szerencsére az artériám nem sérült, így komolyabb következmények nélkül sikeresen elkerültem a veszélyt. A két vörösesen izzó heg apró árkot formáznak, ahogy átszelik a combomat keresztirányban. Bárcsak elmúlna a szívemben is a fájdalom.
Múlt este az Óda a Kék Hollóhoz nevezetű kocsmában volt a belváros egyik eldugott utcájában. A tökéletes menedék a gondolkodáshoz. Emma, a pincérnő, igencsak aggódna, ha ismét megjelennék. Valamint Sarah is kétségbeesne, egész napra be vagyok táblázva. Páciensek keresnek meg az esetleges gyógyulások reményében.
- Nem, te nem jöhetsz velem- paskolom meg Batman fejét.
Fülei lekonyulnak, a padlóra kuporodva próbál maradásra bírni. Minden reggel eljátssza velem, minden reggel próbálkozik, hátha egyszer itthon maradok vagy magammal viszem.
A rendelőmbe érve Maya már ott trónol a kanapémon a szokásos reggeli kávéját szürcsölgetve. Majd a pillanatok alatt megszerzett mobiltelefonommal visszahelyezkedik és teljesen lemeríti a feltöltött szerkezetet.
- Miattad kell mindig töltőt magamnál tartanom- mormogom.
Az asztalomon az aznapi betegek előzetes kartonjaik. Sarah már érkezése után rögtön kirakhatta. Rettentően igyekszik jóvátenni a múltkori fiaskóját. Felvetődik bennem a gondolat, hogy elbeszélgessek vele a rendezettségről. Amióta a műtős Johnny-val folytat se veled se nélküled viszont, késik és összekeveri az adatokat.
Amint Mr. Goldwin, a mai első páciensem, belép az irodába és amint végleg elsötétül a telefonom kijelzője, Maya eltűnik. Úgy távozik, mint ahogy érkezett; hangtalanul, gyorsan. Maga mögött hagyva a forró hátoldalú mobilomat és az izgatott Mr. Goldwint, aki láthatólag inkább menne az urológiára, minthogy velem maradjon.
A nap további része a betegek kilincsátadásával és egy újabb adományozó est megszervezésével igazán kaotikussá válik. Az ebédre hozott szendvicsemet Sarah egy óvatlan pillanatban eltulajdonítja. Így jobb híján egy épp az urológián tanácstalanul lófráló gyakornok frissen szerzett húsos pitéjét sikerül megszereznem. Anyám pitéjénél nincs fenségesebb, viszont a büfében is igyekeznek minőségi ételt felszolgálni.
A rendelési idő lejárta után kényelmesen elhelyezkedek a kutatólaboratórium egyik székén. A város fölött lassan lebukik a nap, sötét narancssárgára festve az eget.
- Te, Morgan! Mikor lesz a következő pókerjátszma?- töri meg a csendet a rajtam kívül még a laboratóriumban tartózkodó kutatóorvosok egyike.
Fel se pillantva a papírjaimból válaszolok neki.
- Fogalmam sincs, az időpont még nincs tisztázva. De most sokaknak nem jó. Majd szólok, ha lesz valami, ahogy mindig.
A percek peregnek az órán, a mutatók kúsznak előre. Amikor legközelebb felnézek, már elmúlt fél tizenegy is. Elzárom a jegyzeteimet, lekapcsolom az asztalomnál a lámpát. Vár engem az Orvostemető!
- Tudod, szex, szerelem, rock and roll- legyintek lemondóan és a zakómat a Maya melletti bárszék háttámlájára terítem.
Egy fejbiccentéssel köszönöm meg az előre kikért sörömet.
- Rád mindig rád érek, Májá- kacsintva pattintom ki a mandzsettagombokat és tűröm fel az ing ujjait a könyökömig.- Akkor, amíg JD életeket ment, örüljünk a szabad estének! Hogy alakult a napod, miután sikeresen lemerítetted a mobilmat?
A sör hideg folyóként áramlik a torkomba. Az egyik pincérnő közben a még a bejáratnál kért sós mogyorós tálakat helyezi el kettőnk elé. Egyesével dobálom a számba a mogyoró darabokat, miközben a mellettem helyet foglaló hölgyemény válaszát várom.

MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Szept. 03, 2015 4:09 pm Keletkezett az írás




you, me and the tequila

– Tudja, hogy hol van, ember?
– Höh?
– Sejtettem. Tudja, hogy kire várunk?
– Öhöhö
– ez azt hiszem, ez egy igen akart lenni, noha nem tettem volna nyakam guillotine élesre fent fogú kése alá. Talán csak büfögött.
– És, hogy én ki vagyok?
– Höhö-höh.

Ahogy felegyenesedett, terebélyes sörhasán a szétrepedni készülő kockás ing kipucsított szakadt mellénye alól. Valószínűsítettem, hogy a fogatlan padtársnak nem, csak itteni kapcsolatunkra van kielégítő és kiszámítható magyarázata, de különböző franciaágyak matracán is férfias fantáziára fixált folytatást képzelt el kettőnknek.
Tény, hogy elképesztően szexuális lehettem, ahogy az egésznapos koncentráció után elégikus unalom jótékony nyugalmába süllyedve elrágcsáltam az italos pohár faláról leemelt citromot, s az éppen lecsurgó csepp után megszaladt a kacér mozdulatok királynőjeként emlegetett, igenkecses nyelvem.
Az ő nyelve nem volt kecses. De még vonzó sem. S mi alatt feltételeztem, hogy ez a kétes fazon most úgy játszik velem a képzeletének erotikus, piros lámpás negyedében, mint egykori feleségével tehette fénykorában, bennem csak és kizárólag egy egyre növekvő gléda sorakozott fel. A bennem élő, pihenni nem képes orvos-diagnoszta egyre csak nyitogatta ujjait, miközben számolta a férfi életviteléből, korából és testfelépítéséből fakadó nyavalyákat.
Már túl soknál jártam.
Dehogy még Varicositas nyelve is legyen… egyre rontott az összképen, ahogy kéjenc vigyora mögül átbukott a megdagadt vénákkal kékezett ízlelőszerv.

Még innom kellett. Magamra, mert én voltam én. Jamie-re, aki képes volt visszamenni a kórházba életet menteni, és Shane-re, akinek lassan már ide kellene érnie. Kellett valami nagyszerű érv, hogy ennél is többet ihassak. Ihatnék az anyámra, aki éppen nálamnál fiatalabb feketéket tesztel, vajon melyiknek a farka birizgálja kellemesebben a gyulladásra hajlamos manduláit. Vagy az apámra, aki mindezt elegánsan tűri, és hagyja, hogy a nála hét évvel fiatalabb nő, kiélje a vágyait.
Ez a genetika átka volt. Nem az egyetemen estem bele a kurva-kórba, ami miatt nem voltam rest a tetszetős kulcsoknak zárja lenni. Az anyám… igen, az anyámra fogok inni, ha Shane öt percen belül nem teszi be azon az ajtón a lábát.
Mint hullahopp karikát, úgy pörgettem körbe törékeny csuklómon az aranyórát. Háromszor pislogtam, majd hunyorítottam és erősen kerestem a mutatókat. Háromnegyed tizenegy. Három perce van. Három egész perce.

Nem figyeltem az órát. Megcsalatott időérzékem csak legyintett. Talán tizenöt perc is eltelt, nem számoltam, csak rámondtam az elszaladó időre, hogy három perc volt. Túl sokat jelentett az onkológus társasága.
– Mi ez a szemrehányás, kérem szépen? – vigyorodok el szélesen, miután sikerül magamhoz térnem a vetkőzési művelet fixírozását követően. Azok az erős, életmentő kezek ráfognak a sörös üveg nyakára, hogy leöblítsék a napi féllábon állást.
– A telefonod azért van, hogy játsszak rajta. Amúgyis a te hibád, hogy letöltötted azt az ostoba szóképes játékot. Te tehetsz róla. Valld be, hogy az egésznapos hiányát ragyogó társaságomnak azok a reggeli fél órák mulasztják el benned. Terveid vannak velem… tudom.
A nagyon komoly hangvételű rövidbe szabott monológot követően, én is sós mogyoróval tömtem be a számat. S csak késleltetve nevettem fel a teátrális felháborodás elhessegetése végett.
– A napom jó volt. Kettes műtött. Nem tudta, hogy mennyire reménytelen volt a helyzet, s én magam sem tudtam volna megmenteni a pácienst. A műtét halálra volt ítélve. Gondolhatod, hogy remegett a hangja, mikor bocsánatot kérően ült az asztalom előtt, s önmagát ítélte vágóhídra. Azt mondta, most egy hónapig ne engedjem be a műtőbe. Esküszöm, majdnem megsajnáltam.
És valójában a napom pont ennyi volt. A hétköznapok egyetlen mentsége a szürkeségre a ragyogó napsütés volt, ami miatt többen lemondták az időpontjukat, hogy még a kórházi tortúrák előtt fürödjenek egyet a tengerben. Ergo, minden teljesen a maga medrében sodródott.
– Teljesen átlagos nap, módfelett tökéletes befejezéssel.
Gyenge mosollyal mélyítettem el Shane-ben a tényt, hogy mennyire hiányoltam már a társaságát.
S aztán újra a mogyorós tálba nyúltam. Először égnek emelt, kitátott számba próbáltam célozni, majd mivel minduntalan szemgödrömbe pottyantak a szemek, elvetettem ezt az ötletet. Túl értékes voltam hozzá, hogy magamat lenyomorítsam.
– Nyisd ki szépen a szád. Ha legalább öt szemet beletalálok, akkor vagy dartsozunk az első pár kör után vagy csocsózunk. Az utóbbit azért nem ajánlom, mert Jamie-t már meggyaláztam. Még gólt is rúgtam neki. Szóval szerintem dartsozzunk. De billiárdozhatunk is, csak arra meg kell tanítanod. Gyerünk, kezdjük – szólítottam fel játékos szórakozottsággal a férfit, s hogy könnyebb dolgom legen, felé fordultam a magasított bárszéken, s őt is erre kényszerítettem. Hogy ne testtartásán bukjon a játékélmény, szétterpesztett lábai közé lógattam be sajátjaimat.
– Megy az első.
Természetesen nem talált.
– És közben meséld el nekem, hogy ki miatt nem jöttél fel hozzám az irodába ma egy percre sem. Mi foglalt le annyira, hogy elhanyagolj, dr. Celeb? Melyik nővérszobában űzted az ipart a rezidensekkel? De ne mozgasd a szád, mert nem fogok beletalálni.
Míg tőle replikát vártam, próbáltam megtalálni a dús szakáll között a szájának nevezett krátert.

made by torie ♥

Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 4:51 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
#shane_and_maya
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: