Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko, Grace Washington, Nathan Graham

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Vas. Aug. 16, 2015 9:14 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 

Komoly tekintettel halad a kórtermek felé, hogy az egyik betegét némi figyelemben részesíthesse miután a nővéreken átküzdötte magát. Vannak olyan alkalmak, mikor egyszerűen lelőni se lehetne őket, állandóan a kisfiáról kérdezgetik és arról, hogy hogy viseli az egyedüllétet, milyen azzal a tudattal hazamenni, hogy nincs aki mellé befeküdjön az ágyba, hogy megint babakaka szagú minden? Legszívesebben az asztalra csapna és azt mondaná, hogy hagyják már végre békén, mégis milyen lenne? Olyan, mintha egy anyuka nevelné egyedül a csemetéjét. Neki is meg kell küzdenie a fáradtsággal főleg akkor ha egy kemény nap után fél hullaként szambázik haza. Ráadásul Eric mostanában kezdett el belejönni a kúszásba, így egy pillanatra se lehet figyelmen kívül hagyni, mindig a nyakában kell lenni, mindig azt kell lesni, hogy mikor akar fejjel nekimenni a falnak vagy a szék lábának. Nem véletlen, hogy be kellett szereznie egy csomó sarok és élvédőt, mielőtt még szegény gyerek valamibe úgy bevágná a fejét, hogy még ő maga, traumatológusként se lenne képes ellátni. Azért az merőben más, mikor a saját gyereket vérzik ezer sebből és legyen bármilyen apró is az adott probléma, szinte biztos, hogy az olyan hatalmas mennyiségű vértől szabadul meg a gyerek, ami egy orvos számára bár nem felettébb jelentős de egy kétségbeesett apukáéban az! Szinte biztos, hogy ez a gyerek olyan sebeket szedne össze ami láttán Adrian amúgy kellemesen kreol színű bőre falfehérré váltana. És bár nem súlyos, a gyerek persze úgy ordítana mint akit nyúznak ez pedig csak tetézné a kétségbeesést mert azt hitetné el vele, hogy piszkosul fájhat, nem pedig azt, hogy nem engedi, hogy menjen a dolgára, hogy a következő asztalba is beleverje a kis fejét.
De mivel jelenleg semmi ilyenről nincs szó, nincs más dolga mint kikapja az ágy végéből a szőkeség papírjait és átfussa azokat. Mindent tüzetesen szemügyre vesz, mindennek elegendő időt szentel hisz nem akar semmi felett sem átsiklani. Nem lehet még tudni, hogy milyen mértékű károsodást szenvedett szegény, épp ezért is lenne fontos, hogy mihamarabb felébredjen mert idejében el kell kezdeni az esetleges kezeléseket ha beüt a krach.
Feketének ható íriszeit nem veszi le a monitorról mely a lány vérnyomását és pulzusát mutatja, eközben pedig mindvégig azon jár az agya, hogy mégis miként fogja elmondani neki azt ami történt, s hogy nem tudták a családját megmenteni...


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Aug. 16, 2015 9:47 pm Keletkezett az írás



Jill és Adrian

*Sötétség. Csak ennyit érzékel egyelőre a világból. Nagyon furcsa álmot látott, amire emlékszik is. Egy nagyon furcsa teremszerűségben volt, amiből több ajtó is nyílt, ő pedig csak ott álldogált egyedül. A hozzá közelebb eső ajtót nyitotta ki először, ahol meglátta a szüleit, a nagymamáját, aki már rég nem él, és a család régi cicáját, de bátyját nem találta ott. Hívogatták őt, hogy menjen velük tovább, egy másik ajtón keresztül, de valami visszahúzta, és a szíve azt súgta, hiába is jó velük lenni, ne tegye. Hatalmas sóhajjal, álmában könnyezve ment át a másik szobába, és nyitotta ki a következő ajtót, ahonnan már csak azt érzékelte, hogy teljes sötétség van. Hirtelen gyengültek el a lábai, és a földre rogyott, onnantól kezdve már nem érzékelt többet a külvilágból egészen mostanáig.
Hirtelen kezdi észlelni tompán a külvilág zajait, a monitorok csipogását, ami bántóan hangos a fülének. Lassan, többszöri próbálkozásra nyitja ki a szemeit félig, de a nagyobb fényre ösztönösen vissza is csukja. Még elég fáradt, de kezdi egyre éberebbnek érzi magát, egy-két perc múlva már megszokja a gépek zaját a füle, és megérzi a kezében a szúró fájdalmat. Azonnal a kezéhez kap, és mikor megérzi a benne lévő tűt, piszkálni kezdi, hogy kiszedje, ébren sose tűrte el azokat. A bent lévő férfit egyelőre még nem vette észre, annyira még nincs teljesen magánál.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Aug. 16, 2015 10:13 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 

A papírtömeg egyes részeit kipipálja, másokhoz hozzáfűzi a megjegyezni valóit. Fontos számára, hogy minden rendben legyen, mindenről tudjanak még a legkisebb rezdülésekről is, hisz ez is csak a beteg érdekeit szolgálja. Meglehet, hogy jelen pillanatban mással is kellene foglalkoznia, de most ez a legfontosabb. Ennek a lánynak nem lehet olyan élete, mint amilyen irányba jelenleg hajlik és ha Adrianen múlik akkor mihamarabb megfogja kapni a legjobb ellátást. Viszont ehhez az kell, hogy felébredjen.
Néha elterelődik a figyelme de csak egy-egy kisebb időre míg megjelenik a lelki szemei előtt a kisfia vagy Jill esete. Több orvos is ott volt mikor behozták, elég nagy felhajtást kavart az eset, hisz nem egyedül érkezett. Hárman voltak, a lány a bátyja és az a férfi aki a balesetet okozta valamint később hoztak két letakart testet is akik a két fiatal szülei voltak egykoron. Csak Jillel egy traumás - Adrian - két sebész és több mint hat nővér foglalkozott, a többiekről viszont nem tud semmit. Már csak az állapotukkal van tisztában így némi tájékoztatást tud adni a lánynak ha felébred, de ki tudja, hogy ez mikor fog megtörténni?
Vet egy kósza pillantást az órájára majd meghallja a motoszkálást és a halk neszezést így rögtön a szőke mellé lép ezzel megakadályozva, hogy kihúzza a kezéből a tűt. Hosszú ujjai finoman kulcsolódnak rá a csuklójára, majd lehámozza a kezét a tűről és csövekről elvégre nem lenne szerencsés ha kiszedné magából.
- Jill?! Jill figyelj rám! Maradj nyugodt jó? Ezeket hagyd békén, maradjon a helyükön, ezek segítenek neked abban, hogy gyorsabban felépülj és mi ebben segíthessünk! - hangja termés de van benne némi felszólítás is, hogy ezzel tudjon hatást gyakorolni rá. De lévén nem akarja megijeszteni, tudja, hogy milyen sokkos állapotból ébredni, a hangsúly mindvégig lágy és oltalmazó.
- Nem lesz baj... - bizonyítja miközben végigsimít a kezén ha hagyja, hogy elhúzza az egyik kezét a másiktól, amiben benne van a tű.
- Dr. Navarro vagyok a kezelőorvosod. Hogy érzed magad? Tudsz beszélni? - innentől pedig azt kell kiderítenie, hogy milyenek az életkörülményei, hogy mije fáj, megtudja-e mozdítani a kezét, lábát, bármit.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Aug. 16, 2015 10:32 pm Keletkezett az írás



Adrian és Jill

*Lassan kezd tudatosulni benne, hogy egy kórházban van, bár a balesethez képest még egész hamar rádöbben. Mondjuk azt csak akkor szereti, ha nem betegként van jelen, rá igaz az a mondás, hogy az orvosból lesz a legrosszabb beteg, szerencsére nem sokszor fordult elő életében, hogy páciensként legyen bent, bár sokszor volt gondja a mandulájával, de általában kiharcolta, hogy otthon pihenjen és gyógyuljon fel.
Összerezzen a hirtelen hangra, nem számított rá, hogy más is van rajta kívül a kórteremben, és óvatosan nyitja ki félig a szemeit újra. Már kezdi megszokni a fényt, este révén csak a mesterséges lámpa zavarja eleinte, nem sokkal később fókuszál rá gyengén az őt megszólító dokira.*
- Szedje ki.
*Suttogja kissé gyengén, de hagyja egyelőre, hogy elhúzza a kezét, majd ha egyedül lesz és már kicsit éberebb, úgyse fogja tűrni magában a tűket. Már kissé éberebben veszi szemügyre a férfit, természetéből kifakadóan, ha nem lenne gyenge, más szemmel figyelné őt, de így más a helyzet.*
- Mindenem fáj. Mi történt?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Aug. 17, 2015 6:22 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 

Először fel se tűnik neki, hogy Jill ébredezni kezd, hisz nem ezzel sokkal inkább a papírjaival van elfoglalva valamint azzal, hogy ellenőrizze a gépek által mutatott értékeket. Az utóbbi egy-két napban a könnyebb eseteket is bevállalja, nem mindig a traumás esetekkel van elfoglalva, nem a lőtt, szúrt vagy vágott embereket akarja látni. Elég ha a mai nap folyamán ellátott két lőtt sérültet akiket egy paintball pályáról hoztak be valamint egy kerítésen fennakadt srácot aki egy cápatámadásból mentett lányt hozott be. Kegyetlen állatok ezek, őt is elkapta egy évekkel ez előtt, de ebből is az a tanulság, hogy ne húzz ujjat az erősebbel és ne merészkedj oda ahol ő ér, mert nagyon rosszul fogsz járni. Ő maga is rossz helyen szörfözött akkor, ezért akadt rá a cápa és cincálta meg a jobb combját.
Viszont ehhez mérten Jill pillanatnyi kezelése könnyű. Persze nagyon kemény időszakon van túl, csoda, hogy életben maradt de jelen állás szerint sokkal szívesebben foglalkozik vele, mint bárki mással.
Ujjai finoman ragadják meg a csuklóját ér ezzel együtt el is éri, hogy lefejtse egyik kezét a másikról nehogy véletlenül vagy akarva kirántsa a tűt.
- Sajnálom Jill de nem szedhetem ki, még nem - tekintete együttérzéstől ordít, majd kihúzza magának az ágy alól a széket, hogy leülhessen. Nem azért mert lusta vagy túl fáradt lenne bár ez utóbbi inkább igaz, sokkal inkább nem szereti ha egy beteg fölé kell magasodnia. Most egyelőre úgyis mérlegelnie kell, hogy mennyit mondhat el neki, mert nem tudni, hogy mekkora sokkot okozna vele.
- Emlékszel valamire? Bármire abból, hogy mit csináltál utoljára, hol voltál, hogy mi történt?...- először nem akarja elmondani azt, hogy mi történt, nem lenne szerencsés lévén tudnia kell, hogy mennyire van képben, hogy mekkora mértékben sérült az agya, jó e az emlékező képessége.
Barna szemei figyelik a szőkeség arcának rezdüléseit de ettől függetlenül néma csendben marad.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Aug. 17, 2015 7:50 pm Keletkezett az írás



Adrian és Jill

*Kezd egyre éberebbé válni, már amennyire ez lehetséges a történtek után. Ugyan jócskán kába még, de ahhoz már eléggé magánál van, hogy nemtetszést érezzen a testében lévő csövek miatt. Jobban szemügyre veszi az őt kezelő dokit, kezdenek élesedni a vonásai. Kissé morcosan néz rá a szavai miatt, és ugyan suttogva, de hangjából érezhetően kis hisztivel szólal meg.*
- Pedig jobban járna, ébren nem tűröm magamban a branült. Mióta vagyok itt?
*Mormogja. A férfi következő kérdésére elgondolkodik, és felidézi magában a történteket. Ugyan vannak homályos dolgok, de arra emlékszik, hogy elindultak otthonról, jól érezték magukat, már közel jártak úti céljukhoz, mikor is egy nagy csattanást hallott, és onnantól kezdve teljes sötétség.*
- A baleset...
*Hirtelen ülne fel, de megakadályozza ebben a testében érződő gyengeség. Csak ekkor tudatosul benne, hogy nyakmerevítőt is tettek rá. Nagyot szisszen a hirtelen belé nyilalló fájdalomtól, és a fejéhez kap, ahogy megszédülve támaszkodik meg.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Aug. 17, 2015 9:44 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 

Rögtön a lány szeme az amit először szemügyre vesz, közelebb hajol hozzá és a kis lámpájával belevilágít, hogy lássa, miként reagálnak a pupillái. Mivel fényre jól reagálnak, részben jelzi azt is, hogy a fejének nincs nagy baja. Ettől függetlenül mégis egy kis szóbeli tesztnek fogja alávetni, hogy biztos legyen a dolgában nehogy bármi is elkerülje a figyelmét.
- Az egy dolog, viszont jelenleg ez volt az amin keresztül kapta a szükséges gyógyszereket három napon keresztül - ezzel gyorsan meg is válaszolja a következő kérdését. Biztos benne, hogy megfogja lepni a dolog, elvégre három nap kiesést furcsán szoktak megélni az emberek. Nem nevezhető kómának az amibe esett, elvégre az nem sűrűn tart ilyen rövid ideig. Mondhatjuk úgy is, hogy kisebb mértékű - a helyzethez képest kis mértékű - trauma érte az agyát ami a három napos kis "kényszerpihenőt" előidézte nála. Leginkább a gerince az ami miatt aggódik és azért, hogy ezek után használni tudja-e majd a lábait. Viszont ez majd a későbbiekben kell, hogy fejfájást okozzon, mikor átadja a fizioterapeutának, hogy nézze meg, milyen ellátásra van szüksége.
- Héhéhé! - pattan fel a székből és kap Jill után. Ujjai a karjára fonódnak míg másik keze a hátát támasztja meg.
- Csak semmi hirtelen mozdulat jó? A nyakadat rögzítenünk kellett, a gerinced csúnyán megsérült, több csigolyád is összecsúszott... feküdj vissza kérlek - ha hallgat rá akkor meg is kísérli lefektetni. Nem akar huzakodni vele, de ha van egy kis esze a szőkeségnek akkor a zaklatottságán és értetlenségén túl tudhatja, hogy az orvos csak jót akar neki és az a célja, hogy mihamarabb felépüljön. Viszont ha ennyi hirtelen mozdulatot tesz akkor csak meghosszítja felépülésének idejét. Nem éri meg kockáztatni.
Ha szót fogad és visszafekszik, akkor ő is visszaül a székre, hogy folytathassa amit elkezdet ám ha nem teszi meg akkor tovább tartva őt kezdi el.
- Igen, baleset. Baleset ért téged és a családodat. Frontálisan ütköztetek... harmadik napja nem voltál ébren, a gerincedet érte a legnagyobb ütés. Agyrázkódást szenvedtél és több kisebb zúzódást, törést. Ezért is indította be az agyad ezt a rövidebb, kómára emlékeztető folyamatot, hogy gyorsabban gyógyulj - egészen halkan beszél, nehogy ráhozza szegényre a frászt bár ha emlékszik arra, hogy kikkel utazott, akkor sejtheti, hogy miért ül Adrian szemében ez az ismerős, végtelen szomorúság.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Aug. 17, 2015 10:18 pm Keletkezett az írás



Adrian és Jill

*Hagyja, hogy a férfi bevilágítson a szemeibe, bár ettől csak még jobban fájni kezd a feje, így a végén inkább megtámasztja azt, és visszahunyja a szemeit.*
- Három nap? Az lehetetlen.
*Mormogja, bár ha teljesen éber lenne, tudná a tanulmányaiból, hogy mégsem. Most még annak örül, hogy képes fókuszálni a fejfájás és a szédülés mellett, ami a mozgásra csak még jobban kínozza. Hagyja, hogy megtámasszák, még úgy pihen egy-két percig, majd inkább visszafekszik. Kábán néz a férfira, majd a feje alá teszi a karjait, hogy úgy pihentesse picit feljebb emelve, mint a szokásos fekvő helyzet, az csak ront a szoba forgásán.*
- Meddig fog tartani ez a szédülés?
*Hangja már kezd kicsit erősödni. Ahogy érzi, hogy egyre jobban kezd kiszáradni a torka, kissé megköszörüli, és megnyalja kicserepesedett ajkait. Figyeli Adrian szavait, bár egyelőre még nem esik le neki a tény, hogy mi is történt. Szokása szerint összekucorodna az ágyon, de zihálni kezd, mikor nem bírja megmozdítani a lábait.*
- Egyáltalán nem érzem a lábaimat.
*Suttogja kissé hisztérikusan, kezeivel megérintve azokat, hátha elér valamilyen reakciót, de ugyanúgy semmi, mint amikor megpróbálta felhúzni őket.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Aug. 18, 2015 4:31 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 

Tisztán letudja olvasni Jill arcáról és rezdüléseiről, hogy nem tetszik neki a hirtelen fény amivel a szemét kezdi el vizsgálni .Ettől függetlenül látnia kell, hogy hogyan reagálnak a pupillái, összehúzódnak-e majd kitágulnak ha félre húzza a lámpát.
- Sajnos nem lehetetlen. Viszont emiatt is kérlek, hogy ne izgasd fel magad jó? Nem akarunk komplikációkat és gondolom te se - biztató mosollyal néz bele a lány szemébe és próbálja a látszatát kelteni annak, hogy nincs semmi baj. A gond csak az, hogy ez nincs így teljesen és ez főként akkor mutatkozik meg, mikor megpróbál felülni amiből némi támolygás alakul ki. Adrian természetesen megtartja majd segít neki, hogy visszafekhessen miközben fintorogva nézi végig ahogy a feje alá teszi a kezeit. Szinte látja ahogy a tű tovább szakítja az ereit.
- Még egy ideig. De ha majd eljutsz odáig, hogy harapsz pár falatot akkor jobb lesz. Az a baj, hogy a fejedet nagy ütés érte, ennek pedig lesznek még némi hátulütői. A türelem viszont rózsát terem - igyekszik olyan hangon beszélni hozzá, hogy a szőkeség is érezze, bizakodhat, hogy tényleg gyors lesz a felépülés. Viszont ez főként attól is függ, hogy mennyire van otthon agyban. Ők megtettek mindent érte és segíteni is fognak neki de most már javarészt rajta áll vagy bukik a dolog.
- Tessék? - kapja fel a fejét a ziháló kijelentés hallatán. Úgy néz ki egy pillanat is elég ahhoz mikor nem figyel rá, hogy beüssön a krach. Sejtette... érezte, hogy ez lesz. Feláll a székről s egy tűt vesz fel a magával hozott kis fém asztalról. Jókora bökőnek számít, így normális esetben meg kell éreznie ha megszúrja a lábát.
Az ágy végébe sétál, felhajtja a lányra terített fehér lepedőt.
- Ne mocorogj jó? - és ha mozdulatlan marad akkor a nagy lábujjába szúrja a tűt és várja, hogy reagál rá.
Ez volt az egyik nagy félelmük, hogy talán a gerinc sérülése lebénítja. Jobb esetben csak átmeneti a dolog de jobb félni, mint megijedni.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Aug. 18, 2015 6:51 pm Keletkezett az írás



Adrian és Jill

*Persze, hogy nem tetszik neki a hirtelen fény, valószínűleg senkinek se tetszene, ha a nemrég történt magához téréséből hirtelen nagyobb erejű vakító fény érne, másik szép bemutatója annak, hogy nem ő igazán a mintapáciensek egyike, eléggé hisztis, ha saját kórházi bennfekvéséről van szó. Az már másik kérdés, ha leendő orvosként dolgozik bent, valószínűleg mindenki így érezne.*
- Jól van, igyekszem.
*Mormogja megcsillanó szemekkel, hátha ha jobban igyekszik, kikerülnek a testéből a csövek és egyebek, amik egyáltalán nem oda tartoznak. Nem is sokáig tartja feje alatt a kezeit, inkább oldalra rakja, és úgy figyeli a dokit.*
- Ha azt akarja, hogy egyek is valamit, jobb, ha az elkerül mindenféle állati eredetű alapanyagot.
*Szögezi le, mióta eszét tudja, nem eszik meg semmiféle ilyesmit, inkább éhen marad. Csak biccent, mikor hallja a felszólítást. Bő két percig csak mozdulatlanul marad, majd a dokira néz kérdőn. Lassan tudatosul benne, hogy semmit nem tud a családjáról, és picit megemelve a fejét Adrian szemébe nézve szól határozottan.*
- Látni akarom a szüleimet és a bátyámat.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Aug. 18, 2015 10:27 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 

Közel tíz éve tudja, hogy milyen az amikor halálhírt kell közölnie egy beteggel. Már rezidens korában is tanúja volt és már a gyakorlatok alatt is el kellett mondania jó néhány embernek, hogy mi történt ami miatt a családtagjuk, párjuk vagy barátnőjük életét veszítette. Viszont mióta traumatológussá majd szakorvossá avanzsált, annyi alkalommal kellett félre vonnia egy-egy embert, hogy már nem is tudná számolni de őszintén szólva felesleges is volna. Közölte már férjjel, hogy elhunyt a felesége és a gyerekei anyja. Szülőkkel, hogy a fiúk/lányuk belehalt a balesetbe... valamint friss szülőknek, hogy az újszülött babájuk nem érhette meg a világrajövetelt. Ezer és ezer arcát ismerte meg a fájdalomnak és mindig emlékezni fog az arcokra mikor fájdalmas grimaszba torzulnak mikor tudatosul bennük az ami történt és a feltörő zokogásra is. Jelen pillanatban is - elsők között- azért jött be ő, nem pedig valamelyik rezidens, mert köztudott, hogy halálhírt is kell közölnie.
- Értettem - halvány mosollyal veszi tudomásul a hallottakat. Soha nem értette a vegetáriánusokat a vegánokat pedig főleg nem. Lehet, hogy vannak olyan dolgok melyek valamelyest pótolni tudják a húsevők által fogyasztott élelmiszerek hiányából összeszedett vitaminokat és fontos enzimeket, viszont... a fene egye meg, az ember húsevőnek született! Elég ha a fogazatunkat megnézzük.
Mikor Jill kijelenti, hogy nem érzi a lábát, Adrian rögtön a tettek mezejére lép és a létező legnagyobb tűt kapja fel a kis fém asztalról, hogy azzal kezdje el szurkálni a lábát. A lábujjánál gyakorlatilag meg se szólal, így egyre feljebb és feljebb falad. Mélyre, piszok mélyre szúrja a tűt, hogy valamit kiváltson belőle...
~ Csak egy kis nyikkanást, csak egy egész kicsit, kérlek! ~
Ez és hasonló gondolatok fordulnak meg a fejében. Nem akarja, hogy végül tolószékbe kerüljön szerencsétlen mint ahogy a következő kijelentést se akarta hallani. Most érzi csak igazán a hideg vizet a nyakában, nagy hirtelenjében azt se tudja, hogy melyikkel kezdje.
- Jill... - hangjában mély gyásszal ül vissza a székben - hatalmas volt a baleset. Tudod, téged is úgy kellett kivágni a kocsi roncsából, szinte alig maradt belőle valami. Az is csoda, hogy egyáltalán életben vagy. Jill, a szüleid a helyszínen életüket veszítették - böki ki végül.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Aug. 18, 2015 10:51 pm Keletkezett az írás



Adrian és Jill

*Halál. Egyeseknek, akik már olyan betegek, szinte megváltás az, hogy nem szenvednek tovább, az itt maradottaknak pedig szerettük elvesztését mindig az egyik legnagyobb fájdalomnak érzik. Ő is megtapasztalta már tinédzser korában, milyen érzés elveszíteni valakit, akit nagyon szeret, akkor halt meg a nagymamája, a papáját már nem ismerhette, testvére viszont még igen. Már akkor is nehezen viselte a dolgot, hiszen vele annyit játszottak, sütöttek és mókáztak, hogy az utána maradt üresség szinte elborította a lelkét. Egy gyerek megint máshogy éli meg a halálesetet, mint a felnőttek, ők még kimutathatják a fájdalmukat, a gyászukat, de később már erre nincs lehetőség. Ő mindig azt vallotta, ne áruld el sose teljesen az érzelmeidet, különben felhasználhatják ellened, és most is e szerint élt. A szerelmi csalódásaiban is magában szenvedett inkább, bár a testvére elől sosem tudta és talán nem is akarta titkolni, hiszen mindig egymás mellett álltak jóban-rosszban.
A halvány mosolyra csak egy igen picivel válaszol vissza, tudja, hogy sok embernek furcsa ez a szokás, de ő ezt szokta meg, ezt látta otthonról, ezt hozta magával gyerekkorából. Ő azt nem tudta sose elfogadni, miért kell egy állatnak szenvednie csak azért, hogy az emberek igényeit kielégítse, hiszen ugyanolyan joguk van az életre, mint nekik.
Fekve nem látja jól, mit csinál a férfi, sőt, nem is érzi, csak akkor, mikor már a derekánál jár, szisszen fel nagyot, és néz rá, akkor veszi észre a doki kezében a nagyobb tűt, amit tuti, hogy megérzett volna, hiszen már a kicsikre is hisztit kezd csapni. Hirtelen merevedik meg, mikor tudatosul benne, mi történhetett, és kissé hisztérikusan szólal meg.*
- Nem, az nem lehet, semmit nem éreztem.
*Kezd el remegni egész testében. Mikorra teljesen végighallgatja a férfi mondatait, hirtelen tornázza magát félig ülő helyzetbe, amennyire béna lábai engedik, nem érdekli sem a szédülés, sem semmi más, nem igazán lehet megállapítani. Állapotához képest meglepő gyorsasággal rántja ki magából a tűt, nem érdekli, hogy a helye vérezni kezd, és a férfira néz szemmel láthatóan pánikba esett állapotban.*
- Nem hiszem, látni akarom őket, és a bátyámat, vigyen azonnal hozzájuk.
*Szólítja fel zaklatottan.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Aug. 19, 2015 4:06 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 

Lassan kezdi fejben összetenni a dolgokat. Első körben egy idegsebészt akar megkérni majd arra, hogy nézze meg jobban a lányt, hogy biztosak legyenek benne vagy épp kitudják zárni az esélyét annak, hogy akkora károsodás érte a gerincét vagy épp az agyát ami miatt lebénulhatott. Az első vizsgálatok gyulladást mutattak az agyában ami idővel szépen visszahúzódott és talán ennek köszönhető az is, hogy már ébren van. Viszont ettől függetlenül sérülhetett az agy vagy a gerinc olyan helyen, olyan mértékben, hogy az kihasson a végtagjaira.
A hatalmas tű kis híján olyan hosszú mint az ujja és normális esetben az ember rúgkapál és hisztériába kezd ha meglátja akkor pedig főleg mikor elindítják a lába felé és eltűnik benne. Adrian merte remélni, hogy legalább kicsit felszisszen vagy megrándul az arca, lábujja mikor a tűt belé nyomja de semmi. Ez pedig nem kis gyanakvásra ad okot, gyorsan firkant is néhány szót a papírjára többek között azt, hogy "lábai mozdulatlanok, érzéketlenek minden nemű érintésre és fizikai hatásra". Elkeseredetten figyeli fekete tollal írott betűit amit még egy hülye is képes lenne elolvasni. A legtöbb orvossal ellentétben neki kifejezetten szép írása van, kicsit régies az elnyújtott és dőlt betűk miatt, ettől függetlenül van benne valami úrias, valami elegáns még ha ő maga nem is mondható annak.
-Jill, nyugodj meg kérlek! Az idegesség és a hiszti, kétségbeesés most nem fog segíteni. Igyekszek minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy egy idő után majd érezd a szúrásokat jó? Bízz meg bennem! - nem szokott előre ígérgetni, de most úgy érzi, hogy könnyebb dolga lesz. Biztos abban, hogy nem az agyával van a baj és ilyen módon talán könnyebben kiköszörülhető a csorba.
Végül rákényszerül arra - amiért amúgy eleve jött- hogy elmondja neki, mi is történt. Nem sikerül a végére jutnia mikor ő már fel is pattan. Sejtette, hogy nem fog hinni neki, sokkos állapotban volt mind idáig és ez nem fog pillanatok alatt elpárologni. Emellett ilyenkor az ember hitetlen és bízik abban, hogy az orvos hazudik - mert mi mást tenne ugyebár?! - és nincs szó semmi ilyenről. Ezután pedig jön a felismerés, hogy tényleg halottak és nincs más aki már az életet jelentse számukra.
- Ne menj sehova! - Kap a keze után amit meg is ragad - Jill! Nem láthatod őket... három nap eltelt a baleset óta, már... nem lenne szerencsés őket így látnod. A bátyád kómában van! Kérlek, várj még amíg elmúlik a gyógyszerek hatása - ha pedig ezek után is ellenkezni fog akkor kénytelen lesz nyugtatót adni neki mielőtt kárt okozna magában.
- Samira, betudnál jönni? - szól az ajtó felé mivel megpillantja az ott tébláboló fiatal ápolónőt.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Aug. 19, 2015 9:45 pm Keletkezett az írás



Adrian és Jill

*Már alapból felizgatja az a tény, hogy azzal a hatalmas tűvel bökdöste a végtagjait a doki, hát még az a tudat, hogy ő mindebből csak a combjánál kezdett el érezni valamit. Mintegy magának bebizonyításaképpen oldalra hajtja a takarót, amin látszanak a szúrt sebek a lábán, egyértelműen mutatva, hogy tényleg szurkálta vele a doki, nem csak állította. Hatalmasat nyel, ahogy vissza is húzza magára a takarót, nem volt sose az a magamutogatós ember, bár nem lehet oka panaszra a testét illetően.*
- Biztos vagyok benne, hogy nem az egyedüli így viselkedő ember lennék ebben a helyzetben. Mégis mit vár, hogy viselkedjek, mikor deréktól lefelé semmit nem érzek?
*Sziszegi idegesen. Nem nagyon hajlandó nyugton lenni, bár nem tud felállni, de attól még hátrébb húzódik, amennyire csak lehet, a nagy hirtelenségben szerencsésen ki tudta szedni magából a branült, aminek a helye most vérzik, de nem nagyon törődik vele, csak a háta mögé teszi a kezeit, így nem tudja a férfi elkapni a kezét. Szikrázó szemekkel néz rá.*
- Nem is tudnék sehová menni, ki se tudok kelni az ágyból, különben elhiheti, már rég velük lennék. Nem érdekel, milyen állapotban vannak, látnom kell őket.
*Csattan fel. Ahogy az említett ápolónő megjelenik, még hátrébb húzódik, űzött vadként pillant egyik emberről a másikra.*
- Nem hiszem, hogy meghaltak, biztosan csak valami félreértés van, nem is őket hozták be.
*Rázza meg a fejét hitetlenkedve, már amennyire a nyakmerevítő engedi, inkább tűnik fejcsóválásnak.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Aug. 19, 2015 10:28 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 

- Elhiszem, hogy nem fogsz tudni semmitől se megnyugodni, de figyelj rám. Mikor behoztak nem voltál magadnál. Semmi gond nem volt, de sejtettük, hogy ébredés után olyan dolgok fognak kiderülni amit az átmeneti kóma közben nem deríthetünk ki. Megjártad az idegsebészetet a radiológiát és sehol nem láttak semmit. Lehet, hogy menet közben egy ideg begyulladt az idegközpontodban vagy a gerincedet nyomja egy kitüremkedés. Mindenképpen utána fogunk járni ennek. De bízok benne, hogy semmi komolyabb dolog nincs a háttérben. Ezt még a holnapi nap folyamán megcsináljuk, tartunk majd egy nagyobb kiértékelést és ez fog dönteni arról, hogy milyen kezelésre lesz szükséged. Lehet, hogy hosszabb de az is lehet, hogy rövidebb ideig fog tartani - felesleges lenne köntörfalazni, Jill se hülye biztos lehet abban, hogy a dolog két esélyes. Vagy jó vagy rossz híreket fog kapni és ott van az is, hogy rövidebb vagy hosszabb út lesz az ami a felépüléshez és a száz százalékos élethez vezeti. Így pedig biztos lehet abban is, hogy ha valaki, akkor Adrian meg fog tenni mindent azért, hogy felépüljön és olyan, vagy még jobb legyen mint fénykorában.
Az ideges sziszegés és morgás őt nem hatja meg, tudja kezelni az ilyen betegeket. Hatalmas tűrőkészséggel rendelkezik, hisz az orvosi pálya egyike azoknak a munkáknak ahol rengeteg hülyét kell elviselni. Néha persze betelik a pohár, de alapjáraton teljes nyugalommal tudja viselni a hisztit a haragot a követelőzést és minden mást.
Lehet, hogy rosszul fogalmazott, de tényleg kinézte a lányból, hogy elfelejtve a pillanatnyi bénultságát, kikecmereg az ágyból aminek persze nagy valószínűséggel az lett volna a következménye, hogy felnyalja a padlót.
- Jill, higgadj le! - míg a nő letörölgeti nagy nehézségek árán a kezéről a vért, addig ő mélyen beletúr sötét hajába és elmormol néhány imát.
- Nem vihetlek oda. A bátyádhoz elvihetlek, de a szüleidet most még nem láthatod - nem vihet be senkit oda ahol most vannak, főleg nem egy beteget. Míg beszél hozzá talán lenyugszik annyira, hogy az ápolónő beadjon neki egy nyugtató injekciót. Nem lenne szerencsés, ha ennél is jobban felzaklatná magát mint ahogy az se, ha nagyobb bajt csinálna mint amilyen jelenleg is van elvégre nem tudja még Adrian se, hogy miért bénultak le a lábai és, hogy meddig fog ez tartani.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 20, 2015 12:17 pm Keletkezett az írás



Adrian és Jill

- Csakhogy nem lehetünk biztosak benne. Az is lehet, hogy semmilyen látható oka nincsen a bénulásnak, és akkor tenni se tudunk ellene semmit. Akkor viszont lehet, hogy maradandó lesz.
*Suttogja maga elé meredve. Nem bírná elviselni a gondolatot sem, hogy örökre ilyen lesz az állapota, azt nem viselné el. Eszével tudja, hogy nem lehet türelmetlen, a sérüléseknek idő kell, míg begyógyulnak, de szíve szerint már azonnal itt hagyná az egész kórházat, mint beteg, és csak hazatérne, és kiderüljön, ez az egész csak egy nagy félreértés, nem is történt meg a baleset.*
- Honnan lehet abban biztos, hogy nem maradandó? Hiszen a pontos okát se tudjuk, mi okozza, azon kívül, hogy a balesetben történt valami.
*Remeg meg egész testében. Nem könnyű eset, az biztos, de azt se szabad elfelejteni, hogy nagyobb sokk érte , és hirtelen egyszerre zúdult rá minden. Szerencsés, hogy Adrian ezt érti, értékeli azt, hogy türelmes vele, bár nem nagyon mutatja ki, azért apróbb jelei vannak, például nem kezd még nagyobb hisztibe, vagy nem tesz másokban kárt. Gyanakvóan hagyja, hogy az ápolónő letörölje a vért a kezéről, amit a nem túl szakszerűen kihúzott tű okozott, de utána inkább el is húzza tőle a kezeit, benne még annyira se bízik, mint a dokiban.*
- Nem várhatja el azt, hogy csak úgy elhiggyem, ők nincsenek már az élők között. Addig úgysem nyugszom, míg nem látom mind őket, mind a bátyámat.
*Néz rá nyugtalanul, úgyis addig fog hisztizni, amíg el nem éri a célját, hiába bizalomgerjesztő a doki viselkedése, saját maga akar meggyőződni arról, ami történt.*
- A gyógyulást is segítené, ha tudnám a teljes igazságot.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 20, 2015 4:50 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 

- Valóban nem, viszont épp elég ilyen esetet láttam már életemben, akinek az esetéből kiindulhatok. Olyan pedig, hogy "nem látható okok", nem létezik. Mindig meg van az oka annak ami történik. A te esetedben a beleset a trauma váltja ezt ki. Már akkor biztosak voltunk abban, hogy a gerinced befolyásolni fogja a mozgásodat, mikor vizsgáltunk. Épp ezért már szóltunk is a fizioterapeutának, hogy írja be a nevedet a naptárba mert ő is megfog nézni. A kórház nagy része most érted és a bátyádért küzdött és fog is amíg teljesen fel nem épültök - hangja nyugodt de határozott, hisz biztos abban, hogy senki nem fogja egy pillanatra se levenni róla a szemét. Folyamatosan figyelik, mindig lesz valaki aki mellette lesz legyen az ápoló, nővér vagy orvos. Nem csak a lába az ami aggodalomra ad okot de az is, hogy mi lesz az agyával és a lelkével. Olyan hírt kell közölni vele ami miatt nagyon sokan összeroppannának és szinte biztos benne, hogy Jill se fogja tudni ép ésszel felfogni.
- Van egy sejtésem, de nem akarok előre bizakodó lenni. Majd a holnapi vizsgálatok elfognak dönteni mindent, magyarázatot fognak adni. Ebben mondjuk tényleg biztos lehetek - mert semmi nem marad megmagyarázatlanul.
- Miért mit gondolsz, hogy hazudok? Az ilyennel nem szokásom hülyéskedni - némi sértettség lapul a hangjában, mert bár kimondatlanul is de most hazugnak nevezték. Ha valamivel akkor nyilvánvaló halálesettel vagy úgy alapjában véve a halállal semmi pénzért nem hülyéskedne. Komoly és fájdalmas téma, ő maga is megtapasztalta már.
- A bátyádhoz most eltudlak vinni. De a szüleidet még nem láthatod. Remélem megérted - nem lenne szerencsés, ha most látná a kihűlt, összekaszabolt testüket amit egy-egy alkatrész okozott. Az édesanyjának például az egész teste roncsolódott, akkora mértékű ütés érte, szinte felismerhetetlen a teste. Az apja pedig megégett, talán az arca az egyetlen pontja ami hasonlít egykori önmagára.
- Elhiszem - biccent a nővérnek, hogy hozza ide a tolókocsit ő pedig közelebb lép Jill-hez - de előtte engedd meg, hogy ezt megigazítsam - utal a gallérra ami kicsit lazább lett a nagy ficánkolás közepette.
- Szabad? - valamelyest előrébb tartja a kezeit ezzel jelezve, hogy felvenné csak, hogy áttudja tenni a tolókocsiba lévén egyedül ezt most nem fogja tudni megtenni.
- Samira átszólnátok az intenzívre, hogy átviszem a beteg húgát?
- Persze!
- Köszönöm.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 20, 2015 5:55 pm Keletkezett az írás




*Nem sokkal, de kicsit már nyugodtabban veszi a levegőt, ahogy hallja a doki mondatait. Tudja, hogy amit csinál, az hiszti, de most még ez is jólesik neki, legalább addig sem gondol a nyilvánvaló tényekre, amiket nem akar elfogadni.*
- Az oké, hogy a balesettől van, de azt se könnyű kimutatni, hogy az pontosan mit okozott, nem? Azt meg még véletlenül se akarom meghallani, hogy az egész bénulás nem fizikai, hanem pszichikai. A fizioterápia mikor fog kezdődni?
*Mormogja. Hallott már a tanulmányai során jó pár ilyen esetről, amikor végül is erre az okra vezették vissza valakinek a bénulását vagy egyéb más baját, de szerinte ez csak a legeslegvégső utáni eset lehet nála.*
- És mi van, ha nem találjuk meg a magyarázatot? Így se maradhat örökké.
*Suttogja nagyokat nyelve, főleg, mikor meghallja a doki következő mondatát. Nem akarta ő, hogy azt higgye a férfi, hazugnak tartja, ez nála inkább ösztönös hárítása a valóságnak, úgy talán kevésbé fáj minden.*
- Nem, nem tartom hazugnak, csak...
*Fordítja el a fejét elhalkulva, amennyire a nyakrögzítő engedi. Csak egy-két perc néma csend után néz rá a dokira, és halványan biccent.*
- Mehetünk.
*Azért még próbálkozik a felüléssel, amennyire lehet, önállóan akar testvéréhez menni, de ez ebben a pillanatban, lássuk be, nem nagyon lehetséges. A tolókocsit meglátva elfintorodik, ez is csak a mostani, egyáltalán nem könnyű állapotára emlékezteti.*
- Igen.
*Biccent a dokinak, és hagyja, hogy áttegye, de egy pillanatra sem néz rá az újdonsült "barátjára", amibe átteszik, hanem a férfi vállánál átnézve tűr. Szemeit könnyek lepik el a gyengéd, ámde mégis hirtelennek számító mozdulatra, ahogy fejébe hasít a fájdalom, és még jobban szédülni kezd, de nem érdekli, most csak egy dolgot akar, a testvérével találkozni.*
- Milyen állapotban van a bátyám a kómán kívül?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 20, 2015 7:13 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 

- A mai technikákkal már elég könnyen ki lehet ... emellett ha az orvos kicsit használja az eszét, akkor még az is segíthet. Ki tudunk szűrni általában vérnyomásból, zúzódásból, vérzésből és egyéb jelekből számtalan dolgot ami a segítségünkre lehet. És biztosíthatlak, hogy Sydney legjobbjai foglalkoznak veled és a bátyáddal - szeme is elárulhatja, hogy komolyan gondolja. Tudja jól, hogy megannyi olyan orvos van itt akik előtt még az amerikai kórházak legjobbjai is a kalapjukat emelnék, kezdve az idegsebésszel.
- Valószínűleg nem pszichés... de mondtam Jill, most még korai lenne ezen gondolkozni, vagy esetleges diagnózist felállítani. Ez maradjon holnapra, hogy össze tudjuk hívni az orvosokat. Ne aggódj! - persze, könnyű mondani, hogy ne aggódjon. Annak idején mikor elkapta a cápa a combját, ő maga is azt hitte, hogy búcsút mondhat a tagjának. Viszont sikerült elérniük az orvosoknak - akik nem mellesleg most a kollégái - hogy megmaradjon valamit plasztikai úton való műtétek után most már szinte alig észrevehető.
- Nem fog így maradni - hangja határozott ezután viszont némi sértettség uralkodik el rajta. Ha valami akkor az tényleg a gyengéje, ha hazugnak nevezik mert ha valaki akkor ő tényleg nem ismeri ezt a fogalmat. Legalábbis a maga részéről... mindig tisztességes volt, mióta csak az eszét tudja.
- Mindegy, nem kell magyarázkodni, tudom mit érzel - zárja rövidre elvégre tényleg nem akar ezzel a témával foglalkozni. A szőkeség talált egy gyengeséget ami megtalálható a traumatológusban is, ezen nincs mit ragozni.
- Csak szépen lassan - megengedi, hogy felüljön mivel sejti, hogy elég önálló és nem fogja hagyni, hogy a nap huszonnégy órájában lessék az összes kívánságát.
- Jól van, kapaszkodj - egyik kezét becsúsztatja a térdhajlatába míg a másikkal megtámasztja a hátát és megemeli majd átülteti a melléjük állított tolókocsiba. Ezután még gyorsan betakarja az egyik takaróval majd mögé lép és az intenzív osztály felé veszi vele az irányt.
- Arra készülj fel, hogy nem lesz szép látvány... a jobb lába nyílt combcsonttörést míg a jobb szilánkos lábszárcsonttörést szenvedett. Néhány bordája megrepedt és a fejét hatalmas ütés érte ami miatt kómában tartjuk. Nem tudjuk, hogy mikor tudjuk felébreszteni, reménykedünk, hogy egy hónapon belül - még nem tud semmi biztosat mondani, hogy mi lesz később csak azt, hogy mi az amivel szembe kellett nézniük idáig.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 20, 2015 7:41 pm Keletkezett az írás



Adrian és Jill

- Nagyon remélem, hiszek magának, csak még egyelőre nem könnyű mindezt elfogadni.
*Sóhajt fel mélyen, majd elárul egy információt, amiről valószínűleg Adrian még nem hallhatott, bár ki tudja, lehet, hogy igen.*
- Tudom, hogy ez az egyik legjobb kórház ebben az országban, és ha jól hallottam, elég szép hírnevet szerzett külföldön is.. Szeptemberben itt kezdtem volna a gyakornok éveimet, bár ez most nem fog összejönni. Félre ne értsen, nem azért mondtam, hogy bármilyen más bánásmódot elvárjak, csak szerettem volna, ha tudja, hogy nem ismeretlenek számomra az orvosi adatok és információk, csak most még nehéz feldolgozni mindent.
*Néz mélyen a férfi szemébe, már sokkal nyugodtabb, mint ébredése elején, és ehhez hozzájárultak az információk is. Látja, hogy akaratlanul is, de megbántotta a traumatológust, viszont azzal, hogy egy mondattal érezhetően lezárta a témát, ő se feszegeti tovább ezt a témát. Hagyja, hogy átrakják a székbe, és kissé szédelegve bár, de hagyja magát tolni, most képtelen lenne irányban tartani azt a valamit, de tudja, úgyse fogja sokáig hagyni, hogy mások irányítsák, nem akar senki terhére lenni ilyen szempontból. Komoran hallgatja végig a férfit, miközben a takaró alatt az idegességtől birizgálni kezdi a kezén lévő gézt, amivel az ápolónő bekötötte a vérzés helyét.*
- Lehet, hogy maradandó károsodást szenvedett az agya a sérülése miatt?
*Kérdezi remegve, ahogy lassan érnek az intenzív osztály felé, túl hosszúnak érzi az utat, de valójában mégis retteg imádott testvére kiszolgáltatott látványától.*
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 11:14 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Jill and Adrian
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: