Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Hétf. Aug. 17, 2015 11:18 am Keletkezett az írás




Armand & Kaya


Audenciára voltam hivatalos a Saint-Quentin rezidenciára. Különösen hangzik ez a mondat annak tekintetében, hogy hol is vagyunk pontosan és kicsoda is valójában Armand, az én drága unokahugom férje. Ha egy listát kellene róla összeállítani, jobb oldalon a jó dolgokkal, bal oldalon azokkal amelyek kevésbé jó színben tüntetik fel őt, azt hiszem a bal oldal erősödne még hozzá a lap aljáig lenyúlva. Nem azt állítom, hogy a kedves rokon maga volt az ördög, de nyugodtan parolázhatott volna vele, és szivarfüstbe burkolózva beszélhették volna meg, hogy ki hány ember életét nyomorította meg. Szenátor volt, a képviselő testület prominens tagja, tökéletes mosollyal, mocskosul jóképű fizimiskával, kifogástalan ruházattal és kiegészítőkkel, de belül olyan volt, mint a sártól hömpölygő Temze. Tele az évek alatt rárakódott hordalékkal, amit az általa tönkretett emberek róla alkotott véleménye szegélyezett. Összességében a szenátor úr tökéletesen beillett a családunkba, hiszen mi soha nem arról voltunk híresek, hogy a sajnálatból és az emberségből vittük volna valamire, vagy éppen jutottunk volna odáig ahol voltunk. Apám gyakorta mondogatta, hogy a Larrabee névhez az évszázadok alatt sokkal több véres cselekedet tapadt és sokkal több emberen átgázolva haladtunk előre semmint azt én gondolnám. És amikor arról beszélek neki, hogy szánalom, irgalom és efféle hangzatos de egyébként felettébb felesleges fogalmak, gondoljak arra, hogy a legújabb ruhakölteményem miatt menni ember került az utcára. Az idős gróf, az én apám ugyanis a fúziók nagymesterének számított, ami azt jelentette, hogy felvásárol potom összegért két kisebb céget, egybekovácsolja, felfuttatja minimál befektetéssel, majd a hasznot kivéve belőle egyszerűen megszűnteti azt. Néha szeretném nem tudni mi megy a háttérben, de nem tudtam magam soha alóla kivonni. Viszont soha nem is akartam benne részt venni, de nem is várták el tőlem. Talán csak azt, amit egy Larrabee lánytól mindig is elvártak: engedelmesség, szófogadás és a férfiaknak való tökéletes behódolás, az alkalmazkodásban való brillírozás. Nekem ez sosem ment, és emiatt is próbáltam meg ellene menni a családi hagyományoknak és szabályoknak, melynek a vége az lett, hogy apa látszólag elengedett. Látszólag...mert jól tudom hogyne tudnám, hogy a nyomomban vannak állandóan. Meg lehet ismerni az olcsó zakóikat, a leárazáson beszerzett rémesen elcsépelt és hovatovább nevetségesnek ható napszemüvegeiket. Miután szóvá tettem apámnak, hogy az emberei egy huszadrangú iroda alkalmazottjai, stílust váltott és másokat alkalmazott. Hogy kiket, nos ezúttal erről nem sokat tudtam, mert valahogyan szert tett olyanokra akik diszkrétek és tapintatosak voltak, nem mindig ugyanazok az arcok, így aztán a tömegből sem igazán lehetett kiszúrni őket. Hogy mindezt nem az idős gróf csinálta egyedül abban is biztos voltam. A családunkban többen is voltak, akik képesek voltak efféle simulékony mocskosságra, de mind közül csupán egy volt az, aki vesztemre éppen Sydney-ben élt méghozzá nem is egy egyszerű államporgárként, hanem elismert politikusként. Néha jó lenne csak egyszerűen összecsomagolni a holmijaimat, és elvonulni valami lakatlan szigetre ahol biztos lehetnék benne, hogy a családom nem érhet el utánam. Persze azt is tudom, hogy pár np után hiányozna a luxus, amiben élek, ami olyan mintha második bőrként simulna rám. Szóval ha arra kellene tippelnem ki az aki jelenleg megfigyelés alatt tart és apámnak minden lépésemről jelent, akinek a leginkább érdekében áll a családunk jó hírének megőrzése még ezen a helyen is...szóval nem kellene sokáig keresgélnem, mert azonnal Armand Saint-Quentin neve rémlene fel előttem.  De talán most nem is ez a legfontosabb és a mostani látogatásom sem arra irányul, hogy felrójjam ezt neki, még csak nem is arra, hogy a megszokott udvariassági köröket lefutva a hogylétük felől érdeklődjek, kedves kuzinom egészségi állapota felől, amelynek romlásáról éppen ez a tenyérbe mászó mosolyú alak tehetett. A házasságuk mindenki tudta, hogy az érdekekre épült, ahogyan az enyém is annak készült volna, ha meg nem szököm idő előtt a dél-afrikai gyémánt bánya tulajdonos fiának lánykérése elől. Ha a fickó sármját és a gyémántjainak karátját nézzük fordítottan aránylottak egymáshoz. Én pedig inkább meglovasítottam néhány értéket egy görbe estét követően a birtokán töltve, a gyönyörű zöldellő waelsi lankák között, semmint a felesége legyek egy életre. Persze én az érdekek embere vagyok, akkor miért is nem lettem a hitvese? Nem ellentmondásos ez kissé? No de kérem, én mégiscsak egy arisztokrata nő vagyok, még magamnak is képes vagyok időnként ellentmondani. Alessa mindig is tökéletes volt minden szempontból és nem csak a külsejét tekintve. Olyan lány, amilyen én soha nem leszek. Számomra túlságosan finom, túlságosan beletörődő volt, és éppen ez jött kapóra a szenátor úrnak, aki valamiféle Jackie Kennedyt csinált belőle, ötvözve Grace Kelly finomságával. Mert ha engem kérdeznek Jackie-t én mindig is egy kicsit tramplinak találtam, noha áldozatvállalása felettébb imponáló lehetett volna bármelyik politikusnak, azonban Grace született szépség volt, kifinomult tartás és ragyogó személyiség. Szóval Alessa ezen két lady-t ötvözte és ettől lett tökéletes Armand számára. No de mindenkinek megvolt a haszna ebből a házasságból. A családunk némi befolyást kapott  a tengeren túli politikai elitbe, a szenátor úr pedig egy kezes bárányt, akinek ráadásul grófi rangja is volt.
Szóval a mostani látogatásom a saját érdekeimet szolgálta, éppen ezért már akkor tudtam, hogy nem lesz egyszerű sétagalopp, amikor időpontot egyeztettem róla Linus-al, a kedves rokon egyszemélyes magánhadseregével. Volt neki mindenféle, de Linus, az idős komornyik volt az aki évek óta a Saint-Quentin család szolgálatában állt, és kétszer sem mondom, hogy a fejében lévő tudás egyeseknek súlyos milliókat ért volna meg, de lojalitása messzemenően kikezdhetetlen volt. A mai napra kaptam időpontot, délután háromra, ami esetemben azt jelentette, hogy fél négyre várnak. Mert ez így illett nálunk, és ehhez az etiketthez én tartani szoktam magam. Fél órát kések minden találkozóról, kivéve akkor ha időzíteni kell, akkor hajszálpontos vagyok. Most azonban nem leszek az. Egy fehér ruhát választottam, diszkréten egyenes szabással, szigorúan térd felett végződve. Hozzá ugyanolyan színben és árnyalatban emelt sarkú louboutin cipőt, mely a korai harmincas évek gengszter stílusát idézte. A fejemre egy szélesebb karimájú törtfehér kalapot helyeztem kellemes toll és fehér margaréta díszítéssel a jobb oldalán, pici sárga szalaggal átkötve. Azt hiszem szimbolikus értéke volt a fehér színnek ami azt hivatott jelképezni, hogy egyszerű szándékkal érkezem, ártatlan vagyok, bár azt hiszem mégsem annyira, és ezt ő is tudta. Néhányszor volt alkalmunk szót váltani egymással, és már az esküvőjén megejtett táncunk közben sem lehetett nem észrevenni azt a diszkréten megejtett mozdulatot, amikor keringő közben nem a derekamra simult a keze, hanem néhány centit csúszott lejjebb. Igazán nagy szemétláda, mert tolakodónak még nem lehetett nevezni, de már nem is ott volt ahol annak mértani pontosság szerint lennie kellett volna.
Ha a távolságot tekintjük amelyet otthon megszoktunk a birtokok között, akkor itt nem laktak olyan messze tőlem, hogy ne tudtam volna átugrani egy teára és megvitatni bizonyos eseményeket velük, de annyira kerültem a családi társalgásokat, hogy őszintén egészen addig a pillanatig amíg nekem nem volt rá szükségem, hogy itt legyek, nem is tartottam ezt szükségesnek. Hovatovább tolakodónak véltem volna. A kuzinommal sosem voltunk kebelbarátnők, társalkodótestvérek, bridzs partnerek, nem hiszem, hogy éppen most kellene ezt elkezdenünk. Most is Armandhoz igyekeztem, a saját jól átgondold céljaimmal a tarsolyomban. Impozáns volt a birtok szemet gyönyörködtető angol kerttel, szépen rendben tartott, formára nyírt sövényekkel, kiszámítottan elhelyezett és minőségi szobrokkal, sétáló lugasokkal, szökőkutakkal. Olyan, amilyen a nagy könyvben is meg van írva. Ezen sem lehet csodálkozni, a szenátor ízlése igazán kifinomult volt, és mindig tudta, hogy mikor és mennyire legyen még benn a jóízlés határán belül, de kellően hivalkodó ahhoz, hogy a világ tudtára adja, neki erre is telik.
Taxival érkeztem és már jócskán fél négy volt, amikor Linus idős kezeibe helyeztem bele finoman a saját kezemet és szálltam ki, hagyva, hogy a komornyik rendezze a számlát. Én addig körbenéztem a birtokon, hiszen még sosem jártam itt, egyetlen futó látogatást leszámítva, amikor Alessa számára hoztam el anyám ajándékait nem sokkal ideérkezésem után. Már akkor is kirázott a hideg a helytől, és ez most sem volt másképpen. Talán csak az idős komornyik megnyugtató udvariassága volt az, ami engem is valamennyire lecsillapított.
Miért is vagyok itt, ne felejtsem, ahogyan azt sem szabad elfelejtenem, hogy a valódi szándékaimat még csak érintőlegesen sem szabad kifejezésre juttatni. Nathaniel sorsa azt hiszem sok tekintetben múlott azon, hogy mire jutok a kedves rokonnal. Ha valakinek, akkor neki kellő befolyása volt az egészségügyi tárcánál, vagy éppen nem hivatalos és egyéb helyeken, ahol lehetősége nyílhatott arra, hogy megszerezze amire nekem perpillanat szükségem volt: egy új szivet Nate-nek bármi áron és lehetőleg minél hamarabb. Hogy ez nekem miért volt fontos? Éppen ez az egészben a legkülönlegesebb, hogy alaphelyzetben nem kellett volna annak lennie. Ha megoperálják, akkor már nem lesz miért ott lennem az életében, tehát ha azt vesszük magam ellen dolgozom, de jelen pillanatban ez volt a legkevésbé fő szempont a látogatásomat illetően. A feladatra kell koncentrálnom, így aztán amikor Linus meghajolt előttem és ara kért, hogy kövessem, a nyomában haladva, lassú, ringó léptekkel haladtam befelé a Saint-Quentin ház előcsarnokán át a hátsó kert irányába. Nem forgattam a fejem csodálkozásom jeleként, de diszkréten pislogtam a kalap karimájának takarásából körül, és megállapítottam, hogy egy ilyen elegáns hely illik egy Larrabee-hez. Alessa megcsinálta a szerencséjét, de nagy árat fizetett érte. Már nem irigyeltem, inkább szántam miatta.




••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Aug. 23, 2015 4:32 pm Keletkezett az írás




Kaya& Armand

First Class






Tudtam, hogy ma jön Kaya és híres volt a késéseiről. Ha az én feleségem lett volna, vagy közelebbi rokonom, már leneveltem volna róla, de a jelenlegi helyzet fényében azt hiszem nem bántam, hogy semmi vérségi kapcsolat nincs köztünk. A dolgozó szobámban ültem, és a kórház, valamint a szórakozóhely felvételeit nézegettem, ezeket volt a legkönnyebb beszerezni ilyen rövid időn belül. A Nathaniel Dean Wintson aktáját már annál inkább, úgy értem a teljes aktáját, ami nagyjából a születésétől kezdődően mindent tartalmazott. Igazából erre fájt a fogam, nem csak az én érdekem hanem Kaya apjáé is, hogy ne egy névtelen suhanc legyen a választottja, amellett. Elszórakozhat vele persze, de egy vadidegennek nem szokás végig ülni a kórházi ápolgatását, arra ott vannak a családtagok… Éppen a kórtörténetnél volt kinyitva az akta, örökletes szív gondok, pacemaker… Amely az utolsókat rúgja. Mit akarhat Kaya, tőlem és miért pont a sráccal való találkozása után keres fel? Tudtam, hogy akar valamit, hiszen a mi családunk, amelybe már én is beletartoztam, ritka ha hátsó szándék nélkül akarnak rokont látogatni.
Meg lögyböltem a whiskey-s poharam tartalmát, a jégkockák nekiütődtek a pohár peremének, majd bele is kortyoltam. Linus a vacsorát tervezte, addigra hazaér a feleségem is, szükségem lesz rá, ezután a beszélgetés után azt hiszem, hogy kikapcsoljon. Ha arról volt szó, értettem az elcsábításához, ennél több nem is kellett azt hiszem.
Még volt időm bőven, addig felhívtam a lovászomat, hogy nézze meg Firefly-t, mert nem tetszett ahogy a reggel emelgette a lábát, s bár átnéztem a patáit, nem találtam semmit, s ha szükséges hívjon hozzá orvost. Átböngésztem a tőzsdét, és felhívtam a bukmékeremet, hogy megérdeklődjem, hogy hogyan áll a pénzem a tőzsdén. Linus szólt, hogy érkezik Kaya taxija, ezért lassan felkeltem, és elsétáltam a nagy tükör előtt, megigazítottam a nyakkendőmet, szürke zsakettet viseltem, öltöny kabát nélkül, ez utóbbihoz túlságosan meleg lett volna, az orromra biggyesztettem a napszemüvegemet, így léptem ki az erkélyre, felkészülten Kaya jelenlegi hátteréből. Sajnáltam azt a fazont azt a tolvajt, legalább az jómódbúb volt, viszont…  jobb, hogy nincs köze a családhoz, mert csak a hírnevünket rontaná, ráadásul ha kiderül, hogy a menyasszonya mellett Kayával kavar… Ezért is vigyáztam a hírnevemre ennyire körültekintően.
Azt is tudtam, hogy milyen szív kellene ennek a fazonnak, a vércsoportját is tudtam, azt is, hogy jelenleg az országban de még egyelőre Amerikában sem találtak ilyen donort. Tudtam, hogy veszélyes dolog a szervátültetés, nem szabad elkapkodni, ráadásul szívről volt szó. Az hagyján lett volna ha egy májról, vagy veséről, de a szív… az valakinek az élete árán volt csak megszerezhető. Helyet foglaltam a virágokkal teletűzdelt erkélyen, árnyékban voltunk, bár mi tagadás meleg volt itt is, viszont koránt sem annyira mint a napon. Ügyeltem a kényelemre, nem akartam napszúrást kapni, s azt sem akartam, hogy a vendégem azt kapjon.
Töltöttem magamnak a narancsléből, s tettem bele két jégkockát is, Linus kihozta ide a tabletemet, még átfutottam a tekintetemet pár cikk címén a szervátültetésekről, s mire kivezették az asztalhoz Kayát, behajtottam a tablet bőr fedelét az eszközre és felálltam, hogy illőn köszöntsem a bájos rokont. A mellényem zsebében virág helyett bordó selyem zsebkendő pihent, ritkán viselek virágot, nem az én formám. Rövid kézcsókkal, vagy kézfogással üdvözöltem az elém lépőt, minden tőle függött persze, hogy miképpen nyújtja felém a kacsóját.
Intettem, hogy foglaljon helyet velem szemben, az egyébként kényelmes kipárnázott kerti székbe, Linus betolta mögötte a széket, én elhelyezkedtem.
- Kávét, teát Kisasszony? - kíváncsiskodott Linus nyugodtan. - Vagy esetleg gyümölcslevet, jégkockával? - siklott a tekintete az én poharamra, igen Linus magamnak töltöttem ki, ahogy éjjelente is magam totyogok le a hűtőhöz és szolgálom ki magamat innivalóval ha épp rám jönne a szomjúság.
Lesöpörtem némi láthatatlan por félét a térdemről, míg eldőlt, hogy mit szeretne Kaya. Levettem a szemüvegemet és az asztalra helyeztem, azt hiszem így mégis csak kényelmesebb lesz a társalgás, és udvariasabb ami azt illeti, a kereteinkhez mérten,
,ezután ráemeltem hűvös kék pillantásomat, nyugodt voltam, semmi figyelmeztető fodrozódás nem látszott a tekintetemben, még nem bosszantottak fel, sőt amíg kimért halkan sem szólaltam meg, addig semmi gond nem lehetett, senkinek sem kellett rosszra számítania.
- Minek köszönhetem a látogatásodat, kedves Kaya.  - szerintem aki Larrabeeként nőtt fel, tisztában van azzal, hogy akár ez egy kedves udvarias kérdés is lehetne, aziránt érdeklődve, hogy hogyan érzi magát, és úgy egyáltalán a rokonság  többi rése hogy van, de azt hiszem mindketten tudtuk, hogy oka van annak, hogy nem az udvarias válasz érdekelt, hanem az, amelyikkel egyenesen a közepébe lehetett vágni a beszélgetésünknek. - Vagyis, mondjam inkább, hogy kinek? - hiszen ha jól sejtem, konkrét személy lehet a látogatásának az oka. Szeretném azt hinni, hogy ennek a házasságtörő fazonnak a sarkára kell rálépni, s kicsit letörni a szarvát, amit szívesen meg is tennék, de várjuk ki a végét, tudni akartam, hogy mit szeretne Kaya, és a sejtéseimet csak ő tudja megerősíteni.
- Hallottam, hogy Kaiden ide jön, de szerintem te is tudod, hogy ez ellen nem tudok mit tenni. - igen ha egyszer az angolok eltökéltek a ködös Albionban valamit, annak úgy is kellett lennie. Nem kis köröket kellett rónom, mire magam is bekerültem közéjük, persze nagy segítségemre volt az a bizonyos affér a feleségem anyjával. Ez volt a jó abban az arisztokrata hölgyben, nekem presztízs kellett, neki egy kiadós ágytorna, amit megadtam neki, ezért közbenjárt az ügyemben Alessa apjánál, és úgy a rokonságnál is nagyjából.De nem ez volta a lényeg, hanem a jelen, és az, hogy mit akar tőlem ez a lány.



● words:  ●●  Music: Goodfather ●●  Note ●  


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Aug. 23, 2015 10:18 pm Keletkezett az írás




Armand & Kaya


Lépteim diszkréten kopogtak, ahogyan az idősödő inast követtem amerre vezetett, hiszen ebben a házban nem fordultam meg olyan sűrűn, hogy tudjam hol fogadják a vendégeket.
– Mióta is szolgálja már a szenátor urat és családját, Linus?- tettem fel a kérdést elhaladva egy igazán impozáns, valószínűleg Indiából származó kézi szőttes mellett elhaladva. Hogy valódi ahhoz semmi kétség sem férhet, az árából azt hiszem elég sok jócselekedetre futná az én kedves kuzinom részéről, hiszen mostanság ezzel foglalkozik. Mindig is ezzel foglalkozott ha már itt tartunk.
- Túl régóta Count Miss, hogy számon tartsam, és túl kevés ideje, hogy igazán hálás lehessek azért amit tőlük kaptam. Erre, kérem.- miért is nem lepődöm meg a tökéletes válaszon, amit kaptam, akár egy született diplomata. Még az is lehetett volna, de végül maradt a Saint-Quentin család szolgálatában. Azt hiszem nincs az a pénz vagy bármilyen csáberő amivel ezt az idős férfit rábírhatnám, hogy több információt csepegtessen nekem a házban zajló dolgokat illetően, pedig igazán szívesen megtenném. Egy hosszú árkádos folyosón vezetett végig, mely magán viselte a ház asszonyának kéznyomait. Mindenfelé magnólia bokrok és csodaszép Angliából hozatott nemes futórózsák halovány barack színben, közöttük ülő alkalmatosságok, előttük napernyők, a tűző meleg ellen.  Miközben követtem Linust nem tettem fel neki több kérdést, mert a gondolataimba mélyedtem ahogyan a cipőm ritmust kopogott a gyönyörű mozaikkal kirakott márvány kövezeten. Végre egy olyan helyen voltam egyébiránt ami illett hozzám, ahol tökéletesen el tudtam magam képzelni, ami egy cseppnyi otthon volt. Mindaz a luxus ami a szenátort körülvette azt hiszem csipetnyi ízelítőt adott abból amit én pár évvel ezelőtt magam mögött hagytam. De nem fogok egyszerűen visszatérni. A végrendelet szabályait az utolsó pontig betartom, hiszen Larrabee Hall sorsa függ tőle, meg persze az, hogy egyszer majd az enyém lesz. De nem….még nem mehetek haza így még nem. Vertkutyaként szinte semmivel a hátam mögött. Bár ahogyan a dolgok jelenlegi állása halad nem éppen rangomhoz méltó cselekedetekkel térnék meg atyám otthonába. Mit is mondhatnék? Hogy sikerült két hónapja túladnunk egy afrikai gyémánt szállítmányon amihez azt hiszem több sötét vér tapad mint amennyit mostanában a StClaire vérbankja látott? Hogy egy kis művészt pártolok akinek a szervezetében több drog fordul meg mint a királyi palotában egy őrség váltás alatt a hóban hagyott lábnyom? Hogy egy férfi sorsa érdekel akinek új szívre van szüksége, én meg mint egy megbolondult kedvesnővér rohangálok, és intézkedem és minden követ megmozgatok csakhogy ezt megszerezzem neki? Semmi olyat nem tudok jelenleg felmutatni ami a család érdekeit szolgálná, azon az egy apróságon kívül, hogy bizonyos fotókért cserébe sikerült néhány olyan részvénynek lenyomni az árát amit apa meg akar szerezni. Ezt az egyet leszámítva pusztán a botrányok jutnak haza ami eleddig cseppet sem érdekelt, és jelenleg sem azért érdekel, mert éppen nekik akarnék megfelelni sokkal inkább másvalaki miatt próbálnék meg jobb ember lenni. De nem megy ez nekem. Akire túl sok mocsok rakódott az évek alatt az talán még az érzelmeitől vezérelve sem lesz képes megszabadulni tőlük. Megállok egy pillanatra, hogy az egyik virágzó magnóliát megszagoljam, ez persze pótcselekvés. Linus is megtorpan, nem türelmetlenkedik, nem késztet arra, hogy siessek, hanem a maga egyszerűségében várakozik rám tovább. Én pedig ezt az időt igyekszem kihasználni arra, hogy mély lélegzetet vegyek, még utoljára végigsimítsak a ruhámon, próbáljam összeszedni magam, hogy amikor Armand elé lépek majd a legtökéletesebb formámat tudjam mutatni. Ez egy színjáték tudjuk mindketten, vagy olyan mint az ázsiai piacokon az alkudozás. Szükséges velejárója és aki nem teszi, azt kinézik maguk közül. Mi is alkudozni fogunk, csak jelen pillanatban ennek a tárgya egy ember élete. Tudja, sejti, hogy nem ok nélkül kerestem fel, én pedig próbálok kitérő válaszokat adni, míg aztán az udvarias diskurzust követően eljutunk majd a lényegig, hogy én pontosan mit is akarok és ő mit vár érte cserébe. Nincsenek kétségeim azt illetően, hogy vannak információi rólam, és az életemről, hogy mennyi pontosan arról nem tudok, talán ez a része nem is olyan fontos a számomra. Vagy majd a megfelelő pillanatban meg fogom tudni. A számra megfelelő pillanatban. Tudom kell mikor engedhetek és tudnom kell mikor kell az igazamért ringbe szállnom, mikor jön el az a pillanat amikor esetlegesen ellent kell mondanom neki. Hiszen erre születtem, a véremben van születésemtől fogva. Azt mondják ránk kék vérűek vagyunk, de senki sem tudja pontosan mit is jelent a kifejezés, hogy miért nem vörös….mert érzéketlen, hűvös akár az óceánok, akár az őket rejtő tengerek, az elalvó hullámok…érzéketlen kékek. Akárha nem is emberek lennénk, úgy tekintenének ránk, és tán egy része így is van. De az évszázadok alatt mi sem voltunk makulátlanok, közénk is keveredtek alsóbb rendűek és nem vagyok meggyőződve arról, hogy az őseim között nem szerepel esetlegesen egy alsóbb rendű paraszt, vagy éppen írnok, pohárnok vagy egyéb olyan rangon aluli személy ki egyetlen alkalommal bújt talán be a formára nyírt bokrok mögé valamely ősömmel. Erre vagyunk hát büszkék? Én mégis nap nap után fennen hirdetem büszke származásom és vérvonalam amely azt gondolom mégsem olyan kikezdhetetlen de a név teszi azzá. Végül összeszedem magam és egy kedves, bocsánatkérő mosoly kíséretében, egy fejbiccentéssel jelzem Linusnak, hogy indulhatunk tovább, mintegy mellékesen jegyezve meg, hogy Alessa virágai meseszépek. Néhány lépcsősort teszünk meg végül az alacsonyan elterülő kis erkély felé, amikor már megpillantom kedves kuzinom kifogástalanul öltözött férjét, aki ha gonosz akarnék lenni megállapítanám, hogy most lépett le egy divatmagazin címlapjáról. Tekintetem akaratlanul siklik a mellényzsebben viselt bordó selyemre, amely akaratlanul is ott tartja a tekintetem néhány másodpercig. A mosolyunk és a kimért mozdulatunk mind egy jól kiszámított színjáték része, ahogyan Linus udvarias gesztusa is.  Kezem nyújtom kézcsókra, családon belül ez így illik, és örömmel konstatálom, hogy Armand kifinomult udvariassága mit sem veszített a bájából.  Hálásan pillantok fel Linusra amikor a székben segít elhelyezkednem. A kalapomat óvatosan veszem le a fejemről és a kezébe adom, hogy a távozásomig helyezze biztonságba. Így aztán, mivel nem kontyba rendeztem a hajam, szabadon omlik a vállamra a maga természetes arany szőkeségében. A Larrabee nők egyik ismertető jele ez a hajzuhatag és erre kínosan is ügyelünk évente annyit költve az ápolására amely sokszor kisebb vagyonokat emészt fel. És ez alól a szenátor úr felesége sem lehet kivétel.
– Tökéletesen megteszi amit a szenátor úr fogyaszt, köszönöm Linus.- felelem egyszerűen a kínálásra. Most még szenátor úr, de az idő előrehaladtával jól tudom ez is változni fog majd. Kényelembe helyezem magam ami nem nehéz ezek között a stílusos és minden luxussal megáldott bútorok között.
– Nos, látom még mindig megtartottad azon kellemes szokásodat kedves rokon, hogy rögtön a lényegre térsz. Semmi, örülök hogy látlak remekül nézel ki vagy valami hasonló kedves gesztus…hanem a lényeg, hogy miért….vagy inkább kiért?- vonom fel játékosan és derülten a szemöldököm, és nem véletlenül használtam ezt a két jelzőt a mondandómban. Félrebillentettem a fejem mintha gondolkodnék, majd jókedvűen bólintottam
– Ma szokatlanul jó a kedvem és ezt még az sem képes elrontani ha valaki felrúgja velem szemben az etikett alapvető szabályait. Bár úgy hiszem tisztában vagy vele, hiszen miért ne lennél éppen te tisztában, hogy az etikett mostanság nem éppen az elsődleges tényező az életemben. – szúrtam oda neki azt az aprócska tényt, hogy van róla némi sejtésem, hogy apám az ő hathatós segítségével szerzi rólam az információkat, noha ez részemről inkább egy óvatos blöff volt felé.
- Igen, Kaiden érkezését már jó előre jelezte az édesanyám, bár úgy vélem szükségtelen az egész családnak átrepülnie az óceánt, hogy szemmel tudjanak tartani, hiszen van már a városban rokonom aki megteszi helyettük.- viperamosolyom villantottam felé, miközben Linus megérkezett az innivalómmal és miközben elém helyezte, megkérdezte kívánok e még egyebet. Én azonban csak egy nemleges választ adtam miközben kékjeimet egyetlen pillanatra sem szakítottam el Armandról, mintha attól félnék, hogy valami olyasmit fog a következő pillanatokban tenni, amire nem vagyok felkészülve. Nála amúgy sem lehetett az ember lánya eléggé felkészülve.
- Jól van Armand nem akarom a drága idődet rabolni, úgyhogy a lényegre térek. Szívességet kérek tőled, és az árát rád bízom.  Nincs olyan amit meg ne adnék azért amit úgy gondolom te meg tudsz szerezni a számomra. Viszont feltételeim vannak, ahogyan téged ismerve neked is lesznek. Úgyhogy kezdjük talán az alkudozást az alapoknál: hajlandó vagy velem üzletelni, vagy cseverésszünk tovább a gyönyörű otthonodról a rémesen forró időjárásról és váljunk el egymástól mint két rokon?  Én várok, a mai napomat erre szántam.- hajoltam előre és ragadtam kezembe a poharat finoman kortyolva belőle. Egyrészt szomjas voltam másrészt el tudtam rejteni az arcomra kiülő várakozást. Nate arca lebegett előttem és az, hogy esélye lenne túlélni ha itt és most jól keverem a kártyáimat.



••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Szept. 14, 2015 1:17 pm Keletkezett az írás



Kaya & Armand


 
×  Misty Mountains × megjegyzés:  × Viselet


Kíváncsi voltam, hogy Kaya jelenlegi hóbortja tartós lesz-e, érdekelt, hogy mire hajlandó az elképzeléseiért, az elveiért elmenni? Meddig? Mert nem átlagos látogatás, tudtam jól, azt már megejthette volna korábban is, az illendőség keretein belül, akkor amikor idejött a városba, pár napra rá, de hogy itt lakik már jó ideje, és felém se nézett, holott csak néhány utcával lejebb vett magának házat, azt hiszem ez egyfajta sértés is lehetett volna, hogy nem jött meglátogatni, csakhogy, kivételesen nem érdekelt egy ekkorka apróság, s ha már etikett felrúgás, akkor én is felhozhatnám a számára ezt, hogy elmulasztott bejelentkezni nálam, az unoka testvérénél legalább még ha én vér szerinti rokon nem is voltam. De szegény angliai rokon, Kaya anyja nem győzött bocsánatot kérni a lánya faragatlanságáért, mire meggyőztem, hogy semmi probléma, nem emiatt fogok kiakadni. Sokkal inkább a lány viselkedéséért, voltam oly kedves ezt finoman jelezni az anyukának, de biztosított róla, hogy nem lehet probléma, hiszen Larrabee lány. Persze, ha a feleségemről lett volna szó, ő tényleg az volt, kifogástalan, bájos és nagyon simulékony, sosem hagyta volna, hogy csorba essen a család hírnevén. Ha róla lett volna szó, elhiszem, de Kaya? Olyan korszakát éli amelyre én is ráfogtam a, fiatal és lázadó, majd eljön ha itt lesz az ideje…-megkomolyodni, és megejteni a látogatását is, persze nem pont ebben a sorrendben, de ami késik az nem múlik, ugyebár...-, s tessék, itt az ideje, de nem is akárhogy…
A Larrabee-k természetes szépsége, szőke haja és magával ragadó megjelenésük volt az amiért azt hiszem anyám terelgetése mellett magam is ő mellettük tettem le a voksomat. Mutatós, és odaadó feleségem van, álmomban nem hittem volna, hogy odaadó is lesz, persze kitettem magamért, hiszen udvaroltam neki, ahogy kell, s ahogyan az elvárható volt. Lassan mosolyodtam el, lustán s kicsit lebiggyesztettem az ajkamat, tetetett sértettséget mímeltem, és kényelmesen elhelyezkedtem a fotelemben, nyugodtan dőltem hátra a székemben, és a térdemre tettem a bokámat, otthon voltam, és az illendőség határain belül terpeszkedtem mondhatni. Újra végigmértem Kayát, csinos mint mindig, és.. A gyengeségem, de nem ismételném unalomig, hogy kik a gyengeségeim, a végén még itt fogok elbukni azt hiszem.
- Tudod, eleget bájolgok és vigyorgok a munkám során is, de ha szeretnéd… Ms Larrabee, ön igazán bájos, és szépsége oly káprázatos, hogy az ausztrál napsütéssel fel sem veheti a verseny. Csodálom, hogy a nap nem szívja ki, csodásan ragyogó búza szőke haját. - hunyorogtam, ez nálam felért olykor-olykor a mosolygással is, kivált ha a hangomban is szökött némi árnyaltabb jókedvű felhang.
Aztán az alsó ajkamba haraptam s enyhén megráztam a fejemet, szinte több mindent megtudtam ezzel a pár mondatával kapcsolatosan, a jövetele célját tekintve, miután leült ide, s elkezdett nekem beszélni.
A vádra miszerint megfigyelem, és jelenthetek is róla a családjának nem szóltam egy szót sem, de nem is tagadtam, azt hiszem a hallgatásom ékes bizonyíték lehetett a számára, de csak ültem nyugodtan tovább és mit sem törődtem a vipera mosolyával, nem féltem tőle, neki kellene tőlem félnie, hiszen betette a lábát a házamba. Ehhez is szüksége lehetett egyfajta bátorságra, bár tudtam, hogy annak nincsen hiányába, nézzük csak azt a gyémántlopást...
Egészen biztos, hogy élvezném ha vele kellene pókereznem, nem is akármilyen póker lenne, és azt hiszem élhetek ezen kiváltságommal, hogy vetkőzős legyen ugyebár? Kivált ha azt vesszük, hogy nagyjából sejtem, hogy miért is jött hozzám, minden egyes elejtet szavával, egyre inkább. S nagyon élvezem a helyzetet. Jóízűen nevettem fel, meghallva a tárgyalásról alkotott elképzeléseit, és jól indít, meg kell , hogy valljam… jól indít. Tetszik. De ahogy elhalkultam, úgy komolyodtam meg. Rendben, játszunk de nem a gyerekes kis barbiezást, vagy machboxozást, nem ám.
Előredőltem, hogy a poharamért nyúljak, és belekortyoljak.
- Hajlandó vagyok, de ha előtte a birtokomat, engem, netán a feleségemet is megdicsérnéd, kérlek ne fogd vissza magadat.
Majd ismét hátradőltem ültömben és végigfuttattam a pillantásomat Kayán. Nem vártam a bókokat, csak megfigyeltem, láttam rajta, hogy izgatott, izgul, és azt is tudtam, nagyon jól, hogy sebezhető, kiszolgáltatott, mi másért jönne ide ha nem azért? Az idegei pattanásig feszülhettek, legalábbis arra következtettem, abból, hogy folyamatosan engem nézett, figyelt, nehogy esetleg valamilyen váratlan mozdulatot tegyek.
- Rendben. Most, hogy kiszórakoztam magam, bocsáss meg, de azt hiszem ennyit megengedhetek magamnak, a politika egyébként is olyan unalmas manapság, hogy kell valami ami felrázzon, és te kedves rokon, sosem untatsz. - persze nem kell úgy érteni, hogy fel is dobná a napomat, mert egy két húzása messzemenően bosszantó, és meggondolatlan, de ha szabad ezt mondani, élvezet figyelnem a téblábolásait, botladozásait, ahogy próbál távolabb érvényesülni a maga módján a szülei kontójára az életben. Más már rég valami hasznosra fordította volna a zsebpénzét, de ez lehet hogy csak én vagyok, vagy csak én gondolom így, mert az üzleti oldalam mindig is előnyt élvezett még a magán életemben is, talán nem volt egyetlen olyan momentuma sem az életemnek, amit ne aprólékosan , üzleti szempontból terveztem volna meg, még akkor is, ha szenátor vagyok, és a politikát kell figyelnem. De ez is üzlet. Ott van például az amikor az amerikai elnök valami meggondolatlanságot ejt ki a száján és esik az amerikai dollár árfolyama, de a superbowl előtt megint ugrik a dollár… csak olvasni kell a sorok között.
- Van-e köze az új hóbortodnak egy bizonyos közemberhez? - hullott le az udvariasság álcája az arcomról, és hűvös nyugodtan pillantottam végig Kayán, a legkissebb rezdülésre is figyelve, ami árulkodó lehet, majd megállapodott a tekintetem a Larrabeekre szintén oly jellemző kék lélektükrein. A kezeimet összefontam a hasam előtt, és nyugodtan engedtem ki a levegőt a tüdőmből, az sem zavart, hogy kicsit forró az itteni levegő, hozzászoktam.
- Bekapcsoljuk a párásító rendszert? - villantottam meg kérdőn a szemöldökömet, néhány pillanat erejéig. A nem idevágó kérdéssel talán ki is szerettem volna zökkenteni a nyugalmából, de egyrészt kényelmi okai is voltak, egy idő után kellemetlen a forró levegőt belélegezni, még akkor is ha nem futott az ember, én már csak tudom, hajnalban, napfelkelte előtt szoktam, ha olyan a kedvem, aki pedig azután fut, az nem normális, ha ilyen embertelen időben terheli meg magát, szóval a forró levegő lenyom, elzsibbaszt, legalábbis megvolt ezen szokása, de ügyeltem, hogy mindig árnyékban legyek, és én már hozzá edződtem ehhez az éghajlathoz, talán Kaya annyira nem, ezért is akartam kedveskedni nei, ezzel az apróbb gesztussal. Nem nézték ki előlem, ugye?
De, mindegy. Nem a sport most a téma, hanem egy bizonyos személy. Meg persze a kényelmünk, ha már itt társalgunk az árkádok alatt.
Másrészt, azért is volt fontos a kérdésem, mert tudtam, hogy vagyonokat fizetett azért, hogy ilyen rendezetten álljon a haja, ami ellen nem volt kifogásom, tökéletesen a csuklóm köré tudnám tekerni a haját, de, még mielőtt megengedtem volna magamnak, hogy elkalandozzanak túlságosan a gondolataim, az intimebbek felé újra kortyoltam a poharamból, és vártam Kaya válaszára, hiszen, bár kellemesebb lett volna a levegő legalább, de nem akartam volna végighallgatni egy tirádát a meggondolatlan szellőztetési szokásaimról, és a méregdrága fodrászkodásról. Tudtam, hogy legalább olyan selymes lehet a haja mint a feleségemnek, de ha ez a feleségemben is megvan, miért is fájna rá is a fogam? Mert Larrabee. Nem a szívemet rabolták el, félre értés ne essék, az a kihűlt és megfagyott jégóceán, mely az Antarktisz méreteivel vetekszik, ott azt hiszem a saját egómon kívül másnak nincs keresnivalója. S ha egy Larrabeet birtoklok, miért ne lehetne valamilyen úton módon a többit is?
Linus szerint, aki pszichológiai képesítéssel is rendelkezik, ez valamiféle megszállottság, ami egyfajta gyerekkori traumához vezethető vissza, melynek jelen esetben csak ő tudja az okát, más nem, és ez nem is olyan nagy probléma. Tekintve, hogy nem igen akarnám, hogy napvilágra kerüljön,hogy mit tett velem a nagyapám.  De egy biztos, anyám haja is egykor szőke volt, ám szerencsére nem szenvedek anya komplexusban, eltekintve attól  néhány alkalomtól, amikor az idősebbekre is kivetettem a hálómat, de az már más tészta, jó kalandok voltak, tapasztalatszerző körutak.
Ennek okán is védem annyira a gyerekeket, ezét támogatom őket, a korábban említett titok miatt.
A külvilág szemében persze, egy sármos politikus vagyok, aki szereti a gyerekeket, és mindannyian csak találgatják, hogy négy év házasság alatt, vajon miért nem született még gyerekünk? Jó kérdés. Ahhoz talán fel kellene hagynom a titkos életmódommal, amit a feleségem háta mögött élek.Meg talán kellene is beszélnünk erről a témáról, mert eddig szóba sem került. Talán… tartok attól, hogy olyan hibába esnék, mint egykor velem az apám? Nem figyelt oda, és meg is lett ennek a következménye… De én nem ő vagyok, mégis valami visszatartott, és inkább a segítségre szoruló gyerekek felé fordítottam a figyelmemet, mint inkább a saját…családoméra.

 

 
 
made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Szept. 15, 2015 2:26 pm Keletkezett az írás




Armand & Kaya


Nem tudom mi dühített jobban: az a kimért udvariasság amivel fogad, vagy a szája szegletében megbúvó, sokat sejtető mosoly. Azt hiszem jobban belegondolva mindkettő, és mindkettő egyformán. De jelenleg én vagyok aki kéréssel érkezik, szóval ha másért nem ezért mindenképpen kissé visszafogom magam, meg azért is mert vendégségben az ember kizárólag addig merészkedik ameddig még nem sérti meg nyilvánosan a házigazdát. Amiért még finoman elnézést lehet kérni, hogy nem úgy értette. Ez egy nagyon vékony jég, és nagyon könnyen megroppanhat az ember alatt, tehát ezért is kell vigyáznom, meg azért, mert nem azt akarom, hogy hátráltasson, hanem azt, hogy segítsen. Éppen ezért a sértéseimet is alaposan meg kell fontolnom, mert ott még nem tartunk, hogy én akármilyen módon tiszteljem ezt az embert. Viszont ha azt gondolja, hogy pusztán neki vannak ellenem bármiféle bizonyítékai, abban az esetben alapos tévedésben van. Milo...az édes tündéri kis fotós, akinek lehetetlenül kék szemei és őrületes tehetsége volt a fotózáshoz, gyakorlatilag a leglehetetlenebb helyzetekben is, nos ő az aki számomra a tárgyalás alapjait biztosítja. Az ember nem jön üres kézzel üzletelni, és ha úgy alakul még egy grátisszal is megfejeli a dolgot. A mesterségesen gyártott bókot hallva kedélyesen elmosolyodom és legyintek egyet a kezemmel, mintha egy láthatatlan pihét sepernék odább.
- Ó igen, az ausztráliai napsütést, nem éppen a mi hajunknak találták ki. Gondolom Alessa sem a sarki fodrászatnál kezelteti gyönyörű aranyszín loknijait. Egyébként megy ez neked látod, és még csak meg sem kell magad erőltetni. Legalább annyira volt őszinte a felém tett bókod, mint a választó polgáraidnak tett ígéreteid.- szúrtam oda továbbra sem engedve letörlődni arcomról a bűbájos, de méreggel átitatott mosolyomat. Ez talán csak akkor rezdül meg egy pillanatra, amikor arra kér, hogy dicséretekbe bocsátkozzam őt illetve mindenét illetően. Az ő esetében a felesége is ebbe a kategóriába sorolandó, amiért valamilyen szinten mindig is megvetettem, mert olyasmit használt ki a kuzinomban, amit másnak kellett volna tartogatnia és nem neki. Valaki érdemesebbnek. Persze a nénikém szerint Armand tökéletes választás a lánya számára, hiszen mindent meg tud neki adni, amire igazán szüksége van. No igen, ő már csak tudta ezt, hiszen első kézből szerezte az információt. Én véletlenül szereztem a dologról tudomást, de mélyen hallgattam. Az efféle dolgokról az ember nem szívesen nyilatkozik, kivált nem a családi vacsorák alkalmával. Szégyelni való dolog lenne? Ó nem hiszem, nem először fordul már ilyen elő a családunkban, ahogyan nekem is vannak takargatni való ügyeim, kivált Kaiden kapcsán, akivel hallgatólagos megállapodásunk olyan törékeny, mint a berlini porcelánbabák a szobám polcain.
- A feleséged dicsérem elsősorban, mert mindezt itt körülötted és téged magadat is ebben a helyzetben neki köszönheted.- jegyeztem meg szokatlan őszinteséggel, hiszen tudtam, hogy belém fog szúrni az első adandó alkalommal. Armand egy tehetséges és viszonylag vagyonos ember volt, aki a pénzével elég sok helyre bevásárolta magát. De vannak ajtók, még a mai napig is, amelyek kizárólag az arisztokrácia bizonyos tagjai számára nyílnak meg, akkor ha el tudod magadról mondani mely család tagja vagy és milyen minőségben. Ilyenkor a tárgyalópartnereidet mintha kicserélnék. Negédesek, kedvesek és igazán szolgálatkészek lesznek. Szóval akárhonnan nézzük, Armand az én kuzinom nélkül egy tehetséges, gazdag politikus lenne, de nem lenne szenátor. Azzá a nevünk tette. A megjegyzése kapcsán hirtelen úgy érzem, mintha valaki gyomron csapott volna, és az arcom kissé el is fehéredik, ami hála a sminknek elég jól takart nem látható, bár a döbbenet így is kiül rajta, ahogyan elhalványul a mosolyom. A Nathanielre tett becsmérlő megjegyzése jobban sérti az önérzetem mintha rám tette volna ugyanezt. Veszek egy mély levegőt, és lassan engedem ki, mielőtt azonban megszólalnék, előre hajolok és magamhoz veszem az innivalót, hogy megnedvesítsem hirtelen kiszáradt torkomat. Üvölteni tudnék, ahogyan üvölteni tudtam volna akkor amikor elszökve otthonról a családom nem volt képes felfogni, hogy nélkülük akarok boldogulni, és egy ideig még az apanázsomhoz sem voltam hajlandó hozzányúlni a számlán. De aztán egyre inkább éreztem, hogy az a világ vonz vissza, hogy nem vagyok képes tőle szabadulni, hogy szükségem van azokra a dolgokra, amelyek a luxust biztosítják a számomra. Szükségem volt a pénzemre, és pont ezért mindent ami rangon aluli volt apám és Armand, de rajtuk kívül mindenki más múlékony hóbortként kezelt. Nem lep meg talán, hogy most Nate esetében is ezt gondolják, noha leplezetlenül dühít a dolog. Megremegnek az ajkaim ahogyan elveszem a poharat, és újfent a kedvesnek cseppet sem nevezhető rokonra nézek.
- Igen, köze van. De ha még egyszer hóbortként mered titulálni, netán közemberként kedves Armand Saint-Quentin szenátor úr, hidd el megismered milyen az amikor egy Larrabee grófkisasszony dühös. A sértéseidet tartogasd az ülésterembe! Én üzletet kötni jöttem ide.- idegesen fészkelődtem az egyébként kényelmes ülőalkalmatosságon, és nem tudtam a tény mellett elsétálni, hogy olyan önelégült arccal bámul rám, mint aki már biztosan tudja mi lesz ennek a tárgyalásnak a vége. Ám mielőtt még folytathattam volna a párásítóval jött elő, amivel sikeresen meglepett és azt hiszem ki is zökkentett kissé nem csupán a nyugodtnak mímelt indulatomból, hanem úgy alapvetően mindenből. Amennyit két naponta költök a hajamra nem szeretném ha kárba veszne. Igen, nagyon vigyáztam rá, igen többet költöttem rá, mint egy átlagos munkás több havi fizetése, igen mert megengedhettem magamnak, és azzal is tisztában vagyok, hogy ha a jelenlegi érzelmeimet hagyom eluralkodni magamon jó sok dologról le kellene majd mondanom. Erre nem tudom mennyire lennék képes, úgyhogy igyekeztem kisebb lépésekkel előre haladni. Kissé sértetten biggyesztettem le az ajkaimat és finoman forgattam meg a fejemet.
- Kérlek. Azt gondoltam, hogy erre is figyelmet fordítottál velem kapcsolatosan. Ha már annyi minden másra is olyan széles körűen kiterjednek az információid. Ó kedves rokon, csalódást okozol.- cöccentettem egyet, és megcsóváltam a fejemet, majd még egyet kortyoltam az innivalóból, és leraktam a poharat az asztalra. Éreztem, hogy újra visszatalálok a hangomhoz és kell még egy kis idő, hogy az előző pillanatok dühe valamennyire csillapodjon. Van valaki aki fontos lett a számomra, valaki akiért bármit megtettem volna, még arra is rászántam magam, hogy ide jöjjek, amit alaphelyzetben talán soha nem tettem volna meg. Itt élek lassan három esztendeje, mégsem léptem át ennek a háznak a küszöbét. Talán kicsit Armandtól is tartottam, talán attól, hogy bepillantást nyerhetek az életükbe, ami még inkább elkeserített volna látva Alessa megalázottságát, amit csendben tűrt. Tudtam, szerintem Sydney-ben nem sok befolyásos ember volt aki ilyen-olyan pletykákból ne értesült volna róla, talán csak a diszkréciónak köszönhetően maradt eddig a felszín alatt. Mint valami kitörni kész örvénylő fekete szurok, Armand sara, minden amit eddig tett. Persze nem állítom, hogy jogom lett volna rávetni az első követ, lévén magam sem vagyok bűntelen, követtem el olyan dolgokat amelyekre nem vagyok büszke. Próbálok változtatni, folyamatosan, próbálok kitörni abból a közegből amiből érkeztem, mégis megőrizni valamennyire a méltóságomat. Én legalább próbálom, ő mit tesz vajon? Hátradőltem és a lábaimat kényelmesen, de nem kihívó módon tettem keresztbe egymáson, alkaromat finoman helyeztem el a hátam mögötti támlán, kissé féloldalasan ülve és úgy pillantottam vissza Armandra. Játszunk udvariassági köröket, fussunk még pár mondatnyi kört az időjárásról, a cukornádültetvényeket sújtó szokatlan szárazságról, az ananász csemeték árfolyamáról, esetleg arról, hogy hol és mikor milyen körülmények között tartott menyegzőt apám harmadik unokatestvérének a sorban negyedik fiúgyermeke? Én belementem volna a témába, talán ő még készségesen végig is hallgatta volna, miközben továbbra is ott tanyázik a szája szegletében az a rókavigyor, amitől az ember karján az összes szőrszál vigyázzba vágja magát. Nem tudok a tény mellet elsétálni, hogy Armand az a fajta férfi volt, aki megragadta az ember figyelmét és tartósan le is tudta kötni. De aki a jóvágású maszk mögé látott, az inkább elborzadt a kontrasztot érzékelve. Ha jó ember is volt, ha volt benne valami csipetnyi jóság azt olyan mélyre eltemette, hogy igen kitartónak és hittel eltelítődöttnek kellett lenni ahhoz, hogy előássa. Naívan finomnak és gyönyörűen kitartónak. Alessa pont ilyen volt. Talán lesz rá lehetősége, nem is tudom, jelen pillanatban mit is gondoltam erről, és miért jutottak ezek eszembe, ahogyan a szenátort néztem. Lassan vezettem le a tekintetem a ruhámra, és néhány gyűrődést mintegy pótcselekvés gyanánt átsimítottam, ujjaim többször megjárták ugyanazt a távot, végül felnéztem újra a rokonra és mutatóujjammal átsimítottam finoman az ajkaimat, azután szólaltam meg.
- Mi a véleményed Fracisco de Rabiosa infáns fiának a gyermekéről? Mindenki úgy tartja a családban, hogy bizonyosan megcsalta a neje, mert az apróság olyan szép karamell bőrrel született és bongyor fekete hajjal, ami a családunkban soha nem volt. És az igazat megvallva a fiatal kuzinnak a hirtelen szőke haja és világítóan zöld szeme van akárcsak a feleségének. Persze a vérvonalak sokszor keverednek és születnek olyan gyerekek, akik nem nagyon illenek be alapvetően a családba. De hát ki tudja, igaz?- vontam meg a vállam. Játszhatunk türelemjátékot is felőlem, és érinthetünk kényesebb témákat is. Én valóban ráérek, és ha kell eljövök újra amíg nem lesz hajlandó azzal foglalkozni amiért itt vagyok.
- Anyám, amikor megtudta, hogy végre látogatóba jövök hozzátok, kérte, hogy feltétlenül adjam át üdvözletét és reméli mihamarabb megérkezik hozzátok is a gyermek áldás. Minden bizonnyal ugyebár, hiszen a mi családunkban nem lehetnek gondok, egy Larrabee minden szempontból tökéletes, akárcsak Alessa.- tettem hozzá, ezzel alapot adva neki arra, hogy engem megsérthessen, ha akar ezáltal juttatva nyerő pozícióba, vagy pedig elkezdünk végre komolyan beszélgetni. Arról amiért itt voltam. Nathaniel miatt a végsőkig elmegyek, csak ezt ő még nem tudja, itt az ideje, hogy tisztában legyen vele ő is és a családom is. Ez nem hóbort. Nagyon nem az.



••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Szept. 16, 2015 3:17 pm Keletkezett az írás



Kaya & Armand


× Misty Mountains × megjegyzés: × Viselet


Hogy a politikával próbált felpiszkálni, meg az őszinteségemmel, nem nagyon hatott meg, tudtam, hogy mit teszek, nem ezért voltam szenátor mert segget csináltam a számból, de nem róttam fel Kayának ezt a megjegyzését. Nem vagyok köteles beszámolni arról, hogy miket tettem eddig, úgysem azért van itt, hogy a tetteimet hallgassa, vagy fényezzen. Tudom, hogy miért jött, éppen ezért hidegen hagyott a szúrása. Ha egy fikarcnyit is figyelne az itteni dolgokra, akkor tisztában lenne vele, hogy mi mindenen hagytam ott a kezem lenyomatát, unottan kortyoltam bele az italomba. Fájdalom, nem számomra, hanem az övére, de nem igen fog belőlem kicsikarni látványosabb érzelmet, jól bírom a csörtéket, és biztos, hogy nem fogok az adósa maradni, nem olyan fából faragtak. Tisztában voltam vele, hogy azt, hogy szenátor lettem, annak köszönhettem, hogy beházasodtam egy arisztokrata családba, szükségtelen volt az orrom alá dörgölnie, de nem hisztiztem, ellenben fárasztott az, hogy még mindig kerülgetjük, pontosabban kerülgeti a témát, azt illetően, hogy miért jött ide.
Visszatettem a poharamat az asztalra és kíváncsian mértem végig Kayát, a zárkózott viperamosolytól kezdve a tartásán át minden apró rezdülését. Nyugodtan vettem szemügyre az hirtelen anyatigrisbe váltó Larrabee lányt, fontos volt neki az az ember, máskülönben nem ült volna itt, velem szemben. Mehetett volna az apjához is, mehetett volna a bátyjához is, de miért pont hozzám jött? Mert tőlem remélt valamit, remélte ,hogy bármi is legyen amit kér tőlem, teljesítem neki, így vagy úgy. Kérdés,hogy milyen áron.
Vagy miért cserébe, hiszen alkudozni jött, nem így jönne ha nem ismerne, már -már sértésnek is vehetném, de nyugodtan pillantottam a haragos szemekbe, sőt, az ajkam is megrándult, s hangtalanul rázkódott meg a testem, amikor láttam, hogy az egyáltalán nem idevágó kérdésem kicsit kizökkenti, jól szórakoztam, tényleg nem untat a kedves rokon, ahogyan azt reméltem, és voltam oly kedves s megosztani vele, nagy reményekkel.
Lustán nyugodtan emeltem fel Kayára a pillantásomat, és nyugodtan ráztam meg a fejemet.
- Azt hittem, hogy tárgyalni jöttél, ehelyett sértegetsz, célozgatsz. Drágám, nem tanított meg édesapád tárgyalni? Rossz ómen, ha azt cukkolod akitől a problémád megoldását várod. - feleltem hűvösen, kimérten az öröklést illetőn tett megjegyzésére. Nem tetszett a felvezetés, de ha nem edződtem volna meg az üléstermekben most biztos dühös pohártörésekbe, és ordibálásokba kezdenék, ahogy azt egyes családokban szokás volt tenni, de én ehelyett csak ültem és hallgattam.
Kizárt, hogy Alessa megcsalt volna, mert ha ilyen lépéseket tett volna, már akkor léptem volna ellene, a megfelelő pillanatban. Ellenben nem jelentette azt, hogy ettől eltekintve a kedves rokon ne tudna rólam egyet s mást.
Ami számomra aggodalomra adott okot, az biztos, hogy több ilyen találkát nem engedek meg Kayának, itt a házamba, különösen ha maga akarná felrobbantani a bombát, amivel idejött.
Másrészt, jobban oda kell, hogy figyeljek, valaki… vagy valami elkerülte a figyelmemet, mostantól jobban oda kell figyeljek Kayára, és azokra akikkel vegyül. Nem engedhettem meg magamnak azt, hogy bárki tönkretegye azt az életet, vagy a céljaimat, amit eddig elértem, akár a feleségem árán is. Szóval, nagyon rossz lóra tett Kaya ha azt hiszi, hogy jó úton járhat azzal, ha engem kezd el sértegetni.
- Meddig vagy hajlandó elmenni ezért a valakiért? - helyeztem át a súlypontomat a székemben, s kicsit a bal karomra támaszkodtam ültömben, előredőlve.
- Mit vársz tőlem, mit tegyek meg, érted, aki immár három éve itt él, és a füle botját sem mozdította legalább a rokona, Alessa végett. De most megjelent valaki az életedben, és hulljunk eléd, mert itt vagy? - sóhajtva dőltem hátra, unottan pillantottam el a kertem irányába, és nem érdekelt, látszólag hogy mit akar Kaya, a hűvös érdektelenség álcája mögé húzódtam.
Noha a felszín alatt továbbra is foglalkoztatott a gyerek téma, igen, négy éve házasok vagyunk, de még nem született és nem is fogant gyerek, legalább nem piszkáltak ezzel, megértették, hogy a munkám egyelőre nem olyan, hogy a gyerekemre is oda tudjak figyelni.
Meg azt hiszem, hogy ahhoz egy sokkal közvetlenebb kapcsolatot kellene kiépítenem a feleségemmel, mint ami eddig volt, és abba nem fért bele az a titkosnak mondható életmód amelyet eddig folytattam.
Valahogy bolond gyermekként tekintettem erre az egész gyermekvállalás témára, még rémlett bennem,hogy az egésznek úgy kellene kinéznie, mint egykor amikor még élt az apám, és én boldog gyerekként a karjaikban, vagy egyre cseperedve köztük állva mosolyogtam a fotósra a képekről, és vártam a karácsonyt, vagy csak a hétvégéket, amikor apám több időt tudott velünk tölteni. Vajon képes lennék-e úgy viselkedni mint ő, megvédeni mindennel szemben? Nem hagyni hogy olyan történjen vele is, mint velem? Önző dolog az én félelmeimet levetíteni a gyerekre, amely még meg sem született, de így nem volt olyan rossz. Nem kellett aggodalmaskodnom azzal kapcsolatban, hogy mit csináljak ha már van? Viszont tudtam, hogy a feleségem is szeretne, hiszen láttam,hogy a gyermek alapítványoknak rendezett gyűléseken ,vagy olyan megnyitókon ahol ők is részt vehettek, mennyire megváltozott, mennyire másként viselkedett, és az a sok szeretet, amit feléjük fordított. Vajon elég lenne az én félelmet ellensúlyozni, vagy eloszlatni?
De hiszen feleslegesen izgulok nem? Ismertem a rokonainkat, nekem csak az édesanyám volt, a nagyapám, már eléggé elzárkózva élt a világ elől, talán már meg is halt, nem érdekelt. Alessa és Kaya rokonai pedig nem részesítik előnybe a gyerekeket. Mégis, ez egy olyan probléma, amelyről meg kellene próbálnom beszélgetni Alessával, Linus szerint, hiszen ő így látja , látná helyesnek, de ehhez nekem kellene először megnyílnom,és felhagynom azt hiszem ezzel az élettel, amit folytatok.
A hosszas kémlelés után összeszűkült kissé a pillantásom, és a tekintetemet visszavezettem Kayára.
- Édesapád büszke lenne rád, hogy végre célt találtál az életedben, de kérdés, jó néven venné-e annak tárgyát? - megéri-e a kockázatot amit vállal azzal amibe belevágott, hogy az apja teljesen leveszi róla a kezeit, amelyeket eddig is inkább az anyja miatt tartott a közelében. Kíváncsi voltam Kaya reakciójára, így figyeltem, bár abból ítélve, hogy milyen hevesen reagált arra, amikor megjegyzést tettem arra az emberre, most is érdekes lehet majd a reakciója. Újratöltöttem a poharamat és ismét tettem bele magamnak két jégkockát, valamilyen formás volt, a feleségem ragaszkodott hozzá, hogy a kockák is valamiféle vidám formát vegyenek fel, most épp hópihe formájú volt a jegünk, végeredményben mindegy ,hogy milyen úgyis elolvad, de legalább nem unalmas, jól mutat. Ám az esztétika mellékes, olyankor amikor az ember épp viperákkal tárgyal a saját házában. kérdés, hogy mi vagyok én? A kobra, amely saját fajtáját is előszeretettel fogyassza,s immúnis a méreg harapásokra, vagy a kígyászölyv, amely a magasból les az áldozatára, és a megfelelő pillanatban csap le rá?
Tisztában volt-e vajon Kaya, hogy mit kockáztat? Megéri-e tűzbe tennie a kezét , kockáztatva azt, hogy nem a keze, de a fél karja vagy az egész is megég ezáltal?



made by torie ♥


A hozzászólást Armand Saint - Quentin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Szept. 17, 2015 5:41 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Szept. 16, 2015 11:04 pm Keletkezett az írás




Armand & Kaya


Kezdhettem volna a lényeggel, a száraz tényekkel, hogy pontosan miért is voltam itt, hogy mi hozott ide, hogy mi a célom, hogy mit akarok tőle. Kezdhettem volna azzal, hogy nem sértegetem, hogy szépen és udvariasan megkérem vezessen körbe a birtokán, hogy megszemlélhessem mindazt a pompát amivel az én drága Alessa kuzinomat körbevette. Nagyon sok dolgot tehettem volna másképpen, álságos és képmutató finomsággal, amiből egy keveset azt hiszem már így is sikerült vele némiképpen érzékeltetnem a viselkedésemmel. Mindent egyszerűbb lett volna úgy, ahogyan otthon, és pontosan ugyanazzal a kimértséggel is. De nem voltam az akinek ő gondolt, noha talán a viselkedésem, azok a fajta gesztusok, amik rám voltak jellemzőek mégis erről árulkodtak számára. Megmaradtam annak akinek születtem, de már nem voltam ugyanaz. Elkövettem életem legnagyobb hibáját Devonnal, és tudom, hogy nem így kellene ennek lennie, de képtelen vagyok belőle szabadulni, és egyik őrületből vetem bele magam a másikba, mintha nem létezne számomra más lehetőség, mintha ebbe a szívbeteg férfiba akarnék kapaszkodni, hogy mindannak amit teszek önigazolást nyerjek. Hogy boldogulok a családom nélkül….már itt megbukott a gondolat, hiszen most is itt vagyok, a szenátor egyébként rettentően kifinomult eleganciával berendezett, árnyékos árkádja alatt, és próbálok egyezkedni valamiről amiért küzdök, amely szerinte egy múló szeszély, egy hóbort, ahogyan azt anyám is látta az első órák alatt. De miért nem akarja senki elfogadni, hogy ez most nem olyan….nem olyan mint sok évvel ezelőtt a zsokéval, amelyik sorban nyerte a derbyket otthon, és engem egyszerűen magával ragadott az a hév ahogyan Zümmögőhöz ragaszkodott és mindenáron meg akartam neki vásárolni azt a telivért. Ostoba és meggondolatlan lépés volt, későn vettem észre, hogy csak kihasznált engem. Vagy ott volt az az egyszerű újságíró, akivel leginkább azért bonyolódtam valamiféle unalmasnak egyáltalán nem nevezhető kalandba, mert szükségem volt arra, hogy bizonyos ügyeim ne jelenjenek meg a konzervatív lapban. Az illető úriember volt a világ előtt és kellően konzervatív is ami azt illeti…na de az ágyban…kevés kísérletezőbb jellem létezett nála…amennyiben érted mire is gondolok. Szóval azt hiszem anyám, és a családom bármely tagja, beleértve Armandot is méltán gondolhatta, hogy Nate ugyanolyan hóbort számomra mint eddig mindenki más. A különbség talán annyi, hogy ezúttal tartósnak mutatkozott ez az egész, sőt a szokásosnál is ingerültebben voltam képes kikelni magamból, mint az ugyebár itt is megmutatkozott, ha valaki egyetlen rossz, vagy számomra elfogadhatatlan szóval esetleg jelzővel illette őt. Hogy ideges voltam az leginkább annak volt köszönhető, hogy eddig még soha nem voltam itt, és soha nem csináltam abból titkot, hogy ha valaha átlépném ennek a rezidenciának a küszöbét, akkor az kizárólag a kuzinom miatt lenne és nem miatta. Most mégis akkor jöttem amikor nem találtam itthon, ezen diszkrét megnyilvánulásomat remélem értékeli, ahogyan azt is, hogy előbb beszéltem vele mint a saját unokanővéremmel. Ami pedig a továbbiakat illeti, ezek után még az is elképzelhető, hogy tiszteletemet teszem nála. Soha nem lehet tudni. Armand viselkedése egyszerre volt ingerlően lekezelő és negédesen udvarias, mégis olyan magabiztossággal egyensúlyozott ebben a szerepben, hogy igazán nem lehetett rá panaszom.
– Tudod kedves Armand, az apám sok dologra megtanított, csak arra nem, hogy a kegyeinkre érdemtelenekkel szemben milyen viselkedést tanúsítsunk. Az üzleti tárgyalás alapja a kölcsönösség. Ha szívességet kérnék bárkitől akkor természetesen megtenném a szükséges tiszteletköröket, teljesen másképp viszonyulnék hozzá. Kérlek ne engedd, hogy oly feltételezésekbe bocsátkozzam, hogy a körülötted surrogó szoknyák sejtelmes neszezése elfelejtette veled esetlegesen azt, hogy egy üzleti tárgyalás miről is szól, és mik benne a játékszabályok. Ha te cukkolásnak…hogy a te egyszerű szavaiddal éljek- biccentettem egy aprót felé, majd köröztem finoman a levegőben
- …veszed, hogy a magam részéről tényeket közöltem veled, ahogyan te is velem, úgy lássuk be, nem jutottál volna tovább a centes részvényeknél a Wall Streeten. De mivel köztudottan vagyonos ember vagy, merem azt feltételezni, hogy az apróságokon, amelyek egy hölgy száján akarva akaratlanul kiszaladnak igazán nem akadsz fenn. Amennyiben megsértettelek, úgy kérlek tekintsd szavaimat csupán üzletileg kissé még finomítatlannak.- hogy ebből mit is hámoz ki pontosan nem az én dolgom, a lényeg, hogy elnézést kértem tőle a magam módján, noha azt ő is tudta, ahogyan én is, hogy ez pusztán formalitás volt. Meddig vagyunk hajlandóak ebben a negédes hangnemben folytatni a beszélgetést? Nos, az igazság az, hogy ez a mi köreinkben pontosan így ment. Soha egyetlen hangos szó nem hangzott el sem az én sem pedig Armand házának falai között ebben biztos vagyok, ugyanakkor néha sokkal fájdalmasabbakat szúrtak oda egymásnak a tárgyaló partnerek, mintha egyszerűen felemelték volna a hangjukat. A visszafojtott düh indulatot szült, és azt hiszem ezért volt olyan ingerült a hangom amikor sértésként vettem a Nate-re tett megjegyzését. Ami egyébként az is volt. Kissé előre dőltem, abbahagytam a szoknyám ráncainak rendezgetését, és egyszerűen ejtettem ki a szavakat, tisztán, érthetően és tagoltan, hogy érezze mindent komolyan gondolok.
– Bármeddig hajlandó vagyok elmenni, amennyiben megkapom amit akarok. Tudod, azt gondolom nem hiszed el ezt nekem, de tégy próbára!- szűkültek össze a szemeim és csettintettem finoman az ajkaimmal, mutatóujjamat gondolkodást mímelve helyzetem finoman az alsó ajkamra és lassúdad dobolni kezdtem rajta, miközben a szenátort figyeltem.
– Lássuk ezt a szívességet miben is mérik nálad.- nem gondoltam, hogy én lennék az ár, ahhoz ő túlságosan mohó, és azt hiszem az utóbbi időben kicsit be is rozsdásodott. Meg aztán amilyen becsmérlő módon nyilatkozik rólam képtelenségnek gondoltam. Armand az a fajta a férfi volt, aki nem ilyen úton szerzi meg amit akar. Vagy félreismertem volna? Ismét felemeltem a poharamat egy percen belül immár másodszor hiszen nem is tudtam volna leplezni, hogy ideges vagyok. A jégkocka a pohár oldalának zörrent és ahogyan jobban megnéztem egy hópihe alakú jégkockát kaptam az innivalómba. Meglepő, de egy pillanatra mosolyra késztet. Ez a kuzinom finom természetére vall. Mindig szeretné magát ott hagyni, még ha csak nyomokban is Armand közelében. A szemébe volt minden írva az esküvőjük napján. A kényszer szülte, mégis olyan gyermeki bájjal nézett fel erre az álnokra, mintha a világot jelentené a számára. Meg sem érdemli őt! Hozzá Carola illett volna apám fiatalabb fivérének a lánya. Vele aztán marhatták volna egymást. Kortyoltam az italomból, majd a poharat a kezemben tartva szórakozottan futtattam az ujjamat a peremén körbe-körbe.
- A kapcsolataidra van szükségem, Armand. Olyan jellegű kapcsolatokra, amelyeket nem versz nagy dobra, amelyeket szinte csak azok ismernek, akik megfelelő helyekről szerzik az információikat, vagy a családod tagjai, mint becses személyem. Arra van szükségem, hogy egy embert egy bizonyos listán előrébb juttass…mondjuk úgy….- csücsörítettem az ajkaimmal, felfelé tekintettem megforgatva a szemeimet, mintha gondolkodnék, valójában csak hatás szünetet tartottam, majd kékjeim újra a szenátorra emeltem és határozottan jelentettem ki.
- …mondjuk úgy a legelejére. A többit én megoldom. Csak az kell, hogy ott legyen a legelején. És nem érdekel kit és mivel kell ezért megvesztegetni! Érted már? – kérdeztem tőle a lehető leghatározottabb hangon, reméltem, hogy felfogta a szavaimat.
- És mielőtt megkérdezed….igen köze van hozzá….csak hozzá van köze. Ami pedig a hasraesést illeti kedves rokon. Nem kértem ilyesmit. Ahogyan mondtam üzletelni jöttem. Három év nagy idő, de megvolt az okom a távol maradásra. És ne….fel ne ródd nekem, mert azok után amiket mondtál, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy az összes férfi vércsoportját is ismered akivel valaha dolgom volt.- már majdnem kényelmesen dőltem hátra, amikor az utolsó megjegyzése tökéletesen szíven talált, és azt is tudtam, ahogyan ő is, hogy ezúttal tökéletesen beletalált. Apa nem lenne büszke…nem a célra, hanem arra, hogy egyáltalán voltak érzéseim, hogy nem csupán a segíteni akarás vezért, hanem attól sokkal több, noha folyamatos küzdelmet folytattam vele szemben. Savanyú képet vágtam immáron másodszorra, de ezúttal nem fenyegettem meg Armandot, szükségtelen. Ha túl vagyunk ezen az egészen azt hiszem megtalálom a módját, hogy ezeket a szavakat én is drágán megfizettessem vele. Lassan rendeztem a vonásaimat, és megvontam a vállam, majd teljesen mást válaszoltam neki, mint amit valószínű várt tőlem.
– Azt hiszem igazad van Armand. Ideje, hogy felvegyem a kapcsolatot az én kedves kuzinommal.  Anyám szerint egy remek derby meghívóval kiengesztelhetem és elnézését kérhetem, amiért eddig nem tettem nála tiszteletemet. Bár azt hiszem a rengeteg alapítványi meghívó közül amit kapok, elfogadom az egyiket amelynek ő a fővédnöke s amelyre te….óóóó milyen sajnálatos – kaptam a tenyerem az ajkaim elé meglepődöttséget tettetve
- …te nem tudsz eljönni, mert egyéb bokros teendőid elszólítanak. Szóval kedves rokon mindkettőnk megfontolt érdekében, úgy vélem apámnak nem kell olyan sok dologról tudnia….még…amiről én nem akarom, hogy tudjon. Ahogyan úgy vélem Alessa álomvilága is van annyira fontos neked, hogy vigyázz rá!- mocsokba süllyedtem úgy érzem és mindezt azért, hogy Nate-et védjem. Azt hiszem pontosan ez az amit nem akarok, hogy lásson belőlem. Nem különbözöm semmiben a szenátortól, csak nekem mások a módszereim. Most először gyűlöltem magam a kimondott szavakért. És megvetettem az egész helyzetet.



••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Szept. 23, 2015 4:40 pm Keletkezett az írás



Kaya & Armand


×  Misty Mountains × megjegyzés:  × Viselet


Rég nevettem utoljára, úgy igazán és azt hiszem nem most fogom elkezdeni, holott Kaya szavait viccesnek találom, ehelyett vettem egy apróbb lélegzetet, és legyűrtem a kitörni készülő nevetést, a bocsánatkérését hallva, s átsimítottam a hasamon lustán, nem, nem éhes voltam, sőt ezzel is nyugtatni akartam magamat, hogy maradjon csak bent az a nevetés, modortalanság lenne kiereszteni,hiszen épp bocsánatot kértek tőlünk. Mégha az nem volt oly őszinte is mint amilyennek látszólag szánták.
Tehát nem szivességet jött kérni Kaya, de nem is átall a céljai elérése érdekében akár még zsaroláshoz is folyamodni. Ezt szűrtem le a szavaiból, s azt hiszem, sőt… az egy dolog hogy nem vettem fel a célzását, a szoknyákat illetően, de nem hagytam ,hogy eluralkodjon rajtam bármiféle érzelem, ehhez a játékhoz két ember kell, s tapasztalatból tudtam, hogy ha a szavazóteremben jobb ha fapofával üli végig az ember a szavazást, semmint bármi érzelem is látszódjon az arcán, ezért voltam veszélyes a partnereim számára, akikkel tárgyaltam, sosem lehetett tudni, hogy mikor robbanok, jóllehet voltak akik direkt erre játszottak, de a várt hatás valahogy mégis elkerülte őket. Nyilvánvaló volt, hogy ideges , hiszen úgy rendezgette a szoknyája ráncait, mint valami szövő madár, aki bár kétségbeesett, de igyekszik nem mutatni. Láttam rajta, hogy fontos neki az amit szeretne tőlem, akarna, illetve bármi áron kicsikarna tőlem, bármit ezért. Ez nem kis szívesség lesz úgy érzem, de hiszen már sejtettem is. Összeszűkültek a szemeim, hallva a komolyságáról tett megjegyzésénél, úgy voltam vele,hogy hiszem ha látom. Hiszem, ha tapasztalom. De nem én lettem volna ha nem fut át a fejemen több lehetőség is. Nem volt meg, hogy mit kérek tőle, tekintve, hogy lényem egy része reménykedett abban, hogy nem kérnek tőlem semmit, de azt a részemet mélyen elnyomtam. Egészen ezidáig, de még nem kérek semmit, nem mondok semmit. Várok, és csak a végén dobom be a bombát.
- Hallgatlak, beszélj csak, most már igazán kíváncsivá tettél, noha sejtem, hogy hova lyukadunk ki, mégis szeretném a te szádból hallani az egész történetet.[/color]
Intettem nagyvonalúan Kayának, és a poharamért nyúltam, hogy belekortyoljak az italomba, majd visszadőltem, és nyugodtan helyezkedtem el.
Vettem egy nagy levegőt, unottan, majd érdeklődve emeltem a tekintetemet Kayára, minden szavából sütött felém a ki nem mondott, vagy sugallt, vagy épp jól elrejtett megvetése, nem kell puszi pajtiknak lennünk, ezt értem, én sem szívlelek mindenkit, különösképp az olyan embereket, akik csak szívességért jönnek, de nem átallnak megfenyegetni sem közben.  Olyan sok színpadias játékban volt részem, hogy a lány felém előadott kis játékát figyelembe sem vettem a szemforgatást és a csücsörítést, noha az ajkain elidőzött kissé a tekintetem, elképzeltem magamon valahol, de amilyen harapós természet, még a végén megrövidülnék általa.
- Értem már, de mi hasznom származik ebből? A megvesztegetéshez pénz kell… vagy olyasmi amihez a te fogad nem füllik, és ezért jöttél hozzám. - vontam fel a szemöldökömet, és rántottam meg a vállaimat, egy unott fintor kíséretében.
Rezzenéstelenül ültem mindvégig míg beszélt, ajkam lebiggyedt, amikor meghallottam a feleségem álomvilágát illető figyelmeztetést, és a mellkasomhoz kaptam, s megdörzsöltem kissé, majd összeszorítottam az állkapcsomat, és felnéztem rá.
- A szívdonor lista első helyezettje… - tűnődtem hangosan. - A kedves úr jutalma pediglen te leszel, feltéve ha nem a pénzedre és a kapcsolataidra utazik, és utána, miután megtetted neki amit szeretett volna, otthagy mint az a díszzsoké…? - tűnődtem továbbra is hangosan, és szinte élveztem a helyzetet. Nem válaszoltam a gyanúsítgatására, noha jelenteni eddig sem igazán jelentettem róla, a Londoni rokonoknak, csak figyeltem. Nem árt felkészülni ha Kayáról van szó, hiszen olykor a sajtó lépéseit sem árt megelőzni.
Már koránt sem volt olyan nagy kedvem a közelébe engedni Alessához ezt a méregzsák nőszemélyt. Így élénken figyeltem , és figyelmeztetőn villant a tekintetem, az állkapcsom megfeszült, és fagyosan csillantak a szemeim amint befejezte az utolsó szót is, vesszőt, pontot a mondata végeztével.  A tartásomat még a reneszánsz kor szobrászai is megirigyelhették volna, az időbe veszett, szinte eggyé váltam vele, de rossz ajtón kopogtat Kaya, tekintve, hogy nagyon kedvem lenne ostorral elverni a seggét, csak úgy mert jólesne, és aztán még mocskosabb dolgokat művelni vele, mert megsértett, és megfenyegette a családomat, és azt a törékeny egyensúlyomat amit fenntartani igyekeztem Alessa és köztem.
Szinte láttam magam előtt, ahogy befagy a kert, jégvirágok vesznek körbe, és talán tényleg elhallgattak a madarak, s csak a szökőkút monoton neszezése hallatszott ahogy a vizet szakaszosan pumpálta. Eddig tiszteletben tartottam a Larrabeeket, de ha pont egy Larrabee fog tönkretenni, úgy annak is megszámláltatott az ideje.
- Azt hiszed különb vagy nálam, azt hiszed jobb, de, lehet, hogy ettől az oldaladtól infarktust kapna az az ember, kedves rokon. - a hangom halk volt, karistolt, mint a korcsolya vas lemeze, amellyel végig szánkának a jégen, hűvös volt és vágott. Akár engem is ,hiszen a korábbi szavaimmal szinte magamat is elítéltem, de ez érdekelt a legkevésbé. Más kérdés, hogy a titkolt oldalamtól Alessa is rosszul lenne, de engem ne fenyegessen Kaya! Sem senki! Alessát pedig hagyják békén, ő nem tehet  arról, hogy ilyen vagyok. De úgy véltem ezért kellő büntetés és szívesség kérése járna részemről, az irányába. Ha végeztem vele, még inkább gyűlölni fog. Viszont türtőztetnem kellett magamat, nem akartam belemenni egyáltalán a gyerekes sértegetős játékba. Kinőttük már mindketten, elvileg.
Igazán végignéztem volna, hogy kipenderítem innen, földön csúszva mászhatna vissza az apjához, az lenne a dísz menet, az biztos.
Nem hittem,hogy sétagalopp lesz ha beteszi ide a lábát Kaya, de ez majdnem felért egy pokolra járással. Ám senki sem tudta, hogy ha egy Saint - Quentint fenyeget, az nagyon nem jó ránézve. Nem fog jól járni.Eddig csak felületesen kutakodtam Kaya után, mert csak azok a dolgok érdekeltek amik nagy port kavarhatnak, de most már nem fogok megállni ennyinél, az egy dolog,hogy az eddigi fazonjainak vércsoportjait tudhattam, de most már az ő személyes terébe is bele fogok mászni, nem érdekel ha azon az ír bölényen keresztül kell átgázolnia az embereimnek. Eddig valamennyire tiszteletben tartottam a dolgait, de ki fogom deríteni, hogy honnan tudhat bármi szoknyás eltévelygésemről, mert most már világossá váltak előttem a korábbi szavai is.
- Gondolom, tisztában vagy azzal, hogy akik fenyegettek , engem vagy akár Alessát, rövid úton mondtak búcsút bárkinek, ha volt rá idejük. Szóval, jól gondold meg, hogy mikor mit mondasz kinek. Lehet, hogy Larrabee vagy, de semmi közöd a Saint - Quentinekhez. Nem ismersz minket, engem eléggé. - feleltem hűvös nyugalommal. Rossz ajtón kopogtatott Kaya? Meglehet, nem lett volna semmi baj, ha figyelmen kívül hagyja a sértésemet, de felvette a kesztyűt, és pofozott rajtam egyet, meglehet ha csak simán jött volna, mindenféle körítés nélkül beszélgetni velem, akkor könnyedén kötélnek álltam volna, de egyre jobban érlelődött bennem a gondolat, hogy valami olyanra akarom használni, amit én is élvezek. Ha már képletesen szólva a tökeimet szorongatják, akkor gyakorlatilag is használjam ki ezt a lehetőséget, megfelelő keretek között. Vettem egy nagy levegőt, és lassan eresztettem ki.
- Ha a veled való találkozás után másképp fog viselkedni, ne számíts sok jóra, ugyancsak. - csikordult a fogam, hangom szenvtelen volt, végül a poharamért nyúltam és belekortyoltam. Ha megtudom, hogy Alessa azért kezd másképp viselkedni velem, mert ez a vipera bármit is mondott rólam neki, nem lesz jó vége. Ráadásul, kicsit úgy éreztem magamat, mint amikor a mocskos nagyapám, az a zaklató próbált meg sarokba szorítani évekkel ezelőtt. Sosem vettem jó néven, ha megpróbáltak sarokba fenyegetni.
-Hallottál-e már idősebb Jason Saint- Quentiről? - jegyeztem meg hűvösen, ő a nagyapám volt, ő az, aki valahol Amerikában egy öregek otthonában rohassza magát, mert én így akartam. Ezzel a kérdésemmel azt akartam sugallni, hogy nem érdekel,ha valaki rokon, esetleg a saját nevemből való, bár lényegtelen,hogy Jasont nem tekintettem embernek.
Másrészt, nem ugrottam volna, ha nem lenne fontos számomra a feleségem azt hiszem, és lehet, hogy itt rontottam el, de nem lehettem semmiben sem biztos, ha Kayáról volt szó, szeszélyes, túlságosan szeszélyes, és nem beszélgettem még vele eleget, hogy kiismerjem. Az idők folyamán fontosabb lett a számomra, már nem csak azért kellett, hogy általa szerezzek magasabb rangot, hanem azért, mert ő Alessa. Csak szintén más kérdés, hogy ezen a helyzeten már nem tudtam változtatni, így ahogy vagyunk, megfelelő.



made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Szept. 24, 2015 10:09 pm Keletkezett az írás




Armand & Kaya


Mikor rájöttem, hogy a beszélgetésünk során egy kissé elszaladt velem a ló, már késő volt, már nem tudtam visszafogni magam. Armand, bár a külsőségek tekintetében tökéletesen úriember volt, kifinomult tartás, megfontolt hanghordozás, de a gesztusai, a mimikája, ahogyan az emberre nézett szinte a bőre alá is belátva az egészen borzongató tudott lenni. Éppen ezért még az olyan gyakorlott társalgót is, mint amilyen én voltam, képes volt az egyensúlyából kibillenteni, és egészen nehéz helyzetbe hozni. Főleg azért, mert utána olyan szépen rendbe tudta szedni a vonásait, hogy még másnap reggel is vigyázban állnának a szépen kihúzott szempilláim. Többször intem magam önmérsékletre, időnként a poharamba kapaszkodva, vagy láthatatlan gyűrődéseket simogatva ki a ruhámon. Talán a testbeszédem most sokkal árulkodóbb mindennél, és az agyamban az fordul meg egy egészen leheletnyi és jelentéktelen időre, hogy miért is támadással jöttem? Miért nem hoztam ajándékot, bejelentkezve először a ház asszonyánál, aki a kedves kuzinom, érdeklődve nála az alapítványi munkákról, vagy arról, hogy éppen melyik rendezvény fővédnökségét látja el? Bár volt egy olyan érzésem kicsit, ahogyan ezen a szépen elrendezett kis zöld teraszon ücsörögtünk, mögöttünk az óceán terülve el, hogy talán menekül ebből a házból. Talán nem akar itt lenni, talán fél valamitől. Alessa mindig is érzékeny lélek volt, aki a legutolsó sóhajból is olvasni tudott. Csak remélni mertem, hogy nem alázza őt meg a férje, bár igazából semmi közöm hozzá, miért foglalkozom én ezzel? Magának kereste a bajt, amikor hozzáment. Kezdem azt gondolni az utóbbi napokban, hogy megbolondultam, hogy valami szert tettek az italomban abban a bárban, hogy Anthony-t talán a családom küldte utánam, hogy meggyőzzenek semmi keresni valóm itt…jesszus egek eljövök Armand házába, és már összeesküvés elméleteket gyártok egy szimpla mixerről? Azt hiszem az utóbbi napok három órás vagy még annyi se alvásai kezdenek visszaütni, és ha nem lenne rajtam ennyi smink minden bizonnyal a saját nagyanyámnak tűnnék jelen pillanatban egy szép aranyszín parókában. Fáradt, ingerült, és elég leharcolt voltam ami azt illeti, és indulás előtt a kád hideg víz sem sokat segített ezen ahogyan a többi kínzó megoldás szintén nem volt célravezető, így aztán próbáltam menteni a menthetőt, és az alapozóval játszani. Több kevesebb sikerrel ez is egészen hihető volt. Szóval támadok, ahogyan mindig támadtam, hogy úgy éreztem elkezdenek visszaszorítani, vagy úgy érzem, hogy kezd a lábam alól kicsúszni a talaj, és már nincs semmi amibe kapaszkodjak, csak Armand átható pillantása van előttem, meg körülöttünk ez a nyugalomnak álcázott világ, amelyben csak én vagyok aki nem találja a helyét? Amikor apámat említi azt hiszem az volt az a pont, hogy elveszítettem egy pillanatra a türelmemet, amikor meginogtam, amikor nem értettem miért kell ezt felhozni, és egyértelmű volt, hogy úgy fogok védekezni, ahogyan egy Larrabee védekezik: támadok, élből, hátulról, alattomosan. De hiszen neki kellene ezt magyaráznom? Persze őt nem érdekli én mit akarok, engem viszont az nem érdekel mit akar cserébe. Nem pénzt, abban biztos vagyok. A szenátor számára szívességekben mérik az ilyesmit, remek bartel, főleg ha valaki a lelkét ajánlja fel cserébe. Megér nekem ez az egész ennyit? Még többet is. Bár azt hiszem jelen pillanatban fogalma sincs róla, hogy mennyire nem arról szól ez az egész amiről otthon szóltak volna ezek az ügyek. Hogy már nem az vagyok aki voltam, hogy ez alatt a két és fél év alatt, amióta itt vagyok, távol az otthonomtól sok dolgot megtanultam, hasznosítottam amit megtanultam, tovább fejlesztettem. Nem vagyok tökéletes sok mindenben, de próbálkozom igen erőteljesen. Egy valami azonban a régi bennem, egy valamit sem fenyegetés, sem pedig szép szavak nem lennének képesek kiölni. A céljaimért mindig az utolsókig képes vagyok küzdeni. Csak talán eddig még nem volt olyan cél amiért megérte volna ennyit küzdeni. Hiába is magyaráznám neki, hogy mi volt az amit azon az éjjelen a kórházban éreztem és gondoltam, hogy össze voltam zavarodva, életem során először egy szimplának egyébiránt nem nevezhető szívinfarktus mennyire képes volt kibillenteni a vélt nyugalmamból. Hiába magyaráznék bármit egy újabb hóbortnak vélné a sok közül ami egyébiránt igenis jellemző volt rám. A család egyik legszeszélyesebb nőtagja vagyok, akinek soha nem elég jó semmi. Akinek az estélyi ruha anyaga túl sprőd, akinek a tea hőfoka nem elég jó, akinek savanyú a narancs dzsem, akinek a cipő mindig szorítja a lábát, az unalmas álló fogadásokon, és menekülne. Mindegyik én voltam, az is, akit nem egyszer Armand kapcsolatai húztak ki a bajból, tudom jól. Apám valamiért igen jóban van vele, bár sejtem, hogy ez a barátság akkor lett közöttük erősebb amikor kiderült éppen ide szöktem, a világ végére. Mintha évezredekkel korábban lett volna, úgy érzem valami akkor tényleg megváltozott. Mintha láthatatlan kéz a mérleget egy irányba nyomná egy másik pedig segítene azt egyensúlyba hozni, én meg ott vagyok középen, és csak kívülről figyelem az eseményeket.
– Armand kérlek, ne légy közönséges!- csattantam fel kihúzva magam, noha volt annak igazságtartalma amit mondott.
- Nem én leszek a jutalom, és nem…semmi ilyesmiről még csak szó sincs. Segíteni akarok. Nem lesz belőle újabb zsoké eset, sem pedig újabb olyan botrány, ami a Rigoletto londoni bemutatóján volt négy éve.- utaltam itt arra az eseményre, amire ő is hivatalos volt, gyakorlatilag akkor az egész családunk, és amelyen engem a királyi páholyból szedtek össze a nyolcadik koronaherceg unokájának társaságában. A probléma azt hiszem az volt, hogy nem volt rajtunk ruha, a még nagyobb baj, hogy a fotósok ezt valahogyan elég gyorsan kiszagolták, és a kellemetlenség miatt apám még hetekig járt a Buckingham-be audenciákra, hogy kiengesztelje őfelségét. Végül aztán megadva némiképp magam bólintottam. El kell kezdenem elásni a csatabárdot mielőtt egymás torkának ugrunk, de azt nem fogom hagyni, hogy megalázzon, vagy bármi olyasmit mondjon nekem ami a rangom miatt nem megérdemelt.
- Rendben, figyelj. Azért jöttem hozzád, mert az én kapcsolatrendszerem ehhez kissé hiányos. Nem azt kérem tőled, hogy váltsd meg a világot, nem azt kérem tőled az istenért, hogy új szívet szerezz, hanem azt, hogy juttasd őt előre egy listán! A legelső helyre. Hogy ha megfelelő szivet kaphatna, akkor ő legyen akinek a neve leghamarabb kerül ki a rendszerből.- a hangja, ahogyan elhalkulva csapódik nekem szinte mellkason vág. Amikor ilyen csendesen beszélnek velem mindig kissé gyanakodva szoktam nézni, ahogyan most is tettem. Mintha attól tartanék, hogy a következő pillanatban előránt valami fegyvert és nekem szegezi. De nem ez történik, és én picit hátra is hőkölök ültömben a szavai hallatán. Csak hallgatom és az értetlenségem elnyúlt vonásokat maszatol az arcomra. Nem is értem miről beszél, hogyan is bántanám én Alessát, hogyan lennék neki képes ártani? Neki bizonyosan nem. Kell egy kis idő a szavait követően amíg ismét megtalálom a hangomat, mert őszintén szólva el sem hittem amit hallottam.
- Hogy mit mondtál?!- értetlenül ráztam meg a fejem és keserűen nevettem fel.
- Ártani? Én? Nézz már rám Armand! Egy törékeny nő vagyok, hogyan lennék én képes ártani? Meg aztán a gorilláid a nap huszonnégy órájában úgy őriznek téged meg a kuzinomat, mintha egyenesen ti lennétek a koronaékszer őrzői. Te fenyegettél meg engem ha jól emlékszem kétszer is az apámmal.- emeltem fel a kezemet a mutató ujjammal V alakot formálva, amely ezúttal nem a győzelem jele volt, hanem a mennyiséget volt hivatott jelezni neki.
- Ellenben én arról beszéltem neked, hogy alkalomadtán felkeresem a kuzinomat ha már ennyi ideig nem jártam nála, és bocsánatot fogok tőle kérni. Kettőnk szavai között óriási különbség van. Másodsorban …kedves rokon, ha már Alessánál tartunk.- dőltem kényelmesen hátra, mert bár elkezdtem ásni azt a gödröt a csatabárdnak de még nem helyeztem azt bele. Engem ne fenyegessen se ő, se senki más. Megfizetem az árát bármit is akar a szívességért kérni. Ajánlattal érkeztem, nem pedig kéréssel. Nagy különbség.
- Nekem a rokonom, soha egyetlen módon sem ártottam neki és nem is ártanék. A család mifelénk szent. És bár te melldöngetve hirdeted ugyanezt, mégis te vagy aki nap nap után porig alázza a szokásos vörös-barna-fekete-mindegymilyen csak dugni lehessen kombinációkkal. Szóval nagyon szépen kérlek ne papolj itt nekem holmi védelemről meg a feleségedről, mikor éppen te vagy az aki folyamatosan megalázza és sárba tiporja a méltóságát! Nem tiszteled egy fikarcnyit sem. Védelmezed, óvod, mert a hirneved múlik rajta, de nem tiszteled! Akkor foglak tisztelni Armand, ha te is képes vagy erre a tulajdonságra. És lehet, hogy Larrabee vagyok de igenis közöm van hozzátok, egy Saint-Quentinhez mindenképpen, mert ő az unokanővérem!- fogalmam sincs honnan volt bátorságom mindezt a fejére zúdítani, de azt gondolom ennyire komolyan még senki nem szembesítette őt a valódi önmagával. Villantak határozottan a szemeim.
- Téged nem ismerlek eléggé, de azt a fajtát akit ott hordozol legbelül sajnos nagyon is jól ismerem. Minden családban jut belőlük egy. Van ahova több is. És nem a velem való találkozástól kell őt féltened, hanem attól, hogy egy nap majd kihúny a szeméből a maradék fény is, ami még élteti, amiért van kedve nap nap után ugyanazt elviselni.És az nem miattam lesz, hanem miattad!- megint elragadtattam magam de már nem számított. Vettem egy nagy levegőt, előre dőlve megfogtam a poharamat és két alapos szusszantással felhajtottam az innivalómat. Lassan koppant a pohár az asztalon, és igyekeztem a vonásaimat is rendezni. Arisztokrata vagyok nem engedhetem meg magamnak a tartós hisztériát. Köhintettem egyet, majd újra a szenátorra néztem.
– Kérhetnék még egy pohárral? Megszomjaztam. Most pedig ha megengeded térjünk a lényegre. Fenyegetőzések nélkül ha lehet. Mi nem leszünk barátok Armand, de a segítségedre van szükségem, és ahogyan mondtam hajlandó vagyok bármit megadni érte. Üzlet, tisztán és sértettségek nélkül. Nos? Mit gondolsz?- vontam fel a szemöldököm, és tiszta kék szemekkel egyenesen az arcába bámultam bele. Igen belemásztam a személyes terébe. Nagyanyám aki igencsak idős és bölcs volt mindig azt mondta nekem:
~Lehetsz őszinte, de aztán viselkedj úgy mint a pofozkodó kismacska. Odacsap a mancsával, aztán simul és bújik és hízeleg. A nagymacskák tudják hogy kell harcolni. A kismacskák tudják hogy kell alattomosan harcolni. Légy kismacska amikor kell! Tudd mikor kell visszavonulót fújni.~
Azt hiszem megtanultam a leckét.



••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Okt. 05, 2015 11:57 pm Keletkezett az írás



Kaya & Armand


×  Misty Mountains × megjegyzés:  × Viselet


Emlékszem a Rigoletto féle botrányra, magunk közt csak így emlegettük, és azt hiszem Kaya pályafutásának egyik karrierje is volt ez ha azt vesszük, volt még pár, de nem ezeket jött ide kivesézni, és magamat sem érdekelte annyira az egész. Amellett, titkon azért dühített is, hogy lenéz, lenéz azért aki vagyok, és azért mert másfajta eszközeim vannak. Pedig… hasonlóak vagyunk, nem átallunk célt érni a saját eszközeinkkel, ha az érdekeink úgy kívánják, s most neki? Úgy kívánta az érdeke. Nem nyertem ezzel az üzlettel semmit. Ha csak nem Alessa álomvilágát, amit én féltve igyekeztem őrizni. Sajnos igazából még mindig nem sikerül magamhoz térnem a burkolt figyelmeztetését illetően, sosem szerettem, ha fenyegetnek, vagy fenyegetve érzem magamat, szerettem biztos talajon járni. S ehhez sok köze volt igen, Alessának is. A lényeg, hogy betaláltam a szavaimmal, hiszen mi másért kapta volna fel a vizet és figyelmeztetett? Pont azért, mert ráléptem a tyúkszemére.
Továbbra is nyugodtan ücsörögtem, noha belül forrongtam, és a ketrecem ablakait döngettem, móresre akartam tanítani, elfenekelni, mert Kaya az a fajta rossz lány volt, akiket általában fenekeltem, ájulásig. Igen, ez az én perverzióm, de remélem erről nem tud, azt nem nézném ki belőle, hogy átengedje másnak a gyeplőt, viszont nagyon szívesen betörném, és nyájas pincsikutyát csinálnék belőle, mert ez, ahogy bevonult hozzám, továbbra sem tetszett.
Ideje volna felülemelkednem az egészen, de nem megy könnyen, gyűlöltem az olyanokat akik hasonlóak voltak mint én.
Bár lehet, hogy Kayát félreismertem, de egyelőre nem akartam átlátni, vagy jobban felhajtani a fátylát, mert féltem hogy olyat látnék ami nem tetszene, ami miatt bottal is alig piszkálnám meg. Pedig, mutatós darab, tényleg szívesen fektetném fel a dohányzó asztalra és raknám helyre, csak hogy  jó legyen nekem. Neki? Más kérdés. Nem igen szoktam a partnereim örömével törődni, egy asszonyt kivéve, de az most nem tartózkodott itthon.
Első hely…? Még meggondolom.
Belekortyoltam az italomba és becsúszott a számba egy kis hópihe is, nem akartam illetlenkedni, visszaköpni, így lassan álltam neki a szopogatásnak, ilyen melegben pedig még hamarabb elolvad, s ez engem is lehűt talán egy kissé.
Figyelem a szavait, s a szemöldökömet is felvonom.  Jó, hogy a számba csusszant az a jégkocka, mert számos példát feltudnék sorakoztatni amellett, hogy egy Kaya féle nő, hogyan tud ártani bárkinek is, és ehhez nem kell fizikai erő. Elég volt ide betennie a lábát, és a feleségem álomvilágát meglegyeznie.
Ha Kaya komolyan gondolja ezt az egészet, akkor valószínűleg több jótékonysági eseményre fog eljárni? Olyanokra amelyek összefüggnek ilyen alapítványokkal? Rémlett ,hogy egy gyerekeknek tartandó estélyt is rendez, amelyen a szívbeteg kissrácokat támogatják, szerettem őt a munkájáért, de ez még messze van, ez a fajta támogató est, szerettem volna elmenni rá, de ennyire még nem láttam előre. Bármi közbe jöhetett, bármi.
Szerettem a feleségem jó szívét, és azt nagyon is tudtam, hogy visszaélek azzal a töméntelen jóindulatával és jólelkűségével, és ezt volt oly kedves Linus is megjegyezni néhányszor, finoman ,hogy meg kéne változtatnom néhány dolgot az életemben, de nem ment, már akkor is így csináltam, sőt, amikor még legényként tengettem az életemet, durvább dolgokat is, nem egyáltalán nem drogkereskedelem, a nők, és a szex terén igen, és azt hiszem… valahol mélyen tartottam is attól, hogy ez visszásan fog elsülni.
Összeszűkültek a szemeim, amikor elkezdte felhánytorgatni azt, hogy miket tettem, és tökmindegy volt, hogy milyen a hajuk színe, a számban halkan roppant a jég darab amivel eddig szórakoztam, és akkurátusan rágtam szét, lassan, kimérten keltem fel a székemből, s tettem pár lépést a kert irányába. Nagy a kert, senki nem keresné… futott át a fejemen, rajtam biztos nem, még a nyomát is eltűntetném, hogy nálam járt.
Féloldalasan álltam, és lassan biccentettem olykor, olykor a mondandója közben, kimérten. A kezeimet a zsebembe mélyesztettem és kihúztam magam, továbbra is egyenesen álltam.
- Érdekes, hogy most, hogy szükséged van valamire, tőlem, hirtelen eszedbe jutott, hogy van egy rokonod, és nem átallod tönkretenni a hírnevünket sem? A céljaid érdekében igaz? - jegyeztem meg, és savanyún mosolyodtam el, miközben a távolba pillantottam. - Nem kell tisztelj, nem azért vagyok itt, mert a magad fajta eltévedt arisztokrata lányok hátsójának pátyolgatásával töltöttem az időmet. Remélem tisztában vagy azzal, hogy ha ez a bizonyos szél eléri őt…lőttek a segítségemnek. - persze, ha megtudom ,hogy ő volt a pletyka beindítója, akkor annyi. Mosom kezeim, felőlem ott rohadhat meg az  kis gyógyítójával egyetemben.
A halántékomon egy ér lüktetett, továbbra sem pillantottam Kayára, ha férfi lett volna szerintem már rég agyonvertem volna. Hogy dühkezelési problémáim lennének? Ó nem, csak ismeri gondolom más is azt a tipikus pillanatot, amikor áll, vagy ül, és épp elképzeli, hogy mit tenne az adott helyzetben az illetővel. Példának okáért kedvem lett volna nyakon önteni a narancslével.
Aztán van bőr a képén, az én házamban, engemet helyre utasítani, hogy hogyan beszéljek, hogyan viselkedjek vele tárgyalás közben. Holott, a kapuig rugdosnám.  Megint csak az élénk fantáziám… nyugalom.
- Szolgáld ki magad. - feleltem nyugodtan, holott szerintem a nappaliban várakozó Linus is hallhatta a ki nem mondott megjegyzést, mely szerint bele is fulladhatna a levébe.
Sértettségek nélkül, és tisztán? Eleve rosszul indított, és barát én meg ő? Mit gondolt akkor amikor ez kibukott belőle? Semmi szükségem barátokra, főleg nem olyasvalakire, aki széttrancsírozni jött ide, a házasságomat, mert tudom hogy nem fogja kibírni és iderondít, mint valami királyi macskanő, akinek joga van hozzá, legalábbis azt hiszi.
Szinte éreztem, hogy megváltozott a széljárás körülöttem, és ez nagyon nem jelentett jót, nagyon nem.
Már megvolt, hogy mit akarok, és nem érdekelt, hogy botrány lesz-e belőle vagy sem, sőt magam indíthatom be ha akarom, vagy sem. De ehhez idő kell.
- Így teljesen tiszták a feltételek, az én családom nyugalma a te információidért cserébe, amelyeket az apádnak kellene adnom rólad, ugyebár? - csikorogtam hűvösen. - Bár, megjegyzem eddig sem jelentettem neki túl intenzíven… - kortyoltam a poharamba, miután megkerültem a székem és visszaültem abba. Hogy kiszolgálta-e magát Kaya? Nem izgatott, ennyire még ő is képes, megemelni a kancsót, és nem fog letörni a körme, vagy ha mégis, elég silány szalonba jár pénzt költeni. Álltam a pillantását, nem kaptam el a tekintetemet, nem az a fajta vagyok aki megretten a bátornak tűnő szemektől.
Meglögyböltem a poharam tartalmát, és a kancsóra pillantottam.
- Linus, hozz még gyümölcslevet, mert elfogyott. -emeltem meg a hangomat egy kicsit, mire az említett egyén könnyedén ki is fáradt hozzánk. A hangom csak a neki intézett mondatnál volt néhány árnyalattal finomabb, amelyet ő kiérdemelt. Hiszen, tud dolgokat amelyeket más nem, és itt van velem afféle barát, igen. Linus az én barátom ha azt vesszük, rajta kívül nincs másra szükségem.
- Hozzak esetleg valami mást? - pillantott előbb a vendégre, majd rám, én megráztam a fejemet, csak a gyümölcslevemre vártam. Láttam, hogy Linus is legszívesebben kipenderítené Kayát. Igen, ő ott volt velem a kezdetektől, látta hogy miért váltam ilyen… szemétládává? Igen, erre akart utalni Kaya, de azt hiszem nem ez a megfelelő szó, magam sem tudom. Valahol mélyen talán ott van még bennem az a gyerek, aki… vágyja a szeretetet, és maga is elfeledte már szinte azt, hogy mi az az érzés. De, biztos nem Kaya lesz az aki ezt meg fogja tudni, hanem az oly sokat emlegetett nő, de kérdés , hogy mikor? Késő lesz-e ahhoz? Lesz-e bátorságom bevallani neki mindent? Nem hiszem, pont ezt a fényt féltettem a szemeiben, amiről Kaya is beszélt és ezért lettem még idegesebb azoktól, mert fájt az igazság, hogy a Saint - Quentinek bukásának okozója én magam leszek.
Nyugodt voltam, látszatra, noha a halántékom továbbra is lüktetett a visszafogott dühtől, és jobban tette Kaya, ha nem táncol tovább az idegeimen. Mert, tényleg nem állok jót magamért. Meglepne, ha utána nézne annak, hogy mi történt az idősebbik rokonnal, hiszen lefoglalják az ügyei. A szívügyei. Hogy hova fogunk kilyukadni, még magam sem tudtam. Vettem egy nagy levegőt és ismét elpillantottam a birtok irányába, melynek végén a messzeségben a tenger látszott. Csak nyugalom... szinte folyton ezt mantráztam magamnak. Volt gondolkodni valóm rendesen. Időnként külön alszunk Alessával, vagy azért mert nem akarom felkelteni, vagy azért, mert más nővel voltam és nem akarom belekeverni az akkori hangulatomat az Alessához fűződőhöz? Bonyolult, mert azok iránt a nők iránt nem érzek semmit, olcsó numerák és kész. Vigyázok, senki nem tud arról, hogy csalom őt, mert akikkel voltam, mind szerződést iratok alá, és ügyelek a részletekre, de... Kaya... vajon mióta figyeltet?
-Mióta figyeltetsz, hogy ilyen jól informált vagy a magánügyeimet illetően? - szegeztem végül neki a kérdést, a kedves távoli rokonnak, mert biztos nemrég óta csinálhatja, a tervei érdekében, csak azért hogy megmentsen egy életet. Komolyan nem tudtam napirendre térni afelett, hogy képes lenne tönkretenni az én életemet az ő... Kalandja érdekében?! Ennyi járt nekem, ha már ő is tud rólam.



made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Okt. 08, 2015 9:55 am Keletkezett az írás




Armand & Kaya


Soha nem szerettem érdekek nélkül cselekedni. Az érdekeket pedig a legtöbb esetben a saját dolgaim jelentették, amitől nekem vagy éppen a családomnak jobb lehet. Voltak helyzetek amelyekbe gondolkodás nélkül belementem ha éppen úgy diktálták a játékszabályok. Sosem kérdeztem, hogy az adott helyzet mikor fog esetleg visszacsapni, egyszerűen tettem a dolgomat, amiről úgy éreztem szükséges. Armand és én nem különböztünk egymástól sokban, azonban volt valami amiben mégis: mögöttem nem volt senki, akit az apró vagy éppen elég súlyos dolgaimmal tönkre tudtam volna tenni, neki viszont ott volt a felesége. Elég egy meggondolatlan lépés, és rántja őt is magával a botrányba. Persze jól tudtam róla, hogy ettől sokkal megfontoltabb sokkal számítóbb, semhogy hagyná, hogy homok kerüljön az alaposan karban tartott gépezetébe. Erről árulkodott a környezete amiben élt, a mindenhol mértani pontossággal kiszámított élethelyzetek, azok a dolgok melyektől a külvilág számára ő lehetett a tökéletes férj, a tökéletes családfő, a mintapolitikus. Nekem pedig éppen erre az emberre volt szükségem, hogy elérjem a célomat, mely szerint Nathaniel számára tovább növeljem az új szív lehetőségét. A különös az egészben az, hogy megfordult a fejemben néhány olyan dolog, amely még talán a kedves rokonom fantáziájától is mocskosabb,  mi mindenre lennék képes azért, hogy ne csupán azon a bizonyos listán kerüljön előbbre, hanem valóban meg is kapja a szivet. És ekkor gondoltam bele, hogy ez bizony egy másik élet árán lehetne megvalósítható. Amikor úgy válik valaki donorrá, hogy tulajdonképpen nem is tud róla. Itt vált ijesztővé egy kissé a dolog számomra, mert valóban nem lett volna túl nagy az ár, ha ezt el akartam volna érni. Különös talán de ahogyan itt ültem Armand tökéletes világában, amely mindenhol magán hordozta a kuzinom finomságát és lágyságát, ebben az ellentétesen is tökéletes összhangot árasztó közegben az elmém ezerrel zakatol és mindegyre azon meditálok, hogy bárkit képes lennék feláldozni azért, hogy a férfinak akivel az utóbbi időben többet törődöm megszerezzük azt amivel életben maradhat. Így talán valóban nem sokban különbözöm a szenátortól, így aztán valóban nem sok jogom lehetne bármit a szemére vetni abból, hogy milyen is ő valójában, lenézni pedig legkevésbé. Nem számított már mit kér cserébe meg fogom tenni, még akkor is ha olyasmi lesz amelytől visszatántorodom, ami elgondolkodásra késztet egyetlen álló pillanatra. Mindez nem érdekes. Sosem voltam az a fajta nő, akit néhány röpke pillanaton kívül bármikor is meg lehetett volna ijeszteni akár fenyegetéssel akár bármi mással. Persze ki lehetett hozni a béketűrésemből, ahogyan a kedves rokonnak ezt sikerült is, de egy kis idő kellett és ismét a régi voltam, még akkor is ha legbelül tovább forrongott bennem az indulat. Most azonban egészen más volt a helyzet, mert ilyesmi még nem fordult elő velem. Hiszen most nem rólam volt szó, nem magam miatt akarok bármit is kérni, nem magam miatt ücsörgöm itt, tökéletesen elkészített hajjal, tökéletes ruhában, az arcomra visszaerőszakolt hűvös nyugalommal, bár ahogyan megrezdülnek a finom rúzsozott ajkaim talán érezhető, hogy az idegességem nem csillapodott. Nem azért mert attól félnék, hogy megalázó módon viselkedik velem, nem azért mert esetlegesen sikerül annyira felhergelnem, hogy megemeli a hangját és nyomdafestéket nem tűrő módon utasít rendre a saját házában. Sokkal inkább a visszautasítástól féltem, attól, hogy nem sikerül elérnem amiért jöttem. Ez esetben pedig a kétségbeesésem még vadabb dolgokra sarkallt volna, semmint az, hogy egyszerűen besétálok egy álló fogadásra, ahol egy kedves és hűvös mosoly kíséretében közlöm a kuzinommal, hogy a férje megcsalja. Armand értetlensége azonban visszaránt a valóságra és meglepettségemet leplezni sem tudom. Szemeim elkerekednem, kék tekintetemben most nem a békés óceán hömpölyög lágyan hanem a sarki gleccserek hűvöse köszön vissza ahogyan rávillan. Még mindig nem érti úgy tűnik, vagy már annyira elöntötte az agyát a gőz, hogy nem is veszi észre éppen békejobbot próbálok neki nyújtani. De láthatóan sikerült egymásnak úgy nekiugranunk, hogy hovatovább egyikünk sem látja a fától az erdőt.
- Tönkretenni a hírnevedet? Te nem vagy magadnál Armand! Ha tönkretennélek azzal a feleségedet is tönkretenném, amivel a családomat is. Tényleg ennyire ostobának tűnök?- megráztam a fejem és egy egészen röpke másodpercre még egy cinikus mosoly is átsuhant az arcomon. Lehet, hogy nem rólam mintázták a vesta szüzeket, de azért nem vagyok szörnyeteg.
- Soha nem tennék olyat a kuzinommal, amivel ártanék neki. Megteszik azt helyettem mások, kéretlenül is.- jegyeztem meg végül szárazon amikor rápillantottam ismét, és tudom tökéletesen olvas a sorok között, hogy tudja, ebbe a kategóriába ő is beleesik, ha nem éppen ő maga annak a vezéregyénisége. Szóval azt hiszem továbbra sem értettem, hogy miért gondolja rólam, hogy akár egy másodpercre is megfordult a fejemben, hogy beváltom a fenyegetőzésemet. Ismerhetné már ezt a fajta játékot, túl régóta űzi ő maga is. Csak biccentettem Linus felé, amikor megérkezett az újabb innivaló, és újratöltöttem a poharamat. Egy ideje már képes vagyok erre a műveletre, és talán még sokkal többre is amiről minden bizonnyal az információk még nem jutottak el Armandhoz. De nem jelent gondot, előbb vagy utóbb úgyis el fog és akkor talán majd másképp látja a helyzetemet, másképp fog látni mindent. Persze megtehetném, hogy én magam mondom el neki, hogy más vagyok, igaz nem tudom, hogy ez a változás nálam mennyire lesz tartós, de eddig Nate az első és egyetlen olyan dolog, személy az életemben akiért tényleg és őszintén küzdeni akarok. Nálam pedig a küzdelem sok esetben soha nem társult senki máshoz, kizárólag magamhoz. Kortyoltam az italból, némiképp sikerült megnedvesíteni a torkomat, majd újfent kényelembe helyeztem magam és Armand vonásait fürkésztem. Sütött róla a megvetés irányomban, igaz én sem akartam keblemre ölelni, sőt hovatovább ha tehettem volna akkor a múltbeli önmagamhoz hűen most felálltam volna és közöltem volna, hogy nem kérek a továbbiakban a segítségéből, örvendtem a találkozásnak, és már itt sem vagyok. Meglehet talán az is meglepi, hogy még itt vagyok. Hogy az időnként megalázó kijelentései sem képesek eltántorítani, hogy még mindig kényelmesen üldögélek a drága és ízléses bútorai között, az egyébként szinte már a fájdalmasan tökéletest súroló kis életüknek a legközepén, és rendületlen mosolygom. Mert akarok valamit, mert el akarok élni valamit....valamit ami fontosabb nálam is. Mert én tettem fontossá. Egy élet. Ezt akarom, semmi többet, egy lehetőséget rá, valamit amitől aztán majd a következő lépést én fogom megtenni, ez már biztos. Nem fogom hagyni meghalni, és nem érdekel ez kinek az életébe kerül majd. Meglehet az ember az ilyen súlyos dolgok elől soha nem lesz képes elmenekülni. Meglehet, hogy ezzel a lépésemmel nem megtartom magamnak, hanem messze űzöm. Meglehet gyűlölne már csak azért is, hogy ide merészkedtem és gyakorlatilag magamat, a vagyonomat a családomat és mindenemet amit csak adni vagyok képes felajánlom egy olyan embernek mint a szenátor. Meglehet ha ezt tudná nem akarna majd engem. De itt és innentől már nem ez lesz a fontos, hanem az, hogy élhessen még...nekem? Ha lehet igen! Magának? Mindenképpen! Azt hiszem azonban, hogy a szenátor az alku tárgyát egy picit félreértette, úgyhogy ezt a részét mindenképpen korrigálnom kell felé, melyet egy halk torokköszörülés keretében meg is teszek, miután Linus távozott. A megjegyzése éle nem kerülte el a figyelmem, noha fogalmam sincs mire gondolhatott közben, meglehet jobb is.
- Félreértettél engem Armand. Ha jelentettél volna apámnak akár a legcsekélyebb módon is, valószínű mi most nem cseverésznénk itt ilyen kötetlenül. Bár lehet a kifejezés kissé erős, és nem fedi teljesen a valóságot. Lényegtelen.- a kezemet kissé megemelve csuklóból ráztam meg a kézfejemet nyomatékot adva ezzel a szavaimnak. Majd a kezem visszaejtettem az ölembe és összefűztem, a továbbiakban szinte mozdulatlanná merevedve beszéltem a szenátorral, mert azt akartam, hogy a szavaimra figyeljen és ne a mozdulataimra, vagy éppen a testbeszédemre. Hihetetlenül ideges voltam, és ezt nem tudtam másképpen leplezni, csak úgy, ha igyekszem a legkevesebbet ficeregni.
- A TE nyugalmadat kínálom fel cserébe ezért a szívességért. Nincs több fotó, nincs több megfigyelés, nincs semmi ami esetlegesen bizonyítékként szolgálhatna ellened bármilyen formában. Cserébe én ennek a férfinak a nyugalmát kérem, hogy lehetősége lesz túlélni. A te nyugalmad cserébe egy másik ember életéért, úgy, hogy ebből nekem nem származik közvetlen hasznom, szerintem elég tisztességes kérés. Én most egy fogadatlan prókátor vagyok ebben az ügyben, nem az akinek bármi haszna származhatna belőle, hacsak annyi nem, hogy van egy élet ami fontos lett a számomra. És lényegtelen, hogy te ezt elhiszed vagy sem. Nem érdekel. Az érdekel, hogy van egy ajánlatom, amit hajlandó vagyok grátiszként megfejelni az eddigi összegyűjtött összes bizonyítékkal és a negatívokkal. Armand...- ejtettem ki a nevét jelentőségteljesen és szinte betűről betűre hangsúlyozva, hogy érezze mindent komolyan gondolok, nagyon komolyan.
- Ez fontos nekem....hajlandó vagy egyáltalán tárgyalni róla vagy feleslegesen jártatom a számat? Akkor első körben ezt tisztázzuk! Felejtsük el a tiszteletköröket az udvariassági formulákat, a protokollt. Nem érdekel mindez. Szükségem van a segítségedre, a szentségit, segítesz nekem vagy nem? Elfogadod vagy nem az ajánlatom? Ha nem, akkor ne raboljuk egymás idejét! Akkor tovább állok, nincs egyetlen percem sem amit el akarnék vesztegetni felesleges protokolláris körökre!- mondtam végül nagyon határozottan ami az én számból úgy hangzott, kivált, hogy arisztokrata hölgy vagyok, mint egy cifra káromkodás. És ezt ő is tudta. Nem tennék ilyen kijelentést, ha nem akarnék valamit nagyon. Talán még az életemnél is jobban.
- Hidd el, magam lennék donor, ha tehetném, de tegnap a St Claire-ben végzett vizsgálatok során kiderült, hogy a vércsoportom nem lenne megfelelő.- éles és mindent átható csend telepedett közénk, amely azt hiszem neki is beszédes lehetett. Kaya Marie Larrabee képes lenne önmagát feláldozni valakiért? Ez talán erős túlzás, de megfordult a fejemben.
- Úgy fél évnyi anyag van a birtokomban. Nem akartam nyilvánosságra hozni, igazából a feleségednek sem akartam soha megmutatni, egyszerűen csak kellett. Ugyan kinek szúrna szemet egy egyszerű fotós? Vagy a szemben lévő házat kibérelő apró kis gerlepár? Mondtam már, hogy a függönyök nem védenek meg az én kis imádott kék szeműm spéci lencséitől? Légy óvatosabb Armand! De a legjobb lenne, ha nem aláznád őt tovább. Nem volt még elég ennyi?- halk a hangom de nem szemrehányó. Ő és én túlságosan hasonlítunk, de talán elérkezett az idő, hogy mindketten ugyanazt akarjuk: megmenteni valamit ami talán eleve menthetetlen, csak mi hiszünk benne, hogy mégis. Talán mégis hasonlítunk egymásra Armand meg én. Ebben is.



••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Okt. 12, 2015 3:17 pm Keletkezett az írás



Kaya & Armand


×  Survival × megjegyzés:  × Viselet


Magam sem értettem, de elégedettséggel töltött el az, hogy ő is legalább olyan ideges mint én, noha én attól, amivel ő felhozakodott.
Nem ijedtem meg a pillantásától, s némiképp meglepett az, hogy ledöbbent, komolyan mondom, vagy nem készült fel eléggé, vagy nem… egy kicsit sem próbál meg a helyzetembe látni. Hogy mit jelent a számomra a jelenléte, és az, hogy nem éppen baráti céllal jött, ugyan már?! Egy pillanatra jutott ez az eszembe, s mivel Kayáról volt szó, nem is vártam sokat, eddig is csak a botrány csináláshoz értett, miért tenne most másként? Ennyi erővel mehetett volna szétbarmolni a házasságomat egyenesen Alessához, de tudta, hogy ha ezt megtenné, lőttek a segítségemnek. Abban az esetben is lőni fognak ha menet közben kiderül , mondhat bármit, innentől biztos hogy őt fogom hibáztatni!
Nem ijesztett meg a gleccserhűvös pillantás sem, olyan ridegen néztem vissza rá, mint amilyen vad világ az óceán mélye, ahol már a puszta nyomás összeroppantja a gerincesek testét, ezért… ezért élnek ott gerinctelenek, a mély sötétben, azt hiszem most mi is ilyen meccset játszunk, abban a mélységes sötétben, kinek fényesebb vagy színesebb, csalogatóbb a fény játéka, amivel az áldozatát magához csalja, egyelőre úgy tűnt hogy döntetlenre áll mindkettőnk, mert ahogy ő sem, úgy én sem voltam hajlandó engedi. Nem az a fajta vagyok, kivált olyankor ha épp a házamban fenyegetnek.
A kérdésére nem válaszoltam, csak felvontam a szemöldökömet, kérdőn. Tényleg ennyire ostobának néztem, kinéztem volna belőle, mert úrhölgyi szeszélyében nem úgy kapott meg mindent ahogy akart, ahogy azt megszokta. Eddig mindig csettintett és úgy történt minden ahogy akarta. De most? Hogy lehet képes egy emberi életnek csettintetni, hogy ne álljon le a pace makere? Hogy… a ketyegője menjen tovább annak rendje s módja szerint? Sehogy. De, mit számít ez a magunkfajtáknak? Elintézzük azt amit szeretnénk, bármi áron, nem igaz?
Még akkor is ha most meglepődött, ne mondja nekem senki azt, hogy ez nem fordult meg a fejében, még ha csak kósza gondolatként is, én ezt tenném ha nem segítenének nekem, sőt! Folyton az illető személy körül legyeskednék, mintegy fenyegetve Kayát azzal, hogy bármikor kicsusszanhat a számon az a világot leromboló igazság.
Nem kellett sem pénz, sem vagyok, sem rang és cím sem, azokat már megkaptam azzal, hogy elvettem Alessát, sokkalta inkább más időtöltések érdekeltek. Olyasmi, amit jelen esetben nem lehet pénzben mérni. Ami számára is igazán megalázó lesz, csak… mert megtehetem. Igen, egy szemétláda egoista paraszt vagyok, attól függ, hogy melyik szemszögből nézzük. A nagyapám tanított meg arra, hogy a céljainkért tökmindegy hogy min vagy hogyan gázolunk át, de meglehet tenni bármit, kellő akarattal, és ezért gyűlöltem, ezért is. Meg azért amit korábban művelt velem. Figyelmesen hallgattam Kayát.
- A negatívoktól kezdve, a mentések mentésén át, mindent, még a fotósod nevét is. - fűztem hozzá nyugodtan, s nem érdekelt, hogy azt hiszem… a szart is kifogják verni belőle egy éjjelen, a megfelelő pillanatban, azok a bizonyos öltönyösök. Mert, én úgy akarom és különben se fotózgasson. Tényleg jobban jár, ha minden apró kis megabájtnyi anyagot átad, ő is meg a fotós is.
Belekortyoltam a poharamba, majd visszadőltem a fotelembe és megtámaszkodtam fél könyökkel a karfán, majd a mutató és a hüvelykujjam közé támasztottam az állam, a mutató ujjam a halántékomon pihent, s az a kis hűs amit a pohár megfogásával kaptam, jól esett, kicsit lehűtött.  Nem azt mondom,hogy higgadtabb lettem, de nem akartam minden áron az üveg asztal lapjába verni Kaya fejét. Vettem egy nagy levegőt, már kevésbé akartam felpattanni a székből, még mindig, ahová vissza ültem. Nyugalmat erőltettem magamra.
- Hajlandó vagyok a zsarolós - nyomtam meg a szót, más választásom nem lévén, hiszen fontos volt a házasságom, máskülönben azt hiszem azt mondtam volna, hogy nem érdekel ez az egész, hiszen Clinton is túlélte, él és virul. - játékodba bele menni, de cserébe ha azt mondom gyere, akkor jössz, és nem fél órás késéssel, mert nem szarom a időt. - igen, ennyi kijárt nekem, sértegettek a házamban, fenyegettek, és végül zsaroltak, a minimális csúnya beszéd belefért, ezután egy lassú idegborzoló vigyort eresztettem meg. - Mert, ha nem érkezel időben, te fogsz várni, és fontos lesz várnod emiatt a srác miatt, akiért most úgy viselkedsz hirtelen, mintha beléd szállt volna Teréz Anya. - savanyú, rideg ,ha lehet azt mondani mosolytalan mosoly, semmi jóindulat nem volt ebben az arcizom mozdításban, mert nem volt, ezüst tálcán akartam a fotós nevét, és azért meg is szerettem volna leckéztetni Kayát, mert nem tudja, milyen az, ha Armand Saint - Quentinnel kezd! Annyira még nem ismer. Csak a felszínt látja, csak azt amelyről már beszélt, hogy minden családban van egy magam fajta, csak az ő köreikben akár kettő vagy több is. Nem érdekelt. Sosem érdekelt senki más, csak magam, és az én kis világom. Sajátos módszerekkel, de haladtam előre. Talán… hiányozna az-az atyai pofon, időnként amiket sosem kaphattam meg az apámtól, lévén amikor kezdtem elkanászodni, már nem élt, amikor ő az apró jelekből felismerhette volna, hogy a fia rossz utakra tévedt, mert a nőkkel nem úgy bánik ,ahogyan ő tette az anyámmal. A tenyerén hordozta, és állítólag nem volt szeretője, s nem fejeltett el megmaradni embernek. Állítólag. Legalábbis a kevés alkalmakkor amikor anyám beszél róla, akkor csupa jót mond. Hiányzik neki azt hiszem, de… mégis, figyelt rám annyira, hogy ne firtassa a dolgaimat, s ő is szégyenként éli meg a nagyapám tettét, ezért nem is akart visszafogni sosem, örült, hogy nem maradt bennem szálka azok után, de ha tudná, hogy mennyire megmaradt a nyoma…
- Segítek neked, mert olyan szépen kérted, de többet ide be ne tedd a lábad, ha fenyegetésekkel, és úgy jössz, hogy a házigazdát sértegeted, még azt találnám hinni, hogy nem Count Larrabee vagy…hanem egy kocsis. - már nem támaszkodtam az ujjaimra, könnyedén dőltem hátra.
- Ami pedig Alessát illeti, jobban teszed ha viselkedsz a közelében. - figyelmeztettem a miheztartás végett, ismertem a nőket, elég egy apró félvállról ejtett megjegyzés, egy jaaj, nem is úgy akartam, tényleg ezt mondtam? Tényleg!
Az arcom csak akkor nyúlt meg amikor meghallottam Kaya donoros próbálkozását, sejtettem már a módszereiből, hogy komolyan gondolja, de ennyire?!
- Miből gondolod, hogy a te élteted árán, ő értékesebb életet élne? Sosem láthatnád, hogy mit tesz, mit csinál…Az ég szerelmére, Kaya mégis csak egy szívről, hova tovább, egy emberi, jelen esetben két emberi életről van szó! - csattantam fel meglepetten, most először emeltem fel kissé a hangomat, de leginkább a meglepettségtől, attól, hogy Kaya fejében megfordult ilyen, a St. Claire zárt osztályára kéne bezárni! Nem donor meséket vagy könyveket olvasgatnia. Komolyan gondolja!
S ez lepett meg a leginkább azt hiszem.
Összeszorítottam viszont az állkapcsomat, amikor meghallottam, hogy mióta gyűjtögeti az anyagokat rólam, kezd túl messzire menni, ez egyáltalán nem az ő ügye! Nincs joga beleszólni! Nincs joga egyetlen szót sem szólni, azért sem, mert ő nem mással mint a koronaherceggel a páholyban csinálta, nyilvánosan. Nincs joga beleszólni az életembe!
- Azzal aláznám meg, ha mindazt megtenném vele, amit azokkal. - morogtam figyelmeztetőn, ha egy pillantást is vetett volna azokra a fényképekre, vagy bármikre, tudná, hogy nem szerelmes ölelkezések folynak ott, olyankor, de nem ám! Olyan dolgok amelyeket szerintem maga is csak hírből hallott, elég felvilágosult, hogy tudja, hogy nem papás mamásat játszom, sőt… a közelébe sincs annak. Így eresztem ki a gőzt, és ez nem olyasfajta, amelyet egy kiadós futás, vagy edzés megoldhatna.
A figyelmeztetések után, amelyeknél Alessa megérdemli-e vagy sem, elpillantottam, sokáig nem szólaltam meg. Semmi köze hozzá. Semmi köze ahhoz, hogy mit nem művelek Alessával.
Történetesen azoknak nem is volt neve, sem arca, csak legyenek kezes bárányok, és viselkedjenek úgy ahogy én mondom.
Abba hagyni? Hogy hagyhatnám abba, amikor nem megy?
- Mellesleg, próbáltam. Egy évig sikerült. - felkeltem, kiittam a poharam tartalmát, és elindultam a nappali felé. Nem akartam erről beszélni. Nem akartam itt kint ücsörögni, és azt hiszem Kaya is megkapta amiért jött, én pedig rendesen gondolkodóba estem. Minden széthullani látszott körülöttem, valamit nem csináltam jól, és nem szerettem ha porszem van a gépezetben. Vajon, Alessa is sejti már? Ha Kayának sikerült fél évig megfigyelnie , akkor mások? Mások is megfigyelhettek? Tudatában vannak dolgoknak? Háttal álltam a terasznak és belépni készültem az árnyékos hűvös nappaliba, Linus aggodalmas arcán siklott át a tekintetem,  majd megköszörültem a torkomat, és megrántottam a vállamat. A gyomrom görcsben volt, és ideges voltam. Vihar közelgett, éreztem.
- Mindjárt jön, az Uram. - lépett ki Linus Kayához. Valóban, mindjárt jövök, a mosdóba megyek, ahová illenék lehúzni magamat, a tenger mélyére. A földszinti mosdót tüntettem ki a figyelmemmel. Kézmosás után ott álltam a tükörrel szemben, és a kagylóra támaszkodtam, régóta nem néztem úgy tükörbe igazán, persze reggelente szükséges volt, de, ahogy most tettem, nem voltam képes. Mindezt miért? Mert Kaya akinek semmi köze az életemhez berobogott ide, zsarol, fenyeget, és úgy is le fog csapni a vihar, ha azt állítja nem tenné tönkre a kuzinja életét. A csap alatti kis fiókba nyúltam, és elő vettem egy szem nyugtatót. Egy darabig azzal szemeztem, végül nem vettem be, megmostam az arcomat, és egy tiszta törölközőbe töröltem meg magamat, a hajam a tarkómnál így is nedves lehetett. Kellett néhány perc magány, csak amíg rendbe szedem magamat, és a gondolataimat. Túl sok indulat gyűlt fel bennem, mindez az erélyen ücsörgő nő miatt. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen kérés miatt jön ide, ha ezt az apja tudná! De… nem tudhatta, ha jót akartam magamnak. Megdörzsöltem a szemeimet, majd még egyszer vetettem egy pillantást magamra, noha legszívesebben a tükörképemre köptem volna. Nem akarom Alessát úgy megalázni, ahogy azokkal a névtelen senkikkel tettem nem érdemelné meg, és attól tartok, hogy amilyen finom jellem, nem is… viselné el, én meg… nem akarnám megtörni.




made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 5:05 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Armand & Kaya
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: