Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Megosztás
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

Maya & Roman Empty
»Szer. Aug. 19, 2015 5:25 pm Keletkezett az írás




to: dr. Cairns

Ásítozva sétálgatok az alagsorban, patológia-toxikológia útvonalon. Fel kell ébresztenem magamat, s úgy gondolom, ez az ide-oda járkálás megteszi örömteli hatását. Vagy mégsem. Inkább most egy erős tequilára, azaz kávéra lenne nagy szükségem. Így tehát, megigazítom magamon a köpenyt, és lelkesen és szép mosolyogva megyek végig a kórházban. Mondjuk, szerintem a patológián nem fognak elájulni tőlem a csitrik, de hát, ez van.
A liftben szerencsétlenségemre összeakadok egy nővérkével, aki szemmel láthatóan nagyon szemez velem. Hát, bocsi, de nem tartoznak az eseteim közé a negyvenen túli, szemüvegszárát nyalogató tyúkocskák. Így inkább csak toporogtam ott magamban, és alig vártam, hogy a szexuálisan túlfűtött banya mellől kiszállhassak végre. Kinézetre a nagyanyám is lehetne akár, néha eljárhatna plasztikai sebészhez, vagy elég lenne egy szépségszalon nyújtotta egy napig tartó kezelés.
Ó, végre felértem az elsőre, ami az én helyem. Vagyis csak másodlagos, vagy fene tudja már. Az urológia irányába mentem, de még előbb az automatából vettem ki kávét.
- Tessék csak, az aprót tartsd meg megint, mint mindig - ordítottam egyet a gépnek.
Ezután pedig már ballagtam befelé, és közben körülnéztem. A nővérpultra raktam le a kávét, és elvettem onnan pár beteg kórlapját, amiket unalmamba végig is olvastam. Nagy a csönd itt, szinte a saját lépéseimet is hallom már, ez nagyon-nagyon furcsa. Történt valami netán? Mindenki meggyógyult hirtelen, és leléceltek előlem? Vagy esetleg inkább fájdalmukkal együtt élnek, nem panaszkodnak? Nos, ez az ő privát ügyük. Engem most inkább csak az érdekel, hogy hol is lehet dr. Cairns. Azt hiszem, ma tért vissza, vagy tán elkéstem az üdvözléséről, és most azt várja, megtaláljam őt, és vitatkozhassunk egyet?!
- Hé, Roman, nem tudod merre van a doktornő? - kérdi tőlem valaki, akit nem is láttam még errefelé.
- Épp az irodájába tartok - de nem vártam, hogy bármit is szóljon hozzám, és máris a szadista doktornéni irodájánál vagyok.
Az ajtó félig tárva van, így hát kopogás nélkül berontok oda. Azért nem úgy, mint a S.W.A.T. különlegesen kiképzett emberei, csak lazán és bociszemekkel.
- Dr. Cairns, keresték már Önt az előbb... - a hangom elakadt, mint egy régi lemezjátszó.
Ott ült az asztalánál dr. Cairns, de nincs jól. Messze van attól, már ha ezt lehet mondani. Őt így még nem láttam.
- Dr. Cairns, mi történt...? - túl sápadt, mintha még remegne is kicsit, éppen úgy, mint mikor kint mínuszok röpködnek.

made by torie ♥

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Maya & Roman Empty
»Csüt. Aug. 20, 2015 6:22 pm Keletkezett az írás



i have a secret can you keep it?


Még csak reggel értem vissza a városba. Az üzenetrögzítőn csupán néhány hívás fogadott. Shane és Jamie soha nem fogyó hiánya, a húgom ittas megnyilvánulása, az anyám faggatózó számonkérése a jövőmet illetően, s egy hosszan zúgó felvétel, melybe néha beleneszelt egy-egy higgadt légvétel. A vonal fodrozódott a kifújt levegőtől, s hullámokban csapódott neki a kagyló alsó részének.
Nem követtem el őrültséget, noha pont az volt blőd döntés a részemről, hogy halogatni kívántam a probléma megoldását. Az eltelt hetek sérelme komoly testi sértésnek számított, sőt, az illegálisan elvégzett szervkivétel, a szervkereskedők láncszerű feltűnése további hosszú évekkel kecsegtette volna a csoportot a rácsok mögött.
Hosszú mélázás után, mégsem tettem meg. Az ígéret ott lebegett előttem, melyet önmagamnak tettem az átzokogott buszutat követően, de a telefont visszasüllyesztettem nadrágom zsebébe, elodázva a pillanatot, elodázva az összeszedetlen gondolatok és ziháló vádak eggyé és érthetővé kovácsolását.
Nem értem rá. S ez mondtam akkor is, mikor beálltam a zuhany alá, megittam otthon az első kávémat, vagy az induláshoz készülődtem, hogy a kórház falai között visszazuhanjak az imádott hétköznapok monotonitásába. A telefon ott ült zsebemben, biztatott közelségének érzése, de nem tettem meg. Órákig küzdve a megfelelő pillanat keresésével, nem tettem meg.
Az oldalamba nyilalló fantom fájdalom, a tartósan magas lázam és a vizeletem véresbe hajló színezete, fájdalmas ürítése sokkal jobban zavarta kiegyensúlyozottságot mímelő személyemet, mint az elmúlt hetek fájdalma.
Felejteni akartam. De hogyan tehettem volna, ha közben a fél világgal megosztom segítségkérés céljából? Nem a rendőrségre volt szükségem, vagy az általuk kiközvetített pszichiáterre. Csupán néhány vizsgálatra, hogy mire van még esélyem azzal az egy vesével az oldalamban.

A hajnali pirkadattal léptem az utcára.
Az álmatag gondolatok szétporladtak a levegőben. Aranyos fényben derengett a flaszter, a kihalt sétányon magányosan kongtak lépteim. A kövecses tengerparttól csupán néhány méter választott el és a kovácsoltvas-kerítés, melynek tetején végighúzva puha ujjbegyeimet a tegnap este verejtékét itathattam fel.
A távol ködében felderengtek az operaház jellegzetes hajóorr alakú kupolái. Lassan elhaladtam mellettük. Búcsúzva intettem vissza gondolatban a három héttel ezelőtt látott, az esti felejtés ködébe burkolózó karakterisztikus építménynek, Sydney jelképének, hogy tovább álljak, s most onnan folytassam az életemet, ahol azon a ferde és érzelmileg zivataros estén véget ért.

Három hét telt el, hogy utoljára az irodámban jártam. A helyettes disznóóla ott pihent az asztalon, s nem jelentkezett hajnali szolgálatra egyetlen takarítónő se, hogy megakadályozza feltörekvő hányingeremet. A tegnapi almájának csutkája ott pihent a beteg kartotékok tetején. Csak nem le akarta csócsálni róla a maradék gyümölcshúst még, mikor visszajön ma rendelni? Gusztustalan. A bögrémben gőzölgő fekete csodától is elvette a kedvemet az emberi hanyagság ezen foka.
Megválva dr. Seggfej maradványaitól, egy illatosított törlőkendővel még a kezéről származó baktériumoktól és kórokozóktól is megfosztottam az asztalomat.
Finnyás voltam. Finnyásabb, mint valaha, miután túléltem az éhezést, a testi és lelki erőszakot, a sérüléseket, s azt a pöcegödröt, amit az a férfi a menedékének tekintett.
A félelem, hogy hozzászoktam környezetéhez, hogy a rám szálló legyek lidércröpte agyam csalfa játékán túl a valóságban sem lett volna zavaróbb, s hogy mindent, mit eddig megszokottnak tekintettem, ezen túl luxusként könyveljek el, mert idegenként mutatta be fogvatartóm, ez mind a nosztalgia szélére sodort.
Nem akartam rágondolni, nem. Nem bírtam.
Gondolatától csak erőteljesebben sajgott a szerv helye.
A kényelmesnek hitt forgószékemből olyan sebesen pattantam fel, ahogy izmaim dolgozni tudtak, ugyanis a karfába fogódzkodott ujjaim közé rágógumi ragadt. Egy félig megrágott, mentolos ízű egyed. Ezt is nekem hagyta hátra? Megosztotta velem a magas cukortartalmú ebédjét?
Miközben én papírzsebkendőt kutattam táskámnak legmélyén, kinyílt az iroda ajtaja. Láss csodát, megjött az én törtető rezidensem.
– Nagyon helyes, hogy itt van, Kettes. Ki a franc használta az irodámat? Épp egy félig megszáradt mentolos rágó szétcsócsált testét vakarom ki az ujjaim közül. Ki helyettesített? Pierce? Kinney? Abney? – dühömet nem tudtam leküzdeni, s az ifjú orvos szájából hallva, arról is megbizonyosodhattam, hogy a rosszullét is eluralkodott felettem, s bármennyire igyekeztem megfeledkezni a rosszullétről, az erőszakos férfiak vágyával gyűrt maga alá, s tobzódott mellkasomon.
Szóval szarul néztem ki – konstatáltam csak magamban elégedetlenül. Kettes ebből csak azt látta, ahogyan elégedetlenül csettintettem nyelvemmel a kettőnk között beállt csendben.
– Fél hét van. Ki keresett? Ismerte? Látta már a kórházban? Egyáltalán az intézmény egyik dolgozója volt, vagy egy külsőst látott? – megfeledkeztem a bőrömre ragadt rágógumiról, amint a vehemens kérdéssor végéhez értem.
Ki keresett? Rhys Higgs máris tudott rólam? A férfi a nyomomban volt és be kívánta fejezni elfuserált munkáját? Reszkettem, s már nem tudtam különbséget tenni a félelem és a láz hidegrázása között.
Az idegentestnedvvel átitatott rágócsőcselék végül a papírral együtt a kukában végezte. Nem állhatott meg az életem Rhys Higgs miatt.
– Jöjjön be, csukja be azt az ajtót és legyen olyan szíves, hogy üljön ide, mert nincs kedvem kiabálni. Először is… köszönöm a kérdését, az egészségi állapotom jobb, mint bármelyik páciensé.
Ó, igen! Még mindig volt egy vesém. A kartotékokban szereplő kezeltek között azonban volt olyan, akit hónapok óta a hajnali dialízisek segítettek át a kritikus, várakozással teli időszakon.
– Referáljon a betegekről. Mi a helyzet prosztataembolizáció műtéten túljutott pácienssel? Tegnap hoztak be egy negyvenkilenc éves fehér férfit, akinél vesedaganatot diagnosztizáltak azzal a disznóval, aki lelakta az irodámat. Kértek konzultációt dr. Morgantől? Ez az onkológia területe, ne fogunk nagyképűen vagdosni. Ha valamit nem tud, Kettes, mindig konzultál. A betegei hálásak lesznek, mert felébrednek. Sebész, de mindig lesz magánál egy nagyobb hal. Nem lehet önelégült.
S mikor a monológ végére értem, újra éreztem a fájdalmat. De most már öves fájdalom rántotta össze a deréktájékot. Végig akartam hallgatni beszámolóját, ezért kézfejem vérkeringését elszorítottam combjaim közt, hogy egy intenzívebb fájdalommal blokkoljam agyam receptorait.
Gyerünk Kettes, ne rólam beszéljünk. Talán túlélem.


made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Maya & Roman Empty
»Pént. Aug. 21, 2015 8:45 pm Keletkezett az írás




to: dr. Cairns

Sosem fog leszokni erről a ''kettes'' becenévről ez a doktornő. S azért is rossz, mert nem én lettem az egyes, bár megszoktam, hogy mindig második vagyok. Meg azóta szeretem a kettes számot, mióta dr. Cairns becéz így.
Nem, nem vagyok én megfigyelő, tudom, hogy baj van vele, de ő próbálja leplezni azzal, hogy sokat dumál. Jó, ha nem, hát nem...
- Ez átjáróház volt, míg nem volt itt. Ki-bejárkáltak azok a személyek, akiket épp az előbb említett - egyiküket sem kedvelem, de ezt már csak gondolatban tettem hozzá.
Néztem körül én is, hát nem tudom, valakit nem tanítottak meg rendet rakni, sőt egyáltalán nem. Az illetőt jól seggen kéne billenteni, de még akkor sem fog megjönni az esze, na meg a rendrakás szeretete és illemtana sem.
- Ho... ho... hogy ki kereste? - dadogni kezdtem, de csak húzni akartam az időt azzal, hogy eszembe jusson, ki is volt az, aki kérdezte, hol lehet dr. Cairns. - Egy vörös hajú nő, láttam már beszélgetni régebben magukat, de akkor sem volt valami felhőtlen vagy épp csajos az a csevej - gyorsan mondtam mindent, én már látom Mayán mennyire nincs jól, és még mindig makacskodik ezzel. Ejnye-bejnye.
Becsuktam az ajtót magam mögött az ő kérésére. S azt kérte beszéljek a betegekről, azért megkönnyebbülve fogok erről most cseverészni, mert nem öltem meg senkit sem. Ez azért már igazán tökéletes dolog.
- Ő nemsokára hazamehet, már aláírta dr. Kinney - azt hiszem, ő volt az, de ki tudja már, mert két óránként más volt itt, és már a jó ég sem tudná követni ezt. - Már kértem konzultációt az onkológiáról, elvileg a mai nap folyamán jön ide dr. Morgan... Néhány pácienst már hazaküldtünk a héten, illetve van kiírva egy műtétre váró, a táblára pedig az ön nevét írták ki, pedig nem is az ön betege - fújtam ki a levegőt, mert nem vettem levegőt, míg beszéltem.
Nagyon nagy vigyorral elmesélném, hogy nem volt halottá nyilvánítás a részemről az elmúlt pár napban, inkább hétben számoljuk ezt, viszont látom, hogy ha nem lennék itt, tuti magzatpózba görnyedve feküdne a földön dr. Cairns.
- Jól van, elég legyen ebből, dr. Cairns! - förmedek rá, nem szoktam ilyen lenni, de most már nem bírom ezt. - Lehet, csak egy rezidens vagyok, de szemem is van, két szép nem mellesleg... és ez most mindegy is - beszéltem meg magammal, majd folytattam. - Mi történt? Miért próbálja leplezni, hogy nincs jól? Lehet, hogy orvos, profi lehet hazugságok kitalálásában, viszont a testmozdulatai, arca nem erről árulkodik... - a szememet nem vettem le róla, néztem őt, a reakcióját várva.

made by torie ♥

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Maya & Roman Empty
»Vas. Aug. 23, 2015 1:26 pm Keletkezett az írás



i have a secret can you keep it?


Ennek a tündibündinek, megvolt az a remek szokása, hogy dadogjon, ha túl vehemensen szóltam rá, netán hangomban éllel és a jövőbe vetett következménnyel teli szenvedéllyel szegeztem neki a kérdést. Hangom volt a megélezett konyhakés hideg pengéje a torkánál, egy arasznyival elhibázva a duzzadó nyaki verőeret. Egészen meghasonlott aktív szókincsemhez a rezidens, amibe a morfium hatására az argó jövevény szavai és kifejezései fészkelték magukat.
Őszinte odaadással vártam válaszát. Nem kizárólag az indokolta figyelmemet, hogy primer fontosságú volt megtudnom, hogy Rhys Higgs jár-e máris a nyomomban, netán egy másik őrült, vagy csupán az intézmény alkalmazásában álló kolléga. Míg Kettes megismételte a kérdésemet, hogy az idegeken megfogant szavakat egymás utáni rendbe tegye a mondatban, rimánkodva szívtam be alsó ajkamat, s iterálva hajtogattam magamban háromszor rusztikus imádságomat: kérlek, kérlek, kérlek.
Replikája megnyugtatott. S mikor azt hittem, hogy az alhasba kisugárzott fájdalom eltöpörödik a görcsös aggodalom mellett, akkor nyugtatott meg, hogy csupán a patológiáról érkeztek eredmények.
Helyet engedtem a fájdalomnak.
– Nem vagyok a csajos csevejek híve. Tudjuk ezt mind a ketten nagyon jól – az idő, amit mellettem töltött, már elegendő információval látta el jellememről. Mélyre ható kapcsolatunk hatodik évét kezdtük meg együtt. Hiszen mióta Roman gyakornokból rezidenssé lépett elő, s már emberszámba vettem, gondom volt rá, hogy az az apró szikra, ami már az első találkozásunkkor ott égett tekintetében, az tábortűzzé lobbanjon, s szerelemmé érjen az urológiával. – Egy nő sem áll velem szóba. De ez az ő szegénységi bizonyítványuk.
Az első kávét követően mindig derűsebb volt a kedvem. A fájdalom sem tehette tönkre az örömforrásból fakadó endorfin-löketet szervezetemben.

Jobbra, majd ütközésnél azonnal balra fordultam el a gurulós, irodai bőrfotelben, miközben hallgattam a páciensekről referáló Kettest. Kitűnő, precíz, lényegre törő, velős, mégis lényegében sokat mondó volt, amit letett az asztalra. Kezdtem azt hinni, hogy örömöm forrása nem csupán a fájdalomcsillapító hatására elért nyugalmi állapot, hanem a rezidens jelenléte is. Régen láttam. Három vagy négy hete? Az egymásba folyt napok miatt megdörzsöltem halántékomat. Nem, csak semmi megerőltető. Előbb múljon el a fájdalom összerántott izmú alhasamból.
– Milyen műtét? A héten nem vagyok olyan állapotban, hogy műtsek. Remélem, hogy maga is meg tudja csinálni – az anyai ösztönök. Ölelés helyett ráfért néhány önálló műtét. Amúgyis, a franc tudja, hogy a helyetteseim miket csináltattak vele.
– Apropó, megölt valakit?

Azért hazudtunk, hogy könnyebb legyen. Könnyebb legyen lépni, lélegezni, szólni. Az igazságot onnan ismertük fel, hogy fájdalmas volt.
Tudván, hogy Shane-nel ma találkozni fogok, s előtte még színlelni sem tudok, ráadásul nincs meg a hatásköröm, sem, mint barátnak, sem mint beosztottnak, hogy elhallgattassam, a nagyobb jót kellett választanom. Egy olyan emberrel megosztani a titkom egy negyedét, akibe aztán következmények nélkül beléfojthattam a szót, s a titoktartási esküjére hivatkozva elhallgathattam.
Shane a teljes igazságot kipréselte volna belőlem, lelkiismeret-furdalás nélkül kínzott volna a maga eszközeivel. De Kettes…

– Üljön vissza, mielőtt azt feltételezném, hogy maga fenyegetést jelent rám nézve. Éppen most voltam magával annyira jófej, hogy műtétet adjak. Önálló műtétet. Maga meg tetézi a gondomat. Rendben, tudja mit? Pocsékul vagyok. A szabadságom szar volt, és magának még a nevét sem tudom. Hogy hívják?
Biztosan ott állt az aktáján, s nem egyszer bemutatkozott, csak éppen nem volt fontos, hogy megjegyezzem. Most azonban, nem titkolhattam tovább előtte rosszullétemet. Az orvos, aki megvizsgál, ne egy szám legyen a többi közül.
– dr. …?
Megváltam a papírmunkától, s felálltam az asztalom mögül. Nem, már egyáltalán nem ment olyan könnyen a séta, vagy az állás, mint reggel.
– Ez a mi titkunk lesz. Most a páciense vagyok, nem a felettese, akiért aggódhat és valamilyen elferdült ihletés alapján beleavatkozhat a magánéletébe. Mire dr. Morgan ma idejön, nekem jól kell lennem. Pakolja le azt a vizsgálószéket.
Előregörnyedve indultam a leterített szék felé. Ha sikerült teljesítenie kérésemet, segítségével beültem a pácienseknek fenntartott ülő-fekvőalkalmatosságra. Nem esett nehezemre felhúzni a pamut anyagot testemen, tudva, hogy minden, ami ma itt elhangzik, orvos és kezelt viszonyának keretein belül marad.
A meztelen hasfalon vörös volt a varrat, ahol a vágást ejtették.
– Érzékeny a bal vese területe, megduzzadt. Fertőzés vagy gyulladás, de lehet, éppen most adja meg magát az az egy, ami megmaradt. A vizeletben reggel alvadt vér volt.
Hogy mondhattam volna el neki, hogy mint egy állatot felkoncoltak és kivették az egyik veséjét? Hogy kellett volna? Könyörgöm, Kettes, ne hagyd, hogy megalázkodjak. Mondd, ki te. Mondja ki, doktor.



made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom


Maya & Roman Empty
» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Maya & Roman
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» roman&maya | little white lies
» Lily & Roman
» Roman&Dasie
» Dr.Morgan&Roman
» Roman&&Bius; i need your help

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: