Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Jill and Adrian ~ intenzív ~
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 20, 2015 9:13 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 


Előzmények


- Tudom. És hiszed vagy sem, de még a te reakciód volt a legelfogadhatóbb mind közül amit eddig megéltem. Volt itt olyan őrjöngés, hogy az egész osztályt le kellett zárni mert mindent szétvert a kedves páciens.  Tudom jól, hogy milyen idegőrlő tud lenni egy baleset, egy olyan hír amire nem számít amire nem vár az ember. De ettől függetlenül tudom, hogy min mész át - az ő életében is voltak olyan esetek amiket nem tudott szó nélkül hagyni, vagy legszívesebben férfi létére is sírva fakadt volna és akaratlanul is a legrosszabbra gondolt. Mert ugyebár mindenki tudja, tisztában van azzal, hogy nem biztos, hogy a legjobb dolog fog történni velünk sokkal inkább a legrosszabb.
- Erről a hírről még nem hallottam. Viszont tenni fogunk azért, hogy elkezdhesd nálunk az éved és őszintén sajnálom, hogy ilyen körülmények között kell megismerkedned a hellyel vagy épp az orvosokkal és a többiekkel. Segíteni fogunk mindenben most is és ezután higgy nekem, mindent megteszek majd azért, hogy tényleg nálunk dolgozhass - teszi rá a vállára a kezét remélve, hogy ezek a szavak eljutnak a tudatához és ezután bízni fog abban, hogy a legjobb tudásuk szerint fognak mindent megfognak tenni érte és a bátyjáért is.
Miután beülteti a székbe már tolja is a lift felé, hogy azzal tegyék meg az utat a második emeletre. Eközben viszont Jill kérdését is megválaszolja bár meg kell hagyni, hogy nem a legüdítőbb téma viszont tudnia kell.
- Megvan a lehetősége... az a baj, hogy fejtraumák esetében mindig elővigyázatosabbak vagyunk. Több bevérzés is volt az agyában, szinte a koponyájának verődött mikor a másik kocsival ütközött. Mi bizakodóak vagyunk, de tudjuk, hogy bármelyik pillanatban rosszabbra fordulhat a dolog és talán nem tudjuk megmenteni - az egyik nővér kinyitja előttük az ajtót, majd az elkülönített részhez tolja a lányt, a bátyja folyamatosan pityegő gépei mellé. A férfi teljesen mozdulatlan csak a mellkasa emelkedik meg néha.
- Holnap ismét készítenek egy CT-t a fejéről, hogy javult-e a helyzet, de talán semmi változás. Viszont a biztonság kedvéért naponta ellenőrzik a fejét - mellkasa előtt keresztbe tett kezekkel áll Jill és testvére mellett.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 20, 2015 9:33 pm Keletkezett az írás



Adrian és Jill

- Az nem jó, hogy volt rosszabb is, de azért annak örülök, hogy nem én vagyok a leghisztisebb és legidegesítőbb betege. Hiába, tényleg igaz az a tény, hogy az egészségügyisek a legrosszabb betegek.
*Vet egy halvány mosolyt Adrianra.*
- Csak ugyebár nem mindig könnyű hinni és nem elveszíteni a reményt, bár tudom, hogy mindig van rosszabb, akár az egész testem lebénulhatott volna nyaktól lefelé.
*Sóhajt fel még jobban. Nem olyan provokatív, kíváncsiskodó és tolakodó, hogy megkérdezze, mégis honnan tudhat az érzéseiről, hiszen bárkivel történhet sajnos bármi olyan, ami ugyanilyen vagy hasonló érzéseket válthat ki. Neki még szerencséje van, hiszen van remény a gyógyulásra, nem lehet azt mondani, hogy esélytelen az egész. Még egy halvány mosolyt tűnik fel az arcán, ahogy hagyja, hogy megszorítsák a vállát.*
- Tudom, hogy amúgy is mindent megtesznek értünk, de azért köszönöm. Maximum csúszik egy évet a vizsga, nem nagy ügy, az már nem számít, csak a teljes gyógyulás. Ráadásul közben rálátok jobban egy kórházi életre is, ami nagy segítség lehet.
*Ahogy közelednek az intenzív felé, egyre jobban válik izgatottá, mégis szorongóvá, kezei egyre jobban remegnek a takaró alatt. Ugyan várja azt, hogy láthassa testvérét, de mégis szorong a várható kinézete miatt, főleg, mikor meghallja, milyen is az általános várható állapot.*
- A bevérzések kezdenek elmúlni, vagy semmi javulás nincs még? Egyáltalán mi várható, ha felébred?
*Kérdezi halkan. Nagyot nyel, mikor kinyílik az ajtó, és inkább a lábait figyeli, amíg meg nem állnak. Akkor emeli fel a fejét lassan, és kissé hátrébb húzódik a férfi láttán, akinek a testéből csövek és egyéb dolgok állnak ki, nyakán ugyanolyan rögzítő van, amit ő is visel, de ő még egy nagy kötést is visel a fején. Kissé önkívületi állapotban emeli fel a kezét, hogy a férfi oldalt lévő karjához nyúljon, már ha hagyja az orvosa, egész testében remeg, és nagyokat nyelve figyeli őt.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 20, 2015 10:55 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 


Halkan felnevet mikor meghallja a sokak által emlegetett állítást.
- Ez így van. Látnod kellett volna, hogy én mit műveltem mikor a cápa szájában kötöttem ki... mint néhány betegem együtt véve -persze itt inkább ott van a baj, hogy a legtöbb beteg akit behoznak hozzá egyáltalán nincs magánál, nem véletlen, hogy többet morgott és kiabált a kelleténél mint azok akik hozzá kerülnek. Emellett állandóan nézegetni akarta, mindig dirigált és mondta, hogy mit csináljanak és mit ne, valamint első gondolata az volt a dokik felé, hogy vigyázzanak a golyóira melyekkel amúgy nem történt szerencsére semmi. Kis híján persze bekerültek szerencsétlen cápa szájába, de még kellett hozzá úgy öt centi.
- Persze. Sokak azzal bizonygatják, hogy a helyzethez képes t jól jártak, hogy egy rosszabb verziót hoznak fel, mint most te, hogy akár nyaktól lefelé is lebénulhattál volna. Viszont mindig úgy voltam vele, hogy talán az lenne a jobb ha azt hinnénk, ez a legrosszabb ami most történhetett. Nem tudom melyik a jobb, az utóbbi is és az előbbi is némi hitet adhat. De ez is olyan, hogy az ember döntse el maga - vállvonással le is zárja a témát. Vannak benne is olyan gondolatok dögivel amivel nem tud zöld ágra vergődni.
- Azt az egy évet könnyen be lehet hozni, még jobban is jár az ember mert többet láthat és tanulhat. Nálunk a kor az nem olyan kérdés ami befolyásolna. Itt inkább az időn van a hangsúly, hogy ki mennyit fektet a tanulásra és a gyakorlatokra - sok olyan gyakornok és rezidens van itt akinek segít. Nem csak tanít és elvár de a fiatalabbakkal együtt tanul. Segíti őket és talán ebben is rejlik egy jó orvos képessége. Nem csak rájuk sózza a melót, hanem velük együtt csinálja még ha számára gyerekjátéknak is hathat.
- Semmi javulás eddig. Ma reggelre még egyet találtunk egyet és az a baj, hogy főként a homlok,- és halántéklebenyében. Ez pedig kiterjedhet motorikus képességekre, hallásra és látásra. Több orvossal is megnézettem, van aki szerint súlyos károkat szenvedhet a látása vagy a hallása rosszabb esetben mozgás téren, a másik pedig azt mondja, hogy bár meg van az esélye, még se tűnik olyan komolynak. Szóval ezek a kérdések eldöntetlenek és mint nálad is tapasztalhattuk, minden máshogy alakulhat mint gondoltuk... csak találgatni tudunk és várni, hogy mi lesz akkor ha felébred. Ha... felébred - ezt kénytelen megnyomni és hangsúlyozni lévén tisztában kell lennie Jillnek azzal, hogy ez a lehetőség is fenn áll.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Aug. 21, 2015 7:38 am Keletkezett az írás



Adrian és Jill

- Cápa? Na azoktól kiráz a hideg, bár a bátyám szeret minden ilyen élőlényt, még ha nem is került a közelükbe, mindegy neki, csak állat legyen. Kész csoda, hogy akkor életben maradt, és könnyen észrevehető nagyobb maradandó sérülések nélkül megúszta az esetet, vagy csak jól titkolja. Egyáltalán hogy került egy ilyen állatnak a közelébe? Csak nem vele úszott?
*Mosolyodik el halványan, ahogy végigméri a férfit, amennyire bír fókuszálni, nem nagyon vesz észre olyan heget a ruhával nem eltakart részeken, ami a támadásra utalhatna. Csak felsóhajt mélyet a doki következő mondatára, és biccent, hiszen elfogadja az ő észrevételeit is.*
- Így még megvan a remény arra, hogy van esély a gyógyulásra. Onnan már kevesebb hitem maradna meg, hogy még valaha is lábra tudok állni.
*Vet egy pillantást mozdulatlan lábai, de inkább nem is akarja látni, hogy hiába küzd, még csak nem is érzi azokat, nemhogy egy-két centit még el is mozdulnának.*
- Igen, én is így gondolom, több mindenbe bele lehet látni, a fejlődésre és a tanulásra is több a lehetőség, bár annak jobban örültem volna, hogy ha nem ilyen helyzetben kell gondolnom ilyenekre.
*Mormogja. Visszaemlékszik arra, milyen boldog volt akkor, amikor bejelentkezett a vizsgái után az igazgatónál, mint leendő gyakornok, az élete most teljes fordulatot vett ennek a balesetnek köszönhetően, aminek nem is ők voltak az okozói. Apropó hibás.*
- Tudja, mi történt a másik sofőrrel?
*Kérdezi halkan. Nem tudja, pontosan mi vezetett ahhoz, hogy beléjük jött egy másik kocsi, de azért kíváncsi lenne az okokra, és arra, milyen állapotban lehet a másik fél. Kissé elfehéredve hallgatja végig az orvos szavait, miközben óvatosan végigsimít testvére ágyon nyugvó kezén.*
- Egyáltalán hol vannak még a bevérzések? Lehetséges, hogy mindegyik felszívódik?
*Egyre jobban kuszálódnak össze a gondolatai, kimerült még, hiszen nem is olyan régen tért magához három nap kóma után. Megdermed, ahogy hallja Adrian utolsó mondatát, és kétségbeesve néz rá.*
- Az nem lehet, hogy soha többé nem tér magához, neki élnie kell.
*Rázza meg testét a néma zokogás, elfordítva fejét hajtja le, némán peregnek könnyei, jó pár percen át is ugyanolyan intenzitással, most jön ki nála a stressz és a gyász, amit eddig elfojtott, egyelőre képtelen megnyugodni.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Aug. 22, 2015 8:30 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 


- Most már engem is - fűzi hozzá vigyorogva miközben a fejét rázva hallgatja a továbbiakat - eszembe se jutott. Egyszerűen csak rosszkor voltam rossz helyen. Szörföztem ő pedig olyan helyre került ahol emberek voltak. Mikor elindultam kifelé, akkor kapta el a combomat de gyanítom, hogy jobban jártam így is, mint az a kislány járt volna aki előttem pocsolt kifelé a vízből sikoltozva. A dereka volt akkora mint az én combom - bele se mer gondolni, hogy mi lett volna szegény kislánynak a sorsa, így némi szerencse is van az ő szerencsétlenségében. Ő megúszta néhány hét kínzó fájdalommal majd műtétekkel, viszont azt a kislányt biztos, hogy kettéharapta volna egy kisebb mozdulattal is.
- Egyet értek. Sokszor csak ilyen sajnálatos esetek alkalmával jön rá az ember, hogy jobb lett volna, ha...! Vagy pedig szimplán jobban járt volna, ha...! - direkt nem fejezi be a mondatokat itt mindenki azt gondol utána amit éppen akar. Neki is számtalan ilyen dolga van az életében, vannak melyek ma is útján kísérik de olyanok is amiket már letudott.
Egy pillanatra el kell gondolkodnia, hogy melyik is volt a másik sofőr, de aztán biccent.
- Több csigolyája is eltört, ő minden bizonnyal tényleg ágyhoz kötött lesz mert olyan mértékben roncsolódott mind az öt ágyéki csigolyája és emellett három hátcsigolyája, hogy azt semmilyen módon nem lehet teljesen renoválni. Emellett medence törés, agyrázkódás és leszakadt a lépe - sorolja és bár tudja, hogy nem adhat ki információt más betegekről, tudja, hogy köze van hozzá Jillnek is hisz ő az aki miatt meghaltak a szülei, aki miatt a bátyja ki tudja, hogy meddig de kómában fog heverni és még az ő állapota is kérdéseket von maga után.
- A falcsonti lebenyében találtunk még egy kisebbet az pedig, hogy felszívódnak-e? Nagy valószínűséggel igen, de ez nem jelenti azt, hogy nem lesz utóhatása. Az ilyen mértékű sérülést nem sokan, ezer emberből csak ketten élnek túl komolyabb maradandó károsodások nélkül- ezzel szinte biztos, hogy a kedvét fogja venni gyakorlatilag mindentől, de tudnia kell, hogy mit reméljen.
Keze a zokogás hallatán Jill hátára simul majd lehajtott fejjel figyeli a padlót mintha attól várna valamiféle segítséget, hogy mit mondhasson.
- Mi mindent megfogunk tenni érte, de neki is harcolnia kell - hangja halk és óvatos. Megtanulta már kezelni az ilyen helyzeteket elvégre nem két napja kapta meg a diplomáját, papírjait és a többit.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Aug. 22, 2015 9:07 pm Keletkezett az írás



Adrian és Jill

*Kíváncsi arccal hallgatja végig a férfi történeteit, és kissé elsápadva képzeli el a történést. Bármennyire is szereti az állatokat, azért egy ilyen teremtménnyel összetalálkozni hirtelen, főleg, mikor nem számít rá az ember, nem kis megrázkódtatás lehet.*
- Akkor a kislánynak szerencséje volt, hogy ott volt, de magának se lehetett könnyű a felépülés. Régen történt a baleset? Kinézetre nem lehetne azt mondani, hogy mostanában történt.
*Na igen, kíváncsi természet ő, még ilyen negatívnak tűnő helyzetben se mindig tudja magát visszafogni, de még mindig jobbnak érzi, ha kérdezősködik, minthogy a saját vagy családtagjai helyzetén gondolkozna.*
- Ki tudja, lehet, hogy ha ez a baleset nem lett volna, még rosszabb helyzetbe kerültünk volna.
*Von vállat, egyelőre részéről most lezárja a dolgot. Tovább simogatja óvatosan testvére kezét, bár egyre jobban remeg keze. Nem közbeszólva hallgatja végig a beszámolót a másik sofőr állapotáról. Nem tudhatja, mi történt, de azért egyszer szeretne találkozni vele, hogy megtudja a teljes igazságot, bár ki tudja, hogy emlékszik-e rá a férfi.*
- Az eszem tudja, hogy bármi is történt, nem igazán haragudhatok rá, hiszen lehet, hogy nem is tehet a balesetről, és ő is megkapta érte a sorstól a büntetését, de a szívem mást súg. Tudom, hogy nem mondhat sokkal többet, és megértem, ha nem válaszol, de lehet tudni, mitől volt az, hogy belénk jött az autójával?
*Kérdezi halkan, lesütött szemekkel. Látja, hogy testvére sokkal rosszabbul járt, ő "csak" nem érzi a lábait, ami lehet akár csak átmeneti, nem is végleges, de ő ki tudja, hogy magához tér-e valaha. Erre is gondolt akkor, mikor megjegyezte, hogy lehetne rosszabb is, ő most azt érzi, hogy a lelki megterhelés rosszabb, mint a testi fájdalmak.*
- Mennyi idő az, amikorra már azt mondhatjuk, hogy nincs remény a gyógyulásra és a magához térésre?
*Kérdezi remegve, nagyokat nyelve. Jól esik neki, hogy érzi a férfi támogatását, az utolsó mondatára egyelőre képtelen megszólalni, csak biccent hálásan csillogó szemekkel. Egyelőre pár percig csak hallgat, a néma zokogástól viszont egyre jobban zihál, elég nehezen veszi a levegőt. Látta, hogy az oldalán van pár zúzódás, így feltételezi, hogy amiatt is nehezebben képes lélegezni, de valószínűleg inkább a pánikhoz hasonlít, ahogy remegve az oldalához kap, ahogy megérzi a belé nyilalló fájdalmat, de másik kezével nem hajlandó elengedi bátyja kezét egy percre sem.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Aug. 23, 2015 2:41 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 


- Igen a kislánynak hatalmas mázlija volt, mert szinte biztos, hogy nem marad életben ha elkapja. Lassan már ötödik éve, de még mindig irtózok a cápáktól. Viszont én is azt mondom, hogy örülök, hogy ennyivel is de élve megúsztam. Azóta nem nagyon megyek ki nyílt vízre deszkával, nem szívesen kísértem a sorsot - öt év tökéletesen elég volt arra, hogy rendbe szedje magát mint idegileg mint pedig fizikailag. Összevarrták, átültették, széthúzták és építgették mint valami plüssfigurát mely a család kedvenc kutyájának martalékává vált.
Nagyot nyel mikor a következő témához érnek és tudja jól, hogy egyszerűen vannak olyan orvosi titkok, érintettek jogai ami kötelezik a titoktartásra, de ez nem az az eset amit ne mondhatna el Jillnek. Illik tudnia, hisz hatalmas katasztrófa érte.
- Cukorbeteg volt a férfi és nagy valószínűséggel rosszul lett. Hipoglikémiás volt mikor behozták. Ebből is gyanítjuk, hogy egy erőteljesebb rosszullét, ájulás lehetett az oka. Nagyon sajnálatos elvégre önhibáján kívül történt az ami így kénytelen lesz azzal a tudattal élni, hogy sajnos emberek életét vette. Sokan nem is élik túl, pszichológus vagy pszichiáter segítségének ellenére se. Öngyilkosság - elhúzza a száját és az a baj, hogy meg is érti az ilyeneket. Nagy valószínűséggel ő se lenne képes tovább élni a boldog emberek életét és tuti, hogy felakasztaná magát. Volt már rá precedens, hogy egy műhiba miatt meghalt betege de ez se az ő hibája volt, hanem az egyik sebészé aki nem vette észre idejében, hogy szó szerint szétrobbant az egyik ér a szívéhez vezető részen. Ettől függetlenül ő is hibás volt, mert nem jól mérte fel a beteg helyzetét bár tény, hogy nem is kellett felnyitnia így nem tudhatta, hogy milyenek az érfalai noha nem az ő, hanem a sebész dolga lett volna felmérni.
- Ez mindenkinél változó így nem tudok pontos infót adni erről. Annyi biztos, egy hónap után nagyobb valószínűsége lesz az agykárosodásnak és annak, hogy nem ébred fel. Ha elkezdenek visszahúzódni a bevérzések akkor megpróbáljuk felébreszteni. De ez még nem a napokban fog megtörténni - mikor Jillből egyre hangosodó zokogás tör fel ő a tisztelet kedvéért is inkább a férfi ágya végébe lép ahonnan kiszedi a tartó részből a kartonját.
Minden orvosi firkantást szemügyre vesz, tudni akar mindenről és próbál a sorok között olvasni, nehogy valami elterelje a figyelmét valamiről is. Csak akkor pillant fel a fehér papírkupacból mikor Jill furcsa, leginkább fuldoklásra emlékeztető hangját meghallja.
- Jill, jól érzed magad? - lép oda mellé, hogy láthassa az arcát. Nem hiányzik, hogy bármi is történjen vele, jobb odafigyelni minden mozdulatra.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Aug. 23, 2015 3:50 pm Keletkezett az írás



Adrian és Jill

- Azt elhiszem. Szerencsés a kislány, hogy volt egy őrangyala.
*Mosolyodik el halványan. Bár az mondjuk nem jó, hogy a férfi megsérült, de legalább még ő is itt van, még ha nem is egy darabban, de él.*
- Pedig az egy szép hobbi lenne, ha nem lennének ott emberevő állatok.
*Komolyan hallgatja végig a dokit a beszámolóról, pontosan mi is okozta a balesetet. Egyre jobban sajnálja szíve mélyén azt az ismeretlent, aki miatt elveszítette a szüleit. Ő se tudja, hogy lenne képes egy ilyen eseményt feldolgozni, hiszen még ha nem is nevezhető szokványos módon gyilkosnak, mégis ártatlan életek tűntek el, és még ki tudja, lehet, hogy egy pluszba is fog kerülni bátyja révén, de reménykedik benne, hogy ez nem történik meg. Csak tovább simogatja a fekvő férfi kezét, ahogy figyel a következő mondatokra.*
- Az elég sok idő, de az is csoda, hogy él. Szeretném látni mielőbb a szüleimet, bármilyen állapotban is vannak.
*Suttogja halkan, azért belül még reménykedik, hogy csak valami tévedés történt, és mégsem haltak meg. Érzi, hogy egyre kimerültebb, de nem akarja testvérét itt hagyni még véletlenül sem, így csak hagyja, hogy távolabb lépjen tőle Adrian, miközben némán peregnek könnyei. Ez nem sokáig működik, hiszen egyre jobban küzdeni kell, hogy oxigénhez jusson a szervezete. Egyre jobban kapkodja a levegőt, az oldalába hasító fájdalomtól kevésbé bírja belélegezni az éltető oxigént, miközben furcsán ziháló hangot hallat.*
- Csak nehezen kapok levegőt.
*Zihálja minden második szónál picit megállva. Egyik kezével testvére kezét szorosan tartja, másik kezét oldalához szorítja, hátha a hideg tenyere kicsit hűtené a fájdalmas részt.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Aug. 24, 2015 9:33 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 


- Remélem értékeli - sokan nem értékelik azt a második esélyt amit az élettől kapnak és legyen bármilyen szomorú, talán ez az utolsó ami adatik nekik.
- Ez tény, viszont azt is tegyük hozzá, hogy mi pofátlankodunk bele az ő életükbe nem ők a miénkbe - elvégre ők vízbe születtek mi pedig száraz földre, tehát mi emberek vagyunk azok akik miatt egyre több és több baleset ér minket vízben. Medúza, mérgező halak serege, cápa. Nekik joguk van ott élni, mi csak vendégek vagyunk náluk. A gond csak az, hogy nem szívesen látott vendégek.
Egyszerűen nem tudja, hogy milyen érvekkel tartsa távol a szüleitől Jillt. Nem sokan szeretnének olyat látni, mint amilyenekké váltak a tűz és a hatalmas ütések sorozatában. Mindketten a tűz martalékává váltak, megégtek és egyiküknek még az arca is teljesen eltorzult annak következtében. Az csoda egyáltalán, hogy azonosítani lehetett őket. Egy ép felület se maradt rajtuk és bár szenesre nem égtek, de piszok kellemetlen és rossz látványt nyújtanak. Még maga Adrian is küzdött két, három éjszakán át a rémálmoktól. Most is tisztán látja maga előtt a képet, még a szagot is érzi.
- Rendben, de ma már nincs nyitva a patológia. És javaslom, hogy készülj fel a legrosszabbra amit láthatsz, mert ... Jill én sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ennél rosszabbat még én se láttam pedig egy ideje már a szakmában vagyok. Figyelj rám, alig maradt belőlük valami, amiről felismerhetnéd őket ha több száz másik hozzájuk hasonló között lennének. A bőrük hetven és nyolcvanöt százaléka szinte teljesen megégett és nem csak a látvány de a szag is kétségbeejtő - égett haj és bőr, hús szag. Annál undorítóbbat nem sűrűn érez az ember, kivétel a dög szag.
Amint feltűnik neki az a számtalan néma de nyilvánvaló jel amit Jill közvetít, odalép mellé és leguggol mellé.
- Húzd ki magad - veszi le a nyakából a sztetoszkópot, hogy meghallgassa a tüdejét. Reszelősnek és nehézkesnek hat a levegővétele így kisétál az ajtóig, hogy az ott tevékenykedő nővérkét megkérje, hogy szerezzen egy oxigénmaszkot neki. Sejti, hogy nem akarja még magára hagyni a bátyját, ettől függetlenül nem eshet neki se baja.
- Még maradhatsz itt, viszont ha rosszabbodik az állapotod akkor szó nélkül visszaviszlek a szobádba jó? - hangja óvatos és segítségét kifejező, nincs benne semmi harag vagy nemtetszés. Aggódik érte, de megérti, hogy a testvére mellett szeretne maradni.
Menet közben pedig megérkezik a nővérke is a kért cuccokkal.
- Jobban járunk ha ezt felveszed. Nem hallottam túl nagy elváltozást, viszont nem hiányzik, hogy rosszabbul legyél és oxigénhiányos legyél - köti össze a műszereket majd odaáll mellé jelezve, hogy feltenné.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Aug. 24, 2015 10:09 pm Keletkezett az írás



Adrian és Jill

- Biztosan, de ha a kislány még nem is fogja fel teljesen, a szülei minden bizonnyal hálásak és jó szívvel gondolnak magára. Remélem, találkoztak azóta, ha ilyen helyzetbe kerülnék, én is szívesen találkoznék a megmentőmmel, akinek az életemet köszönhetek.
*Ha úgy vesszük, hasonló a helyzet, ha rendbe jött, ő is szeretne összetalálkozni azokkal, akik a baleset helyszínén ott voltak, és már a saját lábán szeretne odamenni mindegyikükhöz.*
- Igen, tudom, ráadásul a bátyám révén képben vagyok az ilyen dolgokkal, ő meg állatorvosnak tanult, és dolgozott is eddig ismerősünk rendelőjében.
*Néz rá testvére arcára. Adrian következő mondataira jóval fehérebbé válik, mint eddig, szinte megelevenedik előtte a kép a leírtak alapján, egyedül szerencsére a szagot nem érzi. Tudja, hogy nem azért mondta a doki, mert olyan kedve van, és ijesztgetni sem akarja, egyszerűen a teljes őszinteséget kapta meg, amit el is várt.*
- Tudom, hogy nem lesz könnyű, de akkor is szeretném őket látni, különben nem fogom tudni lezárni magamban a dolgokat. Az eszem elhiszi, amit mond, a szívem még kételkedik, ami gondolom, ilyen helyzetben szokásos, de nem tudnék megnyugodni, ha nem búcsúzhatnék el tőlük. Erre már nem lenne lehetőségem a temetésnél.
*Suttogja halkan. Még azt is el kell intéznie, de addig nem is akar belekezdeni, amíg nem tud biztosat.*
- Akkor még nagy szerencse volt, hogy utána robbant a kocsi, miután kihúztak.
*Mormogja megremegve, egyre jobban magára húzva a takarót, reszket a stressztől. Még jó, hogy nem nyaktól lefelé bénult le, hanem "csak" deréktól, így képes teljesíteni a férfi kérését, óvatosan, bár fájdalmakkal húzza ki magát, ahogy apróbb levegőket vesz, egyelőre most a mélyebbekre, hosszabbakra nem igazán képes. El nem engedve testvére kezét a másikkal teszi fel a maszkot, ahogy megérkezik és a doki összeszereli, és pár percig csak lélegzik belőle, nem is mozdul meg szinte, de azért a tekintetét nem veszi le Peter arcáról. Nem sokkal később veszi el az arcáról egy kicsit, hogy meg tudjon szólalni.*
- Mitől kapok ennyire nehezen levegőt?
*Köhög fel kicsit, és vissza is rakja az arcára. Az egyre jobban forgó szoba miatt lehunyja a szemeit, feljebb húzza magán teljesen a takarót, jobban fázik felülről, mint alulról. Egyelőre nem képes teljesen megnyugodni, zihálása nem csökken, csak néha-néha köhög fel.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Aug. 31, 2015 12:59 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 


Egy pillanatra elgondolkodik a hallottakon, majd a tarkóját megdörzsölve elvigyorodik.
- Igen ebben van valami. Nem tudnak elég hálásak lenni és ezt havonta el is mondják, évente pedig ugyan azon a napon ajándékokkal halmoznak el. Olykor már én érzem magam kellemetlenül és már félek attól, hogy belefulladok a hálájukba - nem sokszor mesél el betegeinek ilyen témákról főleg nem akkor, ha az a saját életét is érinti lévén... lévén róla  van szó, neki köszönhető az, hogy a kislány még él. No de a múlt az elmúlt, felesleges ezt bontogatni a későbbiekben. Továbbra is örülni fog annak a hálának amit közvetítenek a szülők felé, de kezdi úgy érezni, hogy ez már too much.
- Reméljük, hogy sikerül áthidalnia ezt a hatalmas balesetet és folytathatja azt amit csinál - rengeteg olyan embert ismer aki rálépett egy olyan ösvényre ami a biztos bukást jelentette volna. Baleset, betegség, családi vagy pénzügyi válság, és úgy tűnt nincs ebből kilépés. De aztán sikerült átvészelniük, csak azokra kellett támaszkodniuk aki biztos, hogy mind végig kitart mellettük és fontosnak tartják az éppen bajban levő embert. Egyik kedves barátja példának okáért rákban szenvedett ami a melléről átterjedt a tüdejére. Azt hitték, hogy nincs már menedék, hogy neki végleg befellegzett, két kislánya és másfél éves kisfia anya nélkül kell, hogy felnőjön. De köszönhető a barátai és családja odaadó támogatásának, minden egyenesbe jött, és lassan harmadik éve tünetmentes. Az már más kérdés, hogy le kellett venni mindkét mellét, de boldog, egészséges és a gyerekei is felnőhetnek a szeme láttára.
- Ez mindig így van. Nem baj, leszólok, hogy készítsék elő őket - hangjában van valami szomorkás, kelletlen él. Megérti ő, hogy látni szeretné a szüleit mert mint ő is mondta, így nyugszik csak meg igazán és hiszi el azt ami történt. Ettől függetlenül félti a látványtól, félti attól, hogy mit fog mondani és mi lesz a reakciója.
- Igen, ez hatalmas szerencse volt de nagyon kevésen múlt... egy-két pillanat és most nagy valószínűséggel nem itt lennél. Tudom, túlságosan is őszinte vagyok de mérlegelni kell. Mérlegelni, hogy mi volt az amit túl éltél és mi az ami történhetett volna - tekintete komolyan csillog önnön feketeségében, hangsúlyából pedig még csak véletlenül se vesz vissza. Ugyan olyan monoton és gyászos mint Jill testvérének életminőségét jelző pittyegések melyek betöltik a kis szobát.
Amint megérkezik az oxigén és a hozzá való maszk, az máris felkerül a lány arcára, a kérdésre pedig Adrian válaszol miközben beállítja az oxigén mennyiségét.
- Nagy ütés érte a mellkasod, viszont jelen pillanatban azt mondanám, hogy félsz és stresszelsz. Pánik rohamra hasonlít leginkább. Szeretnél lefeküdni? - tudakolja óvatosan.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Szept. 01, 2015 10:41 pm Keletkezett az írás



Adrian és Jill

- Akkor biztosan nem felejtik el magát. A kislány is biztosan hálás, gondolom, tőle meg rajzokat kap általában.
*Halvány mosoly játszódik az arcán. Erről jut eszébe, mikor a bátyja mesélt az állatok kis gazdáiról, mikor megmentette őket, őt is elhalmozták a kicsik rajzokkal, apró csecsebecsékkel. Bár sokszor kellett rossz hírt is közölnie velük, és látta rajta, hogy nagyon megviseli az a férfit, hogy nem tudta azokat megmenteni, de sokszor az ő kis gazdáik jobban viselkedtek, mint egyes felnőttek ilyen helyzetben. Csak óvatosan tovább simogatja a férfi kezét, és figyeli az arcát.*
- Ha egyáltalán magához tér még valaha. Maga szerint mennyi az esély rá, hogy megtörténik?
*A lehető leglaikusabb kérdést teszi fel, amiről érezhető, hogy inkább költői a hangsúly, hiszen tudja, hogy orvosként nem a találgatás a dolga Adriannak, de úgy érzi, kell valami, amitől egy kis megnyugvást érezhet.*
- Minél hamarabb le szeretnék menni hozzájuk, egyelőre képtelen vagyok a szívem legmélyén elhinni, hogy ők már nincsenek.
*Suttogja szaggatottan, egyre nagyobbakat nyelve, ahogy megtörli a csendes sírástól vörös szemeit. A férfi következő mondataira elgondolkodik. Tudja, hogy az életben maradása csoda, és az is, hogy úgymond csak ennyi baja esett, de mélyen legbelül gyötri a bűntudat és a lelkiismeret, hogy ő életben maradt, és megúszta, míg ketten is ártatlanul eltávoztak, és ki tudja, mi lesz a harmadik sorsa.*
- Tudom, hogy csoda, de...
*Akad el szava, nem is bírja kimondani azt, amit valójában gondol, gyötrő gondolatai támadnak. Ő is érzi, hogy a dokinak igaza van, a pánik határán van. Bár próbál mélyeket lélegezni, inkább csak apróbb, rövidebb lélegzetekre van ereje.*
- Nem, maradni szeretnék.
*Zihálja hátrébb dőlve a tolókocsiban, és csak testvére arcát tanulmányozza, ami, mintha csak aludna, kisimult. Reménykedik benne, hogy felébred, és teljesen rendbe jön, bár tudja, hogy erről napról napra kevesebb az esély, ugyanakkor nem tudja, hogy fogja neki a teljes igazságot elmondani a történtekről.*
- Neki élnie kell, mindig is ő volt az erősebb.
*Csóválja meg fejét.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Szept. 03, 2015 8:55 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 


- Pontosan, méghozzá nem keveset - vigyorodik el. El nem tudná mondani, hogy mennyi rajz van már a dossziéban az irodájában. Van amit nem tud értelmezni viszont olyan is akad amit kifejezetten kedvel. Mindig megtalálja a közös hangot a gyerekekkel talán ez köszönhető annak, hogy neki is van egy fia aki bár még kicsi, szinte még baba ettől függetlenül imádja őket.
- Őszinte leszek veled Jill, eddig is az voltam nem akarok köntörfalazni. Mikor behoztak titeket, ő volt az akiről már akkor azt mondtuk, hogy valószínűleg nem éli meg a másnapot se. Ezzel szemben eltelt három, majdnem négy nap és tessék még mindig itt van, rendben van. Legalábbis a helyzethez mérten. Viszont a vizitek és a megbeszélések alapján még mindig ott tartunk, hogy fifty-fifty. Nem akarunk találgatni se... És tudom ez a legrosszabb hír, de tényleg nem lehet még tudni. Nagyon bizonytalanok vagyunk főleg az egyik, nagyobb kiterjedésű bevérzés miatt. Félek, hogy ha fel is ébred akkor az befolyásolni fogja az életét. Tolószék, vakság, értelmi fogyaték... sajnos nagyon sok mindennek fenn áll a veszélye és csak reménykedhetünk abban, hogy megcáfol minket és a diagnózist - nem szeret eltitkolni semmilyen részletet, tudja, hogy nagyon komoly témáról van szó és, hogy Jill is elvárja az őszinteséget. Nem is engedhetné meg magának azt orvosként, hogy hazudjon és a saját lelkiismerete se engedné.
- Rendben, megoldjuk ígérem - simít végig a hátán miközben biccent az ajtóban váró nővérnek ezzel is jelezve, hogy menjen és szóljon, hogy hamarosan leviszi Jillt. Eleinte nem akarta mondani, hogy leviszi elvégre nem akarta kitenni ennek a stressznek. Viszont most, hogy látja mennyire akarja és, hogy ettől talán megnyugszik majd. Elvégre kell a szívnek és az esznek is egyfajta megerősítés elvégre nem látta saját szemmel, hogy mi történhet, nem lehet biztos semmiben.
- Tudom, hogy furcsa és hihetetlennek hangzik, de biztos vagyok benne, hogy hallja amit mondasz. Talán ha biztatnád egy kicsit, akkor tudat alatt is de jobban harcolna - biztatóan megszorítja a karját majd feláll s félre vonul egy kicsit, hogy mindkettejük papírjának megírja azon részét ami még hiányos.  Így ha megfogadja a tanácsát a szőkeség akkor talán beszél is egy kicsit a bátyjával.
- Dr. Navarro, elkészültek - lép oda mellé a nővér ő pedig biccentve jelzi, hogy tudomásul vette.
- Jill?! Akkor ha úgy érzed lemehetünk megnézni őket - halkan, empatikusan beszél, fogalma sincs, hogy eljött-e az idő, de majd most a lány elmondja.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Szept. 03, 2015 10:52 pm Keletkezett az írás




- A kicsik nagyon aranyosak tudnak lenni ilyenkor, főleg, mikor már akár szóban, akár írásban is ki tudják fejezni, mit éreznek. Mindig sajnáltam, hogy én már nem tapasztaltam meg, milyen egy kis testvér, bár valószínűleg akkor elkényeztettük volna Peterrel teljesen.
*Szorítja meg finoman a bátyja kezét. Na igen, a férfinak megadatott, hogy vele kiélvezze a nagy testvér szerepét, főleg, mikor az udvarlók elkergetéséről volt szó, bár az apját se kell félteni ilyen téren. Talán ezért is gondolkodott azon, hogy valamilyen gyerekekkel foglalkozó szakirányt választ majd, de ez még idő kérdése, előbb fel kell épülnie, aztán gondolhat ilyenekre. Komolyan végighallgatja a dokit, miközben tanulmányozza a fekvő állapotát, egyre jobban remeg a stressztől és a félelemtől, de igyekszik tartani magát, bár egyre jobban fárad, ő is érzi, hogy nincs teljesen rendben, de ez egy ilyen komoly trauma után nem is csoda. Hagyja a hátán való végigsimítást, miközben egy nagyon halvány mosolyt vet rá, még jó, hogy ezt érzi, és nem az egész teste bénult le. Amikor távolabb megy a doki, óvatosan közelebb húzódik testvérével, és csak halkan beszél hozzá, de nem említi meg a szülők halálát, csak azt, hogy bebizonyítja, még élnek, és a férfi is rendbe fog jönni, aztán elfelejthetik az egészet. Felkapja a fejét, ahogy meghallja a nővér hangját és Adrian mondatát, kicsit távolabb húzódik, bár nem szívesen hagyja magára Petert.*
- Mehetünk.
*Biccent, majd továbbra is az oxigénmaszkot tartja az arcán. Ugyan még mindig zihálva veszi a levegőt, és nem bír mély levegőket venni, valamint az oldalát is fájlalja továbbra is. Összehúzódva ül a székben, ahogy megpróbálja kihúzni magát, nagyot szisszent, az egyik ott lévő sebe, aminek ugyan nem kellett varrat, de éppen csak gyógyulni kezdett, felszakad, és elkezd vérezni, de nem vészesen.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Szept. 05, 2015 10:37 am Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 


Elmosolyodik mikor Jill a gyerekek sajátját, a kifejezésmódjukat és aranyosságukat bizonygatja. Fekete szemei egy pillanatra elmerengnek s furcsa, sejtelmes fénnyel bambul velük maga elé. Neki van egy húga akivel nagyon erős kapcsolatot ápol, viszont mikor ő vot gyerek akkor egyáltalán nem érezte úgy Adrian, hogy olyan aranyos, szeretgetni való volna a testvére. Nagyon makacs, hisztis és anyjuk által elkényeztetett kislány volt aki mindig mindent csak követelt, kérni soha nem tudott. Nem tudta azt mondani, hogy "Anyu kérek szépen egy olyan mackót..." egyszerűen csak követelő hangnemben rácsapott az anyjuk kezére és kijelentette, hogy "Én azt akarom!". És csak azért, hogy ne legyen belőle hiszti természetesen meg is kapta ezzel még tovább rontva a helyzetet amiből már tényleg nem volt visszaút. Ezután pedig egyre rosszabb és rosszabb lett s lévén Adrianre maradt a nevelés az apjuk miatt, csak mert a kedves anya már ebbe se mert beleszólni, ő a sarkára állt és felnyitotta a lány szemét aki rájött arra, hogy igaza van. Elkezdett gyengülni, már nem volt az a határozott jellem sokkal inkább egy megszégyenített lány akit így az apjuk könnyen tőrbe tudott csalni, megannyi szennyel.
Ő biztos, hogy nem így fogja nevelni Ericet.
- Valóban. Kíváncsi vagyok, hogy a fiam milyen személyiség lesz, hogy milyen fejlődésen fog keresztül menni - szája szélén lelkes mosollyal beszél és gondol bele abba, hogy talán épp oly komisz gyerkőc lesz mint amilyen ő maga is volt. Nem lehet majd megállítani, mindig menni fog és fel fog mászni minden polcra mert az olyan jó szórakozás. De tekintettel arra, hogy még pici, van ideje pihenni mellette. Majd ha elkezd kúszni-mászni utána pedig járni, fájhat eleget a feje. Ám ettől függetlenül tudja, hogy milyen gyorsan felnőnek...
Látja Jillen, hogy nem tudja teljes mértékben feldolgozni a történteket, hogy nem kifejezetten tud uralkodni az érzésein még akkor sem ha próbálkozik. Már most látja, hogy be kell utalnia egy pszichológushoz vagy pszichiáterhez, nem is beszélve a fizioterapeutáról. Nem véletlenül mondja neki majd húzódik félre ezzel jelezve, hogy nyugodtan beszéljen hozzá. Talán neki is könnyebb lesz ha kimondja ami a szívét nyomja emellett a testvérének is aki biztos, hogy hallja és felfogja azt amit mond.
Gyorsan megír még egy-két dolgot ezután pedig szól a lánynak, hogy ha felkészült, akkor mehetnek.
Az oxigénmaszkot is hozzácsatolja a tolószékhez illesztett állványhoz majd elindul vele a laborok felé ahol a patológia is található. Fogalma sincs, hogy milyen reakciót fog kiváltani Jillből a látvány, de ott lesz vele és segíteni fogja bármi baj is történjék.
- Ugye felkészültél rá? Nem szeretném, ha történne valami - kérdezi a liftbe szálláskor. Ezután természetesen nem akarja, hogy egyedül legyen így ki kel térnie arra a témára is, hogy van-e valaki akit értesíthet, aki mellette lehet.


Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 4:52 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Jill and Adrian ~ intenzív ~
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: