Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Megosztás
 
Nathaniel & Kaya v.03
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Kedd Aug. 25, 2015 3:34 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 


Be kell látnia, hogy nem sok közük van egymáshoz társadalmilag, viszont talán lélekben és mentalitás terén elég közel kerülhetnek egymáshoz ahhoz, hogy ne csak azt mondják, "igen, a kórházban és a bárban nagyon jól kijöttünk, de....". És itt a "de" alatt lehet azt is érteni, hogy félnek attól, hogy hétköznapi vagy hétvégi szinten nincs sok jövőjük mert nem jönnek jól ki egymással bár a most tapasztaltak ezt gyorsan meg is cáfolják. Lehet, hogy eleinte volt közöttük egy kis morgolódás és erőfitogtatás, de hamar túltették magukat rajta.
Nem tudja, hogy mennyi esélye van annak, hogy valamelyest bevezesse a saját vagy épp a legtöbb értelmes, viszont hétköznapi életet élő ember életébe a szőkeséget. Meg akarja tanítani neki vagy szimplán csak mutatni, hogy milyen az, ha mi magunk keressük a pénzünket, ha nem otthoni komornyikok vagy cselédlányok, házvezető nők szerint élünk hanem mi takarítunk, magunk látjuk el a házunkat rajtunk múlik, hogy az tiszta legyen... elvégre ha nem takarítunk rendes időközönként akkor elszaporodnak a bogarak a kosz és a mocsok. Milyen, ha magunknak kell főznünk ebédet és vacsorát, ha rajtunk múlik az, hogy mit vásárolunk és mit készítünk belőle. Egészségesen élünk vagy egészségtelenül. És ebben benne van az is, hogy megakarja mutatni neki, hogy milyen az amikor szórakozik az ember, milyen meztelenül fürödni éjszaka a medencében, lévén az úgy lett beépítve, hogy a szomszédok ne láthassák a benne fürdőzőket. Be akarja bizonyítani, hogy jó érzés más ruháit felvenni főleg akkor, ha az ok nagyok elvégre nem simul rá a testre, más szemszögéből pedig piszok szexi. Igen, rájött, hogy gyengéje amikor egy nő férfi inget kap magára még ha csak alszik is benne.
Megakarja mutatni neki azokat a filmeket, amelyek sokat jelentenek az emberiségnek, így a Gyűrűk urát vagy az éppen pedzegetett Star Wars részeket újakat és régieket egyaránt. Emellett több olyan filmet ami kötelezőnek számít és még azok is előszeretettel nézik akik nem nagy filmrajongók.
Tudja, hogy rengeteg olyan dolgot mutathat neki amit más talán soha nem tenne meg. Fogalma sincs, hogy milyen emberekkel van körül véve, annyi biztos, hogy nem sok olyan egyszerű férfivel  ismerkedett meg mint amilyen Nathaniel is aki sejti, hogy nyilván nem fog neki minden tetszeni de egy próbát azért csak megér nem?
- Pontosan, és hozzá kell tennem azt is, hogy nem csak zöld és fürge de emellett hegyes fülei vannak mint egy tündének, az átlaghoz képest kevés ujja és olyan öreg, hogy a ráncok meglehetősen mélyek már az arcán. Talán van pár szőrszál a fején - legszívesebben felnevetne viszont olyan komolyan mondja végig, mintha valakinek a halálát kellene közölnie egy hozzátartozójával.
- Nem azt mondtam, hogy csak kábel tv van a világon. Nem csak híreket kell nézni azoktól legszívesebben lekaparnám néha a falat - természetesen követi a híreket, hisz szeret mindennel tisztában lenni, de mindig van egy olyan hír ha nem több, amitől felcseszi az agyát és órákon át azon gondolkozik amit látott vagy olvasott - ott vannak a DVD-k amire rögzítik a filmeket. Na azok aztán letudják foglalni az ember figyelmét jó hosszú ideig. Csak a megfelelőt kell kiválasztani.
- Istenem, ti nők rémesek vagytok!
- hüledezik - arra szokták mondani ezt mikor valaki úgy áll neki valaminek, hogy "na jó megpróbálom vagy megpróbálhatom, de...". Miért kell mindig a logikát keresnetek bármiben is? Miért kell mindig gondolkozni, csak nézzetek, hallgassatok és... különben is... ne járjon annyit az agytekervényetek könyörgök - hangjában semmi rosszallás nincs, egyszerűen csak tényleg nem tudja megérteni azt, hogy miért kell még a legnagyobb hülyeségben is a logikát keresni? Michelle is ezt csinálta mindig, Nathanielt meg elüldözte otthonról rendszerint az okoskodással.
- Se balzsam ecet se fahéj se levendula és bazsalikom. A levendulával eleve ki lehetne kergetni a világból - valamiért túl sok olyan illat és íz van az életében amit nem tud elviselni. Voltak olyan helyek a világban ahol megfordult és hatalmas levendulabokrok díszítették és színezték. És ezzel együtt elüldözték Natet aki nem bírta a szagukat elviselni. A másik ilyen a friss bazsalikom. Főleg akkor, ha egy bezárt helyiségben van és szaglik mint a fene.
Ahogy viszont áttérnek a rómaiakra, kis híján belefájdul a feje a gondolatba, hogy azok mit műveltek. Néha kénytelen rájönni arra, hogy rendszeresen csalódnia kell a fajtársaiban akik nem elég, hogy undorítóak de még elviselhetetlenek is ráadásul akkora baromságot tudnak kitalálni...
- Szerencsétlen állat. Nem lett volna elég ledugni a torkukon a saját ujjukat? Miért kellett ehhez toll? - mikor fiatal volt és hülye, rendszerint többet ivott a kelleténél ami után csak, hogy jobban érezze magát, kénytelen volt megszabadulni a felesleges italtól ami a torkát nyaldosta.
Miután kiballagnak a teraszra aminek ajtaját kinyitja a lány előtt, hogy kedvére kicsattoghasson, csodás látvány nyílik a panorámára minek látványán neki is és Kayanak is elidőz egy ideig a tekintete.
- Figyelj? Legközelebb ezeket a hasonlatokat felejtsd el jó? Kicsit vizuális típus vagyok és nem tartom túl vonzónak a szőrös és nyálas énedet - halkan nevetgél közben szórakozottan majd a szőkeség után les miután elvette tőle a tányérokat és azokat egymással szemben letette az asztalra. Látja, hogy felkeltette a figyelmét a medence is aminek hála hatalmas lelkesedéssel kezd el csacsogni a fürdőruháról. Megjegyzésre pedig ide-oda ingatja a fejét.
- Ugyan miért bánnám? - vonja fel a szemöldökét. - az a medence arra van, hogy belemenjünk. Nem? Miért lenne azzal bajom ha bemennél? Sőt... - ez utóbbit már csak halkan teszi hozzá, hisz tény, hogy látni szeretné a sok ruha nélkül melyek bár javarészt szépen a testére simulnak ezzel kiemelve kecsességét, viszont biztos benne, hogy fürdőruhában még az álla is leesne.
Halkan megköszörüli a torkát.
- Viszont ezek után elvárom, hogy itt maradj nem csak naplementéig de sötétedésig, mikor már aranyban úszik a környék - köszönhető ez a medence aljára beszerelt sárga lámpáknak és a cirádás kovácsoltvas talpazaton álló régi korokra emlékeztető lámpáknak. Napnyugtakor és éjszaka a legszebb ez a környék, a parton vidám kacajok és hangos vircsaft ér el a házig, de egyáltalán nem olyan zavaró mint ahogy az ember azt gondolná. Sokkal inkább próbálja invitálni a kíváncsi fülek tulajdonosát. Ami pedig őket illeti, a medencében úszkálva, pezsgővel annak partján nem is találnának jobb elfoglaltságot.
Miután visszatérnek a hozott csirkecombokhoz, elismerően biccent miközben a két talpas pohárba tölt a hozott pezsgőből amit kihámozott a dugóból. Alaposabban szemügyre veszi a címkéjét s félő, hogy zöld szemei kiugranak a helyükről.
- Hát ez se mai darab...- homlokát vakarva jegyzi meg és gyorsan becsattog a konyhába, hogy hűtőbe tegye. A pezsgő hidegen az igazi. Nem időz el sokáig a házban máris siet vissza a szőkeséghez, hogy folytathassa a combok tanulmányozását.
- De még mennyire. Tudtommal pedig nincs benne semmi ami ne nyerné el a tetszésemet szóval - lép az egyik szék mögé, hogy kihúzza Kaya-nak - parancsolj!
Ha odasétál, hogy leüljön, Nate finoman beteszi a széket alá, hogy leülhessen majd az asztal másik oldalához lép, hogy leüljön vele szembe.
- Nos...? - bámulja kíváncsian hol a combokat hol pedig Kaya-t.




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Kedd Aug. 25, 2015 9:21 pm Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


Istentelenül jól kezdtem magam érezni, és a pezsgő még mindig bontatlanul pihent a kosár alján felette vigyorogtak a szőlőszemek, a mangó, a gránátalma, a banán, a kis tálcányi füge, a doboz eper. Fogalmam sem volt melyiket szereti Nate, úgyhogy megkértem Harry-t, hogy válogassa össze. Lehet megint túlzásokba esek, ahogyan az 1840-es évjáratú mount-blanc-i pezsgővel is minden bizonnyal, de ebből volt még tizenkét palack a pincében amit különleges alkalmakra tartogattam, és mi lehetett volna különlegesebb annál, hogy most látogatóba jöttem hozzá?  Évődik velem tovább én meg csak nevetek rajta. Hogy egy kis csökött gnómhoz hasonlít már nem is lep meg, annál inkább, hogy kiderül hosszú fülei meg lehetetlen mennyiségű ujjai vannak és a tetejébe még pici is, öreg és ráncos…én meg csak ráncolom a homlokom és nézek rá tettetett sértődöttséggel, ami persze csak addig tart amíg mind a ketten el nem nevetjük magunkat. Tetszett így itt lenni vele, tetszett, hogy olyasmikről mesél nekem amiben nem nagyon volt részem. Hallottam én filmekről, nem vagyok tájékozatlan, egyik másik rendezővel valami nagyobb rendezvényen találkoztam is, sőt anyát egyszer még Bel Air-be is meghívták egy hatalmas villába, ahol semmi más dolgunk nem volt, csak adni magunkat. Az amerikaiak kitalálták a csillogást, a hírnevet, mi adtuk hozzá a régi idők pompáját, a rangot és a tartást. Nekik volt pénzük, meg tudták fizetni a kényelmet, amit igényeltünk odautazásunk alkalmával, mi pedig kellően prezentáltuk számukra azt a viselkedést, ami nekünk tökéletesen természetes, ők pedig csak álmélkodtak rajta. No igen, van amit nem lehet pénzért megvásárolni, és mi is inkább azt hiszem csak azért mentünk el, hogy anya találkozzon Rainer herceggel, akivel akkor már jó sok éve nem volt alkalma összefutni. Az öreg köztudottan nagy filmbolond volt, különben miért vitt volna az udvarhoz egy felkapott filmcsillagot Grace Kelly személyében? Persze hozzá kell tenni, hogy a bulvárérzéke nagyon jó volt, és ami azt illeti a hercegnő szépsége messze túlszárnyalta az udvarok akkori bármelyik asszonyának a szépségét. Anyámat kivéve, bár talán ez részemről némi elfogultságra utalhat. Nem is ez a lényeg itt, hanem az, hogy sajnos vagy sem a nagy filmnézős esték számomra kimaradtak az életemből, hiszen volt egy időszak amikor csak arra futotta az erőmből a nap végén, hogy bedőljek az ágyba. A sokadik órám után még részt venni valami rangosabb eseményen, avató ünnepségen, keresztelőn (ebből volt jó sok, ami azt illeti, hiszen mi is hatan voltunk testvérek) és persze ha éppen nem azzal voltam elfoglalva, hogy adott esetben a legújabb pletykákat begyűjtsem a titkos telefonvonalakon a barátnőimtől. Szóval ismertem én a filmeket, nagyjából tudtam is melyik miről szólhat, de sem a szereplőket nem ismertem sem magát a történetet. Azt hiszem azt is valami másik filmben láttam, hogy úgy szoktak filmezni nagy általánosságban, hogy valami óriási vödröt meg óriási méretű poharat maguk elé vesznek és valamit esznek meg isznak belőle….nem tudom ez is olyan dolgok egyike amit nem igen volt alkalmam kipróbálni. Persze haladunk a korral, nem gyepesedtünk be, csak éppen nem jut mindenre idő. Mindenki azt gondolja nekünk ebből sok van, de ha részt kellene vennie egy nap a nagyjából hatodik jótékonysági beszédet végighallgatva valami gálaműsoron a végén könyörögne egy dupla jéggel felkevert martiniért, olivabogyóval. Újabb nevetést, ezúttal már kacagásba hajlót csempész az arcomra a kifakadása a női logikát illetően. Ó ha tudná, hogy nálam ennek így kell lennie, különben képtelen lennék megfelelni mindannak az elvárásnak amit velem szemben támasztanak. Egy olyan családban mint az enyém bár külső szemlélő számára úgy tűnhet üres fejű szőkeségek vagyunk, ez nagyon nincs így. Hiszen egy beszélgetésben megállni a helyünket, érvet és ellenérvet felsorakoztatni, tökéletes vitapartnerré válni, engedni és megtartani az adott véleményt, tudni mikor lehet hátrálni, mikor kell odaszúrni a megfelelően időzített sértést, egy mosoly mögé burkolva. Na ehhez kell csak igazán gondolkodni, méghozzá logikusan. Ha erről le akarna szoktatni, nagyjából olyan próbálkozás lenne neki, mintha azt akarná, hogy felejtsek el mondjuk biciklizni.  Magamban az agyam egy apró kis jegyzetfüzetébe minden felvések amit nem szeret: a fahéj mellé odakerül a balzsamecet, a levendula és a bazsalikom. Istenkém, meg fogok őrülni, hogy le kell mondanom a közelében a levendulás fürdőolajról, ami után nagyjából úgy párolgok mintha most másztam volna ki egy frissen kaszált levendula mezőből, és le kell mondanom a bazsalikomos csirkemellről friss fürjtojással és tárkonyos szósszal tálalva. Na ez sem lesz olyankor, amikor vele találkozom. És ne felejtsem meghagyni Conchitának, hogy ezeket lehetőleg hanyagolja az ételekből ha éppen úgy hozza úri kedvem, hogy vendégül lássam. A pollen allergiája már akkor ismert volt előttem amikor a kórházban voltunk, hiszen másnap pont ezért nem küldethettem tele a kórtermet egy hat hektárra is beillő virágkompozícióval. Nincs nekem szerencsém. Pedig életemben először fordult volna elő, hogy egy férfi szobáját virágtengerré változtatom. Egyszer ezt is jó lett volna kipróbálni, de akkor ez elmarad.
Még mindig azon szórakozom kint a teraszon, hogy elképzeli milyen lennék szőrös kis jószágként, akivel nézheti a naplementét, sőt ha itt alszunk el még a napfelkeltét is.
- Most miért? Nem értem mit problémázol ezen. Odabent még ráncos kis manónak állítottál be, ugyan nem mindegy ha ehhez még nyáladzó kis szőrös lény is lennék? Jajj nem az már tényleg sok lenne.- ráztam meg a fejem és inkább minden figyelmemet lekötötte a továbbiakban a látvány, ahogyan megszabadultam a tányéroktól, és persze ahogyan ott álltam a szépen feszített víztükör mellett a vállam felett hátramosolyogtam az asztaloknál ügyködő Nate-re
– Rendben, akkor mindjárt felhívom Keagent, hogy hozzon nekem valamit, ebben mégsem csobbanhatok bele, és amúgy is meztelenül fürdeni, jesszusom na az ilyesmi eszembe sem jutna!- a hangomban valamiféle sértett büszkeség bújkált. Lehet, hogy sok őrültségben benne voltam eddig életem során, és nem egy medencés őrületben vettem már részt, de fürdőruha nélkül soha eszembe sem jutott még csak megmártózni sem. Visszasétáltam az asztalhoz és ajkaimon cinkor mosoly futott végig ahogyan Nate megállapította  a pezsgőt illetően, hogy nem éppen ma palackozták. Tény. De én nem tulajdonítok neki ekkora jelentőséget, úgyhogy megvontam a vállam.
– 1840-es évjárat, ami apám szerint nem volt éppen a legtökéletesebb, de ettől függetlenül a habzó borok és a pezsgők ebben az évben jobban sikerültek a szimpla boroknál.  Azt hiszem a százhúsz palack ami otthon pihen a házban az én pár palackomhoz képest igazán semmiség. Az én születési dátumomból egy egész pince rekesznyi van eltéve. Úgy őrzi atyám mintha a szüzességem lenne. Na annak akkor már régen harangoztak- nevettem fel hátravetve a fejem, csilingelt a hangom mert igazán jól éreztem magam és persze eszembe jutott az az átkozott délután ott a zenepavilonban, és a zöld szempár amely egy ideje már próbált győzködni…épp csak betöltöttem a tizennyolcat, ennyi türelem még szorult belénk azt hiszem. Megráztam a fejem, hogy visszatérjek a jelenbe. Mikor elindul visszafelé a konyhába, én is vele tartok, hogy nagyjából két perc alatt lerendezzem a telefont, és a magam számára kérjek egy lehetőleg nem valami borzasztó színű fürdőruhát. Talán sikerül választani a gardróbban sorakozó úgy száz garnitúra közül egyet ami az én tetszésemet is elnyeri. Keagen a szállítás feladatát kapja, a kiválasztás Conchitára bíznám, eddig még nem csalódtam az ízlésében. Valahogyan ösztönösen ráérez, hogy mit is szeretnék, ezért is becsültem meg annyira, és nehezen engedném el csak úgy. Végül aztán alig fél másodperccel Nate előtt érek vissza az udvarra és a medencénél kötök ki megint, mintha a víz vonzana.
– Tudod…nem is mennék haza anélkül, hogy ne láttam volna ezt a csodát itt naplemente után. Legfeljebb úgy kellene innen kitessékelni, és közölni a grófkisasszonnyal, hogy mégis illetlenség naplemente után időzni egy nőtlen férfi házában. – forgatom meg a szemeimet tréfásan és ha azt hiszi Nathaniel, hogy viccelek, a szavaimnak érvekkel adok nyomatékot.
- Ne nézz így rám, ez nem tréfa! Egy 1910-es kisasszonyoknak írott francia nyelvű etikett könyvben szó szerint ez volt- megköszörültem a torkomat, felszegtem a fejem, hogy még hatásosabb legyek.
- „És amidőn az ifjú leány tekintete érzékeli a lenyugvó nap utolsó sugarait, úgy köteles atyja házába megtérni, visszaútjáról a vendéglátó úrfi és a gárdedám gondoskodik.”- alig bírtam megállni, hogy halálosan komoly maradjak miközben ezt mondom de a végére már egészen belejöttem. De nem tagadom, hogy a nevetésem erővel kellett visszafogni.
Úgyhogy remélem Nathaniel a visszautamról a gárdedámmal együtt leszel kedves intézkedni. Választhatsz ki legyen az. Én a magam részéről a méretei miatt Demetriust nevezném ki eme pozícióra.- az utolsó szavaknál már remegtek az ajkaim az eddig visszafogott nevetéstől, és miközben helyet foglaltam az asztalnál, és hagytam, hogy kihúzza nekem a széket és hálásan pillantottam vissza rá
– Lekötelezel, köszönöm-biccentettem még akkor is ha jelen pillanatban a viselkedésünket agyon csaptuk azzal ahogyan fel voltunk öltözve. De abba már bele sem megyek, hogy miképpen kellene jelen pillanatban kinéznünk. A két könyökemet megtámasztottam az asztalon, és összefűztem az ujjaimat, majd Nathanielre tekintettem. Ujjaimmal nagyon finoman köröztem így összefűzött állapotban ahogyan magyaráztam
- Nos, először is. A csirkecombot fogd meg ott a végénél, ahol a papírmasé ruhácska van. Így nem lesz zsíros a kezed. Eztán megfogod a kést és szépen körbeszeleteled az egész csontot, amit csak le tudsz szedni róla, ezeket ízléses kis kupacba halmozod a saláta mellé. Ezt csak azután fogyasztod el, hogy a csonttal már végeztél.  Nagyon fontos, hogy a csontot addig nem rakod le a kezedből amíg van rajta hús. Ennek inkább csak szimbolikus jellege van. A régi főúri étkezések alkalmával, amikor a csont az asztalra került a szolgálók azonnal dobták a szoba másik felében pihenő vadászkutyáknak, hogy ne csúfítsa tovább az urak asztalát. De ezt a hagyományt mi tovább visszük, és hidd el az apám nagyon csúnyán nézne rád ha nem így tennél.- magam is meglepődtem az utolsó mondatom hallatán, hiszen alaphelyzetben eszembe sem jutott volna egy Larrabee vacsorára berángatni Nate-et. Ezzel az erővel élve az oroszlánok elé is vethettem volna.
- Szóval a lényeg az, hogy szépen kifilézzük a csontot. Mutatom. Utánozd le a mozdulatomat.- magam is nekiálltam a mondottak szerint leszeletelni a húst a csont körül, és néha átpillantottam, hogy Nathaniel mit csinál, persze rá kellett szólni, honnan is tudhatná?
- Az ég szerelmére, nem egy mészáros vagy! Szépen akkurátusan, ráérősen, és persze szépérzékkel. Amikor pedig készen vagyunk, akkor lerakjuk a kést a tányér szélére.- magam is csináltam amit mondtam, végül a szabad kezemmel a comb másik vele után nyúltam és finoman csippentettem a mutató és a középső ujjam közé.
- Megfogjuk a gyönyörűen körülhámozott csontot és ami rajta maradt lerágjuk. Igyekezz ezt úgy megejteni, hogy az arcszőrzeted ne legyen fültőig zsíros, rendben? Menni fog?- majd az utolsó mondatot követően én is rágcsálni kezdtem a kezemben lévő csontot, kékjeim pedig kíváncsian szemlélték mit ügyködik velem szemben Nathaniel. El sem hiszem, hogy nem sokkal naplemente előtt egy orvost tanítok arra, hogyan kell a mi köreinkben elfogyasztani egy provanszi fűszerezésű csirkecombot. Ha valaki ezt akár pár nappal ezelőtt megemlíti nekem minden bizonnyal az arcába nevetek. Finoman helyeztem vissza a tányérra a csontot és a szalvétáért nyúlva megtörölgettem a számat. Mennyire régen csináltam már ilyesmit, és az igazat megvallva hiányzott. Ám az egészben talán az a legkülönlegesebb, hogy mindezt ennyire egyszerű helyen még soha nem próbáltam. De tetszett….határozottan tetszett.




••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Kedd Aug. 25, 2015 10:24 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 


Piszkosul tetszik neki, hogy ide-oda dobálják egymásnak a magas és a kevésbé magas labdákat. Szórakoztató a helyzet, nem érzi magát feszélyezve bár ez nem meglepő, hisz a bárban se érezte úgy, hogy bármi gond lenne abból, ha ők önfeledt hahotázásba kezdenének. Jól érzik egymás társaságában és egy bizonyított tény. Nem fogja vissza magát, előszeretettel pimaszkodik Yodával ami látszik, hogy elképeszti a szöszit, ettől függetlenül nem borul ki. Ezt szereti igazán benne. Előkelő, pénzes hölgyemény akinek mindene megvan amire csak vágyhat az ember sőt még annál is több. Gyönyörű ruhák, csinos cipők, komornyik és még mi egyéb más. Ez tipikusan az a kép ami a sok tinédzser filmben is látható. Vannak a milliárdos szépségek és a kevésbé vagyonos eszes jótét népek... na most Kaya és Nate sztoriját minden szempontból meglehet ilyen téren bolondítani, fűszerezni izgalommal mert tény, hogy ez is része az életüknek. A csillogás a jótét lét és a pénz....Jut eszébe!
Meg se köszönte még azt a sok furcsa cuccot amit bevittek neki másnap a kórházban a szobájába. Mikor kinyitotta reggel a szemét, teljesen abba na hitben volt, hogy meghalt. Leginkább valami erdőszerű, bambuszos szobára emlékeztette a helyiség s még a csipogót is megnyomta csak, hogy jelezze a nővéreknek valami gáz van. Szerencsére megtudták nyugtatni azzal, hogy Miss Larrabee volt olyan kedves, hogy ide hozatott "némi"...NÉMI dekorációt, hogy jobban érezze magát. Persze ízléses volt és szép, ettől függetlenül olyan zsúfoltnak érezte az egész környezetét, mint talán annak idején az anyja méhében se, pedig ott ketten is voltak.
Annyi biztos, hogy fog kapni valamit, csak még... nem tudja, hogy mit. Na majd megritkítja a rózsabokrot.
- Tudod mit? Akkor maradjunk annyiban, hogy te egy Hobbit vagy. Kicsi is, szőrös is és még a füled is hegyes - kíváncsian le pillant a nála valamivel alacsonyabb lányra, hogy lássa annak reakcióját. Szinte biztos, hogy ez a megnevezés se fog menni neki, de rá se rántson!
Nagyot nyelve, sarkon fordul bő 360 fokos fordulatot miközben a tarkóját vakargatja.
- Pedig terveim között szerepelt ez is... éjszaka egy kis "meztelen fürdés".... lehet, hogy ijesztő és visszataszító de annál izgalmasabb. És alapjáraton szabály szegő. Jó szórakozás tud ám lenni - bizonygatja vidám zöld ragyogással szemében s piszok jó fantáziájának hála szinte láttatni engedi lelki szemei előtt a szőkeség párduc testét mire csak torok köszörülve toporog egy kicsit. Ekkor tér át inkább a pezsgő címkéjének a tanulmányozására mikor is megállapítja, hogy nem egy mai darabról van szó.
- Nem a legfinomabb? Na erre azért kíváncsi leszek... - hangjában sejlik valami rosszallás, hisz sokaknak nem jut csak tíz, max harminc, negyven éves pezsgő. Erre most itt fog a kezében egy "nem a legjobb 1840-es évjáratú 175 éves italt." Végül is, ő kér inkább elnézést.
Csilingelő nevetése hallatán rekeszizmai szinte összerándulnak s miközben arcát tanulmányozza kénytelen ráébredni arra, hogy ennél a teremtésnél soha nem látott még szebbet és számára kedvesebbet.
- Rossz tréfa. Nem tudok neked tökéletes gardedámot felállítani, sajnálom. Demetrius nem épp a legjobb választás de talán valamit ki lehet sajtolni belőle - az imént említett állat felé pillant, ki jól álcázva magát elbújt a kis sziklakert mögött, mintha itt se lenne.
Ezután segít neki leülni majd helyet foglal vele szembe és várja újonnani Yoda mestere tanait.
Hosszú, férfi létére kifejezetten szép, csontos és inas kezével megragadja a csont kis batyus felét, megemeli annyira, hogy a másik oldalán, amivel a felső combhoz illeszkedik megálljon. A kés közben a kezébe kerül és figyeli a csirke hámlasztás meglepő mozdulatait. Imádja úgy enni főleg a szaftos csirkecombokat, hogy jókorát harap belőle. Úgy van igazán jó íze.
- A....aha - nyújtja el a szót miközben egy paradicsomot KÉZZEL bepakol a szájába - khm... szóval a kutyáé a csont. Oké - fel se tűnt neki a mondatban elrejtett célzás csak lelkesen mórikázik tovább a hús lefejtésével. Az már lényegtelen, hogy a nyála patakokban folyik lassan, de azért még őszintén lelkes.
- Jaj istenem nem mindegy, hogy milyen mozdulatokkal szedem le a húst erről a csirke csülökről? Így is úgy is lejön nem? Aztán csak lerágcsáljuk, lényegtelen, hogy mennyi marad rajta.
Mikor Kaya folytatja a mesterséget, Nate már rég ott tart, hogy lecsipegeti a csontról a maradék húst, majd tekintettel arra, hogy mit mondott a szőke, leteszi az egyik szalvétára az asztal felé eső végébe.
- Azt hiszem nem vagyok olyan zsíros mint egy disznó, szóval igen, sikerült - vágja rá rögtön majd szeme sarkából feltűnik, hogy egy nagy szürke orr kerülgeti az asztal szélére kitett csontot s csak akkor kap észbe mikor a rózsaszín nyelv becsúszik az asztal rései között, hogy valahogy megszerezze a csontot.
- Hé, te óriás vadászkopó, inkább így - fogja meg vigyorogva a csontot majd elhajítja neki. Küzdjön csak meg az ételélt, egy kis mozgás nem fog megártani.
- Mond, hogy most már késsel villával "csak úgy" meg lehet enni és nincs semmiféle "edd meg a húst így meg úgy..." rituálé? - néz rá kis híján könnybe lábadt szemekkel. Enne már az istenért!
- Arra pedig készülj fel, hogy van még néhány comb bent... kipróbálod majd azt is, hogy milyen maszatosnak lenni és bele harapni ebbe a húsba jó? - ugráltatja meg vigyorogva a szemöldökeit. El nem tudja képzelni, hogy mutathat fülig zsírosan. De mindennek eljön a maga ideje.




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Szer. Aug. 26, 2015 10:42 am Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


Nem fogom két perc alatt megszokni azt, hogy bizonyos dolgok az ő számára különlegesek és ritkák, míg az én életemben maguktól értetődőek és természetesek. Példának okáért itt volt ez a pezsgő, ami a legjobban szimbolizálta a közöttünk lévő különbséget, mégis a magunk vicces módján túl voltunk képesek lépni rajta. Ha ezeket az életbeli szimpla és egyszerű dolgokat meg tudjuk oldani, akkor azt hiszem a többi is menni fog. A hobbitos élcelődésére rosszallóan csóválom meg a fejem, és az ujjammal ismételten megfenyegetem, bár ez valóban már csak valamiféle játék közöttünk, és érzi ő is, hogy nem fogom szó nélkül hagyni, hiszen ha valamire a külsőmre mindig is érzékeny voltam és ez most sincs másképpen.
- Ne húzza ki a gyufát Mr Winston! Csak semmi szőrős, nagy fülű lény...az előbb még valami Yodának titulált, most meg egyenesen valamiféle ....hogy is mondta...hobbit vagyok? Van esetleg még olyan jelző amivel nem illette becses személyemet? Remélem jól bánik a fegyverekkel, mert ezek után minimum egy párbajra fogja önt invitálni a bátyám. Elképesztő mit meg nem enged magának!- a szemem sarkából néztem rá, végül elmosolyodtam de a fejemet kitartóan ingattam.
- Meztelen fürdőzés egy hobbittal? Vannak perverzióid Nate!- ekkorra már nem tudtam megállni, hogy ne nevessek. Persze attól az ötletet még nem tartottam jónak, még akkor sem ha szabályt szeghetünk vele. Már csak azért sem, mert továbbra is tartottam magam azon elvemhez, hogy nem fogok vetkőzni csak akkor ha érdekem kötődik hozzá. Szóval ha nem találunk valamiféle érvet arra nézve, hogy megváljak az éjszaka sötétjében a fürdőruhámtól, akkor ezen terve sajnos vagy sem de nem fog megvalósulni. Bár tartottam tőle, hiszen a korábbiakban már bebizonyította, hogy tökéletesen érvel és még engem is képes meggyőzni. Ettől az elvek még elvek maradnak esetemben. Azt azonban már most tudom, hogy ha a legapróbb jelét érzem annak, hogy valami olyasmit csinálunk ami árthat neki, másképp veszi a levegőt, másképp mozdul, másképp csinál dolgokat, gyöngyögyözni kezd a homloka azonnal megállunk és ebben nem fogok neki ellenkezést hagyni. Úgy fogok viselkedni mint egy megátalkodott despota, az ő jól felfogott érdekében.  Volt időm utánaolvasni ennek az egésznek, értekeztem ismert vagy kevésbé ismert kardiológusokkal, szívsebészekkel, még egy plasztikai sebésszel is volt alkalmam társalogni egy kellemes állófogadáson az operában, aki volt kedves felvilágosítani arról, hogy a műtét utáni hegeket el lehet tüntetni. Igaz szükséges megvárni a regenerálódási időt, hiszen egy szívátültetés, bár maga a művelet ma már viszonylag kockázatmentes, az utána következendő időkön nagyon sok múlik. Szóval lehetőség szerint egy éven belül nem nagyon vállalna ilyen jellegű beavatkozást egy páciensen, utána pedig egészségi állapot függő. Magamban már ezt is végigpörgettem, noha jól tudtam, hogy Nathaniel beleegyezése is kell hozzá, mint ahogyan nagyon sok dologhoz szükségem lesz rá, hogy megvalósuljon. Hogy is gondolhattam, hogy személyes találkozás nélkül mindez megoldható lesz majd? Nem tudom őszintén, hiszen megmenteni akartam, bár magyarázatot továbbra sem tudtam volna arra adni, hogy miért. Anyám tudott volna, de beléfojtottam a szót az első olyan mondata után, hogy tisztában van vele miért csinálom. Ha így is van tartsa meg magának, nem akarom tudni. Igen...homokba dugtam a fejem, és azt gondoltam, hogy ha én nem látom a világot, akkor az sem lát engem és elrejtőzhetem. De ez egyszerűen nevetséges és gyerekes viselkedés. Én aki alapvetően semmitől sem szoktam megriadni aki a végsőkig képes elmenni ha el akar érni valamit, én aki bárkivel képes vagyok vitába bocsátkozni, akit úgy neveltek, hogy nincs lehetetlen csak tehetetlen ember, akit úgy tanított az apja, hogy azért mert nőnek született az alapvetően harciasság meg kell, hogy legyen bennem elgyengülök egy ilyen helyzetben. Az vesse rám az első követ, aki nem került még ilyen helyzetbe élete során. Hogy erre nekem huszonöt évet kellett várni, nos ez valahogyan így alakult. Abba már bele sem megyek, hogy az utóbbi pár hónapban amúgy is valamiért így kezdtem viselkedni, könnyebben nyitottam emberek felé. Sokszor elgondolkodtam a hatalmas házam valamelyik kis loggia-ján ácsorogva és az esti fények között a lefekvés előtti menta teát kortyolgatva, hogy miért is érzem piszkosul magányosnak magam az utóbbi időben? Hiszen csak egy szavamba kerülne és meg tudnám oldani, hogy legyen programom, nem csupán kötelező látogatások úgy alapvetően bárhol. Hanem minőségi és valódi beszélgetések. Aztán rájöttem, hogy azért, mert az ilyen alkalmakon pontosan az a többlet hiányzik, amit most itt megkapok, amiért végül maradtam, amiért végül mindenbe belemegyek amit javasol, noha az utolsó porcikám is tiltakozik az ellen példának okáért, hogy bármi olyasmit tegyek ami az alapvető elveimmel szembe megy. És valamiért van egy olyan sejtésem, hogy ő még ezeket is képes lesz bennem legyőzni, ami nem csupán furcsa érzés de egyben veszélyes is. Sokkal többet kiválthat vele, mint amit én meg akartam engedni neki. De ez valami olyasmi amit soha nem leszek képes befolyásolni, legyek bármennyire erős, bármennyire határozott, karakán és a legbiztosabb magamban. Vannak dolgok amik megtörténnek akkor is ha nem akarjuk, és tiltakozhatunk, fordulhatunk a sors felé szitkozódva, akkor is ott van. És fáj, tudom, hogy fáj. Egy darabig biztosan. Kifejezetten örömmel fogadom, hogy az éjszakai fürdőzés témáját ejtjük és inkább a pezsgővel foglalkozunk a továbbiakban, bár a kosárban még pihen néhány szem gyümölcs, az talán majd jó lesz sötétedés után, amikor már csak ülünk majd nyugodtan bámulunk előre a semmibe révedve, és mindenféle ostobaságról fecsegünk. Alapvetően ezt is szerettem volna, meg azt is szerettem volna, hogy meséljen nekem magáról. Hiszen ha azt vesszük én és a családom is, az alapvető belső dolgokat leszámítva a világ számára nyitott könyv voltunk, rólunk lehetett szinte mindent tudni, rólam meg aztán főleg, mert egy időben a botrányaimmal hoztam anyáékra szégyent, és ezen jó szokásomat mind a mai napig megtartottam. Szóval rólam nem sok olyan mesélni való van amit ne tudhatna valamelyik sajtóorgánumból, vagy újabban az internet világából. Persze ha azt vesszük talán mégis, mert, hogy ki valójában a legidősebb Larrabee grófkisasszony kevesen tudják. Például azt is kevesen, hogy eső után imádok kifeküdni a pázsitra, hogy imádom a frissen nyírt fű illatát, félek a pókoktól, félek mindentől aminek négynél több lába van. Gyűlölöm a balettet...egyszer sikerült is elaludnom a Bolsoj Balett előadásán, és már csak arra ébredtem, hogy anya bök oldalba, néz rám rosszallóan, és az egész Globe felállva tapsol egy csomó harisnyás alaknak. Rettentően kellemetlen volt a helyzet, mert az orosz nagykövet felesége is a páholyunkban volt, és az egyetlen szerencsém az volt, hogy aznap este lázasan mentem színházba, így könnyedén exkuzálhatott apám a betegségemre hivatkozva. Szóval akarok én sok mindent, miközben a derültségemet főképpen az okozza, hogy mióta csak bejelentettem neki, hogy maradok azóta teljesen fel van húzva mint egy apró kis búgócsiga ami megállás nélkül csak pörög és zümmög és zizeg. Hogy milyen érzés valakiből ilyesmit kiváltani? Nem tudom, még szoknom kell az efféle reakciókat, főleg, hogy ez őszinte, mert annak érzem, ahogyan én is egyre inkább felszabadultabban nevetgélek szépen lassan már mindenen amit csak mond vagy éppen tesz. Hovatovább ott tartunk, hogy csak a kisujját mutatja és már azon kacarászni fogok. A jókedvemet és persze a szórakozásom egyik alapját aztán megadja és növeli mindaz amit a hússal jelen pillanatban művel. Mint egy rossz gyerek, akit arra kértek, hogy legalább egy óriág igyekezzen nem összekoszolni a ruháját ám ő még erre sem képes.
- Ne hisztizz már, az ég áldjon meg, nem hiszem el, hogy valaki hogy lehet ennyire türelmetlen! Meg kell tanulnod az ösztöneiden uralkodni, ha életed eddigi harminc évében ez eddig nem sikerült. Ilyen az éhség is. Tessék, itt az első alkalom, hogy ezt gyakoroljuk.- feddtem meg játékosan bár azért végig komoly arcot vágtam, ám egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak azon ahogyan a húst nyiszálja le a csontról, ám azért sikerül a műveletet valahogyan finomhangolni, amikor szólok neki, hogy ne olyan durván. Perszehogy nem mindegy. Most az én módszereimet követjük, az én szabályaimat és azok szerint ezt így kell. Ő akarta megtanulni.
- NATE!- csattanok fel meglepően ingerlékenyen, és megcsóválva a fejemet már nevetek is
- Ezt egyszerűen nem hiszem el! Ne kézzel egyél már! Jobban esett a lelkednek, hogy betömted a kezeddel azt a paradicsomot? Elképesztőn barbár és türelmetlen vagy ugye tudod?- azt már csak magamban teszem hozzá, hogy mellé végtelenül szórakoztató is, mert az arcának játéka, ahogyan a szemöldökét mozgatja csodálkozva, vagy éppen néz rám olyan arccal mint aki mandarin nyelvjárásban kéri tőle elénekelni a Varázsfuvola Bosszú áriáját. Ami egyébként nagyon szép, és szeretem ezt az operát. Talán...el kéne csábítani magammal. Ezt az ötletet elraktározom magamban. Szóval én pompásan szórakozom rajta mindeközben de persze közben próbálom elérni nála, hogy igyekezzen megszokni, hogy vannak bizonyos szabályok kivált akkor ha esetlegesen velem akar olyan helyen étkezni, ahol nem mindegy milyen sebességgel és milyen módon csipegeti a húst. Finoman helyezem vissza a szalvétát magam mellé az asztalra, és a tányér felett a kezdeti pózban fűzöm össze az ujjaimat.
- Leszámítva azt az öt évesekre se jellemző hisztériát amit leműveltél a csont  megnyúzása közben, valóban sikeresnek mondható a művelet, ellenben....- nem fejezem be a mondatot, mert nekem is feltűnik az asztal körül nyáladzó csuparánc kutya, akit a hús a csont és a finom illatok vonzottak ide. Már tiltakozni sincs időm, amikor végül mint valami aportfát dobja el a kutyának a csontot, csak szemforgatva fűzöm szét az ujjaimat és teszem tenyérrel lefelé a kezemet az asztalra, közvetlenül a tányérom mellé.
- Te egyszerűen hihetetlen vagy Nathaniel! Most már értem miért mondtad, hogy égetnivalóan rosszcsont kölyök voltál. Már meg sem lepődöm.- görbülnek az ajkaim felfelé a somolygástól, de ettől függetlenül, hogy az egész lényéből áradó szertelenség teljesen magával ragad még nem nézem jó szemmel, hogy dobálgatja a csontot a jóég tudja, hogy hová. Kezemet finoman emelem meg a kérdés hallatán, szemöldököm felszalad a homlokomra és a tányér felé mutatok, amelyen ott pihennek az általa lecincált húsok. Nem nevezném tökéletesnek az enyémhez képest, de elsőre azért nem is olyan rossz. Magam is megfogtam a kést meg a villát és úgy tekintettem vissza rá.
- Azért jobb ha megtanulod ezt a rituálét, mert ha találkozni akarsz még velem, bizony lesz olyan alkalom, hogy szükséged lesz erre az újonnan megszerzett tudásodra. Mert vannak bizonyos éttermek, ahol nem nézik jó szemmel, hogy mindenféle önmérsékletet nélkülöző nyughatatlansággal marcangolod a húst a csontról. Önuralom Kedves,  önuralom.- a szavaimat követően az első falat el is tűnik az ajkaim között, egy falatka salátával. Az akkurátus és egyenletes rágást az lassítja le és akasztja meg, amikor közli, hogy a következő adagot, hogyan is kellene megennem. Hatalmasat nyelek, szinte egybe a megrágott falatot. Finoman helyezem a tányér szélére a kést és a villát, majd kékjeimet kíváncsian emelem Nathanielre. Komoly vagyok, elképesztően komoly, mint aki éppen most készül valami komoly kioktatást tartani a számár. Óvatosan mozdulok picit előre, szemeim még mindig az arcát vizslatják, végül aztán a szám sarkának huncut remegése árulkodik először arról, hogy pompásan szórakozom.
- Taníts, Yoda!- ki mondta, hogy csak én játszhatom a ráncos kis manót? Ha van Kaya Yoda, akkor lesz Nate Yoda is. Ilyen ide-oda tanítgatós Yodák leszünk ma este. Remekül hangzott.




••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Szer. Aug. 26, 2015 9:03 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 


Halovány, alig észrevehető viszont annál nyilvánvalóbb mosollyal figyeli Kaya arcát. Nem lehet egyértelműen rávágni, hogy na ez nála mosolynak számít, viszont ilyenkor teljesen más álarcot ölt az arca. Sokkal kellemesebb látvány lesz, nem lesznek ott azok a furcsa kis ráncok a homlokán, eltűnnek a gyanakvó, meglepő tekintetek és helyét átváltja a szeme sarkában a kis nevető ránc, zöld íriszei pedig vidáman csillognak így fürkészve a magas, kecses lányt.
- Természetesen. Gyönyörű szép vagy. Nem bántásból szánom amúgy ezeket, egyszerűen csak jó olyan lényekkel idegesíteni akikről nem is tudsz. Meglepődnél, hogy van amelyik milyen csodaszép lehet, de inkább nem folytatom. A végén még legyezgetném itt az egódat - ezt persze nem hagyhatta minek hála rögtön szélesedik az iménti kérdéses mosolya.
- Amúgy nem vagyok nagy fegyver forgató. Lőni tudok, azt viszont jól, mással még nem próbálkoztam. Se karddal se tőrrel se semmi mással - vállvonással jelzi, hogy nem vitte túlzásba az eddigi tanait fegyverkezés téren. Lőni csak amolyan önvédelem téren tanult meg, emellett van néhány rendőr ismerőse akik nem hagyhatták nyugodni, hogy kipróbálják Nate célzó képességeit. El is kerekedett a szemük mikor első alkalommal fejbe lőtt. Erre pedig csak annyit mondott, hogy "bocsánat, orvosin tanultam, sebészként kezdtem". Ez pedig egy olyan téma amit tényleg nem sokan tudnak. Hogy mi volt az oka annak, hogy lemondott erről az irányról? A vér látványa. Kiderült, hogy nem bírja a vörös nedű látványát így pedig adott volt, hogy egy másik számára kellemes témával foglalkozzon.
- Hobbittal biztos nem, veled már sokkal inkább. Hidd el viszont, hogy ez nem perverzió, egyszerűen csak szeretek veszélyesen és izgalmasan élni - tudatja a szőkeséggel, hogy nem szeret vacakolni és leginkább szarral gurítana. Viszont az feltűnhetett neki, hogy veszélyesen él, hacsak belegondol abba, hogy mit művelt a bárban a kezdetek kezdetén, mikor még csak kezdetleges volt az ismertségük.
Egyre nyilvánvalóbbá válik Nathaniel számára, hogy imádja a lány társaságát és imádja magát az egész jelenséget. Ahogy apró kis szarkalábak gyűlnek makulátlan bőrén a szeme szegletében mikor elmosolyodik, mikor a hajához ér, vagy végigsimít a ruházatán. Furcsa, kecses varázs van minden mozdulatában és bár tudja, hogy ezeket tanították neki, mégis úgy érzi, hogy ha egy egyszerű, átlagos családba született volna, akkor is hasonló lenne mint amilyen most is.
Megtudná szokni a látványát és az egész jelenségét ebben a házban. Ha kell akkor még át is alakíttatná valamilyen szinten, hogy jobban érezze magát a szőkeség mert bár elegánsnak és kifinomultnak nevezhető minden egyes pontja a festéstől kezdve a pocok sarkáig, mégis férfias erőt sugároz amit nem lehetne egy-két világosabb, színesebb darabbal megszüntetni. Abban persze kitudna egyezni, hogy ötvözzék a kettőt, de ő erre még nem szakosodott és valószínűleg nem is fog. Inkább hívna valakit aki rendbe teszi a  dolgot és ötvözi a kettejük stílusát... no de ne repüljünk ennyire előre a jövőben még ott tartunk, hogy nem tud megbékélni csak úgy a gondolattal, hogy márpedig neki öt ágú helyett villával és késsel kell ennie még egy csirkecombot is amit ő gyerekkora óta "fogós combnak" hív. Elvégre van neki "nyele" amit meg lehet markolni és jó ízűen le lehet rágcsálni a csontról a szaftos húst.
Egyszerűen nem tudja megállni, hogy ne fogjon meg kézzel valamit. Neki matatnia kell, fogdosni és turkálni, nem tudja megszokni, hogy csak kés van neki és villa miközben be van csomagolva a csirke vége. Ám türelmes, és annál is inkább lelkes, szórakozott mikor szemügyre veszi Kaya arcát.
- Mi pasik ösztönlények vagyunk. Akkor eszünk amikor éhesek vagyunk, úgy ahogy kedvünk tartja és a többi.... na azt már nem részletezem - erről inkább nem beszélne vele inkább áthidalja a témát egy torokköszörüléssel. Abban pedig nem kételkedik, hogy később sikeresebben fog úri ember módjára enni, mint most. Ez még csak a kezdet... bemelegítés.
Ezután lopva elkap egy paradicsomot a tányérjáról mikor úgy gondolja, hogy Kaya nem látja, viszont meg kell állapítania, hogy ennek a nőszemélynek mindenhol, talán még a feje búbján is szem van, hogy még csak véletlenül se kerülje el valami a figyelmét.
Összerezzen, ugrik egyet mikor meghallja a másik szájából a nevét, s megszeppent kisfiú szemekkel kezdi el fürkészni az arcát, minek után lesüti a szemét.
- Igen, így szaftosabb - morogja még mindig a falattal a szájában majd gyorsan lenyeli és elmosolyodik. Nehéz számára elfogadni azt, hogy meg kell szüntetni kezének ezen funkcióját az evés területén, de ki tudja? Talán még jól is jár vele.
- De sikerült nem? Mit számít a hiszti és a gyermeteg énem? Szeretek olykor duzzogni van, hogy célra vezető - persze ebből nem húz hasznot,egyszerűen olykor jó hallani a bocsánatkérő szavakat mikor kétségbeesetten morog az orra alatt.
Ezután pedig gondolkodás nélkül elhajítja Demetriusnak a csontot elvégre nekik már nem lesz szükségük rá... remélhetőleg nem kell lenyomnia a torkán, hogy legyen még hely a gyomrában valaminek.
- Én előre szóltam! Tudnod kellett, hogy nem vagyok én olyan szent, mint ahogy azt te elképzeled, szépségem! - hangjának játékos éne jelzi, hogy piszok jól mulat főleg azon, hogy milyen reakciót vált ki belőle a szertelensége.
- Érted bármit. Olyan szorgalmas kis Padavan leszek, hogy el se hinnéd - bizonygatja miközben felkapja a szalvétát, hogy annak tiszta oldalával megtörölgesse a kezét.
Zöldjei hatalmasra kerekednek mikor feltűnik neki, hogy mekkorát nyel és az ezutáni lassított, kimért mozdulatok... megrémítik. Végül csak jó választ kap mire ördögien elvigyorodik.
- Jól van, jól van - gyorsan kilöki maga alól a széket, hogy becaplasson a konyhába, és egy másik tányérra rátesz még egy-egy combot s csak ekkor jut eszébe, hogy van a hűtőben chilis barbecue szószos csirke szárny amit reggel készített el miután hazahozták, hogy legyen mit ennie délután. Gyorsan kikap négyet, megpörgeti a mikróban - amit nem tud az nem fáj - és már battyog is ki a kellemes hatossal amit lepakol elé.
- Parancsolj! Csípős szószos szárny és a "fogós comb" - arcára lemoshatatlan vigyor telepszik s már le is ül a helyére.




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Csüt. Aug. 27, 2015 10:50 am Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


Azt már most meg kell állapítanom, hogy étkezés terén van még mit csiszolni Nate szokásain. Ha egy szimpla csirkecombbal egy teljes waterloo-i csatát folytat, mit fog kezdeni a tekercsekkel, tűzdelt húsokkal, tengeri finomságokkal és egyéb olyan ínyecségekkel, amiket normál esetben talán azt sem tudná hol kezdődik és hol végződik? Persze normál esetben ez felettébb mulattató lenne, és egykor gyerekként a számomra is gondot okozott csupán a felismerésük. De idővel minden tudás megszerezhető és én jelen pillanatban az alapokat próbálom megtanitgatni a magam kissé talán kimért módján Nathanielnek, de mégis közben remekül szórakozom. Az egész lényéből áradó vidámság, az, hogy a legkomolyabbnak tűnő helyzetből is képes a derültséget kihozni, hogy megnevettet folyamatosan az arcának a játékával a szemének a csillogásával valahogy kellemessé teszi az ittlétemet, egyre inkább kellemessé. Soha nem volt könnyű idegen helyet megszoknom, noha a mostanit példának okáért magam választottam. Mindig is hittem abban, hogy az életben létrejövő változások nem feltétlenül tartósak adott formájukban, mert lehet, hogy valami új kezdetét vetítik előre. Gondolok itt elsősorban a találkozásunkra, hiszen normál körülmények között minden valószínűség szerint még csak szóba sem álltunk volna egymással, nemhogy táncoljunk vagy éppen kedélyesen beszélgessünk. A kezdeti zökkenők, a néhány órával ezelőtti bizonytalanságom és toporgásom helyét azt hiszem szépen lassan átveszi valami olyan érzés, hogy jó döntés volt mégis eljönni, bár azt hiszem egy picit, ha jobban megkapirgálom magamban a dolgokat még mindig támadnak kételyeim, de már kevesebb mint az elején, amikor beléptem az ajtón. Aki megérkezett és aki most itt ül mintha két külön személy lenne. Ahogyan figyelem a minden idegszálával pezsgő Nathanielt, folyamatosan a helyenkénti elkomolyodásom ellenére is mosolyt csal az arcomra. Nem tudom sértésnek venni amit alap esetben egy másfajta szituációban minden bizonnyal annak vennék, és tréfával csapom el. Tudom, hogy nem gondolja komolyan ezt a lényecskés dolgot, bár azért most már igazán kíváncsivá tett, hogy kihez illetve mikhez is próbált engem a korábbiakban hasonlítani. Azt hiszem újabb megjátszott sértettséget váltana ki belőlem a puszta látvány, és ezen még az a tény sem változtat, hogy az ő kis filmvilágának apró teremtményei akár szépek is lehetnek. Annyira biztosan nem amilyennek én gondolom magam. Gyermekkoromtól a büszkeségre és az értékeimmel való azonosulásra neveltek. Apám azt tanította, hogy az ember soha ne becsülje le magát, még akkor sem ha időnként hajlamos ennek tekintetében túlzásokba esni, és én eszerint is éltem, eszerint cselekedtem. Önnön magam időnkénti bizonyos mértékű túlbecsülésével, de kerülve a kérkedést. Az nálunk egyenlő volt azzal, hogy nincs semmi amit fel tudna mutatni az életben hát magát fényezi.  Persze ha jobban belegondolunk jelen állás szerint nekem sem volt semmi amit felmutathattam volna, és az utóbbi években kizárólag olyan dolgok voltak számomra fontosak amelyek a luxus, a pénz és a csillogás körül zajlottak. Mert ez is én vagyok és nem tudom mikor és hogyan lennék képes erről lemondani. Ahogyan nézem Nathanielt, a gondolat ott motoszkál bennem, hogy ennek a férfinek új életet akarok biztosítani, hogy a legvégsőkig is elmennék, hogy megszerezzem számára azt a bizonyos szívet, mi ez hát ha nem valamiféle lemondás? Gondolatban a fejemet rázom és ellentmondok magamnak. Nem, ez pusztán csak segíteni akarás olyan valakin, aki érdekessé vált a számomra, akiről többet meg akarok tudni, akivel jó csak szimplán együtt lenni, aki megnevettet. Nem akarok folyton arra az egyetlen estére gondolni, azt veszem észre, hogy újabb emlékeket akarok tőle. Emlékezni erre itt most, emlékezni milyen vele együtt enni, és csak egyszerűen lenni, mint a normális emberek. Az emlékeket pedig úgy teremthetjük meg ha több időt töltünk együtt. Mikor a gondolataimban idáig jutok azt hiszem olyasmi fordul meg a fejemben, ami megint tovább bonyolítja az életemet. Van egy eleddig tisztázatlan kapcsolatom, amelyben én vagyok a harmadik fél, immáron sokadszorra történik ez meg velem, és bevallom kezd frusztráló lenni. Nem az a fajta vagyok azt gondolom aki ilyesmit érdemelne, hogy egyszerűen parkoló pályára tegyék. Van még egy további semmiféle kategóriába nem sorolható kapcsolatom egy tüneményes kis művésszel, aki időnként nem tudom eldönteni, hogy engem kedvel vagy olyankor is az elfogyasztott kábítószer mennyiség beszél belőle, a masszív másnapos ködön keresztül. Itt van a családom, akik árgus szemekkel figyelik minden lépésemet és cselekedetemet és úgy tesznek, mintha a szökésem után nem is figyelnének rám. Már az első hónapok óta tudom, hogy ez tévedés, mert igenis figyeltetnek, ahogyan tisztában vagyok azzal is, hogy most is pontosan tudják, akiknek tudniuk kell, hogy éppen hol vagyok és kivel. És azzal is tisztában vagyok, hogy magukban mit gondolnak. De őszintén szólva ez a része egy cseppet sem érdekel. Annál inkább az, hogy ebbe a tökéletes kaotikumba hova is helyezzem el, ezt a mókázó, ragyogó zöld szemű férfit, akiről fogalmam sincs meddig lesz része az életemnek. Mi történik ha túl késő? Ha nem találok időben donort, ha a következő olyan rohamot mint amit a bárban is tapasztaltunk nem éli majd túl? Ezen a részén ha akarok sem tudok egyszerűen túllépni, még akkor sem ha próbálok minderről megfeledkezni. És még mindig nem tudom eldönteni, hogy hova is illene az éltembe. Anya szerint veszélyes vizekre eveztem, mert hallja a hangomon. Aggodalom. Olyasmi, ami bennem soha nem volt és azt hiszem nem is ismertem fel eddig, hogy lenne. Hogy veszélyes abban biztos vagyok, ahogyan abba is, hogy ha nem lenne, akkor hiányozna, ahogyan hiányzott ezen az egy héten is. Különös átrendeződés ment végbe bennem, a kapcsolataimat illetően vetettem számot, és meglehet önző dolog volt részemről idejönni, de tudom, hogy önző lettem volna akkor is ha nem teszem meg. Az előbbit magam miatt az utóbbit miatta. Valóban veszélyes vizeken jártam és a legborzasztóbb, hogy nem tudok úszni. Ha belefulladok csak magamnak köszönhetem, de tán érte még ez a kockázat is megéri. Mitől is volt különleges Nathaniel? Mitől volt ő más a számomra? Abban a tudatban élt, hogy bármelyik pillanat lehet az utolsó, abban a tudatban teltek a napjai, hogy talán már a következő órát sem éri majd meg. Mégsem változtatott semmin, sőt mintha fricskát mutatott volna a sorsnak és nem engedné, hogy az egész további életére árnyékot vessen a betegsége. Mióta megismertem minden alkalommal viccet próbált belőle csinálni, és nem akart vele foglalkozni. Valakinek azonban mégis kell, és ezt a szerepet vállaltam magamra. De nem akarom, hogy erről beszéljünk, nem akarok arról beszélni neki, hogy mi lesz ha majd....vagy mi lesz akkor ha új szívet kap....akkor is akar még látni? Miért lett ez ennyire fontos nekem? Ha jobban belegondolok már akkor is az volt, amikor másnapra teleküldettem a szobáját egy dzsungelnyi zölddel. Most pedig egyszerűen csak hallgatom a replikáit a szavaimra, hallgatom ahogyan beszél hozzám, ahogyan mókázik, és érzem, hogy ezt a jókedvet én generáltam pusztán azzal a tudattal, hogy itt vagyok. És ez átragad rám is, mert együtt nevetek vele. Hol a fejem csóválom a szavaira, hol kissé rosszallóan nézek rá, de egyszer sem komoly az egész, ezt ő is tudja pontosan ezért mer egyre többet megengedni magának velem szemben. Még nem ismerjük egymás határait, hogy mi az amit megengedhetünk magunknak a másikkal szemben, de erre is rá kell valahogyan érezni.
- Ösztönlények! Bah!- forgatom meg a szemeimet láthatóan jól mulatok a kijelentésen, de nem is ennyire ez, hanem a kézzel való falatozása az ami legelőször rosszallásra késztet. A duzzogása pedig inkább csak derültséget okoz. Valóban olyan jelen pillanatban mint a két öcsém közül az idősebb amelyik ha nem úgy történnek a dolgok, ahogyan az ő Michael királyi fensége óhajtja akkor igazán ki tud jönni a sodrából. A vehemencia kezelését még tanulnia kell, de apám szerint ez tíz éves korban igazán magától értetődő viselkedés. Én is voltam ilyen. El sem hiszem.
- Nathaniel, nem a végeredmény a fontos hanem az addig megtett út. És ha ez nem egyenes, ha kacsázol rajta, akkor hiába jutsz el a célig. Rád ragad az út pora. Érted?- mosolygom, és próbálom éppen úgy előadni neki, mint amikor engem tanítottak ugyan erre a fajta étkezésre. És persze az egészben az a legmulatságosabb, hogy ugyanezekkel érveltem, mint most Nate. No igen, van ami nem változik, csak éppen más szájából halljuk azokat. Finoman rántottam meg a vállam inkább csak magam elé motyogva.
- Bár az igazat megvallva nekem tetszik a gyermeteg éned.- persze azon a tényen nem változtat ez sem, hogy továbbra sem tetszik, hogy csak úgy dobálgatja a csontot. Az ég szerelmére mezítláb szerettem volna a füvön mászkálni, és ha a kutya a csontmaradványokat szét hagyja? Mint a sajátjaink, amikből volt vagy tíz és a nevüket sem tudtam. Hiszen ahogyan korábban már gondolatban utaltam rá, igyekeztem nem közel engedni magamhoz többé egyetlen állatkát sem....és embereket is egyre kevesebbet.  Nate túl kitartó ahhoz, hogy ellen lehessen neki állni, és tagadhatatlanul imponáló ez a fajta viselkedés, ahogyan az is, hogy továbbra is úgy pezseg itt nekem mint arany hal a királyvízben. Szólt, persze hogy szólt, de van amire nem is lehet igazán felkészülni, bár bevallom őszintén továbbra is pompásan szórakozom mindennek ellenére. Mármint, hogy a viselkedése hovatovább gyerekes.
- Szorgalmas kis padawan, cöh...minek nézel te engem valami harcoktatónak? Rossz ajtón kopogtatsz, tőlem ilyesmit nem sajátíthatsz el.- végül aztán megadóan emelem magam elé a két kezem és hagyom, hogy most majd az ő szabályai szerint játszunk. A kézzel falatozás művészete ideérkeztemkor még kissé visszataszító volt a számomra, de minél többször volt alkalmam kipróbálni, egyelőre igaz csak hamburgereken és egyéb gyorséttermi eledeleken, igazán tetszetős volt. Annyira....annyira naturális, és annyira gusztustalan egyszerre, hogy az embernek nevethetnékje támad a végére, feltéve ha nem azon kezdek el aggodalmaskodni, hogy mégis, hogy nézek ki? Mikor kilöki a széket, hogy elinduljon még nevetve teszem hozzá.
- Értem bármit? Ne tégy ilyen könnyelmű kijelentéseket, mert a végén még megbánhatod. Nem ismered az ízlésvilágomat.-  nem is érzékelem mennyi ideig van távol a konyhában, csak az apróbb zajok, csörgések, csilingelések jutnak el hozzám, én közben kényelmesen hátradőlök kezeimet a mellkasom előtt összefűzve, lábaimat előre nyújtva az asztal alatt, mint valami jóllakott basa szemlélem a kilátást. Lassan narancsra festi az égboltot a délután beköszönte, bár már inkább estéről beszélhetünk, a távolban tintakék az égbolt, az este utat tör magának. Magával ragad a látvány, és egyre inkább jó érzéssel üldögélek tovább, várva, hogy Nate visszatérjen a konyhából, majd gondolok egy merészet és...a vállam felett hátrasandítok, de csak Helene hatalmas nagy szemeivel találom szembe magam az ajtó irányában, Demetrius még mindig a csonttal bíbelődik, én meg mint egy rossz gyerek nyúlok bele a tányéromba és a kezem közé csippentek egy koktélparadicsomot, nézegetem, forgatom, majd sietősen a számba gyűröm, úgy kézzel ahogyan azt az előbb Nathaniel is tette. Szemeimet lehunyom és élvezettel dorombolva sóhajtok egy hatalmasat, mintha minimum valami különleges és ritka finomságot kóstoltam volna. Elképesztő, hogy milyen szinten képes bűnbe vinni a viselkedésével az embert ez a férfi. Nincs időm rendesen megrágni, mert ekkor nyílik az ajtó én meg úgy rezzenek össze mint akit valami rosszaságon kaptak, de persze leplezem rendületlen és úgy rágom a paradicsomot mintha az életem múlna rajta, hogy mire Nathaniel az asztalhoz ér az újabb adag étellel már le is nyelem. Hopp, volt- nincs, én nem is csináltam semmit. A felvezetést követően Nate-re pillantok majd a tányéron heverő csirkeszárnyakra és combokra, majd megint a férfira és rámutatok a husokra felvont szemöldökkel a homlokomat ráncolva de úgy kuncogva mint valami apróság.
- Fogós....fogós comb? Nos, sok mindennek nevezték már: pipikerék, cimbalomverő...de fogós comb. Hááááátttt tőled is tanul valami újat az ember. És ezt most nekem kézzel kell...kézzel kell ennem, úgy értem beleharapni, úgy ahogyan csak tudok?- felpillantok rá, de látva a csillogó zöld íriszeit, meg a bólogatását, azt hiszem halálosan komolyan gondolja, hogy én ebben a méregdrága kosztümben kézzel-lábbal faljam fel a csirkehusokat. Sóhajtok egy mélyet, még  egyszer visszapillantok rá, a szemem egészen összeszűkül ahogyan nevetek, és egyszerűen nem akarom elhinni, hogyan képes ilyesmire rávenni.
- Nem...hiszeeeeeem eeeeel, hogy belemegyek ebbe miattad!- nevetek,majd egy hatalmas sóhajt követően megfogom az egyik csirkeszárnyat és forgatom egy darabig, keresve rajta valami fogást. Azt már láttam a televízióban a reklámokban, hogy ezt ketté szokták törni. De hogyan is csinálták? Áááááá megvan. Sikerül megtalálni a forgóját és roppanva enged a nyomásnak. Sikerélmény. Végül aztán előre hajolok és mintha valami olyan dologra készülnék amit később meg fogok bánni belemélyesztem a gyöngyfogaimat a húsba. Forró, meleg és mar mint a veszedelem. De isteni finom. Újabb harapás, majd újabb és még egy....szinte belefeledkezve marcangolom a fogaimmal a húst mint valami barbár asszonyság, akinek a férje most hozta meg a vadászatból a friss bölényt, és elkészült. És marok és harapok,  és továbbra is eszem tovább kézzel a szárnyat, már a másodiknál tartok, mint a gyerek aki rácsodálkozik a világra.
- Fiffooomm...hmmm...Nafte..kéff eff falafofff?- észre sem veszem, hogy tele szájjal kezdek beszélni, csak később kapcsolok a szemeim elkerekednek, lenyelem a falatot, ami a számban van majd, úgy ahogyan vagyok szószosan mindenesen nyújtom Nate felé az utolsó falatot.
- Szóval....finom, kérsz te is egy falatot? Amúgy....gondolom a végén nem szalvétát használunk hanem lemossuk a kezünkről ezt a....a....ezt a...hát ezt ami rákerült.- forgatom meg a szabadon lévő kezem és szerintem rémesen kajásan mint valami kisbaba, aki szétmaszatolta magán az ételt vigyorgok vissza Nathanielre. Erre is rávett. Ez a pasi egy varázsló, ez már biztos.




••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Pént. Aug. 28, 2015 5:45 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 


Ha valamiben, akkor abban tökéletesen biztos, hogy ha nem ilyen körülmények között találkoztak volna, akkor is hasonló szemmel nézne most rá. Egyszerűen nem tudja tökéletesen elfogadni azt a tényt, hogy ő márpedig Gróf kisasszonyság akinek annyi pénze van mint a szigeten élő összes embernek együtt véve majd megtriplázva. Nem tudja elképzelni, hogy ő másként viselkedne, ha nem a bárban futottak volna össze és Nate jóvoltából nem mentek volna kórházba. Ha rajta múlik akkor ugyan ez lenne a szitu, ugyan így menne a dolog, csak nyilván sokkal lassabban. Más esetben nem lenne még meg ez az önfeledt szórakozás, az a lendület és kellemesség amit most ők ketten produkálnak a másik társaságában. Fogalma sincs, hogy mi az a tűz ami most lángra lobbant benne és bár a kórházban mikor felébredt, akkor hatalmas csillogó szemekkel figyelte a lányt - noha nehezen tette meg lévén egy kettős szívrohamon volt túl - most pedig ez csak fokozódik.
Nem tudná megmondani, hogy mikor és kinek a társaságában érezte ilyen jól magát utoljára. Talán ezt nem is kellene latolgatni, nagy valószínűséggel nem volt ilyen. Minden ismerősével van valamiféle nézeteltérése, mindig van egy-két olyan beszélgetése amiből minél hamarabb szeretne kikeveredni, a gond csak az, hogy nem mindig engedik. Ő javarészt szereti elterelni a témát más irányba mivel nem szeret senkitől se haragban elválni egy nap végén, de az esetek kilencven százalékában mindig ez történik. Hogy miért?
Mert nem tudják elfogadni azt, hogy Nate-nek más világszemlélet jutott, mint nekik. Azért, mert nem hiszik el, hogy ő maga is próbál tenni azért, hogy mihamarabb meggyógyuljon, csak van amit nem lehet siettetni és a donorlista az többek között ilyen. Nem mondhatja azt, hogy "na márpedig neki kell előrébb kerülnie, mert sokkal jobban megérdemli mint például az előtte lévő kislány." Evégre miért mondaná? Miért lehetne több joga ahhoz, hogy éljen, miért érné őt ez a fajta kiváltság? Egy gyerek élete nem ugyan annyit ér mint egy felnőtté? Az persze nem kell hozzátenni, hogy ő mennyi életet mentett már meg és tett szebbé. Egyszerűen csak az emberi értékeket és normákat kell szem előtt tartani.
Általában ebből állnak a viták, ő pedig minden vacsora végeztével vagy iszogatás alkalmával rácsap az asztalra és ott hagy mindenkit. Leteszi a saját kis összegét amiből evett vagy ivott és otthagyja őket. Nem kell neki hallgatnia a hülyeséget és ezt ők el is fogadják, tudják jól. Csak hát... másnap mindig ő az aki bocsánatot kér, ők pedig ezt "elnézik" neki. Mintha szívességet tenne azzal, hogy elfogadja a véleményüket egy bocsánatkéréssel. Pedig nem. Tudja jól, hogy nem tehet ez ügyben semmit, hogy ő is épp úgy várakozik mint sokan mások. Lehet, hogy nem a második, harmadik vagy negyedik, de már a tizedik helyen van és már ez is nagy szó mert kezdhette volna a sor végén is, ami pedig végtelen hosszú. Több mint százötven ember lett volna előtte de, mint orvos és a kórház egyik orvosa,  előrébb kerülhetett. Ehhez pedig hozzá járult az is, hogy nem cigizik, egészséges életet él de a szíve meglehetősen rossz állapotban van és mihamarabbi műtétet igényel. Lehet, hogy nem szabadna, hogy ezek befolyásolják a listán való elhelyezkedést, de ez amolyan "vészhelyzet", de még így se tudták megadni neki azt a kegyelmet, hogy soron kívül kapjon új ketyegőt. Így egy éve mikor felkerült a listára még a negyvenedik volt. Kezdi ledolgozni.
- Ne szórakozz ilyen jól, tényleg így van! - vigyorodik el, elvégre ez rá és fajtársaira tényleg elmondható. Nekik mindig az az első amiről tudják, hogy muszáj és kötelező. Nem véletlen, hogy ha bemennek egy boltba és nagy válogatás közepette megtalálják a tökéletes inget amiből már csak méretet kell találni de apropó közben rájuk jön a szükség, akkor nyilván a mosdót látogatják meg előbb mint, hogy megtalálják és még fel is próbálják azt az inget.
- Értem én... de félek akkor baromi sok por van már rajtam és nincs ami lemossa azt. Nem szeretem a jól, előre kikövezett utakat. Mindig kell egy kis kitérő, erre is szoktam mondani, hogy soha nem akarnék gondtalan életet. Most is ugye, hogy kiderült beteg vagyok, annyi mindent tettem két év alatt, mint alapjáraton tíz év alatt tettem volna meg - egyszerű vállvonással lezárja a témát mert nem akar megint fortyogó, mély vizekre evezni. És lehet, hogy nem kifejezetten ilyesmi témában tért ki erre a lányka, ettől függetlenül hasonló.
- Néha túlságosan is gyermeteg tudok lenni, remélem meg fogsz békélni vele - sejtelmesen néz bele világos, viszont annál is szebb kék árnyalatban pompázó szemeibe, melyeket már az első pillanattól kezdve imád. Van valami titokzatos fénye, emellett annak ellenére, hogy hideg, olykor pedig rideg látványt nyújt, mégis tele van szeretettel, csodálattal és kedvességgel.
- Nem csak a harcokhoz kell komoly oktatásban részesülnie az embereknek. Azok az idétlenül kinéző, kopaszra nyírt narancssárga ruhás szerzetesek se a harcra és küzdelemre tanítják... egymást... magukat - szemét egy pillanatra megforgatja és a kék ég felé les ezzel fejezve ki azt, hogy nem kifejezetten van tisztába azzal ,hogy azok kit és mit valamint, hogy minek tanítanak. Ettől függetlenül van valóság alapja.
- Képes vagyok bármivel farkasszemet nézni, szóval legyen bármilyen ízlésvilágod én megküzdök vele. Ha férgeket és bazinagy bogarakat eszel azzal se lehet baj. A kínait, olaszt, mexikóit és a tengeri állatkákat kifejezetten szeretem, szóval a bogarakon kívül más meglepetés nem igazán érhet - persze ehhez nem mondja hozzá a szemet, a nyelvet és az ilyesmi, ízletesnek nem mondható dolgot. Van amit még a bogarakon kívül se kóstolna meg... a belsőségeket.
Ezután pedig gyorsan becsattog és előkapja a csípős csirkeszárnyakat valamint még két combot amit magával hozott s megpörgeti őket a mikróban, hogy fogyasztható melegek legyenek. Csörög a tányérokkal, kicsit csapkod a pultok szekrényeivel ahogy ki-be nyitogatja őket de nem csinál akkora csinnadrattát mint gondolná az ember.
Az viszont kifelé menet nem kerüli el a figyelmét, hogy Kaya olyan lelkesen majszol valamit és legalább olyan gyorsan mint egy jól meglett aranyhörcsög aki tuszkolja be a szájába a magokat és éppen raktároz. Pimasz, szórakozott mosolya valamint tekintete rögtön jelezheti a szőke előkelőségnek, hogy látta amit látnia kellett, nem kerüli el a figyelmét semmi.
Összeráncolja a szemöldökét mikor hallja a másik két megnevezést.
- Na én meg ilyen kacifántos neveken nem ismerem, nekem marad ez a gyermeki hangzású "fogós comb". Aranyos nem? - még egészen kölyök volt, mikor ez rajta ragadt és nem is tudja kinőni azóta se.
- Azért a csontokra vigyáznék a helyedben, de harapj bele pontosan. Szépen fogd meg kézzel, és harapj! - utasítja miközben gonosz vigyorral fürkészi az arcát és az azon megjelenő változásokat. Egyszerűen nem tudja elhinni, hogy még fintorogva és haragos pillantásokkal is, hogy lehet valaki ilyen gyönyörű?
- Én is belementem miattad a kulturált evésbe pedig nekem ez így tök jó volt! Férfiasan, parasztosan - tud ő szépen enni, nem elég ezt hangsúlyozni, de ettől függetlenül sokkal kellemesebb kézzel.
Alsó ajkába harap mikor Kaya megteszi az első lépéseket, de aztán kénytelen felpattanni mert arany színű tincsei maszatosak lesznek.
Hosszú, fehér zongorista ujjai az összes szőke tincset megragadja s tarkóján finom copfba fogja kezével míg eszik de még így se veszi le róla a szemét.
- Na ugye, hogy jó? - persze először nem érti, hogy mit szöszög itt neki teli szájjal, viszont nagyon lelkesen nevet fel a hallottaknak köszönhetően, mígnem csak megkapja a tökéletes magyarázatot.
Gondolkodás nélkül elveszi tőle a kínált falatot s csak ekkor tudja megállapítani, hogy tényleg baromi csípősre csinálta, noha mindig tudja, hol a határ.
- Vagy csak simán lenyalod a szószt a kezeidről. Az a legjobb része, miért hagynád kárba veszni? Aztán ha tiszták ezek az ujjak, csak mész a fürdőbe és megmosod. Ennyi a hatalmas rituálé...
Kíváncsi tekintettel várja, hogy mi lesz a véleménye erről.
- Azt pedig mondták már, hogy milyen kislányosan és bájosan nézel ki fülig maszatosan? - a haját persze még mindig nem engedte el, csak guggol mellette és várja, hogy felálljon, hogy kezet mosson. Kár lenne ezért a hajkoronáért.
- Eszel még? Csak mert inkább adnék egy pólót vagy inget még ha annyira ellenzed is... - utal itt arra, hogy az imént kis híján leette magát, az a szerencséje, hogy elég nagy az asztal amire ráesett az az egy falat.




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Pént. Aug. 28, 2015 10:38 pm Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


Égetnivalóan rossz gyerek voltam, ha mai divatos szóhasználattal akarnék dobálózni, akkor azt mondanám, hogy hiperaktív. Persze azt hiszem a szüleim legkevésbé sem a mai, sokkal inkább a régi szóhasználatot részesítenék előnyben velem kapcsolatban. A veszélyek iránti lelkesedésem, jobban mondva a veszély felismerésének hiánya egészen sokáig elkisért életem során, és ez olyan szintre váltott, hogy már sportszerűen kezdtem őket űzni. Hat éves lehettem amikor eltörtem mind a két lábamat, mert Larrabee Hall egyik szépen csipkézett erkélyéről a mélybe vetettem magam, és ezer hála nagyanyám azálea imádatának, mert ezen bokrok fogták fel az esést és maradtam végül törött lábakkal de mégis életben. No nem önnön magamnak akartam ártani, hanem megpróbáltam így prezentálni a világ felé, hogy én nem pusztán egy nemes kisasszony vagyok hanem magának a tündérek királynőjének a lánya, és ha magasról leugrom akkor sem lesz semmi bajom mert a láthatatlan tündérszárnyaim amikor majd megjelennek megvédenek. Persze nem nőtt ki sehonnan semmi, csak én hasaltam bele a rózsaszín virágokkal pettyezett bokrok rengetegébe. Kilenc évesen a bátyám és én úgy döntöttünk elég idősek vagyunk már ahhoz, hogy megtudjuk miért olyan jó a dohányzás. Nos, azon kívül, hogy az ember majdnem belefullad és kis híjján kigyullad az istálló, benne a kedvenc lovával Hugo-val, igazán nincs semmi szórakoztató benne. Tizenéves koromtól aztán számolatlanul jöttek az elképesztőbbnél elképesztőbb dolgok, és némelyik után már nem csupán anyámat, hanem engem is berendeltek audenciára a Buckhingembe, hogy ez mégiscsak olyan viselkedés, amit egy hozzám hasonló nemes kisasszony nem engedhet meg magának, és tűrhetetlen amit művelek. Apa nem egyszer kapott olyan jellegű pénzbeli és javakkal történő büntetéseket, amelyekről én csak később szereztem tudomást. És noha egyetlen egy cselekedetemet sem bántam meg, bár felelőtlen volt ez tény, a későbbiekben más módon próbáltam meg levezetni a felesleges energiáimat. Így kezdtem érdeklődni az éjszakai túra, az ejtőernyőzés, a sziklaugrás, a snowboard illetve a rafting iránt. A kamaszéveim is ennek a bűvöletében teltek, és azt hiszem jó volt időnként kiszakadni a megszokott közegemből, jó volt időnként csak egyszerűen egy lenni a többiek közül. De aztán jött a kiábrándító hazatérés, amikor felöltöttem a szép maszkomat és mosolyogva bájologtam estélyekről estélyekre kezemben a drága pezsgővel, a fejemben meg az előző hetek kitörölhetetlen emlékeivel. Szóval azt hiszem nem én leszek majd ehelyütt, aki megmondja Nate-nek hogy ezzel a szívvel mit szabad neki és mit nem, noha azért nem állítom, hogy nem féltettem volna. De őszintén, változik attól valamit, hogy sokadikként beállok sorba kéztördelni? Én amúgy is a magában aggódós tipus voltam, nem kell mindig mindenkinek látnia, hogy éppen keserű vonások szabdalják az arcom vagy éppen nehezebben dolgozok fel valamit. Eddig is így volt, ezután is így lesz. Megtanultam rejteni ha valami érzelmeket váltott ki belőlem, és valahogyan nehezebben is mutattam ezt ki, de a legfőbb jeleit már felismertem az ilyesminek: vehemens tagadás…mármint annak a tagadása, hogy én egyáltalán érzek valamit. Mint jelen esetben is csináltam. De bármennyire is haladunk előre az időben, azt hiszem az eredeti elképzelésemen nem fogok változtatni, hogy a donorlista állását bizony meg fogjuk változtatni. Mindenkit nem menthetek meg, és nem is akarok. Nekem most ő lett a legfontosabb és talán könnyebb a számomra, ha érzéketlenségemet magamra aggatva nem foglalkozom azzal éppen ki van még előtte, hogy nekik mennyi idejük van még hátra azzal a szívvel ami nekik jutott, hogy értük van e aki aggódik. Mindez nem rám tartozik, és szívességet teszek a saját lelkiismeretemnek azzal, hogy ez így is marad. És most? Most egyszerűen az van, hogy úgy kezelem mintha minden rendben lenne, de persze azért az éberségem dolgozik bennem, és az első gyanús jelnél be fogom húzni a kézi féket, aztán duzzoghat kedvére ahogyan csak akar, majd megbékül, vagy megbékítem, végülis egyre megy. Meg fogom találni annak a módját mivel lehet kiengesztelni, amikor jobban úrrá lesz rajta a gyermeki énje, vagy fogalmazzunk úgy, hogy az ösztönszerű gyermeki énje. Talán ez helytállóbb kifejezés az ő esetében. Mondjuk akkor picit meginogtam amikor a bogarakat és az egyéb férgeket emlegeti, mert ezeknek már maga a hangzása is egyfajta félelmet generál nálam, mert semmit nem szeretek azt hiszem említettem már, aminek négynél több lába van. És nagyon remélem, hogy sem itt a kertben nem fogunk belebotlani semmi ilyesmibe se sehol máshol, mert abban az esetben felkészülhet, hogy az ő gyenge szíve tovább fogja bírni mint az enyém, és a hallójáratai is igen erőteljes sérülést szenvedhetnek a kiadott hangomtól ilyen esetekben. Tehát mindkettőnk érdekében azt hiszem az a legcélszerűbb ha maradunk annál, hogy egy ilyenhez sem lesz szerencsém.
Meg kell vallanom, hogy soha életemben nem gondoltam, hogy a kézzel való étkezés ennyire képes az embert magával ragadni. Persze nem azt mondom, hogy soha nem próbáltam, de tény, hogy ilyesmit még valóban nem, és ha kívülről látnám magamat a pár évvel, de akár a pár hónappal ezelőtti énem szemével, elkerekedve bámulnám, hogy mit is művelek én itt? Nem tudom, azt hiszem pontosan azt aminek látszik, bár be kell azt mégis vallani, hogy ez a férfi vett rá, és magamtól mindez eszembe nem jutott volna. Ó igen, tagadhatjuk, az az oldala énemnek, amely még ott maradt Angliában, az otthonomban így vélekedik. De az aki egy ideje az óceán partján ébred és fekszik le, aki már annyi őrültséget művelt az évek alatt amióta itt él, az csak mosolyogna a maga egyszerű módján, és a kis ördög ott legbelül még helyeselne is minderre. Folyamatosan kapom tőle az utasításokat, hogy mit hogyan kellene, amit legtöbbször valami morrangó-nyüszítű hang kíséretében konstatálok, jelesül, hogy ne okítson ki mit hogyan kell elvégre nem olyan ördöngősség mindez. Persze én nem látom azt amit ő, hogy kis híjján nem csak az arcom, a kezem és úgy nagyjából mindenem zsíros ami csak ennek a csípős finomságnak a közelébe kerül, hanem majdnem a hajam is. Kétszer sikeresen ráharapok a csontra is, amit egy vállaim közé vont nyakkal, és szende felfelé pislogásokkal veszek tudomásul, meg a hús közé motyogott bocsánatkéréssel, mert ez annyira finom, hogy eszemben sincs abbahagyni az evést, még sikeresen teleszájjal is megszólalok, amely az én köreimben a legnagyobb illetlenségnek számítana. Persze most olyan módon eszek ahogyan Nate szokott és nem úgy ahogyan az előbb mi ettünk, az én elveim szerint. Szóval nem tudom, hogy ő akart végül enni avagy sem, de én szépen mind a három csirkeszárnyat megeszegettem és csupán a végén állapítottam meg, hogy ez bizony villámgyorsan elfogyott, észre sem vettem, hogy ennyire éhes vagyok. Miközben ilyen nyakig zsírosan vigyorgok Nathanielre, meg kell állapítanom, hogy elég muris látvány lehetünk itt.
– Te igazán egy úr vagy Nathaniel Winston. Nem volt még ember aki ilyen kitartóan tartotta volna a hajam nehogy akárcsak egy csepp zsír is menjen rá ebből itt ni.- mozgattam meg vidáman a kezem, de talán jobbnak láttam, ha nem kalimpálok vele, elég ha kettőnk közül én vagyok zsíros.
- És ha már itt tartunk a szebb időkben ezt hívták hánytató póznak, amikor külön szolgák fogták a kisasszonyok parókáinak a végét, nehogy a pávatollas manőver közepette összepiszkítsák és esetleg úgy térjenek vissza az asztalhoz.- néztem rá nagyon komolyan, majd rezegni kezdett az ajkaim és elnevettem magam igazán jóízűen
– Csak tréfálok, el ne hidd!- hatásszünet, újabb elkomolyodás…majd –
-Maguknak fogták!- bukott ki belőlem egy újabb nevetés, és a napját nem tudom mikor szórakoztam  ennyire szabadon és felhőtlenül valakinek a társaságában. Csak közelről fürkésztem az arcát amikor elvette tőlem az utolsó falatot, kékjeim ide-oda cikáztak a vonásain, és még mindig derűsen néztem rá. Jóképű férfi volt, ez már a bárban is feltűnt, hiszen ha nem így lett volna, szóba sem állok vele. Különleges és elég egyedien szigorú vonásokkal megáldva ami mögött ott bújkált az a kisfiús lélek ami miatt példának okáért szeretett mindent és azonnal csinálni. Végül aztán csak egy sóhajjal vettem tudomásul hogy lehet ettől a sok mindentől a kezemen megszabadulni. Esküszöm mindenre ami szent, hogy ilyen bókot még soha nem kaptam senkitől. Mondtak már sokfélét nekem, dicsérve rajtam pár dolgot, de, hogy egy olyan pillanatban kapjak messzemenően eredeti bókot amikor a kismalacok szebben néznek ki a karámban, hát azt hiszem ezt meg kell becsülnöm.
– Nos, a helyzet az, hogy efféle dicséretet még soha nem kaptam, úgyhogy igazán boldoggá tettél, hogy ezt tudattad velem. És úgy érzem nem csupán a jómodor mondatja velem, de ennyire érzéssel és ennyi törődéssel még soha nem volt egyetlen hajcsat, hajgumi, hajkefe, hajdísz, tiara sem, amilyen a te kezed, amely a hajamat hivatott tartani. Jéééézuuusoooom Nate ne csináljuk ez annyira….na jó, komoly leszek esküszöm. Szóval, khm….- próbáltam valóban komoly lenni, de felvidított jókedvre derített, szóval így elég nehéz volt igazán annak is maradni. Megemelte a két kezem nagyon finoman és Nate-re sandítottam
– Le kell nyalogatni? Ez most halálosan komoly? Nem lesz ez kissé….hogy is mondjam túlságosan szexista megnyilvánulás? Szóval csinálhatnám csak egyszerűen vagy nem gyenge színpadiassággal. Melyik legyen? Nem….én nem akarnálak kellemetlen helyzetbe hozni.- ó dehogynem, nem én találtam ki ezt az ujjlenyalogatást, szóval valamit valamiért alapon, azt hiszem a szokásosnál is pofátlanabbul kezdtem szépen akkurátusan végigszopogatni az ujjaimat, lassan érzékien, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Még mindig valahol a középső ujjamnál jártam amikor megkérdezte, hogy eszek még? Csak a fejem ráztam és tovább folytattam a tisztálkodós műveletet, mint valami kismacska. Már a fülemen folyt ki a csípős szósz és az igazat megvallva mentem volna már lemosni, de mire a gyűrűs ujjamhoz értem már magam is kezdtem élvezni a dolgot és egészen belemelegedve műveltem éppen a….az ujjaim tisztogatását. Remélem ennyi elég lesz neki, mielőtt mindketten megbánjuk a következő mozdulatot. Hálát adtam az égnek, hogy a kezei foglaltak, amikkel még mindig a hajamat tartotta, bár azt hiszem nem viselte túl jól az iménti cselekménysorozatomat, amit persze nem mondom visszafoghattam volna, de nem tettem. Szemeimmel időnként visszasandítottam  rá, majd hunyorogva, szégyenlősen sütöttem le. Nem hiába tanították nekünk ezt a fajta viselkedést, lám még valami gyakorlati haszna is lehet neki ebben a helyzetben például. Bár azt hiszem az etikett tanárom nem éppen olyan helyzetekre gondolt, hogy egy férfi lakásán csípős szószt eszünk kézzel és azt követően szűz leányokat megszégyenítő pillantások kíséretében szopogatjuk végig mind a tíz ujjunkat, darabonként legalább egy fél percet elidőzve mindegyiken. Bármire is gondolt, ezt a tudást én most és itt kamatoztattam. A kis ujjam végeztével egy hatalmas cuppantás kíséretében hunytam le a szemeimet, majd diadalittasan néztem vissza Nate-re
– Tényleg ez volt a legjobb része, szóval tényleg kár lett volna ha a varázslat elveszik. Lehet többször kellene ilyesmit művelnem, nem gondolod? Nagyon élveztem, finom volt!- a kétértelmű voltát a mondatnak még csak leplezni sem akartam. Végigpillantottam a ruhámon és meg kellett állapítanom, hogy nem csupán zsíros lett helyenként a csinos kosztüm, hanem lassan szűk is, mert nem arra tervezték, hogy az ember lánya degeszre egye magát benne. Szóval akármennyire nem akartam, a fürdőruhám megérkezéséig kénytelen leszek elfogadni azt a férfi holmit. Már a hátamon futkosott a hideg pusztán a gondolatra is.
– Ing…nem póló. És lehetőleg fehér…semmi minta, semmi kocka, csík, szivecske,bárányka…bármiféle díszítés. És ha lehet azért comb alá érjen le, és ….és nincs több és, ennyi bőven elég lesz, ha ezen kritériumoknak meg tud felelni az a ruhadarab akkor hajlandó vagyok elfogadni, most az egyszer. Úgyis már annyi mindenre rávettél ma, hogy ez az egy még belefér.- jelentettem ki nagyon határozottan, majd jeleztem a csuklóm forgatásával, hogy felállnék az asztaltól.
- Segítesz kijutni a fürdőbe is? És ha már arra járok, használhatom? Szerintem még a lábujjam kiskörme is zsíros lett. Ha pedig megjön Keagen a fürdőruhámmal átveszed tőle?- rendezkedtem eléggé otthonosan ami azt illeti, de én komolyan hálás voltam neki ezért a napért. Nem csak a kézzel evésért, hanem mert megosztotta velem az otthonát, az életének a helyszínét, beengedett ide, pedig ha azt vesszük csak egy nő voltam a bárból, aki ráadásul kissé rátarti, kissé kényes ízlésű, de ettől függetlenül láss csodát kedves is tudok lenni, csak ki kell belőlem hozni.

••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Hétf. Aug. 31, 2015 5:07 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 


A Nap már lassan lenyugvóan nyalogatja a horizontot egyre inkább langyosodó, gyengülő sugaraival mely annyit tesz csupán, hogy vörösesre, narancssárgára festi a víz tükrét. Ezért is imádja ezt a házat. Egyszerűen csak fogja magát és kiül ide a teraszra miközben figyeli ezt a késő délutáni, kora esti jelenséget mely sokszor bearanyozta már az élete ezen szakaszát. Direkt úgy alakította az építésze a házat hogy a terasz felé eső rész legyen a nyugati szárny mint ahogy a szobája egyik része is. Direkt nem akart a hajnallal ébredni, mindig is utálta mikor a hajnali napsugarak a szemébe sütnek korán reggel, elvégre tud ő magától is kelni úgy, hogy nem égeti ki közben senki és semmi a retináját.
Viszont ugyan így a felkelő nap is szép látvány csak ahhoz át kell menni a telek másik végében lévő kis pavilonhoz ahol egy jókora távcső is elfoglalta évekkel ez ellőtt a méltó helyét. Eleinte úgy érezte itt magát, mintha csak vendég lenne a saját otthonában. Annak ellenére, hogy miben kellett felnőnie, ez a ház maga volt az előkelőség számára. Szépen fényezett bútorok, bőr székek, fotelek és kanapék. Ízlésesen berendezett helyiségek amibe élvezet volt hazajönni. Mindennek új és kihasználatlanság illata volt. Sokáig nem tudta belakni úgy, hogy az ő illatától legyen jellegzetes a ház levegője, mígnem kapott egy nagyobb szellőző rendszert aminek labirintusszerű szerkezetébe lassan beleitta magát dezodorának és parfümének illata ami azóta is, lassan hetedik éve ennek egyvelegét ontja magából. Nem lehet kifogás rá és ténylegesen lerí róla, hogy egy férfi lakik itt. És ez szerencsére nem a szétszórt alsónadrágokban vagy zoknikban nyilvánul meg. Fel van mindig készülve arra, hogy bármikor jöhet valaki, hogy esetleg vendégül kell látnia X-et és Y-t. Mindig rend van és tisztaság. Most viszont arra nem volt felkészülve, hogy Kayát kell elvendégelnie noha semmi gond körülményekkel.
Nem véletlen, hogy még mindig furcsa és különös érzés számára,hogy ez az arisztokrata hölgyemény ücsörög az asztalnál és próbálja megtanítani arra, hogy s mint kell késsel valamint villával kulturált módon enni egy olyan csirkecombot amit normális esetben ő kézzel szokott megfogni. Talán ezzel nem lett volna akkora baja, ha nincs az az egy üres hét ami kettejük közé állt és nem engedte, hogy kibontakozzanak egymás társaságában.
Jelen pillanatban pedig azzal van elfoglalva, hogy bebizonyítsa neki, nem csak az a fajta pompa és fényűzés létezik, amiben nevelkedett. Hogy nem csak úgy jóllakni, ha még egy morzsa se kerül az ölünkbe.  Meg kell hagyni, hogy Nate egyik, de inkább legnagyobb kedvence a sülteken a szaft, a szósz amivel nyakon öntik az ételt vagy eleve abban főzik. Elvégre ez az ami ízt ad neki és ami tükrözi készítőjének ízlését. Lehet, hogy másnak készítjük de akkor is minket tükröz. Ez is az élet apró örömei közé tartozik... a jó ételek élvezése és nem csak a úri hölgy vagy úri ember módján való csipegetés.
Hosszú ujjai finoman fogják egy copfba az arany színű tincseket, gondosan ügyelve arra, hogy egy kis része se szökjön el ezzel esetlegesen veszélynek kitéve. Lehet, hogy nem kell hozzá nagy szaktudás, de elég alkalma volt már arra, hogy lófarokba fogott hajakat fogdosson. Fiatal korában még ő is kicsapongó életet élt, nem érdekelték a szabályok se más, ivott ha kellett ha nem noha volt olyan mértékletes, hogy tudja mikor lesz elég valamiből és mikor jöhet még belőle valamennyi. Ennek értelmében nem kellett eljutnia odáig túl sűrűn, hogy bizonyos módokon de kiadja magából a bevitt adagot. Viszont a tíz évvel ez előtti barátnőjéről ez sajnos nem mondható el. Nála a stressz olyan szinten erős volt az iskolai évek alatt főleg vizsga időszakban, hogy nem volt elég, hogy kilo számra tömte magába az édességet, de olykor még a garatra is felöntött, hogy érezhesse a sűrű tanítással és tanulással töltött órák mellett szórakozhat is.
Nem meglepő, hogy nem volt hosszú távú a kapcsolatuk, viszont azóta is nagyon jó barátok és napi szinten találkoznak. Egyszerűen csak annyiról volt szó, hogy nem volt meg közöttük az ami egy kapcsolathoz kellett.
- Egész életemben kitartó voltam, miért lenne ez most másként. Semmibe nem telik valakinek a haját fogni, nem mellesleg szerintem elég nagy tehetségem van benne - kicsit lazít ezen a bizonyos lófarkon, nem akar szegényből húzott szeműt csinálni.
Tekintete időközben el-elidőzik a vöröslő égbolton. Biztos benne, hogy nincs még egy olyan hely ahol ilyen szépek lennének a színek naplementekor, bár meglehet cáfolni csak nem árt, ha meg is mutatják neki, hogy elhihesse.
A továbbiakat már felvont szemöldökkel hallgatja végig, hisz valami azt súgja neki, hogy az elkövetkezendő időszakban is baromi sokat kell még a történelmi témájú dolgokat hallgatnia amit sajnos ő nem tud sok mindenhez kötni. Ő is tanult történelmet, de nem igazán foglalták le az olyan apróságok amit most többek között Kaya is elmondott neki. Soha nem is volt tisztában azzal, hogy milyen volt egy gazdag, arisztokrata család élete elvégre amit elmondtak a tankönyvekben, nem mindig festette azt ami az igazság volt. Ezért nem is alapozott semmit azokra. Csak a biztos tények érdekelték és a második világháború témája. Nem véletlen, hogy nem mond rá semmit csak halvány mosollyal végig hallgatja még azt is amit a szőkeség lassan de biztosan megcáfol. Most pedig fogalma sincs, hogy akkor mi az igaz és mi nem.
- Részben tisztességesebb ha magának fogja az ember a haját... minden szempontból - ennyivel le is zárja a témát, hisz minek sokáig emlegetni és témázni róla? Nem igazán vág értelmileg ide.
Közelről több ideje van arra, mind emellett könnyebben kivitelezhető, hogy alaposabban megnézze magának a vonásait. Nem különösebben szebb előző kedvesénél, viszont annyi biztos, hogy  van benne valami olyan kisugárzás, olyan erő és nemesség, lelkesedés még a szemében is, ami magával ragadja és nem tud szabadulni tőle. Lehet, hogy normális esetben nem fogná meg egy hozzá hasonló szöszi, főleg úgy, hogy tudja milyen körökben mozog, ettől függetlenül most úgy érzi, mintha teljesen magához láncolta volna Kaya jelensége.
- Lehet, hogy nem válogattad meg igazán jól azokat a csatokat, hajgumikat. Vagy túl szigorúan tették a hajadba - hallotta már azokat a kínzásokból eredő sikongatásokat mikor a fodrász vagy valakinek az anyja a hölgyemény hajába pakolta a csatokat. Állandóan ment a vita, hogy a fejbőrébe vágta, beleszúrta, meghúzta a haját. Mintha ez egy véget nem érő harc lenne haj, tulajdonos és csat között.
Ám ahogy tovább terelődik a téma, felnevet s csak a fejét rázza ide-oda. Hihetetlen az a lelkesedés ami a szőkeségbe szorult és amit ő rá is képes a legjobb tudása szerint áttapasztani. Oké, sokan képesek erre, de nem túl tartósan.
Zöldjeit egy pillanatra se veszi le Kayáról még akkor sem, mikor az bele kezd az ellene szóló manőverbe. Tudta, hogy vannak ám ördög szarvai is a glória alatt. Lassan elkerekednek a szemei és zavartan pillant félre, hogy ne foglalkozzon azzal amit csinál. Az a baj, hogy férfi létére piszok jó fantáziával áldották meg és van, hogy nincs semmi ami gátat szabhatna neki.
Egy kis ideig elvonja a figyelmét az udvarban rohangáló két kutya hangos trappolása miközben játszanak egymással, de aztán akaratlanul is Kaya felé fordul miközben kíváncsian felvonja a szemöldökét.
- Most próbára akarsz tenni, vagy csak direkt csinálod? - hangja teljesen természetes, nincs benne se él, se komiszság ami eddig még fellelhető volt benne. Lehet, hogy nehezen tudja magát türtőztetni és elhitetni magával azt, hogy nem neki célozza a mozdulatokat a szöszi, ettől függetlenül úgy néz ki, mintha teljesen immunis lenne a látottakra.
- Talán mégis jobb ötlet a kézmosás - teszi hozzá halkan, mintha legalábbis azt jelezné, hogy hatással van rá az amit csinál. És bár tényleg így van, mégse engedheti meg magának, hogy láttassa azt a fajta kíváncsiságot és vágyat amit rejteget.
Haját egy pillanatra se engedi el, de talán nem is baj, hogy le vannak foglalva azok az ujjak.
- Örülök, hogy ennyire élvezted! Többet hallgathatnál rám, nekem is van ám élettapasztalatom. Minden esetre örülök, hogy ízlett, azt hittem, hogy a csípős szósz ki fog rajtad fogni, de látva ahogy magadba tömted, még nálam is jobban bírod - hangjából kiérződhet valamiféle elismerés, elvégre van az a csípősség és a jelenlegi is annak számít, amit nehezen tud megenni. Ezzel szemben a szőkeség szó szerint beszippantotta. Ennek ellenére mégis Nathanielt verte ki a víz.  Mikor szóba kerül az ing, arcát a tenyerébe temeti így megdörzsölve azt majd orrnyergét nyomogatva elvigyorodik noha hitetlen tekintettel keresi meg Kayával a szemkontaktust.
- Te kinézed belőlem azt, hogy báránykás, felhős és szíves ingeket hordok? Mert akkor nagyon félreismertél - kerekednek el zöldjei. Lehet, hogy van rózsaszín inge ami sötét hajához jobban megy, mint azt eleinte gondolta volna, de ettől függetlenül nem venne fel mintás inget. Viszont a sok "és" ellenére már tudja is, hogy melyik darabot adja oda neki és már azt is nagy szónak tartja, hogy egyáltalán elfogadja tőle elvégre nemrégiben még azt fejtegette, hogy soha nem venne fel olyan ruhát amit amúgy férfiak hordanak. Micsoda kényesség...
- Kezdem úgy érezni, hogy jó hatással vagyok rád. Azt hittem, hogy megint ellenkezni fogsz, hogy márpedig te nem veszel fel hímeknek készült darabot. Kellemeset csalódtam - vonogatja meg a szemöldökét majd megemelkedik és kihúzza Kayával együtt a széket, hogy könnyebben állhasson fel anélkül, hogy mindent összekenne.
- A kettő együtt nem működik... kijuttatlak de nem használhatod. Hova gondolsz? - pimaszkodik miközben a szőke hajzuhatagot egy pillanatra se engedi el. Kitárja maguk előtt az üvegajtót és csak akkor csúsznak ki a tincse hosszú ujjai közül mikor azt bezárja. Reméli már nincs szükség a szolgálataira. Kaya mellé érve int a hosszú, márvány lépcsősor felé elvégre az emeleten található a nagyobb fürdőszoba.
- Az tölgy ajtó lesz az, mindjárt jövök vadászok neked egy minta nélküli, fehér és combig érő inget - idézi a nemrég hallottakat és ezzel lekanyarodik a következő kis folyosó felé, ahonnan a szobájának ajtaja nyílik. Miután lenyomja a kilincset, útja rögtön a jókora szekrény felé vezet amit kinyitva, férfias parfümjének és az öblítőjének illatát máris szabadjára engedi. Gyorsan kikap egy fehér inget a felakasztott darabok közül majd bezárja a szekrény ajtót s elindul a fürdőszoba felé.
Mielőtt bármit megzavarna, bekopog, s ha Kaya szól, hogy mehet akkor be is lép, hogy a törülközők melletti szabad helyre felakassza az inget.
- Remélem ez megfelel. Nincs se bárány, se minta. Jó lesz? - kíváncsi tekintettel emeli szemeit a szőkeségre így várva meg a válaszát. Ha esetleg nem tetszene neki az ing valamelyik paramétere, akkor már fogja is, hogy kicserélje.




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Kedd Szept. 01, 2015 9:50 am Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


Mindig is volt hozzá valamiféle képeségem, hogy megérezzem a változást. Egy megváltozó arcvonás, egy másképp odatett hangsúly, egy finoman érezhető hűvösség, ami végigsimítja az ember bőrét, és borzongatóan hűvös. Azt hiszem nem kellett sok idő, hogy megtaláljam a változást kiváltó okot, noha nem volt olyan értelemben tudatos, hogy ezzel megsérteni akartam volna, csak móka volt az egész. Csak ültem ott rémesen összekenve magam, a hajam Nate kezében, és próbáltam mosolyogva tudomásul venni a szavait, s csak megráztam a fejem, de nem mondtam semmit. Ostoba lépés volt belátom, és azt hiszem ez az a határ aminek a gondolata megfogalmazódott bennem, ameddig elmehetek, amin túl már sok amit művelek. Nem is tudom mit gondoltam, hiszen nem ronthatok rá, nem mászhatok bele büntetlenül az éltébe, bár nagyon szeretném, mégis ha jobban belegondolok más világ a miénk. Miért is gondoltam akár egy pillanatig is, hogy nekem ehhez jogom van, hogy akár még rajta is átgázolhatok visszaélve a vendégszeretetével, azzal, hogy képes velem bizonyos dolgokat megosztani a világából. Leforrázva meredtem rá, és nem is tudom miért nem tudtam kimondani, hogy sajnálom, hogy ne haragudjon. Ezek nálam nagy szavak, nem dobálózom velük minden nap, és bár kedveltem őt, nem éreztem még olyan közel, hogy neki ezt tudjam mondani. Igen, más vagyok mint amit eddig megszokott, más vagyok és ezt ő is tudja meg persze én is, talán pont ezért vagyunk ennyire bizonytalanok. Próbálom megszokni a helyzetet, ő meg próbálja megszokni, hogy nem mindig működöm egyszerűen, hogy nálam a társalgás nem merül ki receptek cserélgetésében vagy éppen abban, hogy milyen színű legyen a nappali, esetleg a tegnapi sorozat eseményeit megtárgyalva hívom fel valamelyik barátnőmet. Az én köreimben egészen másról beszélnek az emberek, egészen más érdekli őket, és már sokadszor fordul meg a  fejemben, hogy mégis mi a fenét keresek én itt, mégis mit művelek? Játszadozom egy emberrel ahogyan játszadoztam annyi másikkal is már az évek során. Mert nekem többnyire ennyi, nem más. Megmondta anya is, hogy bele fogok unni, hogy majd azon kapom magam, hogy az olyan tipusú férfiak mint Nathaniel hosszútávon képtelenek megszokni a szeszélyes viselkedésemet, azt, hogy nálam időnként nem úgy működnek a dolgok mint másoknál. Volt egy este igen....és? Utána egy hétig nem is kerestem, még csak nem is hívtam, most meg egyszerűen beállítok és összezavarom, ahogyan ő is engem. Úgy téblábolok a lakásában, mintha már ezer éve barátok lennénk, és én tökéletesen beilleszkedtem volna ide, hozzá idomultam volna mindahhoz amihez ő. Ám azzal a hűvösséggel, amivel most szembe találom magam, azt hiszem nem igazán voltam hozzászokva. Talán rá kellene jönnöm, hogy a dolgok néha kisiklanak, hogy nem mindig minden úgy történik ahogyan azt én elképzeltem vagy éppen akarom. Jobban belegondolva nem is tudok róla az égvilágon semmit azon kívül, hogy remekül társalog, még annál is jobban táncol, hogy van egy igazán kitartó és figyelmes barátja, azt már csak remélem, hogy több is, és azt, hogy mi a munkája. Én mégis jogot formáltam magamnak arra, hogy egyszerűen felbukkanjak újra az életében, holott alapvetően annak az estének ott és akkor véget kellett volna érnie. Csak egy játék volt, egy könnyed esti szórakozás, aminek nem lett ugyan jó vége, de nem járhatok vissza mindenkihez akinek esetleg a kezét fogtam egy ilyen során. Persze ez más...mert az élete volt a tét. Igen ezzel próbálom magam meggyőzni, de gyenge lábakon állnak az érveim, ahogyan eddig is, és én csak megpróbáltam valóban olyan lenni, amilyennek ő szeretne látni. Rádöbbent azonban, hogy nem vagyok olyan. Sóhajtok egyet, és ahogyan már annyiszor életem során visszaerőltetem magamra azt a mosolyt, azt a megjátszott vidámságot amiben eddig is részesítettem, noha már hiányzik belőle az a fény, az az apró kis őszinteség ami az előbb még megvolt. De nem az a fajta vagyok, aki hamar feladja, bár tény, hogy át kell gondolnom bizonyos dolgokat, és a fürdőszobában erre sor is kerül majd, külön örülök, hogy felvetettem az ötletet, kell egy kis idő, egy pár perces egyedüllét, amíg átgondolom ezt az egészet, és kitalálom hogyan tovább. Hogy mit rontottam el, hogy vissza tudom vajon csinálni? Miért....miért akarnám? Gyűlölöm ha gyenge vagyok, ha elveszik belőlem az a határozottság ami jellemző rám. Talán ha olyan lennék vele mint mindenki mással, akkor talán képes lenne arra, hogy elküldjön, vagy ő ne keressen többé. Olyan egyszerű elgondolás, már csak meg kell valósítani. Máskor is ment, ugyan most miért ne sikerülhetne?  Még mindig ott csücsül az arcomon az az odatéved mosoly, az hűvösen simogató, csak talán elveszett belőle valami, nem is tudom. Ostobaság az egész, miért is gondoltam, hogy itt bármi működhet? Nathaniel soha nem lenne képes megadni nekem amire szükségem van, ahogyan én sem lennék soha az a számára mint bármilyen egyszerű nő, én erre az életvitelre képtelen vagyok. Nekem kell a csillogás, kell a világom pompája, kell az, hogy a középpontban legyek, hogy valaki a tenyerén hordozzon. Ha nem lenne fontos akkor miért jöttem el? Talán mert azt gondoltam, hogy mégis az. És ha nem annak látom most már, akkor miért maradtam? Talán mert még nem mondtam le róla, pedig kellene.
- Óóóó nagyon sok mindent kinézek én belőled, nem csak báránykákat és egyéb mintákat. Azt ne mondd, hogy rózsaszín inged is van, mert akkor félek óriási csalódást okoznál. Nem kedvelem az olyan férfiakat akik női színekben járnak. Olyan mintha én példának okáért frakkban jelennék meg a királynő újévi beszédén a palotában. Egyrészt szégyent hoznék a családomra, amit soha nem tennék meg, másrészt pedig azt hiszem örökre kitiltanának mindenféle társasági eseményről. Mondjuk ez utóbbit nem bánnám, legalább lenne egy nyomós érvem a távolmaradásra.- ingattam meg a fejem derülten, majd követtem Nate-et visszafelé a lakásba, amíg továbbra is kitartóan fogta a hajamat.
- El sem tudod képzelni mennyire rémesek az ilyen kötelező vacsorák, teadélutánok, bridzspartik. Ez utóbbiak a legkülönösebben. Összejön nagyjából négy vagy öt anyám korabeli asszony és kivesézik a teljes rokonságot.- a lakásban újra megcsapta az orrom a rá jellemző kesernyés illat, ami itt még inkább érezhető volt. Szerettem, mert olyan otthonos illata volt. Olyan mintha az ember kifeküdne egy nyári délutánon a kertben egy puha, frissen mosott plédre, és körbeburkolná magát a világgal. A feje felett bólogató cseresznyefa virágaival, a  frissen nyírt fű illatával, a keserű mandula, a kávé az egész világ olyan volt mintha apró kis illatokból állt volna, és egybekapaszkodva érkezne meg az ember ide...Hozzá.
- Jó hatással? Nana, ne túlozzunk, pólót nem vagyok hajlandó elfogadni. És inget is csupán azért mert féltem a ruhámat, ez egy egyedi kosztüm, kifejezetten nekem készült, és sajnálnám ha tönkre menne. Kedvelem.- finom utalás volt ez arra nézve, hogy nem véletlenül jöttem ebbe látogatóba. Örömet akartam szerezni, de útközben valahogyan elrontottam a dolgot. Nem vagyok benne biztos, hogy helyre akarom hozni, ahogyan abban sem vagyok biztos már, hogy maradni akarok, de fogok. Fogok mert megígértem, és ha másra nem is vagyok tökéletes a szavamat, az ígéretemet mindig betartom. Meg aztán azt hiszem kár lenne ezt a szépen induló estét egy sietős távozással elrontani. Ha már az első esténk nem sikerült talán most bepótolhatok neki belőle valamit, ennyi jár. És utána? Nem tudom, nem megy nekem ez az előre tervezés, hiszen most sem így gondoltam el, hogy maradni fogok, hogy együtt bolondozom vele a kertjében ott találva bennünket még a lemenő nap is. Mennyire gyorsan elment az idő. A hajam egyetlen életre kelt arany tengerként hullik alá, amikor végül elengedi, és az emelet felé mutat, amerre a fürdő helyiséget találom.
- Köszönöm, és elnézést ezért a kis kitérőért, még tanulnom kell ezt a fajta étkezést.- mosolyodtam el, hiszen nem szokásom idegen fürdőszobák használata úgy nagyjából semmiféle körülmények között. Ahogyan a lépcsőn felfelé haladok és távolodom tőle érzem, hogy ez a távolság, még ha a véletlen is szülte, mint azt egyébként esetünkben már annyiszor előfordult kellett a távolság tőle. Egy kis idő, csak amíg felfrissülök és rendezem az órák óta csak egyre kuszábbá váló gondolataimat. Belépve a fürdőbe, egy pillanatra megtorpanok, hogy telítődjek a látvánnyal. Meseszép, azt meg kell állapítanom, és utoljára akkor volt alkalmam hasonló színben látnom ilyesmit, amikor a finn nagykövetnél jártam Helsinkiben a nagymamámmal. Gyors kézmosást követően találok egy szabad fürdőlepedőt amit a ruháimat levéve tekerek magam köré, a hajamat önmagán átbújtatva kötök meg egy kontyba a fejem tetején. Kissé instabil de remélem kibírja, amíg végzek a fürdéssel, addig meg igyekszem óvatosan mozogni. Már éppen lépnék a tus alá, kezem a fürdőlepedőn, amikor Nathaniel kopogtat.
- Bújj be!- fordulok vissza a vállam felett kezemmel szorongatva a kioldott csomót és mosolyogva köszönöm meg az inget
- Igen jó lesz, sima fehér és egyszerű. Se bárány, de minta. Tökéletes, azt hiszem ha legközelebb férfi ingben támad kedvem mászkálni, akkor feltétlenül téged kereslek majd a megfelelő darab kiválasztásához- kedélyes volt a hangom, talán külső szemlélőnek kissé évődő és vidám hangszínnek tetszett, de én tudtam az igazat. Játszom és megjátszom ahogyan annyiszor tettem korábban, de nem szeretném, hogy a gondolataim esetlegesen megmérgezzék az este további hangulatát. Bármi is van most bennem, bármennyire is nehéz ez az egész így már végig fogom csinálni. Szeretném, ha felejthetetlen lenne számára, és a persze a számomra is. Megtaláltam azt hiszem azt a határt ameddig elmerészkedhetek és be kell látnom, hogy ez már így is több mint amennyit a közöttünk lévő nem gyenge különbség ellenére is megtettünk. Próbáljuk a másikat megérteni, talán alkalmasak is lennénk rá, ha nem lenne ott az egész mögött, hogy én el sem akartam jönni, neki meg egyszerűen sok ez az egész ami engem körülvesz. Szeretnék ott lenni mellette amíg új szívet nem találunk neki, amíg meg nem operálják, szóval szeretném ezt az egészet széppé tenni, kérdés, hogy van e hozzá jogom. Az első kórházi estétől bennem lévő kételyek most felerősödtek, és ezeknek tökéletes támasztékot adott a viselkedése, az a fajta távolságtartás, amit másodpercek alatt felvett. A zuhanyból ömlő víz sem tudta kimosni a gondolataimat. A testem felfrissült, az elmémben a gondolatok azonban még inkább zavarossá váltak. Mit akarok én egyáltalán tőle? Csak a barátja lenni....de hiszen én nem hiszek az efféle barátságokban. Hát ideje elhinni! Kérdés mennyire fog ez nekem menni. Megpróbálom, mit veszíthetek vele? Ujjaimmal lassan és finoman gombolom be az inget nagyjából negyed órával később, a felső két gombot szabadon hagyva. Kényelmesre akartam. A választás pedig tökéletes volt, mert valóban a combom közepéig ért a ruha. Megmarkoltam a gallérjánál az inget, lehunytam a szemeimet és kissé feljebb húzva magamba szívtam az illatát. Parfüm és kellemes öblítő illata volt....olyan friss...olyan...Nathaniel. Ujjaimmal a leengedett hajamat túrtam át párszor, nem sikerült teljesen megóvnom, helyenként vizes tincsek göndörödtek benne össze. Rémesen egyszerű látványt nyújtottam, de ez is én vagyok, ahogyan a tükörben szemléltem is magam. Reméltem, hogy amíg én a fürdőben tevékenykedtem Keagen meghozta a fürdőruhát, elvégre nem az óceán másik partjáról kellett jönnie, legjobb esetben is a kiválasztás és az elszállítás háromnegyed órás művelet. Igazán semmiség. Mezítláb sétáltam lefelé a lépcsőn és érkeztem meg a nappaliba, remélve, hogy Nate-et itt találom, bár nem tudom, hogy mit is mondhatnék. Az előző percekben minden sokkal könnyebbnek tűnt, hogy nem voltam ott mellette, nem kellett a szemébe nézni és játszani tovább vidáman, mintha minden olyan lenne mint úgy fél órával korábban, holott nem olyan volt, egyáltalán nem. Széttártam a karomat és félrebillenő fejjel vártam a vélemény nyilvánítást.
- Tessék, úgy nézek ki mint egy mosópor reklám. Istenem, mikre rá nem veszel engem!- gondoltam itt arra, hogy maradásra bírt, és teljesen összezavart. Mi a pokol folyik itt? Nem értem sem őt sem magamat. Már régen meg kellett volna mondanom neki, hogy ez őrültség, nem vagyok senki, hogy itt mászkáljak az ingében a lakásban, és egyáltalán miért eszek én csípős csirkeszárnyat kézzel?
- Zene nincs? – kérdeztem még mindig vidámnak tűnő mosollyal, bár azt hiszem jelen pillanatban azért akartam zenét, hogy elnoymja az egyre erőteljesebben dübörgő gondolataimat annak tekintetében, hogy képes voltam ostoba módon beleélni magam valamibe, aminek a legkevésbé sincs alapja. Soha nem is volt.  


••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Szer. Szept. 02, 2015 7:05 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 


Idővel mindenkinek rá kell jönnie arra, és fel kell tennie a kérdést amit nem árt később lerendezni magával, hogy az a személy aki éppen mellette van, akinek alapjáraton vágyik a társaságára és akinek betekintést engedett az életébe, az odavaló vagy sem? Van-e arra mód, hogy helyt kapjon az életében? Van-e arra lehetőség, hogy komolyabb és mélyebb vizekre evezzenek vagy maradnak szimplán barátok, esetleg... még az se?
Mikor találkoztak a bárban, nem is mert de még csak nem is akart arra gondolni, hogy később ebből a beszélgetésből bármi is lehet. Még egy kávézásra se mert gondolni lévén előtte volt a kép, hogy míg neki tökéletes egy otthoni fekete addig Kaya egy Black Ivorynál olcsóbb kávéval be se érné. Azt hitte, hogy egy Kaya féle fiatal, arisztokrata üdvöske nem kér a magafajta "olcsón" élő dokik személyéből elvégre nem mondható se túl gazdagnak még ha jól is keres, se túl jóképűnek ahhoz, hogy feltételezni lehessen, felkeltette a másik érdeklődését. Így mi is volt az első gondolata mikor meglátta az ajtóban ácsorogni? Többek között az, hogy sajnálatból van itt. Eddig legyen szó barátról, idegenről, orvosról vagy nővérről esetleg saját pácienséről akinek a fülébe jutott, hogy beteg, nem kap mást csak sajnálatot amiből köszöni de nem kér. Persze örül annak, hogy sokan együtt éreznek vele, de sajnos ez nem ilyen eseteken alapszik. Nem is sejtik, hogy mit él meg és mit próbál nap mint nap felejteni míg eljut a műtétig. Ha lesz olyan. Felejt és elrejt, épít és lerombol napi szinten. Próbálja egyszerre elfelejteni és elrejteni a tudatába a legszebb emlékeit melyek egész életében kísérték. Fél, hogy ha eljön az "idő" akkor ezek felélénkülnek és rettegni fogja a halált. Jelen pillanatban még úgy van vele, hogy jöjjön aminek jönnie kell, de köztudott, hogy a halál szájában mindenki megbánja az életében elkövetett hibákat és rájön, hogy fél és élni akar. Erre legjobb példa a jégszívű apja aki nem a legjobb életet választotta a fia számára. Halálos ágyában viszont mégis bocsánatot kért és zokogva hajtogatta, hogy még nem akar elmenni... ez az amitől Nate-nek is napi szinten összeszorul a szíve.
Nate egész életében nagy mértékű hangulatingadozással élt, vagy inkább abban szenvedett lényegtelen, viszont fő ami fő ez talán most is észrevehető hisz egyik pillanatban még vidáman mosolyog a lányra ki a füle hegyéig maszatosan ücsörög mellette miközben ő készségesen szorongatja a haját. Olykor pedig elkomorulnak a vonásai, zöld szemeiben kérdéses fény kerül miközben lesütött tekintettel guggol tovább mellette és piszok idegennek hathat főleg ahogy a naplementét figyeli. Mintha olyan sokat jelentene neki a festői táj.
Nem tudja még mindig, hogy miként idomuljon a lányhoz, ez pedig elsők között annak tudható be, hogy több mint fél éve nem volt együtt senkivel. Nem lehet azt mondani, hogy kínozza a kangörcs de annyi biztos, hogy birizgálja a fantáziáját, hogy mit tudna kezdeni ezzel a szöszivel aki készségesen, magától jött el a házába, még kérnie se kellett. Valamint felesleges lenne letagadni, hogy baromira kedvére való nem csak a teste, de az egész jelensége. Titokzatos, egy tiltott gyümölcs aki a maga eleganciája és pompája ellenére most mégis úgy néz ki, mint egy kislány akit senki nem tanított még meg enni. Tele van meglepetéssel, soha nem tudhatja, hogy mire számítson és ez már akkor meglátszott, mikor csak percek teltek el azóta, hogy megérkezett. Hangos veszekedés és zsörtölődés fényében indították el a mai közös napot ám eljutottak odáig, hogy gyerekként nevetgélve élvezzék egymás társaságát. Viszont megint romlik a hangulat színvonala... és, hogy ez minek tudható be?
Nathaniel bizonytalanságának. Még most sem biztos abban, hogy mennyit engedhet valódi énjéből. Tudja, hogy Kaya egy furcsa szerkezet, hisz többször is bizonyította, hogy olyan akár az időjárás. Hol ilyen, hol pedig olyan. És nem tudja, hogy ez által mennyire tolerálja az ő világát és meglátását. Valamint fáj neki belegondolni abba, hogy ha egy jó barátot szerez a személyében, vagy annál többet, akkor azt elveszítheti... és ugyan ettől félti a lányt is. Na nem mintha felejthetetlen volna bárki életében is.
Szomorú örömmel gondol bele abba, hogy mit veszíthetnek ha bármi is kialakul közöttük mint ahogy abba, hogy mit nyerhetnek. De talán felesleges is ezen gondolkozni nem? Egy próbát megérhet!
- Hát pedig akkor nagyot kell csalódnod, mert három rózsaszín ingem is van. Mint a három más árnyalatú - vonogatja meg széles vigyorral a szemöldökét. Neki igazán nincs ellenére felvenni ilyen színt, persze csak mértékkel és csak ingben. A sötét zakó, öltöny és nadrág valamint sötét színű nyakkendő tökéletesen lágyítja a színét. Emellett nem is kell beszélni arról, hogy elég sötét haja van ahhoz, hogy büszkén hordhassa.
- A frakk azért valljuk be más téma viszont abból is van női változat ami baromi szexi tud lenni egy jó alakú hölgyön. Viszont nagyon örülök, hogy hivatalos vagy a királynő összejöveteleire, ám oda a helyedben nem vennék fel frakkot még gondolatban se. Megárthat... - pimaszkodik ám feltűnik neki egy szó összetétel.
"Szégyent hoznék." Haloványan ráncolni kezdi a homlokát, mivel erről rögtön az jut eszébe, hogy ha esetleg a sors és az élet úgy hozná, hogy többet is megengedhetnek maguknak, akkor mit szólnának Kaya szülei hozzá? Nem is mer belegondolni, hogy milyen arcot vágnának... csalódottság? Harag? Undor?
- Azt hiszem nem is szeretnék belegondolni. Épp elég nekem heti szinten vizitelni a melóhelyen és átértékelni a betegeket az orvosaikkal. Hidd el ez is felér négy bridzs partival és négy teadélutánnal - hangja kelletlenségről árulkodik, hogy nincs oda a dologért és inkább járna teázni. Ez a fajta él akkor is benne marad a hangjában, mikor se beérnek a házba és elterelgeti a fürdőszoba felé.
- Értelek én - nevet fel - pólót nem is adnék, azok maradjanak meg nekem, az ing szexibb egy nőn mint egy nagy póló - akaratlanul is rá kacsint s komiszságát nem is lehetne elhessegetni.
- Semmi probléma, majd belejössz. Mindennek megvan a maga ideje - szinte észre se veszi, hogy végigsimít a derekán, viszont nem is zavartatja magát inkább begyűjti a kellő ruhadarabot, hogy aztán visszaindulhasson a szőkeséghez.
Nate szava szó szerint elakad mikor megpillantja a lepedőbe burkolt karcsú testet. Combjainak egy része kilátszik a törülköző szegélye alól, hosszú vádlijai és vékony bokáin elidőzik pár pillanatig a tekintete és ha állna mellette most valaki, biztos hangos fogcsattanással záratná be a száját, mielőtt kiesik rajta.
Leheletnyit meg is rázza a fejét, hogy az ennek reményében talán kitisztul.
- Csaa...csak nyugodtan, bármikor megtalálsz - nyöszörgi az orra alatt hirtelen még ő se tudja, hogy mit, de még a vak is láthatja, hogy mindvégig a lábait figyeli. Mintha legalábbis soha nem látott volna ilyet.
- Én... most.... lemegyek és azt hiszem, hogy lehűtöm magam - vagy akarja mondani, elmosogat. Kerek szemekkel pördül meg a sarkán kis híján felöklelve ezzel az ajtó élét amit csak a kezével tud megakadályozni, de ezt is egy nagy dobbanással teszi. Nem véletlen hát, hogy megköszörüli a torkát és már vágtázik is lefelé a lépcsőn nyakig vörösödő fejjel.
Léptei és lendülete a konyha felé vezetik, hogy elkezdje a mosogatást elvégre nőkből kiindulva biztos nem két perc lesz ez a zuhanyzás, ám megáll a mozdulatban mikor meghallja a kopogtatást amit a csengőzaja követ.
- Pont most? Ne már... - már épp felkészült arra szív ügyileg, hogy ingben fogja látni Kayát, erre már jön is a "kis" komornyik? Inas? Kitudja, hogy mi. Halk de annál határozottabb léptekkel indul a hatalmas ajtó felé, hogy kinyissa azt és lám, kis híján bele is ütközik a férfi mellkasába aki rezzenéstelen arccal nézi meg magának Natet. Ő se nevezhető alacsonynak a maga 185 centijével, de ez a jómadár akkora mint egy kétajtós szekrény.
Gyorsan megtörténik a "csomagátvétel", ami... tényleg csomagnak számít díszdobozban. Talán még joghurtban is meghempergették az illata alapján. Normális esetben ez hogy történne? Beleteszem egy nejlonzacskóba és odaadom a másiknak, hogy legyen vele boldog. Helyette itt egy díszes, illatozó doboz ami lekerül a nappali kanapéjának egyik részére megvárva a tulajdonosát.
Ezután persze folytatja amit el akart kezdeni, összeszedi a tányérokat és evőeszközöket majd a konyhába viszi, hogy a mosogatógép ellenére is kézzel mossa el azokat. Szorgalmas és otthonosan mozog a konyhában, nem kell attól félni, hogy bármi koszos marad. Sokszor nem is használja a mosogatógépet, addig is csinál valamit, nem unatkozik.
A behozott pezsgőből közben önt egy keveset két talpas pohárba, hogy legyen mit iszogatniuk majd a hang irányába fordul  és rögtön szembetalálja magát Kayával. Pár pillanatnyi néma csend követi a megjelenését, Nate hosszú ujjai határozottabban szorítanak rá a pohárra de legalább nem ejti le őket.
- Szerintem nagyon jól áll - ezt persze úgy akarta mondani, hogy "rohadt dögös vagy és kapaszkodj mert mindjárt megdöntelek!" de még az utolsó pillanatban tudott egyet nyelni és ez által visszafogni a késztetést, hogy meg is tegye.
Kaya jól láthatja Nate arcán és szemeiben a csodálatot és az őszinte meglepetést. Sejtette, hogy csinos és, hogy jól fog állni neki egy ing is, de nem gondolta, hogy ennyire.
Lassan közelebb lépked hozzá, s mintha valami megváltozna zöld szemeiben, átadja az egyik poharat kezét pedig a csípőjére simítja.
- Talán... talán mindennapi viseleted lehetne. Még a kék kosztümnél is jobb... - tekintete többször lefelé kalandozik, hogy láthassa dekoltázsát. Ezt a műveletet az is lehetővé teszi, hogy nem gombolta be teljesen az inget nyilván a kényelem miatt.
- Dehogynem - latin, pop, rock, bármi megtalálható a nappali hatalmas házimozija mellett lévő tíz részes állványon - gyere, válassz kedvedre - suttogja, szája olykor meg-megremeg a vágytól, hogy érinthesse végre Kaya dús ajkait. Alig képes uralkodni magán, ami nyilvánvaló lehet a szöszi számára is...




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Csüt. Szept. 03, 2015 10:28 am Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


Eddig abban a hitben voltam, hogy kevés nálam szeszélyesebb ember létezik a világon. A hangulatom alapvetően soha nem egysíkú volt, soha nem lehetett azt mondani rám, hogy ha egy előadás első tíz percét unott arccal ülöm végig, akkor a végén nem fogok majd felállva tapsolni, mert ez is hozzá tartozott. Ahogyan az is hozzátartozott, hogy pusztán a jólneveltség és az adott helyzet megkívánta viselkedési forma tartott vissza attól, hogy sarkon forduljak és elhagyjam az adott helyszínt. És most is valami hasonló volt a helyzet. Nem voltam ilyesmihez hozzászokva, de most nem a jómodor tartott itt, hanem az adott szavam, hogy megígértem a maradást. Mégis folyamatosan hagyom, hogy mindeközben olyan dolgokra vegyen rá, amit alapvetően nem tettem volna meg soha, és azt hiszem én lettem volna a leghangosabb ellenzője példának okáért annak, hogy én egy vadidegen fürdőszobát használok, vagy elhozatom valahova a fürdőruhámat, esetleg még egy fehér inget is felvegyek. Persze nem tagadom, hogy istenien finom illata volt, amikor belebújtam, és kicsit olyan érzés volt, mintha a férfival burkoltam volna be magam, de ez akkor sem az amit én szoktam csinálni, nem ám. Még Devon sem tudott soha erre rá venni, pedig ő aztán meggyőző tudott lenni, ha arról volt szó, és többnyire csillogó csecsebecsékkel adott nyomatékot a kívánságainak, amikkel tudvalevően engem le lehetett venni a lábamról. Devon....hasított belém a név, és ekkor tudatosult bennem, hogy szinte tökéletesen elfeledkeztem róla, mióta betettem a lábamat a zöld szemű házába, és igazság szerint most is pusztán azért jutott eszembe, hogy ellentétként állítsam vele szemben. De még mindig volt egy ütőkártyája, ami Nate-nek nem volt: az ékszerek, amikhez nem a hagyományos úton jutott hozzá. Miközben a hűsítő zuhany végigfolyt rajtam és a szappan kellemes aromájával eltelítődtem azon kezdtem gondolkodni, hogy ez vajon tényleg elég kellene, hogy legyen? Hogy egy tolvajt állítok szembe egy olyan férfival aki életeket vezet vissza a megszokott kerékvágásba. Az egyiküknek van mit a tejbe aprítani, a másikuknak is csak talán kevésbé. Az egyiküknek van egy menyasszonya, akiről két és fél év alatt sem tudott lemondani még az én kedvemért sem a másiknak.....van két kutyája, és számomra egy eddig ismeretlen kapcsolata. Nos igen, erről a részéről nem beszéltünk, de az apró jelek arra engednek következtetni, hogy jelen pillanatban Nathaniel egyedül él itt. A berendezés, az egész lakás illata, ami pusztán az övé, a női színek hiánya, a fürdőben a szappanon kívül szinte csak férfikozmetikumok vannak....szóval mindez arról árulkodott számomra, hogy ha van is valakije az nem vele lakik. És ezzel nekem vissza kellene élnem? Nem hiszem. Mióta csak megismertem olyan dolgokat hagyok magam mögött mint a gőgös elutasítás, a az arisztokratikus hangsúllyal kiejtett mondatok, amelyek többsége inkább sérteni vágyna semmint megérteni. A sajnálat hiánya, amelynek a helyét átveszi az empátia. Nem azért voltam itt mert szánakoztam rajta, hanem mert örömet akartam neki szerezni, és ez nagy különbség, annak tekintetében, hogy továbbra sem sikerült rájönnöm Anthony szavain kívül mi volt az ami arra sarkllt, hogy végül megtegyem. De már talán kár is ezen morfondírozni, hiszen itt voltam, és azt hiszem nála szeszélyesebb és kiszámíthatatlanabb férfival kevéssel volt dolgom. Ahonnan én jövök, az én köreimben minden férfi úriemberként próbál viselkedni, persze legbelül szinte mindegyik velejéig romlott és számító, a ridegség mögé rejtik az érzelmeik teljes hiányát. Ebben nevelkedtünk ez az életünk része, amely ellen én mindig is lázadtam, mert képtelen voltam elfogadni, hogy egy mosoly nem lehet őszinte, hogy a tökéletesen időzített pillanatban kell valakit hátba szúrni, és hogy a belső vívódásokról, arról mi megy végbe bennünk hallgatni kell. Ajkakat szorítva és úgy tenni mintha minden tökéletesen rendben van. Egy mímelt és megjátszott színházasdi élet ha azt vesszük, amelyet akkor forgattam fel végképp mikor eljöttem otthonról. Apám talán azt gondolta, hogy ez valamiféle elhúzódó dackorszak nálam, ahogyan minden arisztokrata megteszi ezt egyszer. Ismertem olyan spanyol kuzint, aki éveket töltött el amerikában és belevetve magát a teljes felszabadultságba, végül elvonóra vitték haza, mert képtelen volt megálljt parancsolni az élvezetek hajszolásának. A hedonizmus mindig is a világunk része volt, pusztán az különböztetett meg bennünket az átlagtól, hogy volt pénzünk és volt stílusunk hozzá. De aki egy másik fajtát választ, azt könnyen magával ránthatja annak a feketesége, végül aztán már csak egy út van.
Kissé hűvösebbre állítottam a vizet és élvezettel telítődtem el vele, még mindig magamban mosolyogtam Nate arcán, amikor behozta az inget. Egyszerre volt olyan mint egy vágyakozó férfi és egy szégyellős kisfiú, különös ötvözete két különböző jellemnek, és igazából ez az ami zavart. Nem tudom kiszámítani, nem tudom, hogy éppen melyiket látom, vagy éppen a harmadik arcát, aki bezárkózik aki úgy zár be előttem minden addig nyitott ajtót, hogy hiába is dörömbölnék rajta. A gond csak az, hogy én nem vagyok a kopogtatós fajta. Bár most mégis megtettem amikor idejöttem. Kissé talán torz fintora a sorsnak, hogy akivel jelenleg együtt voltam soha nem engedett a lakásába, soha nem találkozhattunk ott még akkor sem ha Cindy éppen házon kívül volt. Úgy éreztem mint akit kizártak valahonnan, és ez talán tartható volt eddig, de azt hiszem rádöbbentem akár Nate kellett hozzá, akár pusztán a tudat, hogy nem....én nem ezt érdemlem. Én nem az a fajta nő vagyok akit egyszerűen ide-oda lehet pakolgatni, akit akkor rángat magához amikor akar és én mindent eldobva megyek is. Legutóbb azt mondta, hogy ne kényszerítsem választásra, mert nem tudja hogyan döntene és még az is lehet, hogy nem én leszek az. Hogy megvontam tőle magamat már közel öt hónapja, csak olaj volt a tűzre, de már ez sem érdekelt. Tulajdonképpen ha jobban belegondolok az sem érdekel már, hogy miképpen dönt. Mi változott egy hét alatt? Felnyílt a szemem és lett célom. Ha anyám tudná kinek köszönhető ez az egész minden bizonnyal maga jönne el személyesen Nate-hez köszönetet mondani. De azt akarnám a legkevésbé. Megalázó lenne a számára és ilyen helyzetbe nem akarom hozni. Azt sem akarom, hogy a családom bármelyik tagjával találkozzon, nekik semmi közük hozzá, és nem is akarom, hogy legyen. Nem értenék meg, ahogyan engem sem értenének meg. A tükörben legalább egy negyed óráig nézegettem magam mielőtt elindultam lefelé, és meg kellett állapítanom, hogy ez nem is olyan rossz mint elsőre gondoltam. Egyrészt roppantul kényelmes, szellős és nem utolsó sorban...ez tényleg szexi. Bár azért meg kell hagyni úgy éreztem benne magam mint egy nő, aki éppen azt sem tudja hol van és hogy került rá egy férfi ruhája. Sosem vettem még fel ilyesmit, és ezt szóvá is tettem Nathanielnek, miután lesétáltam hozzá. Őt még mindig ugyanabban a ruhában találtam amiben volt amikor megérkeztünk.
- Hogy jól áll? Nem kifejezés, van ami nekem nem állna jól? Rajta, szedd csak elő a krumplis zsákok egyikét a kamrából ha nagyon ragaszkodsz hozzá azt is felveszem. Esetleg nem óhajtod megnézni miképpen festenék egy medence ponyvában? Nem tudom mi olyan jó neked ebben, de komolyan Nate!- nevetve csóváltam meg a fejem, majd vettem el tőle a pezsgős poharat. Egy pillanatra sikerült kibillentenie a nyugalmamból, ahogyan a csípőmre csúszott a keze, és a tekintetettem követtem is a keze útját, majd újra felpillantottam rá, próbálva megtalálni a hangom előbbi erejét. Más volt az érintés ilyen anyagon keresztül, más volt mint amit én megszoktam. Ez volt az ami megzavart meg az, hogy láttam az arcán, hiszen minden rá volt írva....persze badarság lenne azt feltételezni, hogy bennem nem indult be semmi, hogy nem hatott rám a jelenléte. Az ördögbe is, tele volt minden az illatával, még rajtam is az volt, és minimum fából kellene lennem ahhoz, hogy ne érezzek valamiféle fizikai vonzalmat ebben a pillanatban. De ez még kevés. Felvonva a szemöldököm először nagyon komoly arcot vágtam végül lehajtva a fejem elnevettem magam. Éreztem, hogy jobb a  kedve mint az előbb és ez rám is más hatással volt. Vonszolt magával, akárha egy hullám lenne, amelybe belekapaszkodom és ahogyan ő vonul tovább úgy vonulok vele én is.
- Mindennapi viselet? Te megvesztél! Nem hiszem, hogy olyan jó ötlet lenne ebben fogadni a svéd attasé feleségét, vagy éppen az angliai Szent Margit Kolostor kedvesnővéreit egy vasárnapi teazsúrra. Nem gondolod, hogy kissé frivol viselet lenne, tekintettel arra, hogy ezek a nők talpig fekete fehér ruhában kénytelenek végig ülni a kedves, negédes és a pénzről még csak véletlenül sem említést tevő beszélgetést? Persze a vicc, hogy az ilyen látogatások csak erről szólnak, és annyira fárasztó. Én....én azt hiszem csak, annyira.... unom.- nyögtem ki nagy nehezen végül, és ez így is volt. Egykor azért jöttem el, hogy ezektől megszabaduljak, és most szépen lassan visszatelepedtek rám az otthon hagyott szokások, azok a dolgok amelyekről nem akartam tudomást venni, amelyektől menekültem, nem akartam, nem kellett. És most mit csinálok? Két év után visszaengedem az életembe ezeket, nem törődve azzal, hogy kiket kell ezek miatt elveszítenem, vagy kik azok akiket soha nem engedhetek közelebb. Amikor újra ránéztem, valahol egészen máshol kalandozott a tekintete. No igen, most olyan volt mint egy neveletlen kisfiú. Szabad kezemet finoman csúsztattam az álla alá, és emeltem fel, hogy bele tudjon nézni a szemeimbe.
- Héhé....nem is figyelsz rám. Itt vagyok ám, látod, innen jön a hang! A szám itt van az arcomon és nem ott lent. Bár gondolom azt szemlélted, hogy mennyire sikerült nem félregombolnom az inget.- naná, hogy azt, mi mást?-
- Megnyugtatlak, még nyakkendőt is tudok kötni, három félét is. De arra már nem fogsz rávenni, hogy azt is felvegyek, nincs az az isten!- nagyon közel álltam hozzá, olyan közel, hogy beszéd közben a kimondott szavaim után keletkező láthatatlan párától maguktól lebbentek a hajszálai. Kellene a távolság, mert érzem, hogy olyan irányba haladunk el, beleértve engem is, amit már inkább az ösztönök mozgatnak semmint a józan ész. Bár ha jobban belegondolunk mióta csak betettem ide a lábam, a józanabbik eszemet száműztem és folyamatosan olyan dolgokat művelek amit alapvetően nem tennék meg. Nincs értelme, és egyáltalán nem hiszem, hogy.....de még a gondolatom is benn reked ahogyan ránézek. Még saját magam ellen sem tudok tiltatkozni, szóval csak nézem őt legalább egy teljes percig, és bármit is akartam mondani az előbb az még csak a fejemben sem születik meg, helyette egy hang dobol folyamatosan, és egy láthatatlan kéz tol előre, hogy a távolságot felzabálva még közelebb és közelebb....elpillantok a válla mellett a kanapé irányába, ahol is meglátom a dobozt, ami ismerős a számomra, az enyém, a kis virágos dobozkám
- Meghozta Keagen a fürdőruhámat?- csilingelem negédesen és már siklok is el mellette akár egy kígyó, amely szabad utat kapott, vagy talált egyet magának. Az előbbi pillanat varázsa elillant, köddé vált, talán így akartam, mert nem szeretném ha emiatt rosszul érezné magát. Elvégre nem azért jöttem hozzá, hogy lerohanjam. Abban azonban biztos vagyok, hogy ahol ez a fajta vonzalom kialakul, ott óvatosan kell lépkedni a továbbiakban, akárha forró parázson egyensúlyozna az ember, mert elég könnyen megégetheti magát. Tudom, hogy nem vagyok egyszerű, hogy rengeteg jó tulajdonságom eltörpül a végtelen mennyiségű hibám mellett, de az igazat megvallva ez soha egy cseppet sem érdekelt, és most sem fog. Ahogyan egy úriember nem élne vissza egy ilyen helyzettel, egy úrinő sem tenné. De vajon meddig leszek képes úrinőként viselkedni? Már így is egy lépést tettem annak érdekében, hogy ettől távolabb álljak. A dobozhoz mentem, hogy megnézzem melyiket választotta Conchita és meg kellett állapítanom, hogy ez a lány egyszerűen továbbra is egy aranyat ér. Nem adom semmiért oda, és már nem egy „kedves” ismerőssel szakítottam meg a kapcsolatot pusztán a tény miatt, hogy a fülembe jutott, hogy kikezdtek vele. Az én házamban nincs helye az ilyesminek, és nem óhajtok sem botrányt, se semmi mást abból, hogy a szobalányommal hemperegnek unalmas idejükben. Vérlázítóan primitívnek gondolnám. Csak egy pillantást vetettem a doboz tartalmára, és mire megfordultam a kanapénál már ott volt mögöttem megint Nate ugyanazzal a közelséggel amivel a előbb is.
- Nahát, nem is tudtam róla, hogy szeretsz török mézet játszani!- mosolyodtam el majd megemeltem a pezsgős poharamat és óvatosan koccintottam hozzá az övéhez, finoman hunyorogtam és azt hiszem megint változott a hangulatom. Talán a kellemes zuhany tette, talán az, hogy kintről már az esti szél finom óceán illatát éreztem az ablakokon át beszökni, talán az, hogy ezekben a fényekben egészen megkapóan határozottak voltak a vonásai, és a tompább, szűrt ragyogás kezdte visszahozni a bár hangulatát, amiben az első este részünk volt. Néha egyszerűen rémesen szentimentális tudok lenni, de sajnos vagy sem ez a nagyapámtól örökölt vonás volt. Ő képes volt órákon keresztül mesélni a régi lovas derbykről, a szentpétervári cári bálokról, a francia udvar pompájáról, a gödöllői kastély megkapó vidéki romantikájáról, a skóciai hajnalokról, és az ír táj harsányzöld reggeli derengésbe hajló ködös szépségéről. Nagy mesemondó volt és emellett olyan valaki, aki elrejtette mindenki elől milyen is ő valójában, mert aki kihozta belőle, az az asszony soha nem lehetett vele. Mintha ez valami családi vírus lenne ami elkap valakit mindig a családból és ez most azt hiszem én vagyok. Nem lehetett elsétálni a hangjának finoman simogató rekedtsége mellett, és nyeltem egy nagyot mielőtt végül belekortyoltam a pezsgőbe, és a pohár pereme felett figyeltem őt tovább. Azt hiszem tudom már, hogy a nap ezen pillanatát mivel koronázhatnám meg. Hagyom, hogy a zenei kínálathoz vezessen, és ámulva nevetem el magam.
- Nos, ami azt illeti sokkal szélesebb a zenei palettád mint nekem odahaza. Jesszus, ezen több gomb van, mint a Nasa fedélzeti számítógépén...na lássuk!- rágcsáltam az alsó ajkamat majd visszapillantottam rá, megvonogatva a szemöldököm, és a mutatóujjammal a mellkasának böktem finoman.
- Sicc! Hátrébb! Azt mondtad én választok zenét, akkor én választok.- toltam el óvatosan a közelemből, majd még egy korty a pezsgőből, és homlokráncolva kezdtem el keresgélni. Végül megtalátam az egyik zenénél, és nagyon sokat sejtetően mosolyodtam el, megnyomva a lejátszás gombot.
Választott zene! Meglepiiii!
Megperdültem a saját tengelyem körül, a hajam libbent mint valami fátyol, és az ingem alá is kapott be egy kis szellőcske. Mint egy bolondozó kislány. Végtére is most és itt nem voltak szabályok. Nem voltam grófkisasszony, csak Kaya....ahogyan azt Nate akarta. Nem volt itt anyám, Devon....nem voltak itt a kutyák, azt sem tudom hol vannak, ha itt is van valamelyikük nagyon diszkréten a háttérben maradnak, okosak, jólneveltek, díjaztam. Szóval csak ő volt meg én. A zene lassan felcsendült, és kaján vigyorral az ajkaimon kezdtem beszélni.
- Ha már megvannak a fények...- két lépés előre finom csípőmozgás kíséretében, a pezsgős poharat eltartva kissé magamtól
-.... bár Anthony társaságát és a koktélokat most nélkülöznünk kell, de van nagyon öreg, bár továbbra sem a legjobb évjáratú pezsgőnk. Legközelebb lekapok egy 1912-eset. Az állítólag igen finom, főleg a spanyol változat. Szóóóóóóóvaaaaaal...- újabb hullámzó léptek, újabb szövegelés, de már közelebb vagyok Nathanielhez, de még annyira nem, hogy el tudjon érni, és itt meg is torpanok, és maradunk egymásnak én és a pezsgős poharam, valamiféle magányos tánc félébe.-
-...a latin táncokat titokban tanultam meg. Apám nem is tudott róla, hogy tulajdonképpen ő finanszírozza azt amitől alapvetően tiltott. Így kell manipulálni.- kacsintottam és finom csípőmozgás kíséretében fordultam meg lassan, szinte vontatott finomsággal a saját tengelyem körül, majd hátravetettem a fejem és rábíztam magam a zene ritmusára.
- Biztos, hogy jó ötlet volt rám bízni a zene választás?- nevettem el magam ahogyan megemelte a fejem, és miközben a pezsgőből újabbat kortyoltam, a pereme felett figyeltem Nathanielt. Nem tudom mennyire fogja a kicsi ketyegője ezt bírni, de nem terveztem kikészíteni, ámbár lehet jó úton haladtam effelé, de most már tudom kell mi az oka...nem vagyok rossz megfigyelő. A legelső megakadás az ujjlenyalogatós műveletemnél jött. Ha most ugyanezt produkálja, azt hiszem ki fogom ugrasztani a nyulat a bokorból, hogy vajon velem van a baj, van valakije aki miatt kellemetlen neki ez az egész? Ha így van akkor arra várok, hogy elmondja, hogy legyen velem őszinte. Ehhez viszont kegyetlenebb eszközökhöz kellett folyamodnom. Nos igen, nem mindig a tapintatomról voltam híres, ahogyan most sem. Újabb lépések, és már ott álltam előtte, gyakorlatilag egyetlen karnyújtásnyira.
- Mintha még tartozna nekem egy tánccal Mr Winston.....volt egy ígérete a kórházban, hogy bepótoljuk. Itt a soha vissza nem térő alkalom...persze ha ez kellemetlen akkor nem....akkor választhatok mást...- tudni akartam mi a baj, hogy mi az oka annak, hogy időnként a bizonytalanságot látom rajta. Ő akarta, ő kérte, mégsem biztos benne? Kíváncsivá tett és ha kíváncsi vagyok, akkor egyben kitartó is, nagyon kitartó.


••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Csüt. Szept. 03, 2015 5:05 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 


8 óra 45 perc... legalábbis az óra elmondása szerint.
Negyvenöt perc, mely megváltoztathat egy életet.
Hogy mit lehet tenni ennyi idő alatt? Negyvenöt perc alatt felébredhetsz és kellemes ütemben elkészülhetsz, hogy aztán a magad tempójában munkába mehess. Ennyi idő alatt megnézheted egy focimeccs első felét, és rájöhetsz pár perc alatt arra a kórház egyik ágyán fekve, hogy negyvenöt percre volt szükség ahhoz, hogy egy szívinfarktusból stabilizálni tudják az állapotodat.
És elég ahhoz, hogy rájöjj, talán van olyan személy akitől többet akarsz, mint egy mezei barátság, akivel nem csak kávézgatás közben akarsz beszélgetni, akinek több esélyt akarsz adni és akitől te többet remélsz. És elnézve a szőkeség arcát, egész jelenségét, tudja, hogy ez pontosan így van. Jelen pillanatban ez az egyetlen amiben biztos. Michelle óta nem volt komoly kapcsolata ami tovább tartott volna egy esténél, talán ideje lenne lépni, amennyiben ezt a sors is úgy akarja. Már csak az a kérdés, hogy ez a sors micsoda vagy épp kicsoda? Talán épp Kayának hívják.
Emlékszik Anthony arcára, hogy azon milyen változások mentek végbe mikor évekkel ez előtt közölte vele, hogy Michelle megcsalta őt az egyik legjobb barátjukkal és bár a hölgyike kért magának még egy esélyt, egy utolsó lehetőséget, de ezt Nate megtagadta tőle. Eleinte nem voltak igazán jó barátok a férfivel viszont ez volt az, ami szorosabbá tette a közöttük lévő testvéries kapcsolatot s ma már nincsen olyan nap, hogy valamilyen úton módon ne beszélnének egymással. Aznap csalódott volt. Haragos, és legszívesebben saját kezűleg kopasztotta volna meg a nőt mint egy tyúkot és csak Nate volt az aki az útjában állhatott ezzel elnyomva benne ezt a késztetést és annak véghezvitelét.
Ennek lassan már második éve, a gyűrű pedig amit a latin szépség ujjára húzott pont szakításuk előtt néhány héttel ma már a tenger mélyén hánykolódik amennyiben valaki nem találta meg és tette el magának emlékül, bár... mondani se kell, hogy elég drága emlékről lenne szó ez esetben. Nem akarta, hogy legyen bármi olyan tárgy ami emlékezteti volt kedvesére. Tudta, vagy legalábbis érezte, hogy ha túl sokat hagyna meg a lány emlékéből, akkor csak ő lesz az akit keresni fog azokban akik majd a jövőjét bearanyoznák. Voltak kezdődő, egy-két napig tartó kapcsolatai azóta, viszont egyik se jutott el túl messzire, épp ezért reméli azt, hogy talán majd most! Hogy most eljön az ideje annak, hogy az eddigiekhez képest egy teljesen más mentalitású, más világban élő nő lesz az aki talán beigazolja: megtalálhatja az igazit!
Ettől függetlenül sok olyan pontja van a lány jellemének ami baromira emlékezteti Natet Michellere, viszont leginkább a pozitív vonásaira ami miatt nem érezné rosszul magát ha épp összehasonlítaná őket. Mind a ketten határozottak és talpra esett, karakán nők akik mindennél fontosabbra tartják a pompát és a fényűzést. Nem tűrnek ellentmondást ha akaratuknak akarnak eleget tenni, ugyan akkor van bennük valamiféle kislányos báj amit elrejtenek maguk rideg álarca mögött. Michelle egy két lábon járó fagyos jégszobor volt bársonyos, kékes fényű bőrrel fekete hajzuhataggal és végtelen mélységű, sötét szemekkel. Ezzel szemben Kaya egy igazi tüzes amazon még akkor is ha külső jegyek alapján fordítva gondolná az ember. Arany színű haja, világoskék szeme és telt ajkai leginkább egy álombéli jelenésre emlékeztetik nem beszélve kecses alakjáról és arról, hogy nyomós oka van arra, hogy kicsit izgágává váljon "nadrág ügyileg".
Sokszor gondolkozott már el azon, hogy miért a leghatározottabb személyiségű, domináns egyedeket találja meg magának, viszont felvilágosították erről az ismerősei, ha már ő nem volt képes rájönni. Nathaniel egy kellemes, visszafogott jelenség akit kiegészít egy tüzes primadonna s mivel ő maga se egy anyámasszony katonája, képes kiállni velük ha éppen kétes kérdéseket kell megválaszolni. Ő is az asztalra tud csapni és előtérbe tudja helyezni a maga döntéseit de tudja, hogy hol vannak a határok.
Még mindig ég a nyaka attól a csodálatosnak viszont annál is szánalmasabbnak nevezhető pár pillanattól amit a fürdőszobában művelt míg átadta neki az inget. Egyszerűen olyan mértékben letaglózta a látvány, hogy azt se tudta, mit kell rendbe tennie. Az elméjét, a szívdobogását vagy éppen a férfiasságát mely egyre nagyobb és nagyobb sokkélményen megy keresztül.
A "lehűtöm magam" normális esetben tényleg megtörtént volna csak egy pohár víz vagy néhány kocka jég kellett volna hozzá, ám a határozott kopogás és türelmetlennek ígérkező csengetés megzavarja abban, hogy ezt meg is valósítsa.
Nem emlékszik rá, hogy mondták volna-e a férfi nevét, noha nem is igazán érdekli, elég azt tudni, hogy ha valaha látná az utcán ami nyilván nem fog megtörténni, rögtön felismerné. Persze meg kell hagyni nagy murisan mutat a díszes dobozzal a kezében miközben arca olyan szigorú és komoly, mint a halál.
Elnézve a szőkeséget szinte biztos benne, hogy még az említett krumpliszsák is jól állna neki, nem véletlenül kezd el mutogatni minden létező irányba magába fojtva a szót. Ezzel persze arra utal, hogy ott van a zsák valahol... valahol, vegye fel kedvére.
Nem foglalkozik ezzel tovább, sokkal inkább a hosszú kecses lábak látványával van elfoglalva valamint azzal, hogy közelebb kerüljön hozzá. Felhergeli őt a látvány és csak most érzi igazán, hogy milyen intim helyzeteket képesek teremteni tudatlanul, akaratlanul is akár. Nem telne sokba kihámozni ebből az ingből. Nem elég, hogy tudja, kicsit ki vannak lazulva a gombok aminek hála még a gombolással se kellene túl sok időt eltöltenie, egyszerűen csak letéphetné róla egy kisebb erőfeszítés következtében. Emellett pedig háta mögött van egy négy és fél éves kapcsolat ami sokszor nem csak a finomkodáson alapult...
Makulátlan ujjai a csípőjére simulnak ezután pedig az egész tenyerével közelebb érezheti magát hozzá. Vidám mozdulattal húzza valamicskét közelebb magához, hogy jobb rálátása legyen bizonyos dolgokra. Melle kerekdedsége - legalábbis az alapján amennyit lát belőle - ismét lángra lobbantják a szívét s képzeletben többször is ráparancsol magára, hogy, "nem! Elég, nem!"
Tudja jól, hogy rengeteget képes elárulni az arca, viszont nem érzi úgy, hogy érzéseit rejtegetnie kellene. Amúgy se megy neki jól a titkolózás és a rejtegetés, Kaya pedig nem hülye, eddig is jó emberismerőnek mutatkozott, most miért lenne másként? És mással nem is vágná jobban maga alatt a fát, mintha hazudna neki és saját magának is.
Benedvesítve alsó ajkát billenti félre némiképp a fejét ahhoz, hogy jobb belátást biztosítson neki a be nem gondolt ingek rejtelme a gond csak az, hogy ennek jelenében nem is foglalkozik azzal amit mond neki a szőkeség. Persze.. ő próbálkozik, de mit tud csinálni? Ez olyan, mint amikor elhúzzák valaki előtt a mézes madzagot. Csak tapad rá de nem megy semmire.
Hangosat és látványosan nyel egyet ahogy a vékonyka ujjak becsúsznak az álla alá és ösztönzik arra, hogy a kék szemekbe nézzen maga méregzöldjeivel. Pár pillanatig még gondolkozik, hogy mit reagáljon, aztán előbukik belőle valami nem túl értelmes motyogás.
- Hogy mi? Ja igen, persze. Vagy mi? Nem... de! Úh... anyám... -be kell látnia, hogy ez elég idétlenre sikeredett főleg, hogy villámgyorsan változnak a kifejezések az arcán is. Egyik pillanatban gyanakvó a következőben meglepett amit lelkes és kétségbeesett grimasz követ. A végére pedig odabiggyeszt egy szégyenlős mosolyt amivel a padlót kezdi el fixírozni - ne haragudj, veled foglalkozok. Most már. Talán - pimaszkodik beleharapva ajkába.
- Természetesen azt tanulmányoztam igen! Ahhoz mérten, hogy nem hordasz ilyen inget, elég ügyes vagy - és ez lenne az a pillanat mikor saját magát rúgná jó alaposan hátsón.
Bolond!
- A nyakkendőt már én se preferálom a nőknél, szóval ez egy nagyon jó ötlet - zöldjeit le se veszi Kaya idegtépően dús ajkairól miközben beszél. Őt nem zavarja ez a fajta közelség, sőt bolondítja a tudat, hogy lassan egy papírlap is alig férne be közéjük. Arról nem is beszélve, hogy igen csak a kedvére való a saját parfüme és Kaya parfümének keveredése. Kellemesen füstössé mégis természetessé és lággyá válik ahogy egymást erősítik. Csoda vagy csodálatos, talán tényleg van jövőjük...
Ujjai végigtáncolnak a vékonyka karján, fel a válláig majd a nyakához viszont úgy néz ki, hogy elérkezik az a pillanat, hogy visszavonulót fújjon lévén Kaya úgy táncol el mellőle, mintha valami csodát pillantana meg amit el akar érni. Dühödt, ideges grimasszal szúr ki magának egy pontot a szemközti falon s toporogva még egy ideig erőt vesz magán ahhoz, hogy megforduljon.
- Igen, meghozta. Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy ekkora dobozokban tortákat vagy nagy méretű ajándékokat szokás elhelyezni, nem egy egyszerű fürdőruhát ami egy zacskóba is belefért volna... és nagy valószínűséggel  többe kerül, mint egy havi fizetésem - ez utóbbit csak utólag fűzi hozzá és meglehetősen halkan, közben ujjait belemélyeszti a hajába, mintha idegességét próbálná szerencsétlen módon leplezni.
Úgy érzi, mintha madzaggal lenne hozzákötve a lányhoz és lépteit követi egészen a fürdőruháig amire vet egy pillantást.
- Hogy mi? Fúj nem... - így csak, hogy több teret engedjen a szőkeségnek, ellép tőle de nem túl messzire, csak egy lépést oldalra - nem szeretem a török mézet - kiskorában olyan nagy darabot harapott le, hogy teljesen összeragadtak a fogai tőle, nem tudott mit kezdeni hosszú percekig magával csak kétségbeesetten feszegette az állkapcsát, hátha. Azóta nem is próbálkozott vele többet.
Kíváncsian billenti félre a fejét mikor a két pohár egymásnak koccan s elnézve a lány feje felett még van szerencséje elcsípni a nap utolsó leheletének bűbájos fényét, melyet csak huszonnégy óra elteltével láthatnak újra. Az égbolt lassan elsötétül és idebent a napelemes lámpák melyek fáklyaként keretezik a hatalmas, egész falas ablakokat arany, némelyik pedig bronzos fényben izzik fel. Szereti a környezetbarát és takarékos dolgokat, nem véletlen, hogy nappal soha nem gyújt lámpát vagy nem néz televíziót és több a napelemes lámpa a házban, mint egész Sydneyben együtt véve. Viszont ez ad egy kellemes, mitikus és bensőséges derengést a nappalinak melynek ez által eltűnik a férfias, erőteljes kontrasztja.
- Elnézésed kérem, hogy valamiben én vagyok a nyertes. Nem csak Bach-ot és Mozartot hallgatok, remélem elnézed nekem - hangjában van valamiféle játékos sejtelmesség amit megkoronáz annak rekedtessége és mélysége amit évek óta magában hordoz és oly annyira az övé lett, hogy ezrek közül felismerhetővé vált. Nem túl mély, nem túl rekedt de a kettő egybecsengése kellemes rezgést és selymességet biztosít ahhoz, hogy általa megnyerőbbé váljon. Valamivel el kell hitetnie a betegeivel, hogy az ő igaza mindig pontos és ehhez kell a titokzatosság és magabiztosság is.
- Na!  - nyög fel vigyorogva mikor mellkasát megböki a szőkeség és ezzel együtt el is tereli onnan, nehogy már ő kezdjen el matatni a gombok között. Fejét ingatva, széles vigyorral figyeli a műveletet míg megtalálja a gombot, aztán mintha kapna egy jobb egyenest és egy bal horgot valamint egy tökön rúgást, megérkezik a latin zene ami egy hete annyira feltüzelte. Nyelni se mer pár pillanatig csak figyeli a szöszit. Minden mozdulatát szemmel tartja, úgy vizslatja mint egy kopó az áldozatát amit kiszúrt a nádasban ám pezsgő újra felcsendülő szidása hallatán magához tér és felnevet.
- Te jó ég, nem értem mi bajod van a pezsgővel. Tizenhat éve nem ittam ilyen jó félét, szóval ne piszkáld már szerencsétlent - eközben figyeli ahogy egyre közeledik hozzá de még mindig nem olyan közeli, hogy hozzá érhessen, pedig olyan szívesen megtenné. Te jó ég, ha csak sejtené a szőke, hogy mennyire meg akarja érinteni puha, bársonyos bőrét, beletúrni hajzuhatagába és csókolni az ajkait. Talán el is menekülne tőle, ki tudja? Talán randiként kellene ezt a mait felfogni? Talán el kellene felejtenie azt, hogy első alkalommal megdönti a nőket?... de basszus ha így is tenne, egy randit nem valamelyik fél házán szokás kezdeni, ugyebár.
- Kezdem bőrömön tapasztalni a manipulatív éned pimaszságát - dörmögi miközben kiveszi a kezéből a pezsgős poharat és leteszi a szekrényre. A végén még a szőnyeg vagy valamelyik kárpit látná kárát.
- A zene lesz az amelyik a legkevésbé zavar, hidd el nekem - hangja szinte nyöszörgés ahogy tenyere a lány csípőjére simul és határozott mozdulattal húzza közelebb magához. Viszont be kell látnia, hogy a lehető legrosszabb módját választotta annak, hogy közelebb tudja magához. Zöldjei egy pillanatra elkerekedni látszanak mígnem összeszorítja a szemét s hagyja, hogy lenyugodjanak a kedélyek melyek nem engedik, hogy bármi is gördülékenyen menjen. Karja libabőrözni kezd, a szőrszálak az égnek meredeznek rajta, térdei meg-megrogynak. Mintha legalábbis elvonási tünetekkel küzdene és talán így is van...másik kezét lassan elindítja Kaya kerekded, formás feneke felé amit leheletnyit meg is markol ingen keresztül majd homlokát a szösziéhez érinti s megrázza a fejét.
- Mond csak, mi a terved? Teljesen elakarod venni az eszem, vagy szimplán hülyét akarsz csinálni belőlem? - csak most jut el a tudatáig, hogy nagyjából úgy táncol ahogy Kaya fütyül...
- Tudod... önmegtartóztatás szintjén piszok csehül állok lévén, egy ideje én nem... öhm... - nem fejezi be csak elhúzódik tőle annyira, hogy láthassák egymás arcát - voltam senkivel. Szóval könyörögve kérlek csak érzéssel jó, vagy nem tudom - hangja talán hisztérikusnak, kétségbeesettnek hat, de felesleges lenne ezt leplezni, hisz így is érzi magát. Férfiúi gyengeség.



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Pént. Szept. 04, 2015 8:43 am Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


Végül aztán csak megtudtam amit akartam...de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen nem mindig az a legizgalmasabb ami végül történik, hanem az addig vezető út, ahogyan eljutunk odáig. Ha jobban belegondolok a mai napom, onnantól kezdve, hogy reggel még mindig nem tudtam eldönteni, hogy jöjjek vagy se, egy érzelmi hullámvasúttal ért fel, és ebben igazán szép asszisztenciát Nathaniel szolgáltatott. Talán az egészben az volt  számomra legzavaróbb, hogy még mindig nem tudtam igazán eldönteni, hogy mit akarok tőle, hogy pontosan mi vagy pontosabban ki akarok lenni az életében. Ennek az bizonytalanságnak több tényezője is volt: a családom, a társadalomban betöltött szerepem, az anyagi különbözőségünk és persze nem utolsó sorban ott volt egy lezáratlan kapcsolatom, ami éppen miatta kezdett alapjaiban rogyadozni. Nem, még messze álltam az érzelmektől, de az tény, hogy ez a férfi hatással volt rám, hogy olyan dolgok történtek velem mióta megismertem amelyek gyökerestől forgatták fel az eddigi életemet, és olyan dolgokra sarkalltak amelyeket normál esetben soha nem tettem volna meg. Anya szerint nincs jogom játszadozni vele, hiszen Nate akárhonnan nézzük még szenved valamiféle betegségben, amely nem az egyszerűen gyógyítható kategóriába tartozik. De azt hiszem pont ez volt az amiért olyan karakán és kitartó módon próbáltam küzdeni. Hogy valakinek a sorsa tényleg és kézzel foghatóan érdekel, az nem igaz, hogy nem tehetnék érte semmit, az nem igaz, hogy egyszerűen eltűnik...nem lehet. Minden mosolyom mögött ott bújkált ez a felismerés és kimondva vagy kimondatlanul bennem feszült, nem tudok ellene tenni semmit, meglehet már nem is akarok. Tudomásul vettem, de nem adom fel, még akkor sem ha ő kérne rá. Mi lenne ha kiderülne mi mindent adnék oda csakhogy új szívet kaphasson, mi lenne ha megtudná? Talán akkor is el tudna fogadni, akkor csak Kaya-nak látna, aki néha kimért, néha felsőbbrendűen szarkasztikus, ugyanakkor vele szemben mindig elveszíti a józanabbik felét? Vajon mennyiben változtatná meg a tudat, ha több mindent ismerne belőle, ha többet tudna arról ki is vagyok valójában, vagy hogy a múltban milyen dolgokat tettem? És persze milyen dolgokat fogok. Az ember egy időre megváltozhat, egy időre elhitetheti magával és a külvilággal, hogy nem az akinek gondolták, hogy nem az akinek látszik, de alapjaiban nem változik senki. Ahogyan én sem. Aki azt gondolja, hogy az időről időre újságokban vagy neten felbukkanó hírek vagy pletykák alapján ismer engem az nagyon téved. Az csupán a máz, egy szépen felépített tündérmese apró kis hibákkal. Én tudom milyen vagyok, de túl veszélyes és teljesen felesleges lenne megmutatni. Nagyanyám szerint a szívünk nem arra van, hogy érezzünk vele, hanem arra, hogy manipuláljunk, méghozzá az érzelmekkel. És minél inkább bele tudjuk magunkat élni adott helyzetbe, annál hitelesebb lesz az alakítás. Meg kell győződni róla, hogy a cél, amiért küzdelmet folytatunk, megéri az árát annak, hogy feláldozzunk valamit a lelkünkből. A probléma a jelenlegi helyzettel azt hiszem az volt, hogy számomra mindennél többet megért a cél, hogy egészséges életet éljen, csakhogy közben már nem manipuláltam, már igazivá vált minden amit elhitetettem magammal, hogy nem az. Mire való egy hét távolság? Arra, hogy az ember rádöbbenjen, hogy hiányzik valaki, aki mellett egy válságos pillanatban ott volt. Nem ment tovább nem sétált el, egyszerűen csak leült az ágya szélére és olyan volt mint bármelyik másik ember. Akkor, abban a pillanatban nem számított ki honnan jött, vagy éppen előtte mit csinált. Akkor azt hiszem csak az számított, hogy ott voltak egymásnak, egy időre, még ha ez nem is ígért semmiféle tartósságot. De vannak találkozások amelyek törvényszerűen más sodrást adnak az életünknek, és azt hiszem az enyém ilyen volt vele. Mit tudnék elmondani róla, ha arról kérdeznének, mi bennem ez az egész? Nem tudom, azt hiszem azt, hogy fontos lett számomra, hogy talán azért nem kerestem, azért nem mentem utána személyesen, mert én nem lehetek az a nő aki miatt érdemes lenne meggyógyulni, túl sok folt van a múltamban, amely beszennyezné az övét. Persze tudom, hiszen tett már rá utalásokat, hogy az ő élete sem volt éppen egy habkönnyű lányregény, de az igazat megvallva ha ezen túl is lépnénk még mindig több van ami elválaszt, semmint ami összeköt. Ellenben azt gondoltam, hogy a ma estét legyen bármilyen a hangulata legyen bármilyen hullámzó mégiscsak azt szeretném, ha gyönyörű emlékként őrizhetné meg, ahogyan én is fogom. Vagy egyszerűen mi lenne, ha ezúttal nem terveznék előre semmit, ha hagynám, hogy sodorjon magával az ár, hagynám, hogy minden úgy történjen ahogyan történni akar? Annak azt hiszem beláthatatlan következményei lehetnek. Túl sok dolgot kellene bevallanom neki, és nem tudom mennyire leszek rá képes, nem tudom mennyire tudnám neki elmondani ki is vagyok valójában? Hogy most ki vagyok, mellette azt tudom. Régen mosolyogtam ennyit, régen érdekelt az, hogy mit gondol a másik, hogy fontos számomra hogyan érzi magát. És gyakorlatilag soha nem tettem meg még senkinek annyi mindent amit egyetlen este alatt neki. Elképesztő, hogy férfi ingben lófrálok egy pasi lakásán, miközben a fürdőszobáját használom, nyakig maszatosan megyek be oda, kézzel eszek és mellé a legkülönösebb talán, hogy hovatovább a legkevésbé sem érdekel a dolog. Régen éreztem azt a bizsergető érzést, hogy büntetlenül érinthetném meg, nem kellene semmi mást tennem csak kinyújtani a kezem. Az ajkai szélén mindig csücsül valamiféle cinkos keserűség még akkor is amikor mosolyog, apró kis redő a szája szegletében. Volt már valaha bárkinek is olyan gondolata, hogy csak az ujjbegyeit érinti hozzá? Nem vagyok ostoba, tudom, hogy mi ez az egész, egyfajta felfokozott állapot, amit leginkább az a helyzet szül, hogy a halvány, szinte már simogatóan lágy fények között, egy túlfűtött ritmusú zenére bízzuk magunkat. Ez most erről szól, és ha azt nézzük ha a folytatást engednénk az annyira....nem is tudom középszerűen kiszámítható lenne, én pedig a legkevésbé sem tartom magam középszerűnek, szóval keresem annak lehetőségét, hogy vagy megtartsam ezen a szinten vagy pedig kissé lehűtsem a kedélyeket. De játszom mégis vele, talán azért mert meg akarok tudni valamit, amire nem akarok nyíltan rákérdezni így aztán a régi jól bevált taktikámat vetem be: manipulálok. Már amellett az arc mellett sem lehetett elsétálni amit akkor vág amikor az elkalandozó tekintetét visszavonom magamra. Végül aztán amikor a fürdőruhára terelődik a szó, meg a díszdobozra nem tudom megállni szó nélkül és megjegyzem neki a számomra nyilvánvalót, a számára minden bizonnyal érthetetlen magyarázatot.
- Nathaniel, kérlek ne légy kispolgári! Ez egy méregdrága darab, általában rendelésre készíti egy nagyon ügyes kezű varrónő Nyugat-Londonban. Egy eldugott kis épület egy Starbucks és egy antikvárium között a Techer street-en. És nem fogom holmi zacskókba dugdosni a ruháimat. Ahogyan a kalap is dobozba való, úgy a ruha is, ha szállítják. Na jó, mondjuk még  apapírtáska is megfelelő, ha tesznek bele pot-pourrit. Rémes amikor a karton szaga átjárja az anyagot!- fintorodtam el, és pár perc múlva már nem is foglalkoztam a fürdőruhával az majd később lesz terítéken, most másé volt a főszerep. Hogy megtudjam amit akarok, és a mondata arról, hogy esetleg rajta szórakozom egy mosollyal veszem tudomásul. Ami azt illeti valóban céllal csinálom amit, de nem azért, hogy bántsam, vagy éppen hülyét csináljak belőle, hanem mert meg akarom tudni...mert érdekel, mert ilyen vagyok. A csípőmozgást egy pillanatra sem hagytam abba, noha jól látható volt milyen hatást váltok ki belőle. Izgalmasan bűnös volt, hiszen tudtam, hogy meddig mehetek el, itt is volt egy bizonyos határ, talán a problémát jelen esetben az jelentette, hogy nekem is nehéz volt megállni. Nem csak én voltam rá hatással, hanem ő is rám, és az egésznek ez adta meg a nehézségét, ettől volt olyan nagyon nehéz megálljt parancsolni magamnak.
- Nem tudom, hogy Mozart vagy éppen Bach egyébként andalítóan gyönyörű muzsikájára miképpen lehetne ilyen táncot lejteni, ámbár lehet azt is megoldanám valahogyan.- nevettem fel jóízűen annak említésére, hogy valóban némiképp szélesebb körben mozog a zenei választéka annál ami nálam van. Ha volt is könnyedebb muzsika, az annak volt köszönhető, hogy pár hónapja engedélyeztem Conchitának a zenehallgatást takarítás közben, és szépen lassan azt vettem észre, hogy ez nekem is tetszik. Minden bizonnyal azon az estén is azért mentem bele, hogy a latin bárban tegyen ki a taxis, mert a házvezetőnőm egész délután valami hasonló ritmust hallgatott, és a fülembe mászott. Hagyom, hogy a pezsgős poharat kivegye a kezemből, bár azért még az utolsó pillanatban fogom meg a csuklóját, hogy egy kortyot még lopjak magamnak. Valóban rossz évjárat volt, volt egy kicsit kesernyés mellékíze, ami minden bizonnyal azért lehetett, mert abban az évben kevesebb volt a napsütés, és nem volt annyira édes. Vagy valamelyik munkás, akinek át kellett volna szűrnie a megfelelő időben, az elaludt, esetleg későn nyúltak a lezárt hordóhoz. Annyiféleképpen el lehet rontani a pezsgőt a rossz termésen kívül is. Hüvelykujjammal végigsimítottam az ajkaimon ahogyan lenyeltem a pezsgő utolsó kortyát és belenéztem a szemébe, mikor közelebb húzott magához. Megcsapott az illata és éreztem, hogy az önmegtartóztatás nekem sem éppen az erősségem, főleg ha ebbe az állapotba én száműztem magamat közel öt hónapja.Tettetett csodálkozással néztem rá, félrebillenő fejjel, mint  agyerek akit azzal gyanúsítottak meg, hogy megdézsmálta a karácsonyi szaloncukrot két nappal ünnep előtt.
- Nekem tervem? Úgy nézek ki mint akinek terve van? Nathaniel, melletted ha van is tervem folyamatosan felborul. Nézd már meg mit művelünk!- nyeltem egy hatalmasat amikor a keze finoman rámarkolt a fenekemre. Hátranyúltam a kezemmel és nagyon finoman emeltem feljebb a csípőmre helyezve a tenyerét. A homloka érintése újabb kihívás elé állított annak tekintetében, hogy ne akarjam megcsókolni, hogy ne mozdítsam előre a fejem, hogy még levegőt se vegyek. Ez már életveszélyes helyzet volt, túl intim túl közeli....túl minden túl...ez egyszerűen őrület.
- Ne gondold, hogy csak neked nehéz.- szólaltam meg végül bár  a hangom leginkább egy mutáló tizenévesére hasonlított, aki belekortyolt a héliumos lufiba, egy pici rekedtséggel párosulva. Azt hiszem kissé groteszk látvány lehettünk a finom fényekkel átszőtt nappaliban a latin zene hangjára egymáshoz simulva. A látványt inkább az akasztotta meg a maga szépségében ahogyan fel voltunk öltözve. Ezen a gondolaton aztán nem tehettem róla és elnevettem magam, próbálva találni valami menekülési útvonalat arra nézve, hogy ne csináljak olyan ostobaságot amit később mindketten megbánnánk
- Khmm....hogy is mondjam. Azt gondolom ez az egész helyzet rettentően erotikus és rettentően kacér lenne, ha nem éppen egy szál ingbe lennék hozzábújva egy...eeeeeegggy – végignéztem rajta, bár ebben a pillanatban azt hiszem egy sátorponyvában is rettentően kívánatosnak találtam volna.-
- ...egy fekete tréning nadrágos, szürke pólós férfihoz.- végül aztán elnevettem magam a saját mondatom után, és ez igazi, felhőtlen szívből jövő nevetés volt. Nem volt benne semmi megjátszottság, semmi olyan ami miatt őszintétlennek hatott volna. A bátyám szerint ha őszintén nevettem olyan voltam mint egy örök születésnapos kislány, aki most kapta meg a tortáját. Szigorúan oroszkrém vagy gesztenye, a kedvenceim. Végül aztán komolyságot erőltettem az arcomra, de ez nem igazán sikerült, maradt nyomában valamiféle gyerekes vidámság.
- Én megpróbálnám érzéssel, csak az a gond, hogy....hát hogy is mondjam.- jesszus egek azért ez olyan téma, amiről nem szokás beszélni.
-...szóval hasonló cipőben járunk.- ahogyan kimondtam már meg is bántam. Sóhajtottam egyet és kissé hátrébb húzódtam tőle, nem teljesen távolodtam el, de mégis hátrébb.
- Nézd Nate én nem akarok ünneprontó lenni, de lehet, hogy az lenne a leghatásosabb ha kicsit lehűtenénk magunkat. Latin zenére táncolni két....fogalmazzunk nyíltan kiéhezett embernek egy kicsit önkínzás, és elhiheted én nem vagyok az a mazochista tipus szóóóóóóval- vontam meg a vállam, és egy kicsit sután grimaszoltam is valami bocsánatkérés félét.
- Nem arról van szó, hogy te, hogy nem....csak én....mármint nem úgy....csak...- rendben, tehát tanítottak nekem éveken keresztül retorikát és szónoklattant én mégis egy épkézláb mondatot nem tudok összerakni? Elképesztő!
- Hol vehetem át a fürdőruhámat? Van valahol szoba ahol átöltözhetem?- szoba természetesen, hiszen hol vehetném át máshol? Bár talán nem tudom mennyiben könnyíti meg a dolgunkat, hogy ledobom magamról az inget és még inkább belemegyünk egymás kínzásába, ha belecsobbanunk a kinti medencébe. Felnőtt emberek vagyunk akik képesek uralkodni az ösztöneiken, legalábbis ebben bíztam. Meg abban, hogy megérti, vagy ő is hasonlóan gondolja azt, hogy a mai napban benne van ez az egész nem lehet mellette elsétálni. Hatással vagyunk egymásra ez tény, de nem akarom, hogy később megbánjam, hogy olyasmit tettem amivel kihasználtuk a helyzetet, ami csak a zsigeri akaratról szólt. Többet akartam. Mondhatni...vagyis már nem tudom mit akartam. Összezavart, de teljesen.



••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Pént. Szept. 04, 2015 10:39 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 


Baráti társasága és munkatársainak nagyobb része kezdetektől fogva tartja magát ahhoz a meglátáshoz, hogy nem kellene keresnie a komolyabb, akár életre szóló kapcsolatok lehetőségét elvégre nem veszélytelen a helyzete és nagy esély van arra, hogy talán nem sikerül idejében szívhez jutnia. Ez pedig minden finomkodás és köntörfalazás nélkül, ténylegesen a halálát jelenti. Az utóbbi szívroham feltette a pontot is az "i" betűre és  szinte biztos, hogy ha fél éven belül nincs szív amit megkaphatna, neki vége. Kénytelen lesz ezzel a gondolattal megbirkózni ami persze nehéz lesz, hisz mint oly sokan így ő is ragaszkodik az élethez. Nem egyszerű a beletörődés és a lemondás főleg nem akkor ha már tényleg érzik a halál markának szorítását.
A barátai nem akarják kitenni se őt se pedig az esetleges választottat annak a veszélynek, hogy lemondással és szomorúsággal kelljen tölteni a haláláig tartó utat ami talán egy év, fél hónap vagy két hónap is lehet, ki tudja?
Viszont ez tényleg azt jelentené, hogy már lemondtak a férfiről. Lemondtak egy férfiről, egy barátról, egy életről és egy orvosról, aki annyi de annyi embert segített már át a halál és öngyilkosság gondolatán, juttatott el addig őket, hogy ugyan úgy élhessék az életüket, mint a balesetüket megelőzően amely komoly szövődményeket és következményeket vont maga után.
Járni, lélegezni, mozogni és élni tanított meg százakat, gyerekeket és fiatal felnőtteket, időseket egyaránt. Megtanította őket az nagy fontosságú, pozitív gondolkodásmódra ami alapvető fontossága az imént felsoroltaknak. Megtanította nekik, hogyan kell elfogadni azt a személyt, akik lettek, de ne veszítsék el azt akik voltak. Megtanította azt, hogyan éljenek hibáikkal és abnormalitásukkal együtt elvégre nem csak magukkal de másokkal, a közzel is el kell fogadtatniuk új énjüket. Fel kell fogniuk, hogy bár lehet, hogy nincs meg az egyik lábuk, karjuk vagy életük végéig mozgáskorlátozottak lesznek egy tolókocsiban, de mindig azt mondogatja nekik és hiteti el velük, hogy van remény!
Egy olyan remény amiben nem csak lehet, de kell is hinni és kell egy cél amibe bele lehet kapaszkodni. Egy bizonyos mentőöv, kapaszkodó és biztonság.
Fontos a pozitív gondolkozás, nem lehet úgy nekikezdeni valaminek vagy folytatni az életet egy tragédia után, hogy "felesleges küzdeni, mert úgyse lesz semmi belőle legalább nem bízom el magam ezzel megkímélem magam egy esetleges bukástól ami vár rám."
Nate nagyon régóta próbálja azt a gondolatot és jól bevált módszert követni, hogy a bizakodás és reménykedés, énünk legjobb tudása szerint történő sors alakítás az egyik legfontosabb elv! Mert ez az az út amibe kapaszkodva haladhatunk előre még akkor is ha az út rögös és hegység méretű magasságokban vezet felfelé. Minden csúcsot meg kel tanulni bizonyos módon megmászni majd emberi szerénységgel és bizonyossággal feldolgozni.
Viszont azzal, hogy megakarják tagadni Nathanieltől a boldogságot, lemondtak annak lehetőségéről, hogy talán még felépülhet, hogy újra élheti a fiatal férfiak életét boldogan, egészségesen s talán családot alapíthat majd mert ugyebár ez is az élet egy fontos mérföldköve amire ő is epekedve vágyik.
Hónapok óta az a véleménye erről nem csak neki de a szűkebb ismerőskörének is, hogy bár tény, hogy beteg és olykor kilátástalannak tűnik a helyzete, mégsem adhatja fel. Épp azt az elvet kell követnie amit a betegeinek tanít... kapaszkodó! Kell egy biztos kapaszkodó aki, vagy ami a segítségére lehet és amin keresztül hihet. Attól még, hogy beteg, élhet teljes értékű életet és nem csak vágyhat rá, de minden joga meg is van hozzá. Talán azok akik valamilyen kínok között élik mindennapjaikat, nem érezhetik boldognak magukat?
Valószínűleg épp ezért is ragaszkodik annyira Kayához, mert van benne valami, amivel kilehet rángatni abból a monoton életből amit nap, mint nap él. Reggel felébred, kiküldi a kutyáit a házból, hogy elvégezzék a dolgukat eközben ő is felkészül a napra amit munkával töltött órák követnek. Gyógyszereket szed be bizonyos időközönként melyek az életet jelentik számára noha túl sok az amit kapott... két beteg között kis pihenés, este pedig irány haza és onnantól kezdve reggelig alszik. Tele van az élete kétellyel melyeknek kikövezett az útja. Kaya pedig mit hozott bele? Mivel ajándékozta meg őt?
...
Lehetőséggel, reménnyel, vidámsággal és azzal, hogy ismét előkerüljön a feledés homályából az a fiatalember aki a betegsége előtt volt. Aki kacérkodott a csinos hölgyekkel, de ugyan akkor emberséges volt, tudta, hogy hol vannak a határok melyeket soha vagy csak nagyon ritkán lépett át. Ismét érzi, hogy él és élhet ha úgy akarja csak nem szabad feladnia. Kaya egy olyan támasz lett az életében akit bár nem ismer olyan régóta mint szeretne - de talán jobban, mint kellene- de épp oly szilárd, mint egy rendíthetetlen szikla aki nem hajol meg a szél ordító akaratának se. És bár nem tudja megmondani, hogy pontosan mi az amit érez iránta, ragaszkodásnak vagy fellángolásnak se mondaná még lévén ez a második alkalom, hogy találkoznak de biztos benne, hogy nagy hatással van rá és olyan érzéseket vált ki belőle amit nagyon rég nem produkált vagy talán nem is ismert. Ilyen mód ha tehetné magához láncolná, hogy mindvégig mellette maradjon hisz az életvitele megváltozik általa, nem a szokásos bús, szürke és melankolikus órákat éli meg de a vidámságot, a fiatalságot az életét mindig körbeölelő és azt bearanyozó gyermeki mivoltát amit eltemetett, melyet a ránehezedő teher és élet súlya miatt fokozott bölcsességgel és kissé komplikált szomorúsággal, lemondással nyomott el.
Most pedig ismét hinni kezdett abban, hogy ezen változás jó útra terelheti. Ezen gondolatot még akkor is érzi, mikor egész közelről láthatja arcának finom, elegáns és előkelő élét melyről ordít a nemesség. A fürdőruhát tanulmányozza melyet egy díszes dobozban rejtettek el. El nem tudja képzelni, hogy mekkora összegeket érhet ez a darab, ha ilyen díszcsomagolást kapott, de talán jobb is ha nem tudja. Amúgy is, nem sok köze van hozzá.
Szemöldöke a homlokába költözik Kaya fintorgása és hangjának kelletlen éle hallatán. Legszívesebben elnevetné magát elvégre tényleg nem érti kifakadásának az okát de míg gondolatban legyint egyet, hogy inkább ráhagyja, addig kisfiús mosoly jelenik meg a szája szélén. Zöldjei vidáman csillognak s kénytelen már most megállapítani, hogy amilyen dühítő, épp oly bájos és imádnivaló tud lenni a szeszélyessége.
- Jól van, nem kell a torkomnak esni azért - tartja maga elé védekezésképpen a kezeit -  egyszerűen megszoktam már, hogy ha elmegyek vásárolni akkor az ingeket is papírtáskákba vagy vastagabb nejlonokba teszik. Még az Armaniban is vagy a Dolce and Gabbana-ban. Pedig ezek se kis nevek. Hihetetlen vagy sem de még a Hugo Boss parfümöm is bár a maga dobozába került utána mégis egy papírtasakban találta meg végső nyugalmát... vétek vagy sem de így van - húzza az agyát talán, ettől függetlenül jól szórakozik az arckifejezésén s próbálja eltárolni magában az infót, hogy honnan és kitől szerzi a fürdőruháit. Mondjuk nem hiszi, hogy egy hamar megtudja majd nézni azt a bizonyos üzletet... de ha mégis akkor még nagyobb a valószínűsége annak, hogy amint átlépi a küszöböt már ki is farol onnan.
- Ebben biztos vagyok, minden esetre egyszer látni szeretném. Az addig oké, hogy Bach Air című szerzeményére lehet lassúzni de, hogy lenyomni egy latin táncot bármelyikre is - elhúzza a száját, zöldjeiben játékos fény csillan s egy pillanatra tényleg elgondolkozik azon, hogy hátha lehet... de ismét csak nemleges intéssel zárja le a témát. Ezeket a zenéket nem erre találták ki, így nem csalódik mikor meghallja a latint ami viszont tényleg tökéletes arra, hogy ismét felpezsegjen a vére és ezzel együtt kétségbeesve vegye tudomásul, Kaya direkt csinálja azt, amit. Játszadozik a türelmével és kitartásával.
Orrhegye leheletnyit érinti szőke tincseit a füle mellett s nagyot szippantva az őt körbelengő levegőből, meg is érzi parfümének és samponjának kellemesen édeskés illatát melyet oly annyira imád. Kifinomultságra és jó ízlésre vall. Nem véletlen, hogy a múltkori parfüm amitől bűzlött a kölcsön kapott pulcsi a kórházban, kiakasztotta. Kis híján eljut arra a szintre, hogy ajkait az arcára simítsa. de ellenáll a késztetésnek így hátrébb húzódik. Annyira, hogy láthassa a vad csillogású ragyogó kék szemeket melyek kérdőn, értetlenül és kíváncsian fürkészik Nate arcát.
- Talán nem vagy elég jó logisztikus - suttogja ahogy a füle mögé simít egy hajtincset, viszont ettől függetlenül dagad a mája amiért minden tervet képes meghiúsítani. Már ez is valami.
Egyszerűen nem tud ellenállni a késztetésnek így finoman megmarkolja formás fenekét ahonnan csak hamar el is kerül a keze Kaya jóvoltából. Arról viszont nem mond le, hogy elég közel érezze magát hozzá.
- Pedig mind idáig így gondoltam - vallja be mélységesen rekedten. Nem találja a hangját, mintha elhagyta volna az. Megrészegíti a közelsége s bár látott jeleket, mégse gondolta volna, hogy Kayanak is gyakorolnia kell most az önmegtartóztatást. Nem akar előre örülni, de érzi, hogy ez jelenthet valamit és talán nem kell ezután szétrebbenniük és a napokban attól tartani, hogy talán nem találkoznak többet. Ha pedig mégis így lenne, minden követ talán még hegyeket is képes lenne mozgatni, hogy újra találkozhasson vele.
Visszafojtott nevetéstől egyre csak viduló arca végül kisimul amint ő is elneveti magát. Eddig bele se gondolt abba, hogy elég kaotikus, szürreális látványt nyújthatnak. Kaya ingben, ő meg tréningben miközben latin zene dübörög s tüzeli, perzseli a hangulatot a kellemes arany, bronzos derengésben. Odakint lassan magasan jár már a kerek hold is, melynek ezüstös fénye ad még egy extra löketet a sejtelmességnek. Valljuk be, ez elegáns ruhák vagy épp ruhadarabok hiányában tényleg kifejezetten erotikus jelenet volna ám így inkább nevezhető komédiának.
Nem tud betelni a lány nevetésével mely úgy csilingel, olyan vidám és olyan szívmelengető, hogy szinte érzi ahogy valamiféle lágy tűz gyullad valahol a tudata és szíve mélyén. Úgy hallgatná és nézné perceken, napokon és heteken, éveken át... bár lenne rá lehetősége!
Szemei elkerekednek a következő szavak hallatán majd ráharap alsó ajkára miközben megemeli a fejét és a magason ülő plafont kezdi szemlélni. Hihetetlen! Talán még ki is mondaná, ha nem hinné el, de túl komoly és túl őszintének tűnik ahhoz, hogy megkérdőjelezze szavait.
- Én se akarok az lenni viszont jobban járok ha közlöm - ezzel közelebb hajol hozzá, annyira, hogy ajkai érintsék fülcimpáját - te választottad a dalt! A te hibád...minden - játékosság ül a hangjában, nem megrovó vagy kellemetlen a tónusa, inkább gyermeki és vidám.
- Látom tényleg gyorsan tanulsz - utal itt a dadogásra amit nem is olyan régen még ő produkált mesterien.
- Bárhol! - hangja valamivel hangosabb de csak azért, mert közben lendületet vesz ahhoz, hogy a vállára kaphassa a szőkeséget ezután pedig gyors léptekkel elindul a nyitott hátsó ajtó felé. Leakarja hűteni magát? Csak tessék, rajta ne múljék! Orra alatt gonosz vigyor illegeti magát közben pedig határozott, fürge mozdulatokkal hagyja maga mögött a lépcsősort s veti bele magát a szőkeséggel együtt a medencébe melynek vize kellemesen hűvös tömegként fogja közre őket. A lendülettől rögtön szét is rebbennek, de kezeit a vékony csípőre simítja, hogy közelebb húzva magához a felszín felé lökje magukat ahol is megrázz a fejét ezzel megszabadulva némi víztől...



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Szomb. Szept. 05, 2015 3:21 pm Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


Nem tudom mi volt a rosszabb: hogy nem lehet megtennem, vagy lehetne, csak éppen túl sok a gátló tényező bennem, és attól félek, hogy valamit elrontok, rosszul mondom, rosszul csinálok, ezáltal az egészet tökéletesen tönkre teszem. Nem tudom eldönteni, hogy merjem vagy továbbra is gátat szabjak neki, ahogyan tettem idáig is. Éreztem rajta, hogy valahol tőlem függ a dolog, talán rajta nem is múlna. Hogy elég lenne kinyújtanom a kezem és megérinteni őt, úgy nagyjából bárhol, mert úgy működött mint egy érzékeny kis szerkezet, amelyben temérdek rugó van kifeszítve és bármelyiket is mozdítom meg elpattan és nem számít mik lesznek a következmények. Igazából engem sem érdekelt volna mik lesznek azok, bár azt hiszem ez az érzés nagyon váltakozott a fejemben. Egyik pillanatban még megtettem volna, és azt hiszem ezek voltak azok másodpercek, amikor csak egyszerűen rá kellett néznem, és magával ragadott az egyszerű közvetlensége. Másikban tisztában voltam azzal, hogy hol is vagyunk, hogy ez tulajdonképpen a második találkozásunk, és nekem az égvilágon semmi érdekem nem fűződik ahhoz, hogy akár egy másodpercig is elgondolkodjak mit is tudnánk csinálni akár itt a nappaliban is. És ehhez tökéletes aláfestést biztosítottak a fények, a zene, az egész helyzet varázslatos volta. Szóval bizonytalan voltam leginkább abban, hogy tulajdonképpen milyen érzéseket is váltott ki belőlem. Belőlem érzéseket? Adabszurdum! Sosem szerettem ezt a szót használni, és az, hogy itt van, hogy bennem van úgy kezeltem mint egy vírust ami megfertőzött, amit nem tudok kiszakítani magamból pedig nagyon szeretném, mert ettől mindig gyengének és sebezhetőnek éreztem magam…sok éve már. Kislány vagyok megint aki keresi az anyukáját, de csak Constance van, a dadus, aki simogatja a lenszőke derékig érő hajamat, és vigasztalni próbál. De nem akarom, hogy vigasztaljanak, az anyukámat akarom mindenáron, de nincs sehol. Sosem volt sehol ha szeretetre volt szükségem, mert apám szerint nem lehet, elgyengít. Persze a nagyanyámat ez sosem érdekelte, ő akkor szeretett amikor ő akart. Igaz, a nagyi többnyire mindezt azért tette, hogy magához édesgessen, hogy utána azt tegyem amit ő akar, hogy megtegyek. És meg is tettem minden alkalommal, mert cserébe olyan dolgot kaptam amire mindig is vágytam. A nagyanyám szeretett. De ez is hazugság volt, ahogyan nagyon sok minden úgy alapvetően az életemben, és azt hiszem ezért is akartam belőle kitörni, ezért engedtem, hogy magával csábítson egy csillogó de bűnös élet, így lettem tolvaj egy férfi oldalán. Édes bűnbeesés volt, de nem bántam. Játszottam a tűzzel, végül úgy megégetett, hogy még a mai napig fáj. Fáj, hogy nem akar dönteni, fáj, hogy nem vagyok annyira fontos mint hittem. De azt hiszem elérkezik majd az a pillanat, amikor kihúzom magam büszkén és ahogyan mindig, felszegett fejjel majd én búcsúzom el tőle: nem várok tovább. Hogy ebben mennyire játszik közre ez a zöld szemű férfi? Azt hiszem sokkal inkább mint amennyit magamnak hajlandó vagyok beismerni. Mióta sértett büszkeségemben betértem a bárba, mióta ott ültem az ágya szélén egészen reggelig, mióta nem kerestem mert azt hiszem túlságosan felkavaró volt számomra az egész….szóval mióta csak betáncolt az életembe, azóta is ingoványon lépkedek és nem tudom melyik lesz az a momentum ami majd leránt a mélybe. Ez olyasmi amire nem lehet felkészülni, ez olyan ami egyszerűen megjelenik és amikor nem számítunk rá, akkor fog lecsapni ránk. A veszekedések, a telefonon történő veszekedések megsűrűsödtek és ebből is elegem lett. Nekem kell, hogy belenézzek a másik szemébe ha dühös és sértett vagyok, kell, hogy lássa rajtam az ingerültséget, azt, hogy mit vált ki belőlem mindaz amit tesz velem. De nem lehet….mert Cindy még nem utazott el. A pokolba is! Ezért fordulhatott elő, hogy sokkal hamarabb vágtam rá a telefont mint szoktam. Nem tudom mi történik velem és a változás nem tagadhatom, hogy némiképp megrémít. Ezért voltam bizonytalan ezért kellett az idő és a távolság, meg azért is mert nem….még mindig nem az a nő vagyok akinek talán lát engem. Nem vagyok őrangyal, nem vagyok az aki mellette lesz ha bajban van nem vagyok az aki mindig és állandóan megjelenik ha szüksége lenne rám. Aztán egy hang ott legbelül megszületik, mintha láthatatlan kezek egy apró lámpást gyújtottak volna fel bennem, és tudom, hogy képes lennék rá, mert megszólalt bennem a lelkiismeretem. Csak belülre sikoltok és könyörgök, de hangot nem adok neki „ Könyörgöm Nathaniel ne zavarj össze!” De ez megint egy olyan kérés amit nem veszek magam sem komolyan, hiszen azért voltam most itt, azért csináltuk éppen azt amit, hogy összezavarjon, akartam ezt az egészet, az adott szavam miatt….ó ugyan, kit akarok becsapni? Nem csak azért. Nehezen fogadom el az olyan változásokat amik kéretlenül jönnek az életembe, és ez tagadhatatlanul az volt. Mégis volt abban valami különös és megmagyarázhatatlan, hogy mondhattam volna nemet Anthony-nak mégsem tettem. A fenébe is, kezdjek már el hinni ebben az egészben, kezdjem már el belátni, hogy megváltozott valami, amit nem kértem de mégis akarom, mindennél jobban. Itt lenni, vele lenni, megosztani vele valamit. Jó hatással van rám, ezt be kell ismernem, magával képes ragadni az egyszerűsége, az a világlátás amely már az első pillanatokban felkeltette az érdeklődésem, és emellé még hozzátársult, hogy mindezt teszi úgy, hogy nem tudja mely napja lesz az utolsó. Talán a mai? Lenne nekem jogom megvonni tőle azt, hogy úgy érjen véget, hogy látom ezt a kacér boldog csillogást benne, amit most is? Megrázom a fejem és lehajtom egy pillanatra és akkor emelem fel ismét amikor érzem, hogy a fülem mögé simít egy tincset.
- Én mindig remek logisztikus voltam.- a hangom olyan mint egy sértett és durcás kislány, és nagyjából úgy biggyesztem le az ajkaimat is.
- Remekül szerveztem meg a zsúrjaimat és még remekebbül az egyéb partikat, ez a véremben van, a neveltetésemmel jár. Itt és most arról van szó, hogy te nem úgy működsz amit én megszoktam, ami nem feltétlenül baj….sőt kifejezetten izgalmas a számomra. Én ….gyűlölöm az unalmat- mondtam ki végül határozottan ami legelőször eszembe jutott, és esküszöm mindenre ami szent, hogy jó érzés volt. Nem akarok kifordulni a karjából, most jó itt. Egy ideig. De tudom, hogy kell, hogy muszáj lesz, hogy nem maradhatok majd így, mert lesz egy pont, lesz egy olyan másodperc amikor nem fog érdekelni egyetlen írott vagy íratlan szabály sem, sem az amit magamnak ígéretként tettem, sem az amit a józan ész diktálna. Ugyan hol van ilyenkor már a józan ész? Már akkor szabadságra ment amikor magamra öltöttem az inget és visszasétáltam a nappaliba. Még próbálok annak látszani ami vagyok, még próbálom a grófkisasszony álarcát magamon tartani, de repedezik az álca, és jól tudom meg fogja látni ki rejtezik mögötte. Romlott vagyok, feslett és a céljaiért bármire képes nő. Ez kell neki, tényleg erre vágyna? Most először életemben szégyellni kezdem, hogy nem lehetek egy egyszerű eladónő, egy nővér a kórházból, egy gyógyszerész, vagy csapos egy lepukkant külvárosi kocsmában. Mert akkor jobban passzolnék a világába, akkor jobban el tudnám képzelni, hogy ennek az egésznek lehet bármiféle jövője. Jövő? Olyan távoli és ködös akár az éjszakai országút, melyen csak a mérföldeket tesszük meg, nem tudva hova is érkezünk pontosan.
– Pedig hidd el, hogy így van- súgom vissza nagyon halkan szinte szinkronban a hangjának elveszett mélységével, bőrkaristoló rekedtségével. Annyira sikerült közel hajolnom az arcához, hogy az orrunk hegye összeér egy fél másodpercre, aztán már húzom is vissza a fejem.  Bizonytalanságomat mi sem bizonyítja jobban, hogy nem akartam megállni ennél az apró mozdulatnál mégis megtettem. Annyira…annyira közeli és annyira hívogató. Vajon mennyire játszik mindebben közre a bennem uralkodó felfokozottság? Minden bizonnyal nagyon. Szóval azt hiszem valóban itt volt az ideje, hogy átvegyem a fürdőruhámat és belecsobbanjak abba a bizonyos medencébe, amit már órákkal korábban sikerült megszemlélnem az akkor még nappali megvilágításban. A nevetésünk lassan kúszik körbe a nappalin, a zene fokozatos, szinte hívogatóan lassú üteme közé, mozdul egy aprót mozdulok vele, de minden olyan mintha forró tűvel szúrnál a bőrömet amelyen aztán végig is húzzák ezt a bizonyos tűt. A nyakamon érzem a leheletét ahogyan odahajol meg mernék esküdni, hogy nem suttogás lesz a vége. A fülem utolsó kis porca is beleborzong. Lehunyom a szemem ahogyan hallgatom és mosolyogva veszem tudomásul, hogy igaza van. Én választottam a zenét, nem ezt kellett volna belátom…illetve de. Pontosan ezt, mert elő kellett hozni újra azt az estét, be kell fejezni azt ami akkor elkezdődött. Talán különös és érdekes fordulat a sorstól, hogy alapvetően az égvilágon semmi nem kezdődött el akkor, sokkal inkább most fog. Ha most azonnal nem hagyja ezt abba, ha nem húzódik el tőlem…elfogyott az erőm, vagy legalábbis egy pillanatra cserben hagyott mert megrogyott a lábam. Össze kell szednem magam nem vagyok valami nyeretlen tízéves, akit egy férfi csak egyszerűen levesz a lábáról azzal, hogy a fülébe suttog. No igen, csakhogy ő Nathaniel volt. A pokolba már!
– Szóval bárhol?- köhintettem egy aprót, még az előzőek hatása alatt állva, majd lendítettem finoman a karomat, hogy akkor rendezkedjek arról hol is akarom átvenni a megfelelő öltözéket. Ami azonban ekkor történt váratlanul ért és megint borított mindent. Olyan volt ez a férfi mint egy kezdő dominó darabka. Bárhova teszik be, ő borul és visz magával mindent. A probléma csak az, hogy ebbe a mindenbe én is beletartoztam és engem is rántott magával.
– Akkor azt hiszem maaaaaaaaaaaaaajjjjd…. Jézusom Nate!!!!- a mondat vége már valami diszkrétebb sikoltással kísért rémült sipákolásnak tetszett, ahogyan felkapott a vállára mintha valami könnyed kis pihe lennék. Lehet megkövezni de az első gondolatom nem az volt, hogy a szíve vajon mennyire bírja, hogy cipeljen, hanem, hogy ez a férfi egyszerűen megbolondult. Kapaszkodtam belé, miközben folyamatosan magyaráztam. Ha ideges voltam akkor elég sokat tudtam beszélni, és legtöbbször nem éppen voltam kedves
- Esküszöm te megvesztél! Tegyél le, hallod? Nathanieeeeell lééééépcsőőőőő!- tudom, hogy tudta, de abból a pozitúrából, hogy fejjel lefelé látom majdnem a világot, nem volt éppen a legegyszerűbb megállapítani mit tud ő  vagy mit nem
- Olyan vagy mint egy ősember, aki a vállán cipeli be a nőt a barlangjába. Ne! Ne! Neeeeeee…ugye neeeeeem?- megláttam a végcélt, tudtam, hogy hova tartunk, amikor a medence felé kezdett lépkedni, és úgy nagyjából egyáltalán nem foglalkozott azzal mit is beszélek én ott hátul. Ha azt akarja csinálni amire gondolok azt nem fogja megköszönni amit utána kap érte tőlem. Behunytam a szemeimet, és erősen kapaszkodtam, még egy hangosabb sikoltás, csakhogy magamat valamennyire nyugtassam, majd a testemet érte a hideg víz, és a csobbanás után az örvény húzott magával lefelé, elválva Nate-től, de csupán pár másodpercre, mert utána már húzott is magához közel, hogy a derekamat átkarolva egyszerre mozdulva lökjön fel mindkettőnket a víz felszínére. Prüszkölve ziháltam, és az első másodpercekben azzal voltam elfoglalva, hogy a töménytelen mennyiségű hajat kisimogassam az arcomból hátrafelé.  Közben kapok a vízből amit a fejrázásával még sikeresen rám fröcsköl. Hideg a víz, de mire a felszínre evickélünk már meg is szoktam. Az ing rám tapad, olyan vagyok mint egy tündérke, amelyik megázott a tavaszi esőben és most alaposan vizesen tocsog, nem tudván mit is kellene csinálni. Első reakcióm a düh, és a méreg, mint egy felfújt kis hörcsög.
– Hát ide figyelj Nathaniel….De…Demetrius…Declan….Deaster…- zavarodottan csóválom a fejem, hiszen tudom, hogy van egy második neve, láttam a kórházi kartonján amikor megnéztem mire allergiás. Sajnos azonban nem jut eszembe, csak az hogy D betűvel kezdődik, és kicsit suta ahogyan próbálok beletrafálni, végül aztán csak feltalálom magam másképpen.
-…szóval ide figyelj Nathaniel…valamidébetűsmásodiknevű – hadarom el sietve a mondat végét majd fejezem be immáron kihúzva magam megőrizve a tartásom, ámbár ez egy ázott rám tapadó fehér ingben azt hiszem elég kifacsart módon hat
- …Winston. Ezt ne merészeld még egyszer! Most….most nézd meg mit csináltál? Hát mi ez az egész?- az agyam lázasan kattog, hogy miképpen nyugodhatnék le, vagy tehetnék olyasmit amivel őt legalább hasonló helyzetbe hozhatom, mire végül jön a megoldás. Fújok egy hatalmasat, a kezeimmel átsimítom a hajamat egészen hátra, végül aztán ellököm magam tőle, remélhetőleg elenged.
– Na most tessék…ez az ing….vizes lett. Medencében pedig nem fürdünk ruhában. Úgyhogy…- kezdtem el kigombolni a felső gombot, aztán a következőt és haladtam lefelé, néha a gombot, néha Nathanielt figyelve.
-…kénytelen vagyok megszabadulni tőle.-újabb gomb és újabb gomb…végül amikor már végeztem lassan elkezdtem magamról lehámozni az egyik felét, kibukkanva a vállam, ám mielőtt a másik felétől is megszabadultam volna felemeltem a kezem és vigyorogva ingattam meg a mutató ujjam
– A-a…. ezt még nem, előbb kérem a fürdőruhámat! Ha már voltál kedves anélkül behozni a medencébe, akkor sétálhatsz vissza érte!- két mozdulattal úsztam vissza hozzá, és azzal a kezemmel amivel nem az ing maradékát tartottam átkaroltam a nyakát és hozzásimultam, a füléhez hajolva ismételtem el egy mondatot…talán ismerős volt neki.
–Közlöm, hogy te választottad ezt….úgyhogy, a te hibád…minden. És igen, elég gyorsan tanulok.- ajkaim finoman érintették a fülcimpáját miközben halkan kuncogtam.




••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Szomb. Szept. 05, 2015 5:25 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 


Kezdi úgy látni a helyzetet, mintha egy próbatételen volna amit le kell gyűrnie. Persze nem olyan mint egy vizsga mikor határozott hangú, szúrós szemű vizsgáztatók és igazgatók veszik körül. Nem azért remeg a térde mert nem tudja a választ és nem azért csuklik el néha-néha a hangja mert fél attól, hogy hülyeséget mond. Nem azért veri ki a víz, mert tudja, hogy nem tud semmit, nincs az a válasz a tarsolyában amit várnak tőle. Ha jobban belegondolunk, ilyen gondja soha nem volt, hisz nagyon jó tanuló volt egész életében mind emellett ha valamit nem is tudott száz százalékig, akkor kivágta magát belőle. Olyan jól forgatta a szavakat, hogy végül kérdésként állt elő a válasszal amire megkapta a tanároktól a várt megfejtést. És bár utólag jöttek erre rá mindig, ő mégis hasznot tudott húzni belőle amivel a leleményességét és észjárását díjazták.
De, hogy mit is jelent akkor pontosan a próbatétel jelen pillanatban? Azt, hogy egy olyan nővel van összezárva aki akárcsak ő maga, bizonytalan és ezernyi kérdéssel van teli a szíve és agya, amit méltón meg kellene válaszolnia, hogy mégis most mi tévő legyen...? Azért remeg meg olykor a térde, mert elgyengül a látványától, a szépségétől és a jelenlététől. Előkelő, nemesi határozottságától. Elcsuklik a hangja igen, azért mert fél, hogy túl sokat mond és mutat, attól, hogy túlságosan is sokat időz el rajta a tekintete mind ahányszor. És kiveri a víz a rejtett, dédelgetett vágytól mikor a dekoltázsát rejtő ing mögé próbál lesni ahol meg is találja a kerekded domborulatokat vagy a hosszú combok látványától melyet legszívesebben saját csípője körül érezne.
Nem egy kisiskolás izgalma és félelme az, amivel most együtt kell élnie. Egy érett férfi küzdelme a vágyaival és reményeivel szemben miközben ezzel együtt birkózik a saját életének létével is. Már csak az a kérdés, hogy melyik és mikor fog nyerni?
Úgy érzi magát Kaya jelenlétében mint egy több kilós, szöges láncra vert kutya akitől csak fél méterre van az elé letett nagy darab hús amit azután kapna meg, hogy hetekig - Nate esetében hónapokig - éheztették. És csak akkor kaphatja meg, ha valamilyen úton módon megszerzi magának. Szinte érzi azt a tartó és visszafogó erőt ami nem engedi őt közelebb hozzá és ami nem más mint az embersége. Ilyenkor úgy érzi, hogy bár csak egy nagy láncot kapott volna, ne pedig lelkiismeretet, együttérzést és túlfűtött izgalmat. Talán most érzi először azt életében, hogy talált egy olyan nőt akit nem csak ágyba akar vinni, akivel nem pár hetes, hónapos esetleg éves kapcsolatot akar de annál sokkal többet remél. Tisztában van vele, hogy száz meg száz érv szól ellenük, többek között a társadalmi helyzetük, szülőföldjük és családjuk. Főként Kaya családja és a neveltetése. Nem biztos, hogy Nate megadhatná neki azt a pompát amiben eddig élt, sőt biztos benne, hogy nem lenne képes rá. Viszont látja azt, hogy milyen Kay az ő jelenlétében. Boldog és önfeledt játékos, szórakozott. Ezt már akkor látta rajta, mikor a bárban találkoztak, ahol minden elkezdődött és aminek fűszeres zamatával igyekeznek a mai napot is készen, ízesen tálalni.
Nem akarja a kapcsolatukat azzal elrontani, hogy már az első, randinak nevezhető találkozón megcsókolja vagy ha tovább akarunk menni, lefekszik vele. Sokkal többre tartja nem csak a lányt, de a kettejük mérföldköveit melyeket át kell lépniük, a jövőjüket mely talán kikövezett már csak még nem tudnak róla. És jelenleg még nincs itt az imént felsoroltak ideje.
Ettől függetlenül meglehetősen nehéz visszatartania magát bármennyire is próbálkozik vele, hisz izgatja minden kecses, szenvedélyről árulkodó mozdulata. Megbabonázza a látványa, szemének kíváncsi csillogása, jeges színű kékje nem beszélve dús, formás ajkairól melyek szinte hívogatják magukhoz Natet.  
Ahogy Nate Kayat összezavarja, úgy ez fordítva is él. Fogalma sincs, hogy mennyire lehet mértéktartó, hogy mennyire mehet bele a játékba és mennyire érezheti piszok komolynak a dolgot. Ő a maga részéről tudja, hogy mit szeretne de míg a szőkeség erre nem ad visszajelzést, addig nem próbálkozik olyan nagy mértékben.
- Persze, hogy nem. Miért rejteném el az érzéseimet Kaya? Miért lennék olyan karót nyelt és idegen, mint az a sok, magát férfinek nevező valaki aki eddig körülvett? Attól még, hogy nem tudok egy nőt nap mint nap gyémántokkal elhalmozni, ugyan úgy tudok szeretni, ha nem jobban. Jobban értékelem az életet, mint azt a környezetedben eddig bárki tette. Tudom milyen az, hogy élni, milyen ha harcolni kell valamiért vagy valakiért. Nekem soha nem tettek a seggem alá csak úgy egy méregdrága kocsit... nem beleszülettem ebbe a házba és a magam szempontjából nevezhető jólétbe. Megdolgoztam a ház minden egyes téglájáért - hangja mindvégig halk és lágy, elakarja hitetni vele, hogy nem rossz az ha nem hasonlít azokra akiket eddig ismert, vagy akiket férfinek tartott.
- Úgy működök ahogy normális esetben egy embernek működnie kell. Rengeteget tanultam, elfogadtam a veszteségeket, elviseltem apám ütlegeit, eltartottam magamat és őt is, mikor két iskola mellett két helyen is dolgoztam. Ösztöndíjakból és a keresetemből tartottam fenn magunkat amivel finanszíroztam az orvosit. És ha ezt nem tettem volna meg akkor... akkor nyilván nem állnék most itt. Nem lenne több diplomám, nem lenne két munkám ami közül az egyik nagyon jól a másik kevésbé fizet jól. Ettől függetlenül kifizetődő a hajtás és mindenek felett sokkal fontosabb számomra az, hogy az emberek visszajelzései jók legyenek. Hidd el nekem, hogy lehet élni fényűzés és pompa nélkül... látlak Kaya, tudom milyen vagy mikor a saját közegedben mozogsz és milyen vagy akkor, ha mellettem vagy, vagy több egyszerű ember között. Mint múltkor a bárban. Jó vagy, természetes és ha csak két napig nem lennél ellátva aranyat érő ékszerekkel, hamar meglennél nélkülük. Csak értékelned kéne azt amiben mozogsz - lehet, hogy hosszúra nyúlik a mondandója de igyekszik felnyitni a szemét afelől, hogy jó az az élet amit Nate él és, hogy sokat tett a saját megélhetéséért. Ezért sincs elszállva, ezért is olyan természetes, amilyen.
Nem mer hinni a fülének mikor beigazolódik az, amire eddig is gondolt. Mikor pedig orruk hegye leheletnyit de összeér, finoman elmosolyodik s végigsimít selymes karján. Teljesen egyszerű mozdulatok ezek mégis intimek, bensőségesek, Nate számára pedig fontosak. Nem löki el Kaya magától! És ez az egyik legfontosabb szempontja.
Érzi a változást Kaya energiájában mikor közelebb hajol hozzá és a fülébe suttog. Érzi, hogy egy pillanatra megremeg s furcsa mód kezdi el venni a levegőt de nem él vissza a helyzettel, míg le nem hajol, hogy könnyedén felkapja őt a vállára.
Nem érdekli a kalimpálás és tiltakozás, még a sikkantásán is csak jót nevet... most tényleg fiatalnak, erősnek és életvidámnak érzi magát. Lehet, hogy ezután fog kapni a fejére ha nyakon nem is csapják, de vissza fognak élni a helyzettel esetleg kap egy finom kis fejmosást, ám emiatt elég később aggódnia.
- Tudom! - nevet fel mikor meghallja, hogy "lépcső!" - itt élek hét éve és már alva is megjártam, szóval tudom, hogy itt van a lépcső - nevetgél az orra alatt.
- De! - utána el is hallgat, hisz lendületet véve Kayával együtt a vízben landol mely nagy csobbanással csap ki a medence szélére. A víz, mint taszító és vonzó erő egyszerre löki szét őket egymástól majd tereli ismét egy örvénybe, minek hála visszatudja húzni magához. Testük közé nem férne be semmi, még egy vékony papírlap se amit erőszakkal próbálnak oda bepréselni. Levegő híján viszont biztos lenne a fulladás ha nem rúgná fel magukat a felszínre.
Mihelyst elengedi, vidáman nevetgélve figyeli ahogy Kaya az arcából legjobb tudása szerint igyekszik eltüntetni a hajtömegét amit a víz odasodort. Előre nyúlva segít neki egy keveset de aztán hagyja, hogy maga oldja meg, nem akar előre bocsánatért esedezni, márpedig a segítsége úgy venné ki magát.
Szemöldökét felvonva figyeli az arcán érvénybe lépő változásokat. Látja és tudja is, hogy haragos, mérges de jelenleg ez is csak mulattatja.
- Dean - illene tudatnia vele nem? Főleg ha már neki áll találgatni így nem hagyja ki a lehetőségét annak, hogy miután közel az összes D betűs nevet elsorolja valamint átkeresztelte őt, elmondja mi is az a "titokzatos" név.
- Nem mindegy? Az én ingem lett vizes nem a drága kosztümöd, nem is értem mi a baj? - költői kérdés talán, minden esetre piszok jól szórakozik és nem tudja figyelmen kívül hagyni, hogy a nedves ing milyen mértékben simul hozzá a testéhez. Gyönyörű!
Csak akkor veszi észre, hogy gyakorlatilag még mindig tartja, mikor ellöki magát tőle, így nem "erőszakoskodik" eleget tesz a kívánságának és visszahúzza óvón tartó kezeit.
Orra alatt jól szórakozva merül el egy pillanatra a gondolataiban, később pedig az ütő is megáll benne mikor elkezd a gombokkal pimaszkodni. Végiggombolja őket ám még mielőtt kibújna belőle, abbahagyja a mozdulatot Nate viszont még így is csak kerek szemekkel, kíváncsian figyeli miközben hatalmasakat nyel. Ezen nehéz munka talán az ádámcsutkája környékén mutatkozhat meg igazán. Nehéz elegendő és megfelelő önkontrollt tanúsítania de mentségére szóljon, hogy igyekszik.
- És hol vennéd fel? Csak így itt a vízben? - vonja fel a szemöldökét és bár ha kiszállna a medencéből se lenne baj, ha nekiáll vetkőzni elvégre senki nem látja. Nathaniel túl lelkiismeretes így nem nézné végig a jelenetet a szomszédok pedig nem tudnak rálátni a medencére tekintettel arra, hogy két domb közé van besüllyesztve Nate kívánságának hála.
Halkan felnyög és háta a medence széléhez szorul mikor Kaya közelebb kerül hozzá és nyakát átkarolva kezd el épp olyan aljas módon suttogni a fülébe, mint ahogy azt ő tette odabent. Zöld tekintete egy pillanatra elködösül és csak átbámul a szőkeség válla felett és füle mellett míg az beszél, de végezetül egy pimasz mosolyt villant. Csilingelő kuncogása csak hab a tortán, nem véletlen, hogy úgy fordítja a fejét, hogy arisztokrata vonású állkapcsát érintse az orrával. Még mindig tisztán érződik parfümének illata rajta noha klóros vízben ácsorognak. Egyik kezének segítségével a hosszú szőke tincseket melyek a nyakához és a vállához tapadnak, hátra simítja mígnem elhúzódik tőle.
- Jól van, te nyertél! Te nyertél - hangosan nevetve húzódik el tőle s rátenyerelve a medence peremének csempéire, felhúzza magát, hogy kiléphessen a partra. Megigazgatja a hasfalára tapadó pólót és lekapja magáról a két vizes zoknit miközben vet még egy utolsó kimért pillantást Kayára.
- Gyere - nyújtja felé a kezét, hogy kihúzza, bent talán könnyebben áttudna öltözni a vendégszobában vagy a fürdőszobában. Ha adja a kezét akkor kihúzza magához, ha pedig jobb szeretne maradni akkor már indul is befelé a ruhadarabért valamint a hozott pezsgőért és két pohárért. Nem fogja ennyiben hagyni, ennek az estének folytatódnia kell...
A shownak folytatódnia kell!





Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Vas. Szept. 06, 2015 10:18 am Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


Tele voltunk kétségekkel, nem csak ő a tétova mozdulataival, hanem én is azzal, hogy engedtem, hol pedig visszavonulót fújtam. Mindennek az volt az oka, hogy életemben talán először igazán számított az, hogy mit gondol a másik, hogy benne milyen érzések kavarognak. Nem a családom ellen lázadva jöttem hozzá, nem azért mert akarok tőle valamit, nem azért mert reméltem esetleg egy információt, esetleg egy kapcsolatot általa valaki mással aki valamiben az érdekeltségi körömhöz tartozhatna. Egyszerűen azért jöttem mert ő érdekelt. Hogy van, mi történt vele, hogy érzi magát, mennyire változott meg az élete az infarktus után, van e aki segítsen neki, hol vannak a barátai, mellette vannak, ugye nincs egyedül? Számtalan olyan dolog ami alapvetően nem szokott ott lenni bennem, sőt az esetek többségében nem is szoktam vele foglalkozni. Olyan vagyok mint egy bizonytalan gyerek, aki nem akar valamit elrontani, mert attól fél nem lesz több lehetősége, hogy az adott hibát esetleg helyrehozhassa. Fájdalmasan óvatosan lavírozom ebben a közegben és fogalmam sincs, hogy mely cselekedetem a jó és melyik az amelyet nem kellene, amelyet vissza kellene fognom. Most igazán félig önmagamat adom neki, és talán észre sem veszi, hogy nincs bennem az a fajta gőg ami alapvetően a hétköznapokon jellemezni szokott. Bár a szavaim hangsúlya, a kimondott gondolatok gyakorta erről beszélnek, mindig jön az a finom lágyság, amelyet ő idéz elő belőlem. Nem tudom mi ez az egész, és továbbra sem vagyok biztos semmiben. Mennyi időre lenne még szükségem, hogy tisztában legyek saját magammal azzal ami most történik? Újabb egy hét nélküle? Azt hiszem az este előrehaladtával rá kell döbbennem, hogy nem biztos, hogy újabb hetet képes lennék anélkül kibírni, hogy ne tudjam mi van vele. Józanabbik énem, ami még megmaradt, próbálná azzal magyarázni, hogy pusztán a hirtelen felébredt lelkiismeretem az ami kíváncsi rá, hogy mi van vele, hogy szolgál az egészsége, a másik énem az amelyik szinte csak emóciókból tevődik össze már rá is kontráz, hogy itt nem csak erről van szó, hogy nem csak ez érdekelne engem. Mindenre kíváncsi lennék, amit magáról mesél. Hirtelen arra döbbenek rá, hogy érdekel hogyan jutott el idáig, érdekel, hogy milyen gyerekkora volt, érdekel, hogy hogyan telnek a napjai és valahol talán feszül bennem egy kérdés, kimondatlanul rezegve, hogy van e ebben nekem helyem? Hogy tudna esetleg szorítani ott egy kis zugot ahol meghúzhatom magam? Egyik pillanatban még szeretnék közel lenni hozzá a másikban minél távolabb, mert akárhonnan nézem a mi világunk végtelenül távol esik egymástól, és én még nem találtam meg az utat az átjárót közötte. Talán ha egyszerűen hagynám, hogy egybeérjen a két part, amely minden órával egyre közelebb ér egymáshoz, ha nem görcsölnék annyit rajta. Ám amikor eddig jutok a gondolataimban, amikor már majdnem sikerül érkeznek a szavai amellyel rám próbál hatni, de mégis valahogyan ellentétes hatást vált ki velük, semmint esetleg azt szeretné. Meggyőzni akar, de valójában eltol magától. A közelség amit eddig megteremtett szertefoszlik mint egy könnyed szappanbuborék, és rádöbbent arra, hogy ő éppen annyira lenézi az én világomat, ahogyan én tettem az övével korábban.  Szinte belém marnak a szavai, minden egyes kimondott gondolata egy-egy tőrszúrás, és ezt a grimaszba futó vonásaim tökéletesen le is írják, mégis tartom még magam. Visszaköltözik belém valamiféle büszkeség annak tekintetében, hogy ahogyan ő sem választhatta meg, hogy hova születik én még úgy nem tehettem. Neki megvolt a választása bizonyos dolgokban, nekem azonban soha. Tényleg azt hiszi, hogy ez az egész a csillogásról szól? Tényleg azt hiszi, hogy ez erről szól? Hogy nekem mindent a hátsóm alá toltak? Igen, ez így van….de nekem soha nem hagytak lehetőséget választásra. Kisgyerek koromtól arra neveltek, hogy ehhez nekem jogom van, hogy a rang nem pusztán születés, de kötelesség kérdése, hogy nem lehet csak úgy lemondani róla, mert ha hibázom, azzal nem csupán saját magamnak okozok gondot hanem a családomnak is. Nekem oda kellett volna figyelnem minden cselekedetemre, hogy ne hozzak rájuk szégyent, de én a magam sajátos módján lázadtam az egész ellen már gyerekkoromtól kezdve. Aztán belefáradtam és kényelmesebb….igen kényelmesebb egy csillogó világban zokogni azon, hogy mennyire nem vagyok boldog a saját közegemben. Szólnék neki, de csak tátogásra futja, kinyílnak az ajkaim majd összezárom. Nem hiszem, hogy megértené mit jelent nekem ez az egész, úgyhogy csak a fejemet rázom, és finoman lehajtom, majd már kapom is fel az első gondolatra, hogy valamikor az apja bántalmazta őt. Elkerekedett szemekkel nézek rá, és még mindig csak valami motyogásra futja, életemben talán másodszor sikerül magamban káromkodnom, noha ezt hangosan nem teszem. Hogy mit érdemelne egy ilyen ember talán ne egy nő fantáziájára bízzák, mert gyakorta kegyetlenebbek vagyunk mint a férfiak, ha egy gyerekről van szó. Amit azonban utána mond először csak ingatom a fejem, aztán határozottan megrázom. Nem akarok enélkül élni, nekem erre szükségem van, nem tudom elképzelni milyen lenne az életem a megszokott dolgaim nélkül .
– Nate…én…nem vagyok jó! A szentségit, ne mondd, hogy jó vagyok amikor az égvilágon semmit nem tudsz rólam! Láttál belőlem valamit ott a bárban, de honnan tudod, hogy az vagyok valóban, honnan tudod, hogy az vagyok valóban amit most látsz belőlem?- a hangom ingerült, leginkább azért, mert olyanokról beszél, amiről fogalma sincs. Olyan mint egy naív kölyök. De nem akarom elrontani az egészet nem akarom, hogy ez a nap erről szóljon, bőven elég lesz a másnapi kijózanító ébredés, amikor majd rájövünk, hogy a tündérmesék általában egy napig tartanak, és valaki úgyis befejezi a történetet, ami nem mindig végződik boldog befejezéssel. Ahogyan talán ez sem fog. De….akkor is itt ez a nap, ez az este amit széppé lehet varázsolni és én ezt is szeretném. Szóval az ingerült megnyilvánulás után már változik is az arcom és újra a kedves, mosolygós és huncut Kaya bújik elő, a játékos, aki az előbb is voltam. Nem akarok erről beszélni, nem akarom azt hallani, hogy mi lenne ha….ez vagyok én, ha képes elfogadni akkor ezzel együtt fogadjon el, ha nem akkor nincs is értelme az egésznek, tán soha nem volt. A medence hűs vize az amely végül némiképp lenyugtat, bár azt hiszem ekkora már inkább azzal vagyok elfoglalva, hogy nem akarok vizes lenni, de hála neki ezen kívánságom nem teljesülhet, mert hatalmas sebességgel csobbanunk bele és von magához. A közelsége megint arra sarkall, hogy dobjam sutba az összes elvemet és szabályomat, hogy ne foglalkozzak a következményekkel, hogy ugyan mit változtatna ha itt és most megtörténne minden és másnap elbúcsúznánk egymástól? Annyira könnyű lenne, hiszen már így is egy vékony kötélen egyensúlyozunk és kapaszkodunk egymásba….elég lenne csak az egyikünknek megbillenni, és már rántaná is magával a másikat. De nem ezt érdemli, ő sokkal értékesebb ennél.
– Dean….- bólintok helyeslően amikor végül sikerül megtudnom a második nevét. Nekem is van egy pár nevem, ebből kettőt használok, egyszerűbb mint az ha fél órán keresztül kellene bemutatkoznom. Elkerekedő szemekkel teljes vizes pompában méltatlankodom, bár ez most inkább sikerült viccesre semmint komolyan haragosra.
– Hogy mi a baj?! Az a baj, hogy vizes lettem akaratomon kívül! Én….te imádod ezt igaz?- szűkülnek résnyire a szemeim, és beharapom az alsó ajkaimat, ott mögötte nevetgélek.
- Imádod, hogy hülyét csinálsz belőlem, hogy minden elvemnek ellent mondok miattad, hogy úgy dobálsz be a medencébe, hogy utána még csak haragudni sem tudok rád? Visszaélsz a helyzeteddel, ugye tudod….Nathaniel Dean Winston?- győzelem, sikerült egyben helyesen kimondanom a nevét, ami az én köreimben igen komoly jelentőséggel bírt. Körbenézek és megvonom a vállaimat
– Perszehogy itt a vízben. Miért hol máshol? Ilyen vizesen nem fogom végigmászni újra az egész lakást, azt bizony felejtsd el!- és már születik is meg a fejemben valami méltó bosszú, amivel azt hiszem magamat is sikerül kegyetlenül megkínoznom, de a cél szentesíti az eszközt. És persze érzem minden porcikámon, hogy ha ezt tovább folytatom, akkor már a hideg víz sem fog számítani, az sem, hogy még mindig markolom az inget, hogy még mindig nem hámozom le magamról. Tudom, hogy milyen hatást váltunk ki egymásból, ahogyan azt is tudom, hogy kimondatlanul is próbáljuk kerülni annak a lehetőségét, hogy bármit is megtegyünk. Meg akarom csókolni de nem teszem. Miért? A válasz olyan egyszerű és annyira magától értetődő: mert egy csóknál jelen esetben, jelen helyzetben nem lehet megállni. Mint akiknek késként feszül a torkához a vágy, és csak egy mozdulat hiányzott…egyetlen meggondolatlan mozdulat, hogy belepusztuljunk. Nem kockáztattam, nem tehettem. A nevetésére én magam is hátrébb evickélek a vízben. Én nyertem? Nem….a helyzet nyert, és a józanabbik felünk. Bár nem tudom ez mennyire tekinthető győzelemnek, én inkább valamiféle fegyverszünetnek gondolom, amit nem könnyít meg azzal, hogy kiszállva a medencéből megpillantom rajta a rátapadó pólót. A víz alatt ökölbe szorulnak a kezeim, és a körmöm belemélyesztem, hogy észhez térjek. Jót tesz ez a fizikai távolság ismételten, bár nem tudom meddig tudjuk még ezt így játszani, mikor fog végleg elszakadni a cérna. Ideje, hogy előbányásszam a tudatom mélyéről a józanabbik énemet amit sikeresen elzavartam pár órával korábban, de ehhez az kell, hogy még ne…még ne jöjjön vissza, még hagyjon egy kis időt nekem. A fejem rázom, amikor a kezét nyújtja felém
– Én még maradok.- végül aztán nyakig merülök a medence vizében és ha már elment mellőlem leveszem magamról a vizes inget, gombóccá gyűröm és a kezemet kiemelve Nate felé dobom, remélhetőleg elkapja. Nevetve tárom szét a két karom és evickélek hátrafelé.
– És ha már bent jársz egy fürdőlepedőt is hozz kérlek! Ja, és a dobozban találsz száraz kis szirmokat. Azokat nehogy kihozd, azok csak illatosítók.- tudom, hogy tudja, csak jobban esett, hogy még odaszúrhatom neki, mielőtt visszamenne a házba. Végül aztán magamra hagy a langyos esti ausztrál éjszakában a kivilágított kellemesen hűvös medencében úszkálva. Hátrahajtom a fejemet és elterülök, hagyom, hogy vezessen a csillapodó hullám, lehunyt pilláim mögött aprón rezdülnek a fények, és azon gondolkodom, hogy mit akarok én ettől az egésztől. Órák alatt sem sikerült pontosan megfejtenem….illetve tudom mit akarok, csak az a probléma, hogy amíg nem vagyok vele teljesen őszinte, amíg nem tudja ki is vagyok én valójában addig még csak gondolni sem gondolhatnék erre az egészre. De persze ezek a dolgok nem szabályozhatóak, nem lehet őket csak egy ideig kordában tartani, és azt hiszem az én erőm egy idő után már kevés lesz. Nathaniel olyan mint egy érzelmi hurrikán. Berobban és visz magával mindent. Beleértve engem is.



••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Vas. Szept. 06, 2015 6:27 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 


Leheletnyit de úgy érzi magát, mintha egy furcsa, rituális táncot lejtene a szőkeséggel, ahol elsődleges szempont a közelség, de mégis távolt kell tartaniuk magukat a másiktól egyéb okok miatt. Talán egy próba tétel, mintha azt igyekeznének vizsgálni, hogy mennyire bír magával egy olyan fél év után, mikor nem igazán nyúlt nőhöz, legalábbis nem olyan módon, mint szeretett volna. Az elmúlt egy éve arról szólt, hogy betegek százát lássa el a legjobb tudása szerint itthon és a kórházban is egyaránt. Különösen azzal a fiatal lánnyal kellett foglalkoznia, akinek a gerince sérült meg egy csúnya balesetben s bár az idegsebészek, sebészek mindent megtettek azért, hogy olyan, vagy megközelítően hasonló legyen mint a sérülést megelőzően, mégse értek el vele tökéletes eredményt. Nem véletlen, hogy ezután hozzá íratták át abban a reményben, hogy kitudja hozni belőle a maximumot s újra megtanítja járni, érinteni és fogni, talán még szaladni is. Elvégre egy olimpikonról van szó aki nem érdemelte volna meg ezt a sorsot. Ez a baleset nem volt fair főleg azért, mert nem ő volt a hibás, hanem az a drogos, ittas férfi aki okozta. Többen bele is haltak sérüléseikbe, neki talán annyi volt a szerencséje, hogy még idejében elkapta a kormányt és átrepült a szalagkorláton. Nem volt frontális ütközés a részéről de a gerince így is csúnyán megsérült mikor a kocsi fejre állt a domb alján.
A mai napig orvosolni igyekszik problémát - a héten mikor ő maga is kórházban volt, két órát foglalkozott vele - és nagy nehezen de rábeszélte a nő lelkére, hogy talán jobb lenne, ha pár év múlva mikor már képes lesz használni a lábait akkor inkább paraolimpián indulna, ha folytatni szeretné, mert soha nem lesz olyan mint rég. Az elmúlt évek alatt rájött, hogy sokkal fájdalmasabb olyan embereket kezelni, akik a szenvedélyüknek tennének eleget azzal, ha felgyógyulnának. Példának okáért itt az olimpikon, aki futóként jobban örülne annak, ha nem lenne baja a lábának. Volt dolga térdprotézist kapó táncossal, törött és deformáltan gyógyuló bokasérült balerinával, és tudja, hogy belőlük soha nem lesz az, mint akik előtte voltak. Le kell mondaniuk arról, aminek éveken keresztül szentelték az életüket így a gyógyulási szakaszuk általában depresszióval, sírással és kiborulással telik, amit Nathanielnek a legjobb tudása szerint kell orvosolnia és tolerálnia egyaránt. Nem véletlen, hogy mindig azzal kezdi a kezeléseket, hogy a lelkükre és eszükre próbál hatni, és ez végig követi az egész foglalkozást. Kell mindig a megerősítés, az, hogy valaki meghallgassa őket. Az, hogy legyen valaki akiről tudják, hogy szilárd támaszt jelent a felépülésük ideje alatt. Nathaniel mindig ilyen volt.
Jelen esetben viszont elkényszerül hagyni ezt az egy, valamint nőtől mentes fél évet. Meg kell erősítenie a türelmét, az elméjét és a lelkét is egyaránt. Most ő az aki a saját segítségére és kitartására szorul, nem pedig a betegei.
Próbálja felfogni, hogy mi az oka annak, hogy egyik pillanatban szinte biztos, hogy lesz valami egy-egy mozdulatukból, közeledésükből, talán egy csók, egy bensőségesebb érintés, egy halk kis sóhaj mely beigazolhatja, hogy kellenek egymásnak. Jelenleg  csak annyira, hogy kiderítsék, lehet-e ennek jövője. Ha ez pedig be is igazolódik, akkor miért tartanák vissza magukat? Amúgy is, Nate nyitott mindenre.
Elsőként viszont biztos abban, minél tovább figyeli az üde tekintetű arcot, hogy nem akar kapkodni. Érezni akarja, hogy többet jelentenek egymásnak egy éjszakánál vagy egy futó kapcsolatnál.
Miközben bizonygatja igazát, látja Kaya kelletlen, fájdalmas grimaszait de egyszerűen tudatni akarja vele, hogy semmivel se kevesebb, mint azt bárki is gondolná a szőkeség famíliájából. Tudja, hogy ő se választhatta meg a sorsát és életét, hogy nem várhatja el tőle senki azt, hogy változzon mert vannak olyan berögzült gondolatok a neveltetésből adódóan melyeket soha nem fog tudni levetkőzni se ő, se pedig Nate. De egy próbát megér. Ő is képes lenne arra, hogy megkísérelje a változást valaki miatt... vajon ezt más is megtenné érte, vagy teljességgel lehetetlen kérés?
Hosszasan, szinte megállás nélkül beszél hozzá de egyszerűen nem éri el a várt hatást, helyette rögtön kérdőre vonják. Egy pillanatra hátra hőköl, fájdalmas arckifejezése mosollyá szelídül.
- Mert beszéltem veled aznap éjjel. Mert éreztem a szíved dobogását majd arra keltem fel, hogy ott voltál mellettem... rossz ember nem lehet, aki egy vad idegen mellett is képes virrasztani, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy megmarad. És most is itt vagy. És nézd meg, hogy mit csinálsz velem! Egy olyan kapcsolat után amilyen nekem volt, szinte megfogadtam, hogy soha nem akarok nőként tekinteni egy csinos, gyönyörű teremtésre. Maradjanak csak barátok... ehhez mérten mégis úgy viselkedek mint egy kezdő óvodás aki nem mer kérni az óvónőjétől mert fél. És sejtem, hogy nem olyan vagy, mint amit most mutatsz magadból, és nem is várom el, nem várja el senki, hogy megváltozz. De talán többet engedhetnél ebből az énedből is - simítja tenyerét az arcára miközben hüvelykujjával megcirógatja azt.
- Könyörgök, ne emeld meg többet így a hangod jó? - süti le a szemeit immáron tényleg a talaj mintázatát tanulmányozva. Van valami reszkető, lemondó félelem a hangjában amivel kérleli őt. Nem arról van szó, hogy nem tudja elviselni a szidalmazást, egyszerűen nem így akar emlékezni a szőkeségre, márpedig az ő esetében sokszor többet nyom a latban egy-egy szigorú hangvétel, mint egy boldog pillanat. Márpedig a mait nem szeretné elfelejteni.
Először úgy gondolta, hogy nem tudná megszokni Kaya hirtelen kedélyváltozásait. Azt, hogy egyik pillanatban szigorú, akaratos és haragtartónak ható a következőben pedig kislányos, játékos s szinte kenyérre lehetne kenni odaadó bájának hála. De mikor rájön arra, hogy ő maga is ilyen, s eltelik egy kis idő már érzi, hogy ez az élet és az emberek határozott velejárója. A változatosság, a sokakra jellemző önzőség, magáénak védelme. Ez az, ami mindegyikünket emberré tesz, nincs kivétel s ami még egy Kaya féle lányt is elbűvölővé, emberszerűvé tesz.
Nate mindkettejüket megóvja attól, hogy nehézségek árán kelljen hozzászokni a víz hűvösségéhez, hisz meglepő gyorsasággal teszi ezt meg azzal, hogy beugrik a szőkét ölelve a vízbe. A hűvös és nedves közeg tökéletes ahhoz, hogy kicsit lenyugodjon, hogy lehiggadjanak a kedélyek és ne akarjon olyan megfontolatlanságokat tenni, mint e nélkül tette volna. Viszont ugyan ekkor szembe kell néznie Kaya szigorával és azzal, hogy csakugyan nem akart vizes lenni. No de akkor, hogy fürdött volna?
Fülig érő vigyorral hallgatja végig méltatlankodását amit bár próbál szigorúan és felháborodottan előadni, ettől függetlenül inkább hat viccesnek és kislányosan dacosnak, mint másnak.
- Még szép, hogy imádom... imádom, hogy átléphetem az általad felállított határokat és elveket. Imádom, hogy minden tervedet feltudom borítani és még az sem számít, hogy ezután hajba kapunk, mert mindig szórakozás lesz belőle. Egyszerre csinálunk hülyét egymásból anélkül, hogy észrevennénk. És amúgy is? Miért haragudnál? Nem lett semmi bajod, csak vizes lettél amit törülközővel tökéletesen ellensúlyozni lehet... még segítek is, ha gondolod - lehet, hogy volt egy újabb komor hullámvölgy a társalgásuk ideje alatt, viszont most visszatér a pimaszkodás és az önfeledt szórakozás aminek nem tud nemet mondani.
- Talán nem szeretsz takarítani? - vonja fel játékosan a szemöldökét, elvégre ha vizesen csatangolunk egy olyan házban aminek a padlója márvány és egyéb kő féleség, jobban járunk, ha felszárítjuk mielőtt akkorát esünk, hogy annak komoly következménye lehet. Esett már ő hanyatt felmosást követően csak, mert sietett egy betegéhez aminek eredménye sürgősségi lett betört fej miatt. A fejtraumákat pedig eleve komolyabban kell kezelni.
Miután kiszáll a vízből, megigazgatja a rátapadó ruhát azok kényelmetlensége miatt. Nem tudja, hogy mi az a szint amit átléphetnek és mit engedhetnek meg maguknak valamint mit nem. Annyi biztos ,hogy az előbbi mozdulatok az, hogy közelebb úszott hozzá a lány ő pedig egész közel hajolt hozzá, hogy orrával érinthesse az állkapcsát, megbillogozta az eddigi perceket, órákat. Mert nyilvánvalóvá vált, hogy mindketten többet akartak csak a józan eszük azt diktálta, hogy még ne, még van idő! Talán még nem érkezett el az idő bármennyire is szeretnék. Szeretné csókolni és ölelni, de nem teheti és nem is fogja lévén kimászott már a medencéből s Kaya ezt nem teszi meg.
Összeszűkített szemekkel figyeli a mozdulatot ahogy megválik az ingtől s annyira elidőz rajta a pillantása, hogy kis híján az arcában landol a gombóccá gyűrt darab, de még az utolsó pillanatban sikerül utána kapnia.
Bólogatva hallgatja végig a kérését - melyeket elraktározza a fejében - miközben elindul a ház felé, ám az illatosítok említése után megáll s vet rá egy gyilkos pillantást ami jelenleg inkább hat komikusnak. Ma nem érzi a helyzet szigorúságát egy alkalommal se.
- Lehet, hogy kicsit neveletlen vagyok, de annyira hülye nem, hogy illatosítóba akarjalak öltöztetni... jó ég - csattog felfelé a lépcsőn ahol kicsavarja az inget megszabadítva a vízmennyiség nagyjától. Menet közben áthalad az étkezőn ahol az egyik szék háttámlájára teríti, ott lesz ideje száradni, nem akarja így bedobni a szennyesbe, csak bebüdösödne minden és most még nincs annyi ruha, hogy egy mosásra elegendő volna. Ugyan úgy tesz a saját ruháival is mint az imént az inggel, ezután előveszi a fekete fürdőnadrágját amibe gyorsan belebújik és már vágtázik is lefelé a szobájából két fürdőlepedővel. A nappaliból összegyűjti a fontos kellékeket, így a lány fürdőruháját, két poharat és a Kaya szerint nem túl jó évjáratú pezsgőt. Néhány percig még elácsorog egymagában a konyhában nekitámaszkodva az egyik pultnak. Komolyan úgy érzi, hogy ideje lenne átértékelnie az életét mielőtt valami olyanba vágna bele amivel még ő maga se tud lépést tartani. Az üveggel ékelt polc sötét háttere miatt tisztán kivehetővé válnak a mellkasán éktelenkedő sebhelyek, melyek az elmúlt két év műtéti hegei. Ezek a sebhelyek emlékeztetik a múlandóságára, arra, hogy korlátozottak a lehetőségei. Tudja, hogy a szíve bármikor közbeszólhat, hogy talán a mai lehet az utolsó... ám épp ez az ami erőt ad neki ahhoz és biztosítja afelől, hogy lépnie kell! Nem engedheti meg magának, hogy ebben a bizonytalanságban kelljen lefeküdnie aludni, mert szinte biztos, hogy reggel felébred mikor is tovább fogja birizgálni a csőrét a téma, de ha esetleg nem?...
Még bekap egy bogyót amit este kell beszednie ezután pedig elindul kifelé, már így is több mint tíz percig ácsorog az sötét konyhában.
- Khm... - köszörüli meg a torkát s ha észreveszi őt a lány, már guggol is le a medencéhez, hogy odaadja neki a fürdőruháját - parancsolj, szirmok nélkül. És kihoztam ezt a szerencsétlen, szidalmazott pezsgőt is.
Ha elveszi tőle a ruhadarabot, ő az egyik napozóágyhoz sétál, hogy letegye rájuk a két világos színű törülközőt, az asztal segítségével pedig tölt mind a két pohárba pezsgőt. Épp elegendőt ahhoz, hogy ne kelljen két perc után kipattanni a vízből, hogy ismét inni tudjanak.
Sötét hajából a hátán lefelé csordogáló vízcseppeknek hála néha összerezzen de mivel tudja, hogy hamar a vízben fog ismételten kikötni, felesleges lenne megtörülközni.
Gyermeteg kíváncsisággal fordul vissza a szőkeség felé remélve, hogy felöltözött már.




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Hétf. Szept. 07, 2015 12:51 pm Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


Az élet játszik velünk, folyton és szüntelen. Különben miért csinálna egy ekkora tréfát velünk mint kettőnk ma estéjével, amikor szeretnénk valamit mégsem tesszük meg, mégis állandóan visszavonulót fújunk, hol én hol ő? Azt hiszem a válasz végtelenül kézenfekvő: mert még nem most jött el a tökéletes pillanat. Hogy lesz ilyen vagy sem ugyan ki is tudná azt előre megmondani? Nem szokásom hosszú távra tervezni, többnyire csak akkor ha az életem egy olyan momentumát kell megterveznem ami számomra fontos, amitől előrébb lehetek, ami olyan szinten befolyással bír, hogy arról már a családomnak is tudnia kell. Utoljára ilyen hosszú távú tervem az volt, hogy elhagyom a szigetországot, hogy Devonnal Sydney-be jöjjek, átrepülve az óceánt, és magam mögött hagyva az addigi életemet. Mindent elterveztem amikor ideértem. Hogy nem leszek soha többé olyan karót nyelt arisztokrata amilyen voltam, nem leszek soha többé jól nevelt bábja senkinek. Boldog voltam, felszabadult, telve megannyi tervvel, amit tökéletesen romba döntött a tudat: Devonnak két éve menyasszonya van, egy doktornő a kórházból. Először el sem akartam hinni, azt hittem valami ízetlen tréfa, hogy csak ugrat, hogy az nem lehet, hogy egy kis senki miatt kerültem ilyen helyzetbe, hogy képtelen kiszállni belőle, hogy nem tudja neki azt mondani, hogy vége. Fel sem fogtam, és azt hiszem életemben először bántam meg valamit egészen huszonnégy órára, hogy aztán új erőre kapjak és harcoljak tovább egy kapcsolatért. Egy kapcsolatért, ami nem ért egy lyukas pennyt sem, és igazából szinte már csak én akarom hónapok óta. Lopjuk az időt abból a rengetegből ami Cindynek jut, és édes a játék egy ideig, ameddig nyert pozícióba érzem magam. De már nem érzem magam abban.  Egy hónapja azon meditálok, hogy kilépek, hogy nem csinálom tovább, hogy már nem számít, hogy engem akar választani vagy sem, ez egyszerűen így nem mehet. És aztán mint valami intő jel beperdül az életembe, ez az egyszerű férfi. A maga egyszerű világával, édesen naív és imádnivaló személyiségével, a betegségével, amiért aggódni kezdek a csuda tudja, hogy miért, és már nem vagyok biztos semmiben. Minden tervem és gondolatom, minden ami idáig tiszta volt és tökéletesen – legalábbis számomra tökéletesen- átlátható, hirtelen zavaros és kusza lesz. Amikor azt mondtam neki, hogy nem vagyok jó, nem csupán az életvitelemre gondoltam, nem csupán arra, ahonnan származom, amely világból érkeztem, hanem arra is, hogy ő....nem ilyet érdemelne. Amikor egy hete távozóban elhatároztam, hogy bármi áron új szívet szerzek neki akkor még azon morfondíroztam, hogy esélyt adok egy teljes életre amibe megtalálja azt akivel boldog lehet. És ha ez én vagyok? Nevetnem kellett a gondolaton már csak azért is mert egyszerűen abszurd elképzelés, és meggyőztem magamat arról, hogy csak fáradt és kimerült vagyok, és valójában majd egy kiadós alvás helyrehoz. És ez így is lett, noha nem abban az értelemben ahogyan azt gondoltam volna. Az első napokban felkaptam a fejem minden orvosi híradásra a kábelcsatornán, amely a helyi információkról szólt. Ha csak a töredékét is meghallottam a nevének, aztán persze rájöttem, hogy nem róla van szó. Többször telefonáltam be a kórházba, és az állapota felől érdeklődtem, aztán abbahagytam a negyedik napon. Nem lenne jogom hozzá, ahogyan ahhoz sem amit művelek, ahogyan nekiálltam a saját magam feje után menni, hogy majd én megkísérlem azt amire mások azt mondták ostobaság, nem lehet csak úgy egyszerűen. Végül jött a kiskapu: ha kizárólag neki ajánlanak fel egy szivet....de ilyet honnan szerezhetnék? És itt jönnek be a mocskos kapcsolatok, azok amelyekről neki nem is kell tudnia, majd egyszer...talán ha eljön az ideje. Most az a legfontosabb, hogy sikerüljön. Elmosolyodva evickélek még mindig a vízben, hátam a medence hűs falának támasztom és a fejem hátrahajtva lehunyom a szemeimet. Nem is emlékszem, hogy csináltam volna valaha ilyesmit, hogy mezítelenül vagyok a vízben, miközben fölém a csillagos égbolt terít szemérmesen pislákoló csillagaival takarót. Persze hogy élvezi, hogy teljesen bolondot csinál belőlem, hogy időnként nem én irányítok, hanem ő, és meg kell vallanom, hogy még akkor is tetszik a dolog, ha közben hangosan és egyre nyilvánvalóbban tiltakozok ellene. Kezemet neki simítom a csempének, tenyerem finoman simul rá, arcomról nem tűnik el a boldog mosoly. Bármi is van, bárhogyan is alakul jól éreztem magam, s már olyan régen megérdemeltem ezt az érzést. Én legalábbis így gondoltam. Aztán csak nem hagy nyugodni az a belső hang, amely kéretlenül bukkan elő, és minden olyan pillanatot tönkre vág amikor kicsit megpróbálnám jól érezni magam. Jön az ostoba kérdéseivel, azokkal a nyilvánvalóakkal, amire úgyis tudom a választ. És mit is akarok pontosan? Hogyan leszek képes megszokni ezt a közeget? Hiába mondja, hogy lehet élni a csillogás nélkül, hogy a gyémántok csupán a gazdagság szimbólumai, de nem azé a gazdagságé amiben kettőnknek lehetne része. Milyen kettőnknek? Ó egek ennyire nem lehetek ostoba! Itt olyan van, hogy Nathaniel és Kaya világa, olyan nincs, hogy kettőnk világa. Közeledik egymáshoz, talán néha egymást csókolják az egybe boruló hullámok, de mindig két külön kis világ leszünk ő meg én. Dühös vagyok, de nem rá, hogy kiváltotta belőlem ezt a bizonytalanságot, hanem magamra, hogy hagyom. Hogy egyáltalán meg lehetett ezt velem tenni. Mi művel velem ez a férfi? Én aki alapvetően a társadalmi rangomnál fogva is odahaza bármilyen kapcsolatba bonyolódhattam volna, és ami azt illeti párszor azért bonyolódtam is, most mégis azon meditálok, hogy még csak véletlenül se rontsak el egyetlen csókkal egy estét? Igen, olyan mintha én lennék de mégsem. Talán igaza volt Nate-nek, más vagyok mint amit a tükör mutat, csak talán eddig még senki nem akarta látni ki lakozik a szép szőke loknik alatt, talán valakinek nem kellett még sosem az egyszerűségem az akit elrejtettem a sokadik és az ezredik maszk alá is. És most jön ez az egyszerű kellemes hangú Nathaniel nevű fickó és óvatosan, szépen lassan, rétegenként kezdi lefejtegetni rólam. Talán kicsit még én is félek attól amit ott találni fog. Még talán nekem is új lesz. A torokköszörülésére kapom fel a fejem, és emelem meg, szemeim úgy elkerekednek, hogy azt hiszem ha ettől kerekebb lenne, vetekedhetne egy szép méretes üveggolyóval. Átöltözött. De bár ne tette volna! A látványt a vizes pólóban még csak el tudtam valahogy viselni, de ahogyan mindent ledobált magáról. Ez kínzás, méghozzá a legaljasabb ami csak létezik, de megveszek érte! Nincs miért dühösnek lennem, vagy neheztelésre sincs okom, hiszen én kezdtem az egészet azzal, hogy hűtsük le magunkat. Ő csak ehhez mérten öltözött fel. Én meg vetkőztem neki. Bár a végeredmény szempontjából olyan mindegy, vonzotta a tekintetemet mint a legaljasabb mágnes. Csak a fejem látszik ki a vízből ahogyan a medence partjához úszom, hogy elvegyem a nekem hozott hófehér, apró kék pettyekkel díszített fürdőruhát.
- Naháááááttt! Sikerült megkülönböztetni a szirmokat és ezt itt? Te egyszerűen lenyűgözöl a lexikális tudásoddal, Nathaniel!- veszem el apró kis szurkálás közepette tőle a ruhaneműt, hogy átöltözzem. Hátat fordít, hogy lepakolja a törölközőket és a pezsgőt a kis asztalra, amiért külön hálás vagyok, legalább nem nekem kell megkérnem rá. Nem tudom meddig volt távol, mert annyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem figyeltem az idő múlását, már csak azt érzem, hogy a kinyújtott kezemet átborzolja a kellemes esti szellő. Ha kissé még nehézkesen is de sikerül magamra varázsolnom a fürdőruhát, bár nem vagyok hozzászokva, hogy egy medencében kelljen átöltöznöm, otthon egy komplett gardrób szoba állt rendelkezésemre, és itt is megvolt ez a luxusom, talán csak annyi volt  a különbség, hogy itt csak két ilyen szoba volt és nem négy mint Larrabee Hall-ban. Mire megfordul, már készen vagyok, hiszen nem egy estélyiről volt szó, ami nálam alapvetően két órás tortúrát igényelt, kivált ha nagyanyám ragaszkodott ahhoz az elavult de szerinte rettentően elegáns szokáshoz, hogy fűzővel vegyem fel a ruhát. Rémes volt! Olyan voltam benne mint egy rosszul elkészített homokóra, és enni sem bírtam rendesen olyankor. Úrinő nem tömi magát! Ez volt a vesszőparipája, és gyaníthatóan kitért volna a hitéből, ha látja, hogy pár órája hogyan tömtem magamba a csípős csirkeszárnyakat álá Winston.
- 1939. ez volt a tökéletes év. A háború előestéje, az egyik legfinomabb szőlőtermést eredményezte az ír lankákon. Talán a természet már sejtett valamit. De pszt, megígértem, hogy nem szidom az új kis kedvencedet, úgyhogy már be is fejeztem, de akkor is!- kiemeltem a kezemet és a mutató ujjammal csalogató mozdulatot tettem felé, miközben vigyorogtam.
- Ott fogod melengetni azt a bűn rossz italt, vagy esetleg az egyik pohárral nekem szántad? Vagy jobb ott távol tőlem? Esetleg külön engem kínzol a látvánnyal? Bármelyik verzió is legyen, én arra szavazok, hogy csobbanj be ide mellém. Természetesen nem a szó szoros értelmében, és ha már erre jársz, akkor az egyik poharat magaddal hozhatod. Gondolom ezért töltötted ki az italokat.- meg kell állapítanom, hogy a tény mely szerint egy férfi haja kizárólag szárazon a legjobb alapjaiban rossz tézis. Neki vizesen is tökéletes, sőt azt hiszem külön előirányoznám, hogy mindig így hordja. Nevetve simogatom át a vizet, és úszkálok benne ide oda, mint valami kicsit habókos tündérke, aki nem találja a helyét ebben a közegben. Nincsen tervem, semmit nem akarok, egyszerűen csak beszélgetni vele, kortyolni a pezsgőt s hagyni magunkat, hogy megismerjük a másikat. Bizonytalan vagyok, mintha sötétben botorkálnék, ismeretlen nekem a világa, ismeretlen, mert ilyen fajta egyszerűségben nem volt még részem, ez az amit én kispolgárinak nevezek, amelybe nem szívesen mozdulok, amely a komfort zónámon kívül esik, amit csak távolról szeretek szemlélni. Most mégis itt vagyok, benne vagyok és tagadhatom de akkor is élvezem, mérhetetlenül élvezem. Ahogyan elindul felém, és a tompa hold fénye, meg a medence körüli apró kis lámpák fénye megcsillan a mellkasán egyetlen másodperc alatt futnak grimaszba az arcvonásaim, noha még a mosolyommal megpróbálom valamennyire ellensúlyozni. Nem...nem undorodom egyáltalán, sőt, épp az ellentéte. Most először őszintén szeretném megölelni, mert mindezek emlékeztetnek arra, hogy bármennyire is igyekszem tökéletessé tenni az estét, vagy éppen bármennyire is próbálnék az lenni, akinek látni akar, mindig ott lesz a múlandósága, amely sokkal gyorsabb mint bárki másnak. Olyanok voltak a hegek a mellkasán mint fán az évgyűrűk mindnek jelentése van. De ha sikerül amit akarok ezek sem lesznek majd...nem lesz nyoma annak, hogy valaha is volt a szívének baja. Lassan sétál be a vízbe a két poharat egyensúlyozva, én pedig odaúszok hozzá, hogy elvegyem tőle az egyiket, miközben a még szabadon lévő bal karom mozdul, ujjbegyeim finoman simulnak rá a mellkasára, átsimítva az egyik legfrissebb vágáson. Ránézek, ebben a szűrt fényben, olyan mintha valamiféle mese szereplői lennénk, akik megtalálják a nyugalmat a vízben, a nyugalmat amit olyan régóta keresnek. Nem akarok semmit, igazából csak annyit szeretnék, hogy tudjam, ott a rengeteg heg mögött még akkor is kitart a szíve egészen addig amíg újat nem találunk neki.
- Tudod én alapvetően tényleg nem ilyen vagyok....úgy értem nem tudok két percig meglenni a hátsómon, nekem mindig csinálnom kell valamit. De ez most itt...veled, jó. Komolyan.- koccintom neki a poharat ma már harmadszor az övének, és  a pereme felett rámosolygom, hagyva, hogy a tenyerem rásimuljon a mellkasára. Ez az érintés most más. Nincs mögötte semmi más, csak a törődés. Ritka érzés, és nem tudom meddig tart úgyhogy ki akarom élvezni. Kortyolok a pezsgőből és lehunyom a szemem egy rövid időre.


••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Hétf. Szept. 07, 2015 3:05 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 


A konyhában eltöltött idő tökéletesen elég neki ahhoz, hogy átértékelje az életét, valamint, hogy mindkettejüknek adjon egy kis időt a másik társasága nélkül. Nem azt mondja, hogy sok már neki a szőkeség, sőt annak örülne a legjobban, ha az egész éjszakát vele tölthetné és nem kellene attól tartania, hogy bármelyik pillanatban bejelentheti, ő most inkább elmenne. Csak egy kis beszélgetés adasson meg nekik... akár az egész éjszakát átbeszélgetné vele kint a medencében vagy a nappaliban, hogy még jobban megismerje és felfedje énjének titokzatosságát, hogy megtudja, mi az amit annyira fél megmutatni neki a szöszi. Mit rejteget? Mit nem akar világgá kürtölni és mit ért az alatt, hogy ő "nem jó?". Talányokban beszél, és egyre több és több gyanakvásra ad okot amibe Nate nem igazán akar belefulladni még akkor se, ha jó úton halad. Biztos benne, hogy nem egy-két nap lesz az ami alatt megtudják ismerni egymást, talán erre soha nem lesz idejük. De valahol elkell kezdeni vagy legalábbis megpróbálni mindig érdemes.
De, hogy akkor miért hagyja kint egyedül, ő pedig miért időz a konyhában? Egyszerűen csak az előzőkre való tekintettel talán jobb, ha hagyják maguknak leülepedni a történteket. Meg kell emészteniük azt ami történt, azt ahogy közeledtek egymáshoz, ahogy érintették egymást és kisebb-nagyobb célzásokat tettek, hogy játszadoztak, mint macska az egérrel. És ennek lehet, hogy most jön el az ideje. Most kell szünetet tartani, most kell lehetőséget adni a másiknak, hogy eldöntse, mi lesz ezután...
Nathanielnek van egy kis rálátása a medencét rejtő udvarszakaszra, így látja ahogy Kaya a medence szélének dőlve vár... vagy szimplán gondolkozik nem tudja, de már  csak a gondolat, hogy meztelenül lubickol  a vízben, felizgatja a fantáziáját.
Fogalma sincs arról, hogy mi jár most a saját fejében. Oly nagy benne a káosz, oly annyira nincs tisztában a gondolataival, azzal hogy mit érez. Annyi viszont biztos, hogy hamar meg kell emésztenie különben ez lesz az ami rányomja a bélyegét az estére. A bizonytalanság, a kérdések fel nem tétele... egy szóval a feszültség ami idővel a vonásain is jól látszik majd. Feszes állkapocs, nyakon kidagadó vaskos erek s az az ismerős kis mozdulat mikor a szemöldökét felfelé vonja ezzel szúrósabbá varázsolva amúgy is vesébe látó tekintetét.
A félhomály, az az érdekesen csillogó derengés mellyel a napelemes lámpák bronzos izzása vonja körbe lehetővé teszi, hogy egy kis idő erejéig meditáljon az élete jelentős részeiről. Nem szereti túlzásba vinni az érzelgést, nem szeret magába roskadni és azon gondolkozni, hogy "mi lesz ha", valamint, hogy "mi volt akkor mikor"....
Zöld szemei egész mélynek, színével ellentétben szürkésnek hatnak ahogy a konyhapultnak támaszkodva bámul ki a fejéből s figyeli a teret mely egy nyitott könyv előtte. Gyakorlatilag itt zajlott az életének nagy része. Itt fogadta az első betegeit, mikor elindította az otthonában tartott órákat. Itt született meg majdnem egyik barátjának a gyereke, miután a kedves hölgy megette a citromos süteményt. És itt hülyéskedett, beszélgetett órákon keresztül Michelle-vel mikor még minden rendben volt. És végül de nem utolsó sorban, innen vitték el, mikor az első szívrohama volt. Épp az ágyon feküdt miközben az egyik páciensének gyógyulási naplóját írta s ment volna ellenőrizni a kaját amit néhány perccel az előtt rakott oda főni. Vendégeket várt, akik aztán megmentették az életét csak, mert korábban érkeztek a vártnál.
Az üveglapon tükröződő sebhelyei egy-egy történetet mesélnek el nem csak neki de az orvosainak és közeli hozzátartozóinak is. Két hullámos heg a melleinek domborulatán melyek egészen feszesek és halványak, már-már fehérnek hatnak mivel az utóbbi időben elkezdett "férfiasodni". Úgy változnak a hegek, ahogy az ő teste is. Három év alatt eltűnt a fiatalkori véznasága, már nem olyan mint egy tinédzser kölyök akit valamivel szigorúbb, szúrósabb pillantásokkal áldott meg a sors, hogy azzal nyerjen magának tekintélyt. Megemberesedett, csípője szélesebb lett ahogy a válla is, mellkasa erőteljesebb, hasfala izmosabb. S talán ez is jelzi, hogy mekkora élni akarás szorult belé, hisz sokan egy ilyen betegséggel csak magukba roskadva ücsörögnének odahaza miközben egyre csak elfogynak, elszürkülnek és várják a halált.
Ő ez idő alatt kivirágzott és bár látni lehet rajta néha, hogy nincs a helyzet magaslatán, hogy fáradt és kimerült, de biztos lehet benne mindenki, hogy egy percre se adta fel mind idáig. És most már nem is akarja hiszen ami változhat az folyamatosan változik. Nem csak az állapota de a kedve is, és az élete azzal, hogy egy újabb barátra tett szert... vagy hát fogalma sincs, hogy mi lehet Kayaból az ő történetében.
Az álló óra halk kongása jelzi, hogy eltelt egy újabb óra, mióta Kaya itt van valamint tíz perc azóta, hogy ő bejött. Nem illik egy vendéget, főleg nem egy nőt ennyi időre magára hagyni. Lassú, komótos mozdulatokkal kapja fel a poharakat és a pezsgőt, valamint az igen csak szemrevaló fürdőruhát mely olyan falatnyinak tűnik, hogy először bele se mer gondolni abba, hogy mit fog tudni ebbe a lány beletenni. Addig ő maga is eljutott, hogy Kayat nem áldotta meg túl nagy keblekkel az élet, ettől függetlenül igen csak kedvére valóak. Pont akkora, amire neki, Nathanielnek is szüksége van, hogy...khm...
Mielőtt túlzásba esne és elveszítené a fejét elindul kifelé, hogy aztán torokköszörülés kíséretében jelezze a lánynak, hogy itt van. Fölé tornyosulva megvárja, hogy megforduljon és odaevickéljen hozzá ám csak produkál egy újabb, gúnyos vigyort a szőkeség arckifejezését látva miközben küzd, nehogy illetlen módon kezdje el keresni azt, amit amúgy takargatna a szöszke.
- Mi ez az arc? Talán tréningben kellett volna maradnom ahhoz, hogy fürödhessek? - hitetlenkedik meglepő, színészi drámaisággal - amúgy is, te kezdted - emlékezteti újból arra, hogy ő volt az aki levette magáról még az inget is csak, hogy ezzel hergelhesse őt.
- Tényleg, feltűnt már, hogy mindent te kezdesz, ami "rossz" és "erkölcstelen"? - eközben persze udvariasan elfordul, sokkal kellemetlenebb lenne ha ő kérné meg arra, hogy "ugyan fordulj már el...". Emellett jól nevelt fiú, tudja ő, hogy mi a helyes. Kivétel amikor agyának ködössége miatt elfeledkezik erről.
Így az idő alatt míg Kaya a vízben valamilyen úton módon magára veszi a fürdőruháját, addig ő tölt a pezsgőből mindkét pohárba, mikor pedig újra meghallja a hangját már fordul is az irányába. Egyik kezében fogja a lánynak szánt poharat másikban az övét miközben két ujja közé becsúsztatja a pezsgősüveg száját, amit a medence partjára tesz le. Nem sok kedve van ki-be ugrálni a vízből, így jobb ha karnyújtásnyira teszi azt. Ez épp olyan, mint a telefon éjjelente. Mindig a hatalmas franciaágy szabad részére kerül, mert utál keresgélni és tapogatózni mikor meghallja a csöngést.
- Nagyon helyes, nincs ezzel semmi gond. Legalábbis nekem nincs bajom vele... de annyit emlegeted, hogy a végén még sértésnek veszem, hogy nekem "csak" egy ilyen silány minőséget hoztál el... - tettetett sértettséggel indul a lépcső felé. Jelenleg nincs kedve megint dobni egy seggest.
- Aha, kínozlak persze... viszont ha így fogod fel akkor azt is tedd hozzá, hogy kölcsönös! - biccent a lány lénye felé ezzel is utalva a nemrég történtre.
Kaya arckifejezése meglepi és egy pillanatra megállásra készteti. Nem gondolta, hogy ilyen hatást vált ki belőle mellkasának látványa. Tudja, hogy nem a legszebb, hisz sebhelyes mely az élete részévé vált de annyira azért nem vészes.
Lefagy a mozdulatban mikor kiveszik a kezéből a poharat s puha ujjbegyek simulnak sebhelyeire. Lesütött szemekkel veszi szemügyre a mozdulatot miközben átvezeti tekintetét Kaya ajkaira és szemére. Szégyelli magát amiért tökéletlensége első körben a szívében és annak hibájában rejlik mely még a testére is kivetül, elvégre... ki hord magán ilyen nyilvánvaló hegeket. Más egy műtét és más egy baleseti seb. A balesetből maradt hegeket általában hősiesen fogják fel, úgy, hogy "túlélte", "legyőzte", "kitartott" és "erős volt". Viszont a betegség az mit mutat?
Gyengeséget. És ki akar maga mellé egy olyan valakit, aki gyenge, és talán bármelyik napja az utolsó lehet.
- Ezek... - már épp belekezdene a mondandójába mikor Kaya közbevág, így inkább elhallgat, kihúzza magát hogy őt figyelhesse és felfogja amit mond.
- Örülök, de hidd el nekem nagyon tetszik ez az éned is. Percről percre egyre kíváncsibbá teszel - halovány mosolya elhitetheti vele, hogy komolyan gondolja, hogy tényleg számít neki az, hogy jól érzi magát.
Szinte érzi, hogy fontos a szőkeségnek az a mozdulat, ahogy a szívére, heges bőrére simíthatja a tenyerét. Van valami különös csoda a pillanatban, mintha ezzel valamit próbálna neki elmesélni a lány... viszont csak élvezni próbálja a helyzetet, átélni azt legalábbis a lehunyt szemei erről árulkodnak.
- Nagyjából fél évem van még vele... valamivel kevesebb - mintha nem találná meg a hangját, ismeretlennek, sötétnek és reményvesztettnek hat. Nem akarja a kedvét szegni semmilyen szempontból, viszont ez most kikívánkozott bele. Ezt a fél évet is úgy mondták neki, hogy "legjobb esetben fél év", ha nem történik semmi, főleg nem olyan mint a múltkori amit sokszor még most is nyög.
Ujjait finoman a lány keze köré fonja, tenyerébe veszi azt, hogy pár pillanat erejéig tanulmányozhassa majd az arcához emelve apró csókot nyom rá.
- Tudod, nagyon örülök annak, hogy itt vagy, bár... még mindig nem értem, hogy mi vett arra rá, hogy el gyere. Persze Anthonytól eltekintve - elvégre már az elején mondta Kaya, hogy Tony volt akinek köszönheti a szőkeség jelenlétét, de ettől függetlenül csak meg kellett lennie a késztetésnek ahhoz, hogy meg is tegye.
- És mit gondolsz? Lesz ebből még hasonló? Vagy ezzel a nappal ki is lépsz az életemből? - rekedtes hangon búgja a maga mélységével. Tényleg kíváncsi rá, ám szemei inkább azt árulják el, hogy ő akarja, hogy legyen még ilyen nap. Nem akarja elveszíteni Kayát főleg nem most, mikor úgy néz ki, jobban megismerhetik egymást.



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Kedd Szept. 08, 2015 10:30 am Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


A távolság amit felvettünk sikeresen lehűtötte a kedélyeket, de csak annyira, hogy valami más vegye át a helyét. És jelen pillanatban még nem tudom eldönteni, hogy melyik a jobb. A felfokozott vágyakozás, a test szüntelen és akaratos könyörgése valamire amit meg akarna tenni, vagy az érzelmek felszínre kerülése, amit én a leginkább elleneztem és foggal-körömmel tiltakoztam volna ellene. Nem, ez nem az aminek látszik, ez csak egy egyszerű baráti látogatás, csak egy....hm...na ez az a pont ahol azt hiszem érdemes egy kis időre elgondolkodnom és számot vetnem azzal miről is szól pontosan egy baráti látogatás az én köreimben. Semmiképpen sem arról, hogy már az első órában hagyjuk magunkat irányítani. Semmi esetre sem arról, hogy barbár módon táplálkozunk, még kevésbé arról, hogy fülledt latin zenét választunk egy olyan helyzetben  amiben az érzékek már így is kellően kiélesedtek, és semmiképpen sem arról, hogy pucérra vetkőzünk a házigazda kerti medencéjében. Ilyet a könnyűvérű kisasszonyok csinálnak, vagy a romlott erkölcsű dámák. Hova is sorolnám magam a két kategória közül? Melyikbe tartozom? Gondolatban már rázom is a fejemet, hogy egyikbe sem, és nem is akarok, pont ezért volt szükséges, hogy némiképp visszataláljak valamiféle távolságtartáshoz, valamiféle nyugalomhoz, amiben rendezhetem a gondolataimat.A probléma csak annyi volt, hogy Nathainel olyan szinten kavarta fel az agyamat és benne mindent, amit addig katonás rendben sorakoztattam fel, hogy már nem voltam képes ugyanúgy gondolkodni mint ideérkeztemkor. Már benne jártunk az estében, nekem meg még eszemben sincs hazamenni, ha lehetne itt maradnék ameddig csak lehet, akár átbeszélgetve vele az éjszakát, meginni a maradék pezsgőt és megenni a teljes gyümölcsös kosarat ami gyaníthatóan még mindig a konyhában pihent. Valahogyan el is feledkeztünk róla. Ahogyan a jó erkölcsről, a visszafogottságról, arról, hogy igazából közöttünk nem történt az égvilágon semmi, csak jól éreztük magunkat egymás társaságában, hogy megvan mindkettőnknek a saját kis élete, és ez csak egy kis kitérő, egy este ami szépen kellene, hogy véget érjen. Akár komolyan, akár jókedvűen nevetgélve, de mindenképpen emlékezetesen. Szeretném azt gondolni, hogy lesz még ilyen esténk, szeretném azt gondolni, hogy döntésre fogok jutni a saját dolgaimat illetően, szeretném azt gondolni, hogy a családom el tudja fogadni, hogy beengedtem valakit az életembe akinek a legkevésbé sincs köze a mi világunkhoz. Szóval erre az estére szeretném elhinni, hogy egy egyszerű lány vagyok, egyszerű gondolatokkal és egyszerű tervekkel, nincsenek nagyszabású elképzeléseim, tulajdonképpen nincs semmi más vágyam csak az, hogy itt legyek, vele legyek. Mielőtt túlságosan elragadnának a botor és sehova nem vezető gondolataim mosolyogva veszem tudomásul, hogy már egykor sem volt idegen tőlem ez a viselkedés, hogy már egykor is megszöktem többször otthonról, hogy a Soho-ban mulassam át az éjszakát ki tudja kiknek a társaságában, és aztán jött a kijózanító másnap amikor apám elém dobta a mahagóni díszes berakású dolgozó asztalán az előző éjszaka készült paparazzi képeket amin Larrabee grófkisasszony éppen valakit ölelgetve....mit is csinál? Szimplán jól érzi magát, ahogyan az emberek többsége szokta ha szórakozni indul. De nekem nem lehet, nekem kötelezettségeim vannak, és nem szólhat arról az életem, hogy kompromittálom a családot, holmi tivornyákkal és rangon aluli partnerekkel mutatkozva. Ha az ékszerész dinasztia fiát, vagy éppen a cukorültetvényes ikreit apám rangon alulinak gondolta, milyen véleménnyel lenne Nate-ről? Azt hiszem tíz percen belül ízekre szedné, ha beállítanék vele egy vacsorára. Szóval azt hiszem ezeket is át kell gondolnom mielőtt elragadtatom magam holmi gyerekes és kislányos eszményképeket hajszolva. Ez csupán szórakozás lehetne nekem semmi több, ahogyan Devon is csak az lehetett, és valószínű a háttérből továbbra is gróf Larrabee irányította a szálakat, hogy ha borul minden én akkor is talpon maradjak. Nathaniel azonban nem érdemli azt, hogy csak egy átmeneti megálló legyen az életemben, noha éppen arra készülök, hogy egy ideig itt tartsam, mert segíteni akarok neki. Erről szól az egész hét, erről szólt a ma este eleje is. És azt hittem képes leszek megtartani, hogy erről szóljon. De ahogyan már neki is utaltam rá, az eredeti terveim szépen lassan kudarcosan bedőltek, mert mindent felborított a személyiségével. Azzal a naív kisfiúsan ártatlan kitartásával, az érveivel, amit meg kell vallanom piszok jól csinált, azzal, hogy egyszerűen lehengerlően képes hatni az emberre. Én meg hagyom magam neki, mert nem akarok ellenállni és azt hiszem erőm sem nagyon lenne tiltakozni. Holott tudom, nagyon jól tudom mit kockáztatok ezzel az egésszel. Ha túlságosan beleéli magát mi lesz akkor ha majd istenhozzádot kell neki mondanom? Hazudjak a szemeibe, azokba az édes boci szemekbe és mondjam, hogy nincs semmi baj, hogy ennek van így jövője, hogy igazából belevághatunk lesz ami lesz alapon? Néha kellenek a kegyes hazugságok ahhoz, hogy valamit elrejtsünk, és ha ennek az az ára, hogy őt boldoggá teszem akkor lehet mégis azt kellene tennem. Hazudni. A gond azt hiszem leginkább az, hogy egy idő után már nem lenne hazugság. Mert pontosan tudom, hogy mit képes kiváltani belőlem, és ha ez ilyen erőssé tudott válni ilyen rövid idő alatt....hónapok alatt nem tudom mivé tudna fajulni. Készen vagyok én erre? Nem, nem vagyok és soha nem is leszek, ahogyan azt a tényt sem fogom tudni elfogadni, és utolsó másodpercig küzdök ellene, hogy csupán pár hónapja legyen hátra. Makacs vagyok mint az öszvér, és ezen tulajdonságom őt illetően még inkább felerősödött. Napok óta beszélek anyával telefonon, veszekszem emberekkel telefonon az óceán túloldalán vagy éppen itt Sydneyben, akik megpróbálják nekem elmagyarázni, hogy mik a lehetőségei, hogy ezt a pár hónapot rendben átvészelje, utána pedig nincs tovább ha nem kerül a listán előrébb mire eljön az ideje. Nem és nem, nem fogadom el ezeket az érveket, és diplomatikusan küldöm el azokat a pokol kénkövesebb felére, akik ebben ellentmondanak nekem, vagy éppen megpróbálnak hatni rám, hogy feleslegesen hadakozom, és akarnom megmenteni. Bizonyos dolgokhoz ő is kell....de amíg ez nem érkezik el, addig nem akarom, hogy tudja. Maradjunk meg így, maradjon meg ez az este és még több ilyen este, napok, olyan alkalmak amiket meg akarok neki mutatni. Mi a fenét művelek? Újra és újra előbukkan a kérdés, és újra csak ugyanaz a válaszom: élek, próbálok élni. A tervek amelyek megfogalmazódtak a fejemben, újra jelentőséget kapnak,  újra olyan dolgok kezdenek foglalkoztatni mint az, hogy miképpen teríthetném a lábai elé a világot. Máskor, jobb esetben ez fordítva kellene, hogy legyen, de azt hiszem én már többet kaptam jelenleg tőle, semmint azt anyagi dolgokban mérni lehetne. A világ nem mindig azt jelenti, hogy kincsekkel van telve a pince, hanem azt, hogy mivel telíti meg valaki az eladdig kihűltnek vagy éppen üresnek vélt lelket. Nem tudom mikor lettek ennyire szentimentális gondolataim, ha nem jön vissza hamarosan azt hiszem még egy Miatyánkot is elrebegek annak ellenére, hogy anglikán vallású vagyok. Viszont pont addig van távol, hogy ez az állapot uralkodjon el rajtam és ez határozza meg a továbbiakat számomra. Ahogyan ott áll a medence szélén és hibás tökéletességének teljes tudatában magasodik fölém
- Közlöm veled, hogy igen. Mert régen a férfiak teljes kezeslábas ruházatban fürödtek...igaz a nők is. Tuché! Hééééé mi az, hogy én kezdtem? Nem, nem én kezdtem. Hogy is kezdődött? Már az étkezési szabályokat is felrúgtad. Ott kezdődött! – zsörtölődöm vele játékosan, persze tudom, hogy igaza van, de azért nem hagyhatom magam, hiszen pont erről szólnak az efféle szópárbajok.
- Énnnnnnn erkölcstelen és rossz? Nem hallottam, hogy egyetlen szóval is tiltakoztál volna bármi ellen. És különben is a medencébe te dobtál be, én át akartam előtte öltözni. Csak nem gondolod, hogy egy férfi ingben fogok úszkálni a vízben? Jesszusom!- forgattam meg nevetve a szemeimet, miközben nekiálltam átöltözni. No igen, vannak dolgok, amikről elég nehezen mondok le, és ez a ruházatomat illető rátartiság, amely jellemez, ez is közéjük sorolandó. Miközben magamra veszem a fürdőruhát azért még magyarázok rendületlenül, noha csak a hátának tehetem, de akkor is.
- Egyébként is közlöm veled, hogy több generációs igen erkölcsös család tagja vagyok, a családunk nem egy anglikán papot, vallási harcost, és erkölcsi védelmezőt adott már a világnak. Mindemellett, Margit hercegnő negyvenkettedik keresztlánya is vagyok, igaz nem sűrűn találkozom őfelségével, de akkor is. Szóval az erkölcstelenségnek még  a látszatát is elutasítom és a leghatározottabban kikérem magamnak!- évődtem vele tovább, és bár próbáltam a hangomnak valamiféle felsőbbrendű hangsúlyt adni ott bújkált benne a jóleső derültség, amit ma már sokadszorra váltott ki belőlem. Nem lehetett rá haragudni. Ennek az estének azt hiszem ezután érkezett el a legbensőségesebb pillanata, amikor a pezsgővel a medencébe kezdett sétálni, és bár az elején még viccesre vettük mindketten a dolgot, egyre komolyabbá vált a beszélgetés.
- Héééé nem ismered a szabályokat? No jól van, azért hoztam ilyen minőségű pezsgőt, mert amikor vendégségbe mész valakihez nem illik jó italt vinni, hiszen ha nem a házigazda szolgálja fel a jobbat, az sértő rá nézve, hogy nem rendelkezik olyan innivalóval amivel méltó módon tud téged fogadni. És mivel a legjobb tudomásom szerint nem rendelkezel Sydney szerte a legjobb borospincével...ha jól tudom itt csupán néhányan mondhatják el ezt magukról, köztük én is, ezért úgy próbáltam kompenzálni, hogy rissz italt hoztam. Vagyis, magamhoz mérten rosszat. Érted már?- persze a mondat végét már nem volt olyan egyszerű vidáman és kedélyesen befejezni, mert megpillantottam azokat a hegeket. Láttam az arcán, hogy egy pillanatra megakad, ahogyan a mozdulata is. Azt gondolja talán, hogy viszolygom tőle, pedig erről szó sincs. Én így találom őt tökéletesnek a sebezhetőségével együtt. Fél éve van még...ahogyan mondja, de a mondata végén a mutató ujjamat az ajkaira simítom nagyon finoman.
- Cssssssss!- mintha arra próbálnám rávenni erről most ne beszéljen, nem akarom tudni, és nem is akarok vele foglalkozni, pedig Anthony is pontosan ezt mondta nekem. Hogy talán még hat hónap, vagy annyi se, attól függ mennyire vállalja túl magát munkával, amire Nate hajlamos volt szerinte. És ahogyan utánajártam a dolgoknak én is így láttam. Ha meg merem tenni amit akartam, ha végre legyűröm a bizonytalanságomat, akkor ezt az időt szebbé varázsolhatom neki, közben pedig küzdhetek azért, hogy ne csak ennyi jusson. Nem akarom, hogy csak ennyi legyen! A kérdése meglep, és azt hiszem nem készültem fel még arra, hogy őszinte magyarázatot adjak a szavaira. Ha most bevallom mi késztetett arra, hogy idejöjjek kiadom teljesen magam, csupaszra vetkőzöm és itt nem a testi oldalamat értem, sokkal inkább a lelkit, erre pedig még nem készültem fel, úgyhogy egy mosoly mögé rejtőzködve válaszolok neki.
- Anthony vett rá, hiszen már mondtam. Igen, szerettem volna tudni, hogy hogy vagy, de....nem tudtam, hogy van e jogom ahhoz, hogy betoppanjak az életedbe, mint a lány a bárból aki imádja a Blue Helenát.- igyekeztem valamiféle könnyed hangsúllyal mondani mindezt és nyeltem  csak nyeltem vissza azt a bizonyos vallomást, hogy igazából össze voltam zavarodva, hogy a kaotikus életembe beengedtem egy újabb bonyodalmat, amely mégis úgy tűnik talán egy jobb irányba képes kimozdítani. Mellette jónak érzem magam, olyannak amilyen most vagyok. Hétköznapinak. De talán az egészben az a különleges, hogy közben vágyom vissza a biztonságos közegembe, mert még nem tudnék itt maradni, az még sokkal jobban vonz. Devonnak még van ereje, noha már egyre kevesebb. Legalább ebben őszintének kell lennem vele, ezt el kell mondanom mert a kérdése, az a reménykedő pillantás olyan mintha belém látna, mintha tudná, hogy van valami amit nem mondok el neki, ami miatt nem tudom engedni ezt az egészet sokkal jobban mint amennyire ő is szeretné, és láthatóan én is. Hagyom, hogy a kezem a mellkasáról a vállára simuljon, szórakozottan dobolok rajta és egy egész percig kerülöm a pillantását, mintha félnék, hogy túl hamar meglátja a kékségeimben a ki nem mondott szavaimat, amelyek ott vannak, amik a felszínre kívánkoznak, hogy legalább ebben az egyben nyílt legyek. A pezsgős poharat a kezemben egyensúlyozva kulcsolom át a másik kezemmel is a nyakát és átölelem. Nem tolakodom bele az intim szférájába, csak helyet keresek magamnak benne, és az ölelésem sokkal inkább őszinte és azt hiszem bennem van minimálisan az is, hogy a mondatom után talán el fog tolni talán nem akar beszélni velem....talán...annyi talán volt, hogy ez az ölelés még kellett, hogy megerősítsen. Nem tudom meddig simulok hozzá, mindenféle egyéb gondolat nélkül, csak egy szimpla és egyszerű ölelésben, de amikor végül elengedem, a szabad kezemet az arcára simítom, és a hüvelykujjam egy finom kis táncot lejt ahogyan simogatni kezdem a pofa csonttól lefelé, az álla irányába. Csak nézem és fogalmam sincs hogyan kezdjek bele, de látom rajta a reménykedő pillantást, hogy ő akarja...ahogyan én is, de ez most még nem ilyen egyszerű, bárcsak az lenne.
- Amikor azt mondtam nem vagyok jó, én azt komolyan gondoltam. Nem vagyok az. Olyasmit teszek folyamatosan ami szembe megy mindannak amire neveltek, ami....- megrázom a fejem.
- Nekem még csak itt sem kéne lennem, mármint Sydney-ben. A butaságom, a kalandvágyam és a naívságom hozott ide. És egy férfi.- kitartóan nézek a szemeibe, látni akarom benne azt, hogy nem mond le rólam, hogy nem érzem, hogy ezért elküldene, de ha ezt teszi egy másodpercig sem hibáztathatom.
- Két éve van valakim, Nate. Bár ez kimondva túl egyszerűen hangzik, de nem az.- hirtelen hűvössé válik körülöttem a víz, lassan elcsitulnak a testünk mozgása által keltett hullámok. Nézem őt, mert érezni és látni akarom a reakcióját. Nem tudom mi lesz az, nem vagyok semmire felkészülve, de ki kellett mondanom. Mert ezt a hazugságot nem érdemli meg, noha ez csupán a jéghegy csúcsa volt.



••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Kedd Szept. 08, 2015 1:46 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 


Nap, mint nap farkasszemet kell néznie a lemondással a hitével és a reménnyel. Mindig akadnak olyan történetek az ember életében melyek elhitetik vele, hogy egy adott szemponthoz, egy elengedhetetlen emberi normához ragaszkodni kell és minden áron kapaszkodni belé, ha pedig olyan amit nem tud elviselni akkor méltán elengedni.
Gyerek, fiatal tinédzser korának nagy részét a lemondás és a félelem, a reményvesztettség összegezte, ennek okát pedig nem más, mint az anyja és az apja szította. A kettejük állandó veszekedése, utálata és összeférhetetlensége volt az, ami szétzüllesztette a családot. És ez nem csak rájuk négyükre de az egész famíliára igaz volt. Míg korábban a férj és a feleség rokonsága együtt teázgatott, kávézott és szórakozott, addig ez teljesen ellenkezőjére fordult és úgy rebbentek szét, mintha csak egy lángoló falat húztak volna közéjük. A férj közvetlen, vérszerinti rokonai és barátai nyilván az ő szemléletét tartották elsődlegesnek és fontosnak akárcsak az elveit és gyereknevelési módszereit, vagy ha konkrétan egyet nem is értettek, de illett őt pártolni kimondatlanul is. De ez igaz volt a gyerekek anyja rokonaira az ő szempontjából. Mindenki a válást javasolta nekik és ők ezt meg is fogadták mint utolsó lehetőséget aminek hála, bár nem maradt túl nagy baráti kapcsolat közöttük, mégse a gyűlölet volt az utolsó szó és hangvétel amivel elváltak egymástól. Hosszú ideig beszéltek még egymással lévén kíváncsiak voltak fiúkra aki a másik szülővel élt tovább.
Arra viszont nem gondolt senki, hogy ez a gyerekek életére is hatással lett. A mindig jó természetű, higgadt Daniel olyan lett, mint a pokol gyermeke. Utált mindent és mindenkit, nem lehetett vele szót érteni, nem járt be az iskolába és rendszerint olyan közeggel mutatkozott akik rossz hatással voltak rá. Nathaniel pedig aki alapjáraton elég haragos, türelmetlen és hiperaktív gyerek  volt, mély depresszióba zuhant. Ennek oka pedig nem az volt, hogy közölték velük, nem lehetnek egy házban, nem élhetnek együtt tovább, hanem a saját válásukat a szülők úgy állították be, mintha meghalt volna valamelyik gyerek. Alapot adtak a haragnak és a gyűlöletnek ami az anyjukat a mai napig kíséri.
Danielnek azt mondták, hogy Nate veszítette életét míg Natenek azt, hogy Daniel. Le kellett mondaniuk arról a személyről, aki a legfontosabb volt számukra, hisz tizenhat éven át jó barátok és testvérek voltak, még az anyaméhen is osztoztak nyolc és fél hónapig.
Mikor később kiderült, hogy az ikreknek kutya bajuk, és vígan vagy épp kevésbé vígan élik az életüket, csak egyszerűen jobbnak látták a szülők ha az egyik viszi az egyiket a másik a másikat, akkor Nathaniel a reménnyel és a haraggal egyaránt küzdött. Az apja ekkor már réges-rég beteg volt, de még mindig el kellett viselnie az utálatát amit ő kivetített az anyjára, akit többé nem tekintett annak. A nő eldobta őt magától, nem tartotta vele a kapcsolatot pont azért, hogy tökéletes legyen az álca miszerint nincs már meg a másik gyerek. Csak egyszer úgy döntött, hogy küld neki egy levelet amiben mesél, tudat és remél...
Daniel pedig ez idő alatt veszélyes vizekre evezett, így most a hit az ami életben tartja fivérét, valamint a félelem lengi körbe mindennapjait ami az ő esetében több okból is érthető. Első, hogy fél attól, baja történik a testvérének ami nem lenne meglepő, hisz a maffiának dolgozni nem kis feladat. Egyáltalán nem érti, hogy került ilyen közegbe, mi volt az ami erre késztette. Talán a kiszolgáltatottság?  A harag és az undor? Bosszút akart állni a szülein? Talán ezt soha nem fogja még Nate se megtudni lévén akárhányszor kérdezte efelől, annyiszor intett, hogy nem akar róla beszélni. Viszont ennyi erővel most itt ülhetne mellette, együtt kínlódhatnának azzal a tudattal, hogy kellene egy szív a fiatalabb Winstonnak amit jobb lenne mihamarabb megkapnia. Fogalma sincs, hogy mit csinál a fivére, milyen veszélybe keveri magát, hol és milyen körülmények között él, mit csinálnak vele és mire kérik... és ha már itt tartunk akkor itt a másik aggodalomra okoz adó tényező, a szíve.
Örülne, ha nem egyedül kellene ezt végigcsinálnia. Persze itt vannak a barátai, de ők is dolgoznak, van saját gondjuk amit nem tudnak összeegyeztetni Nate-vel. Családjuk gyerekeik és munkájuk ami mindig elsődleges. Nem tudnak mindig vele lenni, nem tudnak mindig segíteni neki még akkor se, ha azt mondják és bizonygatják, mindig itt lesznek. Ezt pedig ő még csak véletlenül se várja el tőlük, tudja, hogy nem teheti.
És ha már túl is tette magát a tudaton és az örökös fejfájáson amit a ketyegője okoz, akkor most belépett az életébe egy olyan lány, amilyen Kaya is.
Az ő szempontjukban nagyon fontos  és nagy befolyással bíró tényező a társadalmi elhelyezkedés és a neveltetés. Fogalma sincs, hogy milyen úton módon kerülhetne közelebb hozzá úgy, hogy mindketten ugyan azok maradjanak, hisz azzal, ha drasztikus változásokat tesznek a másikért az nem kapcsolatot eredményez hanem megfelelni akarást a másik normáinak. Apró kis dolgokat meg lehet tenni, lemondani egy parfümről mert az nem tetszik a másiknak, vagy a kedvéért mindig kiengedni hosszú tincseit mert így vonzóbbnak tartja. De azt, hogy lemondjanak az életükről vagy arról amiért küzdenek, az nem lesz célravezető viszont minden más elrontója igen. Ez által elveszítjük azt, ami emberré tesz minket.
Ahhoz, hogy ők együtt lehessenek valamikor, ahhoz az kell, hogy megtanulják elfogadni magukat és a másikat is annak hibáival együtt. Sokaknak ez hosszú út, hegyekkel és rögökkel, de talán úgyis megléphető és annál nagyobb az öröm és a szeretet mikor vége szakad a "próbatételeknek".
Ám még mindig bizonytalan, a bizonytalanság pedig félelmet és bonyodalmat szül. Itt még a medence mellett is megfordul a fejében a gondolat, hogy talán ez az amit nem kéne. Nem akar se Kayának se pedig magának fájdalmat okozni márpedig ennek szinte biztos, hogy meglesz a maga hátulütője, és míg a saját gondolataival, dolgaival sincs kibékülve teljesen, addig abban még bizonytalanabb, hogy Kaya hányadán áll vele. A jelek egyértelműek, látja, hogy miként viszonyul hozzá, hogy reagál arra ahogy közeledik. Az érintések és suttogások míg Nate hátán felállítják az utolsó kis szőrszálat is miközben karja libabőrözni kezd, addig a lány égkék szemében és kis rezdüléseiben érzi, hogy hasonlóan érez ő is. Csipetnyi kis bizonytalansággal, távolságtartással fűszerezik az estét minden mozdulatukkal, ami csak még inkább előhozza a közöttük lévő rejtett vonzódást és tüzet.
De van ott valami amit nem ismer,amivel még nincs tisztában ami titokzatos és zavaros, kicsit talán tart is tőle ennek ellenére mégis szeretne választ kapni rá.
- Jól van ahogy szeretnéd, bemehetek felvenni egy búvár ruhát, csak kérned kell - van neki elvégre mindig is imádott a mélybe merülni csak mióta jött a szíves incidens, azóta nem teheti. Az se biztos, hogy beleférne még, de egy próbát talán megér. Viszont szeretné, ha nem most jönne el ennek a próbának az ideje. Nem akarja megint magára hagyni Kayat főleg nem azért, hogy magára rángasson egy nevetséges maskarát.
- Az más! Az nem kifejezetten az érzésekre irányul... sokkal inkább a hasra amiért az ember képes nagyon sok mindent megtenni, még te is összemaszatoltad magad. Szóval ezt nem róhatod fel - vigyorog rá és bár akkor is tény, hogy szerepet játszik a mai napban a vacsora is de nem abban az értelemben amire ő maga gondol.
- Talán azért mert én magam alapból erkölcstelen vagyok és rossz és ez az én életembe belefér. Viszont örülök annak, hogy a tiédbe is, legalábbis am az inget illeti. Még kezet is nyújtottam neked, hogy bekísérlek, nem kellett volna a vízben átszenvedned a  bikinit - biccent felé. Ismét jó alaposan megnézi magának s legszívesebben olyat tenne amit nem szabad. Közelebb húzná magához, hogy tenyerét vékony csípőjére és derekára simítsa, hogy érezze a bőrének puhaságát miközben mélyen a nyakába csókol. Vonzódik hozzá, ragaszkodik hozzá... de egyelőre még fél attól, hogy ez csak fizikai, testi vonzalom noha számtalanszor bizonyította már, hogy ez nem ilyen egyszerű és van ott más is csak elő kellene bogarászni a mélységből. Lehet, hogy úgy fest, hajlik afelé, hogy többet engedjen maguknak de az a veszteség ami Michelle személyében érte, még mindig hatással van rá. Fél, hogy ugyan úgy járna mint vele is, márpedig Kaya elég kiszámíthatatlannak tűnik... nem akar megint a süllyesztőbe kerülni.
- Jó-jó értem én! - nevet fel és megnyomkodja orrnyergét, fejét ingatva egyik lábáról a másikra helyezi a testsúlyát - hitetetlen, hogy mindenre tudsz valamit mondani, amivel nem csak meglepsz de meg is nevettetsz.
És ismét szóba kerül az a szerencsétlen pezsgő. Egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy mi az oka annak, hogy ennyire szidja? Lehet, hogy ő nem tartja a legjobbnak és ha már Kaya ellene szólalkozik akkor egy borász is nagy valószínűséggel ezt mondaná. De neki ízlik és jelen pillanatban ez a fontos. Aztán...
- Ha kritérium lenne úgy élni Sydneyben, hogy kötelező legjobb borokat termelő földet venni és borospincét üzemeltetni akkor biztos, hogy jó borok lennének nálam. Viszont sajnálom de így marad a sör, a whisky és mi egyéb. De az ötletet azért megtartom - ha túléli azt ami még előtte van akkor talán lehet szó arról, hogy lesz egy szőlészete. Már amennyiben itt megterem normális mértékben a szőlő.
A kedve viszont pillanatok alatt megcsappan mikor a hegek kerülnek előtérbe. Vannak időszakok mikor teljesen megfeledkezik arról, hogy ott vannak és bár tudatalattijába teljesen beleégtek már, egészen mostanáig nem gondolt rájuk. Próbál megszólalni, próbál mondani valamit róluk, reméli, hogy elhitetheti Kayával, hogy nem olyan nagy katasztrófa, hogy ott vannak mert emlékeztetik valamire. Arra, hogy él és arra, hogy még élni is fog! Mert szeretné ezt hinni.
Egy pillanatra lehunyja a szemét, mikor Kaya ujja a szájára kerül ezzel belé fojtva a szót. Csak nyel egy nagyot, zöld íriszei pedig félve fürkészik a szép arcot mely nagy valószínűséggel már beleégett a retinájába.
- Értem - lehet, hogy azt a látszatot kelti, hogy érti és nem akar vele tovább foglalkozni mert megkapta a válaszát, ettől függetlenül birizgálja a csőrét de nem akarja kötni az ebet a karóhoz és kiszedni belőle azt, hogy mi a valódi igazság - jogod mindig mindenhez van. Csak hallgass a megérzéseidre - ezt a leckét ő maga is megfogadhatná, ha már tanítani próbálja.
A nem várt ölelés valami egészen furcsa hatást vált ki belőle. Először nem reagál csak ácsorog tovább egyhelyben miközben tekintetét a ház falára emeli. Talán azon keresi a választ, hogy mit lépjen erre, viszont valójában fél, nem válaszokat keres.
Fél attól, hogy mi fog ezután következni, hisz ez az ölelés mintha egyfajta bevallást rejtene magában. Tisztában van azzal, hogy nem tud róla mindent és, hogy talán most kap egy olyan információt ami vagy egy újabb adrenalin löket lesz és még inkább teperni akar, vagy eléri vele, hogy... lemondjon. Lemondjon róla és bebizonyosodjon, nem kell többet küzdenie mert nincs miért elvégre felesleges.
Akkor ijed meg igazán mikor a puha tenyér az arcára simul és simogatni kezdi azt. A szava elakad, látszólag teljesen elfehéredik a hallottakat követően így felerősödik a sötét haja, szemöldöke és falfehér arca között a kontraszt. Szíve kihagy egy két ütemet ami levegővételén is hallható s reszketeg sóhajtása csak még inkább rátesz egy lapáttal.
Hogy mi lenne most a legjobb amit tehet? Az, hogy elhúzódik tőle és visszavonulót fúj mielőtt komoly beleélné magát bármibe és fájdalmat okozna magának. Talán nem tudná elviselni akkor se, ha valójában egy igazi küzdő.
Ehelyett viszont szépen lassan megpróbálja visszanyerni az eddigi erejét és kihúzva magát zöld íriszei határozottan csillannak meg ezzel is jelezve, nem fogja tudni ezzel ellökni magától.
- Mindig vannak olyan lépései az embernek amit normális esetben nem tenne vagy hibaként könyvelnek el. Viszont, ha még mindig úgy él mint amit választott magának akkor az csak nem lehet akkora hiba, mert szereti és élvezi. Kaya... gyakorlatilag ez csak a második találkozásunk. Nem mond sokat senkinek, nem mondhatna sokat nekünk se, hisz ennyi idő alatt nincs az a vonzalom, az az erő ami úgy hozzáláncolja magához a másikat, hogy az ne tudna engedni. De tekintettel arra, hogy milyen mozdulatokat teszel, hogy hogy közeledsz, nézel és beszélsz, kénytelen vagyok arra következtetni, hogy az a kapcsolat amiben elmondásod szerint két éve élsz, mégsem olyan felhőtlen. Különben miért lennél itt? Talán nem adja meg azt amire vágysz? De akkor mit keresel nálam? Én még kevesebbet tudnék adni neked... legalábbis vagyonilag - halkan beszél, nagyon halkan mintha attól tartana, hogy bárki lefülelheti őket. Azt akarja, hogy csak ő hallja, hisz neki szól, az eszének és a szívének.
- Nem lennél most itt, ha olyan erős lenne a kapcsolatod, mint lennie kellene. És ha ezzel most próbára akarsz tenni, akkor figyelj rám! Nem fogok lemondani arról, amik vagy akik lehetünk együtt... Viszont most megadom neked a választás jogát, mert tisztán akarok látni és azt akarom, hogy ezt tedd te is - húzódik hátrébb ezzel megszüntetve minden testi kontaktust tekintete még mindig nem változik. Határozott és szinte belelát a lányba, ujjai egészen elfehérednek ahogy szorítja a pohár üvegét.
- Ha tényleg fontos neked az a férfi, ha tényleg nem számít az amit ma produkáltál a jelenlétemben és ezek után csak annyit érzel, hogy menned kell hozzá, akkor ki is adom az utadat na nem mintha eddig köteleztelek volna arra, hogy itt légy. Talán arra jó voltam, hogy bebizonyosodjon, mellette akarsz lenni. Viszont ha te is azt érzed amit én... és azt reméled, hogy ez az este még tovább tarthat, esetleg valamilyen irányba elbillenthet minket és nem zavar a gondolat, hogy van otthon más is aki vár rád, akkor - nyúl a medence széle felé, hogy megragadja a pezsgőt - akkor ne ezen a férfin gondolkozz. Mert nyilván oka van annak, hogy nem vele hanem velem vagy! - talán most először érezhető a nap folyamán az, hogy birtokolni akar. Tudatta vele már az elején, hogy nem olyan jó és kellemes természet, mint gondolnák. Van benne erőteljes önzőség, birtokolni akarás és sértettség is, csak kell a megfelelő téma ahhoz, hogy előjöjjenek. És most itt van a téma...




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Szer. Szept. 09, 2015 11:39 am Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


Nem olyan világból jöttem ahol az lehetsz aki vagy, nem olyan világból, ahol nap nap után felvállalhatod magad, beismerheted, hogy sebezhető és megtörhető vagy mint bárki más. Nem olyan világ az enyém, amelyben érzelgősségnek vagy éppen a hibalehetőség akár töredékének is helye lenne. Ha elgyengülsz, ha megbotlasz, nem kezek nyúlnak utánad, hogy felemeljenek, hanem lábak, hogy beledöngöljenek a földbe, hogy szégyenszemre kullogj el. Az én világomban farkastörvények uralkodnak: vagy megszokod, vagy elveszítesz mindent. A rangot, az ezzel járó nyitott ajtókat, alkalom adtán még a hitelképességedet is. Voltak családok, amelyek nem azért élhettek fényűzésben, mert megvolt hozzá a kellő anyagi hátterük, nem azért volt mindenük meg, mert éppen a rangos családfő kemény munkával kereste meg a betevőt, hanem azért mert a nevük és a rangjuk nyomott még annyit a latba, hogy anyagiakra válthatták jelzálogként valamely banknál. Apán talán annyiban különbözött a többi ilyen arisztokratától, hogy hamar belátta, meg kell újulnia, különben egy napon azon kapja magát, hogy a családi névvel és presztízzsel együtt úszik a vagyon és Larrabee Hall, meg minden amelyért az őseink megharcoltak. Persze ezek a harcok jócskán bővelkedtek álságos képmutatásban, árulásban, vérontásban és megannyi olyan dologban amelyre nem hiszem, hogy büszke lennék, de a végeredmény szempontjából, hogy hová is jutottunk, azt gondolom, hogy tán nem is ezen kellene morfondíroznom. Apám megteremtette az anyagi biztonságot, amellyel mintegy hátteret biztosított a nevünknek, és méltóképpen viselt rangunknak. De soha nem dőlhetett hátra és a mai napig sem teheti, hiszen ez nem egyszeri cselekedet, nem csupán egyszer van erre szükség, hanem folyamatosan. És mi, a családja ehhez nyújtunk neki támogatást. Bár én mindig is kibújtam alóla, nem voltam hajlandó elfogadni az arisztokratákra jellemző dogmatikus és kissé talán elavult gondolkodásmód minden velejáróját. Nagyanyám szerint a nagyapám technokrata gondolkodásmódját örököltem, amely folyamatosan ellene ment a maguk részéről vallott konzervatív nézeteknek. Kellenek ilyenek is egy grófi családba...férfi oldalról. A nőknek más lapokat osztottak le. És amikor apám bejelentette, hogy huszonöt éves korom előtt férjhez kell mennem, betelt a pohár. Már nem ezt a világot éljük, ébredjenek már fel! Nekem saját élet kell, saját gondolatok, szabályok nélküli világ. És ekkor kezdődött az ámokfutásom, amelyet csendes beletörődéssel tűrt és tűr a mai napig. Én pedig lassan elgondolkodom azon, hogy mindezt miért, hogy miért vagyok én olyan különleges, hogy mindezt elnézi nekem, hogy nem vonta még meg ezidáig az apanázsomat, hogy mindenféle gondból egyenes háttal felszegett fejjel sétáltam ki? Hogy kamaszkorom temérdek olyan dolgát, amelyre talán már most sem lennék büszke a sajtó előtt elrendezte, és ami napvilágra került az is csupán apróság, a nagyobb hibákról még csak nem is tudott senki, kivéve ő és én. Azt hiszem a Devonnal való kapcsolatomat is olyannak vélte amelyet majd egy könnyebb óceáni fuvallat messzire fúj, én pedig kisírt szemekkel és bűnbocsánatért esedezve térek majd haza. Anyám szerint méltatlan rám nézve, hogy nem csupán egy rangon aluli férfi után futok, hanem egy olyan után, akinél csak második helyen vagyok. Egy ideig igyekeztem magam meggyőzni arról, hogy Devon engem szeret, hogy a menyasszonya már csak azért van az életében, mert nehezen tud lemondani valakiről, hogy már nem olyan fontos, nem számít neki, csak és kizárólag én. De rá kellett szépen lassan döbbennem, hogy én valószínű csak azért kellettem, hogy bejusson olyan helyekre, ahova egyébként nem lehetne. Én voltam aki a mocskos dolgaiban osztozott vele, a gyümölcsét pedig Cindy kapta. Mindez talán még izgalomba hozott akkor amikor dacolni akartam az előbb említett családi elvekkel, amikor szembeszálltam a neveltetésemmel, a világommal, amelyben soha nem lehetek igazán az aki vagyok. Csak közben nem vettem észre, hogy amíg kisétálok ebből az életből egy olyanba sétálok bele amiben szintén nem lehetek más csak egy szerető, egy másodhegedűs. Meddig lennék képes várni arra, hogy döntsön végre? Azt hiszem a kérdésre a válasz már akkor nyilvánvaló volt, amikor egy éve visszavonulót fújtam, és nem voltam hajlandó többé lefeküdni vele. Úgy éreztem a méltóságomba esett csorba, hogy akkor érkezett el az a pont, amikor meghúztam a határokat, eddig és nem tovább. És már ekkor látnom kellett volna, hogy mindez rá nincs akkora hatással mint rám. Ő továbbra is szervezte az akciókat, és továbbra is bevont engem. Továbrra is kellettem neki, az talán már csak mellékes velejárója volt, hogy a bűntársak nem bújtak ágyba. De még mindig nem léptem, azt hiszem féltem attól, hogy magamra maradok egy olyan világban ami tökéletesen idegen volt a számomra, hogy nem leszek képes majd talpon maradni, de nem akarok így hazamenni. Nem akarok úgy megtérni az otthonomba, hogy magam mögött tudhatok két elpazarolt évet, amikor nem tettem semmi mást, csupán vártam valakire, akiről már az elején tudnom kellett volna, hogy csak kihasznált. Naív voltam. A saját közegemben otthonosan mozogtam, a mi világunk intrikái kiszámíthatóak voltak, azért mert egyformán gondolkodtunk. De ami itt kinn volt, a normális és hétköznapi világban az nekem kaotikus, és hovatovább hajmeresztő volt. Hogy már régen döntésre kellett volna jutnom, és utolsó cseppként csobbant a pohárba a felismerés: nekem több kell, azon a napon érkezett el amikor találkoztam Nathaniel-el. Nem akartam tőle az égvilágon semmit, pont azért mert a mi közegünk teljesen más volt, mégis az a latin bár egy semleges terület volt. És pont ez volt benne a varázslatos....a tudat, hogy nem várok el semmit, és a  mai napig nem teszem ezt. Jogom sem lenne hozzá. És ő sem akar semmit, pusztán csak megismerni. De nem hiszem, hogy akarnám, hogy megismerjen, mert túl sok mindent rejtegetek a mélyben, és nem akarom neki felfedni. Hazugságokra pedig nem lehet építeni egy kapcsolatot...még egy induló barátságot sem. Tudom, hogy tudja....érzi, hogy elhallgatok valamit, hogy nem mondok ki dolgokat és talán ez okozza azt, hogy nem vagyok képes tökéletesen elengedni magamat. Viszont eljön az a pont még ebben a gyönyörű estében is, ami szépen lassan már éjszakába fordul, amikor nem lehet tovább rejtőzködni félig kimondott szavak és gondolatok mögé, és nem lehet csak egyszerűen a hallgatásba burkolózva a tudomására hozni a másiknak, hogy van igen van még ott valami amiről nem beszélek, amit nem mondok ki, talán azt a látszatot keltve ezzel, hogy a bizalmamat vonom meg tőle, holott nem így van. Hullámzóan édes hangulatú az összes itt töltött óra, és ha akarnám sem tudnám tagadni, bár nem is akarom, hogy hatással van rám a személyisége, az egész megjelenése, és ennek már régen semmi köze ahhoz ami történt. Ha azért is jöttem el, mert tudni akartam hogy van, korántsem ezért vagyok még itt. Hiszen itt voltam láttam, beszéltem vele, elhoztam az ajándékaimat és mehettem is volna tovább, de nem mentem, hanem maradtam. És még mindig itt vagyok, még mindig bizonytalanul evickélek a medence vizében, még mindig csak a félig kimondott gondolatokon rágódom...még mindig fontos nekem, hogy mit gondol. Csak megmenteni akarnám, tényleg csak erről szól ez az egész? Ha így lenne, akkor azt hiszem elsétáltam volna akkor amikor befejezve az étkezést letusoltam a fürdőben. Nem kellett volna elfogadnom az inget igazából semmire nem kényszerített rá, de mégis. Ahogyan rám nézett....Nathaniel nem az a férfi akin megakad az ember szeme, de van benne valami megfoghatatlanul varázslatos. Nem lehet ezt egyszerűen másképpen megfogalmazni, mert minél tovább nézem őt annál több dolgot veszek észre rajta. Olyan mint egy festmény, ami felett elsiklik az ember figyelme, aztán megtorpan, visszafordul, és hosszú ideig nézi a képet. Feltűnnek rajta a szépségei, a rejtett és mások számára talán észrevehetetlen szépségei, amelyeket csak ő lát, úgy érzi csak az övé. Végül aztán beleszeret és örökre birtokolni akarja. Elkalandoztam. Az első ami feltűnik, hogy nem ölel vissza, valószínű meglepem a mozdulattal, ahogyan magamat is. Csak úgy érzem szükségem van rá, hogy bármi is lesz a szavaim következménye ezt még szerettem volna mielőtt esetleg elküld. Mert ezt érzem, én ezt tenném. Valóban ezt tenném? Nem két kézzel próbálnék kapni utána, hogy maradjon még mert túl keveset tudtam meg, túl keveset ahhoz, hogy döntésre jussak? De igen...ha valamit akarok...ha valakit akarok, akkor nem érdekel a háttere, nem érdekel honnan jön, hová tart, az sem, hogy éppen ki az aki mellett lehorgonyzott, kell nekem, és ha én is neki, akkor mire várnánk? A szavaimnak súlya van, jól tudom, ahogyan azt is, hogy esetleg nem képes az információt befogadni, hogy talán azt hiszi tréfálok, de ez nem vicc, eszemben sincs tovább hallgatni erről. Mintha megkönnyebbülnék, mintha valami tehertől megszabadulnék. Látom a szavaim keltette döbbenetet az arcán, ahogyan megváltozik a szemnek a csillogása, ahogyan a sóhaj reszketve hagyja el a száját. Rémült vagyok mint gyermekkoromban amikor néha megpróbáltam igazat mondani, és súlyos következményei lettek. Az én világomban az igazmondásnak nincs túlságosan örvendetes fogadtatása. Inkább büntettek érte semmint megdicsértek. Meg kell tanulni elrejteni a nyilvánvalót és mindig úgy manipulálni, hogy a helyzet nekünk kedvezzen. Megtehettem volna most is, hogy játszom tovább vele, ahogyan ő is velem. Könnyedén és felszabadultan és nem is kell tudnia róla mi az én hátterem. Aztán majd én eldöntöm mit akarok. De nem akarom becsapni. Ma már sokadszorra működik úgy velem szemben Nate mintha lassú dózisban adagolt igazság szérum lenne, és én szépen lassan megkapom a teljes adagot, idővel már nem nagyon tudok neki ellenállni, pedig kellene. A titkok mindig kellenek egy nő életébe. Ettől marad érdekes, ettől marad még felfedezhető. Ha mindent kiadnék elveszne a varázslat. De vannak olyan fajsúlyos dolgok, amelyeket nem lehet rejtegetni, amelyeknek a felszínre kell kerülniük. Nem én akarok választani....és a dolgok könnyebbik végét megfogva talán azt akarom, hogy ő küldjön el. De nem teszi, hosszú percekig meg sem szólal, és én érzem, hogy nem a víz lett hidegebb hanem a szavaim keltette hűvösség karmolja a bőrömet és festi lilára a számat, de nem akarok innen kimenni. Úgy érzem, mintha a víz visszhangként verné vissza a neki kimondott szavaimat, és addig nem lennék képes innen elmozdulni amíg választ nem kapok: menjek vagy maradjak? De ez nem ilyen egyszerű. Hogyan is gondolhatom, hogy az lesz? Nem ront nekem, hogy miképpen is gondoltam én ezt az egészet, hogy egyáltalán mit keresek így itt, ha egyszer egy kapcsolatban élek. Majdnem felnevetek arra gondolva, hogy mégis mi a fenéről beszélek? Egy kapcsolat a bizalomra épül, arra, hogy csak és kizárólag mi vagyunk benne, hogy nem osztozunk, hogy fontos a másik....én hiszek ebben, noha azt gondolom, hogy erre a lehetőségem soha nem adatott meg. Vagy hazamegyek és választom az apám és a családom által kikövezett utat, vagy maradok itt és vergődöm tovább ebben a szerelmi háromszögben Devon oldalán. Hogy van harmadik lehetőség is? Igen, csak ez előző kettőnél is nehezebb. Igen....ahogyan Nate mondja. Sok dolgot nem tud nekem megadni még akkor sem ha keresztre feszül....márpedig én elsősorban anyagias lány vagyok. Mégis van valami egyre erőteljesebben vonz ahhoz, hogy ezt az utat válasszam, hogy ez legyen végül amit én is akarok. Sokkal kevesebb érv szól mellette, mint amennyit fel tudok ellenben sorakoztatni, de az tény, hogy semmi sem lehet erősebb annál, minthogy az ember képes legyen felszabadulni, és tökéletesen – jobban mondva majdnem tökéletesen – önmaga lenni egyetlen estére. Lehet ezt vajon tartóssá tenni? Csak egy kicsit távolodik el tőlem a szavait követően, és én a kezemmel átsimítom a víz felszínét magam körül. Pótcselekvés. Hiányzik a közelemből. Viszont ha nem akar itt lenni, nem fogok én lenni az aki újra közelebb megy. Megpróbáltam, de nem, ez most nem az a pillanat. Itt most dönteni kellene, amit nem tudok, most még nem. Viszont igaza van, túl sok mindenben és én általában soha nem tudok mit kezdeni ezzel, ahogyan most sem. Ha szembesítenek az önnön döntéseim következményeivel legtöbbször elfutok, elszaladok mint egy sértett csitri. Most azonban csak annyit teszek, hogy hátrébb úszom tőle, legalább két karnyi távolságra, ezzel elérve a medence falát, amelyen megkapaszkodom. A lábaim és az eszem azt mondja, hogy most induljak. Sétáljak ki a medencéből vegyem a törölközőt a nyugágyról és egy finom, de bocsánatkérő mosoly után olyan hirtelen ahogyan beletáncoltam az életébe, ugyanúgy távozzam is onnan, csak magam után hagyva egy lehetőséget, ami valahogyan nem adatott meg nekünk. De csak állok ott mintha idecövekelt volna egy érzés, egy megszülető érzés, ami nem tudom honnan nyeri az erejét, és azt sem, hogy meddig lesz képes növekedni bennem. Nate nem az a férfi akire szükségem van....Nate pontosan az a férfi akire szükségem van. Soha nem lesz képes megadni nekem az anyagi biztonságot....soha nem lesz képes senki más megadni ezt a felszabadultságot...és ez megfizethetetlen. Kavarognak bennem a gondolatok. Devon számára nem lehetek az egyetlen....Nate számomra lehetne az egyetlen. Megrázom a fejem, csendes vagyok. Szokatlanul csendes. Végül aztán ránézek, ekkorra már a pezsgős üveget szorongatja. Halkan szólalok meg, ritkán szoktam efféle önvallomásokba bocsátkozni, úgyhogy most sem kapkodom el.
- Két éve....amikor magam mögött hagytam a ködös Albiont én hittem, hogy az életem jó irányba halad majd. Hogy valaki valóban engem akar....azért aki vagyok. Nem azért mert én vagyok Larrabee gróf lánya, nem azért aki vagyok, hanem azért aki lehetek mellette. Tévedtem.- a poharamból kortyolom a pezsgőt. Tényleg nem olyan rossz. Majd a következő mozdulattal a medence szélére rakom. A hajamat átsimítom ismételten, egészen hátra. Már lassan száradóban, ahogyan a langyos éjjeli szél fújdogál körülöttünk. Jelen pillanatban még kerülöm a tekintetét mert nem tudom mit látnék benne, lehet, hogy még nehezebbé tenné, ami már így sem könnyű számomra.
- Olyan dolgokat tettem amire nem vagyok büszke, mindezt azért mert egyedinek véltem magam, megismételhetetlennek. Ma már inkább valami buta, gyerekes badarságnak gondolom az egészet. Nem....én nem akarok egy kapcsolatban élni, ahol nem jut több számomra, mint titkos találkozások, elhallgatott telefonbeszélgetések és egy olyan jövő ígérgetése ami sosem jön el, mert nem vagyok annyira fontos, hogy feladja miattam. Igazad van Nathaniel valami nem működik jól....vagyis igazából nem valami, hanem semmi. Az egész...cccccc...sszzzz- ciccentem fel keserűen és megcsóválva a fejemet megint, mintha saját magamnak akarnék ellentmondani, csak éppen nincsenek ellenérveim.
- Az egész egy nagy hazugság!- emeltem végül fel határozottan a fejemet és most már kékjeimmel a zöld mélységeket kutattam.
- Én nem vagyok képes és nem is akarok osztozni soha, senkin! Mégis megtettem mert azt hittem, hogy végül győztesen kerülhetek ki egy olyan csatából, aminek már az elején vesztese voltam azzal, hogy egyáltalán belekezdtem. Végül azt hiszem már csak én ragaszkodom valakihez aki soha nem is volt az enyém. És ez hovatovább fárasztóan keserű...- vallottam be végül és mutattam meg neki, hogy igen a kemény külső mögött valaki olyan lakozik akit meg lehet bántani meg lehet sérteni, bele lehet rúgni, ő akkor is feláll, leporolja magát és méltóságának teljes tudatában indul tovább. Mint én is.
- Nem tudom, hogy mit gondolok vagy mit érzek...ez az egész annyira eltér attól amit én megszoktam, eltér mindentől amiben valaha részem volt, és nem tudom még eldönteni, hogy a pillanatnyi gyönyörűsége és bűnös volta vonz vagy hosszabb távon is képes lennék elviselni. Nathaniel....én azért vagyok itt mert itt akarok lenni, és nem máshol. Hogy mit érzek? Azt érzem, hogy össze vagyok zavarodva, hogy fogalmam sincs már arról, hogy szabad nekem ezt az egészet vagy sem, hogy mégis mennyi jogom van belemászni valakinek az életébe, akiről az égvilágon nem tudok semmit, akinek pusztán a jelenléte elég ahhoz, hogy mosolyt csaljon az arcomra.- igen ez a legjobb kifejezés arra, hogy mit is érzek: zavart. Újfent hidegnek érzem magam körül a vizet, és kényelmetlennek is. Nem akarok itt lenni, még mindig túl közel van hozzám, így aztán elhallgatok, és a lépcső felé indulok, hogy kisétáljak a medencéből. Ahhoz  a lépcsőhöz amely hozzám van közelebb és ahol nem tudja olyan könnyen megakadályozni azt amit akarok. Igaz nem is hiszem, hogy vissza akarna tartani. A leterített törölközőkhöz sétálok, most én fordítok neki hátat amíg felveszem az egyiket és áttörölöm, végül beleburkolom magam, így fordulok vissza felé.
- Többet kaptam ebben a pár órában tőled, mint két éve alatt tőle. Hát ezért vagyok veled és nem vele most.- fejezem be végül de nem mozdulok. Fogalmam sincs mit kellene tennem. Maradni akarok, de nem tudom, hogy ezek után hogyan tegyem, ahogyan elmenni sem szeretnék, pedig végül lehet az lesz a vége.



••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
»Szer. Szept. 09, 2015 4:29 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 


Emlékszik az anyja arcára akkorról mikor utoljára találkoztak egy helyi kávézóban. Félt. Félt megállni Nathaniel előtt, hogy kedves szavakkal köszöntse. Félt a saját fiától, a véleményétől és attól, hogy miként fog reagálni a jelenlétére... persze jogosan, mert kis híján az arcában kötött ki a forró kávé, de mindig úgy volt vele, hogy egy esélyt engedni kell az embereknek főleg ha véletlenszerűen érkezik. Nem volt megbeszélve találka, egyszerűen csak mindketten rosszkor voltak rossz helyen és ha már anyja fia egy helyen van, csak illik váltani egy-két szót még akkor is, ha nem felhőtlen a kapcsolatuk igaz? Nate invitálta őt az asztalához, ő kérte meg arra, hogy üljön le bár utólag belegondolva fogalma se volt, hogy miért tette. Nem volt miről beszéljenek, nem volt közös témájuk. Gyakorlatilag csak vérkötelék kötötte össze akkor őket, nem pedig az érzelmek. Olyan volt neki mint a tőle fél méterre ülő férfi aki a laptopját bújta flancos zakójában és fényesre tisztított bőrcipőjében vagy az a takarítónő aki a kis, megmaradt morzsákat rejtette el a pulcsijának zsebébe, hisz neki is ennie kellett valamit. Nem volt náluk több csak egy ember, egy nő akit nem ismert... talán régről egy kicsit. Emlékezett arra, hogy ki volt egykor és miért volt. Hogy mindig mesélt neki és Danielnek lefekvés előtt azzal nyugtatva őket, hogy nincsenek szörnyek az ágyuk alatt. Játszott velük, főzött nekik de ezek az emlékek mintha... mintha csak álmok volnának.
Egy olyan élet álmai amit megélt de nem emlékszik rá, mintha csak elültették volna a tudatában. Vagy szimplán nem akar emlékezni rájuk mert nincs értelme. Csak szívfájdítás és saját énjének megtagadása. Teperhetett volna ő, de nem akart elvégre nem ő okozott kárt másban, nem neki kellett és kell bocsánatért esedezni, küzdeni. Az anyja pedig nem próbálja így megbocsátásra sincs lehetősége. Ha pedig valaki, akkor ő tanult a múltból és tudja, hogy az emberség megrögzött, csökönyös és megbízhatatlan léte az élet formájának, nincs ember aki a legnagyobb sértéseket és fájdalmakat meg akarná oldani, el akarná érni, hogy letűnjön. Átugrani át lehet, legyőzni meglehet próbálni. De az élet akadályát csak a pesszimista próbálja meg kardokkal vívni. Nate pedig nem pesszimista, csak kétségbeesett és hite vesztett.
Úgy érezte, a kávézóban hogy egy idegen nő ül vele szemben. Egy idegen nő, aki próbált a kedvében járni, aki próbálta elhitetni vele, hogy bármilyen régen is találkoztak, bármilyen kegyetlenül kellett elválniuk, ő akkor is szereti mind a mai napig és csak arra tudott gondolni, hogy rendbe hozza amit elszúrt. Igen, elrontott mindent többek között két gyerek életét ami úgy ahogy van, kerekestül fel is forgatott benne mindent amit csak fel lehetett. Üres szavak voltak ezek. Üres de nagy szavak eredményük pedig sose kerekedett. Nem látta azt az igyekezetet amit ő mondogatott s bizonygatott. Eleinte elhitte vagy csak elszerette volna hinni így várta a változást de az csak nem érkezett. Nem véletlen, hogy a bizalom hosszú időre eltűnni látszott Nathaniel szótárából s az volt a szerencséje, hogy akadt egy olyan társa Michelle személyében akiben - egy ideig - megbízhatott.
Számtalan titkot tudott meg az anyjától többek között Danielről a fivéréről. Azt, hogy hol dolgozik és mivel foglalkozik. Viszont ezzel egyidejűleg azt is megtudhatta a kedves mama, hogy a fiatalabbi fia jegyben jár és már csak pár lépés választja el attól, hogy feleségül vegye azt a nőt aki az életet jelentette számára, aki megtanította őt élni. És, hogy erre mi volt a válasza?
"Ne kapkodd el a döntésedet Drágám! Fiatal vagy még, előtted az élet..." Megpróbálta lebeszélni róla. Talán egy anyai megérzés volt, talán csak okoskodás, de ezt az egyet tényleg megfogadhatta  volna mert csak, hogy ne legyen minden olyan szép és jó, felhőtlenül boldog, csak bekapta ismét a csalit...
... míg akkor, közel két és fél évvel ez előtt éltette az anyja előtt a menyasszonyát, addig ismét jött a kopp. És ekkor tanulta meg azt, hogy minden jót valami rossz követ. Azt nem tudná megmondani, hogy hol hibázott, hogy mit vétett amiért ezt az életet érdemli. Segít ahol tud, segít embernek és állatnak, gazdagnak és szegénynek egyaránt, nem tesz különbséget. De eldobta magától az anyja, az ikre le se sz*rja szökőévben ha egyszer meglátogatja de ezek után talán soha nem is fogja már. A menyasszonya megcsalta, a szíve kipurcanni készül és itt áll előtte egy szőke amazon akinek köszönhetően talán megint hoppon marad. Legalábbis az arckifejezéséből ítélve.
És, hogy miért emlegetjük fel az anyja arcát régebbről mikor semmi köze ehhez az esetgez? Mert nem csak az övén, de Michelle és most Kaya arcán is ugyan az a kifejezés ül. Nem tudná szavakba önteni, hogy mit lát a világos szemek rejtekében, de furcsán csillognak s mintha némi kétségbeesés is volna benne. Talán tétovázik, osztogat és szorozgat fejben, hogy mit csinálhat és mit nem, mit engedhet meg magának vagy maguknak és mit kell megtagadnia. Mérlegel folyamatosan a két élet között, pedig Nate egy büdös szóval nem mondta, hogy le kellene mondania arról amiben eddig élt. Ha ragaszkodik hozzá akkor miért akarná megváltoztatni a mindenséget? Pedig szívesen megtenné! Csak jöjjön el az az idő mikor annyira fogja szeretni a szőkeséget, hogy még a csillagot is lehozná neki csak, hogy boldoggá tehesse... viszont ilyen módon még ő is azt fontolgatja, hogy talán nem kellene eddig eljutniuk. Talán mindenki boldogabb lenne és tisztábban látna, ha  a saját útját követné és nem várna a másiktól drasztikus lépést. Mert ahogy Kaya, úgy ő se tudna lemondani a saját fényűzéséről és pompájáról. Kayanak szüksége van a nemes életre, a drágaságokra a csillogásra, arra, hogy késsel villával egye még a pudingot is. És ezt megérti... viszont neki is szüksége van a betegeire akik életben tartják, akik jobbá, akik emberré tették őt és teszik is nap mint nap. Annyi bölcsességet és tudást köszönhet nekik, annyi segítséget és bizalmat, hogy szavakba se tudná önteni. Lehet, hogy nincs annyi pénze, hogy napi szinten gyémánt fülbevalókat vegyen valakinek, de míg nincs is erre jelölt, felesleges lenne az anyagiakat fontolgatni. Van számlája nem is egy... a bankból tudna kivenni bőven pénzt de nem teszi. Mert nincs rá szüksége. Az ami kell neki, hogy élni tudjon, hogy legyen mit ennie az mindig benne van a tárcájában vagy egy kártyán amin kisebb összegeket tárol. Bevásárlás céljára vagy egyéb, kisebb kiadásokra.
Fogalma sincs, hogy hogy fogadja a hallottakat nem véletlen, hogy nem ölel vissza. Bár megtenné, de egyszerűen mintha lebénulna s nem tudja megemelni a karját az csak csüng mellette míg a másikban a pezsgős poharat tartja mely félő, hogy apró szilánkjaira fog robbanni. Így az sem véletlen, hogy egy idő után elhúzódik tőle ezzel valamennyi kétségbeesést szőve a beszélgetésbe melynek eddig nyoma se volt. Ismét visszatér a párás, fullasztó hangulat s ő inkább a meleget, a forróságot érzi a levegőben mely megizzasztja és egy kis ideig nem is engedi, hogy hideg fejjel gondolkozzon. Néma csend követi a szőkeség vallomását... erre nem számított elvégre melyik nő időz órák hosszát egy másik férfi házában, ha van aki haza várja? Már itt is sántít neki a dolog de csak nem tesz pontot ennyivel a téma végére. Nem fogja emiatt elküldeni, megakarja hallgatni a kérdésekre a választ.
- Ha valaki már csak azért akar egy embert mert nagy a neve, régen rossz - fűzi hozzá ha már szóba jött. Neki mind idáig elkerülte a figyelmét és úgy ahogy van hidegen hagyja Kaya neve. Az az mögött lévő jelentés, hogy mekkora név ez a való életben. Nem azt a grófkisasszonyt látja maga előtt akit az újságokban ábrázolnak, nem azt akit sokan gyűlölnek a szépsége vagy a pénze miatt. Egy egyszerű lány aki a család visszamaradt szokásai miatt nem önnön modernségében éli az életét, hanem... mintha szerencsétlen leragadt volna a tizenkilencedik században. Ettől még kedveli... kedveli és érzi, hogy szeretni is tudná, hisz rengeteg feladatuk lenne, sok ki nem kényszerített helyzet, nehézségek melyek bár próbára tennék a kapcsolatukat de mégis ettől lennének csak emberiek. A problémák megoldása mindig az ember magáé. Tudni kell elfogadni őket és élni kell a lehetőséggel, azzal ,hogy mit hozhatunk ki belőle.
Ezután ismét elkomorodik és fejét ide-oda rángatva fejezi ki nemtetszését.
- Két ember létezik. Legalábbis az elmúlt X év alatt ezt tanultam meg. Valaki aki túl sokra és valaki aki semmire se tartja magát... az pedig, hogy mi melyek vagyunk, csak az életünk és annak minősége, annak hogyan és miként megélése dönt. Nem veled van baj! Nem te érezted úgy, hogy egyedi vagy és megismételhetetlen. Hanem az a lány akit neveltek belőled. Amúgy meg csak, hogy mondjak valamit, mindenki egyedi és megismételhetetlen mert nem lesz még egy ugyan olyan mint amilyen te vagy vagy pedig én. Csak nem szabad hagyni, hogy azon értékek melyeket magunkénak tudhatunk mert érezzük és látjuk is, hogy másnak nincs, eluralkodjanak rajtunk. Az egoizmus, a túlzott akarás és a nagyravágyás... - érces hangja még füstösebbnek hat ahogy a néma csöndet és a közéjük telepedő üres teret betölti. Nincs madár aki csiripelni merne az óceán partjáról nem szűrődik fel emberek zaja. Minden tökéletesen csendes és nesztelen.
- Ha olyan kapcsolatban él az ember ami három főből áll és már, mint te is említetted az elején tudjuk, hogy mi vagyunk  kirekesztett és vesztes fél, nincs értelme folytatni. És ezt nem azért mondom, hogy a magam malmára hajtsam a vizet egyszerű tapasztalat. Nem lehetsz benne elég boldog, nem lehetsz biztos abban, hogy mi fog történni. Vátoztatni akarsz folyamatosan, hogy mégis te nyerj, elvárásaid lesznek majd elkezded a magad személyének lekicsinylését mert ráébredsz, hogy veszett fejsze nyele. Az élet nem egy film vagy egy idétlen bábjáték amiben a főszereplők története happy enddel végződik. Mert észre kell venni, hogy mindig más a főszereplő ez attól függ, hogy kinek a szemszögéből nézzük - lesüti a szemét, a víz tükörsima majd lágyan fodrozódó felszínét kezdi el figyelni. Ő nem tudna osztozni senkin és azt se szeretné, ha rajta osztoznának mások. Önzőség és rátartiság...
- Ragaszkodsz hozzá, mert mint említetted, miatta jöttél el otthonról, miatta adtad fel az eddigi életed mert reméltél és hittél... viszont csak, hogy minden a saját medrében folyjon tovább, neked kell döntened afelől is, hogy ezek után mit csinálsz. Otthagyod őt mert tudod, hogy nincs miért harcolni és visszatérsz oda ahol eddig boldogan vagy számodra ideálisan éltél, viszont akkor elveszítesz ki tudja hány évet. Vagy tovább remélsz és bizakodsz ezzel hülyét csinálva magadból mert szebben tényleg nem tudom kifejezni magam. És van egy harmadik lehetőség... elengeded őt, és elkezdesz a jövődre koncentrálni! Arra, hogy mit akarsz csinálni, hogy ki akarsz lenni és milyen szerepet akarsz betölteni azok életében akiknek fontos vagy - kőkeményen megmondja a maga véleményét és ha ezzel Kaya szembe száll, akkor is lesznek érvei amivel megvédje magát. Az elmúlt tíz évben megannyi betegét terelte már vissza a helyes ösvényre és jelen pillanatban, azzal, hogy Kaya megtört és megenyhülni látszik, már látja benne a kétségbeesett szenvedő lányt, őt is annak tartja. Páciensének akinek segítség kell...
- Ez az élet Kaya nem bűn. Nem rosszabb annál mint amit te éltél... ez a 21. század amiben a legtöbb mai, világbéli él. Csak nem ismered eléggé ahhoz, hogy bevalld magadnak az esetek nagy részében ez a normális - óvatos akar lenni, nem arra megy ki a játék, hogy megsértse. Csak furcsállja, hogy még most is bűnként, hibaként kezeli azt a világot amit Nate mutatott neki.
- Ha össze vagy zavarodva, adj magadnak egy kis időt. Engedd, hogy leülepedjen. Vonulj el, gondold át, hogy mit akarsz és mi az amit nem. Bárhogy is döntesz, az a tiéd lesz és jól kell benne érezd magad. Nem megbánásra kell játszani és a veszélyekre, bűnre. Hanem a saját megélhetésedre az életedre és a boldogságodra - hosszú percek óta most először enged meg magának egy biztató, kellemes mosolyt amivel reméli, hogy némi bizalmat ad a lánynak.
- Akkor akard, hogy többet tudj meg róla és fogadd el hogy belemászhatsz az életébe! Ne csak egy kedves mosoly legyen aki megtanít erre arra. Engedd, hogy ő is bizonyítson neked, hogy rátermett arra, hogy szerepet tölthessen be az életedben. Hogy mi félét, az majd a sors hozza - tudja, hogy kiről van szó, nem véletlenül nem kezd el saját magára asszociálni mert itt és most nem ez a lényeg.
Végignézi ahogy kiszáll a vízből majd maga köré csavarja a törülközőt és csak, hogy tudni tartsa vele a szemkontaktust ő maga is kimászik a medencéből és egész közel sétál hozzá. Aztán csak megérkezik a személyéhez szóló merénylet.
- Mert én akarom is, hogy kapj, ne csak adj! Akarom, hogy legyen aki megnevettet, mert nagyon jól áll. Fiatal vagy erős és gyönyörű... miért ne lenne valaki aki a szívedhez szólhat, akiben megbízhatsz? Akiben hihetsz, hogy melletted lesz ameddig csak tud, ameddig képes rá és engedik. Kaya, én melletted leszek! - simítja mindkét tenyerét az arcára - nem akarom, hogy csak egy játékszer legyél egy porcelánbaba a polcon! Azt akarom, hogy élj és az alapján amit múltkor láttam a bárban, a kórházban vagy ma nálam, tudom, hogy képes is vagy rá. Csak a megfelelő ember kell hozzá.
Zöld szemeivel fürkészve a szép arcot próbál benne keresni valamit ami jelzi, hogy megérti, mire akar célozni Nate, hogy felfogja azt, hogy segíteni akar és mellette lenni. Ujjaival a füle mögé tűri a nedves, arany tincseket majd elvigyorodik.
- És ne nézz így rám, mert ilyen pillantás után még magamban sem lehetek biztos nem, hogy másban - neveti el magát, majd az ajtó felé biccent.
- Gyere, öltözzünk fel... van süti majd az felvidít - nem akarja, hogy a dráma túlságosan az egekbe törjön, ráadásul egy süti mellett még folytathatják is kicsit könnyedebb hangvétellel a témát.




Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom


Nathaniel & Kaya v.03 - Page 2 Empty
» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Nathaniel & Kaya v.03
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
 Similar topics
-
» Kaya and Nathaniel
» Kaya and Nathaniel 2.0
» Leonard and Nathaniel
» Elizabeth & Nathaniel
» @ Nathaniel, Kaiden

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: