Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 29 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 29 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Megosztás
 
Adrian és Jill - patológia
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

Adrian és Jill - patológia Empty
»Szomb. Szept. 05, 2015 4:37 pm Keletkezett az írás



Adrian és Jill

*Figyelemmel kíséri ő a dokit, így a furcsa fényt is észre veszi, ebből gondolja, hogy tudja, milyen egy fiatalabb gyerekkel együtt lenni. Ő hiába vágyott rá, nem adatott meg neki a családban, csak az egyik jó barátnőjének a kislányával lehetett együtt, de ők két éve elköltöztek az országból, így mostanában nem volt folyamatosan kisgyerek a közvetlen közelükben. Bár a farmon, ahol laknak, ott fogadtak gyerekeket a lovak és az állatok miatt, de ők ugyebár nem folyamatosan voltak ott, és ő is inkább a nyári táborok idején volt velük, főleg mostanában, hogy az egyetemen volt.*
- Mennyi idős a kisfia?
*Csillan meg a szeme, ahogy hallja a következő mondatokat, nőként már ő is vágyik saját babára, de egyelőre még szeretné megalapozni a karrierjét, és azért egy férfi is kellene hozzá, akivel megoldható lenne ez a kérdés. Télen ért véget egy hosszabb kapcsolata, bizony az nehéz időszak volt a számára, főleg, hogy egy harmadik személy miatt lett vége, de nem a részéről. Mondjuk a bátyja jobb egyenesét a férfi nem mostanában fogja elfelejteni, amit úgy érez, meg is érdemelt.
Tudja, hogy a dokinak igaza volt a pánikolással kapcsolatban, egyre hevesebben ver a szíve, ahogy bátyjához mormog halkan, kis semmiségekről, most nem bírna komoly témákba belefogni, éppen elég lesz neki elmondani, ha magához tér, mi is történt pontosan. Felkapja a fejét, ahogy hallja, hogy indulhatnak, még egyszer végigsimít Peter kezén, majd visszahúzza a sajátját.*
- Kár, hogy nem lehetünk egy szobában.
*Sóhajt fel mélyen, ennek több oka is van, részben az, hogy a férfi az intenzíven fekszik, míg ő osztályon, részben pedig amiatt, hogy két különböző neműek, így még véletlenül se lehetnének egy kórteremben, de úgy is tudja, hogy ahányszor csak lesz rá lehetősége, akár engedéllyel, akár anélkül, de mellette lesz, és várja, hogy felébredjen.
Még gyorsabban kezd el dübörögni a szíve, ahogy a másik, számára még fájóbb helyszín felé közelednek. Tartja magán az oxigénmaszkot, de kezei láthatóan remegnek, nagyokat nyelve próbál felkészülni a látványra, de lelke mélyén még mindig reménykedik benne, hogy csak valami tévedés történt, és nem is ők azok.*
- Erre nem lehet teljesen felkészülni, de essünk túl rajta.
*Bambul maga elé egész út alatt, mikor megérkeznek az ajtó elé, még jobban reszketni kezd, de igyekszik visszafogni magát, nehogy az érezhető pánik határa miatt ne mehessen be, szorosan összefogja magán a takarót.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Adrian és Jill - patológia Empty
»Vas. Szept. 06, 2015 8:46 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 


Imádja a tényt, a gondolatot és az érzést, hogy otthon várja a fia. Lehet, hogy az anyja lemondott róluk és úgy döntött, hogy elmegy, ettől függetlenül ő boldogan él a gyerekkel aki mellé bébiszittert fogadott mikor nincs otthon vele. Sajnos elég sokat jelent ez az időszak, napi tíz óra, olykor éjszakák de mindig van segítsége aki ott lehet a gyerek mellett, mikor az ő esetében ez lehetetlennek bizonyul. Próbálja elképzelni, hogy milyen lehet majd egy, két év múlva a gyerek. Milyen lesz majd akkor, mikor már képes lesz beszélni és járni, hogy mit fog neki jelenteni az, hogy nincs anyja, hogy csak egyedül van az apjával. Mondjuk ki tudja, talán ez idő alatt majd talál magának valakit, aki nem fogja elítélni azért, mert már nevel egy gyereket aki más nőtől van.
- Két hónapos múlt néhány napja - mosolya őszinte szeretetről árulkodik, elvégre mi más lenne az, amit érezne a fia iránt? Ő volt az első aki a kezében foghatta, rá mosolygott először és az ő tekintetével találkozott először az a két fekete írisz. Talán ő a legcsodálatosabb dolog az életében és az, amihez, akihez úgy ragaszkodik, mint még soha senkihez.
A férfit elnézve, fogalma sincs, hogy mikor fognak jó híreket közölni felőle. Talán... talán soha, de jobban jár vele mindenki, ha kicsit bizakodnak. Nagyon rossz az állapota s lévén lélegeztetőgépen van, még arra se képes, hogy egyedül vegye a levegőt és általában ez jelenti azt, hogy nagyon kevés esélye van annak, hogy túl éli ezt a traumát. Az agya gyakorlatilag haldoklik a rengeteg bevérzés miatt, s csak a csoda segíthet rajta és a kitartása, orvosok legjobb tudása.
- Sajnos az egészségi állapotok miatt ez nem megoldható, de az igen, hogy több időt tölts mellette. Elintézem majd neked - ígéri meg. Mindent megfog tenni azért, hogy komfortosan érezze magát és a testvére mellett lehessen. Fogalma sincs, hogy milyen a családi háttere, talán csak ő van már neki, nem tudhatja...
Lassan megérkeznek a patológiához aminek ajtaját kinyitják előttük. A lehangoló fémekkel teli terem közepén két fém asztalon fehér lepedővel letakart testek fekszenek, csak a hajuk egy maradéka lóg ki, melyen látszanak a tűz okozta károk is. Feketések, szenesek akárcsak a lábfejek mik szintén hasonló sorsra jutottak. Még Adrian szíve is összeszorul egy pillanatra, a gyomra fel és le liftezik de gyakorlatilag megerőszakolja a saját tudatát, hogy ne ő legyen az aki összetörjön. Neki kell most támogatnia Jillt, nem lehet ő az elgyengülő fél. No meg amúgy is, számtalan ilyen testet látott már.
- Tudom - hangja halk, kicsit meg is remeg, de határozottan fogja a tolószék két kis részét, hogy odatolja a lányt az első testhez. Mivel tudja, hogy erre tényleg nem lehet felkészülni, csak vet rá egy gyászos pillantást és elemeli a hulláról a fehér lepedőt miközben Jill arcát tanulmányozza.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Adrian és Jill - patológia Empty
»Vas. Szept. 06, 2015 9:27 pm Keletkezett az írás



Adrian és Jill

*Látja és érzi is, hogy a férfi milyen szeretettel beszél a fiáról, őszintén reméli, hogy egyszer ő is talál valamilyen hasonló beállítottságú embert, aki majd a párja lehet, és akivel egyszer családot alapíthat, és remélhetőleg olyan hosszú és boldog házasságuk lehet, mint amilyet ő is hozott a családjából mintaként. Mindig is szerencsésnek tartotta magát a gyerekkora és a további évei szempontjából, hiszen látta és tapasztalta, hogy hány gyerek vált korán komollyá és keserűvé amiatt, hogy a szülei elváltak, és akár még marakodtak is azon, kinél maradjon.*
- Akkor még nagyon kicsi, biztosan nagyon aranyos.
*Mosolyodik el kedvesen, most először ez a szemeit is eléri, nemcsak az ajkán látszódik. Még egy utolsó pillantást vet testvére halottsápadt arcára, ha nem látná, hogy lélegzik, még azt hinné, már nem is él, de így kissé könnyebben hagyja ott őt, hogy bebizonyítsa, mégse a szülei vannak ott, ahol nem kell lenniük.*
- Köszönöm, az nagyon jó lenne. Tudom, nem vagyok könnyű eset, de még most képtelen vagyok teljesen tisztán gondolkodni, azt se tudom, mit fogok egyedül csinálni, amint kikerülök innen.
*Sóhajt fel mélyen, még az a szerencse, hogy házilag van hova mennie, és nem úgymond koldusként az utcára fog kerülni, hiszen a nyaraló most ott áll személyileg üresen, de berendezett állapotban, így akár a testvére, akár ő is be tudnak költözni, ha odáig fajulnak a dolgok.
Ahogy megérkeznek, egyre jobban kezd idegessé válni, miközben próbál mélyeket lélegezni az oxigénmaszkból. Már akkor megcsapja az égett hús szaga, amikor beérnek, még jobban fulladozni kezd tőle, de még jobban rászorítja az arcára a maszkot. Ahogy a doki közelebb tolja, egy kicsit lehunyja a szemeit, csak akkor nyitja azokat ki, amikor megállnak. Próbál lélekben felkészülni a látványra, de mivel még nem látott ilyet, azonnal hátrahőköl, amint észreveszi az édesapja szétégett, összeroncsolódott testét. Szinte eláll a lélegzete, pedig még nem is a férfi van rosszabb állapotban, hanem a következő test, az édesanyja.*
- Látni szeretném hátul a vállát.
*Suttogja, reménykedik benne, hogy erre van lehetőség, hiszen nemcsak neki van tetoválása, hanem a szülőknek is, mindkettőnek hátul egy-egy absztrakt minta, benne a két szülő nevével, majd ahogy ők is megszülettek, kitoldva Peter és a saját nevével is. Ha ez nincs rajtuk, vagy legalább a nyoma nem látszik, akkor nem fogja elhinni, hogy ők azok.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Adrian és Jill - patológia Empty
»Kedd Szept. 08, 2015 7:09 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian



- Igen, nagyon kicsi de nő mint a gomba. Már két kilóval több, mint amikor született, szóval jól belehúzott - kicsit kisebb volt mikor született, mint ahogy azt előre beharangozták. Nagyságából úgy ítélték meg, hogy több lesz mint három és fél kiló, ezzel szemben két kiló nyolcvan deka volt. Vékonyka, apró gyerkőc volt, azt csodálja csak igazán, hogy milyen dagi most. Legalábbis ahhoz képest amilyen volt mikor kézbe kapta születése után. Ahogy elnézi a képeket, merőben más, mint akkor volt és bár csak két hónap telt el azóta, mégis olyan, mintha két különböző gyerek lenne. Megváltoztak a vonásai, a bőre leheletnyit barnább lett ahogy a szeme is egész mélységes barna. Kicsit még apjáénál is sötétebb ami csoda lévén az olyan tud lenni, mint a fekete éjszaka.
- Van valaki aki segíthet neked? Egyéb családtag, ismerős, barát vagy bárki? - hangja komoly aggodalomról árulkodik elvégre talán ez az amitől eddig tartott és félt. Hogy azzal, hogy meghaltak a szülei és talán a bátyjának is ez a sors jut, ő egyedül marad. És itt nem azzal van baj, hogy talán rá hagynak egy házat amit rendben kell tartania, hanem az, hogy az a legveszélyesebb egy balesetben megsérültnek és egy családját elvesztettnek, hogy nincs akinek beszéljen az érzéseiről, nincs senki aki támogatná. Vagy ha van is, nem akar neki meg nyílni.
Már egyeztetett pszichológussal és egy olyan fizioterapeutával aki ezzel is foglalkozik, tehát annyi biztos, hogy lesz támogatója. Nem kell attól félnie, hogy egyedül lesz, hogy nem lesz senki aki meghallgatná. Már csak együtt kell élnie a gondolattal, hogy azok akiket eddig szeretett, akik fontosak voltak neki meghaltak.
Be se kell tenniük a lábát a patológiára, elég megállnia az ajtaja előtt mikor már érzi az égett hús szagát ami napok óta körbe lengi. Próbálnak minél többet megtudni a halálukról amivel kapcsolatban arra jutottak, hogy szinte azonnal már a becsapódás pillanatában elhunytak. A nő fejsérüléseibe halt bele, feje hatalmas erővel csapódott neki a szélvédőnek míg a férfi szívét átszúrta a saját bordája.
Ő maga is hátra hőköl de ezt csak annak köszönheti, hogy a lány, Jill hirtelen mozdul meg. Mikor arra kéri, hogy mutassák meg neki a vállát, biccent egyet és a férfi aki foglalkozik a testekkel fehér kesztyűt húz majd odalép a férfihez és megfordítja annyira, hogy jól láthatóvá váljon a hátán a tetoválás.
Bár a férfi háta szenesre és hegesre égett, jól kivehető rajta egy tetoválás maradványa, vagy legalábbis annak egy kis része. Nem biztos az amit látnak, legalábbis Adrian nem tudná megmondani, hogy mi lehetett előtte, de biztos benne, hogy az amit lát és emellett nem lát, az egy tetoválás volt egykoron.
És ezzel együtt bebizonyosodott az is, hogy ez volt az amit Jill keresett, elvégre mi másért fordíttatta volna meg? Nyilván egy anyajegyet vagy másféle jegyet, tetoválást keresett és tessék.
Adrian keze a lány vállára simul mintha azt próbálná jelezni, hogy itt van, mellette van és segít neki. Ha valakire, akkor rá számíthat.
- Ő az? - kérdezi végül halkan, óvatosan.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Adrian és Jill - patológia Empty
»Kedd Szept. 08, 2015 9:33 pm Keletkezett az írás



Adrian és Jill

- Akkor, ahogy szokták mondani, húzzák őt szinte, olyan gyorsan nő.
*Mosolyodik el halványan. El tudja képzelni, milyen öröm lehet egy kisgyerek, bár ő saját maga még nem élte át az anyaság örömeit. Most egyelőre el se tudja képzelni, hogy valaki így, ilyen állapotban, tolószékben akarna vele lenni, ráadásul ő se érezne semmit. Azt sem tudja elhinni, hogy egyáltalán szerez új ismertséget, hiszen a régi egyetemi társai már mind szétszéledtek, kerekesszékben pedig nem könnyű kapcsolatokat ápolni.*
- Jelenleg nincs senki, a nagyszüleim már rég nem élnek, az egyetemi ismerősök szétszéledtek, pasi meg tél óta nincs.
*Válaszol őszintén a doki kérdésére. Nincs miért tagadnia a dolgot, attól se neki, se másnak nem lesz jobb.*
- Egyelőre most nem is vágyom igazán új barátságokra, főleg a baleset után.
*Csóválja meg a fejét. Fél az új találkozástól, a csalódástól, vagy csak mint "fekete macska", ahogy magára gondol a lelke mélyén, nehogy megint valami hasonlót vonzzon be. Nem lesz könnyű, ha ezen a traumán túl akar jutni, hiszen személyisége révén ő a negatív élményeket magába fojtja, nem szívesen beszél róla, így akár a testét is roncsolja.
Még mindig reménykedik benne, hogy nem róluk van szó, bár a jellegzetes arcvonásokból már következtetett arra, hogy ők lesznek azok. Egyre jobban zihál mind a szagtól, mind a félelemtől, ahogy felfedik a férfi vállát, és a tetoválás maradéka kilátszódik. Ugyan hiányzik róla, de a betűk állásából, abból, hogy mindegyik név másmilyen színű, ráadásul az absztrakt minta is különleges színnel van beterítve, nem sok kétsége van. Egyelőre nem válaszol a férfi kérdésére, hanem továbbviteti magát a másik holttesthez, mely felfedése után ugyan nem hőköl vissza, de hatalmasra tágulnak szemei, hiszen a nő feje szinte teljesen szétroncsolódott a baleset következtében. Képtelen megszólalni, így csak int a boka irányába, hiszen anyjának ott van a tetoválása, ami ugyanolyan, mint a férfié, csak míg az apjáén az első név a párja neve, az anyjáén pont fordítva.
Az első pillanatokban fel sem fogja, amit lát, szinte kővé dermed a látványtól, majd mivel elég közel van az anyja testéhez, hirtelen fog rá a nő kezére erősen, és csak hisztérikusan ismételgeti a nem szócskát. Ha most rajta lennének a gépek, amelyek az életfunkcióit mérik, a vérnyomás- és pulzusmérő kiakadna, a sokktól vészesen felmegy a magasba mindkét érték. Nem igazán érdekli a saját testi épsége, csak sokkoltan mered a nő arcának maradványai.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Adrian és Jill - patológia Empty
»Szer. Szept. 09, 2015 8:25 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 


- Pontosan - nevet fel - bár... akkor kitalálhatnának valamit súlyra is, mert az is gyorsan gyarapszik. Túl gyorsan - emlékszik, hogy milyen pihe súlyú volt mikor megszületett, azóta több mint duplája a súlyának. Piszok nehéz, ráadásul a kis zsírpárnák is nőnek a bőre alatt. Úszógumis lett az úr, bár így legalább már igazi, életerős baba kinézete van.
Hangos sóhaj szakad fel belőle mikor meghallja azt amitől mind idáig rettegett. Sejtette, hogy nincs semmi komolyabb kapcsolata vagy nincs családja akihez mehetne lévén senki nem jelentkezett nála azóta, hogy bent fekszik. A bátyjánál... őt nem tudja, majd a nővéreket megkérdezi. Általában ilyenkor már ücsörög valaki a betegek mellett, bejönnek beszélgetni barátok és barátnők, egyéb rokonok. De senki nincs. És ez komolyan elgondolkodtatja az orvost, hogy ezek után mi tevő legyen.
- Elhiszem, de csak jobban éreznéd magad ha esténként lenne melletted valaki nem? Egyedül otthon? - húzza el a száját elvégre nincs ínyére a gondolat. Bármi történhet és bár hosszabb időre bent tartják, hogy megfigyelhessék, bármikor történhet valami amire nem számítanak. Se ő, se az orvosok.
Míg letolja őt a patológiára, folyamatosan ez jár a felében. Hogy segíthetne neki? Mi lenne a megfelelőbb döntés? Inkább tartsa bent addig míg úgy nem ítéli, hogy ezek után nem történhet vele semmi? De nem tarthat fent addig egy ágyat. Ráadásul nem is biztos, hogy a fizikai énjét, sokkal inkább a pszichés, lelki gondjaitól kellene féltenie mert ilyenkor ezek a jelentősebbek melyek képesek az embert a sírba vinni.
Lélegzet visszafojtva áll a férfi holtteste mellett, kezét le se véve a lány válláról. Biztatóan rászorít egy leheletnyit remélve, hogy ezzel jelezheti, hogy mellette van, de mikor áttolja őt a nőhöz, elfordítja a tekintetét. Mindig utálta az ilyen mértékű roncsolódás látványát... nem szeretett hullákat látni, utálta a gondolatot, hogy a halott aki előtte fekszik egy családanya volt, egy testvér, egy barát egy feleség.
Meglepi a lány mozdulata és a folyamatos, monoton ismételgetés.
- Jill! Jill - simítja rá a kezét a lány csuklójára majd lefejti az ujjait róla. Sejtette, hogy még nem készült fel rá. Látta rajta már az elején, hogy nem jött még el az ideje annak, hogy megnézze őket. Viszont ő még a helyzetjelentés után is ragaszkodott hozzá. Elmondta, hogy mire kell számítania, de mégis akarta. Így nem muszáj volt megtennie, a beteg akarata.
- Nyugodj meg hallod? - guggol le elé miközben elfordítja a tolószéket a hullától - nézz rám! Most felviszlek jó? Nem lehetnél még itt... szeretnél még a bátyádnál lenni, vagy visszavihetlek a kórtermedbe? Szeretnék egy két vizsgálatot elvégezni jó? - próbál úgy beszélni hozzá, hogy csak rá figyeljen. Nem akarja, hogy az anyja vagy az apja elterelje a figyelmét. Most nem szabad, hogy ez irányítsa. Gyászolhat, de nem ilyen módon.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Adrian és Jill - patológia Empty
»Szer. Szept. 09, 2015 8:55 pm Keletkezett az írás



Adrian és Jill

- Azt majd ledolgozza biztosan, én is duci gyerek voltam, de szerencsére hamar hozzánőttem.
*Mosolyodik el. Szerencsére azóta sincs baja a súlyával, sőt, ő nem olyan típus, aki stressz vagy szomorúság miatt sokat enne, hanem pont fordítva, inkább hanyagolja azt, vizsgaidőszakok alatt is, míg a társai felszedtek pár kilót, ő inkább pont, hogy leadott. Most se lehetne azt mondani, hogy gurul, de ez nála az alap állapot.*
- Persze, hogy jó lenne, de így van egy olyan érzésem, hogy nem lesz könnyű ismerkedni, de majd kiderül. Egyelőre most nincs senki, aki velünk lehetne.
*Sóhajt fel mélyen. Nem tud róla, hogy a testvérének lenne most párja, hiszen akkor bemutatta volna neki, voltak olyan kapcsolatban, hogy általánosan tudnak egymás kapcsolatairól.
Érzi a doki szorítását a vállán, örül neki, hogy mellette áll, még ha most nem is biztos, hogy ki tudja fejezni. Tudta, mire számíthat, hiszen elmondták neki, milyen állapotban vannak a szülei, de titkon, a lelke mélyén reménykedve benne, hogy nem igaz, és csak valami tévedés történt. Görcsösen szorítja anyja kezét, kitart, ameddig csak lehet, és csak rázza a fejét sokkoltan.*
- Nem, maradni akarok.
*Remeg meg. Ameddig csak lehet, tartja a nő kezét, nem akarja őket itt hagyni. A szaghoz már hozzászokott, az már nem zavarja, ameddig csak bírja, figyelemmel kíséri mind a két holttestet, bár érzi, hogy egyre jobban fárad és gyengül, hiszen azért egy komoly traumát élt át, valamint három nap kómát.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Adrian és Jill - patológia Empty
»Kedd Szept. 22, 2015 12:17 pm Keletkezett az írás



Jill and Adrian
 


- Amúgy se szépek a nagyon vékony babák. Legalább formás, és van mit fogni rajta, nem esik ki a kezemből - vigyorodik el. Nem lehet nagyon kövérnek mondani, egyszerűen csak jó húsban van a pici. Viszont kiindulva abból, hogy Adrian is jó kondiban van, szerencséje a génjei is ilyenek, hisz apai ágon egy nagydarab férfi egyed sincs, mázlija van. Reméli, hogy a fia is ezt a gént fogja örökölni és nem kell minden nap lent rostokolnia majd a konditeremben, hogy úgy nézzen ki, ahogy tényleg szeretne. Ha jobban belegondol, az utóbbi időkben erre se volt ideje, bár amennyi embert emelget mostanában, nem kell félnie semmitől, attól pedig főleg nem, hogy megárt neki egy két műszak között bekapott sütemény.
Elhúzza a száját s megdörzsöli a halántékát.
- Ne légy kishitű. Emellett nem azt mondom, hogy már most csapj le egy pasira, egyszerűen csak könnyebb lenne neked is, ha lenne melletted valaki aki segít, aki támaszt nyújt nem csak fizikailag de lelkileg és mentálisan is. Szerintem sokkal jobban éreznéd magad te is, ilyen időszakban nem jó ha egyedül van az ember. Nincs akivel beszéljen, nincs akinek elsírja a bánatát - szerencsére neki még nem okozott komoly fájdalmat valakinek az elvesztése, legalábbis családon belül nem. Azt is lehetne mondani, hogy nincs olyan családtagja akihez nagyon ragaszkodna, egyedül csak a húga az, aki fontos neki. Eleinte nem volt vele se jó a kapcsolata, egy idegesítő, hisztis fruskának tartotta viszont azután, hogy min mentek keresztül ők ketten, egyre erősebb és erősebb lett a kapcsolat közöttük. Lehet, hogy egy ideje nem találkozott már vele lévén nem tartózkodik Ausztráliában jelenleg, de majd ennek is eljön az ideje.
Látja, hogy kétségbe van esve, hogy legszívesebben itt maradna és nem engedné el az anyja kezét, de ettől függetlenül le kell fejtenie az ujjait róla.
- Jill, ne nyúlj hozzájuk, nem... higiénikus - utal arra, hogy nyomokban kormos lett a keze. Tekintete találkozik a laboratóriumi munkás pillantásával, aki máris hoz neki egy fertőtlenítő kendőt amivel megtörölheti a kezeit.
- Sajnálom, de nem maradhatsz. Még dogoznak, el kell végezniük néhány dolgot még, aztán átküldik őket hamvasztani. Nem tartogathatják itt őket főleg nem ilyen helyzetben. El kell vigyelek, muszáj! - a végét megnyomja mert tudnia kell, hogy most nem Jill akarata lesz az, aminek érvényesülnie kell.
- Kapsz még öt percet jó? Ez idő alatt elbúcsúzhatsz tőlük, de utána mennünk kell - hagyja rá s odalép a másik férfi mellé.
- Szerinted el fogja bírni ezt a terhet? - Noel hangja halk és kicsit fátyolos, tekintetét le se veszi a lányról.
- Sajnos nem hiszem... de segíteni fogok neki - közli s mellein karba tett kezekkel várja ki az adott öt percet.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Adrian és Jill - patológia Empty
»Kedd Szept. 22, 2015 10:11 pm Keletkezett az írás



Adrian és Jill

- Úgyis még most az a dolga ilyen idősen, hogy cseperedjen, növekedjen széltére és hosszára is.
*Mosolyodik el halványan. Mindig is szeretett volna egy kisebb testvért, akit ő is pátyolgathat és babusgat, mint őt a testvére, ahogy csak egy fiatalabbat tudnak a nagyobbak, de ez már nem jött össze, a szülei úgy gondolták, pont elegen vannak ketten, és annyira már nem is voltak fiatalok, mikor az édesanyja szülte őket, igaz, az se lehet mondani, hogy a nagyszüleinek nézték őket, annyira nem voltak öregek.*
- Inkább attól tartok, hogy megkedvelek valakit, és megint valami szörnyűség történik. Most nem is tudnám olyan igazán úgymond "feltálalni magam".
*Sóhajt fel mélyen, bevallva egyik félelmét. Nem akar még egy gyászt feldolgozni, hiszen még a régieket se sikerült, testvérével meg ki tudja, mi lesz, egyáltalán felépül-e még valaha. Egyre gyengébb a szorítása, így sikerül Adriannak lefejtenie a holttestről a kezeit, amik egyre jobban remegnek a pániktól. Nem is igazán figyel a dokira, az időkorlátot sem hallja meg, vagy ha igen, figyelmen kívül hagyja. Ahogy lejár, úgy kezd el még jobban reszketni, és lázadni.*
- Nem megyek sehová.
*Sziszegi még közelebb húzódva a holttestekhez, űzött vadként vetve a pillantását a dokira és a bent lévő dolgozóval. Az oxigénmaszkot már rég levette az arcáról, nem is figyel arra, hogy egyre nehezebben veszi a levegőt, egyre jobban a pánik határán sétál, nagyokat nyelve folytja vissza hisztérikus zokogását.*
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom


Adrian és Jill - patológia Empty
» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Adrian és Jill - patológia
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Jill and Adrian
» Jill and Adrian ~ intenzív ~
» Kat & Lemon- Patológia
» patológia || jun hye & prim || holy sh*t
» Lara&Adrian

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: