Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko, Grace Washington

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
⚜ marian and rebekah | go back the road where it started
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Szer. Aug. 26, 2015 2:46 pm Keletkezett az írás



.


A hozzászólást Rebekah C. Cober összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Okt. 26, 2015 2:40 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 27, 2015 7:18 pm Keletkezett az írás




rebekah & marian



Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna arra, mit művel az öcsém, vajon mikor lép át olyan határokat, ahonnét már nem tudom kiráncigálni.
A szervezet, akiknek bűnözött, közel sem állt jó hírben, mi több, sikerült kifognia a városban élő legelfajzottabb népséget. Azok belülről mérgezték egymást, és persze a külvilágot. Drogokat terjesztettek, melyektől fiatalok kerültek az intenzívre, fegyvereket adtak kézre, prostituáltakat futtattak, védelmi pénzeket hajtottak be és ki tudja, még miféle aljas dolgokból éltek és táplálták azon elveszetteket, akik veszett farkasok csecsére akaszkodtak úgy, mint az öcsém.
Azzal, hogy Hayes ügynök kérésére vállaltam a beépüléssel járó kockázatokat, és az információhordozó szerepét, veszélyeztettem az életem. Mindez persze nem számított, hiszen az öcsémről volt szó, és nem akartam azt, hogy Alek majd hosszú évekig aszalódjon rácsok mögött, siratva fiatal éveit, hogy belőle más is lehetett volna. Vagy annál is rosszabbat, hogy majd egy napon úgy találjak rá, ahogyan Mayára. Kivérezve, sérülten egy kietlen és elhagyott helyen.
Miközben lecibáltam magamról a köpenyem, hogy átvegyem utcai ruházatomat és meginduljak a Hayesel megbeszélt találkozó helyszínére, nyomasztó gondolatok lepték el elmémet. A veséjétől megfosztott nővel való találkozásom, sérült öcsém felbukkanása, csak újabb és újabb kérdéseket vetett fel bennem.
Mi van, ha mindketten ugyanazon kelepcébe keveredtek? Mi van, ha ez sokkal komolyabb ügy annál, mint amibe belerángatott Hayes? Ha itt nem pusztán csak drogokról van szó?
Kialvatlanul léptem át a kórház küszöbét, hogy átsétálva az eső áztatta parkolón, jobbra fordulva beérjem az utolsó előtti villamost, amivel egyenesen átszelhetem Sydney városát, hogy a közel negyed órányira lévő otthonomat elkerülve, egy távoli szállodában találkozzam Jordannel.
A közel negyven percig tartó tortúra, míg zötykölődnöm kellett a nyirkos járművön, anélkül hogy rágyújthatnék egy szál cigarettára is, megviselt. Már paranoid gondolataimmal küzdve, azt figyeltem, honnan ugrik elő valaki a bandából, hogy nekem essen és számon kérjen, miért találkozgatok én egy zsaruval már lassan két hete.
Piszkosul be voltam rezelve, és még csak az sem segített, hogy deréktájon ott feszített a nem régiben beszerzett stukker. Nem féltem volna használni, elég erős voltam ahhoz, hogy veszélyhelyzetben összekapjam magam és koncentrálva helytálljak. Ám a félelem mégis bennem volt, mindazok ellenére is, hogy nem tartottam magam kocsonyának, aki már az első percben összerezzen a süvítő szél simogatására.
Mindenkiben ellenfelet láttam, az utolsó előtti megállóban felszálló, agyontetkózott fiatal srácban, vagy a szerelvény végében terpeszkedő, engem bámuló, ballonkabátos öreg alakban. De még az a gyöngysort viselő, pufók asszonyság is túl gyanúsnak tűnt azzal a kis gurulós, vászon anyagból készült kocsival, aki percenként egyre csak közeledett.
Levert a víz, le kellett szállnom, mert éreztem, hogy ha nem hagyhatom el a szerelvényt, akkor előkapom a stukkert és likvidálom az ellenségnek hitt személyeket.
Szerencsére elértük az utolsó megállót, a szerkezet nagyot fékezve megállt, az ajtók nyikorogva, harmonikaszerű mozgást felvéve megnyíltak előttem, s végre, szabadulhattam a fullasztó jármű gyomrából. A megállótól pedig már csak alig néhány lépésnyire hevert az ötcsillagos színhely.
A Lucrezia nevű hotelt választottuk, hisz tökéletesen megfelelt a romantikára vágyók titkos találkáihoz, s ezen álcát használva egyáltalán nem lehetett gyanús, ha néhány estét a nővel töltöttem, kit mellesleg férj és két gyerek várt otthon. A hotelbe érve, minden egyes alkalommal ugyanazt a szobát foglaltam le, majd szokás szerűen vettem egy pezsgőt a közeli bárban és eljátszva a perverz szeretőt, mindig önelégült mosollyal haladtam el a recepció, s a vendégek mellett.
Csak a lift nyújthatott néhány percnyi nyugalmat, míg el nem értem a hetedik emeletre, ahonnét már tényleg csak karnyújtásnyira hevert az a bizonyos szoba.
Az a helyiség, ahol Jordannel egyetlen aktust sem bonyolítottunk le, ám megannyi információval látott el, s ha kellett, bedrótozott, majd belökött a fenevadak közé, s míg én próbáltam az alvilág urait lencsevégre kapni, Ő addig ebből a kis szobából figyelt, s hallgatott.
- Helló, Mr. Walsh. – Kedvesen mosolygott rám az éjszakai ügyeletet képviselő, fiatal éveiben járó takarítónő, aki az utolsó szoba felől, néhány adagnyi, hajtogatott lepedővel sétált tovább.
Jól emlékeztem rá, mert minden alkalommal rám köszönt és kedvesen mosolyogva várta, hogy viszonozzam gesztusát. Egy fél mosolyt mindig elengedtem felé, de ez általában ennyiben ki is merült. Megtörte volna azon nyomban a szerető álcáját, ha rákacsintok, nem?
A folyosó elnémult, s miután a fiatal hölgy eltűnt, volt időm elszötymörögni az ajtó kinyitásával, ami harmadszori próbálkozásra sikerült. Minden alkalommal én voltam az első, ezért nem is csodálkoztam azon, hogy Hayes még nem ért oda. A szoba ugyanolyan tiszta volt, mint minden egyes alkalommal, s minden párna a helyén hevert, amiket Jordannel a beszélgetések közepette széthajigáltunk, hogy ezzel is növeljük a tökéletesnek hitt álcánkat.
- Uhm – Kifújva a levegőt, ledobtam magam a kényelmes matracra, s mielőtt még visszadobott volna az ágy, el is terültem annak felszínén hátammal. Kezeimet a fejem alá gyűrtem, így figyeltem a plafont, miközben arra vártam, hogy Jordan végre megérkezzen.
Eltelt tíz perc. Majd fél óra, aztán meg egy teljes egész.
Éjfél is elmúlt már, s hiába csörgettem mobilkészülékét, egyetlen alkalommal sem kaptam választ. Semmit. Még csak egy sms-t sem küldött, hogy nem érne rá, és ne várjak rá feleslegesen. Az idő csak telt, rettentően idegesített, hogy nem jön, s már lassan kényszer tevékenységekbe vetettem magam.
Feltúrtam a bárszekrényt, felbontottam egy üveg whiskeyt – abból a kis üveges fajtából - , meg egy kólát, majd a kettőt összekevertem és kortyolgatni kezdtem. Majd megint telefonáltam. Végül kezembe akadt a távirányító, meg egy adag sós mogyoró, és onnantól kezdve azzal tömtem a fejem. Újabb adag whiskey kóla csúszott le a torkomon, s hajnali három körül, egy ősrégi fekete-fehér film búgására bealudtam.
Nagyjából öt óra környékén riadtam fel a telefonom pittyegésére, s reflexből azonnal a fegyverem után kaptam. Kellett néhány perc, mire rájöttem arra, hogy csak egy üzenet érkezett a kórházból, s azon kívül semmi más. Jordan nem keresett, s nem volt ott a szobában.
Már nem éreztem azt, hogy tovább kellene várnom rá, de nem is voltam olyan állapotban, hogy elinduljak és felkeressem őt valamelyik rendőrőrsön. Szükségem volt egy kis frissítő zuhanyra, ezért bevetettem magam a fürdőszobába, s miután ledobáltam a ruháimat, kellemesen langyos zuhanyt vettem.
Rám fért, s míg zuhanyoztam, legalább lehetett néhány perc nyugalmam. A víz csobogásától szinte semmit sem hallottam, de már nem is hittem abban, hogy Hayes felbukkanhat. Sms-t nem mertem neki küldeni, az is kockázatos lett volna, így elhatároztam azt, hogy várok még egy napot, s majd csak aztán keresem személyesen.
A negyed órás zuhanyt követően, kiszálltam a zuhany alól, majd magam köré csavarva a törölközőt, nyugodt mozdulatokkal léptem ki a fürdőszobából, s nem számítva arra, hogy akár vendégem is lehet, automatikusan a villanykapcsoló után nyúltam.
- Bazdmeg. – Riadtan ugrottam hátrébb, ahogy hirtelen előtűnt az ismeretlen nő alakja a fotelben, s szinte automatikusan visszaugrottam , hogy a fürdőszobai kis asztal tetejéről kezembe vegyem a pisztolyt, majd az ismeretlenre emeljem.
- Ki a fene vagy, és mit keresel itt? – Mondanom se kell, hogy pillanatok alatt felment bennem a pumpa, meg az adrenalin, s ha néhány perccel korábban még leragadtak a szemeim, hát ebben a pillanatban teljesen felpattantak.
- Válaszolj, ki vagy? – Nem remegtem, egyenesen és határozottan tartottam rá a fegyvert, ha egy pillanatra rám is hozta a frászt, még nem riadtam meg egy nőtől. Egy rettentően csinos nőtől, akiről kár lett volna rosszat feltételeznem. Azonban sosem lehet tudni, az élet teremtett már csodálatos testbe csomagolt szörnyeket…

MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Aug. 28, 2015 12:21 pm Keletkezett az írás



.


A hozzászólást Rebekah C. Cober összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Okt. 26, 2015 2:41 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Aug. 29, 2015 6:30 pm Keletkezett az írás




rebekah & marian



Pillanatok alatt ideges lettem, tekintve hogy az álcaként szolgáló találkahelyen – ahol egyébként Jordan Hayesel kellett volna találkoznom már jó néhány órája – egy különösen csinos és fiatal, ám harcias nő várt rám, kezében egy nem kispályás lőfegyverrel.
Mintha egy rossz krimibe csöppentem volna, ahol még a maffia is jó nőket küld a kijelölt áldozataira, teljes zavarodottsággal céloztam meg lőfegyveremmel ártatlannak tűnő kinézetét. Na persze, még hogy ártatlan? Elég csak azokba a szemekbe nézni, s máris azt képzelem, hogyan gyűri velem a lepedőt. Ez a nő legfeljebb annyira ártatlan, mint annak idején Néró a nagy, római tűz után.
- Mi? – Értetlenül ráncoltam homlokom a bemutatkozására, felfogni se volt időm azt, hogy ki lehet, mert hirtelen repült felém a kulcs, ami után automatikusan előre kaptam, nehogy a földre zuhanjon az ajtózáró eszköz.
Csessze meg, hogy az ember nem tudja magából kiirtani a reflexeit, melyet mások könnyedén ellene használhatnak, mint például ez a maffiakillermaca, aki a csáberőn túl még pszichológiailag is tökéletesen kezeli a helyzetet.
Sikerült ügyesen túl járnia az eszemen, s ahelyett hogy azonnal golyót repítettem volna mellkasába, én hülye a kulcs után kaptam, nehogy az véletlenül a parkettára essen. Nem is értem, miért aggodalmaskodtam ezen.
Pillanatok alatt érte kezemet a rúgás, s már csak arra figyeltem fel, hogy kezemből kirepül a lőfegyver, én pedig egészen védtelen maradok a látszólag kung fu elemeket is ismerő szépséggel. Eljött hát a vég, ennyi volt a szerepem a maffia és a rendőrség életében.
- Oké-oké, ennyire azért ne vaduljunk. – Emeltem fel kezeimet megadóan a fejem fölé, miközben még mindig farkasszemet kellett néznem az arcomba tartott berettával.
- Uh, ez hangtompítós? Ügyes, nagyon ügyes…- Egy éve használtam fegyvert, s jártam önszorgalomból lőtérre, így már nem volt nehéz megállapítanom, ha egy szimpla fegyver csöve eltért a hagyományostól. A fiatal killerbige minden elismerést megérdemelt, bár nem én akartam az lenni, aki vállon veregeti egy sikeres akció után.
- Gyilkossági nyomozó, maga? Akkor most, én..öhm, ezt nem értem. Akkor ..nem? – Gondolataimban mindenféle képregényből ismert történet lepergett, többek között például az, hogy az éj leple alatt szobámba osonó bűnöző hölgy elcsavarja a fejem, ledönt a lábamról és a matracon rám veti magát, s csak az aktus végén illeszti halántékomhoz a stukker csövét. Ezt vártam volna ettől a szupertitkosnőtől, s nem pedig azt, hogy felvillantja előttem, hogy ő is „csak” egy gyilkossági nyomozó. Valamiért nagyobb fordulatra számítottam.
- Várjunk csak? Akkor, ha nem akar megölni, miért tart rám fegyvert? – Kezdtem kellemetlenül érezni magam Hayes nélkül, hisz a rendőrségtől egyedül benne bíztam, így viszont, hogy Ő nem jelent meg, ellenben küldtek egy sokkal szebb modellt, kétségeim támadtak. Nem igazán értettem sem a helyzetet, sem pedig azt, hogy miért lépett fel ellenem annyira ellenségesen a nő, ha nyomozó. Az én reakcióm teljesen normális volt, ám az övé gyanakvásra késztetett.
- Hogy mi? Az én bűnbandám? Nem, dehogy…Jó. – Még mielőtt bármit is mondhattam volna magam védelmében, a fenyegető szavak, s a még mindig orrom előtt lengetett stukker csöndre intettek. Befogva a számat, még magasabbra emeltem a kezeimet, ezzel is jelezve, hogy egyáltalán nem szükséges lelőnie engem.
- Mit művel? És egyébként hol van az igazolványa, lehet, hogy nem is nyomozó. – Csak nem bírtam megállni, hogy ne szólaljak fel, amikor láthatóan belenyúlt a tárcámba és kutakodni kezdett.
- Van, és jobb esetben tudom is használni..- A mondat végét elharaptam, a nő meg elhihette, vagy nem. Nyilván még a vak is láthatta, hogy mennyire nem voltam krimibe illő főhős, ha már az első pillanatban képes volt egy nő kirúgni ujjaim közül a fegyvert. De nem is ez volt a mesterségem. Toxikológusként már az is értékelhető volt részemről, hogy nem féltem kézbe venni egy töltött lőfegyvert.
- Hát, ha megvárja a bemutatkozásom, akkor én magam is elmondtam volna, hogy Marian Vlasic vagyok. Már miért is ne lehetnék? – Kérdeztem felháborodottan a nőtől, s úgy éreztem, hogy egyikünk sincs a helyzet magaslatán.
Miközben a nő alaposan szemügyre vett, úgy hozzá hasonlóan, ám gyanakvással figyeltem meg a részleteket. Túl csinos volt ahhoz, hogy szimpla nyomozó legyen, s ahogyan rám célzott berettájával, az sem árulkodott arról, hogy segíteni jött. Egyre inkább úgy éreztem, hogy nem csak a maffiába lehetnek jó emberek beépülve, hanem a rendőrség falai közt is mozoghatnak téglák.
- Na ne mondja, egyáltalán nem szerepelt a terveim közt, hogy Ön idejön és egy fegyvert fog a képembe lengetni. Egyébként meg, még mindig nem mutatta meg a jelvényét, ennyi erővel bárki lehet. Szóval? Én is látni akarom, a fegyvert pedig eressze le. – Ha valóban rendőr volt, netán Hayes társa, akkor ezzel bizonyíthatta felém, hogy nem akar ártani nekem. Ha nem, akkor valószínűleg megszólalásomért hirtelen kapok egy golyót az arcomba.
- Mimimi? – Ismét értetlenül ráncoltam homlokomat, hiszen a nő még mindig a foglalkozásomnál ragadt le, ahelyett, hogy végre közölte volna ott léte okát, s elteszi végre azt a fegyvert.
- Már miért is kéne nőgyógyásznak lennem? Még mindig nem értem, miért ne lehetnék én toxikológus, ..hogy is hívják? Elfelejtettem a nevét.
- Most meg üljek le, remek. Elárulná végre, hogy mi folyik itt? Nincs kedvem leülni. – Csak azért se ültem le, továbbra is ott ültem a nővel szemben, s mi több, egy lépést közelebb is tettem felé, már nem félve attól, hogy elsütné a pisztolyát.
- Tessék? Ne, ne , ne, mondja, hogy ez nem igaz. – Hirtelen úrrá lett rajtam a pánik, s ha azelőtt nem akartam, ezúttal saját magam dobtam le magam az ágy szélére, s megzuhanva előre görnyedtem, miközben ujjaimmal vizes tincseim közé túrtam.
- Az életem, bassza meg, mi lesz most? Tudja, hogy én miben vagyok benne? Mondja, tisztában van azzal, hogy Hayesel mit művelünk? – Kétségbeesve pillantottam a nőre, mert azzal a pillanattal, hogy Hayes meghalt, alattam is megrezzent a talaj.
- Francba…mégis, hogy történhetett? – Ez amolyan költői kérdés volt, sem mint a fiatal nőnek címzett, s hirtelen úgy éreztem, menten begolyózok ott, egy helyben.
- Magát? Várjunk, ezt most értsem úgy, hogy Ön tud az ügyről? Tud arról az egészről, hogy mi folyik itt, és miért jártam ebbe a szobába Hayesel? – Millió kérdés röpködött fejemben, nem értettem, hogy miért történhetett ez, s vajon mi lesz majd ezek után.
Sóhajtva néhány pillanatig a földet néztem, majd felpillantottam a nőre, aki a kezét nyújtotta felém.
- Látni akarom az igazolványát, nekem ez túl sok. Hayes ügynökkel kellett volna találkoznom itt, de ő nem jelent meg. Viszont jött maga, honnan tudjam, hogy nem-e nekik dolgozik? Mutassa az igazolványát, és mondja el, hogy mi történt Jordannel. Tudni akarom, és azt is, hogy most mit tervez.- Pánikba estem, és addig el se fogadtam kézfogását, míg nem mutatott nekem valamiféle személyi igazolványt, vagy jelvényt.
Idegesen pattantam fel ülőhelyemről és előre nyújtva kezemet, vártam, hogy a nő kezembe tolja iratait. Ha megmutatta, csak azután tudtam valamelyest felengedni, s visszavenni dühödt viselkedésemből.
- Üdv Rebekah. – Ha még fennállt a kézfogás lehetősége, akkor kezet ráztam a nővel, majd megkerülve az ágy szélét, a minibárból előhúztam két whiskeyt, s azokat poharakba töltve sétáltam vissza.
- Tessék – Nyújtottam egyiket a nő felé, a másikat magamnak szántam, mert erre a hírre muszáj volt magamba öntenem némi alkoholt. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy Hayes nyomozóval végeztek, ennek a híre teljesen lesújtott.
- Ő mindig pontos volt, tudja? Itt volt mindig, bízhattam benne, mert segített és megígérte nekem, hogy az öcsémnek nem lesz baja, ha én szerzek maguknak információt. De így, hogy ez történt, mi van, ha már rólam is tudnak? Mégis, most mit fogunk tenni? – Idegesen pillantottam a nőre, mert én nem voltam zsaru, csak egy kibaszott toxikológus, aki inkább játszott a kémcsöveivel, mint hogy efféle ügyekbe keveredjen.
S míg néhány pillanatig elmerültem a gondolataimban, megcsörrent a mobiltelefonom, ami ott hevert mellettem az ágyon. A kijelzőre pillantva, észrevettem Hayes ügynök nevét, s ekkor lett csak úrrá rajtam a pánik.
- Bassza meg..- Azonnal felugrottam, s hirtelen elkapva a nőt, jobb kezemmel a nyaka előtt elnyúlva, vállát leszorítva húztam magamhoz, míg bal kezemmel próbáltam hátracsavarni pisztolyt tartó kezét. – Hayes hív, látja? Ha ő hív, akkor maga mi a tökömet keres itt? Lehet hogy mégis csak egy killer? – Kezdtem elveszíteni az önkontrollt, már nem tudtam, kiben bízhatnék.


MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 9:40 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
⚜ marian and rebekah | go back the road where it started
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: