Elizabeth and Nathaniel

 

Van akkora szerencséje, hogy egy saját szobát kapott arra az időre, míg kiheveri a nagy részét az elmúlt egy, másfél napnak. Talán most az egyszer komolyan úgy érzi, hogy nagy mázlija van, hogy itt dolgozik és nem csak a nővérek de még a munkatársai is lesik minden kívánságát, noha a külön szoba nem volt annak nevezhető, de komoly köszönettel illeti majd azt, aki elintézte neki. Nem venné túl jó néven, ha most a többi beteg jajongását kellene hallgatnia, így pedig tökéletesen eléldegél egyedül miközben a műszerek pittyegését hallgatja. Ezer cső van rákötve, melyek segítik a szívműködését amit eleinte sokszor össze kellett vadászni, mielőtt az örök vadászmezőkre száműzte volna hiánya a tulajdonosát. Nem gondolta, hogy ennyire maga alatt vágja a fát azzal, hogy nem vette be a gyógyszereit egyetlen egy alkalommal, majd többet táncolt, mint kellett volna. Viszont azt bánja a legjobban, hogy nem hallgatott Anthonyra pedig az piszok határozottan kijelentette, hogy szétrúgja a seggét, ha valami baja lesz. És tessék még aznap megtörtént a baj. Olyan szintű szívinfarktussal kell most farkasszemet néznie, mely megnehezíti még a kardiológusok dolgát is lévén még mindig nincs megfelelő donor, ezt a szívet pedig már alig lehet "életben tartani". Talán annak köszönhető most az, hogy még életben van, hogy agyilag nagyon erős. Többek már a mű szívet fontolgatták, viszont ebbe Nathaniel bele se akar gondolni, és határozottan kitart amellett, hogy neki nem kell még egy rendellenes, természetellenes dolog ami valami természeteset helyettesít.
Az ágy kissé megvan emelve a felsőteste alatt, hogy legalább az ablak túloldalán elnyúló tájat figyelhesse az unalmas fehér fal helyett, mely gyakorlatilag beleégett a retinájába. Soha nem volt jóban a gondolattal, hogy egy helyben kell ülnie vagy feküdnie. Amióta az eszét tudja dolgos, hajthatatlan embernek ismeri magát aki még akkor is inkább a munkáját végzi, ha már tényleg a halálán van... bár ez most nincs messze az igazságtól, most mégis jobbnak érzi, ha nyugton marad. A szíve még most is félre ver néha, mellkasának szorítása nem múlt el teljesen. És ha már itt tartunk fogalmazzunk úgy, hogy kicsit se érzi jobban magát, nincs "visszatértem a halálból" érzete. Nem találja úgy, hogy meghódította a kaszást, mert tudja, hogy talán a következő mozdulat lesz az ami lecsapja a fejét és onnantól alulról szagolja az ibolyát. A Kardiológusa megmondta, hogy ezzel a szívvel már csak arra lesz jó huzamosabb ideig, hogy egész nap vegetáljon. Lehet, hogy egy idő után ha már kiheverte a tegnapi infarktust akkor üzemképes lesz valamilyen szinten, de nem lesz olyan, mint előtte. Ez a szív beteg és akárcsak a tulajdonosa, a halálán van.
Fehér pólója és világosszürke mackónadrágja szinte teljesen egybeolvad sápadt, szürkés fehér bőrének árnyalatával, egyedül csak a szeme alatti jókora fekete karikák azok, melyek elütnek. Tisztán él még előtte Kaya arca, mikor kétségbeesve ült le mellé, és mindvégig mellette volt, mikor szüksége volt valakire. Jön még egyel a lánynak, és reméli lesz alkalma törleszteni neki.

Elizabeth and Nathaniel

 

Határozottan rá van írva az arcára, hogy fáradt.Az elmúlt másfél nap ismét próbára tette nem csak agyilag, de a szervezetét is, hisz ki az, aki fél éven belül két infarktust is túlél egy olyan szívvel, mint amilyen neki van? Nem elég, hogy mű "kiegészítői" vannak, de még arra se képes, hogy normális módon ellássa az alapvető feladatait.
Szemei alatt lévő hatalmas fekete karikák és az erős kontrasztot képező fal fehér bőre jelzi azt amin keresztül ment. Még mindig nehezére esik úgy venni a levegőt, mint eleinte és bár nincs szüksége maszkra, mégis próbára teszi a feladat, hogy akkor vegye a levegőt amikor szüksége van rá, ne pedig véletlenszerűen.
Mellkasa lassan de ütemesen süllyed és emelkedik ami jelzi, hogy a veszély már elmúlt és nagy valószínűséggel nem is lesz baj az elkövetkezendő néhány órára. Ettől függetlenül az orvosok fokozottan odafigyelnek rá, és nincs panasza az ellátásra, mindenből a legjobbat és a legtöbbet kapja. Az már más kérdés, hogy még egy alapvető szívet se tudnak megszerezni ide s tova második éve, de ez már más kérdés. Itt első körökben nem erről van szó.
Zöld, fáradt tekintetét leveszi az ablakról - bár tv-t is nézhetne, viszont ami ebben a kis készülékben megy, nem igazán elégítenék ki az igényeit - és a nyíló ajtó felé fordítja, ahol Elza jelenik meg. A lány nem csak a kollégája de a páciense is, akinek normális esetben még mindig tartana a rehabilitálása de tekintettel arra, hogy ilyen szépen kicsinálta magát a fiatalember, el kell tolniuk pár nappal.
- Szia - először csak nagyon nehezen tudja rávenni magát arra, hogy megszólaljon, hisz ez is piszok megterhelő számára. Azzal nem is próbálkozik, hogy feljebb üljön, csak halványan elmosolyodik miközben alaposabban szemügyre veszi Elizabeth arcát. Valami nagyon furcsa rajta. Biztos benne, hogy fáradt, emellett a lábai is biztosra vehető, hogy kimerültek.
- Még nem döntöttem el - hogy jól van-e? Nincs! Hogy lehetne jól amikor a mellkasa szorít, olyan fáradt, mint még soha, emellett egy olyan szív ketyeg a bordái védelmében, aminek már nem is szabadna ott lennie.
Laposakat pislogva figyeli miközben kiveszi a kis tartóból a kórlapot és ő maga is alaposabban szemügyre veszi, elvégre... gyakorlatilag Elza is orvosnak számít és kötelességüknek mondható, hogy aki bejön megnézze. Emellett több szem többet lát.
Nem elég gyors ahhoz, hogy megakadályozza, ne a székre üljön ami nem mellesleg még kényelmetlen is, így csak a kérdés után tér ki erre.
- Köszönöm, tökéletesen elvagyok. Viszont ülj ide nyugodtan - biccent az ágy felé. A karján végigsimító kézre nem volt felkészülve, ennek ellenére kellemes borzongás fut végig a testén amit egy halvány mosollyal próbál elfelejteni. Tudja, hogy miket vált ki belőle a lány és ha beledöglik se tudja megakadályozni. Finoman kihúzva a kezét a lány keze alól, megérinti a puha bőrét, majd hüvelykujjával megcirógatja a kézfejét. Olykor neki is szüksége van a közvetlen érintésekre, és az utóbbi időkben Elizabeth jelenlétében csak nagyon nehezen tudta magát türtőztetni.
- Ne haragudj, hogy lemaradtam a mai napodról, nem ezt terveztem be... - egy pillanatra elhallgat majd alig észrevehetően megrázva a fejét folytatja - minden rendben ment? Nem volt semmi baj?
Már akkor mikor az orvosokkal együtt döntöttek arról, hogy Elza folytathatja a kihagyott egy évet, megbeszélte a lánnyal, hogy olykor megkeresi. Ez a nap is ilyen lett volna, egy kis egyeztetés erejéig találkoztak volna, de a kedves szív közbeszólt.
 

Elizabeth and Nathaniel

 

Lehet, hogy most ágyhoz van kötve és a kelleténél is nyomottabb, ettől függetlenül nem hülye, látja Elzán a változásokat. Már akkor feltűnt neki, hogy valami nagyon nincs rendben szegény lánnyal, mikor bedugta az orrát az ajtón. Persze először nem tudta hova tenni, tekintettel arra, hogy úgy le van lassulva, mintha magát az életet is úgy kellene lökdösnie maga előtt, hogy haladjon végre. Egyszerűen nem tudja rávenni magát a gyors mozdulatokra, arra, hogy hosszabb távon nekiálljon gondolkodni. No meg miért is tenné? Jelen pillanatban kényszerpihenőn van és ehhez nem is kell más csak feküdni és bámulni a szemközti unalmas falat míg meg nem unja. Biztos lehet viszont abban mindenki, aki most ő rá figyel és próbálja a legtöbbet kihozni belőle, hogy nem sokáig lesz ez így. Ha érzi, hogy mehet a menet, jobban van már mint eddig, akkor ő megy is. Tudja, hogy mit kockáztat azzal, ha kihúzza magából azt a temérdek tűt és csövet ami most a gépekhez láncolja, de van amiért megéri kockáztatni és veszélyesen játszani.
Viszont azután, hogy Elza közelebb ér hozzá, minden vonását szemügyre veheti. Néha szeretné tudni, hogy mi járhat ennek a szegény anyátlan, apátlan árvának a fejében, hogy mire gondol és mi az ami leginkább bántja. Arckifejezését látva legszívesebben már pattanna is fel, hogy magához ölelje, de tekintettel arra, hogy nem teheti meg inkább türtőzteti magát és néhány kérdéssel igyekszik elterelni a figyelmét...
... A gondok viszont ott kezdődnek, hogy nem jár sikerrel és csak hamar eltörik a mécses. Nate zöld szemei elkerekednek, kétségbeesetten pillant az ajtó felé mintha attól tartana, hogy valaki rájuk ront noha ennek vajmi kevés esélye van.
- Hé, most mégis mi a baj? - hangja óvó és kíváncsi mind emellett roppant halk és tapintatos.
Ezek a könnycseppek pedig nem csak a szívéhez, de az agyáig is elérnek s nem is foglalkozva azzal, hogy mi történhet, csak megfogja a csuklóját és felhúzza magához. Ha nem ellenkezik akkor másik, szabad kezét a hátára simítja miközben fejét az övére dönti. El nem tudja képzelni, hogy mi lehet a baj bár... ha belegondol akkor vannak elképzelései, ettől függetlenül mégis csak pasiból faragták, olykor nem árt a szájába rágni bizonyos dolgokat, hogy fel is fogja.
Kezei menet közben megtalálják a makulátlan, gyönyörű arcot s hüvelykujjai megpróbálják eltüntetni nem csak a könnycseppeket de azok nyomát is. Tekintete pedig mindvégig arról árulkodik, hogy ő itt van, csupa fül. Oly annyira kötődik ehhez a fiatal nőhöz, mint az elmúlt években senkihez tehát számára is szó szerint fizikai fájdalmat jelent így látni. Azt pedig nem árt hozzá tenni, hogy nem sűrűn tartózkodtak a környezetében olyan emberek akik lelki ügyek miatt fakadtak sírva, vagy esetleg miatta. Megszokta persze, hogy munkájából kifolyólag a fájdalom sírásra fakasztja az embereket, de ez egészen más...

 

Elizabeth and Nathaniel

 

Egyszerűen nem tudja elkerülni a figyelmét az a keserűség és végtelen szomorúság ami a lány egész lényét átjárja. A kezdetek kezdetén mikor elkezdett vele foglalkozni orvos-páciens szinten, akkor nem volt ilyen állapotban, pedig nagyon sokat kellett küzdenie azért, hogy megnyíljon neki.
Az pedig őszintén meglepi mikor annak ellenére, hogy megszólal és próbálja nyugtatni, csak még határozottabb zokogás szakad fel belőle.
- Édes Istenem, ne csináld, mi a baj? - nem tudja, hogy kell kezelni az ilyen eseteket lévén nem sokan dőlnek mellé sírva ő pedig vajmi keveset találkozott eddigi élete során ezzel az érzéssel. Mikor Michelle volt a párja, akkor azt könyvelte el magában, hogy a nők határozottak és csak a filmeken, szomorú sztorikon kezdenek el bőgni... vagy ha kapnak egy kölyökkutyát. A latin táncosnő egy karakán, talpraesett nő volt, soha nem sírt és igazából nem is mutatta ki az érzéseit. Mintha egy érzelemmentes rideg nő lett volna aki emellett olyan kemény volt mint a kád széle. Lazán kétségbe ejtette Natet minden egyes alkalommal mikor az valami hülyeséget csinált. Minden további nélkül kimutatta, hogy mekkora hülye szerencsétlen pasi ő pedig elvonulhatott azon gondolkozva, hogy mit csinált megint rosszul.
Ahogy erősödik a vállának rázkódása, felhúzza magához, ezzel remélve a nyugalmát. Finoman letörölgeti sós könnycseppjeit melyek lágyan csillogóvá teszik az arcát, viszont szemének vörösségével nem tud mit kezdeni. Halvány mosollyal próbálja elhitetni vele, hogy nincs baj valamint elérni, hogy nyugodjon le szépen.
Már épp nyitná a száját, hogy mondjon valamit, mikor szó szerint rájuk robbantják az ajtót és kivel találják magukat szemben? Mr. Seggfejjel. A legtöbb orvossal nincs problémája a kórházban noha köztudott, hogy lassan tizedik éve van itt a régiekkel jól kijön, viszont az újak legtöbbjei olyan durvák mint a lópokróc természetük pedig tökéletesen azonos a tasmán ördögével. Mintha lenyeltek volna egy marék hangyát mely belülről marja őket és ez kivetül a természetükre. Szinte reagálni se tud arra amit mond, olyan hirtelen csattan fel a férfi és zavarja ki a lányt, ki villámgyors léptekkel távozik a szobából bezárva maga mögött az ajtót. Ez pedig tökéletes jelzés arra, hogy Nate amúgy birka türelme kiakadó mutatót bizonyítson.
Idegesen tépi ki magából a tűket és a csöveket és úgy pattan ki az ágyból, mintha kutya baja nem lenne. A lendület persze tovább viszi és a nagyképű orvos rögtön a szemközti falra kenve találja magát. Szemüvege lecsúszik az orráról, a papírok kiesnek a kezéből.
- Azt mondtam, hogy nem akarom többet látni! És ez nem azt jelenti, hogy ha velem kezesbárány akkor mással, főleg egy nővel úgy beszélhet, mintha a saját seggéből rángatta volna ki! Nem érdekel az amit mondani akar! Ilyen stílus után nem... szóval lesz szíves szólni egy másik kezelő orvosnak, különben biztos lehet benne, hogy holnap nem kell a koránkelés kínjával küzdenie - hangja lidércesnek hat, érces és tompa közben zöld íriszei szinte vérben forognak. Mindig is utálta a szemét embereket, hát még az orvosokat akiknek alapból az lenne a feladata, hogy normális körülmények között beszéljen betegeivel, a nővérekkel és ugyan úgy a kollégákkal is.
Lehet, hogy ez a mozdulat pillanatok alatt kifárasztotta, de van amit nem tud említés nélkül hagyni. A gond csak az, hogy már szép szavakkal is megkérte őt arra, hogy figyeljen oda a stílusra, mind ezt háromszor. De mintha a falnak beszélnének. Márpedig Nate is képes arra, hogy elveszítse a türelmét. Ennek pedig most szemtanúja lehetett a doki is.
Mr. Seggfej papírjait és szemüvegét összekapkodva, fintorogva néz végig Nathanielen aki kihúzott háttal, idegességtől zihálva állja a tekintetét. Ezután pedig amilyen gyorsan érkezett, olyan gyorsan távozik is. Az ajtó hangosan csapódik mögötte erre persze összerezzen, de utána csak rátámaszkodik az ágy rácsos végére, hogy kifújja magát...
 

Elizabeth and Nathaniel

 

Utálja az új orvosokat. Azokat akik Angliából tolják ide pökhendi seggüket és beképzelt fejüket nem törődve mások érzéseivel és hangulatával. Normális esetben az orvosoknak együtt működőnek kell lenniük nem csak a betegekkel de saját társaikkal is még ha azok rezidensek is. Fiatal orvosok de egykor ők lesznek azok, akik most leszálló ágban vannak már.
Mindig utálta a lenézést és az undorító hangvételt főleg ha olyan emberekről van szó akiket szeret és akik fontosak neki. Márpedig Elizabeth is az közéjük tartozik.
Hangvétele meglehetősen haragosra sikeredik, talán ő maga se gondolt arra az erőre amivel kirobban belőle a férfi szidása. Viszont az sokkal jobban meglepi, hogy az egy szót se tud kinyögni, még annyit se, hogy valamivel megvédje magát vagy bocsánatot kérjen. Az ilyennel mégis mit kezdjen? Sok töketlen vadbarom!
Nem foglalkozik a vérrel ami végigcsorog a karján és a padlón áll meg ezzel apró vörös pöttyöket, nyomokban kisebb tócsát formálva. A tegnapi után persze nem kellett volna ilyen hirtelen mozdulatokat tennie, nem véletlen hogy vad zihálások közepette Kapaszkodik bele az első kéznél lévő dologba.
Nem fog bocsánatot kérni ettől a szerencsétlentől, ebben mindenki biztos lehet és bár lehet, hogy ő kezdte, mégis a másik generálta a bajt. A gépek vad sípolása jelzi, hogy nem tudnak semmilyen jelet venni. Gyakorlatilag úgy érzékelik, hogy meghalt az eddig rájuk között illető, bár szerencsére ez nem történt meg.
Meglepi az a határozottság ami Elizán úrrá vette magát és azzal visszavezeti az ágyhoz amire ledobja magát. Lesütött szemekkel bámulja fekete zokniba bújtatott lábait majd megunva az ücsörgést miután úrrá veszi rajta magát a fáradtság lefekszik és így várja meg míg a lány visszajön.
- Nem fog pikkelni, ha mégis akkor kirúgatom - hangja inkább monoton mint kétségbeesett vagy bármi más. Undorodva gondol a férfire, arra aki ilyen hangnemet megütve képes beszélni nem csak egy fiatal nővel, de bárkivel! Amúgy is, ki a fene ő? Csak egy kezdőkardiológus akinek alapjáraton is bizonyítania kell. Hát így nem fog mert nem lesz rá lehetősége.
- Attól még, hogy te eltűröd, hogy úgy beszéljen veled mint valami utolsó nyomorulttal akkor egészségedre! Én soha nem toleráltam az ilyet és nem is fogom. Nem érdekel, hogy ki mit gondol ez az elvem. Az ember tanulja megvédeni magát - utálja ha elengedik a fülük mellett a sértő és gúnyolódó szavakat. Legyenek már az emberek olyan tökösek, hogy kiállnak nem csak az igazukért de magukért is!
- Igen, az vagyok tudom. Nem kell emlékeztetni rá - kapja el a tekintetét Lizzyről és az ajtót kezdi el fixírozni mintha arra várna, hogy az a bolond megint visszajöjjön.  Tudja, hogy hülyeség volt amit csinált és nem engedheti meg magának, hogy csak úgy kirángassa a tűket a kezéből. Ő maga is a sürgősségin kezdte majd a pszichiátriát kötött ki. Mármint... orvosként. Hamar meg is unta, ettől függetlenül tudja, hogy mit nem tehet egy beteg főleg nem akkor ha ő maga is orvos.
- Ne haragudj az előbbiért. Már így is a bögyömben volt ez a barom, ezzel viszont betette a kiskaput. Nagyon gondolkozok rajta, hogy kitetetem a szűrét. De megpróbálok megbékélni vele de azért remélem, hogy ezek után kicsit visszafogja magát - vet egy pillantást a lányra, hisz tudni akarja, hogy neki mi a véleménye erről.