Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 27 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 27 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Megosztás
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

Scarlett & Lizzie Empty
»Vas. Szept. 06, 2015 1:34 pm Keletkezett az írás





Scarlett & Lizzie


Egy icipici fejfájással ébredtem, ami történetesen meglepő, hiszen annyi tequila után, amit én az este magamba döntöttem, sokkal intenzívebb szokott lenni. Esetleg már kezdek immunis lenni rá, és ezért is érzem magam jól, nem pedig hányós-fejfájós-alig bírok megmozdulni másnaposan. A hajam viszont égnek áll, olyan mintha az éjjel maratoni hajtupírozást hajtottam volna végre.
Némi ásítozás, és az elnyűtt felsőt megigazítva a konyhámba mentem, hogy igyak valamit. Igazából, most bármi jólesne. Víz, almalé, narancslé, tej, de még a tequila is. Jó, ok, talán az utóbbit hanyagolnom kéne, főleg, hogy alig egy órán belül a kórházban kellene lennem. A hűtőből kiveszem a kék színű tejesdobozt, majd egy pohárba öntök belőle. Nekidőlök a konyhapultnak, és megiszom teljesen nyugodtan. Szeretem a tejet reggeli gyanánt.
Miután elkészültem, minden ablakot megnéztem, becsuktam -e, majd pedig felkaptam a kulcscsomómat, ami ott hevert az ajtóval szembeni kis szekrény tetején, amire ráférne egy kisebb rendrakás, mert sok minden oda van csak dobálva mindig, aztán egy szép kupac jött már létre. Fölöslegesen nem fogom erőltetni, mert a totálkáoszban hamarabb megtalálok mindent, ezért is vagyok nagyon jó orvos és sebész.
Hamar az autómhoz értem, mert utálok késlekedni, egy másodperc is hatalmas késés nálam. Az már bűntettnek számít. S ezt elvárom a gyakornokoktól és rezidensektől is, mert az az egy másodperc is sokat jelenthet.
A kórház parkolójában valaki szemtelenül elfoglalta az én megszokott helyemet, de még mindig nem értem rá bemenni és kérni egy személyre szóló parkolóhelyet, pedig tényleg kéne. Jó is lenne legalább, mert akkor tényleg nem állna be oda senki sem a hatalmas SUV-jával.
A kórház ugyanolyan, nem változott semmit sem tegnap óta. Ez egy bölcs meghatározás volt tőlem. Az orvosi szobába ballagok, ahol magamra kapom a hófehér köpenyt, sztetoszkópot, meg két tollat is teszek a zsebembe, csak azért, hogy ha az egyiket elhagynám, legyen egy másik pótlékba. Elég a semmittevésből, irány istennőt játszani, azaz előbb még a saját irodámba megyek, hogy átnézzek valamit. Alig ülök le, amikor kopogást hallok, és én pedig rögtön szólok.
- Nyitva van - mondom hangosan, és közben csak keresgélek a papírhalomban, de mivel jön valaki, így abbahagyom.  


made by torie ♥

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Scarlett & Lizzie Empty
»Vas. Szept. 06, 2015 3:29 pm Keletkezett az írás



Lizzie
&
Scarlett


Mostanság elég sok minden történt. Még felsorolni is nehéz lenne, éppen ezért nem is fogom. A lényegen egyébként sem változtat. Ideje lenne egy ellenőrzésnek. Nem egy apró, akárki által futólag elvégzettnek, hanem egy normálisnak. Mindig amiatt aggódom, hogy valami nem stimmel. Hogy valamit mégiscsak elrontottak akkor. Mert ha egyszer megtették, megtehették még egyszer. Ez akármikor előfordulhat. Valakinek tehát el kell mondanom azt, amit vajmi kevesen tudnak. Az egyik kollégámnak. Ilyenkor örülök, hogy létezik orvosi titoktartás, mégsem vagyok abban biztos, hogy tudnák ahhoz tartani magukat egy kolléga esetében. Akárhogy is, meg kell próbálnom. Sok eshetőség közül nem választhatok, azok közül azonban egyértelmű, hogy kihez fordulnék. Semmiképp nem Grahamhez. Az ki van zárva. A másik, aki szóba jöhet, Lizzie. Ezért is indulok meg felé, amint megtudom, hogy már megérkezett.
Irodája ajtajában megdermedem. Tényleg be akarok menni? Nem, de muszáj lesz. Fő az óvatosság. Ha pedig reggel sikerült arra rávennem magam, hogy bevállalom, akkor meg kell tennem. Nincs vita. Hogy később mi lesz, ráérek akkor foglalkozni vele. Nem hiszem, hogy szárnyra kapna a dolog, akár egy rossz pletyka. Ennél jobban bízom benne. Ahelyett, hogy tovább ácsorognék, felhívva magamra a figyelmet, emelem kezem és bekopogok. Legnagyobb megkönnyebbülésemre, szinte azonnal hallom a választ odabentről. Nem húzom tovább az időt. Már nyitok is befelé, hogy aztán becsukva magam mögött az ajtót, neki támaszkodhassak.
- Szia! Zavarhatlak egy kicsit? – kérdem, bár akármi is a válasza, nem foglalkozom vele.
Egyszerűen csak a lényegre kell térnem. Ez benne a legnehezebb. Nem kerülni, körmondatokkal kifárasztani a másikat, hogy aztán eltereljem a figyelmét, nem hárítani a dolgot, csak hogy könnyebb legyen…
- Meg tudnál vizsgálni? – teszem fel újabb kérdésemet, bár lényegében ez lenne az első olyan kérdés, amire választ is várok.
Már most tudom, hogy ha nemet mond, eszem ágában sem lesz mást is felkeresni. Nem tudnám rávenni magam újra, egy jó darabig biztosan. Már csak azért sem, mert ez is felér egy jókora szenvedéssel. Az, hogy én kitegyem magam ennek és ne fújjak máris visszavonulót, sok erőmbe kerül. Össze kellett szednem minden önuralmam a hadművelethez. Igen, így tekintek rá. Egy végrehajtandó küldetés, melynek sikere attól függ, hogy az általam választott célszemély hajlandó-e együttműködni. Ha nem, akkor meghiúsultnak nyilvánítom az egészet és felhagyok a véghezvitellel. Egyébként sem mondhatnám, hogy akármi bajom van. Tényleg nincs. Egyszerűen csak úgy vélem, lassan itt az ideje az ellenőrzésnek. Hogy tudjam, minden rendben.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Scarlett & Lizzie Empty
»Vas. Szept. 06, 2015 6:02 pm Keletkezett az írás





Scarlett & Lizzie


Az irodába biztosan járt egy takarító, mert mindenhol nagy a rend, csak az asztalon lévő dolgok maradtak úgy, ahogyan voltak. Nos, igen, ez egy külön kérés volt részemről, mert én a rendetlenségben gyorsabban megtalálom a kiutat, mint akkor, amikor csillog-villog minden, és minden ABC vagy dátum szerinti sorrendben van. Így van az az érzés, mint ami otthon is jelen van.
Néhány pillantást idefelé azért vetettem a táblára, amelyen a műtétek vannak kiírva, és nagyon reméltem, hogy Dr. Evans neve is felbukkan ott. Sőt, az egyik műtét oroszlánrészét rá fogom bízni, mert megérdemli, és én leszek az asszisztáló orvos szerepben, hagyom, hogy övé legyen a főszerep, mert úgyis hamarosan szakorvossá válik, és akkor pedig ő is bekerülhet majd az istennők táborába.
Az ajtó kopogása zavart meg engem, de természetesen rögtön reagáltam rá, és mondtam, hogy bejöhet az, aki ott áll az ajtó túloldalán. Nem szokásom bezárkózni, főleg ilyenkor nem.
Az ajtó kinyílt, és meghökkenve néztem oda. Nocsak, egy kollegina tért be hozzám.
- Oh, szia! - köszöntöttem én is vissza egy pici mosollyal, majd pedig a nem zavar kérdésére is válaszoltam, amilyen gyorsan csak lehetett. - Dehogy zavarsz, kerülj beljebb, Scarlett - udvarias és kifinomult voltam jelenleg, ami pont az ellentéte annak, ami az asztal közepén lévő kórlaptenger által látott dolognak.
Nem is tudtam igazán, minek köszönhetem ezt a látogatást, de azért örültem neki, mert addig se kellett rendet raknom. Aztán, amit mondott nekem, azon elgondolkodtam. Sok kérdés futotta át agyamat, miért is kell neki vizsgálat.
- Persze, hogy megvizsgállak. Fáradj át a vizsgálórészbe - mutattam neki az irodám túloldalára, és utána felálltam a kényelmes kis székemből és elindultam, de előbb a kezemmel mutattam, hogy menjen csak előre. Nagyon furcsa volt, azért is különösképp, mert nem igazán ismerjük egymást, és mégis hozzám fordult segítségért. - Mi a probléma? Nem vagy jól? - kérdeztem őt aggódással, mert nem igazán tudhattam, mi a probléma, és vártam, hogy válaszoljon.


made by torie ♥

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Scarlett & Lizzie Empty
»Vas. Szept. 06, 2015 7:09 pm Keletkezett az írás



Lizzie
&
Scarlett


Nem zavarom, hát persze. Kedvesen fogad, ám láthatóan kicsit meglepetten. Ezt valahol nem is csodálom. Én magam is meg vagyok lepve. Valahol legbelül pedig azt kívánom, bárcsak azt mondaná, hogy nem ér rá. Hogy most túl sok dolga van, amire esély is van, tekintve a jókora irathalmot, mi asztalán tolong. Ez persze lehetetlen, nemde? Mikor ilyesmire szánom rá magam, valahogy sosincs szerencsém. Most pedig már nem fordulhatok vissza. Csendesen kullogok az iroda másik felébe, majd egy pillanatra megállok, hogy keressem helyem.
- Azt nem igazán tudom. Bár… Szerintem semmi bajom, de ez lehet a makacsságom is – sóhajtom.
Ennek ellenére, szerintem tényleg semmi. Remélem is, hogy nem. Leülök, amint megtalálom, hogy hova tehetem le hátsóm. Láthatóan nem találom helyem és kicsit feszült is vagyok. Tényleg elkezdek róla beszélni? Neki? Annyira nem ismer, így ő lenne a legjobb lehetőség. Arról nem is beszélve, hogy nem beszélhet róla senkinek. Tényleg nem. Valahogy csak bele kellene kezdenem. Rá nézek, majd inkább csak el mellette, végül újra rá, egyenesen a szemeibe.
- Inkább csak egy ellenőrzés lenne. Hogy minden rendben van-e. Bocs, hogy téged zargatlak vele! Ha nem érsz rá ilyesmire, mond csak nyugodtan – mondom még.
Mintha csak arra várnék, hogy megteszi. Tényleg arra várok. Arra, hogy nemet mondjon, holott minden bizonnyal sejti, nem volt könnyű eljönnöm idáig. Viselkedésemből szerintem ez tisztán leszűrhető, még akkor is, ha nem akarom, hogy így legyen. Túlontúl árulkodó vagyok ezen a téren. Azt azért csak el kellene mondanom, hogy pontosan miért vagyok itt. Hogy mi vezetett el idáig. És valójában van gondom. Számomra nem is kicsi, mégis, lehet egészen hétköznapi oka is. Mint például az, hogy kellene egy kiadós pihenés. Ahelyett, hogy mindenféle dolgot csinálnék munka közben, még akkor is, amikor van egy szabad napom. Például a takarítás. Annál rosszabb dolog nincs.
- Az elmúlt időszak elég zűrös volt. Ott volt az operás este, aztán a balesetem a bringással és a műtét… Mostanság úgy érzem, túl hamar fáradok. Olyan terheléstől akar kiugrani a szívem, amit régebben könnyedén bírtam. Arról nem is beszélve, hogy ha meglátok egy komolyabb beteget, szintén ez van. Persze lehet, hogy csak generálom magamnak az állandó aggódással – tudom le végül.
Mégiscsak ostobaság volt ez a vizsgálat. Van jobb dolga is. Ha én magam is meg tudom állapítani a bajom, akkor miért is vagyok itt? Azon kívül, hogy nem a saját véleményem akartam hallani, hanem egy olyasvalakiét, aki elkülönít tőlem? Akinél én tényleg csak egy kivizsgálandó személy vagyok és nem több? Alighanem valami hasonló az oka. Most már el is hallgatok. Tanácstalanul nézek rá, fontolgatva, hogy tényleg hagyom az egészet, bocsánatot kérek a zavarásért és már itt sem vagyok. Erre nagyon is meg lenne az eszem. Meg arra, hogy utána menjek tovább és végezzem a dolgom, elvégre abban még nem akadályozott ez az egész. Az is lehet, hogy csak túl sok szabadidőm van és tényleg csak túlaggódom magam a múlt miatt. Elvégre rengeteg év eltelt már azóta. Biztos nem szúrtak el semmit, ha eddig kibírtam.
- Ha csak annyit mondasz, hogy hülye vagyok, azt is elfogadom!
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Scarlett & Lizzie Empty
»Vas. Szept. 06, 2015 7:48 pm Keletkezett az írás





Scarlett & Lizzie


Ó, igen, az asztalon feltűnően sok az akta, amiből egy alacsonyabb ember ki sem látszódna, de én igen. Még. Két hét és már én is bujkálhatok mögötte.
Miután végre megtalálta a helyét, amit elég sokáig keresett, elkezdett beszélni. Elég jó emberismerő vagyok, s látom, hogy Scarlett túl feszült jelenleg. Lehet, az is az oka ennek, hogy alig ismerjük egymást, és fél bármiről is beszélni velem, de én teljesen optimista vagyok, és bizalmas hangnemben beszélek hozzá, ami talán lenyugtatja őt annyira, hogy a benne rejlő feszültség elmúlik majd.
- Inkább köszönöm, hogy megmentettél attól, hogy azokat átnézzem - biccentettem az asztal felé, és vigyorogtam egyet.
Dehogy fogom hagyni, hogy csak úgy kisétáljon, ha már idejött. Még csak az kéne, pláne, hogy látom rajta, hogy valami zavarja őt. Akár az egészségével, akár mással kapcsolatban. Gondolom az előbbi miatt jött hozzám.
Ezután mintha megnyílt volna, és beszélni kezdett. Beszélt arról, mi volt vele az elmúlt időben. Nem csoda, ha fáradékony. Nagyon leterhelte magát, amit mi orvosok sosem veszünk figyelembe, mert mi orvosok vagyunk, mindent kibírunk. Már ameddig képesek vagyunk uralni azt.
- Elég komoly időszakon vagy túl, sok lenne ez bárkinek. És valami más tüneted volt vagy van olyankor? - kérdezem tőle, és közben próbálok minél jobban és bizalmasabban kialakítani a kettőnk közötti kapcsolatot, hogy tényleg csak vele törődöm, és bármit elmondhat nekem. Amikor azt mondja, lehet ő generálja mindezt, én nem hiszem el ezt. - Szédülés? Egyensúlyvesztés? Látásromlás? Heves szívdobogás? Volt -e eszméletvesztésed, akár csak pár másodpercre? Fejfájás? - nézem a kolleginát, teljes mértékig rákoncentrálok, és tudom, hogy mindenki utálja ezt a sok kérdést, de muszáj feltenni, és ő is tisztában van vele, mert ő is ugyanúgy orvos, mint én.
Amint legutoljára mondott, azt meg sem akartam hallani. Nem hülye. Közel sincs ahhoz, hogy ez hülyeség lenne.
- Nem rázlak le semmivel sem. S ha képes voltál arra, hogy bejöjj ide, és nem fordultál meg, bár szerintem gondoltál erre is, mint egyfajta opció, igaz? - mondtam neki még mindig nyugodtan. - Szóval, itt maradsz szépen. Nem fog zavarni senki sem minket - köt az orvosi titoktartás, sosem mondanám el senkinek sem, bármit is titkoljon előlem, én ha nem lennék orvos, akkor sem fecsegnék ki semmit sem.




made by torie ♥

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Scarlett & Lizzie Empty
»Kedd Szept. 08, 2015 3:05 pm Keletkezett az írás



Lizzie
&
Scarlett


Úgy tűnik, nem csak én rajongok annyira a papírmunkáért, hogy mindig csak halogatom. Alighanem a kórház fele, sőt, háromnegyede így van ezzel. Igazából nem is értem azt az orvost, akinek ínyére van és inkább ott gubbaszt, minthogy a műtőben ácsorogjon. Ugyanakkor vannak olyanok is, akiket én nem engednék a műtő közelébe és csak a papírnyálazást hagynám rájuk, már ha azt rájuk merném. Néhányak esetében az is kétséges. Most viszont nem egy ilyen személyről van szó.
- Amíg velem foglalkozol, akár több is lehet, tisztában vagy vele?
– kérdem, egy pillanatra elnevetve magam.
Nem úszom meg. Tudom jól legbelül, hogy nem fogja hagyni, így kénytelen vagyok hamar túlesni rajta. Már ha ez ennyire egyszerű lenne. Csakhogy nem az. Nagyon nem az! Hogy mondjak el egy olyan dolgot, amit a főnökömön… Az igazgatón kívül, senki nem tud? Hogy mondjam el, amit senki másnak sem, hogy annak idején volt egy rohadtul elszúrt szívműtétem? Nos, alighanem így kellene, csak hangosan és nem fejben. A szavak azonban nehezen jönnek. Túlontúl sötét volt az az időszakom ahhoz, hogy csak olyan könnyen beszéljek róla. Pedig már nagyon régen volt. Saját, felesleges eszmefuttatásom helyett, inkább próbálok rá figyelni. Arra, amit mond. Én magam is elkezdek tüneteimen gondolkodni. Azon, hogy mik voltak és mik szoktak lenni általában, ha nagyon fáradt vagyok.
- Heves szívdobogás, a nagyobbnak mondható terhelés ideje alatt és utána egy ideig. Ha sokáig tart, akkor fejfájás. Utána meg egy kis látásromlás, ha nem javul. Az utóbbi kettő egyébként is előfordul, ha nagyon kimerült vagyok. Arról nem is beszélve, ha sokáig intenzíven fáj a fejem…
- gondolkodom el.
Szavaimat teljesen komolyan gondolom. Ha csak magamnak generálom, vagy csak túlaggódom a dolgot, akkor tényleg egyszerűbb lenne azt mondania, hogy hülye vagyok és inkább menjek haza lefeküdni. Ő azonban úgy tűnik, nagyon is komolyan veszi ezt az egészet. Arról nem is beszélve, hogy beletrafál a dologba.
- Igen, igaz
– sóhajtom.
Engedelmesen maradok szépen, ahogyan azt mondja. Akár egy kisgyerek, akire ráförmed az anyja, oktató céllal. Kár, hogy velem ilyet sosem tett. Akkor valószínűleg nincs az a baleset, nem lennék orvos és végképp nem lennék itt. Akkor ez az egész meg sem történt volna. Vagy ki tudja. Lehet, hogy nekem az volt elrendelve, hogy orvosnak kell lennem. Már ha hinnék az efféle hülyeségben. Csakhogy orvos vagyok. Imádkozhatok akármilyen Istenhez, akkor is az orvosok kezében van az életem. Rajtuk múlik, hogy mit tudnak kezdeni velem, ha arra van szükség.
- Szóval… őőő… Azt hiszem, egyszerűbb, ha megmutatom
– motyogom, aztán felsőm aljához nyúlok, hogy levegyem azt, megmutatva az alatta lévő hegeket és műtétnyomokat.
Az egyik frissebb jóval. Az a nem régen történt baleset következménye. Nem régen, három hete. A másik viszont nem több egy fehér csíknál, mellkasom közepén. Gondolom nem kell mondanom, hogy minek az eredménye. Ha viszont jobban figyel, észreveheti, hogy a metszés nyoma egy ponton kiszélesedik. Nem is kicsit, ami azt illeti. Várok egy kicsit. Várom, hogy felfogja a dolgokat, vagy hogy el tudjon vonatkoztatni az alsóbb vonalaktól.
- Régen… Nagyon régen, volt egy műtétem, aminek során csúnyán elrontottak valamit. A vége az lett, hogy napokig kómában tartottak, és kaptam egy új szívet. Azóta azonban azon gondolkozom, hogy mi van, ha a beültetés közben is elrontottak valamit? Így ha ilyesmit, vagy ehhez hasonlót észlelek, egy kicsit mindig megijedek. Sosem volt semmi komoly, csak pihenésre volt szükségem, csakhogy az utolsó műtét utáni ellenőrzés óta nem voltam vizsgálaton. Eddig mindig sikerült magam lebeszélni róla, tudván, hogy milyen sok év eltelt azóta, gond nélkül
– magyarázom, aztán elhallgatok.
Mintha csak kikapcsoltak volna, úgy vágom el a szavak további folyását. Már így is túl sokat beszéltem.
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom


Scarlett & Lizzie Empty
» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Scarlett & Lizzie
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Dasie & Lizzie
» Owen & Lizzie
» Shane & Lizzie
» Eris & Scarlett
» Leonard & Scarlett

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: