»Hétf. Szept. 07, 2015 1:45 pm Keletkezett az írás
give you what you like
– Vegyen egy mély levegőt, Kettes. Magam is ezt tettem, ahogy felmértem az állást a természeti katasztrófa és az emberi erőből fakadó technika között. Másfél óra elteltével sem a civilizált társadalom állt nyerésre. A sűrűn szakadó esőt a műanyag lapátok szorgosan mosták le a szélvédőről. Közvetlenül az oldalamon, előttem és még a kocsim seggébe dugulva is más járművek rostokoltak. Néhány a sofőrök közül ráfeküdt a dudára, mások kihajoltak a lehúzott ablakréseken és az előttünk tizenöt-húsz méterrel dolgozó munkásoknak céloztak nem éppen tintapatront tűrő kifejezéseket. Volt itt minden, tényleg. A közmunkások édesanyja valószínűleg a kórház felé igyekezett, amiért már órák óta szűnni nem akaró csuklás inger rángatta rekeszizmát. Másokban megindult a rákos sejtek képződése, volt, aki rettegve tekintett munkájára, nehogy elérje a vég és tarkón találja valamelyik merevítő pillér. Egyesen fuldokoltak a nagymennyiségben alázúduló esőtől, s megint mások követelték a biztonságos munkakörülményeket, ahol a rosszindulatú, dugóba ragadtak kéretlen replikái nem álltak közel a beteljesüléshez. Lábtörés, kéztörés… hogy nyelnének le egy erre repülő sirályt. A leghangosabban azon iskolázatlan tajparasztok bírálták az ázott ruházatú, megoldásra törekvőket, akik már hónapok óta munkanélküli segélyből tengették sanyarú napjaikat. Mert ők jobban tudták, előbb sikerre vitték volna a folyamatot, s már három órája úton lehetne mindenki. Kezdtem unni, hogy nem látom a műtőm fémasztalán felvágott szerencsétlen tíz évest, s akkor még ezek a retardált barmok sem tudják felmérni a hallgatás aranyát. – Dr. Cairns, kérem, ne hallgasson ilyen sokáig! – hangja megremegett a vonal másik felén. – Esik a vérnyomása… Ez egy epispadiasis, és maga nincs itt. Dr. Cairns. – Maradjon veszteg, Kettes. Hívják újra a plasztikát. Maga meg koncentráljon az idegekre. Nem zárhatják be, amíg nem látja egy szakorvos. A következő szakaszban új húgycsövet kell képeznem. Ne hagyjon szarban, Kettes! Végezzen a szűkült szakasz marsupialisatiójával. Látott már ilyet – fel kellett idéznem magamban azon éveket, mikor a végzős rezidenssé érett férfi még csak kezdőként állt az oldalamon, hogy magába igya éves milliókat kitermelő kezem munkáját. – Gyakornokként a második évében. A fenébe is! Legyen életben, mire beérek. Nem bírtam tovább. A feszültség felrobbant mellkasomban, ezért kitárva magam előtt a 2015-ös évjáratú Hyundai Genesis mélyfényezésű ajtaját, két másodpercet engedtem magamnak a természet zuhanya alatt állni. – Fogják már be a szájukat. Hallották? Fogják be, mert műtök! Még egy obszcén, trágár szó és egyesével végzek magukkal. Fogták? Egy tíz éves gyerek fekszik a műtőasztalon és ha a rezidenssel nem tudok kommunikálni, akkor mára munkát biztosíthatunk a patológiának! Kuss legyen! Akit zavar a várakozás, az odamegy és felajánlja a segítségét! Ennyi ostoba embert összezárni egy helyen, soha nem volt szerencsés. Nem csak az eső ütemes kopogását kellett átordítanom, amit hangom sínylett meg, de a monológ elejébe bele-belekapók elégedetlen mordulását is. Köhögve ültem vissza a fűtött autóba. Ennyi idő elég volt hozzá, hogy a fehérneműmben is tócsát képezve álljon az esővíz. – Nem altathatjuk tovább, Dr. Cairns. A műtő is hallhatta, ahogy rendre utasítottam a reggeli ideget emésztő Sydneyt. A háttérből ismét egyenletes taktusban hangzott fel a szívmonitor hangja, az sem mert már visítani. Roman volt az első, aki legelőször megtalálta hangját odaát. – Mennyi idő telt el? – Két és fél óra. – Jesszusom, mennyi lesz a telefonszámlám – sóhajtottam fel szórakozottan, hogy oldjam a kétségbeesett rezidens hangulatát, aki valószínűleg görcsösen szorította markában a szikét. – Rendben. Ha a plasztikáról nem megy valaki negyed órán belül, akkor bezárja és maga referál majd az odalent uralkodó állapotokról. Ez így rendben van? Csak fejezze be a kiegyenesítést és a bőrelrendezést. Ha minden jól megy, bejöhet a Solowow-Badenoch féle invaginációs húgycsőplasztikára a következő alkalommal. De ehhez… dr. Wise, szedje össze magát, és most hagyja, hogy megigyam a kihűlt kávémat. Hívjon, ha végzett és szobára került a beteg.
További negyed órám azzal telt el, azon kívül, hogy áttekertem a rádióállomások unalmasabbnál unalmasabb, retardált reggeli műsorát és a felvonultatott szegényes zenei palettát, hogy megszabadultam az elázott kosztümömtől. Még a magas sarkú szandál is valahol a fék és gáz pedálja között elveszve végezte, s ott maradtam egy szál hosszított ingben és bugyiban, az átlagos polgárok szokásaiba beleveszve, összekuporodva az első ülésen. A kávé már fele annyira nem esett jól, mint amennyire gőzölgő formájában kívántam. Elégedetlen csettintésekkel fogadtam a hideg italt, ahogy magáévá tette ízlelőbimbóimat. Jobb elfoglaltság híján a sebtében magamhoz vett napilapért nyúltam. Figyelmemet csak ritkán ragadta el a szélvédőn táncot járó lapátok munkája, vagy a szomszédos jármű hátsó ülésén elégedetten viháncoló gyerekek villódzó látványa. Jogaimat gyakorló hévvel vetettem bele magam a külvilág életébe. Külvilág. Így hívtam mind azon történések hosszú sorozatát, mely a kórházon kívül történt, melyről szinte semmit nem tudtam. Hogy mi zajlódott le a gazdaságban? Vagy, hogy kik nyerték a legutóbbi olimpiát? Milyen történések álltak be a politikában? Hát őszintén… mint egy Marsról érkezett idegen, olyan távol éreztem magamtól ezeket a témákat, ezért csak sebtében lapoztam végig az oldalakon. A periodika olvasása nem volt megkötött, így rossz szokásomhoz híven, az érdektelen hírekkel kezdtem, a társkereső hirdetésekkel, az állás lehetőségekkel, majd úgy haladtam végig a sportrovaton, át a külügyektől, a belhelyzetig, míg el nem értem a nap legfelkapottabb híreit az első néhány oldalt. Leágazóban a maffia avagy Hulljon a férgese – három oldalas publicisztika, amit egy oldalnyi tényszerű írás előzött meg, gazdagon illusztrálva képek foltjával. Szabadidőmet nem a világ gondjaiba öltem. S eddig nem is találtam kedvemre való olvasmányt, hiszen az orvosi szaklapok terminológiája riasztó lett volna a laikus szemnek. Már pedig a köznyelven megfogalmazott sajtóanyag az ő érdekeiknek kívánt elsődlegesen eleget tenni. Valami mégis megragadta tekintetemet a sorok között. Csak egy pillanat volt az egész, egy kósza szó, amit talán csak odaképzeltem, de végül úgy éreztem, muszáj átfutnom a sorokat, hogy megtaláljam a „tetovált férfi” kifejezést. Már az ötödik sorban ott volt. S bárhogy hitegettem magam a maffia szerteágazó szerepköréről, minduntalan ragaszkodtam feltevésemhez: Rhys Higgs-t kapta el a rendőrség. Név nélkül is ráillett a leírás, arról nem is beszélve, hogy helyileg sem volt túl távol Sydneytől a külváros, ahol a nyomára bukkantak, s végül egy zöldfülű rendőr dühében golyót eresztett a szegycsontjába. Gyomrom összerándult. Hirtelen az sem érdekelt, hogy Roman Wise nevét jelezte ki a telefon felvillanó képernyője. Élénk fájdalom járt át, megmagyarázhatatlan érzések ragadtak magukkal, melyeknek nem tudtam mikéntjét, vagy magyarázatát. Mintha egy lavina zúdult volna alá, mely egyre felém közeledett, de a becsapódás pillanata váratott magára. Talán így éreztem magam. Megesve. Megestem az emberi test sérülékenységébe vetett hitemnek. Rhys Higgs meghalt. Meghalt, s többé sosem jön már.
made by torie ♥
Vendég
Vendég
»Hétf. Szept. 07, 2015 9:17 pm Keletkezett az írás
A hozzászólás nagy részében trágár szavakat tartalmaz, a karakter személyiségéből adódóan pedig erőszakos megmozdulásokat! Mindenki saját felelősségére olvassa!
it's where my demons hide
Néha nehezen oldódott meg az a kétlaki élet, amit a szerződés szerinti munkahelyem, és a törvénytelen vágóhídi munka igényelt. A kórházi teendők nem sokban különböztek a sivatagi melótól, legfeljebb a steril környezetben, s a kollégák milyenségében, na meg az üzlet milyenségében. Az elmúlt két hétben utazás címszó alatt kénytelen voltam szabadságolni magam a St. Claire Hospital életéből, hogy elvégezzem a korábban már bevállalt munkálatokat, s jó néhány pénzes alak kérésére szerezzek szívet, májat és vesét. Két hét. Két hét telt el anélkül, hogy zargathattam volna Maya Cairnst, aki az elmúlt napokban többször jelent meg gondolataimban, mint azt akartam. S ha megjelent, többnyire dögös verziójában tekergett előttem, elképzeltem, ahogy átadja magát nekem, s Ő maga kéri a fülembe suttogva, hogy keményen tegyem magamévá. Már a gondolattól is gatyámba szökött a vér, s azon kaptam magam, hogy a reggeli órákban, merevedéssel ülök a Raptor első ülésén, dekkolva egy kibaszott dugóban, s odakint szakad az eső. - Csesznétek meg. – Ütöttem tenyeremmel a kormányra tehetetlenségemben, mert még sem boríthattam fel magam előtt minden járművet, csak hogy előbb érjem el a célomat, a St. Claire kórházat, hogy felkeresve Mayát, s behajtsam rajta a jussomat. - Nem normális idióták.. – Megrázva fejemet, a rádiót kezdtem tekergetni, de még a rádiós maca nyekergő hangja is idegesített, amint szép napos délelőttel hitegette a hallgatókat. A rohadt kis kurva, kinézett egyáltalán az ablakon? Vagy melyik országnak nyomatta a műsorát? Bosszúsan váltottam sávot, s addig tekergettem a sistergő rádiót, míg nem sikerült befognom egy zenei csatornát, ami rnb-től kezdve rapen és hip-hopon át mindenféle slágert játszott, főként a legújabb dalokat. Tenyereimmel újra a kormányra támaszkodtam, s előre dőlve igyekeztem kilesni a Raptor szélvédőjén, hogy kiszúrjak egy kis menekülő útvonalat, ahol talán kikerülhetem a sok járművet. Szerencsére, úgy tűnt, hogy az egyik sor megindul, ezért gyorsan egyesbe raktam a kicsikét, majd kigurulva az előttem baszakodó nyugdíjasok mögül a gázra tapostam, és hajtottam előre, jó néhány métert, míg ismét dugóba nem fulladtam, s kénytelen voltam besorolni egy kempingező pár után. Ujjaimmal ismételten a kormánykerékre mértem ütemes koppanásokat, miközben az ablaktörlőm sebesen járt, s igyekezett eltörölni a szakadó esőcseppek halmazát, melyek folyamatosan nyaldosták az üveget. Váratlanul, ekkor akadt meg szemem egy luxusjárgányból kipattanó macán, aki ordibálni kezdett a sorban parkoló, s ezerrel dudáló barmokkal. Pillantásom először formás testén futott végig, s mikor megláttam a testhez párosuló arcot, felismertem a nőben Mayát. - Ne bassz, itt vagy Picinyem? – Vigyor kúszott ajkaimra, miközben előre nyúlva lejjebb halkítottam a rádiót, s egy kicsit leeresztve az ablakot hallgattam, hogyan küldi melegebb éghajlatra a szerencsétleneket. Hihetetlen volt számomra ez a nő, aki mindazok után, amit vele tettem, még mindig képes volt ilyen határozottsággal felállni a volán mögül, s nem törődve azzal, hogy a mai világban léteznek még ámokfutó, őrült sofőrök, akik pisztolyt tartanak a kesztyűtartójukban – be mert szólni minden egyes kis köcsögnek. Imádtam. Mi a fasz van? Nem. Kizárt. Mindez szimplán testi vágy volt, meg a nő hiány, amiből az utóbbi két hétben nem jutott egyetlen egy sem. Nem, mintha ne tehettem volna meg azt, hogy felszedek egy ringyót valamelyik bárban, vagy rendelek egyet telefonon, de valamiért nagyon rá voltam állva Dr. Cairns vaginájára. S tessék, a reggeli merevedésből még mindig fél árbócon állt a zászló. Nem kellett várnom arra, hogy felleljem Őt a kórházban, és még órákat tököljek azzal, hogy kivárjam a műszakja végét. Azonnal akartam behajtani a tartozást, amivel jött nekem a legutóbbi találkozásunk után. A kocsisor természetesen még mindig állt, az eső még inkább szakadt, Maya pedig visszaszállt az autójába, mely alig egy autóval előrébb, a szomszéd sávban várakozott. A visszapillantóba nézve lecsekkoltam, hogy mennyien lehetnek mögöttem, majd kirakva az elakadásjelzőt, kipattantam a Raptorból, és gyors léptekkel futottam oda a luxusjárgányhoz, nem törődve azzal, hogy bőrig ázom. Odaérve, azonnal megkocogtattam az ablakát, de mielőtt még reagálhatott volna , s netán ijedtében lezárná az ajtókat, én már fel is téptem a vezető oldali nyílászárót, s pofátlan vigyorral hajoltam be a kellemes illatú autó belsejébe. - Helló Cairns, ha már úgyis dugó van, gondoltam, hogy átülhetnél hozzám. Tudod, még tartozol nekem. – Vigyorom még jobban kiszélesedett, majd hirtelen elkapva a karját, próbáltam kiráncigálni az üléséből. - Gyerünk már, mi vagy te, úri picsa, hogy itt udvaroljak? Virág nincs, de van a kocsiban egy zacskó chips. – Ha sikerült kirántanom a járművéből, akkor kezeim között tartott testét saját járművének oldalához nyomtam, majd testem segítségével préseltem a Hyundai Genesis fémvázához. - Ne ellenkezz már bazdmeg, megállapodtunk múltkor. – Egész közel hajoltam arcához, miközben összeráncoltam a homlokomat, s tekintetem mélyen fúrtam csokoládészín íriszeibe. A szakadó eső pillanatok alatt áztatta ruháinkat, pillantásom meg is akadt az átlátszó pólóján, s az alóla kivillanó csipkén. - Nem apróztad el. – Pillantásom újra íriszeire szökött, ajkaimon hamiskás mosoly tűnt fel, majd tekintetem azokra az ajkakra futott, melyeket már egyszer ízlelhettem. Mi a francért ne tehetném megint? S hirtelen, a következő pillanatban, szenvedéllyel csókoltam ajkait, miközben egyik kezem a tarkójára csúszott, ágaskodó férfiasságom pedig combjához préselődött. - Gyerünk, ki tudja meddig tart a dugó, szexelni akarok veled, most. – S azzal kézen fogtam, ha hagyta, úgy húztam magam után, ha nem, akkor erőszakkal vonszoltam a Raptor hátsó ajtajához.
made by torie ♥
Vendég
Vendég
»Kedd Szept. 08, 2015 10:53 am Keletkezett az írás
give you what you like
Ahogy az éles kontúrok vesztek bele a hídra telepedett nehéz köd szürkületébe, úgy mállott szét ujjbegyeim között a sajtótermék két halovány lapja. Reszkető fogásom nem bírta a pehelysúlyú közlönyt, így az combomon végezte. Kérdések és feltevések, melyben félelem, öröm, vigasz játszott, mind egyszerre kívánt áttörni ajkaim kiszáradt peremén. Egymásba kulcsolt kézfejeimet szám elé szorítottam. Megérezvén felső fogsoromat elmélyedni a puha, fehér bőrben, mintha kérésre teljesítettem volna önkívületi állapotban a parancsot, úgy süllyedtem a fájdalom legfelsőbb küszöbéig a csillogóra fent csontokkal. Hitetlenkedve követtem az újság megesett lapjainak útját, ahogy lecsúszott meztelen combomról, s a bőr üléshuzat riadt ridegsége miatt elutasítást találva a padlón végező, szétterülő angyalként. Nem mertem lenézni. Nem akartam újra belekapni tekintetemmel a címbe. Nem akartam hinni annak, amit leírtak, s egyre konokabbul követelőző gondolataimnak elterelő hadművelettel kívántam útját állni. Minden optimista feltevésnek azonban kíméletlenül törte derekát a tény, hogy Rhys Higgs meghalt. Optimista? Követelőző igazságérzet? Hol volt itt már ép és egészséges gondolat? Hol volt annak helye mellkasomban, hogy őszinte aggodalommal viseltessek a férfi iránt, aki megfosztott a vesémtől, elvenni kívánta életemet, majd mint, ha soha nem látott volna bennem mást, mint mocskos szeretőt, visszajárt kénye-kedve szerint erőszakos énjét testemen kiélni, és akkor még volt pofája ahhoz is, hogy elhitesse velem, tisztában van a jó csók fogalmával. Bazd meg magad Rhys Higgs! Remélem, hogy tényleg téged temetnek a héten, mert én az első sorban fogok állni, s utánad vetem az együtt töltött időnk minden percét, hogy ne kínozhass velük éjszakák magányában, reggeli híradások szünetében, az ízetlen kávéban, a tusfürdő cseppjeiben, vagy a vajat eskető kenőkés élén visszacsillanó fényben. Már a gondolatra is megrándult a gyomrom, s úgy feszítette felsőtestemet, mintha kizárni kívánná a férfi iránt érzett labilis érzések légballonja a bordák közé kényszerített létfenntartásomhoz szükséges szerveimet helyükről. Már a gondolata is megölt volna, ha hagyom. Ha nem nyúlok a kávé után, hogy úgy kortyoljam el, hogy a meddő gyűlölet helyett, attól járjon csúfondáros grimaszt minden izom arcomban. Megölt volna. Egyre zakatolt bennem a releváns feltevés. Hiszen csak ezt akarta, ezért járt vissza, bennem örömét lelni, kiélvezni, mit adhattam volna fennmaradásommal a világnak. Egyben megfosztott volna mindattól, mi kárba veszhet létem eltűnésével. Legitim volt ez a gyilkosok könyvében? Ott állt feketén-fehéren, paragrafusokba sorolt pontokba szedve, mit tehet, s mit nem az istenséget játszó földi helytartó? Szólt-e a fáma jellemem gazdagságának megismeréséről? Ez lett volna az ő bocsánatuk? Hogy magukban megtartják értékeim nagyját? Ettől lettem volna halhatatlan? Emlékekbe ültetett silány lélek? Nem tehette. Nem halhatott meg.
Magam sem bírtam gondolataimmal. Légvételem egyre kapkodóbb volt, s valószínűleg értetlen sírásra görbült volna szám, ami miatt megvetően téptem volna bele legfájóbb pontomon testembe, ha nem tárul fel a vezetőülés melletti ajtó, hogy egy túlontúl ismerős arc rajzolódjon ki a ködből. – Te mi a jó… Nem volt időm napirendre térni a történtek felett, vagy számszerűsíteni érzéseimet egyik, majd másik oldalon, ellene beszélni és mellette szólni, mert a férfi a semmiből előtűnve gyakorolta felettem már jól megszokott fizikális erejét. Az utoljára két héttel ezelőtt látott arc ideidézte a parkolóházban történteket. Mintha órákkal ezelőtt váltam volna el bosszantóan kívánatos ajkától, úgy néztem most fel rá. Büdös bunkója, hogy még élt. Hogy legyek újra lojális habituális jellememhez, ha már megint ajkait nézem? Hogy nőjem ki az aberráns tenger magasan csapkodó hullámait, ha nem tudok úszni, s már nem is látszik olyan fájdalmasnak belefulladni? Menten pofozzon fel valaki. Gyerünk Rhys Higgs, most mutasd meg, hogy te vagy a férfi, aki elveszi az életemet. Mutasd meg, hogy a két hét alatt kipihented magadból lehetőségét a csók a folytatásának, s amint kirángattál a kocsiból, tarkón lősz a Berettáddal, hogy aztán éld az életed nőtlenül, érzelmek nélkül, mint mindig vágyva tetted. Ölj meg, vagy megbolondulok! – Hallod, mit művelsz? Itt áll körülöttünk száz ember beragadva az autójába, és az ingyen kenyér már csak a cirkusz hiányzik a teljes megelégedésükhöz. Ne rángass így. Hallottad, Higgs? Érted azt a szót, hogy ne tedd? Sérülések nélkül képtelen lettem volna ellenállni neki. S tudván, hogy ez nem a legjobb pillanat, hogy fennhatósága alá bocsássam törékeny csontjaimat, kifordulva az ülésről, már a harmadik rántásra engedelmesen szálltam ki az autóból. Ennyi lett volna? A férfitől már sehol nem lehettem biztonságban? Nem létezett visszatartó erő, nála hatalmasabb, mi félelemre sarkallta volna? Nem kötötte gúzsba a következmények eshetősége? – Igazán egzakt, hogy te egy dugóban akarsz dugni – mértem rá nyelvem gúnyos pengéjét, de egyelőre még nem engedtem akaratomból. Pedig a fél karjának ereje elég lett volna hozzá, hogy magával vigyen. – Van, amikor nem szenvedsz ebben a fekélyes ajzottságban? Vagy a spontán orgazmusaidat próbálod igazivá tenni? Én vagyok rá a legjobb gyógyszer, Higgs? Nehogy megüss, mert ha valaki idejön, hogy leszedjen téged rólam, akkor isten bizony, hogy megmondom, hogy vigyenek be nemi erőszakért és többszöri zaklatásért, félelemkeltésért. Hiába dacoltam elképzelésével, megfosztva a menekülési útvonaltól, neki préselt a jármű oldalának. Ha egy percig azt is hitte, hogy ismét elhagy az erőm, s majd sírni fogok, hogy feltűnt a mocskos jelenlétével, akkor ki kellett ábrándítanom. Elnyílt ajkaim csupán azért remegtek, mert az esővíz teljesen eláztatta testemet, s minden dühödt forróság ellenére csontig hatolt bennem a hideg. Egyáltalán nem tetszett, hogy ismét úgy méreget, mint egy cafat húst, melyet nyársra kíván húzni. Nem, hogy kíván, de ha beleegyezésemet adom, ha nem, meg fogja tenni. A pácot az eső cseppjei helyettesítették, az ízesítette ígéretem megszegésének talánját. Ahogy láttam, hogy a férfi tiszteletlenül közel hajolt, s csipkébe rejtett halmaimnak kikerült hatalmából, hogy helyettük befalja ziháló légvételeimet, kezem ujjaival szája elé kaptam. Hagyhattam volna, hogy végre olyat tegyen, amit belsőm elégedettséggel nyugtáz, de rettegtem tőle, hogy élvezném. Elfordítottam arcomat. Nem bírtam a világ szemébe nézni, nem tudtam megküzdeni az ambivalens ellenségek hadával. Vállamon rostokoló nézetek álltak szemben. Már így is majdnem megszakadtam saját testsúlyomtól, s a mindent eldöntő valóságtól, a combom belsejének préselődő férfiasságától. – Ne csókolj így meg… mindjárt megfagyok, és még cipő sincs rajtam. Vagy megvárod, amíg visszaöltözök a vizes ruháimba, vagy felveszel és cipelsz. Belekapaszkodva az autó oldalába, nem hagytam, hogy magával vigyen. Zilált és rendezetlen külsőmet már a szomszédos kocsisorból is többen csodálták, már aki nem éppen a gyerekei szeme világát takarta, s káromolta helyszínválasztásunkat. Még, hogy választás. Levegőt venni sem volt időm, mert a férfi döntött. Benne nem volt semmi demokratikus. – Ezeket itt mellettünk nem érdekelné, ha az akaratom ellenére magadévá tennél. Az ausztrál emberek is elkapták az amerikai közönyt. Tessék, Higgs, vigyél. Senki nem fog megmenteni. Becsaptam magam mögött a Hyundai ajtaját, s ha a férfi engedte, akkor nyakába kapaszkodva, csípője köré húzott lábakkal adtam át magam akaratának. Törlesztenem kellett, s talán ez volt a legjobb alkalom, hogy megmeneküljek tőle. Mert talán a ma volt az utolsó… Figyeltem lépteit távolodni a biztonságot nem jelentő autómtól. Az esőcseppektől reszkető testemmel még közelebb simultam a kemény mellkashoz. Elérve a jól ismert, fekete telepjárót, magam nyitottam ki ajtaját. Miközben a férfi azzal volt elfoglalva, hogy sérülések nélkül a hátsó ülésre fektessen, arcát tenyereim közé fogtam. – Most megcsókolhatsz és most, Rhys Higgs, ha tényleg engem akarsz, sikítás és ellenkezés nélkül, engem, nem egy lyukat, amit megtölthetsz, akkor legyél úriember és hagyj érvényesülni… Nem volt kedvem újra átélni az ismert fájdalmat, vagy felsérteni a gyógyult sebek helyét, csuklómat jegelni, véremet csillapítani. Csak azt akartam, hogy elfeledtesse velem egy órára, hogy a bárból kilépő két kívánatos idegen története áthajlott egy hétköznapi sebész és egy szervkereskedő valóságába. Hosszan néztem arcát, gyötörve magam. Lefejtettem arcomról a makrancos lázadó ellenvetéseit. Nem akartam, hogy fájdalmat okozzon, hogy felidézze bennem, mint erőszakolt meg, s tört az életemre egyetlen, nyamvadt vesémért, éheztetett, kínzott, bojkottálta létezésemet. Még utoljára, mielőtt eltűnne az életemből minden gazságával, azt a férfit akartam odaképzelni szavahihetőségem megtartásához, aki kihúzott a bárból. Mert csak egy férfi volt a bárból.
made by torie ♥
Vendég
Vendég
»Kedd Szept. 08, 2015 8:52 pm Keletkezett az írás
A hozzászólás nagy részében trágár szavakat tartalmaz, a karakter személyiségéből adódóan pedig erőszakos megmozdulásokat! Mindenki saját felelősségére olvassa!
it's where my demons hide
- Mit kellett volna hallanom? Nem gondolod komolyan, hogy majd éppen két szóval fogsz megállítani, mikor üzletet kötöttünk? És ami jár, az jár… – Nem törődve kérésével, vagy a tahó gépjármű tulajdonosok véleményével – akik egyébként addig jártak jól, míg kussolva tespedtek a volán mögött -, kirántottam az autóban ücsörgő nőt, s akarata ellenére préseltem fel a luxusjárgány fémesen csillogó felületéhez. Íriszeimmel vadul faltam látványát, az átázott ruha adta, látványos idomokat, vadítóan barna íriszeit, s azokat a csókolni való ajkakat. Hogy a picsába nézhetett ki ilyen jól, napról napra, mindazok után, ami az elmúlt hetekben, és hónapokban történt vele? Sugárzott belőle az erő, a nőiesség és valami megfoghatatlan, amire tucatnyi nő képtelen volt. Cairnsben pedig valamiért meg volt az a tűz, amivel képes volt életre kelteni bennem a vadat, ki prédára les, és várja az alkalmat, hogy lecsapjon. Ez az alkalom pedig most jött el. Kívántam, s ott helyben akartam Őt. Már nem várathatott tovább az alku tárgya, s a jól kiérdemelt jutalmamat azonnal be akartam hajtani Mayán. - Leszarom, mit gondolsz. Túl sokat jártatod a szádat, ahelyett, hogy valami mással foglalatoskodnál. – Egyértelműen kézi munkára céloztam, ha már Ő ajánlotta fel nekem adottságait, s a használati jogot, bárhol bármikor, akkor már élni akartam a lehetőséggel, s beváltani azokat a bizonyos kuponokat. Hol érdekelt engem az, hogy Cairns mit gondolt rólam? Egy kicsit sem bántott a véleménye, s az sem, ha úgy gondolta, hogy számomra Őbigesége a legjobb herbária. - Téged előbb vinnének be ezek a seggdugaszok, mert azóta gyűlölnek Téged, amióta kiszálltál a csinos kis járgányodból és az öklödet rázva ugattál a szerencsétlenekkel. Te kis szadista ribanc. – Vigyoromat felcsillantva, mélyen fúrtam pillantásom tekintetébe, s akkor akartam lecsapni ajkaira, hogy újra érezhessem csókjának ízét, mit legutóbb a kórház parkolója hagyott emlékül nekem. Gyorsan közeledtem vöröslő szirmai felé, miközben tenyereim csípővonalától lejjebb kalandoztak, hogy feltérképezzék a hátsó idomokat. A nő azonban máris megállított, s hiába vágytam mohón azt a csókot, ajkai helyett ujjai simították ajkamat. Homlokomra ráncok szöktek, s bosszúsan fúrtam háborgó pillantásomat abba a csokoládé szempárba. - Most meg mi a fasz van? – Még csak a szám sem volt büdös, hisz alig tíz perccel az ominózus akcióm előtt váltam meg a mentolos frissességet kölcsönző rágógumi darabkától, ami valahol az aszfalton végezte. Az üzlet meghiúsulni látszott, s már kezdtem bepöccenni, de további szavai lecsillapították bennem a vadállatot, s egyúttal, meglepetésszerűen hatottak rám. - Ne bassz már, komolyan azt akarod, hogy cipeljelek? Mégis mi a faszomnak nézel, mi? Hordárnak? – Felvont szemöldökkel, továbbra is ráncolt homlokkal fúrtam pillantásom tekintetébe. Nem is tudtam, hogy mire véljem hirtelen engedékenységét. Gyanakvó pillantással fürkésztem benne a kihasználó dögöt, majd megráztam fejemet a különös ötlet hallatán. - Ne dumálj nekem bazdmeg, nem viszlek, van neked lábad is. – Ujjaimat torkára csúsztattam, lepillantva azonban, meglepetten vettem tudomásul, hogy valóban mezítláb áll, s mi több, combjait sem fedi semmi, s egész testén csupán az a hosszított ing tekereg. Hát baszki, helyben letéptem volna róla. - Hmm.. – Pillantásom végig futott testén, egy pillanatra megakadt tekintetem íriszein, de figyelmemet elvonta a kocsisor. Újra ezerrel dudáltak, jobbra, majd balra pillantottam, s feltűnt, hogy nem egy járgányból lesik kettősünket. Maya meg úgy markolta a Hyundai kibaszott kapaszkodóját, hogy, ha rángatni kezdem, az egész biztosan feltűnik majd mindenkinek. Igaza volt a csajnak. Rohadtul igaza volt, kizárólag egyetlen esélyem volt, ha feltűnés mentesen akartam a Raptor hátsó üléséhez cipelni, s az nem más, mint hogy ölbe kapom. Fejem visszafordítva, egy fintor kúszott a képemre, miközben elengedve bársonyos nyakát, tenyereimmel egy pillanatra megtámaszkodtam a Hyundai legfelső harmadán, Maya fejének mindkét oldalán. - Kurvára ne mond meg, mit csináljak. Én viszlek, mert vinni akarlak. – Azzal hirtelen combjai alá kaptam, majd megemelve a nőt – ha ő is fogást talált derekamon, netán nyakam körül – megindultam vele az éjfekete, sötétített ablakú Ford irányába. Szinte magamon éreztem a sok kis senkiházi pillantását, s szívem szerint golyót repítettem volna mindegyik koponyájába, de sokkal fontosabb dolgom volt annál, mint hogy a közönséggel foglalkozzak. Nem hagytam, hogy elvonják figyelmemet, s mindvégig Maya csokoládészín pillantását fürkésztem. Különös és mondhatni furcsa érzés volt, ahogy éreztem derekam köré fonódni combjait, nyakamon összekulcsolt karjait, mellkasomhoz simuló kebleit. Egyetlen szót sem szóltam, még csak diadalittas mosoly sem ült ki ajkaimra, mert egyelőre nem tudtam mire vélni mindazt, ami történt. Hogy lehet az, hogy valóban betartotta az ígéretét, s nem lökött el magától? Miért nem rúgott, taposott és ordított, miért nem igyekezett megválni tőlem, mikor lehetősége is lett volna rá? Hisz az autóút tele volt emberekkel, ha Maya elsikoltja magát, netán ütlegelni kezd, egész biztos, hogy legalább három férfi is kiugrott volna a nő megmentéséért. Cairns azonban még sem ellenkezett, s a helyzet engem is bizonytalanná tett. Na persze, ez egy pillanatra sem tántorított el a terveimtől, hisz odaérve, amint kinyitotta a hatalmas jármű hátsó ajtaját, nyomban befektettem Őt a kényelmes hátsó ülésekre, s utána mászva, behúztam magam mögött az ajtót. A pillanatnyi sötétséget követően, felkapcsolódtak a beltéri, apró lámpák, melyek megvilágították a Raptor belsejét. - Mi? Érvényesülni? Hát baszki, arról nem volt szó, hogy még szabályozod is a szexet. – Feje mellett, mindkét oldalt tenyerem belesüppedt a kényelmes bőrülésekbe, s néhány másodpercig némi értetlenség játszott arcomon. Ott feküdt előttem Maya, dögösen, izgatóan, s még csak nem is tiltakozott. Azt már megszoktam, hogy erőszakkal kellett a falhoz préselnem, ez az egész azonban még az újdonság erejével hatott. Hagyjam, hogy önálló akaratát is érvényesítse? Hm, végül is…eddig is azt akartam, hogy élvezze, és ne tiltakozzon ellenem. Miért is ne? - Inkább fogd be - Szemtelen vigyorra húzva ajkaimat, tekintetem íriszei közt ugrált, majd pillantásom vöröslő ajkaira siklott, melyeket először ujjaimmal érintettem egy pillanatra. Eddig effélére se volt alkalmam, hisz legtöbbször háttal volt nekem, ezúttal azonban ki akartam élvezni a látványát vonásainak, s minden egyes testrészének. Míg ujjaimmal néhány pillanatig ajkain játszottam, szabad kezem combján siklott egyre feljebb, míg el nem érte a ruha peremét. - A picsába is, nekem ez nem megy ilyen lightosan…akarlak bazdmeg. – Pillantásom visszavezettem íriszeire, s nem vártam tovább. Kezeimmel megfogva csípőjét, közelebb húztam magamhoz, majd fölé hajolva, szenvedéllyel csaptam le ajkaira, hogy újra érezhessem csókját, miközben tenyeremmel mohón, egyre feljebb haladtam a ruha anyaga alatt. Felgyűrtem a textilt a testén, rátaláltam hasfalára, az általam ejtett billogra, majd a csipkébe rejtett halomra, mely úgy illeszkedett tenyerembe, mintha csak arra szabták volna őket...
made by torie ♥
Vendég
Vendég
»Szer. Szept. 09, 2015 10:52 am Keletkezett az írás
give you what you like
Egyszerre gyötört undor, s ette belém magát vágy, amint ott állt előttem mocskos vigyorával. Nem engedtem pillantását. Konokul álltam, ahogy nézett, s küllemem csodálatába veszett, megingatva a kíméletlen férfi álarc takarását egyszerű, testemből fakadó gyönyörre szomjazó valóján. Már megkapta. S talán viselkedésemmel torz fonákja voltam a hétköznapokban szexuális aktusként elhált éjszakák odaadó szeretőjének, mégis egyre többre tartott, s még mindig titkaimat kereste, határaimat feszegette. Nem unt hajszolásomba, s úgy járták ujjai testemet, vagy érintette ajka ajkamat, mintha ígéretet tett volna az ateisták felsőbb istenének, hogy adózni fog nőiességem oldalán, térdepel rideg küszöbömön, s csókkal hinti lábam nyomát, ha még egyszer elmerülhet bennem. Akár az izgatott gyerek az ajándékozás előtti pillanatokban, úgy izgatta fantáziáját lehetősége mindannak, amit kietlennek titulált testemen, mintha végeláthatatlan homok birodalmába hajtott sivatagban lelt volna oázisra szomjazó lelke. Gyűlt benne az erő. Tagadta, de remegett, s már csak csodálni akart, véget vetni a testemet fedő ing lenge anyagának összefüggésének, bevenni kezeivel mindazt, amire eddig csak gondolt. Maga különös odaadásával emelt át autójának küszöbén, hogy forrongó bőrömet belefektesse az elázott anyagú ingbe. Felszisszentem, s gerincem ívbe feszült a pillanatnyi kellemetlenségtől. Fölém ereszkedő mellkasának két oldalán simultak végig kapaszkodni vágyó kezeim. Hasfalának vonalában megállapodva ujjbegyeim fogásával kényszerítettem őt közelebb magamhoz. Csípőjének vonaláig húztam lábaimat, engedve, hogy ágyéka combom tövéhez ékelje magát. Kezem bejárta vállait. Lassan húztam végig izmos szirtjein ujjaimat, éppen érintve a bőr felszínét. Ezen vetette át tehetetlenül vergődő testemet. Legyőzve a bevillanó képet tovább indultam. Kígyózó érintésem felkarját érte, ádáz fölény mozgatta benne a szálkás izomzatot. Ez ellen harcoltam annyiszor. Ez szorult hátulról nyakam köré. Szárad könyökének érintésére hirtelen hajtottam félre fejemet. Ezzel találta telibe szegycsontomat, ez miatt rogytam a bordák közé fogott rekeszizom önzőségében elragadott levegővel a földre, tiszta oxigénre vágyva az ijedelemben. Csuklója. Haraptam, szorítottam, s hogy ne vessen véget azonnal markáns ujjainak erejével tiltakozásomnak, itt tartottam őt. Itt fogtam, hogy esélyt adjon. Őrült, meg sem történt, mégis félelem fátylát rám terítő képek rohamoztak meg. Szívem egyre hevesebben pulzált, de ennek köze nem volt a szexuális együttlétet megelőző aggályoskodó, jót váró láznak. Izzadtam, s a hideg esőcseppek nyaldosása közé verejték vegyült. Nyögtem. Ujjainak és markának minden szörnyű tette egyszerre magasodott félelmet keltőn fölém. A fojtogatások, az ütések, amint a falnak szorított nyakamat fonva, a szikét tartó fogása, a vékonyanyagú gumikesztyű, melyben ott volt már más számára életképes szövetcsoportosulásom, vesém. Őrült tempóban követeltem magamnak nyugalmat abban a percben. Elengedve kézfejét, mellkasára tértem át, a póló nyaka fölött meghúzódó ádámcsutka függőleges játékára, s a vízszintesben nyújtózó kulcscsontra. Mellkasáig rohant megfeszített tenyereim tapintása. Ezen testrészeinek szerepet nem játszó ártatlansága hitetlenségre sarkallt. Látnom kellett őket a felsőruházat pamut anyaga nélkül, csak úgy… ezekben a négyzetcentiméterekben bújt meg a férfi, akinek kezébe adtam életemet illuminált állapotban az utolsó szál cigarettám elfüstölését követően Joe bárjának teraszán. A felgyűrt póló anyag azonban megtorpant, ahogy ágyékának és hasfalának találkozásához értem. Nem bírtam mozdulni sem. Tudván, hogy mind két erőszaknak cinkosai voltak ezen területek, elernyedt minden érdeklődésem. Megesve az emlékeknek, kiszolgáltatott magánnyal hanyatlott hátra fejem. Már egyáltalán nem találtam a férfiben elfogadhatót. Nem tudtam, hogy ha elérnénk egymás meztelenségét, hová kapaszkodnék benne. Hová hajtanám fejem, hogy ne kelljen látnom kéjmámoros arckifejezését, megfeszített állát, s szájának peremén átbukó nyelvének hegyét, melyet a túlhajszolt zihálás lökött a külvilágra. Fejemet hátra vetve, eltakartam tudatom elöl a világot. Közelsége azonban nem hatott rám az újdonság erejével. Mint a régóta visszajáró zaklató, ki már nem idegen, úgy adtam át magam neki. Érintése alatt hasfalamat gerincoszlopomig kívántam visszahúzni, mellkasom csontját porrá zúzni, hogy ne érinthessen, ne mocskolhasson be simogató kíváncsiságával. Felső és alsó fogsorom recitálva egymásnak ütközött. Nem bírtam hallgatni jéghideg reszketésüket, ujjammal kellett útját állnom a két félnek. De ez sem nyugtatott meg. A halmaimba temetkezett férfi válla mellett elpillantva láttam meg bakancsát. Ennyi kellett, hogy leomoljon bennem a vékony gát, mely visszatartotta sikoltó félelmet. Nem tűrtem többé próbálkozásait. Az ing alól kivontam két kezét, s mikor csípőmnél fogva maga alá kényszerített, reflexszerűen kaptam a bőrülésbe, hogy így hiúsítsam meg követelődző tervét. Vad szenvedélye hiába nem okozott valódi fájdalmat, nem ejtett rajtam sebet, a múlt kínhegei felszakadtak. Több sebből véreztem. A rubinszín életbe fulladt bele akaratom. Testem megmakacsolta magát az emlékek hatására, s mielőtt másodszorra is elérte volna ajkamat csókjának elcsókolása céljából, akkora pofonnal jutalmaztam jobbomhoz közelebb eső arcfelét, hogy belesajdult a csuklóm. Őrült, ki letépi láncát, hogy az utolsó percekben szabaduljon a felajzott szörnyeteg elöl. – Nem bírom eltűrni, ahogy hozzám érsz. Rosszul vagyok tőled… tőled, meg a bakancsodtól! – hisztérikus riadalom csillant fel szivárványhártyáimon a fájó könnyek mögött. Szavamat tartó embernek akartam hinni magam, de ebben a percben elbuktam, s minden, mit akarat mozgatott, alárendelve hevert az ösztönnek, s a nálánál jóval erősebb érzésnek. Talán tovább bírom, s újra átélem orgazmusát ágyéka hajszolásának, ha nem az a kurva lábbeli van rajta, ami annyiszor mélyedt már el bőröm alatt, s hagyott hátra érzékeny foltokat, belső vérzést. Mert az már taposott rajtam, rúgott, életemre tört, marasztalt és megbénított. Az a bakancs és Rhys Higgs… mintha összeforrt volna bennem az iránta érzett rémület a bőrcipő képével, úgy tartottam távol magam tőle. Kicsúsztam alóla, ha dacolva kellett neki többször nemet mondanom, hangsúlyozva rettegésemet, akkor megtettem, s addig meg sem álltam, míg izgatottan felgyűrt ingemet vissza nem igazítottam pőre testemre, s hátam nem érte el az autó másik végét. Egy karnyújtásnyira volt tőlem a férfi. S nem hittem benne, hogy ennyivel megúszom. Hogy maradásomra nem talál célszerű indokot. Mindig megtette, s most is meg fogja. Mennem kellene, kinyitni az autót, s rohanni át mezítláb az eső itatta flaszteren keresztül valahová, ahol nincs ő. Hátrahagyni, mi hozzám tartozik. Hátra hagyni a soha véget nem érő tébolyt. – Erőszakolj meg, tessék. Tedd meg, mint eddig már kétszer. Miért jelentene neked ez nehézséget vagy fennakadást? Hiszen állsz… kívánsz. Tizenöt perc alatt végzel a legjobb esetben, s utána visszamehetek a rohadt kocsimba, hogy várjam a tömeg felszakadozását. Nem bírom megtenni veled. Értetted? Veled nem. Soha. Rosszul vagyok tőled. Hányingerem van, ahogy hozzám érsz, és minden mozdulattal csak kevésbé kívánok részese lenni ennek. Nem, én nem fekszek le egy olyan férfivel, aki az életemre tört, aki bántalmazott, a szemem láttára embereket ölt. Kivetted a vesémet, Higgs! Kivetted és most eggyel épp, hogy eltengődök, bassza meg! Ott hagytál az út mellett, s azt hitted, hogy a vérre előbb gyűlik az éji vad, mint a segítőkéz. Meg akartál ölni, te nem akartad, hogy itt legyek. Nem akartál életben látni, most mégis úgy csinálsz, mintha én lennék az a kurva, akiért nem kell fizetned, hanem szegénységedben is megkaphatod. Nem teszem meg veled. Ezerszer újra felkereshetsz, az őrületbe kergethetsz, és talán egyszer majd belehalok valamelyik sérülésembe, de nem bírok úgy rád nézni, hogy lássak benned legalább egy leheletnyi emberséget, vagy többet abból a férfiből, aki a bárban kitöltötte nekem a tequilát, majd a hasfalamról nyalta le a sót. Nem, megértetted? Nem, soha. Soha! Kapkodtam a szavakat a levegővel együtt, s szinte fel voltam rá készülve, hogy megtorlással nyerik el szavaim büntetésüket. Ütni fog, a hasamra fordít, eltépi a fehérneműt rajtam, vér serken majd ajkaimból, melyet csak az ing anyaga itat fel, s megteszi. Újra ott fog mozogni bennem. Gyűlöltem magam. Gyűlöltem, amiért egy percig azt képzeltem, hogy erős vagyok ahhoz is, hogy átadjam magam valakinek, akinek csak a neve láttára is borzongás jár át. Hevesen hullámzott mellkasom. Sarokba szorulva vártam a pillanatot, hogy dacolnom kelljen.
made by torie ♥
Vendég
Vendég
»Csüt. Szept. 10, 2015 7:52 pm Keletkezett az írás
Maya and Rhys
Kívántam nőiességét, a rövidre szabott ruha anyaga alatt meglapuló testet, melyet igyekeztem kihámozni a textilek fogságából, hogy mohó kívánságomnak eleget tegyek, s ujjaim alatt érezhessem bőrét, testének minden egyes négyzetcentiméterét. Ruhán keresztül is érezhette, mennyire kívánom Őt, férfiasságom combjának feszült, s egyre hevesebb mozdulatokkal igyekeztem megszabadítani a ruhadaraboktól, mikor megéreztem karomon, s hasfalamon végigszántó ujjait. Két kibaszott hét telt el, hogy gályáznom kellett Colieréknek, majd két hétig kellett távol lennem a St. Clairetől és Mayától, aki talán már meg is feledkezett rólam, és a nekem tett ígéretéről. Most mégis, alattam feküdt és végre megkaphattam azt, ami már jó ideje izgatta a fantáziámat, ha róla fantáziáltam. Kíváncsi voltam mindig is, milyen lehet, mikor nincs szükség erőszakra, mikor önmagát adja és velem együtt élvez minden egyes mozzanatot. Egyszer már átéltem, éreztem, hogyan reagál teste, hogyan remeg meg karjaim között, ám az még közel sem volt hasonlatos ahhoz, mint ahogy most terült el előttem. Gyönyörű vászonként feküdt hátsó ülésem kényelmes bőrülésén, lábai csípőm köré kulcsolódtak, feje mellett támaszkodhattam, és most először nem kellett azzal hadakoznom, hogyan fogjam le a karjait, s hogyan szorítsam sarokba Őt. A küzdelem helyett végre koncentrálhattam adottságaira, a látványra, mely még inkább izgatott, s egyre veszettebbül kívántam Őt. Ajkaimra mosoly kúszott, ahogy megéreztem játékos ujjait visszatérni mellkasomra, s odapillantva láttam, hogy mire készül. Talán kérnem sem kell, hogy lerántsa rólam a pólót, végre magától is tesz valamit, ami akár még egy elismerő mosolyt is megér részemről. Vágytam is, hogy lerántsa rólam az anyagot, s kezét domborodó farmeromra húzhassam, előtte azonban csókját kívántam, s hogy elérjem célomat, vehemens mozdulattal kaptam csípője után, hogy még közelebb rántva csapjak le azokra a vöröslő szirmokra. Hirtelen ellenkezés járta át mozzanatait, értetlen pillantásomat riadt íriszeibe fúrtam, s a következő másodpercben már arcomon éreztem a pofon égető nyomát. - Mi a fasz bajod van? – Arcomhoz kapva, végig simítottam borostás államat ott hagyott tenyérnyomán, miközben teljes értetlenséggel fürkésztem csokoládészín íriszeit, s tőlem hátráló mozdulatait. Úgy tett, mintha ezúttal is fájdalmat okoztam volna, téptem volna a haját, s erővel csavartam volna karjait a háta mögé, hogy erőszakkal préseljem a bőrhuzathoz. Úgy nézett rám, olyan undorral, mintha szörny lennék, vérengző vadállat, aki húsába mar és apró cafatokra tépi a testét. Idegességgel fűtött, ellenkező szavai megállítottak mozdulataimban, s feltérdelve, egyik kezemmel a vezető ülés támlájának támaszkodva, összeráncolt homlokkal hallgattam Őt. Hisztérikusan viselkedett, minden egyes szavával undorítónak jellemzett, s éreztem is, hogyan undorodik Tőlem. Létezik, hogy csak én vonzódtam testéhez, kerekded formáihoz, s a jelenlétéhez? Elképzelhető, hogy a testi vágy, mely bennem izzott a közelében, kizárólag bennem volt jelen? Valóban ilyen mély undort keltettem benne érintéseimmel? Most, mikor még csak erőszakhoz se folyamodtam? Kérdés kédést szült elmémben, s bár nyilvánvaló volt, hogy számára mindez csak egy üzlet, férfi hiúságomon mégis csak csorbát ejtett hisztérikussága, s az, hogy így kezelte a helyzetet. - Mit rinyálsz bazdmeg? Még csak hozzád se értem, fájdalmat se okoztam, hisz megegyeztünk! Én segítettem rajtad, Te pedig azt mondtad, bárhol és bármikor, megadod magad nekem, amikor én akarom. Most meg? Mikor egyszer a kibaszott kurva életben úgy érek hozzád, hogy neked is jól essen, berinyálsz? Undorodsz Tőlem? – Vigyor futott ajkaimra, bár belülről majd szét robbantam az elutasítástól. - Érdekes, ha ennyire undorodsz Tőlem, akkor nem remegtél volna legutóbb úgy a karjaimban, mint egy nyárfalevél. Vagy csak megjátszottad az élvezetet? Mert kétlem…rohadt kurva. Az vagy, és inkább beleztelek volna ki legutóbb Téged is, a gyakornok után. – Dühömet már nem tudtam palástolni előtte, hisz rohadtul felfedtem előtte vágyaimat, s nem tagadtam meg előtte, hogy vágyom testének minden porcikájára. Kívántam, meg akartam kapni, úgy ahogy azelőtt egyetlen egyszer sem. Ő pedig kihasznált, egy igazi dög volt, rosszabb minden egyes megfizethető szajhánál. Bosszúsan vonaglottak meg ajkaim, ahogy egymáshoz préseltem azokat, miközben tekintetem mélyen fúrtam íriszeibe, ahogy figyeltem távolodó alakját, amint a jármű másik végébe húzódik előlem. Nem bírtam elviselni az undorát, felőrölt ez a rohadt ribanc, aki nem kívánt úgy, ahogyan testem pulzált irányába. - Azt szeretnéd? Tépjem újra a hajad, csavarjam hátra a karjaidat, préseljem az arcodat a bőrülésbe, és keményen vágjam beléd? Ezt akarod? – Nem mozdultam, csak figyeltem a nőt, aki immár védelembe húzódva húzta maga elé a ruhaszövetet. Bosszantott. Kurvára felbosszantott. Nem bírtam már elviselni, ahogy hajszolja egymás után a szavakat, melyekkel engem ír le, rólam beszél undorral, s mély megvetéssel. Nem tűrtem tovább. Egyáltalán nem hatott meg a történetével, s képtelen voltam arra, hogy bármit is érezzek az miatt, amit a szememre hányt. - Az üzlet volt bazdmeg, munka. Egy kibaszott munka. Ne feledd, meg volt az esélyed, hogy máshogy alakuljon, Te basztad el, szóval nekem most ne rinyálj. Meg lehetne még a veséd, dolgozhatnánk együtt, de neked ez nem kellett. Igen, ott hagytalak, és most is megtenném, mert rohadtul benne vagy. És ebből már nem mászhatsz ki, sehogy. Volt választásod, de nem éltél vele. Neked ezt dobta a gép, szóval nekem ne rinyálj, hogy ezt meg azt tettem veled, mert leszarom. Nem hat meg. Érted? Nem hat meg, mert én csak a munkámat végeztem. – Ridegen ejtettem minden egyes szót, nem törődve a nő érzéseivel, vagy azzal, hogy talán mindezek után bocsánatot kellene kérnem tőle. Hisz honnan is tudtam volna, hogy mit érez? Hogy az érzéseit befolyásolja –e a testi vágy? Miért kellett volna nekem megértenem Őt, ha Ő sem értett meg engem? Ítélkezett felettem, ahogy a legtöbb embert tette ezt, miközben ők is mind ugyanolyanok voltak, mint bárki más. Gyarló, bűnös lelkek, akik kizárólag saját céljaikat nézték. Mi különbség is volt kettőnkben? Hírnévre vágytunk mindketten, lakásra, gazdag jövőre, luxusra, szenvedélyre? Igen. Miért lennék más? Soha, egyetlen egyszer sem kérdezte meg, hogy miért teszem. Nem értem, hogy akkor miért hitte azt, hogy majd megbánom tetteimet a történtek után. - Kussolj, nem kell nekem a rinya. Nincs szükségem arra, hogy hisztériázz itt nekem. Az üzlet az üzlet, Te valamit bevállaltál, most meg nagy kegyesen kihúzod alóla a segged. Végül is, megteheted. Arra viszont nem vagyok kíváncsi, hogy miért nem. Azt hiszed, annyira szükségem van erre? Hogy a vágyat nem lehet leküzdeni? Úgy hiszed? – Dühösen fúrtam pillantásom íriszeibe, de nem tudtam már tovább megtűrni Raptorom belsőterében. - Na jó, takarodj innen. Húzz innen a büdös picsába, de ne feledd. Ahogy egy szerződésnek is vannak apró betűs részei, úgy az ígéreted megszegésének is lesznek következményei. Nem akarod, nem kell. Már nincs szükségem erre. De tudod mit? – Egy pillanatra erővel ragadtam meg az állát, s erővel szorítottam, miközben másik kezemmel az anyósülés felé nyújtózkodva, hátrahúztam egy nagyobb méretű fotót. - Jól látod őket? Ezek itt a barátaid a bárból, Shane Morgan és James Woodward. Egész értelmesen el lehet társalogni velük a sebészetről. Ja nézd már, ez meg itt én vagyok. Jó kép, mi? Holnaptól ők nem léteznek. Tartogasd a könnyeid a temetésükre, mert tudod, minden üzlet veszteséggel jár, ahogy most ez is. Na kotródj, takarodj innen a jó kurva életbe. – Azzal hirtelen megragadtam a karját, majd magam felé kezdtem ráncigálni, s kinyitva a hátsó ajtót, megpróbáltam kilökni rajta a nőt. - Húzz innen a faszomba, gyerünk. Mozdulj. -
made by torie ♥
Vendég
Vendég
»Pént. Szept. 11, 2015 12:37 pm Keletkezett az írás
give you what you like
Rhys nem csak félelmet hozott magával. Minden találkozásunk szennyében volt valami nagyobb, emberi képességen túlmutató tisztátlan, tisztázatlan izmokból kirobbanó erő. A határokkal átfogott életem már a múlté volt, s mellette a bizonytalant jártam, az utat, amit még előttem nem tapostak, de a legalitás fogalmát kimerítő fenyvestől egyesek át sem láttak rajta. Lábamat iszapban vetettem meg. Vajmi kevés volt rá az esély, hogy öntudatom teljénél olyan szerelmet érezzek az esős időszak okozta föld fellazulásának bokámat körbe ölelő maradványa iránt, mint amennyire vágyaim lázálmának estem meg már oly sokszor magányos óráimban. Ha nem volt mellettem, ha kizárhattam az észlelés gyarló hirtelenségéből bakancsát, kezeit, vagy csak néhány jellemvonással könnyíthettem jellemén, Rhys Higgs nem tetszett vadállatnak. Nem volt több, mint szeszélyes napjának végszóját bennem elsóhajtani vágyó szenvedélyes szerető. Emlékeimnek gyümölcse sarkallt a közeledésre. A valóság hitetlensége túlnőtte elpalántázott bizalmam iránta, s ahogy átfogott, csapdájába ejtett erőfölényének gyakorlásával. Az oligarcha átokfajzat legyőzött, s hiába kívántam az ő territóriumában is helyt állni, játékszabályainak megfelelve akaratomat érvényesíteni, gyalázatos munkával térdre kényszerített. Elveszítettem önbecsülésemet, elveszítettem a rév felé vezető utat át a fekete vizű tavon. Homályba veszett mindaz, ami őt illette volna önerőmből. Elhasaltam. S már nem akartam felállni, hogy újrapróbálkozzak. Feladtam, s elviseltem volna, ha áttapos rajtam. Elszántság mállott szét szivárványhártyáim mögött. Pironkodó táncos lábán szelte a termet, mint aki meggondolatlan kijelentését elejtve, már nem is akarta volna, hogy a hajsza örömét kiélvező egyszer csak elkapja, birtokába vegye, térdre rogyott szolgájává tegye. Míg a szót gyakoroltam, s annak kiejtésébe öltem energiámat, nem volt erőm hozzá, hogy testem újra átélje a férfi ejtette sérüléseket. Nem engedhettem volna át magam az emlékeknek, hiszen ez volt a sorban az első dominó, melynek egyensúlyvesztett teste, ha elhagyta magát, onnantól magával vitte a markáns öntudatot, a karakán eltökéltségből építkező reményt, a jövőkép felett kitisztulni látszó égboltot, a holnapok nyugalmát, a meztelenségemet érő finomkodást, a szúró csókokat, de még a ruházatom épségét jelentő, szakadatlan cérnaszál sértetlenségét. Minden megfontolt lépés egyre nehezebben ment. Szívem és eszem egymás ellen feszülő érdeke gyilokeszközei közé fogta a folytatás lehetőségét, s úgy marcangolták egymást, mintha életem múlna rajta. A szemközti ajtó tövében megrekedt testem nehézkes légvételeit csak tovább súlyosbította a férfi felmorduló türelmetlensége. Döntést kellett hoznom. Megtehettem volna, s mit ígértem, ugyanazzal a könnyed, légből kapott aromájával a levegő kételyének, megtagadhattam volna tőle. Gátakat építve elbarikádozom testem, védelmemre kelek és akkor megmenekülök ideig-óráig. De nem ezt akartam. Pofonra lendülő kézfejem nem járhatta el ösztönös táncát, mit megérdemelt volna a választás elé állító átokfajzat. Megölte határozottságomat. Hosszan és nyugtatón simogattam kézfejemet, elszorítva az izmokat mozgató irtózatot. Az érzéseim azonban nem csitultak. Újraéltem, újra éreztem, újra fájdalom fosztott meg a józanságtól. Nem tehettem. – Menjek? Értetlenség csillant fel hangomban, s egyszerre merevedtek meg végtagjaim. A zihálás is abbamaradt. Valamit rosszul hallottam, valami nem bicsaklott át ajkán, valamit elfelejtett megemlíteni, valamit visszatartott. Ráncolt szemöldökeim alatt fokozódó aggályba ragadt a pillanat. Alig választották el kettősünket szűkös méterek, ő mégis ismeretlen önuralmára rámutatva tartogatta erőszakos természetét. Mindenre fel voltam készülve, az egyetlen, amiért azonban felsikolthattam, az átláthatatlan terve volt, s a benne rejlő taktikai alapok. Miért űzött egyre az őrület felé? Ennyire közel érezte a célt? Mit akart? Hogy saját kezem által vesszek oda? Ujjaim rátaláltak a hátam mögött lévő kilincsre, s mintha a szabadlevegőn biztonságban lennék, a makrancos esőcseppek fogságában, a szürke, nehéz légbe veszve, úgy reméltem a változást hiányától. – Miért hiszed, hogy nekem ez hű de egyszerű? Higgs, ne érj most hozzám! – mielőtt elvesztem volna, s önként ugrok le a szélsőséges pillérről, még egyszer eltaszítottam felém nyújtózó kezét. – Ebben nincs rációs, és egyszerűen nem értem magam, hogy miért hagylak még mindig szabadlábon garázdálkodni. Mert ezután újra eljössz, igaz? Nem szabadulok meg tőled. Én már sosem szabadulok meg tőled, mert nem bírom, hogy míg jobbomat cirógatják, addig balomban ugyanaz a személy forgassa meg a mélyre vágott szikét. Mert ezt nem lehet ép ésszel megélni! Hagyj már nekem időt… Már nem állt távol tőlem annak fohásza, hogy Rhys Higgs veszett volna oda a rajtaütésben. Míg reggel élete még érték volt a világnak, mostanra elszálltak belőlem a pozitív képzetek, s mást sem láttam benne, mint a gyilkost, a szervkereskedőt, a nemi erőszakot elkövetőt. Tompa figyelmetlenségemnek ára volt, s ujjainak hossza közé szoruló állammal fizettem. Tekintetemet egy nyomtatott, színes fényképre irányította, melyen Shane és Jamie kettőse fogták közre ezt az átkozottat. – Gyűlöllek. Nem találtam a szavakat. Önkéntelenül vált útra belőlem a legserényebben pulzáló érzelem. Nem bírtam dühömmel, s ha sikerült kikapnom kezéből, a reményeim szerint csupán manipulációval elkészített fotográfiát, nem kíméltem mellkasát, arcát. Gondosan hátrafésült hajtincseibe téptem, míg ő az autó ajtaja felé kényszerítette testemet. Ereje ellen semmit nem értem. S már minden ostoba, művin machinált szó is hazugnak hatott volna abban a másodpercben. Arcomat megcsapta a kintről érkező hűvös. Kéretlenül járta be az elázott anyag alatti finom bőr bársonyát, s én újra megremegtem kezei között. A félelem kettőse gyötört. Melyik fájna jobban? Ha szavamat szegett gerinctelenként az elázott flaszterre taszítana, s még belém is rúgna vagy megadnám neki, amiért képes volt önkontrollt tanúsítani vagy, ha ő tartaná szavát, s holnap reggel a postás a levelekkel hozná a csomagot, két barátom testéről levágott végtag csonkokkal? Mi fájna jobban? Lelkem pusztulása vagy a pótolhatatlan barátság? Belepusztulnék, s élettelen testemet hagynám a temető agyagos földjébe zuhanni. – Nem teheted. Nem. Sehova nem megyek! Higgs, nem megyek sehova! – hangosan üvöltöttem fel, miközben kapálóztam akarata ellen. Talán fájdalmat okoztam neki, amint kezeimmel és lábaimmal is küzdöttem a távozás ellen. De ígéretet tettem magamnak. S most már semmi nem tarthat vissza vagy bizonyíthat el. Megküzdök a saját démonjaimmal, de még egy élet nem szárazhat lelkemen. Térdeim megvetették magukat a férfi elnyújtott combjainak oldalán, így újra érezhettem ölemnek szoruló vágyát. Még nem veszett el minden, még nem kellett odadobnom a barátaimat önámító létemért. Mert ha a pillanat csak belőlem táplálkozik, akkor élni fognak, s soha nem tudják meg, hogy a férfi, akivel jóízűen kortyolták el sörüket a bárban, mint a legújabb sebészeti munkatárssal. Soha nem kellett megtudniuk, hogy ez a férfi az életüket tette a mérleg másik oldalára céljainak beváltásáért. Combjaimmal közre fogott testét nem voltam hajlandó elengedni. Kezeim megcsúsztak a bőrülésen, s egy percig azt hittem, kibillent egyensúlyomból, de még az utolsó lehetőségnél belékapaszkodtam. Nyakának izmos oldalát érték ujjaim, hajának frissen vágott rövid centimétereit, de ez elégnek tűnt, hogy jelenlétemet maradásra bírjam. – Nincs szükség az apró betűs részekre, mert ez nem egy szerződés. Ez egy szóban tett fogadalom, amit most beváltok. Megértetted, Rhys Higgs? Jól emlékezz majd rám, ha már nem leszel a kórházban. Jól emlékezz erre – minden gondolatot felülmúlt a féltés. Józanságomat kizárva az autóból, őrült hévvel csaptam le ajkaira, s addig csókoltam, két markomba zárva nyakának szilárd vonalát, vállainak széles peremét, míg a térben ki nem aludtak a fények, hogy csak sziluetteket hagyjanak maguk után a mozdulatok. Belevesztem testébe, s hogy őt is újra a lét és feltétel közötti lebegő mezsgyére vezessem, az ing alatt megbontva fehérneműmet, kezeit melleim halmára vezettem. Összerándultam érintésétől. Már nem volt fontos kiléte, nem akartam látni őt. Csak egy félhomályban úszó arc volt borostával, kidolgozott felsőtesttel, vizes ruházatban, akinek most minden ereje nadrágjában gyűlt össze. Az a férfi volt, akit részegen megkaptam a bár előtt parkoló sötétített ablaküvegű raptor hátsó ülésén. – Csukd be azt a rohadt ajtót, mert nem akarok pökhendi, sietős szexet. Add ide a kezed… gyerünk – ha a férfi visszahúzta tokjába a zárat, s már nem süvített combjaim pihés szőre közt a korai lég, felszabaduló kezét fedett hasfalamon keresztül a fehérnemű együttes falatnyi részen fedő anyaga alá vezettem. – Nem is akarsz kitenni innen. Ugye? Nem is akarod már, hogy elmenjek… hogy túl hamar elmenjek. Mert akarsz. Megint akarsz, mint az irodámban. Tépd le az inget, mert minden, ami alatta van, csak a tiéd. Csak a tiéd. Füleibe duruzsoltam, s úgy mérgeztem elméjét kéjes nyögéseimmel, melyeket ölében ritmikusan hullámzó csípőm vonásaival párhuzamban ejtettem el. Meg kellett bolondítanom. Ha fél órája elég volt számára jelenlétem, hogy haptákba vágja magát az ágyéktáji kisagy, akkor most már forrnia kellett, s óvnia kettősünket a közeledő robbanásveszélytől. Gyerünk Higgs, most szeress.
made by torie ♥
Vendég
Vendég
»Szomb. Szept. 12, 2015 7:22 pm Keletkezett az írás
Maya and Rhys
Mikor testem égett a vágytól, szívem hevesen dübörgött bordáim között, illata, s egész lénye közel vonzott és le akartam tépni róla a ruhát, hogy egész testét birtokoljam, s csókommal pecsételhessem azokat a vörös ajkakat, jéghideg acélként sebzett meg a pofon, az elutasító mozdulatok, s az a riadt csokoládészempár, mely bennem csak még inkább lángot szított. Iszonyatos düh fogott el, mely belülről emésztett, s meg nem magyarázható módon öntött el a zavarodottság és valami különös, addig ismeretlen érzés, mely csak még inkább borzolta kedélyemet. Mi a jó büdös francért undorodott annyira tőlem, és én mi a faszért vártam tőle mást? Miért vártam szenvedélyes ölelést és csókokat, érzéki nyögéseket, mikor elmerülök testében? Mégis, mi hálózta be annyira az elmémet, hogy képes lettem volna egyetlen szexuális élményért az Ő játékszabályai szerint játszani? Rohadt kis ribanc. Hogy mennyire gyűlöltem azt a szempárt, amellyel úgy nézett rám, mintha véres rongy darab lennék a műtőasztal lábainál. Hogy mennyire gyűlöltem a testét, mely minden apró rezdülésével életet csiholt altestembe, s ágyékomat izzó táncra vágyta. Nem. Ez a nő nem akart, s még az üzletnek sem akart eleget tenni. Felbőszített, kiborított és el sem tudom mondani, hogy mennyire…mennyire utáltam, amiért képes volt ennyire nyughatatlanná tenni. Már nem bírtam megtűrni magam mellett, eszem ágában sem volt koldus módjára könyörögni a falat kenyérért. Még mit nem, hogy elmondhassa, mennyire vágytam testét? Nem, soha, egyetlen nőnek sem alázkodtam meg, és Maya Cairns kedvének sem fogok eleget tenni. Ha nincs üzlet, hát nincs üzlet. De már csak a hiúságom sem engedte, hogy ilyen könnyedén megússza ez a kis ribanc. Darabokra akartam törni azt a kecses kis nyakát, megforgatni oldalában a tört újra és újra, miközben ellenkezése ellenére veszem el testét, s kiélvezem, amit ő annyira nem szívlel. Ó, hogy miféle boszorkány kurva lehetett, amiért ennyire behálózta testemet, s képes volt belőlem előcsalni az ösztönlényt. Maya Cairns, hogy egy percre is bedőltem neked! - Jól hallottad, takarodj kifelé az autómból. Nincs szükségem a rinyálásodra és az érdekel a legkevésbé, hogy mennyit szenvedtél miattam. Leszarom, húzz el innen. – Ismételtem szavaim újra, s dühösen fúrtam pillantásom a nő íriszeibe. Ki akartam lökni, nem bírtam már tovább megmaradni vele egy légtérben. Le akartam higgadni, nem akartam, hogy lássa gyengeségem, s bosszúságom, melyről korábban magam sem tudtam. Soha addig szégyenérzet nem környékezett, ezúttal mégis rám talált. Erőszakkal lökdöstem a nyitott ajtó felé, nem törődve azzal, hogy neki fáj, vagy megázik, netán nem kíméli talpát az aszfalt érdes felülete. Ridegen, elutasítóan taszigáltam arrébb, s ha azt hitte, hogy tiltakozása ellenére majd erőszakkal veszem el kívánalmaimat, hát nagyot tévedett. Az a kimondhatatlan, különös érzés, melyet akkor érez az ember, ha fejét hirtelen lökik a víz alá, s nem engedik néhány percig ahhoz, hogy éltető levegőt szívjon tüdejébe, az rabolta el belsőmet, s szorongatott vasmarkában. Bosszúra szomjaztam, és Cairns képébe dörgöltem az írásba nem foglalt paktum apróbb részeit. - Időt, hehh – Gúnyos vigyor tört fel ajkaimon, erőltetett mosoly kíséretében. - Nekem nincs időm, egyetlen másodpercem sincs rád, csak elrabolod az óráimat. Ha lehetett is volna valami, már nem kell. Told ki a segged a járművemből, mielőtt eltöröm a csontjaidat és magam vetlek az autók kerekei alá. – Nem voltam híres úriemberségemről, s míg néhány perccel korábban még úgy gondoltam, hogy kipróbálom azt, milyen is, ha szimplán a vágyainkat engedjük szabadon, mindenféle erőszakos cselekedet mellőzésével, már nem akartam. Már nem lettem volna képes minimális emberségre se vele szemben. Ki akartam tuszkolni végre a Raptor belsejéből, ám a nő nekem esett, ököl-és tenyércsapásai érték karomat, mellkasomat, talán még arcomat is, és a hajamat se kímélte. Ám ez sem volt elég ahhoz, hogy ne tuszkoljam ki hátsóját a járműből, s ne érintsék mezítelen talpai újra a bitument. - Ó, de igen. Nagyon is menni akarsz, Te nem akarsz itt lenni velem, és én sem akarom, hogy még egyetlen másodperccel is többet rabolj az időmből. Elszívod előlem a levegőt Cairns, takarodj már. – Csuklóira szorítottam tenyereimet, s úgy igyekeztem visszafogni ellenkezését. A nő azonban egyre erőteljesebben rugdosott és kapálózott, ezzel megnehezítve dolgomat, ami alapvetően egész könnyed mozdulatnak tűnt. Még sem sikerült kilöknöm őt a nyitott ajtón keresztül, ahonnét hűvös szellő szökött befelé, simogatva arcomat. Tekintetem dühösen fúrtam pillantásába, ahogy megéreztem combjaim köré fonódó testét. - Mi a faszt művelsz? – Mérgesen fújtattam a szavakat, mikor éreztem, hogy ujjait átfonja nyakam körül, s ujjperceivel a tarkómnál lévő szálakhoz ér. Olyan közel volt még mindig, az illata, a teste, az érintése..megőrjített az a dús, vörös ajakszirom, mely alig néhány centire hevert enyémektől. - Nem kell beváltanod, hallod? Azt akarom, hogy elmenj… - Hiúságomhoz, s büszkeségemhez mérten tiltakoztam, már csak azért sem akartam ezt a prédát, de gondolataimmal ellenben testem csak még inkább vágyta a doktornőt. Tekintetem értetlenül cikázott csokoládészín íriszei közt, mikor hirtelen eszeveszettül merült el ajkaim közt, s megéreztem szenvedélytől fűtött ajkainak ízét. Ha tiltakoztam is maradása ellen, s nem akartam már a szóban megkötött alkut behajtani, testem megadásra kényszerült. Csókja, édesen kínzó érintése, s öl tánca nem hagyott nyugodni, férfiasságom keményen feszült testének, s lüktetve várta a folytatást. Fogva tartóból fogoly lettem, az irányítás már aligha engem illetett, de mindez mit is számított, mikor Maya Cairns először adta magát nekem, úgy igazán. Kezeim arra vándoroltak, amerre vezette, először kebleit dédelgették ujjaim, majd tenyerem haladt egyre lejjebb a forró, selymes bőrön. - Mi van? – Kiesve az elmémre ködös fátyolként telepedő mámorból, pillantásom a nő ajkaira szökött, s igyekeztem megérteni a szavakat, melyeket formált. Hogy lehet, hogy alig néhány perc leforgása alatta újra eszemet vette, s már meg sem fordult fejemben, hogy kilökjem őt az eső áztatta hídra? Szófogadó szolgaként nyúlva a kilincs után, becsuktam a hátsó ajtót, s hátamat újra a kényelmes ülésnek vetve, tekintetében merültem el. - Mit művelsz? – Engedve kérésének, hagytam, hogy vezesse kezemet, s elnyílt ajkakkal figyeltem a barangolás úti célját, azt a helyet, amerre vezet. Nem tudtam betelni az érzéssel, hogy szabadon érinthettem ölét, s kényeztető mozdulatokkal hívhatom táncra, miközben hallom minden sóhaját, érzem testének minden rezdülését, s látom, ahogy előttem fel-le jár mellkasa, ahogy magába szívja a levegőt. Kívántam. Őrülten kívántam, s majd felrobbantam, amiért az átkozott farmer még mindig fogva tartotta szökésre kívánkozó lakóját. Igaza volt. Pillantásom újra íriszeibe fúrtam, tekintetem ajkai és a csokoládépár között ugrált, s már eszem ágában sem volt megválni tőle. Nem volt az a pénz, az az üzlet, hogy csak úgy megfosszanak attól a jó néhány perctől, ami még rám várt. Nem kellett kétszer sem kérnie, szenvedéllyel téptem le róla az inget, hogy pillantásom végig vezethessem előttem hullámzó, vadító csipkékbe bújtatott testén, amit fogaimmal akartam lehámozni róla. - Az enyém vagy. – Birtoklóan estem ajkainak, hogy mohón faljam a szirmokat, miközben a ruhától megfosztott testén felfuttassam ujjaimat, s könnyed mozdulattal pattintsam ki a pántot, mely még fent tartotta a kebel fedő maskarát. Először tárultak elém kerekded formái, először láthattam oly közelről, s először vethettem arcomat halmai közé, miközben szabad kezem a korábban bejárt útvonalon ismét célba vette az utolsó csipkével fedett pontokat. Kéjes nyögése, ölének ritmikus tánca elkergetett belőlem minden démont, s nem keltett mást életre, mint a szenvedélyt, a vad férfit, aki vágyott a nő minden egyes porcikájára. - Érints meg, érezni akarlak. – Fülébe súgva a szavakat, ha magától nem tette, tenyereit övemre vezettem, s engedtem, hogy kedvére bonthassa le a börtön falait, ezzel megkönnyítve a már oly régóta vágyott pillanatokat. Egészen belevesztem közelségébe, a járművekből feltörő dudaszó sem csitíthatta vágyamat, mellyel faltam a testét, s újra lecsaptam vadító ajkaira. Addig hívogattam táncra ölét, míg nyögései arról nem árulkodtak, hogy eleget várakozott már, s az ismeretlen idegentől kicsit többre vár. - Te dög, kívánlak most, azonnal. – Nyögtem fülébe, miközben arra késztettem, hogy néhány pillanatra engedjen szabadjára, míg lejjebb tuszkolom magamról a nadrágot, s az alsónemű anyagát. A démoni nőszemély elérte célját, eszeveszett kapkodással nyúltam combjai után, hogy visszaköveteljem ölét, s végre érezhessem Őt. Amint megéreztem a vágy bilincsét, már nem akartam szabadulni, nyögés hagyta el ajkaimat, miközben tenyereim fenekére vándoroltak, s ott vették át az irányító szerepét. - Ah Maya – Lassú mozdulatait kiélvezve figyeltem testének lágy táncát, pillantásom végig futott sziluettjén, s tekintetébe fúrva pillantásomat, újabb csókot követeltem magamnak.
made by torie ♥
Vendég
Vendég
»Vas. Szept. 13, 2015 11:06 am Keletkezett az írás
give you what you like
Mozdulataimra felelvén engem is leigázott odaadásával. S csak azért, mert valója gyűlöltebb volt szememben, mint bármely egzakt fogalom, melytől undorozó tartózkodás volt jussom, még nem kapott kevesebbet a varázsból, mely után férfi őrület könyörög a küszöbön, rángatja az ajtókilincset, s leskelődik az el nem reteszelt kéjes világba tekintő kulcslyukon át. Bőröm kezdetben dacoló kezei helyett a kintről érkező hűvöstől borzongott, s járt reszkető hozsanna-táncot csenevész fiatalságomból visszaköszönő testemen. Elnyíló ajkainak tehetetlenségében megbújva élvező öntudata a józanság és kéj sekélyes meredélyén orra bukott. Akkor már én voltam mentsvára, én voltam, mi kapaszkodóval szolgált a pillanatban, így magával rántott. Hagytam. Olyan kíváncsi sóhajokkal dicsértem kibontakozó vágyát, mintha az életem munkájának célja lett volna belőle elégedett nyögést felszakítani, ágyékából gyönyört fakasztani, gerincét a pillanat hevében egyenes ívvé feszíteni keresztjén az orgazmusnak. A szürkületben vonásainak idegene kedvesen simult parányi tányérjába tenyereimnek. A borostás áll meg-meg sercent, amint hüvelykem kecses oldala gondoskodón felfutott a markáns arcélen. Nem volt egyéb a combjaim satujába fogott személy, mint a női kívánalmaimat megtestesítő férfi. Tudtam, hol kezdődik válla, mert a széles peremet nem lehetett nem kínzó lassúsággal bejárni, s hol van a pont, hol kezem már felkarjának bársonyát simítja, s járja végig az egymásba folyó tintatócsák, számomra még érthetetlen cirádáit. Felismertem, meddig tart mellkasának és hasfalának bársonya a kemény izmok felett, hány csók kell, míg nyakán feljutva arcélét érem. Hol van vége orrának, hol csókolom már mézédes ajkait éri, hol kell letörölnöm ádáz gondolatát a sebtében megszerezni áhított extázisnak. Jobban ismertem a férfi testét, mint tulajdon tenyeremet. S minthogy birtokolni kívánta tudásomat, én sem lehettem vele szemben kevésbé követelődző. Megtörhetett volna, leigázhatta volna mind azt a lehetőséget, melynek mázas tétova falai közé zuhant, hogy csak elvegyen belőlem valamit. Elvegye maradékát az ismertnek. Ezt várta? Az előttem ülő olyan közel volt. Légvételei mozgatták enyémeket, bordái sajátom rései közé vájtak. Már nem fogott le, engedte garázdálkodni szomjamat a ruhadarabok alatt. Ujjaim kóborként járhattak izmos tarkóján, hogy aztán újra megmártózzanak dús hajzuhatagában. Úgy téptem, ahogy tőle éreztem. Úgy kényszerítettem fejét megbicsaklani, ahogy enyém hajlott meg az ő akarata előtt. S akarta, vagy nem, minden udvarias távolságtartástól megfosztva egymásba fonódó kettősünket, dús ajkaim közé fogtam vékony bőrét nyakának. Míg először csókjaimtól borzongott a felület, később piros elégedetlenséggel húzódtak össze az idegvégződések által mozgatott négyzetcentiméterek, hol fogaim közé csíptem a fűszeres arcszesz illatú hámot. – A tiéd vagyok? Nem is tudtam, hogy rajtam áll a neved – suttogtam fülébe kéjtől megrogyott hangon, s nyelvem hegyével karcoltam nedves kontúrt a kagylók porcos peremére. Annyival ridegebb módon is neki adhattam volna magam, célra törően, megkímélve magam annak eshetőségétől, hogy magam is élvezzem az együttlétet, de nem tettem. Miért mélyesztettem volna el jobban a tőrt mellkasomban, ha megtette más? Miért adtam volna kezére önmagam, hogy megforgassa a hideg pengét, ha lehettem mámorosan sérthetetlen is? Ha elérhettem, hogy ezentúl csak vágyból akarjon sikoltani hallani, miért fanyalodtam volna rá csírázó mazochizmusomra? Miért adtam volna teret a megszokottá vált fájdalomnak, ha ez szólhatott tiszta kéjmámorról? Élveteg vigyorral húztam mellkasomhoz arcát. Nem róla szólt a pillanat. Minden mozdulatomba önös érdekek vegyültek. Élvezni akartam. Végre nem megkínzott, mindenhol fájón sajgón csontokkal akartam távozni ágyékának közeléből. Miért voltam önmagam árulója? Miért hasonlottam meg gyarló testemhez? Miért veszett oda minden, mit józanon átláthatónak tituláltam még néhány perccel ezelőtt?
Ágyéka felett hintáztam, elvétve érintve hasfalát, combjának vízszintjét, ügyelve, hogy minden mozdulat, mely kígyózva végiggördült rajtam fogásásba simuljon. Minden percben több és több sóhajtól fosztottam meg. Diadalmas örömmel töltött el a férfi megadása. Ajkait dekoltázsom vonalától lejjebb kényszerítve, csókokat követeltem. Érintéseinek útját nem javítottam ki. Az erőm megfogyatkozott. Míg azt hittem okítanom kell, hogy felismerje a testemben rejlő lehetőséget, ez a férfi ösztönösen találta meg, mitől rándulok össze. Nem neveztem nevén. A varázs olyan törékeny volt, hogy nem bírtam volna a tudattal, hogy ki tesz boldoggá.
– Kérned sem kell. Marcangolt a várakozás, így miközben elmerültem forró ajkai között, visszafogottan manikűrözött testszín festékkel mázolt körmeimet izomtól duzzadó hasfalának haránt-ívében merítettem el. Ha bele is szisszent a kínzásba, mely jól láthatóan megsértette a bőrt, s vöröslő líneát húzott maga után, nem engedtem, hogy ezzel foglalkozzon. Hirtelen kaptam elnyíló ajkai után. S mint legutóbb ő tette velem, megfojtottam nyelvem követelődzésével. Elodáztam az első érintést. A boxer pereme felett végigszántó ujjaim hosszan egyensúlyoztak, majd bevéve a gumival elgyötört centimétereket, egyre lejjebb szöktek, hogy a megbontott farmer nadrág szűkös részén érjem meredező férfiasságát. Most én sóhajtottam ajkai közé. Markom gyengéden tartotta, mit talán képes voltam szeretni benne, mi bebizonyította, hogy végtére is többet tud adni, mint pór gyötrelmet. Homlokom homlokának vetettem. Kapkodón szívtam el előle a fülledt levegőt, ittam magamba szavait, miközben lassú szenvedéllyel ismeretséget kötöttem a csábító gonosszal. – Dög? Mondd inkább, hogy mocskos kurva… eddig jobban felizgatott. Már nem voltam képes tovább beszélni hozzá. Combom belsejének préselődő vágyát várakozóan fogadtam magamba. Az ülés bőr bevonata ritmikusan süllyedt és emelkedett együtt belemélyesztett térdeimmel. Eksztatikus nyögdécselés hagyta el ajkaimat. S ahogy nem figyeltem magamra, s már nem temettem arcomat a férfi fölé magasodva világos hajkoronájába, egyre hangosabban adtam tudtára az erotikus bezártságnak tetszésemet. A férfi abban a kiváltságos helyzetben volt, hogy élvezettel átitatott sikolyaimat füle mellett nyögtem el. Nem mondhatnám, hogy csendes és nyugodt ritmust diktáltam ágyékának duzzadó ékszerére ereszkedve. Felejthetetlenné kívántam tenni a pillanatot mind a kettőnk számára. Puha ujjbegyeit ölemre vezettem. Erre nem voltak szavak. Éreznie kellett némán sikoltó kérésemet, s magatehetetlenül lágy hullámot járó csípőm esdeklésére sietni. Nyakába borulva, tarkójának vonalát karmolva, vállának erős vonalába mélyesztett fogsorral fogtam vissza az extázis-élmény nyújtotta sikolyt megelőző pillanatokat. Még nem történhetett meg. – Várj… várj egy kicsit. Ez lesz az utolsó, ugye? Ezután többé nem látlak, igaz? Elmész a városból, és mind a ketten csak erre fogunk emlékezni. Mert én csak erre akarok emlékezni. Tedd nekem azzá. Csak az a rohadt jól kinéző férfi leszel a bárból, akinek már az első alkalommal meg kellett volna döntenie, de elbaszta és nem tette. Most ne cseszd el. Mert a francba is… Megpihenő csípőm nem mozdult. Bárhogy feszített belülről a mennyei sugallat, várattam magunkat. Tudnom kellett, hogy biztonságban tudhatok magamon kívül mindenkit. Még őt is. Távol, biztonságban intabil önmagamtól. Ha válasza váratott, aprót billentettem csípőmön, újra derékba törve a pillanatot.
made by torie ♥
Vendég
Vendég
»Vas. Szept. 13, 2015 3:41 pm Keletkezett az írás
Maya and Rhys
Különös érzés volt a másik szerepében lenni, üldözőből üldözötté válni, s hagyni, hogy szabadon játsszon ujjaival testemen, erővel markoljon bele hajszálaimba és kedvére ránthassa hátra fejemet, amikor csak szeretné. Az a vadság, mellyel leterített, az a szenvedély, mellyel ajkaimat falta, miközben öle vad táncot járt ágyékom felett, egész egyszerűen megrészegített. Élveztem, ahogy fölém ereszkedik, s ő diktálja az iramot, sóhajok hagyták el ajkaimat, melyek nyögéseit kísérték, amint újra és újra megmozdult felettem. - Ami késik, nem múlik.. – Nyögtem ajkai közé a szavakat, de időm sem volt a tetováló szalonok világa felé kalandozni, hisz előttem hullámzó keblei újabb csókot követeltek, s nem voltam rest megmártózni az elém tárt test gyönyörében. Nem érdekelt a fájdalom, amivel bőrömbe mart, imádtam, ahogy körmeivel végig karistolta mellkasomat, s végre éreztem azt az odaadást, azt a szenvedélyt, amit eddig annyira óvott tőlem. Mit korábban nem kaphattam meg testéből, az most ölembe hullott, úgy foghattam körül formás hátsóját széles tenyereimmel, hogy tudtam, nem ellenkezik majd ellenem, s engem akar, csak engem. Mi más is kellhet egy férfinek több annál, ha érezheti a vágyott nőt, magába szívhatja annak illatát, érezheti szíve dobbanásait, hullámzó testét, bőre alatt a bőrét, s fülében hallva a nyögését? Elvesztem. Már nem érdekelt a külvilág, vagy az, hogy én lennék a hóhér, a bérgyilok, kit felbéreltek, hogy tegye el láb alól ezt a fantasztikus ribancot. Testem már csak ajkai után szomjazott, férfiasságom megkapta vágyott bilincsét, fülembe nyögött szavai megrészegítették elmémet, s csak még inkább vágytam a beteljesülést. - Fogd be a szád te mocskos kurva. – Ujjaim közé kapva állát, lágy szorításban kaptam vöröslő ajkai után, hogy szenvedéllyel merüljek el ajkai közt, miközben teste ritmikus mozgásával egyre inkább falja enyémet. Az ablakokra párát szórt forró leheletünk, egyre hangosabb nyögései, s mélyebbre futó körmei engem is az őrültség felé sodortak. Már nem tudtam szólni, szavakba önteni gondolataimat, már csak kéjes nyögéseire tudtam koncentrálni, s arra, hogy még ne. Még ne menjek el idő előtt, ne hagyjam, hogy ilyen könnyedén szabadulhasson tőlem. Egyre gyorsuló mozdulatai azonban vesztem felé hajszoltak, éreztem, hogy már túl közel van a beteljesülés, s ha nem állítja meg szenvedélytől hullámzó csípőjét, akkor felperzsel, s egészen megsemmisülök. Már magam sem tudtam fékezni nyögéseim, melyek egyre mélyebbről törtek fel belőlem, s vele együtt sóhajtottam, miközben ujjaim újra és újra végig szántottak formás testén. - Ah már mindjárt..- Magamba fojtva a szót próbáltam elhúzni a pillanatot, s összepréselve ajkaimat nem arra gondolni, hogy mennyire izgató fülemben sóhaja, s ölének vad ritmusa. Testem már feszengett, szét akart robbanni, hirtelen azonban, mikor már úgy éreztem, hogy gerincem ívben megfeszül, mozdulatlanná dermedt ölemben. - Mih? – Nem igazán tudtam, hogy pontosan mire is kér, vagy mit vár tőlem abban a pillanatban, nem tudtam koncentrálni, csupán csokoládészín íriszeire, s azokra a vöröslő ajkakra, s lüktető ágyékomra, mely már reszketett a beteljesülésért. Ködfátyol telepedett elmémre, a színpadon leengedték a vöröslő függönyöket, s képtelen voltam Rhys Higgsként felülkerekedni a helyzeten, észhez térve megálljt parancsolni a nőnek, s kilökve őt az autóból, véghezvinni a rám bízott feladatot. Nem, képtelen voltam gondolkodni a közelében, elmém már nem fogta fel a szavakat, csak a testem élt, és lélegzett. Kizárólag férfiasságom pulzált és vágyott folytatásért. - Igheen. – Nyögtem válaszként, de már nem tudtam tovább elviselni mozdulatainak hiányát. Már nem voltam képes uralni ösztöneimet, s hagyni, hogy Maya uralja a perceket. Változtatnom kellett. Tenyereimmel arca után kaptam, hogy forró csókra húzzam magamhoz, s miközben nyelvünk vad táncát járta, ujjaim végig futottak oldalán, majd elkapva csípőjét, egy határozott mozdulattal fordítottam testét a kényelmes bőrülés irányába, hogy tenyeremmel nyomjam hátára, s újra én uraljam Őt. Kicsúszva testéből, fölé kerekedtem, combom övé mellett süllyedt az ülésbe, férfiasságom mohón vágyott vissza a forró ölelésbe, de megálljt kellett parancsolnom, legalább még néhány másodperc erejéig. Míg tüzes tekintetem izzó íriszeibe fúrhattam, s megcsodálhattam előttem elterülő, fedetlen testét. Nem bírtam tovább, újra csókot leheltem azokra az édes ajkakra, s közben merültem el testében ismét, újra és újra, míg fokozva a tempót, egyre erőteljesebb csapásokkal birtokoltam ölét. Hangos sikolya nyögéseimmel keveredett, már nem tudtam megálljt parancsolni testemnek. Övére fekve, ujjai közé kulcsolva enyémeket, utolsó mozzanatokkal adtam ki magamból utolsó leheletem. - Mayaa- Az orgazmus pillanatában testem megfeszült, sóhajom hallójáratában ért célt, amint nevét préseltem ki ajkaimon. Testem utolsó taktusait ütötte, ujjaim erővel kulcsolódtak övéibe. Abban a pillanatban, ott a raptor sötétített belsejében nem létezett más, csak elfúló nyögéseink, s megpihenő testem az Övén. Éreztem bordái közt verdesni szívét, arcomon cirógató leheletét. Érezhette hullámzó mellkasomat testéhez feszülni, levegő utáni vágyamat, s fáradtságom apró cseppjeit végig folyni mellkasán. Nem tudtam megszólalni. Nem tudtam megmozdulni. S még azt is figyelmen kívül hagytam, hogy autók ezrei dudáltak, miközben valaki hevesen ütötte öklével a sötétített ablakot. Pislogva fúrtam elködösült pillantásom Maya íriszeibe, s csak lassan engedtem el tenyerembe kulcsolódó ujjait, hogy támaszkodva lökjem magam arrébb, így biztosítva szabad mozgását. Valami történt velem. Ott abban a pillanatban valami történt velem, amit nem tudtam megfogalmazni, de több volt az egyetlen orgazmusnál.
made by torie ♥
Vendég
Vendég
»Vas. Szept. 13, 2015 11:35 pm Keletkezett az írás
give you what you like
Tudnom kellett. Mintha távozása lett volna előfeltétele a gyönyörnek, mely ott rekedt ölemben, úgy vágytam arcába zihálva válaszát. Nem volt alternatíva. Hogy a lüktetés ne vesse magát szuicid hajlamai miatt a mélységes sötét megsemmisülés vermébe, csak egyetlen, reményemet igazoló válaszára voltam szomjas. Szívem pulzálása majd elapadt, s a reszketés is már a végét járta, miközben kétségbeesetten kerestem a megfeszült vonások izmainak kicsúcsosodó igazságát, a borosta közé veszett ajkairól útra kelő vallomást. Tudnom kellett, hogy emlékké lesz a ma este. Hogy nem kell szégyen pírját takargatnom majd megható, nosztalgikus dialógok között, mert nem lesz, ki szememre hányja, hogy milyen mohó élvezettel remegtem meg egy kíméletlen erőszakkal nyaggató férfi karjaiban. A hihetetlen esetet tagadásom majd fantáziám szüleményévé teszi, elveszi a test ragaszkodását empirikus vétkeitől, s a gondolat pőreségében szertefoszlik kézzel foghatósága. A férfi testének ösztönszerű rándulására, hirtelen avanzsáltam lemeztelenített vállaiból kapaszkodót. Úgy húzódtam közelebb hozzá, mintha fizikai fájdalom kínozna, mikor forrongó testem nem érheti testét. Felszisszentem, amint rájöttem, mennyire nem függök erkölcsös feltevéseimtől, hogy a holnap képe jóval távolibb, mint a bizonytalanság, mely elvezet a mennyország kapujában listát író Szent Péterig. Konokság szólt belőlem, a visszamaradó büszkeség, mely ott csillant a forró csokoládé kavalkádjában két sóhajtás között, s az áthevült kanálról vetette magát bele nagy hévvel egy megbonthatatlan rendbe. Kettőnk közelségének rendjébe. Mintha ez mindig így lett volna. Úgy illeszkedett ölem ágyékára, karom tarkójára, hasfalam övének, mintha kettéválasztott sziámi ikrekként váltunk volna meg egymástól évekkel ezelőtt, s újratalálkozásunk értetlenségében meghasonulva ébredtünk volna rá a nagy titokra. A titokra, melynek kézzel fogható rokona az élvezet ténye volt, melyet abban a percben egy olyan férfitől nyertem el, akinek nevét túl hangosan sikoltani szégyelltem volna.
Megkísértett a múlt íze, amint elveszítettem pozíciómat trónján. Szenvedéllyel elragadta tőlem az irányítást, s úgy vetett csípőm szabad mozgásának, mintha annak lejárt volna apróval fizetett ideje. Ő jött, s nem kért, vagy figyelmeztetett. Elgyengült testemen könnyedén fordított. A fáradtságtól megmerevedett izmú combjaim birtoklón kulcsolták át meztelen csípőjét. Tartottam, s ösztökéltem, mintha ennek rendje és módja lett volna nem létező kapcsolatunkban. Miután távozásával ajtók zárulnak majd be, félelmek foszlanak el a magányos hajnalokban és magányos éjszakai ügyeletekben, hiányát hagyva a meglepetés erejével bíró férfi erőteljes karizmájának. A múló fájdalom kevésbé lesz kecsegtető, mikor nem jön majd, hogy véraláfutásos szignált hagyjon a bőrpapíron. Érintései nyomán bizsergő lábamat vállára akasztottam, hogy úgy húzhassam közelebb ölemhez. Nem volt már bennem tiszta gondolat, s megestem a jövőbe vetett hiányának. Most kellett őt kihasználnom, s elérni, hogy úgy szeressen, ahogy csak álmok szőke, fehér paripán érkező hercegei tudtak. Rhys Higgs innentől kezdve tudtán kívül, de etalonná lesz, kinek neve majd felmerül gyenge teljesítményekkor, magányos, magatehetetlen kezem pőre testemen kóricálva őt hívja életre körkörös mozdulataival, az idegenben őt keresem, s az ismerthez őt hasonlítom. Tudtára nem adtam volna, de minden átkozott lökéssel, mellyel eszemet vette, homálynak medencéjébe taszigálta bűnös tetteit. Már nem számított az erőszak, mellyel testemet követelte, vagy a sérülések ádáz serege, melyet felsorakoztatott testemen, hogy övének mondhasson, netán a vágás, mely hosszabb időre marad velem, mint egy telefonszám, vagy a gyerekünk, aki megindított bennem valamit. Valami megmagyarázhatatlan szörnyűséget, amit én csak elgyengülésnek neveztem. De már hiába cukkoltam magam vele, nem ért célt a gyűlölködés. Hiányzó vesém, megüresedett, újra lakóra váró méhem pangása sem tette szememben ellenszenvesebbé. Ujjaim elmerültek kócosan izzadt üstökében. Minden gyönyört feltételező pillanattal belemarkoltam tincseibe, miközben testem vonaglott a bőrülésen. Minden sóhajom hangosan tört elő torkomból, de a gyönyör közeledtével a hangerő tetőzött. A nyögéseket éles sikoly váltotta fel, s testét, melyet addig ott gyűrtem markomba, hol nem szégyelltem erőmet fitogtatni, most még lejjebb húztam, hogy arcomat nyakhajlatába borítva, megfojtsam a világra ordító, szégyenteljes élvezetet. Nem tehettem róla, hogy a feszes érzés a legkíméletlenebb cédát hozta ki belőlem, s míg tenyerem először csak hatalmas csapást mért hátsófelére, a reszketeg kéj testemben szétáradó érzetével párhuzamosan egyre szikárabban mart bele a kemény izmokba. Bőre megsínylette az örömömet. Látnom sem kellett hozzá, hogy tudjam, megannyi vöröslő karcolás díszíti meztelenségét. De nem is akartam látni. Megfáradt testem engedékenyen merült el a mámorban. Nem bírtam nem magammal rántani. Pihegő testünk eljárta a levezető táncot, mely búcsúztatta az emlékezetbe vésődött élményt. Mert anélkül nem távozhattam, hogy ne tudjam, milyen volt utolsó csókja. Nem jöhettem vissza, hogy könyörögjek még egy utolsó, legutolsó, és utolsó előtti csókok tömkelegéért, mert nem bírtam betelni velük. Még egyszer megremegtem tőle. Még egyszer belekóstoltam az édes ajkakba, ráragasztottam vehemenciámat, letöröltem tarkójáról a lefelé kényszerülő verejtéket, mielőtt véget vetettem volna az esős nap egyetlen örömforrásának. Mazochistán vágtam el magam attól, mi felvillanyozhatott volna, mitől nevetni támadt kedvem, mosolyogni, s hálálkodni, ismétlésre csábítani. Ellöktem magamtól a folytatás káros szenvedélyeként megélt passziót. Bármennyire csábított, hogy függője legyek, s egyre unszolt a külvilág andalító kopogása az autó karosszériájáról visszhangozva, nem tehettem. Ezer meg ezer utolsó csókot vágytam még. De nem tehettem. Mert ő most megfogja a kemény seggét és az elernyedt farkát, s tovább áll. Messze megy, megfeledkezik rólam, s lassan a tudatában elveszek a hancúrok között. Egy leszek a tömegből, ahogy lassan majd az ő emléke is elhalványodik bennem, s visszatérek a megvezetett hétköznapokba. Talán unalmasak lesznek? Vagy nélküle üresek? Nem számított. Mert nélküle leszek benne. Biztonságban.
Az üléstől elemelkedett testem ijedten simult hozzá kemény mellkasához, ahogy a sötétített ablaküveg felöl kopogás érkezett. Nem volt mit magamra húznom az ő testén kívül. Takart, óvón, ahogy még sosem tette. Mert ez nem is ő volt. Az eszköz volt, mit közeli testéből formáztam. Annak akartam látni, hát annak akartam látni. Ó, anyám! Megbolondultam. Nem saját testem élvezett elsőbbséget az öltözésben. A combközépig lecsúszott farmerját hirtelen ötlettől vezérelve igazítottam vissza csípője köré. Fogva tartva pillantását, szorgos ujjaim birtokába ragadt zipzárját visszaigazították a nadrágjának. Az öv csatja gyerekjáték volt. Engedékenyen bújt meg a hasadékban. Mennem kellett. Többet nem kovácsolhattam indítékot érintésére. Mind az, mit belőlem hagyott, a gyenge női testet, a félre húzott fekete csipkét, s a vajszínű, hosszított inget, úgy öleltem magamhoz, mintha azok lennének mentőöveim a hánykolódó tengeren. Nem volt mondandóm. A búcsúzás rángatta szívemet, s kezeimet. De nem mondtam köszönetet távozásáért. Nem kértem bocsánatot szótlanságomért. Megelőzve az újabb kopogást, elmerülve megszakadt anyagú selyemingemben, kitörtem az autó hátsó üléséből. A felszakadozott autósor között siettem vissza autóm védelmébe, hol már szabadon sírhattam el értetlenségét a történteknek. Megőrültem, hogy egy percig bántott a búcsúzás keserve. A melltartómra kellett fognom. Hátrahagyott, fekete csipkémre. Csupán azt sajnáltam elveszíteni, nem az erőszakos átokfajzatot.
Kezdőlap 
– Vegyen egy mély levegőt, Kettes.
Mozdulataimra felelvén engem is leigázott odaadásával. S csak azért, mert valója gyűlöltebb volt szememben, mint bármely egzakt fogalom, melytől undorozó tartózkodás volt jussom, még nem kapott kevesebbet a varázsból, mely után férfi őrület könyörög a küszöbön, rángatja az ajtókilincset, s leskelődik az el nem reteszelt kéjes világba tekintő kulcslyukon át.