Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Nathaniel és Jill - fizioterápiás részleg
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Szer. Szept. 09, 2015 9:03 pm Keletkezett az írás



Nathaniel és Jill

*Három hét. Ennyi telt el a balesete óta, amiben a szülei az életét vesztették, és amióta a bátyja kómában van. Hosszú napok és éjjelek, amelyeknek nagy részét az ágyban kénytelen tölteni, mióta kiderült, a lába érzéketlen a gerincsérülése miatt. Még az agyrázkódás utóhatásait is érzékeli, sokszor van hányingere és meg-megszédül, bár az orvosok állítják, hogy ez nemcsak attól van. Na igen, az egészségügyi dolgozók, akik szerinte többet képzelnek bele a dolgokba, mint ami van. Ők csak azt látják, amik a nyilvánvaló tények, de azt nem, mi zajlik le benne. Ő csak egyedüllétre vágyik, pontosabban a gyásszal karöltve, nyugodtan nyalogathassa a sebeit, melyek egyszer remélhetőleg begyógyulnak. Ehelyett?
Mind Dr. Navarro, aki ébredése óta jó párszor járt bent nála, mind a többi orvos és nővér szerint a nem megfelelő traumatikus feldolgozás miatt szüksége van egy szakember segítségére. Miért is gondolják így? Talán abból, hogy az elmúlt időszakban visszautasította az ételeket, amúgy is vékony teste szinte csont és bőr most már, vizet csak kismértékben hajlandó elfogadni, és csak azt hajtogatja, hogy a bátyja mellett akar lenni, holott alig bír felkelni az ágyból, hogy egyáltalán a tolószékbe átüljön. Nem nagyon hajlandó beszélni a személyzettel, maximum tőmondatokban, az egész napos bent fekvés csendjét csak a mindig a táskájában, így a balesetben is nála lévő fülhallgatós telefon teszi kevésbé unalmassá, na meg persze az örökös harc a pár naponta branül kicserélése, ami ellen folyton hadakozik, most már minden őt körülvevő egészségügyi személy tudja, ő bizony nem viseli jól a benne lévő csöveket és egyéb más nemkívánatos dolgokat.
Most ahelyett, hogy megint az ágyában lehetne, az egyik ápolónő a földszintre viszi le, és amíg ő kint vár, a nő beviszi a papírjait. Unalmában a vékony kezében lévő tűt piszkálja, hátha sikerül úgy kiszednie, hogy még véletlenül se rakják vissza.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Szept. 11, 2015 1:47 pm Keletkezett az írás



Jill and Nathaniel
 

Mellkasa előtt karba font kezekkel ácsorog a kisebb terem hatalmas ablaka előtt melynek párkányán egy bögre forró tea ontja magából édeskés illatát. Az elmúlt napokhoz képest jócskán megcsappant az időjárás, egyre hűvösebb van a héten így a mai tizennégy fok talán már nem is meglepő, ettől függetlenül próbára teszi Nathaniel beteg szívét. Hamarabb fárad, kicsit frusztráltnak érzi magát. Lehet, hogy itt él gyerekkora óta és neki ez a normális, az, hogy míg máshol szeptembertől hűl az idő itt melegszik, a mostani mégis kikészíti. Szemei alatt halvány, de a normálishoz képest sötétebb karikák húzódnak melyet a fehér arcbőre még jobban kiemel. Ettől függetlenül még most is emberibben és egészségesebben néz ki, mint amilyen akkor volt, mikor kiszabadult a kórházból aminek lassan második hete.
Hosszú és fárasztó heteket, napokat tudhat maga mögött viszont annál is kegyetlenebbek voltak azok a percek mikor Kayával összezárva. Egyszerűen úgy ragaszkodik a lányhoz, mint máshoz ennyi idő után soha. Van benne valami varázs, valami természetes erő amit talán eltitkol előle. Olyan mintha egy kirobbanni készülő tornádó lenne benne... Azt tartja csak igazán furcsának, hogy e mögött az erős, talpra esett álarc mögött egy sebezhető, törékeny és kétségbeesett nő rejtőzik. Egy olyan nő akit átvertek, aki átvertnek érzi magát mert eljött egy olyan férfi után ezzel maga mögött hagyva az életét, aki gyakorlatilag csak egyik babájaként tartotta őt a másik mellett. Azt hitte, hogy ez a férfi az egyetlen, aki képes lenne érte tűzbe menni. Ezzel szemben most küzd a gondolattal, hogy ez nem így van. Talán bosszút forral talán nem, lehet, hogy egyszerűen csak otthagyja és nem foglalkozik azzal, mi történt. És bár közölte Nathaniellel, hogy rengeteget adott neki az idő alatt míg együtt voltak a bárban vagy az otthonában, mégis attól tart, hogy csalódást fog okozni neki elvégre nem képes olyat és azt biztosítani neki amire szüksége van. Lehet egyfajta támasza, egy biztos pont az életében mert az szeretne lenni. Valaki, aki sokat jelent számára és akinek a szőkeség sokat jelent. Hosszú és sok ideje volt arra, hogy gondolkozzon. És ez pont elég volt arra, hogy rájöjjön, fontos neki a lány és tényleg mellette akar lenni csak ehhez szépen, lassan egy tökéletesen kikövezett úton kell haladnia, nehogy nagyobb buktatókkal találja szembe magát. Olyanokkal amit még ő maga se tud a háta mögé utasítani.
- Nate, itt vannak a papírok - lép mellé Brigitte akinek újult külsejére alig ismert rá reggel.
- Köszönöm, behozhatod - soha nem tartotta őt túl egyszerű vagy hétköznapi nőnek most viszont, hogy egészen világos, tejföl szőke haját mély vörösre festette ezzel kiemelve világoskék szemeit és apró, sűrű szeplőinek sokaságát, kifejezetten szemrevaló lett. Lehet, hogy nem az a típus aki normális esetben a női ideáljai közé tartozik, ettől függetlenül még ő is utána fordul, hogy megnézze magának formás, izmos lábait amit most térd fölé érő fekete szoknyába és arany magassarkúba bújtatott.
Zöldjeit ezután a papírok kupacára szegezi és elkezd olvasni a sorok között.
Tegnap reggel volt szerencséje összefutni Dr. Navarroval, aki hozzá irányította át Jillt. Normális esetben nem neki kellene foglalkozni a pszichiátriai esetekkel de a doki tudta, hogy most nem kifejezetten olyan orvosi szakértelemre van szüksége amit a kórház orvosai tudnak neki nyújtani, hanem valakire aki már sokat látott, sokat megélt és tapasztalt. Valakire, aki elég kellemes és higgadt természetű ahhoz, hogy végighallgassa és megpróbáljon neki segíteni egyszerű szavakkal. És hozzá kell tenni azt is, hogy maga Nate is pszichológusként kezdte, de mielőtt még ledoktorált volna, váltott. Jelen esetben pedig nem csak fizioterapeutaként de pszichológusként is remekelnie kel.
- Miss. Williams? - nyitja az ajtót Brigitte miközben Jill-t keresi, s ha az jelentkezik akkor át is veszi a vele érkező ápolónőtől és elkezdi befelé tolni Nate kisebb, számára kijelölt termébe.



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Szept. 12, 2015 12:00 am Keletkezett az írás



Nathaniel és Jill

*Unottan piszkálgatja vékony kezében a tűt. Ugyan kedveli Dr. Navarrot, de néha a pokolba kívánja, mint most is, hogy erre "kényszerítette", ahelyett, hogy hagyta volna nyugodtan gyászolni. Lázongott, hőzöngött, követelt a maga módján, de nem sokat ért el, őt idézve addig szó sem lehet a hazamenésről, amíg ezt a lépést meg nem teszi. Bár azon, mi az, hogy haza, vitatkozna szívesen, hiszen az már nem létezik a számára, még ha szó szerint otthontalanná nem is vált, de azt a nyári házat nem tekinti annak, és most már, így egyedül, a farm sem az. Egyelőre úgy érzi amúgy is, hogy a farmra képtelen lenne visszatérni, még jó, hogy az ott dolgozókról tudja, bármikor és bármeddig kézben tartják a dolgokat.
Az elmúlt hetek alatt, amit itt töltött, sem őt, sem Petert nem kereste senki. Ő nem tudott olyan embert mondani, akit értesíteni lehetne, hiszen a családjuk nem túl nagy, a nagyszülei már régen meghaltak, ismerősök részéről pedig nincsenek olyanok, akikkel megoszthatná a gyászát, vagy segíthetnének neki a mindennapokban. Így most teljesen egyedül van a fájdalmában, a kétségbeesésben, hogy egyáltalán valamikor ő lábra tud-e állni, hiszen eddig semmilyen javulást nem értek el, hiába próbálták megtalálni a probléma forrását, de még csak fájdalmat sem tudtak kicsikarni.
Mélyet sóhajt, ahogy visszatér a nő, aki bevitte a papírjait a számára még ismeretlen emberhez. Bár a nevét tudja, de annyira nem érdekelte semmi, hogy több mindent is megjegyezzen egyelőre. Csak beletörődötten biccent kicsit, és hagyja, hogy betolják a terembe, de legszívesebben inkább itt hagyná az egészet, és a testvéréhez menne. Amennyi időt csak tud, ott tölt, néha többet is, mint lehetne, már a dolgozók tudják, hogy az esetek kilencvenkilenc százalékában ott kell keresni őt, ha nincs a szobájában. Még szerencse, hogy a dokinak eddig nem jutott eszébe azzal fenyegetni őt, hogy megvonja a láthatási jogot, bár valószínűleg tartja, hogy tudja, akkor még kezelhetetlenebbé, hisztisebbé válna, hiszen már csak ő maradt neki. Tisztában van azzal, nagyon kevés az esélye, hogy felébred az agyi sérülések után, és az kész csoda lenne, ha ép elmével megúszná, de ő még reménykedik. Az utolsó utáni pillanatig ezt teszi, még ha fel is merülne a lekapcsolás lehetősége, nem menne bele, abba, ha a férfit is elveszítené, beleroppanna lelkileg.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Szept. 13, 2015 6:16 pm Keletkezett az írás



Jill and Nathaniel
 

Felkészítették arra, hogy komoly feladatot fog kapni, nem véletlen, hogy Dr. Navarro azzal kezdte: Csak akkor vállald el ha úgy érzed, képes vagy rá! Te is beteg vagy Nate, gondold már jól...
Ő pedig megtette. Alaposan átgondolta és úgy érzi, most félre kell tennie azt a gondolatot, azt a lehetőséget, hogy feladja. Nem fordíthat hátat senkinek és semminek, haladnia kell. Komoly célok vannak előtte amit még a halála előtt meg kell valósítania és jelen pillanatban Jill esete is ilyen.
Tudja, hogy milyen érzés elveszíteni valakit aki fontos tényezője volt az életünknek. Tudja, hogy milyen ha pofán vág az élet, ha nem úgy történnek a dolgok ahogy azt mi akarjuk. Az élete legnagyobb törése az volt, mikor azt hazudták, meghalt az ikertestvére aki az életet jelentette számára, akit a legfontosabb embernek tartott és akivel együtt volt mióta az eszét tudja. És ez nem egy olyan dolog volt amibe az ember beletörődhet, mert az egyik fele volt, a jobbik fele, aki életben tartotta. Aztán később kiderült, hogy él, csak mind idáig hazugságban éltek.
Ezután pedig elveszítette az apját, ami mondjuk nem jelentett akkora törést az életében tekintettel arra, hogy soha nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, úgy is lehet mondani, hogy nem tekintett rá úgy mintha az apja volna. Gyakorlatilag ő tartotta el a saját öregét miután az anyja és Daniel elmentek.
Jelen pillanatban viszont attól fáj a legjobba na feje, hogy fogalma sincs mi az, amivel kezdhetne. Nem csinált elsődleges tervet mert nem tud semmit. Persze elmondtak neki mindent amit tudnia érdemes és le is írták, elvégre ez az amiből ő majd tudni fogja, hogy mihez nyúlhat és mihez nem. Elsődleges feladata a fizioterápia, mert a lány deréktől lefelé gyakorlatilag béna. Nem mozognak a lábai, és nem is érez rendesen. Első kérdése Adrianhez az volt, hogy nincs e valami becsípődés vagy elmozdulás a csigolyái környékén de azt vallotta, hogy nincs, többször is megnézték. Pedig akad, hogy egy gyulladás, egy elmozdulás vagy becsípődés jelez nem csak a betegnek de az orvosoknak is, hogy figyeljenek oda és próbálják meg kiköszörülni a csorbát. Gyanítja, hogy most is ez van a háttérben mert azt is bebizonyították a kapott röntgen felvételek, hogy semmi sérülés nincs a gerinc mentén. Talán nem is ott kell keresni a hibát?
- Nate? - nyílik az ajtó, Brigitte halk, udvarias hangja pedig betölti a szoba méretű teret de emellett még az ajtó az mely halk nyikorgással jelzi a friss jövevény érkeztét. Nathaniel máris elfordul az ablaktól, tekintetét leveszi a papírokról és a röntgen képekről, hogy a tolókocsiban ülő lánnyal foglalkozzon.
- Köszönöm Brigitte, ha megkérhetlek akkor lemondod a mai betegeimet? Alexist és Danielat áttennéd holnapra ugyan ebbe az időbe? Petert pedig csütörtök háromra?
- Persze, de holnap azt mondtad, hogy nem lennél itt - az újonnan vörös hajjal pompázó lány vészjelzője rögtön üzen és figyelmezteti Natet arra kimondatlanul is, hogy talán túl sokat vállal.
- Nem lesz baj, csak tedd amire kérlek - többet nem is óhajt erről mondani csak odalép Jill mellé.
- Szia Jill, remélem nem bánod ha a tegeződés mellett maradunk? - tudja, hogy a lány fiatalabb nála, ő pedig nem tartja olyan idősnek magát ahhoz, hogy magázódásra lenne szükség. Lehet, hogy nagyobb tiszteletet mutat de könnyebben megtalálja a közös hangot a betegeivel úgy, ha tegezéssel kezdi a beszélgetést, ismerkedést.
Zöld szemei vidáman csillognak mikor pedig ismét Brigitte-re pillant, egy biccentéssel jelzi, hogy átveszi tőle a lányt. A tolókocsit az ablak melletti íróasztalhoz tolja, hogy ő is letudjon ülni.
- Szóval. Nathaniel vagyok de hívj nyugodtan Natenek. Gondolom tudod, hogy milyen okokból irányított át hozzám Adrian. Mesélnél kicsit a történetedről? - szeretné, ha hallaná a lány szájából, hogy mi is ennek az oka. Fontos, hogy a beteg is tisztában legyen a helyzettel, elvégre soha nem szereti, ha fogják és lehozzák a betegeket úgy, hogy azok nem tudnak semmit.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Szept. 13, 2015 7:11 pm Keletkezett az írás



Nate és Jill

*Elméje folyamatosan azon kattog, hogy nehogy most történjen valami komoly, életbevágó a testvérével, amikor itt van, bár konkrétan csak úgy ment bele abba, hogy itt megjelenjen, hogy megeskette Dr. Navarrot, ha bármi történik, azonnal visszamehet. Nem lesz könnyű dolga Nate-nek vele, pontosan tudja ő is, hogy nem könnyű eset, ó, hányszor hallotta már ezt, de sokszor a makacsságával viszont jól is járt. Hányszor sikerült csak azért a vizsgája nagyon jól, mert olyan makacs volt, hogy még pihenni se volt hajlandó, inkább tanult. Úgy volt vele, hogy majd utána kipiheni magát, amiből végül is a nyárra koncentrálódott a dolog, hiszen akkor nem voltak vizsgái, egymást érték a beadandók, a zh-k, majd a vizsgák. Az utolsó évben meg ugyebár a szakdolgozat, na akkor kávéval meg energiaitallal tartotta magát ébren, egészen addig, míg ez a kettő be nem kavart a szervezetében, és a szívét enyhe kifejezéssel megdobta. Akkor volt egy komoly elbeszélgetése a családjával, hogy lesz, ami lesz, az egészsége fontosabb, mint a lezárandó dolgozat, emiatt nem teheti tönkre magát. Szívesen visszafordítaná az időt, csakhogy hallhassa a szavaikat, mindent megtenne, hogy a baleset előtti időre visszamenne, és még csak nem is hagyná, hogy elindulnának. Azért jócskán gyötri a bűntudat is, hiszen ő ragaszkodott ahhoz, hogy akkor elinduljanak, na meg az önvád is ott van, hogy ő miért úszta meg relatíve kisebb sérülésekkel, mikor két ember meghalt, a másik kettő meg ki tudja, felépül-e még. Úgyhogy hiába is tagadja teljes erővel, bizony nem a legjobb a tagadás és a struccpolitika.
Ahogy a Brigitte nevezetű hölgy betolja a terembe, úgy remeg meg keze, így inkább a takaró alá dugja, nehogy túl feltűnő legyen ez a gyengesége. Új helyzetekben mindig ideges, ráadásul még most azt sem tudja, hogy mire számíthat, hiszen nem igazán figyelt Adrianra, mikor elmondta, mit várhat, akkor is inkább a testvérére koncentrált. A párbeszéd hallva ő úgy gondolja, inkább sarkon is fordulna, foglalkozzon csak nyugodtan Nate azokkal a páciensekkel, akiket most említett, és lemondott, ő meg inkább visszamegy az intenzívre, de erre szemernyi esélye sincs. A kérdésre csak biccent, egyelőre kerüli a közvetlen szemkontaktust, inkább gyorsban körbepillant a termen, hogy felmérje az esetleges kijáratokat, ha kell, bár ahogy látja, csak az az egy van, amin keresztül betolták. Csak ezek után pillant végig gyorsan a férfin, bár nem annyira mélyen, hogy zavaró legyen, utána is inkább elveszi pillantását, és lefelé szegezi.*
- Csak egy baleset volt.
*Mormogja halkan, inkább tőmondatban, aztán, ha a férfi tovább kérdez, majd eldönti, akarja-e még bővebben kifejteni.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Szept. 13, 2015 9:41 pm Keletkezett az írás



Jill and Nathaniel
 

Mindig nehezen indulnak a kapcsolatai az új páciensekkel, ennek oka abban rejlik, hogy teljesen idegenek egymás számára és míg ő megbízik abban, hogy teljesíteni fognak és a lehető legjobb formájukat fogják hozni annak érdekében, hogy meggyógyuljanak, ők sokszor bizonytalanok, nem hisznek abban, hogy majd Nate lesz az aki képes segíteni rajtuk. Tartózkodóak, magukba fordulóak mert csak a saját gondjuk érdekli őket. Elhiszik a tapasztaltak alapján, hogy nem lesz tovább, hogy nem képesek meggyógyulni még az ő segítségével se. Pedig mindig is hitt abban, vagy legalábbis remélte, hogy hihet, hogy ha a betegek olyan emberek keze közé kerülnek akik tudják mit kell csinálni, elengedhetik magukat és rájuk bízhatják az életüket.
Előre felhívták a figyelmét arra, hogy Jillel komolyan meg fog gyűlni a baja mert csak arra képes, hogy ücsörögjön a bátyja gyakorlatilag élettelen teste mellett amit már csak gépek tartanak életben és várjon. Vár arra, hogy valami történjen, hogy csak a legapróbb jelet is észre vegye ami arra utal, hogy talán van kiút a kómából. Az embernek meg kell küzdenie a lemondással, a beletörődéssel még akkor is, ha komoly fájdalmat és fejfájást okoz. Ezután pedig rengeteg felelősség fog a lányra hárulni lévén Adrian elmondása szerint nem maradt neki senkije. Ezek után neki kell megszervezni a temetést és minden mást ami a halottak után szokás.
Mikor az apja meghalt, akkor ő volt az aki indítványozta a temetést, ő kezdte el szervezni, gyakorlatilag minden neki köszönhető. Annyiban fordult fejre minden, hogy idővel megérkezett a kedves anyuka aki mindent elintézett és amit Nate már megtervezett és leszervezett, átírásra került a nő által. Így nem barna koporsója lett fehér selyemmel hanem fehér koporsó fekete huzattal, nem kardvirág és krizantémkoszorúkat kapott hanem rózsából készülteket és még sorolhatnánk. Minden el volt rendezve ami aztán fél nap alatt átíródott és plusz költségeket rótt a nyakába mert ugyebár nem volt elég pénze maminak, hogy mindent finanszírozzon.
Amint megérkezik Brigitte és Jill már nem is foglalkozik tovább a papírokkal, sőt le is teszi őket az asztalára, hogy Jillnek szentelje minden figyelmét. Oda is tolja az asztal mellé, hogy könnyebb legyen a kommunikáció.
Egy fehér papírlap és egy fekete tintával töltött toll kerül elő miközben várja a lány válaszát ami... sajnos piszok hiányosan érkezik. Arcának kifejezése teljes együttérzéstől és biztatásról válik valamivel nyíltabbá de egy halk sóhaj még így is felszakad belőle minek kíséretében hátradől.
- Nem faggatni szeretnélek, viszont ahhoz, hogy kiinduljunk valamiből szeretném, ha beszélnél az érzéseidről. Tudod... nagyon sok mindent megéltem már az elmúlt harminchárom év alatt. Nekem is volt részem veszteségben, haltak meg rokonaim, barátaim. Úgy is mondhatjuk, hogy ideje korán egyedül maradtam - tizenhat volt mikor azt mondták, meghalt az ikertestvére és húsz, mikor meghalt az apja. Már előtte is ő volt a család fenntartó, de ekkor jött rá arra, hogy tényleg egyedül van.
- Szeretném, ha tudnék neked segíteni, ha azt éreznéd, hogy nem vagy egyedül. Fogd fel úgy, hogy nem orvosként, hanem barátként, egy segítő jobb-ként vagyok itt most veled. Szóval... fogd fel úgy, hogy az iménti kérdésemmel azt szeretném, ha mesélnél nekem az érzéseidről. Arról, hogy mit élsz most át, hogy mit vársz tőlünk orvosoktól, ki az akire ezek után támaszkodhatsz, ha van ilyen. Mihez fogsz kezdeni. Tudnia kell az embernek elhitetni magával, hogy van kiút a káoszból. Ahhoz, hogy meggyógyulj fontos, hogy lelkileg is rendbe szedd magad oké? - zöld szeméből süt az együttérzés, szeretne biztonságot nyújtani a szőkeségnek. El akarja érni, hogy elhiggye, hogy ő az egyik olyan személy akiben megbízhat, aki ki áll mellette és aki minden szó nélkül a segítségére lesz történjen bármi is.
- Esetleg kérsz egy meleg teát? - biccent a saját bögréje felé.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Szept. 13, 2015 10:22 pm Keletkezett az írás



Nathaniel és Jill

*Na igen, külső szemlélő csak azt láthatja, hogy a saját kicsi világában van, és csak a maga nyomorával törődik. Belülről mardossa a kétségbeesés, mi lesz ezek után, mi lesz akkor, ha a testvére sem épül fel, akkor teljesen egyedül lesz a világban, nem lesz kire számítania. Mindig is Peter volt az erősebb, ő pedig az érzelmileg instabilabb, főleg, ha pasi ügyekről van szó. Ha valaki megbántja, azon még képes túllépni, de egy idő után betelik a pohár, főleg, ha az adott illető erőszakosan akar elérni valamit, amire volt már példa, akkor teljesen bezárkózik, falat emel maga köré, hogy még véletlenül se érje annál is több fájdalom. Ez a fal most nem védi meg, úgy érzi sokszor, összeroppantja a nyomás, ezért is tör rá néha pánikroham, ami még az ő vonzatában ismeretlen volt eddig.
Igen, vár, várja a csodát, ami talán soha nem fog bekövetkezni, de egyelőre képtelen arra gondolni, hogy egyszer csak neki kell lekapcsoltatnia a gépeket, és hagyni, hogy a férfi nyugodtan távozhasson. Önzőség? Igen, ez is benne van a pakliban, hiszen ki tudja, mit érezhet a kóma alatt valójában az ember, lehet jobb lenne neki, ha hagyná békében távozni.
Halál? Hányszor jutott neki is eszébe öngyilkossági gondolat, amit valójában mindig is gyávaságnak tartott a szíve mélyén. Bár most nem is sok esélye lenne rá, így tolószékben kevesebb a lehetősége annak a formáinak a kihasználásra. Pontosan tudja, hogy valószínűleg úgyis visszatartanák vagy visszahoznák, az utána lévő szankciókba pedig inkább bele sem mer gondolni.
Felfigyel a halk sóhajra, és csak egy pillanatra Nate szemébe néz, de inkább el is kapja onnan a szemét pár másodperc múlva. Nem feltétlenül magától a férfitól fél, hanem inkább attól, mit tud a szemkontaktus révén kiolvasni belőle. Az első adag mondat után szólal meg.*
- Tudom, hogy van rosszabb ennél.
*Mormogja, ő is tisztában van azzal, hogy mindig van, akinek kilátástalanabb a helyzete, ő még nem veszített el mindent és mindenkit, neki még ott a remény, ami kicsi ugyan, de még nem halt meg.*
- Ez az egész csak egy rossz álom.
*Csóválja meg a fejét, amit még mindig óv a nyakrögzítő a felesleges mozdulatoktól, nehogy a gerince még jobban megsérüljön. A teás kérdésre megvonja a vállát, majd inkább mégis csak biccent, és szorosabbra húzza magán a takarót, hogy elfojtsa remegését.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Szept. 14, 2015 10:12 pm Keletkezett az írás



Jill and Nathaniel
 

Mikor behozta hozzá Brigitte a lányt, tudta, hogy nem lesz könnyű dolga. Tudta, hisz látta a szemét mely üveges, teljesen élettelin bámult maga elé. Látta a beesett arcát mely arra utal, hogy nem foglalkozik túl sokat magával hisz Adrian is elmondta, az az elsődleges feladata amit magának kitűzött, hogy a bátyja mellett üljön. Magába van roskadva, fél és kitudja, hogy milyen gondolatok fordulnak meg a fejében.
Ismeri ezt a helyzetet, hisz évekkel ez előtt volt egy betege aki azóta is jó barátja, Amelia aki hasonló helyzetbe került, mint Jill. Őt is nagyon nehezen tudta rendbe szedni, az első lépéseket gyakorlatilag úgy kellett saját magából kierőszakolni, hisz az volt az első teljesen elborult elmével bíró páciens-orvos kapcsolata.
Amelia esete annyival volt rosszabb, hogy neki kerek perec megmondták az orvosok, hogy soha többet nem fog járni, olyan mértékben sérültek a csigolyáiban az idegek és maguk a csontok is. Ezt persze még kitudták köszörülni mint hatalmas csorbát, de messzire nem jutottak mert felállni még Nate segítségével se tudott. Teljesen elveszett volt. A csigolyái teljesen összenyomódtak mikor a teherautó a fához szegezte őt. Viszont nem ez volt a legnagyobb baja. Nem azért volt képtelen először a gyógyulásra, mert a saját egészségének állapota zavarta. Hanem azért, mert egy másik élet veszett oda a meggondolatlansága miatt. Hét hónapos terhes volt. A gyerek gyakorlatilag felismerhetetlenségig eldeformálódott, már az ütközés pillanatában életét veszítette. Az a magzat nyolc hónapos terhes volt. Már csak egy hónapra lett volna szüksége ahhoz, hogy megszülessen és éljen, ma pedig vidáman játszadozna a szobájában, ha nem történt volna a baleset. Vagy, ha olyan dolog történik és ki kellett volna emelni a testéből, akkor is bár inkubátorban de élhetett volna még. És ez volt az ami teljes roncsot csinált belőle. Hibáztatta magát amiért miatta egy életnek nyoma veszett, hisz gyakorlatilag úgy fogta fel, hogy megölte szegényt. Az a baba a mindenséget jelentette számára, hisz a férjével hosszú hosszú évekig kínlódtak, hogy megfoganjon. Viszont a balesettel még a legkisebb lehetőségét is elveszítette annak, hogy valaha saját gyereke legyen.
Viszont ekkor jött az életébe Nathaniel aki elhitette vele, hogy azért maradt életben, mert a sors így akarta. Hogy neki nem ennyi volt a a forgató könyvben rá eső rész, hogy valamit még véghez kell vinnie az életben. Felnyitotta a szemét, elhitette vele, hogy élnie kell és küzdenie még ha négy kerékbe is kényszerült családjai oltalmazó védelmébe. Noha a férje elhagyta mikor a legnagyobb szüksége lett volna rá, a támogatására és a segítségére, ő mégis felállt! Az idegi roncs nőből egy erős asszony lett, aki ma már három fiú és egy kislány afrikai gyereket nevel akik nyilván halottak lennének már, ha ő nem fogadja örökbe őket. Tudta, hogy az a célja, hogy segítsen ahol tud. Újra férjhez ment, ez a férfi pedig jobban szereti őt bárkinél. Látszik rajtuk, hogy fontosak egymásnak, hogy a másik nélkül megbolondulnának. A gyerekeket pedig sajátjaikként szeretik és ez a boldogság... amit Nate mindig lát az arcukon mikor átmegy hozzájuk. Felhőtlen a boldogság, mosolyognak. Mind ezt azután, hogy baleset következtében nem csak a járó képességét veszítette el de a kislányát és a férjét is. Sokan már eltemették, hogy nem lesz belőle ember, hogy meg fogja ölni magát. De nem így lett. Három éve történt az eset, két éve a férjével létrehozott egy alapítványt a rászoruló gyerekeknek valamint kurzust tart a gyermeküket, férjüket elveszített anyukáknak. Segít nekik talpra állni épp úgy, mint ahogy Nathaniel segített neki egykoron és aki azóta is a családjába tartozik.
És most ilyen módon akar segíteni Jillnek is. Ezt várja el tőle is, vagy ha teljesen ezt nem is de hasonlót. Nagy reményeket fűz hozzá, viszont az az egyetlen gondja van, hogy még nem látja a fényt az alagút végén, nem tudja, hogy induljon el. Mert lehet, hogy ami akkor bevált, most nem fog.
- Igen, van rosszabb azok számára akikkel történik a baj. Neked viszont a te eseted a legrosszabb, neked a sajátoddal kell foglalkozni és nem mérlegelni. Ne helyezd más gondjait előtérbe. Figyelj, én is beteg vagyok, haldoklok. Mégse mondom nap nap után mikor bejövök a betegeimhez, hogy "áhh neked úgyis rosszabb mert nem garantált, hogy járni fogsz... vagy hogy valaha tudsz majd tapintani". Mert ez az ami a negatívuma az egésznek. El kell hagyni a pesszimista gondolatokat és csak a jókra törekedni. Nem építkezni fogsz általuk, hanem egyre jobban magadba roskadni. Szóval van két perced, hogy ezt a rövid mondatot most kiverd a fejedből és míg én foglalkozok veled, ne is emlegesd többet - hangja és tekintete biztatásról, lelkesedésről árulkodik. Nem ledegradáló vagy haragos a hangja és ez nyilvánvaló.
Hangosan sóhajt. Újabb tévedés.
- Nem álom. A mai napig nem tudom megérteni az embereket, hogy miért hiszik azt, hogy a rossz ami történik csak álom. Figyelj rám. Ez a véres valóság Jill! És csak rajtad áll, hogy hogyan haladsz tovább. Hogy mi lesz az, amibe belekapaszkodsz, hogy kinek fogod megadni azt a bizalmat, hogy segítsen neked tovább evezni. Kell, hogy legyen egy biztos pontod aki kiránt téged a félelmek sűrűjéből, aki melletted lesz. Mondd el nekem, hogy mi az ami a legjobban fáj. Mi az, amitől félsz, aminek nem szívesen nyitsz és inkább eltemeted magadban - kérleli közben feláll és kiszól Brigitte-nek, hogy készítsen egy nyugtató teát a lánynak. Ha ezzel megvan, visszasétál hozzá s visszaül a helyére miközben várja  a választ.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Szept. 16, 2015 11:28 pm Keletkezett az írás



Nathaniel és Jill

*Na igen, úgy is lehet mondani, hogy feladatának érzi testvére ápolását, de inkább az is egy menekülés a mindennapi fájdalmak elől. Fél a jövőtől, attól, hogy újra közel kerülhessen valakihez érzelmileg, hiszen mindig benne van a pakliban, hogy bármikor történhet újabb tragédia, viszont ha megtartja a három lépés távolságot, akkor kevésbé fáj az esetleges csalódástól. Az meg, hogy beesett az arca, nem csoda, hiszen folyton a balesetről álmodik, így nem alszik túl jól, a kipihentségtől messze áll.
Ahogy hallgatja Nate-et, újból piszkálni kezdi a karjában elhelyezett branült a takaró alatt, megint az a korszak van, hogy azon keresztül kapott hányinger-csillapítót, hogy egyrészt gyorsabban hasson a gyógyszer, másrészt most nehéz leküzdenie a legkisebb folyadékmennyiséget is, nemhogy még egy tablettával egybekötve. Bár amennyire elgyötört volt ma, ha nem is önként és dalolva, de kevesebb ellenállással hagyta a behelyezést, ezzel jócskán meglepve a környezetében lévőket, azért ő is kevésbé ellenkező, ha nincs a legjobb állapotban.
Még nem döbbent rá, mit akart a sors, hogy őt életben hagyta. Talán van valami feladata az életben, vagy csak azért szánta neki a tragédiát, hogy megerősödve tudjon segíteni a bajba jutott embertársain. Csakhogy az nem lett figyelembe véve, hogy nagyon rossz élmények, tragédiák hatására érzelmileg teljesen labilissá és instabillá válik, hiszen ilyen szempontból mindig is kevésbé jól tolerálta a dolgokat, mint akár a bátyja.
Ahogy végighallgatja a férfit, és azt, ahogy bevallja, halálos beteg, azonnal együtt érzővé válik. Ugyan annyira nem mutatja ki, de szemeiben fura fény játszadozik, mellyel azt sugallja, hogy jó, értem én az eszemmel, de a szívem még nem tudja elfogadni.*
- Hogy vagy képes ezzel a tudattal dolgozni?
*Suttogja halkan, óvatosan ráemelve a tekintetét a férfira, bár még bizonytalan a szemkontaktus felvételét illetően. A kérésre csak beletörődően sóhajt egyet, úgy látszik, a struccpolitika most nem hatásos. Tényleg úgy érzi az elmúlt heteket illetően, hogy ez az egész csak egy rossz álom, amiből még nem tud valamilyen oknál fogva felébredni, de határozottan küzd azért, hogy az sikerüljön.*
- Minden fáj, ami akkor történt.
*Suttogja halkan, félrefordítva a fejét. Ahogy Brigitte meghozza neki a teát, óvatosan megfogja a kezében, és megfújva belekortyol. Ez is valamennyire tereli a beszélgetés idejét, hiszen addig is jut egy kis ideje gondolkodni, mégis mennyit hajlandó elmondani Nate-nek, és mi az, ami annyira fáj, hogy még szóban sem szeretné felemlegetni.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Szept. 17, 2015 1:35 pm Keletkezett az írás



Jill and Nathaniel
 

Elhiszi, hogy mindenképpen a testvére mellett akar lenni ezekben a kegyetlen időkben, hisz ismeri az érzést... a testvéri szeretet az egyik legerősebb a világon, ezt ő is számtalanszor bizonyította már. De van az a pont mikor tudni kell elengedni fivérünket, nővérünket. Lehet, hogy Daniel életben van ls neki nem a halálával kellett megküzdenie de a gondolat mindig ott él benne, hisz tudja, hogy milyen közegben mozog. A maffiának dolgozni nem épp a legfelemelőbb munka főleg nem úgy, hogy gyakorlatilag kutyaként tartanak... szinte biztos, hogy ha valamit félre néz vagy rosszul csinál, bukta. És akkor búcsút mondhat az életnek mind ezt úgy, hogy egy rokona se tud róla. Ki tudja? Négy éve nem látta, lehet, hogy már rég nem is él... Nate pedig mit sem tudott a haláláról csak éli a maga nyomorúságos életét úgy, hogy nem tud kinek virágot vinni a sírjához mert nem tudja, hogy van olyan. Jó mondjuk azt se hiszi el, hogy saját sírja lenne. Inkább bedobnák a csatornába vagy az óceánba...
Nem kerüli el a figyelmét a takaró mocorgása s szinte biztos abban, hogy megint a branüllel szórakozik. Rengeteg embert ismer aki nem tudja elviselni a tűt főleg nem akkor, ha azok tartósan vannak bele vezetve mert azon keresztül kapja a gyógyszereket, fájdalomcsillapítót talán még a folyadékot is.
Ennek ellenére nem szól, de nyilvánvalóvá teszi számára, hogy látja mit csinál és megjegyezte. Nem fog ez olyan sokáig így menni, mert szinte biztosra lehet venni, hogy kifogja szedetni belőle mielőtt még kárt okoz magában.
A kérdésre nem számít, épp ezért kicsit hátra hőköl s egy lelkes mosoly suhan át az arcán mely: "végre haladunk!" érzést keltheti Jillben.
- Úgy, hogy nem foglalkozhatok ezzel. Én csak egy ember vagyok azok közül akiket nap, mint nap ellátok. Emberek százainak múlik rajtam az élete, az, hogy tovább lépnek vagy megragadnak a jelenlegi szintjükön. Segíteni akarok nekik, hogy kiegyenesedhessenek és elhiggyék, felfognak gyógyulni. Látni akarom még őket járni, fogni és állni, mielőtt még beadnám a törülközőt. Tudod sokkal könnyebb úgy túlélni a gondolatot, hogy látod, közben százak gyógyulnak meg a te segítséged által. Talán még neked is lesz valami célod az életben ami segít abban, hogy összeszedd magad! - együtt érző de lelkes mosolyát le se lehetne törölni az arcáról. Zöld szemeiben némi bánat csillog, de nem jellemző rá hosszú úton főként azért, mert tekintete találkozik Brigitte tekintetével aki leteszi elé a teát. A lány látszólag még toporog egy ideig mintha várna valamire, de Nate csak biccent egyet jelezve, hogy elmehet.
- Elhiszem. Tudom... de addig míg magadba fojtod azt amit érzel, nem is lesz könnyebb. Mesélj nekem. Itt vagyok és segítek, csak próbáld meg jó? - amíg nem látja rajta, hogy nagyon kétségbeesne vagy a sokk elkezdene úrrá lenni rajta, addig bátran kérdezni fog.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Szept. 20, 2015 11:03 am Keletkezett az írás



Adrian és Jill

*Na igen, a testvéri szeretet, az, hogy mindig egymás mellett álltok, akár a bajban, akár a pozitív dolgokban. Folyamatosan beszélni szokott a testvéréhez, akár mellette ül, akár nem, bár ha olyan kedve van, nem félhangosan mondja ki, hanem csak magában, de úgy érzi, még ezzel is tudja közvetíteni neki azokat. Persze neki sem mondja el minden félelmet, fájdalmát, teljesen tudatosan nem hajlandó megemlíteni a szüleiket, úgy érzi, arról képtelen beszélni, mi lesz most ezután, mihez akar kezdeni, még azt sem tudja, hogy mihez kezd, ha egyáltalán nem tud többé lábra állni.
Felsóhajt, amikor látja Nate tekintetében, hogy észrevette, mit csinál a takaró alatt, bár őszintén szólva annyira nem zavarja a leleplezése, talán nincs is olyan egészségügyis az intézményben, aki nem tudná, mit gondol az összes nyavalyás branülről és egyéb csőről, ami akár egyszer is megfordult a testében, például a kómája három napja alatt.
Csak halványan megcsillan a szeme, ahogy látja a férfi lelkesedését. Na igen, arra viszont valószínűleg ő nem számít, hogy nagyon jól tud kérdezni, ha akar, addig sem az ő érzéseiről, gondolatairól faggatja, míg ő mesél, hallgatni nagyon jól tud. Jó pár embert halálosan felidegesített ezzel, de ő ilyen, így kell elfogadni.*
- Talán, de most nincs.
*Mormogja lehajtott fejjel, miután végighallgatta a férfit. Kezét melengeti a forró bögrén, mindig is nagyon hidegek voltak a karjai és a lábai is, így most jólesik neki a meleg érzet, amit egyébként nem igazán szeret. Óvatosan kortyol újabbat, azért azt nem igazán szeretné, ha leégetné a nyelőcsövét meg a torkát, lassan érzi, hogy átjárja a nyugtató érzés, amit a teának köszönhet, és ami most nem is zavarja.*
- Egyelőre nem tudom megfogalmazni, mit érzek, összevissza kavarog.
*Sóhajt fel mélyen, enyhén beletörődött hangsúllyal.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Szept. 22, 2015 11:54 am Keletkezett az írás



Jill and Nathaniel
 

Nem tudja, hogy miként álljon neki... azt, hogy milyen módszerrel bírhatná a lányt beszédre. Egyszerűen úgy nem működhet a dolog, ha az kérdez akinek beszélnie kell és az beszél akinek amúgy kérdeznie kellene valamint tanácsokat osztogatnia.
Zöld tekintete egy pillanatra az ablak felé pillant, mintha legalábbis onnan próbálná a tökéletes választ leolvasni. Nem akarja azt, hogy felesleges legyen az itt eltöltött néhány órája, mert jobb dolga is lenne. Annyi de annyi programot tudna most szervezni magának. Moziba mehetne, elmehetne Kayával valahova, akár át is hívhatná magához, hogy eltöltsenek megint egy olyan napot, mint a tegnapi nap folyamán. Már azt is furcsánk tartja, hogy nem Kaya körül keringenek csak a gondolatai, hanem próbál ide koncentrálni noha nagyon nehezen megy neki úgy, hogy semmit nem tud kiszedni belőle. Megérti ő, hogy nagy trauma érte, de még így is tudna mondani valamit. Valamit, amiből kiindulhatna, amire tudna neki adni ötleteket és biztos lehetne abban, hogy ezek után már csak jobb jöhet. Viszont úgy, hogy csak ül előtte üveges tekintettel miközben tőmondatokban válaszolgat vagy vissza kérdez, mit csináljon?
Szájához emeli a bögréjét, hogy kortyoljon egyet a tartalmából. Egy hangos sóhaj szakad fel belőle mikor a fehér porcelán vissza kerül az asztalra.
- Na figyelj - dönt végre úgy, hogy kerek perec kimondja amit ki kell mondania - általában reménytelen eseteket is visznek olyan emberekhez, orvosokhoz, mint a pszichológus vagy pszichiáter. Én annak idején elkezdtem az orvoslást pszichológusként, de nem jutottam el odáig, hogy ledoktoráljak belőle, mert jobbat találtam, olyat ami jobban érdekel. Ettől függetlenül tudom mi ennek a menete, és nem az, hogy én mesélek te pedig kérdezel, vagy tőmondatokban válaszol olyan kérdésekre, amire még a legsötétebb gondolatok közül is kilehetne egyet s mást csikarni - hangja mindvégig halk és óvatos, nem akarja őt megijeszteni - viszont mivel nem vagyok pszichológus, próbálj úgy tekinteni rám, mint egy barátra aki segítő kezet nyújtott most neked, akinek elmondhatsz mindent, hogy mit éreztél, mit érzel most, mitől félsz és, hogy mit akarsz vagy nem akarsz. Ez erről szól... mert azzal, hogy nem mondasz semmit csak ülsz itt üveges tekintettel nem csak a te, de az én időmet is pazaroljuk. Szóval javaslom kezdjük előbb ezekkel - áll fel majd leguggol elé, kiveszi a kezéből a bögrét, hogy az ne legyen útban s hosszú ujjait a kezére simítja.
- Ma már erre nem lesz szükséged, Dr. Navarro eleve mondta, hogy a mai nap folyamán kiveszi mert nem lehet benne tovább. Hát most megspórolunk neki egy kört - ajka szélén ott virít egy halovány mosoly. Először elzárja a kis csapot, hogy ne folyjon több folyadék a lány testébe, olyan, mintha lezsibbasztanák. Lehet, hogy van benne nyugtató, de talán nincs rá szükség már.
Amint ezzel megvan, az asztal egyik fiókjában lévő dobozból kivesz egy adag vattát amit rászorít a kezére.
- Kész? - les fel rá s ha biccent, akkor kihúzza a branült a vénából. Mellé serken egy kis vér, de szerencsére nem sok így hamar el is áll - valószínűleg lesz egy kis véraláfutás körülötte, és egy-két napig ne emelgess semmit ezzel a kezeddel jó? - annak idején neki is meg kellett tanulni a branülök, kanülök behelyezését és kivételét, mikor pedig apjának egyre romlott az állapota, számtalanszor csinálta.
- Na, így már nem lesz mit piszkálj, és szerintem jobban is fogod érezni magad. Jobb így? - néz bele a szemeibe.



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Szept. 22, 2015 9:28 pm Keletkezett az írás



Nathaniel és Jill

*Be kell látnia, Nate túl jó a szakmájában, és ezzel a kis trükkel nem tudja megtéveszteni, nem úgy, mint általában a pszichológiát nem ismerő embereket. Tudja ő, hogy az a férfi dolga, hogy felismerje a félrevezetéseket, a hazugságokat, és kiderítse azt, ami a munkája megkönnyítéséhez kell, csak azt nem szerette sose, ha őt elemezgették. Pedig neki is részt kellett vennie a tanulmányai során a pszichológiai előadásokon és gyakorlatokon is, amiből a legjobban a hipnózis fogta meg, akkor jelentkezett önként bemutató alanyként, egyébként inkább másokat hagyott előtérbe helyezkedni. Tudja és látja, hogy nem tetszik neki ez a viselkedés, de egyelőre képtelen teljesen megnyílni, hiszen ő maga sem tudja, mit érez, csak a lelki stresszt és fájdalmat képes elkülöníteni a többitől, a gyászt és a valóságot inkább eltemetné szíve szerint. Ráemeli fájdalomtól csillogó szemeit, most először néz hosszabban a férfi arcára, szemébe.*
- Nem olyan könnyű az, mint amilyennek látszik, főleg, ha fel se akarja az ember fogni a történteket.
*Mormogja halkan. Kissé értetlenül néz rá először, önkéntelenül is megremeg picit a keze, ahogy a bögrét kiveszi belőle, és megérzi a meleg ujjakat a szinte jéghideg kezén. Ahogy meghallja, mit is tervez Nate, megcsillan a szeme, végre kicsit megkönnyebbülhet.*
- Persze.
*Válaszol már egy fokkal lelkesebben, majd hagyja, hogy kihúzza, és letörölje a kiserkenő vért. Szerencsére magával a vér látványával nincs baja, csak a tűkkel, és azokkal is csak akkor, ha felé közelítenek velük. Óvatosan néz vissza a szemébe, óvatos, mert hiába tűnik bizalomgerjesztőnek, tart a reakcióitól, de leginkább attól, hogy ha közelebb engedi magához, túlságosan megkedveli, és a nagyon is reálisnak tűnő elvesztését nem biztos, hogy el tudná viselni.*
- Igen, köszönöm.
*Suttogja halkan, majd egy-két másodperc rövid hallgatás után figyel újra rá, és óvatosan szólal meg.*
- Nem tudom elfogadni a történteket.
*Csóválja meg fejét óvatosan.*
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Okt. 04, 2015 11:00 pm Keletkezett az írás



Jill and Nathaniel
 

Ujjbegyeivel megdörzsöli borostás állkapcsát és állát, szája környékét miközben megtámaszkodik az előtte lévő asztal fedlapján s le sem veszi tekintetét Jillről. Tudja jól, hogy nagyon nehéz megnyílni az embereknek egy olyan trauma után, mint ami őt is érte és ugyan akkor még nem is a saját testi gondjai a legjelentősebbek sokkal inkább ami a lelkét nyomja. És ez a lelki válság nem összeegyeztethető az elméjével, mert bármennyire is tudja, hisz látta mi történt a szüleivel és, hogy milyen állapotban van a fivére, mégis ami történt, azt agya nem engedi, hogy fel is fogja. Mintha a saját teste is teljesen ellene dolgozni. Tudja ő, hogy milyen kegyetlen és végtelenül nehéz helyzet ez, de nem egy embernek segített ebből kilábalni, nem engedheti meg magának, hogy Jill legyen az, akinél elbukik egyéb okokból kifolyólag.
Mikor végre hall egy hosszabb mondatot a lánytól, halványan elmosolyodik majd egy alig észrevehető biccentéssel jelzi, hogy tudomásul vette és felfogta. Zöld íriszeit az ablak túloldalán elterülő térre vezeti s vár néhány pillanatot mielőtt mondana valamit. Nem azért a tétlenkedés mert egyszerűen nincs mit tanácsoljon vagy elhitessen vele, egyszerűen annyiba tört bele a bicskája, hogy miként tálalja a véleményét.
- Tudod talán itt kezdődik a baj. Felesleges magad abba na hitben ringatni, hogy semmi sem történt, hogy nincs baj, mert igen is van! Fel kell fognod, el kell fogadnod, hogy a szüleid nincsenek és azt is, hogy a bátyád vagy felépül vagy nem, mert az elmondottak alapján kettőn áll a vásár. El kell fogadnod, hogy nem ücsöröghetsz itt tovább a magad szerencsétlenségében miközben birizgálod a vénádba szúrt branült... semmi nem lesz jobb. Nem fognak kevésbé sajnálni, ha végre talpra állsz és küzdesz, maximum hozzáadódik a tisztelet és a csodálat, hogy milyen erős vagy. Sokan becsülettel és kitartással próbálják viselni az őket ért sérelmeket, a baleseteket és a gyászt mert a mai világban senki nem engedheti meg magának azt, hogy elhagyja magát! Fiatal nő vagy, Jill! Mi lesz ezek után? Mikor fogsz végre felegyenesedni? Ki fogja eltemetni a szüleidet és méltósággal nyugalomba helyezni őket? Ki fogja becsülettel viselni a balesetének nyomait ha nem te? - lehet, hogy valamelyest felemeli a hangját de mind ezt biztatóan tesz mert rá kell ébresztenie a szőkeséget arra, hogy lehet, hogy egy szakasz véget ért az életében, hogy elveszítette azokat akik majdnem három évtizede mellette voltak, akiknek az életét köszönheti. De elég nagy lány már ahhoz, hogy tudja, mikor kell talpra állni és mi az a mennyiség amit a sajnálatból engedhet magának. Ezután persze kénytelen kifújni magát mert érzi ahogy megy fel benne a pumpa s a szíve túlpörgése őt is veszélybe sodorhatja.
Nem véletlen, hogy figyelemelterelés formájában feláll, elveszi tőle a bögrét és kiveszi a kezéből a branült, hogy az ne hátráltassa semmiben így a kommunikációban. Egyszerűen Natet idegesíti, hogy állandóan azzal van elfoglalva, hogy folyamatosan birizgálja.
- Ennek örülök - biccent mosolyogva majd elővesz egy vesetálat, hogy beletegye a kiszedett apróságot és a véres vattát, ezután pedig visszaül a helyére.
- Igen, ezt tudom... bővebben? Mi a terved ezek után? Mihez fogsz kezdeni? Kitől fogsz segítséget kérni, mi lesz, ha nem sikerül vagy ha sikerül lábra állnod? - próbálja minél több kérdéssel nehezíteni a dolgát, hogy ezáltal minél több dolgot tudhasson meg róla és arról, hogy mit fog ezek után kezdeni magával. Kelleni fog a segítség, érzi.



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Okt. 25, 2015 7:47 pm Keletkezett az írás



[/i]Nathaniel és Jill[/i]

*Csak hallgatja a férfit, néha-néha megremeg a szavai hallatán, hiszen pontosan tudja, hogy igaza van, de attól még nem lesz könnyebb a szíve és a lelke, hiszen az fájdalmas, ha visszagondol a történtekre, vagy akár csak látja, bátyja milyen állapotban van.*
- A fenéket vagyok én erős. Talán akkor az lennék, ha nem lebénulva lennének a lábaim, de így nem.
*Tör ki kicsit hangosabban az őszinte reakció Nath mondatára egy nagyobb lábra csapásra, amit persze nem érez, de önkéntelenül is visszahúzódik utána, hiszen ő nem akar kiabálni, egyszerűen csak kibukott belőle. Ahhoz, hogy kicsit visszafogja magát, inkább belekortyol újból a teába, és mély levegőt vesz, már nyugodtabban néz rá újra a férfira.*
- Sajnálom.
*Suttogja halkan, és csak figyeli a férfi mondatait, azon gondolkodik el egy-két percig, mielőtt újra megszólal.*
- Egyelőre nem tudom, mihez kezdek, olyan segítségem pedig nincs, aki közeli hozzátartozó vagy barát lenne.
*Sóhajt fel mélyen, és rendezi a levegővételét.*
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 5:10 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Nathaniel és Jill - fizioterápiás részleg
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: